|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Silvery | 2010. 11. 30. 22:44:26 | #9568 |
Karakter: Nanamura Haru
Megjegyzés: (Timcsimnek)
Apró rezzenésekkel csúszok még közelebb hozzá, hosszú másodpercekig nem válaszol, de érzem, ahogy kezei még jobban összekulcsolódnak testem körül. Halk, borzongatóan mély, szívmelengető nevetéssel húz közelebb magához, ujjai finoman csúsznak hajamba, hogy pár könnyed mozdulattal, barátságosan kócolja össze a tincseket. Szívverésem az egekbe szökik, érzem, hogy arcom kipirul, s durcás, túljátszott haraggal pislogok fel rá… szép-szép, mondhatom. Elmondom neki a legfájdalmasabb titkomat, ő pedig csak kinevet.
- Ne nevess ki, tényleg így van. – Morcos, haragos tekintettel meredek a mosolygó arcra, próbálom elővenni a leggyilkosabb nézésemet, már amennyire képes vagyok gonoszul nézni életem szerelmére… nem könnyíti meg a dolgomat a boldogan ziháló szívem…
- Oké-oké. – Megenyhült, komolyabb tekintettel pislog le rám, a forró ajkak egy hosszú, puha csókot lehelnek homlokomra, majd kezével gyengéden irányítja vissza fejemet vállára, hogy ismét magához húzhassa testemet. Bőrünk egymáshoz simul, testünk elválaszthatatlanul összeforr a szoros ölelésben… örökre… örökre vele akarok maradni. Nem tudom más mellett elképzelni az életemet. Itt a helyem… a karjai között. Az ölelésében. - Ha ez megnyugtat… én sem vagyok különb… - Halkan dörmögi hajamba a szavakat, lehelete forró fuvallatként siklik tincseim közé, szemeim egy pillanatra tágra nyílnak, egész testem beleremeg a gerincemen végigszaladó, apró, szikrázó érzésekbe… ő… ő is ezt érzi? Vajon lehetséges lenne, hogy nem vagyok egyedül? Lehet, hogy ő is magányos lenne nélkülem? Craig… akinek, elmondása szerint soha nem volt komoly kapcsolata… vajon… ennyire fontos lennék neki? Kérlek, istenem… add, hogy így legyen…
- Craig… - Halkan, lehunyt szemmel suttogom nevét a fülledt forróságba, majd kezeimmel, aprót simítok hátán, ahogy befejezem. – Szeretlek.
- Én is, Haru-chan. – Szinte rögtön jön a válasz, szívem elmerül a boldogságban, ahogy szemeimet lehunyva adom át testemet a pihenésnek… lehetne ennél tökéletesebb? Nem… nem hiszem…
Craig forró ölelésében nyitom ki álmos szemeimet, s egész testemet átjárja az elégedett kipihentség. Tekintetem az órára siklik, szemeim tágra nyílnak, mikor megpillantom a digitális órán világító apró számokat… bah… komolyan… reggel van? Az azt jelenti, hogy jóformán átaludtunk egy napot… nem is rossz teljesítmény.
Elmosolyodva pislogok Craig édesen mormogó arcára, szívemet elárasztják a boldogság fullasztó hullámai. Ki ne tudna végigaludni egy napot a karjaiban? Akár egy hetet is, ha így ölel.
Hirtelen szólal meg az ébresztő, egy pillanatra összerezzenek a váratlan pittyegéstől, majd Craig testére mászva csapom le az órát. Hehe. Megelőztelek, édesem.
Nem mászom le róla, elkényelmesedve fekszem végig hasán, s nagy szemekkel figyelem az ébredezésének apró pillanatait… hm… ha most gonosz kedvemben lennék, minimum megérdemelt volna egy olyan ébresztést, mint amit ő szokott velem csinálni… az a baj, hogy ő még élvezné is… hehe.
- Végre egyszer hamarabb keltem, mint te. Hihi… - Halkan duruzsolva vigyorodom el, mikor végre eltűnik az álom szemeiből. Kezeimet mellkasára simítom, államat rátámasztva figyelem, ahogy szép lassan mosoly kúszik a csábító ajkakra…
Nem kell sokat várni, szinte azzal egy ütemben, ahogy kinyitja szemeit, magához húz, testemet oldalra fordítva tapasztja be vigyorgó ajkaimat. A forró, puha nyelv édes simításokkal mászik ajkaim közé, lassú mozdulatain még érezni az álomvilág kábító utóhatását. Apró, erőtlen ellenkezésemet teljesen figyelmen kívül hagyva simítja végig testemet, minden porcikám felüvölt a hirtelen rám törő vágytól, ahogy ujjai bőrömön vándorolva cirógatnak, s kezeimet mellkasára simítva próbálom megállítani, de nem fűzök sok reményt a próbálkozáshoz.
- Mi az? Még félálomban vagy? – Nem tudom eltolni magamtól, csak még közelebb hajol, s mikor a puha ajkak nyakamba csókolnak, összeszorított szemekkel vetem hátra a fejemet, s hangos sóhaj hagyja el számat… neh… reggel van… iskola…
- Nem… Csak leltárt készítek. – Vigyorogva dörmögi fülembe a szavakat, hozzám bújva simítja testemre kezét, s szemeim kipattannak, ahogy gyengéd erőszakkal markol fenekembe… mi… mi az, hogy leltár? Mit művel? Most… komolyan fel akar izgatni? Nagyon jó úton halad felé. Utálom, hogy még olyankor is ő van előnyben, mikor én ébredek előbb… utálom… mégis… imádom, hogy ilyeneket csinál… imádom, hogy minden percben vágyik a közelségemre. - Kerek popsi, megvan… - Közvetlenül fülembe dörmög, a forró lehelet csiklandozva borzongtatja meg testemet, ujjaimmal vállát szorítva próbálom csillapítani testem reszketését, ahogy selymes ajkai hol fülemet, hol nyakamat cirógatják puha érintésekkel. Kezei lejjebb csusszannak, combomra kalandozva simítja végig lábamat, vigyora kiszélesedik, ahogy ismét halk dörmögéssel töri meg a halk sóhajaim hangját. - Formás lábak, megvan. – Testem végleg megmerevedik, ahogy nyakamba csókol, fogait kéjesen húzza végig bőrömön, s testemen mintha forró láva ömlene végig. Minden porcikám ívbe feszül, az eddig bizonytalanul éledező vágyam mereven lüktet, s testem kínzó merevségét csak szívem vágtató dübörgése töri meg. - Hmm… Haru-chan íze van. Már csak egy valami van hátra. – Kész. Vége. Elvesztem.
Ajkaimat halk sóhaj hagyja el, szemeimet hol lehunyom, hol résnyire nyitom ki, s testem szabálytalanul vált a merevségből heves remegésre, majd vissza. Lassan hajol el tőlem, arcom mintha égne, ahogy érzem magamon tekintetét, s épp oldalra fordítanám fejemet, mikor magához kényszerít egy lassú, mély csókra. Kezeimet nyaka köré fonva kényszerítem magamhoz, a forró csók végtelen hosszúnak tűnő boldog percekig tart, s Craig lassú, óvatos mozdulatokkal dönt az ágyra, hogy fölém mászhasson.
- Leltár kész. – Dörmögi vigyorogva, mikor testünk egymásnak simul, majd finoman támaszkodik meg fölöttem, miközben hajammal játszadozik… kész?... mi a franc? Az volt az utolsó rész, hogy felizgasson? Gratulálok…
- Remélem most örülsz. – Durcás pillantásokkal dünnyögök, tudom, hogy hatásosabb lenne a sértődés, ha a hajamat cirógató ujjakat ellökném magamtól, de egyszerűen nem visz rá a lélek. Nem tudok ellenállni neki… egyszerűen nem megy. Imádom az érintéseit… a mosolyát… a tengerkék tekintetet, ami testemet pásztázza… még az idióta játékaiért is oda vagyok. Még akkor is, ha többnyire én szívom meg a végén…
Csak egy rövid puszival reagálja le sértett dünnyögésemet, elmosolyodva hajol hozzám, majd halkan kezd suttogni.
- Még szép… szeretem, ha ilyen hatással vagyok rád. – Nagyokat pislogva mélyedek tekintetébe, majd durcásan szakítom meg az egyre intimebbé váló szemkontaktust… basszus… ha ezt mondja, már nem tudok haragudni rá… ha így néz rám, minden dühöm tovaszáll. Hülye… hülye… hülye…
Ajkaimra apró mosoly kúszik, hosszút pislogva kényszerítem magamat, hogy ne követeljek tőle egy újabb csókot, pedig ajkaim bizseregve vágyakoznak a puha érintés után.
Hosszú, nyugodt percekig mered rám apró, jóllakott mosollyal arcán, ujjai szüntelenül játszadoznak a homlokomba hulló hajtincseimmel, s én néma boldogságba merülve élvezem a lusta simításokat, miközben testem fokozatosan megnyugszik karjai között.
- Gyorsan lezuhanyozom, addig készülj el. – Suttogja halkan, majd egy gyors, mégis kielégítő csók után lepattan rólam, hogy a fürdőbe siessen. Tekintetemmel követem alakját, elmosolyodva szívom magamba a látványt, mielőtt magára öltené az iskolában viselt komor öltözéket… pazarlás…
Amikor kilép a szobából, gyors mozdulatokkal mászom ki én is az ágyból, a fáradtságnak nyoma sincs bennem… sokat aludtunk, ráadásul Drágámnak köszönhetően igencsak hatásos ébresztőn vagyok túl…
Rendbe rakom az ágyat, elhúzom a függönyt, majd a nappaliba sietek, hogy magamra kapjam az unalmas egyenruhát. Gyors, fürge mozdulatokkal gombolom be az inget, majd a fotelbe telepszem, hogy megvárjam, míg végez… hehe… előbb lettem kész. Győzelem.
Halk sóhajjal túrok a táskámba, s halovány mosoly kúszik az ajkaimra. Bahh… mikor szerdán este jöttem a csütörtöki cuccokat pakoltam be… azt hiszem, valahogy ki kell magyaráznom, hogy egy csomó órán nem lesz felszerelésem… Nem számít. Annyira nem fontos, hogy kerüljünk miatta… és abszolút megérte… bárcsak több ilyen napot tölthetnénk együtt.
Mikor Craig felöltözve a nappaliba lép, néma sóhajjal nézek végig rajta, majd elmosolyodva pattanok ki a fotelből… najó… mégsem süllyedhetek depresszióba, ahányszor felöltözik. Höhh… látom még eleget ruha nélkül, azt hiszem…
Vidáman elkalandozva követem, s meglepetten torpanok meg, mikor elém lépve húzza meg a nyakkendőmet.
- Így. – Dörmögi halkan, tekintetében egy pillanatra mintha büszkeség csillanna, ahogy tekintetével végigmér, majd megfordul, s én néma fintorral követem, persze ezt nem látja. Bahh… megfulladok… miért nem tesz egyből nyakörvet rám? Még az is kényelmesebb lenne…
Mire a kocsihoz érünk, egy könnyed mozdulattal lazítom meg a kényelmetlen ruhadarabot, s lomha lazasággal vágódom be a szokásos helyemre.
- Craig… ma hogy legyen? – Halk lelkesedéssel pillantok rá, miután becsapom magam mögött a kocsi ajtaját, s a kocsi motorja halkan indul be, ahogy Craig elfordítja a kulcsot. Hosszú másodpercekig nem kapok választ, s már a főúton hajtunk, mikor gondterhelt tekintettel fordul felém… miért van rossz előérzetem? Nem akarom hallani… nem akarom…
- Sajnálom, ma dolgoznom kell. Két hét múlva tanári értekezlet, és összesítéseket kell leadni. – Éééés pont amire számítottam… nem hiszem el… pedig… annyira akartam… tudom, hogy most töltöttünk együtt két éjszakát… de olyan gyorsan elment… amikor vele vagyok, fénysebességgel száguldanak a másodpercek… a percek… az órák… persze a tanórák kivételt képeznek… mikor csak messziről figyelhetem… utálom.
Csalódottan fordítom oldalra tekintetemet… nem baj… nem tudja, mit veszít. Rég voltam ilyen kipihent, tehát ma jó sokáig bírtam volna. Hehehe…. Na mindegy.
- De ha holnap reggel lejössz, elmehetünk valahová, mit szólsz? – Holnap reggel? Holnap reggel… olyan közelinek hangzik, mégis annyira, de annyira messze van. Mindegy… a semminél jobb. Sokkal jobb.
Ajkaimra ismét apró mosoly költözik, felé fordulva pillantok rá, s kíváncsian kezdek kérdezősködni.
- Jó, és hová?
- Rád bízom, találj ki valamit. – Egy gyors csókkal pecsételi meg szavait, néma meglepettséggel sóhajtok fel, mikor elhajol ajkaimtól, s kipirult pofival bámulok ki az ablakon. Craig a sulitól pár utcányira lelassít, s mikor a kocsi lassan megáll, csalódottan nézem az üres utcát… nem akarok kiszállni. Nem akarom itt hagyni. Nem akarok suliba menni. Menjünk vissza, és aludjunk még. Szükségem van a közelségére. Függő lettem… már most hiányzik, pedig még el sem váltunk. Már a gondolat, hogy órán távolról kell figyelnem, megrémít. Nem megy. Nem akarom.
- Mi a baj? – Halkan suttogva hajol közelebb hozzám, de nem nézek rá.
- Nincs kedvem suliba menni. – Durcás csalódottsággal morgom a szavakat, s hosszút pislogva remegek meg, ahogy a meleg ujjak lassan hajamba borzolnak. Érzem, ahogy közel hajol, lehelete fülemet cirógatja, s mikor halkan suttog, a borzongás kábító érzése áramütésként fut végig gerincem teljes hosszán, apró borsó méretűvé rántva össze gyomromat.
- Hiányozni fogsz. – Arcom egyik pillanatról a másikra pirul ki, bőröm mintha égne a forró lehelettől, s tágra nyílt szemekkel fordulok felé… tényleg? Tényleg hiányozni fogok neki? Nekem is ő… annyira… annyira hihetetlenül fog hiányozni.
Egy utolsó, édes csókot lehel ajkaimra, a visszafogott mozdulatok szinte az őrületbe kergetik vágyakozó testemet, de tudom, hogy muszáj elszakadnom tőle. Nyugi… nyugi… gyorsan eljön a holnap… mielőtt észreveszed már reggel is lesz.
Apró mosollyal simítom ujjaimat a kilincsre, egy utolsó szerelmes pillantást vetek kedvesemre, mielőtt újra magamra kéne öltenem az utálkozó, lázadozó, tanárgyűlölő diák szerepét, aki egykor voltam.
- Holnap… - Suttogom halkan, majd kiugrom a kocsiból, arcomat megcsapja a késő őszi levegő hideg fuvallata, s megremegve húzom össze mellkasom előtt a kabátomat, miközben lassú léptekkel indulok el a suli felé. Egy újabb nap… újabb unalmas, rideg és üres percek nélküle. Azt hiszem, ez kezd beteges lenni…
Szombat reggel szinte hajnalban kipattannak a szemeim… egész éjjel álmatlanul forgolódtam és az járt a fejemben, amit Craig mondott az órán… mi az, hogy nem lesz jövő héten? És erről én miért nem tudok semmit? Vagy az, hogy a suliban nem lesz, nem jelenti azt, hogy délutánonként nem találkozhatunk? …lehet… lehet, hogy csak délelőttönként van elfoglaltsága… igen… biztosan így lesz. Ugye így lesz? Hjajjjj… hihetetlen, hogy volt idő, mikor kibírtam, hogy csak hétvégén találkozunk. Most már egy éjszakát is alig bírok ki nélküle. Talán jót is tenne, ha egy hétig nem lenne ideje rám… legalább kicsit elszakadnék tőle… nem! Erre gondolnom sem szabad… imádom, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz… még soha nem éreztem, hogy ennyire… ennyire szükségem lenne valakire… ez az eddig ismeretlen érzés egyszerre boldogít és rémít halálra.
Még pár óra forgolódás után álmosan kászálódom ki a hideg, üres takaró alól, s gyorsan magamra kapkodok pár meleg ruhát. Még korán van, de már nem bírom… látnom kell… tudnom kell, hogy mi lesz jövő héten.
Gyalog indulok el az üres, hűvös utakon, kesztyűs kezekkel húzom szinte szemeimig a vastag pamutsapit, s a sálamba bújva pásztázom a kihalt város apró, fáradt rezzenéseit… szombat reggel… mindenki alszik… valószínűleg még Craig is. Nem baj, gyalog úgyis legalább 1-2 óra az út. Addigra már talán felkel. Ha pedig nem, akkor kellemes ébresztőben lesz része.
Elmosolyodva feledkezem kavargó gondolataimba, s szinte észre sem veszem, ahogy telnek a percek, tudom, hogy minden egyes lépéssel egyre kevesebb távolság választ el minket.
Boldog mosollyal csöngetek a kapunál, s egy könnyed mozdulattal kapom le magamról a sapkát és a kesztyűket… hm… sokáig tart, hogy kinyissa… vajon aludt?
Hirtelen csapódik ki az ajtó, szemeim tágra nyílnak, s felfogni sincs időm, a szobába rántva tapad ajkaimra. Vidáman sikkantok fel, élvezem, ahogy az erős kezek ellentmondást nem tűrően ölelnek át. Érintése forrón melegíti fel lefagyott végtagjaimat, s az ajkain érzett feketekávé kesernyés íze most édes méznek tűnik nyelvemnek, ahogy vad csókban ejti rabul szívemet… hm… tehát már ébren volt. Egy pillanatig teljesen elkábít a szenvedélyes köszöntés, szinte el is felejtem a kérdéseket, amik idefele úton kavarogtak fejemben.
Nagy nehezen elszakítom ajkaimat a csókból, néma zihálással pillantok fel rá, szemeiben kavarognak az érzelmek, s szívverésem az egekbe szökik, ahogy a gyönyörű tekintet szemeimbe fúródik.
- Craig… hova mész a jövő héten? Nem is mondtál semmit.
- Tudom. – Hangja halk és nyugodt, egy gyengéd mozdulattal húz magához, ujjai finoman bújnak hajamba, s én bágyadtan fonom köré a kezeimet. - Tegnap szólt nekem is a diri, váratlanul. Tanárképzésre kell mennem. Semmi kedvem hozzá, főleg hogy csak abból áll, hogy elmondják, amit eddig is tudok. – Ez… ez azt jelenti, hogy… egész héten nem találkozunk? Nem akarom… nem akarom… nem fogom kibírni…
- Akkor ne menj. – Bizonytalanul, gyerekesen morgolódva dünnyögöm a szavakat, pedig tudom, hogy felesleges… tudom, hogy nem rajta múlik, és nem kéne megnehezítenem a dolgát… mégis… mikor vele vagyok, egyszerűen nem tudok logikusan gondolkodni és cselekedni. Nem megy.
- Ez nem ilyen egyszerű. – Gondterhelt hangon suttogja a szavakat, s egy halk sóhaj hagyja el ajkait… najó… nem nehezíthetem meg én is a dolgát, a nyavalygásommal.
- Tudom. – Halkan dünnyögöm, arcomat a forró mellkasba fúrom, hogy felmelegítse a lefagyott nózimat. Lassú mozdulattal dől a falnak, s én szinte teljesen ránehezedve ölelem át. Craig… Craig, Craig, Craig… ne hagyj itt… nem bírok ki nélküled egy hetet. Ez az egy nap is olyan végtelen hosszúnak tűnt.
Arcát hajamba temetve hajol hozzám, néma meghittséggel élvezem a pillanatot, s azt kívánom, bár így maradnánk még hosszú, hosszú percekig. Orromba mászik Craig mámoros, finom illata, s szinte álomba ringat forró mellkasa ütemes emelkedése, s leheletének édes cirógatása fejbőrömön.
- Na és… kitaláltad, hogy hova menjünk? – Halkan suttogva emeli fel fejét, s én kelletlenül elhajolok tőle, hogy mosolyogva bólinthassak.
Kimászom öleléséből, felágaskodva nyomok egy apró puszit arcára, majd vigyorogva duruzsolom ajkaira a szavakat.
- Melegen öltözz fel.
Nem kell sok idő, Craig pár röpke perc alatt magára kap néhány meleg ruhadarabot, s halovány, sejtelmes mosollyal ülök be mellé a kocsiba. Egy egész nap Craiggel… egészen holnapig… olyan, mint egy álom. Nem ronthatom el azzal, hogy azon rágódom, hogy utána nem látom egy hétig… legalább annál jobb lesz, mikor újra találkozunk…
Érzem, ahogy Craig ujjai ismét a hajamba bújnak, a gyengéd érintés kizökkent az ábrándozásból, s megrezzenve mosolygok rá. Még a garázsban állunk, s ő gyengéden húz magához egy hosszú, mély csókra. A kocsi apró légtere már ennyitől befülled, a levegő szinte égeti bőrömet, s egyre kábábban támaszkodom Craig combján, ahogy nyelve egyre mélyebbre, egyre szenvedélyesebben hatol ajkaim közé újra és újra.
Halkan pihegek ajkaira, mikor megszakítja az egyre forróbbá váló csókot, s széles vigyorra húzza száját, ahogy mély, borzongató hangon dörmög ajkaimra.
- Haru-chan… ahhoz, hogy elinduljuk, el kéne mondanod, hogy hova megyünk. – Szemeim tágra nyílnak, elvörösödve mászom vissza a helyemre, s lábaimat felhúzva kuporodom össze.
- Majd irányítok. – Csak egy mosollyal reagálja le szavaimat, a motor halk, ismerős búgása jelzi az indulást, s pár perc múlva már az utakon suhan az autó. Halkan dünnyögöm, hogy hol merre kell menni, miközben a tegnapi napról fecserészek neki, nem egyszer megemlítve, hogy mennyire hiányzott… annyira hihetetlen, hogy ennyit lehetek vele… tényleg kezdünk olyanok lenni, mint két szerető… mint egy pár… egy igazi pár.
Lassan kiérünk a városból, s egy szabad parkolóba irányítom. Mikor megállunk, elmosolyodva nézek fel a mellettünk elterülő hegyre, s vidáman ugrom ki az autóból. Szemem sarkából látom, hogy Craig is kiszáll, s egy halk pittyenés jelzi, hogy bekapcsolta a riasztót. A sálba bújva húzom a fejemre a sapit, s Craig mosolyogva sétál mellém.
- Hova megyünk?
- Majd meglátod… te mondtad, hogy rám bízod a döntést. – Egyik kezemre felhúzom a kesztyűt, a másikat huncut vigyorral csúsztatom tenyerébe, ujjaink összefonódnak, s így indulunk el a fák között húzódó szűk, hegyi ösvény felé… soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ide jövök Craiggel. Hirtelen ötlet volt… és egyszerűen nem tudtam neki ellenállni.
