Ezután tovább folytatja testem csókolgatását, miközben melleimet gyúrja. Mígnem elér felhevült pontomhoz, amit gyengéden végigsimít, majd lassan nyalja az ujjáról. Ez a csaj… valahogy mocskosul érti a dolgát! Aztán az én számhoz emeli ténykedésének eredményét, amire persze én ösztönösen rákapok és szopni kezdem. Ezután a hasamon húzza végig lassan egészen a garázsomig, ahová egyértelmûen belépési engedélyt adtam. Na persze õ nagyon okosan csak simogatni kezdi, aztán konkrétan nem behatol, hanem beronygol. Halk nyöszörgés tör fel belõlem ezen ténykedésétõl, és markolni kezdem erõsen a lepedõt. Nem kell sokat várnom, hogy egy újabb „vendég” érkezzen meg a másik mellé. A hangerõszabályzóm elromlott innentõl fogva, de bánom is így. Irigykedjenek csak a szomszédok. Ó, mi ez a lassú nedves és izgató? Loren már a nyelvével ügyeskedik, hejj, de nem is rosszul. Gyerünk édes csináld csak, én csak sikoltozom magatehetetlenül a gyönyörtõl továbbra is. Komolyan egy állat vagy, Loren. Bele is feszül a testem, és szapora légzéssel ernyedek el az ágyon. Aztán egy hatalmas vigyor közeledik felém. Te nagy ég bevettük harmadiknak Ricciardot is? De neem, szerencsére továbbra is „csak” Loren tartózkodik rajtam kívül az ágyamban, aki falni kezdi az ajkaimat. Én a nyakán átvetve a kezem még szorosabban húzom magamhoz és nagyon nagy erõfeszítésembe kerül, hogy újra hagyjam, hogy leválassza ajkát az enyémrõl. Felhúz magához, majd egy szájrapuszi közben ingjét kezdi kigombolni.

Sûrû pislogások közepette összekulcsolja kezét az enyéimmel. Suttogja, hogy szeret, mire válaszul én csak jóságosan mosolyogva szótlanul végigsimítok az arcán. De aztán testét végigmérve nem kell sokat várnom, hogy újra felpörögjön a fordulatszám. Megszabadítom a maradék ruhadarabjától is, majd hajába kapaszkodok. Õ csókot akar adni, de én finoman húzom hátra a fejét, csak közel tartom ajkait az enyémhez. Remegni kezd a szája, akár a kocsonya és még kicsit fel is nyöszörög. Szemébe nézek, majd a saját ajkamba harapok és hirtelen hátra rántva a fejét végignyalok a nyakán. Ettõl felsóhajt egy nagyon, de nem hagyom, hogy felocsúdjon és lerántom hassal az ágyra, én pedig felette helyezkedek el, és két kezét lefogom a feje mellett. Fenekét hozzám nyomva lassan hullámzik a teste, mire kéjesen lihegni kezdek a fülébe. Ez nagyon tetszik neki és érzem, hogy megfeszülnek a kezei, de én szorítok a fogáson, amitõl egy kéjes nyöszörgést kapok válaszul. Finoman nyalni kezdem a lapockájánál, majd finoman bele is harapdálok. Ezután felegyenesedek és oldalát kezdem gyengéden simogatni, amit enyhén karmolni kezdek a végén. Érzem, hogy a falra tudna mászni, és szinte már õrjöng alattam a vágytól.

- Azt teszel velem amit akarsz - suttogja kéjesen, miközben a teste szüntelenül kigyózik. Hanyatt fektetem ezután, és szorosan nekifeszülök a csípõmmel és folyamatosan lüktetõ mozdulatokat teszek rajta, és míg az egyik mellét, szopkodni kezdem, addig a másikat a kezemmel nyüstölöm, és közben a szemébe nézek, mire két kézzel a saját hajába túr, majd a párnát kezdi szorosan fogni.

- Még! - sóhajt fel, én pedig eleget teszek a kérésének. Ezt csinálom neki egészen egy darabig, majd kezemet a lába közé érintem, és nyelvemmel végig simítom a testét lassan haladva egészen a nyakáig, majd birtoklóan csókolni kezdem. Kezemet pedig elõször lassan és gyengéden, majd egyre erõsebben és keményebben kezdem el kényeztetni a lába között. Szenvedélyesen nyöszörög alattam, miközben egyre sûrûbben veszi a levegõt. Egészen addig az ajkaim fogságába ejtem, amíg nem fogy el mindkettõnk levegõje, és mindketten zihálva válunk le egymás szájáról. Perverz vigyor kíséretébe hatolok be ujjaimmal a lába közé, amitõl ütemesen hangos nyögések szakadnak fel belõle. Kezével a lábam közét kezdi el simogatni. Szenvedélyesen nézzük kéjsóváran nézzük egymást egészen addig, amíg egyszerre nem jutunk el a csúcsra végül mindketten.

Kimerülten roskadok le mellé az ágyra hason fekve, miközben elgondolkodva nézek a szemeibe. Megsimítom az arcát. Még nem sok mindent ismerek belõle, de egyre több szállal kezdek kötõdni hozzá. Amitõl tartottam bekövetkezett. De most már itt van nálam. Biztonságban van. Errõl a helyrõl egyedül Madison tud csak, ahol élek. Meg van még egy másik helyem vészhelyzet esetén, amirõl viszont még õ sem tud. Loren fölém helyezkedik majd gyengéden masszírozni kezd. Finoman a vállamnál. Ha lenne versenycsapatom, biztosan õt szerzõdtetném le gyúrónak. És még kiváló szeretõ is. Ilyen kincsre tényleg ritkán bukkan az ember. Becsukom a szemem, elmosolyodok, és élvezem a kényeztetést.

- Olyan szótlan vagy mindig - mondja Loren.

- Nem szeretek feleslegesen fecsegni - mondom neki tréfálkozva.

- De én olyan sok mindent mondtam már magamról, rólad meg olyan keveset tudok - mondja gyerekes duzzogást imitálva.

- Te bajod - folytatom a piszkálását vállrántva.

- Teeeeee… - mondja, majd abbahagyja a masszírozást és csiklandozni kezd. Ajjaj. Ösztönösen is elkezd megrándulni a testem.

- Nocsak - kezdi fölényesen - a nagy kemény rosszkislány Sunakonk csak nem csiklandósnak tetszik lenni?

- Nem, egyáltalán nem tetszik! - csapom le a labdát.

- Nos, még mindig nem akarsz beszélni?

- Nem, mert egész tetszetõs ez a vallatási módszer! - vigyorgok rá szélesen miután hátra fordítom a fejem.

- Akkor nem baj, ha folytatom igaz? - vigyorodik el õ is fenyegetõ mosolyt imitálva.

- Te kis… - mondom neki és egy váratlan pillanatban fejbe csapom egy kispárnával.

Nem kell sokáig várnom a válaszra. Miután szédelgésébõl felocsúdott, rögtön õ is nekem esik egy kis párnával. Csináltam én már ilyet valaha valakivel? Nem tudom, de nagyon jól szórakozok. Egy óvatlan pillanatban elveszem a másik párnáját is, majd ledöntöm az ágyra és a nyakába harapok, majd a seggébe csípek.

- Áu! - mondja kipirultan, mire én csak rámosolygok és búgóan kuncogok egyet.

Ekkor hosszasan megint nézzük csak egymást, miközben pihegünk egymásra.

- Olyan gyönyörû vagy - szólal meg halkan.

- Sss… - teszem az ujjam a szájára, majd lassan lehúzom végig simítva.

Aztán lassan odahajolva hozzá egy lassú, romantikus csókba bontakozunk ki. Õ finoman simogatni kezdi a testemet pontosan ott ahol a keresztem is található, míg másik kezével a fenekem markolássza. Ez valamiért nagyon tetszik neki, na de persze, amilyen kemény nincs is mit csodálkozni. Szerénységbõl jeles, háhá! Kicsit bele is vörösödök ebbe a gondolatba, hogy ilyen kivánatos porcikáim vannak. Akárcsak Lorennek. Nyelvem lágyan simogatja az övét. Simogatom a testét közben majd lágyan búgó hangot adok ki.

Végül kimerülten hajtom álomra a fejemet. Még megérzem elalvás elõtt Loren simogató kezét és mintha valami olyat súgott volna, hogy nem vagyok rossz ember vagy valami ilyesmi. Pedig van egy pár bûnöm. Hány autót kellett ellopnom, mennyi mocskos dolgot végig kellett csinálnom. Az álmaimtól eközben egyre távolabb kerültem. Másnap Loren gyengéd lapocka csókjára ébredek, ahogy a keresztemnél harapdál és nyalakodik.

- Ébresztõ! – suttogja édesen a fülembe.

- Mennyi az idõ? – nyüszörgöm.

- Már elmúlt kilenc óra is.

Megdörzsölöm a szemeimet, majd álmatagan Lorenre nézek. Adok egy puszit a szájára, majd felöltözök.

Megreggelizünk majd utána a serlegeimrõl kérdez, amit még gokartban értem el, meg meglátja a legelsõ bukósisakomat, amit még apám készítetett nekem. Nagyon sokáig versenyeztem benne, amíg a fejem belefért legalábbis. Tegnap elég sok izgalmon voltunk túl, kíváncsi vagyok, hogy ma mi vár ránk. Lemegyek a garázsba, és megnézem, hogy az autóval minden rendben van e. Elmegyünk tankolni, majd miután fizettem és visszateszem az adagolócsövet a helyére, sejtelmesen Lorenre nézek.

