Alig várom, hogy vége legyen végre ennek a tanításnak csúfolt bazári mutatványnak. Unottan reszelgetem a körmeimet, amelyeket az elõbb pingáltam ki, de senki, még a tanár sem mer rám szólni. Próbálná csak meg, máris elintézném, hogy a büdös életben többé sehol se taníthasson, és ezt õ is tudja. Egyébként is, egy rohadék kis pöcs, aki csak tavaly kezdett tanítani, és állandóan mustrál. Persze, egyszer hagytam, hogy megfektessen, és azóta tudja, hol a helye. Nem volt nehéz kissé eligazítani, amikor azt hitte, engem is fegyelmezhet, mint valami rohadék kis közönséges diákot. Most meghúzza magát, én pedig unottan nézem a mobilomon az idõt. Már csak két perc, és vége a kínzásnak. Oldalra fordítom a fejem, és megpillantom az osztály legalul levõ tagját, a kis szutyok Yumeno Misaharyut, akinek joga sem lenne egy levegõt szívnia velünk. Úgy feszeng a padban, mint akinek sürgõsen vizelnie kell, és nem bírja visszatartani. Errõl jut eszembe, hogy már régen szemeltem ki magamnak új célpontot. Az elõzõ kis lotyó, aki ellent mert mondani nekem, már két hónapja átiratkozott egy másik iskolába. Vagy talán fel is kötötte magát. Olyan mindegy, mit csinált, hiszen nekem senki sem mondhatja meg, mit csináljak. Én pedig még be akartam fogadni magunk közé, erre volt képe azt mondani, hogy nem ér rá bulizni jönni. Eltemetem magamban ez emléket, mikor végre meghallom a csengõ megváltó hangját. Yumeno úgy rohan kifelé, mint akit üldöznek. Ez érdekes, azt hiszem, utána megyek. Kényelmesen felállok, mire az egyik szolgám már ugrik is oda. Mikor ránézek, látom, hogy Rumiko az, akiben legalább megbízhatok.

-     -  Szedd össze a cuccaimat, és vidd ki a kocsihoz! – utasítom egyszerûen. – Mondd meg a sofõrnek, hogy várjon, ti pedig utána hazamehettek. Ma már nincs szükségem rátok, picsák. Van egy kis elintéznivalóm. Egyedül – nyomatékosítom, mert másik két udvarhölgyem, Misaki és Yumi máris készenlétben állnak.

-       - Igenis, Manami-sama! – hajol meg Rumiko a másik két lánnyal együtt, majd elhagyom a termet. Udvartartásom többi tagjára ügyet sem vetek, el sem köszönök.

A barátnõimnek nevezik magukat, de csak azért barátkozom velük, mert a szüleik a szüleimmel is összejárnak, tehát azonos társadalmi rangba tartozunk. Bár a vagyoni helyzetünk alapján én vagyok a leggazdagabb, így én vagyok a fõnök. Õk pedig nem mernek beleszólni. Kimentemben rámosolygok Eikora, akit már régebb óta kiszemeltem a csapatomba. A lány feszes fenekû, nagy mellû, csinos arcú és jó tanuló is. Okos, és értelmes, aki tudja, hogy a csapatomban a helye. Nem fog tiltakozni, ahhoz elég értelmes. Legalábbis merem remélni.

A mosdó felé tartok, majd mikor odaérek, halk, nyöszörgõ hangokat hallok kihallatszani onnan. Felvonom a szemöldököm, majd óvatosan benyitok, és a hangok egyre hangosabbak. Ezek… Úristen! Csak nem önkielégít a kis lotyó?! Ezt meg kell néznem, döntöm el magamban, majd gonosz vigyorral az arcomon, mobilomat elõkapva surranok a következõ vécéig. Óvatosan becsukom, hogy ne hallatsszon hang, majd felmászom a vécé tetejére, és átkukucskálok. Ám amit a szomszédban látok, attól még az én szemem is tátva marad. Yumeno ott guggol a földön, és éppen önkielégíti magát, de ekkor veszem észre a dákót, ami a kezében van, és… Az igazi?! Úristen! Ez a csaj egy torzszülött, és mégsem tudom levenni a szemem róla, ahogy érzékien nyög, miközben egyik kezét a farkán mozgatja, a másikkal a puncijában nyúlkál, miközben úgy tûnik, nem bírja visszafogni magát. Több fényképet is csinálok, de annyira el van merülve abban, amit csinál, hogy nem is veszi észre. A háta megfeszül, a fejét is hátrahajtja, de nem lát semmit.

