Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Hentai)

gab2872015. 05. 29. 19:57:34#32909
Karakter: Dominick Cassar (kitalált)



Azt hiszem, hogy nem tudom elrejteni előle, mennyire zavarban vagyok!
A csend úgy zuhan közénk, mint valami gigászi sziklatömb. Az egész egy öngerjesztő folyamat, mert mennél súlyosabb közöttünk a csend, annál nagyobb zavarban vagyok, és annál inkább nem tudok megszólalni, hogy megtörjem az egyre kínosabb csöndet.
A helyzetet végül Tamy menti meg:
- Mond Domi, te zavarban vagy a közelemben?
Na, hát ez a kérdés biztosan segít feloldódni! – fut át a fejemen a gondolat, miközben valami értelmes válaszon töröm a fejem. Az már eszembe sem jut, hogy vajon mennyire vörösödhetek el közben.
- Ez azt hiszem elég egyértelmű – bököm ki végül, ami teljesen nyilvánvaló.
- Egyértelműen látszik, de nem értem az okát – feleli szinte azonnal. Értetlenül pillogok rá. Nem értem, miért olyan meglepő, hogy nem buzog bennem túl az önbizalom?! Hatszáz kilométerről látszik, hogy én más vagyok, mint a többiek!!!
- Az osztályomban is akad néhány hikomat – kezdi magyarázni, értetlen arckifejezésem láttán – akik nem mernek még a közelemben sem tartózkodni, mintha megölhetném őket, vagy ha hozzájuk szólok, csak hebegnek-habognak. Nekik viszont, mind a szellemi, mind a testi adottságai érthetővé teszik számomra az okot. Te viszont… helyes vagy és jóképű! A testi adottságaid pedig… hmm… – mosolyodik el kacéran. Egy sokat mondó sóhaj kíséretében ajkai érzékien elnyílnak, nyíltan végigmustrál, és nem rejti véka alá, hogy tetszik neki, amit lát! – Kedvem támadna megrontani téged… – hajol olyan közel hozzám, hogy érzem a leheletét a nyakamon.
Még sosem flörtölt velem egy lány sem ilyen nyíltan! Érzem, hogy szinte felgyullad a fejem, közelségétől, izgató illatától szaporább lesz a lélegzetem, és hevesen kezd verni a szívem! Életem első, igazi flörtje, egy olyan lánytól, akit én mérhetetlenül szexinek, és izgatónak látok! Ez egyszerűen túl sok egyszerre, le is dobja az agyam a láncot:
- Miféle játékot űzöl velem???
Jézus fasza!!! – döbbenek meg saját magamon – Ezt mindet sikerült összehoznom, válaszként?!?!
Tamy felhúzott szemöldökkel, döbbenten néz rám, majd szótlanul visszaül a helyére. Azt hiszem, kiakasztottam.
- Megsértettelek?
Bármennyire is próbáltam természetes lenni, én magam is hallom a félénkséget a hangomban. Azt hiszem, hogy ezzel nem sikerült javítani a helyzetemet nála!
- Dehogy! – feleli határozottan, egy kedves mosoly kíséretében – Csak rádöbbentem valamire, amit eddig csak sejtettem.
- Mire? – kérdezem, őszinte kíváncsisággal.
- Arra a tényre, hogy te ténylegesen alulértékeled önmagad. Nem hiszed el, hogy egy magamfajta csaj dögösnek és ellenállhatatlanul vonzónak lát – tudatja velem teljesen természetesen, mindenféle kertelés, vagy köntörfalazás nélkül – Erről beszélek… – cirógatja meg az arcom, majd elmeséli a teljesen nyilvánvalót – Teljesen elpirultál, mert velem ellentétben, te nem vagy tisztában a külső, illetve belső adottságaiddal. Én adom ki magam és te pirulsz el. Ez rendjén van így???
Zavarban vagyok, bár ez nem meglepő, mert mióta kettesben vagyunk, ez így van. De az a baj, hogy értem, mire akart kilyukadni. Hogyne érteném? Már többen masszírozzák ezzel az agyamat, és, persze, józanésszel én is tudom, hogy igazuk is van. De nem tudom egyik pillanatról a másikra levetkőzni a félénkségemet, és úgy tenni, mintha egyáltalán nem különböznék másoktól! Már az is valami, hogy úgy öltözök, ahogy!
- Én… Nem lehet mindenkinek annyi önbizalma, mint a pasidnak! – felelem végül, mert nem hiszem, hogy el tudnám neki ezt magyarázni. Most biztos nem. Ha esetleg már barátok lennénk egy ideje, akkor már igen, de most még biztos nem.
Szemmel láthatóan meglepem a válasszal. Aztán nevetni kezd, amitől meg én lepődök meg!
- Todd meg az önbizalom?? Hát ez remek vicc! – elkomolyodik, és megcsóválja a fejét – Toddnak nincs önbizalma! Akinek van, az nem azzal foglalatoskodik, hogy másokat degradálva fölényeskedjen. Azok nem a csajukkal próbálnak villogni, megmutatva önnön nagyszerűségüket és, hogy mekkora kanok – egy pillanatra megáll, mintha túl sok figyelmet szentelt volna a pasijának. Aztán kajánul folytatja – A bálkirályunk, Johann… na, benne talán még túl is teng az önbizalom!
- Azt mondod, csak játssza az önbizalmat? – csodálkozok el a szavain.
- Azt mondom, hogy te ilyenek véleményére alapozol… – vonja fel a szemöldökét jelentőségteljesen – Mindegy, milyen Todd, amíg képes megingatni a saját magadba vetett hited!
- Nehéz önbizalmat erőltetni magamra – sóhajtok megadóan – mikor összesúgnak a hátam mögött, esetleg nyíltan degradálnak!
Előrébb csusszan az ülésben, és teljes testével felém fordul. Ezt is csak ebben a kocsiban lehet megtenni!
- Népszerű szeretnél lenni? – néz a szemembe mélyen – Akkor egy dolgot véss az eszedbe! Népszerűséget szerezni könnyű! Megtartani annál nehezebb! Odaföntről lehet igazán nagyot esni! Todd miattam népszerű, amúgy csak egy nagypofájú bunkó lenne. Annak idején, még elsőévesként jöttem össze vele, azért mert egy csöndes visszahúzódó srác volt. Ha elhagynám, a népszerűségi indexe gyorsabban zuhanna, mint azt fel tudná fogni! – magyarázza határozottan – Te úgy vagy jó, ahogy vagy! Ne törekedj másra, csak hogy mindig megőrizd önmagad és akkor nem lesz gond!
Akkora közhelyek, mint az állat, csak az a baj, hogy az ő szájából megdöbbentően hitelesen hangzanak! Ez a csaj nyilvánvalóan nagyon rendben van magával, pontosan tudja, hogy hol a helye a világban, és mennyit ér? Olyan jó lenne még egy kicsit beszélgetni vele, de sajnos, nem fog menni, mert a kocsi lágy fékezéssel megáll.
- Megérkeztünk kisasszony! – szól ránk a sofőr, és kiszáll a kocsiból.
- Legyen ez a végszó… – mosolyog rám kedvesen – Édes egy kölyök vagy. Maradj mindig ilyen, és egyszer lesz egy nagyon szerencsés barátnőd, aki imádni fog…
A következő pillanatban Tamy beletúr a hajamba, érintésétől megborzongok, a pulzusom szinte azonnal megduplázódik. Aztán közelebb hajol hozzám, és egy lágy, szűzies csókot lehel az ajkaimra!!!
- Jó éjt, szöszke hercegem! Köszönöm, hogy kihúztál a fekáliából!
Épp ebben a pillanatban nyílik ki az ajtó, a sofőr pontosan tudja a dolgát, s Tamy úgy libben ki a kocsiból, mint egy csodás, éjszakai pillangó.
 
                                          *                 *                 *
 
-… Te viszont… – csusszan egy kicsit közelebb az ülésben – helyes vagy és jóképű! A testi adottságaid pedig… hmm… – mosolyodik el kacéran és érzékien elnyíló ajkakkal végigmustrál egy sokatmondó sóhaj keretében, majd pedig lágyan megérint, és végigsimít a mellkasomon – Kedvem támadt megrontani téged! – hajol olyan közel hozzám, hogy érzem a leheletét a nyakamon.
Nem hiszek a szerencsémnek! "Tamy rám gerjedt!!! Nem szúrhatom el!" – fut át a fejemen a gondolat.
- Khm! - köszörülöm meg a torkomat, és kissé zavarban ugyan, de azt hiszem, hogy eléggé határozottan felelem neki - Hát, akkor igazán ne fogd vissza magad!
- Nocsak! – ül ki ajkaira a ragadozó mosoly – Hogy felbátorodtál! Remélem, itt is – markol be a lábaim közé, amitől egy jó hosszú pillanatra elakad a lélegzetem – akkora fiú vagy, mint amekkora a szád!
- Szerintem… Szerintem nem lesz rá panaszod! – felelem félénken, noha ez az egyetlen terület, leszámítva az izmai méretét, ahol nagyon is biztos vagyok magamban.
- Mindjárt le is ellenőrzöm! - simogatja le a vállamról a szmokingot.
Hihetetlen gyengéden, mégis villámgyorsan szabadít meg a ruháimtól, és még az sem zavar, hogy a sofőr a tükörből mindent lát. A következő pillanatban teljesen meztelenül, kőkeményen meredő farokkal ülök Tamy mellett. Valamilyen, számomra is rejtélyes oknál fogva kicsit sem érzem furának, vagy oda nem illőnek, hogy anyaszült meztelenül, merev szerszámmal ülök egy bérelt Rolls-Royce-ban!
- Eeeez igen!!! - sóhajtja elismerően, ahogy csodálva bámulja meztelen testemet. Szeme fürgén jár ide-oda rajtam, próbálva minden egyes négyzetcentimétert beinni, és kiélvezni a tekintetével. Szerintem nem tudja eldönteni, hogy az izmaim, vagy a szerszámom mérete nyűgözi le jobban?!
Aztán lágyan megérinti a farkamat, én pedig szinte megugrok ültömben.
- Nyugi, nagyfiú! – susogja vágytól fűtötten – Nem bántalak… csak… megkóstollak… mindjárt…
Hosszan játszik a farkammal, földöntúli gyönyört okozva. Nem is tudom igazán, hogy mit csinál, én csak az elviselhetetlen gyönyört érzem a férfiasságomban…
 
…testem ívbe feszül, miközben élvezek.
A szemeim csukva, mégis Tamy-t látom magam előtt, ahogy vastag farkam teljesen kipeckeli a száját. Ő tempósan bólogat, ahogy a hosszú szár ki-be jár a szájában, én pedig úgy telepumpálom a torkát, hogy a szerszámom szárára feszülő ajkai mellett bugyog ki a fehér lé.
Amikor lihegve kinyitom a szemem, persze, Tamy nincs sehol. A farkam még mindig kőkeményen mered a mennyezet felé, a testem csupa nyálka a vállamtól a térdemig, de eláztattam a takarómat, meg a lepedőt is. Mintha egy komplett amerikai foci csapat rejszolt volna az ágyamban, a tartalékokkal együtt. Legalább kétszer! Nem tudom, hogy más fiúknál ez hogyan néz ki, de azt hiszem, hogy ezen a téren sem éppen átlagos a teljesítményem. Azt tudom, hogy a hormon háztartásom sem olyan, mint másoké – a tesztoszteron szintem például több mint 500 nanogramm milliliterenként, míg egy átlagos, tizenhat éves kamasz fiúé csak 2-12 nanogramm – úgyhogy, valószínűleg, ezzel függ össze az, hogy nem a szokásos, kiskanálnyi a mennyiség…
Pffff! Lúzer! – sóhajtok nagyot – Soha nem fogsz Tamy-val még csak csókolózni sem, nemhogy leszopjon!!!
Az utóbbi gondolatra kissé kényelmetlenül érzem magam. Nem szoktam lányokról így gondolkodni! Sosem jut eszembe, hogy egy lány leszophatna, sokkal inkább romantikus együttlétekről fantáziálok – már, ha fantáziálok ilyesmiről! – nem arról, hogy lealázzak egy lányt!
De, már megcsókolt!!! – emlékeztetem magam – Igaz, nem nyelves, de igazi csók! A suli legmenőbb csajától!!!
Ez, persze, nem jelenti azt, hogy ennek valaha is lehet folytatása, de ami tény, az tény! Ettől kezdve elvileg bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is! Persze, nem valószínű, hogy valaha is lesz bármi más, mint egy laza ismeretség kettőnk között, de tegnap még a csók is ugyanilyen lehetetlennek tűnt!
Na, elég a felesleges álmodozásból! – oltom le magam. Nem vagyok hülye, pontosan látom a realitásokat. Egy nagy, lemondó sóhajjal kimászok az ágyból, és hagyom ott Tamy emlékképét – Ideje lecsutakolni ezt a rengeteg dzsuvát magamról!
 
                                                        *                 *                 *
 
A Sport Palace – Long Beach legnagyobb sportáruháza – a West Pacific Highway 615 szám alatt található. Már majdnem egy éve dolgozom itt, a fitnesz részlegen. Árut töltök fel, meg segítek a vásárlóknak a választásban. Szeretem ezt a munkát, bár, persze, ez csak diák munka, nem innen akarok majd nyugdíjba menni!
Vasárnap délelőtt 10-től van nyitva, nekem 8-ra kell mennem, hogy felkészüljünk a nyitásra. Otthonról 7-kor el kell indulnom, mert két busszal háromnegyed óra, mire odaérek. Ha jó idő van, akkor biciklivel megyek, az csak fél óra, de ma olyan semmilyen idő van, és inkább nem kockáztatom meg, hogy hazafelé esetleg megázok. Vasárnaponként hat órát dolgozok, úgyhogy délután kettőkor végzek. Utána megint busszal haza, háromra otthon is vagyok. Legalábbis, általában így szokott lenni.
Tizenegy körül épp egy pasasnak segítek kiválasztani a megfelelő edzőcipőt.
- Én is OTOMIX-et használok – magyarázom – így első kézből tudom mondani, hogy kiváló választás. Lábtoló gépen tonna felett szoktam nyomni, de a talpa még nem deformálódott, pedig már egy éves, úgyhogy nagyon tartós. Kényelmes, könnyű, és jól szellőzik! Tudom, drága! De én úgy látom, hogy ön is kiváló kondícióban van, bizonyára komoly igénybevételnek lenne kitéve a cipője edzés közben! Egy olcsóbb márkából talán hármat is kellene vennie ugyanannyi idő alatt, amennyit egy OTOMIX kibír, így hosszútávon ez biztosan olcsóbb választás!
- Azért én meg sem közelítem az egy tonnát lábtolón! – neveti el magát a pasas.
- Még nem! – kontrázok rá mosolyogva – De jövőre? Az OTOMIX, amit most megvesz, azt is bírni fogja!
- Fiam, maga lyukat beszél az ember hasába! – nevet a fickó – Rendben, meggyőzött! Nekem is ez tetszett a legjobban, csak az ára bizonytalanított el egy kicsit.
- Higgye el, megéri! Nem fog csalódni!
- Köszönöm!
- Uram! – biccentek, felé ő pedig elsétál a cipővel a pénztár felé.
- Nagyon megy ez neked, állat! – hallok meg egy nem igazán kellemes hangot a hátam mögött. Ahogy megfordulok, Todd-ot pillantom meg, a polcnak támaszkodva – Legalább erre jó vagy!
- Mit akarsz, Todd? – kérdezem tőle kimérten. Nem hiszem, hogy itt akarna összeverekedni, de mit lehet azt tudni?
- Semmit, ne rezelj be! – vonja meg a vállát – Meddig dolgozol?
- Mert?
- Gondoltam, ássuk el a csatabárdot! – löki el magát a polctól – Szeretnélek meghívni egy sörre. Tamy is ott lesz. Kicsit eldumálunk… Ja, neked lehet, hogy inkább csak kóla lesz!
- Te sem vagy még huszonegy! – vetem ellene.
- Igaz. Akkor én is kólát iszok – egyezik bele.
- Rendben – egyezek bele kis gondolkodás után – Kettőig dolgozok. Hová menjek?
- Az Orange Avenue-n van egy kis pub, az teljesen jó lesz.
- OK, szerintem fél háromra ott vagyok! – jelentem ki. Gyanúsnak érzem a dolgot, főleg, hogy az Orange a Dzsungelben van. Igaz, nagyon közel van a Mahanna-hoz, ahol Tamy lakik, úgyhogy ez így teljesen hihető. Nincs meg Tamy száma, hogy ellenőrizni tudjam, úgyhogy nem nagyon tudok mást tenni, minthogy elhiszem, Todd csak békülni akar. Persze, a konditeremben mintha azt mondta volna, hogy ki akarja szedni belőlem, milyen kokszot nyomok! – jut eszembe a magyarázat – Azt nehéz lenne úgy, hogy közben fasírtban vagyunk!
 
                                                        *                 *                 *
 
A Dzsungelnek vannak rázósabb részei, és kevésbé gázosak. Az Orange – a Mahanna-val együtt – az utóbbihoz tartozik. Éjjel itt sem kódorognék egyedül, de világos nappal nemigen lehet baj.
A sportáruháztól tíz perc alatt lesétálok az Anaheim, és az Oregon sarkára, ott felszállok a 45-ös buszra, amiről tíz perccel később az Orange Avenue-nál szállok le. Innen pedig lefelé indulok, a 11-ik felé.
Az Orange a Dzsungel egy jobb része, mint a Mahanna is. Egész pofás kis házak, viszonylagos tisztaság, és egy-két jobb kocsi is látható a házak előtt. Fehér ember nem túl sok van errefelé, inkább feketék, kapucsínók, puerto rico-i, és hasonló nációk tagjai lakják a környéket.
Elgondolkodva sétálgatok lefelé, és arra eszmélek, hogy egy pickup satuzik mellettem csikorgó gumikkal. A platójáról egy hegyomlás srác ugrik le, és teljes sebességgel nekem ront. Váratlanul ér a támadása, így simán el tud dózerolni, és magával ránt, egy kicsi sikátorba. Mire feltápászkodok, már nyolcan vesznek körbe, kettejüknél még baseball ütőt is látok.
- Nnna, állat! Akkor most elmagyarázom a dolgokat, utána meg a fejedbe is verjük, hogy el ne felejtsd!!! – lép előre Todd – Tamy az én csajom! Nem száll be csak úgy más kocsikba! Kettő! Még egyszer megpróbálsz beégetni a csajom előtt, kinyírlak, köcsög!!!
- Akkor most én is elmondom! – vágok vissza neki, még magamat is meglepve határozottságommal – Tamy szerintem oda megy, ahová akar, és ha megkér, mindig segíteni fogok neki, ha tetszik neked, ha nem! Kettő! Ha nem lennél olyan kutyaütő, akkor nem tudtalak volna beégetni előtte! Három! Valószínűleg le fogtok verni, de a te fogadat tuti kiverem előtte, épp abból a bárgyú vigyorodból, ogre!!! – és a klasszikus ökölvívó állást veszem fel.
Hát, végül egy fogát sem verem ki, bár az orrát betöröm, és két másik srácot összesen öt fogától szabadítom meg. Szerencsére, az egyik baseballütőt mindjárt az elején kiütöm a filkó kezéből, a másikkal viszont kapok egy embereset. Másnak talán leverte volna a veséjét vele, de a vaskos izomkötegek, mint valami páncél, sokat felfognak az ütés erejéből. Azért így is csillagokat látok tőle, de a következő mozdulattal sikerül ezt is kiütnöm a kezéből. Amíg a baseball ütőkkel bíbelődök, a többiek nem nagyon kímélnek, aki hozzám fér, az leoszt egy-két combos ütést. Túlzottan nagy kárt nem tudnak tenni, de fáj, mint a rosseb, és olyan kék-zöld foltjaim lesznek, mintha rohadnék!
Azért a küzdelem baseballütők nélkül sem kiegyenlített, hisz' nyolcan vannak velem szemben. Hamar rájönnek, hogy amíg talpon vagyok, nagyon fájni fog nekik is – mindegyiket kidekorálom egy két monoklival, zúzódással – így a négy legnagyobb rám ugrik, és földre visznek. Onnantól kezdve csak arra tudok koncentrálni, hogy védjem a fejem a rúgásaiktól, de nem túl sok sikerrel. Az egyikük tarkón talál, és elsötétül előttem a világ…
A következő, ami rémlik, az az, hogy piszkosul fáj minden tagom, a fejem meg majd' széthasad. Homályosan látok mindent, és olyan gyenge vagyok, hogy megmoccanni is alig van erőm. Szerintem percekig heverek a földön így, mire összeszedek annyi kraftot, hogy megpróbáljak talpra kecmeregni. Csak ötödikre sikerül, akkor is csak úgy, hogy egy kukába kapaszkodok. Reszketek, mint az a bizonyos nyárfalevél, és majdnem megint elájulok, annyit kivesz belőlem a mutatvány. Azon morfondírozok, hogy haza kellene mennem, de nem fog menni, mert ha elengedem a kukát, akkor összecsuklok, a kuka meg nem hajlandó velem jönni. Ez az agymunka viszont elég ahhoz, hogy minden erőmet kivegye, és érzem, hamarosan megint vízszintesben leszek.
- Szöszke!!! – hallok egy kiáltást, de a fejemet már nem tudom felemelni, és bár a hang ismerős, arcot mégsem tudok társítani hozzá. A látásom kezd beszűkülni, és elsötétülni, érzem, hogy lábaimból elszivárog az a kevés erő is, mi még volt benne.
Érzem, hogy egy test simul hozzám, majd jókora döccenéssel földet érek – talán érünk – aztán minden zavaros, és homályos lesz. Mintha az a valaki mondana is valamit, de erre nem mernék ciánt venni nagy adagokban, azt meg végképp ne kérdezze senki, hogy vajon mit is mondott?! De a hang megint ismerős, és valamiért egy arc kúszik az elmémbe: Tamy-é. Még érzem, hogy talán nekitámaszt valaminek, és utána megint filmszakadás…
- Ki tette ezt veled??? – eszmélek a kérdésre.
Nehéz összeszednem magam annyira, hogy megértsem, mit is akar, a válasz meg még nehezebb. Ki mit tett velem?! Aztán rémlik egy verekedés, meg egy fekete arc…
- Todd…
Aztán megint zuhanok, a feneketlen mély űrbe…
 
