Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Hali! Sajnálom, de eltűntél, nem adtál magadról életjelet, én meg nem foglak így majdnem másfél év után keresgélni. Zárom a játékunkat. Semmi személyes.

- Az áthelyezéséről a Központba. Azt hittem, már értesült róla, és azért érkezett ilyen korán. Maga a Führer adta ki a parancsot.

- Honnan tud erről, hadnagy? - kérdem, mintha valóban érdekelne, holott tudom, hogy vagy Pride, vagy Sloth hetyegte el neki. Inkább az utóbbi. Végtére is mindegy, de igyekszem kíváncsinak tűnni, hogy ne legyen feltűnő.

- A Führer titkárnője tegnap véletlenül elárulta. Nem tudta, hogy még nem indult el az eljárás. - Mikor végre befejezi, úgy néz ki, mint aki bocsánatot akar kérni. De helyette csak megáll, aztán szalutál nekem. - Gratulálok, ezredes!

Ránézek. Igen, tudom, hogy Mustang a Führer székére pályázik, az előléptetés pedig egy lépést jelent neki előre és felfelé a ranglétrán. Okos férfi, még ha csupán egy ember is. Akaratos, makacs és kitartó. A kutya fegyelmezetten ül Riza lábánál. Helyes, végre nem szimatol.

- Ugyan már, hadnagy. Hagyja ezt. És köszönöm – mosolygok rá.

Tovább indulunk, miközben a hadnagy ismét beszélni kezd, de alig figyelek rá. Mégis hallom, miket mond.

A két férfi, Ross és Havoc – hogy tűnnének el végre – éppen leteszik a telefont, és szalutálnak nekünk. Kellemetlen lesz, ha folyton velem lesznek, de muszáj magammal vinnem őket. Hacsak nem akarok lebukni. Ezek mindig a „drága” ezredesük hátsóját nyalják. Szánalmas, de mit is várhatunk az emberektől?

- Mustang ezredes, Hawkeye hadnagy! Az imént beszéltem Edward Elrickel és azt mondta, egy órán belül megérkeznek, de azután haza kell menniük a gépészükhöz. Mindketten megsérültek. Engedelmével, előkészülünk a fogadásukra, ezredes!

Ó, a kis Mitugrász idejön. Nem mintha nem akarnám látni, főleg sebesülten. Vajon kivel akadhattak össze már megint? Nem baj, legalább nevethetek rajta, ez is valami. Igyekszem sajnálkozó képet vágni, miközben belül majd megfulladok a röhögéstől. Legalább az első napom kellemesen fog telni, egy kis Törpe-szekálással.

- Hmh... Micsoda felfordulás emiatt a… két kölyök miatt. Engedélyezem. Mondja meg a törpének, hogy beszélni akarok vele. Amint megérkezik, értesítsenek – adom ki az utasítást, gondosan megválogatva a szavaimat. Majdnem elszóltam magam. Vigyáznom kell, nagyon-nagyon-nagyon kell vigyáznom, hogy mit mondok.

- Igenis! - Hangzik egyöntetűen. Riza az órára pillant.

- Mustang ezredes, emlékeztetnem kell a jelentések határidejére. Ma délig kell őket elküldenünk, különben nem ér időben a Központba.

Színpadiasan sóhajtok egyet, ami nem is csupán látszat. Semmi kedvem papírmunkával foglalkozni. Az olyan emberi dolog. De hát muszáj.

Eltelik pár óra, miközben én azokat a hülye papírokat írogatom alá Mustang helyett. Komolyan lusta egy ember, és én szívok miatta, de most már mindegy. Még jó, hogy alakváltóként az írását is tudom utánozni, mert a kis hadnagykának feltűnne, ha nem a drága ezredese írása lenne a lapon. Végül az utolsó papírok is aláírásra kerülnek, amikor belép Ross.

- Jelentem, az Elric fivérek megérkeztek! Orvos is járt náluk, és… illetve… Edward Elric azt üzeni, hogy ő is látni akarja Önt, ezredes, amennyiben nem "sóz rá még több munkát a Központ nevében."

A hadnagyon látszik, hogy kellemetlenül érinti az üzenetátadás. Kit érdekel?

- Üzenget, mint egy gyerek – sóhajtok fel. Tizenöt éves, persze, hogy gyerek. De akkor is. A kis Mitugrász, mégis kinek néz engem?

