Che, emberek… Felszínes, becsvágyó emberek. Nem bírom a nemeseket. Mind kapzsi és hatalomvágyó. A szegények is ilyenek lennének, de mivel õk szegények, ezért nem érnek rá azzal foglalkozni, hogy hatalmat akarjanak maguknak, épp ezért kedvelem õket jobban. Tenni nem teszek semmit, hogy ne legyenek szegények, hiszen mint mondtam, ha lenne elég pénzük, akkor máris azzal kezdenének el foglalkozni, hogy hogyan szerezhetnének még többet, munka nélkül, így viszont rendesen dolgoznak, de nem elégetlenkednek, mert azért tudják, hogy nálunk jó dolguk van.

Hogy most éppen miért nem bírom a nemeseket? Mert képesek voltak, és meghívás nélkül atyám palotájába érkeztek a lányaikkal, hogy válaszon atyám közülük nekem feleséget. És tudták, hogy ma nem leszek otthon, mert vadászni megyek, de csalódniuk kellett, mert Cassya, drága húgom utánam sietett, hogy mit merészeltek tenni a nemesek. Természetesen atyám nem választott közülük, hiszen tudja, azt soha nem bocsájtanám meg neki, így csalódniuk kellett, de azért ez pofátlanság.

Szóval persze, hogy fel vagyok háborodva! Kicsi forrongó hangulatban indulok újra vadászni, de azért annyira nem, hogy ne vegyem észre a nyúlcsapdákat. Valaki a birtokunkon levõ erdõben vadászik, a tudtunk és engedélyünk nélkül. Kicsit lehiggadva, mégis eléggé dühösen óvakodom az erdõben, hogy megtaláljam azt, aki engedély nélkül vadászik nálunk. A folyó mellett látok meg egy alakot, valószínûleg õ lehetett az. Egy bokor mögé bebújva figyelem alakját, ami igazán tetszetõs. Vékony, karcsú alakja van, és… farkincása meg fülecskéi?! Ohh… Egy neko! Igazából még sosem láttam közelrõl nekot. Sokféle lénnyel találkoztam már hosszú életem során, de nekoval még nem, azok annyira nem szoktak hozzánk jönni.

Viszont mikor látom, hogy vizet merít a folyóból, és eszembe jut, hogy engedély nélkül vadászott, elmúlik az újdonság varázsa, és kiugrom a bokorból. Az a szerencsétlen, hófehér neko ijedtében megugrik, de úgy, hogy bele pottyan a vízbe. Ehh, azért ezt nem akartam.

- Ne csak állj ott, segíts kérlek! - kiabál. Nem akartam, hogy beleessen a vízbe! - Neko vagyok, utálom a vizet, segíts, könyörgöm! Nem tudok felállni! – nyüszögi, nekem meg megesik a szívem ezen az édes, ázott verébnek kinézõ nekon, aki teljesen kétségbe van esve. Maszkom alatt mosolyogva nyújtom ki a kezem, hogy kisegítsem a vízbõl. Szegényke csak kinyújtani képes a kezét, fölhúzódzkodni már nem megy, szóval másik kezemmel is megragadom, és kihúzom a vízbõl. Dideregve bújik hozzám, én meg, nem tudom, miért, de átölelem, úgy próbálom meg fölmelegíteni. Magamra sem ismerek, pláne nem akkor, amikor látom, hogy teljesen átfagyott, és nem tud mozogni, így a karjaim közé kapom. Elvileg van erre valami kisház, ahol még nem jártam, de az ösvény elvezet oda. Vállammal belököm az ajtót, és körülnézek. Látom, hogy szépen be van rendezve, így a didergõ nekot leültetem az ágyra, és egy ruhát dobok neki, hogy öltözzön át. Én addig begyújtok a kandallóba, hogy meleg legyen a fa házikóban, és úgy tervezem, kicsit még maradok, leszidni, hogy miért vadászik más területén, de édes hangja kicsit módosít tervemen.

- Kö… köszön… öm – nyöszörgi. Mosolyogva bólintok egyet, válaszként. Mosolyomból semmit sem láthat, de én tudom, hogy ott van, ami igazán meglepõ, hiszen nem nagyon szoktam mosolyogni. De rajta nem lehet nem mosolyogni, nagyon édes. Már, mint a többi fiúcska.

