|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| loraneko | 2015. 08. 03. 13:45:55 | #33276 |
Karakter: Jaden (Scarlett Jaden Wright)
Megjegyzés: Ujonckámnak
- Még egy ilyen, és meggondolom, hogy valóban érdemes e kiképeznem. Most pedig a büntetőfeladatokat fogja csinálni egész nap! Utána meg bepótolja azt amit a többiek. – vágom a fejéhez fenyegetőn.
- Mikor fogom én azokat bepótolni?
- Majd éjszaka alvás helyett. – mosolygom.
- De… azt nem teheti!
- A kiképzője vagyok, megtehetek bármit. Csak magának és a nagy bécsi kapu szájának köszönje meg, hogy ilyen módszerekhez kell folyamodnom.
- Vallja be, hogy kedvel engem! – Na persze, inkább hányingert kapok tőle. Húzom fel a szemöldököm.
- Még hogy kedvelem magát? Még a hátam közepére sem kívánom!
- Óh, akkor biztosan kedvel egy hangyányit! – folytatja tovább arrogánsan.
- Nem, és álljon neki a büntető feladatoknak!
- Igenis Úrnőm! – mondja gúnyosan.
- Helyes! Akkor vegye fel a támadóállás!
Mosolyogva felveszi a pozíciót. De ezzel nem ússza meg, ez még csak a kezdet.
- Nem jó! Nagyobb terpeszt! – és segítek neki kicsit.
- Akkor ez a magáé. – adok neki oda egy súlyzó rudat. Majd meglátja kivel játsszon. – Emelje a tarkójához és két kézzel tartsa!
Súlyokat kezdek rá rakni. Előbb csak egyet aztán többet is. Kissé belenyög, na mi van kifáradt a kicsike.
- Gyerünk most legyen nagyfiú! vagy inába szállt a bátorsága. – mosolygom.
- Nem szoktam megfutamodni pitiáner kis feladatok elől. – mondja büszkén kihúzva magát.
- Helyes!- mondom elismerően. – Akkor csináljon pár leguggolást, amíg nem szólok hogy elég lesz! Még valami mielőtt elkezdené, hogy nem változtathat az pozícióján, különben kezdjük előröl, megértette? – fenyítem meg.
- Megértettem. – mondja kellemetlenül.
Az első még ment, a második is valahogy. De utána már leguggolt. Hm. Szóval csak eddig bírta a kis vagány srác.
- Gyerünk! Még nem végeztünk! Ez édeskevés volt!
- Cserélhetünk, ha szeretné csinálni! – mondja kínzottan.
- Kettőnk közül csak maga neveletlen. – vágom rá.
- Oh igen és ezért büntetni kell ugye?
- Nincs helye ilyen vérlázítóknak a csapatban, akiknek a szája nagy és közben nem bírnak normálisan elvégezni a rájuk bízott feladatot.
- Attól hogy nagy a szám tökéletesen tudom végezni a munkám.
- Nálam nem fog visszapofázni! Most pedig csinálja a feladatát!
Megint neki kezd lelkese, de aztán megint csak nem bírja tovább.
- Valami gondja van netalán? – szólok hozzá, jelezvén, hogy látom, hogy nem bírja.
- Csak lepihentem. – Persze.
- Szerintem meg nem tud már többet megcsinálni… mennyinél tartunk? Talán húsznál? Nem vagyok lenyűgözve… - mérgesen mered rám.
- Mi történt Leonard? Ennyi volt a nagyszájúsága?
Látszik, hogy nagyon nem tetszik neki, amiket mondok. De hát megérdemli. És nekem nagyon jó érzés megbüntetni őt.
- Ugye nem fog sírni?
- Én ugyan nem fogok sírni, majd maga fog! – vigyorog rám. Felnevetek.
- Hogyan fogja ezt kivitelezni?
- Csak figyeljen.- kacsint. Min jár az agya.
- Bolond, inkább csinálja a feladatot! Vagy rásegítsek? –megfogom a súlyzót kétoldalt és ránehezedem. Erre ő kéjesen felnyög. Mi?
- Oh ez az! Büntessen még! Kérem!
Mi? Mit csinál. csak nyög és nyög a többiek meg mind ide jönnek. A lehető legdühösebben nézek Leonardra, hogy mit fog kapni tőlem, miután elküldtem ezeket az alakokat.
- Nincs itt semmi látnivaló. Elmehetnek!!!- kiáltok rá a nézelődőkre, de ők mintha lemerevedtek volna, állnak ott és bámulnak, mint bornyú az új kapura. –Ha nem mennek azonnal befejezni a feladatukat, akkor estig itt fognak ülni és büntető feladatokat végezni. – mondom határozottan. Úgy tűnik, ez már használ, hirtelen mindenki eltűnik. Leonardhoz fordulok. – Te meg most velem jössz. –rivallok rá.
- De még nem végeztem asszonyom. – akadékoskodik.
- Nem érdekel, mert amit most fogsz kapni, azt garantálom, nem teszed ki az asztalra. – fenyegetem meg és elindulok befele. – Gyerünk!! – nézek vissza Leonardra, aki lassan és fájdalmasan követ. Az irodám felé vesszük az irányt.
- Most lett elegem. Egész eddig pályám során nem találkoztam még ilyen arrogáns, neveletlen fráterrel, mint te. Már azt sem érdemled meg, hogy tegezzelek. – fakadok ki dühömben.
- Oh. Köszönöm a bókot. – mondja gúnyosan. Az asztalra csapok.
- ELÉG!!! – ordítom. – Legalább amikor szidom, ne legyél kicsit komolyabb. – Nagyon felhúzott most már. Esküszöm, mindjárt kirepítem innen.
- Bocsánat. Nem tudtam, hogy ennyire felhúztam. – mosolyog rám, megint azzal az arrogáns vigyorával.
- te tényleg nem tudsz komoly lenni. Egy utolsó neveletlen kölyök vagy. – vágom hozzá, a rágalmazásaimat. De igazam van, nagyon is.
- Na, na. Azért vissza az agyarakkal. – most már neki sem tetszik, amit mondok. Pedig ideje, hogy valaki felnyissa a szemét, és kicsit helyre rázza ezt az alakot. Úgy látszik ennek a személynek nekem kell lennem.
- Idefigyelj, ha így folytatod rögtön hazaküldelek. – fenyítem meg kissé. – Vagy nem – teszem gondolkodón a szám elé ujjam. – van egy jobb ötletem, inkább most doblak, ki de rögtön. – megyek kicsit közelebb hozzá. Annyira közel, hogy csak pár centi választ el tőle. Mélyen és határozottan nézek a szemébe.
- Igen? És vajon ezt a nagyfőnök engedné? – kérdezi arrogánsan.
- Mért ne. Ő az én dolgaimba nem szól bele. Nem bírálja felül a döntéseimet, hanem elfogadja azokat. – mondom, olyan biztosan amilyen biztos csak lehetek magamban. – Más szóval, engedelmeskedni fog és azt teszi, amit mondok, vagy inkább hazaküldjem? – kérdezek rá egy apró elégedett mosollyal arcomon. Mire észbe kapnék, ő hirtelen elkapja a nyakam és közelebb húz magához, mintha meg akarna csókolni. Szavam eláll, és csak nézek rá. Fogalmam sincs, mit akar, de kicsit megijedek és zavarba jövők.
|
| Shayola | 2015. 07. 30. 17:24:11 | #33258 |
Karakter: Leonard
Megjegyzés: kiképzőmnek szeretettel
Miközben édesen nyalom a padlót, hát nem a drágalátos kiképzőtisztnőm ugrik ki egy szál törölközőben és vizesen - hozzáteszem, még jobban dögössé teszi -pont elém? Mekkora mázlista vagyok!
Ilyen is csak velem eshet meg. Végigmérem, az édest mielőtt bármi nemű hozzászólást közölnék vele. Mit ne mondjak, tetszik a látvány, kár hogy az a törülköző rajta van! Körvonalai akárcsak egy igazi görög istennőnek, sőt! Ilyen alakkal modellnek kellett volna mennie nem pedig kiképzőtisztnek!
- Ejha. – jegyzem meg. A látvány lenyűgözően kábító. Mintha álmodnék körülbelül. Csípjen meg valaki, hogy ez bizony valóság! Gyorsan felkapja felsőjét, és magára teríti. Ah, ez ne mér! Pedig már kezdtem szemeimmel levetkőztetni erre felvesz többet!
- Ne bámuljon!!! – még hogy ne bámuljak?! Nem én jöttem ki egy szál micsodában! Legalább akkor viselje el a vereségét. Ekkor közelebb lép hozzám kikapja kezemből a seprűt és utána új ismeretséget köthettem a fallal meg a seprűnyéllel. Be kell vallani nem valami jó élmény. Testi erejét is beveti, oké értettem. A kicsike hamar dühbe jön. Nem mondok semmit, inkább csak mosolygok rá. Tudom, hogy attól jobban a falra mászik. Miért is ne lehetne még idegesebb egy kicsit? - Ne vigyorogjon, mert rögtön letörölöm azt a vigyort a képéről! – úúúh de mérges. Félnem kell? Oh hisz nem az én bajom lesz ha elhíresztelem miket látok én itt takarítgatás közben... - Ide figyeljen! Ha bárkinek is elmerészeli, fecsegni mit látott idebent a halál fia! - fenyegetem meg.
- Ó, pedig nem kéne szégyellnie a testét. – Szorosabban nyomja a seprűt nyakamhoz. Érzem hogy nehezebben tudok levegőt venni.
- Felfogta, amit mondtam? Csak egy szót szóljon, és kínok kínját fogja átélni amíg itt van, vagy amíg el nem pusztul!! – felszisszenek. Nem áll le és most itt akarja lenyomni keresztbe a torkomon azt a rohadt seprűt! Nem hiszem el!
- Megértettem asszonyom. – mondom ki inkább e szavakat mintsem, hogy itt dögöljek meg egy seprű miatt. - Meg sem mukkanok.
- Ajánlom is. - vágja rá, és végre elenged. Áh levegő hogy mennyire hiányoztál a tüdőmnek! Arról nem is beszélve hogy a nyakam is már szabad, és végre mozgathatom is. - És most azonnal tűnjön el az irodámból! – rivall rám. Elindulok az ajtó fele.
- Te idegbeteg ribanc. – motyogom az orrom alatt, és elhagyom a terepet mielőtt még rám ugrana megint.
Egész éjjel csak a vele szőtt kis fantáziálgatásaimon járt az eszem. Az asztalon, vagy a földön, esetleg beinvitál meleg ágyába… Olyan sok mindent lehetett volna csinálni és én barom nem kezdeményeztem! Habár lehet hogy akkor nem is az ágyamban feküdnék, hanem az orvosiban törött csontokkal, de egy próbát megért volna. Vajon mit fog szólni holnap hogyha elsütöm előtte ezt a mai csodálatos estét? Mennyire fog kiakadni , és laposra verni? Hehe,ki fogja belőlem verni, oh hát persze…
Reggel a szokásos ötórai kelés, borotválkozás, arcmosás, felöltözés és ágyösszerakása. Két kis kör a jó csípős reggeli hidegben, majd hatkor találkozás a kiképzőtisztünkkel.
- Jó reggelt kapitány! - kiáltjuk mindannyian.
- Jó reggelt! Remélem, nagyon jó passzban vannak, mert ma kemény napjuk lesz. - jobb nem is lehetne.
- Azt valahogy sejtettük. – szól az egyik hájfejű. Azt hiszi, hogy a sok proteinkúrától és valami edzéstől felpuffadt izmokkal nagymenő lesz.
- Van valami hozzá fűzni valójuk? – közelebb lép hozzánk, mérges hangsúllyal rákérdez. Mindenki nyikkanni se mer. Mindenki beszart Vasladytől. Mindenki, kivétel én. Milyen jó kis győzelmem lesz te nőszemély, csak gyere közelebb!
- Szívdöglesztően néz ki törölközőben. – suttogva utána szólok. Hirtelen megfordul és dühödten néz szemeim közé. Csak úgy szórja a szikrákat! Úhh ha nem lennék ilyen kemény csávó már elolvadtam volna.
- Mondott valamit? – kérdez rá. Oh szóval hallani akarod mit is mondtam igaz? biztos vagy te benne?
