 Karakter: Grigory Ivanovics Csernyenko
Az üzlet lényege, hogy csak olyasmibe fektess, aminek biztos vagy a jövedelmében, különben elég kevés ideig fogsz ebben az ágazatban maradni. Egy jó üzletember észreveszi, ha valami nincs rendjén, ha az ajánlat túlságosan kecsegtető vagy éppen ellenkezőleg. Válságos helyzetben mindig megjelenik egy nagyobb vad, aki bekebelezi a pórul járt prédát.
Így fog ez most történni a Karamazov vállalattal, aki egy hónapja végzetesnek ígérkező üzletet kötött.
Hiba volt, hogy az öreg Vasily Karamazov a fiára hagyta a vállalatot, aki egy csipetnyi üzleti érzékkel sem rendelkezik, de annál inkább szereti az én kaszinóimban költeni a pénzét.
Ez nem is lenne probléma, sőt. Gazdagítson csak engem még jobban, de vétek elpazarolni egy ilyen aranybányát, mint a Karamazov internacionális importvállalat. Ez szinte az egyedüli olyan név az egész országban, ami a világ minden táján ismert az első osztályú minőségű kínálatáról. Oroszország évek óta importál különböző árucikkeket és mind ezen a vállalaton keresztül.
Az a bolond kölyök meg hagyja elveszi a kapcsolatait a külföldi megrendelőkkel, csak azért mert nem érdekli az egész.
Hát rendben, lássuk akkor mennyire foglya érdekelni, ha már nem lesz az övé.
Kilépek a fekete márvánnyal borított zuhanyzóból és megtörölközöm, majd meztelenül indulok a gardróbszoba felé, hogy kiválasszak egy alkalomhoz illő öltözetet. Szerintem nagyon sokat számít a megjelenés, végül is mikor egy ismeretlennel találkozol, akit még sohasem látott, csak a külsőd alapján tud megítélni.
Leakasztok egy fekete hajszálcsíkos öltönyt, egy sötétkék inget és nyakkendőt, majd felöltözöm. Ezek a darabok mind egyedi szabásúak, tehát tökéletesen passzol mindenhol és mindegyik zakó el van látva egy rejtett belső zsebbel, ami alkalomadtán nagyon hasznosnak bizonyul.
A zakó alá természetesen egy fegyvertartót is felcsatolok, mint mindig, de ez egyáltalán nem látszik kívülről. Ezért is jön velem általában egy testőr, de ez pusztán csak a látszat. A katonaságon megtanultam hogyan védjem meg magam és persze itt a fegyver is.
Miután elkészültem az étkezőbe megyek ahol már elegánsan meg van terítve az asztal, a reggeli pedig frissen gőzölög rajta. A szakácsnő már pontosan tudja, mit mikor szoktam tenni, hisz szinte minden nap ugyanakkor kelek föl, kivétel ha nem megyek be a kaszinóba.
Az egyik inas megjelenik egy kis tálcával, amin a reggeli újságot és a kapott üzeneteket vagy leveleket hozz, de aztán már el is megy.
Kibontom a levelet, meghívó egy estélyre, ami a hétvégén lesz. Nem igazán rajongok az ilyenekért, de ha az időm engedi elmegyek, mert lehet néhány új partnert vagy kapcsolatot szerzi.
- Igor! – kiáltok ki az inasnak, aki már siet is befelé.
- Igen, Uram?
- Szólj a sofőrnek, hogy tizenöt perc és mehetünk! – vannak olyan kocsik, amiket csak én vezetek, de jobb szeretek sofőrrel közlekedni.
- Máris Uram! – mondja készségesen és már megy is.
Hozzálátok a reggelihez, de nem sokat eszem belőle, mert most nincs kedvem hozzá, inkább megiszok egy kávét majd el is indulok kifelé.
Az villa körül folyton fegyveres őrök járkálnak, éjszakára pedig még a kutyákat is elengedik. Vannak ellenségeim és jobb szeretek felkészülni mindenre. És ha minden igaz nem sokára szerzek magamnak még egy ellenséget a Karamazov család személyeiben.
- Jó reggelt Uram! – hallom meg Maksim, a sofőröm hangját, mire odabiccentve neki beszállok a kocsiba.
A házam nem épp a város központjába van, jobb szeretem a nyugalmas helyeket, hisz a belvárosban nem lehetne csak úgy elintézi akárkit az ember saját kertjében. A fegyveres őrök pedig elég feltűnőek lennének.
Innen az út körülbelül húsz perc, de nem bánom hisz addig összeszedhetem a gondolataimat egy kellően rafinált tárgyaláshoz.