                                                        *                 *                 *
 
…ahonnan megint Tamy hangja rángat vissza a valóságba.
- Szöszke, kérlek, térj magadhoz…
Pokolian hasogat a fejem, és sajog minden porcikám. Rettenetesen nehezemre esik megszólalni, de valahogy mégis csak kinyökögök valamit:
- Tamy, álmodom??…
Valami lágyat, meleget érzek a homlokomon. Mi van?! Kaptam a homlokomra egy csókot?!
- Igen, én vagyok, nem álom… – hallom Tamy kedves hangját. Hihetetlenül jól esik, szinte gyógyereje van! – Megtennéd, hogy kinyitod a szemed?
Megpróbálkozom azzal, amire kért. Nem megy egyszerűen. Fekvenyomásban 614,5 kg a rekordom, és fél tonnába még belenyomok 8-at, de ez a feladat sokkal nehezebb!!! Ráadásul úgy hasogat a fejem, mintha épp egy baltát vágna valaki belé!
- Fáj mindenem… – nyögöm, de nem vagyok benne biztos, hogy hallható.
- Fura lenne, ha nem fájna! – érkezik a válasz.
Akkor ezek szerint hallható volt.
Végül, nagy nehezen, mégis csak kifeszegetem valahogy a szemhéjamat. Nem örülök neki. A fénytől olyan fájdalom hasít a fejembe, hogy majdnem elhányom magam. Egyébként is szédülök, és émelygek, bár ezeket eddig észre sem vettem.
Tamy arckifejezését látva nem lehetek valami szép látvány. Persze, én mikor vagyok az?
- Domi… – szólal meg, de nem tudja befejezni, mert valamilyen zene szakítja félbe. Ismerős zene…
- Ez az én telefonom? – kérdezem, és megpróbálom ülő helyzetbe küzdeni magam. Valószínűleg eléggé szánalmas látvány lehetek, mert nagyjából 5 centit vagyok képes elemelkedni az ágyról.
- Igen… – felel Tamy – Anyukád hívogat már egy ideje, csak nem tudtam mit mondjak neki?
- Szent ég… – sóhajtok – mennyi ideje és hol vagyok?
Megpróbálom elhalászni a telefonomat, fektemben, de az sem igazán megy. Kisebb pontatlanságok vannak a mozgáskoordinációmban, így még az irányt is csak nagyjából találom el. Végül, kissé megemelkedve sikerül megkaparintanom a telómat, de Tamy visszanyom az ágyra – ehhez mindössze a mutatóujjára van szüksége! – és két ujja közé csippentve elemeli a markomból az ominózus telekommunikációs eszközt.
- Jó ideje, és nálam vagy… – meséli közben egykedvűen – Idehoztalak miután megtaláltalak a sikátorban… Jól gondold át, mit mondasz neki! Tényleg Todd tette ezt veled?
Baszki! Ezek szerint elkotyogtam volna neki félájultan?! – fut át a fejemen az első összefüggő, értelmes, gondolat. Elgondolkodok, hogy mi lenne a legjobb? Bemártsam Todd-ot, vagy inkább ne? Végül úgy döntök, hogy ez az én ügyem, ezt nekem kell elrendeznem. Az lesz a legjobb, ha most lejátszom a hülyét, hogy nem emlékeszem semmire!
- Nem értem miről beszélsz… – felelem lassan, közben a telefonomért nyúlok – nem emlékszem mi történt…
- Szarul hazudsz – jelenti ki – és ha ennyire már képben vagy, talán anyukáddal is beszélhetsz – nyújtja át nekem a telót, majd feláll – Addig hozok valamit inni…
Míg Tamy kifelé indul, én visszahívom anyut. Eléggé ki van borulva, hogy nem jelentkeztem, hát elmesélem neki, hogy mi történt. Persze, ettől nem nyugszik meg, még akkor sem, amikor biztosítom felőle, hogy semmi bajom – érzi, hogy ez azért barokkos túlzás. Megadom neki Tamy címét, hogy értem jöjjenek.
- Anyuék nemsoká itt lesznek értem… – mondom Tamy-nak elgondolkodva, amikor belép a szobába.
- Idejönnek? – kissé meglepettnek tűnik – Azért annyira nem vagy szarul, hogy ne tudj hazataxizni, vagy hasonló… – nyújt át egy nagy pohár vizet – Csak vizem van itthon.
- Tökéletes… Köszönöm!
Átveszem a poharat, és aprókat kortyolva iszok belőle, Tamy pedig leül mellém.
- Nagyon megijedtek, hogy nem vettem föl – magyarázom neki aztán – és anyám ragaszkodik hozzá. Nem mondhatom, hogy ne jöjjön!
Tamy ütemesen dobolni kezd a padlón a talpával. Idegesen felemeli a kezét, és a körmét kezdi rágni, majd, mintha észbe kapna, hogy ez nem túl szexi, leejti a kezét az ölébe, és feszülten rám néz:
- Domi tudnom kell ki tette ezt veled és ne hazudj jó?!
- Már mondtam, hogy nem emlékszem – ingatom a fejem lassan, de a szemébe nem nézek. Nem vagyok hülye, tudom, hogy szarul hazudok – Csak ezt tudom mondani… Amúgy is, mit számít?
- Nekem számít! – böki meg az oldalam. Sikerül eltalálnia egy zúzódást, halkan felszisszenek. Nem kér bocsánatot. Szerintem pontosan tudja, hogy hazudok neki, és úgy gondolja, ezért ezzel tartozik nekem! – Ha ezt Todd tette veled, akkor tudnom kell…
- Honnan veszed, hogy Toddnak köze van hozzá??? – nyögöm fájdalmasan.
- Te mondtad… – vágja rá.
Szuper! – mérgelődök magamban – Akkor elkottyantottam neki félájultan, hogy Todd vert el! A rohadt életbe! Most akkor tagadhatom le!!!
- Biztos össze-vissza beszéltem – próbálom elütni a dolgot, de érzem, nem vagyok meggyőző. Megpróbálok közben feltápászkodni – Köszönöm, hogy nem hagytál ott… nem tudom, hogy juttattál el idáig, de köszönöm! Ez viszont az én ügyem. Bárki volt, bárhogy volt… nekem kell megoldanom! – magyarázom, leginkább csak magamnak:
- Értem, vagyis nekem semmi közöm hozzá… – áll fel, épp akkor, amikor megszólal a kaputelefon.
Azt hiszem, hogy nem a megfelelő irányba halad a kapcsolatunk Tamy-val. Szerintem kicsit megsértődött, hogy nem vonom be ebbe az ügybe. Mindegy! Majd elsimítom ezt is, miután lerendeztem ezt a dolgot Todd-dal! – határozom el.
Nagy nehezen összevakarom magam, és feltápászkodok az ágyról. Piszok gyengének érzem magam, nem valami biztosan állok a lábamon. Oltári mázli, hogy odakint most nincs vihar, mert kizárt, hogy talpon tudjak maradni! Reszketegen teszek pár lépést Tamy után. Amikor leteszi a kaputelefont, felém fordul. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, úgyhogy kezd kissé kínossá válni a csend. De szerencsére nem sokáig, mivel kopogtatnak az ajtón.
Tamy ajtót nyit, anyám pedig beviharzik rajta. Amúgy is eléggé lendületes asszony, most meg még be is van parázva miattam. Szemei pirosak, szerintem sírt. Nem meglepő, nagyon érzelmes ember. Nehezen viseli, ha egy rekonstrukciós műtét nem úgy sikerül, mint ahogy azt eltervezte. Plasztikai sebészként természetesen a pénz a szépészeti beavatkozásokban van, de anyum sok, és főleg nagyon nagy kihívást jelentő rekonstrukciós műtétet is vállal.
- Jaj, Domi, annyira aggódtam érted!!! – kezdi, és megölel. Fájdalmasan felnyögök, ő pedig ijedten elenged – Ennyire fáj?!
- Eléggé – húzom el a szám kicsit.
- El kell mennünk a kórházba, ki kell vizsgáltatni, hogy milyen sérüléseket szereztél! – mondja aggódva – Lehet, hogy eltört valamid!
- Kizárt, anya! – legyintek fáradtan – A baseball ütőket mindjárt az elején elvettem tőlük, kézzel meg nem tudnak akkorát ütni, hogy eltörjék bármimet!!!
- De akkor is el kell menni! – erősködik – Ahogy látom, a fejedet is eltalálták, és el is ájultál, ahogy mondtad! Lehet agyrázkódásod, vérömleny, bármi, úgyhogy nincs ellenkezés, bemegyünk a kórházba, fiatalember!
Anyám neves plasztikai sebész, vagyis orvos. Van abban valami, amit mond.
- Rendben van, menjünk – egyezek bele végül.
Anyám megkönnyebbülten átölel.
- Köszönöm, hogy segített a fiamnak… – hallom apámat, a háttérben.
- Igen én is nagyon köszönöm… – teszi hozzá anyám, ahogy Tamy-ék felé fordulunk – Madeleine Cassar vagyok… Domi édesanyja – nyújt kezet Tamy-nak.
- Feltűnt… – jegyzi meg újdonsült barátom epésen – Tamara és nem kell megköszönniük, csak arra jártam.
Meglep vele, hogy mennyire tartózkodó, szinte elutasító! Egészen megváltozott ahhoz képest, amilyen velem volt akár a kocsiban, vagy akár csak percekkel ezelőtt! Nem tudom mire vélni a dolgot!
- Édesanyád? – kérdezi anyum kedvesen. A válasz nem egészen az, amit vártam.
- Nincs, már meghalt…
Megdöbbent, hogy milyen érzéketlenül mondja ezt, mintha csak a csótányok pusztultak volna ki a lakásából.
- Részvétem… – pillant anyám együtt érzően Tamy-ra, aki viszont nemigen veszi a részvétnyilvánítást. Vagy túl régen történt, vagy nem is tudom…
- Megtennék, hogy elmennek? – kérdezi udvariasan, de ridegen – Még lenne dolgom és Domi-nak is pihennie kell! – és kinyitja az ajtót.
Tulajdonképpen páros lábbal rúg ki bennünket! Nem igazán értem a viselkedését! Annyira más most, és egyszerűen fel nem fogom, hogy mi az oka?! Ennyire megsértődött volna azon, hogy nem avatom be a buliba Todd-al?!
Apámék is meglepődnek kicsit a dolgon, de szótlanul kifelé indulunk. Amikor ellépek Tamy mellett megtorpanok, és felé fordulok:
- Tamy…
- Nem… – szakít félbe – Csak menj! Menj vissza a tökéletes életedbe a tökéletes anyuciddal és játszd el mekkora macsó vagy!
Hát, ez úgy berágott, mint a hatos anya!!! – gondolom döbbenten.
Pár pillanatig meredten bámulok rá, aztán belátom, hogy ez nem az a pillanat, amikor meg tudom vele beszélni a dolgot. Így inkább elfordulok, és szótlanul kilépek az ajtón.
- Egyet azért kérnék – szólal meg aztán – Legközelebb, ne a környékemen akarj felfordulni! – és nemes egyszerűséggel rám csukja az ajtót!
 
                                                        *                 *                 *
 
Nem nagyon érek rá Tamy-n agyalni.
Tőle a Long Beach Memorial kórházba megyünk. Anyumnak természetesen van ismerőse ott is, úgyhogy kicsit alaposabban megvizsgálnak, mint én szeretném. Még agyi CT-t is csinálnak!
- Nos, úgy tűnik, hogy nincs jelentősebb baj – állapítja meg Dr. Bradshaw – Nincs sem törés, sem repedés, sem agyi vérömleny. Egy enyhébb agyrázkódás, no, és persze, a zúzódások. Ez minden. Két-három nap pihenés, és kutya bajod sem lesz! – mosolyog a doki.
- Köszi, Mike! – könnyebbül meg anyám – Aggódtam kicsit…
- Meg tudom érteni! – bólint a pasas – De, szerencsére rosszabbul nézett ki a dolog, mint amilyen valójában volt! Dominick-et piszkosul kemény fából faragták! – veregeti meg a vállamat, majd elkomolyodik – De, van itt valami, amiről beszélnünk kell!
Na, helyben vagyunk! – sóhajtok, de végül nem szólalok meg.
- Nekem kötelességem minden olyan esetet hivatalból jelenti a rendőrségnek – folytatja lassan – ami az orvosi szakvéleményem szerint erőszakos cselekményből származó sérüléssel járt. Ez pedig tipikusan ilyen eset…
- Hát… igen – húzom el a számat, de nem folytatom.
- Én nem vagyok nyomozó – mondja Dr. Bradshaw – így nekem nem tartozol beszámolással a dologról. Iskolai ügy fajult el?
Villámgyorsan próbálom átgondolni, hogy mit mondjak, mert ha túl hosszan hallgatok, az nagyon gyanús. Végül úgy döntök, hogy ebben a körben nem titkolózok, mert abból nagyobb baj lehet. Inkább megpróbálom velük elsimítani.
- Hát, igen… Úgy sejtem… – felelem halkan.
- Úgy sejted? - vonja fel a szemöldökét apám.
- Nem igazán láttam őket – vonom meg a vállaimat – Eléggé váratlanul történt, és utána már nem azzal voltam elfoglalva, hogy jól megfigyeljem őket… Lehetne, hogy nem jelenti a rendőrségen, Dr. Bradshaw?
- Már miért ne tenném?! – kérdezi meglepetten.
- Nem tudnék használható személyleírásokat adni… – magyarázom bizonytalanul – Van sejtésem, hogy ki volt a vezér, és miért, és úgy gondolom, hogy tulajdonképpen ezzel letudtuk a dolgot… Nem lesz folytatás. Felesleges macera lenne, és valószínűleg nem is tudnának kideríteni semmit… Nem nagyon akarnék a rendőrségre, meg bíróságra mászkálni…
- Nem tudom, Nicky, szerintem csak feljelentést kellene tenni! – ellenkezik anyum.
- Hidd el, anya, hogy én boldogabb lennék, ha nem! – pillantok rá – Kevesebb gonddal járna, azt hiszem! Ha feljelentést teszek, szerintem lesz folytatása. Ha nem, akkor szerintem itt vége a dolognak…
- Miből gondolod? – kérdezi apám.
- Végzős a srác… – bököm ki – Hamarosan lelép a suliból. Meg a csaja is…
Apám egy pillanatra meglepetten néz rám, aztán anyámra, majd elneveti magát:
- Ráhajtottál egy végzős srác csajára?!?! – kérdezi vidáman – Így mindjárt más!!! Így már értem! Jól van, ha nem akarod, nem teszünk feljelentést!
- Azért én nem látom ezt ilyen derűsen, George! – veti ellene anyám – Lány-ügy vagy sem, akkor sem lehet senkit összeverni az utcán, fényes nappal!!!
- Ugyan már, Maddie! – öleli át apám anyámat – Tudom, hogy ő a te kicsi fiacskád! Másfél mázsás kicsi fiacskád, jegyzem meg! De hagyd, hogy ő intézze a pasis dolgait! Dr. Bradshaw! – fordul apám a dokihoz – Ugye, szemet tudna hunyni a dolog felett?
A doki hosszan gondolkodik, majd végül kelletlenül bólint:
- Persze, ha így szeretnék…
Így aztán végül feljelentés nélkül távozunk.
Otthon lecsutakolom magam, majd elheverek a szobámban. Kissé szédülök, meg enyhe hányingerem van. Az evést most ki is hagyom – napjában hétszer szoktam enni, kisebb-nagyobb mennyiségeket! – nem akarom vele most terhelni a gyomromat, mint ahogy az edzések is kimaradnak majd. Egy-két nap kihagyás valószínűleg egy-két kiló izomveszteséget fog okozni, de majd csak túlélem valahogy.
Gondolataim nagyon hamar Tami körül horgonyoznak le.
Meglepett, hogy annyira kiakadt azon, hogy nem kötöttem az orrára, hogy ki intézett el! De nem akartam, hogy beleavatkozzon, mert ez az én ügyem, Todd-dal. OK, valójában ő rángatott ebbe bele, akkor is az én ügyem, és nem az övé… Habár… Végül is, az övé is… Ha már egyszer belerángatott… Tulajdonképpen, a felelősség az övé, hisz’ ő stoppolt, és kért meg, hogy vigyem haza, és mindezt a pasija előtt, akiről, nagy valószínűséggel pontosan tudta, hogy milyen! – morfondírozok magamban, majd belém hasít a felismerés! – Hát, ezért rágott be, mint a hatos anya!!! Mert felelősnek érzi magát, én meg kirekesztettem ebből az ügyből!
Azt hiszem, hogy holnap beszélnem kell majd vele!
 
                                                        *                 *                 *
 
„- Szöszke, kérlek, térj magadhoz…
Pokolian hasogat a fejem, és sajog minden porcikám. Rettenetesen nehezemre esik megszólalni, de valahogy mégis csak kinyökögök valamit:
- Tamy, álmodom??…
Valami lágyat, meleget érzek az ajkaimon. Lágy, és édes, kissé nedves, forró… Tamy csókja.
- Igen, én vagyok, nem álom… – hallom Tamy kedves hangját. Hihetetlenül jól esik, szinte gyógyereje van, főleg a csókjának! – Megtennéd, hogy kinyitod a szemed?
Könnyebben megy, mint gondoltam! Ez biztos a csókjának köszönhető! És már a fejem sem hasogat úgy, mint korábban, noha azért még jócskán érzem!
- Fáj mindenem… – mondom, de igyekszem nem nyavalyogni. Az nem igazán lenne pasis!
- Fura lenne, ha nem fájna! – mosolyog rám Tamy – Kezdtél megijeszteni, Szöszke! Már azt hittem, hogy mentőt kell, hívjak hozzád!
- Azért annyira nem hagytak ám helyben! – próbálom szépíteni a helyzetet.
- Hányan voltak? – kérdezi – Hatan?
- Nyolcan… Két baseball ütővel! – felelem – De azokat kivertem a kezükből, meg azért én is kidekoráltam őket! Todd-nak betörtem az orrát, másik két srácnak kivertem összesen öt fogát, a többiek meg kaptak mokkákat!
- Ó! Igazi hős vagy! – búgja – Ezektől az izmoktól nem is vártam mást, Domi!
Kezeit meztelen bőrömön érzem, ahogy kedvtelve méregeti izmaimat. Kicsit sem lepődök meg rajta, hogy teljesen meztelenül heverek az ágyon, ami nem is az én ágyam. Ez persze, nem meglepő, hisz’ Tamy-nál vagyunk.
- De nem mindig vagyok ilyen durva… – jegyzem meg halkan – Van, akivel nagyon gyengéd is tudok lenni!
- Igen?! – incselkedik velem, közben a kezét már a szerszámomon érzem – Például kivel?
- Például veled…
- Ó, akkor ne fogd vissza magad! – susogja, majd kacéran rám kacsint – És nem kell velem annyira nagyon gyengédnek lenned! Szeretem, ha egy pasi tudja, hogy mit akart, és akár el is veszi azt! És nagyon szeretem, ha nagyon kemény a pasi! Nagyon-nagyon kemény, akár egy acélrúd!!! – sóhajtja vágytól fűtött hangon…”
 
Ez már beteges! – dühöngök magamban hajnalban, miközben az átázott takarót, és a lepedőt húzkodom le az ágyról – Már második éjszaka Tamy-ról álmodok, és megint ez a vége!
Kissé zavart vagyok. Nem mondom, hogy még sosem tetszett lány, hisz’ Kate is nagyon tetszik nekem, ám mégsem álmodom, hogy szeretkezünk – talán helyesebb lenne, a „baszunk” szót használnom arra, amit álmomban Tamy-val műveltem! – vagy, hogy leszopna. Sőt, egyáltalán semmit sem álmodok Kate-ről, vagy bármely más lányról!!! Úgyhogy, most nagyon nem értem, hogy mi a helyzet, mi történik velem?!
Azért, szerintem elég sok srác fantáziáját beindítja a csaj! – próbálom mentegetni magam, de érzem, hogy ez nem annyira megy. Én nem szoktam annyira megborulni, mint más fiúk. Nem szoktam lányok után füttyögni az utcán, vagy utánuk szólni, vagy kétértelmű dolgokat, esetleg trágárságokat mondani nekik! Ennél én sokkal visszafogottabb, udvariasabb vagyok. Szégyenlősebb. „Unalmasabb, mondaná Tamy! – teszem hozzá gondolatban.
Hát, ez az. Még ha esetleg, tetszem is neki, az ő számára én csak egy kis tizenhat éves vagyok. OK, nem egy átlagos tizenhat éves, de akkor is csak egy tizenhat éves! Lehet, hogy a testem egy mitikus istené, de a lelkem, hozzá képest csak egy kisfiúé. Ő pedig már nő. Nem is akármilyen nő!!!
Ezzel együtt minél hamarabb találkozok vele! – határozom el – Mindenképpen tisztáznom kell vele ezt a Todd-ügyet! Megérdemli az őszinteséget!
 
                                                        *                 *                 *
 
Két napot vagyok otthon, szerdán már mehetek suliba.
Nincs semmi bajom a sulival, de azért nem nagyon ellenkezek, hogy kicsit ellébecolhatok otthon! Szerintem eléggé kevesen vannak, akik ezért reklamálnának, kivéve persze, ha felfüggesztésről lenne szó: az egész más, az büntetés, annak nyoma van a papírokban, fősulin gondot okozhat. Senki sem marad otthon szívesen egy felfüggesztés miatt.
Kedd este előveszem a biciklimet – egy Trek Marlin 5-ös, masszív mountain bike – és elkerekezek a boksz klubba.
A Bubba's Pit egy kicsi, független terem, nem meglepő módon Bubba a tulajdonos, és a mester. Igen, mester. Bubba már hetven elmúlt, de jó karban lévő, mokány, fekete bácsi, akinek volt egy pár kiemelkedő sikere a hatvanas-hetvenes években. Aztán, ahogy az lenni szokott, elfelejtődött, és ebben a kis, poros teremben tanítja az utánpótlást.
A terem egyébként a Dzsungelben van, nem is messze Tamy lakásától, a Rose, és a 10-ik sarkán. Amint elhagyom a Cherry-t, érzem, hogy kicsit befeszülök. Hiába tudom, hogy nem nagyon lehet baj – hisz' eddig sem volt soha! – és csak Todd akart megleckéztetni, mégis nyugtalanná válok ezen a vidéken. Sűrűn tekintgetek körbe, amikor leszállok a bicikliről a klub előtt, aztán felkapom a vállamra a kerót, és bsétálok a terembe.
Odabent javában folyik az edzés: a srácok – és a lányok, mert nem is kevés lány is van!!! – súlyzóznak, ugróköteleznek, medicin labdákkal edzenek, vagy éppen a zsákokon gyakorolnak, vagy küzdenek a szorítókban.
- Na, kiheverted a találkozódat? – hallom a mester karcos-rekedtes hangját, ahogy belépek a terembe.
- Honnan tudsz róla?! – lepődök meg, és leteszem a biciklit az ajtó mellett.
- Itt élek már egy ideje, van róla fogalmam, hogy mi történik, fiam! – mosolyog az öreg.
- Akkor azt is tudod, hogy nyolcan voltak… – ülök le mellé a padra.
- Ezt nem tudtam, csak, hogy nem egyedül volt a másik srác…
- Nem… – húzom el a szám – Ha csak hárman-négyen vannak, biztosan kifektetem őket… De nyolcan voltak! És baseball ütő is volt náluk… Igaz, azt elvettem tőlük, mielőtt használhatták volna!
- Az nem baj, hogy elvetted – bólint – Csúnya munkát lehet vele végezni…
- Ki akarom hívni Todd-ot – jelentem ki Bubba-ra pillantva.
- Ha ettől jobb a lelkednek – vonja meg a vállát az öreg.
- Igazándiból nem számít – magyarázom – Csak akarom, hogy tudja, nem félek tőle, és ha csak egyedül van, vagy akár csak hárman, esélye sincs ellenem!
- Fontos ez? – kérdezi.
- Szerintem fontos az igazság – jelentem ki határozottan.
- Akkor rendben van – bólint.
- De…
- … itt szeretnéd, hogy legyen a meccs – fejezi be helyettem a mondatot.
- Lehet? – kérdezem reménykedve.
- Az igazság fontos – bólint Bubba.
 
