Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

vicii2016. 03. 09. 14:13:01#34074
Karakter: Dominic Perplejo
Megjegyzés: (Saga-channak)


 - A golyóscsappal lesz a probléma. Sajnos ezt mindenképpen ki kell cserélni. Sajnos a boltok most már bezártak, úgyhogy csak holnap tudok visszajönni és befejezni.
- Ha nincs már választás, holnap mikor jönne?- kérdi érdeklődve, én pedig elgondolkodom. Korán reggel lesz még egy munkám, de azzal hamar végzek, úgyhogy…
- Amikor önnek megfelel.- mosolygok rá.
- Először is, ha nem tegezel holnap nem fogok kávét főzni, másodszor olyan kilenc körül megfelel nekem.- mosolyog rám szélesen.
- Jól van, de én akkor megyek is, holnap kilenc körül itt leszek.- zárom le a témát, miközben leteszem a kávéscsészét, Alexander pedig kikísér. Odakint a kocsihoz lépve rágyújtok, és mélyet szívok a cigimből, majd beülök a volán mögé. Vége a munkának… vár a második műszak.
 
*
 
Mikor hazaérek, még ki sem nyitom az ajtót, a folyosóról hallom a hangos ordítást, felsóhajtva hunyom le a szemem egy pillanatra, aztán lassan benyitok.
Lucinda a padlóra vetette magát és torka szakadtából ordít, Emilia mellette térdel, próbálja csitítani. Beteszem magam után az ajtót, felakasztom a kabátomat.
- Dominic, nem tudom megnyugtatni…- néz rám tanácstalanul, én pedig nyugodtan lépek síró lányomhoz. Letérdelek mellé, az ölembe veszem, először megpróbál eltolni magától.
- Sss… nincs baj. Apa itt van, megvéd.- mondom halkan, miközben ringatni kezdem. Arcát a pólómba fúrja, én pedig befogom a füleit. Pár perc néma csend, és lassan, de biztosan lenyugszik.
- Kapcsolja ki a tévét és zárja be az ablakot.- mondom a nőnek, aki bólintva segít. Most, hogy csend van, már nem zavarhatják annyira az ingerek.
Ahogy lenyugodott, Lucinda egyszerűen kimászik az ölemből és visszatelepedik a rajzai elé. Sóhajtva lépek hozzá és nyomok puszit a hajára. Nem reagál.
Néha rossz, hogy nem viszonozza a gesztusaimat, hogy nem ad puszit, nem ölel át, egyszerűen nem igényli a szeretetemet. Ilyenkor próbálom azt mondogatni magamnak, hogy ő máshogy fejezi ki felém, hogy szeret engem, de… bármit mondok magamnak, valahogy mégis fáj. Valahogy mégis lassan szétcincál belülről.
A konyhába lépek, Emilia pedig követ, beszámol, mennyit haladtak ma, mit tanultak, én pedig egy újabb kávé mellett hallgatom.
- Egyre gyorsabban tanulja a szavakat.- újságolja vidáman, én pedig bólintok. Lucinda ritkán beszél, bár nyolc éves, kevés szót ismer és nem nagyon tudja kifejezni magát. Talán ezért is olyan nehéz vele, mert sokszor nem értem meg, mit szeretne, ő pedig nem tudja elmondani.
- Köszönöm Emilia. Maradna még fél órát, amíg elkészítem a vacsorát?- kérdem fáradtan, ő pedig biccent, és visszatér a nappaliba Lucindához. Gyorsan összedobok egy spagettit, Emilia kisvártatva távozik, és kettesben maradunk.
Mikor kimegyek hozzá a nappaliba, még mindig rajzolgat. A korához képest nagyon jól rajzol, néha elcsodálkozom rajta, hogy szorulhatott belé ennyi tehetség.
- Lucinda, gyere, vacsorázunk.- guggolok le mellé, és a szemébe nézve beszélek. Bólint, leteszi a zsírkrétáit, majd követ a konyhába és leül a székre. Leteszem elé a tányért és csöndben megvacsorázunk, majd jön a fürdés, tévézünk egy kicsit, olvasok neki és ágyba dugom.
 