Izgatott lépésekkel sétálok vele az egyre meredekebb ösvényen, többnyire meghitt csend telepszik ránk, melyet csak a rövid megjegyzéseim, fecsegésem tör meg néha. Meleg ujjai határozottan szorítják kezemet, mintha soha nem akarna elengedni, s igaz, egész testemet vastag ruha borítja azon a kézfejemen kívül, mégis onnan árad szét ereimben a forróság, keze mintha kályhaként melegítené bőrömet a hűvös szélben… bárcsak gyakrabban tudnánk így sétálni… bárcsak ne kéne titkolni a kapcsolatunkat… annyira jó lenne. Legszívesebben hangosan szétordítanám… legszívesebben mindenkinek elmondanám… olyan jó lenne, ha nem kéne rejtegetni.
Alig egy órás kényelmes séta után végre megérkezünk, a hegy tetején, egy apró tábla jelzi, hogy merre kell menni, hogy elérjük a kilátót, ahova megyünk. Lélegzetem felgyorsult a „hegymászástól”, érzem, hogy arcom teljesen kipirult a hideg levegőtől, s vidám mosollyal fordulok Craig felé.
- Mindjárt ott vagyunk. – Egy kiépített kőlépcső jelzi a kilátó elejét, felgyorsított léptekkel húzom magam után a végtelen hosszúnak tűnő lépcsőfokok sokaságán, s lihegve torpanok meg, mikor felérünk a legmagasabb szintre. Apró, kör alakú, fedetlen térrész tárul a szemünk elé, derékig érő korlát húzódik a szélén, s megborzongok az erős széltől, ami hirtelen járja át testem minden apró porcikáját. Craig, mintha gondolataimban olvasna, gyengéden ölel át, magához húzva simítja ujjait fejemre. Elmosolyodom, testemet forró hullámok melegítik fel, s kezeimet köré fonva pillantok fel arcára… köszönöm, szerelmem.
- Imádom ezt a helyet... Meg akartam mutatni. – Kimászom öleléséből, a korláthoz sétálva simítom kezeimet a kőre, s szemeim végigjárják a város mesés látványát. Szinte minden utca, minden tér és nagyobb épület látható, s a városon túl húzódó hegyek mesés, filmbe illő látványt kölcsönöznek a gyönyörű tájnak. Craig mögém sétálva karol át hátulról, állát fejemre támasztva csodálja meg ő is a kilátást, s én lesütött tekintettel markolok a korlátba, ahogy szívverésem felgyorsul a hirtelen közelségétől. Mellkasa hátamhoz simul, ujjaimmal gyengéden cirógatom végig az engem ölelő kezét. S ő kínzóan lassú mozdulattal simítja le rólam a sapkát, hogy ajkait fülemre simíthassa.
- Gyönyörű. – Halkan suttogja az egyetlen, rövidke szót, s megremegve simulok mellkasához. Szemeimet lehunyva bólintok némán, s beleborzongok, ahogy a hideg ujjai a sálat lehúzva simítják ki a tincseket nyakamból, hogy ajkai elérhessék bőrömet. Halkan felsóhajtok, fejemet hátradöntve fordítom oldalra arcomat, s Craig kérés nélkül tudja, hogy mire vágyom, lehajolva ejti rabul ajkaimat, s én megremegve emelem fel kezemet, hogy nyakát átkarolva túrjam hajába ujjaimat. Hosszú, szenvedélyes percekig faljuk egymás ajkait, a forróság szinte felemészt belülről, bőröm egyre kevésbé érzi a hűvös szellő kínzó mardosását.
Boldog mosollyal fordítom előre arcomat, mikor elszakadnak egymástól ajkaink, Craig a hasamnál fogva ölel át, lehajolva hajtja most vállamra állát, arcunk egymásnak simul. Érzem, hogy bőröm kipirul, s hasamon nyugvó kezeire csúsztatom kezemet, ujjainkat ismét összekulcsolva.
- Itt jegyezték el egymást a szüleim. Mikor kicsi voltam minden évben kijöttünk ide legalább egyszer… legtöbbször karácsony este. Valahogy mindig arra vágytam, hogy egyszer eljöjjek ide karácsonykor valakivel, akit szeretek. – Ujjaim Craig arcára kalandoznak, játékosan cirógatom bőrét, s ő egy hosszú, puha csókot lehel pofimra. Elmosolyodva simítom arcomat az övéhez, szívemet átjárja az elégedett boldogság, s úgy érzem, minden egyes pillanatban egyre jobban és jobban szeretem… már ha ez lehetséges.
Ujjai derekamra siklanak, egy határozott mozdulattal fordít helyzetünkön, hogy ő álljon a korlát mellett, s fenekét neki támasztva fordítja maga felé testemet. Szemeim tágra nyílnak, egy pillanatra elszédülök, és ijedten karolom át vállát, mintha attól tartanék, hogy bármelyik pillanatban kizuhanhat.
- Haru… Ha szeretnéd, eljöhetünk karácsony éjszaka. – Halkan suttogja fülembe a szavakat, tágra nyílt szemeim felcsillannak, s elmosolyodva, lelkes boldogsággal kezdek bólogatni az ajánlat hallatán… itt lenni vele… karácsony éjszaka… együtt nézni a kivilágított várost. Hihetetlen. És már csak másfél hónap van addig.
Pulzusom az egekbe szökik, ahogy ismét magához húz egy csókra, hajamat hátrasimítva húzza újra a fejemre a sapimat, majd ujjai fenekemre siklanak, s én görcsösen ölelem nyakát… szeretem… szeretem… annyira szeretem. Örökre vele akarok maradni. Örökre vele fogok maradni. Tudom. Más nem lehet… más nem lehet, csak ő.
Átfagyva ülök be a kocsiba, mikor leérünk a hegyről, kezeimet összedörzsölve lehelek rájuk, de a hideg autó nem segít sokat a felmelegedésben.
- Bekapcsolod a fűtést? – Lábaimat felhúzva kuporodom össze, Craigre pillantok kérdőn, de ő csak elmosolyodva mered vissza rám, kihívó tekintete láttán szinte rögtön tudom, hogy mire gondol… hm…
- Van annál gyorsabb módszer is, tudod nagyon jól, Haru-chan. – Élveteg vigyorral dörmögi a szavakat, s én elmerevedett végtagjaimat megmozgatva mászom az ölébe. Az én arcomra is széles mosoly kúszik, Craiggel szemben térdelek az ölébe, lábaimat az ülés szélein támasztom meg, s nyakát átkarolva hajolok ajkaira. Elégedett vigyorral figyeli tevékenységemet, kezei rögtön fenekemre siklanak, magához szorít, s hezitálás nélkül támadja le ajkaimat. Szám szélét megnyalva hajolok el, óvatosan emelem le szemüvegét, és a szélvédőre teszem, míg ő levakarhatatlan vigyorral cirógatja le rólam a vastag télikabátot. Ujjaimmal hátrasimítom a homlokába hulló tincseket, ajkaim bőrén vándorolnak végig, szinte magamba szívom a testéből áradó forróságot. Egyre kevesebb ruhadarab takarja testünket, vad, kiéhezett mozdulatokkal szabadítjuk meg egymást a felesleges anyagoktól, mintha hetek óta vágynánk a másik közelségére. Egyre melegebb van, a levegő már-már forr körülöttünk, s néma sóhajokkal kapkodok levegőért, mikor ajkaink néha elválnak egymástól. Vágyam sóváran feszül nadrágomhoz, s ő könnyedén gombolja ki a vastag anyagot, hogy ujjait merevedésemre simíthassa. Halkan felnyögve sóhajtok fel, egy pillanatra megszakítom a hosszú csókot, fejemet vállára hajtom, s remegő kezekkel szabadítom ki forrón lüktető vágyát. Ujjaimat köré fonva kezdem el masszírozni, s ő könnyedén tolja lejjebb a laza nadrágomat, hogy szabad kezével bejáratomat készíthesse fel. Szemeim egy pillanatra tágra nyílnak, hangosan sóhajtok szinte fülébe, ahogy ujjai két helyen kényeztetnek, testemen mintha apró villámcsapások futnának végig. Ahh…
- Crahig… itt… bárki… megláthat… - Elvigyorodva vezeti belém ujjait, tágra nyílt szemmel nyögök fel, ujjaim akaratlanul is jobban megszorítják merevedését, halk morranást előcsalva ajkai közül.
- Nincs itt senki rajtunk kívül. – Mosolyogva duruzsol fülembe, miközben derekamat megragadva állít fel, hogy le tudja húzni nadrágomat, s én néma remegéssel engedem, hogy átvegye az irányítást testem felett… és… ha jön valaki? Bármikor jöhet valaki… mivan, ha meglátnak? Egyáltalán nem tart tőle?
Aggodalmas gondolataim szinte rögtön köddé foszlanak, ahogy ismét ölébe húz, ujjai testemen vándorolva húznak magához, s halk vigyorral suttog ajkaimra.
- Csináld. – Mély levegőt véve simítom ujjaimat ismét merevedésére, mely már vágyakozóan lüktetve vár, s ajkamra harapva vezetem magamba a kemény hímtagot. Egyszerre sóhajtunk fel az élvezettől, szemeimet összeszorítva karolom át nyakát, érzem ujjait puhán a fenekembe mélyedni, ahogy óvatosan, felmorranva ragadja meg testemet.
Halkan nyöszörgöm nevét, ahogy mozogni kezdek, ajkaink ismét eggyé válnak, a végtelen hosszú, fülledt másodpercek teljesen elkábítják józaneszem utolsó martalékát is, vadul hajába túrva húzom újra, és újra magamhoz, s egyre gyorsabb, kiéhezettebb tempót diktálva repítem a mennybe magunkat. Ujjai forrón simítják testemet, néha finoman belém markolva segíti a mozgást, néha szenvedélyes masszírozással kényezteti testemet, s szemeimet lehunyva adom át magamat a testi gyönyörök boldog élvezetének.
|
| timcsiikee | 2010. 11. 29. 21:56:09 | #9551 |
 Karakter: Craig Norman
Megjegyzés: ~ Silverymnek
Craig:
Lassan leülök mellé.
- Rendelni? – pislog fel értetlenül, majd ajkaim mosoly játszik. - Azt hittem főzöl nekem. – Oh, micsoda ötlet, de…
Beleborzolok hajába, számat kisebb vigyorra húzom.
- Főzhetek… de az több ideig tart, és addig sem lehetek veled. – ajkait csücsörítve duzzog, majd felhúzza karcsú lábait, hogy azokat átölelve rejtőzhessen térdei mögé. Zabálnivaló ilyenkor, de már sejtem, mi jön az ilyen kis reakció után.
- Kínait akarok. – dünnyögi halkan, s egy könnyed mozdulattal nyúlok a telefonért. - Túl okos öregemberbe szerettem bele. – megrezzen fülem egy bizonyos szóra, szemem sarkából figyelem, ahogy nyelvet ölt. Szóval úgy…
Karom mögötte pihen a háttámlán, de egy szempillantás alatt rántom az ölembe, mindketten kuncogva borulunk össze, és leteszem a telefont. Arcához hajolva ejtem rabul ajkait, elkábítom egy pillanatra, míg sunyi tenyeremmel ágyékához nem érek, és simogatni nem kezdem. Még nyelvem is megrezdül, ahogy halkan felnyög, rendesen felhúzom ölembe, oldalára simulnak ujjaim, majd gyengéden kezdem markolászni, s nevetve válik el ajkaimtól.
- Nehh… Craig… Ez… csikis… - ó tudom jól, épp azért csinálom. Vigyorogva nézem boldog, kipirult arcát, majd abbahagyom, mielőtt kidőlne nekem. Kap még egy finom csókot, majd az ellendöfést.
- Túl édes vakarcsba szerettem bele. – súgom halkan a szavakat, kipirult arca teljesen felveszi a paradicsom színét, ajkai felforrósodnak, s ezt meg is érzem, amikor újra rásimulok. Magamhoz ölelem, nyakam köré fonja ajkait, s ujjai bizsergetően bújnak tincseim közé, és mosolyogva hajol el.
- Milyen érzés, hogy teljesen rabul ejtett egy ilyen vakarcs? – első válaszként egy újabb csókot kap, ölembe ültetem, s hátát mellkasomnak dönti, így kényelmesen tudom cirógatni.
- Meglepően jó – válaszolom fülére súgva a szavakat, finoman belenyalok fülébe, tudom mennyire érzékeny rá, majd hasán, mellkasán simítom végig tenyerem, ujjaim megakadnak apró mellbimbójában, ahogy izgulni kezd, vigyorogva folytatom, majd lejjebb csusszan kezem.
Kezelésbe veszem éledező kis vágyát, megremeg az ölemben ülve, könnyedén csúsztatom ki a ruha alól, hogy kényelmesebben érjem el. Gyönyörű ilyenkor az arca, ahogy a rózsás pír szétterül, s ez a kifejezés… Megőrülök.
- Craihg… én… thényleg… éhen halok… - megáll kezem a mozdulatban, lecsúsztatom róla kezem, és ölelem, majd a telefonért nyúlok ismét.
- Oh, tényleg… el is felejtettem. – tárcsázok, majd a fülemhez emelem a készüléket, Haru-chan a vállamra dönti fejét, és épp hogy a nőci beleszól a másik oldalon, kezem visszasiklik farkacskájára, hogy tovább kényeztessem. Nyugodt hangon adom le a rendelést, persze vigyorom levakarhatatlan, ahogy hallgatom az édes, fojtott nyögdécseléseket. Már épp elköszönne, amikor rászólok, és az egyik rendelésben a rizst tésztára cserélem, csuklóm egyre gyorsabban mozog, ölemben pedig reszket a kis édes.
Háta mögé nyúlva simul kis keze hasamra, majd egyre lejjebb csúszik, míg el nem éri ágyékomat. is pimasz, látom, tanulsz.
Lerendezem gyorsan a telefont, felmorranva nyomok kis szájára egy csókot, majd ledöntöm az ágyra, s felé kerekedve térdelek kitárt lábai közé.
- Ne… Craig… fényes nappal van… - hiába mentegetőzöl, innen nincs visszaút, könnyedén lopom le az alfelét takaró anyagot.
- És? Legalább derűfényes napsütésben is megcsodálhatlak. – dörmögöm halkan a szavakat, homlokáról lesimítok egy tincset.
- De… de… Nem ér, hogy te előbb csillapíthatod az éhségedet… - ugyan… ezt már nem csak én akarom. Nem válaszolok, csak vigyorogva simítom fel egy kézzel pólóját, másik kezemmel a nadrágból csúsztatom ki merevedésemet, s könnyedén csusszanok bele, hangos nyögése betölti a szobát, még az én halk morgásomat is teljesen elnyomja. Istenem… csodálatos…
Lassan kezdek el csak mozogni, felette támaszkodom teste mellett, közben vállamba kapaszkodik, kezecskéi fel-le csusszannak rajtam, végül mikor próbál lehúzni magához, megadóan hajolok le, hogy ajkaiban is elmerülhessek. Szuszogva, lihegve falom, lábai körém kulcsolódnak, minden izmom megfeszül, ahogy lassú mégis erős, mély lökéseket diktálok. Hol ajkaimba nyög, hol szám elé, végül már csak egymásra lihegve szeretkezünk, s a mennyei gyönyör egyszerre éri el testünket.
Mélyet sóhajtok, amikor megszólal a csengő, kihúzódom a pihegő kis édesből, vigyor terül arcomra, arca láttán. Sokkal édesebb, mint egyszerű alvás közben. Apró csókkal ajándékozom ajkait, füléhez hajolva suttogok bele.
- Menj, tisztogasd meg magad, addig feltálalom az ebédet. - felrántom magamra a nadrágot, apró lökéssel állok fel, és az ajtó felé lépkedek. Újabb mély sóhajjal túrok hajamba, felkapom a kisasztalon hagyott tárcámat, majd kilépve fizetem ki a futárt. Szeretem ezt a kínai kajáldát, mert jól főznek, sokat és náluk gyorsabb nincs a környéken.
Mikor visszaérek még nincs sehol, épp hallom, ahogy elzárja a vizet, addig a dobozkákat leteszegetem az asztalra. Magamnak csípőset rendeltem, neki inkább csak egyszerű fűszereset, mert azt még nem derítettem ki, pontosan mit is szeret.
Bah… vajon mennyi mindent nem tudok még?
Végre visszabattyog mellém, lecsapja magát a kanapéra, törökülésben, bazsalyogva fordulok felé.
- Az nem mondtam, hogy öltözz is fel. – mosolyom vigyorrá alakul, ahogy végigfuttatom rajta tekintetem, a pálcát kecsesen tartja ujjai között, gyerekesen nyelvet öltve mosolyog ő is rám.
- Bocsánat… azt sem mondtad, hogy ne tegyem… - elfordul, hogy magához vegye saját adagját, vigyorom lassacskán csillapodik vissza egyszerű mosollyá, még hosszú pillanatokig figyelem alakját, majd apró sóhajjal kezdek neki én is az evésnek.
~*~
Összeszedem a maradékos tányérokat, majd kiviszem a konyhába a papírdobozokat, de mire visszaérek, már csak hűlt helyét látom. Szemöldökeim a homlokomra szöknek, érdeklődve pillantok körbe, de még szuszogást, semmit sem hallok, majd ahogy a hálószoba felől hallok halk reccsenést, elmosolyodom, és megcsóválom fejem. Gyerekesen vicces, de én így is imádom.
A hang felé veszem az irányt, s ahogy belépek a hálóba, sejtésem bebizonyosodik, ott fekszik az ágyon, majd rám tereli ártatlannak tűnő tekintetét, de mosolya elárulja gondolatait.
- Azt hittem már sosem jössz… fázom. – duzzogó kijelentésére csak elmosolyodom, lassan, jóllakottan lépkedek az ágy felé, majd mellé csúszva magamhoz húzom.
- Most jó? – duruzsolom fülébe, vállamra támasztja homlokát, s úgy ölel vissza a takaró alatt.
- Tökéletes… - dünnyögi halkan. - Mióta veled vagyok akárhány takarót terítek magamra, fázom egyedül… utállak. – szorosabban ölel át.
Először csak meglepetten pislogok párat, majd halkan felnevetve borzolom meg tincseit.
- Ne nevess ki, tényleg így van – durcásan hajtja fel fejét, szép szemei szinte villámokat szórnak.
- Oké-oké – dörmögöm halkan, majd homlokára nyomok puszit, fejét óvatosan tolom vissza vállamra.
Karjaimmal egyre jobban körbeölelem, tenyereimet rásimítom, forrón ölelem magamhoz, szinte magamba préselve.
- Ha ez megnyugtat… én sem vagyok különb – búgom hajába a szavakat, érzem, ahogy egy pillanatra megrezzen.
- Craig… Szeretlek…
- Én is Haru-chan…
~*~
Reggel a csörgőóra ébreszt, mint mindig, de mielőtt lecsapnám, már el is némul. Hö?
Épp hogy kinyitom csipáim, egy mosolygó Haru-chan néz velem szembe, s csak fokozatosan áll össze a kép. A hátamon fekszem, hunyorogva nézek ki a fejemből, és egy cuki fiúcska fekszik rajtam. Eddig tökéletes a reggel.
- Végre egyszer hamarabb keltem, mint te. Hihi… - érzem, ahogy lábacskáival kalimpál, térdei lassan mozognak combomon. Csak lustán elmosolyodom a vidám kijelentésre, átölelem, magamhoz húzom egy reggeli csókra, majd magam mellé fektetem.
- Hé… mf… - hiába tiltakozna, vágyakozva simítom végig oldalát és hátát, csókkal rabul ejtve ajkait. – Mi az? Még félálomban vagy? – kis kezeit mellkasomnak feszíti, de kéjesen sóhajt fel, amikor nyakába csókolok.
- Nem – dörmögöm halkan a választ, majd füléhez hajolok, arcunk egymáshoz simul. – Csak leltárt készítek – vigyorodom el, mikor hallom meglepett nyögését. Tenyerem finoman simul kerek fenekére, amibe kellemesen markolok bele – Kerek popsi, megvan… - dörmögöm fülébe, ajkaimmal megcirógatom karimáját, és megremeg karjaimban. Lejjebb simul kezem, combjait cirógatom meg, majd visszafelé siklatom tenyeremet. – Formás lábak, megvan – nyakára hintek egy puszit, újra átölelem, majd fogaimat végighúzom az érzékeny bőrön, nekem feszül kis teste – Hmm… Haru-chan íze van. Már csak egy valami van hátra. – Felhajolok, kipirult édes arcát nézve elmosolyodok, majd mikor résnyire nyitja ködös kis szemeit, finoman siklom ajkaira, hosszú mély csókot lopok tőle, majd a hátára döntöm, és felé kerekedem. Karjai nyakam köré simulnak, szorosan ölel, hogy máshol ne férhessek hozzá. Kis ravasz. Elvigyorodva hajolok el, ahogy megérzem a közöttünk lüktető merevedését. – Leltár kész – alkarjaimon támaszkodom meg, majd egyik kezemmel, hajtincseivel játszadozva figyelem, durrogó pofiját. Igazán édes.
- Remélem, most örülsz – oldalra néz kipirult arccal, megmosolygom, majd puszit nyomok rá.
- Még szép… szeretem, ha ilyen hatással vagyok rád. – pár pillanatig csak arcát cirógatom ujjbegyeimmel, sunyin mosolyog, persze a durcás álcát nem ereszti le. Nekem így is megfelel, számomra mindenhogy szép. Megvárom, míg lenyugszik, s csak ez után kelek fel róla.
- Gyorsan lezuhanyozom, addig készülj el. – visszahajolva adok még egy csókot finom ajkaira, majd sarkon fordulva lépek ki a szobából. Gyors zuhany, inkább langyos, mint meleg, se sokkal jobban felébreszt. Átdörgölöm magam törülközővel, míg visszaérek a szobába, persze már nincs bent, sőt még a takaró is rendezetten van a helyén. Mosolyogva öltözöm fel, kényelmesen mégis gyorsan, lendületesen kapok fel magamra mindent, gyorsan meghúzom nyakkendőmet, majd kimegyek hozzá, gondolom a nappaliban vár.
A fotelban ülve matatja táskáját mikor kilépek, felpattan amikor meglát, s nyugodt kis mosollyal követ. Megfordulok, végigmérem, majd egy könnyed mozdulattal megigazítom nyakkendőjét.
- Így – morgom halkan, kimegyünk a kocsihoz, persze mire már mellém vágódik, újra laza a nyakkendő. Heh… nem is ő lenne.
- Craig… ma hogy legyen? – teszi fel halkan a kérdést mikor beindítom a motort, s elgondolkodom. Habár nincs kedvem hozzá, de el vagyok maradva.
Kitolatok a garázsból, majd kihajtok az útra, sebességet váltok, és indulunk is.