- Most kiderül, mennyire bírod a gyûrõdést.

Elviszem a megszokott gyakorlóhelyemre.

- Ha bízol bennem, ez meg se fog kottyanni neked.

Ezután egy-két gázfröccsel felbõgetem a motort, majd pár másodpercnyi egyhelyben kaparás után elstartolok és kezdõdhet a majdnem három percnyi pokol a kanyargós lejtõs, sziklákkal és szalagkorláttal övezet betonpoklon. Észre veszem Lorenen, hogy néha nagyon lemerevedik meg összehúzza magát, de összeségében elég jól bírja. Na de majd most jön egy olyan szakasz, ahol egész 250-260 kilométer óráig felgyorsulok és egészen 50-60-as tempóig kell visszafékeznem. Az utolsó pillanatba fékezem meg a vadparipámat. Loren ezt már nem is bírja ki sikítás nélkül, és egy pillanatra a szemét is eltakarja. Csak akkor meri újra levenni a kezét, mikor érzékei, hogy még mindig élünk és továbbra és vasaljuk az aszfaltot. A lejtmenet végén aztán teljesen állóra fékezem az autót. Loren sokáig kapkod még a levegõ után.

- Ez… ez... állat volt – szólal meg hosszabb szünet után, mire végre szavak is el tudják hagyni a száját. – Erre igazán büszke lenne apád is – mondja vigyorogva, mire kicsit elkomorodok.

- Jaj … jaj ne haragudj, szóval… mondja elvörösödve és annyira édes, ahogy odafigyel arra, hogy ne bántson meg, hogy rögtön megenyhülök és csak egy csókkal tömöm be a száját.

- Úgy érzem… beléd szerettem… - mondom miután elszakadtak ajkaink egymástól.

- Sunako… kérlek… - mondja rémült, halk, remegõ hangon. - Gyere ide kérlek.

- Mi a baj Loren? - veszem idegesre a figurát, aztán villámként baszott belém az a hang, ami ezután a vonal másik végérõl szól. Az a hang, amit én annyira gyûlölök és annyira nem szeretném soha többet hallani. Akinek tulajdonosát úgy hívják, hogy Valerie „dögöljön meg” Borowsky Narakov.

- Egyelõre még semmi, de ha nem érsz ide hamarosan, akkor lehet, hogy nem fogja bírni a gyûrõdést a drága és el fogja veszteni a fejét - mondja és háttérben hallom Loren nyöszörgését, amint valamivel betömik vagy bekötik a száját.

- Az volt életed utolsó hõstette. A seggeden fogom a gigádat kihúzni, ha egy ujjal is hozzá mersz érni.

- Akkor jobb lesz, ha sietsz, mert minél késõbb érsz ide annál tovább fogja élvezni a „kényeztetésem”, egészen addig, amíg le nem jár az idõ. Megadom a koordinátákat akkor. Sok sikert.

Ránézek a GPS-re, majd elkerekednek a szemeim.

- Ez lehetetlen! - fakadok ki, de aztán gyorsan észhez térek.

Én pontosan ilyen helyzetekben vagyok jó és pontosan ezért végzem a munkáimat sikerrel. Hát akkor ne hozzunk szégyent a nevünkre ezúttal se.

Ilyenkor a forgalom már elég gyér ahhoz, hogy akadályt jelentsen, ez egy elõny nekem. Késõ esti száguldozás a belvárosban. Egy-egy forgalomban résztvevõ kocsira figyelnem kell azért így is, de gyerekjáték kikerülgetnem õket. Persze az érintett fél nem tudhatja, hogy rutinos indulóval van itt dolga, és ezért kétoldali infarktust kap vélhetõen, hogy munka utáni csendes haza andalgás közben egy fekete BMW süvít el kétszázzal centiméterekre mellette. Hát igen, azért nem egy napi rutinok közé tartozó jelenség, de nálam meg pont ez felett kezdõdik az élet. Az idõvel viszont továbbra sem lehetek elégedett. Még mindig kevésnek érzem azt az idõt, ami hátra van ahhoz a távhoz, amit még el kell fogyasztanom. Na ez tuti megüli a gyomromat. Szemét Valerie mindenképpen azt akarja elérni, hogy a határon autózzak. Kiváncsi vagy a képességeimre? Nevetséges vagy, kedves Narakov. Számtalanszor alád gyújtottam már a klasszistudásomnak köszönhetõen.

Apám mindig azt mondta, hogy a versenyzõ igazi próbája a gépben való megbízás. Bíznod kell abban, amit uralsz, és akkor õ is bízni fog benned. De ehhez meg kell tanulnod igazán uralni.

A lábam lejjebb nyomódik a gázpedálon. Helytállóak az elméletei, és az a tudás, amit átadott nekem is, amibõl a lehetõ legtöbbet próbáltam átvenni. Az ember és gép együttes próbája, amikor mindketten a határaikat feszegetik. Aki nem érti mirõl van szó, annak elmondom, miközben egy éles szûk jobb kanyar után az autóm teljes bal fele lesodródik a fûre, és ha nem kormányzok ellent azonnal az autó farának elindulására, akkor minden bizonnyal a másik oldalon lévõ lámpaoszlopra tekerednék fel egyfajta bizarr logót szolgáltatva a patikának. Na meg a patológosuknak, akik nem ártana, hogy spaklival és készülnek. De a patológusok csak boncolgassák a jelenlegi hulláikat, én élek basszátok meg, és korrigáltam az autó kitörését. Szóval, te magad feszegetheted az autód határait, ha te magad még nem vagy képes a sajátjaidat elérni, és persze elérheted a saját határaidat, amikor az autóban még bõven vannak tartalékok. A kettõ együtt nagyon ritkán mûködik, erre csak világbajnokok képesek vagy akik igazi titánok és egyszer a közeli vagy távoli jövõben világbajnokság, vagy világbajnokságokat fognak nyerni. Na, ez a világbajnokság egyetlenegy A-ból B-te tartó szakasz futamából áll, ahol ha gyõzõl, megkapod Lorent trófeaként. Azért az jó, nem? De ha veszítesz… na hát ott nincs még egy világbajnokság, hacsak nem vagy nekrofil és szereted a fej nélküli nõket. Bizarr fétis. De nekem fejjel együtt kell Loren és ehhez mindösszesen már csak egy percem van, hogy ebbõl valamit megvalósítsak. Már látok is egy kis garázst - na már megint garázs baszdmeg - ahol már tárt kapukkal várnak, illetve Loren vár tárt kapuval, ugyanis, csak õ van ott, ahogy megkötözött kézzel és lábbal vergõdik és kétségbe esetten pillant rám. Jaj itt van már anyuci, nem kell félni. Lábai össze vannak egy másik kötéllel kötve a lábaival, szájába pedig egy olyan szerkezet van peckelve, amin látok számológéphez hasonlóan 4x3 formában számokat. Illetve úgy, hogy 0-9ig és egy törlés meg egy enter gomb. Rossz elõérzetem támad ezzel kapcsolatban, de még jobban a torkomban kezd dobogni a szívem, amikor látom a visszaszámlálót a gombok felett.

- Megérkeztem hallod! - kiáltom izzadtan, de a számláló csak pereg tovább. - Ideértem idõben, állítsd le a számlálót! - ordítok tovább, de csak a falak megértõ és halk csendjét kapom válaszul. Nálam már csak Loren nyugtalanabb. Kétségbe esetten próbálom rávenni a szájáról azt a szart, de meg se nyekkenve ragaszkodik Loren bõréhez és ajkaihoz, a számlálók pedig a 0-ra érnek. Robbanás helyett azonban egy bohóc nevetését hallom meg a szerkentyûbõl, ami jó jel, mert Loren feje még mindig a helyén van, de ezzel mocskosul átrázott engem.

Loren nevetését hallom meg egy hanszóróból.

- Gratulálok! Ideértél idõben! Valójában ez nem robbant fel, mint láthatod. Nem csalódtam a gyorsaságodban.

A kamera irányába nézek dühösen.

- Ó, édes, amikor dühös vagy. Ne aggódj, hamarosan levezetheted, de elõtte még mindig van egy kis feladat, ami megoldásra vár. Ezúttal tényleg Loren feje lesz a tét. Mindösszesen fél perced lesz beírni a megfelelõ kódot. Könnyítésként annyit elárulok, hogy két kétjegyû szám a kód.

- Máris eszembe jutott a megfejtés - mondom ironikusan.

- Ha nem fogod be, akkor már kezdheted is írni, ami eszedbe jutott - gunyolódik Valerie. - Szóval, az egyik szám az hozzád köthetõ, a másik pedig Loren életkorának száma. De hogy ne legyen ilyen könnyû, ezt összekevertem, tehát a számjegyek külön külön más és más sorrendben is kiadhatják a megfejtést akár. Na eleget segítettem. Óra indul! Ja és ne nagyon feszegesd azt a drágaságot a száján, mert még hamarabb fel találtatik robbanni. Sok sikert!