*
 
Reggel csengetek, de senki sem nyit ajtót, ezért újra megnyomom a csengőt, ezúttal hosszabban.
- Bazd meg! Muszáj a csengőmre támaszkodnod te…- hallom bentről kiszűrődni az ingerült hangot, majd szinte feltépi az ajtót és egy eléggé elnyűtt arccal találom szemben magam. – Oh, bocsánat. Gyere beljebb.- állj félre, én pedig mosolyogva benézek. Csak pizsamanadrág van rajta, talán épp én keltettem fel. Mi tagadás, egész szemrevaló…
- Látom, jól sikerült az éjszakád.- sandítok rá mosolyogva.
- Esetleg egy kávét?- kérdi fáradtan, és miután bólintok, el is tűnik a konyhába. Nekilátok dolgozni, de ekkor az asztalon valami rezegni kezd.
- Csörög a telefonod!- kiáltok be hozzá.
- Be hoznád ha megkérhetlek?
Odaadom neki, ő pedig a pultra teszi és kihangosítja, miközben kitölti a kávét csészékbe.
- Drága fiacskám, hallom jól sikerült a tegnap estéd. Csak legközelebb, ha valakit kefélsz, ne hívj fel, jó? Ja és mond meg a tegnap esti Jacknek hogy ne sikítson velőt rázóan, apád szinte szívinfarktust kapott.
Felvont szemöldökkel nézem az elszörnyülködött Alexandert, aki kiborítja az egyik csészét, majd káromkodva nyúl mosogató szivacsért, hogy feltörölje. Mikor eltüntette a károkat, gyorsan felkapja a mobilt és a torkát köszörülve, zavartan kivonul a nappaliból. Nocsak… érdekes fordulat.
Elvigyorodom, miközben folytatom a félbemaradt munkát és újra kitöltöm a kávét. Felveszem az egyik csészét és kavargatni kezdem a fekete folyadékot, hogy kissé kihűljön. A munkával is végeztem már.
Alexander visszatér, majd meglepetten pillant a kávéscsészére.
- Köszönöm.- mondja, felvéve a porcelánt. – Amit az apám mondott az előbb…- kezdene magyarázkodásba, de pajzán, féloldalas mosolyt villantok.
- Szexről és kéjesen sikoltozó szépfiúkról…?- kérdem búgó hangon. – Nem hallottam semmit.- zárom le könnyedén, belekortyolva a kávémba, de a szemem nem veszem le róla. Kissé zavarban van, de mintha élvezné a helyzetet. Szóval a másik csapatban játszol, mi…? Mi tagadás, elég formás… mondhatni pont az esetem…
- Végeztem a radiátorral. Megírom a számlát.- mondom végül, ledöntve a maradék kávémat, majd újra a nappaliba lépve a táskámért nyúlok. Előszedem a papírok, gyorsan kitöltöm a nyomtatványt, aláíratom vele, Alexander pedig fizet.
- Köszönöm a munkát.
- Legközelebb, ha elromlik valami, csak hívj. Csodákat tudok művelni a kezeimmel.- kacsintok rá sármos mosollyal, mire szélesen elvigyorodik.
- Még a végén tönkreteszek valamit, csak hogy újra lássalak.- mondja huncutul, én pedig felkacagva lépek ki a bejárati ajtón.
 
