|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Izumo-san | 2014. 07. 22. 22:10:56 | #30736 |
 Karakter: James Greendt
Unottan dőlök hátra az előadás után a széken, és nyújtózkodom egyet. Kiropogtatva a hátam, nyújtózom, majd laptop táskámba csúsztatom a tankönyvet. Beletúrok a hajamba, majd magamra kapva a pulóverem, vállamra rántva a táskám indulok el. Kicsit hűvös van, most így, hogy délután vannak az óráim, és csak estefelé végzek. Előkapom zsebemből a telefonom, majd egy elegáns mozdulattal kioldom. Miközben megyek végig az utcán felnézek pár oldalra, köztük arra a társkereső oldalra is, ahova pár hete felregisztráltam. Végig pörgetem a listát, majd kiszúrok egy ma regisztrált tagot. Egyszerűen gyönyörű a képen. Rögtön rá is kattintok az ”üzenet küldése” ikonra és írok.
„Szervusz, ha ezt olvasod! Nem ismerlek téged, de a szemed szépsége azonnal elragadott, amint megláttam a képed. Írj vissza kérlek mihamarabb!”
Nem sokkal később kapta tőle az üzenetet. Legnagyobb örömömre beszélgetni kezdünk és még otthon is nyomom a telefont, ki nem veszem a kezemből. Anya csak rosszallóan rázza fejét, de nem érdekel. Fent a szobámban az ágyon elfekve folytatom, csak hajnalban köszönök el mikor már tényleg úgy érzem kéne egy zuhany meg alvás.
Mikor felkelek, írok neki majd lemegyek enni. Anya elment, húgom már egyik barátnőjénél tölti a szombatot apa sincs házon belül, szóval a teljesen egyedül vagyok. Miközben eszem az itt hagyott kajám, rezegni kezd a telefon. Felkapva oldom ki, és nézem az üzenetet. ”Mikor láthatlak?”
Mosolyra húzódik a szám, azt hiszem meg van a mai programom. ”Délután a pláza előtt?” pötyögöm vissza hátradőlve a széken. Kisvártatva meg is kapom a választ. ”Ott leszek”
Végezve a kajával, bedobom a mosogatóba a tányért, majd felmegyek a szobámba öltözködni. Két póló váltása között pontosítom az időt „Legyen 3-kor”, majd az ágyra dobva a telefont, öltözöm tovább. Végül, mivel van még annyi időm, mint a szemét, bekapcsolom a tévém és elterülve az ágyamon nézek valami idióta műsort, ami nem igazán érdekel de legalább megy az idő.
Régen volt utoljára, hogy randiztam valakivel, sajnos elég válogatósnak számítok. Nem elég a szép külső, ha a lánynál egy fekete lyuk is atomvillanásnak számít, lehet bármennyire is szép, a dolog soha nem fog menni. Jártam már így, és mondanom sem kell, hogy szegényeket elkergettem melegebb éghajlat. Bár, mostani jelöltem értelmesnek tűnik a beszélgetéseink alapján, aminek kifejezetten örülök.
Órámra pillantva, kapcsolom ki a tévét, és belebújva cipőmbe, telefonnal a zsebemben elindulok, a randira. Szeretek előbb ott lenni, szívesen várok, bár a késést nehezen viselem. Sokak szerint egy nőnek illik stílusosan késni, de szerintem ez baromság. Ha én veszem a fáradtságot és időben odaérek, akkor ő is vegye, különben nem leszünk jóban.
Legnagyobb szerencsénkre időben megérkezik, nekem pedig az állam a földet veri. Csoda szép nő, meg kell hagyni. Az a lehengerlő mosoly, ami az ajkain játszik… oké teljesen elvesztem…
- - Szia! – köszön, és megölel. Próbálom viszonozni a gesztust, habár eléggé meglepett.
- - Szia! Csodálatosan nézel ki! – nézek végig rajta mégegyszer, amikor elszakad tőlem.
- - Köszönöm – küld felém egy 1000 wattos mosolyt. – Akkor most merre?
- - Öhm… - gondolkozom el zavaromban. – Nem iszunk egy kávét?
