|
|
Szerepjáték
(Harry Potter)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Calael | 2016. 09. 01. 20:45:12 | #34567 |
 Karakter: Hermione Jane Granger
Megjegyzés: [ VsRealm-nek ]
Miért kell Harrynek mindig ilyen önfejűnek lennie? Hogy fogunk innen kijutni?
Halálfalók, fejvadászok, és ez a vérfarkas... A szaga, felfordul a gyomrom. És ismerik a nevem... Rá fognak jönni, mind rá fognak jönni, hogy mi hárman vagyunk azok, akiket annyira kerestet Ő... Bár igazából csak Harryt, de mi egyértelműen tudjuk őt azonosítani.
- Gyere csak, Draco, nézd meg te is! Mit gondolsz?
Fel fogja ismerni Harryt, hiszen annyiszor látta már őt... Ahogy Ront és engem is. Itt fogunk veszni, megöl minket, és még csak esélyünk sincs a védekezésre.
- Nem tudom.
A szívem ki fog ugrani a helyéről, ha ez így folytatódik. Draco nem árul be minket?
Ki kell szabadulnunk innen. De hogy lenne ez lehetséges? Nincs pálcánk, meg vagyunk kötözve...
- Na és a sárvérű? – Greyback hangjától megfagyok. Nem bírok mozdulni. Levegőt... Levegőt kell vennem, de egyszerűen nem bírok.
- Nézd meg, Draco, ő a Granger-lány, igaz?
Egy pillanatra mintha felém nézne Draco. Könyörgöm, ne mondd el nekik!
- Lehet... igen.
Végünk. Hogy lehet felkészülni a halálra? Nem akarok meghalni, nem itt és nem most akarok meghalni.
- Nos?
Eddig nem láttam, hogy ő is itt lenne. Egy elvakult fanatista, aki kedvtelésből öl és kínoz. Nem is akarom látni.
Draco továbbra is rázza a fejét, és undorodva hátrál tőlünk. Nem csoda, én se szívesen nézem a fakó bőrét. Bár megölni sem tudnám.
Sötét fürtök... De nem felém jönnek, így az alakot nem tudom jobban megcsodálni. Harryt nézi, érzem, hogy az arcát bámulja... Ahogy mindenki más is ebben a szobában, leszámítva minket Ronnal. Mi csak arra nézünk, amerre fordulni tudunk a kötelékünkben.
Ötletek... Ennyire ostoba alakok fogtak el minket, hogy még csak fel sem merült bennük eddig, hogy valaki elvarázsolta Harry arcát?
- Vagy beleszaladt egy csalánártásba! Te voltál, kicsim? – libben be elém Bellatrix, és felém szegezi a pálcáját. Az este folyamán legalább harmadjára érzem, hogy meg fogok halni egy pillanaton belül, de ahogy telnek a másodpercek, nem történik semmi.
- Lássuk az utolsó varázslatát!
Vége. Eddig tartott a védelmem. Sajnálom, fiúk...
Bellatrix egy pillanatig dermedten áll, majd a pálcáját elfordítja felőlem, és pár másodperccel később jelzéseket ad le az elfogóinknak. Elmennek. Miért küldi el őket?
Ront és Harryt is elviszik. Mit akar tőlem? Én semmit sem tudok!
A pálcája a nyakamba fúródik, majd a falon találom magam. A levegő kipréselődik a tüdőmből, és alig bírok újra lélegzetet venni. Hát tényleg semmit nem tudok csinálni?
A földre vágódok, és a levegő újra akaratom ellenére távozik belőlem. Koncentrálj, koncentrálnom kell... De mire koncentráljak?
- Mit loptatok még el? Tudni akarom, mit loptatok még el a széfemből!
- Semmit – nyöszörgöm zsibbadt aggyal, és próbálom minél kisebbre összehúzni magam. Persze nem hisz nekem... Még ha ez az igazság is.
Az első vágás a lelkemig hatol. A szám sikolyra nyílik, és a fájdalom elviselhetetlenné fokozódik. Aztán jön a második is... És a többi. A kezem lüktet, én pedig kezdek átcsúszni az eszméletlenségbe.