- Azt mondtam igazán dögös tö…- befogta a számat és megint a falnál vagyok. Istenem hogy szereti ezeket a falakat a nőszemély! Mindig odaszorít. Szegény én, megfogok fázni ha mindig odadörgölőztet ahhoz a hideg falhoz!
- BEFOGNI!!!- hát nem is tudok beszélni ha befogja a számat! - Úgy látom, maga nagyon szereti a büntető feladatokat. – felhúztalak egy kicsit? - Garantálom, hogy ez után a büntető feladat után könyörögni fog azért, hogy hazamehessen.
Micsoda fenyegetések! Komolyan sírni fogok… a röhögéstől.
- Jon vigye ki az újoncokat a pályára és végeztesse el velük a feladatokat. Én most a büntető feladatokkal foglalkozom. – néz rám.
Ezek után végre elenged, majd fenyegető mozdulattal emeli fel az ujját.
- Még egy ilyen, és meggondolom, hogy valóban érdemes e kiképeznem. Most pedig a büntetőfeladatokat fogja csinálni egész nap! Utána meg bepótolja azt amit a többiek.
Furcsán nézek rá.
- Mikor fogom én azokat bepótolni?
- Majd éjszaka alvás helyett. – mosolyog rám.
- De… azt nem teheti!- sziszegek rá.
- A kiképzője vagyok, megtehetek bármit. Csak magának és a nagy bécsi kapu szájának köszönje meg, hogy ilyen módszerekhez kell folyamodnom.
- Vallja be, hogy kedvel engem! – váltok témát hirtelen.
Felhúzza a szemöldökét.
- Még hogy kedvelem magát? Még a hátam közepére sem kívánom!
- Óh, akkor biztosan kedvel egy hangyányit! – folytatom az értelmetlennek hitt csevegésünket.
- Nem, és álljon neki a büntető feladatoknak!
- Igenis Úrnőm! – mondom teljes gúnnyal.
- Helyes! Akkor vegye fel a támadóállás!
Most viccel, hiszen az könnyű! Azonnal fel is veszem a kívánt pozíciót.
- Nem jó! Nagyobb terpeszt! – rivall rám és majdnem kirúgja jobb lábamat hátra. Mi van spárgáznom is kell? Kicsit megilletődtem, ő pedig csak kuncog rajta. Vicces mondhatom.
- Akkor ez a magáé. – ad nekem egy üres súlyzó rudat. – Emelje a tarkójához és két kézzel tartsa!
Nem mondok semmit. Ekkor elkezdi a súlyokat rárakni… először csak egyet helyez fel, majd még egyet, és így tovább csinálta. Még nehéz tartani is! Az utolsó súlynál nyögtem egy nagyot. Nem számítottam, hogy saját súlyomnak megfelelőt vagy többet kell tartogatnom.
- Gyerünk most legyen nagyfiú! vagy inába szállt a bátorsága. – oh az a győztes mosoly az arcán. Nem fogsz örülni kisanyám, amikor fel fogom emelni azokat a súlyokat!
- Nem szoktam megfutamodni pitiáner kis feladatok elől. – mondom büszkén, és kihúzom magam.
- Helyes!- mondja elismerően. – Akkor csináljon pár leguggolást, amíg nem szólok hogy elég lesz! Még valami mielőtt elkezdené, hogy nem változtathat az pozícióján, különben kezdjük előröl, megértette?
- Megértettem. – mondom kellemetlenül.
Elkezdem a feladatát. Az első kettő nem is volt olyan rossz, a harmadik már lassabb volt viszont a negyedik olyan nyögvenyelősen ment. Az ötödiknél meg már térden maradtam. Egyszerűen lehetetlen!
- Gyerünk! Még nem végeztünk! Ez édeskevés volt! – szurkod szavaival.
- Cserélhetünk, ha szeretné csinálni! – mondom kínzottan.
- Kettőnk közül csak maga neveletlen.
Felnevetek.
- Oh igen és ezért büntetni kell ugye?
- Nincs helye ilyen vérlázítóknak a csapatban, akiknek a szája nagy és közben nem bírnak normálisan elvégezni a rájuk bízott feladatot.
- Attól hogy nagy a szám tökéletesen tudom végezni a munkám.
- Nálam nem fog visszapofázni! Most pedig csinálja a feladatát!
Imádnivaló, amikor látod hogy kínlódok, és kinevetsz! Talán még tízet, ha megcsináltam de rájöttem hogy nem bírom felemelni a jobb lábam. Befuccsolt a mutatvány, és én most először ijedek, meg hogy mennyire egyszerűnek tűnt a feladat ám mégsem vagyok képes megcsinálni.
- Valami gondja van netalán? – a francba tudja hogy nem bírok többet megcsinálni!
- Csak lepihentem. – rögtönzők.
- Szerintem meg nem tud már többet megcsinálni… mennyinél tartunk? Talán húsznál? Nem vagyok lenyűgözve…
Legszívesebben most úgy megütnélek, csak kár hogy a kezembe van a súlyzó! Mérges szemekkel tekintek rá. Nem tudok mit mondani rá hiszen igaza van.
- Mi történt Leonard? Ennyi volt a nagyszájúsága?
Szikráznak, a szemeim miközben ő édesen kuncog rajtam. Agyam zakatol hogy mivel is tudnám kizökkenteni a győzelem státuszából.
- Ugye nem fog sírni? – mondja gúnyosan. Ne bőszíts különben… na várjunk csak. Eszembe jutott egy igazán jó ötlet.. oh kedves te fogsz mindjárt.
- Én ugyan nem fogok sírni, majd maga fog! – mondom vigyorogva.
Ekkor egy hatalmasat felnevet.
- Hogyan fogja ezt kivitelezni?
- Csak figyeljen.- kacsintok rá.
- Bolond, inkább csinálja a feladatot! Vagy rásegítsek? – fogja meg két oldalt a súlyzót és egy kicsit ránehezedik.
Most van az hogy kisanyám fordul a kocka! Ahogy ránehezedett, egy hatalmas levegőt veszek, és a lehető leghangosabban és a legkéjesebben felnyögök
- Oh ez az! Büntessen még! Kérem!
Teljesen lefagyott mögöttem a kiképzőm. A nép persze azonnal odasereglett, hogy mi a jó édes bajom van. Szerencsétlenek annyit látnak, hogy én ott küzdök a súlyzóval, amibe a kiképző csimpaszkodik vérvörös fejjel mögöttem.
|
| loraneko | 2015. 07. 30. 17:22:34 | #33257 |
Karakter: Jaden (Scarlett Jaden Wright)
- Na, kezdheti azt a büntető kiképzést. - Ezer örömmel. Végig nézek rajta. Hm, elég jó teste van, de azért még nem olyan kidolgozott. Lássuk, csak mi tenne olyan jót neki, hogy rögtön elmenjen a kedve az egésztől.
- Akkor most fekvőtámasz!- parancsolok rá.
- Sziporkázik ilyenkor az egyénisége asszonyom…- mondja boldogan.
- Maga csak ne beszéljen, hanem csinálja a dolgát. - szólok rá szigorúan.
- Ezer örömmel. - Felveszi a testhelyzetet, hogy megcsinálja. Én meg csak nézem, ahogyan egyre jobban fárad.
- Nem mond semmit?- néz rám egyszer.
- Nem.
- Nem is fog számot mondani mennyit fekvőzzek?
- Felesleges ahogy látom még ez is nehezére esik. - mosolyodom el elégedetten.
- Legalább élvezi a kilátást?- kérdez rám gúnyosan.
- Oh mindennél jobban. - El sem tudja képzelni mennyire.
- Valahogy éreztem nem olyan lesz mint az átlagos nők.
- Sose voltam átlagos.
- Látom.- nevet, de látom, egyre jobban reszket.
- Pihenhet.
Ekkor elterül a földön. Ah
- Szánalmas. - mondom.
- Csak kifáradt, hölgyem. - ül fel rám mosolyogva.
- Majd holnap legyen ilyen jó kedve!- szerintem akkor tuti nem lesz ilyen kedve.
- Hölgyem, akkor kapok még büntetőfeladatot?
- Nem, leléphet. Mára már megkínoztam. Majd holnap.
- Köszönöm asszonyom. Tudtam hogy magában bízhatok!- tiszteleg és az alvó helyiség felé veszi az irányt.
- Álljon csak meg!- szólok utána. - Attól hogy megcsinálta a sok büntető feladatot, nem mentesít a rendes feladata alól. - mondom, azért, hogy en örüljön ennyire. Hallom valamit motyog, de nem értem pontosan mit.
- Mondott valamit?- megyek közelebb hozzá a szemébe nézve.
- Csak annyit hogy „Köszönöm asszonyom”.- mosolyog rám kedvesen. De látom rajta, hogy nem így gondolja. Késő estig dolgoztattam az újoncot. Néha néha rá rá néztem, hogy nehogy csaljon. De nem tudtam végig ott lenni, mert más dolgom is volt. Az edző teremben majoban jobban látszott a kidolgozott testem. Mit ne mondja, azért egész jó. Késő este még benézek az edzőterembe és látom, indulni készül. Mikor észrevesz tisztelgő helyzetbe áll.
- Hová tart?
- Az étkezdébe hölgyem!
- Végzet mindegyik feladatával?- kérdem kíváncsian.
- Igen végeztem mindegyikkel asszonyom. Leléphetek?
- Ennyire sietős magának?- Sóhajt egy nagyot.
- Csak most ne.. majd holnap úgy is kínozhat még nem? Itt leszek magának a kiképzés végéig. Kiélhet felőlem bármit rajtam, csak ma estére kérem magát hadd pihenjek. Holnap úgy is kezdheti, ugyan ezt előröl. - mondja erőtlenül, szinte könyörögve.
-A felmosás az ön feladata lesz. - mondom búcsúzóul.
- Legalább elmehetek előtte enni?
- Ha még sokat ácsorog előttem nem. - vágom rá.
- Akkor már itt sem vagyok. - tiszteleg és elrohan. Már jócskán beesteledett. Én is visszavonulok a szobámba, jól fog esni most egy kis egyedül lét. Ahogy bemegyek és becsukom magam után az ajtót, rögtön leveszem magamról egyen kabátomat és egy szál ingben ülök le az asztalhoz. Azt hiszem, most rám férne egy jó forró fürdő. Szerencse, hogy az én szobámban külön fürdő van, és nem kell mással osztoznom rajta. Az irodámat és a szobámat csak egy ajtó választja el egymástól így könnyen átmehetek egyikből a másikba. Átmegyek az irodámból a szobámba. Lassan levetkőzöm és bemegyek a tussoló alá. Nagyot sóhajtok. Huh iszonyatosan jól esik ez a forró fürdő, egészen felfrissülök tőle. Egy bő félóra múlva szállok ki a tusoló alól. Magamra tekerem törölközőmet és úgy lépek ki a fürdőszoba ajtón. Aj ne kint hagytam az irodában az egyen kabátom. Gondolkodás nélkül átmegyek az irodába egy szál törölközőben. Amint átlépek megtorpanok, épp Leo van bent és takarít. Rögtön felemeli fejét és tágra nyílt szemekkel bámul meg alaposan lentről felfelé.
- Ejha. - jegyzi meg kéjes hangnemben majd újra szemét legelteti rajtam. Észbe kapok, gyorsan magamhoz kapom felsőmet, magamra terítem, és közben rákiabálok.
- Ne bámuljon!!! - de ő még mindig csak bámul, mintha nem hallotta volna, mit mondok. Közelebb megyek hozzá, kikapom kezéből a seprűt és szorosan a nyakánál fogva a falhoz nyomom vele. Testemmel rásegítek és azzal is a falhoz nyomom. Végre észbe kap, és csak mosolyog. - Ne vigyorogjon, mert rögtön letörölöm azt a vigyort a képéről! - mondom mérgesen. Engem még soha senki nem látott félmeztelenül, főleg nem egy tanoncom. - Ide figyeljen! Ha bárkinek is elmerészeli, fecsegni mit látott idebent a halál fia! - fenyegetem meg.
- O pedig nem kéne szégyellnie a testét. - jegyzi meg. Azt hiszem egy kicsit sem ijedt meg attól, amit mondtam neki. Szorosabban a nyakához nyomom a seprű nyelét.
