 Karakter: Ser Jorah Mormont
Megjegyzés: khaleesimnek
~Here I stand~
Érzem, ahogy a forró ragacsos vér az arcomra fröccsen. Ellenfelem térdre rogy az őt átdöfő kardom okozta sebtől. Egyetlen támasza a kezében szorongatott lándzsája. Pillanatokon belül, viszont ahogy megpillantom, az oly ismerős maszkot már ez sem segít neki tartani magát, kikapom haldokló kezei közül és határozott mozdulattal a királyi pódium felé hajítom. Khaleesim arcán döbbenet suhan keresztül. Peckes férje, pedig mint csecsszopó gyermek görnyed össze a rémülettől. Mindenki azt hiszi felségárulásnak lettek szemtanúi. Idáig érzem a rettegés szagát, ahogy az „Anyát” féltik és annak törvényes hitvesét a meereni hagyományok szerint. Daario gondolkodás nélkül veti magát szeretett királynője elé, hogy testével óvja. A mardosó féltékenység jobban gyilkol, mint vártam. Az izzadságon kívül más is végigfolyik arcomon. Sós és keserű egyszerre. Egy kósza könnycsepp szeretett királynőmért. A belőle áradó gyűlölet, amikor elé vezettem a törpét ezer penge nyelvénél gyilkosabb volt. A törpe most lám, ott ül a közelébe én pedig… megmentem az életét, ha az enyém el is veszlik.
A lándzsa időközben célba ér, egyenesen a Hárpia Fiának mellkasába. Daario döbbenten fordul a fegyver röptét követve, hogy egyszerre pillantsuk meg ugyan azt a borzalmat mind a ketten. Az aranymaszkot viselő haramiák, mint kísértetek jelennek meg az ártatlan nép között. Felbukkanásuk pár pillanatos döbbenetet idéz elő, hogy velőtrázó sikollyal szakadjon meg. Torkok hasadnak, tetemek mindenhol, amerre rohannak. Egyetlen céljuk van. Elpusztítani a királynőt. Csak a testemen keresztül.
Egy felém rohanó maszkos alakot futás közben vágok le, mígnem az egyikük elém ugrik a lelátókról. Mozgása, mint a kígyónak, tőrét ölésre élezte. Felpillantva szembesülök, hogy a hárpiák időközben elérték a királyi páholyt. Daenerys! Az ellenfelem támadását hárítva pördülök meg, hogy annak figyelmét elterelve kardommal felnyissam torkát. Kiömlő vére bemocskolja az aréna homokját. Érted teszem királynőm! Nem tart sokból felkapaszkodni az emelvényre, hogy épp időben érkezzem levágni a khaleesi életét fenyegető haramiát. Egy végtelennek tűnő percig szemtől szemben állok vele, aki a világot jelenti számomra már évek óta. Szeméből harag, aggódás, értetlenség olvasható ki, de egyetlen szót sem szól. Nem tud mit mondani nekem, ahogy én sem neki. Csak állok előtte, véres karddal, sebhelyekkel és meggyötörten. Mire várok? Talán egy szóra, hogy elmosolyodva azt mondja, megbocsát, hogy nyakamba vesse magát és csókját érezhessem arcomon, ajkaimon. Puha haját vágyom érinteni, törékeny testét magamhoz szorítani és azt suttogni Szeretlek. Vágyaimnak egy újabb roham vet véget. Daario mellett harcolva a korábban érzett féltékenység újból feltörni látszik, de Dany biztonsága most mindennél erősebb. A rohamozó és hullámokban özönlő hárpiák elől egyetlen út vezet ki. Vissza le az arénába. Újból Daenerys előtt találom magam, de egyetlen szó nélkül most inkább cselekszem. Kezem felemelve nyújtom neki, felajánlva a menekülést és a biztonságot. Egy röpke pillanatig úgy tűnik, nem fogadja el, de végül fehér ujjai az enyémekbe simulnak. El is felejtettem milyen apró, puha kezei vannak. Megszorítom és a páholy széléhez húzom királynőm, amikor egy keserves ordítás majd nyögés megállásra kényszerít. Megfordulva Hizdahr királyt pillantom meg, mellkasa több sebből vérzik. Legalább négy támadó áll teteme fölött és egyenesen Danyt nézik. Rémülten húzom tovább a döbbent lányt. Az emelvény széléről aztán előre leugrok az aréna immáron véráztatta homokjára, hogy kezem nyújtsam az ereszkedő lánynak. Daario szorosan követ minket, segítségével királynőm is épségben leér.
