|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Eshii | 2016. 02. 22. 17:04:08 | #34029 |
Karakter: James Smith
Megjegyzés: ~Nanámnak
Még egy jó darabig beszélgetünk, aminek hála mindketten teljesen megnyugszunk. Persze, nem tart ez se örökké, ugyanis neki dolgoznia kell, nekem pedig pihennem. Búcsúcsókot kapok, ami édes s vad, sokat ígér. Legalább szépeket fogok álmodni, vele.
*-**-**-**-*
Napok jönnek s mennek, de nem látjuk egymást Mayel. Ő nappal dolgozik, én meg éjszaka, szinte összeegyezhetetlenek a dolgaink. Sajnos ez van. Neki is kell a pénz, nekem meg főleg. Bemehetnék napközben hozzá, de nemrégiben kaptam egy csinos monoklit, amit nehezen tudnék kimagyarázni, így szüneteltetem a dolgot.
Ezért jó a telefon, így tudjuk tartani a kapcsolatot. Vagy felhív munkaidőben, vagy én hívom fel mielőtt este bevetném magamat a sötét kalitkák közé pár csonttörésre. Mivel én magam is szerzek nem egy csúnya lila foltot s zúzódást, próbálok nem találkozni vele. Míg nem a képem virít, csak a ruha alatt akart részek, nincs gond. Kivétel ha, nos, ha nem kell ruha. Akkor gáz van, de rohadtul.
S mi az, ami nagyon bírok Mayben? Hogy hagy kibontakozni. Persze, szinte minden nap beszélünk telefonon, de van, amikor kimarad. Persze erre az is rájátszik, hogy én is visszakozom pár dologban. Például a találkákat hárítom rendesen, sőt, azt is, hogy átugorjon hozzám. Ne. Kupi van, üres ház, lerí mindenről, hogy itt valami rohadtul nem stimmel. S ha azt mondom, hogy rohadtul, lehet még kevés is…
Pontosan ezért az egyik szabadnapomon neki is esek takarítani.. Ez nem mehet így tovább, a mosogatnivaló a konyhában szörnyen fest, s míg áztatom a kis apartmanom többi részét is átnyalom. A katonaságnál csináltunk ilyet, minden héten, emlékszem. Utáltam, de soha nem volt panaszom arra, hogy nincs rend. Bizonyos szinten bennem is ragadt, hisz az ágyazás s a ruhák elpakolását is még mindig alkalmazom, azonban a takarítás… ha szétverik a képedet, neked se lenne kedved fütyörészve a nagy nehezen megfőzött kajád után elmosogatni.
Azt hiszem három nap múlva lesz megint meccsem, aminek May is biztosan örülni fog. Miután nagyjából összerámolok s feltakarítok, kezembe veszem a mobilomat s tárcsázom a számát. Várok s várok, remélem most lesz ideje beszélni velem.
- Szia James – kattan a vonal másik vége, majd szól bele a csilingelő hangján.
- Szia. Hogy vagy? Dolgozol? – érdeklődöm rögtön.
- Dolgoztam igen. Az előbb azért nem vettem fel a telefont – feleli, amit nagy nehezen de kiveszek a háttérzajból. Ennyi ember lenne ott? Akkor nem csoda, hogy nem vette fel.
- Gondolom most meg sziesztázol, mert eléggé nagy a zsivaj – jegyzem meg szórakozottan.
- Igen, egy kicsit kell pihenni is. Ma este megint dolgozni fogsz? – A kérdése pont jól jön, hisz elújságolhatom neki a nagy hírt.
- Nem. Mára szabadnapot kaptam. Gondoltam találkozhatnánk. Régen találkoztunk.
- Mit szólnál, ha olyan 6-7 felé találkoznánk a főtéren? – érdeklődik, ami nekem is jó lenne. Addigra kinyalom a lakást is, így ha netán pár nap múlva meggyőzöm magamat arról, hogy átjöhet, s nem lesz túl nagy gáz, akkor… na, szóval átjöhet. Nem szabad ezt túlgondolnom, mert abból soha nem lesz semmi jó.
- Rendben, de el is mehetek érted – ajánlom fel.
- Majd a főtéren találkozunk most viszont mennem kell ne haragudj, de most hívott az orvos. Szia. – Olyan hirtelen darálja le ezeket, hogy időm sincs reagálni. A vonal is megszakad, én pedig köpni-nyelni nem tudok. Orvos? Hívni? Minek? Mi történt? Miért nem szólt?
