Az új család akihez kerültem mint kocsis, igazán nemes, büszke lehet rám a nagyi, no meg én is magamra. Az előző kocsis már túl öreg volt, nem is részletezném, én viszont friss és üde erőként látom el mostantól az ő feladatát, na meg a lovak ápolásában is besegítek, ha kell a lovászfiúnak.
A ház gyönyörű és hatalmas, a cselédek külön lakrésze is szépen néz ki, főleg ahhoz képest, ahol régebben is éltem. Még a nagyi lakásánál is szebb.
Rajtam kívül is vannak jó páran férfiak, mint említett lovászfiú, egy komornyik a többiekkel még nem volt időm megismerkedni, de lassan mindennek eljön majd a maga ideje.
Egyik nap korán reggel a legidősebb szolgalány ébreszt, akit csak azért hívok lánynak, mert olyan szépen tud mosolyogni. Főleg, ha megnevettetem.
- Martin… ébresztő – sosem tanulta meg kimondani a nevem, ahogy szinte senki. Mindenki kihagyja azt a kis betűt, bár… nem is bánom. Kezd nekem is megtetszeni. Pislogok párat, majd megfordulok, nyámmogok valamit, és megvárom, míg elkezd felrázogatni. - Martin! Ébresztő! Az ifjú hölgynek mindjárt szüksége lesz rád. – Oh… hát erről van szó? Akkor…
Kipattannak szemeim, közel lévő arcára vigyorgok, majd egy puszit is nyomok rá, mire felnevet.
- Neked is jó reggelt Gleda – kilógatom lábaim a paplan alól, de ahogy megérzem a hűvös levegőt, azonnal vissza is kapom őket, arcommal jelezve a didergést.
- Irány mosakodni, majd gyere reggelizni.
- Igen is, mama – kámpicsorodom el, mire beleborzol a hajamba, és kimegy. Már senki nincs a szobában, úgy látszik mindenki korán kelő. Azt hiszem nekem is hozzá kell szoknom.
Még csak alig három-négy napja vagyok itt, de megszerettem ezt a környezetet.
Villámgyorsan megmosom magam, arcomat is jól megdörgölöm, majd hajamba túrok. Így…
Felkapom az inget, a mellényt, a sapkát, a kesztyűket a zsebembe dugom, a zekét a vállamra csapom, és irány a konyha.
Mikor belépek az ajtón olyan érzésem van, hogy senki nem vesz észre, pedig tudom, hogy csak sietnek a reggelivel, nem sok idejük van, ahogy nekem sem.
- Jó reggelt, szép hölgyek – hajolok meg a cselédek előtt, akik kuncogva pillognak rám, majd én is megkapom az étket. Csak csendben hallgatom a napi fecsegést, pletykálást, örömmel hallgatom őket, mert egyrészt szeretem a női hangokat, másrészt… sok mindent tudok meg, és nem is kell érte semmit tennem.
Ha jól vettem ki szavaikból, a család ifjú és egyetlen leánya, ma megy valahová, de… a célt még nem tudom. Nem is kell, mert pár perc múlva érkezik a komornyik, és közli is velem az úti célt, valamint hogy most azonnal induljak is.
Megtörlöm arcomat, elköszönök a szép hölgyeményeimtől, a konyhás néni kap egy kézcsókot a reggeliért, majd kabátomat felkapva sietek is ki, hogy a ház elé vigyem a kocsit.
Végre láthatom a kisasszonyt. Még eddig nem volt lehetőségem, de végre itt az alkalom. A személyes cseléde annyit áradozott már róla, hogy a kíváncsiság kilyukasztotta az oldalam, de még élek… még.
Amikor nyílik az ajtó, finom mosollyal pattanok le a hintó elejéről. Először a családfő jelenik meg, őt követi drága asszonya, vélhetően a fiúk, végül egy gyönyörű szőke tündér libben ki a hatalmas ajtó mögül, akár egy égi tünemény. Egy pillanatra eláll a lélegzetem is, de pár pislogással visszaterelem magam a valóságba, hisz feladatom van.
Sorra szállnak be a kocsiba, és felsegítem őket, már aki elfogadja.
- Ma igazán elbűvölő, grófnő – biccentek bókolva, és végre… közelebbről is rápillanthatok a lányra. Istenem, de szép… szebb, mint ahogy Alberta mesélte nekem.
Megfogom kis kezecskéjét, és bár nem lenne szabad sokáig, mégis égkék szemeibe nézek. Kesztyűs kezemmel alig érzem tenyeremben érintését, de ujjbegyeim annál inkább érzékelik a puha, finom bőrt, ami sápadtan ragyog. A szőke hajkorona már csak a ráadás, angyali megjelenéséhez.
- Ön pedig egyszerűen csodálatos, kisasszony – szinte már suttogom a mondat végét, kapok egy gyönyörű – bár kissé szomorkásnak tűnő - mosolyt, majd észbe kapva gyorsan felsegítem, és bezárom az ajtót, ezután felpattanva helyemre indítok a mondott cím felé.
Míg a család egy „baráti ebéden” vesz részt, addig visszahajtok, hogy én is magamhoz vehessem a napi betevőmet. Majd délután, a mondott időre visszamegyek arra a városszéli címre.
Bambán turkálok az ételben, mögöttem a tányérokkal csörögnek halkan, ahogy kedvenc konyhás nénim mosogat, és néha bekapok egy-egy falatot. Ha nincs kit vinni, akkor csak unatkozom, mert mindenkinek dolga van.
- Mi a baj kölyök? Talán beteg vagy, hogy nem eszel?
- Oh, dehogy.
- Akkor talán nem ízlik a főztöm? – bődül fel, de közben persze mosolyog.
- Sosem ettem finomabbat – nyugtatom meg, majd gyorsan be is kapok egy hatalmas falatot, mire halkan felnevet, és meg felpuffadt arccal rágok.
- Hát akkor mi lelt fiam? – ahogy lenyelem a nagy falatot, csak sóhajtok egyet, és visszagörnyedek a tányérom felé.
- Csak a kisasszony szépsége járt a fejemben. – sunyi mosolyomat elfojtom, és szemem sarkából pillantok fel rá.
Csak csóválja a fejét, kis mosollyal.
- Ej, kölyök. Még csak most jöttél, de máris zűrbe akarsz keveredni? – nem mondok semmit, csak somolygok magamban. Persze nem mondtam ezzel még semmi komolyat, és ebből még ő sem tudja, hogy most komolyan is mondtam-e, vagy sem. Lehet, még én sem tudom, csak pillanatnyi részegség volt szépsége láttán, az újdonság gyönyörű varázsa, de az biztos, hogy ilyen gyönyörű teremtést, még soha nem láttam.
Másnapra nincs munkám, legalábbis délelőttre, így a lovászfiúnak segítek ápolni azokat a lovakat, amiket én is használok, hogy jobban ismerjem őket, barátkozzak velük, na meg ő is a hajcsárjukkal. Épp az egyik szépséges barna ló nyakát kefélgetem és simogatom, amikor meglátom már messziről a pajta ajtaján keresztül, hogy a kisasszony közelít. Mellkasom azonnal megdobban a gondolatra, hogy ide jöhet, ráadásul úgy tűnik, hogy egyedül, és rögtön a külsőmet kezdem ellenőrizni, hogy minden a helyén van-e, nem nézek-e ki rendezetlenül.
- Csak a lováért jön, biztos a birtokom szeretne járni egyet. – világosít fel a lovász. Biztos úgy van ahogy mondja, régebb óta dolgozik itt mint én, nyilván ismeri a járást. Ettől függetlenül előzőlegesen felgyűlt cseppnyi zavaromat elásva magamban, magabiztosan folytatom a ló szép szőrének kefélgetését, miközben egy pillanatra sem venném le a szemem a kisasszony szépséges alakjáról. Bár tudnék vele egyszer beszélni… a kérdés már csak az, hogy mi a fenét is mondhatnék neki pár bókon kívül?
Bent megkérdezem a recepción, hogy merre is kell menni, és amikor megtudjuk fel is megyünk a szobába. Én is köszönök, de meghúzom magam a háttérbe. Kiderül, hogy szerencsére jól van a lány és semmi komoly baja nincsen, aminek örülök, még ha nem is ismerem. Ino személyisége pedig egyre jobban és jobban lenyűgözz.
- Megnyugodott? – kérdezem már kint.
- *Kérem, tegeződjünk, ha már egy randira megyünk. – rögtön elmosolyodom, csak erre vártam.
- Benne vagyok. – mondom, majd elindulunk a kocsim felé.
- *Hova fogunk menni? – kíváncsiskodik a kis édes.