- Ha-ha-hapci! – trüsszenti el magát a fiúcska. Ajjaj, megfázott. Lehet, hogy haza kéne vinnem, hogy ne ebben a kicsit nyirkos házikóban legyen, hanem a jó meleg kastélyban, ahol az orvos meg tudja gyógyítani?

- Gyere ide! - üvölti utánam egy magas, eléggé kigyúrt férfi.

- Csak az kéne! Nem vagyok hülye! - kiabálom neki vissza, miközben még inkább nekiiramodok. Kicsit megvicceltem egy fõurat... Nagy dolog... Tehetek én róla, hogy pont õ volt ott? De nem történt semmi baja – Lásd be, vicces volt! - nevetem, ahogy hátranézek üldözõmre.

A pasas egyik õre, de látszik rajta, hogy már nem bírja sokáig a fogócskát. Én viszont igen, és eszem ágában sincs megállni. Gyorsan irányt váltok, és beszaladok a közeli erdõbe. Egy ideig még hallani lehet az engem kutató lépteit, de nemsokára elhalkulnak, majd teljesen eltûnnek.

- Szóval feladta... - állok meg én is kissé lihegve.

Még mindig nevetek. Egyszerûen annyira vicces volt, ahogy az a köpcös úri díszbe öltözött pasas a madarakat hajkurássza a feje fölül... Fergeteges! Végül utána ez az üldözés... Ha az összes testõre ilyen „rendkívül jól edzett” nem sokra megy velük. Kuncogva ülök le egy fa tövébe, mire egy kisebb csapat rigó repül hozzám.

- Jók voltatok – mosolygom, ahogy az egyiket kicsit megsimogatom.

Nem pihenek túl sokáig, már épp indulnék, mikor egy rémült sikoly töri meg az erdõ csendjét s gondolkodás nélkül a hang irányába rohanok. Egy kislány, maximum tíz éves lehet. Elõtte pedig egy jól megtermett tigris. Biztos betévedt a területére. Ebbõl semmi jó nem sülhet ki... Odarohanok, majd közéjük vetem magam. Érzem a kislány rémült, egyben döbbent pillantását a hátamon, de nem érdekel. Mereven bámulok a tigris szemébe, lassan sikerül megtörnöm ellenállását. Felemelem egyik kezemet, és egy nyugtató mozdulattal bírom rá, hogy leüljön. Remek, tehát én gyõztem. Elmosolyodva hívom magamhoz, mire készségesen sétál, aztán simul hozzám.

- Most már nem lesz semmi baj – mosolygok megfordulva a földön ülõre – Vigyázz az erdõben rendben? - kérdezem, de választ sem várva sétálok el új barátommal az oldalamon – Akkor keressünk egy kis pénzt, ha már így mellém szegõdtél – mosolygom, s intve neki egyet eredek futásnak a közeli falu felé.

Beérve már minden szem rám szegezõdik, pedig még nem is láttak semmit. A piactér közepéig meg sem állva rohanok elõre, majd odaérve emelem fel a kezeim.

- Emberek! Figyeljenek, mert most olyasmiben lesz részük, amit eddig még soha sem láttak! - mondom miközben lerakok egy anyagdarabot a földre – Persze én sem élek ám meg pusztán az oxigénbõl, ezért kérem, ha tetszik a mûsor támogassanak meg valamennyivel – mosolygom, aztán többet nem is foglalkozva a körülöttem lévõkkel sétálok arrébb.

Egy gyors kézmozdulat, és a tigris azon nyomban a tömeg felé rohan. Mindenki rémülten ugrik félre, de az bukfencezve egyet kerül meg egy nõt, majd szalad vissza hozzám, s utasításomra két lábra állva imitál táncot. Egy jó félórás mûsor után az emberek elismerõen kezdtek tapsolni, mikor a tigris és én is meghajoltunk, végül elkezdték az anyagra dobálni a pénzt. Ahogy nézem elég szép összeg össze fog gyûlni.

- Köszönöm a figyelmet! - nevettem, miközben elkezdtem összeszedni. Hirtelen egy férfi cipõjét láttam meg a földön – Sajnálom, mára végeztem... Talán holnap újra jövök – mosolyogtam fel sem nézve.

- Lenne egy munkám számodra. Az uram ma fogadást rendez a kastélyában, ha fellépnél, jól megfizetnénk.

- Óh... Szóval valami nagykutya igaz? - kelek fel, közben zsebre vágom amit összegyûjtöttem. Nem néz rám túl kedvesen. Biztos nem tetszett neki a megjegyzésem, de hát ez van.