Beülve egy aranyos kis cukrászdába, beszélgetni kezdünk. Vagyis inkább ő kérdez én pedig válaszolgatok neki. Jókat nevetünk, remek a humora, ami nagyon jó pont. Sokat kérdez a testvéremtől, és hogy milyen a viszonyunk.
- - Mennyi idős? – érdeklődik miközben a kezében forgatja a csészét.
- - Tizennégy éves, jövőre indul gimibe – válaszolok készségesen mosolyogva.
- - Akkor már nem is annyira kislány – jegyzi meg, mire csak felvonom egyik szemöldök.
- - Az én húgom még igenis KISLÁNY, és erről nem nyitok vitát – jelentem ki teljes meggyőződéssel az arcomon, mire csak felnevet. Csilingelő, és gyönyörű a kacaja.
Tereli a témát, elkezdjük kifejteni a véleményünket a filmekről, a sorozatokról a színészekről. Igencsak jól tájékozott nőszemély, ez tetszik benne, az már biztos. Jól meg is tudja fogalmazni a mondandóját, és látszik a viselkedésén, hogy pontosan tudja mit akar. Ezek mind plusszpontok a szememben.
- - Akkor cserélünk telefonszámot? – kérdezem kilépve a kávézóból. Mire csak ő is előkapja a telefonját.
- - Persze, itt az én számom – dugja az orrom alá a készüléket. Szépen átpötyögjük a számokat.
- - Nagyon jól éreztem magam, remélem látlak még – mosolygok rá, a randink végén.
- - Ha rajtam múlik, igen – kacsint egyet
|
| Renesmee | 2014. 07. 19. 22:31:07 | #30703 |
Karakter: Gabrielle Ross
Megjegyzés: Kezdjünk neki; Izumo-sannak
Hol is kezdjem? Megvan. Ott kezdett megváltozni minden az életemben, amikor férjem, William újabb konferenciára utazott el munka ügyben. Csak most épp Franciaországba. Akkor vesztünk össze annyira, hogy rádöbbenjek, nekem ez így nem jó. Lehet, hogy szeret, de ez nem állapot. Sosincs itthon, én mindenről lemondtam az érdekében, de ő...? Ha tehetném olykor inkább visszamennék az időben és nem esnék belé ily halálos módon.
Mindegy. Szóval hajbakaptunk. Ő elutazott, én pedig magányosan ott maradtam a hatalmas, szépséges lakásunkban egyes egyedül. Szeretetre volt szükségem, és eldöntöttem, hogy meg is szerzem azt magamnak.
Így jutottam el odáig, hogy éppen most pötyögöm be az adataimat a társkereső oldal regisztrációs rublikáiba.
Neve: Gabrielle Goth (leánykori nevem használtam)
Kora: 27 év
Neme: nő
Érdeklődési köre: férfiak
Állapota: (és itt volt szükségem egy nagyobb lelki erőre, hogy kipipáljam a kis négyzetet) szingli
Nincs sok egyéb regisztrációs feltétel, így hamar végzem. Aztán rányomok a Mehet gombra. Tudom, hogy házasságtörésnek számít, ha megcsalom, de én csak beléptem egy oldalra. Nem akarom elveszíteni Willt és ezt a jómódú életet, de nekem kell a törődés. Hogy simogassanak, öleljenek, beszéljenek hozzám...és a szex ne csak egy gyors éjjeli menet legyen, mert akkor van rám ideje...
Lecsukom a laptopom fedelét, majd felkelve a kanapéról leteszem azt a dohányzó asztalra. Tétlenül sétálgatok egy kicsit a lakás néven becézett helyen, pedig ez egy kisebb családi háznak is megfelelne. Üres minden. A szobalány mára végzett. Minden kong az ürességtől. Nincs élet. Csak csupasz talpaim halk hangja hallatszik, amikor elválik meztelen lábam a gyönyörű, lakkozott faparkettáról és halkan cuppan.
A lakás két szintes. A nappalival egybe van kötve, és csupán egy bárpulttal elválasztva a konyha, ott van az emeletre felvezető lépcsősor is, és az egyik fürdőszoba is onnan nyílik, az előszoba mellett. Az emeleten két nagyobb hálószoba és egy kisebb vendégszoba, valamint egy jókora fürdő foglal helyet. Nagyon modern minden. Elegásn, ízléses.