- Az legyen meglepetés. – kacsintok, rá majd ajtót nyitok neki és besegítem a kezét fogva, majd egy csókot is lehelek rá. – Annyit elárulok, hogy a kedvenc helyemre. – ennyit tényleg tudhat. Az úton nem beszélünk, mert elég nehézkes lenne. Remélem tetszeni fog neki a hely, ahova viszem. A helyet, ahova viszem véletlenül találtam meg. Éppen kocsikáztam haza fele egy tárgyalásról, amikor megláttam és azonnal megtetszett, azóta, amikor tehetem, eljövök ide, de Ino az első, akit elhozok ide, mert ő különleges.
Megérkezve, látom a szemeim, hogy tetszik neki a hely és még nem is látott mindent. Kiszállok a kocsiból és őt is kisegítem.
- Mehetünk? – kérdezem mosolyogva.
- *Hova? – tetszik, hogy ennyire kíváncsi.
- A kedvenc helyemre. – mondom sejtelmesen, majd kézen fogva megyünk el a tóhoz, majd beszállunk a csónakba, de látom, rajta, hogy valami baj van.
- Minden rendben? – kérdezek rá.
- *Nem tudok úszni. – sokat kell még tanulnom, de ennyit azért megértek.
- Ne aggódj, amíg itt vagyok melletted nincs mitől félned. – mosolygok rá megnyugtatón, majd kicsit megfogom a kezét és cirógatom, majd egy kicsit beljebb evezek, utána ismét megállok. Beszélgetni kezdünk és ismét tanít nekem pár jelet. Lelkes vagyok és minél előbb megszeretnék tanulni így beszélni, akkor sokkal könnyebb lenne a kommunikáció.
Minden rendben megy egy darabig, jól érezzük magunkat, ő és is megnyugodik, de nem sokkal rá feltámad a szél.
- Kimegyünk nem kell félned. – mondom rögtön és evezni kezdek, de sajnos nem elég gyorsan. A hajó megbillen és a szépségem a vízbe köt ki.
- Ino. – kiáltok és rögtön utána ugrok, majd úszok. – Meg vagy. Kapaszkodj erősen. – mondom, majd szorosan magamhoz ölelem. Remegve kapaszkodik belém, én pedig átkozom magam nem is kicsit. Kiúszok vele a partra, és ha nem lenne elég, még az eső is rákezd.
- Annyira sajnálom. – suttogom, és letörlöm a könnyeit, majd a karjaimba veszem és a kocsihoz rohanok vele, ami szerencsére nincsen messze. Odaérve kinyitom a kocsit, majd beültettem. Szerencsére a hátsó ülésen van a zakóm, amit ráterítek, majd én is beülök.
- Elmegyünk hozzám. – mondom, majd elindulok és még a fűtést is bekapcsolom. Igaz nincsen hideg kellemes idő van, de még vizesen könnyen meglehet fázni, azt meg nem akarom, hogy beteg legyen.
Igen csak morcos vagyok és egyre jobban átkozom magam. Végre eljön velem randira, erre mindent elrontok, komolyan csak gratulálni tudok magamnak. Úton többször a kezére simítok, majd lassan meg is érkezünk. Leparkolok, majd kiszállok és neki is kinyitom az ajtót, de amikor felvenném jelzi, hogy tud jönni, de azért belém karol. Adok egy puszit a fejére, majd bemegyünk. Bent köszönök a portásnak, majd lifttel felmegyünk a lakásomhoz. A legfelső szinten lakom, ahonnét a kilátás tökéletes. A lakásom nagy és modern, minden megtalálható benne, ami kell, de mégis barátságos.
- Menj el fürdeni. Hozok neked ruhát vagyis nőivel nem tudok szolgálni persze. – nevetek fel zavartan, majd gyorsan elviharzok és hozok neki egy pólót és egy boxert.
- Parancsolj. – odaadom neki, majd megmutatom a fürdőt és adok neki egy törülközőt.
- *Köszönöm* - mutogatja, mire csak az arcára simítok és kimegyek, de előtte még a köntösöm kihozom.
Kint levetkőzök, majd a köntösömbe bújok és felveszem, majd a vízforralóba teszek vizet teának. Nagyon remélem, hogy most már megnyugszik és nem fog rám haragudni, bár ahogyan ismerem, biztosan így lesz. Amikor a víz felforr kiöntöm két bögrébe, majd filtert teszek bele. Remélem szereti a zöld teát. Tálcára rakom és teszek mellé cukrot, meg citromot, majd a nappaliba megyek és pár perc múlva meg is érkezik.
- Jól esett a fürdő? – kérdezem kedvesen, mire csak bólint. Elmosolyodom, majd végigmérem.
- Te még így is gyönyörű vagy. – mosolygok rá. Igaz nagy rá minden, de ő még egy szakadt ruhába is szép lenne. Édesen elpirul és látom, hogy zavarban van azért, de azt is, hogy még teljesen nem nyugodott meg.
- Lefürdök gyorsan én is. Csináltam zöld teát remélem szereted. Nincsen benne még semmi, de ha nem szereted, akkor veszek másikat. – mondom teljesen komolyan. Picit elmosolyodik, amit jó jelnek veszek.
- *Szeretem és köszönöm.* - mutogatja, amit szintén megértek, majd mutat a fürdő felé, hogy menjek. Bólintok, majd el is megyek gyorsan fürdeni. Gyorsan végzek, majd a ruháit leveszem a fűtőtestről és a mosógépbe teszem, hogy kicentrifugázzam. Az enyémek ráérnek ő az első. Kimegyek, majd a szobámba felöltözök és úgy térek vissza hozzá.
- Beraktam a centrifugába a ruhád, majd utána rakom fel a fűtőtestre. – mondom, majd leülök mellé. – Nem fázol? Nem kérsz pokrócot? – kérdezem.
-*Köszönöm és egy pokróc jól jönne.* - mondja és mutogatja el, hogy picit fázik, így már megértem és rögtön hozok egy pokrócot, majd betakarom és magamhoz ölelem finoman, nem akarok tolakodó lenni. Elpirul édesen és hozzám bújik.
- Sikerült kicsit megnyugodnod? Ne haragudj rám, amiért ilyen helyzetbe okoztalak. – mondom bűnbánóan. Megrázza fejét és látom a szemeivel íróeszközt keress. Felállok, majd hozok neki egy jegyzettömböt és egy tollat.
-*Már jobban vagyok és sajnálom, hogy elrontottam a randit. Persze, hogy nem haragszom.* - írja le, majd megmutatja.
- Én voltam az, aki elrontotta, hiszen mondtad, hogy nem tudsz úszni. Úgy sajnálom, de ígérem legközelebb nem viszlek, ilyen randira, persze, ha még hajlandó vagy velem találkozni. – jegyzem meg, mire kapok egy szúrós pillantást.
-* Tudom, hogy nem szándékosan csináltad. Ne mondj hülyeségeket, szívesen találkoznék még veled.* - írja le gyöngybetűivel, mire csak zavartan felnevetek.
- Ezt örömmel hallom és ismét bocsánat. Nem szoktam ilyen lenni, de tudod, te annyira tetszel, hogy úgy érzem magam, mint egy tini, aki most randizik életében először. – túrok zavartan a hajamba, mire csak némán felnevet.
- *Édes vagy.* - mondja, amit meg is értek.
- Nálad nem édesebb szépségem. – mosolygok, majd az arcára simítok. – Egyre jobban és jobban tetszel. – suttogom és legszívesebben megcsókolnám, de nem akarom elsietni a dolgokat. Azt akarom, hogy érezze, hogy komolyan gondolom és tényleg nem egy kaland számomra.
- Kicsit hűvös van már. – jegyzi meg, majd leveszi a zakóját és rám teríti, ami nagyon jól esik. Az illata meg egyből az orromba kúszik. – De ha fázik, akkor menjünk be nem szeretném, ha megbetegedne. – mondja aggódva.
- * Dave ezt nem kellett volna még a végén maga fázik meg.* - írom le neki, majd oda nyújtom.
- Ugyan nem lesz semmi bajom nincs olyan hideg, hogy megfázzak, ne aggódjon. – próbál nyugtatni, de azért még egy kicsit aggódok érte.
- *Maga tényleg egy igazi lovag. Köszönöm.* - mosolygok kedvesen.
- Nálam ez természetes – rám kacsint. Visszakarolok belé, hogy tudjunk tovább sétálni. – Tudja nagyon lenyűgözz, ahogyan bánik a gyerekkel kegyed annyira kedves és jószívű ez ritka a mai világban. Édesapja büszke lehet Önre, hogy ilyen lánya van.
Megállunk egy padnál, amire leülök, majd elkezdek írni.
- *Ezek mind Önről és elmondhatok, bár akkor is túlozz. Mondja, mi tetszik bennem? Ez a kérdés, már egy ideje foglalkoztat. – nyújtom neki oda a papírt.