- Hogy miért nem úszkáltak piranhák a szülõcsatornádban baszdmeg! - horkanok fel, de nincs idõm dühöngeni és ez még feszültebbé tesz csak. A vállamra pillantok. 22! Hát persze, hogy 22 lesz az egyik számjegy. Deee…

- Hehe… - kezdem pirultan - Öhm… szóval izé… hány éves is vagy? Várj megtippelem. 19?

Loren válaszul összeráncolt szemöldökkel rosszallóan a fejét balra billentve mümmög egyet nekem, mire elvörösödök.

- 18?

Rázza fejét.

- Tizen… hét? - kérdem döbbenten, mire hevesen bólogatni kezd.

- Jézus ereje - mondom válaszul. De az most nagyon kevés ide. Gyorsan bepötyögöm, hogy 2217, de természetesen az annyira nem jó, mint a 1722. Jó, marad az 1272, majd a 1227 hozza meg a gyõztes kombinációt, és eláll a számláló csipogása. Majd elkezd szörögni a szerkezet, és leesik Loren szájáról végül.

- Nos gratulálok, Sunako! Nos… legalább kiderült, hogy nem csak egy pénzéhes kurva vagy.

Ökölbe szorul mindkét kezem erre a mondatra, majd érzelmesen Lorenre pillantok. Csillognak a szemei, én pedig összeszûkítem bûnbánóan a tekintetem. Mielõtt bármit is mondhatnék neki, Valerie hangja szólít meg újra.

- Már csak egy kérdésre kell válaszolnod! Hajlandó vagy nekem dolgozni?

- Majd ha a szar kéket virágzik! - vágom rá dühösen a választ.

- Ejj ejj jobban meg kell gyõzzelek. Mire egy üvegfal nõ köztem és Loren között. Mi a… ? Próbálom ütögetni, de még csak meg sem reped, valószínûleg golyóálló is.

- Nem akarsz Lorennek ártani igaz? - kérdezi Valerie majd gázzal kezdi el elárasztani a térségét, amitõl köhögni kezd.

- SUNAKO! SUNAKO! - kiált nekem Loren.

- FEJEZD BE! Kiáltok Valerie-re.

- Nem hallom - provokál tovább az orosz kurvája.

- Rendben, rendben! Vállalom!

- Rendben… - mondja Valerie, majd megszünteti a gázszivárgást.

- A szabályok változtak. Ezt a melót egyedül kell majd végigcsinálnod. Most elõkészítek hozzá mindent. Hamarosan újra keresni foglak - mondja sejtelmesen majd többet nem hallom a hangját.

Eloldozom Lorent, majd magamhoz ölelem szorosan.

- Sunako! Sunako tudtam, hogy eljössz értem! Annyira tudtam! - hallom, hogy nagyon küzd a könnyeivel.

- Sajnálom, Loren… - suttogom neki. - Sajnálom… ettõl akartalak megkímélni.

- Semmi nem számít, ha újra ölelésed szorítását érzem - suttogja vissza Loren.

Kisétálunk az autóhoz. Még mindig nem tudom leplezni a dühömet és ezt Loren is észre veszi.

- Valami baj van? - kérdezi aggodalommal a hangjába.

- A FRANCBA! FRANCBA, FRANCBA! FRANCBA! - ütöm a kocsi tetejét mindkét öklömmel minden egyes kimondott szó után. - VÉGIG CSAK JÁTSZOTT VELÜNK ÉS AZT CSINÁLT VELÜNK AMIT AKART!

Gyülölöm, mikor ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk. Idegesen az égre tekintek, majd becsukott szemmel idgesen az ajkamba harapok úgy járok fel-alá egy pár másodpercig, majd újra elõre hajtva a fejem kinyitom a szemem, egyenesen Lorenre nézve.

- Szállj be és menjünk - mondom halkan.

- Hova megyünk? - kérdezi Loren, miután már elindulunk, de én nem válaszolok, csak ránézek és kicsit elmosolyodom, majd kacsintok egyet. A legnagyobb meglepetés akkor éri, amikor megállunk egy számomra nagyon ismerõs helyen, a házamnál ahol lakok, de Loren még csak nem is sejti a meglepit.

- Megérkeztünk - mondom mosolyogva.

- Csak nem… - tátja el a száját Loren, majd mikor kezd leesni neki, hogy minden bizonnyal itt lakom, azonnal a nyakamba ugrik.

- VOAAAJJJJ SUNAKOOOOO! ANNYIRA ÖRÜLÖK!

Úgy a nyakamba ugrik, hogy majdnem hanyatt esek vele.

Ideje rátérni a házamra, ami a második emeleten van a háromból.

Az elõszobában rögtön jobbra a fürdõszoba található. Egész pontosan a mosdó és a zuhanyzó, és a wc is. Itt van az egyetlen erõs fényû fehér lámpa, a lakás összes többi részén halvány sejtelmes naranccsárga világítás a jellemzõ, mert amúgy nem szeretem az erõs fényt. Egyenesen haladva a szobába érkezünk be.. Kicsi szobám van, mint azt sejteni lehetett amúgy is, van balra egy ágy, ami szembe néz a tévével - csak tudnám minek vettem, mikor alig szoktam nézni - meg mellette a számítógépem egy asztalon, mellette egy laptop és egy táblagép. Emellett mehetünk át a konyhába. Az ágyam mellett egy kis éjjeli szekrényen van egy közös kép apámmal és velem háttérben a Toyota P1-es versenyautójával. Loren örömtánca után az ágy szélére huppanva rögtön a képre szegezõdik a tekintete.

- Mondd csak, kivel vagy a képen? - kérdezi.

- Apámmal - adom meg a szûkszavú választ.

- Nahát, autóversenyzõ volt?

- Méghozzá az egyik legismertebb!

- Sajnálom - mondja bûnbánóan - nem igazán vagyok jártas az ilyen dolgokban, nem követem nyomon az ilyeneket, bár hála neked egy kicsit jobban elkezdett érdekelni - mondja, majd kuncog egyet aranyosan. Majd észre veszem, hogy vállam kezdni nézni, majd a képet.

- Mondd csak, a 22-es az aaaa…

- Rajtszáma akar lenni, igen.

- Amiatt van a 22-es a vállamon. Mindig mindenhol ezzel a rajtszámmal versenyzett.

- Versenyzett… merthogy… ? - kérdezi úgy, aki már igazából szinte tudja a választ.

- Meghalt - felelem szomorúan, majd lehuppantam mellé, majd a képet vettem a kezébe és mosolyogva végigsimítottam azt. Annyira hiányzik most is.

- Nagyon rokonszenves arca van - szólal meg Loren újra mosolygós arcát nézve.

- Apám mindig ilyen mosolygós volt. Soha senkit nem bántott és nagyon barátságos és türelmes volt mindenkivel. Soha nem hallottál egy hangos szót tõle. Legfeljebb akkor, mikor gyõzött vagy dobogót szerzett és ünnepeltette magát. Mindig próbált a lehetõ legközelebb férkõzni a rajongóihoz szurkolóihoz is. Csodálatos ember volt a sors megbüntette mégis az én hibámból.

- Ne légy szigorú magadhoz. Biztos nem a te hibád lehetett…

- Vakon bízott a beállításaimban - mondom elcsukló hangon.

- Én is vakon bízok benned - mondja a fejemet a kebléhez ölelve, én pedig belefúrom magam, majd leteszem a képet az asztalhoz, és felállok.

- Mindjárt jövök - mondom neki.

A zuhanyzóba megyek, ahol gyorsan letusolok, majd a hajamat vizesen hagyva egy csipkés fekete tangát és annak vékonypántos melltartópárját veszem fel, majd így sétálok vissza Lorenhez még enyhén vizes hajjal.

- Sunako… - mondja ámulattal a kis szivem. Én pedig egy határozott mozdulattal hanyatt lököm az ágyon és azonnal járni kezd a nyelvem a szájába. Vadul, szenvedélyesen, de érzékien és simogatva fonom a nyelvem az övéhez. Azonnal a fenekemhez nyúl és azt kezdi szorongatni, már amennyire a feszességétõl tudja, majd kezeit lágyan végigsimítva a testemen kinyitja a melltartómat, és azonnal ráharap finoman a mellbimbómra. Kicsit hangosabban felnyögök ettõl, majd hamarosan lekerül a tanga is énrólam. Õ felöltözve én pedig teljesen meztelenül fekszek rajta. Teljesen övé a testem, de az irányítás még az enyém. De meddig. A pillanatot kihasználva le fogom a kezeit és simulni kezdek hozzá és mélyen kéjeseket sóhajtva lihegek a fülébe, néha be is kapva a fülcimpáját.

- Nem akarlak elveszíteni - súgom egy felhevült pillanatomban a fülébe. - Vigyázni fogok rád.

- De könnyû téged zavarba hozni - mondom neki végül majd leülük

- Na azért én nem kérkednék ilyesmivel, ha ugyanolyan könnyû engem is.~ - utalok rá már kicsit felsandítva rá és mosolyogva.

- Na… ssss - vágom rá azonnal.

- Sunako! – Jól van szépen betanultad a nevem kislány. Na de nem a zongoránál… Hanem az asztalnál.

- Mi van? – nézek rá kérdõn.

- Istenien nézel ki - bukik ki belõle hirtelen, mintha csak a tüsszentését próbálta visszatartani. Na vagy ne adj Isten hányását. De nem csak a szavak, hanem a szemei is majd kibuknak a helyükrõl.

- Jaj hagyd már, téged ebben a másodpercben le tudnálak teperni. – felelem teljesen nyugodtan.