- Igen, fontos ember...

- Rendben... Akkor menjünk – mosolyogtam majd a díszesen felöltözött férfi után mentem. Én tuti nem fogok ilyen hacukába bújni... Sose bírtam...

***

Egy jó órás gyaloglás után elértük uticélunk. Egy hatalmas kastély ahogy az várható is volt. Körülötte erdõ, és a hatalmas végeláthatatlan birtokok. Bemenve a szolgák részlegén kaptam egy kis szusszanásnyi idõt, no meg helyet, hogy elkészülhessek. Ami mondjuk nem ártott... Hiába szereztem út közben még két farkast – amit mellesleg a kifutófiú tágra nyílt szemekkel figyelt – még kellett egy kis idõ, mire rendesen kontroll alá vonom õket.

Nemsokára azonban kezdõdhetett a mûsor. A hatalmas bálterem közepére rohantam három állatommal a nyomomban, egy széles mosollyal arcomon. Ezekkel aztán lehet majd szórakozni...

- Üdvözlök mindenkit! Ma én fogom kicsit szórakoztatni önöket, néhány egyszerû, mégis annál látványosabb trükkel. Elõre bocsájtom, hogy az állatokat akármilyen kezesek is megsimogatni tilos, egészen addig, amíg engedélyt nem adok rá. Ha esetlegesen ennek áthágásából valami baleset történne, azért felelõsséget nem vállalok... - mondtam, azután mindkét kezemet felemelve néztem körbe – Akkor kezdõdjék a mûsor...

A tigris azonnal lefeküdt mögém, a farkasok pedig a két oldalamon helyezkedtek el. Megindítva õket, néhány apróbb trükkel kezdtem, s mikor már mindenki figyelmét lekötötte komiszan elmosolyodtam. Ideje megviccelni õket... Egy gyors kézmozdulat, egy röpke mutatvány, és...

- Fenébe... Megvadultak... - morogtam, ahogy kétségbeesve néztem a tömeg felé rohanó állatokat továbbá a rémült sikoltozó tömeget. Volt aki kész volt, hogy szembeszegüljön velük, de volt aki menekülõre fogta, vagy éppen lefagyott rémületében. Tigrisem sajna pont egy harcra kész ember felé haladt... A férfi magasabb volt nálam, bár nem sokkal. Arca és ruházata magas rangú nemesi származásról árulkodott, mindenesetre... Nem akarom, hogy bántsa szegényt...

Hirtelen elégedett mosoly húzódik arcomra. Az állatok pont ugranak, de támadás helyett, csak megtámaszkodnak egy-egy ember vállán, majd utasításomra visszatérnek hozzám. Kivéve a tigrist. A kis morcos had kapjon egy puszit... Kézmozdulatomra a tigris engedelmesen megnyalja az ezüsthajú arcát, s mint aki jól végezte dolgát visszajön õ is. Alig bírom ki, hogy el ne nevessem magam férfi reakcióján. De... Egy tökéletesen kivitelezett mutatvány... Bevallom büszke vagyok magamra...

A mûsor maradék része bohókás elemekbõl állt tekintve, hogy fergeteges hangulatom lett... Majd a végén magamhoz hívom három társam, és meghajlunk.

- Köszönjük a figyelmet – mondom aztán kirohanva célzom meg a szolgák részlegét, ahova beérve kitör belõlem a nevetés – Azok az arcok... Megfizethetetlen! - nevetem.

-Engedd el a csuklómat! Mindent elmondok, csak engedj már el, mert még a végén nem fogok tudni uralkodni magamon, és jégvermet csinálok a szobából! –ez meg miket beszél? Mindenesetre kíváncsivá tett. Gyorsan kiszabadítja magát erõs szorításomból, felpattanva megáll elõttem.

- Elmondom, ami érdekel, ha megígéred, hogy ettõl nem fogod felbontani a megállapodásunk, és ugyanúgy énekelsz énekesünkkel, ahogy megállapodtunk.

- Már most látom rajtad, hogy nem vagy ember, de elfogadom az ajánlatod. Mondjuk, még ha nem hívod fel rá a figyelmem, se mondtam volna le a munkát. Mi vagy te valójában? –kérdezem kíváncsian.

- Oké. Én egy hótündér vagyok. – ez most tényleg ennyire hülyének néz? Hótündér, mi? Nevetnem kell…

- Hótündér??? Ugyan már, ne nevettess. Azokról mindenki tudja, hogy a hegyekben élnek, mert nem bírják elviselni az itteni klímát. –válaszolom nevetés közben.