- Nem túlzok én csak azt mondom amit látok és gondolok. Magához képest én feleannyira se vagyok kedves és jószívű. – simít végig az arcomon, amibe beleremegek. – A kérdésére felelve először is gyönyörű és nem csak a külsője, hanem a lelke is. Igaz alig ismerem, de ebben biztos vagyok. Nem is tudom pontosan szavakba önteni, de amikor maga mellett vagyok, és még ha éppen rossz napom is volt, akkor az máris elmúlik. Elég meglátom a mosolyát és elűzi minden problémám. Ino tudom, alig ismerjük még egymást, de higgye el minden szavam őszinte és semmit nem hátsó szándékkal mondok. – ahogy a szavakat hallom tényleg őszinték, de valahogy a vélelem akkor is bennem van, hogy mi van ha még sem igaz, de azért csak hallgatok a szívemre, meg nagyon jól is esik.
El is pirulok, ahogy gondolkozok kicsit.
- *Pedig az erről nem nyitok vitát. Nem is tudom mit mondjak annyira jól esnek a szavai és nem az, hogy nem hiszek magának csak tudja szokatlan, hiszen nem tudok beszélni és akik megközelítettek és ezt megtudták tovább álltak. – szomorodom el amikor erre vissza gondolok és ezért nehéz elhinnem, hogy valakit még így is érdeklek.
- Sajnos az emberek többsége már csak ilyen, de én nem. Engem nem érdekel, hogy néma én így fogadom el, ahogyan van. Nem fogom emiatt kevesebbnek tartani, sőt meg is mondtam becsülöm magában, hogy miket meg nem tesz és egyáltalán nem sajnáltatja magát. Szeretném megtanulni a jelbeszédet, hiszen az megkönnyítene mindent és szeretek új dolgokat tanulni főleg, ha egy ilyen tanárnőm van, mint maga. – kacsint rám, és szavai is nagyon jól esnek. Most kezdek el kicsit reménykedni, hogy lehet én is lehetnék boldog végre az életben… lehet én is megtalálom a páromat egyszer.
- *Maga tényleg eszméletlen, de szívesen megtanítom.* - mosolyodok el.
- Ez remek. – el is kezdek párdolgot mesélni neki, miközben ő kicsit mesél magáról.
Később viszont tényleg vissza megyünk a partira, mert kezd nagyon hűvös lenni. Ahogy vissza érünk kicsit folytatjuk a beszélgetést már amennyire tőlünk telik, majd a táncparkettre is invitál, ami kellemes bizsergéssel jár. Szerencsére apám most nagyon el van foglalva így nem piszkál minket.
Megbeszéljük a holnapi randit is. Megbeszéljük, hogy bemegyek még előtte a kórházba, de Dave ragaszkodik hozzá, hogy bejön velem pedig mondtam neki, hogy nem kötelező, hiszen betudok menni egyedül is, de csak köti az ebet a karóhoz.
- Nagyon jól éreztem magam és akkor holnap reggel 9 – kor találkozunk a kórház előtt. Vigyázzon magára. – kapok egy kéz csókot, amikor búcsúzkodik.
- *Ezzel én is így vagyok. Maga is vigyázzon magára jó éjszakát.* - mutogatom neki, mert tudom, hogy érti.
- Álmodjon szépeket. – távozik is. Ekkor fut be apám, akitől úgy szint elköszön, majd taxiba ül és haza megy.
Elbúcsúzunk mindenkitől, majd szépen, ahogy vagyunk eltesszük magunkat holnapra. Mondjuk én annyira nem tudok aludni. Túlságosan is izgatott vagyok a holnapi nap miatt. Reménykedek, hogy végre lesz egy normális randevúm, amit élvezni is fogok, mert hát valljuk be Dave nagyon helyes és nekem is nagyon tetszik, meg kicsit amúgy is többet érzek iránta.
~
Másnap, ahogy felkelek, szinte kipattanok az ágyból. A ruhák között kezdek el válogatni, hogy mit vegyek fel. Soha nem voltam még ilyen szituációban ezért is új számomra ez a helyzet. Végül egy szép lila ruhánál maradok, ami remélem alkalomhoz illő lesz. Lemegyek és megreggelizek, majd elindulok a kórházba gyalog.
Pont akkor érek oda, amikor Dave is. Az én arcomra meg mosolyt varázsol. Nem tudom, hogy képes rá, de az egyszerű jelentétével meg tudja tenni.
- *Jó reggelt Ino.* - mosolyog rám, amikor kiszáll a kocsiból, hogy üdvözöljön.
- *Magának is Dave.* - bemegyünk a kórházba, ahol reményeim szerint csak jó hírt fogunk kapni, mert akkor tudnék csak önfeledten Dave-vel lenni.
Bemegyünk, majd megkeressünk a szobát, amit Dave segít, hiszen a recepción nem tudnának velem beszélgetni. Örülök, hogy velem jött. Felmegyünk Aya-hoz, majd bekopogunk. Köszönök neki, mire illedelmesen visszaköszön, de látszik rajta, hogy még sápadt.
- Szia. – Köszön neki Dave is, amire elmosolyodik és integet neki.
Megtudom, hogy nincs semmi baj, csak Aya-nak leesett nagyon a vérnyomása, de tényleg semmi komolyabb. Megkönnyebbülünk, de azért vigyázni fogunk rá, hogy ne legyen több ilyen. Amint megtudtuk a leglényegesebb dolgot és a kis ajándékcsomagot is odaadtam, amit hoztam neki, amiben csak gyümölcsök vannak, távozunk Dave-vel.
- Megnyugodott? – kérdezi, amire bólintok, de most már jobban örülnék, ha tegeződnénk, így le is írom neki.
- *Kérem tegeződjünk, ha már egy randira megyünk. – adom neki oda a papaírt, de amint elmosolyodik, én teljesen elpirulok.
- Benne vagyok. – mosolyog, majd elindulunk a kocsija felé.
- *Hova fogunk menni? – kérdezem meg tőle oda nyújtva a lapot.
- Az legyen meglepetés. – mondja sejtelmesen, majd kinyitja az ajtót. Beszállok, de a kezemet nem engedi el, hanem egy csókot ad rá. – Annyit elárulok, hogy a kedvenc helyemre. – Elmosolyodok, majd várom, hogy még is hova fogunk menni.
Az úton annyira nem beszélgetünk, hiszen nem akarom zavarni a papírjaimmal.
Megérkezünk és egy nagyon csodálatos kis tavacskánál találom magam. Kiszállok a kocsiból, majd a tájat kezdem el csodálni. Mindent imádok, ami a szépséggel kapcsolatos és ez gyönyörű. Hozzám érkezik Dave, majd a kezét nyújtja mellettem.
- Mehetünk? – erre a kérdésre, csak kérdőn nézek rá.
- *Hova? – mutogatom neki, mert tudom, hogy ezt érti.
- A kedvenc helyemre. – még mindig nem értem a helyzetet, de a kezébe adom a kezemet, majd elindulunk, ahova szeretne menni.
Beszállunk egy csónakba, de félek, mivel nem tudok úszni és gondolom ez látszik is rajtam, mert nagyon kapaszkodok a szélébe, arról nem is beszélve, hogy rá is kérdez.
- Minden rendben? – kérdezi, de csak megrázom a fejemet.
- *Nem tudok úszni. – mutogatom el neki, amit megért, pedig nem tud minden szót, de a lényeget tudja.
- Ne aggódj, amíg itt vagyok melletted nincs mitől félned. – próbálok meg nyugodni, de addig nem igazán sikerül, amíg mellém nem ül és meg nem foghatom a kezét.
Kicsit elkezdünk beszélgetni meg puszikat is kapok a kezemre, hogy oldódjak. Nem sokára meg is történik és már beszélgetni is tudunk, meg tanítani kicsit a szavakra, hogy megértse, amit mondok neki.
Nagyra értékelem, hogy ennyire próbálkozik megérteni engem és nem csak írnom kell. Ám kicsit feltámad a szél is és nagyon lökdösi a csónakot, amire kicsit megint visszajön a félelmem.
- Kimegyünk nem kell félned. – mondja kedvesen, majd megint a szélébe kapaszkodok, ami már kicsit nedves. Egyre nagyobb szél támad, és csak úgy lökdösi a csónakot én meg kezdek teljesen bepánikolni.
Meg is történik a baj.
Annyira meglendül a csónak az én kezem meg megcsúszik, és a vízben kötök ki. kapálózok és sikítanék is, meg kérnék segítséget, ha lenne hangom. Dave hátra fordul és akkor lát meg.