- Felfogta, amit mondtam? Csak egy szót szóljon, és kínok kínját fogja átélni amíg itt van, vagy amíg el nem pusztul!! - fenyegetem meg újra. Kissé felszisszen, amint egyre jobban szorítom a seprűnyelet a nyakához. Végre fogja a lapot és megszólal.
- Megértettem asszonyom. - mondja. - Meg sem mukanok.
- Ajánlom is. - vágom rá. Majd elengedem. - És most azonnal tűnjön el az irodámból! - rivallok rá. Elindul kifelé az ajtón, ahogy kilép, még valamit motyog az orra alatt ha jól hallom mintha valamit rám mondana.
Visszamegyek a szobámba és felöltözöm. A fenébe, minek kellett annak a Leo-nak is pont akkor az irodámban tartózkodnia.
Egész éjszaka nem tudok aludni, folyton azon jár az eszem, hogy ez a Leo újonc meglátott engem törölközőben. Ilyen még sohasem fordult elő velem. Teljesen kiszolgáltatottnak érzem magam. Mi van, ha felhasználja ezt ellnem? Nem. Nem. Jaden az nem lehet. Hogy a fenébe kerülhettem én ilyen helyzetbe. És minden az én hibán, én akartam annyira megleckéztetni ezt az önelégült Leot, annyira, hogy még a takarítást is rábíztam. Visszafelé sült el az egész, most én érzem, úgy, hogy a markában vagyok ezzel. De nem. Nem szabad engednem neki. Ugyanolyan határozottan és erélyesen kell fellépnem, mint eddig.
Reggel korán ébredek fel, fogalmam sincs mikor aludtam el. Reggel 5 óra van, épp jókor ébresztett az ébresztőm. 6- kor kiképzés van, ismét. Felkapom magamra a ruháimat. Nagy levegőt veszek, és határozott léptekkel hagyom el az irodámat és megyek a kiképző terem felé. Hallom az újonckáka hangját, megint egész jól el vannak. Ahogy belépek, rögtön elhallgatnak és vigyáz állásba állnak.
- Jó reggelt kapitány! - kiáltják hangosan.
- Jó reggelt! - köszönök vissza én is. - Remélem, nagyon jó passzban vannak, mert ma kemény napjuk lesz. - mondom kemény hangnemben.
- Azt valahogy sejtettük. - hallom.
- Van valami hozzá fűzni valójuk? - megyek közelebb és kérdezek rá mérges hangnemben. Végig megyek a soron mindeniknek a szemébe nézve élesen. De senki nem mer megszólalni. Helyes ezt már szeretem. Ám amikor elmegyek Leo előtt, suttogva utánam szól.
- Szívdöglesztően néz ki törölközőben. - annyira halkan mondta, hogy szerintem senki nem hallotta meg, de én mégis dühösen állok meg előtte. Szúrósan ránézek.
- Mondott valamit? - kérdezek rá, bár nem várom, hogy megismételje. Csak azt próbálná meg. Mire ő nyitná a száját, hogy kimondja.
- Azt mondtam igazán dögös tö…- de erre én már befogtam a száját és jó erősen arccal előre a falhoz nyomom.
- BEFOGNI!!!- na most aztán tényleg felhúzott. - Úgy látom, maga nagyon szereti a büntető feladatokat. - dörrenek rá. Mintha mosolyogna az ujjaim alatt. - Garantálom, hogy ez után a büntető feladat után könyörögni fog azért, hogy hazamehessen. - fenyegetem meg. Még mindig nem engedem el Leot, közben a segédemhez szólok. - Jon vigye ki az újoncokat a pályára és végeztesse el velük a feladatokat. Én most a büntető feladatokkal foglalkozom. - nézek rá Leo-ra. A segédem engedelmeskedve nekem kiviszi a többieket. Amikor az utolsó újonc is kiment elengedem Leo száját.
|
| Shayola | 2015. 07. 30. 17:19:59 | #33256 |
Karakter: Leonard
Hamarosan ő is a színre lép.
- Vigyáz! - kiállt ránk. Mindenki azonnal vigyázban tiszteleg előtte. - Jó reggelt! - köszön ránk.
- Jó reggelt! – inkább jobbat.
- Remek. - jegyzi meg. - Most hogy mindenki itt van.- indul el a sorok közt, egyesével végigmérve. Aztán hozzám ér és az undor rávetül. Ejj ejj szép kislány, ennyire nem vagyok rossz mint ahogy elképzeled. Majd lenézek domborulatára, vagyis ahol lennie kéne. Kár hogy eltakarja, pedig azok a tökéletesen kerek mellek igazán jól állnak neki. Akaratlanul is széles mosolyt csal arcomra. Végül is nem kell látnom elég elképzelnem..
Felemeli tekintetem, pedig olyan jól elszórakoztam, és erre elrontja. Ekkor aztán tovább megy. Sebaj, legalább most megcsodálhatlak hátulról is. Milyen kis csodás teremtés! Minden férfi álma és itt kéreti magát. Habár nem hiszem hogy ne tetszenék neki vagy így vagy úgy. Nagyon szerethet engem. Minden nő elutasítja azt akit kedvel. Így szokott lenni. Hadd küzdjön meg érte a paraszt. Miután mindenkit szemügyre vételezett újra, visszamegy középre.
- Nos. El is kezdjük az edzést. Előre szólok, aki nem bírja az erőedzéseket az rögtön el is mehet. – déja vúm van. Megint a híres mondatok egyike. Aki akar elmehet szindróma. Nem érti meg hogy senki sem akar innen elmenni? Szőke belül?- Szóval maradnak. De azt is megmondom, ezután már nem lehet kiszállni csak az edzés nap után. Akkor kezdhetjük is. Nézzék meg ezt a szép sportpályát.
Szép mihez képest szép? Hogy kínozhat rajta? Vagy az a zöld szín jön be neki? Igazi remekmű ez a műfű. Már majdnem el is hiszem róla hogy igazi.
- Nos, ezt kell most önöknek 50 szer körbe futni. – Remek! Mondom én hogy kínzómester.
Sokak a szó hallatán és elájultak az ámulattól, mások csak bólogattak hogy „Az igen, nem kis meló”. Nekem se tetszik de ez nem szeretett kérdés.
- Csendet!!!!- rivall ránk.- A mellettem álló segédem fogja mérni az önök idejét.
Mutat maga mellett álló kis vézna gyerkőcre. Oh karamba az ilyenekre buksz? Láttál te már igazi izmot? Fogtál? Ez egy csontkollekció. Hogy nem esik szét? Morgok magamba, amikor elővette a sípját.
- Rajthoz. – fordulunk a pálya felé. Mikor belefújt elrajtolunk. Valaki lassan kezdi valaki gyorsan. Bolondok, ha túlhajszoljátok magatokat az első körökbe a végén már csak csúszni fogtok az is biztos!
- Gyorsabban Uraim. Ha így haladnak még egy 5 éves is lehagyja önöket! – Alig kezdtük el s máris itt hajt minket. Elmehetne igazi hajcsárnak, sőt állna is hozzá. Már csak egy korbács hiányzik szívi és tiéd lehet a kínzómester titulus. Nekem nem kellenek a kis sürgetéseid. Így hát közelebb merészkedek.
- Menjen vissza a helyére! –parancsolgat. Húú cica karmolni is fogsz? Vagy csak nyávogni? Közel megyek hozzá, szó szerint majdnem az arcában vagyok. Milyen közel és milyen morcosan néz rám.
- Szeret parancsolgatni mi? - kérdezem.
- Ez a hangnem nem megengedett! Büntető feladatot fog kapni!
- Hajt minket, mint egy hajcsár. Fogadjunk, hogy maga nem volna képes ennyit futni.
A többiek is meghallották és igen kérdően néznek rám. De valljuk be igazam, van. Ha látom hogy meg tudja tenni akkor beszéljen így velem. Ekkor gúnyosan elmosolyodik
- Fogadjuk, hogy mindösszesen 10 perc alatt körbe futom 50 szer. – muszáj volt felnevetnem. Hiszem ha látom kislány! - A maga büntetése az lesz, hogy a dupláját foglya teljesíteni.
- Rendben. De ha nem, akkor nem kell nekünk ma ezt az edzés tervet végi csinálnunk.
A többiekkel mosolyogva nézzük ahogy kiképzőnk körbe körbe fut. Milyen aranyos. Kár hogy nem bikinibe teszi meg ezt. Miért nem fogadtam arra is… már mind egy. De vetkőzik haladás. Már csak egy fehér felső van rajta. Lesz további ruhalevetés is vagy azt kérni kell privátba? Kevés vagy te kislány a tíz perchez…
Számoltuk a köröket, és pont elérte a 50.-et.
-10 perc!- hallatszott a társától a válasz.
10?! Ne már ne szórakozz velem. Nem, nem és nem! Hogy a jó.. ekkor mint a győztes odalép hozzám és gúnyosan belevigyorog a képembe. Remélem most boldog vagy, te beképzelt fruska! Miből vagy te mond gépből? Nem hiszem el… és lepipált.
- Nos! Parancsoljon öné a pálya. – mutat hátra.- A többiek is folytathatják.
Remélem élvezed a győzelmedet te nőszemély… élvezed ahogyan láthatod hogy csak neked futkosok itt.
- Tempósabban nem lazsálni. Vagy itt akar maradni egész estig?! - szól rám. Csak nyugodtan élvezd ki az utolsó cseppig… tiporj a földbe és a porba. De jól vigyázz vissza fogod kapni mindezt. Várd ki, hogy ki fog nevetni a végén. Mérges pillantást vetek rá.
Néhány perc múlva sikeresen elvégzem a kiszabott távot, és lihegve zihálva tisztelegve eléje állok.
- Jelentem befejeztem. Engedélyt kérnék a többiekhez való csatlakozáshoz
- Nem! A múltkori viselkedése miatt önnek még van egy pár büntető feladata! – milyen kedves vagy velem édes lelkem. Mosolyodból látszik a káröröm.
- Áh. Látom, nagyon kedveli a társaságomat. szeretne minél közelebb lenni hozzám, azért szab rám ennyi büntető feladatot. – elégedetten mosolygok. Végül is ő rendel maga mellé. Biztos hogy nem véletlenül
- Ebben nagyot téved! - vágja rá. Oh hát persze kedves… szerinted hányszor voltam én nővel? - Egy valamit szeretek. – mondja és közelebb lép hozzám. A nyakamba fújja a levegőt. Oh milyen vérpezsdítő. Nem szeretnél közelebb jönni még egy kicsit? - Kínozni. Mégpedig magát kínozni, amíg csak önkéntelenül fel nem adja ezt a kiképzést. – nevet fel. Mondom én… kínzómester lehetne belőle. Legalább a gonosz röhögés már megvan… csak a latexszerkó és az ostor hiányzik.
- Azt várhatja! Engem nem fog innen kitúrni. – sziszegem és ellépek tőle. Mi az hogy addig csinálja amíg meg nem tör? Persze azt lesheted kisanyám! Ránézek. - Na, kezdheti azt a büntető kiképzést.
Ekkor mérges szemekkel pásztázik, hogy mivel tudna jól megkínozni. Utasítgat, és látom nagyon is élvezi amit tesz.
-Akkor most fekvőtámasz!- parancsol.
-Sziporkázik ilyenkor az egyénisége asszonyom…- mondom boldogan.
-Maga csak ne beszéljen hanem csinálja a dolgát.
-Ezer örömmel.
Veszem fel a testhelyzetet és várom mennyit kér. Bevallom megdolgoztatat. Alig telik el pár perc és érzem remegnek a kezeim.
-Nem mond semmit?-nézek fel rá.
-Nem.
-Nem is fog számot mondani mennyit fekvőzzek?
-Felesleges ahogy látom még ez is nehezére esik.- olyan széles vigyorral méreget.
-Legalább élvezi a kilátást?- kérdezem gúnyosan.
-Oh mindennél jobban.
-Valahogy éreztem nem olyan lesz mint az átlagos nők.
-Sose voltam átlagos.
-Látom.- nevetek fel, igaz már kezem úgy rezeg mint a nyárfalevél.
-Pihenhet.
Hál istennek, ekkor mint egy rozmár, elterülök a földön. Ah édes hideg beton! Imádlak téged! Igaz, miért lyukadok ki ide mindig? Igaz most nem verekedtem, de engemet szeret ez a mesterséges készítmény.
-Szánalmas.- hallom a hangját.
-Csak kifáradt, hölgyem.- ülök fel nagy nehezen és mosolygok rá.