*
 
Egy eldugott kis parkban vagyunk, a város szélén. Mindig idehozom Lucindát, mert itt viszonylag kevés az ember, és nem olyan nagy a hangzavar. Kevesebb a zavaró tényező, amitől hiszti rohamot kapna.
Egy közeli facsoportnál guggol, azt hiszem talált valami érdekes bogarat, azzal játszik. Én a padon ülök, lábaim bokánál keresztbe téve, hátradőlve élvezem a tavaszi, meleg napsütést.
Finom érintés a vállamon.
- Nahát, nem hittem volna, hogy pont itt fogunk összefutni.
Hátradöntöm a fejem, úgy nézem meg, ki szólított meg. Bársonyos hang, helyes pofi… Alexander. Csábos mosolyt küldök felé.
- Léteznek még szerencsés véletlenek. Leülsz?- kérdem, fejemmel magam mellé biccentve, ő pedig elfogadja az ajánlatot és helyet foglal mellettem.
- Egyedülálló anyukákat jöttél felszedni?- kérdi könnyedén, végigpillantva az aprócska játszótéren, én pedig felnevetek a viccen.
- Csábítóan hangzik, de nem. A lányommal jöttem.- mutatok Lucinda felé, Alexander pedig meglepetten pillant a fa tövében játszó kislányra.
- A lányoddal…? Azt hittem, nem vagy nős.- mondja bizonytalanul, én pedig elmosolyodom.
- Elváltam. A feleségem faképnél hagyott.- mondom vállat vonva, annyira már nem visel meg a dolog, mint régen.
Ekkor Lucinda hirtelen felpattan és felénk üget, kis kezeiben egy nagy bogarat tartva óvatosan. Megáll előttem és megmutatja.
- Mi ez?- kérdi végtelen kíváncsisággal.
- Szarvasbogár.- mondom neki, mire ámulattan csodálja tovább a nagy bogarat.
- Szarvas…? Nem szarvas.- mondja bizonytalanul, mire gyengéd mosollyal borzolok bele hosszú hajába.
- Azért nevezik szarvasbogárnak, mert a rágói úgy néznek ki, mint a szarvasok agancsa. Nem azért, mert szarvas, hanem mert úgy néz ki.- próbálom leegyszerűsíteni a magyarázatot, és úgy néz ki, megértette, mert hatalmas mosollyal elsiet. Alexanderről tudomást sem vett. Általában ignorálja az embereket, egyszerűen nem foglalkozik velük. Nem érdeklik.
- Gyönyörű kislány.- mondja halkan, én pedig elismerően bólintok.
- Tényleg az.
- Aspergeres?- kérdi halkan, én pedig megrázom a fejem.
- Autista.- mondom, már megbékélve a szóval. Lucinda a látszat ellenére nem csökkent értelmű. Egyszerűen csak nem szeret beszélni, nem is akar igazán megtanulni kommunikálni, de nincs lemaradva a korabeli gyerekektől. 


Saga-chan2015. 06. 26. 12:52:23#33091
Karakter: Mark Alexander
Megjegyzés: viciinek


 

 

- Mark, mond meg már nekünk, mért van az , hogy csak te mehetsz be a főnök irodájába?

- Az egy dolog, hogy be mehetek, de eddig én sem láttam. Mindig egy paraván mögött van és csak annyit mond, hogy tegyem le az asztalra a papírokat. - ha tudnák, hogy én vagyok a főnök akkor már nem beszélnének vele így.

- Na mindegy. Este van kedved eljönni egyet inni? - nézzük csak? A tegnap esti partnerem, minden volt csak nem szórakoztató. Kell valaki mára.

- Elmegyek, a szokásos helyre megyünk?

- Ja, de most már menni kell, vége az ebéd szünetnek.

- Akkor sziasztok, találkozunk a Paradisban. - elköszönök tőlük és már megyek is vissza az „íróasztalom” mögé.

 

 

*

 

Délután négy körül mindenki indul haza, ez alól én sem vagyok kivétel. Össze pakolom a holmimat majd felveszem a kabátomat és indulok a lifthez. Mikor le érek a garázsba már csak az én autóm van bent. Beülök és beindítom a motort, pár percet várnom kell mire felmelegszik mert elég hideg van benne tél lévén. Amikor elég meleg van bent elindulok, komótosan vezetek nincs értelme gyorsan menni. A találka csak este lesz és péntek lévén az utolsó nap volt a meló helyen is.

 

Fél óra múlva haza is érek a HIDEG házba!! Mi a tököm, reggel még nem volt semmi baja. Megnézek mindent de a kazánnak semmi baj, a nappaliban viszont meglátom a baj forrását. Csöpög a radiátor, mivel nem értek hozzá így szerelőt kell hívjak. Le ülök a gépem elé és kikeresem a legközelebbi szerelő telefonszámát.

- Jó napot, az interneten olvastam, hogy értenek a kazánokhoz és a radiátorokhoz.

- Jó helyen keresgélt uram, értünk mi ezekhez a problémákhoz. De elmesélni mi is a baj.

- Hát, reggel még elég meleg volt a lakásban és mire haza értem egy kissé hideg lett. Megnéztem mindent amit csak lehetett és az egyik radiátor csöpög. Esetleg nem tudnánk valami megoldást keresni problémára, míg jön a szerelő? Hideg van egy kicsit. - dörzsölöm meg a karomat mert már kezdem érezni a hideget.

- Azt meg tudja tenni, hogy elzárja azt a radiátort ami csepeg és akkor egy kis meleg is lesz a házban, a kollégát meg értesítem, hogy menjen ki önhöz amikor vissza ér. Le diktálná nekem a címét.