- Ino. – hallom a hangját, majd utánam ugrik. És hozzám úszik. – Meg vagy. Kapaszkodj erősen. – mondja, amikor már tart. Erősen kapaszkodok belé, ahogyan csak tudok. Soha nem féltem még ennyire a víztől, de ezek után sem fogom kedvelni az egyszer biztos. A távolból imádom nézni, de máshonnan nem.
Nagy nehezen kiúszik velem együtt a partra, de még ott sem merem elengedni félek, hogy a víz vissza visz engem és magába ölel. Nagyon megijedtem. Remegek a félelemtől és ráadásul még az eső is rákezdett esni. Annyira félek, hogy pár könnycsepp az én szememet is elhagyja…
- Kicsit hűvös van már. – jegyzi meg, majd leveszi a zakóját és rám teríti, ami nagyon jól esik. Az illata meg egyből az orromba kúszik. – De ha fázik, akkor menjünk be nem szeretném, ha megbetegedne. – mondja aggódva.
- * Dave ezt nem kellett volna még a végén maga fázik meg.* - írom le neki, majd oda nyújtom.
- Ugyan nem lesz semmi bajom nincs olyan hideg, hogy megfázzak, ne aggódjon. – próbál nyugtatni, de azért még egy kicsit aggódok érte.
- *Maga tényleg egy igazi lovag. Köszönöm.* - mosolygok kedvesen.
- Nálam ez természetes – rám kacsint. Visszakarolok belé, hogy tudjunk tovább sétálni. – Tudja nagyon lenyűgözz, ahogyan bánik a gyerekkel kegyed annyira kedves és jószívű ez ritka a mai világban. Édesapja büszke lehet Önre, hogy ilyen lánya van.
Megállunk egy padnál, amire leülök, majd elkezdek írni.
- *Ezek mind Önről és elmondhatok, bár akkor is túlozz. Mondja, mi tetszik bennem? Ez a kérdés, már egy ideje foglalkoztat. – nyújtom neki oda a papírt.
- Nem túlzok én csak azt mondom amit látok és gondolok. Magához képest én feleannyira se vagyok kedves és jószívű. – simít végig az arcomon, amibe beleremegek. – A kérdésére felelve először is gyönyörű és nem csak a külsője, hanem a lelke is. Igaz alig ismerem, de ebben biztos vagyok. Nem is tudom pontosan szavakba önteni, de amikor maga mellett vagyok, és még ha éppen rossz napom is volt, akkor az máris elmúlik. Elég meglátom a mosolyát és elűzi minden problémám. Ino tudom, alig ismerjük még egymást, de higgye el minden szavam őszinte és semmit nem hátsó szándékkal mondok. – ahogy a szavakat hallom tényleg őszinték, de valahogy a vélelem akkor is bennem van, hogy mi van ha még sem igaz, de azért csak hallgatok a szívemre, meg nagyon jól is esik.
El is pirulok, ahogy gondolkozok kicsit.
- *Pedig az erről nem nyitok vitát. Nem is tudom mit mondjak annyira jól esnek a szavai és nem az, hogy nem hiszek magának csak tudja szokatlan, hiszen nem tudok beszélni és akik megközelítettek és ezt megtudták tovább álltak. – szomorodom el amikor erre vissza gondolok és ezért nehéz elhinnem, hogy valakit még így is érdeklek.
- Sajnos az emberek többsége már csak ilyen, de én nem. Engem nem érdekel, hogy néma én így fogadom el, ahogyan van. Nem fogom emiatt kevesebbnek tartani, sőt meg is mondtam becsülöm magában, hogy miket meg nem tesz és egyáltalán nem sajnáltatja magát. Szeretném megtanulni a jelbeszédet, hiszen az megkönnyítene mindent és szeretek új dolgokat tanulni főleg, ha egy ilyen tanárnőm van, mint maga. – kacsint rám, és szavai is nagyon jól esnek. Most kezdek el kicsit reménykedni, hogy lehet én is lehetnék boldog végre az életben… lehet én is megtalálom a páromat egyszer.
- *Maga tényleg eszméletlen, de szívesen megtanítom.* - mosolyodok el.
- Ez remek. – el is kezdek párdolgot mesélni neki, miközben ő kicsit mesél magáról.
Később viszont tényleg vissza megyünk a partira, mert kezd nagyon hűvös lenni. Ahogy vissza érünk kicsit folytatjuk a beszélgetést már amennyire tőlünk telik, majd a táncparkettre is invitál, ami kellemes bizsergéssel jár. Szerencsére apám most nagyon el van foglalva így nem piszkál minket.
Megbeszéljük a holnapi randit is. Megbeszéljük, hogy bemegyek még előtte a kórházba, de Dave ragaszkodik hozzá, hogy bejön velem pedig mondtam neki, hogy nem kötelező, hiszen betudok menni egyedül is, de csak köti az ebet a karóhoz.
- Nagyon jól éreztem magam és akkor holnap reggel 9 – kor találkozunk a kórház előtt. Vigyázzon magára. – kapok egy kéz csókot, amikor búcsúzkodik.
- *Ezzel én is így vagyok. Maga is vigyázzon magára jó éjszakát.* - mutogatom neki, mert tudom, hogy érti.
- Álmodjon szépeket. – távozik is. Ekkor fut be apám, akitől úgy szint elköszön, majd taxiba ül és haza megy.
Elbúcsúzunk mindenkitől, majd szépen, ahogy vagyunk eltesszük magunkat holnapra. Mondjuk én annyira nem tudok aludni. Túlságosan is izgatott vagyok a holnapi nap miatt. Reménykedek, hogy végre lesz egy normális randevúm, amit élvezni is fogok, mert hát valljuk be Dave nagyon helyes és nekem is nagyon tetszik, meg kicsit amúgy is többet érzek iránta.
~
Másnap, ahogy felkelek, szinte kipattanok az ágyból. A ruhák között kezdek el válogatni, hogy mit vegyek fel. Soha nem voltam még ilyen szituációban ezért is új számomra ez a helyzet. Végül egy szép lila ruhánál maradok, ami remélem alkalomhoz illő lesz. Lemegyek és megreggelizek, majd elindulok a kórházba gyalog.
Pont akkor érek oda, amikor Dave is. Az én arcomra meg mosolyt varázsol. Nem tudom, hogy képes rá, de az egyszerű jelentétével meg tudja tenni.
- *Jó reggelt Ino.* - mosolyog rám, amikor kiszáll a kocsiból, hogy üdvözöljön.
- *Magának is Dave.* - bemegyünk a kórházba, ahol reményeim szerint csak jó hírt fogunk kapni, mert akkor tudnék csak önfeledten Dave-vel lenni.
Bemegyünk, majd megkeressünk a szobát, amit Dave segít, hiszen a recepción nem tudnának velem beszélgetni. Örülök, hogy velem jött. Felmegyünk Aya-hoz, majd bekopogunk. Köszönök neki, mire illedelmesen visszaköszön, de látszik rajta, hogy még sápadt.
- Szia. – Köszön neki Dave is, amire elmosolyodik és integet neki.
Megtudom, hogy nincs semmi baj, csak Aya-nak leesett nagyon a vérnyomása, de tényleg semmi komolyabb. Megkönnyebbülünk, de azért vigyázni fogunk rá, hogy ne legyen több ilyen. Amint megtudtuk a leglényegesebb dolgot és a kis ajándékcsomagot is odaadtam, amit hoztam neki, amiben csak gyümölcsök vannak, távozunk Dave-vel.
- Megnyugodott? – kérdezi, amire bólintok, de most már jobban örülnék, ha tegeződnénk, így le is írom neki.
- *Kérem tegeződjünk, ha már egy randira megyünk. – adom neki oda a papaírt, de amint elmosolyodik, én teljesen elpirulok.
- Benne vagyok. – mosolyog, majd elindulunk a kocsija felé.
- *Hova fogunk menni? – kérdezem meg tőle oda nyújtva a lapot.
- Az legyen meglepetés. – mondja sejtelmesen, majd kinyitja az ajtót. Beszállok, de a kezemet nem engedi el, hanem egy csókot ad rá. – Annyit elárulok, hogy a kedvenc helyemre. – Elmosolyodok, majd várom, hogy még is hova fogunk menni.
Az úton annyira nem beszélgetünk, hiszen nem akarom zavarni a papírjaimmal.
Megérkezünk és egy nagyon csodálatos kis tavacskánál találom magam. Kiszállok a kocsiból, majd a tájat kezdem el csodálni. Mindent imádok, ami a szépséggel kapcsolatos és ez gyönyörű. Hozzám érkezik Dave, majd a kezét nyújtja mellettem.
- Mehetünk? – erre a kérdésre, csak kérdőn nézek rá.
- *Hova? – mutogatom neki, mert tudom, hogy ezt érti.
