Olyan fejet vág, s úgy fújja ki a levegõt, mint aki egy pillanatra becsinált a gatyába, hogy megszexuállom. Nem bírom ki röhögés nélkül, s míg pattog, hogy elhallgattasson még az anyám által küldött túlélõcsomagban is megbotlik. Ez a srác maga a két ballábasság istene. Felveszi végül õket, én is elindulok, aztán végül csak megállok a lépcsõn s visszanézek rá.

- Na mi van kell még belõlem Andy?

- Te kis… - Nem vagyok benne biztos mit mondott, mert annyira durrog, hogy érthetetlen már minden szava. Azonban van egy tippem mit pattog, csak azt, mint szokott.

- Én kis kujon tudom – fejezem be egy mosollyal az arcomon. Nem jó ötlet a közelében maradni, még a végén agyvérzést kap a nagy vörösödésben. Nem tudom mit mondanák az anyjáéknak emiatt…

- Menjen csak Mr. Luxusparaszt! – rázza a fejét hisztisen, ami olyan, mintha marasztalni akarna. Komolyan elgondolkozom azon, hogy mi lapul a gatyájában… Eme hangnemet tetõzi a viselkedésével, ahogy beszalad a lakásba s bevágja a teraszajtót maga mögött. Felnevetek, majd a fejemet csóválva sietek a kocsihoz. Kész röhej a kissrác, nem tudom mi olyan kiakasztó azon, hogy feláll neki, ha hozzányúlok. Tuti szûz, lehet ki se veri magának, meg a szülõk is kõ keresztények… jó, így már érthetõ lenne a dolog. Beülök a kocsiba, beindítom a motort, majd hazavezetek.

|¤/*-*¤|

Nyár van, meleg van, s ezért elegem is. Kinyúlva fekszem a földszinten a padlón, egy szál rövidnadrágban, de így is izzadok. Húgom mellettem kiterülve, a ventillátorral csapatjuk magunkat, de így is szörnyû a helyzet. Még a cigizéstõl is elmegy a kedvem, sõt, a piától is. Víz kell, víz! Legszívesebben egész nap csapatnám magamat a zuhany alatt, de anyám megölne a vízszámla miatt.

Egyszer csak anyánk áll meg felettünk, s mikor meglátom az elégedett mosolyt az arcán, nagyot sóhajtva ülésbe tornázom magamat.

- Mi kéne? – kérdezem. – Megint vigyek le valamit a barátnõdnek?

- Nem, dehogy! – legyinti nevetve. – Bár azt beszéltük nemrégiben a telefonon, hogy olyan meleg van…

- Tényleg? – kérdezek vissza, mire rosszállóan rám néz.

- Van a közelben egy tó. Elmehetnétek oda a Jhones gyerekekkel kicsit.

- Azt várod, hogy hal meg békaszaros vízben pacsoljak teli szájjal vigyorogva?-  kérdezek rögtön vissza, majd mielõtt anyám a halutánzásba beleunna széles vigyorral vetõdöm rá a húgomra. – Gyerünk húgi, hozzad a bugyit, megyünk természetes ásványokban gazdag vízbe fürödni és napszúrást kapni!

- Anya, szólj rá! Anya! – nyávogja. – Megint hülye! Anya!

Szóval így történt, hogy összeszedtük a strandolós dolgainkat, elõszedtük a felfújható matracot, vízipuskát, plédet, kaját is raktunk innivalóval a hûtõtáskába. Én még egy trendi napszemüveget is elõkotortam, majd anyám kis nõies tragacsa volánja mellé ülve, hátra pakolva, húgommal az anyós ülésen neki is indulunk. Pár percre van csak a kis tó, anno sokat jártunk ide, bár akkoriban nem élveztem így a dolgot. Most is csak azért, mert a golyóim is izzadnak. Ez pedig nem állapot.

Még nincs ott senki, csak én, húgi meg a különféle halak, békák és rovarok. Elsõnek is leterítem a plédet, s lehuppanok rá, hogy felfújjam a matracot. A vízen fogok lebegni, napszemüveggel és egy jó hideg sörrel a kezemben. Húgom leöltözik, bekeni magát, majd leül mellém, hogy várja a Jhones családot. A kiscsajjal jóban vannak, nem lesz rá gondom. kíváncsi vagyok jön e az Andy gyerek… bár ha nem is, remekül elleszek én, a matrac meg a söröcske.

Kocsizörgésre leszek figyelmes, húgom rögtön fel is pattan, én meg csak fújom tovább a lassan pont jó matracot. Épp csapkodással ellenõrzöm, hogy jó, mikor Andy bátyja fecskében, visítva nekifut és egy bombát ugrik a vízbe. Szóval megjöttek.  

- Reeemek. Te is itt vagy – hallok egy sóhajtás, míg én érdeklõdve felnézek. Andy áll felettem egy hosszabb fürdõnadrágban.

- Szerinted ki hozta el a húgomat, aki a te húgoddal fog a békákkal én kicsi pónisat játszani? – kérdezek vissza nyugodtan.

- Van anyád meg apád is – vágja vissza a mellkasa elõtt összefont kezekkel.

- Ja, most hogy mondod, tényleg – sóhajtom unottan, majd felállok. Rögtön hátrahõköl, mire én vigyorogva végig mérem. – Ne félj, nem nyúlok itt mindenki elõtt se a szádba a nyelvemmel, se kézzel a gatyádba. – Rögtön pirul is, s én vagyok olyan kedves fiú, hogy rákontrázzak.

 Elõtte kezdek el vetkõzni, õ pedig nem tudja rólam elszakítani a tekintetét. Ezt bõven megértem. Leveszem az atlétát, majd a nadrágomat, ami egy kicsivel hosszabb csak a fürdõnadrágomtól. Végigfuttatja rajtam a tekintetét, majd az alsónál felnyekken. Röhögve hajolok le a matracért, majd a fejemrõl a szememre hajtom a napszemüveget.

- Elég nagy ez az úszó ágyikó mindkettõnknek – vigyorgom. – S söröm is van. Tudom, hogy az alkoholtól sokkal kíváncsibb és rámenõsebb fiúcska vagy, Andy – itt már rendesen rákvörös. – Azért nehogy napszúrást kapj.

A vízhez sétálok, majd rárakom a matracot. Kicsit bevizezem magamat, szigorúan csak a lábaimat, majd ráhasalok a matracra. Hasítom kicsit a vizet, s hiába kényelmetlen kicsit így, nem merek nagyon mozdulni, nehogy leboruljak. Aztán jut csak eszembe, hogy nem kentem be magamat, s sült csirke leszek így, no meg a sörömet is kint hagytam a parton. Fenébe!

Andy bátyja épp lendületesen úszkálgat közben a tóban, s a heves integetésemre odacsobban mellém. Nem szólok semmit arról, hogy büdös a szája, majd a vizet nyomja alám, ahogy megfogja a matracot, mert akarok tõle valamit… csak nem azt, mint az öccsétõl. Jesszusom, nagyon nem!

- Kitolnál a partra? – kérdezem, mire õ elkezd magyarázni mindenfélét, hogy milyen halat meg békát látott eddig. Hidegen hagy.  – Kösz – motyogom, mikor a partra is kitol.

- Nincs mit – vigyorogja degeneráltan, mire én nagyot sóhajtva figyelem, ahogy elmerül újra a víz alatt.  Leszállok a matracról, letörlöm a hasamról a vizet, majd keresni kezdem húgomat.

- Lizzi, kend már be a hátamat!

- Nem érek rá, játszom! – kiállt vissza, mire én mérgesen felszisszenek. Nézelõdni kezdek, Andy épp egy törölközõn ücsörög s lám, épp keni magát befelé. Odasietek hozzá, lehuppanok a lábaihoz, õ meg csak néz rám hatalmas nagy szemekkel. Feltolom a hajamra a szemüveget, majd közelebb hajolok hozzá.

- Megmutatom az enyémet, ha te is megmutatod a tiédet – suttogom halál komolyan.

- Mi van? – nyüszíti újra kipirulva, mire én nevetve kiszedem a kezébõl a naptejet.

- Bekenem a hátadat hülyegyerek, ha te is az enyémet. Olyan öribarisan – kacsintok rá. 