- Ó ez az… - szakad ki belõle egy hangosabb nyögés, mire majdnem elnevetem magam a látványtól.

Végül a vécére ül, és látom, hogy a teste megrázkódik, majd egy hatalmas nyögést hallat, amikor elélvez. A kezei a teste mellé hullnak, ebbõl sejtem, hogy ellazult. Ideje lenne jelét adnom annak, hogy itt vagyok.

- Ez aztán nem volt semmi – szólalok meg vidáman, mire látom, hogy Yumeno teste megmerevedik, majd felnéz, és a szemei elkerekednek a döbbentettõl. A tekintete elárulja, hogy tudja, hogy a hatalmamban van.

- Mi..mióta…mióta vagy te… - kérdi dadogva, akadozó hangon.

- Elég régóta, hogy mindent tisztán és érthetõen össze tudjak rakni magamba – kuncogok fel félhangosan. - El kell ismernem elég lehengerlõ elõadásban lehetett részem – kacsintok rá, mire látom, hogy halálra rémül.

- Mit akarsz tenni, azzal az információval, amit most megtudtál? – kérdi, és a vécérõl lemászva összekuporodik a padlón.

- Az csak rajtad múlik – sóhajtok fel színpadiasan. Miért áruljam el neki, hogy már kezd körvonalazódni egy terv a fejemben.

- Ho… hogyan? – tekint fel rám kérdõn, és rettegve.

- Ha hajlandó vagy azt tenni, amit mondok, akkor meggondolom még, hogy véletlenül elkottyantom ezt a szörnyû pletykát az iskolában. Tudod, milyen gonoszak tudnak lenni ezek a kis sutyorgások – nézek le rá megjátszott szomorúsággal, õ pedig néhány pillanattal késõbb bólogatni kezd. Összecsapom a kezem, hiszen másra nem is számítottam. - Csodálatos – ujjongok, majd lemászok, és pillanatokkal késõbb már az õ fülkéje ajtaján dörömbölök.

Végre kattan a zár, õ pedig remegve lép ki az ajtón. Nem mer egyenesen rám nézni, annyira fél, de pontosan ezt akarom. Szeretem látni, ha az emberek rettegnek tõlem, szeretem, ha megalázkodnak, ez a torzszülött pedig pontosan azt teszi, ami nekem örömet okoz.

- Egyelõre menj haza, nincs, számodra különösebb utasításom – csettintek egyet, ahogy a kutyának szokás, aztán összefonom a kezeimet a melleim elõtt.

Nyel egyet, majd bólint, én pedig nagy kegyesen elállok az útjából. Még szívesen kínoznám, de sajnos más dolgom is van ma délután. Yumeno úgy rohan ki az ajtón, mint egy mérgezett egér, én pedig elégedetten nézek utána. Megvan az új játékszerem, amivel most elszórakozhatom. Halkan felkuncogok, és elindulok kifelé, mert ideje nekem is hazamenni végre. 

~*~

Nekem sem kell a szomszédba mennek ötletért, mert mire sofõröm, Akira hazafuvaroz, már kész is a tervem. Hála a sok szabadidõmnek, még aznap sikerül vennem egy gyönyörû kis, rózsaszín vibrátort, ami pont jó az én kis riherongyomnak. Külön távirányító jár hozzá, ezen kívül egy csinos kis doboz, amihez kap egy üdvözlõ kártyát. Persze nem üdvözlés áll rajta, hanem hogy másnap a suliban viselnie kell, ha nem akarja, hogy mindenkinek elmondjam a kis titkát.