- A kedvenc helyemre. – még mindig nem értem a helyzetet, de a kezébe adom a kezemet, majd elindulunk, ahova szeretne menni.
Beszállunk egy csónakba, de félek, mivel nem tudok úszni és gondolom ez látszik is rajtam, mert nagyon kapaszkodok a szélébe, arról nem is beszélve, hogy rá is kérdez.
- Minden rendben? – kérdezi, de csak megrázom a fejemet.
- *Nem tudok úszni. – mutogatom el neki, amit megért, pedig nem tud minden szót, de a lényeget tudja.
- Ne aggódj, amíg itt vagyok melletted nincs mitől félned. – próbálok meg nyugodni, de addig nem igazán sikerül, amíg mellém nem ül és meg nem foghatom a kezét.
Kicsit elkezdünk beszélgetni meg puszikat is kapok a kezemre, hogy oldódjak. Nem sokára meg is történik és már beszélgetni is tudunk, meg tanítani kicsit a szavakra, hogy megértse, amit mondok neki.
Nagyra értékelem, hogy ennyire próbálkozik megérteni engem és nem csak írnom kell. Ám kicsit feltámad a szél is és nagyon lökdösi a csónakot, amire kicsit megint visszajön a félelmem.
- Kimegyünk nem kell félned. – mondja kedvesen, majd megint a szélébe kapaszkodok, ami már kicsit nedves. Egyre nagyobb szél támad, és csak úgy lökdösi a csónakot én meg kezdek teljesen bepánikolni.
Meg is történik a baj.
Annyira meglendül a csónak az én kezem meg megcsúszik, és a vízben kötök ki. kapálózok és sikítanék is, meg kérnék segítséget, ha lenne hangom. Dave hátra fordul és akkor lát meg.
- Ino. – hallom a hangját, majd utánam ugrik. És hozzám úszik. – Meg vagy. Kapaszkodj erősen. – mondja, amikor már tart. Erősen kapaszkodok belé, ahogyan csak tudok. Soha nem féltem még ennyire a víztől, de ezek után sem fogom kedvelni az egyszer biztos. A távolból imádom nézni, de máshonnan nem.
Nagy nehezen kiúszik velem együtt a partra, de még ott sem merem elengedni félek, hogy a víz vissza visz engem és magába ölel. Nagyon megijedtem. Remegek a félelemtől és ráadásul még az eső is rákezdett esni. Annyira félek, hogy pár könnycsepp az én szememet is elhagyja…
Kíváncsian várom a válaszát, de akkor megjelenik az apja. Komolyan mindig olyan jól tud időzíteni.
- Dave, hát maga is eljött? – persze itt a helyem főleg a lánya miatt. – Örülök a részvételének.
- Számomra a megtiszteltetés. – fogok vele kezet.
- Ino. Az iskolából keres az egyik kollégád, azt mondja nagyon fontos. – biztos fontos, ha ilyenkor zavarják.
- *Ne haragudjon* - megrázom a fejem, hogy nincsen baj. Apja elköszön tőlem és tovább megy. Nem is baj most úgyse lett volna hozzá hangulatom.
Kicsit várok, végül úgy döntök, megkeresem.
- Ino kisasszony minden rendben van? – kérdezem, amikor megtalálom.
- *Hívja fel kérem a mentőket, mert az egyik kollégista gyerekünk nagyon rosszul van és elájult. Sürgős!* - elolvasom, amit ír és rögtön veszem elő a mobilom.
- Rendben már is hívom. A kollégiumhoz menjenek? – tárcsázok és elmondom nekik a címet. El is mennek közben, de megyek is utánuk rögtön utánuk szinte futva szerencsére a közelben vannak.
- Megjöttek a mentősök. – mondom, mert pont utánam érkeznek meg.
- *Köszönöm.* - elmosolyodom. Annyira jószívű ez is úgy tetszik benne.
- Szívesen. – elmosolyodom. Édesen elpirul, mire picit felkuncogok annyira aranyos. Megfogom a kezeit és ismét a randira kérdezzek. – Akkor eljönne velem randizni? – még jobban elpirul, akik meg ott vannak szintén mosolyogni kezdenek. Remélem tényleg igent mond.
- * Igen.* - mutatja. Annyira megörülök, hogy legszívesebben én is ugrálni kezdenék, ahogyan a többiek, de azért tartom magam.
- Köszönöm. – olyan boldog vagyok. Adok egy puszit a kézfejére majd elengedem.
– Akkor visszamenjünk az ünnepségre? – kérdezek rá. Beszél még a kollégájával gondolom a diákról. Remélem semmi komoly baja nincsen. Visszamegyünk a partira bár nincs túl sok kedvem hozzá inkább vele lennék kettesben így fel is vettem az ötletem.
- Mi lenne, ha elmennénk inkább kicsit sétálni? – kérdezek rá.
- *Nem lennék túl jó társaság, hiszen nem tudnék sokat beszélni, csak írni.* - az nem baj engem úgyse zavar, bár tény minél előbb megszeretnék tanulni, így beszélni.
- De mi lenne ha megtanítana megint pár szót, vagy mondatot, amit tudnék használni. – erre bólint. Udvariasan felajánlom a karom, ő pedig belém karol így sétálunk ki a közeli parkba.
- Kicsit hűvös van már. – állapítom meg. Elengedem a karját, majd leveszem a zakóm és a hátára terítem. – De ha fázik, akkor menjünk be nem szeretném, ha megbetegedne. – mondom kissé aggódva.
- * Dave ezt nem kellett volna még a végén maga fázik meg.* - írja le nekem.
- Ugyan nem lesz semmi bajom nincs olyan hideg, hogy megfázzak, ne aggódjon. – mosolygok rá nyugtatóan.
- *Maga tényleg egy igazi lovag. Köszönöm.* - mosolyodik el.
- Nálam ez természetes – kacsintok rá. Visszakarol belém és tovább sétálunk. – Tudja nagyon lenyűgözz, ahogyan bánik a gyerekkel kegyed annyira kedves és jószívű ez ritka a mai világban. Édesapja büszke lehet Önre, hogy ilyen lánya van.
Megállunk egy padnál és leül majd ismét írni kezd.
- *Ezek mind Önről és elmondhatok, bár akkor is túlozz. Mondja, mi tetszik bennem? Ez a kérdés, már egy ideje foglalkoztat. – nyújtja át a papírt.
- Nem túlzok én csak azt mondom amit látok és gondolok. Magához képest én feleannyira se vagyok kedves és jószívű. – simítok az arcára. – A kérdésére felelve először is gyönyörű és nem csak a külsője, hanem a lelke is. Igaz alig ismerem, de ebben biztos vagyok. Nem is tudom pontosan szavakba önteni, de amikor maga mellett vagyok, és még ha éppen rossz napom is volt, akkor az máris elmúlik. Elég meglátom a mosolyát és elűzi minden problémám. Ino tudom, alig ismerjük még egymást, de higgye el minden szavam őszinte és semmit nem hátsó szándékkal mondok. – a szavaim tényleg őszinték. Soha nem érezem még ehhez foghatott, amit az ő közelébe érzek.
Ismét elpirul, annyira édes.
- *Pedig az erről nem nyitok vitát. Nem is tudom mit mondjak annyira jól esnek a szavai és nem az, hogy nem hiszek magának csak tudja szokatlan, hiszen nem tudok beszélni és akik megközelítettek és ezt megtudták tovább álltak. – szomorodik el picit.
- Sajnos az emberek többsége már csak ilyen, de én nem. Engem nem érdekel, hogy néma én így fogadom el, ahogyan van. Nem fogom emiatt kevesebbnek tartani, sőt meg is mondtam becsülöm magában, hogy miket meg nem tesz és egyáltalán nem sajnáltatja magát. Szeretném megtanulni a jelbeszédet, hiszen az megkönnyítene mindent és szeretek új dolgokat tanulni főleg, ha egy ilyen tanárnőm van, mint maga. – kacsint rá.
- *Maga tényleg eszméletlen, de szívesen megtanítom.* - mosolyodik el.
- Ez remek. – pár dolgot el is kezd tanítani, meg én is mesélek magamról. Később visszamegyünk, hiszen már tényleg hűvös kezd lenni, na meg biztosan keresni fogja az apja.
Bent folytatjuk a társalgást és még táncolok is. Az este folyamán leginkább együtt vagyunk, amit kifejezetten élvezzek, annak meg főleg örülök, hogy az apja el van foglalva és békén hagyj minket, de az persze feltűnik, hogy figyel minket.
Megbeszéljük a másnapi randit. Szerencsére szombat van, így nem dolgozom és ő se, de megbeszéljük, hogy elsőre a kórházba megyünk a diákjához. Hiába mondja, hogy nem kell mennem én ragaszkodom hozzá.