Sóhajtok és ujjbegyeim a lépcső korlátjához érintve felmegyek az emeletre, ahol a helységek U alakban helyezkednek el velem szemben. Gondolataim messze járnak. Nagyon messze. Olyan dolgokon ábrándozom, amit talán sosem élhetek át. A vad, szenvedélyes, lágnoló szeretkezés. Egy férfi oltalmazó karjai közé simulni, aki mindig ott van veled, és tudod, rá bármikor számíthatsz...
Elbarangolok modell múltamban, hogy én azt mennyire szerettem. Imádtak, majdnem a csúcson voltam... Nehéz szívvel megyek el a fürdőszobába, hogy felfrissítsem magam. Belépek és nyitva hagyom az ajtót. Kibújok könnyed selyem miniruhámból, levetem egy kecses mozzanattal csipkés, fehér melltartómat, majd ugyanilyen fazonú tangámat is. A ruháim csak szétszórom a padlón, nemtörődöm módon, aztán a zuhanykabinba állva megnyitom magamra a hűvös vizet. Kissé hideg ez nekem, de amikor már kellemes ködpárnácskák szállingóznak a forró víz körül halkan sóhajtva magamra engedem a vizet. Lehunyom szemeim és élvezem a vízcseppek lágy cirógatását, ahogyan minden apró hajlatomba becsurognak.
Jól döntöttem, amikor belevágtam a szerető keresésbe? Talán igen. Hiszen megérdemlem a törődést...
Jó harminc perc zuhanyzás után már a szobában vagyok és épp fekete tangámat húzom fel, majd belebújok selyemhálóingembe, ami finoman körülöleli testem kis részét, mert valljuk be. Nem a leghatalmasabb darab. Dekoltázsa mély, igen rövid, és háta is kissé kivágott. Bebújok a finom takaró alá és elnyúlok. A franciaágy jobb felét én foglalom el, de ahogyan oldalra fordítom fejem ismét rádöbbenek, hogy a bal fele újfent érintetlen és üres.
Szörnyű érzés, azt kell, hogy mondjam. A telefonom az éjjeliszekrényen pihen, de amikor lehunyom szemeim épp, rezegni kezd, majd abbahagyja. Értesítés. Felnyúlok az érintőképernyős méregdrága készülékért és feloldom. A társkeresőn kaptam üzenetet. Meglepetten nyitom meg.
"Szervusz, ha ezt olvasod!
Nem ismerlek téged, de szemed szépsége azonnal elragadott, amint megláttam a képed. Írj nekem vissza kérlek mihamarabb!"
És visszaírtam azonnal.
(Szia! Bókjaid megragadtak. Érdekel kinek tetszenek szemeim!)
Szívem megdobban. Hosszan lehunyom szemeim, de mobilom ismét rezegni kezd. Ír. Írok. Megint ír. Megint írok. Így folytatódott ez órákon keresztül. Egyre bensőségesebb hangnemben írva, és egyre jobban megkedveltük egymást. Hajnali négyig nem bírtunk elszakadni egymástól, de sajnos végül ő köszönt el ezzel az üzenettel: "Jóéjszakát kedvesem!". Gyomrom megremegett és utoljára írtam neki ma.
Látni akarom! A gondolat villámcsapásként nyilal belém, és a tudat, hogy nem beszélhetek vele megőrjít... lefekszem, hogy aludjak, de csak nem jön álom szememre. Álmatlan forgolódva, a srácon agyalva szenvedtem végig az éjszakát, olykor bebóbiskolva.
Reggel nyúzottan kelek, de amikor megnézem a telefonomon hány óra, bevillan az üzenet. "Jóreggelt gerlicém!". Minden bajom elfeledve készülődtem össze. Zuhanyoztam, öltöztem, reggeliztem, veszekedtem a szobalánnyal, de végig mosolyogtam...majd úgy tíz óra magasságában hirtelen visszaírtam levelező partneremnek. Nem tudom.mit reagál majd, de minden vágyam ez volt, annak ellenére is, hogy még egy napja se ismerem, és nem is személyesen beszéltem vele, de elküldöm mosolyogva az üzenetet: "Mikor láthatlak?".
|
|
