Ahogy megölel, ahogy a nyakamba ugrik és az orromba furakszik a levendula illata. Ujjong a fülembe, szinte õ húz be a szalonba… több kosaras havernak is van, mind ezt ajánlotta, hogy a tetkós tökéletes munkákat végez, megéri a pénzét… Kicsi a hely, kicsit cigifüstös, kicsit füstölõs.

Nagyon rendes a nõ, stílusos, az biztos, nyakig ki van varrva, mint az állat, elképedve nézegetem, néha el is bambulok a képekben, Bae bök meg, hogy na, figyeljek már, ha már valami kép kerül fel a bõrömre… megszorítom a kezét, zavartan rámosolyogva.

Napraforgó. Levendula. Õ meg én. Mosolyogva nézek rá, mikor a nõ megmutatja a vázlatot, hogy mire gondolt, én pedig rábólintok. Nagyon tetszik, három szál virág, a napraforgófej, két oldalára rendezve két szál levendula, egy kilátszó szalag… az oldalamra fordulok, fel a felsõ, lejjebb a gatya, pont a csípõmre lesz, úgy kell fordulnom, hogy a medencecsont ne nyomódjon ki. A fertõtlenít, átmásolja az indigót, bemosakodik, felveszi a gépet.

Baszott rossz érzés, már bocsánat. Tûrhetõ, nem kínoznak vele, de rohadtul fáj. Elég ellentmondásos, mint amikor az embernek rettentõen elzsibbad a karja és fáj, ahogy szurkálja az idegeket…

- Meg akarod fogni a kezem? – néz rám Bae sápadtan. Mintha neki fájna… rámosolygok óvatosan kinyújtva a kezem, hogy a nõ ne rezzenjen meg, nem tudom, mit csinálnék ha elrontaná… megszorítom az ujjait. Milyen izzadt a tenyere, jesszus, ne félj…

- Ti együtt vagytok, ugye? – beszélget a nõ Bae-vel.

- Igen – lehunyt szemmel fekszek, pont a csont fölött jár, rágcsálom a nyelvem, néha összeszorul a szemöldököm, de tûröm.

- Láttam rajtatok. És mióta?

- Már gyerekkorunk óta.

- Ez édes. Azt hiszem, ti vagytok az eddigi legaranyosabb meleg pár, akivel valaha találkoztam.

Kipattannak a szemeim, mereven nézek rájuk. Hogy micsoda?! Dehogyis! Basszus, csak barátok vagyunk, õ kicsit érzékenyebb, elkísértük… egymást! Ennyi!

- Mi nem vagyunk melegek! – csúszik ki a számon elvörösödve. Basszus, Bae, eszedbe ne jusson, így is folyton ezt hallgatom edzéseken és…

Összeszorítom a számat, eszembe jut, amikor mellém bújik, csak aludni, vagy ha fél, ha örül…

- Már hogy ne lennénk azok! – rebbent vissza Bae elszánt hangja. Provokálni akar – Miért tagadsz le, azt hittem megbeszéltük, hogy felvállaljuk!

- De hát… mi nem is… - vörösödnek el a füleim.

- Sírni fogok! – fenyegetõzik. Azt ne, azt annyira nem szeretem…

- De édesek vagytok – nevet a nõ – És ki hordja a nadrágot nálatok?

- Én! – vigyorog Bae. Felvonom a szemöldököm.

- Kivéve, mikor nem kap el a sírógörcs, mert a Szex és New York aktuális részét lekéste. Olyankor nem is lehet hozzá szólni… meg sem lehet érinteni! – duzzogok – És a reggeli sminkelés… másfél órát várunk, hogy elinduljunk… és…

- Ezért még számolunk, Niloy Connor May Sunwou! – csattan fel nyakig vörösen, megcsapkod. A nõ addig biztonságosan elveszi a gépet…

- Kész is – mosolyog rám egy bõ fél óra múlva. Óvatosan állok fel, a bõröm fáj és húzódik, de nagyon jól néz ki. Mosolyogva nézek Bae-re, aztán a nõ leragasztja az oldalam, miután bekente.

- Te jössz, te igazi férfi – nevetek fel. Már erre elsápad, leül és összepréselt ajkakkal tartja a kezét. Leülök mellé, megfogom a kezét, bár az elõbb õ húzta meg, tudom, milyen kis hebrencs.

- Barátság tetkónk lesz! – mosolyog rám, de gyöngyözik a homloka. Megszorítom a kezét, nem érdekel, mit gondol a nõ. Nagyon fájhat neki, olyan kis vékony a csuklója…

- Igen, az lesz, nyuszika…

XxX

- Nemsokára fellépésem lesz – forgatja a csuklóját, pedig le van kenve-kötve, hogy ne fájjon neki, ne gyulladjon be. – Tudod, a múzeumok éjszakája miatt, a cirkusszal. Remélem, eljössz.

- Ki nem hagynám, de elõtte tudod, hogy még van egy hely, ahova el kell mennünk.

- Hova? Még egy meglepetés? – elmosolyodok rajta. Sajna nem… bár az lenne, bármit megcsinálnék érte.

- Nem annyira… orvos.

- De miért?

- Te is tudod, miért.

Rám néz sápadtan, de csak megszorítom az ujjait. Rettentõen aggódok miatta, félek, hogy összeszedett valami betegséget, de valami komolyabbat… nem, erre nem is gondolhatok, nem. Semmi baja, biztos csak valami futó vírus. Majd én ügyelek hogy szedje a gyógyszert, ha kap, rendesen egyen…

Mindenhova elviszem, anyuék bíznak bennem, az õ szülei is. Tudják, hogy bízunk egymásnak, és hogy vigyázok rá, minden áron.

Egy csengésre riadok fel, álmosan tapogatózok a telefonom után. Csörög… basszus, elaludtam a számítógép elõtt…

- Szia, Niloy… - hallom Bae hangját. Elmosolyodva dünnyögök, miközben hallgatom, hogy hiányzok neki, szar egyedül aludni… Õ is nekem. Tényleg. Megszokta, jó érzés.

Most már illik átmászni az ágyamba.

XxX

Nem véletlenül járok vezetésórákra, egy hónapon belül meglesz a jogsim… Ha megyünk valahova, mehetünk csak úgy, nem kell buszra, taxira várni. Nem kell aggódni semmi miatt majd, tényleg.

Utálom ezt a helyet. Kosáron tört már el a kezem, ment ki a bokám, és a többi, egyébként is rossz elõérzetem van az ilyen helyek miatt, pláne hogy Bae-t hozom be…

- Niloy, ha miattad bent fognak tartani, és ilyen fos, szaros etetõ programra fognak, és ezért lekésem a versenyt… és nem mehetek… azt sosem bocsájtom meg neked! Remélem tudod!

- Ne aggódj, csak kivizsgálnak – szorítom meg az ujjait. – De muszáj, ez így nem jó.

- Nem lehetett volna a verseny után?

- Már így is rezeg a léc – morgok. Utálom, hogy húzná az idõt, mindig, bármi áron.

Nem mehetek be vele, megkért, így hát idegesen kint maradok, malmozva az ujjaimmal. Csak ne legyen semmi baja, tényleg csak valami szar vírus, mostanában úgyis terjed valami gyomorpanaszos, egyszerû gyógyszerrel ki lehessen kezelni, kérem… nem tudom, kihez imádkozhatnék.