                                                        *                 *                 *
 
Másnap aztán két fontos dolgot is el akarok intézni.
Az egyik, az természetesen Todd. Ez lesz az egyszerűbb, csak ebédnél el kell kapnom, aztán elmondom neki a miújságot. Ha a barátai előtt hívom ki, nem hátrálhat meg előttük! Nem lesz választása.
A nehezebb Tamy. Szerintem marha makacs csaj lehet, nem lesz egyszerű szóbaállni vele! Még nem tudom, hogy mikor, hol? Főleg úgy, hogy jó lenne, ha Todd nem neszelné meg, mert nem akarom bajba keverni a csajt, ha nem muszáj. Talán az a legjobb, ha akkor próbálok vele beszélni, amikor haza indul. Talán mostanában nem lógnak egymáson Todd-dal, talán van közöttük egy kis mosolyszünet!
- Meggondoltad te ezt?! – kérdezi Ashley, amikor letelepszünk az étkezdében – Én nem biztos, hogy megint össze akarnék bunyózni ezzel a barommal, ha már egyszer levert!!!
- Nem ő volt, hanem ők! – szól közbe Garry – Todd-nak semmi esélye, ha egy az egyben nyomják!!!
- Hát épp ez az! – sápítozik tovább Ash – Mi lesz, ha megint a fél csapat megy neki?!
- Nem figyeltél! – inti barátnőjét Kate – Épp ezért lesz a bunyó a boksz klubban!
- De figyeltem! – húzza fel az orrát Ash – És?! Az megakadályozza abban, hogy megint nyolcan menjenek rá?!
- Hát, mi sem ketten leszünk ott, Ash! – nyugtatom meg – Kizártnak tartom, hogy ott komoly bunyóba merjenek kezdeni!
- És utána?! – kérdezi Garry – Gondolod, hogy ha betöröd a homlokzatát annak a fasznak, nem fog rád szállni?!
- Ezt nem tudom – vonom meg a vállam – Ezen nem gondolkodtam. Valószínűleg próbálkozni fog, ha beégetem mindenki előtt… De, akkor hosszú csatározásnak nézünk elébe, mert én sem fogom hagyni magam!
- De ennek így sosem lesz vége! – teszi hozzá Kate, és némi féltést vélek kihallani a hangjából.
- Dehogynem! – mosolygook rá – Szerintem Ő fogja hamarabb megúnni!
- Vagy nem! – feleli Ashley komoran – És mi mi van, ha elveti a súlykot?!?!
- Mire gondolsz? – kérdezek vissza meglepetten.
- Ha egyszer… – habozik – Elgurul a gyógyszere, és agyonvernek a haverjaival?!?!
- Hát… – hökkenek meg a felvetésre. Ez eszembe sem jutott. Elvileg nem kizárt, hisz' látott már ilyet a világ. De, valahogy, ez nekem sosem jutott eszembe. Nem hiszem, hogy ez megtörténhet – Szerintem rémeket láttok! Egyszer megunja, hogy minden egyes verés után betöröm az orrát!
- Hát, azt nem tudom, hogy megunja-e valaha, de mindenesetre ott jönnek! – int Garry a bejárat felé.
És valóban. Nagy zsivajjal érkezik Todd, és sleppje.
Tamy társaságában!
Ez így eléggé cifra lesz! – fut át a fejemen a gondolat – Azt nem kalkuláltam bele a dologba, hogy esetleg Tamy is jelen lesz!!!
A társaság tálcákra szedi a kaját, és letelepszenek a terem egy központi helyén lévő asztalhoz.
- Na, nem gondoltad meg magad? – kérdezi Kate halkan.
- Nem – állok fel.
Nem sietősen, de határozott léptekkel indulok feléjük. Tamy az első, aki észrevesz, mivel ő éppen velem szemben ül, Todd vele szemben, nekem háttal. A többiek persze, vegyesen, ügyet sem vetnek rám, amíg oda nem érek. Tamy arcára egyre nagyobb kérdőjelek telepszenek, ahogy közeledem, de nem szól semmit.
- Szevasz, Todd! – állok meg úgy, hogy lásson is. Épp áhitatos hallgatóságát kábítja valamilyen sztorival.
Félbeszakad az előadás, és bosszúsan rám néz. Először, esküszöm, hogy félelmet látok átsuhanni a tekintetén, amikor felismer, aztán összeszedi magát, és dühösen feláll:
- Mit akarsz, állat?! – förmed rám – Nem voltam elég világos legutóbb?!?! – és fenyegetően kihúzza magát előttem.
Tíz centivel magasabb, mint én. Rajtam viszont kb. húsz kilóval több izom van. Szélesebb a vállam, és minden egyes izomköteg sokkal vastagabb, sokkal nagyobb, mint az övé. A derekam az egyetlen, ami vékonyabb, igaz, az is sokkal. Látványosan, érdeklődve mérem végig, aztán alaposan, elégedetten végignézek magamon, majd pedig kissé lekicsinylően pillantok vissza rá, afféle "most-komolyan-ezzel-akarsz-engem-megfélelmlíteni?!" tekintettel.
Egy pillanatra zavarba jön, és egy lépést hátrébb lép, de a fenyegető tartásból igyekszik nem sokat veszíteni.
- De, világos voltál, csak leszarom! – vonom meg a vállam. Hallom, hogy kissé felhördülnek a többiek, de nem zavartatom magam – A legutóbb te hívtál meg egy beszélgetésre. Nemigazán tudtam jól érvelni, igaz, nyolcan voltatok, és baseballütő is volt veletek.
Todd kicsit idegesen néz körbe. Ezek szerint nem dicsekedett el a hőstettével, és most kellemetlenül érinti, hogy felemlegetem, még ha virágnyelven is. A többiek viszont biztosan levették a lényeget. Todd tekintete egy pillanatra elidőzik Tamy-n, majd visszatér hozzám. Azt hiszem, hogy most nem nyugodt. Sem felőlem, sem Tamy felől.
- Most én hívlak meg egy beszélgetésre – jelentem ki határozottan – Bubba's Pit, holnap este, hét óra!
- Miből gondolod, hogy kíváncsi vagyok rád?!?! – próbál lekezelő lenni.
- Tuti! – vigyorgok rá – Fél perc múlva mindenki tudni fogja, hogy még beszélgetni sem mersz velem!!! – válaszolni akarna, de leintem, amire csak kigúvadó szemekkel mered rám. Valószínűleg ehhez nincs hozzászokva, és főleg nem a sleppje előtt – A baseball ütőket nyugodtan hagyjátok otthon, arra nem lesz szükség! Ja, és hozhatod két haverodat! Nagyon nyomós érveim vannak, egyedül kevés leszel abban a vitában!!!
Meg sem várom, hogy mit válaszolna, vigyorogva sarkon fordulok, és ott hagyom.
Végig érzem magamon Tamy pillantását.
 
                                                        *                 *                 *
 
- Te nem vagy normális!!! – rivall rám Tamy – Komolyan kihívtad Todd-ot egy bunyóra?!?! Két haverjával?! Neked teljesen elmentek otthonról?!?!
A foci pálya lelátója alatt vagyunk. Todd foci edzése épp most zajlik, én meg lehívattam Tamy-t. Nem mentem fel hozzá, nem akarom őt még szarabb helyzetbe hozni Todd előtt azzal, hogy lát minket beszélni.
- Igazándiból egy boksz meccsre hívtam ki! – vetem ellene, bár nem annyira határozottan – Habár, most, hogy említed… Ők nem is tudnak bokszolni… – merengek el.
- Az mindegy!!! – fortyog tovább – És?! Mire gondoltál, amikor ezt okosan kitaláltad?!
- Már ne haragudj, de esélytelen! – vágok vissza, kicsit önérzetesen – Négy éve bokszolok, mindhármat leverem, mint vak a poharat!!!
- És utána, nagyokos?!?! – kocogtatja meg a homlokomat a mutatóujjával – Szerinted Todd annyiban hagyja, hogy mások előtt lealázod?!?! Szerinted mit fog csinálni veled?!?!
- Nem nagyon van ötletem – vonom meg a vállam az igazságnak megfelelően – De nem hiszem, hogy bármit is csinálni fog! Mit tehetne?!?! Megveret?!?! Azon már túl vagyunk, és jutalmul ki fogom verni egy két fogát!
- Fogalmam sincs róla, hogy mire lenne képes!!! – fúj nagyot, majd tágra nyílt szemekkel mered rám.
- Te… Te féltesz engem!!! – bökök rá meglepetten, ahogy felismerem a tekintetében.
Egy pillanatra megint felhorgad benne a düh, végül aztán kicsit megenyhülve ismeri be:
- Igen, féltelek, Szöszke!
- Ne félts te engem, Tamy! – mosolyodok el – Jól esik, nagyon kedves tőled, de tényleg nem kell! Meglepne, ha le tudnának nyomni!
- Nem a meccstől féltelek, te bolond! – legyint türelmetlenül – Hanem, ami majd utána lesz! Te nem ismered Todd-ot!
- Hát, akkor mesélj kicsit! – kérem.
Tamy bosszúsan fúj egy nagyot, aztán végül mégis beadja a derekát:
- A koksz már a középiskolás fociban is keményen benne van – kezdi azzal, amit mindenki tud – Nem mindenki szed cuccot, de sokan, és Todd élen jár ebben. Hallod, te úgy nézel ki, baszki, mint akit real time-ban photoshoppolnak!!! Annyi anyagtól, ami ekkora izmokhoz kell, már rég teljesen be kellett volna gőzölnöd, ilyen pszichózisban kellene őrjöngened, vagy hogy a tökömbe hívják ezt, de nálad semmi jele!!! Todd-nál annál inkább! Nem ilyen volt, amikor megismertem… Agresszív lett. Mindig is alattomos volt, de most még agresszív is. Fogalmam sincs, hogy mire lenne képes!
- Figyelj, jó hosszú késre lesz szüksége, mert nekem egy szokványos bicskával a mellizmaimat sem tudja átbökni!!! – próbálom elviccelni.
- Hiába olyan brutálisan vastagok azok az izmok, golyóálló te sem vagy, Szöszke!!! – néz a szemembe.
Golyóálló?! – döbbenek meg – Nem gondolja komolyan, hogy Todd pisztolyt szerez, és lelő?!?! – kétkedem. Persze, tényleg nem ismerem Todd-ot, és tényleg lehet, hogy az agyára ment a cucc, de akkor is! Igaz, hogy Amanda Savell-t például a dopping dealer pasija ölte meg, aki ipari mennyiségben tolta magába az anyagot, és begőzölt… pszichotikus volt, ahogy Tamy említette. Nem tudom, hogy mit is gondoljak!
- Rémeket látsz! – rázom meg a fejem hitetlenkedve, pár másodperc gondolkodás után – Nem hiszem, hogy verekedésen kívül bármi mást meg merne próbálni!
- Ne legyen igazam! – ingatja a fejét – Nagyon vigyázz magadra, Szöszke!
A következő pillanatban az ajkait a számon érzem! Tamy ismét megcsókol, mint a kocsiban, szombat éjjel!
- Még beszélünk, Szöszke! – int és elsétál, vissza a lelátóra.
A beszélgetés nem úgy zajlott, mint hogy terveztem, igaz, nem is úgy terveztem, hogy ott lesz, amikor kihívom Todd-ot. De, a lényeg, hogy beszéltünk, és talán túllépett a vasárnapi ügyön, mivel más probléma ütötte fel a fejét.
Fogalmam sincs, hogy miért fontos nekem, hogy jóban legyek Tamy-val. Végzős, Todd a pasija, nincs értelme az egésznek, amellett, hogy totál esélytelen a dolog: még, ha ott is hagyja Todd-ot, akkor is, inkább egy másik végzős, vagy akár idősebb pasi lesz a kanja, mint egy porbafingó másodikas!!!
De ezzel együtt valamiért megmagyarázhatatlan örömmel ölt el, hogy már nem haragszik rám, vagy legalábbis, túllépett rajta!
 
                                                        *                 *                 *
 
Másnap este szinte minden klubtársam megérkezik hét előtt, csak azok nem, akik esetleg épp dolgoznak, vagy betegek. Egyrészt, nem akranak lemaradni egy jó kis meccsről, másrészt, elrettentő erőnek, hogy Todd-nak még véletlenül se jusson eszébe marhaság!
Kate, Ashley, és Garry is eljönnek, látni akarják, hogy alázom le Todd-ot:
- Azért benne van a pakliban, hogy levernek! – hűtöm le a lelkesedésüket.
- Nagyon meglepődnék! – feleli Kate komolyan – Láttalak a múltkor! Mire Todd pislantott, te már rámartál a csuklójára!
- Ja! – helyesel Garry – Meg, ha eltalálod, akkor neki lehúzták a rolót! Egy bivalyt is agyon tudnál csapni, egy ütéssel!!!
- Aham! – bólogat lelkesen Ash is – Síma ügy!
Nem válaszolok. Végül is, amennyire tudom, sem Todd, sem a haverjai egyike sem tud bokszolni, vagy lenne gyakorlott verekedő, nem jártasak harcművészetekben sem. Innentől kezdve szinte esélytelenek bárki ellen, aki évek óta bokszol. De véletlenek mindig vannak, én is hibázhatok, és végül is, mégis csak hárman lesznek! A túlerő az mindig egy helyzeti előny. Egyáltalán nem lefutott a meccs, bármennyire is optimisták a barátaim!
- Tamy is itt lesz – szólal meg Garry, csak úgy, mintha csak annyit mondott volna, hogy Bubba is itt lesz.
- Gondolod? – kérdezek vissza, tettetett közönnyel.
- Tuti – bólogat Kate – Ki nem hagyná a pasija megmozdulásait!
- Nem tudom, hogy mennyire önszántából? – kérdezi Ash, elmélázva.
- Szerintem nem sok önálló gondolata van annak a csajnak – vonja meg a vállát Garry – Vagy, legalábbis, önálló döntése. Szerintem Todd teljesen kisajátítja, és rátelepszik. Ezek a tahók mind így szokták!
- Hát, náluk is erősen úgy néz ki a dolog – helyesel Kate, aztán felém fordulva egész más témával folytatja – Nem kellene melegítened?
- De igen! – pattanok fel.
- Szerintem a pólódat vedd le! – szól meg saját bejáratú stylist-om – Hadd rezeljenek be, amikor meglátják az izmaidat!
- Nem is tudom… – bizonytalanodok el – Nem lenne túl hivalkodó?
- Hülye vagy?! – szólal meg Garry – Ilyen testem lenne, csak bronzolajat viselnék rajta, semmi mást!!!
- Hát, van benne valami! – így Kate, és valami olyasmit látok megcsillanni a szemében, amit még soha, korábban.
De most nem akarok ezzel foglalkozni, mert elvonná a figyelmemet a meccsről, így erővel elhessegetem a gondolatokat. Leveszem a pólómat, és nekilátok a bemelegítésnek. A következő közel negyed óra azzal telik, hogy bemelegítő gimnasztikát végzek. Utána felveszem a kesztyűimet, és zsákozni kezdek. Először a nehéz zsákon, erőütések, majd negyed órával később a speed-zsákon a gyors ütések.
Már épp kialakul a testemen a vékony izzadtságfilm, amikor Garry izgatottan megszólal:
- Megjött a kapucsínód, haver!
- Nem kávézok, Garry! – felelek neki rá sem pillantva. Olyan gyorsan sorozom a speed-zsákot, amennyire csak tudom.
- Hülye! – válaszol – Tamy!
A következő ütést elvétem. Nem talál orrba a zsák, mert villámgyorsan hajolok el, és lépek hátra egyet.
Amikor megpillantom, Tamy már Bubba-nak köszön, majd pár sráccal pacsizik. Aztán körülnéz a teremben, de nem sokáig keresgél, mert a tekintete szinte azonnal rám talál, és megállapodik rajtam. Halványan elmosolyodik, és felém indul.
Nem öltözte túl magát, pedig odakint már nincs több 18 foknál. De szemmel láthatóan nem fázik az apró forró nadrágban, meg a falatnyi topban, viszont szabadon megcsodálható gyönyörű teste, a srácok legnagyobb örömére. Mint mindig, Tamy dögös, szexi, izgató!
Felé indulok – főleg azért, mert ha váltunk pár szót, akkor nem akarnám, hogy annak túl sok fültanúja legyen. Közben azt figyelem, hogy Todd hol van, de nem látom sehol!
- Szia Tamy – köszönök neki.
- Hello Szöszke! – mosolyog rám.
- Hol hagytad a pasidat?! – kérdem őszinte érdeklődéssel. Nem tudom mire vélni, hogy Todd nem jött el!
- Szerintem kicsit később ér ide – vonja meg a vállát.
- Hogyhogy külön jöttetek?! – vonom fel szemöldököm.
- Áh – legyint kissé idegesen – Teljesen hülye! Megtiltotta, hogy itt legyek! Fejébe vette, hogy beléd zúgtam, úgyhogy közölte, letépi az arcom, meg a tiédet is, ha meglát veled! Meg, szerintem be van rezelve, hogy látom, ahogy levered, mint bantu négert a mocsárláz!
- Nocsak! – mosolyodok el – Ennyire biztos a dolgában?
- Mondtam, Szöszke! Todd egy lufi! Az önbizalma abból ered, hogy velem járt, mostanában meg már a kokszból! Csak abból most már az agybaj is ered...
- Hát, most én mondom neked, hogy féltelek! – felelem neki aggódón.
- Édes vagy, Szöszi! – mosolyodik el, és lágyan megsimogatja az arcom – Na, felkészültél a meccsre?
- Nem nagy dolog – vonom meg a vállam – Épp bemelegítettem...
- Akkor folytasd! – int – Majd még beszélünk!
Visszaballagok a zsákhoz, közben figyelmeztetően felemelem a mutatóujjam:
- Nem! Meg ne szólaljatok! – mondom barátaimnak szigorúan. Kate szemébe egyelőre nem merek belenézni, fogalmam sincs, mit látnék benne, és nem akarom, hogy ez megzavarjon a meccs előtt.
Folytatom a bemelegítést, Tamy figyelmétől kísérve. Próbálok nem odafigyelni, de ezért nem megy annyira könnyen! Szerintem a legtöbb velem egykorú srác megőrülne, ha egy Tamy-hoz hasonló lány ennyi figyelmet szánna rá!
Talán tíz perc sem telik bele, és megérkezik Todd, meg pár haverja.
Egyből észreveszi Tamy-t, és látom rajta, hogy kb. százat emelkedik a vérnyomása! Tamy mosolyogva integet neki, szerintem direkt idegeli a srácot! Todd dühösen megindulna feléje, de a haverjai visszatartják, valamit mondanak neki, mire meggondolja magát. De nem lesz nyugodtabb, sőt!
- Hello Todd – intek oda neki egy sokkal magabiztosabbnak tűnő mosollyal, mint amennyire magabiztos vagyok – Szerintem térjünk a tárgyra, ne raboljuk egymás idejét! Kezdjetek bemelegíteni!
- Nem beszélgetni akartál?! – próbálkozik egy vérszegényet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szánalmas lesz!
- Beszélgethetünk is közben, ha akarod! – felelem flegmán – De itt, a ringben! Te, a két haverod, meg én! Csak hárman, ellenem! Nem úgy, mint a múltkor, nyolcan, két baseball ütővel! Most mutasd meg, milyen fasza csávó vagy, Todd!!!
- Hárman is kifektetünk, állat! – próbál keménykedni, de Bubba közbeszól:
- Én úgy emlékszem, hogy Dominick-nek hívják! Következőre én is kiütöm egy fogadat, fiam, csak, hogy tudd a helyed!
- Ugyan már, öreg, utol sem érsz! – vág vissza Todd.
- Egy ilyen gyáva alakot, mint te, tényleg nem, mert gyorsabban futsz, mint a nyúl, egy hetven éves öregember fenyegetőzése hallatán! – neveti el magát Bubba, mire a vendégek kivételével mindenki hangos röhögésben tör ki. Tamy is felnevet, Todd gyilkos pillantásának kíséretében, de nem zavartatja magát, fel sem veszi. Nem tudom, hogy mire megy ki a játék, hisz' Todd a pasija. Vagy, megunta a fiút, és elkezdte leépíteni? Elhessegetem a gondolatokat, mert nem hagynak koncentrálni, álmodozni-reménykedni ráérek a meccs után is!
- Sok a duma Todd! – vágom el az általános röhögést egy hangos kiáltással, majd a kisebb zsivajban halkabban folytatom – Ha akartok, melegítsetek be, ha nem, ne húzzuk az időt, essünk túl a dolgon!
Todd-ék tessék-lássék bemelegítenek, látszik, hogy nem veszik komolyan ezt a részét. Én már négy éve bokszolok, és nyolc éve foglalkozok testépítéssel, de máig ugyanolyan alapossággal melegítek be, mint a legelső alkalommal. Most is, majd' fél óra volt a bemelegítésem, és ez látszik is rajtam: bőrömön vékony izzadtságfilm csillog. Ash szerint baromi szexi, pasis, amikor így nézek ki! Vajon Tamy is ilyennek lát?
Nem érek rá ezen agyalni, mert Todd-ék megunják a bohóckodást, és bemásznak a ringbe. A klubtársaim kesztyűket adnak rájuk.
- Ez szabad stílusú mérkőzés! – jelenti ki Bubba – Mindenki a saját stílusában küzd! Nyakra, valamint az öv vonal és a combközép között tilos támadni, ez azonnali kizárást eredményez, az ellenfél győzelmével! Feladásig, vagy kiszámolásig megy a mérkőzés! Érthető?
- Sok a duma, öreg! – mordul Todd.
- Boksz! – inti be a meccset Bubba.
Todd mozdul elsőként, nagy önbizalommal, és vehemenciával támad. Jobbkezes, így mozdulata nekem balról érkezik, kicsit szélesen, és alacsonyan jön. Bal kézzel hárítom, közben kissé balra, a keze felé is hajolok, amivel annyira meglepem, hogy jobbom teljesen szabadon száguld bele az arcába. Nem igazán fogom vissza magam, a kesztyű megóvja attól, hogy összetörjön a feje.
Nagyon megdöbben, hogy milyen gyors vagyok! Pedig már tudhatná, kapott belőle ízelítőt, de nem tanul a korábbiakból! Öklöm az arccsontján találja el, tompa puffanással. Az ütés erejétől a kötélig tántorodik hátra, és ott térdre rogy. Kivontam a forgalomból egy időre. Haverjai megtorpannak, és ijedten hőkölnek vissza.
Egy pillanatig csak méregetjük egymást, aztán mindketten rám rontanak.
Rutinos utcai verekedők, de nem képzettek. Viszonylag könnyedén táncolok el előlük a szűk helyen, hogy egyszerre csak egy férjen hozzám. Szabályos küzdőállást veszek fel, és egyelőre csak hárítok, hamarosan úgyis lesz adandó alkalom, amikor gond nélkül bevihetek egy tiszta ütést.
Közben szemem sarkából látom, hogy Todd kezdi összeszedni magát, és visszaszáll a játékba. Azt hittem, hogy hosszabb időre leamortizáltam, de jobban bírja, mint gondoltam! Persze, focista, nagyon durva ütközéseket kell bírnia! Sajnos rossz ütemben jön, így oldalba tud támadni, míg a másik sráccal vagyok elfoglalva. Gyorsan elindítok egy támadást, majd amaz védekezését kihasználva egyből el is táncolok, így megakadályozva, hogy mindketten, egyszerre támadhassanak rám.
Hárman köröznek körülöttem, így nem túl sok mozgásterem van, hogy egyszerre csak egyet tartsak magammal szemben. Néha sikerül, néha nem. Amikor sikerül úgy mozognom, hogy csak egy tud elérni, azonnal támadást indítok, ami a harmadik alkalommal, sikerrel is jár. Bal öklöm kérlelhetetlenül száguld ellenfelem jobb oldalába, amitől ő is hátra esik, vagy két méterre. Tudom, hogy végleg nem vontam ki a forgalomból, de így legalább már csak ketten maradtak, egyelőre.
De nem érek rá bámészkodni, és latolgatni, hogy vajon mennyi időre vontam ki a forgalomból, erre a bal oldalamba hasító fájdalom döbbent rá. Míg figyelmemet megosztottam, Todd kemény ütést helyez el a testemen, és ezt már csak megfeszített hasizmaimmal tudom tompítani. Páncélszerű izmaim megvédenek a komolyabb sérüléstől, de a fájdalmat én is érzem.
Eltáncolok, majd ellenfelem felbátorodását kihasználva ellentámadásba lendülök. Nem számít kirohanásomra, és egy gyors, rövid sorozás után – amit sikeresen véd – egy brutális, tiszta felütéssel találom állcsúcson. Nagyon csúnyán reccsennek a csontjai, szerintem fogvédő ide, vagy oda, néhány foga bánja találatot, és pár napig biztosan nem fog tudni szilárd táplálékot venni magához. Todd egy méter magasra emelkedik a levegőbe, majd hátra zuhanva a kötél mellett ér földet, és mozdulatlanul marad.
Így már csak ketten maradtak, mivel közben a másik összeszedte magát, és visszatér a harcba. Sikerül őket úgy kitáncolnom, hogy egyszerre csak egy fér hozzám, és lassan, egyenként csapom le őket. Egy-egy kósza ütéssel elérnek, de szerencsére – köszönhetően több éves boksz jártasságomnak, na és persze embertelen izmaimnak – nem tudnak bennem kárt tenni. Napokig fognak sajogni a helyek, ahol eltalálnak, de majd kiheverem.
Amikor a harmadik is összecsuklik, elégedetten nézek körbe:
- Na, ezzel meg is volnánk! Könnyebben ment, mint vártam!


narcisz2015. 04. 29. 18:51:17#32806
Karakter: Tamara Barnes
Megjegyzés: pici hercegem!