Nagy vigyorral ülök a képemen a kanapén, egy sorozatot bámulva, apám pedig kint ücsörög a konyhában az asztalnál. Harsányakat vihogok  Két pasi meg egy kicsit nézni mindig is szerettem, nem volt olyan rész amit ne láttam már volna vagy háromszor. Néha rám kérdez a vén fószer , de több vizet nem zavar.

- Hát te hülye vagy? Hogy röhögsz te törvénytelen? – törölgeti a szemét a széken rötyögve.  Csoda hogy le nem esik, de akkor nem fogok egy hatalmas zsírpacát felmosni a padlóról. Egy reklámszünetben elszaladok a wc-re, és gyorsan felkapok valami nasit, plusszban még egy kis popcornt is csinálok, de ez az ember mindig útban van. Miután kitisztult a feje motyogni kezd nekem valamit.

- Jót buliztunk a múltkor, csak azt nem tudom hova szívódtatok fel ezzel a Dillon gyerekkel. – dörzsölgeti a borostás arcát elgondolkodva. Olyan zavarba sikerül hoznia, mert elõugranak azok a képek…. brrrr. Mi lett volna ha, ott a szénában meg. Nem, nem! Megrázom a fejemet, és felpakolva kucorodom oda a következõ részeket vizslatva. Olyan ostobaság az egész, de legalább ez lefoglal. Nem is tudom már hányadik résznél tarthatok, azt hiszem valahol a negyedik évadot vetítik. Egyszer mindenre rá lehet unni, és most ez meg is történt, fogyóban a kaja is. Hmmm… ki kéne ülni kicsit a friss levegõre, sanda gyanúm sincs hogy mióta nem szívtam tiszta oxigént, de itt lesz az ideje. Kint megcélzom az egyik hintaszéket, vagy ágyat, a sötétben tökéletesen mindegy. Aza lényeg hogy nem akarok szúnyogokat csapkodni, utálom ha összecsipkednek. Az egyik macska harsány dorombolására leszek figyelmes egy kis idõ múlva, és engedem hogy az ölembe mászva tegye ugyan ezt tovább. Fejem hátracsuklik, és a veranda teteje által szabadon hagyott csillagos égen akadnak a szemeim. Ennek a dilisnek az arca repked elõttem amint elélvez… most úgy õszintén, furcsa ha egy 17 éves gyerek ilyenen gondolkodik? Tudja a rosseb.

 - Ne aggódj, kisbogár, itt vagyok már!- hallatszik egy roppant irritáló hangszín nem is olyan messzirõl. Odakapom a fejemet, egy hatalmas vigyorral tarkított Dillont kapok, aki két szatyrot szorongat.

- Te meg mit keresel itt? – kérdezek rá, és húzom fel a lecsúszott testemet az ülõgarnitúrában, de a macska is érzi azt a feszkót ami körülöttünk terjeng.

- Ne reméld, hogy azért jöttem, mert nem bírtam nélküled meglenni – le is lomboz azonnal, bár ez a kis affér nem jelent semmit azért még is piszkálja a fantáziámat amikor visszaemlékszem. Vihog egy sort a mondata után, aztán felém igyekszik azzal a két nyakon csípett, megtömött szellemmel a kezeiben. Mint ha valami vákuum lenne a támlában nekifeszülök a szerkezetnek amint még jobban a közelemben érzem. – Anyám küldi ezeket a tiédnek. – lepcuccolja a csomagjait, én pedig még mindig azzal az arckifejezéssel várom a végkifejletet. Olyan szemei vannak mint aki mindjárt megerõszakol valakit , Uram most segíts meg !

- Csak ennyiért jöttél? – teszem fel a sokértelmû kérdést, õ pedig azonnal amint lehet rám pirít.

- Atyaég, Andy! Csak mert kiverted nekem tegnap este és smároltunk, ne legyél már így nem is tudom… elpicsásodva! – minden egyes szava felháborít, úgy belepirultam a zoknimba hogy azt sem tudnám megmondani hogy milyen nap van hirtelen. Micsoda arrogancia. – Világos? Nem dugtalak meg… nyugi van.

- Még jó hogy nem! – sikkantok fel hirtelen, nem is engedném neki van it jobb képû srác is, egyébként is ez itt játssza a luxusparasztot. Nem képes bepiszkolni a kezét, csak mert egy kicsit megfújja a haját a szél. Cöhh…

 - Nekem se jött be a szénarakás. Hidd el neked se! Szúrta volna a seggedet! – vihogja ismét, amit már nem bírok cérnával. Dühösen kepeztetek elé, és sziszegve fújom rá a szavaimat.

- Felejtsd el, ami történt! S többet ne gyere ezzel! Ez olyan… - vágom a lehetõ legkeményebb fejet amit tudok, de inkább egy morcos kiskutyához hasonlíthatnám ezt a pofát. De egy másodpercnyi figyelmetlenség eredménye képen Dillon már is a manduláimat csiklandozza. Mi a?! Kicsit szanaszét lazulva pillogok fel a kezdeményezõre, aki megint mit csinál? Vigyorog mint a tejbe tök. Ez most még is mit jelentsen?

- Ezek csak szavak. S látod, jobb dologra is lehet használni a szádat. – kidugja a nyelve hegyét rám, egy apró kis célzást elhintve mire még vörösebb fejjel kezdem el a vállát csapkodni.

- Maradj már te Mr. Fogyaték! Ne szórakozz itt velem, hallod?- rikoltom most el újsmint magam, mert a csuklóimra fonta a tenyereit és nem enged a szorításából. Amint közelebb ránt , olyan mint ha a mellkasához ragadtam volna, magához szorít, és a kezei a seggemre kalandoznak. Majdnem hogy meg nem fujt! Összehúzom a szemöldökömet, nem ereszt, mi a francot csináljak? Apa simán kijön, lesz olyan szerencsében részem. Végül elereszt, én pedig csempén álló szájjal fújok egy hatalmas levegõt ki a számon. a kis vihogó szájnyaldosós énjét  sarkon perdítem, majdnem hasra esve a rakományban. A tököm tele van ! Idetolja a pofáját és ezt csinálja?! A luxusparaszt mindenit!  Felnyalábolom a szatyrokat, és utána sietek, lepakolom a konyhapultra a zacskókat és kisietek amég it találom.

- Na mi van kell még belõlem Andy? – fordul vissza a három fokos lépcsõrõl, és néz közvetlenül a képembe.

- Te kis… - puffogok akár egy csomag meggyújtott újévi petárda , de befejezi a mondatot helyettem.

- Én kis kujon tudom. – nyugtázza egy apró mosollyal az arcán, nekem pedig végleg lecsapják a biztosítékot idebent.

- Menjen csak Mr. Luxusparaszt! – rázom meg a fejemet mint egy hisztis nõi egyed. A kocsi kulcs csörgését már a bevágott ajtó mögül hallom meg. besietek a konyhába kipakolni, néha- néha kigúvad a szemem a sok értelmetlen cucctól amit rejt de ha ezt küldte anyámnak az övé akkor legyen. amég nem baltát meg telefonszámot cserélnek addig rendben.

Kicsit másnapos vagyok, de volt már ettõl rosszabb. Sokkal rosszabb. Emellett tisztán emlékszem minden esti kis mozzanatra. Fõleg Andy csuklómozdulataira. Belebizsergek a tudatba, hogy a szénában még gerincre is vághattam volna de nem tettem meg. Miért nem tettem meg?

- Dillon, gyere! – kiabál fel apám, míg én félkész állapotban, vagyis felöltözve, de még nem megfésülködve, hanem bozontosan és kócosan, lecammogok hozzá. Kiül a képemre az értetlenség, mikor egy bevásárlószatyrot nyom a kezembe, sõt, ki is röhög. – Megyünk vásárolni. Kell pár dolog az állatoknak.

- Már ne haragudj…! – háborognék, mire hirtelen közbevágsz.

- Beszaladhatsz a közértbe cigiért és édességért.

- Mehetünk, csak hajat fésülök.

Nem vagyok elfizethetõ. Hol már…

|¤/*-*¤|

Fingom nincs hogy élem túl a sok szarságot. Ilyen táp ennek a dögnek, amolyan amannak, anyámnak kell virágföld, meg tápoldat meg ilyen virágmag meg olyan hagyma, s a végére már a szépen megfésült hajamat tépem. A cigi és a csoki éltet. Ha nem kapom meg, ölök! De apa csak lefordul a kis keresztezõdésnél, hogy kirakjon a bolt elõtt. Ad a kezembe egy bankót, én pedig boldogan pattanok ki az állateledel szagú kocsiból. Szinte szaladok a boltba, nagyon meleg van kint, a kocsiban is ment a klíma, ahogy a boltban is. Boldogan szusszantok, majd körbenézek. Felmérem mi kell, cigi a pultnál, csoki amoda és… nekem jön valaki.