- Sajnálom, ma dolgoznom kell. Két hét múlva tanári értekezlet, és összesítéseket kell leadni. - mondom komoran, kelletlenül, majd magamra erőltetek egy mosolyt – De ha holnap reggel lejössz, elmehetünk valahová, mit szólsz?
- Jó, és hová? – kérdi kíváncsian, megállok a piros lámpánál, hozzá hajolok egy gyors kis csókra.
- Rád bízom, találj ki valamit. – a lámpa gyorsan vált, így mehetünk is tovább, csak pár sarkon haladunk keresztül, majd lehajtok az út szélére.
Amikor lenézek rá, szomorú arckifejezés ül ki arcára.
- Mi a baj? – kioldom az övet, hogy kényelmesebben hajolhassak felé, de csak előre figyel.
- Nincs kedvem suliba menni – dünnyögi halkan, elmosolyodom, majd tenyerem feje búbjára simítom, ujjaim finoman bújnak a tincsek közé, és lassan simogatom meg buksiját. Füléhez hajolok, mosolyogva súgok bele.
- Hiányozni fogsz – hirtelen fordul felém, meglepett szemekkel, majd az ő szép arcára is apró mosoly kerül. Máris jobb.
Finom, mohó kis búcsúcsókot adok neki, én is elraktározom a kis emléket holnapig, majd visszaegyenesedem, kioldja övét, keze a zárra siklik.
- Holnap… - néz még vissza rám, kiszáll a kocsiból, egyet intek még felé, majd tovább hajtok.
~*~
Az óra előtt nem sokkal az igazgató hívat magához, kelletlenül sóhajtok egyet, de felöltöm a pókerarcot, és úgy lépek be. Leültet magával szemben, komótosan beszélni kezd.
- Mivel tegnap nem tudott bejönni, így nem tudtam szólni. A jövő hétről lenne szó – hangjából nem sok jót sejtek, rezzenéstelen arccal várom, hogy meséljen tovább. – Egy papír érkezett az iskolába a tanárképzésekről, és a jövő héten van az ön hatáskörére vonatkozó oktatás – ezt nem hiszem el. Miért pont most? Mellette lenne még pár dolgom. Az időzítésük tökéletesen pocsék.
- Itt ez a prospektus, minden benne van, de mivel két tartárgyat is tanít, így az egész hetet igénybe veszi a dolog. – Remek… jobb nem is lehetne.
- Rendben, köszönöm – bólintok, és elveszem a papírokat – A helyettesítések…
- Elintéztem – mosolyog rám. – A kishölgy, aki a héten megfigyelte, majd ő fog helyettesíteni – te jó isten. Szerencsétlen lányt darabokra szedik, bár… ami nem öl meg megerősít ugye?
- Akkor azt hiszem, mindent megbeszéltünk ugye? Van még más?
- Nincs – rázza meg a fejét. Helyes…
Kelletlenebbül lépek ki az irodából, mint ahogyan beléptem, majd karórámra pillantok, és rájövök, hogy sietnem kell. Valahogy még Harunak is el kellesz mondanom.
Meghúzva lépteimet sietek fel a lépcsőn, a most kapott papírokat összefogom az órai lapokkal, és épp a csengőre érek be.
Ahogy megjelenek, halk, csalódott sóhajtásokat hallok, csak elmosolyodom, megigazítom szemüvegem, és leteszem a papírokat a tanári asztalra, mindenki vigyázba vágja magát.
- Tudom, nem örültök a képemnek, de csalódást kell okoznom. Ma itt vagyok – nem sok reakció jön, persze a grimaszokat mind látom, csak élveteg mosolygásra késztet. – Viszont van egy örömhírem is, a jövő héten nem leszek végig, kaptok egy kis pihenőt.
- Elmaradnak az órák? – szólal fel az egyik kis debil gyerek a terem végéből, de gúnyosan pillantok a vörös hajúra.
- Csak szeretnétek, csibéim. Helyettesítés lesz – egyszerre sóhajtanak fel kelletlenül, mosolyom továbbra is arcomra erőltetem, egy pillantást vetek kis kedvencemre, de többet nem tehetek. Elég nagy arcán a meglepettség. Sajnálom, majd holnap elmondom.
- Na, csend legyen, és mondjátok, mit írtunk utoljára a füzetbe…
~*~
Kimerülten dőlök be az ágyba.
Végeztem… mindennel…
Semmi nem maradt hétvégére, így minden percemet majd Haru-channak szentelhetem. Vetek a digitális órára egy lusta pillantást. Elmúlt fél tizenegy, remek…
Becsúszom a takaró alá, oldalra fordulok, fejemet a párnába fúrom, az álmosság elég gyorsan rám talál.
Nyakig húzom a takarót, hangosan szusszanok egyet, majd elmosolyodom… fázom…
Kivételesen megint az ébresztő kelt fel, de ebben csak annyi a meglepő, hogy hétvége van. Ilyenkor általában kikapcsolom, de nem akkor, amikor vendéget várok, nem is akármilyet.
Lezuhanyozom, felöltözök egyszerű itthoni ruhába, s a jól megérdemelt kávémat szürcsölgetem, amikor csengetnek. Tudom jól ki az, el is mosolyodom, s a csészét a mosogatóba teszem, csak ez után rohanok ki az ajtóhoz, hogy berántsam magamhoz.
Ijedten sikolt fel, persze elfojtom hangját egy csókkal, magamhoz ölelem szorosan, és becsapom az ajtót. Egy ideig hagyja magát elgyengülten, majd pihegve hajol el, és kíváncsi, sőt riadt tekintettel néz fel rám.
- Craig… hova mész a jövő héten? Nem is mondtál semmit. – hahh…
- Tudom – hátulról átölelve túrok hajába, finoman borzolok bele puha, illatos tincseibe. – Tegnap szólt nekem is a diri, váratlanul. Tanárképzésre kell mennem. Semmi kedvem hozzá, főleg hogy csak abból áll, hogy elmondják, amit eddig is tudok.
- Akkor ne menj – dobbant durcásan, de csak mosolyogva nyomok puszit homlokára.
- Ez nem ilyen egyszerű – sóhajtom halkan.
- Tudom… - dünnyögi halkan, hátamat a falnak támasztom, ő pedig mellkasomra hajtja fejét.
Arcomat hajába temetem, jólesőt szívok a finom illatból, kicsit jobban magamhoz ölelem. Tényleg hiányzott.
- Na és… kitaláltad, hogy hova menjünk?
|
| Silvery | 2010. 11. 28. 20:52:11 | #9539 |
Karakter: Nanamura Haru
Megjegyzés: (Timcsimnek)
Testemet szorosan öleli magához, fáradt szívem lusta dübörgésbe kezd, ahogy az ágyra huppanunk, s agyam akaratom ellenére is felidézi a hosszú, gyönyörű éjszaka apró, gyorsan elillanó perceit. Szemeimet lehunyva bújnék hozzá, de mikor gyengéd óvatossággal simítja le vállamról az inget, meglepetten pattannak ki szemhéjaim.
- Nem! Ne mondd, hogy megint… - Ez nem lehet komoly… egész éjjel…. Azt csináltuk… ráadásul mindjárt indulnunk kell… ugye nem akarja megint, azt csinálni, mint a múltkor? Ez nagyon nem jó vicc. Most nincs kedvem a suli wc-ben elbújva vacakolni azzal, hogy elmúljon a merevedésem…
Fél füllel hallom a halk kuncogást, s ajkaimat épp újabb, felháborodott panaszkodásra nyitnám, mikor lágy, mély dörmögéssel hajol fülemhez.
- Nem… csak nem akartam szólni, hogy kifordítva van rajtad az ing. – Szemeim elkerekednek, s hosszú percekig szinte el sem jut szavai jelentése tudatomig… mit… mit mondott? Kifordítva? Rajtam? Jól hallottam?
Álmosan pislogok az ingujjamra, s érzem, ahogy arcom vöröses árnyalatba vált, mikor végre felfogom, s bőröm szinte felgyullad a pírtól… remek… ennél gázabb már nem lehet. De legalább bebizonyítottam, hogy milyen fáradt vagyok… hogy milyen hihetetlenül fáradt…
- Jól van na! – Sértődötten dünnyögök orrom alatt, kibújok az ingből, s elölről terítem magamra a ruhadarabot, hogy eltakarja csupasz testemet… hjajj… még jó, hogy matekkal kezdünk… azon legalább egy kicsit aludhatok… remélem.
Craig mellkasának dőlve érzem, hogy végtagjaim elnehezednek, s minden pislogás után egyre nagyobb kínszenvedés felemelni a több tonnásnak tűnő szemhéjakat. Olyan jó meleg… olyan jó…
Szinte ismét álomba merülök, a fáradtság kegyetlen fekete lyukként szippantana magába, s mikor Craig dörmögő hangja megtöri a szoba csendjét, összerezzenve tépem ki magam az álomvilágból.
- Mit szólnál ahhoz, ha kivennénk egy „szabadnapot”? – Fáradt szemeim most hirtelen, gyors mozdulattal kerekednek el, meglepett hitetlenkedéssel pillantok fel Craig arcára, hogy leellenőrizzem, hogy nem csak egy újabb tréfa volt e csábító javaslat… komolynak tűnik… de hát… a suli…
- De… de hogy? Az iskola… és… - Gondolkodás nélkül kezdek el makogni… olyan hihetetlennek tűnik… most komolyan a tanárom fog rávenni a lógásra?
Egészen felélénkülve pislogok rá, szívem hangos, villámgyors dübörgésbe kezd, ahogy egy forró csókot nyom arcomra, bőröm bizseregni kezd, ahol a selymes ajkak lágy puhasággal érnek hozzám. Ujjai gyengéden simulnak nyakamra, testemen mintha apró áramütés szerű rezzenések rohangálnának fel alá, s minden szőrszálam feláll a finom borzongástól. Hogy… hogy tud ilyen gyengéden hozzám érni? Annyira… annyira szeretem…
- Okos vagy, biztosan kitalálsz magadnak valamit, a szüleidnél. Én meg megoldom… Mit szólsz? – Nem kell sokat gondolkodnom a kérdésen, néma boldogsággal bólintok, kezeimet mellkasára simítanám, de nincs erőm felemelni ölemből a fáradt végtagokat. Egy hosszú, forró puszit lehel hajamba, a fülledt lehelet szinte égeti fejbőrömet, ahogy cirógatva mászik be tincseim közé, s halk, álmos lelkesedéssel szólalok meg.
- És… mit fogunk csinálni? –Hihetetlen… egy egész nap… Craiggel… kettesben. Annyira jó… nem tudom elhinni.
- Semmit. – Kérdésem hallatán csak mosolyogva dörmögi a rövid, egyszavas választ, s érzem, ahogy az erős karok még szorosabban ölelik testemet. Én is elmosolyodva csúszom közelebb, arcomat nyakába fúrva lélegzek mélyet az édes illatból… a szerelem illata. Szinte kézzel fogható… imádom.
Hirtelen emeli meg testem, hogy egy könnyed mozdulattal az ágyra tegyen, s feláll, hogy a szekrényhez sétálhasson.
- Kérsz tejeskávét? - Szemeim akaratlanul is követik alakját, nagyon nyelve próbálom eltépni tekintetemet testéről, vajmi sikerrel. A kecses izmok minden lépésénél megfeszülnek, s fehér bőre gyönyörűen tündököl a reggel nap bizonytalan sugarainak áradatában. Hirtelen fordul meg, s hatalmas önuralomra van szükségem, hogy végre elfordítsam tekintetemet, szinte hátat fordítok neki, s unalmas gondolatokkal próbálom lenyugtatni a bátortalanul éledező merevedésemet.
- Ühüm… - Néma, halk dünnyögéssel válaszolok, bár kavargó gondolataim között szinte már elveszett, hogy mi volt a kérdés, s szófogadatlan tekintetemet makacsul kényszerítem a tapétára.
- Ugye hoztál magaddal valami pizsama félét? – Szótlanul bólintok, s érzem, hogy a matrac megmoccan, ahogy mögém térdel. Ne… ne érj hozzám… most ne… túlságosan vágyom rá…
Ujjait gyengéden csúsztatja vállamra, egész testem beleborzong a finom érintésbe, s fáradt elmém végleg romba dől. Testemet forróság járja át, szívem olyan hevesen kalimpál, hogy szinte megsüketít, s hátamon érzem a testéből áradó meleget. Ajkai szinte fülemet simítják, szemeimet lehunyva adom át magamat testem remegésének, mikor halkan kezd suttogni.
- Akkor kapd fel, és gyere le. – Megrezzenek, ahogy a puha ajkak a nyakamba csókolnak, majd némán sóhajtok fel, mikor kimegy a szobából. Najó… akkor… most jön az, hogy lenyugszom…
Szemeimet lehunyva dőlök végig az ágyon, éledező vágyam szerencsére gyorsan lehiggad, s szemeimet dörzsölve kényszerítem magam, hogy ne aludjak el. Nem lehet… fel kell öltöznöm… fel kell öltöznöm és lemenni a konyhába. Craig már vár. Aludni akarok…
Bágyadtan ülök fel, ismét elszenvedem magam a táskámig, hogy elővegyek egy alsógatyát és egy pólót. Lassú, álmos mozdulatokkal bújok bele, majd kétszer is leellenőrzöm, hogy egyik ruhadarab se legyen kifordítva rajtam.
Lassú léptekkel sétálok a konyha felé, a fal mellett megyek, egyik kezemmel mindvégig álmosan támaszkodva, másik kezemmel próbálom kidörzsölni az álmot szemeimből. Kíváncsi vagyok, mit akar csinálni… vajon… folytatni az éjszakát? Remélem azért hagy egy kicsit aludni…
Akaratlanul is apró mosoly szökik ajkaimra, s mikor a konyhába érek, félálomban ülök le Craiggel szembe. Lábimat felhúzva kuporodom a székre, álmosan kapaszkodom a bögre fülébe… hm… egy ilyen éjszaka után megérdemeltem volna, hogy ágyba hozza a kávét… nem?
- Azt mondtad semmit nem csinálunk… miért nem maradtunk akkor az ágyban? – Tettetett durcássággal dünnyögöm a szavakat, az asztalra könyökölök, hogy megtámasszam fejemet, mielőtt nyakam feladná a küzdelmet a több tonnásnak tűnő súly ellen. Hosszút pislogok, s halkan mászik fülembe Craig visszafogott kuncogása. Pár másodpercig értetlenkedve bámulom a bögrében kavargó folyadékot, s mikor fáradt agyam felfogja szavaim félreérthető jelentését, érzem, hogy arcom kipirul… bahh… én… nem úgy értettem… most tényleg nem. Csak aludni akarok.
- Azért legyünk kicsit változatosak… Bár nagyon örülök, hogy szeretsz ennyit az ágyban lenni. – Szemeim kikerekednek, s hiába takarja el előlem arcát a bögre, hangján könnyedén hallani lehet az arcán elterülő széles vigyort… nem ér… tudja, hogy nem úgy értettem.
Sikertelenül próbálok durcás arckifejezést magamra ölteni, így, hogy mosolyomat elrejtsem, gyors mozdulatokkal emelem fel a bögrét, hogy mögé bújhassak. Úgy szeretek vele lenni. Minden pillanatát élvezem… bárcsak örökre ilyen maradna a kapcsolatunk. Soha nem akarom, hogy ez megváltozzon. Soha.
- Akkor hol akarsz semmit csinálni? – Kíváncsian pislogok rá, miközben magam elé teszem az üres bögrét, s fáradtan dőlök hátra a székben. Résnyire nyitott szemhéjjal követem tekintetemmel, ahogy elkapja előlem a csészét, és gyors mozdulatokkal teszi a mosogatóba. Bahh… hogy tud ezután az éjszaka után ilyen élénk lenni? Azt hiszem, megint vesztettem… hehe… nem baj, ellene bármikor szívesen veszítek… Elém lép, vigyorogva lehel egy gyors csókot ajkaimra, hogy ismét káoszba döntse a rendeződni készülő gondolataimat.
- Mondjuk a nappaliban. – Hallom a választ, s a következő pillanatban már el is tűnik az ajtóban, s csalódott sóhajjal nézek utána… pedig még úgy néztem volna… hihetetlen, hogy a város legszexibb pasija csak rám vágyik. Höhö… csak engem szeret…
Hosszút pislogva kúszik arcomra boldog, őszinte mosoly… igen. Szeret… nem is tudom, mivel érdemeltem ki ezt a boldogságot.
Hallom a szomszéd szobában megszólalni a tévét, s bágyadtan állok fel a székről, hogy szerelmem után menjek. Már biztos vár.
A nappaliba lépve bizonytalanul torpanok meg a küszöbön, majd lassú léptekkel sétálok be, s nézem, ahogy Craig elnyúlik a kanapén. Most… most oda kéne mennem mellé? Vagy inkább a fotelbe üljek? Nem tudom…
Mintha gondolataimban olvasva érezné meg kétségeimet, elmosolyodva paskol ölébe, s én felélénkülve termek mellette, hogy elfoglaljam a nekem szánt helyet. Széles mosollyal bújok hozzá, s ahogy magához húz, engedelmesen simulok ölébe, testünk szinte összeforr, mintha egymásnak lettünk volna teremtve.
- Megfelel? – Simogatóan mély hangon dörmög fülembe, megremegve mosolyodom el, szemembe szinte könnyek gyűlnek a boldogságtól. Egész testemet forró hullámok melegítik fel, s apró mozdulatokkal kísérlem meg a lehetetlent, azaz, hogy még ennél is közelebb csússzak hozzá.
- Meg. – Suttogom halkan, torkom elszorul a boldogságtól, s remegő kézzel kezdem váltogatni a csatornákat. Hallom fülemben halk lélegzetvételeit, az enyhe fuvallatok borzongatva simogatják bőrömet, s igaz, nincs rajtunk takaró, testem szinte forr a belőle áradó melegtől. Szemeimet lehunyva élvezem mellkasa lassú, ütemes ringatózását, ahogy lélegzik, s a lomha forróság könnyedén nyom vissza az álmok világába… ne… még nem akarok aludni… még nem akarok öntudatlan állapotba süllyedni. Ez a pillanat… ez a pillanat mesésebb, mint akármelyik álom lehetne. Még ne vegyék el tőlem…
Az utolsó dolog, amit érzek, gyengéd, óvatos cirógatás a kezemen, s boldog, szeretettől jóllakott mosollyal engedek végre a testemet ostromló, kínzó fáradtságnak.
Ugyanabban a boldog, forró ölelésben ébredek, mint ahogy elaludtam, s lassú mozdulatokkal emelem fel a még mindig nehéznek érződő szemhéjakat. Egy pillanatra hunyorítanom kell a szobába besütő fényes napsugaraktól, s halkan felsóhajtva kezdek el óvatosan mocorogni. Hátrasandítva látom, ahogy Craig jóízűen alszik, s ajkaimra mosoly kúszik. Hehe… tehát nem csak én fáradtam ki, nemigaz?
Gyomrom hangos kordulása fájdalmasan zökkenti ki elmémet az édes álmok mámoros utóhatásából, s szinte megszédülök az éhségtől. Az órára pillantok, s látom, hogy még alig múlt el dél… tehát alig 6 órát aludtam… bár… a másfélhez képest egész jó.
Ismét Craig felé fordítom tekintetemet, óvatosan fészkelődve fordulok felé, s mosolyogva nézem arcát. Olyan gyönyörű… hogy nézhet ki valaki ennyire jól? Tökéletes arcvonások, selymes, puhán leomló szőke tincsek… és csak az enyém. Csakis az enyém. Soha többé nem adom senkinek.
Ujjaim gyengéden simulnak arcára, végigcirógatom a napfényben fürdő, fehér bőrt, majd pár kósza tincset füle mögé tűrve mosolyodom el újra. Hihetetlen, hogy ezt megtehetem…
Közelebb hajolok, ajkaimat gyengén simítom a mozdulatlan ajkakra, s óvatos, visszafogott, titkos csókot lehelek rájuk. Szinte álmában reagál érintésemre, ajkai gyengéden mozdulnak meg, s szemeimet lehunyva hajolok el tőle mosolyogva. Az én egyetlen szerelmem. Craig…
Hirtelen sóhajtja nevemet, hangja alig hallható, de egyértelműen kivehető belőle a rövid, négy betűs szócska, s szemeim kipattannak. „Haru”… nem hiszem el… Craig… szerelmem… ugye soha nem unsz meg? ugye örökre így maradunk?
Boldogan dübörgő szívvel bújok hozzá, arcomat mellkasára simítom, s hosszú, békés percekig simulok hozzá, megvárva, hogy izgatottan kalimpáló szívem újra lenyugodjon.
Hirtelen kordul meg ismét a gyomrom, nyavalygásával újra és újra megszakítva a tökéletesen idilli pillanatot, s durcásan csúszok feljebb. Ez így nem mehet tovább… de… nem tudom felébreszteni… nem akarom felébreszteni. Annyira tökéletes most minden.
Halkan, óvatosan suttogom nevét, gyengéden rázom meg vállát, szinte abban reménykedve, hogy nem tudom felébreszteni, de alig pár másodperces ébresztgetés után bágyadtan nyitja ki szemeit.
- Éhes vagyok. – Jelentem ki nemes egyszerűséggel, mikor rám pillant a tengerkék szempár, s egy rövid, alig pár pillanatig tartó szünet után lusta mosolyra húzza ajkait. Szívem kihagy egy ütemet, nagyokat pislogva meredek rá.
- Én is. – Suttogja még félálomban, karomon érzem a gyengéd ujjak lágy cirógatását, s hosszút pislogva hagyom, hogy testem beleborzongjon az érintésbe. – Harura éhes. – Vigyorogva folytatja, olyan hirtelen dönt a hátamra, hogy felfogni sincs időm, csak egy meglepett sikoly hagyja el ajkaimat, s még arra sincs időm, hogy elvigyorodjak, már le is támadta ajkaimat. Döbbenten nyögök fel, érzem, hogy arcom kipirul a váratlan csóktól, s egy röpke pillanat erejéig elgyengülve élvezem, ahogy az előbb nyugodt békességben szunnyadó ajkak most erőszakos követelőzéssel tapadnak számra… bahhh… még fel sem ébredt igazán, és már letámad… szép-szép, mondhatom… bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülök neki.
Gyomrom korgása ismét kizökkent az élvezkedésből, s határozott, durcás mozdulattal tolom el magamtól, minden erőmet összegyűjtve.
- Nem! Most komolyan mondom… - Nem sokon múlik és éhenhalok itt neki, és akkor jó sokáig lehet Harura éhes… már elmúlt dél… általában ilyenkor már legalább két szendvicsen túl vagyok… most meg csak egy bögre kávé van a gyomromban, és az nem sokat segít.
Kézzel-lábbal próbálom távol tartani magamtól, s ő hangosan felnevetve mászik le rólam. Ellazulva kezdek el mocorogni, de egy percre sem hagy alább a figyelmem.