A konditerem egy végtelenül unalmas hely lenne, ha a látvány, ami jelenleg elém tárul, nem lenne jelen. Egy fiatal srác a suliból, aki ebből a nézetből inkább fest egy görög istennek, mint egy 16 éves kölyöknek.
Hátamat a falnak támasztva nyomkodom a telefonom. A barátnőmmel csevegek, miközben – elvileg - a pasimat támogatom a kimerítő edzésében. Valójában ezt a kölyköt hesszelem. Vicces kölyöknek nevezni, hisz legalább 180 magas és vagy háromszor olyan súlyos egyéniség mint jómagam. Mégis mikor ránézek az izmok mögött egy ártatlan srácot látok. Ez a párosítás pedig roppant vonzóvá teszi, sőt kifejezetten izgató.
Tudatában vagyok, hogy tudja, őt figyelem. A zavara, amit ez okoz, igazi élvezetet nyújt számomra. Kedvem támad megrontani. Becky, az edzője már egy ideje szólongatja. Azt nem tudom, pontosan mit mond neki, mivel túl távol vagyok, de úgy tűnik, a szöszke isten bele van merülve saját gondolataiba és nem hallja őt. Érdekelne, min járhat az eszecskéje, ami így leköti őt.
Végül csak észbe kap és elkezd nyújtani. Az izzadság csak úgy patakokban folyik róla, teljesen átnedvesítve a ruházatát, haját és kicsit az én bugyim is.
Teljesen belemerülök a látványba és fel sem tűnik, hogy Todd eközben befejezte az edzést és hozzám lép.
- Mit bámulod azt az állatot?! - rivall rám és kikapja kezemből a mobilom.
- Nem bámulom, köcsög! – vágok vissza, bunkón, ahogy ő is tette. Nálam amilyen az adj isten, olyan a fogadj isten – És nem állat! - teszem még hozzá.
- Majd kiesnek a szemeid, úgy bámulod! – magyaráz tovább. Nem mintha nem lenne igaz, amit állít, de a szemem tudtommal arra van, hogy nézzek vele és észrevegyem a szép, számomra tetszetős dolgokat vagy személyeket. Ráadásul ő csak a pasim és kibaszottul nem mondhatja meg, kit nézhetek. A gyermeteg hisztire és féltékenységre végkép nem vagyok kíváncsi.
- Vadállat a srác! – vágom rá érzékeltetve, hogy nemcsak nézem, de tetszik is a látvány.
- Hát, nekem is kellene az a cucc, amit tol! – pillant felé idegbajosan. – Nem tudom, milyen adagokban nyomja magába a dzsúszt, de lehet, hogy a vacsorám kevesebb, mint az ő esti koksz adagja!!!
- Nem tudom – felelem elmélázva – Szerintem annyi kokszba, ami ekkora izmokhoz kellene, hamarabb belehalt volna, minthogy ilyen brutálisan kigyúrja magát! És még csak tizenhat! Másodikas a suliban… Nem tudom… Itt valami más van, szerintem…
Koránt sem hiszem, hogy Toddnak igaza lehet, de tény, hogy elgondolkodtató, mitől lett ez a fiatal srác ekkora darab.
- Faszság! – morogja, bár leginkább ő beszél faszságokat. – Mi más lehetne?!?! Annyi, hogy neki sokkal jobb anyaga van, mint nekem, rohadjon meg!!! De egyszer kiszedem belőle, hogy mit nyom, és honnan szerzi?!?!
Ezt válaszra sem méltatom. Egyrészt mert fogalmam sincs mi a rejtély kulcsa, másrészt meg lassan kezdődik a táncórám, amit a világért sem hagynék ki. Ellököm magam a faltól és zsebre vágom a telefonom, hogy elinduljak kifelé. Todd azonnal követ engem és tovább fáraszt a baromságaival. Őszintén kezd elegem lenni belőle. A tulajdonának tekint, és azt hiszi nincs jobb dolgom, mint őt kísérgetni mindenhová. Ez lehetne egy részről bók, jelezvén, hogy odáig van értem. Ebben a felállásban ez csak birtoklási vágy.
Az ajtóból még visszapillantok a szöszke izompacsirtára. Tekintetünk találkozik, mintha csak arra várt volna, hogy hátat fordítsak, ő pedig végigmérhessen. Ez persze nem újdonság. Sokan megnéznek maguknak, róla pedig konkrétan tudom, hogy mindig megnéz magának a suliban. Nem okozom hát neki csalódást és egy halovány mosolyt, no meg egy kacsintást küldök felé. Kilépve az ajtón Todd még mindig azon agyal mit szedhet a szöszi.
- Na mindegy, addig tuti nem nyugszom még ki nem derítem.
- Ha jólesik.. - csóválom meg a fejem és az órámra pillantok. Még van 15 percem, hogy átöltözzek és beérjek a táncterembe, ami szintén ebben a létesítményben található. - Én viszont lépek. - teszem még hozzá.
- Lépsz?? - lepődik meg, mintha nem is tudna róla, hogy táncórám van. - Hová mész? Azt hittem velem jössz . A haverokkal bólingozni megyünk.
- Mond, te szoktál rám figyelni?! - horkanok fel kicsit. - Edzés előtt mondtam, hogy táncolni megyek, de úgy tűnik ez nem jutott el hozzád! - na jó ez talán nem a legnagyobb vétség a világon, de elég bosszantó, főleg ha túl gyakran fordul elő.
- Jól van na, nem kell pattogni.. inkább adj egy csókot... - vigyorog.
Régebben ezzel mondhatni levett a lábamról. Azok az idők viszont elmúltak.
- Lehet, hogy már kaptál, csak nem figyeltél oda! - vágok vissza gúnyosan, de azért kap egy csókot.
Elköszönök tőle és megyek átöltözni.
Edzeni mindig kényelmes ruhában szoktam. A tánc és a zene egész egyszerűen az életem. Ha nem csinálhatnám, abba belepusztulnék. Valószínűleg pont ezért bosszant annyira, hogy Todd úgy áll az álmaimhoz, mintha le se szarná. Nekem legyen fontos az ő focista karrierje, de az én álmom csak ugrabugrálás.
* * *
A Mardi Gras, bálra a tőlem megszokott pompában érkezem. Todd úgy villog velem, mintha minimum ő teremtett volna erre a világra. Jómagam szívesen kihagytam volna ezt az eseményt, mivel hulla fáradt vagyok. A hétvégeket ugyanis munkával szoktam tölteni. Ennek ellenére kiteszek magamért, hisz ezt várják tőlem. Nemcsak Todd, de az iskola többi diákja is.
Nyolc körül érkezünk meg, mint mindig utolsóként. Mosolygok, és úgy viselkedem, mintha az én életem és vele együtt én magam is tökéletes lennék. Persze ez egy baromság. Nem vagyok jobb vagy több a többi diáknál, csak ezt mutatom. A színjáték pedig egy igen egyszerű okból történik. A középsuli egy igazi viperafészek, amit vagy túlélsz, vagy halálra marnak. Én túlélő típus vagyok, aki a jég hátán is megél.
A bál a szokásos hangulatban és a még szokásosabb stílusban zajlik. Számomra ez már nagyon unalmas és érdektelen. Nem ad újat és nem hoz lázba. Még a bálkirály és királynőválasztás sem tud izgatni. Tudom, hogy többen rám voksoltak, amit nem felejtenek el megemlíteni minden egyes alkalommal, ahogy hozzánk lépnek smúzolni.
Esküszöm olyan ez, mintha hatalmunk lenne nekünk végzősöknek, főleg a népszerűbbeknek. Ostobaság és roppant bosszantó gondolat. Unottan, mégis bájvigyorral a képemen társalgok Todd mellet. Táncolni persze szívesen táncolnék, de azt őkelme nem tud és nem is próbálkozik. Jóformán csak kiegészítőként statisztálok mellette, akár egy ékkő, amivel tetszeleghet a nagyérdeműnek.
Graham a szokásos formáját hozza és idétlenkedve hirdeti ki a bál csillagait. Utoljára mindig a bálkirályt és a királynőt szólítják, de legnagyobb meglepetésemre a legvalószínűbbnek tartott királynő, csak az udvarhölgy címet kapja meg. Szemmel láthatóan eszi is a kefét miatta. Innentől viszont érdekes a dolog. Ki lesz a bálkirálynő? Tavaly ez a csaj lenyomott a trónról, mikor új lányként érkezett a suliba. Úgy tűnik mára veszített népszerűségéből. Ennek ellenére meglepődöm, mikor Graham az én nevem mondja. Persze ki nem mutatom, de meglep.
Higgadtan és mosolyogva sétálok fel a színpadra. Todd és a haverjai fütyülve kiabálnak, de a legtöbben látszólag örülnek, hogy én lettem a királynő. Mikor felérek, Graham megpróbálja csendre bírni a tömeget, és nagyjából harmadszori nekifutásra sikerül is.
- És akkor most következzen a királyi pár tánca! Milyen táncot fogunk látni? – fordul felén, elénk tolva a mikrofont.
- Szerintem válassz te! – mosolygok Johannra. – Én nagyon sok táncot ismerek...
- Bachata? – kérdez vissza kihívón.
A választása azt kell mondjam nem mindennapi. Bár elég egyszerű a lépéseit megtanul, mégis sok gyakorlást igényel a csípőmozgás miatt. Az sem elhanyagolandó, hogy ez a tánc mennyire érzelmes és erotikus.
- Bachata?! – kérdezek vissza, hátha meggondolja magát. Tekintetéből viszont nem ezt veszem ki, visszavonni pedig, hogy ő válasszon elég meredek lenne részemről, hisz én egy bevállalós csaj vagyok. – Én benne vagyok! Imádom a bachata-t! Ha tudsz is, akkor még élvezni is fogom! – kacsintok rá kacéran, ami csak megjátszás. Johann helyes pasi, de nem mozgat meg igazán.
- Akkor tehát Tami, és Johann egy bachata-val nyitja meg a késő estig tartó bulit! - szólal meg ismét Graham, miközben mi ketten lesétálunk a táncparkettre, hogy megkezdjük a táncot.
A tánc, rendben lemegy. Megköszöni Johann a lehetőséget akár egy úriember, majd visszakísér Toddhoz. Már akkor látom kedves páromon, hogy nem tetszik neki valami, de tartja magát és úgy tesz, mintha minden rendben lenne.
Táncolni ezek után már lehetőségem sincs. Todd nem táncol, ha pedig fel akar kérni valaki, ő azonnal kitalál nekem valami programot, ami miatt nem tudok elmenni mellőle. Jó darabig megy ez. Veszettül unom magam, ezért néha a hátam mögé pillantok, ahol a nagydarab szöszke srác jól elszórakozik a barátaival, meg a csinos barátnőjével. Mázlista a csaj! Táncolnak, nevetnek, mindent összevetve jól érzik magukat.
Némi fanyar irigységet érzek, ahogy elnézem őket. Azt nem tudnám megmondani, hogy barna csajt, vagy a társaság jókedvét szeretném, de tény, hogy most inkább lennék velük. Főleg mikor Todd megszorítja a kezem, hogy ne bambuljak másfelé. Ezt pedig megspékeli egy cudar pillantással, mintha meg akarna félemlíteni. Pedig tudhatná, hogy ez nálam nem jön be.
Pont az egyik kedvenc számomat játsszák és mivel nem szeretnék veszekedni, meg éreztetni akarom, hogy azért a párommal szeretnék szórakozni, megfogom Todd kezét.
- Gyere táncoljunk ez egy lassú andalgós zene... - kérem kedves mosollyal.
Todd furán néz rám és meg se mozdul, csak gúnyosan kuncog egyet.
- Nem tehetem bébike... van az az izém..
Sóhajtva kérdezek rá, pedig sejtem a választ:
- Mizéd?? - biccentem oldalra a fejem.
- Péniszem kislány! Menj, lődörögj a csajokkal - mutat az idiótán andalgó csajok felé. Mind a haverjai barátnői, akik mint egy jó feleség tudják a helyüket.
- Na neee... Olyan humoros vagy, hogy mindjárt elhányom magam! - bukik ki belőlem. Az eszem azt súgja, most álljak le, de nem megy. Csak úgy jön ki belőlem, ami a szívem nyomja. - Tudod mit bébike?! Az első pasival lelépek, aki ajánlatot tesz, mert kezd tele lenni a hócipőm a macsó stílusodból.
- Na azt próbáld meg! - vált keményebbre, én meg nem tudok parancsolni a nyelvemnek.
- Mert mi lesz? Beállítasz a sarokba, vagy a térdedre fektetsz? - Szó se róla veszettül értek ahhoz, mivel hozhatom ki a béketűréséből. A haverjai persze csak oltogatják.
- Mi van haver? A barátnőd kicsit szemtelen nem?
Erre gúnyos, fancsali vigyorral mutatok be a felszólaló díszpintynek. Todd megfogja a karom, kicsit félre húz és közel hajol hozzám.
- Most már elég legyen... Megalázol engem! Ép elég volt végignézni, ahogy azzal a piperkőccel majdnem megkeféltetted magad a tánctéren. Viselkedj! - azzal elenged, nekem meg tovább forr az agyam.
Kezd nagyon elegem lenni a hisztijéből. Megalázom őt? Ő aláz meg engem a barátai előtt, ezzel együtt persze magát is aláalázza, de azt most leszarom. A tánc az csak tánc, még akkor is, ha erotikus a kisugárzása.
- Hazamegyek... - bukik ki belőlem és hátat fordítva elindulok kifelé.
- Nem mész te sehová!! - kiált rám dühösen és utánam viharozva visszaránt. - Még nem mondtam el mindent, amit akartam. Nem alázhatsz meg azzal, hogy úgy viselkedsz egy ilyen ficsúrral, mintha megakarnád baszatni magad vele!
Nagyon mérges rám. Úgy viselkedik velem, mintha a tulajdona lennék, akinek fingani is csak akkor szabad, ha ő megengedi. Bosszant és legszívesebben elküldeném a halál redves faszára, de minimum megszorongatnám a golyóit, hogy egy hétig ne tudjon hugyozni. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, mikor ennyire dühös vagyok, ne szóljak egy szót sem. Igyekszem tehát minimálisra szorítani a beszélgetést és lelépni. Kihúzom a kezem és karba tett kézzel hallgatom a bejárat előtt.
- Mond... Utána viszont hazamegyek, mert fáradt vagyok.
- Már megint ezt csinálod! - mutat rám az ujjával. Legszívesebben leharapnám neki, hogy ne tolja a képembe. Ehelyett csak felvonom a szemöldököm és tovább hallgatom. - Megállapodtunk. Nyilvánosan úgy viselkedsz, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Hozzám tartozol, mert a csajom vagy. Támogatsz, de te ehelyett, egy megveszekedett, faszra éhes ribanc módjára kelleted magad. - Csak meredten hallgatom őt. Tény, hogy van egy megállapodásunk, aminek a nagy részét én állítottam fel mikor összejöttünk. Viszont nem emlékszem ezekre a záradékokra. Todd sokat köszönhet nekem. Leginkább azt a fene nagy népszerűségét, hisz nélkülem ő csak egy nagyképű bunkó lenne. Most meg úgy csinál, mintha minimum ő teremtett volna engem. Ez feldühít. Mikor végre befejezi, rezzenéstelen arccal fordítok hátat.
- Jó éjt.. - köszönök el és lerongyolva az iskola lépcsőjén, az út szélén sétálva stoppolni kezdek. Taxira sajna nincs pénzem, és eszemben sincs megvárni, hogy majd ő hazavigyen.
- ...Mégis mi a faszt csinálsz?! – kiált rám Todd és utánam rongyol.
- Mégis, minek néz ki?! – kérdezek vissza ingerlékenyen. – Haza megyek! - teszem még hozzá és hátat fordítva elindulok az út mentén. Ahogy felpillantok az útról, a szöszke félistennel találom szembe magam, amint egy bazi gépjárműből libben ki. Egy pillanatra lépni is elfelejtek.
- Dehogy mész! – dörgi – Nem mész nélkülem sehová!!!
- Fogadjunk! – vágok vissza hevesen, bár meglepően nyugodtan. Nem is értem igazán magam, de nem vagyok dühös. Megszoktam, hogy jelenetet rendez, talán emiatt veszem fél vállról. – Elvinnétek haza? – kérdezem a szöszkét, felé fordulva. Tüntetőlegesen kimutatni Toddnak, hogy most nem vagyok rá kíváncsi.
- Persze, Tami, gyere csak! – feleli, nyugalmat színlelve. Egész ügyesen játssza a higgadtat, de engem nem ver át. Jó emberismerővé váltam az elmúlt pár évben, ráadásul nálam nagyobb színész nincs a suliban, így átlátok ezeken a viselkedésformákon.
- Na, látod?! – fordulok vissza Todd felé egy elégedett mosollyal, de ahogy elindulnék a kocsi felé Todd elkapja a karom:
- Azt mondtam, hogy nem mész nélkülem sehova!!! – kiabálja.
Ekkor ér oda hozzánk Domi és olyan erélyesen szól Toddra amivel annyira meglep, hogy a karomba keletkező erőteljes fájdalomról is megfeledkezem.
- Todd! – a hangjától kicsit megborzongok. – Engedd szépen el Tami-t! Ha haza akar menni, akkor hazamegy, és én nagyon szívesen hazaviszem!
- Ne ugass bele, állat! – horkan rá Todd – Tami nem megy sehová, ha nem engedem meg neki! – teszi még hozzá és maga felé ránt, amitől ismét eszembe jut, hogy a karom szorítja. Fájdalmas nyöszörgés jön ki a számon és már ép el szeretném küldeni Toddot melegebb égtájakra, mikor Domi váratlan, és veszett fürge mozdulattal elkapja Todd csuklóját. Totál lenyűgöz a szöszke és ha nem lennék ennyire szorult helyzetben biztos meg is említeném neki. Az izmai csak úgy dagadnak, miközben rászorít Todd csuklójára.
- Szeretném, ha most elengednéd Tami-t! – mondja neki és egyre jobban szorítja csuklóját. Todd arcára fájdalom ül ki, pedig hozzá van szokva a fájdalomhoz. Sajnálnom és féltenem kellene, mégis csak Domi erőteljes kiállásának izgató mivoltára tudok koncentrálni, na meg persze, hogy szabaduljak Todd-tól.
- Szerintem fogadj neki szót, mert húspépet csinál a dobó kezedből! – sziszegem neki, nyomatékot adva annak, amit már ő is sejt. A srác ellen nincs esélye.
Todd szorítása enyhül, majd egy fájdalmas nyögéssel elenged. Domi azzal a lendülettel szintén elengedi Toddot és el is lép. Talán visszavágóra számít, habár nem hiszem, hogy Todd most keménykedni fog vele. Egyedül van és csak úgy, mint minden gyáva kan, csak csapatba merész.
- Ezt még nagyon drágán megfizeted, állat! – fenyegetőzik felemelt ujjal – Velem nem lehet csak úgy szarakodni!!! Te meg! – fordul felém némileg visszafogottabban. Dacos tekintettel hallgatom mondandóját: – Ezt még megbeszéljük!!!
- Gyere Tami, menjünk! – nyújtja felém szöszke a kezét, de most nem vagyok vevő a lovagias megnyilvánulásra, ráadásul az ha elfogadnám csak benzin lenne a tűzre. – Hagyjuk, hadd gondolkodjon egy kicsit a dolgokon, aztán, majd ha lehiggadt, megbeszélitek!
Még visszanézek Toddra, keresve azt a srácot aki egykor vonzó volt számomra. Sajnos nem sok maradt belőle. Ellépek a szöszke mellett és a kocsi felé indulok.
- Szia Todd! Jó éjt! – köszön el Toddtól a szöszke udvariasan. Persze Toddtól nem számíthat hasonlóan udvarias viszonzásra. Nem is foglalkozom vele igazán. Jelenleg örülök neki, hogy megszabadulhatok tőle.
A kocsihoz érve a sofőr már ki is nyitja a kocsi ajtaját. Egy pillanatra meg is lepődöm, de végül elégedett mosollyal ülök be hátulra a szöszke srác barátnője mellé.
Szöszke előre ül a sofőr mellé és hátrafordulva mutat be minket egymásnak.
- Tami, ő Kate! Kate, ő Tami!
- Helló! – köszönünk egymásnak. Kissé kínosan érzem magam, amiért megzavartam a randevújukat, de akkor is életmentők így nem hagyhattam ki.
- Köszi, hogy felvettetek! – köszönöm meg nekik, majd Kate felé fordulok, hisz mégiscsak neki rondíthattam igazán bele az estéjébe. – Ne haragudj, hogy szétcseszem a randitokat!
Kate ledöbben a szöszkére pillant majd mindketten elnevetik magukat.
- Mi olyan vicces?! - érdeklődöm roppant értelmes arckifejezéssel. Nem érzem úgy, hogy vicceset mondtam, vagy egyszerűen csak a humorérzékem hagyott el estére.
- Semmi! – válaszolja a szöszke vigyorogva. – Csak az egész esténk azzal telt, hogy azt bizonygatjuk, hogy mi nem járunk!!!
- Aha, nem jártok – mosolygok vissza kétkedően. – Akkor mi sem, Todd-dal! Na, ne hülyítsetek, láttalak benneteket a bálban!!! teszem még hozzá.
- Pedig tényleg nem! – bizonygatja Kate is – Domy csak kedves akart lenni velem, mert én nemrég szakítottam a volt pasimmal, és nem akart hagyni, egyedül, otthon szomorkodni!
- Aham! – mosolygok a szöszkére elismerően. Jól gondoltam ő tényleg egy rendes srác. – Domy, a hős lovag! Aki minden lányt megment!
- Hát, valami olyasmi – bólint a szöszke pironkodva.
- Domy? Ez minek a becézése? - kérdezem, bár mintha tudnám a nevét. Todd említette már, vagy ha nem ő, hát mástól tudom. Mindössze szeretném kicsit zavarba hozni a ténnyel, hogy csak a barátnőjét mutatta be.
- Ja, bocs', be sem mutatkoztam! – pirul el újra, vagyis elértem a célom. – Dominick vagyok. Dominick Cassar.
- Hm, szép név, tetszik! – mosolygok kedvesen. – Szóval, te egy ilyen barát vagy, aki elkölt egy talicska lóvét a barátjára, csak, hogy az ne forduljon be?!
- Ő ilyen! – bólogat Kate lelkesen, mintha kicsit vakszolni szeretné nekem a srácot. – A legjobb barát a világon!
A barát igazán megüti a fülem. Vagyis Domy az a tipikus – mindig koszorúslány, sose menyasszony- típus. A pasik ritkán szeretik a legjobb barát szót hallani egy csinos lány szájából.
- Jaj, Kate, hagyd már! – pironkodik tovább a szöszke lovagom. Ez megmosolyogtat. Sosem találkoztam ennyire pirulós sráccal. Kedvem lenne megkérdezni, hogy a vérnyomása rendben van e?
Mi volt ez a zűr köztetek? - tereli el a témát.
- Á, semmi, csak a szokásos! – felelek kérdésére elég kelletlenül és kifele kezdek nézni az ablakon. Hazudnék, ha azt mondanám nem zavar a dolog. – Todd nem rossz srác! Nem is gondolnátok, milyen aranyos is tud lenni! - mentegetem, holott tudom, hogy jó ideje nincs már meg benne az a kedves és törődő srác akit megismertem.
- Ja, láttuk, milyen kis édibogár! – vágja rá Kate.
- Ááá!!! Néha akkora fasz! – bukik ki belőlem. – Sírba tesz ezzel az örökös féltékenykedésével!
- Na, jó, de te a suli legmenőbb csaja vagy, szerintem érthető, hogy féltékeny! – állapítja meg a tényszerűséget Domy.
- Oké, de ez csak egy ártatlan tánc volt! – védekezem.