- Nem akarsz… mesélni magadról valamit? – Hehe. Azzal kezdted, gyöngyöm!

- Eltaláltad…!

- Valahogy sejtettem - sóhajtott fel szomorúan. Pedig jobb, ha megbarátkozol a gondolattal. – Vigyél el valahovaaa…! – mondja hisztisen, majd elkezdi rugdosni a lábam az asztal alatt. Mit rugdosol?

- Mégis… hova akarsz menni?

- Akárhova… - Frenetikus válasz… Istenem, mondtam, hogy még megbánom ezt. - Nekem a kocsid is jó… esetleg a hátsó ülés. – mondja a szemöldökét fel-le huzogatva. Már csak az If you know what I mean fej hiányzik komolyan.

- Nem gondoltam, hogy te ilyen… - mosolyodok el halványan majd pörgetem a kocsikulcsot az ujjamon. Crazy volt még ilyen rámenõs. A picsába, miért gondolok még most is rá?

– Nos, menjünk.

- Nahát, ilyen könnyû téged meggyõzni?

- Inkább mondjuk úgy, hogy te értesz hozzá - Azért ne bízd el magad.

- Igen? Elég csak…megjelennem, hm? Könnyûvérû vagy…! - He? Most lekurvázott? . – De azért… magamat se mondanám jobbnak. – fordul vissza. Tény, hogy túl könnyen megadtam magam, de azt sem tudom, hogy miért.

- Ebben igazad van. Beszállni egy idegen kocsijába?... és… - Behuppanunk közbe

- Hova megyünk, szivi? – Pislog rám. Na most erre mit mondjak.

- Még engem kérdezel?  Neked nem volt itt jó, akkor mondd meg szépen hol akarsz du…málni.

- Du…málni? Mondjuk  akárhol, ahol senki sem zavar. A telefonod se - mondja morcosan. Persze, az én anyámat. Kikapcsolom a telefonom.

- Hmm… menjünk mondjuk a roncstelepre, oda egy lélek se jár és bejárathatjuk a kocsid hátsó részét. -  mutogat a hátsó ülésre miközben magyarázza.

- De szeretsz te szinte tök ismeretlenekkel „beszélgetni” - mondom neki. Még hogy én vagyok könnyvérû. Hát mindegy, egy numerába nem halok bele. Így könnyebb belemennem, hogy látom, hogy annyira talán mégsem veszi komolyan a dolgot.

- Bizony ám, ahogy mondod. – nevetett fel. –Annyira faszán csinálod… - mondja elismerõen mire én csak bólintottam.

- Na itt vagyunk… - motyogom.

Megmutatja, hogy hova álljunk. Kezdek izgalomba jönni. Roncstelepen még nem csináltam. Mire nem vetemedek én is néha…

- Megérkeztünk - mondom neki, mire õ azonnal hátra mászik.

- Azért zárd be az ajtókat… elég ijesztõ hely, félek… - biggyeszti le az ajkát. Hát baszod, te mondtad, hogy jöjjünk ide. Na jó, megteszem, amit kér,mert nekem se hiányzik egy harmadik. Aki persze nem beszállni akarna. Az ingemnél megfogva magához kezd húzni. – Mássz ide…kérlek. – Lezárom az ajtókat, majd fölé kerekedek.

- Nos, ezt szeretted volna? Hogy idáig eljussunk? - kérdezem meg még egyszer, de csak hogy tényleg biztos legyek a céljaiban.

- Igen… teljes mértékben csak ennyit kívántam. – vigyorog rám, és az ajkait nyaldossa.

- Ahogy akarod… - rántok egyet a vállamon, majd megcsókolom. Egyre jobban belevadulok a csókba, majd lejjebb haladok. Összekulcsolom ujjait az enyémmel és mindkét kezét leszorítotom a feje mellett. Érzem, hogy néha visszaszorongatja. Nyakához érek, és teljes hévvel beleharapok a nyakába, majd szívni kezdem a bõrt. Milyen érdekes, hogy amilyen higgadt és hidegvérû vagyok a volán mögött, olyan szenvedélyes vagyok aaa… hát ha nem is ágyban jelen állás szerint, de azért a lényeg nem változik. Csak a vérnyomásom, ami egyre feljebb szökik.

- Neeeh… - nyöszörög fel, de ez engem csak jobban felizgat. Hejj de kár, hogy nincs itt nálam a bilincsem, mit kapnál akkor, édes… Térdemet a lábam közé kezdem nyomni, majd finoman dörzsölni hozzá. Ekkor már kisebb nyöszörgések törnek fel belõle, majd ekkor az eddig dörzsölõ lábbam átteszem, és folyamatosan simulok hozzá miközben továbbra is szorosam fogom a kezeit. Erejébõl érzem, hogy ki akar törni, de még nem kegyelmezek, kicsit kínzom még. S formát leírva kezdek el kígyózni a testén, miközben kéjesen ilyen „Na mi van?” mosollyal a szemébe nézek, és egész közel hajolok és egész közel hajolok az ajkához minden egyes mozdulat után, de annyira még nem, hogy össze is érjenek. Azzal húzom a kis aranyos fejét tovább, hogy úgy mikor csókra emeli a fejét én játékosan elhúzom a fejemet, és ajkamba harapva rá nézve újabb S-vonaglásokat csinálok. Õ nyalni kezdi erre a száját jelezve, hogy már nagyon beindult. Végül meg is könyörülök rajta, és elengedem a kezeit, mire õ azonnal magához húz a nyakamnál átkulcsolva és birtoklóan falni kezdi az ajkaimat. A csók közben a keze fokozatosan lejjebb csúszik, egészen addig, míg nem érzi meg a bõrömet az oldalamnál. Erre feljebb tûrte az ingemet, és simogatni kezdett az oldalamnál, mire én válaszol beleharaptam finoman az ajkaimba és kicsit húztam is a bõrét, mire õ felnyögött és erõsen megfogott az oldalamnál, amitõl egy kicsit a fájdalomtól vegyes élvezettõl kicsit felnyögtem, majd végighúzta a körmeit rajta. Na, hát nem egy fadarab ez a csaj.

- Olyan finom a bõröd - súgja szenvedélyesen a fülembe. Aha persze, tépjünk is le belõle kapásból egy darabot, hadd vigyünk haza is belõle, ha már nagyon hiányunk lenne, igaz?

Válaszul egy búgó mosollyal végigsimogattam az ajkaimmal a nyakát. Õ pedig ziháltan kapkodva elkezdi kigombolni az ingemet. Én pedig végigcsókoltam a vállának azon részét, amit nem takar ruhadarab, majd én is leráncigálom róla a felsõjét, és fejemmel lassan lefelé haladok és minden egyes centiméteren egy csókot adok a testére, egészen addig, amíg a piercingjéhez érek. Két kezemet az oldalához csúsztatom, majd kipirultan ránézve végignyalom lassan haladva a fémet, aztán hevesen a piercing körül körbe forgatva a nyelvemet nyalom a bõrét. Érzem, hogy alig tudom tartani, magam, annyira remegni kezd a testem. Nyelvemet ekkor egész a köldökétõl haladva egy pillanatra sem elválva testétõl nyalom végig a nyakáig, mire õ belemarkol feszes fenekembe. Na igen, a tánc meg az edzés azért megmutatkozik és ez szemmel láthatóan Lorennek is tetszik, mert többször „pumpál” a kezével, de az csak nem akar puhább lenni. Ezután kezét a lábam közé csúsztatja lentrõl, és simogatni kezd a lábam között. Testem hullámzani kezd. Teljesen szétárad a testemben az izgatottság, és gerjedtségemben már a nadrágját kezdeném lemûteni róla, amikor autóhangokat hallok. Mindketten picit felemeljük a fejünket erre, mire én hátra nézve az ablakon látom, hogy egy Nissan GT-R, állja el az utunkat. Bassza meg a fegyverem ott van az elsõ ülésen.

- Sss… - teszem finoman az ujjam Loren szájára, majd óvatosan hátranyúlok a fegyveremért, és simogatom a bõrét a hideg fémmel.

- Sunako - mondja kéjesen a nevem, de nekem a szivem most a torkomba dobog. Nem akarom, hogy Lorennek baja essen. Figyelem a lépteket, és közben számolok. A tempójából ítélve lassan halad és közepesen nagyokat lépdel. Loren csókolásával folytatom, és aztán hirtelen az ajtóhoz kapok és erõs mozdulattal kicsapva kinyitom azt. Számításaim helytállóak voltak, mert egy tompa puffanással és egy feljajdulással eltalálom a csórit, majd kivetõdök a kocsiból és a földön egyet gurulva rá tartom a pisztolyt.

- Ki küldött? - szegezem felé a kérdést rögtön.

- Nem árulom el! - mondja a kétrét görnyedt férfi, mire én válaszul csak állon rúgom.

- Ki is verhetem belõled, de várjunk csak? - szagolok a levegõbe. - Messzirõl bûzlik, hogy Valerie embere vagy - mondom gúnyosan. Majd féltérdre ereszkedek, de úgy, hogy beletérdelek a gerincébe.

