 Karakter: Claude Rutherford
Megjegyzés: Cicusnak
Lassan egy hete ezen az egy pillanaton jár az agyam. Hogy igent mondtak, és elszegődtem ehhez a nyomorult kócerájhoz. A szutykos kis családjuk nem lát szívesen, ezt már többen is a tudomásomra hozták. Ja, de jó, mintha amúgy is könnyű lenne egyedül beilleszkedni. Egyedül? Miket beszélek, öt kibaszott tigrissel. Ideges vagyok, ideges és ideges.
- Rutherford? – lép elém egy köpcös férfi.
Annyira tipikus igazgató feje van, hogy szinte már messziről ordított, hogy ide gyere, te barom. Hát itt vagyok.
- Tiszteletem – köszöntöm hidegen.
- Látom… berendezkedett – pillant el a vállam felett.
Magam is hátranézek a lakókocsimra, ami a kiszáradt füvön pihen.
- Mondhatjuk így is – bólintok.
- Nem tudom, önöknél mi v olt a szokás, de itt a mutatványosok együtt laknak.
Ch, te meg a hülye szabályaid. Nem fogok behódolni, erre számítanod kellett volna.
- Megtudhatnám ennek az okát? – vonom fel a szemöldököm.
Maradj diplomatikus! Nem cseszheted el mindjárt az első nap!
- Az okát? Így szokás. Tudja, a társulat olyan, mint egy nagy család – mutat a hatalmas sátor felé.
Hunyorogva felnézek rá, és hümmögve mustrálni kezdem, mintha legalább három elefánt egyensúlyozna a tetején.
- Állapodjunk meg! – lépek kedélyesen az igazgatóhoz, és karolom át a vállát.
Szinte elveszik alattam a kis seggdugó.
- A cicusaimnak elengedhetetlen az állandó figyelem. Ez a műsorom titka – hajolok le hozzá.
Felcsillan a szeme, azt hiszem, elemére tapintottam.
- Higgye el, ha úgy érzik, állandó nyugalomban vannak, és tudják, hogy vigyázok rájuk, még arra is ráveszem őket, hogy minőségi bort szervírozzanak az első sorokba – vigyorodok el.
Elég fura képet vág, de egy penge produkció sikere még az ilyen szőrösszívű törpéket is megenyhíti. Apropó… törpék. Az egyik ok, amiért nem akarok betelepedni a drága igazgató úr sleppje közé. Család, nem család, én akkor is egy örökbefogadott Twist Oliver vagyok. És az is leszek, amíg nem csatlakozik még valaki, amire… hát, mondjuk úgy, igen kicsi az esély.
- Rendben, tegyen belátása szerint – bólint.
Újabb piros pontot véshetek fel a dicsőségfalamra.
- Az esti közös vacsorán viszont javaslom, legyen jelen. Illendő volna bemutatkoznia – veti oda félvállról.
Aha, illendő volna.
- Természetesen – erőltetek mosolyt a képemre.
Semmi kedvem bájologni ezekkel a dilisekkel. Nem akarom, hogy közöm legyen hozzájuk. Én csak pénzt akarok keresni, a többi pedig le van szarva. Felsóhajtok, és a tigrisek felé pillantok. A ketreceik sorban a lakókocsim mellett állnak.
- Borzalmasan érzem magam, fiúk – dőlök a legközelebbi ketrec ajtónak.
Benjamin halkan hörögve lépdel a ketrechez , majd hatalmas fejét a rácshoz nyomja. Mélyet sóhajtva fordulok felé, és simogatom meg a homlokát.
- Jaj, Benji, mi a francot fogok én itt csinálni? – suttogom neki.
Le se szar, a nyelvét nyújtogatva odébb is sétál, majd lefekszik a sarokba. Kössz a segítséget!
Beletúrok a hajamba, majd erőt veszek magamon, és elindulok körülnézni. Elvégre itt fogok lakni… egy ideig, vagy mi a fene. Nem ártana megmutatnom magam ezeknek a flepniseknek.
Ásítva sétálok zsebre dugott kezekkel a méretes ládák közt. Még csak most pakolnak ki, zseniális. Két teherautó áll a sátor bejárata mellett. Egy nyurga férfi hatalmas kardokat emel ki egy piros ládából. Na, erre kíváncsi leszek! Majd valamikor megnézem gyakorlás közben. Van itt egyáltalán valamiféle időbeosztás? Vagy szabályzat? Egyáltalán én hol gyakorolhatok és meddig? Ezért utálok új helyre kerülni… Utálok alkalmazkodni akárkihez is.
- Hello – köszönök oda két törpének, akik jelmezeket pakolnak ki a másik teherautóból.
Rosszallón bámulnak rám, mire az egyik előlép.
- Maga mit keres itt? Ide csak a művészek jöhetnek!
Hogy… mi van?
- Ha részt akar venni az előadáson, vegyen jegyet! – mutat rám a tömpe ujjával.
Oké, a törpét módosítom mocskos kis seggdugóra. Micsoda meleg fogadtatás ez?