- Maga üzent neki először, ezredes – közli Riza halkan, csak úgy mellékesen.

- Nem érdekes – legyintek, de akkor is bosszant, ami a hadnagy figyelmét sem kerüli el. Óvatosnak kell lennem, bár akkor is idegesít a kis Töpszli.

Mikor átvonulunk, a kis Vakarcs egyből nekem ront. Nem is vártam mást.

- Hát itt van végre! Kár, hogy nem esik az eső, mert a személye csak akkor szórakoztató! - kiabál hevesen rám mutatva.

- Mit beszélsz, te mélynövésű kerti törpe?! - ordítok vissza teljes hangerővel, hogy az is csoda, amiért az ablaküveg még nem repedt meg.

- Jól hallotta! - A kis Mitugrász úgy vigyorog, mint aki nagyon elégedett magával, miközben engem esz a méreg.

Már éppen válaszolnék, amikor valami más jut eszembe. Sőt, két dolog is. Kényelmesen helyet foglalok az egyik fotelben – a másikat elfoglalta a Bádogkaszni kistestvér –, majd hátradőlve nézek szembe a kis szőkével. Szemmel láthatóan meg van zavarodva, amiért nem vágok vissza. A tekintetem a Mitugrász karjára téved.

- Mondd csak, Acél, mégis ki intézett el így, hm? Milyen csúnya rosszfiúba futottatok, aki tönkre vágta a szerelőd legújabb mesterművét? - kérdem kissé gúnyosan, mire a fiú elvörösödik. Hogy zavarában, ijedtében, vagy haragjában, nem tudom. Engem viszont módfelett mulattat a dolog. - Winry nagyon dühös lesz rád.

- Ahhoz… ahhoz meg mi köze van? - kérdi mérgesen, miközben egy kis ijedtséget is felfedezek a hangjában.

- Tulajdonképpen semmi – vonok vállat, mint aki nem érdekel a dolog. - Nem én ütöttem megint bele valami olyanba az orrom, ami nem tartozott rám. Mert gondolom így volt, nem igaz?

Nem válaszol, csak a bal keze szorul ökölbe, miközben egész testét rázza a visszafojtott düh. Végül az öccse csillapítja le.

- Nyugi, bátyó! Ne kapd fel a vizet, elvégre az ezredes rátapintott a lényegre – szól közbe a Bádogkanna. - Ezredes… igazából… - kezd bele, de a másik leinti.

- Al, hagyd, nem tartozik rá – mondja mérgesen, majd jelentőségteljesen rám néz, aztán elém dob egy köteg papírt. - A jelentés, gondolom ezt akarta. Most pedig, ha nincs más…

- Igazából van – szólok közbe. - Acél, ülj le! Mondom ülj le! - szólok rá, amikor nem engedelmeskedik.

Végre kegyeskedik helyet foglalni, de úgy néz rám, hogy ha a tekintettel ölni lehetne, én már halott lennék. Vagyis nem, de lényegtelen. Kifejezetten mulattat a dolog, órákig el tudnám még nézni, ha a drága hadnagy nem köhintene jelentőségteljesen egyet-kettőt, mire végre magamhoz térek. A fenébe is, pedig olyan jól szórakoztam.

- Nos, akkor térjünk a lényegre – kezdek bele nyugodtan, miközben tovább szórakozom azon, a kis Törpe idegei lassan pattanásig feszülnek. - Uraim, még bizonyára nem értesültek róla, és még nem is hivatalos, így ne verjék verjék nagydobra, de! És itt jön a de! Úgy hírlik, hogy a Führer áthelyezett engem a Központi Parancsnokságra. Így, várható, hogy az egység is költözik. Igen, még te is, Acél. Ettől kezdve ténylegesen a Központtól kapsz majd parancsokat – mosolygok rá jókedvűen.

A többiek halkan, óvatosan gratulálnak, hogy ne hallja meg senki, elvégre még nem hivatalos a dolog. Acélka pedig csak döbbenten ül, miközben úgy tűnik, nagyon küzd magával, hogy ne mondjon valami olyat, ami nem ideillő. Visszafogja magát, ami engem szórakoztat. Olyan jó őt ilyen feszültnek látni, bár legszívesebben nekirontanék, felrúgnám és addig ütném, amíg szusz van benne. Vagy feltépném a mellkasát, hogy a puszta kezemmel tépjem ki a dobogó szívét. De szép is lenne, bár azzal elrontanám az álcámat. Így csak csendesen mosolygok, miközben élvezem a sikert. Igen, Mitugrász, szeretem, amikor ledöbbensz. Ó, hogy le fogsz még döbbenni, ha megtudod, hogy a drágalátos, utált ezredesed helyett egy sokkal veszélyesebb lény szabadult el itt.