- Rendben, rendben… rendeljünk valamit? – Még mindig vigyorogva ül fel, s lassú mozdulatokkal tápászkodom fel én is.
- Rendelni? – Naiv, ártatlan arckifejezést öltök magamra, majd egy csalafinta vigyor szökik ajkaimra. – Azt hittem főzöl nekem. – Látom, ahogy vigyora kiszélesedik, ujjai hajamba vándorolnak, egy pillanatra sem hagyja magát zavarba hozni.
- Főzhetek… de az több ideig tart, és addig sem lehetek veled. – Bahh. Mit is vártam? Durcás vigyorral húzom fel lábaimat, s államat térdemre hajtva dünnyögök halkan.
- Kínait akarok. – Széles vigyorral nyúl a telefonért, de mikor újra megszólalok, megáll a mozdulatban. – Túl okos öregemberbe szerettem bele. – Nyelvemet vigyorogva nyújtom ki, s ő egy hirtelen mozdulattal ránt az ölébe. Hangosan nevetek fel, hallom, hogy ő is kuncog, s ellentmondást nem tűrő erőszakkal simítja nyelvét ajkaim közé. Felnyögve ölelem át nyakát, s szemeim tágra nyílnak, mikor ujjai oldalamra csúsznak, s a csókba vigyorogva kezd csiklandozni. Hangosan nevetek fel, kapálózva próbálom eltolni kezeit, s rugdosva próbálok kiszabadulni öléből, természetesen sikertelenül.
- Nehh… Craig… - A nevetéssel küszködve támaszkodom vállán, szinte fulladozva röhögöm a szavakat. – Ez… csikis… - Kezei végre megállnak, levegőért kapkodva nevetek még mindig, s csak akkor hagyom abba, mikor újabb csókkal fojtja belém a zihálást.
- Túl édes vakarcsba szerettem bele. – Dörmögi fülembe vigyorogva, szemeim egy pillanatra tágra nyílnak, érzem, hogy arcom paradicsomvörössé válik, de nem hagyja, hogy elfordítsam tekintetemet. Újabb forró csókkal kényszerít magához, egész testem beleremeg, s fülemben még mindig visszahangzanak szavai. Ujjaim sóváran simulnak tincsei közé, bőröm bizsereg, ahol egymáshoz érünk, s remegve mosolygok bele a csókba, kínzó forróság árad szét bennem, ahogy a testemen vándorló puha ujjak finom érintései egyre jobban felizgatnak.
Csintalanul hajolok el arcától, s huncut vigyorral duruzsolok fülébe halkan.
- Milyen érzés, hogy teljesen rabul ejtett egy ilyen vakarcs? – Felmorranva tapad ismét ajkaimra, de ő sem tudja visszafogni a vigyort, s óvatosan emeli meg testemet, hogy megfordítson, s az oldalülés helyett hátam mellkasához simuljon, ezzel még közelebb kerülve hozzá.
- Meglepően jó. – Dörmög közvetlenül fülembe, lehelete cirógatja bőrömet, s halkan felsóhajtva ejtem vállára fejemet, ahogy kényeztetve nyal végig fülcimpámon. Ujjai gyengén kezdik mellbimbómat dörzsölni a pólón keresztül, s testem meg-megrezzen, ahogy hozzám ér. Halkan nyögöm nevét, magam sem tudom, hogy azért könyörgök, hogy megálljon, vagy azért, hogy folytassa. Nyakamra apró csókokat lehelve kábít el, s mikor ujjai éledező vágyamra siklanak hangos, meglepett nyögés szalad ki ajkaim közül. Könnyedén szabadítja ki merevedésemet a vékony boxer alól, s rámarkolva tér egyből a lényegre. Egész testem intenzív remegésbe kezd, ajkamra harapva sóhajtozom keze mozgásával egy ütemben, s kábán nyöszörögve próbálok ellenkezni.
- Craihg… én… thényleg… éhen halok… - Nehezen, de sikerül kierőltetnem magamból egy rövidke mondatot, keze megáll a mozgásban, s én zihálva ernyedek el, ahogy testem kezd megnyugodni. Oldalra hajolva nyúl a telefonért, miközben vigyorgó hangon dörmög fülembe.
- Oh, tényleg… el is felejtettem. – Egészen lehiggadva hallgatom, ahogy bepötyögi a számokat, nyugodt, udvarias hangon szól a telefonba, s a vállam fölött hátrasandítva pillantok arcára. Értetlenül nézek a szadista vigyorra, s szemeim tágra nyílnak, hangos nyögéssel rándulok össze, ahogy ismét merevedésemre markol. Remegve kapom kezeimet szám elé, hogy magamba fojtsam a nyögéseket, s halkan szuszogva dőlök ismét vállára, ahogy egyre gyorsabb és gyorsabb tempóba kezd. Fülemben visszhangzanak nyugodt szavai, ahogy a rendelést felvevő nővel beszélget, s ujjai egyre kínzóbban játszadoznak vágyamon. Erősen dörzsölve kényeztet, s néha ki-kiszökik egy-egy hangosabb sóhaj a számra szorított ujjak közül. Gondolataim romba dőlnek, semmire nem tudok gondolni, makacsul koncentrálok a sóhajok visszafojtására, s megkönnyebbülök, ahogy hallom, hogy a nő elköszön.
- Várjon. – Szólal meg ismét Craig, s ismét nyugodt diskurálásba kezd, ahogy kicseréli az egyik megrendelt ételt valami másra. Direkt csinálja! Hát persze, hogy direkt…
Hüvelykujjával gyengéden dörzsöli meg makkom alját, hangosan nyögök fel, testem megfeszül, kezeim erőtlenül csúsznak le számról, így ajkamra harapva próbálok halkítani magamon, nem sok sikerrel. Szinte érzem magamon Craig kegyetlenül szexi, kárörvendő vigyorát, s ha nem szorítaná meg merevedésemet, már rég elélveztem volna. Remegő kezekkel támaszkodom meg combjain, lábaim akaratlanul is széjjelebb nyílnak, ahogy ismét dörzsölni kezd. Bahh… mióta tart ennyi ideig megrendelni egy hülye kínait. A francba… a francba… nem bírom.
Halkan sóhajtozva temetem nyakába arcomat, zihálva kapkodom a levegőt, miközben kezem magától mozog, s hátam mögé csúsztatva markolok Craig vágyára. Egy pillanatra elakad a beszédben, ez halovány mosolyt csal ajkaimra, s remegő ujjakkal kezdem el kényeztetni, miközben még mindig a nyögések elleni küzdelmet vívom.
Szívemről hatalmas kő zuhan le, amikor leteszi a telefont, nem figyeltem szavaira, így gőzöm sincs, hogy mit rendelt, de most nem tud érdekelni. Végre kiengedhetem hangomat, s ő szó nélkül tapad ajkaimra, a csókba nyögve rezzenek össze, ahogy egy-egy erősebbet szorít merevedésemen, majd az ágyra lök, s fölém mászik, lábaim ösztönösen nyílnak szét, hogy közéjük engedjem őt, s kábán merülök el tekintetében, ahogy ismét arcomhoz hajol.
- Ne… Craig… fényes nappal van… - Halkan, elvörösödve dünnyögök, s ő vigyorogva rántja le rólam az alsógatyát, mintha nem is hallotta volna szavaimat. Nem tetszik… nem jó… túl… túl világos van.
- És? Legalább derűfényes napsütésben is megcsodálhatlak. – Fülembe dörmög, ujjai arcomból simítanak ki pár tincset, s ajkaimat összeszorítva hunyom le szemeimet, hogy visszaszorítsam az őrjítően ziháló szívemet. Nem tudok szembeszállni vele… főleg ha ilyeneket mond… egyszerűen nem megy.
- De… de… - Nem jut eszembe semmi értelmes kifogás, agyamban kavargó káosz uralkodik, így halkan, bizonytalanul folytatom. - Nem ér, hogy te előbb csillapíthatod az éhségedet… – Tettetett durcássággal dünnyögök, de nem sokáig tudom fenntartani az álcát, ajkaimat hangos nyögés hagyja el, ahogy váratlanul hatol belém felkészítés nélkül, de a hirtelen mozdulat mégsem okoz fájdalmat… ezután az éjszaka után nem is meglepő…
Remegve kapaszkodom vállaiba, s ő kínzóan lassú mozdulatokkal kezd el mozogni bennem. Hosszú percekig remegek alatta sóváran, ujjaim hol vállára csúsznak, hol vadul markolnak hajtincseibe, hogy csókokra kényszerítsem arcomhoz.
Lassan kezd el felgyorsítani, ajkaink szinte egybeforrnak, csak rövid, lélegzetvételnyi szüneteket tartunk, hogy egymás szájába lihegve küzdjünk oxigénért. Testünk teljesen eggyé válik, szinte magam sem tudom, hogy összefonódott végtagjaink közül melyik tartozik hozzám és melyik hozzá. Nem is számít. Semmi nem számít csak az, hogy ilyen szorosan ölel. Hogy ilyen forrón csókol…
A forróság egyre magasabb fokokra hág, s az ablakon besütő napsugarak tovább fűtik az amúgy is felhevült bőrünket. A mozdulatok egyre vadabbak, minden érintés egyre sóvárabbá válik, s hangos, összefonódott sóhajjal érjük el együtt a gyönyör kapuját.
Szinte vezényszóra szólal meg a kapucsengő, s lihegve döntöm az ágyra a fejem, ahogy Craig felsóhajtva húzódik ki belőlem. Elvigyorodva hajol hozzám, egy forró puszit lehel ajkaimra, majd halkan dörmög fülembe.
- Menj, tisztogasd meg magad, addig feltálalom az ebédet. – Elmosolyodva bólintok, s szemeimmel követem, ahogy felhúzza a boxerjét, és lusta, ráérős léptekkel sétál ki a szobából. Vajon tudja, hogy milyen észveszejtően jól néz ki ilyenkor? Bah… hát persze, hogy tudja… Craigről van szó...
Gyors léptekkel sietek a fürdőbe, kicsit letörölgetem magam, majd felöltözve sétálok vissza, hogy csatlakozzam Craighez, aki a dobozokat a kanapéra téve vár. Törökülésben huppanok le az ágyra, magamhoz veszek két pálcikát, és az első dobozt, ami a kezem ügyébe akad.
- Az nem mondtam, hogy öltözz is fel. – Széles vigyorral dünnyög, halkan felkuncogok, és csintalan vigyorral nyújtom ki a nyelvemet.
- Bocsánat… azt sem mondtad, hogy ne tegyem… - Bár, ha mondta volna, akkor is felöltöztem volna. Nem baj. Ezt nem kell tudnia… hehe.
Miután végeztünk, Craig kiviszi a maradványokat a konyhába, s én sunyin surranok át a hálószobába, elégedett mosollyal bújok a takaró alá. Tele pocak… Most jöhet az alvás folytatása.
Hosszú percekig bámulom a falat, s mikor lépteket hallok, elmosolyodom… végre.
Feltámaszkodva pillantok Craigre, ahogy mosolyogva sétál a szobába, s fejemet oldalra döntve pislogok rá hatalmas szemekkel.
- Azt hittem már sosem jössz… fázom. – Durcásan dünnyögve figyelem, ahogy felém sétál, vigyorogva bújik be mellém, s szó nélkül húz magához, ujjai óvatosan bújnak hajamba.
- Most jó? – Suttogja halkan, a testéből áradó meleg minden porcikámat átjárja, s kezeimet boldog mosollyal fonom köré.
- Tökéletes… - Hosszúakat pislogva simulok hozzá a fáradtság ismét hatalmába kerít, ahogy a forróság egyre jobban elkábít, s halkan dünnyögve fúrom arcomat mellkasába. – Mióta veled vagyok akárhány takarót terítek magamra, fázom egyedül… utállak.
|
| timcsiikee | 2010. 11. 25. 22:16:41 | #9502 |
Karakter: Craig Norman
Megjegyzés: ~ Silverymnek
Craig:
- Nem – pipacs piros arccal fordul el tőlem, a takaró alá bújva - Így már nem megy… - kis édes, mindjárt felzabálom. Közelebb csúszom hozzá, hátához simulva cirógatom le gyönyörű testéről finoman a takarót, karjára simítva ujjaimat visszafektetem hátára, s halk morajlással, mégis lágyan hajolok pihegő ajkai fölé.
- Dehogynem – dörmögöm rá a szavakat, nyaka felé veszem az irányt, hogy forró bőrére leheljek könnyed csókot. Óvatosan simítok végig testén, ami megfeszül kezem alatt édesen.
- Azt hittem ez a játékszabályok ellen van. – halkan nyöszörgi a szavakat, hihetetlen, hogy még ilyenkor is csak ellenkezni tud, de most… most nem menekül. Vigyorom lassan terül el arcomon, leemelem róla a kezemet, és csuklója felé terelem.
- Bizony. Ezért fogod te folytatni. – finoman siklom puha ajkaira, kezét megfogva húzom öléhez, hogy újra elkezdje saját maga kényeztetését. Ahogy ajkai után nyakába csókolok forrón, tekintetem levezetem, s elégedetten konstatálom a műveletet. Már csak egy valami hiányzik.
Másik kezét is megfogom, és azt is levezetem a helyére, ajkaimon kisebb vigyorral. Közben végig csókolgatom, s minden pillanatot fejemben rögzítek, figyelem kezei mozgását, érzem, hogy forró vérem egyre jobban űzi ki az álmot a fejemből. Mrrr…
Édesen felnyögve feszül meg az orgazmus pillanatában, kipirult arcocskával, majd nagyot sóhajtva ernyed el. Nem hagyok időt túl sokat pihenni, sóváran húzom magamhoz, hogy egy heves csókkal ébresszem fel.
Elhajolva tőlem széles mosoly terül piros arcára, kis tenyerét mellkasomra terítve dönt a hátamra, vigyorogva hagyom, hogy ledöntsön és rám másszon.
- Hmm… ezek szerint… jól csináltam? – ránehezedik merevedésemre, oldalán simulnak végig ujjaim, sóváran pillantok végig testén, de szinte alig hallok, szívem heves dübörgésétől. Szinte a fülemben hallom. Gyorsan csusszan le lábaim közé, nem is tétovázik sokat, s forró kényeztetésbe kezd, le kell nyelnem meglepett nyögésemet. Milyen bátor lett hirtelen, eddig még nem csinálta volna magától. Mh…
Egy kis idő után, mikor már teljesen belelendült, hirtelen pattan le az ágyról, csak meglepetten mordulok fel, és nagyokat pislogva nézem távolodó alakját.
- Elmegyek zuhanyozni – Bumm… és már be is csapódott az ajtó. Franc…
Arcomat tenyereimbe temetem, majd erősen kezdem a bőrt masszírozni ábrázatomon. Francba… Már megint ugye? Már megint sikerült magamra haragítanom. Bah…
Hallom, ahogy a vizet megengedi, a cseppek tompán kopognak a fülke ajtaján, tekintetemet a fürdőajtó felé terelem. Mélyet sóhajtok, feltornázom magam az ágyból, majd hangtalanul nyitom ki a fürdő ajtaját.
Belépek mögé a zuhanyfülkébe, hideg víz marja végig testemet. Kisimítom kezéből a belenyomott tusfürdőt, s helyette kezdem el szétkenni apró testén, észrevétlenül megnyitom a meleget is, hogy hűvösen langyos legyen a víz, nehogy megfázás legyen a vége.
A cseppek andalító dübörgését, suttogó kis hangja töri meg lágyan.
- Meg tudok mosakodni egyedül is. – kicsusszanna ölelésemből, de nem hagyom, magamhoz szorítom, és nem eresztem.
- Haru-chan… - füléhez hajolva szólítom halkan, karjaimmal fonom körbe alakját. – Ne haragudj – halkan fejezem be a mondatot, felém fordul, s vizes ajkaira azonnal ráhajolok, fülledt csókkal bódítom el, ujjaim ismét megmozdulnak rajta, könnyedén csúszik a tusfürdőnek és víznek hála. Arcom az övé mellé simul, államról folyamatosan csepegnek a vízcseppek - Mikor veled vagyok, mindig elvesztem a fejem, és… nem mindig tudom megítélni, hogy hol a határ. Hirtelen megfordul karjaimban, s velem szembe fordulva simul vissza testemhez.
- Ha ezt mindig elmondod, ahányszor átléped a határt, akkor bármit csinálhatsz. – Finoman túrok vizes hajába, mohón tapadok ajkaira, s testét a csempéhez nyomva falom fel duzzadt száját. Kezén csúsznak végig ujjaim, feje fölé terelem karjait, majd összefonom ujjainkat, s addig csókolom, míg levegőre nem lesz szükségünk - Craig… annyira szeretlek… - halkan, rekedtesen nyöszörög ajkaimra, pihegése közben. Édes… túlságosan édes ilyenkor.
Fenekébe markolva húzom feljebb magamhoz, ragadozó vigyorral duruzsolom a választ.
- Én is téged, Haru-chan… - nem is tudod mennyire.
~*~
Reggel persze én csapom le az ébresztőt, s azt hiszem, életemben most érzem először igazán azt, hogy a fáradtságtól nincs kedvem felkelni. Pedig muszáj lesz, bár… még fontolóra veszem.
Morogva kuporodik össze kedvesem, én felülök az ágyon, s fáradt mosollyal mérem végig. Felállok, majd egy határozott mozdulattal, majd egy erőteljesebb mosoly kunkorodik arcomra.
Motyogva ül fel, majd ágyéka elé nyomja durcásan a párnát. Hozzá hajolva köszöntöm reggeli apró csókkal, de ahogy látom, még ez sem hozza meg a kedvét az élethez. Nem is csodálom, alig másfél órája, hogy ténylegesen aludni feküdtünk le. Figyelem, ahogy egy lajhár képességével küzdi magát a táskájához, előkotorva ruháját.
- Craig… már megint túlzásba vitted… - dünnyög magában, és észre sem veszi, hogy kifordítva veszi fel magára az inget. - Azt mondtad, nem akarod, hogy megint rosszul legyek… a zuhanyzóban mondtam, hogy mennünk kéne aludni… ha legközelebb eszembe jutna olyasmi, hogy hét közben itt aludjak, emlékeztess, hogy ne tegyem… - kuncogva kapom fel karjaimba, duzzogó kis ajkaira tapasztom enyémet, hogy egy lusta csókkal hallgattassam el.
Leülök vele az ágyra, lassan elkezdem lesimítani róla az inget, de ekkor hirtelen eltolja magát tőlem.
- Nem! Ne mondd, hogy megint – széles mosollyal, szinte vigyorral kuncogok halkan, homlokára nyomok puszit.
- Nem… csak nem akartam szólni, hogy kifordítva van rajtad az ing – először csak értetlenül pislog párat, majd mikor az ing ujjára fókuszál, enyhén piros arccal kapja le gyorsan, elfordulva tőlem.
- Jól van na! – magára terítve elöl a ruhát, karba teszi kezeit, de fáradtan dől nekem. Hajába fúrom arcomat, így simítom meg kissé fejét, majd felnyitom szemem, eltolom kicsit magamtól úgy, hogy a szemébe nézhessek.
- Mit szólnál ahhoz, ha kivennénk egy „szabadnapot”? – a kérdésre hirtelen pattannak ki szemei, az előbb gondolom megint majdnem elaludt, majd hebegve néz fel rám.
- De… de hogy? Az iskola… és… - most arcára kap egy csitító csókot, szabad kezemet nyakára simítom.
- Okos vagy, biztosan kitalálsz magadnak valamit, a szüleidnél. Én meg megoldom… Mit szólsz? – elgondolkodik, picit talán fel is ébred ettől, majd kipirultan bólint, fejére is kap egy puszit.
- És… mit fogunk csinálni? – kíváncsian sandít rám, de csak mosolyogva válaszolok.
- Semmit – közelebb kucorodva néz fel rám teljesen, szorosabban ölelem magamhoz, majd leültetem az ágyra.
- Kérsz tejeskávét? – felállok az ágyról, majd a szekrényem felé lépek, hogy kivegyek egy boxert és egy egyszerű pólót magamnak.
- Ühüm – jön a bágyadt válasz, hátra sandítva látom, hogy engem figyel, csak széles mosollyal fordulok meg, és pont akkor kapja el tekintetét. Lassan felveszem a kivett ruhákat.
- Ugye hoztál magaddal valami pizsama félét? – vigyorogva teszem már fel a kérdést, már kissé háttal van nekem fordulva, így csak a matracba mélyedő formás popsiját tudom vizslatni. Tétován bólint, lassan mögé lépek, már ruhában és vállára simítom kezem, füléhez hajolok, s tekintetem akaratlanul is öle felé terelődik, mosolyogva duruzsolok fülébe.
- Akkor kapd fel, és gyere le – jól érzem, ahogy összerezzen, a a mondat végén egy néma puszit is nyomok nyakára, és lassan kilépkedek a szobából.
Míg odateszem a kávét főni, elintézek egy gyors telefont az igazgatóval, miszerint halaszthatatlan dolgom van, s erre a napra táppénzt kérnék, szerencsére az öreg könnyen megadja.
Elkészítem magamnak az erősebb, neki a gyengébb, azaz tejesebb kávét, és pont addigra leszek készen, mire szemet dörzsölgetve, ásítva totyog be, hasonló szerelésben, mint én. Leülök a székre, az asztalkához, felé tolom a bögrét, majd velem szemben foglal helyet, ujjacskáit finoman fonja a fülére.
- Azt mondtad semmit nem csinálunk… miért nem maradtunk akkor az ágyban? – kissé durcásan könyököl fel, hogy megtámassza állát, de halk kuncogásom hallatán arcomra néz, és kipirosodik a pofija. Gondolom rájött, ezzel mit is mondott.
- Azért legyünk kicsit változatosak – mosolyogva kortyolok a csészémbe. – Bár nagyon örülök, hogy szeretsz ennyit az ágyban lenni – duzzogó arckifejezéssel kezd el inni, persze utána én is látom, hogy kicsit elmosolyodik.
- Akkor hol akarsz semmit csinálni? – érdeklődik tovább, gyorsan eltünteti a bögre tartalmát, ahogy én is. Megfogom a két kerámiát, majd beteszem a csapba, mellé lépve hajolok le, hogy kávés ajkacskáira csókot nyomjak.
- Mondjuk a nappaliban – felegyenesedve lépek ki a konyhából, így rögtön oda is érek, oldalasan elnyúlok a kanapén, benyomom a lenti tévét, majd hátra döntöm fejem, felé nézve. lassan lépked felém, de nem tudom eldönteni még, hogy az álmosság teszi, vagy csak tétovázik, így ölembe paskolok, jelezve helyét.
Mosolyogva csüccsen le, kényelmesen húzom magamhoz, mélyet szívok kellemes illatából, majd hátra dőlve ölelem szorosan.
- Megfelel? – dörmögöm halkan, kezébe adom a távirányítót, hogy kedvére válasszon valami unalmas műsort.