- Azért nem volt az annyira ártatlan! – ellenkezik Kate – Az az akció, amit Johann-nal lenyomtatok, moziban szerintem tizenhatos korhatárral mehetett volna csak!!!
- Hát, a bachata az már csak ilyen! – vonok vállat mosolyogva. – Ha Todd tudna táncolni, vagy akarna, akkor vele táncolnék ilyeneket. De nem tud, és nem is akar. Amikor meg másokkal táncolok, akkor meg hisztizik! - fejtem ki, hisz a tánc az akár milyen szenvedélyes és tüzes, akkor is csak tánc!
- Hát, azért őt is meg lehet érteni – feleli Domy, ami azért meglep.
- Meg lehet, biztosan – húzom el a szám. – De neki pont az tetszik, hogy én ilyen menő táncos csaj vagyok. Hát, akkor ne hisztizzen, ha táncolok!!!
- Azért ebben van valami! – bólint rá Kate.
- Persze, mindenben van valami! – ismeri el Domy is. – De, azért azt is tegyük hozzá, hogy a legtöbben nem szeretik, ha nagy plénum előtt rámásznak a csajukra!
- OK, elismerem, hogy kicsit talán szexisebbre sikeredett az a tánc – nevetem el magam – De Johann piszok jó srác, és nagyon jól is táncol! Te sem hagytad volna ki, nem?! – fordulok Kate-hez.
- Persze, hogy nem! – vigyorog Kate sokat sejtetőn. Talán jobban tetszik neki Johann mint a nagy átlagnak?
De te a közelébe férkőzhetsz, bármikor, míg rólam azt sem tudja, hogy a világon vagyok!
- Most épp nincs csaja, ha érdekel, és Domy-t dobni akarod, akkor startolj rá! – kacsintok felé magabiztosan.
- Nem járunk!!! – vágják rá Domy-val egyszerre.
- Tudom! – vigyorgok.
- És, akkor ti most szakítottatok Todd-dal? – kérdezi Domy.
- Nem – rázom a fejem határozottan. – Nem ez az első ilyen. Habár, ilyen ocsmány módon még sosem viselkedett... De, majd lehiggad. Nem mondom, hogy ő életem nagy szerelme, de... – nézek ki ismét az ablakon, nehogy kiköpjem miért is tűrök annyit Toddtól.
- Pedig elég nagy! – neveti el magát Kate, amivel kicsit visszazökkent a valóságba.
- Hogy? Mi? – kérdezek vissza értetlenül felé fordulva, majd nagy nehezen csak leesik mire mondta és én is elnevetem magam. – Ja, igen! Elég nagydarab srác! Én mindig az ilyen kigyúrt, nagydarab fiúkra buktam! - teszem még hozzá nem véletlenül.
Tény, hogy a nagydarab srácokra bukom. Minél nagyobb annál jobb és vonzóbb, de jelenleg ezt a tényt leginkább Domy-val szeretném éreztetni. Nem tudom mi a célom ezzel, hisz’ van pasim akit nem szándékozom kidobni, de ez a szöszke srác. Igazán megmozgatja a fantáziám.
- Domy sem kicsi! – vigyorog Kate.
- De nem ám! – mosoly Domyra pajkosan. – Már alaposan meg is néztem magamnak jó párszor a kondi teremben!
Nagyon élvezem a zavarát. Szinte már perverz kielégülést okoz, hogy egy kacérabb mosolyomtól pipacsvörösre vált az arca.
- Khm… Észrevettem… – feleli.
- Tudom! – kacsintok rá – Nem bántam! - kacérkodom tovább. Erre már nemigen tud mit mondani, pláne, hogy időközben megérkezünk Kate otthonához. Domy udvariasan elkíséri őt az ajtóig, addig én csöndben várok rá, hogy visszaérjen.
Mikor visszajön, már mellém ül be a hátsó ülésre.
- Hová megyünk? – kérdez.
- Oda, szerintem, ezzel a kocsival nem kellene bemenni – jelentem ki határozottan. Talán nem a legrosszabb környéken lakom, de ezt a kocsit éjjel menet közben is lecsupaszítanák.– Jó lesz, ha kitesztek a Hetedik Utcán, valahol,a Cherry-n túl. - magyarázom.
- Mi a cím? – kérdezi a sofőr is.
- Mahanna Avenue – felelem végül megadón.
- Nincs bent a tiltott utcák között – válaszol a sofőr azonnal – Akkor a Mahanna Avenue, Uram? - kérdezi Domyt, mintha egy lorddal lenne dolga.
- Igen – erősíti meg neki, és elindulunk.
Csend telepszik közénk. Az a tipikus nyomasztó csend, amit minden áron meg szeretnék törni valamivel.
Furcsán érint, hogy ennyire zavarban van a közelemben. Persze élvezem is a helyzetet és még csak váratlanul sem érint. Az alsóbb évesek gyakran hiszik, hogy aki fölöttük jár vagy népszerűbb náluk az több is. Ily módon megközelíthetetlen. Domytól ez mégsem elvárható. A testi adottságai nem indokolják ezt a nagymértékű kishitűséget.
- Mond Domy, te zavarban vagy a közelemben? - töröm meg én a csendet ezzel a nyilvánvaló ténnyel.
Domy zavartan pillant rám és szokásához híven megint kezd színt váltani, amúgy hófehér bőre.
- Ez azt hiszem elég egyértelmű - feleli.
- Egyértelműen látszik, de nem értem az okát. - vágom rá, mire értetlenül néz rám. - Az osztályomban is akad néhány hikomat, akik nem mernek még a közelemben sem tartózkodni, mintha megölhetném őket, vagy ha hozzájuk szólok, csak hebegnek-habognak. Nekik viszont, mint a szellemi, mind a testi adottságai érthetővé teszik számomra az okot. Te viszont... helyes vagy és jóképű. A testi adottságaid pedig... hmm... - mosolyodom el kacéran és érzékien elnyíló ajkakkal végigmustrálom egy sokatmondó sóhaj keretében. - Kedvem támadna megrontani téged... - hajolok hozzá közelebb.
A sofőr levegőt is alig vesz, úgy hallgatja mit művelünk hátul, ezzel ellentétben Domy légzése szaporábbá válik és pipacsvörösre vált a színe. Tényleg kedvem támad rámászni.
- Miféle játékot űzöl velem?? - kérdezi megszeppenve.
Felvonom szemöldököm ledöbbenve és és visszaülök a helyemre, anélkül, hogy bármit mondanék. Lehet nehéz a felfogásom, de csak most esett le ténylegesen, hogy ez a srác nem játszik egy kicsit sem. Egész egyszerűen olyan egyszerű, mint egy fakocka. Persze ettől még nem lett kevésbé vonzó, mindössze illik idomulnom hozzá és nem kikészíteni fél perc alatt.
- Megsértettelek? - kérdez ismét még mindig némi félelemmel a hangjában. Ki hinné, hogy egy ekkora darab srácot rettegéssel tölt el a közelségem? Felé fordulok egy kedves mosollyal.
- Dehogy! - vágom rá határozottan. - Csak rádöbbentem valamire amit eddig csak sejtettem.
- Mire?
- Arra a tényre, hogy te ténylegesen alulértékeled önmagad. Nem hiszed el, hogy egy magamfajta csaj dögösnek és ellenállhatatlanul vonzónak lát. - ezek a szavak számomra könnyedén kimondhatók. Nem pironkodom miattuk és zavarba sem hoznak. - Erről beszélek.. - cirógatom meg az arcát. - Teljesen elpirultál, mert velem ellentétben, te nem vagy tisztában a külső, illetve belső adottságaiddal. Én adom ki magam és te pirulsz el. Ez rendjén van így??
Kérdésemre elgondolkodik. Arca komorrá és a pír ellenére is kissé fakóra vált.
- Én... Nem lehet mindenkinek annyi önbizalma, mint a pasidnak.
Szavai először megdöbbentenek, majd elnevetem magam. Ez számára hoz megdöbbenést.
- Todd meg az önbizalom?? Hát ez remek vicc. - komolyabbra váltok és megcsóválom a fejem. - Toddnak nincs önbizalma! Akinek van az nem azzal foglalatoskodik, hogy másokat degradálva fölényeskedjen. Azok nem a csajukkal próbálnak villogni, megmutatva önnön nagyszerűségüket és, hogy mekkora kanok. - végül is bőven kifejtem, hogy Todd milyen. - A bálkirályunk Johann... na benne talán még túl is teng az önbizalom.
- Azt mondod, csak játssza az önbizalmat? - csodálkozik el, megfeledkezve eddigi zavaráról.
- Azt mondom, hogy te ilyenek véleményére alapozol... - vonom fel a szemöldököm. - Mindegy milyen Todd amíg képes megingatni a saját magadba vetett hited. - teszem még hozzá.
- Nehéz önbizalmat erőltetni magamra, mikor összesúgnak a hátam mögött, esetleg nyíltan degradálnak. -sóhajt.
Teljes testemmel felé fordulok, már amennyire a kocsi engedi és a szemébe nézek.
- Népszerű szeretnél lenni? Akkor egy dolgot véss az eszedbe! Népszerűséget szerezni könnyű. Megtartani annál nehezebb! Odaföntről lehet igazán nagyot esni. Todd miattam népszerű, amúgy csak egy nagypofájú bunkó lenne. Annak idején, még elsőévesként jöttem össze vele, azért mert egy csöndes visszahúzódó srác volt. Ha elhagynám, a népszerűségi indexe gyorsabban zuhanna, mint azt feltudná fogni. - magyarázom. - Te úgy vagy jó, ahogy vagy. Ne törekedj másra, csak hogy mindig megőrizd önmagad és akkor nem lesz gond.
Ahogy magyarázok Domy meg sem szólal. Látom a szemén, hogy tele van kérdéásekkel és gondolatokkal amit vagy szeretne velem megosztani vagy nem, de mégsem szólal meg. Amúgy sem lenne rá sok esélye mert az autó megáll.
- Megérkeztünk kisasszony! - szól ránk a sofőr. És kiszáll a kocsiból, nyílván, hogy kinyissa nekem az ajtót.
- Legyen ez a végszó... - mosolygok rá kedvesen. - Édes egy kölyök vagy. Maradj mindig ilyen és egyszer lesz egy nagyon szerencsés barátnőd, aki imádni fog. - beletúrok ujjaimmal szöszke hajába és közel hajolva lágy csókot hintek ajkaira. - Jó éjt szöszke hercegem. Köszönöm, hogy kihúztál a fekáliából. - köszönök el tőle. Végszóra az ajtó kinyílik én pedig kilibbenek. Elköszönök a sofőrtől is és bemegyek az épületbe, ahol a lakásom van
***
Másnap reggel mint rendesen bemegyek dolgozni. Egy kávézóban dolgozom, elég messze a lakásomtól. Péntek délutánonként suli után és szombat vasárnap délelőtt. Kicsit kimerítő, de jó a borravaló és persze a fizu sem utolsó. Elit környék ez, ahol megkövetelik a csinos vonzó külsőt.
Délután kettőkor végzek és tömegközlekedéssel indulok haza. Egészen a környékünk határáig megyek a földalattival, ahol mindig leszállok, mert innentől a felszínen biztonságosabb közlekedni. Természetesen nem mindennapos eset, hogy a földalattin kirabolnak vagy megkéselnek valakit, de mivel itt nőttem fel, alkalmazkodom és igyekszem kerülni, amit csak lehet.
A lakásomtól alig kétutcányira az egyik sikátor felől mocorgást és nyögdécselést hallok. Alapból gyakran viszik a prostik eldugott sikátorokba partnereiket, ha csak egy pippantásról van szó viszont nem ebben az időpontban. Rendre szeretek kimaradni a zűrös helyzetekből és most is gond nélkül sétálnék el a sikátor mellett, ha oldalra fordulva nem Domyt látnám az egyik kuka mellett reszketegen támaszkodva. Őszintén nem vagyok az a sopánkodó, vagy hisztérikus típus most mégis a torkomba ugrik a szívem. Főleg mikor inogva rám néz, üveges tekintettel és dőlni készül, arccal előre.
- Szöszke!! - kiáltom el magam és berongyolok a sikátorba. Félúton a táskám is ledobom a vállamról, hogy botor mód elkapjam őt. Persze a súlyát nem veszem hirtelen számításba. Ahogy elkapom, viszont azonnal megérzem és nagy nyögéssel csak annyira vagyok képes, hogy térdre zuhanva vele megtámasszam. A térdem is rendesen beverem. – Baszkuli, rohadt nehéz vagy... - nyögöm miközben megpróbálom megtámasztani a hátát a kukának.
- Szöszke hallasz engem?? - kérdezgetem pofozgatva. Persze inkább pacskolgatom az arcát. Nem tudom mit csináljak vele, hisz megmozdítani sem fogom tudni, ha nem tér magához. - Mi történt, mit keresel itt?? - szólongatom tovább, de semmi reakció. Megrémít az állapota. Rendesen ellátta valaki – valakik- a baját, de annyira nem, hogy ne is reagáljon. A pulzusa is rendben van, a légzései is, már amennyire elsősegély óráról emlékszem. Csak nyöszörög, mint aki be van szívva.
- Ki tette ezt veled?? - beszélek hozzá tovább, mire nyöszörögve egy nevet mormol.
- Todd...
A név hallatán lefagyok egy pillanatra, majd dühbe gurulok. Mentőt kellene hívnom, de azok rendőrt hívnak és koránt sem érzem olyan súlyosnak a helyzetet. Ráadásul azzal még nagyobb bajba sodornám Toddot mint amiben most van.
Nem jut eszembe semmi értelmes, így felállok és a táskámért megyek, hogy segítséget hívjak. Ahogy kiveszem a telefonom két ismerős fiatal srác sétál el a sikátornál.
Jonash ,Tom!! - kiáltok oda nekik é elteszem a telefonom. A srácok azonnal reagálnak a hangomra és megállva elindulnak felénk.
- Mi van Tami?! - döbbennek le mindketten, de csak Tom ad hangot ennek. Jonash amúgy is hallgatag mivel siketnéma. - Ki ez a mamut??! - néz Domyra.
- Nem mamut, ez egy kis srác... - javítom ki.
- Kicsinek ép nem nevezném.. - kuncogja, Jonash pedig kézjellel mutogatva helyesel.
- Jól van nagyon viccesek vagytok, de meg sem tudom mozdítani. Segítsetek eljuttatni a lakásomig rendicsek?
- Na és ezt hogyan gondoltad?? Nincs kéznél daru.. - nevet tovább Tom, de ahogy látja nem viccelek összeszedi magát és komolyra vált. - Oké hívok segítséget.
5 perc várakozást követően két másik srác is megjelenik, akiket csak látásból ismerek, de mivel Tomban megbízom, így nyilván ők is megbízhatók. A négy srác így már elég erősnek érzi magát, hogy megmozdítsák Domyt.
- Csak óvatosan srácok oké?! Nehogy elejtsétek vagy ilyesmi, akkor inkább mégis mentőt hívok.
- Nyugi kislány, nem nehezebb mint egy versenyzongora. - gúnyolódnak, de nem vagyok humoromnál.
Gyorsan hazaérünk, habár a srácok így is kidöglenek mire felhozzák az ágyamig. Kapnak jutalomból egy-egy üveg üdítőt, aztán magunkra maradunk. Vizet hozok egy lavórba és leülve mellé megtisztogatom, amennyire tudom, majd vizes borogatást rakok a homlokára. Nyílt sebe nem igazán van, csak a szája és az egyik szemöldöke repedt fel, amit lefertőtlenítek. A szemöldökén lévőt pedig tapasszal összehúzom. A többi zúzódás és Todd mázlijára nem túl komolyak. Sokkal inkább aggaszt, hogy bár kezd motyorogni és mocorogni, még mindig nincs magánál. Arról már nem is beszélve, hogy a telefonja is csörög nagyjából 3 percenként. Az édesanyja keresi és bár föl kellene vennem nem tudom mit mondhatnék neki.
- Szöszke kérlek térj magadhoz... - beszélek hozzá.
- Tami, álmodom??... - nyöszörgi. Ez már egy jó jel. Megnyugodva sóhajtok és fölé hajolva megpuszilom a homlokát.
- Igen én vagyok, nem álom.. Megtennéd, hogy kinyitod a szemed? - hangom kedves, és próbálok annyi nyugalmat erőltetni magamra, amennyit csak bírok. Domy nyitogatni kezdi a szemét, de még nem teljesen tiszta.
- Fáj mindenem... - nyöszörgi és a kezével a fejéhez nyúl.
- Fura lenne ha nem fájna. - ejtek meg egy fanyar mosolyt.
Lassan kinyitja a szemét. A látvány elég gáz, ha fogalmazhatok így. Az egyik szeme totál be van vérezve, a fehérje szinte nem is látszik. Ha ezt Todd művelte vele, azt nem fogja sebre vágni amit tőlem kap.
- Domy... - szeretnék tőle kérdezni, de akkor ismét megszólal a telefonja. Domy csak nyöszörög rá.
- Ez az én telefonom? - kérdezi és mocorogni próbál.
- Igen... Anyukád hívogat már egy ideje, csak nem tudtam mit mondjak neki. - felelem.
- Szent ég... mennyi ideje és hol vagyok? - megpróbál a telefonjáért nyúlni, de még nem teljesen tiszta sem a beszédje, sem a mozgása. Visszatolom az ágyra és elveszem a telefonját.
- Jó ideje, és nálam vagy... Idehoztalak miután megtaláltalak a sikátorban... - felelem egykedvűen. - Jól gondold át mit mondasz neki. Tényleg Todd tette ezt veled? - kérdezek rá, miközben a telefonja elhallgat. Domy elgondolkodik, ahogy a készülékért nyújtja a kezét.
- Nem értem miről beszélsz... nem emlékszem mi történt...
- Szarul hazudsz, és ha ennyire már képben vagy, talán anyukáddal is beszélhetsz. - odaadom a telefonját és felállok. - Addig hozok valamit inni... - lépek ki a szobából, hogy nyugodtan tudjon beszélni. Úgy tűnik, nem fogja megmondani ki intézte így el.
Akkor megyek vissza, mikor már hallom, hogy lerakta a telefont.
- Anyuék nemsoká itt lesznek értem... - néz rám, de mintha nem itt lenne.
Rendesen meglepődöm, hogy a szülei idejönnek.
- Idejönnek? Azért annyira nem vagy szarul, hogy ne tudj hazataxizni, vagy hasonló... - nyújtom át neki a vizet. - Csak vizem van itthon.
- Tökéletes... köszönöm. - veszi el a poharat és óvatosan iszik pár kortyot amíg leülök mellé. - Nagyon megijedtek, hogy nem vettem föl és anyám ragaszkodik hozzá. Nem mondhatom, hogy ne jöjjön.
Kezdek feszült lenni, és olyankor a talpammal ütemesen dobolok, no meg a körmöm kezdem rágni. Ocsmány szokás tudom, de valahogy levezeti a feszkót.
- Domy tudnom kell ki tette ezt veled és ne hazudj jó?!
- Már mondtam, hogy nememlékszem. Csak ezt tudom mondani... - feleli, de nem is néz a szemembe. - Amúgy is, mit számít?
- Nekem számít! - bököm meg mire felszisszen. Nem kérek bocsánatot, ezzel a macsózással felhúz. - Ha ezt Todd tette veled akkor tudnom kell...
- Honnan veszed, hogy Toddnak köze van hozzá?? - nyöszörgi.
- Te mondtad... - vágom rá, mire lemered és újra elgondolkodik. Talán újabb hazugságon agyal, pedig veszett szarul megy neki.
- Biztos össze-vissza beszéltem. - néz rám és elkezd kikászálódni az ágyból. - Köszönöm, hogy nem hagytál ott... nem tudom, hogy juttattál el idáig, de köszönöm. Ez viszont az én ügyem. Bárki volt bárhogy volt.. nekem kell megoldanom. - magyarázza nyugodtan. Ezzel sajnos számomra egyértelművé teszi, hogy tényleg Todd tette.
- Értem, vagyis nekem semmi közöm hozzá... - állok fel. Pont időben mert a kaputelefonon csöngetnek.
Odamegyek hozzá és beleszólok. Egy kétségbeesett női hang szól bele. Kinyitom a kaput és visszafordulok Domyhoz aki így-úgy összeszedte magát. Nem tudja mit mondjon de én sem. Túl mérges vagyok ahhoz, hogy kedves legyek. Amúgy is hibádzik belőlem a kedvesség. Az ajtó kopogása amúgy sem engedi a további kommunikációt.
Kinyitom, Domy anyja pedig bevágódik rajta. Mögötte édesapja jön, jóval higgadtabban.
- Jó napot kisasszony... George Cassar vagyok, Dominic édesapja... - mutatkozik be udvariasan. Eközben már hallom, ahogy az édesanyja ölelgeti szeretgeti Domyt, miközben kérdezgeti, hogy mi történt és győzködi fiát, hogy orvosra van szüksége.
- Tamara... - felelem és beteszem mögötte az ajtót.
- Bocsásson meg a feleségemnek., nagyon aggódott. - teszi még hozzá.
- Azt látom. - nem vagyok bőbeszédű. Hasonló anyás jelenetet valami nyálas filmben láttam és nem vagyok hozzászokva. Az életemben sosem volt hasonló szitu. Kínosan érint, és szívesen megszabadulnék tőlük minél hamarabb.
Amúgy Domy édesanyja nagyon szép nő. Alig néz ki 30-nak, pedig nyilván idősebb. Az édesapjáról már nem is beszélve. Jóképű, jól öltözött és a modora is kiváló. Domy próbálja megnyugtatni édesanyját, de mintha számára nem lenne kínos ez a magas fokú aggodalom. Valószínűleg mindig ennyire tutujgatja.
- Köszönöm, hogy segített a fiamnak... - szólal meg újra az apja.
- Igen én is nagyon köszönöm... - néz rám az édesanyja miközben öleli Domyt. Szemei vörösek, mintha kisírta volna őket. ~Tényleg ennyire aggódott?? ~ Ez teljesen ledöbbent. Először meg sem tudok szólalni. - Madeleine Cassar vagyok... Domy édesanyja.. - nyújt kezet.
- Feltűnt... - fogok vele kezet. - Tamara és nem kell megköszönniük, csak arra jártam. - Tőlem szokatlanul elutasítóan viselkedem velük, de csak roppant zavarban vagyok.
- Édesanyád? - kérdez kedvesen Domy anyja.
- Nincs, már meghalt... - vágom rá gépiesen. - Mindhárman ledöbbennek.
- Részvétem... - néz rám Domy anyja együtt érzőn. Csak végignézek rajta, de nem reagálom le a részvétnyilvánítást.
- Megtennék, hogy elmennek? Még lenne dolgom és Domynak is pihennie kell. - nyitom ki újra az ajtót. Szinte kivágom őket a lakásomból. Nem akarom, hogy itt legyenek. Nem akarom látni, hogyan viselkedik egy normális anya. Kérdésekre meg véletlenül sem akarok válaszolni. Mikor elhaladnak mellettem Domy megszólít.
- Tamy...
- Nem... csak menj. Menj vissza a tökéletes életedbe a tökéletes anyuciddal és játszd el mekkora macsó vagy. - talán durván bántó amit mondok, és nem véletlen. Annak szánom. Tudom, hogy ezt Todd tette vele, azt is, hogy miattam. Meg akarom őt védeni, még akkor is ha ő úgy gondolja megtudja oldani. A legjobb módja pedig, ha távol tartom magam tőle, hisz hiába szakítanék Toddal, a végén úgy is Domyn csapódna le és ki tudja a végén megölné őt.
Todd sajnos mostanában furán viselkedik. Rossz irányba tart és még nem tudom, hogyan szabaduljak meg tőle. Perszer könnyebb lenne, ha Domy feljelentést tenne ellene, hisz 18 éves lévén már büntethető a tette, de így marad egy saját megoldás. Amíg viszont nem találom ki, jobb ha nem beszélek Domyval, éppen ezért annyira sértem meg amennyire tudom. Ebben profi vagyok.
- Egyet azért kérnék. Legközelebb, ne a környékemen akarj felfordulni! - azzal becsukom mögöttük az ajtót és nekidőlve próbálok mély levegővételekkel lenyugodni.