Hamar felismerem a kölyköt. Fuh de fel!

- Szerbusz bogárka! – rikkantom boldogságosan. Aszta de jó! Biztos érezte, hogy kanos vagyok.

- Neked is szia! – motyogja vissza, s siet a kassza felé, én meg nekiesek csokit vadászni. Oh, akad oreos milka, meg robbanócukis, azt is szeretem, s akkor már egy kávésat is leveszek… aztán felbukkan újra Andy én meg kivigyorgok rá a sorok közül.

- Sikerült nem meghalni? – érdeklõdöm angyalian, sõt, kedvesen, mire õ rendesen lesokkol. Karikás szemei elnyúlnak, szemöldöke a hajába vándorol, aztán az állát is csak azért nem ejti le a földre, mert elfelejti.

- Jah, túléltem. De akkor te me-meg én ?!  - Kutyás fejrázás következik, le sem tagadhatja paraszti származását, meg hogy a sárban fetrengett a kutyákkal… is. – Nem neem! Biztos csak a pia. Hali! – Pislogok utána, hogy mekkora egy bunkó. Nem hagyta, hogy kifejtsem neki milyen édes kis kézimunkát végzett nekem a pajtában. Odasietek a kasszához, kikérem a cigit, fizetek és száguldok vissza faterhoz.

Aztán persze még durcázok azon, hogy Andy nem hagyott kibontakozni. Bezzeg részegen milyen kis kezes volt! Paraszt. Felháborító!

|¤/*-*¤|

Elégedetten pöfékelek a ház mögött, „sunyiban”. Mindenki tudja, hogy cigizek, de mégis olyan jól esik bizonyos szinten takargatni. Jó, anyám haragszik is érte, apám meg… õt nem nagyon zavarja a dolog. Azt hiszi ennyi rossz szokásom van – mintha elõzõ este nem vele ittam volna meg annyi felest -, de téved. Ezt viszont nem kell tudnia.

 - Dillon! Átugornál Jhonesékhoz? – nyitja rám anyám a hátsó ajtót, míg én gyorsan próbálom a csikket a talpam alá juttatni. – Megint cigiztél?

- Én, dehogy – vágom rá ártatlanul. – Miért kell átmennem hozzájuk anyuci? S mivel? Csak nem ideadod a kocsi kulcsot? – búgom, míg õ felsóhajt.

- De, oda. Aztán óvatosan vezess! S gyere be, odaadom, amit el kell vinned. A tegnap esti kis eszmecserénk során Mrs. Jhonesszal megbeszéltünk pár dolgot és… - s itt belekezd egy tökre felesleges csacsogó rohamba, de végül fél óra után a kezembe nyom két zacskót, majd visszaáll a konyhába. Beülök a volán mögé, az anyósülés elé rakom a csoda zacsikat, indítom a motort s indulok is.  Hamar odaérek – olyan tíz perc, asszem – s addig bömböltetek egy kis zenét.  Mikor odaértem, Andy apja fogadott nagy vigyorral. Közölte velem, hogy a felesége nincs itthon, így passzoljam le a cuccokat – na kinek? – Andynek.

- Hátul van a verandán – teszi még hozzá, míg én széles vigyorral, mindkét kezemben egy-egy zacskóval indulok meg hátra. Hamar kiszúrom, ahogy összekuporodva ücsörög a hintaszékben, macskával az ölében. Láthatóan mereng valamin…

- Ne aggódj, kisbogár, itt vagyok már! – szólok oda neki, mire döbbent szemecskékkel néz rám.

- Te meg mit keresel itt? – veti oda feszülten, mire a macska leugrik az ölébõl.

- Ne reméld, hogy azért jöttem, mert nem bírtam nélküled meglenni – röhögöm, majd sétálok fel a verandára, míg õ még jobban belepréseli magát a hintaszékbe. – Anyám küldi ezeket a tiédnek – rakom le a lábaihoz a két méretes zacskót, de õ csak rám figyel.

- Csak ennyiért jöttél?

- Atyaég, Andy! – sóhajtok fel unottan. – Csak mert kiverted nekem tegnap este és smároltunk, ne legyél már így nem is tudom… elpicsásodva! – Minden szavam után egyre vörösebb lesz, én pedig élvezem. – Világos? Nem dugtalak meg… nyugi van.

- Még jó hogy nem! – vonyítja emelt hangon, mire felnevetek.

 - Nekem se jött be a szénarakás. Hidd el neked se! Szúrta volna a seggedet! – röhögöm, mire õ felpattan s elém lép.

- Felejtsd el, ami történt! – susogja, s hiába próbál kemény fejet vágni, nem jön neki össze. – S többet ne gyere ezzel! Ez olyan… - folytatná, de befogom a száját a sajátommal. Kérdés nélkül dugom a nyelvemet a szájába, õ pedig, nos, hiába minden durva szó, hagyja. Csak megízlelem, majd elengedem, s míg õ tanácstalan, ködösen csillogó szemekkel néz fel rám, én csak vigyorgok.

- Ezek csak szavak. S látod, jobb dologra is lehet használni a szádat – dugom ki a nyelvemet, hogy imitáljam az elõzõ kis afférunkat. 

- Mit akarsz hee?- csúszok feljebb, de övemnél fogva megragad, és lejjebb kényszerít.

- Dillon. Ez itt…? – ráfókuszálok az eléggé szembetûnõ dologra. Nagyot nyelek, majd furcsállóan nézek fel a rajtam terpeszkedõ Dillonra. Most ezt hallucinálom, vagy ez mi ez? Áll. A. Farka.

- Az hát. – nagy levegõket veszek, meg a szívem is hevesebben dobog mint ez elõtt. A temérdek piáról ne is beszéljünk ami lecsúszott, az most kellõen elzsibbaszt.

 - És… miattam…?

- Nem, baszki, a tehenek miatt! – morran rám , ha Andy piás, értetlen is. Ilyenre iszom magam, még jó hogy nem sírósra, különben már rég nem itt tartanánk. egyik kezemet az egyre keményedõ feléhez simítom, és taperászni kezdek nagy sóhajok kíséretében.

- Sosem fogtam még másét… - nyögöm ki, csak a pia beszél. Szégyen érzet nélkül kezelgetem tovább, ujjaim babrálnak a sliccével, de hagyom a francba az egészet, három cipzárt látok, nem hogy egyet!

- Most se fogod igazán. – megint az arcára nézek, hívogató ez az alkalom. A bizonytalanságom a plafont verdesi jelenleg.

- És foghatom? – szürkéskék szemei nagyra tágulva nézik a vörösödõ fejemet, aztán hátradõl, és még jobban szétnyitja a lábait. Óóó egek, egek egek.

- Én nem vagyok semmi jó elrontója, azzal fogod, amivel akarod. Kézzel vagy szájjal, nekem mindegy, csak csináld. - elkezdem szépen kigombolni, és lehúzni a cipzárt. Most sikerült, de mi a francért nem remeg most a kezem, lassan de biztosan halad a mancsom.

 - Na meddig vacakolsz? – az ösztönzésre lehúzom az alsóját is. Ömm ilyen „ kiengedtem a dzsinnt a palackból” feelingem lett~ . E-ez hatalmas , le nem tudom venni a szememet róla, még ha nagyon akarnám is , mert mindig a látóterembe kerül . ( xD )

- Azt hiszem ez nem jó ötlet…Ez nagy… - nyögöm be , de egyre inkább azon gondolkodom hogy ki kéne húzni magam ebbõl a szituból. Dehh ,szerintem ez gondolat is marad.