Meddig van bent, ugye ez nem azt jelenti, hogy valami baj van és több vizsgálat kell? Basszus, Bae, merre vagy már…

Végre kijön, én pedig azonnal felpattanok.

- Mi az? – nézek rá, megérintve a vállát, de olyan kába mosollyal lép el mellettem, hogy le is esik a kezem a válláról. Valami… nincs rendben.

- Olyan cuki… és soha többé nem látom – andalog, csámpásan rakva a lábait. Összeszorítom a fogaim. Mirõl beszél?

- Kit? Mit mondott az orvos?

- És a nevét se tudom…

Összeszorul a gyomrom, a levegõt se kívánom. Hogy mi?

XxX

Ideges vagyok, amióta hazajöttünk a kórházból, szétvet az ideg. Bae nem mondott semmit, csak hogy kapott pár bogyót és minden rendben, és onnantól kezdve ignorál. Sétálok körbe a szobámban, leülök a géphez… Valami nem stimmel, nem, valami nem jó. Beletúrok a hajamba, beletépve. Nincs rendben valami nagyon nincs…

Kinézek az ablakon, fontolgatva, hogy átnézek Bae-hez. Azt mondta, ma nem lesznek otthon a szülei, és úgy éreztem, bármibe belemennék, csak lássam hogy semmi baja, hogy megint úgy viselkedjen mint régen… és úgy aludjon, hogy hozzám bújik.

Kinézek az ablakon, és látom, hogy a fehér pulóveres vékony alak – Bae! Mit csinálsz? – felszáll egy motorra, felém int és a motor erõs motorbõgés közepette eltûnik.

Ledöbbenve állok az ablakban, összeszorítva a szám. A kurva életbe…

Hova ment? És ki az az alak?

A rohadt életbe, mit érdekel egyáltalán engem? Bae egy normális alak, persze… egyértelmû, hogy nem… nincs oda a lányokért, persze, biztos megismert valakit, én a legjobb barátja vagyok, ennek örülnöm kéne!

De miért nem tudom, hogy ki az… nem mondta el…?

A kései óra ellenére csak felmarkolom a mobilom és a fülesem, cipõt cserélek. Futni akarok, bömbölõ zene mellett nem izgat, nem akarok gondolkodni sem!

XxX

Aludni egyáltalán nem alszom jól, nem tudom mennyit futottam, de a végére nem láttam a kimerültségtõl. Akkor is szar…

Aztán jön egy tweetszerû üzenet, kelletlenül nézem meg reggeli közben. Étvágyam sincs. Megcsendül a telefon. Tweet egy-kettõ-három.

„Niloy, fent vagy? Kelj fel, na! Átmehetek?”

„Niloy, azonnal szólj ha fent vagy, átmehetek?”

„Niloy, készülj, átmegyek!”

Zavartan babrálom a telefonom, hogy kellene válaszolni, de olyan… nem akarok.

Mit mondjak? Ez szar. Basszus.

Borzalmas barát vagyok.

„Fent vagyok, gyere csak J”

XxX

Ez tényleg… Egy ritka szar embernek érzem magam, Bae pedig csak rója a köröket a szobámban, én ülök az ágy szélén és hallgatom, nézem ahogy gesztikulál, vigyorog, néha felsikkant és megrázza a haját, beletúr, nevet és lelkendezik…

Én meg egy ritka féreg vagyok, hogy nem örülök neki. Sõt, szar érzés, de próbálok mosolyogni, már ráfagyott az arcomra. Ülök, az arcomon egy szar mûmosollyal és bólogatok…

De neki jó, akkor én miért nem örülök?

- Szuper – mosolygok rá keserû szájízzel. – Holnap kezdõdik az iskola.

- Tudom, hát nem szuper? – abszolút nem figyel rám. Bae-nek amúgy is külön világa volt, de úgy érzem, ebbe már pont nem férek bele. Csak mosolygok, és bólintok. Oké.

Aztán hallgatom tovább, ahogy mesél a félmosolyáról, meg a szemérõl, meg a hajáról. Bárkivel szívesebben cserélnék, csak ne itt kelljen lennem. Rossz barát vagyok.

XxX

Másnap felveszem az egyenruhát, megcsinálom a hajam… mielõtt betûröm az inget, megnézem a tetoválást a csípõmön.

Úgy van, hogy Bae-vel együtt megyünk, mint minden reggel, felveszem a táskát az oldalamra, elegáns, sötétbarna táska, és elköszönve anyuéktól sétálok át Bae-ért, hogy együtt menjünk. Ez rutin, minden reggel együtt járunk, megszokás, hagyomány és tradíció.

- Jó reggelt – mosolygok az anyukájára. – Bae kész van már? Indulnunk kell, hogy beérjünk a megnyitóra.

- Niloy…? – néz rám meglepve, én pedig érzem, hogy megint az arcomra fagy a mosoly – Én… nem is tudom, ez elég…

Leolvad a mosolyom. Bae elment volna nélkülem? Ezt nem hiszem el, ez nem így volt megbeszélve. Még Bae se csinálna ilyet.

Ne, ne ne… ne, Bae, ne sírj, ne…

Idegesen simogatom a fejét, ölelem magamhoz, szorítom magamhoz, hogy véletlenül se tudjon elfutni, de remeg a kezemben. Jesszus, majd kiesik a szemem, nem tudom, mit csináljak mit mondjak…

Beledobbant a szívem, amikor nekem simult, de ezt nem tudom hová tenni. De most nem is tudok másra figyelni, csak hogy mennyire remeg és sír, basszus, ne sírjon, azt nem bírom elviselni, egy utolsó kis szardarabnak érzem magam, ha sír…

Nem tudtam megvédeni, hogy ne legyen rossz neki, vagy én bántottam meg… basszus ne… Az arcom a tincseibe fúrom, vigasztalva simogatom meg. Ne érezze, hogy én is mennyire a pánik szélén állok, bár én attól, hogy õ így kipörgött.

- Sshhh… nyugalom – suttogom nyugtató hangon, elnyomva magamban a remegést – Nyugodj meg. Csinálok neked kakaót, fõzök kakaót, rendben? – simogatom meg az arcát – Véletlen volt… nincs semmi baj, nyuszika…

Finoman letörölgetem a könnyeit, legszívesebben nyomnék egy puszit az orrára, amitõl mindig mosolyog, de most nem merem…

Rám sem mer nézni. Hiába próbálok mindent, mindig elhúzódik, próbálom mosolyogni… Hiába van kint nagyon hideg, a kandallóban is már csak épp hogy parázslik a tûz, kimászik mellõlem. Érzem, hogy kicsusszan a paplan alól, és kisunnyog. Utána kéne szólnom, hogy ne menjen, hogy hova megy, maradjon itt, de csak nyitott szemmel nézek utána és hallgatom lent a motoszkálást.

A hátamra fordulok sóhajtva. Nem tudok aludni, ez így nincs jól. Mindig is éreztem, sõt, igenis tudtam, mit flancolok, hogy Bae feminin viselkedése nem véletlen, ez van. Nem zavar, a legjobb barátom, bekötött szemmel is a tûzbe mennék érte.