Nem enyhén felhúzom rajta magamat, bár igazán felesleges. Hisz öntörvényű a lány, ami nagyon tetszik benne, csak… na. Ha már randizunk, legalább benyöghette volna, hogy semmi komoly. Most aggódhatok érte. Aggódni… igen, aggódni. Hihetetlen de aggódom érte. Van egy olyan érzésem, hogy hívogathatom éjjel-nappal, akkor se fogja felvenni, emellett úgy gondolom az lesz a legjobb, ha elmegyek a munkahelyére. Ott majd tudnak mondani valami használhatót, ha más nem a haver vagy May nagyapja.
Hamar odaérek az autószerelő műhelyhez, s egy kis érdeklődés után össze is rakom mi is történt. May még oda van a nagyapjával az orvosnál. A kisasszony nem figyelt oda, s lehet most eltörtek az ujjai. Miért nem mondta? Mérgemben elszívok egy cigit az egyik eldugott részen, hogy nehogy láb alatt legyek. Ekkor gördül be egy kocsi, benne a két várt taggal. Felsóhajtva indulok el feléjük, s még épp elkapom, ahogy May nagyapja közli vele, hogy menjen szépen haza pihenni.
- De mit csináljak otthon? Malmozzak egyedül? –érdeklődik csipkelődve. – Ismersz. Tudhatnád, hogy milyen vagyok.
- May. Ne kelljen többször elmondanom – ismételi meg magát az öreg, s épp ekkor érek oda.
- Majd én vigyázok rá, hogy hazamenjen és pihenjen – jelentem ki határozottan.
- De ne vedd le róla a szemedet, mert képes és megszökik – kapom meg az engedélyt az öregtől.
- Rendben vigyázni fogok rá –mosolygom elszántan, majd közelebb lépek a begipszelt kezű vöröshöz. – Veled meg mi történt? – fogom meg a sérült kezét. Igen, hallottam pár dolgot, s sugdosták is, hogy lehet eltörte valamijét, de… lehet csak repedés. Ugye? – Ennyire mérges voltál az autóra és megbosszulta? – próbálom egy kis poénnal elűzni az aggodalmas gondolataimat.
- Te vontad el a figyelmemet – feleli halvány mosollyal az ajkán, amit nem igazán tudok hova tenni, de jól esik. Majd később elmagyaráztatom vele, mire is értette, no meg hogyan.. – Zavart az, hogy nem akarsz látni. Hogy nem jöttél el, csak egy két órára. Nem értettem miért nem akarod elmondani nekem azt, hogy hol laksz és hogy csak telefonon beszélgettünk. Mintha nem is egy városban élnénk, hanem lenne közöttünk egy egész ország. Tudom, hogy dolgozol és én is dolgozok, de attól függetlenül én tudnék rád időt szakítani a mindennapjaimból minimum 1 órát. Vagy te még is mit szeretnél tőlem? – néz egyenesen a szemembe, én pedig próbálom a hallottakat feldolgozni. Igaza van, tényleg, de ettől függetlenül még nem szeretném felvilágosítani a melómról.
Csak állunk ott s nézzük egymást. Ő a válaszra vár, egyre kétségbeesettebb tekintettel. Én azonban nem tudom mit s hogyan mondjak el neki. Akárhogy is nézzük, nem egy stiklim van, aminek hála itt kötöttem ki. Nem mintha bánnám, hisz így összefutottam vele, de… nos, a legtöbb nő nem értékeli a mostani melómat, vagy azt, hogy fel-felriadok éjszakánként.
- Kicsit bonyolult a dolog – kezdek bele halkan, míg a kétségbeesett szemeivel figyel engem. – Nem rég költöztem a városba, nem lakom egy jó környéken és őszintén, csak annyi dolgom van, amit könnyen fel tudok pakolni egy utánfutóra. Gondoltam legalább veszek egy normális étkészletet, mielőtt átugrasz, no meg kitakarítok. Ne haragudj, de azt hiszem a szégyen is rájátszott erre az egészre. Ha szeretnéd, megmutatom hol lakom, de ne várj egy nagy durranást. A katonaságnál hozzászoktam ahhoz, hogy… nem is tudom, hogy mondjam.
- Voltál kiküldetésen? – kérdezi halkan, s mintha a szemeiben is a felismerés derengene. Na, lehet a verekedést el se kell neki mondanom, ha megtudja, hogy a világ másik felén rallyztam egy gépfegyverrel, rögtön letudja azzal, hogy bediliztem.
- Voltam – felelem halkabban, mire ő bólint egy aprót, miszerint megértette.
- Akkor nehéz lesz beléd vernem azt, hogy a csilláron lógó gatya se fogja kikészíteni az idegeimet – feleli mosolyogva. – Azonban ezt tényleg át kell beszélnünk.