Végre elengedem a két fiút, én pedig visszatérek az irodába az embereimmel. Legalábbis azzal a kettővel, aki most mellettem van. Embereim… Végül is, most én parancsolok nekik. Tetszik a felállás. Ahogy azonban az iroda felé lépdelünk, eszembe jut valami. A papírokat már aláírtam, szóval, mi lenne, ha esetleg…

- Ki éhes? - kérdem hirtelen, mire látom, hogy a Hawkeye a fejét csóválja. - Ugyan, hadnagy, hiszen ebédidő van, azon kívül már nincs semmi munkám, ami…

- Kivéve Acél jelentését, amit át kéne olvasnia – vág a szavamba. - Ezredes, első a munka!

- De üres gyomorral semmi értelme dolgozni, nem igaz? - villantok rá egy igazi, Mustang-féle mosolyt. - Egyébként is ráér. Ha jól sejtem, úgysem tudom majd elolvasni a macskakaparását, ha megint a vonaton írta meg azt a pár oldalt.

A hadnagy végül csak beadja a derekát, sóhajt egyet és legyint. Valahogy éreztem, hogy meg tudom nyerni magamnak. A kantin felé vesszük az irányt. Nem mintha éhes lennék, hiszen nincs szükségem ételre, de néha kifejezetten élvezem az emberi ételeket. Meg hát, muszáj ennem a látszat kedvéért is, habár a katonai koszt nem szokott éppen a legjobb lenni. Mondjuk az is igaz, hogy nem nagyon étkeztem még a parancsnokságon. Nem volt rá szükségem.

Útközben azon gondolkodom, vajon mi, vagy ki sebesíthette meg ilyen súlyosan a kis Törpét. Nem lehetett holmi hétköznapi alak.

- Mit gondol, ezredes, vajon ki okozott kárt Edwardban? - kérdi Riza, mintha olvasna a gondolataimban.

- Nem tudom, de akárki is volt, kivonta egy időre a forgalomból az egyik legjobb alkimistánkat – vonok vállat. - Acélka mindig is kissé… heves természetű volt, maga is tudja, hadnagy. Mindig olyanba üti az orrát, amibe nem kéne és szándékosan keresi a konfliktust.

- Mint valaki, akit jól ismerünk – pillant rám a nő, én pedig igyekszem igen ártatlan képet vágni.

- Én nem keresem a konfliktust – rázom a fejem. - Nem tehetek róla, hogy Acél olyan hirtelen gyerek.

- De maga meg mindig okot ad neki az ellenségeskedésre – vonja fel a szemöldökét a hadnagy. - Pedig maga elvileg felnőtt, mégis úgy viselkedik, mint egy éretlen kölyök! Mint ahogy most is. Szándékosan idegesítette fel.

Halkan felkuncogok. Ha így látja, akkor az álcám jobb, mint remélni mertem. Aztán hirtelen egy rohanó katonát pillantok meg, aki alig tud előttünk lefékezni. Liheg, mint aki kilométereket rohant, de azért szalutál.

- Mi a gond, katona? - kérdem kíváncsian.

- Uram, most… most… jelentették, hogy látták… Scart, a… a… belvárosban… - zilálja a fiatal férfi.

- Hadnagy, hívja a csapatot! - adom ki az utasítást, miközben elégedetten felsóhajtok. Végre eljött az idő a második lépés megtételéhez. - Vadászni megyünk!

Nem kedvelem kifejezetten a virágokat. Sohasem tartottam magam a többi lányhoz hasonlónak. Az ezredes néha felönt a garatra, és megáll mindenkivel beszélgetni. Ilyenkor jut eszébe, hogy hiába vesz virágot, nincs kinek adnia. Aztán felhív. Még vázám sincs. Adnom kéne a virágoknak egy esélyt.