Fogalmam sincs, mikor készülök ki annyira, hogy elnyomjon az álom, de amikor hajnalban, maximum egy-két óra alvás után felriadok, esélyét sem érzem, hogy kimenjek futni. Leviszek egy vastag plédet és a kanapé sarkában kuporgó Bae köré csavarom, nehogy még jobban elfagyjon.

Sírt, foltos az arca, piros és püffedt… sóhajtva törölgetem le az arcát nagyon óvatosan.

Csinálok reggelit, de amikor felkel, csak maga elé mered, nyúzottan, még csak kísérletet se tesz, hogy cinkeljen vagy valami, és eltolja az ételt… sóhajtva nézek utána, leülve, szemben az üres székével. Basszus…

Xxx

Én ezt nem bírom, meg fog fojtani ezzel a kisugárzással, én nem ezt a Baet szeretem, hanem a kis harcost… én se tudok hova tenni dolgokat, de valahol mélyen még szarabbul esik, hogy õ nem is akarja.

Mindegy, nem gond, nem… csak ezt ne csinálja!

- Bae, beszélnünk kell, ez így nem mehet tovább – simogatom meg a kezét.

- Jó… de nem tudnád már akkor mondani, mikor haza értünk?

- Nem akarom. Most akarom megbeszélni, szar érzés ez így. Hogy nem beszélünk… legalább is, te nem szólsz hozzám.

- Én… sajnálom a tegnapot! – fakad ki. – Én nem akartam én… ne haragudj…

Oldalra pillantok, lassan kiengedve a levegõt.

- Túl fogom élni, elõttem is rengetegen látták már azt a gagyi vámpíros filmet.

- Nem azt…

- Másra nem emlékszem – hagyják el a számat a szavak, közben figyelem õt.

- Nem? – remegnek a szemei.

- Nem.

Kis bolondom… felé nyújtom a kezét, a karjaim közé bújik. Végre, fellazul és nem fog sírni… megsimogatom a haját.

Van idõnk, elcsalom az út két oldalát szegélyezõ mezõkre. Nevet, kiabál és futkos, én egy kis késsel lemetszek jó pár csokor levendulát. Mindenhol ez az illat van, a kezén, a haján.

Mi mindig barátok leszünk. Hallgatom ahogy csacsog, aztán kicsit elszunyókál a vállamra dõlve. Egy szál levendulát forgatok az ujjaim között, lesandítok rá. Legalább végre pihen, rendesen…

Szeretem a levendulát. Baere emlékeztet… de a napraforgó közelebb áll hozzám. A levendula Bae: finom, kecses, illatos, pasztellszínû, gyengéd.

Én meg a napraforgó, a masszív szárral, a bumfordi, merev fejjel, a pici szirmokkal. Az egész olyan… nem is tudom. Én.

- Bae… cicus, megérkeztünk – suttogom a fülébe csendesen. Olyan, mint egy kismacska, egyszerûen a számra jön, hogy becézzem. – Bae…

- Még egy picit – dünnyög álmosan, a pofiját a vállamhoz dörzsöli. Mosolyogva, szuszogok a hajába, lehunyva a szemem. Mindenhol a levendula illata…

- De hazaértünk… ha továbbmegy a busz, fennragadunk. Gyere, most jön a meglepetés.

- Milyen meglepetés? – nyitja ki résnyire a szemeit.

- Hát, meglepetés. Na? – cirógatom meg az ujjbegyemmel az orrát. – Gyere.

- Éhes vagyok – nyüszít, miközben a hátamra veszem a táskát és lesétálunk a buszról. Nála egy táskában a virágok vannak. Mindenhol ez az illat, de az utolsó pillanatban visszafogom magam, hogy ne szimatoljak a hajába. Basszus, mi van velem…

- Van még csoki a táskában – rebbenek fel, ránézve.

- Elõveszed? – pillog rám, én pedig nevetve biccentek.

- Persze, csak ints le egy taxit.

- Még mindig nem mondod el, hova megyünk? – kérdez rá, mikor a kezébe nyomom a csokit, de amikor kibontja, orvul odahajolok és beleharapok. – Naaaa! Disznó! Az én csokim!

- Hamm – nyalom meg a szám. – Nem mondom el.

Csak imádkozok, hogy tényleg jól süljön el… Beülünk a taxiba és csendesen rágom a szám, mint mindig, amikor stresszelek. Észreveszem, hogy Bae nézi az arcom, de csak rámosolygok.

- Jó az illata a virágoknak – mosolygok.

- Az… imádom a levendulát. De akkor is ez a legjobb – forgatja a napraforgót az ujjai között.

- Mert?

- Hát, mert tõled van! – pillog rám. Elnevetem magam és intek a taxisnak, hogy kiszállunk. – Meg is jöttünk? Hol vagyunk?

Hát – nézek rá kicsit idegesen – A múltkor, meg azelõtt, meg azelõtt, meg azelõtt – vigyorgok, amikor megbök.

- Értem, na – duzzog.

- Említetted, még régebben – célozgatok megint – Hogy szeretnél… egy tetoválást. Igazából, én is régóta gondolkodom rajta – vallom be – De úgy voltam, hogy nélküled talán nem merném megcsináltatni. És ha te is szeretnél, arra is gondoltam, hogy… csináltathatnánk valami hasonlót. Nem teljesen, csak… én örülnék, ha lenne rajtam valami, ami Rád emlékeztet.

- Tényleg…? – néz rám a nagy cicaszemeivel. Picit el is vörösödök…

- Aha… - dünnyögök – De persze, neked nem kell, ha nem akarod, csak én… örülnék, ha legalább addig bejönnél velem.

Elégedetten állok be a tus alá, megengedve a kellemesen meleg vizet és átdörgölöm a hajam, a mellkasom, elõveszem a tusfürdõm. Épp lehajolok érte, amikor megrándul a csap és a gõzzel együtt végigégeti a hátam… csapkodva törtetek ki a tusolóból, remegve kapom magamhoz a törülközõt, lecsattogva.

- BAE!

- Ha? – pillog rám. Nekem viszont ég a bõröm, mintha megnyúztak volna!

- MÁR MEGINT AZT A ROHADT CSAPOT PISZKÁLOD!

- Én nem! Meggyanúsítasz! Sírni fogok!

Ne már, basszus, miért csinálja ezt folyton… Basszus már…

- Jó, jó… csak ne sírj… - sóhajtok fel.

- De igen, mert ilyen vagy!

- Jó… - sóhajtok fel.

- Kérj bocsánatot! – cukkol. Egyszer elverem a fenekét, az biztos, hogy hason fog aludni!

- Én nem kérek!

- KÉRJÉL! – sírja el magát. Ezt a sunyi disznót, elmotyogok neki egy bocsánatot, és visszamegyek. Legalább az izzadtság lement rólam, de a szappan kezd kényelmetlenül rászáradni a vállamra, tépi a bõrt. Azért gyanakodok és nyitva hagyom a kabin ajtaját, hátha megint szórakozni támad kedve…

XxX

Megkönnyebbülve a zuhanytól öltözök fel és leballagok, de már olyan éhes vagyok, hogy a tea se segít.