- Nagyon jól éreztem magam és akkor holnap reggel 9 – kor találkozunk a kórház előtt. Vigyázzon magára. – kap egy kézcsókot ismét búcsúzásként.
- *Ezzel én is így vagyok. Maga is vigyázzon magára jó éjszakát.* - ezeket már mind meg is értem.
- Álmodjon szépeket. – el is megyek. Apja is befut tőle is elköszönök, majd egy taxiba ülve haza megyek.
Nagyon boldog vagyok, hogy igent mondott és alig várom már a holnapot. Az a tervem, hogy a kórház után elviszem csónakázni majd ebédelni egy hangulatos kis étterembe. A többi meg majd kialakul.
Otthon lefürdök, majd ágyba bújok. Ő rá gondolva alszok el.
~
Másnap frissen és üdén ébredek. Megreggelizek, majd elkészülök. Most inget veszek fel és egy farmert. Beülök a sportkocsimba és elmegyek a kórház elé. Szinte egyszerre érkezzünk.
- *Jó reggelt Ino.* - mosolygok rá.
- *Magának is Dave.* - ma is olyan csinos. Elindulok be a kórházba remélve, hogy csak jó híreket kapunk és utána mehetünk a randira. Érzem ez egy remek nap lesz.
Ma este is partit fogunk tartani, mert apám úgy tartja, hogy kell tartani a támogatókkal a kapcsolatot és ezt hol lehetne, mint egy parti keretén belül. Nekem is kötelező a megjelenés, meg hogy bevalljam, kicsit reménykedek is, hogy Dave eljön és tudunk kicsit beszélgetni. Nagyon szimpatikus férfi és a szívem is hevesebben dobog, amikor meglátom, de ő sem néz rám szerintem nőként, mint a többi, hiszen még is csak néma lennék, ami elég sajnálatos, de én örülök neki, mert így legalább olyan dolgokra figyelek, amire a többiek soha nem fognak. Szájmozgásra, illatokra, na meg a velem hasonló helyzetben lévő fiatalokra, gyerekekre.
Ahogy a tömegben álldogálok - mert ugye mást nem igazán tudok, mert nem értenek meg, max ha leírom nekik, amit szeretnék -, meglátom Dave-et, ahogy széles mosollyal közeledik felém. A szívem már egyből megint a torkomban kezd el dobogni arról nem is beszélve, hogy a pillangók a gyomromba költöznek.
- * Jó estét Ino* - köszön nekem jelbeszéddel, márt azért már párszót tanítottam neki. Megfogja a kezemet és csókot lehel rá, amire halványan elpirulok.
- *Jó estét Dave.* - mosolyodok el. - * Jó látni. Hogy érzi magát?* - kérdezem tőle kedvesen és illedelmesen, amire neveltek a szüleim.
- *Köszönöm jól.* - mutogatja, majd át vált beszédre, mert sok mindent nem tud még mutogatni. – Főleg most, hogy ismét láthatom. Engedje meg, hogy elmondjam maga napról – napra szebb. Ön hogy vagy? Elnézést, de ez még nem megy mutogatással. – nevet fel, amire csak mosolyogok még mindig.
Előveszek egy papírt meg ceruzát és írni kezdek.
- *Ne szabadkozón már így is többet tud mint az emberek nagy része. Maga pedig udvarias és hízelgő, mint mindig.* - kacagok fel némán. Szeretek nevetni még ha hang nélkül is.
- Csak őszinte. Ezt magának hoztam. Szeretem volna kedveskedni és említette, hogy szereti a növényeket. – nyújt át nekem egy igazán ritka dáliát. A virágok királynőjét. – Azt mondta az előadó, hogy ez virág elég ritka. Kérem fogadja el bár meg kell mondanom, hogy a maga szépsége mellett ez a virág eltörpül csak egy gaz semmi több. – szavaival teljesen zavarba hoz, meg tényleg gyönyörű a virág. Ritkán figyelnek rám és jegyzik meg miket szeretek, de jól esik olykor egy ilyen kis gesztus.
- *Dave ezt nem kellett volna. Vagyonba kerülhetett. Csodás ez a virág, de batárságokat beszél. Én nem hoztam magának semmit.* - felváltva nézem a virágok, meg őt, mert nagyon tetszik a virág, de őt sem akarom megsérteni.
- Magáért bármit, de talán tudná viszonozni persze nem ezért hoztam. – teszi hozzá gyorsan. – Már próbáltam elhívni randira, de eddig mindig kosarat adott most mondhatna igent. – teszi a pultra a virágot, majd megfogja mind a két kezemet. – Csak magára tudok gondolni mióta megláttam és szeretném közelebbről megismerni, de maga aljas módon folyton visszautasít. – játssza el a sértettet, de elmosolyodik. – Egy randevú még nem a világ vége és különben is megígérte, hogy megtanít jelbeszédre. Mit mond? – mélyen a szemembe néz, miközben a kezemet cirógatja.
Elkezdek kicsit gondolkozni, majd amikor már éppen válaszolnék megjelenik az apám.
- Dave, hát maga is eljött? – köszön kimérten, majd kezet nyújt neki. – Örülök a részvételének. – kezdi el magyarázni, de ez cseppet sem így van. Frusztrálja, hogy itt kell lennie.
- Számomra a megtiszteltetés. – fog vele kezet, majd apám felém fordul.
- Ino. Az iskolából keres az egyik kollégád, azt mondja nagyon fontos. – mondja.
- *Ne haragudjon* - Kérek tőle bocsánatot, majd felfogom a szoknyámat és kicsit sietek, mert ha ilyenkor keresnek, akkor csak nagy baj lehet.
Szaladok kifele, amikor az egyik kollégámat találom ott. Azt mondja, hogy az egyik diákkal történt baj a kollégiumban és hogy menjek nagyon gyorsan, mert orvosi ellátásra van szüksége.
Nem tudom, hogy mit csináljak, hiszen rendőrséget meg mentőket nem tudok hívni, mert nem tudok beszélni.
- Ino kisasszony minden rendben van? – hallom meg a megmentőm hangját, mire odafordulok. Egyből elmosolyodok, majd a lapra írni kezdek tollal.
- *Hívja fel kérem a mentőket, mert az egyik kollégista gyerekünk nagyon rosszul van és elájult. Sürgős!* - nyújtom át neki a papírt, mire elolvassa.
- Rendben már is hívom. A kollégiumhoz menjenek? – kérdezi, amire bólintok. Egyből tárcsázik, mi meg a tanárral szaladunk a diákhoz, hogy vele legyünk és ne a diákok rémüljenek meg még jobban.
Amint beérünk, próbáljuk megnyugtatni a diákokat, majd kiküldünk minket és letérdelve a gyerek mellé próbáljuk simogatni és megnyugtatni.
Egyszer csak az ajtón siet be Dave.
- Megjöttek a mentősök. – mondja lihegve és már mögöttünk jönnek is be. Odaengedjük őket, majd odaállunk Dave mellé.
- *Köszönöm.* - mutogatom el neki, mert tudom, hogy ezt érti.
- Szívesen. – elmosolyodik, én meg kicsit elpirulok és el is fordítom a fejemet, amikor megfogja a kezemet és felemeli. – Akkor eljönne velem randizni? – kérdezi, amire teljesen elpirulok, hiszen nem csak én vagyok így vele, hogy csak beszélni nem tudok, de hallani meg tökéletesen hall. A kollégám is meg jó pár diák, akik mosolyogva néznek minket, hogy vajon mi lesz a válaszom.
- * Igen.* - mutogatom el és még bólintok is rá, amire mindenki elkezd ugrálni, és ha lenne hangjuk, akkor ujjonganának, én meg hirtelen azt se tudom, hova süllyedjek el, hogy megmeneküljek.
- Köszönöm. – mondja, majd puszit ad kezemre. Annyira lovagias és kedves, hogy azt elmondani nem tudom. – Akkor visszamenjünk az ünnepségre? – teszi fel a kérdést, majd a kollégám felé fordulok.
Megbeszélem vele, hogy menjen be a diákhoz tudja meg mi a gond és mi történt vele és értesítsen a dolgokról. Bólint és a többieket a helyükre tereli, hogy aludjanak, mi meg megyünk vissza a partira, amihez annyira túlzott kedvem nincs.
- Mi lenne ha elmennénk inkább kicsit sétálni? – kérdezi, amin elmosolyodok, majd leírom neki:
- *Nem lennék túl jó társaság, hiszen nem tudnék sokat beszélni, csak írni.* - kicsit szomorú vagyok, hogy ez tényleg így van.