-Majd holnap legyen ilyen jó kedve!- mondja büszkén.
-Hölgyem, akkor kapok még büntetőfeladatot?- állok fel.
-Nem, leléphet. Mára már megkínoztam. Majd holnap.
-Köszönöm asszonyom. Tudtam hogy magában bizhatok!- tisztelgek majd elkezdek az alvóhelyiségek felé menni.
-Álljon csak meg!-szól utánam.- Attól hogy megcsinálta a sok büntető feladatot, nem mentesít a rendes feladata alól.
-A kurva életbe!- sziszegem magam alatt.
-Mondott valamit?- jön közelebb és a szemembe néz.
-Csak annyit hogy „Köszönöm asszonyom”.- mosolygok rá kedvesen. Habár szerintem tudja most hogy legszívesebben jól felrúgnám. Nem egyszer…
Késő estig dolgoztam és persze néha benézek hogy csinálom e a feladatokat. Mit ne mondjak igazán keserves volt… a végén majdnem összeestem. Fájt mindenem és pihenést akartam. De nem küzdeni fogom. Ha kell, akkor itt halok meg a fájdalomtól neki, de engemet nem pateroltat ki az újoncokból. Vagy a halál vagy kijutás a Holdra… még így vérverítékek közt is.
A többiek amikor elmentek jól kiröhögtek. Gondolják „Ennyire futja? Ennyire szerencsétlen s béna?” Persze azok akik tudták mit csináltam ott kinn, mit csináltatott velem azok megértők voltak. Láttam azokat a lesújtó pillantásokat mindenkitől. Égtem a szégyentől és a bosszútól miközben emelgettem a súlyokat. Az volt a baj ha megállok nem tudnám felemelni őket. Egy másodperc pihenés és zutty végem lesz. Ezért egy huzamba megcsinálom az összes feladatot.
Késő este végzek mindennel, már a nap is rég lement, és a vacsoraidő jön már. Végre egy kis étel… vagy valami. Most bármit megeszek.
Ekkor a semmiből, vagy csak én nem vettem már észre, mellém terem a kiképzőnk. Én lassan tisztelgésbe helyezem magamat.
-Hová tart?
-Az étkezdébe hölgyem!
-Végzet mindegyik feladatával?- kérdezi kíváncsian.
-Igen végeztem mindegyikkel asszonyom. Leléphetek?
-Ennyire sietős magának?
Erőtlenül sóhajtok. Most ehhez nincs kedvem, de most komolyan. Nem, érdekel. Találjon más játszó pajtit magának estére, de most ne. Kedvem és energiám sincs.
-Csak most ne.. majd holnap úgy is kínozhat még nem? Itt leszek magának a kiképzés végéig. Kiélhet felőlem bármit rajtam, csak ma estére kérem magát hadd pihenjek. Holnap úgy is kezdheti ugyan ezt előröl.-mondom erőtlenül.
Még én is meglepődtem hogy megkérem, sőt már inkább könyörgök neki. Igaz nem a legszebb formában de ez van. Remélem megérti.
-A felmosás az ön feladata lesz.
Remek! Több se kell mint a padlót suvickolni.
-Legalább elmehetek előtte enni?
-Ha még sokat ácsorog előttem nem.
-Akkor már itt sem vagyok.
Tisztelgek újra és bemegyek az étkezdébe. Már javában eszik mindenki, amikor belépek. Mint egy vadidegenként néznem rám. „Ki ez a ficsúr?” Gyerekek, legalább hagytatok valamit? Felkapom egy kis tálcát, már ez is fáj oh a francba! Mi lesz ha rápakolom a kaját? Már tudom halál.. és be is követezik. Alig vártam hogy odalépjek és merjek magamnak ebből a finom most nem érdekel milyen kajából. Ha mozogna az se érdekelne. Végre lerakhatom a fenekem. Ez jól esik, és a vacsora is jól esik. Szerintem már háromszor kelek fel innen és veszek magamnak. A többiek meg nagy szemekkel néznek rám. Ez van gyerekek. Aki dolgozik az meg is éhezik. Apropó dolgozás. Enyém a takarítás…
|
| loraneko | 2015. 07. 30. 17:18:51 | #33255 |
Karakter: Jaden (Scarlett Jaden Wright)
Ez kész! Fejezem be végre a holnapi edzéstervet. Ideje lefeküdnöm, holnap kemény napom lesz. Megmutatom majd én ennek a tunya népségnek, hogy nem egy leány állom kiképzésen részt venni. Azt is garantálom, hogy néhányuk egyből lemond arról, hogy Holdra szálló legyen. Szerencsémre sikerül, hamar elaludnom.
Reggel 4 órakor már ébren vagyok. Gyorsan megmosakszom, felöltözöm, és már megyek is felébreszteni ezt a lusta népséget. Velem nem lehet cicázni én ha azt mondtam 5- kor edzés akkor abból 5- kor edzés lesz.
- Ki az ágyból lustaságot!- ordítom el magam, mikor elérek, a folyosóra ahol a katonák alszanak. Lassan néhány ajtóból megjelenik egy egy álmos szem. - Gyorsabban, mint ha élnének. Bemegyek sorra minden szobába, hogy lássam mindenki ébren van-e már. Az egyik szobában éppen az a férfi áll vigyázz állásban, akit tegnap lefogtam.
- Nézzék meg! Ez a kis vézna gyerek hamarabb fel tudott kelni, mint maga, akinek sokkal, de sokkal több izma van! Mi a mentsége?! – szidom le a másikat, aki még mindig ágyban van.
- Az hogy lusta vagyok! – mondja magabiztosan az.
- Maguk mind lusták! Egy kettő! Két perc múlva a gyakorlótéren!- rivallok rájuk.
- Igenis!- mondják kórusban. Ezt már szeretem.
- Maga pedig…- megyek a vigyázban álló Úr felé. - Külön kiképzést fog kapni, a tegnapiért.
- fenyítem meg. - Megértette?
- Igen, Uram! Akarom mondani hölgyem! - mondja, egy kicsit sincs megijedve.
- Kötözködni próbál közlegény? - ráncolom össze szemöldökömet.
- Nem asszonyom! Eszem ágában sincs! - válaszolja.
- Biztos ebben maga? Nem hiszi el, hogy egy ilyen hölgy, mint én meg tudom verni magát? - ilyet nem szoktam azért mondani, de ez most kijött belőlem.
- Ebben teljesen igaza van asszonyom. Maga bármikor levehet a lábamról. - a többiek kuncognak.
- Csendet! Magának rossz napja lesz ma uram… - fenyegetem meg. Utálom az ilyen bájgúnár, arrogáns alakokat.
- Köszönöm asszonyom.
Kimegyek. Végig megyek a többi szobán, hogy a még alvó népséget felébreszthessem. Majd kivonulok a térre. Néhány perc múlva már majdnem mindenki ott van csak az a Bájgúnár alak és társai hiányoznak. Visszamegyek a szobámba, hogy még elintézzek valamit aztán én is lemegyek.
- Vigyáz! - kiálltok rájuk. Mire ők rögtön vigyáz állásba vágják magukat. - Jó reggelt! - köszönök rájuk.
- Jó reggelt! - köszönnek vissza rám.
- Remek. - jegyzem meg. - Most hogy mindenki itt van. . indulok el a soron végig nézve rajtuk közelről. Amikor a Bájgúnárhoz érek, gúnyos fintorra húzom számat. Ő egy pillanatra melleimre pillant, egy mosolyra húzza a száját, pedig nem is látszanak a katonai kabáttól. Én erőteljesen állához érek és tekintetét az enyémre emelem. Mikor elhaladok előtte, hátamban érzem, pontosabban fenekemen érzem tekintetét. Miután végig mentem a soron visszamegyek középre. - Nos. El is kezdjük az edzést. Előre szólok, aki nem bírja az erőedzéseket az rögtön el is mehet. - itt kissé megállok várva, hogy valaki távozzon. De nem megy el senki. - Oké. bólintok egyet. - Szóval maradnak. De azt is megmondom, ezután már nem lehet kiszállni csak az edzés nap után. - jegyzem meg. - Akkor kezdhetjük is. Nézzék meg ezt a szép sportpályát. - mondom mesélve. - Nos, ezt kell most önöknek 50 szer körbe futni. - néhányuk arcán megjeleni a döbbenet. Összesugdolóznak. - Csendet!!!!- rivallok rájuk. Elhallgatnak. - A mellettem álló segédem fogja mérni az önök idejét. - Előveszem sípomat. - Rajthoz. - megfordulnak. Mikor belefújok a sípomba, elindulnak, ki lassabban, ki gyorsabban.
Egy 5 perc múlva már mindenik, körülbelül a 10. körnél tart. Egy kicsit megsürgetem őket.
- Gyorsabban Uraim. Ha így haladnak még egy 5 éves is lehagyja önöket! - Az egyik fickó, pontosabban a Bájgúnár felém közeledik. - Menjen vissza a helyére! - parancsolom neki, de nem engedelmeskedik. Egészen közel jön, hozzám orrunk szinte érinti egymást.
- Szeret parancsolgatni mi? - kérdez rám.
- Ez a hangnem nem megengedett! Büntető feladatot fog kapni!
- Hajt minket, mint egy hajcsár- folytatja mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam. - Fogadjunk, hogy maga nem volna képes ennyit futni. - próbálkozik, erre a többiek is felfigyelnek. Elmosolyodom gúnyosan.
- Fogadjuk, hogy mindösszesen 10 perc alatt körbe futom 50 szer. - válaszolok a kihívásra. Erre nevetni kezd. - És ha megteszem. - közelítek hozzá fenyegetően. - A maga büntetése az lesz, hogy a dupláját foglya teljesíteni.
- Rendben. De ha nem, akkor nem kell nekünk ma ezt az edzés tervet végi csinálnunk. - A többiek elmosolyodva megállnak és várják mi lesz a végkifejlett. A segédemhez megyek és megkérem, mérje az időt én meg leveszem a kabátom és egy fehér rövid ujjban futom végig a köröket.
Pontosan 10 perc múlva végzek mind az 50 körrel. A többiekről lehervad a mosoly még a Bájgúnárról is, akit egyébként Leonardnak hívnak. Oda megyek hozzá és az arcába vigyorgom.
- Nos! Parancsoljon öné a pálya. - mutatok rá, hogy lefuthatja, mint a 100 kört. Ugyanis a megegyezés szerint neki ennyit kell. - A többiek is folytathatják. - fordulok hátra az újoncokhoz, akik nem épp a legboldogabban festenek.
Leonárdon kívül már minden újonc végzet a futással nekik új feladatot adtam bent az edzőteremben a segédem felügyeletével. Én pedig kinn maradtam Leonardal alias, a bájgúnárral, hogy felügyeljem őt.
- Tempósabban nem lazsálni. Vagy itt akar maradni egész estig?! - szólok rá, hogy kicsit felgyorsítsam a szaladását. Felém néz mérgesen.
Néhány perc múlva végre leszaladta mind a 100 kört, amit lekellet. Nagyokat lihegve jön egészen közel hozzám, kezét tisztelegve fejéhez emeli.
- Jelentem befejeztem. Engedélyt kérnék a többiekhez való csatlakozáshoz. - hangja kissé szarkasztikusan hangzik. Arca pár centire van enyémtől. Megcsap férfias illata, és ha nem ilyen nő volnék, most biztosan elcsábulnék, de nem.
- Nem! A múltkori viselkedése miatt önnek még van egy pár büntető feladata! - mondom mosolyogva. Ő viszont ahelyett, hogy mérges lenne rám, így felel.
- Áh. Látom, nagyon kedveli a társaságomat. szeretne minél közelebb lenni hozzám, azért szab rém ennyi büntető feladatot. - arcán egy elégedett mosoly jelenik meg. Az én agyamban meg annak a tettnek a lefolyása jelenik meg, hogy hogyan tudnám letörölni ennek a ficsúrnak az arcáról azt az irritáló mosolyt.
- Ebben nagyot téved! - vágom rá. - Egy valamit szeretek. - mondom miközben egy lépéssel közelebb megyek hozzá. A nyakába fújok. - Kínozni. Mégpedig magát kínozni, amíg csak önkéntelenül fel nem adja ezt a kiképzést. - nevetek és eltávolodom tőle.