gab2872015. 02. 04. 16:21:28#32404
Karakter: Dominick Cassar (kitalált)



Rámarkolok a súlyzók rúdjára, Becky pedig ráhurkolja a kesztyű pántjait a rudakra, és a tenyerem alá igazítja őket. Így könnyebb tartani a sújt, és könnyebb az emelésre koncentrálni, nem visz el erőt az, hogy a kezemben tartsam a súlyzókat, hisz’ azok így a kezemre vannak pántolva.
Becky egy, látszólag a húszas évei végén járó, amúgy viszont már harminchat éves, durván kigyúrt nő. Ő a személyi edzőm, már nyolcadik éve. Szüleim csak úgy engedték, hogy edzek, ha egy gyermekekre, és tinédzserekre specializálódott, szakértő testépítő-edző irányítja az edzéseimet. Rebecca egyébként maga is profi testépítő-versenyző, hatalmas, kidolgozott izomzata senkiben sem hagy kétségeket afelől, hogy mivel is foglalkozik. Nem tudom, hogy vajon ő él-e szteroidokkal, és különböző hormonkészítményekkel – bár elképesztő izmai láttán nemigen tud az ember másra gondolni – mindenesetre, figyelemre méltó izmain kívül nem látni rajta nyomát. Arca ragyogó szépségű, vonásai finomak, nőiesek, bőre hibátlan. Hogy a testén esetleg nagyobb izmok dagadnak, mint a legtöbb férfién, az már más kérdés – van, akinek ez tetszik, mint például a férjének, van, aki gusztustalannak tartja. Én személy szerint szép nőnek gondolom, bár tény, hogy nagyon más szépség ez, mint a vékony modellek a tévében.
A SwollAfterSchool a sulitól 5 percre van, gyalog. Ez egy elég jól felszerelt, független fitnesz központ, ahol nem csak testépítő terem van, hanem különböző aerob edzési lehetőségek, meg a ma annyira népszerű, funkcionális edzések különböző válfajai, és van szauna, meg jaccuzzi is. Szeretem, mert nem olyan hodály nagy, de elég nagy ahhoz, hogy ne legyen zsúfolt, még, ha viszonylag sokan is vagyunk. Ráadásul, a Woodrow Wilson Classical Highschool tanulóinak kedvezményes a bérlet, még a név is a diákoknak szól1! És, persze, Becky is ebben a teremben dolgozik, mint rezidens edző.
Felpillantok a tükörre.
Amúgy általában borzas, szőke hajam most kissé csapzottan lapul le, az izomtrikó izzadtan tapad a testemre. Lejjebb egy térnadrág van rajtam, és egy OTOMIX cipő. Brutális, profi testépítőket megszégyenítő izmaim teljesen felpumpálva dagadnak, vaskos erek nem túl sűrű hálózata szövi át őket. Tipikus, hard-core gyúrós. Ez a megjelenés többnyire, általánosítással jár, egy tahónak szoktak gondolni, csak mert így öltözöm a teremben. Igen, hivalkodónak tűnhet, hogy mindenki alaposan megszemlélheti az izmaimat. Pedig ez nekem nem természetes, nem volt egyszerű idáig eljutni, rávenni magam, hogy ne bújjak el bő tréningruhákba és büszkén mutassam a világnak hatalmas izmaimat. Egy évvel ezelőtt még itt is, az utcán is bő nadrágokat, pólókat, tréning felsőket, dzsekiket hordtam, hogy minél kevésbé legyek feltűnő, persze így meg nagyon nagydarabnak látszottam. Mára teljesen lecserélődött a ruhatáram, feszes pólókat, ingeket és nadrágokat viselek, itt az edzőteremben pedig izomtrikót, és térdnadrágot. Persze ettől nem tűnök kisebb darabnak, de legalább nem látszom ormótlannak.
Jogos persze a kérdés, hogy miért edzek, ha zavar, hogy ennyire izmos vagyok? Egyrészt, sosem zavart, csak a vele járó figyelem, másrészt azért mert, imádok edzeni! Nem csupán az a célom, hogy minél nagyobb, és izmosabb legyek, hanem egyszerűen szeretem az érzést, ami a gyúrás közben és utána átjárja a testemet. Imádom próbára tenni magam, hogy milyen teljesítményre tudom rávenni a testemet pusztán azért, mert akarom. Próbálni kitolni a teljesítőképességemet minden nap egy picivel. Az hogy az izmaim ettől úgy nőnek, mintha levegővel pumpálnák őket, az csupán egy állapot. Mondjuk, ma már büszke vagyok rá, hogy így nézek ki, és nem zavar, ha az emberek megbámulnak az utcán és motivál az is, hogy minél izmosabb legyek. Kíváncsi vagyok, hogy mire képes a testem, mekkorára tudom még növelni az izmaimat?!
Fújok párat, majd egy nagy levegővel kiemelem a súlyzókat a tartóból. Két darab, 90 kg-os, egykezes súlyzóval látok neki, a 4-ik sorozat, állva végzett, váltott karú, egykezes bicepsz gyakorlatnak. Nem nagyon vannak a világon, akik ezt utánam csinálják. A legnagyobb testépítők is „csak” 40-50 kg-mal végzik ezt a gyakorlatot, esetleg 60-nal, az utolsó sorozatban. Néhány erőemelő, vagy erősember lehet, akik talán 70-nel. De 90-nel?! Igaz, olyan sincs, akinek akkora a bicepsze, mint az enyém – amelyek már úgy fel vannak pumpálva az eddigi edzéstől, hogy szinte szétrobbannak, kidagadó, kisujjnyi vastag ér fut végig mindkettőn, néhány vékonyabb társaságában. Nem vagyok annyira lepucolva, mint a mai testépítő versenyzők, inkább csak, mint mondjuk Arnold Schwarzenegger, anno, fénykorában, olyan 6-7% körüli testzsírral, így nem annyira durván eresek a karjaim, vagy más testrészeim.
Karjaimat kinyújtva tartom a súlyzókat magam mellett, tenyerem előírásosan a testem felé néz. Aztán megfeszítem a jobb bicepszemet – gondosan koncentrálva, hogy tökéletesen szabályosan végezzem a gyakorlatot – és tenyeremet lassan kifelé forgatva, alkaromat behajtom, csak a kétfejű karizmom erejével vízszintes fölé emelem, ameddig csak tudom, a bicepszemet teljesen megfeszítve. Már az első gyakorlatnál érzem, hogy ez nem lesz könnyű menet. A tompa, izomlázhoz hasonló érzés kitölti pattanásig feszülő bicepszemet. Lassan engedem vissza a súlyt, majd megismétlem a gyakorlatot, most a bal karommal. Aztán a jobbal. Aztán a ballal… jobb… bal… Egyre erősebb a fájdalom, a negyedik ismétlésnél már pokolian égnek a bicepszeim. De ez még mindig csak a fele annak, amit most csinálni kell, 8-8 ismétlést kell végeznem, mindkét karral. Hallom, ahogy Becky erőteljes hangon buzdít, hogy ne álljak meg. Az 5-ik még egész jól megy. A 6-iknál már azért a holtponton egy pillanatra megáll a karom, és minden erőmre szükség van, hogy tovább tudjam emelni. A 7-iknél már iszonyúan fájnak az bicepszeim, igazi kínszenvedés, legszívesebben felkiáltanék a fájdalomtól, és letenném a súlyzókat. De nem lehet, mert még egy van, egyet még meg kell csinálni, ha kiszakadnak a karjaim tőből, akkor is. Távolról hallom csak Becky buzdító kiáltásait, de igazándiból érteni nem értem, mert összeszorítva a számat, fogcsikorgatva, minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy megcsináljam az utolsó ismétlést is. Izmaim már teljesen ki vannak fáradva, képtelenek rá, hogy megemeljék a súlyt, de nincs más választásuk, minthogy kérlelhetetlen akaratomnak engedelmeskedve mégis csak elvégezzék a feladatot. Iszonyú lassan préselem ki az utolsó ismétlést, érzem, hogy a testem bizsereg a megerőltetéstől, a bőrömön folyik az izzadtság, és minden porcikámban remegek a túlterheléstől, de akkor is megcsinálom!
Megkönnyebbült, ugyanakkor elégedett nyögéssel teszem le a súlyzókat a tartóra
Elégedettséggel tölt el a fájdalom a karizmaimban. Élvezem azt, a semmihez sem fogható, feszítő érzést, ami egy ilyen kemény sorozat után marad az izomban. Tudom, hogy furán, sőt mazochistán hangzik, de még a fájdalmat is élvezem, a gyakorlat közben! Főleg akkor, amikor képes vagyok legyőzni a fájdalmat, és kipréselek még egy-két ismétlést, amikor már nem csak az izmaim, de minden idegszálam tiltakozik ellene! Becky szerint ez választja el a bajnokot a hobbi-testépítőtől: képes-e átlépni a teste korlátait, képes-e az akaratával legyőzni a fájdalmat, és munkára bírni az izmot, amikor az már teljesen kifáradt! Szerinte én született bajnok vagyok, mert még sosem látott 16 éves fiút ilyen keményen edzeni, aki képes volt erre, amire én. Igaz, olyat, mint én, úgy összességében sosem látott még, senki.
Becky leoldja a kesztyű pántjait a rudakról, közben lopva hátrapillantok.
Nem lepődök meg. Ott áll.
A falnak támaszkodik, hanyagul, s a telefonjával babrál. De én látom, hogy az csak pótcselekvés, a figyelme közel sem ott jár, valójában engem figyel. Egész végig éreztem a tekintetét magamon, nehéz is volt kizárnom, amíg a gyakorlatokat végeztem.
Tamara Barnes. A suli legmenőbb ribanca, és a vezérbika kancája.
Az nem meglepő, hogy ő itt van, már máskor is láttam itt, hisz' a pasija is rendszeresen itt edz. De eddig ügyet sem vetett rám. Vagy, legalábbis, nem vettem észre…
Nem igazán értem a dolgot, több szempontból sem. Egyrészt, Tamara a legmenőbb csaj a suliban. Azon kívül, hogy láttuk egymást a folyosókon – tuti, hogy észrevett, engem nem szoktak nem észrevenni! – semmiféle érintkezés nem volt még közöttünk, még csak nem is köszöntünk egymásnak, soha, szinte biztos, hogy a nevemet sem tudja. Nem gazdag, sőt, inkább szegénynek lehetne mondani, és a Dzsungelben lakik. A Cherry-től nyugatra, a Los Angeles-ig, és a Pacific Coast Highway-től a 7-ik Utcáig. Az a Dzsungel. A gettó. Persze, nem igazi gettó, mert Long Beach-en olyan nincs, de az a legrosszabb környék a városban, habár, első pillantásra nem látszik annak. Rendezettnek tűnik, viszonylag tiszta, de sok a színes bőrű – ami persze, önmagában nem baj! – és a bandák. Éjszaka szerintem én sem mernék ott grasszálni – világos nappal is meggondolnám!!! – pedig több mint másfél mázsa tiszta izom vagyok, és elég jól bokszolok!
Szóval Tamara egy menő bringa, annak ellenére, hogy eléggé kétes hírű helyen lakik – vagy éppen azért. Nagyszájú, kemény, belevaló csaj, nemegyszer verekedett is a suliban! És fiúknak is nekimegy, ha úgy hozza úri kedve! Úgyhogy nem egy pláza cica, pedig iszonyú jól néz ki! Kapucsínó lány, a legszebb, akit valaha láttam! Ráadásul végzős! 18 éves, de ha akar, simán úgy néz ki, mint egy 25 éves luxuskurva! Most, mint legtöbbször, egy hip-hop táncosnak látszik – elvégre az is! – a bő, agyonszaggatott farmernadrág elrejti tökéletes, izmos, hosszú combjait, és éppen csak sejteti kemény, kerek fenekét. A türkiz színű, bőr – talán műbőr – dzseki zipzárját most lehúzta, a dzseki lazán szétnyílik, alatta csak egy sport top van. Szabadon megcsodálható vékony, feszes dereka, lapos, szexi hasa, és az ehhez mérten meglepően nagy, kerek mellei. Tökéletesen hibátlan, már-már izmosan feszes, táncos test. Nem csoda, hogy az összes srác rá van izgulva a suliban.
Úgyhogy, fogalmam sincs, hogy miért nézeget engem edzés közben!
Én azt hiszem, hogy ebben nincs igazi érdeklődés. A legtöbb ember undorodik a kígyóktól, mégis csodálva bámulja meg az anakondákat, és boákat. Szerintem Tamara is így lehet velem: undorítónak lát, mint a legtöbb lány a túlzottan kigyúrt pasikat, és megbámul, mint egy érdekességet, valami különösen csúnya, egzotikus állatot.
- Lazíts kicsit! – figyelek fel Becky hangjára.
- Hm?! – kérdezek vissza szórakozottan.
- A bicepszeid! – int felém – Nyújtás, lazítás!
- Ja, igen – fogok bele a gyakorlatokba. Nagyon fontos, hogy egy ilyen megerőltető sorozat után az ember kinyújtsa, fellazítsa a befeszült izmokat, különben beszűkül a mozgástartomány, letapadások keletkeznek, hajlamosabbá válik a sérülésekre. Ugyanakkor, ha az ember fenn tudja tartani a hajlékonyságát, az izmait teljes mozgástartományban tudja edzeni, így eredményesebb az edzés, fokozottabb az izomnövekedés.
Fél perc sem telik bele, amikor távoli beszélgetésre leszek figyelmes:
- Mit bámulod azt az állatot?!
Arrafelé pillantok, és Todd Jackson-t látom, ahogy mérgesen néz Tamara-ra.
- Nem bámulom, köcsög! – vág vissza a lány azonnal – És nem állat!
- Majd kiesnek a szemeid, úgy bámulod! – erősködik Todd, aki mellesleg a suli foci csapatának kapitánya, és nem mellesleg Tamara pasija. Támadó szerelőjátékos, úgyhogy nem kicsi srác, 193 centi magas, és közel 140 kiló. Persze, ő nem annyira izmos, mint én, mivel tíz centivel magasabb, meg, persze, nincs is ennyire lepucolva. A 6-7%-ommal hozzá képest csontig le vagyok szálkásítva.
A suli focicsapata is itt tartja az erőnléti edzéseit – így nem kell a sulinak fenntartani saját konditermet. Így teljesen érthető, hogy Tami itt dekkol, hisz’ a pasiját várja.
- Vadállat a srác! – int felém Tamara, figyelmen kívül hagyva Todd hisztijét. Némi csodálatot vélek belehallani a hangjába, habár lehet, hogy csak én képzelem oda.
Szerintem ők nem tudják, hogy hallom őket. Normál esetben nem is hallanám, de a fizika különös játékaként, valahogy úgy verődik a hang a teremben, hogy innen, ahol most állok, tökéletesen értem őket, de ha csak fél méterrel odébb mennék, már azt sem hallanám, hogy beszélgetnek. Igyekszem nem jelét adni, hogy hallom őket, és, persze, nem nézni feléjük, hogy ne fogjanak gyanút.
- Hát, nekem is kellene az a cucc, amit tol! – pillant felém Todd mérgesen – Nem tudom, milyen adagokban nyomja magába a dzsúszt, de lehet, hogy a vacsorám kevesebb, mint az ő esti koksz adagja!!!
- Nem tudom – feleli a lány elmélázva – Szerintem annyi kokszba, ami ekkora izmokhoz kellene, hamarabb belehalt volna, minthogy ilyen brutálisan kigyúrja magát! És még csak tizenhat! Másodikas a suliban… Nem tudom… Itt valami más van, szerintem…
Igazándiból még nem is vagyok tizenhat, majd csak április 11-n leszek annyi, egy hónap múlva.
- Faszság! – morogja Todd – Mi más lehetne?!?! Annyi, hogy neki sokkal jobb anyaga van, mint nekem, rohadjon meg!!! De egyszer kiszedem belőle, hogy mit nyom, és honnan szerzi?!?!
Tamara nem válaszol, csak lassan megfordul, és elindul kifelé. Amikor Todd felzárkózik melléje, a lány még visszapillant, a válla felett, alaposan végigmér, majd megállapodik a tekintete az enyémben. Egy hosszú pillanatig szemezünk, majd egy alig látható félmosollyal kacsint egy halványat, és hosszú, táncos léptekkel kimasírozik a teremből, nyomában a barom Todd-dal.
Majd’ másfél órával később érek végére a mai penitenciának – egy-egy edzésem általában 2 óra hosszat tart. Testem olajosan csillog az izzadságfilmtől, tagjaim szinte remegnek a fáradtságtól.
- Nagyon jó munka volt! – dicsér meg Becky – Látszik, hogy élvezed azt, amit csinálsz, és őszintén szólva, mindig meglepsz vele, hogy milyen fegyelmezetten követed az utasításaimat! Nagyon ügyes vagy!
- Öööö… – dadogok, és érzem, hogy elpirulok. Nem szeretem, ha dicsérnek! – Köszi…
- Figyelj, csak Nikky – folytatja Rebecca elgondolkodva – Van itt még valami…
Húzok egyet az ásványvizes flakonomból, és érdeklődve Rebecca-ra nézek:
- Na, igen? Mi lenne az?
- Hm… Azt tudom, hogy egyáltalán nem vágysz versenyezni, és legnagyobb valószínűséggel ki is zárnának, ha indulnál – mondja komolyan – De sosem gondoltál még rá, hogy bemutatózz?
- Bemutatózzak? – kérdezek vissza meglepetten.
- Igen. Tudod, vendég fellépések, versenyen kívüli megjelenések. Egész jó pénzt lehetne vele keresni, és biztosan rengeteg meghívásod lenne!
Tudom, hogy mi az a bemutatózás, de valahogy nem nagyon vágytam eddig rá, és őszintén szólva, most sem biztos, hogy annyira vonz a gondolat. Belőlem, hiányzik az a fajta exhibicionizmus, ami egy vérbeli testépítőt naggyá tesz. Én nagyon szeretek edzeni, és nagyon büszke vagyok rá, hogy így nézek ki, ahogy. De hogy közönség előtt mutogassam magam? Hát… Ennél én sokkal szégyenlősebb vagyok!
- Nem is tudom, Becky… – válaszolom lassan.
- Felkészítenélek, azzal nem lenne gond – mosolyog rám bíztatóan – Csak szerintem ha már úgy alakult az életed, ahogy, és ennyi munkát beleölsz, akkor nem kellene ennyire elrejtőznöd!
- Hát, pedig én nem vagyok egy magamutogató alkat – nevetek fel idegesen – Tudod, nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy a természet nem igazán tudta, hogy mit csinál, amikor úgy döntött, hogy nálam inaktiválja azt a bizonyos gént! Elfelejtett hozzá egy igazi, belevaló, exhibicionista, macsó-lelket is adni!
- Azért gondolkodj el rajta, oké? – neveti el magát – Aztán majd beszélünk róla…
 