- De mi lenne ha megtanítana megint pár szót, vagy mondatot, amit tudnék használni. – Veti fel az ötletet. Tetszik, hogy ennyire próbálkozik, így erre megint nem tudok nem-et mondani. Bólintok egyet, majd szépen elmegyünk sétálni, bár tény és való, hogy kicsit hűvös van főleg, ahogy eljöttem a partiról, de majd visszamegyünk és felmelegszek. Egyenlőre kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni ma este.
Ma ismét egy partira megyek. A munkahelyemen korán végeztem ami azt jelenti, hogy már délután 4 – re otthon is voltam. Alig várom az estét. Ott lesz a gyönyörűséges Ino még a neve is csodás. Az édesapja az üzlettársam. Már két üzletet kötöttünk eddig, de nekem az a célom, hogy a két céget egyesítsük. Tisztában vagyok vele, hogy neki sokkal több tapasztalata van és több mindent ért el hiszen idősebb nálam az apám is lehetne akár, de én 26 éves korom ellenére már nagyon sokat érte el az üzleti világban és ez ritka. Egyesíteni akarom a két céget. Mindenkinek jó lenne és együtt még jobban virágozna az üzlet csak hát az öreggel nincsen könnyű dolgom, de akkor se fogom feladni. Elterveztem egyesülni fogunk és ez így lesz még ha évek is kellenek hozzá. Jó ember csak elég makacs és nekem kissé szűklátókörű, de ráfog jönni, hogy amit mondok az jó. Ma este viszont nem vele fogok foglalkozni, hanem a lányával Inoval. Ő tényleg egy földre szállt angyal sőt annál is szebb. Fél éve találkoztunk, ahogyan az apjával is. A mai napig emlékszem rá. Éppen egy barátommal beszélgetem amikor belépett a bálterembe. Minden szem rászegeződött. Szavakba se lehet önteni mennyire szép és kedves. Nem volt alkalmunk még nagyon ismerkedni, hiszen apuci igen csak védi pedig felnőtt nő, de ezt se adom fel. Randizni szeretnék sőt akarok vele és vele lenni. Mióta vele találkoztam más nőre rá se nézzek nekem csak ő kell. Hozzá képest mindenki más szürke és fakó. Szeretnék róla mindent tudni amit csak lehet.
Eddig annyit tudok, hogy imádja a virágokat, ezért vettem is neki egy nagyon ritka és különleges virágot. Tudom ezzel nem kapom meg és nem is akarom, de aki nekem tetszik szeretem a tenyerén hordozni akár csak egy hercegnőt. Magániskolában segít némákat oktatni, mert sajnos ő maga se beszél pedig biztos a hangja csodásan csilingelt. Becsülöm őt. Nem szenved és nem sajnáltatja magát, hanem élvezi az életet és még segít is másokon ebben hasonlítunk. Én is jótékonykodom, amikor csak tehetem. Szeretek másokon segíteni és a hálás, boldog mosolyt amit cserébe kapsz az többet ér mindennél.
Nehezen megy a kommunikálás, de már pár mozdulatát eltanultam tőle és meg is akarom tanulni az egész jelbeszédet. Mondtam is már neki és mikor találkozunk mindig tanulok valami újat, de ez így nem az igazi. Elhatároztam ma randira hívom ismét, de most nem fogok nemleges választ elfogadni és az apja se érdekel, ha kell egyenesen tőle kérem el akkor.
Pár falatot eszek majd lefürdök majd egy száll köntösben kiülök a teraszomra. A kilátás isteni, de jó lenne végre valakivel vagyis vele megosztani. Elszívok egy szivart egyszerűen imádom. Nem cigizek csak szivarozok és nem is tervezem, hogy mostanság fogom letenni. Szépen elszívom és csak rá gondolom.
Bemegyek és elkészülök. Öltönyt veszek na meg nyakkendőt is kötök. Elegánsan festek, mint mindig. Elvégzem magamon az utolsó simításokat majd fogom a virágot és elindulok. Taxival megyek mivel fogok inni pár pohárral és akkor nem vezetek.
Mire megérzem elég sokan vannak. Az ilyen partikon sok üzletemberrel lehet megismerkedni és már én is sokszor tettem, de most nem érdekel a munka csak Ő.
Belépve rögtön keresni kezdem mielőtt bárki betalálna. Fel is tűnik kecses, formás alakja. Hogy lehet valaki ennyire káprázatos? Szerencsére egyedül van még ezt mázlit. Elé lépek és rámosolygok.
- * Jó estét Ino* - köszönök neki jelbeszéddel megfogva kezét lágy csókot hintek törékeny kis kézfejére.
- *Jó estét Dave.* - mosolyodik el. - * Jó látni. Hogy érzi magát?* - még ezt is értem. Már várom, hogy felajánlja, hogy tegezzük egymást.
- *Köszönöm jól.* - ez még megy mutogatással. – Főleg most, hogy ismét láthatom. Engedje meg, hogy elmondjam maga napról – napra szebb. Ön hogy vagy? Elnézést, de ez még nem megy mutogatással. – nevetek fel.
Elővesz egy papírt és írni kezd.
- *Ne szabadkozón már így is többet tud mint az emberek nagy része. Maga pedig udvarias és hízelgő mint mindig.* - kacag fel némán.
- Csak őszinte. Ezt magának hoztam. Szeretem volna kedveskedni és említette, hogy szereti a növényeket. – nyújtom át neki és tényleg nagyon szép volt. – Azt mondta az előadó, hogy ez virág elég ritka. Kérem fogadja el bár meg kell mondanom, hogy a maga szépsége mellett ez a virág eltörpül csak egy gaz semmi több. – minden szavam őszinte és tényleg szeretek bókolni. Sikerül zavarba hoznom így elpirulva még szebb, ha lehetséges.
- *Dave ezt nem kellett volna. Vagyonba kerülhetett. Csodás ez a virág, de batárságokat beszél. Én nem hoztam magának semmit.* - hol az ajándékot nézi, hol engem. Örülök, hogy tetszik neki.
- Magáért bármit, de talán tudná viszonozni persze nem ezért hoztam. – teszem hozzá gyorsan. – Már próbáltam elhívni randira, de eddig mindig kosarat adott most mondhatna igent. – pultra teszem a virágot megfogom mindkét kezét. – Csak magára tudok gondolni mióta megláttam és szeretném közelebbről megismerni, de maga aljas módon folyton visszautasít. – játszom a sértettet, de el is mosolyodom. Egy randevú még nem a világ vége és különben is megígérte, hogy megtanít jelbeszédre. Mit mond? – nézzek mélyen a szemébe finoman cirógatom a kezét.
Szerkesztve Felicity által @ 2012. 04. 02. 22:49:53
Egyik este mikor haza fele tartok a munkámból, látom, hogy mellettem lévő házban világosság van, ami meglepő, hiszen ott senki nem lakik, jobban szólva eddig nem lakott. Kíváncsi vagyok, hogy ki ő és mi ő, de most csak nem leszek annyira bunkó, hogy bemenjek és megkérdezzem ki vagy és mit akarsz itt mellettem.
Bemegyek a házba, levetem magamról az napi rongyaimat, majd elmegyek és alaposan lecsutakolom magam, mert most egy jó frissítő fürdő olyan jól esne. Beállok a tusoló alá és engedem a vizet, mikor hallom, hogy csengetnek. Nagyot sóhajtok, majd derekam köré tekerek egy törölközőt és ajtót nyitok, amire egy nagyon bájos és aranyos lánnyal találom szemben magam, aki egyből fülig pirult, amikor meglátott.
Barna gyönyörű haja van és csábítóan szexi arcvonása. Kék szemei csak úgy csillognak a lámpafényben, ami a hátam mögül bujkál ki. Kicsit végig nézek, rajta és mit ne mondjak, nagyon gyönyörű teste van, ami kicsit fel is kelti az érdeklődésemet. Bár ahogy kicsit észrevettem meztelen testemet ő is végig nézte, de csak halványan elmosolyodok rajta.
- Szia. Miben segíthetek? – kérdezem kedvesen, mire picit megrázza a fejét, majd rám emeli tekintetét, amikben egyből elveszek.
- Szia. csak gondoltam csapok egy kis házavató bulit, mert die költöztem melléd a házba és átjöhetnél, ha van kedved. – mondja aranyos és csilingelő hangján, ami egyből elvarázsol és eleinte csak a hanga visszhangzik a fejembe. - Angeline Ciel vagyok. – Nyújt kezet, amit viszonzok. Olyan puha és jó tapintása van a bőrének. Olyan puha és selymes.
- Naganori Touya és rendben. Letusolok, kicsit összeszedem magam és átmegyek. – mondom mély búgó hangon, amire csak egy mosollyal jutalmaz.