-     -  Ezt elviszed erre a címre! – nyújtom át Akirának a csomagot a címmel együtt, amit a suli rendszerébõl vadásztam ki. Igazából minden diák és tanár, valamint az iskolában dolgozó egyéb személyzet neve, címe, telefonszáma, email-címe megvan. Már otthon vagyunk, de ezt az egy dolgot még ma akarom elintézni. – Siess vissza, mert még dolgom van veled! –kacsintok rá, és õ pontosan érti, amit mondok. Nem elõször invitálom az ágyamba, õ pedig eddig sosem ellenkezett.

-       - Igenis, kisasszony! – hajol meg mélyen a férfi, majd azonnal el is indul.

Bemegyek a házba, miközben azon gondolkodom, mi módon zsarolhatnám még a kis korcsot. Kezdetnek jó a vibrátor, de mi legyen utána? Tudom, hogy benn szokott üldögélni az öltõzõben, amikor tesihez vetkõzünk, és hogy állandóan stíröl minket. Rólam nyílt titok, hogy biszex vagyok, de én a tápláléklánc csúcsát képezem, míg õ csak egy alantas kis féreg, akit el kell tiporni. Ha esetleg arról pletykálnék, hogy leszbikus a kis szajha… Ajkaim gonosz mosolyra húzódnak, miközben a szobámba sétálok. Anyámék nincsenek itthon. Apám megint valami több hetes üzleti úton van, anyám pedig egy divatbemutatót készít elõ. Nem mintha zavarna. A személyzet tagjai nem néznek a szemembe, ezt ugyanis megtiltottam nekik, kirúgás terhe mellett. Senki sem akarna ilyen nehéz idõkben az utcára kerülni, amikor úgyis annyi a munkanélküli. Nem mintha engem ez annyira zavarna. Hiszen aki nem dolgozik, az nem is akar, az én véleményem szerint.

Akira csak egy háromnegyed órával késõbb tér vissza, addigra én is megfürdöm, és csak arra várok, hogy bekenje a testem, és dugjunk egyet. Annak ellenére, hogy csak egy szolga, és majdnem tíz évvel idõsebb nálam, fantasztikus a technikája, amivel mindig az egekig tud repíteni. Most sincs ez másképp, és már késõ este van, amikor végre abbahagyjuk a szexet.

-     -  És, letetted a csomagot a háza elé? – kérdem, miközben magamra kapok egy lenge köntöst, ami épphogy takarja a takarnivalót. Akira is öltözik, jól tudja, hogy már nem akarom a társaságát.

-      -  Igen, kisasszony – biccent egyszerûen. – De nem tudom, hogy megtalálta-e.

-       - Bizonyára igen – kuncogok. – Már alig várom a holnapi mulatságot.

Akira nem szól semmit. Még akkor is, ha nem ért egyet velem, okos módon nem hangoztatja a véleményét, hiszen õ sem akar új megélhetést keresni. Odalépek hozzá, és megborzolom a haját.

-       - Jó fiú vagy, Aki-chan – mosolygok rá pajkosan. – Most menj, egyedül akarok maradni.

-       - Igenis, Manami-sama! – áll fel, majd gyorsan felöltözik, és az ajtó felé indul. – Jó éjszakát!

Nem válaszolok, csak intek, õ pedig távozik, nekem pedig kész a tervem második része. Hiszen csak most jut eszembe, hogy Yumeno folyton Aikawa Eiko-chant nézi, de úgy, mint akinek mindjárt kiesik a szeme. Igen, ezzel tudok kezdeni valamit, hiszen Eiko-chan az én csapatom tagja lesz, és most már talán holnaptól. Olyan gonosz és kegyetlen tudok lenni, hogy néha még magamat is meglepem vele.

~*~

Reggel kipihentem ébredek, és jókedvûen megyek iskolába. Mikor Akira leparkol az iskola kapuja elõtt, ott már várnak hûséges kísérõim. Elégedetten libbenek oda hozzájuk, mire meghajolnak, mélyen köszöntenek, ahogy a többi diák is, akivel találkozom.

-       - Yumeno? – kérdem azonnal, mire Rumiko egybõl válaszol. Elõzõ este még telefonon utasítottam a három ribancot, hogy figyeljék, amint új játékszerem megjelenik.