Ehhez hasonló gondolatok kavarognak a fejemben, ahogy az egyik virágárus standja előtt állok. Black Hayate is velem van. Ez a kis shiba inu nagyon gyorsan tanul, most is engedelmesen, fegyelmezetten követett idáig. Furcsán néz ránk a nő, aki fáradt, unott arccal őrködik a portékáját felett - ideje lenne megszólalnom. A nőies lányok mind odavannak a virágokért. Ez nem ên vagyok.

Intek és továbbállok. Leadási határidők listázódnak a szemem előtt: mire van még szükség? Van, amit meg tudok írni az ezredes helyett, de már megint el van maradva a havi jelentéssel, és a területi beszámolókkal, nem beszélve a számlázásról és a kérelmekről. Alá kell írnia az összes hadnagyi jelentést... Vajon miért nem képes soha beosztani a munkát? Halkan sóhajtok. Addig nem panaszkodhatok, amíg mindent megcsinál, ha eléteszem. Mit fog vajon szólni az áthelyezéséhez? Közelebb lesz a Centralhoz, mint valaha. Elégedett lesz magával, már látom is magam előtt. Én is csak ma hallottam volna először, de tegnap este a Führer titkárnője elszólta magát a telefonban. Úgy tartottam helyesnek, ha tőlük tudja meg először, nem pedig tőlem. Az áthelyezés miatt még fontosabb a határidők betartása.

Megérkezünk a parancsnokságra, még pár perc van a munkaidő hivatalos kezdetéig. Az irodába lépve leveszem a pórázt Black Hayate-ról, hiszen az utcán kötelező, de megérdemli, hogy kicsit szabad lehessen. Nem szoktam elkényeztetni, most viszont megsimítom az okos kis fejét.

- Jól van, Black Hayate, ügyes voltál.

Úgy tűnik, örül a dicséretnek, mert csillogó szemekkel néz fel rám. Megmosolyogtat.

Kopogtatnak, amíg a papírokat rendezem, és az engedély megadása után Ross és Havoc lépnek be. Hát persze, ma érkeznek vissza az Elric fivérek. Nem hiába ilyen izgatottak, én is kíváncsi vagyok, mire jutottak. Mindig okoznak valamilyen meglepetést. Ross és Havoc csupán arról érdeklődnek, van-e már hír róluk, de még nem kaptunk hívást tőlük. Az ajtó persze tárva-nyitva maradt, de még szerencse, mert a kezemben van néhány tiszti nyilatkozat, amit ki kell töltetnem, és pont meglátom az illetékeseket elhaladni a folyosón, az ajtó előtt.

- Őrizzék csak azt a telefont. -Ezzel magukra hagyom őket, és a tisztek után eredek. Black Hayate a nyomomban. Éppen a kitöltést magyarázom, amikor egy ismerős alak jelenik meg a folyosón. Ismerős alak, végtelenül szokatlan időpontban. Szalutálunk mindannyian. Vajon tudja már? Ezért érkezett ilyen korán?

- Ezredes! - Lépek hozzá közelebb. - Ma korábban érkezett a szokottnál.

- Nem volt akkora a forgalom, hadnagy. - Mosolyog. A forgalom? Biztosan látja rajtam a meglepettséget, mert rákérdez:

- Valami rosszat mondtam?

- Nem, egyáltalán nem, csak maga általában ellógja a fél napot, mielőtt egyáltalán kegyeskedne befáradni. -Szalad ki a számon az igazság, talán nyersebben, mint máskor. Felsóhajt. Hayate már a lábainál is terem, hogy megszagolja. Vakkant, és szimatol. Ezt még meg kell tanítanom neki...udvariasabbnak lenni. Nem szagolhat körbe mindenkit.

- Black Hayate, elég legyen! -Szólok rá. Nem lett volna szabad ilyen szabadságot adnom neki jutalmul? Morog. Rámorog az ezredesre! Megfogom a nyakörvénél, elhúzom, majd lenyomom a fejét. Ezzel a mozdulattal én vagyok a falkavezér.

- Elég! - Figyelmeztetem újra a kutyát.- Megyünk! -Egyenesedek fel, és továbbindulok a folyosón. A kis shiba inu úgy tűnik, belátta, nem tehet semmit. Azért látom rajta, hogy valami nem tetszik neki, de kölyök még... Meg kell tanulnia viselkedni. Ezek szerint Mustang ezredes még semmit sem tud...vagy nem akar róla beszélni. Ő töri meg a csendet:

- A kutya nem kedvel engem. Kár.