Itt van egy kobold is...
Valami hideg ér a torkomhoz... Álló helyzetben vagyok. Mi...?
Valaki tart, aki magasabb nálam. Mit akar még tőlem?
Ron... Mit keres itt Ron? És Harry? Nekik egy sátorban lenne a helyük, nagyon messze innen. Miért jöttek ide? Hiszen itt veszélyes!
Nyöszörögni kezdek, de hangom azonnal elnyomja Bellatrix hangja.
- Lám-lám-lám, nézd csak, ki van itt, a nagy Harry Potter...
Fények villannak valahol előttem, és furcsa hangokat hallok magam fölött, aztán megint a padló. Miért nincs itt perzsa szőnyeg? Az puha, és felfogná az ütközés erejét.
Hangok. Nem is tudtam, hogy vannak hangok az űrben, a csillagok között.
- Hermione... Semmi baj. Vége van. Megmenekültünk.
Harry... Sós levegő, és homok az ujjaim között. Hogy kerültünk ide? Mit fognak velem itt csinálni? Vagy ez csak egy újabb része a megkínzásomnak?
Szédülök, és minden homályos. Harry sírós hangon ismétli a nevem, miközben Ron próbál talpra állítani. Kin kellene segítenem?
Dobby. Egy véres folt a mellkasa közepén. Ide én kevés vagyok. Sajnálom Harry, de rajta már nem segíthetek.
A manó haláltusája láttán összeszorul a szívem. Ő mentett meg minket ebből a szorult helyzetből, és neki köszönhetjük, hogy most nem minket fognak elföldelni könnyek közzött. Bár... a halálfalók nem éppen a könnyeikről híresek, és csak nagyon sokára jutna el a halálunk híre a megfelelő emberekhez. Harryé sokkal hamarabb, erre meg tudnék esküdni.
Ron betámogat a házba, amíg Harry és Luna a manó mellett maradnak. Fleur azonnal odarohan hozzám, és amint észreveszi, hogy teljesen véres és sebes a kezem, egyből megfordul, hogy kötszert hozzon. Még mindig zsibbad a kezem a fájdalomtól, és egyszerűen nem bírok ránézni. Biztos, hogy meg fog maradni ez a heg életem végéig.
Nemsokára visszajön Fleur, és kezelésbe veszi a sebemet. Kóválygó fejjel nézem a kirakott kagylókat és a konyhai berendezéseket. Nyugalom fog el. Most biztonságban vagyunk, egy időre egészen biztosan. Ezt a helyet nem ismerik, és nem is tudják, hol vagyunk.
- Kész vagy – szólal meg Fleur bíztató mosollyal az arcán. Bólintok, majd tovább ülök az asztal mellett. Ron megpróbál átkarolni, én meg arrébb húzódok. Nem esik jól az érintése, zavar, felettébb zavar. Nem akarom, hogy bárki is hozzám érjen a közeljövőben.
Ron elkezd pakolni valamit mellettem, és valahogy ráveszem magam, hogy odafigyeljek rá.
- Ezt sikerült szereznünk – mondja, miközben rendezgeti a pálcákat a terítőn. – Asszem ez volt Dracóé.
- Nem, az Bellatrixé – jegyzem meg zsibbadó aggyal. Sértetlen kezemmel felé nyúlok, és mikor hozzáérek, újra ott vagyok a Malfoy-kúriában. Pár centiről néz a szemembe dühtől eltorzult arccal, amely őrülté válik, mikor a kése után nyúl...
Elhúzom lassan a kezem, majd bólintok. Igen, ez az övé, teljesen biztos vagyok benne. Legszívesebben kettétörném... De talán még szükségünk lesz rá a későbbiekben, hiszen Harry pálcája is eltört, bárkiével előfordulhat, és akkor még ez a pálca is jobb társ, mint a puszta kezeink. Lehet, el kéne raknom a táskámba... Bár, Ollivander talán tud róla mondani pár hasznos információt.