- Erre. – utasít Daario és az előttünk nyíló kijárat felé rohan.
Megelőzve rohanok előre, hogy védelmezzem őket, azonban a szabadságot és biztonságot jelentő külső kapu hangos csattanással vágódik be előttem. Mögöttem pedig máris egy haramia ugrik elő ölésre kész testtartással. A célpontja a királynő. Elszánt rohamának kardom vet véget, ami most úgy meredezik ki mellkasából mintha vadkan döfte volna át. Dany kétségbeesetten pillant rám, mikor ismét Daario diktál.
- Erre, át a másik oldalra.
Jobb híján én is és Dany is utána rohanunk. Elhagyva az emelvényt két másik alakot pillantok, meg akiket elszánt Makulátlanok védelmeznek. Tyrion és Missandei, hát túlélte a kis törpe. Nem tudom eldönteni örülök-e vagy nem. Jelenleg ez a kérdés kevésbé foglalkoztat. Pillantásom királynőmre szegezem, ahogy Daario után igyekszik. A túloldali kapu azonban járhatatlan a rajta keresztül beözönlő ellenség miatt. Az életben maradt Makulátlanok védelmező körének közepére szorulva csapdába estünk. Mindenhonnan a meereniek sikolyai és ordítása hallatszik. A lelátókon továbbra is nagy az őrület. A Hárpia Fiai minden útjukba kerülőt kegyetlenül lemészárolnak. Nincs kiút.
Eddig tartott az utolsó Targaryen uralma? Ez lenne a vég? Ezért küzdöttem és jöttem vissza, hogy lássam őt meghalni?
Egy braavosi „táncos” egyszer mondott nekem valamit. Egy Isten létezik csak. A Halál. És mit mondunk a halálnak?
- „Nem ma!” – suttogom a megtanult szavakat és kardom felemelve nézek szembe a sokasodó csőcselékkel.
Előttem a khaleesi megfogja Missandei kezét. Daario a Makulátlanokon áttörő hárpiákat aprítja, Tyrion pedig aggódó pillantásokat vet hol rám, hol Danyre. Az utolsó rohamra készülő Hárpiák most lendületet vesznek. Az izgalomtól és elkeseredettségtől minden más hang mintha eltűnne a világból. Nem hallok mást csak tompa zúgást. Eltűntek a sikolyok, egyenletes légzésem hangja veszi át a helyüket. Pontosabban inkább zihálás, mint légzés. Egy hárpia rám emeli tekintetét, legalábbis a maszk mögül mintha engem nézne és támad.
Éles rikoltás hasít az aréna halotti zajába. Azt követi rögtön egy másik, ami már inkább üvöltés. Egy sárkány üvöltése. Kábultan rángatom el tekintetem az ellenségemről és fordulok az ég felé. Ahol ebben a pillanatban egy hatalmas fekete pikkelyű szörnyeteg kavarja fel a forró levegőt. Drogon. Kecsesen landolva rémiszti el a Hárpia Fiait, akik rémülten kiáltozva futnak a kijáratok felé. Azok a bolondok, akik mégis szembe szálnak vele két darabra szakadva hullnak a homokba. Drogon vérszomjas üvöltés közben mintha csupán bábuk lennének, kapdossa fel a maszkosokat, hogy irdatlan pofájával elroppantsa a gerincüket. Akiket nem szakított széjjel most tűzével porlasztja el. Azonban a Dany arcára kiült megkönnyebbülés még túl korai. A kezdeti sokkból felocsúdott hárpiák dárdákkal indulnak a fenevad ellen. Egy beleáll a sárkány nyakába majd azt követi még egy. Királynőm kétségbeesett kiáltását hallva felé fordulok.