Úgy kell tennem, mintha egy régebbi partnerem kérésére érkeztem volna, mert már egy hete, hogy odaküldtem az egyik emberemet, hogy tegyen úgy, mintha a velem való szövetkezés lenne a legjobb módja az üzlete felvirágoztatásához, és erre Ivan Karamozov annyira fellelkesült, hogy azon mód üzletet is ajánlott. Tehát… míg ő azt hiszi, hogy ő hívott engem tárgyalni, valójában ez egy előre eltervezett lépés volt, aminek a célja az, hogy minden egyes leányvállalatával együtt az enyém legyen a három generáció által felépített internacionális vállalat.
A céges épület egy tizenkét emelet magas létesítmény, ahol több száz alkalmazott dolgozik. A külsejéből azt hinnék, hogy ez Moszkva legjobban menő üzlete, de ez már nincs így. Amit az öreg megépített, a fia szépen lerombolná, ha hagynék neki időt rá.
Belépek az ajtón, utánam pedig Fjodor, az egyik testőr alkalmazott, akire csak a látszat kedvéért van szükség.
Karamazov nyilván hallotta rólam pletykákat és a társulási ajánlatában is kell lenni valami illegálisnak különben az egész vezetőség előtt tenne javaslatot nem egy privát megbeszélésen.
A lifttel felmegyünk a tizenkettedig emeletre, ahol egy elegánsan kialakított váróterem kapott helyet az irodák előtt.
A liftből azonban alig tehetek pár lépést, mikor egyszer csak valami nekicsapódik a mellkasomnak. Hirtelen kapok utána, de úgy tűnik ő is utánam, mert egy vörös hajtömegen és két hófehér kézfejen kívül, amik belém kapaszkodnak nem látok semmit sem.
Majdnem elesik, de a derekánál fogva megtartom, hisz több kellene ahhoz, hogy engem is magával rántson. Ez pillanat múlva elengedi a zakómat és kikotorja az arcából a hajtincseket, amik egy általam eddig még nem látott árnyalatban pompáznak. A hajtincsek alól előkerülő arc pedig csak fokozza az érdeklődésemet, főleg mikor két elkerekedett smaragdszínű szempár pillant rám. Kívánatosan telt ajkai enyhén elnyílnak, mintha mondani akarna valamit, de aztán becsukja.
- Vigyázz magadra szépségem, kár lenne ezért a gyönyörű pofiért! – mondom, miközben végigsimítom az említett részt. Hm… a bőre tényleg olyan puha, mint amilyennek tűnik.
A vállamig ér, tehát fel kell néznie rám, amivel láthatóvá válik a kecses nyaka. Nagyon, nagyon csábító, és ha nem másmilyen minőségben lennék itt…
- Ööö… elnézést Uram, kérem ne haragudjon, nem figyeltem! – szabadkozik és kicsit elpirult, de nem engedem el. Végigsimítom a derekát, mire már hátrál egy lépést így elengedem. – Jól van? Nem sérült meg?
- Ugyan, több kellene ahhoz, mint a te pehelysúlyod kicsikém. – elmosolyodom és végigmérem, bár az öltözete takarja előlem, így is látni lehet a tetszetős formákat.
- Bent van a főnököd? – kérdem az ajtó felé biccentve, mire mintha összeszedné magát és a recepciós pulthoz siet.
- Egy pillanat türelmet kérek, megnézem. – sokkal határozottabb a hangja mind az előbb – Ön Grigory Ivanovics Csernyenko?
Ő a válaszomra vár, de én benne gyönyörködöm. Igazán különleges… ez a hajszín ezzel a szemmel…
- Igen én vagyok.
- Akkor kérem, fáradjon be, már várja önt. – mondja nyugodt hangon, egy mosoly-féle kíséretében.
De szívesen beleharapnék azokba a telt ajkakba…
Bólintok, és még egyszer végignézek rajta, majd bemegyek. Egyre jobban tetszik az ötlet, hogy enyém lesz ez a hely.
Ivan az íróasztalánál ül, de abban a pillanatban feláll, mikor belépek. Nyilván nem ostoba és hallott pletykákat arról, hogy mi folyik a kaszinóimban és emiatt elővigyázatosabb.
- Üdvözlöm! Örülök, hogy el tudott jönni a kérésemre! – nyájasan beszél, szeretne megnyerni magának, mint üzleti partnert.
- Hagyjuk a formalitásokat. Mindketten ismerjük a másikat, szóval kérem térjen a lényegre és beszéljünk arról ami mindkettőnket érdekel. Az üzletről. – mondom határozottan, nem látatja, hogy mennyre érdekel is az ügy.