- Meg – kicsit mocorogva fészkelődik el ölelésemben, hátra hajtja fejét, majd kapcsolgatni kezd. Hajába fúrom arcomat, elterülő testét figyelem, majd hasán pihenő karját kezdem el simogatni, míg a tévét lesi. Hosszú percek telnek el, csak fél füllel hallom a tévét, de nem igazán érdekel. Teste egyre jobban nehezedik el, és ahogy fokozatosan oldalra bukik feje, érzem, hogy elaludt. Mellkasa egyenletesen emelkedik fel lassan, apró mozzanatokkal, arcát nem látom csak akkor, amikor óvatosan feljebb csúsztatom, hogy kényelmesebben feküdjön el. Vajon hányszor tudok beleszeretni ebbe a kölyökbe? Nem először bűvöl el valamivel. Most puszta látványa is elég ahhoz, hogy lágy mosolyt csaljon arcomra. Ilyenkor teljesen ártatlannak tűnik, talán pont erre mondják, hogy kisangyal… amikor alszik. De valójában, felér egy igazi kisördöggel. Homlokáról kisimítok egy tincset, édesen kezd nyammogni, és az értetlen szavak közül az én nevem is előbukkan motyogása közben. Apró, boldog mosoly, rózsaszín arc, hosszú fekete pillák. Hajába csókot nyomok. Talán nem is tudja mennyire szép.
Picit szorítok az ölelésen, de nem ébresztem fel. Az biztos, hogy jól kimerítettem az éjszaka, jót fog tenni egy kis pihenés, mondjuk délutánig.
Lehunyom szemem, ajkaimat még mindig tincsei csiklandozzák.
- Maradj mindig ilyen – dörmögöm suttogva – mindig maradj velem.
Lassan engem is magával ránt a sötét fáradtság.
~*~
- Craig… - ismerős a hang, majd rá is jövök, kitől jön, álmosan nyitom ki szemeimet, és ha nem tudnám, hogy hogyan aludtam el, azt hinném, álmodok – Craig. – szólít megint, felém fordulva kapaszkodik kicsit vállamba, és nagyon óvatosan ráz. Nevetem csak suttogva hallom, de amint észreveszi, hogy kinyílt a csipám, hangosabb lesz egy fél fokkal. – Éhes vagyok.
Fáradt vigyor terül el arcomra.
- Én is… - felkarjaira simulnak ujjaim, hogy finoman megfogjam – Harura éhes – hirtelen döntöm a hátára, felsikkant ijedtében, s amint háta eléri a kanapét, ajkaira kapok mohón, mégis érzékien. Meglepetten nyög bele a csókba, majd kézzel lábban eltol magától, kipirult arccal, durcásan néz fel rém.
- Nem! Most komolyan mondom – ahogy tenyere és talpa simul hasamra és mellkasomra, vicces érzést kelt bennem, rögtön fel is ébredek, s halkan nevetek fel.
- Rendben, rendben… rendeljünk valamit? – kérdezem mosolyogva, a kanapé háttámlájára támaszkodva.
|
| Silvery | 2010. 11. 17. 17:42:59 | #9360 |
Karakter: Nanamura Haru
Megjegyzés: (Timcsimnek)
Lassan emeli meg csípőmet, testem mozgását irányítva ölel magához, miközben ajkaimat újra és újra rabul ejti. Érzem, ahogy minden lassú lökésnél elárasztja testemet a forróság, minden porcikám reszket, pedig még csak most kezdtük el. Halk nyögéseim néha megállítják a hosszú, szenvedélyesen mély csókot, s testem egyre több és több után sóvárog, de hiába gyorsítanám a tempót, Craig ujjai erősen simulnak csípőmre, és megállítják minden mozdulatomat… ah… miért… nem hiszem el, hogy ezt csinálja…
Hirtelen hajol el ajkaimtól, pár másodpercig még élvezem a forró leheletét arcomon, majd lassú mozdulatokkal nyitom ki kábán szemeimet, hogy a vágytól örvénylő szempárban nézhessek. Ajkaira széles mosoly kúszik, s megremegve támaszkodom vállára… miért mosolyog így? Ez nála nem jelent jót…
- Haru-chan… fordulj meg. –Duruzsolja halkan, s egy pillanatra tágra nyílnak szemeim. Micsoda? Mégis miért? Hátulról akarja?... de… ahhoz ki kell másznom az öléből…
- Ho-hogyan?
- Kettőt találhatsz. – Visszahúzza kezeit, ujjai bőrömet lágyan végigsimítva távoznak csípőmről, s én még mindig bizonytalanul nézek Craig vigyorgó arcába. Tétovázva mászom ki az öléből, merevedése könnyedén csusszan ki belőlem, halkan felsóhajtva fordulok meg, s kérdőn pillantok vissza rá. Remek… megfordultam… és most?
Halk sikkantás hagyja el ajkaimat, mikor hirtelen ránt magához, hátam csapódik mellkasán, s váratlan, gyors mozdulattal hatol ismét belém. Szemeim tágra nyílnak, hangosan nyögök fel, ahogy mélyen elmerül bennem, testemen mintha forró láva ömlene keresztül.
Nem kell sokáig mozgatnia, élvezem, hogy most diktálhatom én a tempót, miközben forró ujjai bejárják testem minden porcikáját. Gyengén dörzsöli meg mellbimbómat, s testem már most remeg a visszafojtott vágytól. A levegő felforrósodik körülöttünk, a szobát megtelíti a tömény erotika mámorba ejtő illata, s mintha minden egyes lélegzetvétel egyre kevesebb oxigénhez juttatná testemet. Ujjaimat Craig kezére simítom, elgyengülve dőlök a vállára, de a mozgásban egy pillanatra sem állok meg. Ahogy oldalra pillantok, gondolkodás nélkül csap le a kínálkozó alkalomra, s ajkaimra tapadva húz még közelebb magához.
Sóhajtozva zihálok levegőért, minden porcikám reszket, gondolataim teljesen összekuszálódnak, ahogy kezeimet felemelve kapaszkodom nyakába. Minden percben, minden másodpercben egyre nehezebb és nehezebb magamba fojtani a kitörő nyögéseket, hol ajkamra harapva próbálom visszafogni hangomat, hol résnyire nyitott szájjal sóhajtozok, s fülemet Craig néma szuszogása csiklandozza, tovább korbácsolva a bennem dúló sóvárgást. Szemeimet összeszorítva nyelem le az újabb sikolyokat, a tempó egyre vadabb és kiéhezettebb, egyre gyorsabb mozgatom fel-le csípőmet, hogy mindkettőnket bódult kábaságba taszíthassam.
Ujjai gyengéden siklanak nyakamra, megborzongok a puha simítástól, majd mikor ajkaimat cirógatja, szemeimet résnyire kinyitva nyalom végig lágyan a követelőző ujjakat. Másik keze sunyin vándorol végig hasamon, egy újabb sóhajt nyelek le, ahogy végigsimítja merevedésemet, majd ujjai lejjebb vándorolva markolnak rá herezacskómra. Szemeim tágra nyílnak, egy hangos nyögés tör ki ajkaim közül, fejem ismét hátra hanyatlik Craig vállára, s mikor ujjait mozgatni kezdi, feladok minden próbálkozást, hogy csendben legyek. A szoba forog körülöttem, fejemben teljes káosz uralkodik, már semmit nem érzek, semmit nem látok, semmit nem hallok magunk körül, csak Craig kényeztető ujjait, gyengéd csókjait arcomon, s a leheletének halk, forró fuvallatát fülemben.
Kihúzza ujjait ajkaim közül, mellbimbómat benedvesítve kezdi el dörzsölni, s egyre szorosabban szorítom nyakát, mintha csak a folytatáshoz szükséges erőért könyörögnék neki. Hangosan sikoltok fel, mikor merevedésemre markol, gyors mozdulatokkal kezdi masszírozni, s akaratlanul felgyorsul az én mozgásom is, még szorosabban ölelve vágyát… nem… ah…. Még bírnom kell. De… annyira jó… annyira jól csinálja… túl jól. Nem megy… nem megy… Egész testem megmerevedik, minden porcikám görcsösen felszül meg, ahogy visszatartom a kitörni kívánkozó orgazmus, még a nyögések is bennem rekednek, s halk, remegő hangon suttogok, minden egyes szóért kimerítő harcot vívva.
- Neh… Neh.. Craigh… így… így megint… - Ne…. Ahhhh… nem bírom tovább… de nem mehetek el… most nem mehetek el előtte.
- Szeretlek… - Fülemhez hajolva suttogja az egyetlen, rövidke szót, s hangja gyengéd cirógatással ejt öntudatlan állapotba. Mintha elvágtak volna bennem valamit, hirtelen minden eddigi ellenállás és próbálkozás szertefoszlik, ajkaimat kitörő sikoly hagyja el, s hosszan összerándulva élvezek el.
Fellélegzem a hosszú nyögés után, erőtlenül dőlök hátra, mintha minden csepp erőmtől megfosztottak volna, zihálva kapkodom a levegőt, gondolataim még mindig fénysebességgel kavarognak fejemben, nem tudom, hol vagyok, nem tudom, mennyi lehet az idő, sem azt, hogy mi történik körülöttem… csak egyet tudok… csak egy dolgot érzek, és az Craig gyengéd, óvó ölelése, lágy, szerető cirógatása. Ennél nem is kell több. Soha.
Arcunk egymáshoz simul, hátam még mindig mellkasának feszül, érzem mellkasa apró mozdulatait, ahogy levegőt vesz, ujjai lágy rezzenéseit bőrömön, leheletének forróságát és a verejtéktől nedves, szőke tincsek cirógatását arcomon. Szemeimet lehunyva várok türelmesen, gondolataim lassan rendeződnek, kitisztul körülöttem a világ, s ahogy fejemben lejátszódnak a pár perccel ezelőtt történtek, halkan duzzogva töröm meg a ránk telepedett intim csendet.
- Miért csináltad már megint? – Hangom alig hallható, s igaz, sértetten suttogom a szavakat, nem visz rá a lélek, hogy kitörjek a forró ölelésből… pedig úgy mennyivel hatásosabb lenne a duzzogás…
Óvatosan, lomha mozdulatokkal emel ki az öléből, maga felé fordítva fektet le az ágyra, de szemeimmel makacsul kerülöm tekintetét. Nem hagyhatom, hogy újra elkábítsanak a vágytól csillogó, tengerkék szemek.
Gyengéden kezdi arcomat simogatni, ujjai először alig érnek bőrömhöz, szinte csak érzékien csiklandozva próbál megenyhíteni, majd puha cirógatásba kezdve fordítja maga felé arcomat, közelebb hajol, s elég egy gyenge pillanat, tekintete már rabul is ejtette szemeimet. Elmosolyodik, tekintetünk végtelen hosszú másodpercig kapcsolódik össze, s halkan lehel ajkaimra.
- Azért, mert minél több élvezetet akarok neked nyújtani. – Hevesen ziháló szívem kihagy egy ütemet, fájdalmas mozdulattal tépem ki tekintetemet az övéből, s oldalra fordítom kivörösödött arcomat. Egy percre sem tétovázik, kihasználja az alkalmat, hogy puszit nyomjon pofimra, s szinte látom szemeim előtt a széles vigyorát. Meglepetten sóhajtok fel, mikor a nedves ajkak nyakamat árasztják el apró, finom csókokkal, egész testem megremeg, látásom egy röpke pillanat alatt homályosodik el újra, s mikor nyelve fülcimpámra vándorol, reszkető ujjaimmal vállába kapaszkodva szorítom fejemet a párnába… ah… nem hiszem el… akar még egy menetet? Én… annyira… fáradt vagyok…
Ujjaimat a szőke tincsekbe vezetve próbálom eltolni magamtól arcát, de a bizonytalan ellenkezés olyan erőtlenül sikerül, hogy fel sem nagyon tűnik neki, zavartalanul folytatja nyelvével a legérzékenyebb pontom ingerlését, ajkaim résnyire nyitva maradnak az élvezettől, a levegőt halkan kapkodva sóhajtozom, s elég pár perc, hogy vágyam sóvárogva éledjen fel ismét.
Néma nyögés hagyja el ajkaimat, mikor távolabb hajol, kezeim a takaróra esnek, s gyengén markolok az ágyneműbe… egyszerre utálom és imádom, mikor ilyen gyengéden kényeztet.
- Próbáljunk ki egy játékot. – Szemeim gyanakvóan kerekednek ki, egészen kijózanodva pislogok rá értetlenül.
- Játék? – Nem tudom, mire gondolhat, de egy valamiben teljesen biztos vagyok… ennek csak rossz vége lehet…
Egy bólintással intézi el az értetlenkedő kérdést, majd szó nélkül sétál ki a szobából, s én az ágyon felkönyökölve követem tekintetemmel. Vajon… most mit akarhat? Rossz előérzetem van…
Alig telik el egy-két perc, újra megjelenik az ajtóban, egy félig teletöltött pohárral a kezében, s nincs is időm azon gondolkodni, hogy mit akarhat vele, már kezdi is sorolni az „utasításokat”.
- Fogd meg. Tedd az ágyra, és tartsd egyenesen. – Magam sem tudom, hogy miért, de remegő kezekkel csinálom, amit mond, nem ellenkezem. Óvatosan húzza terpeszbe lábaimat, elvörösödve engedem, hogy közéjük másszon, tekintetemet oldalra fordítva szólalok meg halkan.
- És most? – Szemeim tágra nyílnak, tekintetemet egy meglepett nyögés kíséretében kapom vissza Craigre, mikor válasz helyett végignyal merevedésemen, testem összerándul, s nem sokon múlik, hogy a pohár kicsúszik remegő ujjaim közül. Ah… nem értem… mit akar ezzel a pohárral?
- Addig kényeztetlek, amíg te a pohárban tartod a vizet. – Szinte fel sem fogom szavait, hitetlenkedve pislogok rá, s halkan makogva kezdek ellenkezni, de minden szavamat figyelmen kívül hagyva folytatja tevékenységét.
Ujjaival belsőcombomat végigcirógatva kezdi bejáratomat masszírozni, miközben nyelve merevedésemre kalandozva kábítja el gondolataimat. Fejemet a párnába szorítva élvezem mozdulatait, félve sandítok a veszélyesen remegő kezemben lévő pohárra. A víz halk csobogással mozog, néha szinte el-eléri a pohár szélét, s kezemet megfeszítve próbálom csillapítani a reszketést.
Testem összerándul, amikor ujjait belém vezeti, gyors mozdulatokkal simítja ki-be őket, s érzem, hogy kezem nedves lesz, ahogy a pohárból kilöttyen egy apró adag víz. Szemeimet összeszorítva koncentrálok, de az élvezet egyre öntudatlanabb állapotba taszítja elmémet… lehet, hogy… könnyebb lenne, ha direkt kiönteném, mielőtt még közel kerülök az orgazmushoz… ah…
Craig nyelvének puha, kényeztető mozgása gyorsan kiveri fejemből a gondolatot, mélyet sóhajtva mozgatom óvatosan csípőmet. Testem egyre jobban megfeszül, fejem hátra hanyatlik a párnán, s hangosan sóhajtozva adom át magamat az élvezetnek. Térdeimet felhúzom, lábujjaim a takaróba markolnak, fenekem elemelkedik az ágyról, ahogy az orgazmus küszöbén táncolok… ah… annyira… hihetetlenül jó érzés… mindjárt… én… mindjárt elm…
- Ne! - Szemeim kipattannak, hangosan nyöszörögve sikoltok fel, mikor hirtelen megszűnik a kényeztetés, farkam sóvárogva lüktet, szívem csalódottan zihál mellkasomban a kielégületlenségtől. Testem megremeg, pár pillanatig fel sem fogom, hogy mi történt, csak kétségbeesetten pislogok Craigre, majd mikor tekintetemmel követem, ahogy kiveszi kezemből az üres poharat, eszembe jut az idióta játék. Ne… ezt… nem teheti…. Ez nem lehet komoly… ugye ezt nem gondolta komolyan? Ez szemétség… pont akkor abbahagyni, mikor a legjobban szeretném, hogy folytassa.
Mintha nem is hallaná ellenkezésemet, a poharat az éjjeli szekrényre téve fekszik mellém. Hozzá bújva próbálom elcsábítani, kezeim lágyan simulnak nyaka köré, testem az övéhez simul.
- Kérlek… Craig… - Halkan suttogom a szavakat, tekintetemet oldalra sütöm, érzem, ahogy arcom teljesen kivörösödik… most komolyan azért könyörgöm, hogy… nem hiszem el, hogy ezt csinálom… hogy teheti ezt?
Egy csókkal hallgattat el, majd szorosan átölelve húz magához, s torkom elszorul a dühtől… hogy lehet ennyire… utálom… utálom, utálom, utálom.
- Ez volt a játékszabály Haru-chan. Ráadásul holnap iskola, nem szeretném, ha megint rosszul lennél. – Én nem mentem bele a játékba… csak az ő ötlete volt… ez nem ér… ráadásul így… így biztos, hogy egy szemhunyásnyit sem tudok aludni. Már majdnem elmentem… nem olyan könnyű ilyenkor lenyugodni… tudhatná…
- De… én nem bírom… így… - Halkan nyöszörgök tovább, de válaszul csak egy puszit kapok a homlokomra.
- Jó éjszakát. – Hangján tökéletesen hallatszik az ajkain elterülő széles vigyor, s a kínos sóvárgás egyre gyorsabban alakul csalódott dühvé bennem… miért kell mindig ilyeneket csinálnia? Pont kezdem elfelejteni az egyik hülyeségét, mikor újra magára haragít valamivel. Nem hiszem el… nem hiszem el… nem vagyok vevő az ilyen játékaira. Azt hiszem, a végén mégiscsak kiderül, hogy nem illünk össze… pedig azt hittem… azt hittem, hogy menni fog… nem tudom… már nem tudom, mit gondoljak.
Az idő lelassul, minden perc végtelen hosszúnak tűnik, néha-néha az órára sandítok, s mindig fájdalmasan kell rájönnöm, hogy újabb 15-20 álmatlan perc telt el. Merevedésem még mindig sóváran lüktet, s hallom Craig kiegyensúlyozott, nyugodt szuszogását, ahogy alszik. Legszívesebben felébreszteném, hogy ne egyedül kelljen szenvednem… csak attól félek, hogy akkor reggelig nem hagyna aludni… annyira… fáradt vagyok. Hihetetlenül fáradt.
Óvatosan bújok ki az ölelő karokból, szemeimet összeszorítva mászom kicsit távolabb tőle, s gyengén simítom végig merevedésemet. Halkan, megkönnyebbülten sóhajtok fel, s igaz, a saját ujjaim kényeztetése meg sem közelíti Craig érintésének élvezetét, lassú mozdulatokkal kezdem masszírozni magam… de… de ez nem elég.
Szabad kezemet remegve csúsztatom hátra, ujjaimmal óvatosan kezdem el bejáratomat dörzsölni, majd gyengén nyomom be két ujjamat a második ujjpercig. Nem hiszem el… nem hiszem el, hogy ezt csinálom… hátul még soha… még soha nem csináltam magamnak… de most vágyom rá, mert Craig ott is felizgatott… utálom, hogy ilyenekre kényszerít…
Hirtelen egy halk sóhajt hallok, tekintetemet ijedten kapom Craig felé, de alakja még mindig mozdulatlan… basszus… kezdek paranoiás lenni.
Kezeim egyre gyorsabban mozognak, ajkaimat néma sóhajok, nyöszörgések hagyják el, testem egyre jobban remeg, mikor hirtelen kizökkent a lámpa kattanása. Az eddig összeszorított szemeim kipattannak, ledermedve nézek Craig széles vigyorába, s halkan, hitetlenkedve suttogom nevét… ugye ez csak egy rossz álom… nem hiszem el… hol a lyuk, amibe elbújhatok és eláshatom magam?
- Folytasd, kérlek… látni akarom… - Szemeim tágra nyílnak, érzem, hogy arcom paradicsomvörös árnyalatban tündököl, s kezeimet remegve húzom el… basszus… pedig már majdnem… már majdnem elmentem… megint. Mindig tudja, hogy mikorra időzítsen. Nem hiszem el… megőrülök…
- Nem… - Dünnyögöm halkan, majd durcásan fordítok hátat neki, magamra húzva a takarót. – Így már nem megy… - Az ágy másik felére csúszva kuporodom össze sértetten, de még mindig remeg testem a sóvárgó, visszafojtott vágytól.
Csak a matrac mozgásából tudom, hogy közelebb csúszott, szívem hangos dübörgésbe kezd, ahogy ujjait vállamra simítva fordít a hátamra, majd gyengéden húzza le rólam a takarót. Tekintetemet makacsul oldalra fordítom, s kimerült sóhaj hagyja el ajkaimat, mikor közelebb hajol.
- Dehogynem… - Közvetlenül fülembe suttog, majd puhán csókol nyakamba, s érzem, hogy testem lassan elernyed, ahogy agyam kezd elkábulni, s a sértődöttség lassan tovaszáll… ha azt hiszi, hogy ennyivel megússza, akkor téved… nagyon téved.
Ujjai kínzó cirógatással simítják végig merevedésemet, nagyot nyelve szorítom össze szemeimet, kezeim a takaróba markolnak…
- Azt hittem ez a játékszabályok ellen van. – Keserű gúnnyal nyöszörgöm a szavakat, s résnyire nyitott szemhéjaim mögül látom, ahogy szélesen elvigyorodik.
- Bizony. Ezért fogod te folytatni. – Óvatosan fogja meg csuklómat, kezemet gyengéden vezeti merevedésemre, majd egy hosszú csókba hívja ajkaimat, hogy végleg elkábítsa elmémet. Kezem lassan, bizonytalanul kezd mozogni, halkan felsóhajtva élvezem a kényeztetést, s mikor Craig forró csókokat lehel nyakamba, öntudatlanul is gyorsítok a tempón. Másik kezemet vigyorogva vezeti fenekemhez, szemeim kipattannak, homályos, kimerült tekintettel nézek Craig arcába, de már tudom, hogy elvesztem. Nem tudok neki ellenállni. Már megtanulhattam volna. Felesleges minden erőlködés… a végén úgyis ő nyer.
Halkan sóhajtok fel, mindkét kezem egyre gyorsabban mozog, s Craig bátorító, ösztönző csókokkal halmoz el. Nem kell sok idő, hogy újra az orgazmus közelébe kerüljek, testem egyre jobban remeg, érzem magamon Craig tekintetét, a forró csókjai elbódítanak, s hangosan felnyögve élvezek el, testem megfeszül, fejem erőtlenül csuklik hátra, s hosszú másodpercekig zihálva kapkodom a levegőt… ahh… végre…
Craig vigyorogva húz magához, egy forró csókkal éri el, hogy magamhoz térjek, s széles mosolyra húzódnak ajkaim, mikor megérzem merevedését lábamnak simulni. Hajába túrva lököm a hátára, s ő engedi, hogy vigyorogva másszak fölé.
