|
|
Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)
| Methen | 2018. 04. 24. 12:30:14 | #35468 |
Karakter: Armanda Blackwater (kitalált)
Megjegyzés: ~ Chloénak
A telefonom csodás hangjára ébredek fel. Nem mondhatom, hogy túlságosan is örülök neki, mindenesetre hálás vagyok érte, hogy így nem fogok elkésni a mai első órámról.
A koli épületében közös a fürdő, de legalább a szobák egyszemélyesek, így legalább van egy kis privát szférám. Átfordulok a másik oldalamra, hogy még egy kicsit élvezzem az ágy melegét, és a reggeli napfényben szemügyre vételezem a szemközti falat. Hatalmas plakát fedi, mégpedig a Roxfort címerével, körülötte – mind a lapon, mind a falon – pedig rengeteg „post it” található. Mindegyiket apró betű díszíti, a legtöbb tollal lett lejegyezve, ám akad néhány, amelyet színes tűfilccel írtam. A legtöbbön a beadandók határideje, illetve annak témája és kötelező terjedelme van feltüntetve, azonban néhányon az egyéb érdeklődési köreimnek megfelelő szövegek vannak.
|
Új
Harry Potter film
novemberben!
|
|
Vasárnap mozi
A víz érintése
14:00!!!
|
Ezeket még távolról is látom... ami sokat elárul a szoba méreteiről.
Kimászom az ágyból, és összegyűjtöm a reggeli motyómat. Törölköző, tusfürdő, fogkefe, és mások előtt is felvállalható ruhadarabok. Csak egy pillantást vetek a tükörképemre, és azzal a lendülettel menekülök is tovább.
Szerencsémre csak ketten vannak a közös fürdőszobában, így gyorsan lehajítom magamról a ruhadarabokat és elbújok a függöny mögött. Azt mondták, hamar megszokja az ember, hogy másokkal együtt zuhanyzik, de bennem az iskola kezdetétől eltelt idő sem változtatta meg ezt a képet.
Igyekszem úgy kalkulálni a zuhanyzást, hogy a bent lévők távozzanak, mielőtt kilépnék, így rengeteg meleg vizet locsolok magamra. A függöny melletti résen néha kipillantok, hogy elkészültek-e már, de az istenért sem akarnak sietni. Persze, még rengeteg idő van, és a sminkelést is jobb itt megcsinálni, mint a szobájukban...
Végül rászánom magam, hogy elzárjam a csapot. Elég egy pillantást vetni vöröslő bőrömre, hogy tudjam, ma sem voltam túl kegyelmes a bőrömhöz. A forró víz kiszárítja a bőrt, és meg utálom a testápoló minden formáját. De néha olyan jó érezni, hogy meleg... meleg... meleg...
Na, nem mintha a fürdőben olyan hideg lenne, plusz a pára is (nekem köszönhetően) gondoskodik arról, hogy a belépők egy pillanatra megtántorodjanak. A tiszta ruháim behúzom a függöny mögé, és még a fülkében egyensúlyozva küzdöm őket magamra, hogy még csak véletlenül se érjek hozzá a vizes csempéhez. Kilépve pont nyílik a fürdő ajtaja, és Victoria sétál be rajta.
– Jó reggelt, Vicca! – köszöntöm vigyorogva, és rákacsintok.
– Hányszor mondtam már, hogy ne hívj így! – sziszegi, én pedig vállat vonok. Szerintem akkor is sokkal jobb ez az elnevezés, mint az, hogy Victoria. Csak így, simán.
– Na és, milyen volt az este?
– Hagyj már békén, oké?
Mindig is imádtam a kreatív szóhasználatát. Tudom, hogy ki nem állhat, de valamiért ennek eddig nem adott hangot. Viszont érzem rajta, hogy valamikor úgyis ki fog akadni, és elküld az anyámba, hogy kopjak le róla, de addig is, kiélvezem, hogy büntetlenül piszkálhatom a kis tündérkisasszonyt, akinek mindent szabad.
Egy gyors fogmosás után magára hagyom Viccát, és a szobám felé veszem az irányt. Gyorsan ledobom a cuccaim, és összekészítem a mai holmimat. Füzetek, laptop, tolltartó, két doboz energiaital az asztal alatti készletből, és a mindig szükséges lim-lomjaim. El sem bírnék indulni nélkülük. Igaz, hogy így van majdnem tíz kilós a táskám, de a hátamon pont elfér.
Odakint szerencsére csodálatosan süt a nap, és amíg szellőztetek, arról is meggyőződöm, hogy a reggeli levegő melegebb az átlagosnál. Igazán csodálatos őszi napnak nézünk elébe.
