|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Andro | 2021. 07. 27. 17:11:41 | #35965 |
 Karakter: Han Maya
Megjegyzés: (Cecilynek) VÉGE!
Sajnálom, de képtelen vagyok írni Mayát. Nem megy, és köszi a megértést. :(
|
| Sado-chan | 2021. 07. 11. 21:54:12 | #35947 |
 Karakter: Cecily Anne Jones
Megjegyzés: Mayának
Tényleg nem értem magam. Mért zaklatnak fel ennyire a történtek? Talán a sok rossz élmény, a sok fájdalom után a tudatom egy része még mindig kételkedik abban, hogy megérdemlem a boldogságot? Mért van bűntudatom csupán azért, mert próbálom visszakapni a múltam egy részét? Talán nem kéne ezen agyalnom...
- Valami baj van? - kérdi óvatosan. Szegénykém biztos most azt hiszi, valamiért haragszom rá... pedig ennél nagyobbat nem is tévedhetne... ha valakire haragszom, az én vagyok inkább
- Semmi, semmi, csak… még meg kell szoknom, hogy nem egyedül élek – válaszolom. Végül is, nem hazudok neki
- Kérsz kaját? Szezámmagos szecsuáni csirkét csináltam – kérdi miközben befejezi a főzést- Eleget csináltam, jut mindkettőnknek, bár nem tudom, szereted-e.
- Jól hangzik – mosolyodok el. Talán pár falat megnyugtatja a háborgó gyomrom, és amúgy is imádom a keleti kajákat. Még gyorsan lepakolok a szobámban és teszek egy tisztelet kört a fürdőben vacsora előtt. Langyos vízzel megmosom az arcom, hogy lenyugodjak, mielőtt vissza mennék hozzá.
A vacsora jó hangulatban telik, leginkább ő mesél, de nem bánom. Nem vagyok most olyan passzban, hogy szórakoztató társasága legyek
- Szerintem ő jobban meg tudja ezt ítélni... Mondjuk, én még egy tervedet sem láttam.
- Benn vannak a szobában, a félkész ruha meg a suliban. Ha gondolod, vacsi után megmutatom őket. Bár én igazából nem vágyom nagy dologra, csak egy kis butikra, ahol a saját ruháimat tudom árulni. Nem vágyom hírnévre, mert félek, hogy akkor elszáll az agyam. De mindig is ezt akartam csinálni, és anyámékat nem volt könnyű meggyőzni.
- Nehezen mentek bele? - faggatom. Valahogy kezd ismerős lenni a szitu
- Hat hónapos huzavona volt, mire engedték egy jelentkezzek ide. Egyke vagyok, lány, természetes, hogy féltettek. Anya még jobban belement, de apu elég vaskalapos. Szerinte egy lánynak nem kéne annyit tanulnia, mert így nehezebben fogok jó férjet találni. A férfiak meg nem szeretik a túl okos, meg tanult nőket. Annyira maradi, hogy el sem tudod képzelni. Szerinte ez az egész divathóbort el fog múlni, meg úgyis belebukom, aztán majd ott állok egy fillér nélkül. Nem igen hisz bennem, de valahol meg tudom érteni. A divatszakma elég kiszámíthatatlan, és kevesen emelkednek ki. De akkor sem kellett volna egyből azon igyekeznie, hogy elvegye a kedvem.
- Csak félt – sóhajtom – ami teljesen normális. Itt vagy idegenben, messze Kínától tök egyedül. Az apák meg hajlamosak túlreagálni a dolgokat. Az én apám is ilyen. Tudod, az apáknak a lányuk a kis hercegnőjük. Szerintem csak nehezen emésztette meg, hogy már nem vagy a kicsi lánya, hanem felnőtt nő, aki önálló életet akar élni.- akaratlanul is eszembe jut az én családom. Bár nekem vannak testvéreim, de elég nagy a korkülönbség, így néha olyan, mintha nem is lennének...emlékszem, mennyire ellenezték, hogy ide költözzek...
- Lehetséges, de akkor is rosszul esett, amiket mondott. Mindegy, inkább mosogassunk el, utána megmutatom a terveket.
Csak bólintok, inkább nem faggatom tovább. Miután elfogyasztjuk a vacsit elmosogatunk
- A szüleid tényleg azt akarják, hogy férjhez menj? - teszem fel végül a kérdést, bár talán nem kellett volna. Szegény majd' elejti a poharat
- Ne is mondd! Tizenöt éves korom óta egy rakásszor elrángattak ilyen előre elrendezett randikra. Tudod, amiket a filmekben is láthatsz. Na, totál olyan, és totálisan kínos az egész. Ott ülsz te, a szüleid, szemben veled az általuk kiszemelt fiú a szüleivel. Aztán a szülők távoznak, ti meg jobb esetben ott ültök kukán, mert nincs semmi témátok. Rosszabb esetben a srác elkezd magáról mesélni, meg hogy milyen csajt akar, aki persze egyáltalán nem olyan, mint te, aki szemben ülsz vele. A végén már azért imádkozol, hogy teljen le a randira szánt két óra és húzhass haza. A legutóbbi, amit az elutazásom előtt egy hónappal rendeztek, az összeset felülmúlta negatív értelemben.
- Mesélj! - könyökölök a pultra. Mintha csak magamat hallanám. Ugyan sosem tálaltam ki a szüleimnek, nem mondtam, hogy a lányokat szeretem, de azt tudták, hogy nem erősségem a pasizás. Mindig is magamnak való voltam, így egy idő után a saját kezükbe vették az irányítást.
- A srác húsz éves volt, én meg tizennyolc, és a többieket is lekörözte bunkóságban. Egy nagyképű kretén volt gazdag, jól szituált szülőkkel. Ő meg a Pekingi Egyetem mérnök karán koptatta a padot és nem titkolta, hogy lenézi a „kis bájosan ostoba hobbimat”, ahogy ő nevezte. Persze csak akkor közölte, amikor kettesben maradtunk. Mikor mondtam neki, hogy New Yorkba jövök tanulni, ez az állat közölte, hogy teljesen felesleges, mert úgysem fog sikerülni és ki fogok bukni az egyetemről, mert nekem ehhez nincs elég tehetségem. És úgysem fogom bírni idegenben anyuka és apuka nélkül, mert életképtelen vagyok. Nemes egyszerűséggel a fejére borítottam az üdítőmet, ami eláztatta a vadiúj, persze méregdrága öltönyét. Baracklé volt, sosem jön ki a ruhából. Aztán fogtam magam, és elsétáltam. Pocsékul éreztem magam, de az önérzetem legalább megmaradt. Olyan szavakat kiabált utánam az a rohadék, hogy inkább nem ismétlem el, mert nem ér annyit.
- Elég szemét húzás volt, nem mondom – bólogatok, mélyen együttérezve vele - Nem is ismert, mégis hogy volt képe ilyet mondani?
- Úgy, hogy Kínában még mindig divat, hogy a szülők választják ki a gyerek jövendőbelijét. És tudod, igyekeznek rangban és társadalmi helyzetben megfelelő partnert találni – von vállat. - Sok a kényszerházasság a mai napig, én meg részben ez elől húztam el ide. Most másodéves vagyok, de legutóbb a Kínai Újévre sem mentem haza. Semmi kedvem nem volt egy újabb huzavonához apámmal.
- Elhiszem. Na, mutasd a rajzaidat, most már tényleg kíváncsi vagyok rájuk.
A szobájába megyünk, majd a kezembe nyomja a hatalmas rajzmappát. Helyet foglalok az ágyon, majd sorra szemügyre veszem a rajzokat. Tényleg nagyon szépek! Gyönyörű formák és színek, elegáns, egyszerű formákat kever a modern fazonokkal, mégis tökéletes az egyensúly...
- Tényleg gyönyörűek – jegyzem meg végül- Van hozzá tehetséged, nem értem, miért piszkálnak mások. Szerintem simán sikeres lehetsz.
- Ko… komolyan?
- Komolyan – válaszolom, majd felé fordulok. Egy pillanatig meredten bámulunk egymásra, mielőtt zavarában hátra ugrana. Az arca lángol, mintha... jó ég... ugye nem?
- Me… meleg van – magyarázkodik, miközben feltépi az ajtót - Meg… megmosom az arcom. Mindjárt jövök.
Nem megyek utána. Pontosan tudom, mi baja van, hogy ne tudnám... bár ne tudnám...
Mély levegőt veszek, majd lassan kifújva leteszem a mappát és kimegyek a konyhába.
Odafent biztos jól szórakoznak most. Ha csak pár órával korábban jövök rá... de mért van bűntudatom? Úgy tűnik tetszem neki, na és? Azt hiszem ő is nekem, de ez nem jelent semmit. Nekem ott van Aiden... Maya pedig... Alig ismerjük egymást. Ha úgy teszek, mint aki hülye és nem tud semmit, talán túl teszi magát rajtam... nem... ez lenne a legkegyetlenebb húzás tőlem. Na és ha heterónak hazudom magam? Nem... nem menne. Talán egyenesen meg kellene mondanom neki, hogy van valakim... fogalmam sincs, mit tegyek...
Tíz perc kényszerpihenő után vissza megyek a szobájába, két pohár koffeinmentes jegeskávéval. Ő az ágyon ül, falfehér arccal mered maga elé, de mikor meghallja a lábam alatt nyikorgó parkettát össze rezzen. A hófehérből vérvörössé válik az arca, mikor leülök mellé és felé nyújtom a poharat
- Köszi...- hebegi, de nem néz rám- most biztos bolondnak nézel...
- Nem. Egyáltalán nem... -erre felém fordul végre- ismerős érzés... ne aggódj, nem nézlek bolondnak...-kortyolok a kávéba. Nem igazán tudom, mit mondhatnék neki, így csendben isszuk meg az italokat. Mikor elfogy elveszem a poharát és felkelek- pihenj inkább-mosolygok rá- és ne aggódj emiatt. Nem dől össze a világ- indulok a konyha felé. Nem akarom, hogy lássa, mennyire ideges vagyok én is. Nem akarom, hogy tudja, mennyire görcsben áll a gyomrom. Az nem segítene neki...
A következő napok csendben telnek, nem nagyon beszélgetünk. Talán az egyetlen jó hír, hogy megkaptam az állást... úgy érzem, meg kell hálálnom valamivel, de mivel? Azt hiszem egy szép virágnak örülne... egy kis, cserepes virág, legalább feldobja a még eléggé üres szobáját.
Fehér és lila törpe árvácskát választok végül, biztos tetszeni fog neki!
Otthon az erkélyen találom egy bögre kávéval és Lucyvel az ölében
- Szia! Hoztam neked valamit!- mosolygok rá, mikor felém fordul
- Szia... nekem? De miért?
- Mert megkaptam az állást! És ez részben a te érdemed. Szóval köszönöm!- nyújtom felé a cserepet. Megilletődve veszi el, majd lassan elmosolyodik. Végre. Sokkal jobban áll neki a mosoly, mint a szomorkodás
- Köszönöm... de nem kellett volna...