- Azt várhatja! Engem nem fog innen kitúrni. - mondja, és még jobban eltávolodik tőlem. Majd rám néz. - Na, kezdheti azt a büntető kiképzést. - Mérgesen rá nézek, és utasítom, mit csináljon. Garantálom, hogy holnapra olyan izom láza lesz, hogy ki sem fog kelni az ágyból. De most inkább koncentráljunk arra, hogy ehhez minél nehezebb feladatokat adjak neki.
|
| Shayola | 2015. 07. 30. 17:17:16 | #33254 |
Karakter: Leonard
- Mi lesz, már nem állhatunk itt egész nap!- nyögi be az egyik szerencsétlen.
Persze mindenki azonnal kiröhögte.
- Nyápic vagy! Béna! Nem bírod a strapát?
Hangzottak feléje a válaszok. Igen, ezek vagyunk mi. A nagy hangzavar, a tömeg kis újonc, akit tanítani kell. Még mit nem. Rám, nem sóznak semmilyen modort és illemet. Én magam ura vagyok a magam kis törvényeivel. Utálom a csapatjátékot, egyedül sokkal, de sokkal többre megyek.
Egyáltalán miért is jelentkeztem? Oh hát igen mert muszáj kiképezni az embert ehhez a nagy küldetéshez. De a végeredmény… magáért fog beszélni.
Az álmom, valóra válhat. Ez az ami hajt és legbelül felgyújtja bennem a lángot, ez éltet s mozgat. Feljutni a holdra. Bármi áron, ha kell, még szopok is érte. Habár ezt inkább kihagynám. Nem vagyok ferde hajlamú. Mindig is a telt idomokkal teli hölgyeket szerettem. Azok a csodálatosan szépen ringó keblek, a feszes s egyben csodálatos fenék. Belegondolni és vérlázító. Az a napbarnított bőr és a bikinik… Vannak vadak, dögösek, okosok, szerények, félősök mások távolságtartók vagy éppenséggel forróvérűek. De kit izgat? Nem az a lényeg hogy milyen, na, jó azért kicsit számít, de a végkifejlet szempontjából lényegtelen. Pár röpke forró est egy motelszobába, vagy egy vacsora és az ő lakásán egy jó éjszaka. A lényeg hogy mindkettőnknek csodálatos lesz az estélye. Miközben férfiak beszélgetünk s várunk a terembe, egy igazán szép menyecske lép be az ajtón. Tűzről pattant. Még így is hogy katonai ruhát visel, minden női vonása kirajzolódik. Akár egy igazi görög istennő. Mit ne mondjak kívánatos darab. Egy kettő merész s közte jómagam huhogtunk egyet. Hát ilyet, ahhoz képest igazán szép kis hölgyike. Az egyik szerencsétlen próbálja csitítani a tömeget. Szánalmas, de tényleg.
- Húsz dolcsi hogy nem mered megfogni a fenekét!- suttogja a mellettem lévő srác.
- Fogadjunk?- húzom fel szemöldököm.
- Naná!- mondja, és a kezét nyújtja felém.
- Akkor kezet rá!- mondom és megrázom a kezét.
Mindenkit végigmér szemével. Mikor előttem halad el én egy ívelt mozdulattal máris megfoghattam fogadásom tárgyát, a popsiját.
A cérna elpattan és én közelebbi ismeretséget kötök a fallal, miközben egyik kezem, amivel hozzá értem hátracsavarta. Meglepődtem nem vártam ilyen gyors reakciót. Ahhoz képest, hogy nő… nem rosszak az érzékei.
- Azt ajánlom, tartsd a kezedet a helyén, ha még szükséged van rá. - fenyeget. Úhhh mindjárt sírni fogok… - És a szádat jobb, ha csukva tartod, és csak akkor nyitod ki, ha én meg engedem. Megértetted?!- kérdezi határozottan. - Nem válaszolok. Erősebben tol a falhoz. - Azt kérdeztem megértetted-e? - Bólintok. - Halljam! – utasít, hogy mondjam ki. Nők… ez se tudja, mit akar. Előbb azt mondja, maradjak kusba most meg azt akarja, beszéljek. A logika meg van neked is ahogy érzem.
- Értettem. - mondtam kedvtelenül.
- Rendben. Visszamehet a helyére. De tartsa észben, amit mondtam. – ekkor elenged. Végre.
A kis luvnya ilyen erősen tud szorítani. Mérgesen nézek rá, de nem érdekli. Ekkor felmászik az emelvényre és el kiálltja magát
- Talán elkezdeném, már ha megengednék!!! – a nagy trónörököst jelented be hogy csend kell?- Nos Jaden Wright kiképzőtiszt vagyok. – na több se kell hogy ez képezzen ki engem. Egy nő.. kérlek… csak ezt ne. Mindent elfogadok, de én biztos hogy nem.- Gondolom ebből már rájöttek, hogy én leszek a kiképző tisztjük. – mosolyognak. Vicces lesz… habár ha bemutatót tart arról mit kell tennünk akkor azt valóban honorálni fogom. Főképpen az ugráló kötelezést. - De mielőtt még valami egyszerű kiképzésre gondolnának, akkor nagyon tévednek. Kemény és fárasztó képzésben lesz részük. Semmi lazsálás, kevés pihenő és nincs nyavalygás. Más szóval, aki már most is úgy érzi, hogy ezt nem fogja bírni az, elmehet már most. Aki marad, az készüljön fel a legnehezebbre. – csendben maradt várta hogy valami nyúlszájú kimenjek. Várhatod kisanyám. Nem fog senki megfutamodni, mert a cicusnak nagy karmai és hangja van. - Ha ezt tisztáztuk, akkor reggel 5 órakor találkozunk, az első edzésen. –legalább egy kicsivel több alvás is lehetett volna engedélyezni… de ez van. - Értették? - kérdez. - Hangosabban! – rivall ránk. Komolyan ha ez igy fog üvöltözni egész idő alatt meg fogom rúgni… nem érdekel hogy utána péppé ver csak ne üvöltsön már. Senki sem süket.
- Értettük!
- Nem értettük hanem, igenis kapitány. – útasít szóra minket.
- Igenis Kapitány!! – a fedélzet már biztosítva.
- Ez már sokkal jobb. Mára végeztünk. – elmegy kifele. Végre vége van ennek a borzadálynak.
- Te ember nem vagy normális!
- Komolyan megmarkoltad? Milyen volt?
- Te neked aztán van vér a pucádban egy ilyen erős hölgy ellen.
- Ez a hajcsár ki fog téged készíteni. Szopatni fog.
Hallatszódott minden felől, elismerően, na meg persze kételkedések abban, hogy tényleg normális vagyok e.
- A pénzemet.- köhögök, a srác felé mire az nagy nehezen odaadja az 50 dollárt.- És most, mindenki hajoljon meg a csodálatos bal kezemnek.
- Na milyen volt?- kérdezték újra férfi társaim.
- Te ilyen segget még nem fogtál öcsi. Feszes kidolgozott. Az a jó markolható, ha tudod, mire célzok.
- Mázlista. - motyogják sokan az orrunk alatt.
- Én? Ugyan már te is megtehetted volna. Ott ment el előtted, csak te gyáva voltál, hogy meg merd érinteni azokat a tiltott gyümölcsöket. - mosolygok gonoszan.
Ezután mindenki elismerően bólogat. Látom kedvelni fognak, és ha jól látom már sokak szemében én, mint vezető állok. Vagyis hát részlegesen. Én leszek a kis csapatunk vezéregyénisége.
Ahogy körbenéztem mindenféle súlyú magasságú testtömegű férfi összegyűlt. Jó vára katonák, de voltak önkéntesek. Vékonyak szálkásak izmosak és az igazán nagydarab és mogorva fickók. Habár most ők is elismerték merész tettem nagyságát. Ezt már szeretem.
Ezek után feltérképezzük az „új” lakhelyünket. Hasonló, mint a laktanya, azzal a különbséggel, hogy jobb cuccok vannak itt. Edzőterem, hatalmas kifutópályák… és a többi. Ami kell ahhoz hogy kiképezzenek a legnagyobb precizitással.
Beosztottak minket kis szárnyakba. Olyan 5-6 ember fért el egy ilyen helyiségbe. Megszoktam már hogy osztoznom kell, na persze nem az ágyon hanem a szobán. Az hiányozna, még egy ilyen kis senki ott fetrengjen mellettem, és rám csorgassa a nyálát éjjelente. Úgy rúgnám ki hogy a segge kettészakadna röptébe.
Mindenki behozta, és bepakolta a kis holmiját. Bepakolta a nem túl nagy fémládikába. Tipikus minden egyszerű, pár szekrény a ruháknak. Valakik már ragasztottak rá egy két nőt, ahogy nézem. Kapni fognak érte.
Mindenki a holnapi napról beszél. Milyen nehéz lesz, meg hogy mit fogunk csinálni. Ugyan olyan, mint egy kiképzés a laktanyán. Nem lesz másabb, mert egy nő fog irányítani. Nem fog kedveskedni se babusgatni. Habár nem tudom, hogy fog rendet tartani. Veszélyes lesz az, amikor megjön neki a piros ünnep… nem nem akarom megtudni akkor milyen nyafogó picsává alakul át. Még a tudat is felborzol. Tudni illik, ha nőnek megvan amitől nő a nő akkor igazán agresszív és nem lehet neki semmi jót csinálni.
Ahogy közeledett az este mindenkinek a kedve egyre lejjebb lesz. Senki sem várja a holnapot repesve. Melyik férfi akarná, hogy egy nő irányítsa? Jó formán senki. Pár embernek az egója meg fog csappanni. Mindenki csöndben ült. Néha-néha elmondtak egy két viccet és felröhögtünk, de többnyire mindenki elmélkedett. Mikor este lett mindegyikünk átöltözik és befekszik az ágyba.
Holnap kemény meló lesz…
- Ki az ágyból lustaságot!- hallok egy női hangot.
Mindenki morogva kikecmereg az ágyból.
- Gyorsabban, mint ha élnének.
Én keltem fel először, már megszoktam, hogy hamar talpon kell lenni a katonaságnál. Az ágyam mellett tisztelegve álltam egy szál pizsamában.
- Nézzék meg! Ez a kis vézna gyerek hamarabb fel tudott kelni, mint maga, akinek sokkal, de sokkal több izma van! Mi a mentsége?! – ezt most vegyem bóknak vagy baszogatásnak?
- Az hogy lusta vagyok! – mondja magabiztosan.
- Maguk mind lusták! Egy kettő! Két perc múlva a gyakorlótéren!
- Igenis!-mondjuk kórusban.
- Maga pedig…- jön elém.- Külön kiképzést fog kapni, a tegnapiért.
Nem szóltak csak néztem rá.
-Megértette?
-Igen, Uram! Akarom mondani hölgyem!
- Kötözködni próbál közlegény?
- Nem asszonyom! Eszem ágában sincs!
- Biztos ebben maga? Nem hiszi el, hogy egy ilyen hölgy, mint én meg tudom verni magát?
- Ebben teljesen igaza van asszonyom. Maga bármikor levehet a lábamról.
A társaim kicsit kuncogtam rajta.
- Csendet! Magának rossz napja lesz ma uram… - mondja vészjóslóan.
- Köszönöm asszonyom.
Ekkor kimegy, a szobánkból gondolom, még végigjárja a többi alvótérséget is és felveri a népet. Hamar felöltöztünk és szó szerint kifutottunk a térre. Már az összes újonc ott volt.
- Késtetek. - suttogta az egyik katonatiszt.
Én szúrós szemmel ránéztem nekem ne mondogasson semmi késést. Akkor kések, ha a nő azt mondja. Ha nem mondja, akkor nem késtem. Ne pofázzon bele.
A kis alakulatunk beállt közéjük és vártuk, hogy a kiképzőnk is megjöjjön.
|
| loraneko | 2015. 07. 30. 17:15:49 | #33253 |
Karakter: Jaden (Scarlett Jaden Wright)
Kemény napnak nézek elébe. Ma megint újoncokat küld hozzánk a tábornok. Külön kérése, hogy alaposan képezzük ki őket, mert, valószínű közülük kerül ki a legközelebbi holdra szálló. Na, hát azt megnézném, hogy egy csapat üres fejű kölyök valamelyike lenne a következő Holdra lépő. Nevetséges.