Az iskola előtti parkba sietek, és egy szimpatikus padra telepedek le, ami még nincs teljesen összefirkálva. A táskám magam mellé rakom, és előveszem az egyik energiaitalom. A reggeli kávé jobb lenne, viszont még nem jutottam odáig, hogy egy rendes kávéfőzőt vegyek, és különben is: nem akarok egész nap egy csészével mászkálni. Az alumínium dobozt meg fel lehet újra hasznosítani, úgyhogy nagy kárt csak nem teszek vele.
Az iskolai gyorsjárat (ahogy a többiek szeretik nevezni) a mobilom szerint csak húsz perc múlva érkezik. Papíron. A gyakorlat azonban eddig azt mutatja, hogy legalább öt, de inkább tíz perces késéssel kell ilyenkor számolni, ami azt jelenti, van még legalább fél órám, amíg Eric és a többi lány megérkezik. Lisa, Sarah, Denise és Evelyn. Rajtam kívül még ők járnak a számítógépi grafika órákra, mármint lányok. Eric valamiért velünk tart; valahogy nem illik bele a többi srác alkotta csoportba. Talán azért, mert hozzájuk képest jól néz ki – ezt még én is elismerem, noha nem vonzódok hozzá. Legalább olyan igényes az öltözködésére, mint én, vagy talán még jobban.
Egy kék hajú lány tűnik fel a lépcsőn, és viharzik el valami dobozszerűséggel a kezében az épület felé. Különös látványt nyújt; efféle extrém megjelenése senkinek sincs az Akadémián. Alig öt perc múlva újra feltűnik a látómezőmben, miközben valamilyen papírlapot igyekszik felszegezni minden függőleges felületre.
Ezt utálom talán a legjobban ezen a helyen: bárki azt rak ki, amit csak akar, és senki sem szedi le őket.
Megmozgatom a dobozom, és hallom, hogy teljesen üres. Az utolsó cseppet azért még megpróbálom kiinni belőle (minden csepp koffein számít!), és a közeli kuka felé veszem az irányt. Egy pillanatra lelkiismeret–furdalásom lesz, hogy nem a szelektívbe viszem, de gyorsan leküzdöm: majd holnap. A kuka melletti villanyoszlopon is ott van az egyik lap, amit a kékhajú lány tűzött ki.
Eltűnt személy, Rachel Amber. Elolvasom a róla szóló sorokat, majd leküzdve az ellenérzéseim, hogy egy hülye vagyok, a kékhajú lányhoz sétálok.
– Mióta keresed? – kérdezem tőle, és a mellette heverő papírokra mutatok.
– Pár hónapja. Miért, láttad őt?
Szomorúan megrázom a fejem.
– Akkor minek jöttél ide? – kérdezi dühödten, de pár pillanat múlva megrázza a fejét. – Bocs, csak szar reggelem volt.
– Megértem, tényleg nagyon... pocsék.
A szavaimból érezni lehet, hogy nem éppen így gondolom, viszont annyira ostoba még én se vagyok, hogy egy olyan embernek kezdjek el arról magyarázni, hogy milyen csodás a napsütés, és hogy ezen az őszi napon mekkora szerencse, hogy a nap melegét érezhetjük a bőrünkön. Mondjuk, pont nem az az ember vagyok amúgy se, aki ezekről áradozna, de hihetetlen, milyen hatást lehet az ilyen kijelentésekkel elérni néhány embernél.
Nem veszteget rám több időt, a farzsebéből kisebb küzdelem árán egy gyűrött cigis dobozt vesz elő, és abból egy szálat illeszt az ajkai közé.
– Kérsz? – néz fel rám, én pedig, habár nem vagyok nagy dohányos, elfogadom a felkínálást.
– Köszi, majd valamikor meghálálom.
– Kezdheted is – kacsint rám. – Megtennéd, hogy bent felraksz ezek közül párat? Nem szívesen megyek be az épületbe, mikor David is bent mászkál.
– David? – kérdezek vissza, és értetlenül nézek rá. Válasz helyett azonban az öngyújtóját nyújtja felém, én pedig beletolom a cigim végét a fellobbanó lángba. Az első pár slukk borzalmas érzéseket kelt bennem, és eszembe juttatják a gimi végét. Hogy én azt mennyire utáltam... Akkoriban jóval többet szívtam, mint az elmúlt két évben. Valamiért a meló nem váltotta ki belőlem a kényszert, hogy rá kellene gyújtanom. Igaz, eddig az Akadémia sem, de ami késik, lehet, nem múlik, hiszen a félév végén rengeteg vizsgám lesz...
– David a helyi biztonsági őr – ránt vissza a földre a lány. – Nem tetszik neki, hogy mindenhová kirakom ezeket.
Pár pillanatig csend van, amíg beleszív a cigijébe. Olyan elmélyülten néz ki közben, hogy legszívesebben lefényképezném. Vagy valami hasonlót szerkesztenék.
– Egyébként Chloénak hívnak.
– Engem Armandának.
– Jól kibasztak veled – nevet fel. – Borzalmas ez a név.