- Mit vártál, hogy kukac fog visszakacsintani rád? Döntsd el, hogy most mi lesz, különben durvulok!  - nem hogy kukac, mint az alkarom , megszeppenve szemezek még egy sort a nem éppen „kis „ haverjával ,  és rámarkolok. Pár mozdulat után hajamnál fogva húz magához, és mohón csókolni, és a kezemet gyorsabb tempóra készteti. A fejem zsong a piától, és nem mernék benne megesküdni, hogy talpra tudok állni, a kézimunka szakkör után.  Nem is kell sok. Lendületbõl hátradõl, a boksz ajtajának, és lihegve nézelõdik. Magam elé húzom a kezemet, és a tekintélyes méretûre nõtt szempárocskámmal kukkolom azt a fehér izét a kezemen. Gyorsan összeszedi magát, és egy zsepit gyûr  a másik kezembe. Ez most biztos az? Mint egy holtkóros bámulok össze meg vissza, tétlenségemet nézvén õ pedig kipucol a maradványokból. Kapok egy vad nyelvest megint, de olyan hirtelen hogy még idõm sincs felfogni a történéseket. Mikor leméltóztatik mászni rólam, felkönyöklök, de egy halk kuncogást fojt el amint rám néz.

- Dillon! Dillon! – valaki éktelenül ordít ez után a „ dilis” után, így megkönnyebbülve  sóhajt.

- Na szia bogárka. – összecsipkedi az arcomat, mint ahogy a nagyik szokták kínozni az unokájukat -  Nekem most mennem kell. Aztán nehogy megdögölj itt nekem! – Ja. Persze. Valahogy nincs hangulatom megmurdelni. Kinyitja a boksz ajtót, én pedig csak hátradõlök, vissza a szalmába. Lehunytam a szemeimet, és már lassacskán el is aludnék ha nem nyílna újsmint az ajtó. Két lépés után megáll , és végül kiderül hogy az a balfék bátyám az, azt hittem már megint Dillon.

- Öcskös. Mit keresel te itt? – kicsit összeakad a nyelve a sok piától, de neki nem ártott meg annyira mint nekem, és csak gügyögök neki egy sort mire akcióba is lendül, és a  majdnem kitépve a jobb karomat a hátára ránt. Én meg csak a szemeimet meresztem a vállára döntött fejembõl. Kicipel egészen a buli, már ha emlegethetném még így helyszínére. Hozzám hasonlóan illuminált társasággal akadunk össze, ez meg it lépked össze vissza alattam.

- Te retardált , állj már meg a lábadon?! Nem akarok leesni. – ásítom el a mondatom végét, mire kiszúrom Dillon apját meg magát azt a kis piszkot is mellette. Ugyan olyan érdekesen pillog rám, pont mint én rá. Bátyuskám megindul , de úgy hogy csúszom lefelé, a póló már sikeresen a bordáimig  felcsúszott, és lecsúszásomat egy hatalmas csattanós pacsit adok ennek a rakat szerencsétlenségnek .

- Héé, okosaan! – hullapicsa részegen itt téblábolunk, leimádkozom magamat, és megindulok a pajta lépcsõjén felfelé. Majd az elsõ puha szalmakupacba vetõdöm nagy puffanással. Szép nap volt ez is mondhatom. Csak hagyjanak aludni.

*~*~*~*

Másnap arra ébredek hogy patakzik rólam a víz, nem csoda, hiszen padlástérben kómáltam be.  Lassan alkarjaimra támaszkodom, és alaposan körbenézek. Ez még annyira nem is veszélyes. Elkezdem szépen rendbe rakni a kócos fejemet, kiszedni belõle azt a mi nem oda való, és gondolkodni azon hogy vajon mi az istenért van mellettem egy zsebkendõ ami… szemeim mint a parabolatányérok, sikkantva dobom arrébb azt a khmm, naa használt pzs-t. és nem elég a zsepi, még halvány kis emlékeim is vannak a tegnap éjszakai  kézimunkaszakkörrõl.

- Andy?! Hol a francban vagy?! – csap fejbe apám zengõ hangja, kicsit hintázik a gyomrom. De nem azért ittam ennyit hogy kijöjjön, most már bent kell maradnia. Oldalamra fordulok, mire egy karikás szemû meggyûrt fejû vén faszi pislog rám egy mondatot elharapva.

- Olyan vagy mint a macskák, a magas helyeken érzed magad biztonságban. – lép fel õ is. Én még persze a koszban fetrengek, de segáz, felpattanok, majd a fejfájást követõen levánszorgom a fa lépcsõn. Rendbe rakni ezt az egész hóbelebancot.  Uram segíts meg! Mi történt itt? Minden csupa mocsok, mint ha szét lenne bombázva.

Nagyjából kijózanodva 3 napba telik mire teljesen visszarendezzük a helyet. És utána minden mehet a megszokott körforgásban tovább. Azzal az emléksorozattal meg majd lesz valami, nem tudom mi…

A napokban fognak hozni egy új lovat amit majd be kell törni, és ki más feladata lesz? Próbálom húzni halasztani, mert egyenlõre a többi cuccot kell rendezni apával, meg asztalt visszavinni, meg minden ilyen unalmas semmire nem való dolog.  Apám „Ha már a városban vagyunk” szövege most is bejött, hagyott kicsit kóborolni egy kis költõpénzzel. Dög meleg van, majd lerohad rólam a gatya, így az elsõ dolgom hogy valami hideg itókát vegyek, és ki is szúrtam egy kisboltot. Hátha találok valami hideget.

- Jó napot! – köszönök egy hatalmasan az ajtón belépve, a klíma lehûtött levegõje szó szerint a nyakamra ereszkedik, és azonnal a hûtõk felé veszem az irányt. Hmmm , melyik is legyen?Áh ez a hideg kóla most jól jön. Az üveg nyakánál fogva kapok ki a helyérõl, a napszemüvegemet a hajamba tûzöm, és a zsebeimben kotorászok az apró után. Ha nem ütközne bele  a vállam valamibe. Helyesbítek, valakibe.

- Szerbusz bogárka! – felkapom a fejemet, és már is a kialvatlan fej vigyorog elõttem.

- Neked is szia! – haladok el mellette, a kassza felé. Fizetek és lépdelnék már ki az ajtón, de a sorok között sunnyogó Dillon megint megszólít.

- Sikerült nem meghalni? – egyik szemöldököm felszalad a homlokomra, még mindig karikásak a szemeim, csak nézzen rám.

- Jah, túléltem. De akkor te me-meg én ?!  - gyorsan megrázom a fejemet – Nem neem! biztos csak a pia. Hali! – és nagy lendülettel intve neki egyet a vállam felett távozom. Ugyan, hiszen az csak egy alkalom volt, Andy miért idegesíted magad ilyenekkel? Az ot álló parkolóhelyre gurul egy ismerõs kocsi, lehúzva az anyós ülés felöli ablak, egy másik kocsi meg közvetlenül mögötte parkol le. gyanúsan ismerõs ez nekem. Behuppanok az elsõbe apám mellé, mikor bekötöm magam meglátom ezt a dilist a mögöttünk lévõ kocsihoz szaladni, remek. Nagy gázfröccs és indulunk is vissza, a tanyára.

|¤/*-*¤|

Otthon egy kicsi pihenek a hideg szobámban, majd nekiesek magamra aggatni pár göncöt. Nem viszem túlzásba a kiöltözést, paraszt bál lesz, oda nem kell se smink se semmi. Együtt indulunk meg az egész családdal, basszus még a nagyi is jön. Én csak a piáért és a kajáért megyek, semmi másért. Nem érdekel a társaság. Nagyon nem! Be is ülök a fater mellé, otthagyom a nagyit, a mutert a húgit, mindenkit. Két szép pislogás s a piás pohár már a kezemben van. Azért!

Andy gyerek is elõkerül, apám integet neki, látom a ravasz vigyort a képén.

 - Szeretsz inni kölyök? – kérdezi, míg én az utolsó kortyot hörpintem fel a pohár aljáról. Mielõtt válaszolna a faterja is elõkerül, beül elém és kissé keresztbeálló szemekkel néz. Fasza!

- Szeretek inni, de mit keresnek õk itt? – néz rajtunk végig, bár szentem nekem címzi a dolgot. Kis szaros, idõsebb vagyok! Legálisan bebaszhatok.

- Vajon sikerül-e gyõznötök? - kérdi Andy faterja , s összeülünk piálni. Húszas csomaggal indítunk, már érzem milyen koki leszek, s mennyire marha jó lesz. Csak úgy csusszannak lefelé, nekem legalábbis. Faternak van még öt, nagyon azt hiszi, hogy le fog menni, de már keresztbe áll a két szeme. Andy faterja már rég kiesett, valami tehéncsordáról magyaráz, de szarok rá. Elõttem még három van, úgy vagyok vele ráérek, erre a kis tökmag nem lehúzza azt a kettõt gyorsan?

