 Karakter: Cathy Carter (kitalált)
Megjegyzés: Boldog Valentin-napot~
 Boldog Valentinnapot!!!
Nos vannak emberek, akik állandóan hangsúlyozzák a család szentségét. Az összetartás és bizalom szentélye, blablabla, a további szentimentális szöveg, amivel anyu mindig rágja a fülemet. Menjek haza pár napra, vacsorázzak ott, látogassam meg a bátyám – tudja hogy a bátyám hazarángatna – kérlek bocsánatot apámtól a legutóbbi veszekedésünk miatt – nincs az az erő, ami rávenne – beszélgessek a húgaimmal, stb. S ez addig, amíg nem vagyok hajlandó hazamenni pár napra. Hahh… Jó, anya nagyon családcentrikus, igazi tyúkanyó, sokáig egyedül kellett nevelnie minket, így szeret maga mellett tudni minket. Megértem, hogy fél, de ezt sosem mondaná ki, ő az én erős anyukám, és ahogy magamat ismerem, úgy is haza fogok menni a kedvéért.
Nagyot sóhajtva bújok bele bézs színű blézerembe, felkapva kistáskámat zárok be magam mögött. Beszállva a kocsimba, gyorsan még egyszer megnézem magam a tükörben, ellenőrzöm magam, majd elindulok. Mostanság nagy a fejetlenség, hamarosan kész van az új felhőkarcoló, amit terveztem s a felavató estét egy jótékonysági estéllyel akarják nyitni. S valakinek persze azt is segíteni kell szervezni, és ez a valaki ki lehetne, ha nem én. Ezzel természetesen rengeteg meló van, de legalább nem unatkozom. Ez az egy dolog teljesen holtbiztos.
Nem fogom tagadni mennyire büszke vagyok a munkámra, anya is nagyon örült neki, egyedül apa mondta hogy: Pont azt a tornyot. Pont azt. Apa és a véleménye, amire gyakran nem is igazán vagyok kíváncsi,de ő csak azért is hozzászól. Gyors telefonnal ellenőrzök mindent. Felhívom a zenekart, még egyszer megbeszélünk mindent, majd megyek megnézni a dekorációt, a menüt és minden apró részletet, amin el tudna bukni az estély. Ha már csinálsz valamit, akkor azt tökéletesen és teljes erőbedobással. Ezt anyám tanította nekem, mikor még kicsi voltam. Ő mindig nagyon inspirálóan hatott rám gyerekkoromban. Anya a példaképem.
Igencsak hamar felmegy az agyvizem mikor közlik velem, hogy késve vannak a dekoráció felszerelésével, és még a fényviszonyos hapi sem jött ide. Nyugi Cathy, nyugi, nem akarsz mindent befagyasztani, mert a végén még koripálya lesz itt estély helyett. Magam kezdem el felrakni a dekorációt, pár segítőkész fiatalemberrel, akik meg is lepődnek, hogy nem félek a munkától. Hát igen, néha megtévesztem az embereket a külsőmmel. Sietve hagyom el a helyszínt, mikor végre megjöttek a fényes emberkék, én pedig futhatok a megbeszélésemre. Két találkám van délután, amiken pontosan ott kell lennem, ha továbbra is szeretném megtartani a jó hírnevemet.
Fáradtan esek haza, de még koránt sincs vége a napnak. három óra és kezdődik az estély. Csodálatos. Órákon át mosolyogni és a semmiről bájcsevegni a kedvenc hobbim… Elugrok fürdeni, elmerülök a meleg vízben, beállítom a telefonomat, hogy felébresszen, ha esetleg elbóbiskolnék a kádban. Mikor végzek a fürdéssel – sikerült aludnom egy keveset – beizzítom a hajsütőt és elkezdem begöndöríteni hosszú, szőke tincseimet, majd a felső tincseket befonom, s széthúzni oldalra csatolom. Ezzel kócos hatása lesz, a hosszú tincsek szabadon, átfésülöm őket, hogy csak hullámosnak tűnjön. Mivel nincsen ujja a ruhának, ezért a hajammal akarom eltakarni a vállaimat. A ruhát anyuéktől kaptam a születésnapomra. Felül testszínűnek tűnik, amint zöld minták futnak végig, s strasszokkal van díszítve mellem alatti egy vastag fodros húzása van a ruhának s zöld combközépig szoknyája, amit csak úgy soha nem vennék fel. Ám a ruha húzásától egy vékony, fátyolszerű anyag takarja a lábaim sokat sejtetően s ez a fátyolszerű valami egészen a földig leér. Be kell ismernem, hogy tényleg jól áll, pont ott emeli ki az alakom ahol kell.
Kocsival megyek a helyszínre, leparkolva sétálok egy keveset. Az esti hűvös levegőtől megborzongok. Mosolyogva konstatálom, hogy jól sikerült a megszervezése az estélynek. Mindenki beszélget, szememmel keresem a est fénypontjaként szolgáló Mr.Starkot, de nem látom sehol.
- Jó estét, Mr. Rogers – lépek oda a szőke katona mellé, aki szintén jelen van az estélyen. – Jól szórakozik?
- Miss Carter – fordul hozzám mosolyogva. – Remek az este.
- Egyedül a főszereplőt nem látom – pásztázom tovább a tömeget. – Pedig miatta van ez az egész felhajtás.
- Ne aggódjon. Stark már csak ilyen – vonja meg a vállát, mire csak bólintok.
Kissé idegesen járkálok a tömegben. Járom a folyosókat. Rengeteget melóztam ezzel az estével, nem fogom hagyni, hogy valaki csak úgy tönkrevágja! Végül kiszúrok egy alakot, aki igencsak furcsa mozgással indul a bejárat felé. Szinte rögtön mögötte termek és ráteszem kezem a vállára.
- Uram – szólok erélyesen, mire felém fordul. – Mr. Stark! Hol volt eddig? – kezdem bosszúsan.
- Ne ordibálj , szétreped a fejem… - nyöszörög, mire csak rázom a fejem.
- Uram… maga bűzlik az alkoholtól – bököm meg a mellkasát. – Nem fogom engedni, hogy ilyen állapotban bemenjen oda! – jelentem ki határozottan.
- Ez az én tornyom, és az én estém – próbál vitára kelni de nem engedem.
- Igen tagadhatatlan hogy a maga tornya. Viszont én dolgoztam ezzel az egész estéllyel, és nem fogom hagyni, hogy tönkretegye!
- De – teszi csípőre a kezét.
- Idefigyeljen! Magában annyi alkohol van, hogy valószínűsítem, hogy holnap rám már nem is fog emlékezni. Szóval szépen elmegy, lefekszik és ma már nem iszik többet! Jöjjön, megyek magával.
|