- Természetesen. - le diktálom a címemet majd le rakom a telefon és megcsinálom amit mondott.

 

*

 

Olyan két óra múlva már egy kicsit melegebb van mint volt, a kedves szerelő még sehol és nekem lassan indulnom kell. Amíg várok megfürdök gyorsan, majd készülök az esti találkozásra. Egy fekete vászon nadrágot hozzá egy halványkék színű inget ami jól látszatja a megmunkált izmaimat. Már teljesen kész fagyok amikor csöngetnek az ajtón, biztosan a szerelő lesz az. Hiába sietek csak megint megnyomja a csengőt, azt hiszi, hogy nem hallom. Magamra kapom a cipőmet és már nyitom is az ajtót. Mikor ki nyitom az ajtót akkor gondolatban le esik az állam, egy kissé idösebb, pocakosabb és kopaszabb szakemberre számítottam de az aki az ajtómba áll az teljesen az ellentéte. Jóval fél fejjel magasabb mint én, szélles válla van már amennyit látok belőle mert olyan magas, hogy a nyakam már kezd sajogni. Idősebb mint én az már biztos, de ha nem is lennék benne biztos a néhány ősz hajszál a bizonyíték rá. Csábos mosolyától olvadnék, de nem lehet. Most először is a fűtésemet oldja meg de ha még így mosolyog rám, arra sem lesz szükség mert meggyulladok.

- Jó napot. - az tuti, hogy jó, mert itt állsz a küszöbömön. - engem küldtek, hogy megnézzem a radiátort. - mosolyogva nyújtja felém kezét amit elfogadok. Nagy és meleg tenyerébe csúsztatom enyéimet és elkel fojtsak egy kisseb nyögést is. Úristen, kell ez a pasi!!! Na de vissza a jelenbe!

- Üdvözlöm, már vártam. Mark Alexander.

- Dominic Perplejo. - be le fog törni a nyelvem mire ki mondom, minek kell az olaszoknak ilyen nyelvtekerős neveket adni?!

- Nahát, olasz? - kérdem, de már állok is félre beljebb engedve.

- Spanyol, Mexicóból származom, Acapulcóból. - mosolyog rám, be kéne neki tiltani. Beljebb megyek és megmutatom a baj forrását.

- Az én felmenőim németek voltak. - le hajolok és megmutatom a csöpögő radiátort. Le térdel és érdeklődve nézi a csöpögést, elő vesz egy csavarkulcsot és meghúzza.

- Megszakadt a menet. Le kell engednem a vizet, hogy meg nézhessem, máshol nincs-e probléma, és kicseréljem a megszakadt szorító anyát. - sóhajtom egyet mire elmagyarázza a dolgokat, akkor nem lesz egy könnyű menet.

- Hozhatok valamit inni? - érdeklődök, úgysem értek hozzá,így meg nem leszek az útjában.

- Egy kávét, ha kérhetek. Feketén. - bólintok és már megyek is ki a konyhába, hogy főzzek egy friss feketét neki. Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy mennyire legye erős így inkább egy lightos kávét főzök. Két perc múlva már a tálcán lévő kávéval térek vissza.

- No se puede. - motyogja az orra alatt, bár nem értek spanyolul de szerintem semmi jót nem jelent. Le teszem a csészét a dohányzó asztalra majd mellé állok.

- Van valami baj?

- A golyóscsappal lesz a probléma. Sajnos ezt mindenképpen ki kell cserélni. - mutatja a rossz darabot. - Sajnos a boltok most már bezártak, úgyhogy csak holnap tudok visszajönni és befejezni.

- Ha nincs más választás, holnap mikor jönne? - azt jó volna tudni,addigra legalább normálissá kell változnom.

- Amikor önnek meg felel. - most le magázott vagyis csak most vettem észre.

- Először is ha nem tegezel holnap nem fogok főzni kávét, másodszor olyan kilenc kőrül megfelel nekem. - addigra talán emberi formát tudok magamból csinálni.

- Jól van, de én akkor megyek is, holnap kilenc körül itt leszek. - le teszi a csészét és kikísérem. Hátulról sem utolsó, ilyenkor szeretnék nő lenni. Elköszönünk egymástól, amint be csukom az ajtót csörren a telefonom. James az, hogy hol a fenében vagyok! Mikor biztosítom, hogy mindjárt megyek megnyugszik. Fel veszem a kabátomat és irány az éjszaka, kint le intek egy taxit, gyorsan elmondom a címet és már megyünk is.