- Én nyertem – vigyorog bambán, a beszéde is darabos. Hát, ja… egy detoxjegyet. Erre mindkét öreg felnyerít, míg az Andy gyerek instabil lábakkal kikecmereg az asztaltól. Odalépek mellé, rögvest belém is kapaszkodik. Megcsap az illata – a pia melletti kis parfümöcskéje. Az orromat birizgálja a haja, totál kibaszás az egész, fõleg, hogy rám jön A dolog. Igen. A dolog. A dughatnék.

- Ne cibálj már… - dadogja a képembe, alkoholtól bûzlõ pofával. Lehet azért bírom jobban, mert pia elõtt én ettem is, jó rendesen. Fõleg abból a zsíros-húsos akármibõl. Alig áll a lábán, felkapom hát s viszem tovább.  Messzebb a zsivajgó pusztai bulitól van egy kisebb pajta féleség, gondolom a nyári vagy téli vagy anyám kínja milyen állattartás miatt. Kissé be van ragadva az ajtó, de csak kinyitom s besétálok hátamon a félig halott gyerekkel.

- Áhh hogy kell kinyitni ezt a vacakot?! – jön a következõ sokk az egyik boksznál. Nagy nehezen megtalálom a reteszt, s nyitom is. Terhemet a szénába vetem, majd utána mászom, s letérdelek. Azért kicsit magánál van, ködös tekintettel mered rám. De fasza lenne, ha nem az alkoholtól lenne ilyen, hanem a kangörcstõl!

- Mit akarsz hee? – tápászkodik kicsit fentebb, mire én az övénél megragadom, s lentebb kényszerítem.

- Dillon – nyüszíti, mikor szembe kerül a dudorodó nadrágommal. – Ez itt…? – pislog fel rám nagy szemekkel.

- Az hát – dörmögöm, õ pedig csak pislog és sóhajtozik. Mi a fene…? Csak nem beindult a kis szeszkazán?

- És… miattam…?

- Nem, baszki, a tehenek miatt! – hörgöm mérgesen, míg õ az egyik mancsát a nadrágomra simítja. Felvont szemöldökkel figyelem, ahogy ismerkedik a keményebbik felemmel.

- Sosem fogtam még másét… - legszívesebben pofán csapnám magam ezután a benyögése után, de jobban lefoglal, hogy lassan simogat a nadrágon keresztül. Babrál a sliccemmel is, de nem húzza le. Pedig ha lehúzná, huhú, nem lenne kegyelem!

- Most se fogod igazán – közlöm vele a tényt, mire újra felnéz rám.

- És foghatom? – Nagy szemekkel pislogok rá, majd elvigyorodom. Hátam mögött támaszkodom meg a kezeimmel, s kicsit jobban szétteszem a lábaimat.

- Én nem vagyok semmi jó elrontója, azzal fogod, amivel akarod. Kézzel vagy szájjal, nekem mindegy, csak csináld.  – Bizonytalanul bontja ki a farmerom gombját s húzza le a sliccet. Én az ajkamba harapva figyelem mit csinál. Lassan simít végig alsón keresztül rajtam, én pedig halkan felsóhajtok. De rég kezeltek már le, basszus! Két hete. Az rég volt nálam, nagyon is!

- Na meddig vacakolsz? – morgom, aztán már húzza is le az alsómat. Nagy szemekkel pislog az elõbukkanó tagomra, míg én jólesõen felsóhajtok. Szabadság, igen!

- Azt hiszem ez nem jó ötlet… - nyögi, bár attól függetlenül le nem veszi a farkamról a tekintetét. – Ez nagy…

- Mit vártál, hogy kukac fog visszakacsintani rád? – morgom türelmetlenül. – Döntsd el, hogy most mi lesz, különben durvulok!  - Rám markol. Okos fiú! Fúh, de okos. Lassan mozgatja a kezét, csuklóból. Fogadjunk, hogy magának is így csinálja. Belemarkolok a hajába, mire felszisszen. Felrántom magamhoz, s az ajkaira tapadok. A szájába dugom a nyelvemet, az se zavar, hogy nem enyhén alkohol ízû.  

Kézimunka csókkal. Isteni! Nagyokat sóhajtozok s nyögök közben, a kezére markolok, s kicsit gyorsabb tempóra ösztönzöm. Jobb lenne a szája, de nem akarom, hogy lehányjon. Jó lesz ez így! Nem kell sok, a kezébe élvezek. Hátamat a boksz falának döntöm, s halkan pihegek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen buli lesz a közös kajálás meg piálás, mekkorát tévedtem!

Andy vörös pofával figyeli mi ragadt a kezére. Totál nincs képben a kölyök… elrakom a szerszámomat, majd adok neki egy zsepit. Sõt, rendes vagyok, le is törlöm a kezérõl a saját mocskomat. Köszönetképpen a csuklómozgásért adok még neki egy vad, nyelves csókot, amit bénácskán fogad. Teljesen lefagynak a végtagjai, a nyelve alig bírja tartani a tempót. Kuncogva figyelem a borzos haját, maszatos arcát s piros orcáját.

- Dillon! – hallom meg anyám hangját, mire kifújom a levegõt. Na, ez kell még! Mit akar. – Dillon!

- Na szia bogárka – csípem meg a pofikáját Andynek. – Nekem most mennem kell. Aztán nehogy megdögölj itt nekem! – Felállok, s megyek is anyám hívó szavára.  

- Oszd be az elkövetkezõ éveidre. Te meg ne hozz több állatot simogatásra. – elbambultam. Csak a rekedtes hangjára figyeltem, de végül szavai felráznak, és megint rá figyelek.

– Hé! Figyelsz?

- Bocsánat, mit mondtál?

- Semmit- felsóhajt, ez a gyerek tiszta hiszti. És egy kicsit fogyi mogyi is, mert teljesen feketében csak a sírásók járkálnak. De õ tudja, kínomban már nem tudok mit csinálni , mint simogatni az állatkámat.

- Amúgy… eddig nem láttalak erre. – próbálom szóval tartani, hogy ne legyen megint az a kínos csend.

  - Hát már nem azért, de erre a madár is csak megdögleni jár. - hihetetlen ez a pozitív életfelfogás. Úgy vettem le ezt az egészet, mint ha utálna farmon élni. De mit lehet ebben utálni? Én meg ennyibõl utálnék a városban élni, mert megfulladnék attól a sok kipufogófüsttõl. – Mert?- kérdez vissza hunyorogva. Jóképû, meg minden, de hogy egy állat sem a zsánere, akkor én mit csináljak? Hmmm… valahogy meg kéne törni azt a fene nagy egóját.

- Csak úgy megjegyeztem…- rántom meg a vállamat, itt csak útban lesz , és felesleges is. Nem tudom hogy Jon bácsi ezt hogyan tudja elviselni, oké hogy ellenkezik, de ha lenne egy kis józan esze…

- Csak a te és az én családom lesz itt?- érdeklõdik, de még kedves vagyok vele, hátha sikerül az eszéhez kapnia lassan.

- Tudtommal igen. - egy lélegzetvételnyi idõ után nagy nehezen feltápászkodik,és egy mosollyal távozik a faterja hívására. Én pedig maradhatok ott pakolászni…

*~*~*~*

Egy csomó fölös dolgot viszek el a szerszámosba, közöttük azt a vasvillát is ami az egyik szénakupacban lézengett, heggyel fölfelé. Ha ebbe belelép valaki, akkor aztán lesz ordítás azt hiszem! Megint autórobaj hallatszik, visszaértek pár cuccal. A kocsi tökig tömve van, és már pakolják is le a cuccokat. Egy nagyobb asztal cipelésében segítek Dillonnak, aki most már nem a fekete cuccában lopja a napot. Pár rakatnyi széket is odacipelünk, és egyesével lerakosgatjuk õket. Kivételesen rikít a fehér atlétájában, amit nem tudok nem észrevenni. Mint valami perverz öreg csocsesz stírölöm mikor nem közeleg  a tekintete.