- Hmm… ezek szerint… jól csináltam? – Az ő arcára is ismét vigyor költözik, élvetegen simítja végig testem, s én szó nélkül csúszok lejjebb, s lábai közé térdelve hajolok merevedéséhez. Forrón nyalok végig rajta párszor, nyelvemet játszadozva mozgatom bőrén, majd lassan csúsztatom ajkaim közé a forró hímtagot. Szemeimet lehunyva kényeztetem számmal, miközben puhán masszírozom herezacskóját ujjaimmal, s ismét lüktetve feszül hasamhoz merevedésem… nem hiszem el… azt hiszem, soha nem jutok el az alvásig.
Számat átjárja Craig jellegzetes íze, a vágy átjárja testemet, de magamba fojtom… ez most a bosszú ideje. Hirtelen hajolok el tőle, gyors mozdulatokkal mászom ki az ágyból, majd durcásan fordulok vissza.
- Elmegyek zuhanyozni. – A reakciót meg sem várva viharzom a fürdőbe, s az ajtó hangos csapódással dörren mögöttem… remélem, legalább egy kicsit azt érzi, amit én… jah persze… mintha az lehetséges lenne. Gondolom számított rá, hogy ezt csinálom… utálom, hogy mindig én vagyok a kiszolgáltatottabb fél…
A hideg vizet megengedve állok be a zuhany alá, a hűvös cseppek kellemesen hűtik le felhevült testemet, közben lemosva rólam a ragacsos verejtéket. Arcomat megmasszírozva döntöm homlokomat a hideg falnak, majd egy adag tusfürdőt öntök a még mindig remegő kezeimbe. Igen… Túlságosan beleszerettem.
Összerezzenek, ahogy hirtelen kezek fonódnak körém hátulról, Craig gyengéden simítja ki kezemből a tusfürdőt, majd óvatos mozdulatokkal keni szét mellkasomon. Megremegve sóhajtok fel, fejem mellkasának dől, majd halkan suttogva szólalok meg.
- Meg tudok mosakodni egyedül is. – Épp kitörnék öleléséből, de kezei erősen tartanak, szorosan húz magához, hátam mellkasához simul, s elvörösödve fordítom el tőle arcomat.
- Haru-chan… - Halkan suttogja nevemet, ajkai fülem tövéhez simulnak, s mintha apró áramütés cikázna végig gerincemen, megremegve kapaszkodom kezeibe. – Ne haragudj. – Szemeim ledöbbenten pattannak ki, hirtelen kapom felé tekintetemet, s ő egyből lecsap az alkalomra, s egy szenvedélyes csókkal tapad ajkaimra. Lazul a szorítása, tusfürdős ujjai újra vándorolni kezdenek testemen, majd ismét fülemhez hajolva folytatja. – Mikor veled vagyok, mindig elvesztem a fejem, és… nem mindig tudom megítélni, hogy hol a határ. – Szívem őrült, boldog dübörgésbe kezd, remegő mozdulatokkal szabadulok ki az ölelésből, hogy vele szembe fordulva bújhassak hozzá… tehát nem csak én veszítem el az önkontrollt? Lehet… lehet, hogy ő is úgy érez, mint én?
Vizes arcomat mellkasára simítom, s elmosolyodva suttogok bőrébe.
- Ha ezt mindig elmondod, ahányszor átléped a határt, akkor bármit csinálhatsz. – Ujjai hajamba túrnak, arcomat felfelé fordítva nyom a falhoz testével, miközben egy újabb vad csókra csábít. A fejem fölött szorítja a falhoz kezeimet, ujjaink összekulcsolódnak, a hűvös víz frissítően folyik végig testünkön, s a kínzó fáradtságom kezd szerte foszlani, ahogy ismét sóvárgó vágy veszi át a helyét. – Craig… annyira szeretlek… - Halkan nyöszörögve szakítom meg a csókot, kábán pislogok fel rá, s ő kezeivel fenekembe markolva húz magához vigyorogva.
- Én is téged, Haru-chan…
Kimerülten kezdek mocorogni, ahogy az ébresztő felsüketítő hangja betölti a szobát, a párnát a fejemre szorítva fordulok meg, majd ismét hagyom, hogy visszaszippantson az álomvilág. Mélyeket lélegezve adom át magamat a pihenésnek, de fázva rezzenek össze, mikor hirtelen hideg levegő simítja végig bőrömet. Durcásan húzom le a párnát fejemről, látom, hogy Craig pont most rántotta le rólam a takarót, s szemeimet dörzsölve, durcásan, erőtlenül ülök fel, miközben a párnát a meztelen ölembe húzva takarom el magamat.
Craig mosolyogva hajol hozzám, egy rövid jóreggelt puszit lehel ajkaimra, s én még mindig félálomban sandítok az órára. Bahh… alig egy órája feküdtünk le… ahh milyen éjszaka… az egész testemet átjárja a fáradt kielégültség… annyira kellemes és annyira zavaró érzés egyszerre… bárcsak ne kéne még felkelni…
Bizonytalan mozdulatokkal mászom az ágy szélére, minden mozzanatért küzdenem kell, mintha végtagjaim ólomsúlyúak lennének. Lassú léptekkel sétálok a táskám felé, lábaimat gyengének érzem, s fáradtan rogyok le, miközben lassú mozdulatokkal húzom ki az egyenruhámat.
- Craig… már megint túlzásba vitted… - Még mindig a földön térdelek, morcosan dünnyögve szenvedem fel magamra az inget. – Azt mondtad, nem akarod, hogy megint rosszul legyek… a zuhanyzóban mondtam, hogy mennünk kéne aludni… ha legközelebb eszembe jutna olyasmi, hogy hét közben itt aludjak, emlékeztess, hogy ne tegyem… - Csak hangom durcás, arcomon már mosoly ül, mikor Craig mögém sétálva kap fel a karjaiba, hogy egy gyors csókkal hallgattasson el… utálom, hogy ennyire szeretem.
|
| timcsiikee | 2010. 11. 06. 07:51:58 | #9135 |
Karakter: Craig Norman
Megjegyzés: ~ Silverymnek
Craig:
A szenvedély a tetőfokára hág, a lassú mozgásból egyre gyorsabb lesz, a forróság bőrömet mardossa édesen, miközben vágyakozva pillantok le rá, de csak néha néz rám. Bőrünk egymáson csúszik a gyönyör okozta verejtéktől, halkan zihálok, kezeimmel testét járom be, ajkaimmal arcának minden porcikáját. Oldalra billenti fejét, mintha csak felkínálná magát, s kapva az alkalmon, rögtön le is csapok a puha bőrfelületre. Reakcióként kis körmei először csak hátamba mélyednek, majd érzem, hogy csíkot húznak maguk után. Ahh…
- Ahh… Crahighh… mé… mélyebbre… - halkan nyöszörög, hirtelen mintha elborítaná agyamat a lila köd, azonnal mozdulok, térdhajlatai alá nyúlva széjjelebb rántom combjait, így sokkal könnyebben tudok elmerülni benne. Mh… Sosem láttam még ilyen… ilyen… erotikusnak. Felsikolt gyönyörében, arcán már látom azt a gyönyör teli torzulást, amit orgazmus előtt produkál. Nem édesem, még ki kell bírnod.
Kezem gyorsan lesimul testén, és elszorítom lüktető vágyát. Bírd még ki.
Ugyan olyan, sőt vadabb tempód diktálva teszem magamévá, hajamba kapaszkodik a csók közben, úgy szorít, mintha nem akarna sosem elereszteni, egyre jobban remeg, könyörögve nyöszörög a kielégülésért, érzem, hogy már így sem kell sok. Hihetetlen… Ekkora kis kéjencet. Hehe…
Amikor elhajolok tőle, elvigyorodom, s megfordul fejemben egy gondolat. Hm… kíváncsi vagyok.
Füléhez hajolok a lökések közepette, még mindig vigyorral ajkaimon, majd a vágytól rekedten sóhajtok bele.
- Szeretlek – mintha csak villámcsapás lenne úgy feszül meg teste, és egy nagy sóhaj után, halkan felsikoltva, megint nyöszörögve élvez el, remeg egész teste, nem sokkal utána követem, puszta látványától, érzésétől.
Lassan nyugszik meg, újra vigyorogva hajolok felé, pihegő rózsaszín pofiját vizslatva.
- Haru-chan… megint korábban elélveztél. – vigyorom levakarhatatlan, ahogy látom meglepett arcát, ami hirtelen vált duzzogóssá.
- Hé… e-ez… most nem az én hibám volt. – mellé fekszem, arcát simítgatom, kicsit enyhül, de persze nem nyugszik meg teljesen. Kis édes. - Máskor… ne mondj olyan dolgokat, amitől tudod, hogy elélvezek… - ha lehetséges még vörösebb lesz pofija, arcomra visszatér a kaján vigyor, de amikor elfordul, visszaterelem magamhoz puhán arcát.
- Ne haragudj. Ki akartam próbálni. – a pusziból finom csókot alakítok, pár pillanat telik csak el, ő már fölöttem támaszkodik, kismacska módjára kecsesen mozog. Az én kéjenc kiscicám.
Érzem ahogy nedvesen csüccsen rám, előre hajol, már azt hiszem csókért, de nem… buján csak mosolyogva simogatja ajkaim, miközben beszél.
- Legyen… megbocsátok, ha a következő menetben gyengédebb leszel. – vigyorogva veszem fogaim közé alsó ajkacskáját, kezeimmel erősen markolok fenekébe, ujjaim lecsúsznak, s felmorranva simítom meg a forró, nedves bejáratot.
- Hogy legyek gyengéd, mikor egy kéjsóvár kiscica könyörög többért a karjaim között? – dörmögöm vissza, s amikor elhajolna tőlem, hajába túrva húzom vissza a csókba. Nagy tenyerem kis testén végig vándorol, olykor meg-megremeg. Jól van, te akartad csibém - – De legyen. Ha ezt kívánja az én drágaságom, akkor kegyetlenül gyengéd leszek. – vigyorogva dörmögöm a folytatást fülecskéjébe. Most megkapja, amit szeretne.
Máris merev a kicsike újra, mellkasomra támaszkodik, lassan felülök és ő is felegyenesedik, folyamatosan sóhajtozva. Fenekét feltolva emelem magamhoz vágyát, előre görnyedek cseppet, hogy jobban elérjem, és kényeztetni kezdem a kicsikét. Sikolya elfojtódik, helyette nyöszörögve remeg, majd pár perces kóstolgatás után nyelvemmel vékony csíkot húzok hasán keresztül, míg el nem érem mellkasának apró érzékeny csúcsait, majd azokat is alaposan kezelésbe veszem. Szeretem, amikor ennyire reszket és sóhajtozik.
- Crahig… elégh… - hangjából ítélve már nem nagyon bírja, de… ez nem így megy picinyem. Élveteg vigyorom megint él, felhajolok hozzá, hogy gyönyörködjek kipirult arcában.
- Azt mondtad legyek gyengéd. – hátát simítom végig, csípőjét finoman fogom át, majd lassan ölembe ültetem, finoman belé vezetve magam. Ajkai csókért remegnek, ezért megadom nekik azt, amire vágynak, szorosan magamhoz ölelve irányítom testét, hogy lassú, kényelmes mozdulatokkal csúszkáljon merevedésemen. Egyelőre szinten tartásnak jó, sőt… ahogy érzem, mitől is síkos a drága, sóváran lüktetek ismét. Olyan hamar fel tud húzni, mint még senki.
Egy ideig bírja, majd gyorsabban lökdösné csípőjét, de nem hagyom, belemosolygok a csókba. Masszívan tartom, és kényszerítem a kényelmes mozgásra, hiába nyöszörög kérlelőn. Elhajolok tőle pár centire, megvárom, míg kinyitja szép, ködös szemecskéit, és kiszélesedik mosolyom.
- Haru-chan… fordulj meg – duruzsolom szájára, ajkain aprót nyalok végig. Először csak értetlenül kerekednek ki szemei, majd résnyire nyitott ajkakkal préseli ki a nyögdécselő hangokat.
- Ho-hogyan? – kérdezi halkan, elvigyorodom.
- Kettőt találhatsz – sóhajtom mély hangon, eleresztem csípőjét, de csak pár mozzanat után mászik ki ölemből. Zavartan, de mégis sietősen fordul meg, nekem háttal térdel, majd kíváncsi szemekkel pillant hátra. Majdnem jó kicsikém.
Hirtelen karolom át mellkasát, de nem előre lököm, hanem visszarántom magamhoz, háta mellkasomhoz simul, majd ismét csípőjénél fogva ültetem magamba, így végre tövig tudok merülni benne. Egyszerre sóhajtunk fel jólesően, továbbra is csípőjét fogva, de nem kell sokáig tartanom, kis lábait maga alá, testem mellé csúsztatja, majd átveszi az irányítást. Helyes picinyem, helyes… így tudok szabadon barangolni kéjenc kis testeden.
Egyik tenyerem hasára simul, ujjaim szétterülve szinte az egészet beterítik, másik kezem feljebb kalandozik és mellkasánál simulnak, meg-megütközve a kemény mellbimbókban.
Kis kezeivel eleinte combomon támaszkodik, majd egyik mancsa csuklómra fonódik, hasán lévő kezem próbálja lejjebb nyomni, de nem hagyom, csak vigyorogva tartom magam. Vagy csak támaszkodna?
Ahogy kicsit hátra fordul válla felett, s az én vállamra dől, puha, majd egyre szenvedélyesebb csókkal falom fel. Mikor már újra egyre forróbb a légkör, elválok tőle, ő előre fordulva emeli feje fölé karjait, hogy hátra nyúlva nyakamba kapaszkodhasson, nyöszörög, piheg, olykor zihál, nagyokat nyelve tompítja a nyögéseket, és csak halkan szuszogok a fülébe. Hm… nem lesz jó, túl jól csinálja, de már nem tudok leállni.
Megszűnik az idő, azt sem tudom, mióta lehetünk így, de fokozatosan gyorsít, józan érzékeim elhalnak, és csak a forróság ölel körbe, vele együtt. Kezem felcsúszik, ujjaimat nyakán húzom végig, hogy ajkait megcirógathassam, és mintha tudná mi a dolga, rózsaszín nyelvecskéje előbukkan, hogy benedvesítse végüket. Mh… Biztos vagyok benne, hogy csak a vágytól való megrészegülés hozza ki belőle, de… ezt is jól csinálja. Másik kezem lejjebb simul, hasának csapódó farkacskáján keresztül. Megfeszülő herezacskóját markomba veszem, elvigyorodva masszírozom meg, mozgásával egy ütemben, és aprókat nyögdécselni kezd, ujjaim megremegnek. Mindjárt elmegyek…
Nedves ujjaimmal egyik mellbimbóját kezdem kényeztetni, másik kezemmel rámarkolok merevedésére, és csípőmozgásával párhuzamosan mozog csuklóm is.
teste megfeszül, hangos nyöszörgést és remegést kiváltva.
- Neh… Neh.. Craigh… így… így megint… - egyre nehezebb beszélnie, ami csak büszkeséggel tölt el, belém reked a levegő az orgazmus előtt, majd vigyorogva dörmögök újra fülébe, hogy félbe szakítsam mondandóját.
- Szeretlek… - felsikoltva élvez el, hörögve követem, hosszan lebegve a gyönyörtől remegve. Mikor elernyed, hátra dől, vállamra esik kis feje, forró arca enyémhez simul, és hallgatom pihegését mosolyogva. Hosszú percekig nyak simogatom, nyugtatom testét, lassan kicsusszanok belőle.
- Miért csináltad már megint? – kérdezi fáradtan duzzogva, de csak hangja mutat felháborodást, egész teste élvezi a lusta kényeztetést. Lassan a hátára fektetem, vissza az ágyra, felé gördülve simogatom arcát, várom, hogy rám nézzen. Tekintete fáradtnak tűnik, mire elmosolyodom, sőt apró vigyor terül arcomra.
- Azért, mert minél több élvezetet akarok neked nyújtani – egész arca pirossá válik, és ahogy félig lesütött szemekkel fordul el, halkan kuncogva nyomok arcára puszit, majd nyakát csókolgatom, fülét izgatom nyelvemmel, gyengéd kényeztetéssel lassan újra elérem, hogy pénisze a hasának feszüljön. A végén még kiderül, hogy a kicsike kéjsóvárabb, mint én. Hehe…
Abbahagyom a kényeztetését, felhajolok, és egyszerre hangzódik sóhajából a megkönnyebbülés és a csalódottság.
- Próbáljunk ki egy játékot – súgom halkan, mire kis szemei kipattannak.
- Játék? – pislog értetlenül, halkan pihegve, válaszként csak bólintok. Felállok az ágyról és kisétálok a konyhába, egy pohárba félig engedek vizet és visszamegyek, csak még értetlenebb pillantásokat kapok, amire vigyorral válaszolok.
- Fogd meg – nyújtom felé, és megvárom, míg ujjai közé veszi, csak ekkor engedem el. – Tedd az ágyra, és tartsd egyenesen. – miközben adom az utasítást, visszamászom az ágyra, lábait terpeszbe simítom, és közé fészkelem magam.
- És most? – kérdésére csak elvigyorodom, lehajolok, és forrón nyalok végig merevedésén, halkan nyög fel, felpillantok arcára.
- Addig kényeztetlek, amíg te a pohárban tartod a vizet – válaszolom lusta vigyorral, majd folytatom kényeztetését.
- De… de… - nem hagyok több időt a tiltakozásra, kezeim combjának belső felén csúsznak végig, ajkaimmal követem útjukat, majd nyelvemet zacskóján keresztül végigvezetem farkacskáján, hogy számba véve kényeztethessem. Kezeimmel továbbra is simítom, majd becsúszik lábai közé, és bejáratát simítom, ujjaim gyorsan csusszannak ki be, miközben nedvem folyik ki belőle, ezzel ki is tisztítva őt. Kis teste remeg, persze egy pillanatra sem veszem le tekintetem a pohárról, amiben remeg a víz. Hehe… vajon meddig bírja a kicsikém?
Elég sokáig húzódik a játék, hosszú-hosszú percekig, egyre hangosabban nyöszörög, de ő is erősen figyel a kis pohárra, ügyes… de nem eléggé.
Mikor már gyorsan mozgok, szemeit lehunyja, mimikája mindent elárul, és ebben a pillanatban borul ki teljesen a pohár tartalma, rögtön abba is hagyom, és felhajolok tőle, kihúzom ujjaim.
- Ne! – sikoltja hangosan, könyörgő szemekkel néz rám, de csak vigyorogva teszem a poharat az éjjeli szekrényre, majd mellé fekszem, nem zavartatva magam az ágy nedvességével. Úgyis nagymosást tartok holnap.
Azonnal hozzá bújik, sóváran simul testemhez, karjait nyakam köré fonja. Micsoda vadmacskám van.
- Kérlek… Craig… - nyöszörög halkan, de csak egy csókkal hallgattatom el, lekapcsolom a lámpát, és magamhoz ölelem, hogy ne tudjon fészkelődni.
- Ez volt a játékszabály Haru-chan. Ráadásul holnap iskola, nem szeretném, ha megint rosszul lennél. – suttogom, de csak nem nyugszik, csak mosolygok.
- De… én nem bírom… így…
- Jó éjszakát – válaszolok nagy vigyorral, homlokára puszit hitek, majd elernyedek a párnák között. Még akkor is érzem merevedését nekem feszülni, mikor félálomba merülök.
~*~
Az éjjel folyamán kényelmesen fekszem el, éber álomban lebegve. S ahogy fokozatosan ébreszt fel egy halk nyikkanás, kipattannak szemeim a sötétben, de nem mozdulok.
Csak körvonalát látom, mellettem fekszik hátán, végigvezetem rajta tekintetét, és ahogy lejjebb tekintek, lusta vigyort eresztek meg. Tényleg nem bírta ki a kicsikém.
A vágytól felhevülten nagyon sóhajtok, megijedve áll meg, és rám néz a sötétben, de résnyire nyitott szemekkel figyelem tovább. Észveszejtő… ráadásul mindkét keze mozog, két helyen kényeztetve magát. Nem… nem bírom tovább.
Lassan csúsztatom kezem magam mellé, hogy ne vegye észre, egyre gyorsabban mozog kis keze, nyöszörgése felerősödik, habár halk marad. Felkattan a kis lámpa, mély sóhajt véve, ijedten kapja felém a fejét, teljesen ledermed a sokktól.
- Craig – mered rám édesen édesem. Csak lusta mosollyal mérem végig. Gyönyörű és gerjesztő látvány.
- Folytasd, kérlek… látni akarom…
|
| Silvery | 2010. 11. 03. 19:55:03 | #9062 |
Karakter: Nanamura Haru
Megjegyzés: (Timcsimnek)
Pár rövid másodpercig komoly tekintettel ölel magához, majd arcán egyik pillanatról a másikra terül szét huncut vigyor. Hátamat cirógató keze sunyin siklik fenekemre, gyengéden markolnak bőrömbe ujjai a törülközőn keresztül, s testem egy pillanatra megmerevedik.
- Mire gondolsz? – Egész közel húz magához, másik kezét is körém fonva temeti arcát hajamba, s így nem látja a kikerekedett szemeimet. Mi az, hogy mire gondolok? Tudja nagyon jól… nem fogja kimondani még egyszer… igaz? …nem fogja. Biztos úgy gondolja, hogy elég volt egyszer… hogy elég volt egyszer, és most túl van a nehezén és ennyivel kibékített. Talán igaza is van. Már nem tudok haragudni rá. Túlságosan szeretem ahhoz.
Halkan nyögök fel, ahogy ujjai gyengéd határozottsággal csusszannak fenekem két partja közé, s testem megremegve emlékszik vissza minden érintésére. Mindig ezt csinálja. Tudja, hogy milyen hatással van rám és ki is használja.
- Dehogynem… tudod… - Suttogom halkan, s az előzőnél hangosabb nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy ujjai mélyebbre hatolnak, már-már bejáratomat masszírozzák. Egész testem megremeg, már szinte nem is emlékszem, hogy miről is beszéltünk éppen, csak egyet tudok: Craig karjaiban fekszem, s ő forró szeretettel ölel magához. Ennyi bőven elég. A tettek fontosabbak, mint a szavak, és minden érintésén, minden szenvedélyes ölelésen, minden vad csókon látszik… érezni, hogy szeret. Igen. Tudom, hogy szeret… tudom, szívem mégis kielégületlenül sóvárog azután az egy apró szócska után, s úgy érzem, bármit megadnék, hogy újra hallhassam Craig ajkai közül. Miért? Miért nem tudja kimondani? Hiszen egyszer már megtette… talán… talán meggondolta magát? Vagy nem akar többször hazudni nekem? Talán nem is biztos az érzéseiben, ezért ilyen bizonytalan? Nem tudom. Félek. Nem akarom elveszíteni.