-       - Úgy öt perce érkezett meg – mondja Rumiko, majd folytatja. – Eiko-chan pedig éppen az elõbb, még egy perce sincs.

-      - Helyes, lányok! – vigyorgok. – Akkor hadd lássuk, hogy reagál a kis ribanc, ha lecsapunk a kiszemeltjére.

-     -  Szóval, Manami-sama, igaz a pletyka, miszerint Yumeno a másik csapatban játszik? – kérdi Yumi nevetve, én pedig csak félredöntöm a fejem.

-       - Nos, megeshet – válaszolom ördögi vigyorral. – Derítsük ki!

Végiggrasszálunk a folyosón, és természetesen mindenki kitér az utunkból. A diákok, de még a tanárok is elõre köszönnek nekünk, mindenki mélyen meghajol elõttünk, és senki sem néz a szemünkbe. Ezt szeretem és, amikor mindenki úgy ugrál, ahogy én füttyentek. Mikor az osztályhoz érünk, Misaki nyitja nekem az ajtót, és bevonulok, mint egy királynõ. A diákok, mármint aki már itt van, köszön nekünk, én pedig egybõl megpillantom a leghátsó padban Yumenot, aki láttomra félve húzza össze magát, és idegesen feszeng. Élvetegen nézem egy darabig, mielõtt tekintetem rávetném Eiko-chanra.

-     -  Jó reggelt, Eiko-chan! – köszönök vidáman a hosszú, ébenfekete hajú lánynak, aki elpirul a megtiszteltetéstõl, amiért személyesen szólok hozzá.

-       - Jó… jó reggelt… Fuyukawa-sama… - hebegi szégyenlõsen, majd mélyen meghajol.

-      -  Tudod, mire gondoltam? – lépek oda hozzá, kezemet bizalmaskodón a vállára téve, mintha csak egy régi, jó barátnõvel beszélgetnék. Õ a fejét rázza, és szemmel láthatóan meg van kissé ijedve. – Már nagyon régóta figyellek téged, és megfelelsz az elvárásaimnak. Így úgy döntöttem, hogy mától te is része lehetsz igen szerény, és nagyon apró körömnek. Remélem, nem veszed tolakodásnak, ha megkérlek, hogy légy a barátnõm – biccentem oldalra a fejemet, mintha csakugyan adnék neki választási lehetõséget.

-      -  Fuyukawa-sama… - néz rám megdöbbenve Eiko-chan, és az arcán látom, mennyire érzékenyen érinti a dolog. – Ez… ez hatalmas megtiszteltetés, és… és örömmel elfogadom, ha… ha tényleg méltónak tartasz rá.

-     -  Különben nem kérdeztem volna, nem igaz? – kacsintok rá. – És hívj Manaminak, elvégre barátok volnánk, Eiko-chan. Most már te is közénk tartozol – mutatok a többiekre, akik integetnek neki. – Örülnék, ha ebédidõben csatlakoznál majd hozzánk, mert nagyon szomorú volt látnom, hogy egyedül étkezel – tettetek sajnálatot, ami ismét csak a tervem része. – És természetesen ezek után be kell tartanod majd bizonyos viselkedési formákat is.

-      -  Igenis, Manami-sama! – lelkendezik Eiko-chan.

Mosolyogva bólintok, majd elengedem, és elindulok a székem felé. Útközben még egy pillantásra méltatom Yumenot, akin látom, hogy teljesen letörte a dolog. Ezek után ugyanis nemhogy nem beszélhet Eiko-channal, de rá sem nézhet, és ezt õ is tudja. Elvettem tõle azt, akirõl álmodozni szokott. És ez még csak a kezdet ám, kisanyám. A helyemre ülök, és kiveszem a táskámból a vibrátor távirányítóját, amit megmutatok a kis korcsnak. Élvezettel nézem, hogy Yumeno elsápad, én pedig a zsebembe rejtem a kis szerkezetet. Majd óra közben kipróbálom, ha módom lesz rá. Kíváncsi vagyok, hogy fog reagálni a kis picsa. Már alig várom a mókát, és a gondolatra halkan kuncogni kezdek.