                                          *                 *                 *
 
A Mardi Gras, nem meglepő módon, keddre esik, március 4-re.
A Mardi Gras, és az ehhez kapcsolódó karnevál a francia, és spanyol eredetű területeken, főleg Louisiana, Alabama, Mississippi, Missouri, és Florida államokban elterjedt. California-ban azonban inkább csak San Francisco, San Diego, és San Louis városokban jellemző, de itt, Los Angeles környékén, és főleg Long Beach-en nem tradicionális ünnep. 1960 óta, viszont, minden évben megrendezésre kerül a Mardi Gras karnevál a városban – nem azonos a Long Beach Carnivale-lal, mert az a tradicionális, velencei karnevál felidézése nálunk! – így most is, mégpedig a Húshagyó Kedd előtti szombaton, ami idén március 1-e.
Aznap este pedig bál is van, a suliban!
Igazándiból nem annyira vagyok oda a bálokért, de el szoktam menni, és néha még jól is érzem magam. Idén is elmegyek, mégpedig Kate-tel – szigorúan baráti alapon! Kate nemrég szakított a pasijával, és nem nagyon vágyik új kapcsolatra, csak barátokra. Nagyon érzékeny lélek, és eléggé megviselte a dolog. Amúgy nem értem az ex-ét, mert Kate egy nagyon helyes lány. Az a tipikus szomszédlány, aki első pillantásra nem egy nagy szám, ám valójában iszonyú helyes, és jó teste van, és nem tudja az ember levenni róla a szemét. Ráadásul ő olyan típus, aki nem akar 16 évesen úgy kinézni, mint egy 30 éves kiélt ribanc, büszke rá, hogy kislányosan gyönyörű, és nem sminkeli agyon magát – persze, valamennyit azért ő is használ. Egyébként vele is nagyon jó barátságban vagyok – én tipikusan az a srác vagyok, akivel a csajok nagyon szívesen barátkoznak, de semmi mást nem akarnak tőlem. Nem nagyon értem, hogy ez miért lehet, mert ugyanakkor arra már rájöttem, hogy bár a legtöbb lány azt mondja, hogy nem tetszenek neki a túlzottan kigyúrt pasik, ugyanakkor mégis beszédtéma vagyok közöttük – ezt egyébként épp Kate-től, és Ahsley-től, tudom. Freud sem értette a nőket, én akkor hogy érteném?
Úgyhogy, jó barátként, kitettem magamért. Még nincs saját kocsim – már elvégeztem a tanfolyamot, és le is vizsgáztam, de a jogsit csak akkor kapom meg, ha betöltöttem, a 16-ot, meg talán, a szüleim meg is lepnek egy kocsival akkor – de ha lenne sem azzal mennék Kate-ért.
Apu segítségével sofőrös kocsit béreltem, mégpedig egy Rolls-Royce Phantom-ot.
Az összes megtakarított pénzem ráment, sőt, még apu pótolta ki a hiányzó $750-t, mert óránként $450-be kerül, és este 7-től éjfélig kértem a kocsit – éjfélre haza kell vinnem Kate-t. De ez nem okoz gondot, mert heti tizenkét órát dolgozok – két-két órát kedden, és csütörtökön, suli után, és négyet-négyet szombat délelőtt, meg vasárnap délelőtt. A Sport Palace-ban van munkám, Long Beach legnagyobb sportszer-, és sportruházati áruházában, amiért egész jó pénzt kapok, $12-t óránként, úgyhogy hamar összerakok megint egy kis pénzmagot. Nem volna muszáj dolgoznom, a szüleim szívesen adnának zsebpénzt, de én úgy döntöttem, hogy nem kérek, hanem inkább dolgozok helyette. Így apu most szívesen nyúlt a tárcájába, és pótolta ki a hiányzó pénzt, pedig nem kis összeg – igaz, az ő jövedelméhez képest azért nem egy érvágás. Így is nagyon jó dolgom van, mert amit keresek, az teljes egészében az enyém, arra költöm, amire csak akarom, még ruhára sem kell költenem, mert azt is a szüleim fizetik. Nagyon nagy szerencsém van a szüleimmel, hogy egyrészt megtehetik, másrészt ilyen jó fejek.
A bálban, természetesen, a lányoknak estélyi ruha, a fiúknak szmoking, vagy öltöny az elvárt viselet. Na, ez a nem egyszerű kérdés, legalábbis, az esetemben! A legnagyobb gondot a zakó szabása okozza. Az én derekam még valamivel vékonyabb is, mint egy átlag, sportos kamasz fiúé, épp 70 centi, míg a mellkasom ennek 2,5-szerese. Ezt szabással lekövetni szinte lehetetlen, hacsak nem felel meg, hogy egy sátorra való anyag leng a derekam körül. Ráadásul, a karom hidegen, ellazítva is majd 60 centi – mint egy srác combja – amit megint nem könnyű „becsomagolni”, a combom meg jóval vastagabb, mint a derekam, több mint 90, így aztán rám nemigen kapni cuccot egy ruhaüzletben! Egy-két gyúrós boltban kapható pólót, meg tréningruhát leszámítva minden ruhadarabom egyedileg készül. Az alsónadrág az egyetlen, amit viszonylag gond nélkül meg tudok venni, de csak azért, mert a boxert nem szeretem, így nem okoz gondot a combom. Habár, abból sem jó akármelyik, mert hát azért ott, elöl is kell az extra hely, amiért persze nem reklamálok!
Úgyhogy az én ruhatáramat Ashley segítségével tartom karban. Kedves, aranyos csaj, együtt szoktunk lógni a haverokkal, és jó barátok vagyunk. Tényleg csak, és valóban, nagyon jó barátok, két okból is: egyrészt, Ashley-nek van fiúja, másrészt neki aztán végképp nem vagyok az esete, ő mindig is az olyan vékony, alter srácokra bukott, mint a lovagja, Garry. Az már csak hab a tortán, hogy igazándiból ő sem az ideálom, de ez most tényleg mellékes, és ezen, semmi nem múlna. Így aztán, mondhatom, hogy ő az egyik legjobb barátom, és a legjobb lánybarátom. Talán nem annyira pasis dolog, de nekem kell egy-két lánybarát is, felüdítő a sok srác után.
Nekem nem annyira van érzékem a divathoz, Ashley viszont nagyon tudja, hogy mit érdemes hordanom, így ebben rá hagyatkozom, ő pedig örömmel öltöztet engem. Az, hogy manapság már úgy öltözök, amivel kiemelem az adottságaimat, az ő érdeme. Az édesanyjának varrodája van, egyedi ruhákat készítenek, így, kicsit viccesen megfogalmazva, családi vállalkozássá vált a ruházkodásom. Ashley kigondolja, hogy mire lenne szükség, az édesanyja megtervezi, majd pedig elkészítteti a varrodájában, és voilá, Dominick-nek már van is egy új gönce! Persze, a szüleim meg kifizetik.
A szmokingom is így készült erre az estére.
Elégedetten méregetem magam a tükörben. Meg kell, mondjam, hogy Ashley anyukája minimálisan is kisebbfajta csodát alkotott! Úgy áll rajtam, mintha rám öntötték volna, kifogástalanul követi a testem vonalait, finoman megfeszül a mellizmaimon, és a karjaimon, s nem néz ki úgy a derekam, meg az alkarom, és a csuklóm körül, mintha egy zsákot húztam volna magamra, mégsem hangsúlyozza túl nem éppen mindennapi arányaimat. Sokkal inkább kiemel ott, ahol erre van szükség, és elfed ott, ahol meg inkább az lenne a kívánatos, így tulajdonképpen kicsit finomítja szokatlan arányaimat, és nem tűnök ormótlannak, vagy karikatúraszerűen nevetségesnek, mint a legtöbb, profi testépítő, ha öltönyt vesz fel, pedig nekem még hangsúlyosabbak az arányaim. A nadrág is finoman megfeszül a combjaimon, és a fenekemen – Ashley szerint nekem van a legjobb seggem, amit valaha látott pasin, így kötelező mutogatni! – míg nem lobog, mint a zászló, a térdeim alatt. Még sosem éreztem magam ennyire elegánsan!
Persze, nem tudok úgy elindulni, hogy anyum ne örömködjön körbe! Nem oltom le, hadd élje ki magát, elvégre az egy szem egy kisfia vagyok! Amúgy tapintatos szokott lenni, barátaim körében nem rajong körbe olyan látványosan, de azért érzékelteti mindenkivel, hogy mennyire szeret. Őszintén szólva, ez nekem nagyon jól esik, úgyhogy sosem szóltam neki, hogy ciki lenne, vagy valami, főleg, mert én büszke vagyok rá, hogy engem ennyire szeretnek a szüleim. Idilli családi életet élünk, és nekem ez így jó is.
Pontban hétkor fékez a csodálatos Rolls-Royce Phantom a házunk előtt.
A sofőr a csodaszép limuzin hátsó ajtaja mellett állva vár, amikor kilépek a bejárati ajtón. Addigi viszonylag közönyös arckifejezése átadja helyét némi meglepetésnek, habár épp csak egy pillanatra. Az ő szakmájában ezt nem engedheti meg magának, így hamar rendezi vonásait, bár a tekintetében azért továbbra is ott van a döbbent csodálat. No, igen, hiába a tökéletesen rám szabott szmoking, attól még továbbra sem hétköznapiak testem arányai.
Amikor már csak pár lépésre vagyok a kocsitól, elegánsan kinyitja a számomra a hátsó ajtót:
- Uram! Jó estét kívánok! – nyújt kezet – Robert vagyok, az ön sofőrje a mai estén.
- Jó estét! – fogok vele kezet, és nagyon felnőttnek érzem magam most!
Robert a csomagtartóhoz lép, és felnyitva kicsit matat, majd egy üveg pezsgőt, és egy kristály poharat emel ki. Már éppen megszólalnék, amikor megelőz:
- Ariel Brut Cuvée – tölt a pohárba – Francia, alkoholmentes habzó bor.
- Ó! – lepődök meg, és nem tudom eldönteni, hogy csalódott vagyok, hogy alkoholmentes a pezsgő, vagy meglepett, hogy gondoltak erre is a limuzin szolgálatnál.
- Természetesen a bárszekrényt alkoholmentes italokkal töltöttük fel, hisz’ fiatalkorúak a vendégeink! – mosolyog Robert, majd az üveget az utastérben, a neki kialakított tárolóba helyezi. Aztán még hozzáteszi – Bármikor szólhat, ha mást kíván fogyasztani!
- Köszönöm! – játszom ez elegáns urat, és majdnem felnevetek. De szerencsére Robert mindenben partner, elvégre ez a feladata, elhitetni velem, hogy egy igazi brit lord vagyok.
- Kérem, foglaljon helyet! – fog rá elegánsan a kilincsre, majd becsukja utánam az ajtót, amikor elhelyezkedtem odabent.
Még sosem ültem Rolls-ban, és szerintem leírhatatlan élmény! Egyrészt, hatalmas autó. Ez a nyújtott tengelytávú verzió, ami 6 méter 9 centiméter hosszú. Ráadásul iszonyú erő sugárzik a kocsiból, mert nem csak nagy, de brutálisan masszív felépítésű is, üresen is 2,7 tonna a tömege, és ez érződik is rajta! A magas motorháztető, a timpanont idéző hűtőmaszkkal akkorának mutatja a kocsi elejét, mint egy Kenworth kamioné! Tiszteletet parancsoló megjelenésű autó.
A belseje olyan elegáns, akár egy brit kastély! A legfinomabb bőr, amit valaha láttam, vagy tapintottam, tükrösre polírozott, mahagóni faburkolatokkal. A lábtér fejedelmi, nyugodtan kinyújthatom tagjaimat, és nem érem el az első ülést. Az ülés olyan kényelmes, amit el sem tudtam eddig képzelni autóban. Amikor pedig elindulunk, meglepődök: észre sem vettem, hogy egyáltalán jár a motor! Semmit nem érzékelni a haladásból, tökéletes csend honol az utastérben, csak a halk zene hallatszik.
- Hová óhajt menni, Uram? – kérdezi a sofőr türelmesen.
- Igaz! Signal Hill-re megyünk, Kate-ért – aztán persze észbe kapok, hogy ez az az információ, amire neki nincs szüksége, viszont a címre annál inkább – Öhm… Huszonnégy-nullakilenc, Maxson Court.
Alig tizenöt perc alatt érkezünk meg Kate-ék signal hill-i házához. Amikor lefékezünk a házuk előtt, kíváncsi tekinteteket látok a szomszédos házak ablakaiban. Hát, igen, egy Rolls-Royce mindenhol feltűnő!
Robert megkerüli a kocsit – hátulról, ahogy az előírásos – és kinyitja az ajtót nekem.
- Uram!
- Köszönöm! – majd bocsánatkérő mosollyal hozzáteszem – Pár percbe biztosan bele fog telleni!
- Természetesen, Uram! – mosolyog a sofőr – Itt várakozom Önökre.
Fürge léptekkel indulok meg a bejárati ajtó felé, majd becsengetek.
- Dominick! – mosolyog rám Mrs. Riordan, amikor ajtót nyit – Fantasztikusan nézel ki! Gyönyörű ez a szmoking!
- Köszönöm, Mrs. Riordan – mosolygok vissza elégedetten – Mrs. Flanagan-t illeti a dicséret!
- Ismét nagyot alkotott, az biztos! – enged beljebb – Kate mindjárt készen van! Köszönöm, hogy elviszed őt a bálba, nagyon maga alatt volt!
Válaszolni már nem tudok, mert Kate, mintha csak egy filmben lennénk, megjelenik a lépcsőfeljáró tetején, és belém fagy a szó.
Csodaszép a lány, mint egy kis hercegnő!
Muszlin-kék estélyi ruhája kiemeli törékeny alakját, sminkje pedig hamvas szépségét hangsúlyozza. Mahagóni színű haját egy visszafogott tiara tartja kordában, és lazán omlik a vállaira.
- Huh… – dadogom esetlenül, aztán nyelek egy nagyot – Nagyon szép vagy, Kate!
- Te is nagyon csinos vagy! – mosolyodik el, és lesétál a lépcsőn.
Eléggé zavarban vagyok, nem igazán tudom, hogy mi a helyes viselkedés. Amikor leér, végül ügyetlenül nyomok egy puszit az arcára, aminek nem tudom, hogy örül-e, mindenesetre nem mutatja jelét, hogy ellenére lenne. Szerencsére, a helyzetet Mrs. Riordan megmenti:
- Érezzétek magatokat jól, gyerekek! – mosolyog ránk.
- Köszi, anyu! – int Kate.
- Éjfélre itthon vagyunk – teszem még hozzá, és ajtót nyitok.
Odakint Kate tátott szájjal néz a Rolls-ra:
- Te magadnál vagy, Domi?! – pillog rám értetlenül – Nem mondod, hogy ezzel jöttél értem?!?!
- Nem tetszik? – kérdezem kissé meglepődve.
- Dehogynem! – rázza a fejét zavarodottan – De ez rohadt drága lehetett!!!
- Hát, nem volt olcsó! – vonom meg a vállam mosolyogva – De mit számít ez?! Érezzük jól magunkat, nem?!
- Kisasszony! – nyitja ki az ajtót Kate előtt a sofőr. Bár Kate elpirul kicsit, de látom rajta, hogy nagyon tetszik neki a bánásmód.
Amikor becsukja mellettem az ajtót, észreveszem, hogy már egy második pohár is van az utastérben. Hiába, ez a dolga!
- Francia alkoholmentes habzó bor – öntök a kristály kehelybe – Már elfelejtettem a nevét!
- Szerintem mindegy is! – vigyorog Kate – Nagyon menőnek érzem magam, még ha csak alkohol mentes, akkor is!
- Azok is vagyunk! – nevetek én is.
A suliig tartó tíz perces út alatt persze, mindent kipróbálunk az utastérben. Azért nem annyira szertelenül, mint a játszótéren, mégis csak egy elegáns limuzinban vagyunk, de nem tudjuk megállni, hogy ki ne próbáljuk az összes kis kapcsolót, fedelet, kart. A sofőr csak csendben mosolyog a tükörben, de nem szól egy szót sem, igaz, vigyázunk is a kocsira.
A suli bejáratának környéke már nem néptelen, amikor megérkezünk. A többséget egy családtag hozza, kocsival, másokat valami ismerős, kicsit menőbb kocsival, és vannak páran, akik limuzint béreltek a mai estére. Olyan nincs, aki Rolls-ot. Meg is néznek bennünket, alaposan!
- Szerintem páran leteszik a hajukat, ha meglátják végre, hogy mi érkeztünk ezzel a csodakocsival! – vigyorog Kate boldogan, és már most tudom, hogy megérte őt elhoznom a bálra, és megérte a pénzt. Szeretem azt látni, hogy egy barátom boldog, és főleg ő, mert a szakítás óta eléggé oda volt szegény.
Amikor megállunk, megvárom, míg a sofőr kinyitja nekem az ajtót. Aztán megkerüljük a kocsit – az érkező diákok érdeklődő pillantásainak kereszttüzében – majd Kate-nek is ajtót nyit. Én meg, mint valami lord, kisegítem a kocsiból, ő belém karol, s a döbbent tekintetek kíséretében belibegünk a hallba!
A bálok – eddig kettőn voltam, a tavalyi Homecoming-on, és a Mardi Gras-on, mert a suli szabálya szerint a végzősök báljára csak a végzősök, meg a harmadikasok mehetnek el – nem nagyon szoktak különbözni egymástól, legalábbis, az én szememben nem annyira. Nem volt rossz egyik sem, de én nem vagyok annyira feldobódva tőle, mint a legtöbben.
Negyed nyolc van, a legtöbben már itt vannak, de, természetesen, a legmenőbbek még nem érkeztek meg. Például Tami-t, és Todd-ot sem látom sehol. Persze, nem mintha találkozni akarnék velük, elvégre nem egy ligában vagyunk – ők végzősök, én meg csak egy porba fingó másodikas vagyok! – csak feltűnt. Ashley-vel, és Gary-vel viszont összetalálkozunk a tömegben, és négyesben mulatozunk.
Nyolc körül érkeznek meg, tulajdonképpen, utolsónak. Ez nem is meglepő, hisz’ Tami nagybelépőjét természetesen az egész sulinak látnia kell. És van is mit nézni!
Tami gyönyörű, mint egy núbiai hercegnő!
Csodaszép, brillantine-lila estélyi ruhája lélegzetelállítóan fest kávébarna, bársonyosan fénylő, sima bőrén, a ruha rafinált, szexi szabása visszafogottan ugyan, ám mégis csak megmutatja, és kiemeli párductestét. Sminkje nem túl feltűnő, de neki, hibátlan bőrével, mesés vonásaival nincs is rá szüksége.
Egy pillanatra megáll az élet a teremben, amikor belép, oldalán a tahó Todd-dal, aki amúgy nagyon elegánsan néz ki. Meg, igazándiból nem is annyira tahó, csak én nem bírom az ilyen magától eltelt majmokat!
Aztán persze, minden visszatér a megszokott kerékvágásba, de a fiúk még jó ideig pörgetik a fejüket Tami után, amerre jár, a lányok meg irigykedve bámulnak utána.
- Na, mi van, le akarsz cserélni?! – fakad ki Ashley is, amikor Garry még mindig Tami-t bámulja.
- Mi, hogy, ja?!?! – kapja vissza a fejét zavartan – Á, dehogy! Szóba sem állna velem!
- Na, szépen vagyunk!!! – szívja fel magát Ashley – Nem ám azért, mert neked jobban bejövök, mint ő, hanem, mert nem állna szóba veled?!?!
- Úúúúúh, baszki, Ash, ne hisztizz, kérlek! – fogja Garry könyörgőre – Nekem pont tökéletes vagy, pont rád van szükségem! Azért lásd be, hogy Tami nagyon dögös, de csak ennyi! Egy dögös csaj, akit egy pillanatra megbámultam, ennyi!
- Egy pillanatra?!?!
- Na, jó, kettőre! – ismeri el Garry – Ne haragudj, Kiccica!
Némi évődés után elsimul a történet, természetesen, mint mindig. Ash féltékeny típus, de szereti Garry-t, az meg, amilyen hülye, rendszeresen belegyalogol ilyen sztorikba. De, persze, ő is szereti Ash-t. Szerintem, ha az élet nem választja el őket valahogy egymástól, akkor lehet, hogy még össze is házasodnak majd, egy pár év múlva! Nagy sztori lenne, mert amennyire tudom, mindegyiknek a másik az első szerelme az életében!
Nekem még nem is volt szerelmem.
Most persze, mindenki fel van buzdulva, hogy együtt látnak minket Kate-tel, nem győzzük leállítani őket, hogy csak a bálba jöttünk együtt, nem kell túl nagy következtetéseket levonni belőle, de, persze, hiába beszélünk. A többség elkönyvelte, hogy mi egy pár vagyunk. Vagy leszünk, hamarosan.
Az mondjuk igaz, hogy nekem nem lenne ellenemre. Kate helyes lány, nem is kívánhatnék magamnak szebb barátnőt! Meg jó fej is, kicsit visszafogott, csöndeske, de amúgy nagyon kis vicces csaj! Nem beszél állandóan, nem nagyon tolja előtérbe magát. Az a fajta, aki nem túl gyakran szól bele a társalgásba, de akkor mindenki szakad a nevetéstől, mert amúgy meg gyilkos humora van!
Az estét nem akarom ebbe az irányba terelni. Egyrészt, mert nemrég szakított az ex-ével, és talán túl korai lenne neki, másrészt, nem biztos, hogy be akarom áldozni a jó barátságot egy kétes kimenetelű udvarlásért. Ha esetleg majd észreveszem, hogy nem lenne ellenére, majd akkor, talán.
Most meg tök jól elbolondozunk Ash-el, és Garry-vel, meg eltáncolgatunk. Általában meg szoktak lepődni rajta, hogy milyen jól táncolok, legalábbis, ahhoz képest mindenképp, hogy mekkorák az izmaim! Általános nézet, hogy egy ekkora darab srác legalább annyira kecses mozgású, mint egy zongora. Mondjuk, nem szabad engem egy balett táncoshoz mérni, és tény, hogy meglepő, és talán kicsit mulatságos is, amikor egy hozzám hasonló alkatú srác – mondjuk, olyan nemigen van még egy! – méreteit meghazudtoló könnyedséggel, és hajlékonysággal táncol, de tény, hogy jó táncosnak tartanak, főleg, ha a partnerem is jó! És Kate nem egy utolsó, úgyhogy tényleg nagyon jól elszórakozunk.
Az est egyik fontos eseménye a Mardi Gras Királynője, és Királya választás.
Ez tulajdonképpen egy bálkirálynő-, és bálkirályválasztás, ami természetesen presztízskérdés is. A bálkirálynő, és a bálkirály mindig a legmenőbbek közül kerül ki, elvégre azoknak van esélye, akik a legjobban néznek ki. Márpedig a legszebb csajok, és a legdögösebb pasik a legmenőbbek a suliban. A szavazatokat nyolctól kilencig kellett leadni, az eredmény hirdetés nemsokára, tíz órakor lesz, közvetlenül utána pedig a koronázás, és a királyi pár tánca.
- Szerintem Vyvyenne Holmes lesz a bálkirálynő! – találgat Ashley.
Vyvie valóban gyönyörű lány, a cheerleader-ek vezére, kétségtelenül a legmenőbb csajok egyike a suliban. Csodaszép, királykék estélyiben pompázik ma, és úgy fest, mintha egy címlapról lépett volna közénk.
- Szerintem meg inkább Frederica Milesi – kontrázik rá Garry, a lány atlétikai csapat kapitányával. Na, igen, természetesen ő is egy olyan lány, akit kevés fiú tessékelne ki az ágyából! – Szerinted, Domi?
- Hm… Nem is tudom… – igazándiból én nem nagyon gondolkodtam ezen. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem érdekel, csak nem próbáltam kitalálni az „én győztesemet”. Aztán csak kibökök egy nevet – Hát, Tami Barnes-t sem tartom esélytelennek!
Hümmögnek egy sort a többiek, aztán végül Kate sommázza:
- Van benne valami! – pillog elismerően Tami felé – Lélegzetállítóan néz ki a kapucsínó bőrével! Én is rá voksoltam!
- Tényleg?! – lepődök meg, mert amúgy én is Tami-ra adtam le a szavazatomat. Szemben a Homecoming bálkirálynő-, és bálkirályválasztással, a Mardi Gras Királynő, és Királyválasztás igazándiból tényleg csak a megjelenésről, a szépségről szól, míg a másik versenyben a közösségi munka a döntő.
- Aha! – bólogat Kate mosolyogva – Tami egy belevaló, szexi csaj, nekem tetszik az egzotikus megjelenése!
- Hát, mindenesetre mindjárt megtudjuk! – int Ashley a színpad felé, ahol már a diákönkormányzat elnöke készülődik a bejelentéshez.
- Sziasztok! – köszönt bennünket Graham Wilcox, a végzős diákelnök. Idén választás lesz, hogy ki legyen helyette – Mint minden Mardi Gras bálon, a main is választunk Bálkirályt és Bálkirálynőt!
A bejelentésre egy mérsékeltebb ováció a válasz, majd Graham folytatja:
- A szavazataitokat kilencig adhattátok le, amit mi azóta már átszámoltunk, és összesítettük az eredményeket. Én már tudom, hogy ki az idei Bálkirálynő, és a Bálkirály! – mosolyog önelégülten.
- Akkor mithúzod még az időt, haver!? – kiabál be valaki, a hangja alapján én Tami pasijára, Todd-ra tippelek. Persze, a környezetéből harsány röhögés hallatszik utána.
- Mindjárt, mindjárt! – csitítja Graham – Azt még el kell, mondjam, nagyon szoros volt a szavazás, csak pár vokson múlt, hogy kiből lesz udvarhölgy, és kiből királynő! Azt hiszem, hogy még sosem volt ennyire szűk a befutó...
-Sok a duma!!! – hallatszik egy újabb bekiabálás, újabb röhögéssel kísérve.
- Jól van,jól van, látom, már nagyon türelmetlenek vagytok! – nevet Graham – Akkor nem is húzom tovább az időt! Bár, a hölgyeké lenne az elsőbbség, szerintem minden ilyen királynő, és király választás alkalmával a királynő kiléte a legérdekfeszítőbb, úgyhogy a fiúkkal kezdjük!