- Drogon! – aggódó szavait tettek követik.
Lassú léptekkel indul el a sárkány felé, hogy annak nyakából kiálló dárdát megragadva húzni kezdje azt. A sárkány észlelve a mozdulatot most egyenesen Danyre mered, és pofáját kitátva ráüvölt a Sárkányok Anyjára. De bántani nem bántja. Tudja, hogy vér a véréből. Ahogy én is voltam egykoron.
A dolgok folyása olyannyira felgyorsul, hogy alig tudom követni. A hárpiák miközben egyszerre küzdenek velünk és a sárkánnyal, több kijáraton keresztül is menekülnek. Dany időközben felkapaszkodik Drogon hátára. Döbbenten figyelem, ahogy a khaleesim, királynőm, szerelmem, szavakat suttogva a sárkány hátán ülve elszánt pillantással repülésre ösztökéli a teremtményt. Drogon, nem nézve ki kerül, az útjába indul át az arénán. Tyrion félre ugrik előle, Daario pedig Missandeit védve a lányt maga alá temetve veti hasra magukat. Nem szabad, de szemembe ismét keserű könnyek szöknek, ha arra gondolok, hogy elhagy engem ez a csodálatos teremtés.
A jelenet nem tart hosszan, az emelkedő sárkány hátán a lány arca ragyog a boldogságtól, vissza sem néz, ahogy távolodik, elhagyja az arénát és pár túl gyorsan elreppenő pillanat múlva már nyoma sincs.
**
- Veled tartunk Ser, felesleges ellenszegülnöd.
- Egyedül megyek utána. Nektek itt kell maradnotok, őrizni a békét… ha létezik még egyáltalán.
- Úgy gondolod Mormont, hogy azért utaztam ládában, hagytam, hogy elrabolj, lettem rabszolga, hogy most ne tegyek meg mindent a Targaryen lány biztonságáért?
Tyrion és Daario legalább egy teljes órája szaggatja a száját, feleslegesen. Lehetetlent akarnak. Ha velem tartanak megkeresni a khaleesit semmi esélyem, hogy megbocsásson valaha is. Nem ők tartanak akkor velem, hanem én tartok velük. Azt már nem tudnám elviselni.
- Béke? Vénember jártál te már az utcákon mióta a királynő eltűnt? A Hárpia Fiai mindenhol ott vannak, vagy minket keresnek vagy a megmaradt Makulátlanokat vadásszák le… itt már nincs béke. Aki itt marad, meghal. És én nem akarok közöttük lenni.
- Lásd be Mormont, hogy egyetlen esélyünk, ha a lány után megyünk.
Igazuk van. Nagyon jól tudom, hogy igazuk van, de akkor sem mehetünk mindannyian.
- Lelassítanánk egymást. Te törpe, csak kolonc lennél a kis lábaiddal. – tudom, hogy ezzel megbántom, de azzal is tisztában vagyok, hogy a Lannister el is várja tőlem az őszinteséget.
- Való igaz Ser… - sóhajt egyet összeráncolt szemöldökével. – De nem én lennék a leglassabb. Értetlenül sandítok Daariora aki kiváló katona, remek fizikummal. – Nem a jóképűre értettem…
- Van nevem is törpe… Daario Nah…
- Naharis, igen tudom, de olyan nehéz ez a sok raccsoló „h” betű. A jóképű amúgy is jobban illik hozzád. A királynő szerintem egyet értene ebben. – önelégült vigyor terül szét az arcán, de csak neki. Daario keze kardja markolatára siklik miközben a féltékenység mardosó szörnyetegével küzdök.