- Még betanulás alatt van. Ne törődjön vele, egy-két hét, és olyan engedelmes lesz, mint a parancsolat. Egyébként megkapta már az értesítést?

- Miféle értesítést?

Tényleg nem tudja? Most már muszáj elmondanom... Te és a nagy szád, Riza.

- Az áthelyezéséről a Központba. Azt hittem, már értesült róla, és azért érkezett ilyen korán. Maga a Führer adta ki a parancsot.

- Honnan tud erről, hadnagy?

- A Führer titkárnője tegnap véletlenül elárulta. Nem tudta, hogy még nem indult el az eljárás. -Már majdnem bocsánatot kérek, de aztán mégis inkább a hallgatás mellett döntök. Megállok, és szalutálok:

- Gratulálok, ezredes!

Mindketten tudjuk, hogy mit jelent ez. Egy lépést előre. Megfogadtam, hogy számíthat rám. Hayate fegyelmezetten ül a lábamnál.

- Ugyan már, hadnagy. Hagyja ezt. És köszönöm. - Mosolyog rám. Különös ez a mosoly...

- Ez azt is jelenti, hogy a határidőket szigorúbban kell betartani. Az irodában már előkészítettem a dokumentumokat. Jelenleg Ross és Havoc őrzik a telefont. Az Elric fivérek pár órán belül érkeznek. -Magyarázom az irodába lépve az ezredessel az oldalamon. Ő csak fájdalmasan sóhajt a munka hallatán. Ross pont ekkor teszi le a kagylót. Mindketten tisztelegnek az újonnan érkező ezredesnek.

- Mustang ezredes, Hawkaye hadnagy! Az imént beszéltem Edward Elric-kel és azt mondta, egy órán belül megérkeznek, de azután haza kell menniük a gépészükhöz. Mindketten megsérültek. Engedelmével, előkészükünk a fogadásukra, ezredes!

Mustang kissé keservesen mosolyog a dolgon.

- Hmh... Micsoda felfordulás emiatt a...két kölyök miatt. Engedélyezem. Mondja meg a törpének, hogy beszélni akarok vele. Amint megérkezik, értesítsenek.

- Igenis! - Hangzik egyöntetűen. Az órára pillanatok.

- Mustang ezredes, emlékeztetnem kell a jelentések határidejére. Ma délig kell őket elküldenünk, különben nem ér időben a Központba.

Valószínűleg ma is egyezkednem kell majd a postaszolgálattal.

***

Órák telnek el, amíg a papírmunkát próbálom behajtani az ezredesen. Az utolsó pár aláírás kerül a helyére, amikor ismêt Ross hadnagy jelenik meg az irodában:
- Jelentem, az Elric fivérek megérkeztek! Orvos is járt náluk, és...illetve...Edward Elric azt üzeni, hogy ő is látni akarja Önt, ezredes, amennyiben nem "sóz rá még több munkát a Központ nevében."
A hadnagyon látszik, hogy kellemetlenül érinti az üzenetátadás.
- Üzenget, mint egy gyerek. - Sóhajt újra Mustang. Rápillantok.
- Maga üzent neki először, ezredes.
Csak a rend kedvéért.
- Nem érdekes. -Legyint, de látom rajta, hogy dühös. Bosszantja Edward.

A következő tíz percben az egész iroda átvonul a fivérekhez. Edward máris felkapja a vizet, ahogy meglátja az ezredest:
- Hát itt van végre! Kár, hogy nem esik az eső, mert a személye csak akkor szórakoztató!
- Mit beszélsz, te mélynövésű kertitörpe?! - Kiált vissza Mustang.
- Jól hallotta! - A szőke fiú elégedett arcot vág. Ezzel talán le is futották a kötelező köröket. Mustang csak füstölög dühében...