- Nem baj. Szerettem volna megköszönni, és hogy kicsit jobb kedved legyen. Rossz látni, hogy szomorú vagy, ráadásul ok nélkül
- Úgy gondolod?- vonja fel a szemöldökét
- Igen- bólintok, és érzem, hogy kezdek elvörösödni. Ez nekem is épp eléggé kényes téma. Alig egy páran tudják rólam, hogy a lányokat szeretem...- tudom, milyen félni mások előítéletétől- erre elkerekedett szemekkel néz rám
- Mekkora lehet ennek az esélye?- mosolyodik el keserűen
- Elég csekély... viszont... nekem van valakim... ramaty állapotban van a dolog, de nekem sokat jelent. Sajnálom...
- Oh... értem... köszönöm, hogy őszinte vagy hozzám
- Ez a legkevesebb- mosolygok rá, majd bemegyek. Lepakolom a holmim és átöltözök. Kényelmes, lenge lenvászon ruhát veszek fel. Vékony anyaga alatt nem sülök meg, bár még csak május van, de itt már most érezhető a nyár ereje.
Aiden meglepetés programmal készült mára, de még van pár óra a műszakjából, így addig, hogy hasznossá tegyem magam, a nappaliban kezdek takarítani. Berakok valami zenét is, így egész gyorsan telik az idő.
Indulás előtt még benézek Mayához
- Elmegyek pár órára...addig megleszel?
- Persze...-pillant fel a könyvéből- nahát, milyen csinos valaki! Tényleg szerencsés a párod
- Köszi- érzem, hogy elpirulok. Így, hogy tudom, tetszem neki, valahogy még inkább zavarban érzem magam a bókjától...
A parkban várom Aident, de egyelőre sehol senki. Nincs még olyan sötét, de nem szeretnék sokat időzni itt. Próbálom hívni, de nem veszi fel...Végül másfél óra múlva megcsörren a telefonom
- Haló?
- Bocsi, de ma mégsem tudok menni... valami közbe jött...
- Köszi... erről szólhattál volna előbb is-sóhajtom. Annyira jellemző rá
- Tényleg bocsi... egyik haverom elhívott magához, és elszórakoztuk az időt...
- Most már mindegy...- sóhajtom keserűen. Mért is hittem, hogy megváltozott- leteszlek, merül a telefonom..- kinyomom. A könnyeim marják a szemem. Olyan szerencsétlennek érzem magam!
Kisírt szemekkel megyek haza. Mayát a kanapén találom, épp filmet néz. Lerogyok a másik oldalra
- Ajjaj... túlságosan jól ismerem ezt az arcot- csúszik közelebb- mi történt?
- Csak a szokásos... mindenki más fontosabb neki, mint én...- szipogom- olyan ostoba vagyok... mért is hittem, hogy megváltozik a kedvemért?- temetem a kezeimbe az arcom. Apró, puha kés simít végig a hátamon
- Sajnálom... - most valahogy olyan megnyugtató a hangja- még nincs annyira késő. Mit szólsz hozzá, ha kárpótlásul filmet néznénk, fagyiznánk, te pedig elpanaszolnál mindent? Ilyenkor sokat segít
- Jól hangzik...-törlöm meg a szemeim. Szerencsére van itthon egy nagy doboz csokis menta fagyim. Szép lassan elfalatozzuk, közben elmesélek neki mindent. Hogy hogyan találkoztam Aidennel, hogy miket művelt anno, hogy milyen volt a szakításunk, és hogy utána, évekkel később újra össze jöttünk. Azt inkább kihagyom, hogy mindez pár órával az ő kiborulása előtt volt. Nem akarom felzaklatni
- Én azt mondom, nem érdemel meg téged
- Lehet... de tudod milyen az első szerelem... - kuporodok össze mellette. A fejem a vállára hajtom. Jól esik a közelsége
- igen... hogyne... fájdalmas...
- Az...- olyan álmosnak érzem magam... a sírás minden maradék erőmet elvette...azt hiszem, fel sem kellett volna ma kelnem...
|
| Andro | 2021. 07. 10. 16:44:24 | #35945 |
Karakter: Han Maya
Megjegyzés: (Cecilynek)
- Az csodás lenne! - mosolyodik el. - Ma délelőtt lesz egy állásinterjúm, de utána szabad vagyok. Neked hogy vannak ma óráid?
- Lássuk csak... kettő után van egy másfél órás szünetem, akkor meg tudom mutatni neked az üzletet – mondom, átgondolva a napomat. A divattörténet órát nem hagyhatom ki, utána meg művészettörténet és spanyol van. Muszáj volt nyelvet felvennem, ezt meg sokan beszélik az USA-ban.
- Nagyszerű! Akkor kettőre oda megyek – szedelőzködik ő is.
- Nem kell sietned, általában mindig később végzek kicsivel… de most rohanok, sok sikert! - mondom, majd felkapom a cuccaimat, és már kinn is vagyok az ajtón.
- Neked is! - hallom még Cecily hangját.
A napom kész káosz, de legalább eltelik. Emma persze egész délelőtt az új lakótársról faggat, hogy milyen, meg milyen vele élni és hasonlók. Komolyan, kéne neki egy pasi, akkor lehiggadna. Még arra is vetemedik, hogy szerinte tetszik nekem.
- De nem is ismerem! - kiáltok fel, miközben a zsúfolt étkezőben eszünk. - Bár alapjában véve csinos lány, de nem hiszem, hogy a lányokat kedvelné.
- Honnan veszed? - kuncog Emma, miközben végignéz rajtam. - Rád van írva, hogy bejön neked. Nem semmi csaj lehet, ha képes vagy ilyen hevesen reagálni. Szívesen megismerném.
- Talán egyszer – mondom. - Ó, ma délután nem érek rá. Tudom, hogy megígértem, hogy segítek az esszében, de megígértem Cecilynek, hogy elkísérem az egyik természetgyógyász boltba. Nincs munkája, és szeretnék segíteni neki.
- És ezek után még mindig nem jön be a csaj, mi? - neveti el magát a barátnőm, mire csak mérgesen fújok egyet. - Jól van, ne fújd fel magad. De sosem lehet tudni. Mióta is nincs senkid? Két éve? Ideje összeszedni valakit, csajszi.
- Ja, csak nekem nem megy olyan könnyen, mint neked. Én máshogy vagyok bekötve – emlékeztetem. - Nem érdekelnek a pasik. De ha már itt tartunk, mi van azzal a Tom nevű hapekkal, akivel a múltkor moziban voltál?
Ezzel terelem a témát, Emma pedig vagy órát áradozik arról, hogy Tom milyen jóképű, jól csókol és milyen jó vele beszélgetni. Így történik, hogy majdnem elkések spanyolról.
Valamivel kettő után végzek, a hárpia megint tovább benn tartott minket, pedig lenne dolgom, nem is kevés. Fél négyre vissza kell mennem, mivel muszáj a ruhán dolgoznom, amit a jövő hónapban kell leadnom. Ráadásul konzultálnom kell a tanárommal is. Kész téboly az egész. Cecilyt egy padon ülve találom, és mintha szomorú lenne. Talán nem sikerült jól az interjúja.
- Cecily, szia! - szólalok meg, mire felém kapja a fejét, és mintha vidámabb is lenne. Akkor inkább nem kérdezek rá, nem akarok tapintatlannak tűnni. - Sokat vártál?
- Nem, dehogy... csak nemrég értem ide - mosolyodik el, majd feláll.
- Mehetünk?
- Persze – bólint mosolyogva.
Útközben a spanyoltanáromról mesélek, hogy mekkora egy köcsög, bár ezt nőre nem lehet mondani. Cecily csak hallgat. Az üzlet alig három utcára van az egyetemtől, így hamar odaérünk.
Apró kis üzlet, gyógynövényeket, teákat, kozmetikumokat árulnak, kis családi vállalkozás
- Itt kint megvárlak – mosolyodom el biztatásul, de látom, hogy Cecily izgul.
Nem sokáig van benn, talán ha tíz percig, de amikor kijön, úgy tűnik, megkönnyebbült.
- Na? - faggatom izgatottan.
- Holnap várnak próba napra! - újságolja fülig érő vigyorral, amitől a szívem hirtelen megdobban, és érzem, hogy az arcom felforrósodik. A fenébe is! Tényleg nagyon jó csaj. - Ezért jövök neked eggyel
- Ugyan, örülök, hogy segíthettem – legyintek nevetve. - Ezt megünneplendő, mit szólnál egy jegeskávéhoz?
- Jól hangzik, menjünk! - bólint rá.
Az egyik közeli kávézó felé indulunk, mert isteni lattét adnak. Szerintem a legjobbat New Yorkban. A kínálat is hatalmas, így a sor is hosszú, de elég hamar sorra kerülünk azért.
- Mit adhatok? - kérdi a pultos lány. Igazán csinos arca van, de nem az esetem. Leadom a rendelést, de észreveszem, hogy Cecily megkövülten áll. Csak akkor kérdezek rá, amikor már az asztalunknál ülünk, ő pedig szinte a pohárba dugja a fejét.
- Mi történt? Mintha szellemet láttál volna – faggatom óvatosan.- Jól vagy?
- Persze, csak egy pillanatra azt hittem, ismerem őt.... rossz emlék... inkább beszéljünk valami másról – tereli a témát.
Annyiban hagyom, elvégre nekem is van egy-két rossz emlékem az előző kapcsolataimból. Meg abból az időből is, amikor elmondtam, hogy leszbikus vagyok. Még élénken emlékszem apám arcára, amikor a szüleim elé álltam. Sosem láttam apámat olyan csalódottnak és dühösnek. Anyám könnyebben megemésztette, de ő sem volt túl boldog, hogy az egyetlen gyermeke nem fog neki unokát szülni. Inkább Cecily lehetséges állásáról beszélgetünk, ami úgy tűnik, megnyugtatja. A latte hamar elfogy, ő hazaindul, én meg vissza az egyetemre. Hosszú lesz nekem még a nap.
A konzultáció nem tart sokáig, és a ruhával is egészen jól haladok. A tanárnő is elégedett, szerinte még sokra fogom vinni a divatiparban. De én csak egy saját kis stúdiót akarok, meg egy butikot, ahol a saját ruháimat árulhatom. Nem vágyom a kifutóra, meg a Nagyon közé, de szerinte lenne hozzá tehetségem. Mikor hazaérek, Cecily még nincs otthon. Talán valami dolga van, így nem is aggódom érte, bár a telefonszámát el kéne kérnem. Hiszen ki tudja, mikor lesz szükségünk egymás segítségére. Éppen vacsorát készítek, egy kis rizst, hozzá szecsuáni szezámmagos csirkét, amikor hallom, hogy nyílik az ajtó.
- Szia!- mosolygok rá.
- Szia...- pillant rám, a tekintete meg olyan fura. Mintha nem örülne nekem.
- Valami baj van? - kérdem óvatosan, miközben a kaját kevergetem. Nem lenne jó, ha odaégne a csirke.
- Semmi, semmi, csak… még meg kell szoknom, hogy nem egyedül élek – válaszolja, én meg annyiban hagyom.