- Na idefigyelj! Mondd meg Valerie-nek, hogy ha fejen áll és ketyeg, akkor se fogok neki dolgozni. És hogy ha ennyire meg akarja kapni, ami az övé, akkor elõbb keljen ahhoz, hogy elvegye. Tényleg, van még mit lenyúzni róla? Mert akkor szívesen beugrok hozzá máskor is egy kis vissza nem térítendõ kölcsönért.

- Ezt kurvára meg fogod bánni! - sziszegi a férfi.

- Ajj ez olyan illúzióromboló. Ennél azért frappánsabb válaszra számítottam azért. Esett rendesen a színvonal hallod. Na húzzál innen, te fatökû lepkevadász.

Ennek megfelelõen el is tûnik a színrõl. Én visszaszaladok a kocsiba, ahol Loren már elõre ült felöltözve.

- Húzzunk haza! - mondom nyersen, majd gyorsan távozok a színrõl, mielõtt még valaki felfedezne minket.

- Hú, de menõ volt ez az egész! Ahogy fogtad a fegyvert és közben simogattál vele és csókoltál, közben ott leselkedett ránk a veszély! Ez egyszerûen… felszökött bennem az adrenalin! - áradozik végig. Esküszöm valami hibázik ebben a csajban. Valami adrenalinfüggõ lehet. Kicsit mélyebbet sóhajtok.

Úgy tûnik számomra, hogy valójában csak az tetszik neki, ahogy élek. Én nem tudom komolyan, ha izgalomra vágyik, ott a jobb keze. Ajj de minek is érdekelnek ezek engem. Természetesen Loren tovább áradozik arról, hogy intéztem el azt a férfit. Milyen bizarr mesék lehetnének ebbõl, a hõs királylány, akit megment a … nõi lovag. Vagy lovagina? Az persze Sunako, jóhogynem ló vagina. Na de most mindenesetre hazaviszem. Egy csókkal elbúcsúzunk. Majd mielõtt még bemegy két hátsó kerekemet egy helyben kapartatva egy darabig végül elindulok. Jaj, Sunako mit produkálod itt másnak magad, ez annyira nem jellemzõ rád. Kivéve mikor… Jajj, megint nála fogok kikötni a végén. Megszólal a telefonom.

- Tessék! - veszem fel szûkszavúan.

- Á, Sunako.

- Ja, azért örülök, hogy tisztában vagy vele kit hívsz. Mi a francot akar?

- Én vagyok Madison egy nagyon jó barátja. Már említettem neki pár dolgot, van nálam valami, ami nagyon fontos neki.

- Jó hol találkozzunk?

- A régi parkolóháznál este hat órakor.

- Jó rendben.

- És van még valami! El kéne vinni utána a reptérre engem. Itt már nem valószínû, hogy biztonságban vagyok. De én csak benned bízom meg, mert akiben Madison megbízik, abban én is. A hálám se fog elmaradni. Matson voltam. Találkozunk hatkor.

Azzal le is teszi. Hát ez jó.

Hazamegyek, és belapátolok néhány rizst, meg eszek hozzá garnélarákot. Váo, nagy menü, lassan be kéne vásárolni talán… Benyúlok a hûtõbe, majd jó három-négy nagy korty whiskyvel öblítem le az egészet, majd csõre töltöm a fegyvert, és a régi parkolóház felé veszem az irányt, ahol egész a legfelsõ azaz a második szintig megyek. Nos, azt már messzirõl megállapíthatom, hogy az nagyon nem normális, ha valaki lebeg, de az még betegebb, ha mindezt nyakára kötött kötéllel teszi. A szegény pára már nem tudom, mióta lóghat itt, de valószínûleg õ lesz az a férfi, aki keresek. Átkutatom az iratait, és a pénztárcájába megtalálom az igazolványát, miszerint Aaron Matson-nak hívják. Baszdmeg, ez lett volna a mi emberünk. Azonnal elõveszem a fegyverem és óvatosan lépkedve, behajlított kézzel magam elé tartva a fegyvert pásztázom a környéket, de semmi gyanúsat nem észlelek egészen addig, amíg egy motorhangot nem hallok felbõgni. Elég ismerõs motorhang. Hmm, V8-as az is tuti, méghozzá összetéveszthetetlen 5,7 literes Corvette motor hang. Gyorsan az autómhoz futok és üldözõbe veszem a fekete csodát, ami úgy csillog, hogy a napfogyatkozás az csak egy kis pislákoló lófasz ehhez képest. 19 colos BBS-alufelnik piros csíkkal a szélén, csillogó krómfényezés… ez ez… Mikor egy kanyarhoz érünk, azt látom, hogy kétszer villan fel a féklámpa, két közepeset fékezve. Ekkor teljesen lebénít az a döbbent felismerés, hogy ez nem lehet más mint… Crazy? A felnik a vezetési stílus, a fényezés, a teljesen elsõtétített szélvédõk mind mindg errõl árulkodnak. Még jobban a gázba taposok, teljesen szétárad bennem az adrenalin. Szerencsére ilyenkor még jobban vezetek. A négysávos fõút után egy szûk utcába hajtunk, ahol két elágazás után lefordulunk balra a harmadiknál. Természetesen rengeteg akadályt és szemetest kell kerülgetni. És amirõl azt hittem, hogy addig csak a filmekben fordul elõ, az most velem történik meg. Az egyik keresztezõdéses részen pont kiugrik elém egy kisteherautó, és én éppen, hogy meg tudok állni. Kimerülten lihegek a volán mögött, majd csalódottan a homlokomat a kormányra teszem.

---

Következõ utam Madisonhoz vezet. Kopogás nélkül rontok be az ajtón, és az asztaláig szaporázom a lépteimet.

- Matson meghalt - közöltem vele a száraz tényt, miután az asztalához érek.

- A büdös tetves rettkes ajtóba szakított kurva életbe, abba! - csapja le dühösen az iratait asztalára Madison. - Pedig kurva fontos dolog volt nála.

- Megtudhatnám, hogy mi az a fontos dolog, amiért meghalt ez a szerencsétlen?

- Olyan nevek, akiket nem ártana, ha eltakarítanék az utamból, akik akár halálos veszélyt is jelenthetnek rám.

- Amíg engem látsz, senki nem jelent veszélyt - próbálom nyugtatni, de itt most engem kéne még nyugtatni. - És… lenne itt még valami.

- Mondjad!

- Ott volt a helyszínen Crazy!

- Ugyan már, Sunako. Crazy 3 éve eltûnt te is tudod.

- Meg merek esküdni, hogy õt láttam! Ugyanaz a fényezés, ugyanazok a felnik, és még a vezetési stílus is ugyanaz!

- Rémeket látsz, Sunako! Lépjél már túl végre rajta!

- De…

- Semmi de! Vagy kipicsázlak.

Szótlanok maradtunk egy pár másodpercig, mire elgondolkodva felnézett megint az asztalról Madison.

- Mindenesetre, ha õ is volt - mondja rám nézve ezután a mondat után - Az hóttzutyi, hogy valami köze van a dologhoz, szóval vigyázzál. Mondd csak, mi van azzal a kis szõkével, akivel legutóbb láttalak? Tényleg nagyon csinos darab - kacsint rám.

- Az az… - mondom szórakozottan. Na de egyébként tényleg csinos Loren.

- Ideje lenne lapoznod nem? - mondja a vállam megfogva Madison. Észre se vettem, hogy idejött hozzám.

- Majd kialakul - mosolygok rá, majd sietve távozok. Ki kell most teljesen kapcsolnom az agyam, és ezt egyféle módon tehetem most meg. Ilyenkor mindig felmegyek a hegyre és leszáguldok azon a pályán, ahol a beállításaim szoktam kipróbálni.

- Sunako!

Szinte feszeng az ülésen, de én nem bírom, ha ennyire sokat totojázik valaki. Végül elõáll azzal az ötlettel, hogy szeretné látni, hol lakom. Na azért, ácsi.

- Neeem! Arról szó sem lehet!

- De miért?!

- Nem hisztizel, nem méltatlankodsz. Azt mondtam nem.

- De…

- Elég a „ De ’’ –kbõl.

- Jó…, akkor csak vigyél Madison elõtt valahova máshova. Valamit még szeretnék megbeszélni veled. Nééégyszeemkööözt. –- Mirõl akarsz beszélni? – már lassítani készülnék, de a válasz rögtön az ellenkezõjére sarkall.

- Rólunk.

- Nem Loren.

- Fejezd már be a makacskodást!

- Én makacskodok?!

- Igen te!

- Figyelj! – szólalok meg, majd egy félre esõ helyen lefékezek. Szegénykém orral tompítja a becsapódás erejét.

- Fhubaszd meg… - morogtam orrom alatt, ahogy végigsimítottam kicsit megzúzódott karomon és ránéztem.

- Fejezd ezt be!

- Mégis mit? – néztem rá szikrákat szóró szemekkel.

- Kurvanehéz ellenállni, felfoghatnád! – kezdek bele - És baszottul nem akarlak bajba sodorni, de elkerülhetetlen! Nem bírom ki, a picsába már! Nézz már magadra! – Õ pedig szófogadóan végignéz magán. – Hát egy hozzád hasonlóval ki ne akarna kikezdeni?! Ráadásul a veszélyt is szereti, de basszus… bajod esik, ha mellettem maradsz …. és én ezt… nem…akarom… mondom el végül elhalkulva és feszülten a hajamba túrok megint.