 

Tíz perc múlva már ott is vagyok, iszonyat nagy sor van, de minket mindig be engednek. Amint meg lát a kidobó már enged is be, bent csak a zene lüktető erejét érezni meg a sok emberke illatát ami még nekem is sok. Jamesék már a pultnál vannak, oda megyek köszönök neki.

- Te aztán hatásosan tudsz megjelenni, minek késtél ennyit? Talán valaki cukika feltartott?

- Ha megnyugtat semmi cukiság nem volt nálam, csak egy félisten aki a radiátoromat szereli meg.

- Persze én is ezt mondanám!!

- Na de most már élvezzük ki az éjszakát. - nem kell könyörögni neki, intek a csaposnak és kikérek mindenkinek egy teqilát. Miután mindenki megitta onnantól kezdőzhet az erezd el a hajamat.

*

 

Iszonyatosan fáj a fejem és még valaki igazán rá tenyerelt a csengőmre, oh hogy a nyavaja vinné már el.

- Bazd meg! Muszáj a csengőmre támaszkodnod te….. - vad barom, de ezt inkább nem mondom ki mert Dominic az aki a csengőmmel szoros barátságot kötött.

- Oh, bocsánat. Gyere beljebb. - tárom ki neki az ajtót, hogy be férjen. Istenem de szépen vagyok, még normálisan sem nézek ki. A hajam szanaszét és csak egy pizsi naci van rajtam.

- Látom jól sikerült az éjszakád. - mosolyog rám, mondom be kell tiltani.

- Esetleg egy kávét? - bólint, én addig elmegyek és főzök egyet.

- Csörög a telefonod. - kiált be a konyhába.

- Be hoznád ha megkérhetlek. - amint be hozza és én meg nézem ki az egyből el fog valami fura érzés. Ki kell hangosítanom mert nem tudok addig kávét főzni.

- Drága fiacskám, hallom jól sikerült a tegnap estéd. Csak legközelebb ha valakit kefélsz ne hívj fel jó. Ja és mond meg a tegnap esti Jacknek hogy ne sikítson félőt rázóan, apád szinte szívinfarktust kapott. - hogy lehettem ilyen hülye? De várjunk csak végig ki voltam hangosítva és Dominic meg itt van a konyha bejáratánál. Úr isten, ebből hogy mászok ki?

 

 

 


vicii2015. 05. 19. 12:44:38#32858
Karakter: Dominic Perplejo
Megjegyzés: (Kezdés Saga-channak)