- Szeretem az üvegtésztát – motoszkál Bae a kezem alatt. Rámosolygok, de szinte csorog a nyál a számból.

- Tudom, azért vettem. Nehéz volt, de vettem.

- És este milyen filmet nézünk?

- Csak akciófilmem van.

- Tudod, hogy azt utálom!

- Tudod, itt nincs se internet, se térerõ – rándítom meg a szemöldököm, miközben megrándítom a wokot, hogy ne törjenek a zöldségek, és meglocsolom szósszal.

- Tudod mi van itt viszont? – duzzog?

- Na mi? – mosolygok, megkeverve a tésztát. Egyre jobb, elájulok, olyan éhes vagyok…

- Ez – harap nyakon. Úgy látszik õ is épp elég éhes, de ez nem azt jelenti, hogy engem kóstolgathat! Egy mozdulattal a pultra csomagolom, lefogva, hogy csak ficákolni tudjon, és van valami… jó érzés abban, hogy kiszolgáltatva fekszik, mint egy kis gusztusos elõétel.

- Naaa… Niloy! Naaaa!!

- Rossz vagy – húzom össze a szemeim.

- Tudom, de cserébe cuki, és szeretsz. Niloy, engedj el, NIlooooooy! – nyüszít – Király vagy meg minden, és nem volt felesleges az ovis karate, csak engedjél mááááár…

Hahh, most én dirigálok, a-a, nem adom olyan könnyen a kezembõl az irányítást, de félõ, hogy a tészta odakapódik, én meg majd megvakulok az éhségtõl…

Épp felemelném a fakanalam, amikor visszafordulok, mert már ismerem annyira Baet, hogy tudjam, nem elégszik meg ennyire és támadni akar… lefogom, a háta mögé csavarva, a mellkasa szinte nekem simul. Érzem az édes tusfürdõjét.

- A-a.

- Utállak! – dünnyög, de én csak nevetve engedem el, összefonva az ujjainkat nyomom a kezecskéjére egy puszit, aztán visszafordulok az ebédünk felé. Szeretek fõzni.

XxX

Az egész olyan rohadt idilli, szokás szerint nem hallgat rám, odaégeti a mályvacukrát, a lángoló, olvadt cucc lepottyan, õ pedig még meg is lepõdik, mert hát ez most hogy… Belekortyolok a sörbe, megiszom a söröm, elfogynak a sörök. Elfogy a mályvacukrom, persze az õ arca szippantja be, de amilyen élvezettem eszi a kekszen, nem is bánom. Legalább eszik. De azért dolgozzon meg érte!

Imádom ezt a kiscica fejét, meg tudnám ölelgetni…

XxX

Már nehéz a fejem, szinte tekereg, eldõlök a pokrócon a tábortûz mellett, de amikor Bae bele akarna szédülni a parázsba, inkább felnyomom magam és megfogom a derekát, duruzsolva, hogy felmegyünk, aludni, késõ van, fáradt és jót fog tenni. Fogalmam sincs, milyen marhaságokat hordok össze, de ahogy nyaklik jobbra-balra, ledönt a lábamról. Úgy esek, hogy én kerüljek alulra, nehogy odavágja magát a lépcsõ fokainak, de egy pillanat alatt el tudnék aludni. Túl sokat ittam.

- Gyere nyuszika, gyere, már nincs messze az ágy – kuncogok és felsegítem. Leteszem az ágyra, leszedem a pulcsiját, a nehéz cipõt, a nadrágot. De vagy mellé nyúlok vagy õ tekereg… - Eloltom a tüzet, aztán jövök – suttogok.

Kint leöntöm egy adag homokkal és pernyével a tüzet, figyelme hogy tényleg elaludjon, aztán visszamegyek, enélkül igazán hideg van itt kint. De bent az elzárt kandalló miatt jó meleg van, hiába jön az õsz, hideg lesz… Megdörzsölve a karom megyek fel, fel a lépcsõn, eldõlve az ágyon. Nevetek, ahogy próbálja leszedni rólam a felsõt, hagyom neki, nevetve tologatom el a kezét, had morgolódjon.

- Akkor nem lesz film? – dünnyög, de már álmos a hangja.

- Nem, egymás társaságát kell élveznünk – ásítok. – Teljesen lemerült a laptop.

Lehunyom a szemem álmosan, ahogy a pici ujjai a hajamba túrnak. Elalszom, csak pár pillanat…

- Olyan puha… azt a hajápolót használod, amit mondtam?

- Azt – mormolom.

- Niloy…?

- Hm?

- Te már… csókolóztál valaha?

- Aha – dõlök felé, résnyire kinyitva a szemeim. Ha trécsel, egy darabig nem lesz alvás. – Mert?

- Mindegy – harapdálja a puha, rózsaszín ajkait. Figyelem, ahogy a felszûrõdõ tûz fénye megvilágítja a bõrét, a szemeit. – Akarod, hogy megmasszírozzalak?

Belemegyek, feljebb mászok és hason fekve elnyúlok, õ pedig rám nehezedik. Kellemes, már ettõl kiroppant egy csigolyám, és a mai munka után pláne jól esik. Ért ahhoz, hogy kell szétgyúrni a vállam… Imádom… Minden pici porcikáját.

- Isteniek a kezeid – morgom a párnába.

- Niloy?

- Ha? – nyáladzok jólesõen.

- Téged már… haraptak nyakon?

- Nem…

- És milyen érzés lehet… szerinted? – lustán kinyitom a fél szemem, felsandítva rá.

- Nem tudom.

- Esetleg… - simítja végig a meztelen hátam az ujjbegyeivel, a körmeivel - mi… kipróbálhatnánk, nem? Szóval, úgy értem, nemsokára már csajunk lesz – dadog – meg ilyenek… és mi úgyis a legjobb barátok vagyunk, és soha senki nem tudná meg… és… csak gyakorolnánk. Ilyen… semmi extra, csak… kipróbálni.

Szussantok egyet, lehunyva a szemeim.

- Jó, kezded.

- Én… én nem tudom, hogy kéne, én… még nem csináltam ilyet… - motyog lassan forgó nyelvvel. Megnyikordul a fejem mellett a matrac, megérzem a forró ajkait a nyakamnál nem sokkal a fülem alatt, és egyszerre vibrálnak be az idegszálaim. Visszafojtom a levegõt is, nyitott szemmel meredek a sötétbe, érezve a forró leheletét.

Egy mozdulattal kapom el a derekát és magam alá szorítom, a csípõje a lábaim közé kerül, a kezeit finoman lefogom. A csuklóján vibrál a szívverése.

- Megmutassam, hogy csinálja egy profi? – duruzsolom széles mosollyal. Kócos…

- Azt mondtad, még sosem csináltad.

- Nem, de nyilván jobban csinálom, mint bárki más…

- Nyilván.

Aha, szóval provokálsz? Rossz ötlet. Itt fekszel alattam, kifeszítve, egy vékony göncben, kócosan, leszorítva, és be akarsz szólni? Most én vagyok felül, most nincs cicaszem és cicamosoly… lehajolok, az orrommal lassan beszívva az illatát, még lassabban nyitom ki a szám, hogy a forró sóhaj megborzongassa, és beleharapok, lassan fokozva a fogaim nyomását. És ahogy felnyög rá! Megfeszül minden izmom.