- Kérsz kaját? Szezámmagos szecsuáni csirkét csináltam – mondom, miközben elzárom a tűzhelyet. A csirke már kész. - Eleget csináltam, jut mindkettőnknek, bár nem tudom, szereted-e.
- Jól hangzik – mosolyog rám, nekem meg újra megdobban a szívem és érzem, hogy kezd melegem lenni. Olyan gyönyörű lány, de nem akarom ráerőszakolni magam. Biztosan van valaki kiszemeltje, mondjuk egy helyes fiú.
Megterítek, hogy elfoglaljam magam, de nem megy ki a fejemből, amit Emma mondott az ebédnél. Jól elültette a bogarat a fülemben, nem vitás. De házi nyúlra nem lövünk. Egyszer tettem meg, és rossz vége lett annak is. Még egyszer nem akarom megégetni magam. Jobb, ha óvatos vagyok, hiszen nem biztos, hogy Cecily leszbikus, sőt, azt sem tudom, mit szólna, ha kiderülne, én az vagyok. Nem mindenki akar egy leszbikus, vagy biszex lakótárssal élni, szóval jobb, ha kussolok.
Vacsora közben semmiségekről beszélgetünk, vagyis inkább én beszélek, ő meg hallgat. Leginkább a napomról mesélek neki, majd mikor odáig jutok, hogy a tanárnőm szerint nekem nagy jövőm lehetne a kifutón, felcsillan a szeme.
- Szerintem ő jobban meg tudja ezt ítélni – mondja Cecily. - Mondjuk, én még egy tervedet sem láttam.
- Benn vannak a szobában, a félkész ruha meg a suliban – mondom. - Ha gondolod, vacsi után megmutatom őket. Bár én igazából nem vágyom nagy dologra, csak egy kis butikra, ahol a saját ruháimat tudom árulni. Nem vágyom hírnévre, mert félek, hogy akkor elszáll az agyam. De mindig is ezt akartam csinálni, és anyámékat nem volt könnyű meggyőzni.
- Nehezen mentek bele? - kérdi kíváncsian Cecily, mire bólintok.
- Hat hónapos huzavona volt, mire engedték egy jelentkezzek ide – válaszolom, mert a szemei elkerekednek. - Egyke vagyok, lány, természetes, hogy féltettek. Anya még jobban belement, de apu elég vaskalapos. Szerinte egy lánynak nem kéne annyit tanulnia, mert így nehezebben fogok jó férjet találni. A férfiak meg nem szeretik a túl okos, meg tanult nőket. Annyira maradi, hogy el sem tudod képzelni. Szerinte ez az egész divathóbort el fog múlni, meg úgyis belebukom, aztán majd ott állok egy fillér nélkül. Nem igen hisz bennem, de valahol meg tudom érteni. A divatszakma elég kiszámíthatatlan, és kevesen emelkednek ki. De akkor sem kellett volna egyből azon igyekeznie, hogy elvegye a kedvem.
- Csak félt – jegyzi meg Cecily –, ami teljesen normális. Itt vagy idegenben, messze Kínától tök egyedül. Az apák meg hajlamosak túlreagálni a dolgokat. Az én apám is ilyen. Tudod, az apáknak a lányuk a kis hercegnőjük. Szerintem csak nehezen emésztette meg, hogy már nem vagy a kicsi lánya, hanem felnőtt nő, aki önálló életet akar élni.
- Lehetséges, de akkor is rosszul esett, amiket mondott – sóhajtok fel. - Mindegy, inkább mosogassunk el, utána megmutatom a terveket.
Cecily bólint, majd befejezzük a vacsorát és elmosogatunk. Jobban érzem magam, hogy beszélgettem vele. Emma mindig olyan hülye tanácsokat ad.
- A szüleid tényleg azt akarják, hogy férjhez menj? - kérdi hirtelen Cecily, mire majdnem elejtek egy poharat.
- Ne is mondd! Tizenöt éves korom óta egy rakásszor elrángattak ilyen előre elrendezett randikra. Tudod, amiket a filmekben is láthatsz. Na, totál olyan, és totálisan kínos az egész – mesélem. Sajnos, nem igen tudtam sosem kibújni, pedig tudják, hogy leszbikus vagyok. De anyu talán még reménykedik, apa meg bár elfogadja, de azt hiszi, meg lehet változtatni a dolgot. - Ott ülsz te, a szüleid, szemben veled az általuk kiszemelt fiú a szüleivel. Aztán a szülők távoznak, ti meg jobb esetben ott ültök kukán, mert nincs semmi témátok. Rosszabb esetben a srác elkezd magáról mesélni, meg hogy milyen csajt akar, aki persze egyáltalán nem olyan, mint te, aki szemben ülsz vele. A végén már azért imádkozol, hogy teljen le a randira szánt két óra és húzhass haza. A legutóbbi, amit az elutazásom előtt egy hónappal rendeztek, az összeset felülmúlta negatív értelemben.
- Mesélj! - könyököl a konyhapultra Cecily, és látom, hogy őszintén érdekli a dolog. Látom a szemében az együttérzést.
- A srác húsz éves volt, én meg tizennyolc, és a többieket is lekörözte bunkóságban. Egy nagyképű kretén volt gazdag, jól szituált szülőkkel. Ő meg a Pekingi Egyetem mérnök karán koptatta a padot és nem titkolta, hogy lenézi a „kis bájosan ostoba hobbimat”, ahogy ő nevezte. Persze csak akkor közölte, amikor kettesben maradtunk. Mikor mondtam neki, hogy New Yorkba jövök tanulni, ez az állat közölte, hogy teljesen felesleges, mert úgysem fog sikerülni és ki fogok bukni az egyetemről, mert nekem ehhez nincs elég tehetségem. És úgysem fogom bírni idegenben anyuka és apuka nélkül, mert életképtelen vagyok. Nemes egyszerűséggel a fejére borítottam az üdítőmet, ami eláztatta a vadiúj, persze méregdrága öltönyét. Baracklé volt, sosem jön ki a ruhából. Aztán fogtam magam, és elsétáltam. Pocsékul éreztem magam, de az önérzetem legalább megmaradt. Olyan szavakat kiabált utánam az a rohadék, hogy inkább nem ismétlem el, mert nem ér annyit.
- Elég szemét húzás volt, nem mondom – mondja együtt érző hangon Cecily. - Nem is ismert, mégis hogy volt képe ilyet mondani?
- Úgy, hogy Kínában még mindig divat, hogy a szülők választják ki a gyerek jövendőbelijét. És tudod, igyekeznek rangban és társadalmi helyzetben megfelelő partnert találni – vonok vállat. - Sok a kényszerházasság a mai napig, én meg részben ez elől húztam el ide. Most másodéves vagyok, de legutóbb a Kínai Újévre sem mentem haza. Semmi kedvem nem volt egy újabb huzavonához apámmal.
- Elhiszem – bólint Cecily. - Na, mutasd a rajzaidat, most már tényleg kíváncsi vagyok rájuk.
Hálásan elmosolyodom, majd a szobámba megyünk. Már kipakoltam, a tervrajzok egy hatalmas dossziéban vannak, amit mindig magammal cipelek a hónom alá csapva. Szép vastag már, a régi terveket ki kéne vennem. Odaadom Cecilynek, aki leül az ágyra és nézegetni kezdi a rajzaimat. A szemei elkerekednek, de nem tudom, mit gondol róluk. Ideges vagyok, így közelebb húzódom. Érzem a samponja illatát, ami olyan, mint egy virágos mező. Ilyen közelről az arca még bájosabb, mint egyébként, mogyoróbarna szemei csillognak, ahogy az ujjai a lapokon siklanak végig. Akaratlanul nyelek egyet, a szívem pedig hevesen dobog.
- Tényleg gyönyörűek – mondja hirtelen. - Van hozzá tehetséged, nem értem, miért piszkálnak mások. Szerintem simán sikeres lehetsz.
- Ko… komolyan? - kérdem, és a hangom akaratlanul is megremeg. Fenébe, miért reagálok így rá?
- Komolyan – mondja felém fordulva, és olyan közel van. Annyira közel.
Akaratlanul hátrálok, és forrónak érzem az arcom. Ő kérdő pillantással néz rám, mire felugrom, és az ajtóhoz sietek.
- Me… meleg van – magyarázom, bár kétséges, elhiszi-e. - Meg… megmosom az arcom. Mindjárt jövök.
Választ sem várva tépem fel az ajtót, majd rohanok ki a folyosóra, be a fürdőbe. Magamra csukom az ajtót, és megengedem a vizet, de csak állok és bámulok bele a tükörbe. Úristen! Mi van, ha most szúrtam el mindent?!
|
| Sado-chan | 2021. 05. 02. 22:37:10 | #35929 |
Karakter: Cecily Anne Jones
Megjegyzés: Mayának
Könnyű, selyem hálóinget veszek magamra. Ez a kedvencem! Olyan gyönyörű a színe, és az anyaga is olyan bársonyos!
Az ágy szélén ülve fésülködök, közben végig Maya jár a fejemben... vagy inkább a reakciója. Mi üthetett belé? Talán náluk nem szokás így mutatkozni mások előtt? Biztosan ez lehet a magyarázat... mi más lehetne? Mekkora lehet rá az esély, hogy hozzám hasonló? Nem sok... Azért inkább bekopogok hozzá és megkérdem, jól van-e. Hallom a motoszkálását, de olyan lassan nyit ajtót... tényleg nagyon kellemetlen lehetett számára.
- Minden oké? - kérdem mikor ajtót nyit, de csak egy szótlan biccentés a válasz- Biztos? Mert annyira elrohantál, mint akit kergetnek.
- Csak… Írni akartam egy emailt a szüleimnek. Igazán nem szükséges emiatt idegeskedned. Minden rendben van. Ha kész vagy, mehetek fürdeni?
- Persze - mosolyodok el, bár elég gyenge magyarázat, inkább nem faggatom. Az ennyire egyértelmű füllentés annak a jele, hogy nem akar az ember beszélni róla... talán kellemetlen emlék- Én elmegyek lefeküdni. Holnap korán kell kelnem.
- Ja, nekem is. Jó éjt! -mosolyodik el ő is, bár ez nem az a gyönyörű mosoly, mint amivel először találkoztam
- Jó éjt, Maya! - köszönök el tőle, majd vissza vonulok. Tényleg fáradt vagyok, és holnap sok dolgom lesz...
Reggel, mint általában, most is korán kelek. Megetetem Lucyt. meglocsolom a virágokat, felöltözök, majd kimegyek teát főzni. Már épp kész vagyok, mikor lépteket hallok a hátam mögül.
- Jó reggelt! - köszönök rá mosolyogva, majd végignézek rajta. Elég merész háló ing, nem takar túl sokat. Őszintén, nem nagyon szeretem az ilyen ruhákat, bár meg kell vallani, neki nagyon jól áll. Szépen kiemeli a formáit
- Ni Hao! - feleli, nyilván kínaiul, de én csak oldalra biccentett fejjel pislogok. Sejtem mit mondhatott, de sajna nem beszélek kínaiul- Reggelt! Bocsi, még nem vagyok teljesen ébren.