- Ez az igazság. Mit gondolsz, miért járok mindig ilyen lenge cuccokban, és miért vagyok rosszul a melegtõl? A telet itt is simán el tudom viselni, mert számomra nagyon kedvezõ az idõ. Addig akarok itt élni, amíg ez lehetséges, mert otthon sose hallgathatok annyi zenét, mint itt és a zene az életem. Akarod látni az erõmet? –mielõtt még válaszolhatnék, már cselekszik is. Odakint erõsen fújni kezd a szél, majd kivágódik az ablak is. Közben õt valami furcsa hideg kezdi körülvenni. Talán mégsem hazudott?

-Részemrõl nyitva lehetne, de most fürödtél, és még megfáznál. –szólal meg.

Na de most, hogy már tudom, ki õ és, hogy ennyi energiája van, talán adhatna nekem is belõle. Nem lenne bölcs dolog felfednem, hogy én mi vagyok, ezért szokásos módszeremhez fordulok. Talán még tetszik is majd neki, hisz megerõszakolni nem lennék képes. De úgy gondolom, nem lesz rá szükség, oda van értem, pillantása eddig mindig errõl árulkodott. Elkapom õt és egy ügyes mozdulattal az ágyra rántom.

- Választ kaptál a kérdéseidre! Engedj már el! –akadékoskodik.

- Az lehet, viszont én még nem teltem be a látványodtól tündérkém. Ha úgy tetszik, másra is szükségem van tõled. –remélem, hogy ebbõl már kezdi kapizsgálni.

- Mi mit akarsz?- egy kis félelmet érzek hangjában, ezért gyengéden végig simítok rajta, hátha attól megnyugszik.

- Olyan fagyos vagy. Szeretnélek egy kicsit felolvasztani. – kezeit szalagjával kötöm össze, hogy izgalmasabb legyen, de ez nem tetszik neki túlságosan.

- Neee – kiabálja hangosan, de én csókommal fojtom belé a szót, közben tovább simogatom.

Ám egy idõ után már kissé kellemetlenül érzem magam, mert nem vagyok egy állat, aki leteper mindenkit. Felállok, elfordulok tõle.

-Menj csak el, ha el akarsz, én nem fogok erõszakoskodni…- sóhajtom csalódottan.

-Tae-kun…-hallom háta mögül félénk hangját, de nem mozdul. Most vagy megbánta azt a nemet, vagy csak fél elindulni. Felé fordulok, hogy kiderítsem. A szemeibõl egy kis félelmet olvasok ki, de látom rajta, hogy közelségem alaposan megolvasztotta az õt körülvevõ hideg jégfalat.

-Olyan buta vagy. Nem bántani akarlak, épp ellenkezõleg, de ahhoz hagynod kéne magad… -közelebb lépve beletúrok a hajába.

-De…-ujjaimat szájára teszem.

-Semmi de! Gyere velem! –elindulunk a fürdõszoba felé. Nem akarom, hogy rosszul legyen a meleg miatt és elõbb-utóbb úgy is melege lenne alattam, hehe, szóval ezért kiviszem õt a zuhany alá. Kellemesen hûvösre állítom a vizet, amit még én kibírok, de már neki is elég hûsítõ. Egy kis ellenkezés még észrevehetõ nála, de a hûs víz valamennyire segít õt lenyugtatni. A ruhái már egészen testére tapadtak, úgy érzem, eljött az idõ levenni õket.

Gyengéden a csempéhez préselem, a feje fölé nyomom a kezeit. Egyre csak nézem és nézem õt, milyen izgató látván…Félénken kapja el tekintetét, kicsit remeg is.

-Nem kell félned, hisz tudod…igazán gyengéd leszek veled, csak enged el magad, rendben? –meg sem várom válaszát, lassan lesimogatom róla ruhát, közben végig csókolom, hogy ne legyen ideje felesleges szavakra.

Hogy könnyebb legyen neki, megfordítom, hogy nekem háttal legyen, és ne kelljen szembe lennie velem, meg mindig elkapnia zavart tekintetét.