Forró ajkai gyengéd puszit lehelnek homlokomra, s beleborzongok, ahogy finom cirógatással siklatja kezét újra hátamra, majd vissza, a törülköző alá, hogy ujjaival közvetlenül simíthassa fenekemet. Egész testem megremeg, minden porcikám hangosan üvölt a folytatásért, de szívem előbb makacsul várja a kért szócskát.
Halkan dörmögi nevemet hajamba, testemet szenvedélyes forróság árasztja el, s ujjaim megfeszülnek mellkasán, ahogy ajkai rövid puszikkal árasztják el arcomat. Gyengéd, lomha csókokkal közelít ajkaim felé, minden egyes mozdulata újabb forró hullámot indít el szívemből, s mire a végcélhoz ér, már minden csepp ellenkezésem elpárolgott. Határozott óvatossággal tör be nyelvével ajkaim közé, s egy apró nyögésen kívül semmilyen ellenkezésre nem futja a megmaradt erőmből. Nyelve lassan, mélyen merül el számban, szinte mindenhol érzem a puha testrész forró simítását, s teljesen elgyengülök az ismerős íztől és a rám törő érzelmek sokaságától.
A puha ajkak lassú mozdulatokkal szakítják meg a csókot, s arcát lejjebb csúsztatva lehel gyengéd csókokat nyakamra. Felsóhajtva hajtom hátra fejemet ösztönösen, mintha csak kényelmesebb hozzáférést szeretnék nyújtani neki, s kezeim maguktól fonódnak nyaka köré, hogy még közelebb húzzam testemhez. Szívem eszeveszett gyorsasággal dübörög, s ahogy Craig újra és újra óvatos szenvedéllyel harap bőrömbe, egyre több kéjes sóhaj hagyja el remegő számat. Merevedésem kínzóan feszül a körém csavart törülközőnek, szinte már fizikai fájdalmat okoz a puha anyag, s mikor Craig a fülcimpámba harapva simítja végig ajkaival a bőrömet, beleborzongok az őrjítő vágyba.
- Szeretlek. – Lehelete csiklandozva cirógatja dobhártyámat, szemeim kipattannak, testem összerándul, ahogy szívem kihagy egy ütemet. Mellkasom apróra ugrik össze, a levegő bennem reked, s testem megfeszül, ahogy oxigénért küzdve próbálom legyőzni a torkomat fojtogató hatalmas gombócot. Én… mindjárt… elélvezek… Mikor délután mondta, nem válaszoltam a sokktól. Most… most nem… most nem hagyhatom ki.
- Én is… Én is szeretlek… - Halkan, a sírás ellen küszködve nyöszörgöm a szavakat, minden egyes hangért hosszú harcot vívok, s ahogy összeszorítom szemeimet, pár kósza örömkönnycsepp szabadul ki szemem sarkából. Arcom felgyulladni készül a forróságtól, szinte érzem, ahogy a könnycseppek párolognak felhevült bőrömön, s hevesen kapkodok levegőért. Istenem… Istenem… mindjárt belehalok a boldogságba. Annyira szeretem.
Érzem, ahogy ujjai lassan vándorolnak végig testemen, s én ajkamra harapva próbálom lenyugtatni magamat. Nem… még hozzám sem ért ott… nem mehetek el… még nem… az tök gáz lenne…
Hirtelen mozdulattal rántja le rólam a törülközőt, egy pillanatra összerezzenek, szemeim kivágódnak, ujjaimmal remegve markolok a takaróba, ahogy merevedésem hasamhoz feszülve lüktet fájdalmasan. Testem megfeszül, s ő vigyorogva mászik fölém, testünk egymásnak simul, ahogy újra ajkaimra tapadva kábít el egy vad, szenvedélyes csókkal. Érzem, ahogy forró vágya merevedésemhez feszül, s lábaim maguktól mozogva tárulnak szét, még közelebb engedve hozzám felhevült testét. Minden porcikám zsong a vágytól, s bejáratom már szinte most érte lüktet, pedig még szinte meg sem érintett. Egyre gyorsabb tempóban dörgöli merevedésemhez vágyát, a forróság egyre magasabb és magasabb fokra hág, s halkan nyöszörögve próbálom visszatartani az orgazmust.
Kínzóan lassú mozdulatokkal simít végig ismét testemen, s résnyire nyitom szemeimet, mikor keze lágyan siklik fenekemre. Összerezzenek, ahogy bejáratomra tévednek ujjai, s látom, hogy szájára élveteg vigyor kúszik.
- Úgy látom már nagyon vártál rám. – Érzem, hogy teljesen kivörösödöm, ajkaimra harapva fordítom el durcás tekintetemet, de lábamat öntudatlanul húzom feljebb, hogy Craig ujjai könnyebben érhessék el fenekem nyílását… mégis mit várt? Azok után, amit a moziban csináltunk, persze, hogy nem kell sok felkészítés… ah… Kegyetlenül lassú és gyenge mozdulatokkal ér hozzám, szinte csak simogatják ujjai bejáratomat, s halkan sóhajtva feszítem fejemet a párnába.
- Craigh… ne kínozz. – Vékony hangon nyöszörgöm a szavakat, s meglepetésemre nem csak egy újabb kaján vigyort kapok a kérlelésre. Hangos nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy belém vezeti ujjait, csípőm magától mozog, fenekem elemelkedik a matractól, ahogy testem megfeszül, majd ismét elernyed. Lágy mozdulatokkal mocorognak bennem ujjai, ujjaim egyre erősebben marnak a takaróba, s halkan nyögdécselve szólalok meg újra. - Neh… té-téged akarlak. – Szinte azonnal kihúzza ujjait, s mély levegőt véve nyitom ki szemeimet, hogy fellélegezzek az apró szünetben, de a fellélegzésből hangos nyögés lesz, ahogy hirtelen mozdulattal löki testembe magát, miközben ajkaimat rabul ejtve nehezíti meg a levegővételt… AHH… nehh… én… mindjárt…
Minden porcikám megremeg, akadozó mozdulatokkal fonom nyaka köré reszkető kezeimet. Nyelve most vadul és mohón tör ajkaim közé, s csípőjével lassú ringatózásba kezdve próbálja kielégíteni szenvedélyes sóvárgásunkat.
Zihálva küzdök levegőért, mikor néha elhajol ajkamról, hogy apró puszikkal halmozza el a verejtékcseppektől csillogó arcomat. Néha résnyire kinyitom szemeimet, hogy a vágytól örvénylő, tengerkék szempárba pillanthassak, majd szemhéjaimat újra összeszorítva próbálom távolabb hessegetni az orgazmust, egyre kisebb és kisebb sikerrel. Orrunk egymást cirógatja, ajkaimon érzem leheletének fülledt forróságú lecsapódását, s ahogy a tempó egyre vadabb, egyre több apró nyögés és sóhaj hagyja el ajkaimat. Fejemet hátra hajtom, érzem, hogy Craig a lehetőséget kihasználva csókol nyakamba, majd finoman szívja meg bőrömet, s ujjaim egyre erősebben mélyednek hátába, piros csíkokat hagyva maguk után a fehér bőrön.
- Ahh… Crahighh… mé… mélyebbre… - Kiéhezetten sóvárogva nyüszögöm a szavakat, s Craig merevedése mintha nagyobbra nőne bennem szavaim hallatán. Egy hangos morranás kíséretében markol combjaimba, hogy még szélesebben kitárja lábaimat, s én felsikoltok, ahogy vad hevességgel tolja magát tövig belém, miközben egyik keze merevedésemre siklik, hogy tövét elszorítva akadályozza meg, hogy idő előtt elélvezzek… mintha a gondolataimban olvasna.
Hangosan nyögdécselek, ahogy szenvedélyes forrósággal folytatja az állatiasan vad tempót, száját az enyémre tapasztva fojtja belém a sóhajokat, s mohón követelőzve faljuk egymás ajkait. Kezeim tincsei közé vándorolnak, úgy húzom magamhoz, miközben ő testemet simítva löki belém tövig újra és újra forró merevedését, felhevült melegséggel töltve meg testemet. Minden másodpercben egyre közelebb kerülök az orgazmushoz, s Craig élveteg vigyorral hajol fülemhez.
- Szeretlek. – Dörmögi újra rekedtes hangon a rövid szócskát, s szemeim tágra nyílnak, testem összerándul, nem tudom tovább visszatartani az orgazmust. Fejem hátracsuklik, hangos sóhaj kíséretében élvezek el, s minden porcikám heves remegésbe kezd szívem észveszejtő dübörgésétől. Testem megfeszül a gyönyörtől, s érzem, ahogy Craig is megremegve élvez belém, ahogy szorosan ölelem körbe izmaimmal. Megremegek, testem lassan elernyed, de szívverésem nem lassul. – Haru-chan… megint korábban elélveztél. – Suttogja fülembe Craig huncut vigyorral, miközben lassan kihúzódik belőlem, s én tágra nyílt szemekkel harapok ajkamra, majd durcásan fújom fel az arcomat.
- Hé… e-ez… most nem az én hibám volt. – Mérgesen dünnyögöm a szavakat, kába tekintettel figyelem, ahogy Craig mellém fekszik, s mikor ujjai arcomból simítják ki hajamat, szemeimet lehunyva élvezem a gyengéd érintést, szinte elfelejtve, hogy mit is akartam még mondani. Mi is volt? … nem tudom… vagyis… - Máskor… ne mondj olyan dolgokat, amitől tudod, hogy elélvezek… - Elvörösödve fordítom el tőle arcomat, de ő gyengéden irányítja vissza, maga felé, hogy vigyorogva lehelhessen egy puszit ajkaimra.
- Ne haragudj. Ki akartam próbálni. – Szenvedélyes gyengédséggel támadja le sértődött ajkaimat, gondolataimat ismét elhomályosítva, s én szófogadó kiscicaként engedem nyelvét számba csusszanni, s a forró csók ismét feléleszti a bennem szunnyadó apró ördögöcskét. Ajkaimat mosolyra húzom, ahogy Craig megszakítja a hosszú csókot, s elvigyorodva mászom teste fölé. Érzem, hogy fenekemből kifolyva cirógatja combom belsejét Craig forró magva, s megborzongva ülök medencecsontjára, majd lehajolok, s ajkaimmal az övét cirógatva szólalok meg.
- Legyen… megbocsátok, ha a következő menetben gyengédebb leszel. – Széles vigyorral harapja meg alsó ajkamat, s hangosan nyögök fel, ahogy ujjai fenekembe markolnak, egyik ujjával játszadozva masszírozza a síkos nyílást.
- Hogy legyek gyengéd, mikor egy kéjsóvár kiscica könyörög többért a karjaim között? – Halkan dörmögi ajkaimra a szavakat, s én elvörösödve hajolnék el arcától, hogy elrejtsem a kipirult pofit, de ő hajamba túrva húz magához egy követelőző csókra, majd lágy cirógatással simítja végig testemet, s mélyen dörmög közvetlenül a fülembe. – De legyen. Ha ezt kívánja az én drágaságom, akkor kegyetlenül gyengéd leszek. – Egy újabb csókkal pecsételi meg szavait, miközben finoman tapogató ujjai hasamnak feszülő farkamra tévednek, s felnyögve támaszkodom Craig mellkasára, ahogy lassan kezd masszírozni. Hátra hajolva egyenesedek fel, mikor Craig felül az ágyon, s kezét fenekem alá csúsztatva emeli meg csípőmet, hogy nyelvével elérje merevedésemet. Nyelvének minden mozdulata lomha cirógatás csupán, s halkan nyöszörögve remegek meg a lágy érintésektől. Kezemet a számra szorítva fojtom magamba a nyögéseket, s mikor nyelve a hasamon keresztül vándorol mellbimbóimra, vállára dőlve pihegek az élvezettől.
- Crahig… elégh… - Dünnyögöm halkan, hangom meg-megremeg testem reszketésétől, s Craig a nyakamba csókolva vigyorodik el újra.
- Azt mondtad legyek gyengéd. – Ujjai gerincem vonalát cirógatják végig, majd fenekemen elidőzve simítja játszadozva bőrömet, s én a szőke tincsek közé fúrom a kipirult arcomat. Fejét felemelve követel egy hosszú csókot ajkaimtól, majd vigyora kiszélesedik, s lassú, de váratlan mozdulattal simítja ujjait csípőmre, s lomha türelemmel ültet bele vágyába. Felnyögve dőlök a vállára, a kemény hímtag könnyedén csusszan be a síkos bejáraton, s Craig fülembe csókolva bódítja el teljesen az amúgy is kusza elmémet.
|
| timcsiikee | 2010. 10. 24. 15:17:03 | #8848 |
Karakter: Craig Norman
Megjegyzés: ~ Silverymnek
Craig:
Összekuporodik az ülésen, hallom, ahogy puhán recseg alatta az ülés huzata.
- Nem tudom… ameddig veled vagyok, mindegy, hogy mit csinálunk… - habár… sosem voltam híve az ilyen szövegeknek… Valahogy mégis jólesik. Furcsa.
Elmosolyodom.
Vállamra dől, és így megyünk tovább, óvatosan mozdítom mindig karom, hogy váltásnál ne lökjem meg a fejét. Furcsa az a sok érzés, ami bennem kavarog, mégis úgy érzem jó. Nem tudtam, hogy egy tartós dolog is lehet ilyen jó.
Megérkezünk, de úgy látom elbóbiskolt, homlokára csókot nyomok, mire halvány mosollyal kezét a lábamra simítja. Oh… még álmodban is? Jobb vagy, mint én, picinyem.
- Haru-chan… Gyere, megérkeztünk – súgom halkan búgva, majd finom csókkal ébresztgetem fel. Ez a gyengédebbik módja a felkeltésére.
Bemegyünk, és ő azonnal a DVD-s polcot támadja le.
- Mi lenne, ha megnéznénk egy filmet? Ha már a moziban nem jött össze… - közvetlen mögé lépek, ujjaimat végighúzom nyakán, és lehajolok hozzá.
- Amit csak szeretnél – borzongása után hirtelen felém fordul, és egy csókkal lep meg, amit rögtön viszonzok, karjaimat birtoklóan fonom köré.
- Rendben… de előtte szeretnék lefürdeni, hogy kicsit felfrissüljek… - elmosolyodva folytatom a csókot, de eltol magától. -… most egyedül… ha együtt megyünk, nem csak fürdés lesz, és akkor ugrik a mozizás. –Előző mosolyomból egy vigyor alakul ki, felemelem békítően kezeimet.
Kikap egy DVD-t a helyéről, a kezembe nyomja, majd elspurizik zuhanyozni.
Elég gyorsan elkészül, aztán és is kiballagok, hogy forró vízzel marassam le amúgy is felhevült bőrömet. Nem beszélve a ragacsról. Hehe…
Amikor kilépek, azt látom, hogy ő még mindig törülközőben ül az ágyon, ölében egy füzet, egész ismerős sorokkal. Elvigyorodom, és felé lépek.
- Fizika lecke? – felpillant a füzetből, pimaszul mosolyogva.
- Igen… tudod, szigorú és szadista tanárom van. – a mondatra csak kiszélesedik vigyorom, és leülök mellé. Becsukja a füzetet, és oldalra hajolva teszi el, de a mozdulatra félre csusszan a poláros anyag.
- Haru, el akarsz csábítani? – kérdezem egy ragadozó vigyorával, kezem rá is simul lábára, és amikor felegyenesedik, máris csókra csábítom. Ledöntöm az ágyra lassan, mindkettőnk felsőteste meztelenül simul egymáshoz, felforrósítva egymást és a levegőt. Kis karjai nyakam köré tekerednek, ujjai a nedves tincsek között bujkálnak. Mikor már eléggé begerjed, felegyenesedem, és mosolyogva figyelem a csalódott arcocskát.
- Akkor kezdhetjük a filmet? – kipirult pofival bólint, így hátat fordítva teszem be, a DVD-t a helyére. Oldalra fordul, az ágyra dőlve a hátához simulok, átölelve karcsú alakját. Pont olyan, mintha ide öntötték volna, rám. Pont ide való. Karomat simogatja, élvezem az enyhe kényeztetést.
- Craig… - töri meg halkan az apró idillt, majd még halkabban folytatja tovább - Azt mondtam anyának, hogy fizika versenyre megyek… szóval… arra gondoltam… hogy tényleg megpróbálhatnám.
Egyszerre tűnik bizonytalannak és magabiztosnak. Nagy tenyeremmel aprót simítok mellkasán, közelebb vonom magamhoz.
- Azt kéred, hogy készítselek fel, Haru-chan? Sosem gondoltam volna, hogy az osztály legrendetlenebb tanulója egyszer ilyet kér tőlem.
- Nem mintha béna lennék… - emeli meg kicsit hangját durcásan, egy pillanat alatt ridegül el, amitől még az én mosolyom is lefagy.
Finoman a hátára fordítom, és felé hajolok.
- Nem mondtam ilyet. – egy szóval sem. Egy gyors csókkal nyugtatom le mindkettőnket. - Természetesen segítek, de akkor meg kell ígérned, hogy komolyan veszed. – szem forgatva bólint, de nem is figyelek már rá, közelsége megőrjít, és bele sem gondolva, hogy mire bólintottam rá, megtettem. Felém fordul, arcát mellkasomba fúrva nyugszik meg, ujjai mellkasomon játszanak, én pedig hétét simítgatom. Nyugodt és tökéletesnek mondható pillanat. Kellemesen melengető, meghitt… Eltér attól, amilyen eddig voltam. Mégis élvezem, talán… talán jobban. Egy kicsivel.
- Craig… - szólít újra, és kíváncsian élezem rá füleimet - mond ki még egyszer… kérlek. –egy pillanatra ledermedek, majd hogy ne vegye észre, tovább folytatom a simítást is. Álmoskásan pillog fel rám, először komoly, majd sunyin kedves arccal nézek le rá. Apró mosolyra fakadok, hátáról lassan a fenekére siklik kezem, és finoman megmarkolom a formás popsit.
- Mire gondolsz? – szorosabban ölelem így magamhoz, arcomat hajába fúrva szívok mélyet illatából, elrejtve mimikámat. Tenyerem még mindig fenekén honol, majd középső ujjamat lejjebb nyomom, fenekének két partja közé, mire megremeg.
- Dehogynem… tudod… - sóhajtja akadozva, elmosolyodom, mintha csak attól bátorodnék fel, hogy izgatással legyengíthetem. Persze élvezem is.
Hirtelen mélyebbre nyomom ujjamat, halkan nyög fel egyet sóhajtva, ujjbegyeivel láthatatlan mély csíkokat húznak mellkasomon.
Belecsókolok hajába, homlokára, kezem lassan felsimul vissza hátára, majd megint lefelé a törülköző alá siklik. Ahogy ujjaim alatt érzem a puha bőrt, a feszes feneket, halkan felmorranok az élvezettől.
- Haru… - mormogom halkan, de tovább nem megy… Nem… nekem ez így nem megy. Nem tudom olyan könnyen kimondani, mint Ő… Talán nem is lennék biztos benne?
Nem… csak nem akartam sosem kötődni… Mégis beleestem.
Ágyékunk egymáshoz simul, úgy szorítom magamhoz, apró puszikkal kúszom lassan le homlokán keresztül arcára egészen ajkaiig. Lassan, forrón merülök el a húsos kis testrésben, nyelvemmel óvatosan furakodva be, tiltakozó apró nyögése csak megrezgeti ajkaim, ami tovább fokozza vágyamat is. Nem sokáig dacol ő sem, így könnyebb a dolgom. Ilyenkor jó, ha tudom a gyengepontjait. Lassan letérek nyakára, karjai már újra körém csavarodva szorítanak magukhoz, de még így is könnyedén elérem, hiába próbálkozik. Finoman harapdálom meg a puha bőrt, az izmos részeket, ajkaimmal szorítom össze, és megremeg karjaimban. Szívem hevesen dobog, izgatottan, elbódultan dorombolok halkan, ahogy érzem illatát, és vágyát. Tényleg megszerettem. Vagy csak képzelődnék? Ideje lesz eldöntenem.
Nyelvemmel apró csíkot húzok végig füléig, picit megszívom fülcimpáját, majd ajkaimat karimájára simítom, és elmosolyodom.
- Szeretlek – suttogom bele, érzem, ahogy erősebben remeg meg, majd ellágyul, végül egyre erősebben szorít magához.
- Én is… Én is szeretlek – nyöszörgi a választ remegve. Hé… el ne kezdj sírni nekem.
Lassan újra a hátára döntöm, látom, hogy szemei össze vannak szorítva, arca kipirult, mellkasa fel-le jár. Kezemmel lassan végig simítok testén, nyakától haladva lefelé, végig combjain egészen térdéig, majd vissza fel, és egy hirtelen mozdulattal lerántom róla a törülközőt. Kipattannak szemei, látom, hogy homályos tekintete, pár pillanatig gyönyörködöm benne, majd birtokba veszem remegő száját. Hozzá simulva élvezem puhaságát, lábacskáit lassan, magától kezdi el széttárni alattam, hogy combjával, lábával először az én combomat simítsa végig, majd derekam köré tekerhesse, így még közelebb kerülök hozzá. Vágyom rá, egyértelmű jeleit is érzi, sőt élvezettel nyög a csókba, ahogy ritmusosan, egyre erősebben dörgölődöm hozzá. Vonaglik alattam sóvárogva, érzem, hogy ő is teljesen zsibong, és vágyakozik. Hehe… ha tényleg így van, nem szeretném megváratni a kicsikémet.
Egyik kezemre támaszkodom, másikkal rajta simítok végig, reszkető porcikáin, érzem, hogy mellbimbói már kemények, zihál, amikor tud, meg-megremeg, és ahogy oldalt lába alá nyúlva simul megint kezem fenekére, hogy ujjaimmal megkeressem bejáratát, meglepődve mégis szörnyen elégedett vigyorral hajolok fel, hogy láthassam piros arcocskáját.
- Úgy látom már nagyon vártál rám. – jegyzem meg ajkaira dörmögve, ajkaira harap, szemeiben látom a durcás csillanást, de amint körözni kezd rajta ujjam, azonnal átalakul vággyá.
- Craigh… ne kínozz – súgja kérlelőn, eleget téve nyöszörgő kérésének rögtön két ujjam vezetem be, de még így is túl könnyen mozgok benne. Hűha… Halkan felnyögve sóhajt egyet, egy pillanatra összeszorítja szemeit, majd újra rám néz. – Neh… té-téged akarlak – még sosem volt, hogy magától így kérte volna, de… jól csinálja, szörnyen felizgat. Óvatosan mégis gyorsan kapom el tőle kezemet, egy pillanat alatt csúsztatom kicsit lejjebb alsómat, majd felmorranva tapadok ajkaira, és szenvedélyesen csókolva, vadul hatolok belé. Egyszerre nyögünk fel egymás szájába elégedetten. Ah… de rég vártam már… Pár pillanatig nem is mozdulok, olyan jó, de végül lassú ritmusban kezdek ringatózni, közvetlen közelről figyelve arcát, csak néha egy-egy puszit hintve arcára, ajkaira.