Az ujjacskái megsimítják a karom, a vállam… levegõért kapva emelem fel a fejem, de olyan közel van, hogy könnyedén összeérhetne az orrunk.

- Na, el ne élvezz már.

- Én… nem! – dünnyög. Félmosollyal figyelem, ahogy futkosnak rajta a lángnyelvek, ahogy álmosan és mégis perzselõen csillog a szeme, és amikor megnyalintja az ajkait, az szinte szikrázik.

Annyira… olyan nagyon…

De megérinti az arcom, én pedig levegõ után kapok és egy pillanatra és elkapva a tekintetem a látványtól a nyakába fúrom az arcom.

Ez rohadt szar ötlet volt, borzalmas, nem csinálhatom ezt! Egyáltalán, mit csinálok?

- Niloy…? - érzem meg a kezecskéit a hátamon. – Elaludtál…? – suttog.

- Nem – morgok. Én csak hülye vagyok. – Csak kicsit megszédültem, bocsi.

- O-oké – dünnyög, én meg erõt veszek magamon és felnyomom magam róla, eldõlve mellette. Egy takaró… mennyit fogok ma aludni? Semennyit, mi? Franc… álmos mosollyal felé tárom a karom, hogyha akar, bújjon ide, hogy beérjen minket a takaró és a pokróc, és ahogy szeret aludni, majd mikor elfészkelõdött, betakarom magunkat és a fejéhez hajtom a fejem.

- Jó éjt, nyuszika –dünnyögök.

XxX

Másnap hagyom aludni, sõt, én nagyon korán felkelek. Még épp csak pirkad, én már felkötöttem a cipõm, hagytam egy cetlit hogy kimentem futni…

Gyönyörû itt a táj, végig tudom futni-sprintelni a töltést… a mobilomon követem a távot, hallgatom a zenét.

Kitisztul a fejem. Ma nem szabad annyit innom, jesszus…

Amikor visszaérek 13 kilométer után, Bae még alszik. Sebaj… kidobom a cetlit és nekiállok a reggelinek. Ha már ott voltam, elfutottam üzletbe, veszek friss bucit, olyan mézes-magosat, amit Bae annyira szeret és még meleg; a belseje omlós, a külseje ropog. Van még rá vaj, lekvár, isteni lesz… éhes vagyok.

Keverek neki kakaót, vaníliával, és felmegyek a galériába, elhúzva az orra elõtt.

- Jó reggelt – piszkálom, egy tollal az orrát simogatom, hogy fintorogjon. – Ébresztõõõõ…

- Neeeehh… - húzza a fejére a paplant.

- Süt a nap, reggel van, hoztam reggelit. Van kakaó… naaa – piszkálom a talpát a tollal – Vaníliásat csináltam, amit szeretsz. És ne aludd végig a napot… Bae…

Kiles a takaró alól álmosan, kócosan.

- Olyan igazi fõzöttet?

- Tejszínhabbal – biccentek. – Gyere, olyan meleg van, fürdünk a tóban!

XxX

Nem is tudom, mennyit ökörködtünk, a reggeli isteni, az ebédre grilleztünk a kinti sütõn, frissen, sok zöldséggel… fürdésre való idõ volt, az utolsó meleg napok egyike. Sikerült rávennem, hogy biciklizzünk be a városba, hogy holnap reggel ezzel már ne legyen gond, vettünk vacsorára még édességet neki, gumicukrot, még sört merthogy elfogyott…

Hazabicikliztünk. Isteni táj, és jól mutatott a pasztellrózsaszínra kent, fehér kosaras biciklin.

- Kezd hideg lenni – fut be mellém a kertbõl, vastag pulóverben. Épp leöntöm a teát, az egyiket elé tolva.

- Azaz. Ennyi volt a nyár, hazamegyünk és kezdhetünk a suliban – nevetek rá, meglökve a csípõmmel finoman. – Várd meg, hogy kiázzon, addig elõszedem a laptopot.

- Le tudom forrázni a teát – ölt nyelvet – Biztos hogy csak szar akciófilmjeid vannak?

- Dehogy – hunyorítok félmosollyal, mire közelebb óvakodik – Mondtam, hogy megnézem veled azokat a gagyi vámpírfilmeket, egy edzés, egy film.

- Komolyan? – sikkant fel – Tényleg? Elhoztad?

- Az elsõt, igen – vigyorgok – de csak azt, mert csak egy edzésen voltál! Valamit valamiért.

- Seggfej! – ugrik egy picit, tapsikolva – Juj, tedd be, gyorsan, meg hozz édességet, hozom a teát meg minden, naaaaaa… – noszogat, én pedig nevetve ásom elõ a mappák mélyérõl. Elindul a komor, bamba vízfejû szépfiú meg a botoxtúltengéses csaj monokróm arckifejezésének habzó nyálzása, én pedig a teámba készülök fulladni. Mintha már lenne az íze a teámnak mint megszoktam, gyanakodva kortyolgatom.

- Bae, mit tettél a teába? – szimatolok bele, de lepisszeg, hogy a legjobb résznél pofázok és ugyan figyeljek már mert nem fogom érteni… megvonom a vállam és megiszom a hatalmas bögrével. Majdnem fél liter… Bae pinky bögréje se kisebb, ez pont olyan didergõs napokra való.

A végére épp csak elfojtani tudom a röhögésem és egyensúlyozok az alvás peremén. Hála istennek hogy vége, és ebbõl még három!

- Ez olyan… olyan romantikus, nem? – néz rám – Képes visszafogni magát, hogy ne ártson a szerelmének…

- Most akkor ha vámpír és vega…? Egyáltalán vega ha állatokat szív le? És ha nincs benne vér, hogy áll fel neki? – gondolkodok felvidultan, kipirult arccal. Valamit tuti nyomott a forró teába, mert igencsak melegem van.

- De hülye vaaagy! Ez önuralom kérdése!

- Szerintem képessége sincsen rá – cukkolom gonoszan, kiöltve a nyelvem, mire sikoltva próbál felém kapni, de a reflexeim még mûködnek. Fél kézzel simán elkapom és leszorítom, a combjaimmal a combjaira nehezedek, hogy leszorítsam, a szabad kezem karomszerûen felemelem. – És most addig csikizlek, ameddig bocsánatot nem kérsz!

- Nem kérek bocsánatot! – sikít és kapálózni próbál de nevetve közelítek felé.

- Halljam – vigyorgok és megcsikizem az oldalát, a bordáinál.

- Neeeem! –sikít, de már õ is nevet, szinte hisztérikusan.

- Mondd hogy igen, igen, sajnálom – bólogatom is hozzá, de amikor a bordái érzékeny részéhez érek, visongva dob magán egyet, de olyan erõvel, hogy leesek a kanapéról, de õt magammal rántom elsõ megdöbbenésemben. Rám zuhan, le is fejem, de kivételesen õ van felül.

- Nem sajnálom – vigyorog rám zihálva, teljesen zilált külsõvel, kipirulva. Elnevetem magam, megcsóválva a fejem, a lábammal beleütközök a ma este megivott üres sörösdobozokba. Megint sokat ittunk volna?