- Kagylózz ide, törpiturbó – hajolok le – ha nem tudnád, én vagyok az új fiú. Lehet, hogy rajtam nem látszik, hogy ide tartozok, de ha bármi problémád van, nyugodtan megbeszélheted ezt a cicáimmal is.
Hátrabökök a tigrisek felé, mire csak bosszúsan összevonja a sűrű szemöldökét. Már most gyűlölök itt lenni, úristen, de mennyire gyűlölök!!
Dühösen csapom fel a sátor szélét, majd sétálok be, hogy szemügyre vegyem a paramétereket. Ó, épp gyakorolnak, pompás, valaki még keresztbe akar tenni nekem? Morogva huppanok le az egyik ülőhelyre, és nézek végig azokon a függő izéken. Mik ezek, függönyök? Elég béna helyre tették őket, mifelénk ablakba szokás…
Hátradőlök, és érdeklődve figyelem, ahogy passzentos cuccban beszalad pár fincsi kis… fiú? Lány? Mind deszka, úgyhogy nehéz megmondani. Az egyik különösen tetszik, de mikor megszólal, enyhe fintorba rándul a szám. Basszus, ez egy csaj…
- Eliott, gyere már! – szól ki az említett… csaj.
Önkéntelenül is elvigyorodok, mikor egy csinos kissrác libben a csimbókos függönyökhöz. Bírom a szösziket, róla pedig biztosan tudom, hogy srác. Vagyis… de, biztosan az.
- Itt vagyok! – szalad a lelógó micsodákhoz, én pedig majdnem felröhögök.
Oké, a hang alapján már biztos vagyok benne, hogy fiú.
- Nem ártana bemelegíteni. Bár az arcodat elnézve, neked már megvolt – böki oda a fiús kiscsaj.
- Bocsi, azt mondták, új taggal bővülünk, érdekelt, ki lehet az – sóhajt fel.
Óóóó, szivi, engem is nagyon érdekelsz.
Vigyorogva dőlök előre, és figyelem, ahogy a karja köré csavarja azt a szart. Hát mi fene vagy te, valami bohóc? Azt a függönyt fogod rángatni?
Kb. pislogni sincs időm, a drága fél pillanat alatt felkúszik a cucc tetejére. Azt… a… kurva! Mint egy macska a függönyön! Még a számat is elfelejtem becsukni, mikor hátrahajlik, és széttárt lábakkal körbefordul azon a szaron. Mi a… ?! Csak a karjaival kapaszkodik, hogyan? A teste ívbe feszül, a tincsei pedig szinte integetnek nekem, ahogy fejjel lefelé behajlítja a lábait. Hát hogy nem fél ott fent?? Meg… hogy??
Percekig nyelni és pislogni is elfelejtek, annyira letaglóz a látvány. Még a hülye kerti törpe iránt érzett haragom is nyomtalanul eltűnik. Csak gyönyörködni tudok benne. Mint egy… macska, de tényleg! Kecses, van benn valami fennkölt. Lenyűgöző, amit művel, még a gerincem is belebizsereg a látványba. Pedig ahogy hallom, még bele sem húzott. A mozgása gyakorlott, biztosan jó rég csinálja. A háta, a combjai, a vádlija, a karjai, micsoda izmok! És mégsem visszataszító! Ej, fiam, ha abbahagytad a gyönyörködést, ragaszd vissza az állad a helyére!
A számat nyalva nézem, ahogy mosolyogva a földre huppan. Hát ez… elképesztő. Milyen rohadt ruganyos lehet ez a kölyök az ágyban! Ah, kurva élet, ha nem farmer lenne rajtam, esküszöm, hogy látszana, milyen álló ováció fogadja őt idelent a talajon.
Épphogy felállok, a tekintete felém siklik. Még a levegőm is bennreked. Ez még sosem fordult elő velem, általában tőlem ájulnak el, és nem fordítva!
- Hello – lépdel hozzám.
Jaj, ne, még végiggondolni sem volt időm, mit mondjak neki! Azt érzem, mint egy pisis iskoláslány az első puszija előtt.
- Nocsak, valaki képes kedvesen is fogadni? – vágom be a lazapózt.
Igen, a lazapóz. Az egyik fegyverem, mikor annyira leblokkolok, hogy kb. a nevem sem tudom. Pár pillanat, és felengedek. Gyerünk, fiam, csináld!
- Te vagy, akiről az igazgató úr mesélt? – pillog fel rám.
- Személyesen – eresztek meg felé egy csábos vigyort.
Reakció: zéró. Mi a fene?
- Remélem, jól fogod magad érezni nálunk – bólint is, hogy nyomatékosítson.
Szélesebbre húzom a vigyorom, de kb. semmi. Mi van, jégből vagy kisember?
- Bocsáss meg, most mennem kell – lép el tőlem.
Döbbenten pislogok rá. Mész? Mikor épp a fogaim villogtatom rád? Komolyan??
- Köszi – szólok utána, de kb. már csak a hátának beszélek.
Nem tudom, hogy égő volt-e, vagy lesújtó. Még a nevét se tudtam meg. És ő sem az enyém. Se a számom, se azt, hogy facér vagyok. Milyen világba csöppentem?!
|