Kinézek az ablakon, és Harryt keresem a szememmel, miközben Ron próbálja kisakkozni, hogy melyik pálca kié volt. Nem tudok odafigyelni rá, egyszerűen nem megy. Ő csak a pálcákat számolgatja, mintha nem történt volna semmi. A kezem és én is megtörtem, Dobby pedig...
Mélyet sóhajtok, de nem csillapodik az émelygés a hasamban. A vérszag tehet róla biztosan, ami rátapadt a ruhámra.
- Fleur, lezuhanyozhatok? – fordulok oda vendéglátónkhoz.
- Oh, persze! Erre gyere.
Felvezet a fürdőbe, ami apró kis kagylókkal van díszítve mindenhol. A zuhanyzó mozaikkövei közé beékelve, a polcokon, az ablakpárkányon. Megnyugtató légkört teremt. Sérült kezemmel kissé nehezen, de leöltözök, majd langyos vizet keverek, és beállok ázni.
Nem tudom, mennyi ideje állok bent, mikor valaki kopog az ajtón.
- Minden rendben? – kérdezi egy női hang. Azt hiszem, Lunáé.
- Persze, máris megyek.
Próbálok mosolyogni, de nem megy. A tükörbe nézek, de csak a párás ezüstlap néz vissza rám. Talán jobb is, hogy most nem látom magam kívülről.
Másnapra már kész a haditerv. Betörünk a Gringottsba. Az, hogy ezt hogyan fogjuk megvalósítani, arról elképzelésem sincs. Ampók persze segít, és részletesen mesél minden részletről, de a terv azon része, hogy hogyan veszem én fel Bellatrix alakját és viselkedését, az már erősen kérdéses. Persze, ez a hajszál valószínűleg az övé, de a viselkedését utánozni...
Nem sokat hezitálok. Harry a gyász miatt hamar elmegy lefeküdni, én pedig szigorúan kölcsönveszem a köpenyét. Kiosonok a Kagyló-lakból alatta, majd hopponálok, egészen pontosan a Malfoy-kúria elé.
Sötét van, a kapu zárva, halálfalók sehol. Úgy néz ki, az éjszakai műszak még nem indult be. Sürgősen arrébb megyek, hátha aktiváltam valamilyen figyelmeztető rendszert, azonban öt perccel később sem kezd el mozogni semmi. Valószínűleg aki vagy ami a kerítéshez ér, az aktiválja a riasztó bűbájokat. Tegyünk egy próbát...
Remegő kézzel veszem elő a pálcámat, majd egy taroló átkot küldök némán a kerítés felé. Ahogy belecsapódik, mintha egy fátyol lebbenne fel. Fodrozódik a máskor átlátszó fal, majd egy pillanattal később eltűnik a szem előtt.
- Ki jár itt?! – zendül fel az Ő hangja. Bellatrix... Félek...
De a pálcája nincs is nála, de még nálam se. Fegyvertelen. Még ha van is valamilyen pálca a kezében, azt se tudja használni, hiszen nem ő a gazdája. Menjek vagy maradjak?
Addig vacilálok, míg nyílik a kapu. Ő jön ki rajta egyedül, idegesen pattogó pillantásokkal. A kezei teljesen üresek, én azonban így sem bírok tovább itt maradni, és dehopponálok vissza Fleurékhez.
Szerkesztve Calael által @ 2016. 09. 05. 16:14:15
|
| VsRealm | 2015. 10. 24. 19:52:45 | #33592 |
 Karakter: Bellatrix Black
Minden ezzel a furcsa álommal kezdődött, két nappal ezelőtt. Vagy három. Nem tudom, valójában hányszor volt sötét, de kit érdekel?!
Van itt ez a furcsa, égető érzés, és egyre több apró sugallat.
Amikor nem tetszik az éjfél sötétje, pillanatok, amikor nem édes más sikolya és hiába, hiába mossa a csizmámat néhány elgyötört muglipárti senkiházi könnye…
Órák és percek, ahol a mardosó társaság, ez a szedett-vedett senkiházi banda még a Nagyúr kezében is jelentéktelennek tűnik. Céltalannak.