- Vettem észre – nevetem el magam. Velem is elő fordult már, nem is egyszer... Volt, hogy egy mondaton belül három különböző nyelvet használtam... na abból aztán tényleg nem értettek egy kukkot sem - Kérsz teát?
- Inkább kávét
Hamar el is készül az áhitott ital, majd helyet foglal, velem szemben. Ahogy a kávét kortyolgatja látom, hogy lassan magához tér
- Milyen volt az első éjszakád? - kérdem, mikor újra rám néz. Nem akarom elüldözni őt, csak azt szeretném, ha jól érezné magát. Ha nem is párra, de nagyon vágyom egy barátnőre. Valakire, akivel néha közös programokat szervezhetek, valakire, akihez bizalommal fordulhatok, ha arra van szükségem... nem bírom a magányt...
- Kellemes. Kényelmes az ágy.
Lucy is megjelenik, hisz nehogy már valaki akár egy percig is ne vele foglalkozzon! Maya lábához dörgölőzik, majd mikor megkapja a neki kijáró törődést elégedett dorombolásba kezd
- Kedvel téged – jegyzem meg mosolyogva
- I… igen, én is azt hiszem – hebegi, újra a bögréjébe temetkezve - De most már mennem kell. Be kell érnem az egyetemre, ha nem akarok elkésni az első órámról.
- Nekem is lassan indulni kéne. Tudod, jelenleg nem igazán van munkám, szeretnék végre dolgozni.
- Mit tanultál?
- Természetgyógyászatot és biológiát. De nem hiszem, hogy ezzel el tudok helyezkedni.-vallom be csalódottan
- Pedig rengeteg természetgyógyász van a városban. Az egyetem környékén is van vagy öt üzlet. Miért nem próbálod meg? Eljöhetnél velem, megmutatom, merre kell menned, én meg megyek órára. De ha gondolod, megérdeklődöm a barátaim között, nem tudnának-e segíteni.
-Az csodás lenne!- mosolyodok el- ma délelőtt lesz egy állásinterjúm, de utána szabad vagyok. Neked hogy vannak ma óráid?
- Lássuk csak... kettő után van egy másfél órás szünetem, akkor meg tudom mutatni neked az üzletet
- Nagyszerű! Akkor kettőre oda megyek- szedem össze én is a holmim. Örülök, hogy egy ilyen lány lett a lakótársam
- Nem kell sietned, általában mindig később végzek kicsivel...de most rohanok, sok sikert!
- Neked is!-már be is csukódott az ajtó. Az hiszem nekem is indulnom kellene...
Egy virágüzletbe megyek interjúra. Elég jól értek a virágokhoz, remélem sikerül meggyőznöm a hölgyet, bár elég mogorva. Nem tudom, vajon tényleg kell e neki az új alkalmazott, minden esetre megteszek minden tőlem telhetőt, hogy lenyűgözzem.
Hamarosan itt a két óra. Kicsivel kettő előtt érek az egyetemhez, így az egyik padon ülve várom Mayát. Az a nő eléggé lelombozott, remélem, abban az üzletben nagyobb sikerem lesz
- Cecily, szia!- hallom meg Maya hangját, mire azonnal felkapom a fejem- sokat vártál?
- Nem, dehogy... csak nemrég értem ide- mosolyodok el, majd felkelek
- Mehetünk?
- Persze- bólintok rá mosolyogva. Út közben az órájáról, vagy pontosabban inkább a tanárról mesél. Nem bánom, Legalább eltereli a gondolataimat.
Az üzlet, ahová vezet mincs messze, talán három utcára van az egyetemtől. Apró kis üzlet, gyógynövényeket, teákat, kozmetikumokat árulnak, kis családi vállalkozás
- itt kint megvárlak- mosolyodik el bíztatásul. Mély levegőt veszek, majd benyitok. Egy kedves, középkorú úr fogat.
- Miben segíthetek?- kérdi nyájasan
- Jó napot! A meghírdetett állás felől érdeklődnék... Aktuális még, vagy már..
- Fáradjon beljebb, igen, még él a hírdetés! Szakképzett eladót keresünk, aki ért a gyógynövényekhez. Megkérdezhetem, hogy mi a szakmája?
- Persze...-kotrom elő az önéletrajzomat- Természetgyógyász, biológus...-nyújtom át a papírt
- Akkor a lehető legjobb helyen jár...hmm... ma sajnos nem alkalmas, de ha megfelel, holnap vissza várom egy próba napra!
- Csódálatos, köszönöm!
- Na?- faggatózik Maya, mikor vissza megyek hozzá. Legszívesebben a nyakába ugranék, hiszen neki köszönhetem, hogy talán lesz végre munkám
- Holnap várnak próba napra!- újságolom fülig érő mosollyal- ezért jövök neked egyel
- Ugyan, örülök, hogy segíthettem-legyint. Az arca megint kipirult, pedig nincs is olyan meleg- Ezt megünneplendő, mit szólnál egy jegeskávéhoz?
- Jól hangzik, menjünk!- bólintok rá. Nem tudom, lehet e ennék jobb ez a nap...
Az egyik közeli kávézóra esik a választás. Maya szerint isteni a lattéjuk
Épp sorra kerülünk, mikor ismerős arc fogat a pult mögül. Aiden... Az első lány, akibe bele szerettem... ő akkor épp a fiús korszakát élte, tizen pár évesen, uniszex névvel könnyű volt kimagyaráznom... most viszont... kész nő
Ő is csak pislog, felismer, de nem szól semmit. Maya felé fordul
- Mit adhatok?- Maya leadja a rendelést, én megszólalni sem tudok. Mikor asztalhoz ülünk a poharamba temetkezek
- Mi történt? Mintha szellemet láttál volna-faggat- jól vagy?
- Persze, csak egy pillanatra azt hittem, ismerem őt.... rossz emlék... inkább beszéljünk valami másról- terelem el a témát. Nem faggat, inkább a lehetséges állásról beszélgetünk. Hamar megnyugszom. Ki hitte volna, hogy valaha látni fiogom még őt... de nem számít. csak egy kellemetlen emlék, semmi több
Mikor Elfogy az ital haza indulok, ő pedig vissza az egyetemre.
Otthon épp sütök, mikor megcsörren a telefon. Máris hívnak a munka miatt?
-Haló?
- Cecily?- szólal meg egy halk, női hang- én vagyok az, Aiden...- majdnem elejtem a telefont
- Aiden... Mért hívtál?- dadogom
- Én csak... beszélni akartam veled...
Szörnyű előérzetem van. Találkozni akar velem, beszélni a történtekről...békülni szeretne... rettegek attól, mi fog történni, mégis rá bólintottam... mi ütött belém?
Ma délután, munka után a parkban... végül is, mi baj történhetne?
Mire oda érek, már rám vár. Félénk mosollyal üdvözöl, de én csak megállok, tisztes távolságra tőle. Újra felelevenednek az emlékek. A szakítás... hogy utána milyen pocsékul éreztem magam...
- Mi a baj?- kérdi- még mindig haragszol rám?
- Nem... -erőt veszek magamon és leülök mellé, a pad másik végébe. Talán látja rajtam, mennyire ideges vagyok, így nem szól semmit. Hosszú percekig csendben ülünk egymás mellett
- Tudod... sokat gondoltam rád... ránk. Hülye voltam...- kezd bele
- Csak azt mond, miért hívtál ide- sóhajtom. Remeg a hangom az idegességtől
- Bocsánatot akartam kérni... és kideríteni... van-e esély rá... hogy vissza kapjalak..- erre kikerekedett szemekkel fordulok felé, majd hátra hőkölök, mikor meglátom, hogy milyen közel kúszott hozzám
- Aiden...- Nem tudom mit mondjak. Nagyon sokáig nem tudtam kiheverni őt... És amit velem tett... Gyűlöltem őt és magamat... mégis vissza akartam kapni...
Hagyom, hogy a derekamra csúsztassa a kezét, míg a másikkal végig simít az arcomon. Hagyom, hogy közelebb hajomjon, hogy aztán puha ajkaival megcsókoljon. Olyan édes, úgy hiányzott...
- Ez egy igen?- kérdi mikor elszakadunk egymástól
- Csak ne törd össze újra a szívem...- tolom el magamtól finoman. Ezt még nagyon meg fogom bánni...
Mire haza érek Maya már otthon van. Még meg kell szoknom, hogy már nem vagyok egyedül
- Szia!- mosolyog rám
- Szia...- pillantok rá. Valamiért bűntudatom van... De miért is? Aiden csókja miatt? Maya miatt? Ennek nincs semmi értelme...
|
| Andro | 2021. 01. 23. 15:16:30 | #35906 |
Karakter: Han Maya
Megjegyzés: (lakótársamnak)
- Szia- mosolyok rám viszonzásul. - Persze, természetesen! - Áll félre, hogy beférjek az ajtón. Otthonos kis helynek tűnik, máris tetszik. - Kerülj beljebb! - Becsukja az ajtót, majd leteszi a cicát és szabadkozva néz rám. - Bocsánat, még félő, hogy kiszökik – mosolyog rám továbbra is kedvesen, miközben elindul, gondolom a konyha felé. Szó nélkül követem. Kedves lánynak tűnik, és igazán csinos is. - Kérsz valamit inni? Teát, kávét? Azt hiszem, még van egy doboz baracklevem valahol...
- A tea nagyon jó lesz, köszönöm… - mondom körbenézve. Szép lakás, tényleg szívesen laknék itt.
- Nem is reméltem hogy találok egy ilyen gyönyörű lakást… ó, bocsánat...
- Semmi gond, menj csak, nézz körbe nyugodtan – mosolyog továbbra is, én pedig teszem, amit mond. - Ennek kell még pár perc…
A pár perc kissé többnek tűnik, én addig tüzetesen megnézem a lakást, bár leginkább a nappalit. Szívesen élnék itt. Kellemes tónusú színek, jó a ház elosztása is és mindent valami bájos elegancia leng körül. Mint egy mesebeli ház egy erdő szélén. Mikor kész a tea, Cecilyvel az asztalnál telepedünk le. Ő ragadja magához a beszélgetés fonalát, bár nem is bánom. Félek, hogy én nem tudnék most kezdeményezni. Túlságosan szép ez a lány ahhoz, hogy fel tudjam tenni az első kérdést. A fenébe is, Maya, nem is ismered, de már stírölöd. Nyugodj már le, kiscsaj!
- Mesélj kicsit magadról! - mondja Cecily.
- Hol is kezdjem… Pekingben születtem, most egyetemre járok, divattervezést tanulok – válaszolom. Nem igazán tudom, mit kéne még mondanom.
- Nagyon jól beszéled az angolt.
- Köszi. Te hová valósi vagy?
- Ó, hosszú történt – nevet fel, mire a szívem hirtelen kihagy egy ütemet. - Hollandiában születtem, de Izlandon nőttem fel, és most itt vagyok. A családom eléggé szerteágazó.
- Akkor te is több nyelvű vagy, gondolom – bólintok.
- Igen. Három nyelvet beszélek folyékonyan, és egyet középszinten.
- Le a kalappal! - kerekednek el a szemeim. Nekem az elején az angollal is meggyűlt a bajom.