Csodálatos! Egyszerűen csodálatos, csak nem értem, hogy a vénasszony miért nem hagyja, hogy egyszer én is beleszólhassak a nagyszerű terveibe. Vagy miért nem javasolhatok én is valamit mondjuk csak egyetlen egyszer? Nem mintha a mostani terv nem lenne zseniális, de azért Scar… Ő bezzeg bele sem gondol, hogy az a gyilkolászós idióta milyen károkat tehet bennem! Bennem! Envyben! De hát merek én neki ellentmondani? Nem, ha jót akarok magamnak, és nem szeretnék néhai Envy lenni úgy zárós határidőn belül. Így inkább csak hallgatok, miközben Pride – naná, ki más – ismerteti velem Mesterünk legújabb tervét, miszerint hogyan is kéne megszereznünk a követ, vagy legalább valakit keríteni, aki el tudja készíteni. És még nekem is el kell ismernem, hogy Scar levadászása, azaz, inkább megtalálása a lehető legjobb ötlet. Főleg, mert a kis Mitugrász nincs mindig kéznél, amennyit utazgat. Én meg nem vagyok hajlandó állandóan őt hajkurászni végig Amestrisen. Még mit nem! Annyira azért nem hiányzik, de ha a kezem közé kerülne… Halkan felnevetek, arcomra széles vigyor kúszik, ahogy elképzelem, hogy trancsírozom őt apró darabokra, szépen lassan, miközben ő ordít, siránkozik, könyörög a kegyelemért. Csak akkor térek magamhoz, amikor Pride nem túl finoman megbök.

- Mi van? - kérdem méltatlankodva, összehúzva a szemem. Éppen egy jó kis kínzás kitervelésén dolgoztam, erre megzavar!

- Nem figyelsz ide – mondja a Führer, miközben félredönti a fejét, és fél szemével, amit nem fed az az átkozott szemkötő, rám néz. - Örülj, hogy Ő nincs itt, mert ha tudná, hogy máson jár az eszed, miközben én a tervet ismertetem, megjárnád.

- A vénasszonyra ne legyen gondod – legyintek könnyelműen, miközben azért összeugrik a gyomrom. - Miről is volt szó tulajdonképpen? - váltok csevegő hangnemre, kiűzve a félelmemet, és a kínzás gondolatát a fejemből.

- Mint mondtam, a Mester következő célpontja Scar, mivel elég nagy alkimista erővel rendelkezik, tehát ő valószínűleg létre tudná hozni a Bölcsek Kövét – magyarázza Pride, miközben nem kerüli el a figyelmem, hogy igencsak bosszantja a dolog. Nem tud érdekelni, ahogy az sem, hogy a háttérben Sloth somolyog, miközben próbál nagyon úgy tenni, mint aki dolgozik. - Az alkimista jelenleg itt tartózkodik a Központi Városban, ám ahhoz, hogy elkapjuk, vagy egyáltalán nyomozni lehessen utána, megfelelő emberek kellenek. Igen, emberek, Envy. A Mester kifejezetten utasítása, hogy Roy Mustang bőrében te és Riza Hawkeye hadnagy nyomozzatok Scar után. Mindent tudjatok meg, amit lehet.

- Kissé nehéz lesz, ha az, akinek a bőrébe kéne bújnom, éppen az említett hadnagy mellett tartózkodik – mondom egyszerűen. - Bár gondolom erre is van már terved.

- Van hát – vigyorodik el Pride. - Mustang ezredes majd szépen titkos küldetésre megy a déli határra jó cimborája, Maes Hughes nyomozóval együtt. Így eltávolítjuk az egyetlen embert, akinek esetleg szemet szúrhatnál. Bár amilyen remek alakváltó vagy, ez nem okozhat gondot. Mégis jobbnak tartom, ha az ezredes nem mászkál egyedül. A parancsot ma adom ki, az ezredes két nap múlva indul teljes titokban. Légy készen!

Összefonom a két karom a mellkasom előtt, és úgy nézek a másik homonculusra, mint akit vérig sértettek. Mintha figyelmeztetnie kéne bármire is. Idősebb, tapasztaltabb és jóval erősebb is vagyok nála. Úgy trónol abban a székben, mintha saját maga szerezte volna meg, pedig mindketten tudjuk, hogy ha Ő nincs, akkor King Bradley Führer nem is létezne. Lemászom az asztalról, majd elindulok az ajtó felé, ám mielőtt kilépek, egy egyszerű katona kinézetét öltöm magamra. Mégiscsak nagy feltűnést keltenék a valódi alakomban itt a Parancsnokságon. Bár nem mutatom, de rettentően irritál, hogy egy másik homonculus parancsolgat nekem. A Mestertől még elviselem, mert muszáj, de Pride már más tészta. Mikor kilépek az ajtón, már tudom, hogy az idegállapotomon csak egy jó adag parfé segíthet. Vagy kettő, de lehet, hogy három.