 - Nagyon ügyesek vagytok gyerekek. Holnapra már nem is marad semmi. - mosolyog meg minket az apja, õ pedig mint ha kiverték volna nála a biztosítékot, sipákolni kezd. Lehet hogy vele ezt még nem is közölték.

- Holnapra? Nem ma lesz?

- Nem. Közbejött apunak egy ellés, így átraktuk holnapra. Se gáz! A húsok jobban tudnak a szószban pácolódni, még finomabb lesz. – homlokát ráncolva mered mérgesen apjára, aki nagyot sóhajt, hiszen jól ismerve a fiát sztrájkolni fog az eseményig.

- Aha… akkor holnap. És milyen szörnyeteg osztódott?- hoz oda egy széket mellém. Mi? Ezt hogy érti, egyszerûbben is mondhatná. De végül leesik. -Jaj, hogy az ellésre érted! Kisborjú. - groteszk arckifejezést kapok az arcomba, úri gyerek. Minden élõlényre ellenkezés a válasz, és képes elviselni az apja?! Egyáltalán segít ez valamit otthon? - Azokat se szereted…

- Négy lába van, patája és szarva is…Na szerinted?- felvonja szemöldökét, és várakozó állásban figyel.

- Pedig nagyon aranyos lesz. – próbálom meggyõzni hátha .Nem igaz, a szomszéd farmon lakik. Állataik is vannak, ha jól értesültem, akkor meg miért ilyen? Õ is látott már kisborjút, vagy tehenet, nem csak taknyosoknak való színezõkben.

 - Még nincs meg?- meglibeg a copfom jobbra, és utána ballra is.

- Nemrég telefonált anya, hogy megindult az ellés. A doki már ott van, rátok vártunk. Kipakolunk s megyünk haza. – és utána segédkezhetek apunak, mert nem mindig ellik meg természetes úton. Olykor kötéllel kell rásegíteni, és meghajtani az ellõ tehenet. Erre az emberek 80%- a fujjogni kezd, pedig õk is levedlették valahogy az anyjukat…

 - S te végignézed, ahogy kimászik az anyjából?- kezd kicsit irritálni ez a selyemfiú feeling~

- Persze! Hisz nincs szebb egy új életre jövetelnél. – mosolygok a képébe, próbálok meggyõzõ formát ölteni. Imádom az állatkákat, és a kis bocik a világon a legszebbek, és legaranyosabbak. Végeztünk a pakolással, így õk eltepernek amint lehet, én pedig szépen hazaléptetek .

*~*~*~*

Holnap lesz a buli, a hûtõ egy csomó elõkészített cuccal teli, én pedig fáradtan nyitogatom, anyám nagy örömére. Az összes rokonságomban található fehérnép ott sürög forog, valamit most sütnek meg, valamit majd ott a grillen. A finom húsillat csiklandozza az orromat, és hívogat. Mindenki gyilkos tekintettel figyeli mozgásomat a sütõ felé. Mind engem néz, ennyi mérges tyúkot én még nem láttam. Anyám arcát figyelem, és lassan kinyitom a sütõajtót, majd megnézem mi sül. nagy darab húsok, talán pecsenye, ártatlanul vissza akarom csukni, de valamelyik táncos lábú meglök hátulról. Majdnem én is befeküdtem a piruló húsok alá, a lökés miatt. Muter visító magas hangja terel ki a helységbõl.

- Útban vagy Andy ! Az ég szerelmére! Ne akard hogy téged is kisüssünk. – emeli fel a kezében azt a hatalmas spaknit , ami eddig is a kezei között teljesített szolgálatot. Akkora mint a fejem. Micsoda orvosi mûszerek ezek?! Így kénytelen vagyok kihúznia csíkot. Az ajtóban találkozok apámmal , aki ugyan ebbe a szituba keveredett, és elõre figyelmeztetem.

- NE akarj bemenni oda. - tágul ki pupillám mint egy túltenyésztett  csivaváé. Erre vigyorogva kérdezi tõlem.

- Na csak nem boszorkánykonyha?- lépdel be sunyítva , és kap egy cuppanósat. Nahh, bezzeg engem elhajt a sunyiba. A húgomat is számûzték onnan, mert csak „útban lenne”. Leápolom paripámat, és én is lecsutakolom magam. Ragadok a kosztól. Majd nyugovóra térek.

Most kicsit késõbb kelek, talán van 8 óra is mire kikászálódom az ágyamból. Majd a másik lovász ellátja a lovakat. Félmeztelenül szuszogok a vékony takaró mellett, lerángattam magamról az éjszaka folyamán. Csupasz hátamat kihasználva bátyám egy hatalmasat vág a hátamra.

- Jó reggelt Tökii! – csíp, csíp, csíp ! Felpattanok , és kap tõlem kedvességbõl egy sallert. Mind ketten hunyorgatunk egymásra, majd végre megmagyarázza a csapkodás okát.

-  Apa már kint van , te is mehetnél segíteni. Itthon áll a bál, jobban jársz, meg ki kéne vinni még pár cuccost. – kicsomagolom magamat a lepedõbõl, és felkapom a szokásos cuccom. Egy fehér trikó, meg egy farmer, na meg tornacsuka. Mivel csak suttyomban vezethetem még a terepjárót, ezért a bátyussal bepakoltunk, és indítottam is. Itt legalább nem járnak zsaruk, és nem állítanak meg. Majd csak jövõre lehet jogsim, de már jól tudok vezetni. Lehúztam az ablakot, így a szél belekaphatott a szabadon lógó hajamba. Valaki a szemét fedi el a naptól, és néz a távolba. Talán apu az. Odahajtok, de Dillont vélem felfedezni, õ pedig hatalmas karikás szemekkel figyeli amint elhaladok mellette.

Kiszállok, majd odahívom aput hogy segítsen kipakolni. Egy kis elektronikát is hoztam, meg hosszabbítókat meg minden apróságot. Dillon csípõre tett kézzel nézi amint pakolászunk, nekem pedig a hajolgatás miatt az arcomba lóg a hajam, ezt egy pillanat alatt kisöpröm onnan. A kulcsokat pörgetem a mutató ujjamon, egy szót sem szóltam ehhez az úri gyerekhez, kapok egy dühös pillogást, de már szállok is vissza a szellõs kocsiba.

- Akkor majd este! – köszön apám, majd elõbukkan Jon bá is aki vigyorog. Mindig is érdekesen szemléltem az öregeket. Jól van, jó haverok.

*~*~*~*

Ideje piperézkedni Andy , mondom magamnak kis ösztönzés képen.  Most az esti melegre való tekintettel térdig érõ gatyában , meg vörös ujjatlan felsõben, és a szokásos tornacipõben indultunk meg. Én voltam a fuvaros, a kaját, na meg ezeket a perszónákat szállíthattam ide oda a helyszín, meg a házunk között. Kezd sötétedni, és lassacskán minden elkészül, a bátyusom gondoskodik a grillrõl, a terítõk meg minden garnitúra fent virít a berendezéseken. Az összes családtag ott dumál egymással, meg barátkoznak néha néha a nagy öregek között elhangzik egy protkó kiesõs röhögés. Én meg a piákkal szemezek, jujj, ma sem halok szomjan. Jól szórakozunk telik az idõ, és csúszik a pia.

Odainvitál Jon bácsi az egyik asztalhoz és megkérdezi.

 - Szeretsz inni kölyök? – kicsit már spicces, de azonnal választ kap. Nem árthat, mi baj lenne ebbõl? Ekkor mellém farol apám, szemben vele Dillonnal .

- Szeretek inni, de mit keresnek õk itt?- nézek végig az éppen nem józanságról árulkodó arcokat. Bömböl a zene, a kis hugik összebarátkozva baromkodnak az asztalnál. A csajok is lehiggadtan kártyázgatnak, néhányan táncolnak, mi meg kapjuk is a szemünk elé a piát.

- Vajon sikerül-e gyõznötök?- kérdi apám , az összeverõdött négyes fogattól. 20 feles poharat passzintanak a pofink elé. És már tudjuk is mi a dolgunk. Egymás után húzzuk le a csípõs ízû folyadékot. Már csak 2 pohárka figyel elõttem . Jon bácsi nagyokat nyelve próbál küzdeni, de már nagy levegõket vesz, és fogja be az orrát. Elõtte 5 pohár csücsül, így fogom és lehúzom a maradékot. A dilis csak figyel, ott könyököl az asztalon, majd kicsit lassan ugyan, de megszólalok.