Ráérősen fogyasztjuk el a teát, majd Cecily megmutatja, melyik szobát szánta a leendő lakótársnak.
- Ez lenne az, szép tágas, világos, de ha zavar a reggeli napfény, cserélhetünk is – von vállat, de nekem első látásra tetszik. Valóban tágas szoba, minden holmim be fog férni. Van egy szép nagy ágy, szekrény, asztal, szék és egy kis komód is. Tökéletesnek tűnik számomra. - Nem sokban tér el a két szoba, nekem pedig nincs sok holmim még.
- Teljesen jó lesz, köszönöm! Akkor… ez azt jelenti, hogy elfogadsz engem, mint lakótársat? - kérdem bizonytalanul. Nem is ismer, nagyjából fél órája találkoztunk. Ilyen könnyen megbízna bennem, vagy ennyire kell neki egy lakótárs? Nos, bármelyik is, én is szimpatikusnak találom őt.
- Persze – bólogat lelkesen. - Szerintem jól meglennék egymás mellett
- Csodás! Ó, a főbérlő...
- Már beszéltem vele, nincs ellene kifogása. Ha szükséges, tud segíteni a költözésben is!
- Az nagyon jó lenne – mosolyodom el megkönnyebbülten. - Nincs olyan sok holmim, de így nem kellene többször fordulni a busszal
- Akkor ma beszélek vele, aztán majd felhív, hogy megbeszélje veled a részleteket...
~*~
A hétvégében egyezünk meg, ami elég hamar el is jön. Frank, a főbérlő segít nekem áthurcolkodni, de közben nem kerüli el a figyelmem, hogy végig engem és Cecilyt stíröl. Szegény pára, sajnos nem az esetem. De azért rendes. Tényleg nincs sok holmim, a cuccaim nagyobb részét a vázlataim, a ruhaanyagok és a félkész ruhák teszik ki. Többször kell fordulnunk, mire mindent át tudunk cuccolni.
- Meg is volnánk - nyújtózkodik Frank az utolsó kör után. - Innen már boldogultok. Cecy drága, ha bármi van, hívjatok, de nekem rohannom kell – kacsint rá a vörös hajúra, aki csak egy mosollyal válaszol. Vajon van köztük valami?
- Mindig ezt csinálja – legyint Cecily, mikor már kettesben maradunk. - Kitakarítottam a szobádat, rendezkedj be nyugodtan, addig én rendelek valami kaját. Mit ennél?
- Nem is tudom... valami olcsót
- Azon ne aggódj, az én ötletem volt, meghívlak! Van egy kifőzde innen pár utcányira, isteni a zöldséges tésztájuk!
- Jól hangzik – bólintok rá.
Hamar kihozzák a kaját. Letelepedünk a kanapéra. Evés közben mindenféléről beszélgetünk, szóba kerülnek a szülők, az egyetem, a ház, aztán Lucy. Elmesélem, hogy is szerettem volna egy ilyen kis nyávogó szőrgombócot, de az előző főbérlő nem engedte.
- Alig egy hónapja van nálam. Kint találtam, nagyon rossz állapotban volt.
- Mentett cica? Nem is látszik rajta.
- Szerencsére helyre jött – mondja Cecily, majd mikor befejeztük az étkezést, a fürdőbe vonul.
Én pedig elkezdek kipakolni, berendezkedni. De fürdeni nekem is el kéne mennem, ám nem akarom zavarni Cecilyt. Mikor kész vagyok, a kedvenc kávésbögrémet és az általam hozott kávét kiviszem a konyhába. Keresek neki helyet, amit hála égnek találok is. Amikor visszafelé indulok, éppen nyílik a fürdő ajtaja. Cecily lép ki rajta egy szál törülközőben. Hirtelen köpni-nyelni nem tudok. Olyan gyönyörű, kecses, mint egy tündér, a hosszú, vörös haja még enyhén vizes, a szemei gyönyörűen csillognak, mint a csokoládéból való csillagok. A szívem hevesen dobogni kezd, és érzem, hogy kezdek pirulni.
- Bocsánat… - hebegem halkan.
- Megijesztettelek?
- Nem, dehogy – rázom a fejem hevesen, majd amilyen gyorsan csak tudok, besprintelek a szobámba és magamra zárom az ajtót.
Basszus, most vajon mit gondolhat rólam? Úristen, egy életre elástam magam. Képtelen vagyok gondolkodni, a szívem úgy ver, hogy mindjárt kiugrik a helyéről. Az meg nem lenne jó. Le kell nyugodnom, hiszen nem is biztos, hogy a lányokat szereti. Mi van, ha megveti a leszbikusokat? Akkor tuti nem fog megtűrni maga mellett a házban. Mi van, ha azt fogja hinni, hogy rá akarok mászni? Oké, ne kombináljunk, talán csak azt hiszi, félénk és szégyenlős vagyok. De mégsem kérdezhetem meg, hogy meleg-e és hogy bejövök-e neki. Nem, nem, nem! Azt nem tehetem!
Végül csak sikerül kicsit lehiggadnom, legalább annyira, hogy a laptopomhoz kússzam és felnézzek, nem jött-e egy email, vagy egy üzenet Facebookon. De semmi. Ma úgy tűnik, mindenki néma, pedig anyuéknak el akartam mesélni, hogy új lakásba költöztem és találtam egy szuper lakótársat. Végül mégis írok nekik egy emailt, a többieknek meg, akik odahaza maradtak, dobok egy üzit, hogy azért jó lenne, ha néha dumálnánk. Persze tudom, mindenkinek megvan a maga élete Pekingben, de azért nem szép dolog, hogy elfelejtettek.
Hirtelen kopogást hallok az ajtón. A szívem ismét megdobban, ahogy felállok és az ajtóhoz lépek. Szinte óráknak tűnik, mire kinyitom az ajtót és szembetalálom magam az immáron felöltözött Cecilyvel.
- Minden oké? - kérdi a vörös hajú, mire csak bólintok. - Biztos? Mert annyira elrohantál, mint akit kergetnek.
- Csak… - próbálok valami épkézláb kifogást kitalálni. - Írni akartam egy emailt a szüleimnek. Igazán nem szükséges emiatt idegeskedned. Minden rendben van. Ha kész vagy, mehetek fürdeni?
- Persze – mosolyog rám megkönnyebbülten, de azért látom, hogy nem teljesen vette be, amit írtam. - Én elmegyek lefeküdni. Holnap korán kell kelnem.
- Ja, nekem is. Jó éjt! - mosolygok rá, vagy legalábbis megpróbálok kierőszakolni valami mosolygásfélét.
- Jó éjt, Maya! - köszön el ő is, majd végre magamra maradok.
Megvárom, míg a léptei elhalnak a folyosón, csak aztán veszem magamhoz a fürdős cuccaimat. Villámgyorsan zuhanyzom le, majd a szobám menedékébe húzódom. Még mindig úgy érzem, hogy ég az arcom. Istenem! Bár tudna valaki tanácsot adni, hogy mit tegyek. De most egyetlen barátnőmet sem akarom zaklatni, mert akik otthon vannak, úgysem értenének meg. Akik meg itt vannak, azoknak tanulniuk kell. Nekem sem ártana, ha meg akarom tartani az átlagomat és az ösztöndíjamat. Nehezen alszom el, mert állandóan Cecily törülközőbe bújt alakja lebeg a szemem előtt. Meg fogok őrülni!
~*~
Reggel elég nehezen tudok felkelni, de így van ez. Amíg meg nem iszom a reggeli kávémat, jószerivel használhatatlan vagyok. A telefonom ébresztője zavarja meg éjszakai nyugalmam, majd mikor sikerül magamba valami életet verni, még úgy, ahogy vagyok, kitámolygok a szobából. Alig találok el a konyháig, egyszer neki is megyek a falnak, de ez az én formám. Tényleg kómás vagyok még. A konyhából tea illata árad, és mikor belépek, megpillantom Cecilyt, amint éppen teát főz.
- Jó reggelt! - köszön rám mosolyogva, majd végignéz rajtam.
Az arckifejezése elég különös, majd rájövök, miért is. Egy szál, ujjatlan, térd fölé érő, halvány rózsaszín hálóing van rajtam, amiben aludni szoktam. A dekoltázsa meg elég mély. El tudom képzelni, mit láthat.
- Ni Hao! (Jó reggelt!) - mondom az anyanyelvemen, majd amikor félredönti a fejét, jövök rá, hogy nem érti, amit mondok. - Reggelt! Bocsi, még nem vagyok teljesen ébren.
- Vettem észre – nevet fel csilingelő hangon, amitől ismét pillangók kezdenek repkedni a gyomromban. - Kérsz teát?
- Inkább kávét – felelem, majd a kávéfőzőhöz lépek.
Gyorsan lefőzök egy kávét, majd leülök Cecilyvel szemben. Ahogy az első forró, pici cukorral ízesített nedű lemegy a torkomon, máris érzem, hogy kezdek feléledni. Ez kellett nekem most, de még mindig zavar, hogy Cecily elég érdekes szemekkel bámul. Kezd kínos lenni a csend.
- Milyen volt az első éjszakád? - érdeklődik, talán azért, hogy elinduljon valami beszélgetés.
- Kellemes – vonok vállat. - Kényelmes az ágy.
Időközben Lucy is ott sertepertél körülöttem, de hiába dörgölőzik a lábamhoz, nincs nálam semmi finom falat. Azért megvakargatom a füle tövét, mire dorombolni kezd. Édes kis jószág, nem mondom. Hamar megkedvelt, az biztos.
- Kedvel téged – jegyzi meg mosolyogva Cecily, mire felnézek rá. Csokoládébarna szemei olyan közel vannak hozzám.
- I… igen, én is azt hiszem – hebegem, miközben lassan kortyolgatom a kávét. - De most már mennem kell. Be kell érnem az egyetemre, ha nem akarok elkésni az első órámról.
- Nekem is lassan indulni kéne – mondja. - Tudod, jelenleg nem igazán van munkám, szeretnék végre dolgozni.
- Mit tanultál? - kérdem kíváncsian, miközben elmosogatom a teásbögrémet.
- Természetgyógyászatot és biológiát – jön a válasz. - De nem hiszem, hogy ezzel el tudok helyezkedni.
- Pedig rengeteg természetgyógyász van a városban – mondom. - Az egyetem környékén is van vagy öt üzlet. Miért nem próbálod meg? Eljöhetnél velem, megmutatom, merre kell menned, én meg megyek órára. De ha gondolod, megérdeklődöm a barátaim között, nem tudnának-e segíteni.
Kíváncsian várom a válaszát. Nem akarok tolakodó lenni, de kedves lány és szeretnék neki segíteni. Ez lenne a legkevesebb, ha már befogadott, mint lakótársat. Össze kell tartanunk és segíteni egymáson. Legalábbis, nekem ezt tanították anyuék.
|
| Sado-chan | 2020. 12. 06. 19:04:33 | #35880 |
Karakter: Cecily Anne Jones
Megjegyzés: Mayának
Úgy érzem, tényleg nagyon szerencsés vagyok.