Most, itt, a szél, a kilátás az erkélyen, az erre sem néző madarak a távolban. Mind mennek, mutatnak valamerre.
Bátortalan kopogás az ajtón, aztán egy szánalmas kis házimanó nyöszörgi, hogy Narcissza hívat.
Mennem kell.
Lehet, hogy nem akarok?
Sóhajjal küldöm el. Igaz, hogy a hasztalan férjének háza, de engem hívatni egy szolga senkivel…
A kellemetlenségek épphogy kezdődnek, a már időtlen időktől tartó zúgás és sustorgás a fejemben egyáltalán nem zavaró most, hát van időm és energiám átvenni az éjfekete hálóköpenyem valami megjelenésre méltóbbra.
A rajtaütés a Weasley korcsok esküvőjén néhány napja jól sikerült, talán túl jól is, de a tökéletesen kivitelezett akciók miatt fogok a legkevesebbet aggódni. Csak enyhe fejfájással reménykedem, hogy ma is valami hatalmas móka, egy kis kínzás itt, néhány halál ott várható. Soha nem baj ugyanis, ha hull egy kicsit a férgese…
Ami fogad, azonban messze túlhaladja mindennemű elképzelésemet, ez… a minisztériumi kutyák pár kölyökkel, elsőre igen szegényes dolog, hogy engem megzavarjanak érte, de hát… az egyik fiú, itt előttem, bár igen csúnyácska szegén, hát nem lehet áldott tiszta vérrel mindenki… A vaskapu és védőbűbáj semmi akadályként mutatja meg, ami fellobbantja bennem a tüzet.
A villám alakú sebhely a fekete hajjal gyéren takart homlokon. Ha ez valóban az, akire gondolok, s mind őrá gondolunk, akkor igen nagy kegy ez… Ha azonban átverés, téves feltételezés, nos, abban az esetben, ah, jobb ötletem van, mint nekirohanni a falnak a szép kis fejemmel.
Türelmetlen vehemenciával rohanok szinte végig a folyosókon, s legközelebb csak a hallban állok meg, még Dracóért is útközben küldök. Ha valakinek közülünk, hát neki fel kell ismernie a Potter fiút.
Ha valami nem hiányzik a várakozásból, akkor az a hiábavaló, szánalmas önfeláldozás, mégis, pár átkot még meg kell ejtenem a kedves kísérők simogatása után, hogy három kis vendégünk végre helyzetükhöz mérten helyesen viselkedjék, csendben elfogadják alább való sorsukat.
- Nos? – sürgetem unokaöcsémet, aki talán nem is érzi a helyzet súlyát, s ezért nem véli felismerni a kis korcsot. Semmibe sem kerül akármilyen szép pofikát így eltorzítani, úgyhogy nagyon remélem, ezúttal megerőlteti magát Cisszi kicsi fia. Még az apja is, ez a gusztustalanul gennyes Luciusz is igyekszik ösztönözni.
Milyen szépen fordulnak az emberek a dolgokkal…
A háttérben két fejvadász erősködik, ejjnye, hogy ezek nem bírnak két ilyen kis kölyökkel… s az a kislány még merészel rám bámulni.
És persze megy a dicsőségért a szánalmas cicaharc, a Malfoy birtokon sem képes megtartani ez a szerencsétlen a tekintélyét… sosem fogom érteni Cisszit, sokkal jobbat kaphatna és érdemel, de háttt.. most vannak fontosabb dolgaink is.
Mondjuk eldönteni, hogy valóban ez a kis suhanc-e, aki nekünk kell.
Hogy rajtam kívül senki sem gyanítja: egy átok kapta telibe a buksiját, csak nekik szégyen, ennyire nem lehetnek ostobák… Drako ugyan nem tehet róla, egyszerűen túl tapasztalatlan, azon a semmire se jó iskolán kívül pedig nem tanítanak neki semmit, bár az is igaz, hogy ott sem nagyon lehetett méltó alkalma.
Erdei kórság, még mit nem, semmit sem tudó mihaszna patkányok!