- Sunako… - szólal meg halkan, de mire bármit is reagálnék, már odahajolt, és egyik tenyerét a lábam között az ülésen – ó miért nem közelebb - másikat combom mellett, kívülrõl. Ajkait az enyémhez érinti.

    - Ne strapáld magad. – suttogja egész közel hajolva hozzám, és szenvedélyesen megcsókol. Mélyeket kezdtem sohajtani. Két kezem finoman a vállára teszem és megpróbálom eltolni magamtól finoman.

- Neh – nyögök fel ,de ez nem hangzott túl meggyõzõen. Õt is csak jobban felizgatja a reakcióm. Végülis… annyira jól csókol. Érzem, ahogy a keze megérinti a lábam közét.

- Kívánlak – leheli a nyakamra, majd belecsókol, de még nem nyalja meg. Neee, ez teljesen ki fog készíteni.

- Ne csináld, kérlek! – nyögöm fel, miközben a kezeim már a derekán simítom, olyan finom a bõre.

Zavar kering a fejembe. Igazából nem csak õt, magamat is meg akarom kímélni egy újabb csalódástól. Még nem forrtak be teljesen a Crazytõl elszenvedett sebek, és nem tudom, hogy most csak az izgatja,hogy veszélyesen élek, vagy van  e mögött valami több is. Finoman simogatni kezd a lábam között és birtoklóan csókolni kezd újra. Elkezd a testem enyhén hullámzóan járni. A fenébe Sunako, még mindig nem tudsz ilyenkor uralkodni magadon. Kiélvezem a pillanatot, most ez a lényeg. Érzem, ahogy felforrósodik az arcom, ami kipirultságot jelez, hirtelen megfogom a két vállánál és bele passzírozom  az ülésbe szinte, beleharapok az ajkamba és úgy is marad a szám.

- Kurva jó tested van – súgom a fülébe neki feszülve. Végigmérem teljesen. Alig takarja valami. És piercingje… menten körül térképezem a nyelvemmel. Közel hajolok hozzá, ám ekkor megszólal a telefon.

Idegesen pillantok rá, majd a telefonra, mikor meglátom a kijelzõn, hogy Madison az.

- Szia! Pont hozzád indultam!

- Az jó, lenne egy kis megbízás a számodra.

- Rendben indulok – mondom egykedvûen majd kinyomom a telefont. A testem tisztára le van izzadva. Lorent ez láthatólag nem zavarja. Szerintem még izgatónak is találja. Elképzelhetõ, hogy belém esett? Kihajtok majd teljes gázzal elõször Loren háza fele veszem az irányt, végül ott megállok. Látom, hogy nem igazán fûrik foga a dologhoz.

- Holnap találkozunk a kávézóba, jó? – mosolygok rá. Megszeppenten bólint.

- Biztos?

- Azt mondtad, megbízol bennem – cukkolom egy kicsit.

- Igen, igen, sajnálom, hogy…

- Ssss… teszem az ujjam a szájára. Majd rákacsintok. Ettõl teljesen elvörösödik és még a fejét is elkapja.

- Ne félj, rossz pénz nem vész el! – nyugtatom. – Aztán vigyázz arra a formás fenekedre – tanácsolom neki, majd két 360 fokos pörgés után elhagyom a helyszínt. Természetesen azonnal Madison felé veszem az irányt most már, aki szokás szerint az íróasztal felett gubbaszt a lámpafénynél és kõkeményen papírokat tanulmányoz. Istenem micsoda türelem.

- Fasz ki van már ezzel a kibaszott mocskos szarokkal – és micsoda száj. – Ja, szia! – néz fel rám.

- Mi kéne, ha volna? – mondom neki.

- Egy jó barátomnak kéne szívességet tenni. Egy nagy mennyiségû összeget kell átadnia, majd el kéne vinni valamit. Elég titokzatos volt – mondja elgondolkodva. Lényeg az, hogy bennem megbízik és – kacsint rám az ujjával csettintve, amivel végül rám mutat – neki a legjobb kell. A találkozás holnap este lenne, a részletekkel majd hívni fog.

- Rendben, szóval a szokásos A-ból B-be, ami aztán lesz C-be is és ennyi.

- Valahogy úgy. De jól vigyázz! Tudod, hogy Valerie és az emberei folyamatosan rád pályáznak.

- Tudom nehezen akarják elfogadni, hogy alájuk gyújtottam és még csak dolgozni se akarok nekik.

- Csak nehogy erõszakkal vegyenek rá. Én egyelõre meg tudom menteni a segged elõlük, de ez nem mindig lesz így te is tudod.

- Jójó, ne aggódj már annyit.

- Na most folytatnom kell egy turnénak a szervezését.

- Újabb cukifiúkák! – kérdem kicsit gúnnyal a hangomban.

- Tudod, hogy gyûlölöm, mikor így hívod õket.

- Jójó, bocsi… - intek jelentéktelenül jobbra balra a kezemmel, miközben kisétálok. Szia!

Hazaérve elgondolkodva whiskyt kortyolgatok. Az üres poharat egy kép mellé teszem, ahol én vagyok tizes évem elején, meg apám, amint én ölelem, õ pedig guggolva hüvelykujját mutatja fel, elõttünk meg egy kupa van állítva. Igen, ekkor nyerte meg a Japán Túraautó Bajnokságot, háttérben a 22-es rajtszámú Toyota Suprájával.

Másnap a tükör elõtt állva egy szál fekete tangában és melltartóban arra gondolok, hogy most kicsit jobban kicsípem magam. Elvégre ez valami randiféleség lesz, vagy mi. Felveszek egy fehér rövid ujjú inget, ami éppencsak betakarja a köldököm, meg egy fekete feszes nadrágot, amin vékony fekete csíkok vannak. Nézegetem magam egy ideig a tükörben, majd az órára nézek és kapom magam, mert még elkések itten. Fegyveremet természetesen szokásosan az oldalamhoz csatolom, befújom magam a legvadítóbb parfümömmel, majd az autómba huppanok. Magam se tudom, hogy most Crazyt akarom ennyire elfelejteni, vagy valami más terjeng a levegõben a parfümömön kívül, de majd kialakul, szépen átsuhanok egy kamion utánfutója alatt úgy farok be a keresztezõdésbe, ahol sikerült egy kombit, majd egy kisbuszt is kikerülnöm, majd kikerülök egy Hondát az utcai lámpa és a kocsi között faralva. 180 fokban megperdülve pontosan befarolok a kávézó elé, majd elegáns léptekkel besétálok, ahol Loren már vár az asztalnál ülve. Az órámra, nézek. Pontosan 10 óra. Háhh! Leülök, majd mosolyogva ráköszönök.

- Szia Loren! Látod, mondtam, hogy eljövök! – kacsintok rá a mutató ujjam felmutatva.

„

- A 22-ES SZÁMÚ AUTÓVAL NAKAYAMA A TOYOTÁVAL! BÁMULATOS, HOGY MILYEN KÖRÖKET MEGY, UTOLÉRTE AZ ELÕTTE HALADÓ AUDIT! AZ INDIANAPOLIS ELÕTTI KANYARBAN MÁR MEGTÁMADJA KÍVÜLRÕL! ÉS ÖVÉ LESZ AZ ÍV! HÁT MILYEN KEMÉNYEN BERAKTA ELÉ! EZZEL ÁTVESZI A LE MANS-I 24 ÓRÁSON  A VEZETÉST!

Harsogja a kommentátor mi pedig kisebb örömünnepet ünneplünk a csapattal. Ám sajnos apám. Néhány kör után azonban támadt egy kis gond.

- NAKAYAMA 22-ES AUTÓJA HATALMASAT BORULT A PÁLYÁN KÍVÜLRE REPÜLT! ÚRISTEN AZ EGÉSZ AUTÓ LÁNGOKBAN ÁLL!

„

És mindig akkorra riadok fel, mikor már csak a holttestét szedik ki az autóból. Újra és újra megálmodom édesapám halálát. Teljesen lever a víz, mikor felriadok reggel ezért a zuhany alá menekülök. Két kezemmel a falnak támaszkodok és tarkóm a zuhany alá rakom és hagyom, ahogy a testem simogassa a víz. Lassan elkezdek mosdani. A kezem lassan lefelé csúszik egészen a lábam közé. Gyengéden dörzsölgetni kezdem. Ajkamba harapok, majd halk nyögések szakadnak fel belõlem. Másik kezem a csempére tapad, majd lecsúszok térdelõ helyzetbe, míg kellemes áramütésként át nem járja a testemet az az érzés, amikor a csúcsra jutok. Fejemet fogom már ezek után. Jézusom, gyorsan kell valami ribancot találnom, mert már nagyon kivagyok. Felveszem az x-pántos topom a fekete nadrágom, az ujjatlan bõrkesztyûm és máris huppanok a BMW-mbe. Mielõtt azonban bárhova is mennék, egy jó rumos kávé nélkül nem indulhat a nap. Éppen ezért elsõ utam a kávézóba vezetett, ahol békésen le is ültem. Majd a pultos kivonszolja magát. Pultos helyett azonban valami döbbenetes következett. A lány tegnapról, azaz Loren! Hozott két kávét. Illetve csak hozatott, mert a nõ hozta ki, majd letett elénk egy-egy csészével az italból.

- Az õ számlájára írja, kérem.  – mutatott rám, mire teljesen elkerekedtek a szemeim. Mi van?