- Akkor kire gondoltál? – terelem vissza a beszélgetést az eredeti medrébe, hogy a szörnyeteg a mellkasomban lenyughasson.
- A csínos hölgyre, mi is a neve… Missande? Nem várjunk Missde…
- Missandei. – morgom, mire színpadra illő módon csap a homlokára.
- Persze! Missandei, szóval ő.
- Egy lány nem jöhet velünk. – Daarioval talán életemben először értek egyet. – Nem vállalhatjuk a kockázatot, veszélyes az utazás Essosban khalasar vagy sereg nélkül. A rengeteg nép, törzs és ki tudja még mik.
Egyetértően bólogatok, bár tisztában vagyok vele, hogy ezzel halálra ítéljük a lányt. Ha a Hárpiák megtalálják, valamelyik biztosan felismeri, hiszen állandóan Dany mellett volt amióta csak hozzá került. Ő csak egy ártatlan gyermek.
- És mi van, ha elhozzuk azt a zsoldost is. Kevés ideje vagyok itt, de a vak is látja, hogy a lánynak tetszik… megjegyzem, nem értem mit lehet kedvelni egy kasztrált férfiban.
- Valakinek nem csak farok adatott… - mormogom keserűen.
- Valóban, neki van… van… nem még haja sincs rendesen. Akkor tényleg nem tudom…
- Elég legyen! – a türelmem a végét járja. Az átkozott Lannister mindenből mulatságot csinál, miközben Daenerys bárhol lehet ebben a kegyetlen világban. – Hozd ide Missandeit és Szürke Férget, kérlek. – nézek Daariora aki azonban lesajnáló pillantást küld felém.
- Nem vagy a királyom, hogy szolgáljalak.
- Szívességet kértem, nem parancsot adtam.
- Hoz őket ide te, vénember.
Elpattant. Az utolsó szál, ami tartotta bennem a józan észt végleg elszakadt. Mire Daario felfoghatná mi is történik, karom hegyét már a nyakának szegezem.
- Mormont ne! – áll fel a törpe, hogy megpróbáljon közénk állni.
- Próbáld csak meg Ördögfióka és előbb a te fejedet is elválasztom a nyakadtól. – sziszegem.
- Uraim, kérlek, gondoljátok meg. – Tyrion óvatos léptekkel araszol mellettünk.
- Én csak meg akarom találni a Khaleesit! Semmi más célom nincs az életben, minthogy megtaláljam és gondoskodjak a biztonságáról. Belőle merítem minden erőmet, ő a támaszom, nem engedem, hogy holmi kicsinyes viszály vagy hatalmi harc késleltesse az indulásunkat. Ki tudja, merre van most, lehet egyes egyedül a Dothraki tengeren vagy a Jáde tengeren, Drogon még mindig nem érte el teljes nagyságát, ha kimerül a repülésben és egyszerűen ledobja őt? – szavaim elhalnak, hangom elcsuklik. Nem élném túl, ha bármi baja esne.
Egyikőjük sem szól egyetlen árva szót sem. Tyrion majdnem szánakozó pillantással vizslat, Daario pedig lassan mozogva felkel ültéből, gondosan elkerülve kardomat.
- Engedelmeddel Ser… nem te vagy az egyetlen, aki aggódik Daenerys Targaryen miatt. – suttogja dühösen, majd elindul a terem kijárata felé.
- Hova mész Daario uram? – kérdi Tyrion.
- Missandeiért és Szürke Féregért. – veti oda vissza sem nézve.
Miután a Második Fiak kapitánya elhagyja, a termet kellemetlen csönd ereszkedik ránk. Tyrion a sebhelyét vakargatja átszellemült arccal. Visszacsúsztatom kardom a hüvelyébe és ólomléptekkel indulok a lépcsők felé, hogy leülhessek a hűs kövekre. Merre jársz szerelmem? Életben vagy egyáltalán? Hagyom, hogy gondolataim messzire röpítsenek, vissza az időben egészen addig a napig mikor Dany fia halva született. Amikor összeesett, akkor tartottam őt először a karjaimban. Csupán egy kislány volt nagy álmokkal és tervekkel egy vad törzs vezetőjeként. Olyan erőkkel kell szembenéznie, mint senki másnak ezen a világon. Rothadt a föld szíve és átkozottak az istenek is, ha mindezt megengedték.