- Vagy beleszaladt egy csalánártásba! Te voltál, kicsim? – szegezem a pálcám játékosan a lánynak. Biztos vagyok benne, hogy a kis vörösfejű Weasley fiúnak sosem jutott volna eszébe ilyesféle trükkhöz folyamodni, de persze biztos, ami biztos, támasszuk alá egy utolsó varázslatos kis finom trükkel… - Lássuk az utolsó varázslatát! – és ebben a helységben már nem is engem érdekel a legjobban, miért izgul szegény kicsi félvér ennyire.
Nem.
Amiért a lélegzetem elakad egy pillanatra és a zúgás a fejemben elviselhetetlenné válik, mielőtt újra kontrollt találnék felette… az egy kard. Az a fegyver, ami az én széfemben hivatott lenni. Griffendél kardjának a Gringottsban kéne lennie, a kedves kis ukrán sárkányom mögött, teljes titokban, nem pedig egy jelentéktelen görcs mocskos mancsában.
Még hogy az övé, ez a szerencsétlen kis senki ugyan még arra sem méltó, hogy ránézzen bármire, ami az enyém! Kisujjal és egy elegáns mozdulatsorral tessékelem ki a kis talpnyaló triót. Ha valóban a lánynál találták a fegyvert, akkor nagyobb hatalma és fortélya van, mint sejtettem és származásától elvárható… ezt pedig, úgy gondolom, négyszemközt kell megtárgyalnunk…
Úgyhogy a fiúkat lekísértetem a pincébe, hogy a hölgyikével el tudjak beszélgetni… „csak úgy csajosan”…
Nyakának szegezve pálcámat, szinte felpréselve őt a falra, óh ugyan, olyan könnyen érződik, hogy mennyivel gyengébb, és ő is tudja.
Egyetlen könnyed mozdulattal a földre vetem, bár az is igaz, hogy nem áll ellen egy cseppet sem, mmm, mennyire helyesen teszi. Nos, azt hiszem, most jön a kedvencem, a sírás, a könyörgés, a sikítás és a halálfélelem, szinte előre beleborzongok… annyira imádnivaló arcáról úgy vágyom látni, hogy eltűnjön minden remény, büszkeség és önbecsülés, s lesüppedjen végre lelke a mocsárba, ahová való…
- Mit loptatok még el? Tudni akarom, mit loptatok még el a széfemből! – Egész lényéből árad a rettegés, ahogy elhatalmasodik rajta a pánik, és én… nem érzek kielégülést.
Csak jobban elönt a düh, ez nem lehet!
Esküdözhet nekem itt jobbra meg balra, akár az égre meg a földre, a kis Potterére, vagy a sárvérű szüleire is, nem érdekel, annyit adok a szavára, mintha aprócska kis féreg lenne. Ugyan, mit érthet abból, hogy igazán nincs tovább és akár el is mondhatná az igazat…
Ah, eszembe is jutott… ha szép szóval nem tudom meggyőzni, talán ezzel a kis tőrrel az enyéim közül… Csak egy kis vágás az alkarjába itt, és itt, és itt…
Kimerültségében elfúló sikolya azonban nem hoz megnyugvást, sem a szokásos örömöket, sehol egy cseppnyi csend a fejemben, nincs semmi, semmi. Még erre se jó ez a mihaszna lány! Egy mocskos kis sárvérű, aki szenvedésében sem képes a kedvemre tenni! Milyen szánalmas, mennyire utálnivaló kosz a csizmám talpa alatt!
Ragadós, fémszagtól bűzös vére csak beszennyezi a pengét, sikítása csak bosszant, pedig a sárvérű igen hosszú szó a puha kis bőrébe elééééég lasssan lehet csak belevésni, hahh… mégis, túl hamar végzek vele, mintsem, hogy kiélvezhessem, habár egyre halkabb szenvedése továbbra sem hoz nekem örömet…
Milyen különös.
Nem!
Erre most nincs időm.