- Hogy mi van?... – mondom ki hangosan a gondolatom. – Loren egyébként, mi a francot keresel te itt? – pislogtam rá nagyon meglepetten, miközben beleszürcsölve megéreztem a rumot is benne. Ez meg honnan a frászból tudja, hogy én így szeretem?

- Én csak… hát igazából edzésem van. Csak rohadtul untam a futást… fárasztó, meg unalmas meg minden szar… Meg mondjuk mentem én volna tovább, de megláttam a kocsid és… - vigyorog rám, de nem hagyom, hogy befejezze.

- Ne folytasd! - bököm neki, majd felállok az asztaltól.

- De…!

- Semmi de! Ne akarj… mindegy…-  legyintettem rá, majd rendezem a pultnál a számlát.

- Mit ne akarjak?! - kérdezte melém szaladva.

- Ne… - dugta a kulcsot a zárba és kinyitotta a kocsiajtót. – Ne akarj a zûrös életemben élni… - morogtam az orrom alatt. Pedig jó lenne, de nem akarom, hogy még nagyobb bajba sodord magad. Mindegy, kénytelen leszek bunkó lenni, ha nem tágít. – Ha még jobban megismersz, csak neked lesz rosszabb, hidd el! – mondtam neki, majd beülök a kocsiba, de õ valami fénysebességgel vágódik be mellém.

- Szerinted…, nem tudom milyen életed van, már csak annyiból, amit eddig ketten átéltünk? És mivel tudom… szerinted, ha fosnék ettõl, megpróbálnék közeledni, baszki?!

- Loren ez… Nem…! Ne legyél már erõszakos! Ez csak egy dolog volt, és ez még a könnyebbik rész. Én száguldok az utakon és menekülök az üldözõk elõl, úgy, hogy a kocsim épen marad, a többi pedig belehajt minden szarba, amin átbaszódok ezzel a fekete drágasággal. – simítottam végig a mûszerfalon. Imádom ezt a kocsit. – Nem kell, hogy más testi épségére is ügyeljek közben, mert ennyi mindenre nem tudok!

- De… Miért kéne rám is vigyáznod?... Tudod nem vagyok már kis taknyos. És vitázni sem érdemes velem, mert… - én szoktam veszteni, lásd a mostani edzés. Méltatlankodtam, mégis elindultunk mindannyian. De ezt neked nem kell tudni, Sunako…!

- Mert?

- Mert fölösleges! Legyen elég ennyi!

- Nem elég.

- Hagyj! És vigyél el valahova! Én most csak… szeretnék veled lenni, egy…kicsit.

- Nem viszlek! Nem akarok veled lenni! Értsd meg, szar lesz mindennek a vége, nem akarok megint pofára esni!

- Mert miért esnél pofára?

- Csalódás - vágom rá ösztönösen.

- Azt hiszed össze akarok jönni veled?

- Egy szóval se mondtam ilyesmit! Barátokban is lehet csalódni, kislány. Persze te csak a szerelemre tudsz gondolni.

Hú, ezt nehezen sikerült kimagyaráznom magamból. Valójában Crazy-re gondoltam, aki egy baromi ügyes lány volt. És egy fekete Corvette-et vezetett, ami csak úgy csillogott. Sokáig még én se tudtam a kilétét.

- Nem éppen, csak…

- Csak?

- Hadd fejezzem már be a mondatot! Szóval, csak, tudod… elég csak a másik…szemébe nézni… Tudni lehet mennyire gondolja komolyan a kapcsolat dolgot, hogy… bizalmas…barát…vagy akár több. Érted. – Elkapom a tekintetem, majd beindítom a motort.

- Csak, maradj kussban. Nem akarok tõled… semmit. Elviszlek a sulidig, gondolom oda kell visszafutkároznotok. – farolok ki, majd elindulok.

- Mondd csak… van valakid? -  vágja felém a kérdést. Hazudhatnék is, de valahogy nem akarok. Nem akarok a magánéletemrõl mesélni, de ennyi még beleférhet. Alkalmi kapcsolataimról meg pláne nem akarok beszélni. Azért kurvának mégse tartson.

- Nincs - felelem nem túlmisztifikálva a dolgot.

- Nem lehet jó egyedül - feleli rá.

- Néha nem olyan rossz az - kacsintok rá. - Na de most én kérdezek. Te kit boldogítasz?

- Téged.

- Úgy értem, neked van valakid?

- Nincsen - feleli

Végignézek rajta a válaszán. Meglátom a köldökpiercingjét megint az ajkamba harapok. Francba lebuktam.

- Nem gondoltam volna.

- Annyira kívánatosnak találsz? - játszik velem a kérdéssel.

- Szeretnéd tudni? - mosolygok elvetemülten.

- Felesleges elárulnod, úgyis tudom a választ.

- Nem tudsz te semmit, Havas John - humorizálom el a dolgot. Erre elkuncogja magát. Úgy látszik õ is ismeri a Trónok harcát. Na de a beszélgetésnek itt véget vetek, megérkezünk az iskolához.

- Megérkeztünk.

- Látom - mondja. Fárasztó vagy.

- Szállj ki, és felejtsük el egymást - mondom neki.

- De nem akarok kiszállni. - Istenem de makacs vagy. Ráadásul a szívem fájdítod meg csak jobban ezzel.

- Na jó, akkor más eszközökhöz nyúlok - mondom majd elõveszem a pisztolyom. - Mondjuk ehhez - mondom neki és végighúzom a combjának belsõ felén a hideg fémcsövet. Legalább szórakozzak akkor egy kicsit. Hallom ahogy felsóhajt és elvörösödik.

- Tényleg ennyire tetszik ez az élet? - súgom a fülébe, majd põre oldalán húzom végig, aztán a köldökéhez haladok, ahol már halkan felnyög.

- Ahol szinte nap mint nap a fegyver csövébe kell nézned?

Ekkor végighúzom a testén a fegyvert, majd a nyakát végigsimítva finoman az állához nyomom és csõre töltöm a fegyvert.

- Aztán bumm! - mondom neki lövést imitálva, majd visszateszem az oldalamhoz a fegyvert.

- Tudod, hogy nem teheted ezt Sunako. Mi van, ha azok az alakok még egyszer elkapnak, hmm? Elfognak, bántanak… Ezt akarod talán?

Szóval lelkileg próbálsz zsarolni.

- Nem azt mondtad elõbb, hogy tudsz vigyázni magadra? - rakom fel hanyagul a lábam a mûszerfalra. Bár nem viselném jó néven, ha megint meghalna valaki miattam. Elég volt apám halála.

- Jaj ne nézz már rám így! - mondom neki mikor meglátom az arcát, amibe könnyek szöknek. - Nem akartam a lelkivilágodba gázolni, csak féltelek, mert mellettem úgyszintén veszélyben vagy - mondom neki majd megsimítom az arcát, mire megfogja mindkét kezemet.

- Köszönöm - mondja halkan.

- Meg fogom én ezt még bánni - mondom ironikusan mosolyogva, majd újra útnak indulok.

- Teszek róla, hogy ne így érezz - mondja a combomra téve a kezem. - Hova megyünk most?

- Megyünk, megzaklatom kicsit Madisont, hogy nincs e valami meló - válaszolom neki.

- Kösz, hogy megmentettél. Te mit keresel itt? - kérdem, miután levettem a kötést a szájáról is.

- Nem tudom, valamivel elaltattak és itt tértem magamhoz.

- Ez fura, délután még meg akarnak ölni, mert szemtanúja voltál az elrablásomnak, most meg csak elrabolnak. Na mindegy, húzzunk innen valahogy.

- Oké, ötlet?

- Hát… elõször fussunk kurva gyorsan az ajtóig, aztán majd meglátjuk.

Az ajtóhoz érve rántok egyet rajta, és az felrántódik. Egy telephely szerûségen vagyunk, ahol távolabb egy fószer cigizik.

- Gyere lassan mögöttem - suttogom neki, majd elindulok lopakodva felé. Mikor már kellõ távolságba érkezek, befogom a faszi száját, majd a fegyverét kikapva tüzet nyitok.

Távolabb a fekete Subaru áll, mellette a két jógyerekkel, akik a lövésre azonnal erre kezdenek szaladni, természetesen mindkettõt kiszedtem, mielõtt ideérnének.

- Futás! - kiáltok rá a lányra.

A lány egy pillanatig se marad le tõlem sõt. Bitang gyorsasága van, amit egy kicsit meglepve tapasztalok. Ennek a lánynak nem is kell autó, elszáguld ez magától is. Na de viccet félre térve a Subaru nyitott ablakán keresztül ajtónyitás nélkül behuppanok, és indítom a motort. Õ közben elesett és ezért egy kicsit lemaradt tõlem. Látom, amint fegyvert kezdenek rá messzebbrõl fogni. Még idõbe a lány elé farolok és kiiktatom ezt a pasit is. Ezután kinyitom az ajtót.

- Szállj be! - szólítom fel, majd meglépünk.

Végre van idõm egy kicsit jobban megfigyelni a lányt száguldás közben. Bolerósan megkötve fehér ing van rajta és kék miniszoknya. Észreveszem, hogy piercingje van. Ez egy kicsit bekattintja a fantáziámat. Egész kívánatosnak tûnik így a holdfényben megvilágítva. Na meg mondjuk amúgy is az lenne.