- Áruld el nekem Mormont… - tápászkodik fel a székéből a törpe. – Mióta táplálsz többet, mint egyszerű alázat és hűség a lány iránt?
Meg tehetem, hogy nem válaszolok, de azzal csak még több kérdést zúdítanék a nyakamba. Tekintetem a kis gnómra szegezem.
- Az első alkalomtól, hogy megpillantottam őt. – hangom reszel, ezért köhintek és felállok, hogy töltsek egy kupa bórt az asztalról.
- Ezt ugye tudod, hogy nem veszem be. Első pillantásra nem szerethetsz valakit. Előbb meg kell ismerned, meg kell bizonyosodnod, hogy számíthatsz rá ésatöbbi ésatöbbi. Hosszú folyamat a szerelem Ser Jorah.
- Azt hiszed, nem tudom? – mordulok rá elérve az asztalt. A serlegem teli, ajkamhoz emelem a kupát és kortyolok.
- Ha ilyen mesébe illő választ adsz, akkor igen. Azt kell, hogy feltételezzem, hogy nem tudod.
- Tartsd meg a kérdéseidet magadnak Lannister…
Tisztában vagyok vele, hogy nem fogja feladni, de fontosabb kérdéseink is vannak, mint az én életem mozzanatai. Szemem sarkából figyelem, ahogy Tyrion mutatóujját felemelve szólásra nyitja a száját, amikor nyílik az ajtó. Azonnal reagálok, előrántom kardomat és szembe fordulok az ajtóval. Az Ördögfióka ugyan így tesz, csak ő egy apró tőrt ránt elő.
- Csak én vagyok Vénember…
A kapitány nyomában siető léptekkel közeledik Missandei és a Makulátlan. Ezek szerint túlélte az arénában történteket. Sehol nem láttam a kavarodásban.
- Jelszó? – vetem oda nekik, miközben a kardom újból elteszem.
- Viserion… - feleli Daario megsemmisítő pillantással.
A lány és a katona megállnak az asztal előtt. Daario viszont leveti magát egy székbe és bort tölt.
- Követező lépés? – fordul felém Tyrion.
- Missandei, Szürke Féreg. Tudjátok, mire készülünk. Velünk jöttök? – azok nem szólnak, csak komoly arccal bólintanak. Helyes, akkor most már csak meg kell tőlük szabadulnom. – Gondolkodtam… szét kellene válnunk.
- Elment az eszed? – pattan fel Daario.
- Őrült vagy Mormont! – csatlakozik Tyrion is. – Ha túl akarjuk élni együtt, kell maradnunk.
- És mégis merre induljunk? Ezernyi helyre mehetett. Lehet már Westeros felé repülnek. Nem kockáztathatjuk meg, hogy rossz irányba haladjunk és időt veszítsünk.
- De ha szétválunk, lehet, a másnapot se érjük meg. Ahogy számolom, valakinek egyedül kell maradnia.
- Gondolom, vénember ezt szívesen elvállalod… - Daario hangjából süt a megvetés.
- Ez itt úgy gondolja szétválnunk veszélyes! – Missandei vékony erőtlen hangja mintha megforgatná a belém állított lándzsát.
- Legyen. Együtt indulunk el.
- Akkor, ha már ilyen szépen megbeszéltük amondó vagyok együnk valamit mielőtt…
Szavait azonban nem tudja befejezni. Odakintről velőtrázó sikoltás hallatszik. Missandei rémülten ragadja meg Szürke Féreg karját, aki lándzsáját felemelve védelmezőn áll a lány elé. Daario kardját kivonva indul az ajtó felé, jobb híján utána sietek. A sikoltások egyre gyakoribbak lesznek.