Egy szó, mint száz ma ismét húzós pár hónap elé nézek, mert természetesen kinek kell kiképezni őket? Na, kinek? Hát nekem. Mintha csak én lennék az egyetlen megfelelő kiképző tiszt a földön, vagy legalább is a bázison. Egy csöppnyi kedvem sincs, megint nyáladzó, önelégült férfinak nem nevezhető suhancokat képezni. Így is van elég belőlük, nem kell még több.
A reggelek. Hm. Nem kedvelem túlságosan ezt a napszakot, korán kelés és rohanás a bázisra. Ott meg mi fogad? Lusta, kártyázgató vagy éppen valami hülyeséget csináló pasik, akiket helyre kell rakni. Néha úgy viselkednek, mint a kisgyerekek a cukorkaboltban. Reménytelen esetek. Csupa fegyelmezetlen, neveletlen kölyök. Hogy is lehet ilyenekből megfelelő katonákat nevelni.
Ahogy belépek a bázisra rögtön az egyik katona fogad.
- A tábornok úr hívatja! - jegyzi meg.
- Értettem, elmehetsz. - mondom neki. Ahogy végig haladok a hosszú, rideg folyóson a különböző termekben katonák kártyáznak vagy sörőznek. Amint észre vesznek rögtön elteszik a kártyát a sört, arcukról lehervad a mosoly és komoly, fegyelmezett fiatalemberekkel nézek szembe. Ezek mind az én tanítványaim, vagy voltak. Köszönés képpen fejükhöz emelik kezüket, tekintetük egyenesen előre néz, rám sem pillantva. Határozott léptekkel haladok a tábornok terme felé. Igen így kell viselkednie egy jól képzett katonának. Büszkén nézem tanítványaimat, akikből sikerült jó katonát faragnom.
- Tábornok Úr szolgálatra jelentkezem! - mondom amint beérek a tábornokhoz.
- Áh Jaden kiképzőtiszt. - üdvözöl, végig nézve rajtam. Ah. Megint. A tábornok egy negyven körüli, kissé öszes hajú, jól termett magas férfi, tekintélyt követelő. Egyetlen egy hibája, hogy ő sem tud ellenállni a nőknek, annak ellenére, hogy nős. Tipikus. Kissé hűvösen és lenézően beszél velem, fogalmam sincs miért. De, talán azért mert nem lettem egy trófea a gyűjteményében.
- Halottam, ismét újoncokat kellene kiképeznem. - térítem vissza a tábornokot álmodozásából. Bele sem akarok gondolni, mire gondolhat most. Ha megtenném, azt hiszem, hánynom kell majd.
- Oh. Igen. Ma újoncok érkeznek a bázisra és ön lesz a kiképző tisztjük. De ezentúl sokkal hatékonyabb munkát várok el. - Nem mintha eddig nem csináltam volna jól. - Ezekből az emberekből szeretnénk majd kiválogatni a Holdra lépő csapathoz csatlakozó újoncot.
- Értem én. De mért pont nekem kell kiképezni őket. - morogok.
- Mert maga a legjobb a bázison. - kapom az egyszerű választ.
- Van még más jó kiképző tiszt is. - vágok vissza.
- Más bázison biztosa van, de itt nincs.
- Akkor menjenek más bázisra.
- Jaden, nekünk szükségünk van most rájuk, egyszóval maga képzi ki őket. És ez parancs. - hangja határozottan hangzik. Amikor így válaszol, akkor az azt jelenti, hogy ezt muszáj teljesíteni. Hu de örülök én ennek. - Értette Jaden kapitány!? - inkább hangzik ez parancsnak, mint kérdésnek.
- Igen értettem! - válaszolom tisztelegve.
- Távozhat! - kérésének eleget téve kimegyek a szobából. Nagyot sóhajtva vonulok végig újra a folyóson. Néha nagyon utálom a munkámat, főleg amikor egy csapat újoncot kell kiképeznem. Nem azért, mert nem tudom teljesíteni a feladatot, hanem azért mert tudom, hogy megint egy csapat idióta pasit kapok.
- Jaden kapitány megérkeztek az újoncok! - állít meg az egyik tiszt közben.
- Rendben, vezesse őket a tárgyalóba. - utasítom. - Azonnal megyek én is. - Egy pár percre még bemegyek az irodámba, majd sietve a tárgyaló felé veszem az irányt. Jó pár méterre lehetek, még a teremtől, de már hallom a hangzavart, ami bentről jön. Ah. Szóval megint valami tipikus férfiakkal van dolgom. Benyitok és az asztal felé megyek. Ahogy benyitottam szinte minden szem rám szegeződött. Még huhogásokat is hallottam. Mindjárt nem fognak huhogni, Mellettem levő társam próbálja csendre inteni őket, ő már tudja, mi következhet be, ha nem teszik. Határozottan, elhaladok a fiúk előtt. Érzem amint minden szem rajtam van. Suttognak, meg mindenféle dolgokat mondanak utánam. Egy hosszú barna, copfos hajú srác elött haladok el, érzem keze fenekemhez ér. Nekem se kell több. Rögtön megfordulok, megragadom karját, hátra csavarom és háttal a falnak nyomom. Meglepi cselekedetem. A teremben rögtön csend lesz.
- Azt ajánlom, tartsd a kezedet a helyén, ha még szükséged van rá. - fenyegetem meg. - És a szádat jobb, ha csukva tartod, és csak akkor nyitod ki, ha én meg engedem. Megértetted?!- kérdem határozottan. - Nem válaszol. Erősebben tolom a falhoz. - Azt kérdeztem megértetted-e? - Bólint. - Halljam! - utasítom a hangos kimondásra.
- Értettem.
- Rendben. Visszamehet a helyére. De tartsa észben, amit mondtam. - elengedem. Látom amint csuklóját fogja, biztos fájt neki, de így legalább megjegyzi, szavaimat. Felmegyek az emelvényre. Még néhol hangosan beszélgetnek. Elkiáltom magam.
- Talán elkezdeném, már ha megengednék!!! - kiáltom gúnyosan. Végre csak észreveszik magukat és elhallgatnak. - Nos Jaden Wright kiképzőtiszt vagyok. - erre látom, hogy igencsak meglepődnek. Megszoktam már, általában mindenik így csinál. - Gondolom ebből már rájöttek, hogy én leszek a kiképző tisztjük. - mosolyognak - De mielőtt még valami egyszerű kiképzésre gondolnának, akkor nagyon tévednek. Kemény és fárasztó képzésben lesz részük. Semmi lazsálás, kevés pihenő és nincs nyavalygás. Más szóval, aki már most is úgy érzi, hogy ezt nem fogja bírni az, elmehet már most. Aki marad, az készüljön fel a legnehezebbre. - itt kicsit csendbe maradok, lássam, ki megy el. Senki. Hm. Rendben én előre szóltam. - Ha ezt tisztáztuk, akkor reggel 5 órakor találkozunk, az első edzésen. - erre kis hümmögés hallatszik. - Értették? - kérdezek rájuk. Amolyan lehangoltan és összevissza mondják értették. - Hangosabban! - rivallok rájuk.
- Értettük!
- Nem értettük hanem, igenis kapitány. - utasítom őket.
- Igenis Kapitány!! - na végre így már sokkal jobb.
- Ez már sokkal jobb. Mára végeztünk. - elindulok kifelé. Amint kiléptem az ajtón hallom, hogy rólam beszélnek. Valamelyikük, csupa sértegető szöveggel emlegetnek. Kemény, erős, és hajcsárnak neveznek. Az egyikük azt emlegeti, hogy ő megmondta, hogy vas lady vagyok. Na mindegy nem akarok többet hallgatózni inkább visszamegyek az irodámba. Elő kell készítenem még a holnapi edzéstervet, első pá nap erőpróbák lesznek. Ahogy sejtem ezek után az erőpróbák után szerintem, tutira jó páran elmondanak arról, hogy holdra szállok legyenek.
|
| timcsiikee | 2012. 02. 07. 20:51:15 | #19042 |
 Karakter: Asmodée Van Alberict
Megjegyzés: ~ L-samanak
Asmodée:
- Mit szeretnék csinálni? – kérdez vissza édes hangon, tanácstalan kis szemekkel.
- Igen, mit szeretnél? - félve pillant rám, bizonytalanul, s arcán ártatlan kifejezéssel. Vn egy olyan érzésem hogy soha nem hagytak neki választási lehetőséget. - Adam mondd el nyugodtan, ne félj. – bátorítom tovább.
- Én nem félek... csak nem tudom mit válaszoljak. Olyan furcsán érzem magam... – ohm tehát erről van szó.
Könnyedén fordítok a helyzeten, lefektetem az ágyra, felé magasodok teste mellett támaszkodva, s apró érintésekkel simulok hozzá. Térdemet combjai közé fúrom, s amikor elérem ölét, megrezzenve nyög fel.
- Gazdám... – beleremeg velőm is ebbe a hangba, ahogy akaratlanul is kéjsóvár hangokat ad ki.
Tenyerem, ujjaim puha, fehér bőrén kalandoznak, s letelepedek a hevesen kalapáló szív felett. Élet… érzelmek, s félelem helyett az izgalom, az izgatottság… igen, ez kell nekem. Cseppnyi félelem az ismeretlentől.
- Fáj… - vallja be halkan motyogva.
- Hol fáj?
Válasz helyett megfogja kezem, majd lassan lefelé tolja így általa simítom végig saját testét míg el nem érem a hasának feszülő keménységet.
- Itt… - arca pirospozsgássá válik, édesen szemérmes pillanat, ami szívembe férkőzik. Sóhaja újabb ajzószer vágyamnak. Ahogy combom ismét eléri, újra felnyög – Gazdám…
Nem bírom tovább.
Lassan ajkait összefonom enyémekkel, lassú, birtokló csókra csábítom, tenyerem simítva kalandozik testén.
Ajkától elhajolva bőrét csókolom végig egészen mellkasáig
- Gazdám... gazdám... Úgy érzem... mintha...
- Adam... halljam mit érzel. Meséld el nekem – duruzsolom bőrébe, mielőtt belekóstolnék az apró, rózsaszín mellbimbókba. Felsikoltana, de tenyerével tartja vissza a hangokat, s egy pillanatra felhajolva óvatosan lehúzom kezét arcáról - Semmi baj, ereszd ki a hangod nyugodtan. Mutasd nekem, mennyire élvezed, ahogy hozzád érek.
Felé hajolok, szája szélét aprón megnyalva újabb csókot követelek. Testem csakis tőle forró.
- Gazdám... gazdám... neh... ez ijesztő... félek, félek...! – érzem egész testében a reszketést. Fordítva a helyzeten magamra rántom, hogy kényelmesen feküdjön el testemen. Olyan könnyű, hogy súlyát alig érzem meg. Sokkal inkább élvezem, hogy mindene hozzám simul.
Átkarolom derekánál, s megvárom míg riadtsága elillan. Nem akarom, hogy féljen… tőlem.
- Semmi baj, Adam. Nem kell félned attól amit érzel, ez rendben van így. – talán nem is tudja, hogy ez a kellemes élvezet? Talán félelmetes és új élmény, intenzívebb mint eddig bármikor.
- De fáj… - pont ezért. - Illetve nem, de mégis... – édes, ártatlan lélek.
- Ez vágy. Enyhülést szeretnél?
- Nem tudom... Így most jó. Neked is fáj? – felkapja fejét, arcát és ajkait simítom meg.
- Igen, de jó érzés. – keserédes, élvezetes kínzás. Mocorogni kezd rajtam, akaratlanul is megsimítja így merev tagomat, s kis szemecskéi kíváncsian méregetnek.
- Vágy?
- Igen, vágy. Amikor valakivel együtt vagy, aki fontos neked, meg szeretnéd érinteni. Amikor megérinted, boldogságot és vágyat érzel, szeretnéd ha összebújnál vele, és enyhüljön a benned dúló feszültség. Ez a vágy lényege.
- Te fontos vagy nekem, gazdám. Akkor ez így természetes, igaz?
- Igen.
megtámaszkodik és feljebb csúszik rajtam, ujjaim gerince vonalán siklik végig, és ahogy mozgolódásával megsimítja merev tagomat, kivillannak fogaim. Túl erős a vágyakozásom és a testem egyre kevésbé uralkodik. Vissza kell fognom magam. Ülő helyzetbe tornázza magát rajtam, ágyékunk egymásnak dörgölőzik, s ujjaim combjának puha húsába marnak lágyan. Nem akarom megsebezni… szerencsére sikerül eléggé tartanom magam.