 - Jó napot asszonyom, innen jelentettek hibát?- kérdem a világ leglehengerlőbb mosolyával, amint kinyílik az ajtó. A harmincas éveiben járó fiatal feleség karbantartott, mutatós darab, csak a foltos melegítő ront kicsit az összképen. Ahogy megpillant, felragyog a szeme, zavartan tűrögetni kezdi a haját és felmosolyog rám. Bizonyára egy pocakos, kopaszodó ürgére számított.
- Igen, én telefonáltam… fáradjon be.- csiripeli félreállva, én pedig belépek a takaros kis házba. Mögöttem a nő sebtiben megigazgatja a ruháját, majd a kontyára is szán pár másodpercet, mielőtt újra elém lépne, immáron kihúzva magát, előre tolva nagy, feszes melleit. – Erre, máris megmutatom a kazánt.- indul el, én pedig követem, megmosolygom, ahogy a hátsóját kezdi riszálni előttem. Micsoda fenék, atyám, akár egy húszévesé…
A pincébe levezető ajtót kitárja, szégyenlősen előre enged, én pedig halvány, bizalmas mosolyt küldök felé. Kissé le kell hajolnom, hogy átférjek az ajtón, majd könnyű léptekkel, kettesével veszem a fokokat. Lejjebb megállva, csábos mosollyal nyújtom felé a kezem, hogy lesegítsem. Elpirulva, de láthatóan elégedetten fogadja el a segítségem, majd pipiskedve lemászik a lépcsőn. Már érzem is, hogy mi a probléma, szúrja az orrom a füst, ami megrekedt a kis helyiségben.
- Lekapcsoltam, mert féltem, hogy valami baj történik.- magyarázza, mikor szemügyre veszem a nagy, fém szörnyet. Aha, a füstgázelvezető csővel lesz probléma.
- Nagyon is jól tette, hölgyem, fő a biztonság.- villantok rá egy újabb mosolyt, amitől már végleg elalél. Leteszem a szerszámos készletet, majd feltűröm az ingem ujját és megközelítem a robosztus kazánt.
- Esetleg hozhatok egy kávét…?- kérdi nagyokat pillogva, szemérmetlenül legeltetve rajtam a szemét, én pedig elégedetten konstatálom, hogy még mindig fantasztikusan nézek ki. Hiába, aki jól néz ki, az jól néz ki… megérte az a sok edzés.
- Hogy is mondhatnék nemet magának?- búgom mély hangon, mire fülig pirulva, elalélva botladozik fel a lépcsőn, én pedig kuncogva vizsgálom meg a problémát. Előveszek egy kis elemlámpát, majd egyesével nézem végig az idomokat. Először nem találom a bajt, majd előkerül a kis hamis. A bekötő idomon van, egy vékony, ámde annál hosszabb repedés. Elég régi ez a jószág, már nem bírta tovább a szigetelés és feladta. Óvatosan lehúzom a könyökcsőről, majd alaposabban megnézem. Még javítható, nem feltétlenül kell kicserélni.
- Itt a kávé!- rikkantja a negédes hang, majd óvatosan lejön a lépcsőn, egyik kezével a korlátba kapaszkodva, a másikban egy pohárkát egyensúlyozva.
- Igazán kedves.- fogadom el a kávét, majd belekortyolok. Elégedetten morranok fel. Nem is rossz.
- Hogy ízlik?
- Épp olyan fantasztikus, mint maga, señora.- kapom el kis kacsóját, majd puha csókot lehelek a kézfejére. Pironkodva kapkod levegőért, majd tovább kérdez, ámbár az is lehet, már fogalma sincs, miről beszélünk, annyira bámulja a szám.
- És… mondja… mi a baja a kazánnak?
- Csak megrepedt az egyik cső.
- Meg lehet javítani…?
- Persze. Magammal viszem az idomot, a cégnél meghegesztjük, és holnap, ha kész, visszahozom magának, novio (édesem).- bűvölöm a tekintetemmel, megigézve, ő pedig közelebb lép hozzám, szinte érzem a testéből áradó vágyat. Negédes mosollyal közelítek hozzá, tenyerem csattan a feje mellett a falon. Gyorsuló légzéssel, várakozva néz fel rám. Állát ujjaim közé csippentem, hüvelykujjammal végigsimítok szétnyílt ajkain, ingerlően közel hajolva hozzá…
- Akkor hát… örültem a találkozásnak. Holnap látjuk egymást.- súgom, majd kedves mosollyal eltávolodom és felfelé veszem az irányt a lépcsőn. Még hallom magam mögött csalódott nyögését…
 
*
 
- Dominic, mi tartott eddig?- kérdi az öreg Franco rosszallóan, mikor belépek a műhelybe.
- Sokáig keresgéltem a címet.- vonom meg a vállam könnyedén, rágyújtva egy szál cigire.
- Vagy inkább az ott lakó bugyiját.- húzza el a száját, mire csak felnevetve nyújtom át neki a becsomagolt, felcímkézett idomot.
- Férjes asszony volt, Franco.- magyarázkodom, de csak felsandít rám.
- És ez mióta probléma neked, he? Inkább mond azt, hogy nem volt elég csinos.
- A külsejével semmi baj nem volt, nekem elhiheted.- kacsintok rá pajkosan, majd felsóhajtok. – Nem tudom, öreg, kezdek kinőni az egyéjszakás kalandokból. Valami állandóra vágyom. Egy feleségre.- magyarázom, mélyet szívva a cigimből, mire csak legyint egyet felém.
- Badarságokat beszélsz, fiam. Házasnak lenni nem olyan jó dolog, mint amilyennek te elképzeled.- oktat ki, kibontva a kezébe adott idomot, amit, miután a szemüvegét az orra hegyére tette, alaposan megnéz magának.
- Mi lehet annál jobb, minthogy tudod, valaki minden este kitartóan vár rád otthon, meleg vacsorát készít és felmelegíti a hideg ágyat…- sóhajtom, elnyomva a cigimet, majd a sarokban álló kukába pöccintem.
- Eridj, ne is kelljen hallgatnom ezt az ostobaságot. Van még egy utolsó címünk mára. Szivárgó radiátor.- hesseget el, én pedig a számat elhúzva gyújtok rá egy újabb cigire kifelé menet. Sóhajtva beülök a volán mögé, és megnézem a listámat.
 