A szüleim mindenben támogatnak, még az albérlet fizetésében is, pedig ilyen messze kerültem tőlük...
Gyönyörű szép a hely, a lakás, a főbérlő egy végtelenül aranyos srác, azt hiszem tetszem neki, még a macskát is megtarthattam, pedig általában nem engedik, hogy albérletben állatot tartson az ember, maximum valami akvárium- vagy terrárium lakót, nekem mégis itt van Lucy. Mondhatnám, hogy tökéletes az életem, pár apró szépséghibával.
Szeretnék végre munkát találni! Na nem mintha nem lenne mit ennem, de unatkozom... szeretném végre kamatoztatni a tudásom...bár, belefoghatnék egy saját vállalkozásba is akár! Majd meglátjuk. A másik, aminek örülnék, az egy lakótárs. Lehetőleg lány, akivel jól kijönnék, filmeznénk, körmöt festenénk...bár kicsit tartok is a dologtól. Engem nem igazán érdekelnek a fiúk, vannak fiú barátaim, el tudom dönteni helyes e vagy sem, de eddig sosem éreztem szerelmet, vagy vonzalmat irántuk... annál inkább a lányok iránt... félek, hogy ha lenne lakótársam, előbb utóbb vonzódni kezdenék hozzá. Bele szeretnék...
Megrázom a fejem. Ennyire csak nem lehetek kiéhezve!
Lucy nyávogása ráz vissza a gondolataimból
- Mi az, drágám? Te is unatkozol? Vagy netán éhes vagy?- a lábamhoz dörgölőzik, majd a tálkája felé indul. Ezek szerint éhes. Megetetem, majd a laptopomért megyek, hogy megírjam a hirdetést. Teszek rá egy képet a házról, a címet, elérhetőségeket, és hogy mik találhatók a környéken. Megjegyzésben leírom, hogy lehetőleg lányt szeretnék, és hogy ne legyen az a hangos, bulizós fajta, nem kedvelem a hangoskodókat. Még pár simítás, majd kinyomtatom pár példányban és elviszem azokra a helyekre, ahol a leginkább sikerem lehet
.oOo.
Alig három napja tettem ki a hirdetést, már csörög is a telefon!
Egy lány hív, aranyos, csilingelő hangjára elmosolyodok. Az albérletről kérdez, én pedig örömmel válaszolok minden kérdésére. Meg is beszéljük, hogy délután eljön körülnézni! Már alig várom!
.oOo.
A kanapén üldögélek, ölemben a macskával, mikor a megbeszélt idő előtt pár perccel megszólal a csengő. Lucyvel a kezemben nyitok ajtót, sajnos hajlamos elszaladni.
Szépséges kék szempár fogat, majd egy széles mosoly
- Szia! Maya Han vagyok, én telefonáltam délelőtt a hirdetésed miatt – mutatkozik be mosolyogva - Persze, ha még mindig aktuális a dolog.
- Szia- mosolygok rá viszonzásul- persze, természetesen!-félre állok, hogy be tudjon jönni- kerülj beljebb!- gyorsan becsukom az ajtót, hogy letehessem a cicát- bocsánat, még félő, hogy kiszökik-mosolygok a lányra, majd elindulok a konyha felé- kérsz valamit inni? Teát, kávét? Azt hiszem, még van egy doboz baracklevem valahol...
- A tea nagyon jó lesz, köszönöm...- mondja nézelődés közben. Felteszem a vizet forrni.
- Nem is reméltem hogy találok egy ilyen gyönyörű lakást...oh, bocsánat...
- Semmi gond, menj csak, nézz körbe nyugodtan- mosolyodok el- ennek kell még pár perc...-Mikor elkészül a tea beviszem a nappaliba. Az asztalhoz ülünk le- Mesélj kicsit magadról
- Hol is kezdjem...Pekingben születtem, most egyetemre járok, divattervezést tanulok
- Nagyon jól beszéled az angolt...
- Köszi. Te hová valósi vagy?
- Oh, hosszú történt- nevetek fel- Hollandiában születtem, de Izlandon nőttem fel, és most itt vagyok. A családom eléggé szerteágazó
- Akkor te is több nyelvű vagy, gondolom
- Igen. Három nyelvet beszélek folyékonyan, és egyet középszinten
- Le a kalappal- kerekednek el a szemei. Miután elfogyasztjuk a teát megmutatom, melyik szobát szántam neki
- Ez lenne az, szép tágas, világos, de ha zavar a reggeli napfény, cserélhetünk is-vonok vállat.- Nem sokban tér el a két szoba, nekem pedig nincs sok holmim még
- Teljesen jó lesz, köszönöm! Akkor...ez azt jelenti, hogy elfogadsz engem, mint lakótársat?
- Persze-bólogatok- Szerintem jól meglennék egymás mellett
- Csodás! Oh, a főbérlő...
- Már beszéltem vele, nincs ellene kifogása. Ha szükséges, tud segíteni a költözésben is!
- Az nagyon jó lenne- mosolyodik el megkönnyebbülten- nincs olyan sok holmim, de így nem kellene többször fordulni a busszal
- Akkor ma beszélek vele, aztán majd felhív, hogy megbeszélje veled a részleteket...
.oOo.
A hétvége hamar eljön, Frank Segít Mayának cuccolni, addig én kitakarítom a szobát és helyet csinálok a közös részeken. Lucyt szobafogságra ítélem ideiglenesen, hogy nyugodtan járkálhassanak, persze őkelmének ez annyira nem tetszik. Majd kiengesztelem egy kis finomsággal.
- Meg is volnánk- nyújtózkodik Frank az utolsó kör után- innen már boldogultok. Cecy drága, ha bármi van, hívjatok, de nekem rohannom kell- kacsint rám. Én csak egy mosollyal válaszolok, majd mikor elmegy Maya felé fordulok
- Mindig ezt csinálja- legyintek- kitakarítottam a szobádat, rendezkedj be nyugodtan, addig én rendelek valami kaját. Mit ennél?
- Nem is tudom... valami olcsót
- Azon ne aggódj, az én ötletem volt, meghívlak! Van egy kifőzde innen pár utcányira, isteni a zöldséges tésztájuk!
- Jól hangzik-bólint rá. Akkor két adag zöldséges tészta rendel! Holnap muszáj lesz bevásárolnom, semmi sincs már itthon...
Hamar kihozzák a kaját. Letelepedünk a kanapéra. Evés közben mindenféléről beszélgetünk, szóba kerülnek a szülők, az egyetem, a ház, aztán Lucy, és hogy ő is szeretett volna cicát, de eddig nem lehetett
- Alig egy hónapja van nálam. Kint találtam, nagyon rossz állapotban volt
- Mentett cica? Nem is látszik rajta
- Szerencsére helyre jött- miután elfogyasztjuk a vacsorát felkelek. Jól fog esni egy forró fürdő...
Épp kilépek a fürdőből, mikor Mayába botlok.
- bocsánat...- hebegi fülig elvörösödve
- Megijesztettelek?
- Nem, dehogy-rázza a fejét, majd leszegett fejjel kikerül és bemegy a szobájába. Nem különösebben foglalkozom vele, biztos szégyellős, noha én vagyok egy szál törölközőben, különben is, fáradt vagyok. Hosszú volt ez a nap...
Szerkesztve Sado-chan által @ 2020. 12. 06. 20:50:13
|
| Andro | 2020. 11. 28. 09:34:46 | #35871 |
Karakter: Han Maya
Megjegyzés: (Cecilynek) KEZDÉS!
Nagy kár, hogy mennem kell ebből a lakásból, de sajnos a főbérlő annyira felvitte a bérleti díjat, hogy az ösztöndíjamból nem tudnám fedezni. Azt ajánlotta, menjek dolgozni, de akkor az ösztöndíjamat veszik el. Elvégre Amerikában, ha valaki ösztöndíjas diák, az azért kapja a pénzt, hogy tanuljon és ne kelljen dolgoznia. Ezt persze ez a banya nem érti, hiába magyaráztam neki. Ráadásul kezdő divattervezőként, vagy inkább diákként úgysem keresnék annyit, hogy fenn tudjam tartani magam. De ezt sem tudja megérteni, viszont adott három hetet, egész pontosan a hónap végéig, hogy kiköltözzem, vagy az összes cuccomat a kukába hajítja velem együtt. Legalábbis ezzel fenyegetett. Szerintem csak nem szereti a külföldieket, pedig eddig egy rossz szót sem szólt. Én sem csináltam semmit, amiért meg kellett volna haragudnia rám. Nem vagyok egy trehány nőszemély, mindig időben fizetem a bérleti díjat, nem hangoskodom, nem rendezek bulikat, mint némelyik itt lakó, akiktől nem lehet aludni éjszaka. Jó, néha elfelejtem, hogy melyik nap van a hulladékgyűjtős nap, de emiatt nem kell leharapni a fejemet. Ez is legfeljebb a két év alatt ha három-négy alkalommal történt meg.
Kissé lehangolt vagyok, mert nem igazán találok olyan albérletet, amit meg tudnék fizetni. Elég drágák, főleg azok, amik az egyetem környékén lennének. Kollégiumba meg a tanév közben elég nehéz bekerülni, de nem is szeretnék egy rakás állandóan bulizós, hangoskodó ember között élni. Nekem fontos a csend és a nyugalom az alkotáshoz, így olyan helyeket nézek, amik csendes környéken vannak. De azok többsége meg tömegközlekedéssel elég messze van. Sóhajtva csukom le a laptopom, miután már a huszadik ingatlant néztem meg, ami sajnos nem felel meg nekem.
- Mi a baj? - hallok meg egy hangot, és mikor felnézek, a legjobb barátnőmet, Emmát pillantom meg. Itt ismerkedtünk meg, és szinte azonnal jó barátok lettünk. Tősgyökeres New York-i, így nem kell aggódnia a lakhatás miatt. - Olyan szomorú képet vágsz.
- Hát, három hetem van kiköltözni az albimból – válaszolom, miközben belekortyolok a kávémba. Az egyetem kávézójában üldögélek, hátha itt eszembe jut valami. Meg a kávé is jó. - De a legtöbb albérlet vagy túl drága, vagy messze van, vagy a potenciális lakótárs nem tetszik.
- Mondanám, hogy költözz hozzánk, de mi is elég szűkösen vagyunk – mondja Emma, és mellém telepszik. - De miért nem nézed meg a hirdetőtáblát? Oda néha olyanok is felteszik a hirdetésüket, akik nem is ide járnak.
- Jó ötlet – bólintok, hiszen már kifogytam az ötletekből.