- Fogadd el véremet, gazdám. Oltom szomjadat, ha erre vágysz – előre nyúl kezével, csuklóját kínálja fel nekem. Megragadom, és finoman levonom magamhoz, arcára, majd ajkaiira finom puszit hitek. Kicsit utánam ágaskodik így újabb csókot adok neki, s halkan felmorranok mikor viszonozni kezdi. Nyelvem szájába siklik, lassan ízlelem meg újra, s mikor fenekébe markolok, kissé felnyöszörög.
Nyelvemmel vékony csíkot húzok egészen füléig. Teste lassan felforrósodik, s ez rám is hatással van.
- Szeretnéd, ha enyhíteném a vágyad? – ajkacskájára harap, megtámaszkodik rajtam, tenyerem felfelé siklik a hátán.
- Azt szeretném, amit a Gazdám, de… félek.
- Nem kell félned –nyakhajlatába puszit nyomok. – Csak bízz bennem. Ha fáj szoríthatsz, vagy karmolhatsz – megremeg karjaimban, de ez csak jobban tüzel.
- Igen… Gazdám… - belecsókolok nyakába, szétnyitom rajta a köntöst és lecsúsztatom a válláról. Fenekét fogom két oldalról, nyelvemmel fülétől egészen álláig kis köröket rajzolok le, majd lefelé haladok nyakán. Kulcscsontja kap egy csókot, elérem mellkasát, s közben egyre jobban felfelé tolom őt testemen, hogy kényelmesen elérjem. Már a fejem mellett támaszkodik, térdével segít előre kúszni, s közben nyöszörög és remeg, feszeng ajkaim alatt. Hasának puha bőrére kis köröket írok le fényes nyomokat hagyva magam után, végül már a mellkasomon ül, térdecskéi hónom alatt. Feltárul előttem teljes valójában, s mikor feléled a kisebb kábulatból, pironkodva eltakarja magát. Megfogom kezét, és magam mellé terelem. Hagyja, hisz én irányítok… vagy talán csak fél ellenkezni? Meglehet.
- Gyönyörű vagy – búgom áhítattal, s felkúszik tekintetem arcára, kába tekintetére. Derekán megtámaszkodom, hogy fejem felemelhessem, végignyalok formás kis erekcióján, s nyöszörgő sóhaja sem maradhat el. Lassan számba veszem, édes íze azonnal szétárad bennem, hevességre késztet, de csak jobban megszorítom, így tartom vissza magam. Feszeng, ficánkol karmaim között, de nem meg hevesen mozogni, viszont amikor csípője előre hátra mozdul, akaratlanul is elmosolyodom.
- Gazdám… Gazdám… - nyöszörgi egyre sűrűbben, majd belemarkol alkalomba, és időszakosan egyre erősebben vájja bele ujjait. Szerencsére nem érzek fájdalmat. – Félek… ez olyan… olyan forró… - kieresztem a számból, és végignyalok rajta egészen a kis golyókig.
- Fáj valahol?
- Nem… nem tudom – pihegi kissé megkönnyebbülve. Megnyalom, ajkaimmal harapdálom combjának belső felét, és felsikkant újra és újra.
- Ne félj… ez jó… - bőrébe duruzsolom, bal kezemmel végigsimítom térdétől a combját, majd síkos tagját a markomba veszem és masszírozni kezdem. Először csak bódultan szuszog, nyekereg, majd ismét szaporázó nyögésekkel mozdul meg csípője, közben combjának tövét cirógatom nyelvemmel.
Megfeszül, egyre erősebben szorít, és ívbe hajlik egész teste. Kis farka lüktet markomban, már nem kell sok.
Adam…
Felkiált mikor kitör gyönyöre, magja hasára fröccsen ahogy hátra hajlik felsőteste, s ebben a pillanatban fogaimat puhán bőrébe mélyesztem, morogva, kéjelegve szívom meg a sebet, amitől hosszan, reszketve élvez.
Mámorral teli vére elolvad a számba, torkomon folyik le, s felhevíti egész testemet. Befejezésképp sebeit letisztogatom, s nyálamtól gyorsabban beforr a sebe, habár egy kiszívott folt meg fog maradni a gyönyörű, hófehér bőrön.
Magamhoz szorítom, oldalt fordulok vele, s úgy kuporodik össze karjaimban, mint egy védtelen kis állatka, teste a kifli formáját veszi fel. Hátát simogatom, míg teljesen le nem nyugszik, majd észreveszem, hogy szuszogása túl egyenletes.
Elaludt…
Sosem láttam még szebbet, mint őt a gyönyör pillanatában.
|
| Levi-sama | 2011. 09. 25. 13:09:42 | #16879 |
 Karakter: Adam Fleur
Megjegyzés: ~Timcsinek
Adam
Megcirógatja hajamat, és ez olyan de olyan jólesik...
- Kérek még… de megmutatom milyet.
Reszketőn hunynak le szempilláim, és visszafojtott lélegzettel hagyom, hogy szánk összeérjen. Nyelve meleg és nedves, s ahogy végigsimogatja vele felső és alsó ajkamat, izgatottá válok. Mintha valaki tollpihékkel csiklandozná a gerincemet és a gyomromat... Mintha azt szeretné, hogy kinyissam a számat, és én engedelmeskedem, majd egy pillanatra megremegek, ahogy belém csúszik a nyelve. Az enyémhez ér, kis köröket rajzol, csiklandoz és játszik velem. Tétován megmozdítom az enyémet én is, és amikor erőteljesebbé válik mindez, belenyiffantok a csókunkba. Érzem magam körül erős karjait, testének forró bőrét, melyet az én vérem melegít. Már az ölében ülök, nagy tenyere tarkómra szorul. Olyan erős, olyan hatalmas és szép. Egy mozdulatával összeroppanthatna, mégis vigyáz rám. Nyelve már erőteljesen mozog bennem, és én alig bírom tartani az iramot, fogalmam sincs mit tegyek, mert úgy érzem, mintha egy nagy kád forró vízben áznék, és szédülök... szédülök... Úgy érzem belezuhanok valami mély gödörbe, ami alattam van, és nincs semmi ami fenntarthatna, csak ő. Hát belé kapaszkodom, és a testem furcsa jelzéseit próbálom megérteni.
Enyhül a vad roham, felemeli a fejét tőlem. Felnézek rá, nem látom tisztán az arcát.
- Ez… ez is csók volt?
- Igen… ezt hívják nyelves csóknak.
- Nyelves...? – suttogom. Elengedem a zekéjét, és ujjaimmal megérintem a számat. Nyelvekkel csináltuk, ezért nyelves...
- Tényleg! – mosolygok fel rá, és erős, biztonságos karjaiba bújok. Percekig pihenünk így, lassan eluralkodik rajtam a fáradtság.
- Álmos vagy?
- Egy kicsit.
- Szeretnél aludni?
- Nem tudom. Annyira nem vagyok fáradt – rázom meg buksimat. Állam alá nyújtja ujjait, felemeli arcom és kapok egy puszit.
- Akkor picit felébresztelek. – Ledobja zekéjét, majd ismét felém fordul. – Szeretnék egy újabb csókot, Adam.
Jó, bizonyára olyan nyelveset szeretne, amit most tanított nekem. Menni fog, figyeltem nagyon. Közelebb hajolok hozzá, behunyt szemekkel szorítom számat az övére, és nyelvecskémmel simogatom, majd tűhegyes szemfogai között becsúsztatom pici nyelvecskémet. Érzem meleg és kedves ujjait fejemen, és már az ő nyelve feszül az enyémnek. Visszakerget a saját számba, és oda is üldöz, játékosan simogatja és köröz benne. Nagyon jó érzés... olyan finom, olyan kedves és meleg... olyan...
Arcomra csúszik a szája, nyakamra és fülemre.
- Ne félj… csak engedd el magad… - hallom a szavait, de nem értem, mert ahogy bőrömet nyalogatja és csókolgatja, borzongás és apró rángások futkosnak mindenhol a testemben. Félrebillen a fejem, érzem vérszomját, tudom hogy megéhezett a véremre, de mégsem iszik. Simogat engem. Simogat... Olyan jó érzés, azelőtt senki sem simogatott így. Ilyen kedvesen.
Érzem ahogy kigombolja az ingemet, és meleg tenyere csupasz mellkasomra, hátamra csúszik. Borzongok és reszketek, annyira különös és új dolog ez. Miért csinálja? Máshol fog belém harapni a szokásos helyeken kívül? Fájni fog?
Hátradönt, erős kezével könnyedén megtart, és érzem ahogy szájának csiklandozó nedvessége lecsúszik mellkasomra. Megbűvölve figyelem félig lehunyt szempilláim alól, bizsergek és egyre furcsábban érzem magam... Ijesztő és mégis jó... Megrándulok, amikor nyelve mellbimbómhoz ér, és fura zsizsegés áramlik szét végtagjaimban tőle, megfájdul a lábam között is. Felemeli a fejét, visszaölel magához.
- Mi... mi volt ez? – suttogom pihegve. Hátradől, és mellkasára fektet engem.
- Ne haragudj… kissé messzire mentem… fájt? – Fájt? Nem... nem fájt, ezért megrázom buksimat. – Talán jó volt?
- Nem tudom… olyan furcsa volt. – Tetszik neki a válaszom, mert elmosolyodik, megcsillannak hegyes szemfogai. Mellkasára fektetem buksimat, és pihegve próbálom csillapítani a heves reszketésemet. Fáj a lábam között... és amikor végigsimít hátamon és megfogja popsimat, ez az érzés felerősödik.
- Ha már nem vagy álmos, mit szeretnél csinálni?
Kezeim mellkasán támaszkodnak, óvatosan megcirógatom ingén keresztül.
- Mit szeretnék csinálni? – kérdezek vissza. Olyan különös, még sosem kérdezte ezt tőlem senki.
- Igen, mit szeretnél?
Felemelem buksimat, hosszú szempilláim lassan nyílnak fel, barna szemeim az ő bíborvörösen parázsló íriszeibe néznek. Ajkamba harapok bizonytalanul.
- Adam mondd el nyugodtan, ne félj.
- Én nem félek... csak nem tudom mit válaszoljak. Olyan furcsán érzem magam...
Megfordul velem, és már a hátamon fekszem, ő pedig fölöttem van, de nem nehezedik rám. Fejem mellett megtámaszkodik a könyökén, arca nagyon közel van az enyémhez, előreomló hajával elfüggönyöz minket a külvilágtól, izzó tekintete enyémet figyeli. Pihegve bújtatom ujjacskáimat a földöntúlian selymes hajtincsei közé. Combjaim közé fúrja egyik lábát, és amikor fájdalmasan lüktető pontomhoz ér, felnyögve hunyom be szemeimet.
- Gazdám...
Végigsimít egyik kezével mellkasomon, hevesen verdeső szívecském felett megpihen nagy tenyere. Saját, kapkodó légvételeim reszelése az egyetlen, amit hallok ebben a különös csendben, és valami heves surrogást a füleimben. A saját szívveréseim...
- Fáj...
- Hol fáj?
Mellkasáról a sajátomra teszem kis kezem, végigsimítom a hasamat, egészen le, és már a saját érintésemtől is fokozódik a különös de jó fájdalom. Olyan feszítő érzés, mintha... nem tudom... nem értem.
- Itt... – lehelem, és amikor combjával megdörzsöli újra, megfeszül egész testem, reszketegen felsóhajtok. – Gazdám...
Meleg és nedves csók, nyelve ismét számban köröz, lassú és bizsergető mozdulatokkal. Érzem ahogy combja fájó pontomhoz ér, és valahogy ez fokozza, de mégis enyhíti... olyan jó érzés... Ha nem csinálja, akkor rossz, ezért amikor elhúzódik kissé, magam emelem fel a csípőmet, és széttárt lábakkal simítom hozzá. Karjaim nyaka köré fonódnak, halkan nyöszörögve viszonzom csókjait. Remegek, lángolok, úgy érzem elégek...
- Gazdám... gazdám... – pihegem, amikor nyakamra tapad a szája. – Úgy érzem... mintha...