- Én nyertem . – vigyorodom el egyet sóhajtva, most szállt a fejembe a pia. A faterok csak röhögnek egyet a piától kipirult arcomon, én pedig kikecmergek a székrõl, esetlen lépteimet a támaszként szolgáló Dillon egyengeti. A többiek közül valaki alszik egy bálán, valaki éppen az asztalra dõlve, mi pedig az egykori újra almolt boxok felé vesszük az irányt . Dill kicsit józanabb szerintem mint én , de ez most pont hogy mindegy.

- Ne cibálj már… - dadogom közvetlen a képébe. Már nem bírok lépni, de ez a hátára kap, de a lábaim még mindig a betont súrolják.

- Áhh hogy kell kinyitni ezt a vacakot?!- megállunk, és az egyik boksz ajtaját kívánja kitapogatni, majd kinyitni. Halkan csusszan a retesz, és kivágja. Engem meg , mint valami babát bedob a szúrós széna közé. Majd õ is közeledik, és térdén ül elõttem.

- Mit akarsz hee?- csúszok feljebb, de övemnél fogva megragad, és lejjebb kényszerít.

A nyálam is csorog, úgy alszom, s erre akkor döbbenek rá, mikor apám elkezdi a vállamat rázogatni. Tiszta dzsuva a képem, kösz fater! Morogva nézek fel rá, õ már hadiparaszt felszerelésben áll s engem néz. Magyaráz valamit a szüreti esti programról, aminek a felét se fogom fel, annyira kómás vagyok. Remek. S még a segítségemet is igénybe venné…

Nagy nehezen kiimádkozik az ágyból, rám aggatja a családi egyenruhát, amit végül leszedek magamról s farmerban tolom tovább a napot. Nem fogok kezeslábasban meg parasztruhában a mezõre se menni! Halál komoly. Nem! Vesz másik nadrágot, ha szaros lesz. Anya hiába mossa ki, fel nem veszem többet!

Kiszáguldunk a picsába, én hátul ülök búskomor fejjel, s bólogatok a rázós út miatt. Terepjáró ide vagy oda, ez a világvége ember! Útközben látok egy félnótást a lovon, de nem köt le. A határnál járunk, a szomszéd gazda már ott vár, integet meg örül a faternak, ölelkeznek már várom a beismerõ vallomást, hogy össze fognak házasodni s tanúnak kellek… Na, akkor beszarnék.

Hátul megállok, nézem õket. A messzi sztyeppén feltûnik a bátor lovas… na pf. Hagyjuk. Odalépeget a fater haverjához, majd közli vele, hogy az anyja küldi a kaját. Milyen kedves!

- ÁÁ jó reggelt Jon bácsi! – Ismer rá a faterra, míg a fehér bestia alatta szteppel. Na ezért nem ülök én ezekre a szörnyetegekre!

- Már megint egy egész csordának csomagolt? – kérdez rá apám röhögve, mire kap egy vállrándítást. A kölyök leugrik a lóról – de sukár gyerek vagy, de épp nem érdekel, mert meghalok az unalomtól -, mire az apja már mutatja is befelé, mintha annyira érdekelne ki ez a jöttment.

- Õ itt a fiam Andy, õ pedig Jon haverom fia, Dillon –kézrázás, izzadt a tenyere, nagyon jó. Törlöm is a pólómba, anya majd kimossa.  Alacsony kölyök, passz hányadik évét éli ebben a porfészekben. lehet csak tizenkettõ, de a sok aratás már idõsebbnek állítja be…

- Szóval ma hozzák a szükséges cuccokat, és estére kész lesz minden – mondja az Andy apja.

- Miért, mit akartok csinálni? – Szóval a kölyök se értelmesebb, kár…

- Az alaptörténetet már te is tudod öcskös, de még kell pár cucc. Asztalok székek ilyesmik – kezd bele s sorolja a dolgokat. A piáknál felcsillan a szemem. Na mi a fene! Csak jó buli lesz ez, beülök valahová és énekelek. Úgy is terveztem, hogy hozok, ha már itt kell rohadnom…

- Jó, én addig adok enni ennek a ló állatnak – motyogja Andy, majd le is lép, hogy így tegyen az árnyékbe. Árnyék! Ennyi lebeg elõttem, sietek a kölyök után a fekete ruhámban. Mindenhol vizes vagyok már, s sajna nem egy hûvös esõtõl. Lehuppanok az egyik bálára, végre a seggemet is pihentetem. Meleg van, meleg van! A fater meg akar ölni, tudom én… de csinálhatná kíméletesebben is!

- Ömm… - nyekereg a töpszli, mire én érdeklõdve ránézek. - Pia is lesz? – Terül el egy bamba vigyor a képén. Nem tudom mit akar ez tõlem, lehet hogy csinos a pofija, de már elvbõl nem haverkodom parasztkatonákkal. Bár ha már jó témát hozott fel…

- Lesz hát! Ha rajtam múlik… - ropogtatom ujjaimat, majd ránézek. A nyeregtáskában matat, elrakja a vizét, míg az a nagy állat felém lendül a fejével. Na meg a…! Rögtön errébb kotricolok, nem érdekel, hogy a seggemen hogy fog kinézni a nadrág, de nem fog hozzám érni!

- Na menny innen! De rögtön! –kiabálok neki hevesen, de nem fogja fel. Emellett még a kis szaros is kiröhög. „Jól van gyerek, röhögj csak, majd elbasz a busz!  Sõt, rosszabb, leitatlak s mehetsz a detokszba.” A lehetõ legcsúnyábban vizslatom, hátha szörnyet hal a melegtõl.

- Hogyan tudsz te félni tõlük? Hiszen az enyém tök szelíd, na jó van amikor rakoncátlan, de az más kérdés. – Figyelek rá, de csak azért, hogy eldöntsem hogyan nyírjam ki. Ha elásnám? Na? Az is jó. Vagy beviszem a dzsungelbe, kikötözöm, betömöm a száját s otthagyom.  Míg ezen filózom õ a dögöt cirógatja, s engem is invitál. „Na ne már! Hozzányúlok, békén hagysz?”

- Mindig a saját természetedhez mérten kell lovat választanod, mondjuk alád jobban illene egy nyugodtabb. – Elmosolyodom, de csak azért mert én totál másra asszociálok. Nos, szeretem a lovaglópózt, de akkor a partner legyen ám tüzes! Ott én vagyok a nyereg császára…  Csak most nem arról van szó. Grimasszal a képemen paskolom meg az állat fejét, majd lépek hátrébb s ülök vissza a kis bálára.

- Oszd be az elkövetkezõ éveidre – mutatok a lóra, s nézek rá komoly fejjel. – Te meg ne hozz több állatot simogatásra – közlöm Andyvel, aki tovább simogatja az állatot, s halovány mosollyal az ajkán figyeli a földet. – Hé! Figyelsz?

- Bocsánat, mit mondtál? – kapja fel a fejét, s néz rám kissé zavartan.

- Semmit – sóhajtok fel, majd letépek egy fûszálat. Itt fogok meghalni. Készítenem kell a sírfeliratot, mert ezek tuti valami baromságot fognak a fejfámra vésni.

- Amúgy… eddig nem láttalak erre.

- Hát már nem azért, de erre a madár is csak megdögleni jár – morgom, majd fél szemmel ráhunyorgok. – Mert?

- Csak úgy megjegyeztem… - intézi el egy vállrándítással. Még mindig a lovat simogatja, aki közben tápolja magát a zsákból, amiben az abrakja van.

- Csak a te és az én családom lesz itt? – érdeklõdöm.

- Tudtommal igen. – Megtörlöm az orromat, folyik rajtam a víz. Szóval… szét fogom unni magamat. Legalább a húgom nyálat rázhat majd Andyre, aki ugyan olyan picipaci mániás, mint õ. Közben fater integet nagyban, így nagyot nyögve feltápászkodom s leporolom magamat. Vetek még egy pillantást a srácra, küldök felé egy vigyort s otthagyom.

|¤/*-*¤|

Egész délután ki-be pakolok a terepjáróba. Székek, asztalok, napernyõ meg hasonlók. Hatalmas buli lenne, ha nem a két család ülne össze sztorizgatni, meg a munkáról fecsegni. Kinyávogom, hogy vigyünk valami CD-t benyelõ szerkezetet, amibõl tudok majd egy kis zenét bömböltetni. A húgomat rá tudom venni egy kis táncra, azzal is telik az idõ. Mikor jól megraktuk a szerkezetet, visszakocsikázunk a pusztára. Andy és a faterja addig díszítgetnek meg hasonlók.