- Várni foglak. Addig is, szia. – elköszön, mire visszaköszönök. Bemegyek a házba és visszaállok tusolni. Folyamatosan, csak Angel jár a fejembe. Letusolok, majd veszem az egyik könnyedebb ruhámat. Befújom kedvenc parfümömmel. Mikor indulnék, elgondolkozok. Csak nem mehetek üres kézzel. Bemegyek a spájzba és elkezdek nézelődni. Találok egy doboz bonbon-t, amit kiviszek, majd kimegyek a kertbe és vágok pár gyönyörű rózsát. Azt hiszem, most már mehetek.
Átmegyek és becsenegetek, mire ugyan az a mosolygós arccal találkozok, mint az előbb, csak most nincs annyira vörös, hiszen nem egy szál törölközőben állok előtte.
- Szia Touya. – köszön aranyosan.
- Szia Angeline. Ezeket neked hoztam. Üdvözöllek a szomszédságomban. – mosolygok, majd egy puszit is adok az arcára és odanyújtom a virágot és a csokit.
- Köszönöm szépen. Honnan tudtad, hogy szeretem a virágokat? – kérdezi aranyos hangján.
- Csak rá trafáltam. – kacsintok rá. Beljebb invitál. Körbe nézek és nagyon kellemes hatást ad látvány. Egyáltalán nem giccses és nem gazdag házra utál. Szerény és visszafogott. Pont olyan amilyenek szeretem látni a házakat. Ilyenekre szoktam megtervezni, csak nem mindenki ilyenre szokta berendezni. Egy kicsit elkezdek körbe járni. Nem sokkal később már ott terem mellettem.
- És milyen amúgy a környék? Szeretsz itt lakni? – érdeklődik, ami olyan aranyossá teszi, hogy mindjárt felfalom.
- Igen szeretem, mert este csendes, de reggel viszont nyüzsgés van és valahogy nekem erre van szükségem. Szeretem a házakat, mivel a nagyját én tervezem meg. – mesélem, amire csak kerek szemekkel néz rám.
- Tényleg? – érdeklődik és tovább sétálunk.
- Igen építészmérnök vagyok és van egy vállalatom, ami sok felkérést szokott kapni. Például ezt a házat is én építettem. – magyarázom neki, mire körbe néz.
- Nagyon szép ház. Mikor először megláttam már akkor tudtam, hogy nekem kell. – őt figyelem, ahogy a házban néz körbe. Gyönyörű teremtés.
- Ilyen elrendezésre terveztem meg. Úgy hogy nagyon örülök, hogy te vetted meg. – mosolygok bájosan. – Bár nem csak a ház berendezés miatt örülök, ha nem azért is, mert egy ilyen gyönyörű teremtés költözött bele. – bókolom neki és rá nézve várom a válaszát, hogy vajon mit fog reagálni a dolgokra, bár reménykedek neki, hogy nem fog nagyon túlságosan is elutasítani.
-Hát úgy volt, hogy…-és mesélni kezdi, hogy mi is történt –És most itt vagyok.
-Értem. Hát elég szerencsétlen vagy, azt meg kell hagyni…-nevetek- De ne aggódj, majd én megvédelek. –közelebb hajolok hozzá, de eltol. Mi van? Ezt most miért?!
-Figyi Melody, van egy kis gond…
-Gond? Micsoda? Nem kell félned, nem harapok…nagyot. –vagy mégis, de erről később. Felülök az íróasztalra.
-Ez a barátnős dolog. Az a helyzet, hogy te totálisan az ellentétem vagy. És különben is. Ott a munkahelyem, de ami a legrosszabb, ott van az anyám is. Mégis mit mondjak, hogyan léptél be egyik napról a másikra az életembe? –óh már azt hittem, hogy van egy igazi barátnője. Megkönnyebbülés. Le kellett volna puffantanom szegényt.
-Áh értem. Szóval gondol lesznek anyucival. Nem kell paráznod, mondtam, hogy…
-Hát pont nem függök tőle. De egyszerűen ő olyan…olyan…na mindegy, hagyjuk is… Ja igen, és még az is ott van, hogy…-leszállok az asztalról, amin eddig ültem, és elhallgattatom az ujjammal. Sss édes, ne aggódj ennyit…
-Csitt, csitt. Elég a kérdésekből…minden rendben lesz anyucival és a munkával is. És az összes többi ügyes-bajos dolgoddal is. Na de most ideje, hogy körbevezesselek.
-Oh arra nincs szükség…-jah persze, aztán tévedj el itt nekem.
-Oh dehogynem! Gyere! –úgy is én döntöm el, hogy mi lesz és mi nem. Kimegyünk a folyosóra, de mintha kissé zavart lenne az édes.
-Mintha kicsit frusztrált lennél Joshua. Mi a baj?
-Oh semmi. Csak furcsa ez a hely. –na jó… Tovább sétálunk, páran ugyan megnéznek, de kit érdekel… Elérkezünk a fegyverterembe, ahol rengetegféle cucc van, főleg lőfegyverek, de egyéb dolgok is akadnak bőven.
-Ez itt a fegyverterem, de gondolom, hogy magadtól is kitaláltad. –mondom neki mosolyogva.
-Szóval ezért tudtok olyan könnyen megölni bárkit…van miből választani. –buta fiú…
-Nem a fegyver a lényeg. –a falhoz nyomom, amin nagyon meglepődik, hát még akkor, mikor a torkához szegezek egy tollat- Ezzel az egyszerű kis tollal is meg tudnálak ölni, ha akarnám, sőt akár puszta kézzel is. Minden csak a technikán múlik. Érted már? –elengedem őt. A toll okozta nyomra egy apró puszit adok. Szeretek vele játszani, látszik, hogy gyakran jön zavarba. Cuki fiú…
-Azt hiszem…-nyögi ki végül, bár gondolom, hogy majd kiugrik a szíve.
http://www.youtube.com/watch?v=ZQ2nCGawrSY -Tudod, egy fegyver is lehet ártalmatlan, ha éppen szerencséd van. Ismered az orosz rulett játékot? –leveszek egy fegyvert, aztán beleteszek egy töltényt, és megpörgetem a tárat. Becsukom, és Joshuara szegezem.
-Mit csinálsz? Meg akarsz ölni? –félsz, igaz? Hehe, édes vagy. Joshua Kisagi…még nem ismersz engem…
-Bumm! –elsütöm a fegyvert, de szerencséjére üres tárat fog ki. Elnevetem magam, aztán újra pörgetek, és saját fejemhez szegezem.
-Megőrültél? –egyre zaklatottabb.
-Még az is meglehet. Bumm…-megint semmi. Még egyszer megpörgetem, és újra a saját fejemhez tartom, de megint nem történik semmi. Mikor harmadszorra is el akarom sütni, Joshua lefogja a kezemet.
-Hagyd már abba! Rossz nézni is. –tényleg meg van ijedve.
-Nyugi már! Azt gondolod, hogy annyira ostoba vagyok, hogy csak a szerencsében bízom? Tudod, hogy hányszor játszottam már ezt? Még mindig itt vagyok, látod? Ez a fegyver be van állítva, hogy ne süljön el, ha golyó van benne. Látod te kis butus, jó időben, jó helyen kell csalni…-megpuszilom a mutatóujjamat, amit aztán ajkaira teszek, és kacsintok egyet- Na gyere, menjünk, nem érünk rá itt nézelődni…-megfogom a kezét és húzom magam után.
Mivel kezd későre járni, visszakísérem a szobába, ahol én is aludni fogok, hisz éjjel-nappal vigyáznom kell rá. Már nem is bánom, hisz elég helyes fiú, és oda vagyok azért, hogy néha ilyen kis félénk. Gyorsan bekapunk valamit, aztán ágyazni kezdünk. Vicces, néha kicsit belegabalyodunk a takaróba.
-Akkor én most megyek és lezuhanyozom. –mondja.
-Elkísérlek. –vágom rá azonnal.
-Micsoda? Velem akarsz zuhanyozni? –mit nem ért ezen?
-Igen. Miért, baj? Csak nem vagy szégyenlős? –mosolyra húzódik a szám.
-Nem, csak nem hinném, hogy illő lenne, hogy egy idegen hölggyel együtt…-kap egy pici puszit a szájára.
-Én a barátnőd vagyok, netán elfelejtetted? Az nem baj, ha kicsit közelebb kerülünk egymáshoz. Ígérem, hogy nem lesek majd, még a villanyt is lekapcsoljuk, rendben? –nem számít, hogy nem fog égni a lámpa, én akkor is megnézem, amit meg akarok nézni. Nem csinálok vele semmit, csak megnézem magamnak. Ez is elég…kezdetnek…hehe… Hosszú napok várnak még ránk, és Joshua izgalmas kalandnak ígérkezik…