- Adam... halljam mit érzel. Meséld el nekem – dörmögi, és megszívja mellbimbómat, fogai megkarcolják bőrömet, s ettől megfeszülök és felnyögök. Ijedtem tapasztom számra a kezecskémet, nem értem honnan és miért tört fel belőlem ez a hang. Óvatosan lehúzza arcomról.
- Semmi baj, ereszd ki a hangod nyugodtan. Mutasd nekem, mennyire élvezed ahogy hozzád érek.
Kicsordul szám sarkában egy kis nyál, érzem ahogy lenyalja rólam, és ismét megcsókol.
- Gazdám... gazdám... neh... ez ijesztő... félek, félek...!
Hirtelen a hátára fordul, és magával húz, mellkasán fekszem.
Csak ölel, semmi mást nem tesz.
- Semmi baj, Adam. Nem kell félned attól amit érzel, ez rendben van így.
- De fáj... – suttogom mellkasába fúrt arccal. – Illetve nem, de mégis...
- Ez vágy. Enyhülést szeretnél?
- Nem tudom... Így most jó. Neked is fáj? – emelem fel hirtelen a buksimat. Lángoló arcomhoz érnek hűvös ujjai, nedves ajkamon simít végig.
- Igen, de jó érzés.
Ahogy megmozdulok, érzem lábaimmal, hogy neki is kemény ott lent, ahogy nekem is. Tekintetem szájára kúszik, és... szeretném ha még csókolna, de a furcsa érzés nélkül. Vágy...
- Vágy?
- Igen, vágy. Amikor valakivel együtt vagy, aki fontos neked, meg szeretnéd érinteni. Amikor megérinted, boldogságot és vágyat érzel, szeretnéd ha összebújnál vele, és enyhüljön a benned dúló feszültség. Ez a vágy lényege.
- Te fontos vagy nekem, gazdám. Akkor ez így természetes, igaz?
- Igen.
Mellkasára támaszkodom kezeimmel, és felcsúszom hozzá, száját figyelem. Szeretném megcsókolni, de nem merem engedély nélkül... Hátamat cirógató ujjai megtorpannak, kinyílnak ajkai, és fogai megnyúlnak. Tudom ez mit jelent, ezért felülök, lábaimat dereka két oldalán lelógatom, és mellkasán megtámaszkodom. Ahogy így ülök, izzóan fájó, bizsergő lábam köze az ő keménységéhez ér. Hirtelen markol combjaimba, halkan morogni kezd. Bizonyára már nagyon éhes. Megborzongok ettől a hangtól.
- Fogadd el véremet, gazdám. Oltom szomjadat, ha erre vágysz – mondom a kötelező szavakat, és felé nyújtom csuklómat.
|
| timcsiikee | 2011. 03. 19. 20:32:03 | #12389 |
Karakter: Asmodée Van Alberict
Asmodée:
- Jó… - válaszolja szinte suttogva, puhán a szót, hajamat kezdi babrálni, és kellemes borzongás cirógat belülről érintései nyomán. Illata… a közelsége. Vonzó számomra, mint méhnek az illatozó virág. Mint lepkének a fény az éj sötétjében. Csak nyugodtan karolom karcsú, törékeny alakját, s hosszú-hosszú pillanatokig nem akarom ereszteni. Enyém… a magaménak akarom, de nem akarom azt a hibát elkövetni, mint az a hitvány, aki előttem birtokolta ezt a gyönyörűséget.
Mégis… óvnom kell jobban, mint eddig, mert látszólag nem csak nekem, mások számára is felettébb vonzó teremtés. Nem is csodálom… de akkor is a magaménak akarom… azt akarom, hogy más ne érhessen hozzá… Csak az enyém.
- Ne légy szomorú – susogja halkan fülembe – én is szomorú leszek akkor. – Elmosolyodom szavain. Ártatlan, édes teremtés. Egy kincs… egy tünemény.
- Nem vagyok szomorú – csak a féltékenységem erősebb bárminél, ha egy ujjal is hozzá mer érni valaki.
- Akkor éhes vagy? – oldalra dönti fejecskéjét, hogy nyakát kényelmesen érhessem el. Halkan szusszanok egyet, leheletem visszacsapódik puha bőréről.
- Nem – felelem újra, úgy érzem kezd ereimben megmoccanni a vér, szívem megdobban. Pedig ritkán tesz ilyet.
- Mire vágysz gazdám? Had segítsek... – mire vágyom? Vajon nem törném porrá ártatlanságát azzal, ha azt kérem amire vágyom? Vajon képes lenne elviselni szenvedélyem? Vajon… meddig mehetek, hogy ez a gyönyörű arc, amire a mosoly egy varázslat ne legyen szomorúsággal és fájdalommal teli?
Óvatosnak, érzékenynek kell lennem vele… nem fájdalmat, gyönyört akarok látni ezen az arcon, vágyat szemeiben, azt akarom hogy sóvárogva remegjenek ajkai… Hogy engem akarjon. Hogy… Hogy engem…
- Adam... csókolj meg. – búgom halkan, válláról felemelem nehéz fejem, hogy szemecskéibe nézhessek.
- Csók? – kérdez vissza ártatlanul. Egy pillanatra úgy érzem, mintha egy eddig rejtőzködő szikla gördülne le szívemről, s a felismerés szárnyakat ad vágyaimnak. Érintetlen lenne? Vagy csak meglepte kérdésem?
Biccentek válaszként, először értetlenkedő, majd bizonytalan, lelkes csillogást látok szemeiben. Gyönyörű… egyre szebb és szebb, ahogy megmutatja számomra minden arcát. Látni akarom…
Apró puszit hint számra, már ennyitől kipirul arcocskája, és egyre zavartabb tekintette pislog arcomat fürkészve. - Kérsz még? – Elolvadok…
Felemelem egyik kezem derekáról, ujjaim óvatosan tűnnek el ében fürtjeiben, tisztán hallom, ahogy szíve heves pulzálásba kezd, szinte hívogat vére, de nem… még nem fogok inni belőle.
- Kérek még… de megmutatom milyet – súgom finoman szájacskájára, megremeg karjaimban, de nem érzek félelmet áradni belőle, ami jó.
Lassan rásimítom ajkaira számat, finoman cirógatom vele egy darabig, látom, ahogy lehunyja pilláit, pár pillanatig gyönyörködöm benne, majd követem példáját.
Puhán csókolom, óvatosan, hogy ne riasszam el, lassan végignyalok pihegő ajkain, óvatosan kérek néma bebocsátást közéjük. Résnyire nyitja őket, lassan csúsztatom be nyelvemet, s halkan, elégedetten felmorranva ízlelem meg minden porcikáját, lassú táncra hívva nyelvét.
Meglepetten nyekken egyet, így lassan folytatom, úgy fogom vissza magam, ahogy csak tudom, de még így is egyre gyorsul minden mozdulatom. Többet és többet akarok belőle.
Derekát szorosabban karolom át, hátrébb dőlök, magam után vonom, egyenesen ölébe húzom karcsú testét, kisebb terpeszben csüccsen le térdeimre, tarkójánál túrok hajába még jobban, hogy forrón mélyíthessem el a csókot.
Ujjaimat végighúzom gerince vonalán, újfent megremeg kezeim között, majd lelassítom ajkaink táncát, s finoman fejezem be apró szájának falását.
Elhajolok tőle, gyönyörködöm a piros, pihegő arcban, egy ideig még lesütött szemekkel kapkodja a levegőt fényes ajkain keresztül, s csak ekkor veszem észre, hogy szinte reszketve, görcsösen markolja zekémet.
Puhán cirógatom meg arcát ujjaimmal, kisiklatva hajából őket. Lassan emeli fel pilláit, így láthatom kába tekintetét. Még mindig gyönyörű… sőt egyre szebb és szebb.
- Ez… ez is csók volt? – kérdezi halkan, félénkek, mire csak egy szelíd mosollyal biccentek.
- Igen… ezt hívják nyelves csóknak.
Leemeli egyik kezét ruhámról, s ujjacskáival finoman érinti meg száját, egy pillanatra lefelé nézve, majd vissza rám. Félénk, pici mosolyt látok arcán.
- Tényleg – olyan, mint egy káprázat, egy álom.
Óvatosan cirógatom karját, hátát a ruhán keresztül, látom hogy egyre lassabban pislog, keze is lecsúszik ruhámról, és ölünkbe hullik.
- Álmos vagy? – kérdezem halkan, s újra arcára siklanak ujjaim, alig érintve bőrét. Biccent.
- Egy kicsit – motyogja édesen.
- Szeretnél aludni? – megrázza fejét, aprót mozdulnak a tincsek.
- Nem tudom. Annyira nem vagyok fáradt – nagyon halkan beszél, de szerencsére mindent hallok. Annyira még nincs késő, az időt tekintve, persze nem tudom pontosan, hogy ő mikor alszik. Nem is gondoltam még erre, mennyire szokott vajon az éjszakai élethez.
Álla alá terelem ujjamat, hogy feljebb emeljem arcocskáját, és szemébe nézhessek. Adok egy puszit kis szájára.
- Akkor picit felébresztelek – suttogom halkan, elengedem állát, majd egy hosszú pillanatra lehunyt szemekkel leveszem magamról zenémet, és a földre vetem. Már csak egy ing és a nadrág ami rajtam pihen. – Szeretnék egy újabb csókot, Adam – lágyan szemébe nézve kérem kedvesen, bizonytalanul biccent, majd mellkasomra támaszkodva hajol közelebb.
Mozdulataimat utánozva tétován siklik apró szája enyémen, viszonzom a finom, kezdeményezett csókot, majd lassan veszem át benne az irányítást, tarkója alatt nyakára fonva ujjaimat. Újra és újra megízlelem, a csókból lassan kiszökve arcára hintek puszikat, elérem lassan fülét és nyakát, finoman megszívom apró fülcimpáját. – Ne félj… csak engedd el magad… - susogom halkan, majd nyelvemmel végig ívelek nyakát, kissé megfeszül teste, szabad kezeimmel karolom és hátát simogatom, ahogy nyakának finom ívébe csókolok.
Nem… akármennyire érzem az ajkaim alatt lüktető eret, még nem fogom a vérét venni. Kibírom az utolsó, vagy akár az az utáni pillanatig.
Oldalra biccenti fejét halkan pihegve, miközben ingembe markol, mintha csak felkínálná magát, de türtőztetem magam, s csak kényeztetem puha, illatos bőrén körözve nyelvemmel.
Kezeim előre csúsznak, lassan gombolom ki az égkék inget, élvezettel simítom végig a felbukkanó bőrfelületen, majd ismét derekánál karolom át, másik tenyeremet hátán terítem szét, és kissé megdöntöm, hogy átívelhessek kulcscsontján, lassan mellkasára térek. Figyelem minden egyes rezdülését, figyelem arcát, s érzem a pórusaiból áradó félénk vágyat.
Élvezd… kincsem.
Ahogy egyik mellbimbójára térek, erősebben remegni kezd, halkan nyikkan, s ekkor érzek apró félelmet kicsapódni érzéseiből. Azonnal felhajolok tőle, visszahúzom magamhoz, szemei könnyesek, de szerencsére nem sír, látom íriszeiben a vágyat csillogni.
- Mi… mi volt ez? – megijesztettem volna? Sok volt ez így egyszerre? Nem akarom egy pillanatra sem elveszíteni. Halkan szusszanva dőlök hátra, húzom magammal, míg teljesen el nem fekszik rajtam, mellkasomon támaszkodva.
- Ne haragudj… kissé messzire mentem… fájt? – bizonytalanul rázza meg fejét, hátát simítom, elszakítva tekintetem szabad mellkasáról. – Talán jó volt?
- Nem tudom… olyan furcsa volt – elmosolyodva gyönyörködöm újra piros arcában, egyik karomat fejem alá terelem hogy kényelmesen nézhessem, másik kezem hátán siklik végig, elérem fenekét és finoman markolok bele. Szinte felhördülök, amikor megérzem apró vágyát combomba nyomódni, s ettől az enyém is feléled. Mérhetetlenül kívánom…
Középen markolok fenekébe, középső ujjam vágyakozón csúszik be nadrágon keresztül két partja közé, egy pillanatra megrezzen, de csak apró mosollyal figyelem.
Várnom kell még.
- Ha már nem vagy álmos, mit szeretnél csinálni? – kérdezem halkan szuszogva, lassan igyekszem csillapítani a testemben tomboló sóvárgást.
|
|