Tényleg szeretem… elment az eszem? Szerelmes lettem.
|
| Silvery | 2010. 10. 21. 23:32:57 | #8788 |
Karakter: Nanamura Haru
Megjegyzés: (Timcsimnek)
Ahogy próbálom eltolni, csak egyre erősebben húz magához, ajkaival nem ereszti enyémeket, s összerezzenve nyögök a csókba, ahogy ujját mozgatni kezdi. Izmaim ösztönösen megrándulnak, kezeim, amelyek eddig eltolni próbálták, erőtlenül reszketve markolnak ingébe… ne… ah… így nem tudok ellenállni…
Hangosan zihálok a csókba, ahogy újabb és újabb ujját vezeti testembe, kezdem elveszteni a fejemet, s mintha csak tovább ajzana a tudat, hogy bármikor hátranézhet valaki a teremben… mikor lettem ennyire perverz? Ez is az ő hibája…
Szemeimet lehunyva hagyom, hogy a csókokkal tompítsa nyögéseim hangját, ahogy ujjai egyre vadabbul, egy gyorsabb tempóban kényeztetik testemet… neh… én már most nem bírom.
Hirtelen abbahagy minden mozgást, testem megborzong a vágytól, s halk sóhaj szökik ki felszabadult ajkaim közül… miért… miért hagyta abba?
Kezemet megfogva húzza merevedésünkre ujjaimat, s én elvörösödve nézek a vigyorgó tengerkék szempárba.
- Folytasd… - Leheli ajkaimra az utasítást, s szívverésem felgyorsul, kezeim remegnek, de testem sóvárogva követeli a folytatást. Gyengén szorítom össze merevedésünket, s lassan kezdem masszírozni az érzékeny testrészt. Ujjai tarkómat cirógatják, néha hajamba túrva simítják a fekete tincseket, s testem reszketni kezd, ahogy kegyetlenül lassú tempót diktál ujjaival. Kiéhezett nyöszörgéssel hajolnék el ajkaitól, de ő nem enged, egyre mélyebb és mélyebb csókba kényszeríti nyelvemet, szinte megfulladok a kellemes forróságtól. Csípőm magától kezd el mozogni, hogy segítse kielégíteni vágyamat, s ujjai minden mozdulatnál egyre mélyebbre hatolnak bennem. Minden porcikám bizseregve remeg, a film zajai megszűnnek létezni, csak a sóhajok és nyögések keveredése tölti be füleimet… ahh… nem bírom tovább… elég volt az előkészítésből… már Őt akarom… nem csak az ujjait… vagy lehet… lehet, hogy most nem fogja…
Egyszerre fog el csalódottság és megkönnyebbültség a gondolatra, de testem epekedve vágyik az egyesülésre. Ujjaim mozgása felgyorsul forró vágyunkon, a tempó már-már őrjítően gyors, s Craig ujjai is ezzel egy ütemben kényeztetik lüktető bejáratomat. Érzem, hogy testem megfeszül, minden porcikám remeg, s hangos nyögés kíséretében lépjük át együtt a gyönyör kapuját. Szájába zihálva szorítom össze szemeimet, s remegő kezekkel támaszkodom mellkasának, ahogy lassan kihúzza belőlem az ujjait. Fejemet vállára hajtom, érzem ajkait homlokomon és tincseim között, ahogy lágy puszikkal halmoz el.
Semmire nem figyelek, minden érzékem rá éleződik ki, s a gyengéd babusgatás és a kedves cirógatás, amivel elhalmoz, lassan félálomba kényszerít.
- Ébresztő Haru-chan… - Mély, dörmögő hangja simogató lágysággal mászik füleimbe, s egy pillanatra ismét megborzongok, ahogy ajkai puszit nyomnak fülembe. Közelebb bújok hozzá, nem akarok eltávolodni ettől a forróságtól… - Azt szeretnéd, hogy hazavigyelek? – Leheli fülembe, s elmém egy másodperc alatt helyre rázódik, s fejemet felkapva ellenkezem. Nem… nem akarok hazamenni.
Elmosolyodik, majd finoman simítja végig durcás arcomat, s egy utolsó, rövidke csókot lehel ajkaimra.
- Akkor szedd össze magad. – Engedelmesen csúszom vissza a helyemre, s nadrágomat begombolva kezdem el megigazgatni a ruháimat… hihetetlen, hogy tényleg ezt csináltam egy moziban… ahol bárki láthatott volna… és lehet, hogy látott is.
Lassú léptekkel sétálunk kifelé a teremből, s megtorpanok, ahogy egy személyzeti tag megszólít minket.
- Köszönjük, hogy a mi mozinkat választották, reméljük tetszett a film. – Először fülig vörösödve hajtom le a fejemet, majd mikor meghallom Craig vigyorgó hangját, az én ajkaimra is széles mosoly kúszik.
- Hát persze… - Mikor a folyosón sétálunk, már-már felkuncogok, s legszívesebben megfognám Craig kezét, de tudom, hogy nem szabad... itt most nem.
- És Önnek hogy tetszett a film? – Fordul felém Craig kaján vigyorral, de nem hagyom magam. Az én mosolyom is vigyorrá szélesedik, s így pillantok fel huncut szemekkel.
- Hát… lehetett volna jobb is. – Hangosan nevetek fel, ahogy arcáról egy pillanatra lefagy a mosoly, de csak hogy még szélesebben térjen vissza az első sokk után. Remélem, nem veszi komolyan… nem hinném… már ismer ennyire… vagy ha mégsem, akkor megérdemli. Hehe.
A teremgarázsba sétálunk, majd mikor Craig egy pittyentéssel kinyitja a kocsit, fáradtan vágódok be az anyósülésre. Olyan végtelen hosszúnak tűnik ez a hét… és még csak szerda este van. Annyi minden történt ebben a 2-3 napban…
Hallom, hogy Craig beszáll mellém, a következő pillanatban már az úton suhan némán az autó, s én mereven figyelem a szürkületi fényben haloványan felsejlő csillagokat. A csillagos égről mindig a tengerpart jut az eszembe… ahogy a sötét víz visszatükrözi az ezernyi apró ezüstös pontocskát. Gyönyörű… vajon elmehetek egyszer Craiggel?
Magamban elmosolyodom a gondolaton, s hosszút pislogva piszkálom ujjaimmal a kabátom szélét… már megint túlságosan előre gondolkozom… nem is biztos, hogy addig együtt maradunk… ki tudja, mit hoz a jövő… de azért álmodozni jó érzés.
- Na és… mit szeretnél otthon csinálni? – Lomha mozdulatokkal fordulok felé, egy pillanatra találkozik tekintetünk, majd szemei újra az útra vándorolnak. Hogy mit csinálni? Ezen még nem gondolkodtam…
Felhúzom lábaimat az ülésre, s szemeimet lehunyva dőlök Craig vállára, nem törődve vele, hogy esetleg zavarom a váltásban.
- Nem tudom… ameddig veled vagyok, mindegy, hogy mit csinálunk… - szinte félálomban suttogom a szavakat, s mélyet szippantok Craig jellegzetes illatából. Imádom. Megőrjít.
Szűk, résnyire nyitott szemmel figyelem szempilláim mögül, ahogy a házak elhaladnak mellettünk, s érzem, ahogy Craig egy apró puszit lehel homlokomra. Boldog, elégedett mosoly kúszik ajkaimra, ujjaim ártatlanul csúsznak combjára… minél közelebb akarok lenni hozzá.
- Haru-chan… - arcomat óvatosan simítva ébresztget Craig, s lassan nyitom ki szemeimet. – Gyere, megérkeztünk. – Egy hosszú csókkal támadja le ajkaimat, szemeim kipattannak, s pihegve hajolok vissza a helyemre, mikor végre elereszt. Gonosz… mint mindig. Halovány mosollyal szállok ki az autóból, majd lassú léptekkel követem Craiget a házba.
Felcsillanó szemmel sétálok lelkesen a dvd-s szekrényhez, s szememet legeltetni kezdem a színes választékon.
- Mi lenne, ha megnéznénk egy filmet? – szólalok meg mosolyogva, tekintetemmel még mindig a filmeket vizslatva, majd tétovázva, kicsit zavartan folytatom. – ha már a moziban nem jött össze… - Érzem, hogy mögém lép, ujjaival gyengéden simítja ki nyakamból a lehulló tincseget, hogy egy finom csókot lehelhessen bőrömre.
- Amit csak szeretnél. – Fülembe suttog érzéki hangon, lehelete csiklandozza bőrömet, s gerincem vonalán különös bizsergés cikázik végig… ezt… ezt direkt csinálja?!
Huncutul felé fordítom arcomat, hogy egy csókot leheljek ajkaira, s tágra nyílt szemekkel fogadja a közeledésemet, majd vadul viszonozza… Ne. Ha így folytatjuk, megint felizgat… és akkor újra csak abból fog állni az este, hogy…
- Rendben… de előtte szeretnék lefürdeni, hogy kicsit felfrissüljek… - dünnyögöm halkan, s ő válasz nélkül hagy, csak egy mély csókkal húz magához, s mikor egy lélegzetvételnyi szünetet kapok, kicsit eltolom magamtól, és úgy folytatom, szemeimet lesütve. - …most egyedül… ha együtt megyünk, nem csak fürdés lesz, és akkor ugrik a mozizás. – Elvigyorogva enged el szófogadóan, s miután kiválasztottam a filmet el is megyek, hogy egy gyors zuhannyal ébresszem fel magam.
Craig egyből utánam bemegy fürdeni, s én az ágyára ülve húzom magamhoz a táskámat, és a füzeteimet előkotorva kezdem el a még megmaradt házik befejezését. Ezt az estét nem így terveztem… hiszen tegnap még azt hittem, hogy kizárt, hogy elmegyek a találkozóra… azóta mennyi minden megváltozott…
Elmosolyodva hunyom le a szemeimet, fejemben lejátszódnak a ma délután történtek, s különös melegség járja át szívemet. Annyira imádom ezt az érzést… mindenesetre még szerencse, hogy nincs sok leckém.
Épp az utolsó fizika feladatot fejezem be, mikor Craig hatalmas gőzfelhők kíséretében toppan a szobába, egy szál alsónadrágban, s tekintetemet a füzetre kényszerítem, hogy megakadályozzam magamat a bámulásban… annyira… gyönyörű teste van. Hihetetlen, hogy az enyém… legszívesebben örökre kisajátítanám magamnak…
Elmosolyodom, mikor mellém ül, s élveteg, gonosz vigyorra húzza ajkait.
- Fizika lecke?
- Igen… tudod, szigorú és szadista tanárom van. – Huncut vigyorral nézek szemeibe, majd a füzetemet a táskámba csúsztatom, s a mozdulattól csábítóan csúszik fel lábamon a törülköző.
- Haru, el akarsz csábítani? – Kiszélesedik az ő vigyora is, majd ujjait gyengéden simítja combomra, arcomhoz hajol, s most nem tudok ellenállni neki. Gyengéd, lassú mozdulatokkal harap finoman alsó ajkamba, nyelvét lomha mozdulatokkal csúsztatja számba, s én ujjaimat a vizes hajtincsekbe túrom…Ah… annyira… annyira imádom a csókjait. Ahogy a nyelvével az enyémet hívja hosszú, végtelen táncba… eszméletlen.
Óvatosan taszít hátra az ágyon, hogy fölém másszon, testünk egymásnak simul, s ahogy bőrünk összedörgölőzik, egész testemet forró bizsergés járja át. Egész nap erre vártam… hogy érezhessem a testét… hogy ilyen közel lehessek hozzá…
Átölelem, kezeim hátán vándorolnak, s csókunk egyre szenvedélyesebbé válik… ah… úgy látom, megint nem lesz filmezés… nem is baj… annyira… kívánom… akarom…
Hirtelen egyenesedik fel rólam, ösztönösen csalódott sóhaj hagyja el ajkaimat, s meglepett szemekkel követem alakját, ahogy távolabb sétál, titkon izmai rugalmas mozgását figyelve.
- Akkor kezdhetjük a filmet? – Elvigyorodva pillant vissza, a törülköző félreérthetetlenül dudorodik ágyékomnál, s elvörösödve bólintok durcásan. Utálom, mikor ezt csinálja! … utálom, mégis… ilyenkor valahogy még jobban vágyódom utána…
Visszamászik mellém, hátulról ölel magához, s ahogy hátamhoz simul, érzem, hogy az ő vágya is éledezni kezd. Bizonytalanul elmosolyodva cirógatom végig a kezét, amivel magához húz, s hosszúakat pislogva figyelem a film elejét, majd halkan szólalok meg, mikor eszembe jut valami.
- Craig… - bizonytalanul tétovázom kicsit, majd egész halkan folytatom. – Azt mondtam anyának, hogy fizika versenyre megyek… szóval… arra gondoltam… hogy tényleg megpróbálhatnám. – Kezével végigsimítja mellkasomat, érzem, ahogy közelebb húzódik hozzám, szívverésem egy pillanat alatt az egekbe szökik, s ahogy fülembe suttog, hangján tisztán hallatszik, hogy vigyorog.
- Azt kéred, hogy készítselek fel, Haru-chan? Sosem gondoltam volna, hogy az osztály legrendetlenebb tanulója egyszer ilyet kér tőlem.
- Nem mintha béna lennék… - Csattanok fel mérgesen, s ujjaimmal abbahagyom keze cirógatását, durcásan húzódok távolabb tőle… így is elég nehéz volt rávenni magam, hogy megkérdezzem.
Gyengéden fordít a hátamra, fölém hajolva néz a szemeimbe, most nem mosolyog, komoly tekintettel ejti rabul szemeimet.
- Nem mondtam ilyet. – Suttogja ajkaimra, majd egy gyors puszi után folytatja. – Természetesen segítek, de akkor meg kell ígérned, hogy komolyan veszed. – Kelletlenül bólintok, s ő egy hosszabb, szenvedélyesebb csókkal oszlatja el a pillanatnyi feszültséget, ami kialakult.
Hosszúakat pislogva fordulok újra az oldalamra, de most nem a tévé felé nézek, Craig mellkasába bújva szívom magamba illatát, ujjaim bőrét cirógatják szórakozottan, s néma dorombolással élvezem, ahogy hátamat simítja.
Szemhéjaimat egyre nehezebbnek érzem, testem lassan lenyugszik, s a kellemes forróság, amit Craig teste áraszt, gyengéden taszít egyre közelebb és közelebb az álomvilághoz.
- Craig… mond ki még egyszer… kérlek. – Suttogom szinte félálomban, szemeimet résnyire nyitom ki, hogy a tengerkék szempárba nézhessek.
|
| timcsiikee | 2010. 10. 21. 10:48:28 | #8775 |
Karakter: Craig Norman
Megjegyzés: ~ Silverymnek
Craig:
Felém hajol, majd visszasúgja fülembe a szavakat.
- Nem tudom, miről beszélsz – kis pimasz… dehogynem. Váratlanul támadom le, falom habzsolom ajkait, összerezzen alattam, ujjai hajamba túrnak, nyöszörögne, ha nem épp a nyelvét foglalnám el az enyémmel. Most megkapod picinyem, te akartad. Elhajolok a csókból, majd kihasználva közel lévő érzékeny pontját, belenyalok finoman a fülébe, nevemet hallom vissza reszketve… Imádom.
- Te kezdted, Haru-chan – feleselek gyerekesen, halkan dörmögő hanggal, arcát kémlelem, s habár a sötétben alig látni, de tökéletesen el tudom képzelni piros pofiját.
Vigyorral válaszol, majd hirtelen lecsusszan, én pedig kerek szemekkel figyelem minden mozzanatát. Erre… erre aztán tényleg nem számítottam. Szívverésem felgyorsul, akaratlanul is előre nézek egy pillanatra, de nem figyel senki. Még szerencse.
Gyorsan kiszabadít, talán még sosem sikerült neki ilyen gyorsan, és megremegek, ahogy karcsú ujjai közé veszi, és izgatni kezd. Habár elég hangos a film, mégis vissza kell fognom a hangomat, mert bármelyik pillanatban halkulhat a film is. Amikor forró kis nyelve hozzám ér, le kell nyelnem egy nyögést. Egyre jobban csinálja.
Egyre gyorsabban mozog, meg-megrezzenek, markolom a szék karfáját, kimelegszem, ujjaim belemélyednek a plüssbe. Megőrülök… ez a fiú komolyan megőrjít.
Kezemmel fejét simítom meg, néha megfeszülnek, megremegnek ujjaim, és amikor már nem bírom tovább visszafogni magam, hirtelen felrántom az ölembe. Forró csókkal hunyom le szemeimet, érzem az ő és az én ízemet keveredni. Lassan eltol magától nagy nehezen, én pedig értetlenül nézek rá.
- Craig…. Meglátnak… - Ó nem kincsem… ha eddig eljutottunk, nincs vissza út, már nem tudom kontrollálni magam.
- Mindenki a filmet nézi – válaszolom halkan duruzsolva, vigyorral ajkaimon, majd fél kézzel előkapom feléledt kis farkincáját, és az enyémhez dörgölöm. Könnyen meg tudlak törni Haru-chan, ezt te is tudod. Vállamra borul és reszketve piheg, fülembe nyöszörög, de figyelnem kell. Amikor elhalkul a film, két ujjamat szájába csúsztatom, eltompítom a hangokat, közben be is nedvesítem ujjaimat. To in one…
Lassan végigsimítom hátát, feltűröm az inget, és kezemet a nadrágba csúsztatom hátul, kikerekedett szemekkel mered rám. Ujjai ruhámat markolják, ahogy megtalálom ujjaimmal bejáratát.
- Mi… mit csinálsz?! Ezt most… - nem hagyom, hogy befejezze a mondatot, csókkal fojtom belé a szavakat, és hiába próbál ellökni magától, ahogy egy ujjamat, picit megmozgatom benne, rögtön lankad az ellenállása. Mhh… Nem Haru-chan… Bármennyire is szeretném, Azt azért nem lehet, túl feltűnő lenne.
Lassan két ujjamat vezetem belé, reszketni kezd, nem eresztem a csókból, csak pár pillanatig hagyom levegőhöz jutni, majd újra csókolom.
Három ujj…
Mindkét kezem szinkronban mozog, számba nyögdécsel, én pedig élvezem. Hirtelen abbahagyom egyik kezemmel a masszírozást, amivel mindkettőnk vágyát összefogtam, majd felnyúlok egyik kis kezéért, és levezetem oda, addig másik kezem is áll. Csalódottan sóhajt, kíváncsian néz szemeimbe, én pedig elvigyorodom.
- Folytasd… - susogom ajkaira, majd újra csókolni kezdem, s addig nem kezdem el ujjaimat mozgatni, míg ő a kezeit. Remegnek ujjai, bátortalanul, de lassan folytatja helyettem a csuklómozgást. Szabad kezemmel hátát, tarkóját simítom fel és le, ujjaimmal tovább kényeztetem. Elemészt a forróság, meg tudnék veszni, és nem csak a pillanattól, hanem érte is.
Lassítok ujjam mozgásán, elégedetlenül nyöszörög a csókba, de nem hagyom. Megvárom, míg ő cselekszik. Mozogj kicsi Haru-chan, légy aktívabb. Nem kell sokat várni, mozgatni kezdi csípőjét, lassú ujjmozdulataimmal ellentétesen, így mindig hirtelen, nagyon mélyre nyomulok benne. Forró gyűrűi erősen szorítják össze ujjaimat, beleremegek a gyönyörbe, ahogy elképzelem, hogy ujjai helyett farkamat ölelik körül ezek a forró izmok… Mh… kínzom saját magamat.
Kis keze felgyorsul, szívem majd’ kiugrik helyéről, és érzem, hogy már nem kell sok… neki sem.
Úgy lüktet ujjaim körül, mintha csak gyorsan verő szívemet érezném. Minden egyszerre dobban.
Én felmorranok, ő hangosan nyög fel, és megremegnek ajkaink a csókban, nyelvem rezonál az övével, és minden foltokban úszik. szabad kezem vágyaink felé emelem, hogy a sperma java tenyerembe menjen, ne a ruhánkra, majd ahogy csillapodik az orgazmus gyönyöre, felsóhajtva dől vállaimra, halkan, visszafogottan zihálva. Én is felsóhajtok. Lassan kihúzom belőle ujjaimat, és belül a nadrágon simítom végig letörölve, majd kicsúsztatva őket, hátát kezdem simogatni nyugtatóan. Ügyes voltál csibém. Hajába apró puszikat hintek, magamba szívom illatát. Jó lenne sokáig így maradni, de lassan vége a filmnek.
Túl lassan veszi a levegőt, így füléhez hajolok.
- Ébresztő Haru-chan… - suttogom halkan, belecsókolok fülébe is, válaszként csak motyog és nyöszörög valamit. Ejnye… Ne aludj egy moziban. – Azt szeretnéd, hogy hazavigyelek? Pár másodperces fáziskésés után hirtelen kiegyenesedik, és csak elmosolyodom, amikor megrázza kis fejét. Én is így gondoltam. – Akkor szedd össze magad – megsimítom arcát, nyakát, majd duzzadt ajkaira egy gyors puszit nyomok, és hagyom, hogy mellém csusszanva, a helyére rendbe szedje magát. Én is így teszek.
~*~
Ahogy kifelé haladunk a teremből, két fiatal személyzeti tag áll az ajtónál, mi megyünk ki utoljára, mert hát mi ültünk leghátul.
- Köszönjük, hogy a mi mozinkat választották, reméljük tetszett a film – hehe… a mondatra visszafogottan elvigyorodok.
- Hát persze… - válaszolok egyszerűen, majd kilépek a folyosóra, mellettem Haru-chan halkan kuncog. Kis édes…
- És Önnek hogy tetszett a film? – fordulok felé élveteg mosollyal, mire pimaszul pillant fel rám, és elvigyorodik.
- Hát… lehetett volna jobb is – elkomorulok, mire ő csak felnevet, majd felemet rázva elmosolyodom. Sosem fog megváltozni. Vagy mégis?
Beülünk a kocsiba, majd a fedett parkolóból elkezdek kifelé hajtani. Elég sötét van már, de még nincs késő este, az utcalámpák most kapcsolódnak föl, ahogy kihajtok az utcára. Kezemet rásimítom a váltóra, átrakom kettesbe, majd gyorsabban hatok az úton, hogy még átérjek a piros előtt. Amikor oldalra pillantok, látom, hogy az ablakon tekint ki. Ilyenkor nagyon érdekelne, hogy vajon mire is gondolhat.
- Na és… mit szeretnél otthon csinálni? – kérdezem sejtelmes mosollyal, és végre újra rám néz. Szeretem azt a csillogó sötétkék szempárt.
|
|