- Tudom. na, élvezel felül lenni? Ne szokd meg.

- Mert?

- Mert nem gyõzöl le, és… - kezdem az érvelést, de ahogy felülnék, hogy demonstráljam az erõviszonyokat, talán rosszul hajoltam talán õ akar lejjebb hajolni, hogy fenyegetõbb legyen…

De megérzem a számon a száját, az illatát. Abban az egyetlen szent pillanatban, ahogy megmoccannak a puha ajkai, reflexbõl, gondolkodás nélkül szorulnak az ujjaim az ujjaira, és visszacsókolva, ösztönösen.

Egyszerûen mindenhol ott van, nem is gondolkodok, hogy mit csinálok, csak morranva, már-már apró harapással csókolok vissza, mintha minden porcikám mohón magához akarná rántani.

Felnyögök halkan az érzésre, õ felnyüffen, érzem a leheletét, elkerekedett szemmel nézek rá, ahogy elkapja a fejét, elsápadva aztán hirtelen vörösödve mered rám.

Túl hamar tisztul ki a fejem. Na basszameg, ez meg mi volt…? Te jó ég, ez mi a szar volt?!

Némi fészkelõdés, helyezkedés, pakolás – nyuszi elõ, pokróc fel, cipõ le, láb fel - után nem kell sok, hogy Bae feje elõre biccenjen és lassan a vállamra dönti a fejét, még tíz percen belül finoman horkantva nyitja ki a száját. Mosolyogva cirógatom meg az állát, és becsukom a száját, nehogy kiszáradjon és még a torka is fájjon.

Fájnak a szemeim, de egyenesen ülök, hogy a nyaka ne gémberedjen el. De én is bebóbiskolok, ahogy ringat a busz, égnek a szemeim, hát nem harcolok ellene. Legalább nem fognak kiesni a szemeim, és a vezetõ bemondja, merre vagyunk.

XxX

Hamarabb kelek fel, mint Bae, mosolyogva nézem, ahogy összekuporodva durmol a vállamon. Ráhagyom, a hajához hajtva a fejem mosolygok. Bae illata van, kellemes, és puha!

Figyelem az alattunk elfutó szerpentint. Minden olyan szép itt, zöld, sárga kavicsokkal, kék vízzel. Ez még természetes, kint van egy szép tiszta tavacska partján. Szeretek ott, a mienk olyan negyed óra autóútra van Bae családjának a vikkendházától. Ahhoz képest, amilyen fokozatban dolgoznak a szülei, viszonylag egyszerû, de szerintem sokkal jobb így. Nincs túlbonyolítva.

Bae mocorog, lepillantok rá halvány mosollyal. Kipirult, és a szemei is tisztán csillog, legalább tényleg kialudta magát. Hála istennek, nem tudom, mit csináltam volna, a hulláját nem tudnám magam után vonszolni.

- Miért húzod a fejem a vállamra?! – piszkál, de csak mosolygok. Oldalra fordítom a fejem, megmozdítva a vállam.

- Nézd, itt van a vízesés, ahol kicsinek mindig lógtunk, míg anyáék nálatok grilleztek a nyaralóban.

- Tudom! – tapsikol – Ez a kívánság vízesésünk, már nem vagyunk messze! Kívánj valamit! – cibálja meg a pulóverem.

Lehunyom a szemem, de még mindig látom a kicsit sziklás, kicsit homokos partrészt, hogy a vízesés tövétõl öt méterre érezni azt az erõs levendula illatot, ami a bokrokból árad… a latyakosabb részen vadmenta, kakukkfû…

Kívánok.

XxX

Kinyitja az ajtót, én pedig sóhajtva dobom le a csomagokat. A leterített asztalon, a szekrény tetején puha olajban eltett levendulacsokrok, gyógynövényes illatok lengenek be mindent, hogy ne kezdjék meg a molyok, a bogarak, és mellé isteni az illata. Jaj, ez egy annyira remek ötlet volt, szinte már most pihenek.

- Még mindig olyan szép, mint régen – roppantom ki magam.

- Igen! Tudom… most pedig döntsd el, mit fogunk enni! – szedi le a kanapéról a lepedõt Bae.

- Még nem tudom, gondoltam kivesszük a fészerbõl a biciklit, elkerekezünk a faluban levõ boltba és bevásárolunk.

- Nem Niloy – néz rám, még a kezét is csípõre vágja, mint egy hepciás feleség – Te elkerekezel, én meg addig takarítok egy kicsit és berámolok. Aztán szerzel fát estére, mert én biztos nem fogok itt fagyoskodni!

Hát persze, igenis, drágám. Bár vele vitatkozni, még lealázna a rutinjával, hát belemegyek. De hogy valami útmutatást, mit akarna enni… elgondolkodok, mi az, amit nagyon szeret, és én is el tudom készíteni.

Tetszik, ahogy a hajamba kap a szél, felállok a nyeregrõl és tekerek. Régi, nincs rajta se váltó, se spéci ülés, kemény a nyereg és csak úgy lehet fékezni, ha hátratekerem a pedált. Mégis jó… mosolyogva gurulok a földúton.

Még jó, hogy a bicikli elõtt van egy fonott kosár.

Kis bolt, az elsõ, amit meglátok és az isteni útmutatás vezeti a kezem, két tábla csoki, egy nagy zacskó mályvacukor. Veszek friss magvas bucikat, friss vajat – nem margarint, vajat! – áfonya és eperlekvárt… grillezni való húst, friss, piaci zöldségeket. Jó lesz ez, elégedetten mosolygok. Szeretem a friss zöldségek illatát, és így, piacról, helyi kisboltból még az illata is más.

Hazakerekezek, és megfogom a két nagy papírzacskót, a három papírtáskát, amiben a friss kaja van. Csak nem túlzás három napra. El fog ez fogyni…

Persze Bae a zsebembe tuszkolta a pénzt, juszt se azt költöttem. Majom, mégis mit gondol? Majd visszacsempészem a kabátzsebébe.

Elismerõen füttyentek, amikor átveszi tõlem a táskákat és becuccolok. Kevesebb por, friss virágillat, de ez a bolyhos valami…

- Egy ágyat vetettem, remélem nem baj – masírozik ki a konyhába elõttem.

- Nem, te úgyis a kanapén alszol – cukkolom.

- Csokit hoztál? – tûnik el könyékig a táskában, de abban épp a zöldségek vannak, rossz lyuk. Elhúzom a szám, lemondóan csóválom a fejem és kiveszem a papírba és zacskóba csomagolt húsokat, a tésztát. Ejjh, hát dehogy, elfelejtettem, ajaj… - Pedig mondtam!! – fakad ki.

- Csak gondoltad – emelem fel az ujjam.

- Nem! Mondtam! Mondtam, hogy hozzál csokit! – hisztériázik, kimeresztve a nagy szemeit, legörbítve a száját. Jaaaj, beveti a cicaszemeket, a kis aljas. Jókedvûen hunyorítva pillantok rá. Kis majom. De édesen csinálja, ez a szexepilje.

- Hunyd le a szemed – hagyom figyelmen kívül a hisztit.

- De miért?