- Ahogy kívánja. Foglaljon helyet! – az iroda másik részében lévő fotelek fel int. – Amaliji, hozz két kávét az irodámba! – szól a telefonba.
Miután letette leül a velem szemben lévő ülőalkalmatosságra és belefog.
- Egy üzleti partner ajánlotta önt, mint egy jövedelmező üzleti megegyezéshez alkalmas személyt. Szeretném, ha mi ketten valami olyasmit vinnénk végbe, amit még senki sem az orosz gazdaságban.
- Valóban? És mire gondolt egészen pontosan? – tudom, hisz már majdnem minden el van intézve az ál-üzletember részéről.
- A Karamazov vállalatnak szüksége van néhány új befektetőre, akik még inkább segítik a vállalat terjeszkedését külföldön. Önnek Amerika szerte vannak érdekeltségei, ami előnyös lehet a cég számára. – ecseteli az indokait.
- És nekem mi hasznom származna ebből?
- Részesedést ajánlok cserébe a támogatásáért, ha megnyit néhány új piacot a kapcsolatai által.
- A részesedés kevés azért, hogy preferáljam az önök áruit, az eddigiekkel szemben. – tudom hogy ezek után csak ez valamit kérhetek, és ez lesz majd az ő veszte. - Vagy a teljes jogú társa leszek, vagy nem üzletelünk.
A hangom rezzenéstelen, semmi érzelmet nem árul el, de belül való farkas vigyorral figyelem.
- Rendben, de ezt még át kell gondolnom és meg kell beszélnem az igazgatótanáccsal.
Tudom, hogy számított erre, ahogy én is, ezért is van már lefizetve majdnem az egész tanácstag.
Mielőtt megszólalhatnék, kopognak, majd az engedély után belép az a gyönyörűség. A főnökére pillant majd rám, de aztán már a tálcát figyeli, amin a kávét hozza.
Természetesen én végig őt nézem, és nem kerüli el a figyelmem, hogy milyen hosszú combjai vannak, az ujjai pedig amikkel a tányérokat fogja vékonyak és kecsesek.
Hangos csilingeléssel pottyannak a földre a kiskanalak a tányér széléről, mire összerezzen, majd elvörösödve bocsánatkérően egy félénk pillantást vet rám majd a főnökére, aki a homlokát masszírozza a kezével.
- Elnézést… máris hozok másikat! – hadarja, majd sietősen el is tűnik.
- Azt hiszem nincs még egy ilyen szerencsétlen ember a világon! – morogj Ivan a szépség után pillantva. – Vagy leejt valamit, vagy kiborít és a jobbik esetben nem a vendégre, hanem magára.
- Miért alkalmazza, ha ennyire ügyetlen? – kérdezem érdeklődve, mert kíváncsi vagyok leszakította-e már ezt a gyönyörű virágszálat.
- Mert a munkájára viszont nincs panasz. Okos és jó szervezőkéssége van, amivel elérte hogy minden tökéletes pontossággal menjen egymás után.
Akkor tényleg csak ezen a szerencsétlen Ivanon múlott, hogy hagyta tönkremenni a cégét. Ismét megjelenik a kicsiket két szalvétába tekert kávéskanállal és szépen leteszi őket a csészék mellé. Kifelé menet rám sandít, amin elvigyorodom és oldalra biccentett fejjel nézem ahogy sietős léptekkel kimasírozik. Keskeny csípő… formás hátsó…
- Látom magának viszont megragadta a figyelmét. – mondja fölényesen, hisz azt hiszi ezzel most megfogott. Valószínűleg tudja, hogy mit szeretek, anélkül hogy utánam nézett volna nem ülne le velem tárgyalni. Szóval…
- Igazán csinos darab. Kedvem lenne eljátszadozni vele. – mondom őszintén és kíváncsi vagyok mit lép erre.
- Ha gondolja, az igazgatótanács döntése után, majd ő elviszi önnek a papírokat, amik alapján meghozhatja a döntését. Holnaputánra biztos meg lesz az eredmény. – mosolyog, de kíváncsi vagyok, mit remél elérni azzal, hogy ilyen ajánlatot tesz. Ő már így is úgy is elbukott, ezen nem változtat egy formás szépség, csak megédesíti a pillanatot.
Vagy talán azt hiszi több kedvem lesz kisegíteni, ha kecsegtető ajánlattal áll elő?
Ezzel nagyot téved, de… egyenlőre hagyom, hisz semmi kifogásom az ellen, hogy élvezzem ennek a gyönyörűsének a társaságát, még ha nem is úgy, ahogy szeretném. Egyenlőre…
|