– Annyira nem is – felelem, és tettetem a sértődöttet egy pillanatig. – Na persze választhattak volna valami menőbbet, de azért nem sok Armanda rohangál az utcákon.
– Főleg nem itt – vágja rá, és körbemutat a parkban.
– Na, igen – végül halkan én is elnevetem magam, és újra beleszívok a szálamba.
Szerkesztve Methen által @ 2018. 04. 24. 17:03:56
|
| SlytherinQueen | 2018. 04. 18. 15:05:59 | #35462 |
 Karakter: Chloe Elisabeth Price
Megjegyzés: Methennek
Az ébresztőórám fülsüketítően hangos vinnyogására ébredek. Világ éltemben gyűlöltem ezt a készüléket, és minden áldott reggel a pokolba kívánom magam, amiért az este nem törtem szét, megelőzve a reggeli kínokat. Helyzetemen a tavaszi időjárás, és az ezzel együtt járó, más embernek kellemes dolgok sem segítenek. A tegnap éjjel nyitva hagyott ablakomon már utat törtek maguknak a gyenge napsugarak, ezzel teljes fénybe borítva a szobámat, a párkányon pedig az a pimasz kék cinege kezdett rá a reggeli falolászására. Utálom a tavaszt. A tavasz az élet, a változás, és a boldogság mintaképe... Minden olyné, ami engem már messziről elkerül.
Szemeimet ismét lehunyom, igyekszek kizárni a külvilágot. Nehéz szemhéjamon át piros karikák táncát nézem egy darabig, de aztán realizálom, hogy fölösleges tovább kínlódnom, ugysem fogok már tudni visszaaludni, hisz kurva szarul vagyok. Nem kellett volna tegnap ennyire bekramolnom, hajnalban hazaesnem, és még itthon is elszívnom egy-két vicces cigit. Chloe Price, megtanulhatnád már végre, hogy a drog, és az alkohol a lehető legrosszabb kombó. Szemeimet lassan nyitom csak ki, s miután hozzászokok a fényhez, pattanok ki az ágyból.
A szobám szokás szerint egy csatatér, de a legkevésbé sem foglalkoztat most ez. Gyógyszerre van szükségem, egy frissítő zuhanyra, és valami tiszta ruhára...
- Chloe! Kicsim, vár a reggeli! Gyere le kérlek, beszédem van veled!- anyám hangja hirtelen rántott vissza a való vilagba. Basszus, ma sem hagynak majd békén... Pedig mentségemre szóljon, én csak csöndesen tönkre akarom tenni magam, senki útjába sem szeretnék állni. Miért nem hagyják végre?
Nagyot sóhajtva kaptam össze a fürdéshez szükséges holmiaim, és perceken belül már a zuhany alatt állva énekeltem kedvenc dalom.
*****
Kóvályogva sétálok a Balckwell főbejárata felé. Ez a nap már nem lehet szarabb. Nem elég, hogy a fejem úgy sajog, hogy attól félek nemsokára szétrobban, de még a gyomrom is rendetlenkedik, ráadásul a reggeli veszekedés anyámmal kurvára rátette a bélyeget a hátralevő napomra. Oooh, és mindennek tetejébe, a nevelő fasz után kellett hozzam az ebédjét. Csak azt sajnálom hogy nem találtam otthon patkánymérget. Az tökéletes fűszer lett volna még a baconos tojásos szarjára,amit anyám csinált neki.
Blackwell Academy. Pfff. Már akkor utáltam, mikor elkezdtem ide járni. Aztán apám meghalt, Max itthagyott, az összes addigi barátom elpártolt mellőlem. Ha akkoriban Rachel nem lép be az életembe, már rég öngyilkos lettem volna. Most viszont... Legalább van okom élni. Tudom hogy Rachel él, valahol. Meg fogom találni, elveszem, és elhúzunk a picsába ebből a porfészekből.
Az iskola sok emléket ébreszt bennem, s ahogy a folyosókat járom, néhol elmerengek. A nevelő fasz a nagyudvarra nyíló ajtó mellett állt, szemeiből azonnal leolvastam az útálatot, mikor megpillantott.
- Chloe! Köszönöm hogy e...
- Nem hoztam volna el, ha anya nem könyörgi ki. Tőlem éhen is halhatsz, leszarom. - a kezébe nyomtam a zacskót, benne az ételhordozóval, majd egy, már szokásommá, és védjegyemmé vált, középsőujj felmutatással magára hagytam.
Az évek alatt kifejlesztettem azt a képességemet, hogy csak azt hallom meg, amit akarok. Ennek hála, teljesen hidegen hagyott a faszfej kiabálása. A közeli tölgy alá ülök, s kiszögelek rá pár “Eltűnt” feliratú plakátot Racherről. Rachel... Vajon mi lehet veled? Minden sokkal elviselhetőbb volna, ha itt lennél velem...
Szerkesztve SlytherinQueen által @ 2018. 04. 19. 08:31:40
|
|