- Csak csukd be õket – amikor végre becsukja a szemeit, elõásom a zacskóból az egyik csokit, és megpöckölöm a homlokát. Sikkantva kapja ki a szemembõl és lerendez egy futó öleléssel feldobja magát a fa borítású pultra.

- Tudtam, hogy hoztál! – keni szét a száján a csokit. – Hoztál sört is?

- Hoztam – biccentek és felemelem a hatos kartont.

- Király vagy!

- Ismerem az igényeid – hunyorítok mosolyogva.

- A tûzifát is igénylem – nyalja meg a száját. Biccentek, mert jaj, micsoda papucs vagyok, mit csinálhatok…

- Tudom. Megvan még hátul az a kis sütögetõs rész? – kérdezem.

- Mit tervezel?

- Titok.

- Jó… estére milyen idõt mondtak? Nézd meg a telefonodon!

- Nem tudom – vonom meg a vállam és összecsomagolom a papírzacskókat, félretéve. Nem dobom ki. – Nem emlékszel, itt nincs térerõ, se internet, se semmi.

Látom, hogy nem tetszik neki, de mosolyogva pakolok el.

- De megnéztem otthon, erre a hétvégére csak napsütést mondanak. Hoztam ilyet – teszem ki elé a kis zsemlét – Kapj be egy falatot, mert nem reggeliztél, jó? Hoztam rá vajat meg dzsemet, meg hoztam tejet is, ha kávét szeretnél.

- Szuper – harap ismét a csokiba.

- Fõzöl nekem egy teát? – pakolok el, megpaskolom a combját – Kimegyek, megcsinálom a fát. Aztán eldöntheted, hogy tábortûz legyen, vagy grillezzünk.

- De van kandalló is!

- Abban is vágok – biccentek és kimegyek.

- Milyen teát akarsz?

- Levendulás zöldet! – nevetek be és bemegyek a csomagokhoz, hogy elõvegyek egy nyúzhatóbb pólót. Leveszem a vastagabb kötöttet, felveszek egy vörösesbarna ujjatlant és kimegyek. A ház mögött, hogy ne rontsa az összképet, van egy nagy halom ölfa, letakarva, hogyha esik is, ne ázzon át. Mennyi kéne? Öt öl?

Na basszus, hogy én ezt hogy utálom csinálni. Jó pár rönköt odahordok magam mellé, a fészerbõl elõveszem a baltát, hogy na akkor férfiasan essünk neki.

Hogy én ezt hogy utálom, egyszerûen parázok; csak egy mozdulat és mindig a szemem elé villan, hogy kicsúszik és belemetszek a saját lábamba.

Viszont edzésnek nem utolsó, fél óra munka után majdnem végzek, de reggel-nem reggel, dõl rólam a víz, levettem a pólóm is.

Letámasztom a baltát és oldalra nézek, ahol kint a verandán ül Bae és macskás mosollyal nézi, ahogy dolgozok. A kezében csésze.

- Az az én teám? – túrom hátra a hajam. Jól is esne.

- Az, de már megittam – néz a csészébe, sóhajtva nevetem el magam. Nem is õ lenne, ha nem.

- Akkor csinálj nekem, mert nem adom oda a meglepetést estére!

- Miért, mi a meglepi?

- Azért meglepi, hogy meglepõdj. Összekócolom a hajad! – nevetek rá. Lenézek a fára. Elég lesz, inkább dolgozok kétszer, de én már meg nem fogom a fejszét! Megmozgatom az ujjaim, beállt a tenyerem.

- Sör nem jó? Már lehûlt – ajánlkozik, két kezét a hajára szorítva, nehogy tényleg két marokkal kócoljam össze neki.

- Inkább álljunk neki az ebédnek, mert kiesnek a szemeim – mosolygok rá. – Csak két perc, lemosakszok, mert megizzadtam.

- Aha, láttam – dünnyög mögöttem, a hátamra szegezve a pillantását. Ránevetek.

- Na, eldöntötted, hogy mi legyen az ebéd? Grillezzünk, vagy csináljunk tésztát? – keresem elõ a törülközõm. Nekem már bármi jó, sõt… én már nagyon éhes vagyok. – De ragaszkodok a tához! És ezt most ne idd meg!

- Jóó tudom – noszogat a fürdõbe – Menj már, húzod magad után a bûzcsíkot! Fuj!

Megvárom, hogy Bae összekaparja magát, és cuppogva vonszolja ki megnyúlt tagjait az öltözõbe. Ilyenkor még mindig csorog a hátamon az izzadtság, lekapom a pólót, de csak felszabadítom azt az illatarnezált… fuj, muszáj letusolnom. Csillogok a verítéktõl. Gond nélkül dobálom le magamról a ruhát, felkapva egy törülközõt.

- Megvárlak, aztán megyek én is – hallom Baet, aki nyakig-fülig burkolózott a fürdõlepedõjébe.

- Ne butáskodj – csóválom a fejem – gyere, két zuhanyzó van bent, hamarabb végzünk és mehetünk.

Kelletlenül pillant rám, de aztán csak biccentve és fut elõttem, bevágódva az egyik hátsó tusolókabinba. Meglepve nézek utána, de ráhagyom, ha nem, akkor nem, csak tusolhassak… Jólesõen sóhajtok, ahogy ledörgölöm magamról az izzadtságot. Mindig van nálam tusfürdõ, és kimondottan élvezem, hogy enyhén levendulás illata van. Szeretem, megnyugtat.

Kint gyorsan felkapom az alsóm, én miközben a farmerom húzom, a tekintetem végigfut Bae fehér hátán. Így, ahogy megfeszül rajta a bõr, átderengenek a bordái, a csigolyái… mint amikor egy keretre feszíted ki a vásznat. Szinte látom, ahogy lüktetnek a vénák, dobog a szíve.

Egy picit bizsereg az ujjam, hogy végigsimítsam a megannyi kis hullámot a hátán.

- Mit bámulsz?

- Nagyon vékony vagy – dünnyögöm zavartan, és inkább áthúzom a fejemen a pólóm, hogy ne lássa az arcom. Aggódom, persze hogy aggódom érte, csak aggódom érte! – El kéne menned vele orvoshoz.

- Egészséges vagyok. Mondtam, hogy nem tudok hízni.

- Viszont fogytál – nézek rá. Megvonja a vállát és visszaveszi a bõ pulóverét, a hajába túrva. Még nedves, ezüstösen csillognak a tincsei, amikor turkálni kezd a táskájába. Jaj ne-ne-ne…

- Meghívlak egy fagyira – fogom meg a kezét, megszorítva az ujjait – Ha kihagyod ma a sminket. A kedvenc fagyizónkba, na? – csalom lejjebb hajolva hozzá.

- Jó, de… akkor csak spirált – alkudozik. Nem kell neki, így is olyan szép hosszú pillái vannak.

- Spirált se…

Szeretem, amikor olyan természetes, természetesen piros az arca, nem tûnik maszkszerûnek, ha nevet… Elsétálunk a fagyizóba, nincs is messze, és veszek két poharat, ahogy megegyeztünk. Azt pakoltat bele és annyit, amennyit akar, nekem csak megnyugtatja a lelkem, ha látom, hogy eszik. Nem megyek bele jobban a témába, csak teszek az ellen, ami nem tetszik, és hogy vigyázzak is rá.