Lefelé pakoljuk az asztalokat, Andy is odasiet segíteni. Együtt visszük a nagyobbat a letaposott fû közepére, majd visszük a székeket is. Nem szólok hozzá, ahogy õ sem hozzám, de érzem, hogy végig figyel. Na, tudom én, hogy atlétában s a munkáskesztyûben is szexi vagyok, de ennyire nem kéne bámulni!

- Nagyon ügyesek vagytok gyerekek – vigyorog apám a kocsi mellõl ránk. – Holnapra már nem is marad semmi.

- Holnapra? - kérdezek vissza. – Nem ma lesz?

- Nem – feleli Andy. – Közbejött apunak egy ellés, így átraktuk holnapra. Se gáz! A húsok jobban tudnak a szószban pácolódni, még finomabb lesz. – Vetek egy mérges pillantást apámra, aki csak sóhajt egyet.

- Aha… akkor holnap - viszem a széket Andy után, majd mikor lerakom, odapisszegek neki. – És milyen szörnyeteg osztódott?

- Mi? – pislog rám zavartan. – Jaj, hogy az ellésre érted! Kisborjú.  – Grimaszolok egyet. – Azokat se szereted…

- Négy lába van, patája és szarva is… - vonom fel a szemöldökömet. – Na szerinted?

- Pedig nagyon aranyos lesz.

- Még nincs meg? – kérdezek vissza, mire megrázza a fejét.

- Nemrég telefonált anya, hogy megindult az ellés. A doki már ott van, rátok vártunk. Kipakolunk s megyünk haza.

- S te végignézed, ahogy kimászik az anyjából? – csodálkozom rá.

- Persze! Hisz nincs szebb egy új életre jövetelnél – feleli õszinte mosollyal, amit én nagyon furcsállok. S ahogy mondta, amint végzünk a kipakolással mindenki elindul az útjára, hogy holnap folytassuk a nagy bulit.

És megint egy korán kelõs reggel. Gyorsan kávézom, és megeszem a reggelimet, mert a lovakon kívül ma még lesz feladatom, apunak kell hogy kivigyek egy kis reggelit a farm másik végére. Hogy miért is van ott? Hát, valami elõkészületeket csinál . Gyanúsan sunyít, nagyon gyanús nekem… anyám azt mondta hogy felkérte valami haverja hogy adja kölcsön az egyik placcot, mert buliznának, és nincs hol. És õ valamiért ebben az ügyben maximalista, sosem szokott ilyen lenni. Na de mégsem mehetek ki gyalog, így az én szeretett állatkámhoz megyek, a bokszokhoz . Már egész kis prücsök korom óta lovaglok, Lucy is meg van már jó ideje. Odaérek, és azonnal kidugja fejét, és szándékában áll elfogyasztani a kalapomat reggeli gyanánt.

- Várj már egy kicsit Lucy. – kiengedtem, és azonnal felnyergeltem, de közben is böködött a fejével, csoda hogy nem estem orra. Kivezetem az istállóból a hófehér kancát, és elkérem anyutól a rakományt. Hát mennyit eszik ez ?Nem egy hétre készülünk , ez kicsit túlzás. De az anyasárkány szavába nem lehet beleszólni , különben kapok  a fejemre hogy miért ellenkezem. Meghúzom a szárat jobbra, és már indulhatunk is, a csomagot az ölembe rakom, és már ügetünk is. A horizonton már ott bujkál a reggeli nap sárgás fénye, és újsmint én vagyok az elsõ akit lovon köszönt. Próbálom rövidíteni az utat, bár ez a sok kerítés, és állatka miatt nehézkes. Kalapomat a fejembe húztam, de a vágta közben a pántjánál fogva libeg a nyakamban. A hajamról már ne is beszéljünk, reggel csak annyi lélekjelenlétem volt, hogy egy hajgumival, amit a kishúgomtól csórtam felkössem.

Csak ki ne essen a kezembõl, atya ég, már így is nehéz fogni ezt a fenevadat, de így fél kézzel vágtázni. A fõút melletti mezõn haladok éppen, amikor egy hatalmas terepjáró suhan el a betonon. Itt senki sem szokott ekkora kocsikkal mászkálni, de vajon mit keres itt?  Áhh, a láthatárban már látom a célpontot, igaz a felszálló  melegtõl kicsit hullámzik a kép, de kiszúrtam fatert. Két alak álldogál mellette. És az az autó amit láttam nemrég, apám ö-ölelkezik? Hee?! Hát ki ez? 

A ló dobogása egyre jobban hallatszik, õk pedig felfigyelnek a közeledésemre. Fejembe nyomom a kalapot, mert már most olyan meleg van hogy leolvadok a lóról. Szerencséje hogy fehér, mert ha a másikat választottam volna az már régen feldobta volna a bakancsot. Hunyorgatok, mert nem látom rendesen õket, de végül odaléptetek Lucyval.

- Szia apa! Anyu küldi. – adom oda neki kicsit lehajolva a lóról. Ránézek az egyik, számomra már ismert idõsebb fazonra.

- ÁÁ jó reggelt Jon bácsi ! – a lovam rakoncátlankodik alattam, türelmetlen. Meghúzom kicsit a kantárt ezzel kicsit lecsitítva.

- Már megint egy egész csordának csomagolt? – kérdez vissza röhögcsélve, én pedig vállamat húzom. És már pattanok is le a lóról. És drága apám már mutat is be a fiatalabb fiúnak.

- Õ itt a fiam Andy, õ pedig Jon haverom fia, Dillon. – kezet fogunk és köszöntjük egymást, mindezek után végignézem a két alakot, magasabbak nálam. Remek, most már tényleg kiérdemlem az „ Öcskös „ megszólítást.

- Szóval ma hozzák a szükséges cuccokat, és estére kész lesz minden. – közli apámmal a tényt.

- Miért , mit akartok csinálni ? – kérdem a két puszipajtást.

- Az alaptörténetet már te is tudod öcskös, de még kell pár cucc. Asztalok székek ilyesmik. – számolja az ujjain hogy mik kellenek még, én meg csak hallgatom, és hallgatom , már ebben el lehet fáradni.   

- Jó, én addig adok enni ennek a ló állatnak. – motyogom, és a hûvösbe viszem, majd egy szoros kötéssel kikötöm az itató meg a széna mellé. Én pedig amíg õk dumálgatnak a napon leveszem a fejfedõmet, és megbontok egy üveg vizet. Nagyokat kortyolok bele, mert csak a kávé, meg az a csöpp kaja tölti meg a gyomrom, majdnem megittam azt a jó egy litert húzóra. A fekete cuccban majd megsülõ Dillon  felém, az árnyéba sunnyog. Lehuppan az egyik szögletes bálára, és nagyokat szuszog , törölve homlokán.

- Ömm… - nézek halványkék szemeibe- pia is lesz? – végül elvigyorodom, már nagyon buzerálta a fantáziámat, de nem akartam pofátlan lenni. Na tessék, az vagyok. Áhh mindegy, csak válaszolj .

- Lesz hát! Ha rajtam múlik… - megropogtatja ujjait, és felém néz. Én pedig a nyeregtáskámban matatok, belerakok még egy üveg vizet. A lovam nagyon húz a fekete hajú skac felé. Õ pedig, mint ha valami szörnyet látva felkiált.

- Na menny innen ! De rögtön ! – hessegeti az érdeklõdõt. Ez fél a lovaktól? Éktelen kacagás kap el a látványtól, már könnyeimet törölgetem, amikor csúnyán felém néz.

- Hogyan tudsz te félni tõlük? Hiszen az enyém tök szelíd, na jó van amikor rakoncátlan, de az más kérdés. – csak úgy  issza a dumámat, én pedig fejen simítom a riogatót, és invitálom az áldozatot is hogy simogassa meg a fejét.

- Mindig a saját természetedhez mérten kell lovat választanod, mondjuk alád jobban illene egy nyugodtabb. – mosoly fut végig az arcán, nagyot nyeltem. És végre enged a szorongásnak, és egy grimasszal a fején simogatja.