- Köszönöm, hogy megmentettél megint - szólal meg a lány. De kis édesen csengõ hangod van. Szívesen lefeküdnék már most vele, de nem rángathatom bele az én zûrös életembe.

- Szívesen - felelem kurtán.

- Loren Imito vagyok! - mondja mosolyogva.

A szívem kezd megszakadni. Annyiszor ki akartam szállni az egészbõl és annyiszor nem sikerült. Elsõ látásra megtetszett, mondom mi van …

- Sunako - felelem.

- Nagyon jól vezetsz. Miért nem mész el autóversenyzõnek?

- Mert ahhoz sok pénz kell - vágom rá a választ.

- Ha ilyen kocsid van neked sok pénzed lehet.

- Khmm… sok tiszta pénz kell. Mivel foglalkozol a kérdezõsködésen kívül? - felelem neki csipkelõdve.

- Atletizálok.

Baszdmeg! Erre a válaszra rögtön elképzeltem, hogy mutatna abban a szexi dresszben, amiben versenyeken szoktak gyakorlatozni, és rögtön az ajkamba haraptam ettõl.

- Mi a gond? - kérdi

- Semmi semmi… - felelem zavartan. Szerintem lebuktam.

- Nos? Hova megyünk most?

- Egy jó baráthoz - mosolygok rá kacsintva.

- Jól néznek ki a tetoválásaid - dicséri meg. - Mit jelent a 22-es a válladon?

- Hááát… a csapdát. A 22-es csapdája ugye ééérted - válaszolok neki, amire azonnal nevetni kezd.

- Valójában egy személyes dolgot.

Nem akarok neki mesélni magamról.

Az utam Madison Davenport irodájához vezetett. Õ a legfõbb bizalmasom és legjobb barátom. Koncertszervezõ, Visual-kei manager, és még sorolhatnám mi minden fûzhetõ a nevéhez. Jó részben neki is köszönhetem, hogy én még mindig nem virágokat kell hozni a síromhoz. Már ha rajta kívül hozna valaki egyáltalán.

- Te mivel foglalkozol?

- Szállítok.

- Hûha… csak nem te vagy a nõi Jason Statham. Mivel nem szenvedsz szófosásban, eléggé hasonló a jellemed is.

- Igen valami olyasmi. Megbízásokat vállalok, amikbõl jobb kimaradni - fordítom egy picit felé a fejem utalva rá, hogy útjaink bármennyire is nem akarom, de el kell, hogy váljanak. Megérkeztünk. Gyere velem, mindjárt megyünk tovább. Felmegyünk egy kétszintes ház legfelesõ emeletére, ahol szerencsére még benn találom Madisont az irodájában. Egy kedves mosolygos barna hajú lány olykor mocskos szájjal. Imádni való teremtés.

- Sunako! Hogy vetne a picsád lombot, össze-vissza hívtalak de nem voltál elérhetõ.

- Houdini-t játszottunk - válaszolom ártatlan gyerekképet vágva. - Õ itt Loren - mutatom be neki illedelmesen. - Loren, õ pedig Madison.

- Õrvendek - válaszolja Loren és mindketten meghajolnak.

- Már csak a BMW-m kéne megtalálnom.

- Ne fáradj. Lenn áll a garázsomban - mondja majd dobja is a kulcsut amit reflexszerûen elkapok.

- Most pedig ha magamra hagynátok… van még egy-két dolgom.

- Ó, tudom, az elfoglalt ember… Mentünk is, csá!

- Szia! Hé Sunako!

- Huh? - fordulok meg.

- Csinos lány - kacsint rám.

- Maradj már - sziszegem neki.

- Mit mondott? - mondja Loren miután kimentünk az irodájából.

- Jó utat kívánt - Ja, én meg téged kívánlak. Beülünk a BMW-be és rögtön megkeresem a lejátszón a Tech None és az X-ecutionres Mash-up remixét.

- Ááá, mennyivel jobb - mondom miután elindultam a garázsból.

Tetszhet neki, ami most megy, mert látom, hogy kicsit bólint többször is a fejével.

- Hazaviszlek, jó?

- Ühüm.

Azt látom, hogy a sebességtõl nem fél, úgyhogy odalépek neki. Körülbelül öt-tíz perc után oda is érünk.

- Remélem, még találkozunk! - mondja Loren mosolyogva, miután kiszállt a kocsiból.

- Ne akard - felelem neki szomorúan. - Vigyázz magadra!

Mondom majd elhajtok. Otthon halvány fényt gyújtok és egy rumos kávét kezdek szürcsölgetni. Kinézek az ablakon és a városra tekintek. Loren arca villan be elém. Szomorúan a hajamba túrok.

- Már megint ki a búbánatos faszomnak ártottam? – sóhajtok fel úgy magamnak mondva majd a gázra lépek.

Ugyanis sokaknak bököm a szemét, de eddig nagyon bántani nem mertek, mert különben sok minden behalna ebbe a városba. Na mondjuk én azt momentán leszarom nagy ívbõl. Megcsókolhatják a formás seggemet, amit szeretnék épen tudni. De azt is valami vad kis dögnek hagynám meg. Nem volt sose normális kapcsolatom, nem is nagyon volt lehetõségem. Csak az éjszakai bárok, ahogy azt most is terveztem volna, ha ez a két szerencsekártya nem tökélte el, hogy na én akkor most üldözöm azt a fekete BMW-s csajt, akin fekete sportos nem sok mindent takaró top van, valamint egy ugyanolyan színû bõbb szabású nadrág. De még azt mondják, ebben is jó seggem van. De ha egy bõvebb gatyában is kidomborodik, nem túl nagy akkor? Nem normális dolog ilyeneken gondolkodni egy üldözés közben, de ezeket seperc alatt lerázom, már érzem a vezetési stílusukból. Két kanyar és otthagyom õket. Befordulok a következõ kanyarba, amikor egy lányt látok meg a zebra közepén. Megboldogult édesapámtól örökölt cicareflexeimnek hála azonban milliméterekkel a lány orra elõtt suhanok el, azonban túl nagyot rántok a kormányon és felhajtottam a járdára. Ijedten pillantok hátra, hogy a lány jól van e, és látom, hogy a másik két autó is kikerüli õt. Rendkívül csinos teremtés, meg is akad rajta a szemem hosszabb ideig. Gyönyörû szõke hajzuhataga egész a derekáig hull.  Nem basznám ki az ágyamból, ha ott találnám, az hóttzutyi. A szegény pára dermedten áll a zebrán, és mintha felém pillantana, de nem tudok sokáig foglalkozni vele, elõre kell figyelnem, ahol egy lámpa oszlop közeledik. Még sikerül elrántanom a kormányt azonban ezt már nem úszhatom meg büntetlenül és felborulok. Még össze se szedem magam, amikor a két férfi kirángat a kocsiból.

- Most pedig szépen velünk jössz – mondja az egyik tankfejû.

- Te, azzal a lánnyal mi legyen? Látott mindent – biccent a szõke hajú felé.

- Intézd el! – feleli rögvest a másik.

Nem tétlenkedtem, amit felé nyújtja a fegyver csövét, sikerült akkorát lendítenem a lábammal, hogy kirúgjam a kezébõl a fegyvert, a másikat, aki eddig lefogott engem, elkaptam és átdobtam magamon. Ekkor a szõke lányra néztem.

- FUSS!!! – kiáltottam felé, mikor még meredten állt. – GYERÜNK FUSS MÁR!

A második felszólításom hatott úgy tûnik és futásnak ered. Még érzek egy ütést a tarkómon. Még látom, ahogy a lánynak sikerül végül elfutnia, utána megszûnt minden.

- Mire magamhoz térek, csak azt érzem, hogy valami nyírkos elhagyatott helyen lehetek. Székhez vannak kötve hátra a kezeim, a szemem bekötve, a szám úgyszintén. Ejj, hányszor kerültem én már ilyen helyzetbe. Meghallom, amint a két férfi vitatkozik. Megismerem, hogy ezek az üldözõim.

- Hova lett a lány?

- Nem tudom, hová szaladt nagyon gyors volt!

- Balfasz vagy, nekem kellett volna utána mennem. Na mindegy, kicsit dolgozzuk meg a lányt.

Majd megdolgoztatom én az édesanyátok kenyérpirítóját a fürdõkádatokban, buzik. De nem sokat tudok agyalni, egy zsákot húznak a fejemre, majd hideg vízzel öntenek le, amitõl fuldoklási roham kap el. Gyorsan kapkodok a levegõért, miután befejezték, mert úgy érzem, végem van. Ekkor megint megismétlik a jelenetet, és még a fejemet is hátra feszítik. Mit akarnak tõlem? Nem kérdeznek semmit ,csak ütnek, rúgnak, meg megfullasztanak. Lehet, nemsokára meglátogatom édesapámat. Egy újabb rúgást kapok, hogy felborulok székestõl. Ez már tényleg több a soknál, fõleg úgy, hogy meg is tapos a másik, aztán pedig gyomorszájon rúg. Még csak megszólalni se tudok a kendõtõl a számon. Majd felállítanak a székkel.

- Majd nemsokára beszélünk veled. Addig gondolkozz, miért lehetsz itt. Ilyenkor jobban jár az ember agya is azt mondják – mondja gúnyosan a másik, majd otthagynak.

Érzem, hogy fázni kezdek. Libabõrös leszek és érzem, ahogy kicsit remegni kezd a testem.