- Akkor, holnap reggel hatkor találkozunk a buszmegállóban? – kérdezi szökkenve pár aprót, ahogy hazafelé ballagunk.

- Igen.

- És akkor megyünk, és ott is alszunk, és csak ketten és nem lesz ott semmilyen térerõ meg ilyenek, csak áram meg te meg én, és a természet és a faház és a kis tó? – hergeli fel magát, a kezem szorongatva. Szinte akaratosan rázza a kezem, lenézve mosolygok rá, visszaszorítva az ujjacskáit óvatosan.

. Pontosan.

- MÁR ALIG VÁROM!! – sikongat. A ház elõtt kapok egy puszit, lerántva magához, és befut a házba. A hajamba túrok és hazasétálok. Valami normálisat nem ártana enni, hmhm…

Otthon gond nélkül ledobom a cuccokat, a koszos, átizzadt edzõruhákat a szennyesbe, benézek a nappaliba anyuékhoz. Nyomok egy csókot az arcára, apu mosolyogva biccent felém.

- Jó volt az edzés, édesem? – mosolyog anyu.

- Persze. A hétvégére nem terveztünk semmit, ugye? Megbeszéltem Bae-vel, hogy elutazok vele a hétvégére.

- Persze, drágám. Mikor jöttök?

- Vagy vasárnap este, vagy hétfõ reggel, attól függ, hogy jön a busz.

- Majd azért szólj. És hova mentek?

- Tönkre – nevetek fel.

XxX

Este bepakolok az egyik legnagyobb sporttáskámba, váltócuccok, alsó, tusfürdõ, törülközõk, zoknik… feltöltöm a laptopom és a mobilom, de azért elpakolok hozzá mindent. Gondoltam rá, hogy hajnalban kimegyek futni, amíg Bae alszik, mert õt tuti nem tudok hajnalban kivakarni az ágyból… beteszem az edzõcipõt, kimérve a fehérjét… a kész táskát pedig oldalra dobom az ágy mellé, és eldõlök az ágyon. Ha hatkor már kint kell lenni, ötkor keltem Baet, mert õ a csengõhangok ellenére is képes elaludni…

XxX

Hogy nekem mennyire igazam volt… csörög az ébresztõje, mint az atom, õ pedig csak fekszik, az arcára mintát nyom a párna… Elmosolyodok és lekapcsolom a ricsajt, majd mellé lépek és a paplan aló kilógó lábát megfogva megcsikizem a talpát. Eleinte csak megrándul, de aztán orvul be is húzza a lábát… Vigyorogva nézek rá.

- Bae… - cukkolom, az orra hegyét piszkálva, hogy fintorog. – Ébresztõõõ – duruzsolom.

- Nyehm. Korán van, még sötét – húzza a fejére a takarót. Megint megpiszkálom a lábát, õ pedig morranva összehúzza magát. Az órára nézek. Ez nehéz menet lesz.

- Van kávé.

- Ehh – morog valami a paplanhalom alól.

- Nem lesz idõd sminkelni – provokálom.

- Te így is szeretsz – elhúzom a kedvenc kávéját az orra alól, és látom, hogy kezd kikacsingatni. Igazi „csajos”, mindennel felturbózott izé, amit õ kávénak hív, még a szívószál is „decens” halvány rózsaszín, ahogy szereti. Szeretem ha mosolyog és azért bármit megtennék.

- Bizony. De elalszod a hajad, és fél órája könyöröglek ki az ágyból, nem lesz idõd megcsinálni – duruzsolom angyalian, mire olyan hirtelen ül fel, hogy lefejeli az orrom, én pedig kis híján leesek az ágyról. Az orrom markolva nyögök fel, de a kávé meg se billen…

- Már fél hat?! – pattan ki az ágyból, elvarázsolva figyelem a bolyhos pizsamáját. Megzabálom, de szerintem vérzik az orrom. Eltörött? Rohadtul fáj. – Basszusbasszus, elkéssük a buszt!

- El – dünnyögök orrhangon. – Azt hiszem, eltörted az orrom.

- De a hajam!

Aha, érzem hol a prioritás, az én orrom vagy az õ haja. A haja gyõzött.

- Ne sokáig tollászkodj, még ki kell jutnunk a megállóba is – nézem meg az arcom… kicsit vérzik, nem olyan vészes. – És itt a kávéd! Ki fog hûlni!

- Édes vaaagy! – sikkant ki dallamosan és hallom, hogy nekiállt a mosakodásnak. Fáj az orrom, jesszus, csikorognak a csontok benne? Nem. Fuj. Borzalmas hallani… Bae fogat mos, a vizes-zselés-nemtudommivel keni a haját, elõássa a hajszárítót, hogy beszárítsa… sóhajtva dõlök el az ágyán, érezve, ahogy a teste után még mindig meleg. Mindenhol az õ illata van. Ez nem olyan, mint amikor nálunk alszik, ez mindenhol ott van… a kellemes langymelegben el tudok aludni, nem akarok megmoccanni, fáradt vagyok, fáj az orrom…

- Niloooooy, ne aludj el! – csattan a fülemben a hangja, szinte kiesik a szívem a mellkasomból. – El fogunk késni!

- De olyan jó illat van – dünnyögök álmosan. Tényleg elaludhattam… égnek a szemeim. Álmosan nézek rá, megcirógatva a haját. Olyan jó puha. Az egész Bae édes és puha. – Na jó, menjünk – nyomom fel magam. – Nem fogunk elkésni, ne aggódj. Bepakoltál?

- Persze hogy! – mutat a kisebb bõröndre, de nem szólok egy szót se. Én is nagy sporttáskával vagyok… felkapom az övét is, és kiterelem a szobából.

- Szüleid mit szóltak hozzá? – dobom be a cuccokat a taxiba, amit rendeltem és megadom a címet.

- Semmi extrát, csak hogy ne csináljunk rendetlenséget – vigyorog és hátradõl.

- Oké – sóhajtok. Amikor ismét kinyitom a szemem, szinte az arcomba hajol, meglepve pillantok rá. – Mondd nyuszika.

- Megittam a kávét – mosolyog cicásan. Jó neki, én még mindig retekfáradt vagyok.

- Örülök.

- Nagyon fáj az orrod?

- Hát, tisztességesen lefejeltél – mosolygok rá nyugodtan – De nem tört el, addig pedig nincs gáz.

- Mit akarsz ma csinálni?

- Elõször érjünk oda, mit szólsz? És bebiciklizünk az üzletbe, fõzünk majd meg minden.

- De nem egészségeset, ugye? – veti rám szép cicaszemeit. Elnevetem magam és megcsippentem az állát.

- Amit csak szeretnél, rendben?

- Helyes – dõl el mellém elégedetten. Megérkezéskor felteszek mindent a buszra, megveszem a jegyeket, és kivételesen nem harcolok az ablak melletti helyért sem. Valahogy sokkal jobban élvezem, amikor Bae tapsikolva örülök és mellém dõl. Mosolyogva nézem, ahogy izgatottan mered ki az ablakon, lehunyom a szemem, hátradõlve kényelmesen. Úton vagyunk, az már valami.