- Lángol a város! – kiáltja Tyrion meredten figyelve az ablakot.
Oda fordulva valóban egy fáklyaként égő épületet pillantok meg. Daario résnyire nyitja az ajtót. Válla fölött kilesek.
Totális zűrzavar. Égő emberek, menekülők mindenhol. A szemközti lakóház is lángokban áll, kapujából most egy kisgyermek rohan ki, égő ruhákkal, sírva, rettegve. Borzalmas látvány tárul elénk, amikor valami másra is figyelmesek leszünk. Közelről földöntúli üvöltés hallatszik. Nem embertől, még csak nem is valami haldokló állattól származik.
- Sárkányok! – Tyrion hangja döbbenettől akadozó, de a lényegre rátapintott.
Daenerys itt maradt két másik sárkánya, feltehetőleg megérezte testvérük és anyjuk távozását így mindenáron szabadulni akartak. A mikéntjéről ráérünk később elmélkedni.
- Menekülnünk kell. Nem várhatunk holnapig. A sárkányok porig égetik Meerent.
- Helyes, menjünk… mégis hová? – Az Ördögfióka hisztérikus gúnyolódása jelenleg még Daariot se bosszantja fel.
- A hátsó kapun, a Rabszolga öböl mellett Bhonashig. Yunkaiba mégsem mehetünk vissza.
- Élelem és lovak nélkül nem húznánk sokáig.
- Sárkányok…
- Megőrültél Lannister? – nézek megrökönyödve a törpére.
- Csöppet sem. Ha a Targaryen lánynak sikerült, nekünk miért ne? Két sárkány van. Mi négy és felen vagyunk, abból egy majdnem olyan könnyű, mint én. Elbírnak minket.
- Elevenen felfalnak minket.
- Ser Jorah, te ott voltál a születésüknél és a nevelkedésüknél. Talán nem ismernének meg?
- Nem, valószínűleg nem. Missandeit talán nem bántanák, de nekünk esélyünk sincs.
- Akkor mi lesz? Karba tett kézzel, bort szürcsölgetve várjuk, hogy ránk gyújtsák a termet vagy a Hárpia Fiai felnyársaljanak?
Tyrion hangja remegett az indulatoktól. Nem akar meghalni, de ezzel nincs egyedül. A sárkányok nem viselnének el, de talán…
- Ha követjük őket, talán elvezetnek Drogonhoz.
- Ez… - kezd bele Daario aki eddig nem szólalt meg. – Ez működhet. De csak akkor, ha vannak lovaink.
- Ez, tudja, hol vannak a legjobb kancák. – Szürke Féreg szavaira mindannyian odakapjuk a fejünket.
- Akkor barátaim… irány az ismeretlen a sárkányok röptét követve? – Tyrion jókedvűen figyeli reakcióinkat.
Szürke Féreg komor arccal, fél kezével még minidig Missandeit tartva bólint. A lány szintén. Daario nagyot sóhajtva elmosolyodik.
- A királynőért! – kiáltja és feltépi az ajtót. – Féreg, mutasd az utat.
Szürke Féreg maga mellett tartva a tolmács lányt indul előttünk a még mindig lángoló és menekülő városba. Daario nyomban követi őket kivont karddal, félig meggörnyedve, támadásra készen, mint valami kecses nagymacska.
- Újabb kaland együtt Mormont? – kacsázik mellém a törpe. – Kezdem megszokni a mogorva társaságod. Mikor a Targaryen lányt megmentetted az arénában még egy mosolyt is láttam azon a komor ábrázatodon.
- Próbálj meg életben maradni Ördögfióka, a kalandunk azzal kezdődik, hogy élve hagyjuk el a várost.
Tyrion egyetértően bólint, majd lábát szedve Daario távolodó alakja után rohan. Nem sokkal lemaradva követem, át a város lángoló utcáin, halottak, sebesültek és menekülők között. Ne aggódj Khaleesi jövök!
|