Felhörpintem a maradék kávémat, magamhoz veszem a laptopomat és a táskámat, majd Emmával együtt a hirdetőtáblához sétálunk, át a másik épületbe. A Művészeti Egyetem hatalmas, nemcsak divattervezést, de grafikát, filmkészítést és sok mást is oktatnak itt. A hirdetőtáblán rengeteg minden van, így mindig hatalmas a csoportosulás, ahogy akkor is, amikor odaérünk. Én elég alacsony vagyok, nem látok semmit, így Emmának kell utat törnie. Nem szeretek hangoskodni, de néha kinyitom a szám, ha kell. Néhány hangosabb „Elnézést! Engedjetek át!” kiáltás meg is teszi a hatását, így hamarosan már megnézhetem, van-e valami újdonság. A szemem meg is akad egy hirdetésen. „Városszéli, csendes kertes házba albérlőtársat keresek. Bulis, hangoskodó egyének kíméljenek!” Alatta név, cím és telefonszám, meg egy email-cím. Gyorsan fel is hívom az illetőt, mert a kép a házról nagyon bejön. Tényleg olyan kedves, vidéki ház, amilyeneket a filmekben is mutatnak. Bár egy picit messze van, de busszal is fél óra alatt beérek az egyetemre.
Kedves hangú lány veszi fel, akivel gyorsan megbeszéljük a részleteket. Hála égnek, még nem talált lakótársat, így aznap délutánra le is szervezünk egy találkozót. Remélem, élőben is olyan kedves, mint a hangja.
~*~
Idegesen szállok le a buszról, nem messze a háztól, a kezemben szorongatva a ház képét. De nem is tudom eltéveszteni. Olyan, mint egy meseház, tényleg aranyos. Szívesen laknék itt, ha Cecilynek, a bérlőnek is megfelel. Persze, előbb a főbérlővel kell beszélnünk, hogy neki nem gond-e, ha még egy személy becsatlakozik a bérleti díjba. A lépcsőn felmenve becsengetek, majd hamarosan nyílik is az ajtó és egy vörös hajkoronájú lány lép ki rajta. A szemei gyönyörű mogyoróbarnák, az arca világos bőrű, alkata kecses, nőies és alig domborodik. Egybe részes, világosbarna ruhát visel, ami nagyon jól áll neki. A karjában egy macskát tart, amely barátságosan rám nyávog.
- Szia! Maya Han vagyok, én telefonáltam délelőtt a hirdetésed miatt – mutatkozom be mosolyogva és a kezem nyújtom. - Persze, ha még mindig aktuális a dolog.
Szerkesztve Andro által @ 2020. 11. 28. 09:40:17
|
| oosakinana | 2013. 11. 04. 16:31:47 | #28095 |
Karakter: Leona Yamato
Megjegyzés: (Kiámnak)
- Leona jól vagy? – kérdezi meg apám, amikor ott hagynak minket és látja a könnyeimet.
- Nem apa nem vagyok jól, mert éppen el akarják szakítani tőlem, akit szeretek. – mondom mérgesen. – És ez annak a görénynek a hibája. Miatta viszik el tőlem, mert ő nem képes elfogadni, hogy Lina engem szeret és nem akar másé lenni. – mondom panaszosan apámnak.
- Megpróbálok beszélni Lina anyjával. – mondja apám, de ez már kicsit sem segít. Magamnak kell elintéznem a dolgokat.
Fel is megyek a szobámba és elkezdek intézkedni. Az egyik barátnőmnek a testvére ügyvéd és szükségem van rá. Ezt másképpen nem tudjuk elintézni. És ha jól emlékszem a papírjait megnézve akkor Lina 19 éves, így az anyja nem cipelheti el csak úgy, ahogy ő akarja.
El is kezdek telefonálgatni, majd találkozok vele és felvázolom a dolgokat. Hallom, hogy hívnak, de most ez fontosabb és nem foglalkozok vele, majd a hangpostán visszahallgatom. Nem tudom mennyi idő telik el, mire előveszem a telefont és meghallgatom az üzenetet, amit kaptam és nem mástól, mint Lina-tól:
- Szia... csak... csak el akartam búcsúzni tőled – nem kell búcsúzkodnod, mert nem kell elmenned. Gondolom magamba, de végig hallgatom az üzenetet. – Anya úgy döntött, hogy visszamegyünk Argentínába. Ahm... csak beszélni akartam veled, mielőtt elmegyek – na nem azt nem fogom engedni. in. – Nem akartam ezt telefonon, de ki se mondtam, s anya kijelentette, hogy nem. Fogalmam sincs, mi lesz ezután. Annyira nem akarok elmenni. Már most hiányzol. Bele sem akarok gondolni, hogy milyen lesz olyan messze lenni tőled. Még nem indultunk el, csak egy óra múlva fogunk. – Nagyon ki lehet szegénykém. – Szeretlek – úton vagyunk érted.
Rohanunk amennyire tudunk, mert megnéztem, hogy mikor indul a gépük és már csak negyedóránk van addig, de meg kell állítanom. Rohanunk be az előtérre és úgy keresem kicsimet, majd szerencsémre meg is látom az anyja mellett, miközben a többiek jönnek utánam.
- Lina! – szólok neki oda, mire rám néz és még anyja reagálása előtt rohan a karjaimba én meg úgy ölelem magamhoz és nem fogom elengedni.
- Lányom gyere. Mennünk kell. – mondja ridegesen és mérgesen is. – Neked meg megmondtam, hogy nem akarlak a lányom közelébe meglátni. – folytatja a szurkálódást, de én csak kicsimmel foglalkozok.
- Nem fog elvinni innen, mert nem teheti meg. – suttogom kicsim fülébe.
- De elfog vinni. – mondja sírva, miközben szorosan ölel.
- Greas kérlek. – szólok a csajnak, aki előre lép, amikor az anyja közeledne.
- A törvény szerint a lánya nagykorú így akarata ellenére nem viheti el, különben rablásnak és gyerekbántalmazásnak is bizonyul. – mondja a jogi szöveget. – Ha itt akar maradni akkor minden joga meg van, hogy itt maradjon. – ezt akartam végre hallani.
- Még is mit képzeltek magatokról? – kezd el sápítozni. – Nem hallgatom ezt tovább. Lina az én lányom és senkinek semmi köze nincs hozzá, hogy mit csinálok és nem fogom hagyni, hogy ez ilyen, elrontsa. – érti rám a dolgokat, de nem érdekel.
- Szeretnél itt maradni velem? – kérdezem meg kedvesemet, aki hevesen kezd el bólogatni. – Akkor itt marad és nem viszi el Argentínába. – mondom az anyjának. – És köszönjük a részvételt, akkor mi is el is mennénk. – mondom és megfordulok, majd a csajokra nézek. – Légyszi hozzátok a cuccát. – kérem meg őket, amire bólogatnak.
- Nem viheted el. – kezd el őrjöngeni. – Ő az én lányom.
- A törvény is kimondja, hogy itt maradhat ha akar és ha ő maradni akar. Innentől kezdve ő dönt az élete felől. – mondom komolyan, majd úgy viszem ki kicsikémet és nem engedem el, majd csak akkor, amikor a kocsiba beszállunk és várjuk a többieket, hogy jöjjenek.
- Itt akarok maradni veled. – mondja még mindig. – szeretlek. – suttogja és úgy bújik hozzám én meg simogatom a karját.
- Nem fogsz elmenni mostantól velem maradsz, ameddig csak szeretnél. – nézek rá, majd ajkaira adok édes csókot, hogy megnyugtassam kicsit. – apámnál fogunk lakni, bár nekem majd néha anyámhoz át kell mennem, de majd akkor jössz te is velem. Nem fogsz egyedül maradni, és ha Yunsuke-t meglátom a közeledbe tuti, hogy beverem a képét, mert ez az ő műve volt, mert máskülönben nem jött volna rá anyukád a helyzetre. – hívom fel a figyelmét és remélem ő is benne van abba, hogy elláthassam a drágalátos barátjának a képét.
|
| darkrukia | 2013. 04. 25. 21:45:07 | #25659 |
 Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (csajszimnak)
- Én is szeretlek – válaszolja, majd felsőm alá nyúl, mire kérdőn nézek rá, mirkor leveszi azt.
- Mit csinálsz? – kérdem, de csak mosolyog.
- Azt mondtad, engem szeretnél- Meg fogod kapni – jelenti ki, majd ajkaimra tapad, amit nemigazán bánok.
Leszedi rólam a melltartót, én meg azt sem tudom, hova bújjak, ő csak mosolyog.
- Ne légy szégyellős, hiszen én is nő vagyok, nekem is mellem van, mint neked – mondja, majd megfogja a kezem és a saját mellére helyezi.
- Tudom – szólok pirulva.
- Akkor csak hagyd magad és olyan élvezeteket fogok neked nyújtani, amilyenben nem mostanában volt részed – jelenti ki magabiztosan.
Végül hagyom magam, szeretem, biztonságban érzem magam vele, és nem érdekel, hogy ki mit mondd, nekem ő a legtökéletesebb a világon.
Levesz rólam minden ruhát, ami neki feleslegessé vállt, s ajkai, csókjaival együtt haladnak végig a testemen. Minden mozdulatára felsóhajtok. Egyszerűen imádom. Melleimnél tevékenykedik, szívogatni kezdi. Mellkasom megemelkedik, s sóhajtok hagyják el számat. Ujjai olyan hely köröznek rajtam, ahol eddig még senki. Hogy jobban hozzámférjen, széttárom neki lábam. Ugh... ez olyan furcsa érzés. Belül mintha tüzelnék, és mikor megérint, apró szikrák pattognak a bőrömön.
Felnyögök, testem is ívbe feszül, ahogy belém vezeti egyik ujját. Ajkai csókkal nyugtatnak, hogy ne szökjek el azonnal, s rejtőzzek el a világ elől zavaromban.Ahm, nem tudom, mire véljem mosolyát, de mikor lejjebb csúszik testemen, s ajkai nőiességemre tapadnad, már nem érdekel sem a világ, sem más, csak ő. Igen, ez csodálatod... Az ujja mozgatását sem hagyta abba, így szinte minden pillanatban kész gyönyört okoz.
Nyögdécselésem egyre gyakoribb lesz, egyre hangosabb, de nem tudom magam kontrolállni már. Hirtelen tör rám a gyönyör, s felnyögve élvezek.
Hihetetlen volt, ennél jobbat még nem éreztem, soha.
Leona mosolyogva mászik fölém, s ajkaimra tapadva, szenvedélyesen csókol.
- Gyönyörű vagy orgazmus közben – mondja mosolyogva, én meg érzem, ahogy elpirulok.
- Én is szeretnélek látni orgazmus közben – mondom ki aztán, amit szeretnék.
- Akkor csinálj velem, amit szeretnél – mondja kedvesen mosolyogva, mire egyből ajkaira tapadok. Mielőtt lenne másra is időm, egy hang tör be az idilli pillanatokba.
- Lina, Leona, itt vagytok? – szól az apja.
Ijedtemben azt sem tudom, hogy mit csináljak, szerencsére szerelmem nincs ilyen helyzetben, ő tudja, mit csinál. Egy takarót húz elém.
- Öltözz fel, addig beszélek vele – mondja kedvesen, majd csókot hintve az ajkaimra a szobából, aminek falai közt nemrég valami hihetetlenül gyönyörűt éltem át.
- Lina Ismael! – Úristen, ez anya! És a teljes nevem használja! Grr... nincs annál rémisztőbb, minthogy édesanyád a teljes neveden szólít.
- Itt vagok, anya – jövök le azonnal, már felöltözve, rendbeszedve magam. – Mi a baj? – kérdem, és kicsit közelebb lépek Leonához.