Tae-kun, én…-kezd bele, de én ráhajolva a nyakába csókolok és egyik ujjamat a szájába csúsztatom, hogy csendben maradjon. Egy ideig úgy tûnik, hogy teljesen ledermedt, de mikor lassan ki, majd megint becsúsztatom az ujjam, megérzem nyelvének félénk csapásait. Okos fiú. Rólam is lekerül a törölközõ, ekkor kicsit felsikkant, mert megérzi a fenekéhez feszülõ kõkemény valóságot. Ujjaimmal csavaró mozdulatokat teszek mellbimbóján, amit halkan felnyögve visel. Mikor úgy érzem, hogy kicsi nyelve elég jó munkát végzett, és kellõen benedvesítette másik ujjam, finom mozdulatokkal belé vezetem. Fájdalmas nyögése sejteti, hogy egy fáj neki, ezért megfogom az arcát, hogy kicsit felém fordítsam, és csókommal nyugtassam. Szeretném, ha jól érezné magát, ezért míg tágítom, másik kezemmel elõre nyúlok, és büszkeségén kezdem el mozgatni kezemet. Mmm…milyen érzéki a kicsike, õ is hamar felizgul. Talán jobb lenne, ha teljesen ellazulna, hogy ne fájjon majd neki…
Fordítok egyet rajta, mire zavartan kap maga elé és próbálja takargatni magát.

Ne nézz már rám ilyen szemekkel! –szólal fel a drága, mikor kiéhezett farkasként futtatom végig rajta pillantásomat.

-Ne félj, nem sokáig nézlek, de mint mondtam, el kell magad engedned…hidd el, jó lesz… -súgom a választ, majd leguggolva elé bekapom legnemesebb részét. Talán ez az a pont, amin a legjobban meglepõdik, de teste reakciója miatt nem sok ideje marad gondolkodni. Hátával a csempének dõl, közben félénken ugyan, de megmarkolja a hajamat. Sokan csinálták ezt már nekem, van benne tapasztalatom, hogy mi okozhat a legnagyobb örömet neki. Arca kipirosodik, miközben már több ujjamat is feldugom a kényeztetõ mûvelet közben. Jól van, elérkezett az idõ, nem akarom, hogy elélvezzen ideje korán. Felhúzom a derekamra lábait, közben õ kétségbeesetten próbál támaszkodni a falon, hogy le ne essen. Még egyszer rá mosolygom, majd egy hirtelen mozdulattal belé csusszanok. Felsikítva fogad magába, de ez így nem lesz jó…alig van benne erõ, hogy támaszkodjon, ezért kilépve a zuhany alól a kád szélére teszem, és úgy kezdem el ringatni nagyon lassan csípõmet. Ahh…nagyon élvezetes, igazán jó érzés benne lenni, bár még túl szûk szegényke. Komolyan mondom, mindjárt elélvezem, annyira jó érzés, de neki is jobban kéne élvezni. Kihúzódom belõle, majd letérdeltetem a földre. Már azt sem tudja szerintem, hogy hol van, csak kapkodja a levegõt azzal a kis édes szájával. Mielõtt még megint aggodalmaskodni kezdene, fölé nehezedem és már újra benne is vagyok. Grrr…sokkal jobb, mint az elõbb, jobban hozzá is férek, és jobban elmerülhetek benne. Államat vállára teszem, mellkasom hátának simul, közben kíméletlen gyorsasággal kezdek benne mozogni, de ugyanakkor róla sem feledkezem meg és ütemes kézmozdulatokkal kényeztetem elõl.
Látom, hogy próbál megkapaszkodni valamiben, egyre hangosabban nyög, végre õ is élvezi. Ez az, ez az…Élvezd csak, mindjárt én is…én is…

Ahhh…felmorranva élvezek belé, miközben hátra veti fejét forróságomra. Nem sokkal késõbb megérzem az õ magvait is lecsurogni kezemen. Ez a tökéletes sex, legalább is így elsõre többet nem is kívánhattam volna tõle. Lemászom róla, látom még mindig remeg. Bizonyára most védtelennek érzi magát, hisz még csak most esett túl az elsõ alkalmon, ezért igazán kedves próbálok vele lenni. Szelíden nyalogatom meg fülét, míg kicsit piheg, majd karjaimba kapva viszem vissza a tus alá, hogy lehûljön. Gyengeségének még egy oka van, mert sex közben megcsapoltam kicsit az energiáit. Tartom õt, nehogy összeessen zuhanyzás közben.

-Nagyon ügyes voltál, jól éreztem magam. Remélem, nem bánod a dolgot…-súgom fülébe a válaszra várva.