A két nap elég hamar eltelik, a mérgem is csillapodik valamelyest, elvégre nem mindennapi a feladat. Valahogy örömmel tölt el, hogy annak az arrogáns bunkónak a bőrébe bújhatok, így még többet megtudhatok az embereiről. És nem mellékesen, a kis Törpe is alattam fog szolgálni, akit annyiszor idegesíthetek, ahányszor akarok. Ha jól tudom, ma kell visszatérnie egy küldetésről, így már eleve jól fog indulni a napom. Amint a búvóhelyen megkapom a telefonhívást, miszerint Roy Mustang és Maes Hughes eltávoztak a déli határ felé – állítólag egy láng alkimista tartózkodik ott, aki gyújtogat -, természetesen szigorúan titokban, máris kész a tervem. Persze, eddig is volt, de nem árt rajta finomítani. A hónapok alatt, amit Keleti Városban töltöttem, jól megfigyeltem Mustang minden gesztusát, a beszédét, a mozgását, így már tökéletesen le tudom utánozni. Az sem egészen rossz, hogy az ezredest nem hivatalosan áthelyezték, bár erről csak ma fog értesülni, így nem lesz akadálya annak, hogy Scar után nyomozzunk. Ha jól tudom, a nyomozás az áthelyezés oka, legalábbis elméletileg.

Reggel elsurranok Mustang lakása elé, ahol megbizonyosodom, hogy valóban elhagyta a helyszínt. Csak a szolgálati autója áll a helyén, kulcs a kerék alatt, minden rendben. Felveszem Mustang alakját, majd a kocsiba ülök és elindulok. Milyen jó, hogy megtanultam vezetni, vagy inkább hála, amiért a vénasszony erre is gondot fordított. Így nem kell másokra hagyatkozom. Hamar beérek a Parancsnokság elé, ahol leparkolok, majd egyenesen elindulok az épület felé. Tudomásom szerint Mustang mindig egy kicsit késik, én sem veszem túlzottan sietősre a dolgot, ráérek, hiszen hihetőnek kell tűnnie az álcámnak. Ha már az elején kételyt ébresztek – ami kizárt –, akkor nagyon hamar lebukhatom. És mivel Mustang szereti halogatni a munkát, legfeljebb arra kell figyelnem, hogy ne túlozzam el túlságosan.

Lassan beérek az épületbe, ahol nem mást látok meg a folyosón, mint magát, Riza Hawkeye hadnagyot, aki éppen pár alacsonyabb beosztású katonával beszélget. Amikor megpillantanak, egyből szalutálnak, majd a hadnagy elindul felém.

- Ezredes! - áll meg előttem. - Ma korábban érkezett a szokottnál.

- Nem volt akkora a forgalom, hadnagy – mosolygok rá, mire ő furcsán néz rám. - Valami rosszat mondtam?

- Nem, egyáltalán nem, csak maga általában ellógja a fél napot, mielőtt egyáltalán kegyeskedne befáradni – közli, mire sóhajtok. Igen, ezzel számolnom kellett volna, de egyszer talán nem olyan feltűnő. Ekkor valami felvakkant mellettem, és szimatoló hangot hallok. - Black Hayate, elég legyen!

Lenézek, és egy apró kutyát pillantok meg. Persze, ekkor jut eszembe, hogy Hawkeye-nak kutyája van, ami eléggé nehezítheti a dolgot. Az állatokkal egyébként mindig jól kijöttem, nem olyan kétszínűek, mint az emberek. A kutya rám néz, és egyértelműen látszik rajta, hogy nem tudja hová tenni a dolgot. Valószínűleg megérezte, hogy a szagom más. Morogni kezd, de Riza elrángatja.

- Elég! - szól rá a kutyára. - Megyünk!

A kutya elhallgat, de továbbra is engem bámul, miközben elindulunk a folyosón az irodám felé.

- A kutya nem kedvel engem – mondom. - Kár.

- Még betanulás alatt van – magyarázza Riza. - Ne törődjön vele, egy-két hét és olyan engedelmes lesz, mint a parancsolat. Egyébként megkapta az értesítést?

- Miféle értesítést? - kérdem kíváncsian, bár sejtem, miről van szó.