- Most azonnal haza megyünk. Soha többet nem találkozhatsz vele – bök szerelmem felé. – Nem fogom hagyni, hogy egy lezbi megrontsa az én lányomat – mondja, szinte köpve a szavakat, és látom, nem csak én lepődök meg rajta.
- De, anya – próbálok szólni, de nem ér semmit.
- Nem érdekel! – felkapja a cuccaimat, majd a kezem is megragadja, s kifelé kezd húzni.
- Engedje el – szól komolyan Leona, mire kap egy pofont anyától.
- Ne merj a lányom közelébe menni! – fenyegeti még meg, majd kihurcol, és nem érdekli, mennyire nem akarok vele menni.
***
Egész hazavezető útón könyörgök anyunak, hogy engedjen vissza, ha másért nem, hát elbúcsúzni tőle, de hajthatatlan. A házunk ajtaján csattan a zár hátra, s úgy lök be az ajtón, mint egy félőrült.
- Szedd a cuccod, utazunk! – int el.
- Utazunk? Mégis hova? – kérdem kerekre nyílt szemekkel. – Anya, ne csináld ezt! Kérlek! Én szeretem Le...
- Hallgass! Pakolj! – utasít el.
- Nem megyek!
- De igenis jössz! Visszamegyünk Argentínába!
- Nem akarok oda visszamenni! Anya, már nagy vagyok, azt teszem, amit szeretnék – mondom higgadtabban, de még mindig könnyezem.
- Oh, igen! És Leona az, amit akarsz?!
- Igen, ő. Szeretem.
- Oh, nem, nem, nem. Hát, nem érted meg, hogy ez nem helyes?! Belegondoltál abba, hogy ez... ez... undorító – fejezi be kissé fintorogva a mondatát.
Ez az a pillanat, ahol sírva futok fel a szobámba, s vágom be az ajtót, de úgy, hogy a szomszédok is meghallját. Levetem magam az ágyba, s a párnámba fúrom az arcom.
***
Mint valami holdkóros mókus, úgy körözök a nappaliban a kanapé és kávézóasztal közt, hogy aki látna, azt mondaná, ez valami rituálé, amivel lyukat taposok a padlóra.
Az előszobában kisírtetiesen állnak a bőröndök. Az enyéimet még nem hoztam le. Egyszerűen csak összepakoltam, s betettem mindent az ágy alá. Nem akarok elmenni. Nem akarom itthagyni Leonát. Szeretem.
- Legalább azt engedd meg, hogy elbúcsúzzak tőle – szólok halkan az épp belépő anyámnak, mire nekem dob egy telefont. – Nem lehetne...
- Nem! – fordul ki a szobából.
Leroskadok a kanapéra és úgy tárcsázom a számot.
Hangposta. Remek...
- Szia... csak... csak el akartam búcsúzni tőled – nyögöm ki, s már érzem, ahogy könnyeim útnak indultak arcomon. – Anya úgy döntött, hogy visszamegyünk Argentínába. Ahm... csak beszélni akartam veled, mielőtt elmegyek – szipogom. – Nem akartam ezt telefonon, de ki se mondtam, s anya kijelentette, hogy nem. Fogalmam sincs, mi lesz ezután. Annyira nem akarok elmenni. Már most hiányzol. Bele sem akarok gondolni, hogy milyen lesz olyan messze lenni tőled. Még nem indultunk el, csak egy óra múlva fogunk. – Elcsuklik a hangom, szinte csak kipréselem magamból a szavakat. – Szeretlek – suttogom még utoljára, s leteszem.
Ismét magávalragad a keserűség, s óráknak érzem azt, mikor képes vagyok felkelni a kanapéról, s lecipelni a bőröndömet az épp dudáló autóhoz.
Megvárom, hogy anya intézze a dolgokat, addig csak állok mellette, mint valami kirakati bábú. Csak az zakatol a fejemben, hogy nem akarom itthagyni Leonát. Nem akarok elmenni.
|
| oosakinana | 2013. 02. 22. 19:52:06 | #25202 |
Karakter: Leona Yamato
Megjegyzés: (Kiámnak)
Rám emeli szemeit, majd hozzám bújik még jobban.
- Ühüm – bólogat, aminek igazán örülök a puszinak az arcomra, meg még jobban örülök.
Látom, hogy elgondolkozik nagyon, de nem tudom, hogy min. De a száját nagyon harapja, ami nem tesz jót neki, mert így tiszta véres lesz. Vajon mi zavarhatja ennyire őt? Vagy mit szeretne magába tartani?
- Hé, így csak felsebzed a szád – szólok rá, amikor már megelégelem azt, hogy ennyire eszi magát.
Nem mond semmit, csak az utca kellős közepén tapad ajkaimra és csókol meg olyan mohón és szenvedélyesen, hogy mindenki megbámul minket, de nem érdekel. Szorosan ölelem magamhoz és viszonzom a csókját. Annyira hiányzott már, hogy elmondani nem tudom. Nem sokkal később levegőhiány miatt szakadok el tőle és ránézek. Arca kicsi kipirult.
- Mohó vagy – kuncogom el magam, de ő csak szorosan megölel és a fejét a nyakamba fúrja.
- Hiányoztál, nagyon, de nagyon, de nagyon – ismételgeti, miközben a haját simogatom. Ő is hiányzott nekem nagyon.
Nem sokkal később a házunknál vagyunk. Letesszük a cuccainkat a nappaliba, majd felmegyünk a szobámba, ahol végre egy kicsit kettesben lehetünk.
- Kérsz valamit? – kérdezem tőle kedvesen, de csak felnevet.
- Igen. Téged – ölel át.
Ajkaira tapadva csókolom meg és hosszú, de annál mélyebb és szenvedélyesebb csókot váltunk egymással, miközben az ágyig vezetem el. Óvatosan fektetem végig rajta. Annyira kívánom és szeretném ha már megtörténne, csak nem tudom, hogy ő szeretné-e.
- Szeretlek! – suttogja, mikor elválnak egymástól ajkaink és a fülemhez hajol, majd vissza bújik hajlatomba, pedig én most már terveztem.
- Én is szeretlek. – válaszolom, majd felsője alá nyúlok, hogy levegyem róla, mire kérdő tekintettel néz rám.
- Mit csinálsz? – teszi fel a kérdést, amire elmosolyodok.
- Azt mondtad engem szeretnél. – mondom mosolyogva. – Meg fogod kapni. – jelentem ki, majd megcsókolom és úgy veszem le róla a melltartót is, bár kicsit mintha szégyellős lenne, amire elmosolyodok. – Ne légy szégyellős, hiszen én is nő vagyok nekem is mellem van, mint neked. – mondom, majd megfogom a kezét és a mellemre helyezem.
- Tudom. – mondja elpirulva.
- Akkor csak hagyd magad és olyan élvezeteket fogok neked nyújtani, amilyenben nem mostanában volt részed. – jelentem ki.
Kicsit el is kezdi hagyni magát én meg leveszek róla mindent és úgy csókolom végig az egész testét, ahol csak tudom. Felsóhajt tetteimre. Megállapodok a melleinél és azokat kezdem el szívogatni, amire megemeli a mellkasát és sóhajok hagyják el ajkait, miközben ujjaimat kényeztetem ágyékát. Lábát is szétnyitja, hogy jobban hozzá férjek. Belevezetem egyik ujjamat, amire felnyög és a teste megfeszül. Édes csókot adok ajkaira, majd elmosolyodva csúszok le a lábai közé, hogy ágyékát kezdjem kényeztetni ajkaimmal, de az ujjam mozgását egy pillanatra sem hagyom abba.
Hallom, ahogy nyögései egyre sűrűbbek és hangosabbak. Tetszik a hangja és mindent megtennék, hogy minél többet halljam. Addig folytatom a műveletemet, amíg hangosan felnyögve el nem élvez kezeim, meg ajkam által. Elmosolyodva mászok felé, hogy ajkaira tapadva csókoljam szenvedélyesen.
- Gyönyörű vagy orgazmus közben. – mondom mosolyogva, amire elpirul.
- Én is szeretnélek látni orgazmus közben. – mondja ki, amit szeretne.
- Akkor csinálj velem, amit szeretnél. – mondom kedvesen és mosolyogva, amire nem is kell neki több. Egyből ajkaimra tapadva kezdené el azt, amit én, ha nem lenne egy hang, ami megállítana ebben.
- Lina, Leona itt vagytok? – hallom meg apa hangját. Kicsim egyből megijed, de egy takarót húzok elé.
- Öltözz fel, addig beszélek vele. – mondom kedvesen, majd egy csókot hintek az ajkaira és lemegyek apához, hogy megtudjam, miért is kellett a szeretkezésünket félbe hagyni. Mondjuk, éjszakára egy kicsit másabb dolgot tartogatok… egy kis vibrátor, meg ugyan így nyali fali és minden élvezetesebb lesz az együtt lét és az biztos, hogy olyat fog szerelmem élvezni, hogy azt az egész világ hallani fogja.
- Szia apa. – köszönök neki, amikor leérek.
- Lina merre van? – érdeklődik én meg csak elmosolyodok. Ha tudnád, hogy pár perccel ezelőtt a karjaim alatt, akkor annak nem biztos, hogy örülnél.
- Nem sokára jön, csak kicsit lepihent a szobámba. – mondom kicsit hazudva.
- Rendben. Nem sokára meg fog érkezni az anyukája és elfogja vinni haza. – mondja én meg csak nagyot lesek.
- Mi van?
- Mondta, hogy Lina egyik barátja felhívta, hogy ti jártok. – ne erre most tényleg köpni nyelni nem tudok. – És fel van háborodva. Haza fogja vinni és azt hiszem jobb, ha te is vissza mész anyádhoz. – jelenti ki én meg csak lesek.
- Ugye ezt most nem mondod komolyan? – esek ki a szememen, majd csengetnek.
- Bár mondhatnám. – kinyitja az ajtót és a nő szinte csak berobog.
- Lina Ismael! – üvölti el magát.
- Itt vagyok anya. – jön le kicsim, de ő még nem tudja a dolgokat. – Mi a baj? – Teszi fel a kérdést és inkább hozzám lép közelebb.
- Most azonnal haza megyünk. Soha többet nem találkozhatsz vele. – bök rám. – Nem fogom hagyni, hogy egy lezbi megrontsa az én lányomat. – mondja szinte úgy köpködve a szavakat, hogy én is meglepődök.
- De anya. – próbálna megszólalni kicsim ám mind hiába.
- Nem érdekel. – felkapja kicsim cuccát és megragadva a kezét cipeli el, de meg fogom a nő kezét.
- Engedje el. – mondom komolyan, de erre csak egy akkor a pofont kapok.
- Ne mert a lányom közelébe menni. – és végül elviszi Lina-t én meg csak a könnyes szemeimmel nézek utána. Most hogy végre megkaptam megint elszakítják tőlem. És mindent annak a mocsoknak köszönhetek. Csak találkozzak vele össze a suliba. Komolyan össze fogom verni, de úgy, hogy az anyja nem fog ráismerni.
|
|