*
 
Csengetek a ház ajtaján, miközben eloltom a cigimet, majd kuka nem lévén, az ingem zsebébe dobom. Semmi reakció, ezért morcosan megint megnyomom a csengőt. Nem sok kedvem van itt álldogálni, már nagyon mennék haza az én kis Lucindámhoz.
Mikor végre nyílik az ajtó, elővarázsolom szokásos lehengerlő mosolyomat. És mikor megpillantom, ki is nyitotta nekem ki, a mosolyom még szélesebb lesz.
Tőlem fél fejjel alacsonyabb, széles vállú férfi. Elegáns, fekete vászonnadrágot visel, bézs színű félcipőt és halványkék inget, nyakkendő nélkül. A vékony anyag a testéhez feszül, azon keresztül is látni, milyen szép, kidolgozott felsőteste van.
A bőre szép, egészséges barna, erős kontrasztot képez hihetetlenül szőke hajával. Az arca markáns, férfias, álla szögletes, vonzó, ápolt arcszőrzettel. Ajkai dúsak, haloványak, az orra egyenes, szemöldöke szép ívű, talán egy árnyalattal sötétebb, mint a haja. A szemei mélyen ülők, igazi égkék színűek. A pillantása nyílt, egyenes, barátságos. Jóképű, túlságosan is jóképű…
- Jó napot, engem küldtek, hogy megnézzem a radiátort.- mosolygok rá kedvesen, a kezemet nyújtva, ő pedig szintén halvány mosollyal üdvözöl. A kézfogása puha de határozott.
- Üdvözlöm, már vártam. Mark Alexander.- mutatkozik be.
- Dominic Perplejo.
- Nahát, olasz?- kérdi, miközben félreáll, hogy beljebb léphessek.
- Spanyol.- mosolygok vissza rá, miközben beteszi az ajtót. – Mexicoból származom, Acapulcoból.- teszem hozzá, majd követem, ahogy beljebb lép a lakásban, odavezetve a bajt okozó radiátorhoz.
- Az én felmenőim németek voltak.- mosolyog rám, majd lehajolva megmutatja az illesztést, ahol a radiátorból sűrűn csöpög a víz.
Érdeklődve veszem szemügyre, letérdelek, majd előveszek egy csavarkulcsot. Megpróbálom megszorítani, de a gyűrű ellenállás nélkül tovább csúszik.
- Megszakadt a menet. Le kell engednem a vizet hogy megnézhessem, máshol nincs-e probléma, és kicseréljem a megszakadt szorító anyát.- tájékoztatom, mire sóhajt egy nagyot. Megmosolygom a reakcióját, majd nekilátok a dolgomnak, hogy minél hamarabb elkészülhessek.
- Hozhatok valamit inni?- kérdi, én pedig bólintok.
- Egy kávét, ha kérhetek. Feketén.
Alaposan megbámulom a hátsóját, miközben elmegy, majd vonakodva visszafordulok a munkámhoz. Igyekszem a lehető legkevesebb mocskot csinálni, de így is vizes lesz kicsit a padló. Szétszedem a csövet, majd alaposabban is megnézem a holland anyát. Nincs megszakadva… akkor mégis…
Összehúzott szemekkel kezdem szétszedni a rendszert apró darabokra.
- No se puede (Nem lehet igaz)…- motyogom, mire a visszatérő Mark felvonja a szemöldökét. A kávémat leteszi a kis, üveg dohányzóasztalra, majd leresztbe font kezekkel megáll mellettem.
 
- Valami baj van?- kérdi aggódva, én pedig szusszantok egy nagyot.
 
- A golyóscsappal lesz probléma. Sajnos ezt mindenképpen ki kell cserélni.- mutatom fel a meghibásodott darabot, majd összepakolok, a csöveket visszateszem a helyükre. – Sajnos a boltok most már bezártak, úgyhogy csak holnap tudok visszajönni és befejezni.- tájékoztatom, miközben felveszem a kávémat és belekortyolok.


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).