- Már épp itt az ideje! – morogja mellettem Garry.
A bál hercegeinek, királyának, udvarhölgyeinek, és királynőjének megválasztása, vagyis inkább, kihirdetése, amolyan kis show műsor keretében történik. A színpad egy szerényebb fény technikával is rendelkezik, így egy kis látvány is járul az est ezen pontjához, no, és persze, a zenekar is kitesz magáért, megfelelő hangulatú aláfestő zenével próbálnak emelni az esemény fényén. Összességében nagyon profi kis műsor kerekedik az egészből, a diákokat egészen magával ragadja az esemény, és olyan tapsviharral, és ovációval fogadjuk a második, és az első herceget, mintha csak egy világszépe választás lenne.
- És akkor most jöjjön az idei év Mardi Gras báljának királya!!! – rikoltja a mikrofonba a diákelnök, kissé túljátszva a szerepet. Az ováció nem is neki szól – Szóval, akkor az idei bálkirály... – megint a hosszú hatásszünet, jóval hosszabb, mint kellene.
- Ne húzd már az agyunkat, tökfej! – sóhajtja mellettem Kate türelmetlenül.
- Na! – lepődök meg – Ennyire érdekel a dolog?!
- Á, semmi, semmi! – rázza a fejét zavartan. Nem feszegetem a kérdést tovább, csak elmosolyodom.
- ... nem más... – folytatja Graham – ...mint... Johann Sorensen!!!
- Ah! Hát ő nyert!!! – sikkant mellettem Kate.
- Csak nem bele vagy zúgva?! – kérdem vigyorogva.
- Hülye vagy?! – kérdez vissza, kicsit rosszallóan, de engem nem ver át! A szeme csillogásából pontosan tudom, hogy rajong Sorensen-ért.
- Aha, persze, hogy nem! – kacsintok rá kajánul.
- Úgy van! – húzza fel az orrát - Csak annyi, hogy én is rá szavaztam!
- Aham, vágom! - vigyorgok, mint a vadalma, miközben a színpadra felszalad Johann.
Érthető Kate rajongása, Sorensen az elsőszámú csődör a suliban. Meglepő módon csak harmadikas, de minden lány őróla áradozik. Amennyire én meg tudom ítélni, joggal. Magas, északi típus, szőke haj, acélos kék szemek, halványan naparnított bőr, szívdöglesztően jóképű, izmos srác. Az úszócsapat kapitánya, úgyhogy nem titok, mi van a zakója alatt. A versenyein nagyobb a sikongatás, mint egy Beatles koncerten, 50 éve.
Jókora ováció fogadja, no meg a korona, amit – csakúgy, mint a két hercegére – a suli csinos diákalelnöke, Gloria Harris helyez a homlokára.
- De a lényeg még hátravan! – halljuk ismét a diákalelnök lelkes hangját – Az idei Mardi Gras Bálkirálynő választás! Az eredmányek itt is nagyon szorosak voltak, tényleg csak néhány szavazaton múltak a helyezések! Ez persze, nem olyan meglepő, hisz' iskolánkba szebbnél szebb lányok járnak!!!
A fiúk részéről hatalmas ováció jutalmazza a kijelentést, bár, azt hiszem, hogy nem kevés lány is csatlakozott hozzájuk.
- Akkor jöjjön a második udvarhölgy! – folytatja Graham – Szoros vernyben a második udvarhölgy idén... – a szokásos hatásszünet, talán még hosszabb, mint a fiúk esetében, bármelyik – nem más... mint... Yvonne Santos!!!
Hatalmas örömsikoly, majd az újdonsült második udvarhölgy felsiet a színpadra. Szemmel láthatóan nagyon örül, legalábbis én úgy látom, hogy nem Oscar-díjas alakítást láthatunk. Yvonne amúgy tényleg nagyon szép lány, azt hiszem, hogy a brazil nagyapja egy japán nőt vett feleségül, így Yvonne mesztic-japán keverék, igazi, egzotikus szépség. No, és persze az estélyi ruhája sem kispályás.
A koronát a másik alelnök, David Lynch teszi Yvonne fejére, a jelenlévők nagy ovációja közepedte, és persze, nem marad el a kötelező puszi sem.
- Csituljatok, srácok, mert még vissza van az első udvarhölgy, és a királynő!!! – kiáltja Graham a mikrofonba, mire valamelyest csillapodnak a kedélyek – Szóval, akkor az első udvarhölggyyel folytatjuk! Itt, ha lehet, még szorosabb volt a verseny, mindössze hat szavazaton múlott!!! – néz körbe jelentőségteljesen az egybegyűlteken – De, hogy mondani szokták, a különbség nem számít, csak az eredmény!
- Ez, azért nem egészen így hangzik, vagy mégis?! – néz ránk Garry kérdőn.
- Fogalmam sincs haver, de talán mindegy is – legyintek nevetve.
- Tehát, az első udvarhölgy! – tekint körbe Graham diadalittas fejjel, mintha ő maga lenne a szóban forgó csaj. Nem mellesleg elég mókásan fest így – Szoros versenyben szerezte meg az udvarhölgynek járó koronát Susanne Meyers!!!
Suzy Meyers nagy sikongatások, és persze a suli diákjainak ovációja közepedte szalad fel a színpadra. Északi szépség, nagyon magas, és nagyon szőke – és most nem az értelmi képességeit akartam méltatni. Amolyan igazi, dögös, nagymellű, kerek fenekű viking csaj.
A koronáját ő is David-től kapja a fejére, majd a diákalelnök a puszit zsebelné be. Suzy nemes egyszerűséggel lesmárolja a srácot, aki döbbenten tűri az inzultust.
- Aztakurrrva!!! – akad le Garry – Ezért még, szerintem matek lesz otthon, kisanyám!!!
Tekintetemmel Jim-et keresem, Suzy pasiját. Vörös fejjel áll a haverjai körében, és szemmel láthatóan nem tudja eldönteni, hogy felrohanjon-e a színpadra, és szájon vágja csapodár barátnőjét, vagy önelégülten röhögjön a dolgon.
- Hát, Suzy nem arról híres, hogy olyan nagyon hűséges típus lenne! – vonja meg a vállát Kate – Vügül is, nem csalódtunk benne!
- Lettél volna David helyében, mi, Nicky?! – kacsint rám Ash. Nem sokaknak tűröm el a kicsit lányos becenevemet, Ash az egyik. Többnyire a Dom, Domy, esetleg Doman becenevet használják, vagy a teljes nevemet.
- Hát, nem csúnya a csaj! – bólintok – De én Tami-ra szavaztam, ha lehetne választani, akkor inkább tőle vállalnék be egy nyelvest!
Érzem, hogy kissé elpirulok. Egyrészt, mindig zavarban vagyok, ha ilyesmi a téma, másrészt, még sosem volt részem csókban, nemhogy nyelves csókban! Ash és Kate ezt pontosan tudják, de Garry – és senki más sem! – nem tud erről semmit. De ők sosem buktatnának le, igaz, nem is nagyon lenne mivel, hisz' tulajdonképpen nem mondtam semmi valótlant.
- Wow! – vigyorog Garry – Bejön a kis kapucsínó dög?!
- Úgy is mondhatjuk! – morgom a nem létező bajszom alatt, és érzem, hogy lassan fel fog gyulladni a fejem, ha nem fejezzük be a témát nagyon gyorsan!
Szerencsémre, Graham félbeszakítja a nagy ünneplést:
- És akkor most nagy csöndet akarok!!! – kiált bele a mikrofonba, mire lassan elcsitul a díszes társaság, s ő folytatja – Merthogy a ma este fénypontja, a ragyogó csillag az éjszakai égbolt egén, most következik! A Mardi Gras Bálkirálynője, iskolánk legszebbje, aki... – ismét a hatásszünet.
- Bökdmár ki, haver! – kiált be valaki.
- ...nem más... mint – még egy kis hatásszünet, aminek hatására elszórt füttyök csendülnek fel itt-ott, majd elégedetlen morgás. Végül Graham megadja magát – Tamara Barnes!!! – rikoltja a mikrofonba a várva várt nevet.
A színpad szinte felrobban, ahogy a reflektorok életre kelnek, és ezüst konfetti kezd hullani fentről. A zenekar egy fennkölt, himnusz szerű darabot kezd játszani.
- Wow! – vigyorog Garry izgatottan – A kapucsínód, Domi!!!
Garry nincs közte azoknak, akik használhatják a Nicky nevet, ezt már letisztáztuk, ütésváltás nélkül. Én mindig így intézem az ügyeimet, még sosem kellett megütnöm senkit. Így mindenki jobban jár: másik megúszta a kórházat, rosszabb esetben a temetőt – a box-edzőm szerint könnyedén tudnék agyonütni bárkit, egy mozdulattal! – én meg a börtönt, vagy a villamosszéket.
- Nem az én kapucsínóm! – jegyzem meg, de azért, persze, örülök, hogy az a lány nyert, akire én is adtam a voksom.
Tami a többi lányhoz mérten szinte nyugodtan fogadja a bejelentést. Mosolyog, szinte nevet, de méltóségteljes léptekkel megy fel a színpadra a szinte őrjöngő diáktársak között, nem szalad, és kicsit sem hisztérikus. Méltóságteljes, elegáns, és gyönyörű, mint egy nubiai hercegnő.
A koronát Graham teszi a homlokára, és persze, a puszit is ő kapja. Nem tudom eldönteni, hogy csalódott-e, hogy két, arcra kapott puszival kell beérnie, David mázlijával szemben!
Tamit szűnni nem akaró taps, és ováció élteti, még sokáig, aztán Graham ismét a mikrofonhoz lép:
- És akkor most következzen a királyi pár tánca! Milyen táncot fogunk látni? – fordul Tami-hoz, és Johann-hoz, eléjük tolva a mikrofont.
Tami a fiúra néz:
- Szerintem válassz te! – mosolyog – Én nagyon sok táncot ismerek...
- Bachata? – kérdezi Johann kissé talán kihívóan.
- Bachata?! – kérdez vissza Tami kissé meglepetten, aztán elégedetten elmosolyodik – Én benne vagyok! Imádoma bachata-t! Ha tudsz is, akkor még élvezni is fogom! – kacsint a fiúra nem is kicsit kacéran.
- Akkor tehát Tami, és Johann egy bachata-val nyitja meg a késő estig tartó bulit! - halljuk Graham-et, közben ők ketten lesétálnak a táncparkettre.
Hát, amit most látunk, szerintem arra senki nem volt felkészülve! Azt tudtam, hogy a bachata egy eléggé erotikus tánc, de azt, hogy ezt ennyire erotikusan is lehet táncolni, azt nem is sejtettem! Johann nagyon tud, ez már az első mozdulataiból látszik, és olyan összhangban tud mozogni Tami-val, mintha már évek óta együtt táncolnának! Szorosan összesimulva, szinte szeretkeznek a táncparketten!
- Azért, ez nagyon durva! – hallom Kate-t, de szemmel láthatóan tetszik neki az, amit lát – Szerintem ebből még nagy balhé lesz!
 - Nem lepne meg! – morgom – Pár napja Tami kicsit megbámult a konditeremben, hát ne tudd meg, hogy Todd mit hisztizett miatta!
- Szerintem most egy kis hisztinél több lesz! – teszi hozzá Ash – Ha nem lennénk itt ennyien, ezek ketten biztos egymásra másznának!
- Holnap mész bachata-t tanulni, igaz, Domy?! – vigyorog Garry.
- De, csak, ha Tami tanítja neki, szerintem! – tódítja Kate kaján vigyorral.
- Te meg, ha Johann lép be a lábaid közé! – vágok vissza neki gonoszkás mosollyal.
Nagyon jól telik az este hátra lévő része. Elbolondozunk négyesben, táncolunk, beszélgetünk, ha éppen elfáradtunk kicsit. Tulajdonképpen ez a négyes fogat mindig együtt van, ők hárman az én baráti társaságom. Persze, vannak még páran, akik amolyan haverjaim, a boksz klubban is van egy kettő, de olyan igazi barátaim ők, hárman.
Negyed tizenkettő körül aztán mi felkerekedünk Kate-tel, hisz' őt éjfélre haza kell vinnem, meg még nekem is haza kellene jutnom a Rolls-szal, mielőtt lejár a kifizetett öt óra.
A sofőr vérprofi, nem nagyon kell integetni neki. Amikor megjelenünk a suli bejáratánál, életre kel a hatalmas kocsi, és elegánsan elénk gördül, az odakint levegőzők csodálatától övezve. A sofőr teszi a dolgát, udvariasan ajtót nyit nekünk:
- Hölgyem! Uram!
- Ezt nagyon élvezem! – súgja nekem Kate izgatottan – Szerintem most egy darabig beszédtéma maradunk mi ketten, a suliban!
- Hát, gyanítom, hogy nem mossuk le magunkról, hogy mi járunk – nevetek halkan.
- Hát, szerintem sem! – száll be közben – De az a kocsi is beszédtéma lesz egy darabig! Nem hiszem, hogy volt már, aki egy Rolls-Royce-al érkezett a bálra! Meg sem merem kérdezni, hogy mennyibe került ez neked!!! – néz rám aztán komolyan, amikor becsukja az ajtót utánunk a sofőr.
- Ha jól érezted magad, akkor megérte! – mosolygok szerényen.
- Nagyon, Nicky! – mosolyog Kate hálásan.
Most itt érzem, hogy valami romantikus válasznak kellene jönnie, de valahogy nem jön a számra semmi. Nyilvánvaló, hogy kedveljük egymást Kate-tel, de nem tudom, hogy ő kockára merné-e tenni a barátságunkat azzal, hogy járunk egymással. És én sem vagyok ebben biztos.
Egy hosszú pillanatig csönd zuhan közénk, ami már épp kezd kínossá válni, amikor a sofőr menti meg a helyzetet:
- Huszonnégy-nullakilenc, Maxson Court, Signal Hill? – kérdezi udvariasan.
- Igen, legyen szíves!
- Máris, Uram! – bólint elegánsan, és finoman megindul a hatalmas autó.
Alig teszünk meg száz métert, amikor az út szélén ismerős alakot pillantok meg. Tami egyszerűen stoppol az út szélén, mellette Todd magyaráz neki, elég vehemensen.
- Álljunk meg, kérem! – szólok a sofőrnek, majd Kate-hez fordulok – Ugye nem baj, ha úgy adódik, hogy elvisszük?
- Nem, persze, hogy nem! – rázza a fejét, kicsit megszeppenve – Nem venném a lelkemre, ha az a barom Todd meggyepálná szegényt, pedig azért a táncért, Johann-nal, szerintem megkapja ma még!
Nem várom meg, míg a sofőr ajtót nyit, kiszállok, amikor megáll a kocsi.
- ...Mégis mi a faszt csinálsz?! – kiált Todd Tami-ra.
- Mégis, minek néz ki?! – kérdez vissza Tami – Haza megyek!
Tami felém pillant, épp, mikor kiszállok az autóból. Kissé meglepődik, Todd nem kevésbé. De hamar visszatérnek a veszekedéshez, legalábbis Todd biztosan:
- Dehogy mész! – dörgi – Nem mész nélkülem sehová!!!
- Fogadjunk! – feleli Tami hevesen, bár viszonylagos nyugalommal – Elvinnétek haza? – kérdezi felém fordulva.
- Persze, Tami, gyere csak! – felelem, annyira nyugodtan, amennyire csak tőlem telik. Csak remélem, hogy nem tűnök annyira megszeppentnek, mint amennyire amúgy meg vagyok.
- Na, látod?! – mosolyog Tami elégedetten Todd arcába, és felém indulna, mikor Todd elkapja a karját, és maga felé perdíti!
- Azt mondtam, hogy nem mész nélkülem sehova!!! – kiabálja.
Én épp akkor érek oda hozzájuk. Igazándiból nagyon nem akarok összeverekedni Todd-dal, de azt azért nem engedhetem, hogy erőszakoskodjon vele!
- Todd! – szólok rá erélyesen, de nem erőszakosan – Engedd szépen el Tami-t! Ha haza akar menni, akkor hazamegy, és én nagyon szívesen hazaviszem!
- Ne ugass bele, állat! – fröcsögi Todd felém – Tami nem megy sehová, ha nem engedem meg neki! – és maga felé rántja a lányt. Tami felszisszen, ahogy Todd szorítása erősödik a karján.
Szerintem mindketten megdöbbennek azon, hogy milyen gyorsan kapom el Todd csuklóját. Nem véletlenül bokszolok. Én nem tartom jónak azt, ha valaki hatalmas, de lomha. Én gyors is akarok lenni, és hajlékony, ruganyos, amennyire csak lehet, és a boksz erre kiváló edzésforma.
- Szeretném, ha most elengednéd Tami-t! – mondom Todd-nak, a körülményekhez képest szerintem eléggé nyugodtan, miközben egyre nagyobb erővel szorítom azt a csuklóját, amelyik kezével Tami-t fogja. Látom Todd-on, hogy kezd neki komolyan fájni. Meg tudom érteni. Sok száz kiló erővel vagyok képes szorítani, szerintem egy csukló mozdulattal el tudnám törni az alkarját. Persze, még sosem próbáltam, de valószínű, hogy így van.
- Szerintem fogadj neki szót, mert húspépet csinál a dobó kezedből! – sziszegi neki Tami vészjóslóan.
Todd egy fájdalmas kiáltással végül elengedi Tami-t – igaz, nem is tehet mást, mert épp ott szorítom a csuklóját, ahogy akaratlanul is gyengül az ő szorítása – én pedig abban a pillanatban elengedem az ő csuklóját. Egy pillanatra az az érzésem, hogy nekem fog esni, de végül nem teszi. Szerintem felmérte, hogy biztosan jóval erősebb vagyok, mint ő, és amilyen gyorsan kaptam el a csuklóját, lehet, hogy jobban is verekedek.
- Ezt még nagyon drágán megfizeted, állat! – fenyegetőzik felemelt ujjal – Velem nem lehet csak úgy szarakodni!!! Te meg! – fordul Tami-hoz kicsit visszafogottabban – Ezt még megbeszéljük!!!
- Gyere Tami, menjünk! – nyújtom a kezem a lány felé – Hagyjuk, hadd gondolkodjon egy kicsit a dolgokon, aztán, majd ha lehiggadt, megbeszélitek!
Tami csöndesen ellép mellettem, de nem fogja meg a kezem. Jól van ez így, hisz' itt van a pasija.
- Szia Todd! Jó éjt! – köszönök el tőle. Ő csak visszamorran valamit, amit talán jobb is, hogy nem értek.
Mire a kocsihoz érünk, a sofőr már a hátsó ajtó mellett áll, és kinyitja azt Tami-nak. A lány kicsit meglepődik, aztán halvány mosollyal az ajkain ül be a kocsiba. Kinek ne tetszene, hogy egy egyenruhás sofőr nyitogatja neki a kocsiajtót?! Én előre ülök, a sofőr mellé.
- Tami, ő Kate! – ismertetem össze a két lányt, hátra fordulva – Kate, ő Tami!
- Helló! – köszönnek egymásnak, kicsit feszengve. Elismerem, fura a helyzet, de nem lehet otthagyni egy lányt egy ilyen helyzetben!
- Köszi, hogy felvettetek! – mondja Tami, majd Kate-hez fordul – Ne haragudj, hogy szétcseszem a randitokat!
Kate-tel egymásra nézünk, aztán elnevetjük magunkat.
- Mi olyan vicces?! - értetlenkedik Tami.
- Semmi! – válaszolom vigyorogva – Csak az egész esténk azzal telt, hogy azt bizonygatjuk, hogy mi nem járunk!!!
- Aha, nem jártok – vigyorog Tami kétkedőn – Akkor mi sem, Todd-dal! Na, ne hülyítsetek, láttalak benneteket a bálban!!!
- Pedig tényleg nem! – bizonygatja Kate is – Domy csak kedves akart lenni velem, mert én nemrég szakítottam a volt pasimmal, és nem akart hagyni, egyedül, otthon szomorkodni!
- Aham! – mosolyog rám Tami elismerően – Domy, a hős lovag! Aki minden lányt megment!
- Hát, valami olyasmi – bólintok szégyenlősen mosolyogva. Zavarban vagyok, érzem, hogy enyhén ég a fülem, szerintem kissé elpirultam.
- Domy? – kérdi Tamara – Ez minek a becézése?
- Ja, bocs', be sem mutatkoztam! – szerintem most biztos elpirulok – Dominick vagyok. Dominick Cassar.
- Hm, szép név, tetszik! – mosolyog Tami – Szóval, te egy ilyen barát vagy, aki elkölt egy talicska lóvét a barátjára, csak, hogy az ne forduljon be?!
- Ő ilyen! – bólogat Kate lelkesen – A legjobb barát a világon!
- Jaj, Kate, hagyd már! – próbálok hárítani, mert ha most nem, akkor sosem fog felgyulladni a fejem. Megpróbálok terelni egy kicsit – Mi volt ez a zűr köztetek?
- Á, semmi, csak a szokásos! – fordul Tami az ablak felé, és kifelé bámul rajta – Todd nem rossz srác! Nem is gondolnátok, milyen aranyos is tud lenni!
- Ja, láttuk, milyen kis édibogár! – tódítja Kate.
- Ááá!!! Néha akkora fasz! – vonja meg a vállát Tami – Sírba tesz ezzel az örökös féltékenykedésével!
- Na, jó, de te a suli legmenőbb csaja vagy, szerintem érthető, hogy féltékeny! – vetem közbe.
- Oké, de ez csak egy ártatlan tánc volt! – védekezik.
- Azért nem volt az annyira ártatlan! – ellenkezik Kate – Az az akció, amit Johann-nal lenyomtatok, moziban szerintem tizenhatos korhatárral mehetett volna csak!!!
- Hát, a bachata az már csak ilyen! – vonja meg a vállát vigyorogva Tami – Ha Todd tudna táncolni, vagy akarna, akkor vele táncolnék ilyeneket. De nem tud, és nem is akar. Amikor meg másokkal táncolok, akkor meg hisztizik!
- Hát, azért őt is meg lehet érteni – felelem.
- Meg lehet, biztosan – húzza el a száját – De neki pont az tetszik, hogy én ilyen menő táncos csaj vagyok. Hát, akkor ne hisztizzen, ha táncolok!!!
- Azért ebben van valami! – bólint rá Kate.
- Persze, mindenben van valami! – ismerem el – De, azért azt is tegyük hozzá, hogy a legtöbben nem szeretik, ha nagy plénum előtt rámásznak a csajukra!
- OK, elismerem, hogy kicsit talán szexisebbre sikeredett az a tánc – neveti el magát Tami – De Johann piszok jó srác, és nagyon jól is táncol! Te sem hagytad volna ki, nem?! – fordul Kate-hez.
- Persze, hogy nem! – vigyorog legjobb barátosném – De te a közelébe férkőzhetsz, bármikor, míg rólam azt sem tudja, hogy a világon vagyok!
- Most épp nincs csaja, ha érdekel, és Domy-t dobni akarod, akkor startolj rá! – kacsint Tami.
- Nem járunk!!! – vágjuk rá Kate-tel egyszerre.
- Tudom! – vigyorog Tami, és nem tudom eldönteni, hogy komolyan gondolja-e, vagy sem?
- És, akkor ti most szakítottatok Todd-dal? – kérdezem.
- Nem – rázza a fejét Tami – Nem ez az első ilyen. Habár, ilyen ocsmány módon még sosem viselkedett... De, majd lehiggad. Nem mondom, hogy ő életem nagy szerelme, de... – néz ki az ablakon elmerengve.
- Pedig elég nagy! – neveti el magát Kate, szerintem, hogy oldja egy kicsit a hangulatot.
- Hogy? Mi? – fordul feléje értetlen fejjel Tami, majd leesik neki az 5 centes, és ő is elneveti magát – Ja, igen! Elég nagy darab srác! Én mindig az ilyen kigyúrt, nagydarab fiúkra buktam!
- Domy sem kicsi! – vigyorog Kate, és esküszöm, hogy rám kacsint, alig észrevehetően! Érzem, hogy megint kezd színe lenni a fejemnek!
- De nem ám! – mosolyog rám Tami. Érzek valami nyugtalanítót ebben a mosolyban, ami egyébként gyönyörű, kedves, ragyogó, pajkos. Ám, mégis, valahogy nyugtalanítóan pajkos!!! – Már alaposan meg is néztem magamnak jó párszor a kondi teremben!
Na, most nagyjából pipacsvörös lehetek. Nemigen bírom, ha én vagyok a téma, főleg, ha ennyire nyíltan!
- Khm… Észrevettem… – felelem.
- Tudom! – kacsint rám – Nem bántam!
Fogalmam sincs róla, hogy miféle játékot játszik velem! Most mondta, hogy nem szakítottak Todd-dal, mégis flörtöl velem! Ő végzős, én csak másodikas vagyok, és mégis flörtöl velem! Ki érti ezt?!
Szerencsémre, időközben haza érkezünk. Bekísérem Kate-et.
- Bejössz neki! – vigyorog az ajtóban.
- Hülye vagy! – állapítom meg, tényszerűen.
- Te vagy az, ha nem veszed észre! – jön a válasz.
- De még együtt van Todd-al is, ráadásul kettővel felettünk jár!!! – ellenkezek.
- Idősebb, na és?! – vonja meg a vállát – Hallottad, hogy a kigyúrt srácokra bukik! Nálad kigyúrtabb a világon nincs!!! Todd-al meg ne foglalkozz! Idővel le fogja koptatni!
- Baromság – jelentem ki.
- Na, menj, ne várasd meg a hercegnőt! – vigyorog Kate – Érezzétek jól egymást!
- Reménytelen vagy! – közlöm vele, majd egy puszival elválunk egymástól.
A hátsó ülésre csusszanok be, Tami mellé.
- Hová megyünk? – kérdezem tőle.
- Oda, szerintem, ezzel a kocsival nem kellene bemenni – jelenti ki halkan – Jó lesz, ha kitesztek a Hetedik Utcán, valahol,a Cherry-n túl.
- Mi a cím? – kérdezi a sofőr.
- Mahanna Avenue – feleli Tami kelletlenül.
- Nincs bent a tiltott utcák között – válaszol a sofőr azonnal – Akkor a Mahanna Avenue, Uram?
- Igen – erősítem meg neki, és elindulunk.
Most döbbenek csak rá, hogy kettesben maradtam a suli legmenőbb csajával!
 
                                        ***              ***              ***
 
(1)       Swoll After School – Izmosodj Suli Után (swoll – amerikai szleng az izmos, kigyúrt egyénre)



Szerkesztve gab287 által @ 2015. 02. 05. 07:28:29


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).