- Féregfark! – kiáltok – hozd ide a koboldot! – parancsolom, s utolsó simításként néhány gyengébb átokkal sajtolom ki a kis vörösből életkedvének maradékát, mindhiába, legnagyobb sajnálatomra.
A hamar visszaérkező párosra irányítom a figyelmem, ez a kis fruska nem érdemel többet belőle, még annyit sem, hogy a padló feligya könnyeit.
A kobold minden bizonnyal ostobának néz, hogyha azt hiszi, hogy beetethet a biztos széfekkel… ismerem azt az intézmény, ha be tudtam vinni egy sárkányt és nevelni anélkül, hogy bárki megjegyezte volna, bejutni oda és ellopni valamit sem lehetett nehezebb. Sem lehetetlen.
Sajnálatos módon azonban nem ölhetem meg, más tervek állnak vele szemben, viszont ez nem igaz erre a kis körömpiszokra itt a padlón, neeem, erre nem áll ilyen tiltás… A legnagyobb örömmel fogom végignézni, ahogy vonaglik a cruciatus-átok alatt, s ha képtelen is könyörögni a halálért, oh, olyan biztos vagyok benne, hogy határozottan kielégítő lesz végezni vele.
Csak meg kell adni a módját.
Csak kell hozzá egy kis türelem.
Fél figyelemmel feljegyzem, hogy Féregfark nem tért még vissza, pedig, ha valami idegesítőbb szánalmas gyengeségénél és vizenyős személyiségénél, az a kíváncsiságával ötvözött fontoskodása.
Annyi baj legyen, legalább nem lesz láb alatt, nekem aztán nem hiányzik.
Semmibe vesző tekintetű, megtört kicsi lány, mégis hogyan végezzek én vele- AH
Egy ócska kapitulátusz repíti ki a kezemből a pálcám és a mocskos kis griffendéles suhancokkal még valaki párbajba is keveredik, ehh…
Én nem tenném.
Ahogy fel is hívom erre a figyelmet.
A kicsi Granger –persze, hogy tudom a nevét, mind hallottunk róla Perszelusz és mások jelentéseiből- élete túl drága, hogy tovább harcoljanak, mikor számukra is kellemetlenül egyértelmű, hogy fél mozdulattal elnyiszálhatnám a karcsú vonalú szép kis nyakacskáját, hogy könnyedén végzetessé mélyíthetném a sebet, amin most épp, hogy egy csöpp mihaszna vér kicsordul.
Osssstoba bagázs, mi mindent meg nem ér nekik egy ócska kis mugli ivadék élete.
- Lám-lám-lám, nézd csak, ki van itt – tökéletes engedelmességgel mozdul velem ez a szánalmasan remegő kis mocsok, nagyobb megelégedéssel már csak a megszűnése töltene el – a nagy Harry Potter… - vég nélkül tudnám forgatni kicsi szívükben a kést, de igazán fontosabb dolgunk és nagyobb dicsőségünk van…
A Sötét Nagyurat tökéletes megelégedéssel fogja eltölteni, hogy Drako idehívja őt, s tálcán szolgálja fel a fiút.
Furcsa, nyikorgó hang… érdekes, pont… fölöttünk? Egy manó csavarozza ki a csillárt és alig van időm, hogy elugorjak, mégis, MÉGIS HOGYAN MERÉSZELI?! Lucius szánalmas próbálkozásának bukása már szemrebbenésre sem érdemes, dehogy ez a kis szolga elmeri venni a pálcát?! Hogy merényelni mer a gazdái ellen?! A család ellen, akit urának mondhatott? Akit szolgálhatott! Ez a semmi, ez a világ szennyének alja!
Még, hogy szabad manó?! Ezt a házat nem fogja elhagyni egyetlen egy sem szabadon! Itt kihalásos rendszer van, és, ha ez a piszokkupac távozni kíván, hát segítsünk neki… Hopponálni készül, megremeg a tér, és utána hajítom a kést, még mocskos a sárvértől, de nem marad soká csak a penge élén szennyes… ugyanis sosem tévesztek célt.
Szerkesztve VsRealm által @ 2015. 10. 25. 20:53:30
|
|