- Csak ne itt – teszem hozzá, ami láthatólag az ő fejében is jár. – Na induljunk valamerre.
- Menjünk hozzám, nálam van tea s süti is. Te biztos nem vagy felkészülve vendégre – incselkedik.
- Azt hiszem van pár régi nyalóka valahol, amit a testvéreimnek vehettem, de csesztek eljönni – felelem elgondolkozva, mire ő felkuncog.
- Látod? Nálam jobb lesz. S ott mesélhetsz a testvéreidről is, akikről még soha nem hallottam.
*-**-**-**-*
Kicsit feszülten ücsörgök a félig-meddig csajos lakás egyik foteljében. Igen, érződik mindenhol az illata, az ő keze nyoma van mindenhol. Ízléses, zsúfoltig tele van képekkel, emléktárgyakkal, egyszerűen látszik, hogy ő itt él. Persze a sok kocsis cucc se lep meg, hisz tudom jól, hogy rajong a munkáért. Magazinok, poszterek, kézikönyvek, minden, amit csak el tud az ember képzelni.
- Szóval ha szeretnéd főzök teát, de van gyümölcslé meg ásványvíz is itthon – kezd bele, miután kijön a szobájából. Átvette a ruháját, mert állítása szerint rendelő szaga volt már. Én persze hiába mondtam neki, hogy nem így van, nem hitt nekem.
- Ne főzz te semmit se – sóhajtom, majd felállok. – Pihentesd a kezedet, legalább ma. Segítek üdítőt kibontani, kiöntetni, idehozni. – Látom rajta, hogy nem tetszik neki, amit hall, de sajnos ez van. – Te csak ne erőltesd túl a kezedet, jó? – hajolok oda hozzá, s adok egy pihekönnyű csókot az ajkaira.
- Miért, neked szabad? – vág vissza, mire én rákacsintok.
- Azt szinte lehetetlen.
- Oh, igen? – kérdez vissza huncut csillogással a szemeiben. – Akkor mehetünk is teát főzni, te hős!
- Azt csak nem rontom el – gondolkozom hangosan, mire kinevet galádul a kisasszony. – S bármikor szívesen állok a rendelkezésedre.
- Ezt jó hallani – feleli egy mosollyal az ajkán, azonban szemei sokkal komolyabban csillognak. – Megfőzzük a teát s beszélgessünk, jó? – kérdezi halkabban, mire én bólintok egyet, miszerint megértettem.
Igaza van, ezt meg kell végre beszélnünk. Persze, nem fogok neki mindent elmondani, még nem, de ettől függetlenül próbálok a lehető legfairebb vele lenne. Elsőnek is, többet fogok majd vele találkozni. A foltokat majd kibeszélem valahogy, megoldom. Nem szabad pont most megfutamodnom, mikor érzem, hogy ez a kapcsolat még működhetne is.
Hiába a feszült légkör közöttünk, teafőzés közben is jól szórakozunk. May cukkol ezzel meg azzal, én pedig ha tehetem visszaszólok neki. Mondja miből mennyit rakjak bele, hogy finom legyen. Én magam nem tudok teát főzni, viszont kávét. Oh, azt istenien! Mikor elkészül a tea, a sütiből pakoltat velem egy kistányérra, majd a nappaliban lévő kisasztalra rakatja velem. Mindent szó nélkül csinálok, sőt élvezem is. Olyan meghitt, még ha tudom is, hogy mi következik. Úgy érzem nem lesz baj, mert meg tudjuk beszélni s oldani. Ezzel a pozitív hozzáállással ülök le végül mellé a kanapéra, miközben ő a forró teáját szürcsölgeti.
- Tudod, arra gondoltam, hogy heti egyszer átugorhatnál hozzám, s szint úgy heti egyszer elmehetnénk ide meg oda. Nem tudom megígérni, hogy minden nap összefussunk – kezdek bele -, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.
Nem felel semmit se, csak szürcsöli tovább a teáját, miközben engem néz. Gondolom azt várja, hogy folytassam.
- Szóval ha te nem bánod, hogy kicsit nehézkesen mennek a dolgok, én benne vagyok.
- Miben? – kérdez vissza halkan.
- A kapcsolatunkban.
- Szóval te most burkoltan kinyögted, hogy járunk és a barátnőd vagyok – teszi hozzá egy huncut fénnyel a szemében.
- Itt ülünk a nappalidban, miután teát főztünk – tárom ki két kezemet -, mi ez ha nem egy kapcsolat kezdete? Bár azért piszkosul haragszom, hogy nem szóltál a telefonban, hogy nem sziesztázol, hanem a dokinál ülsz – teszem még hozzá, mire ő felsóhajt.
- Akkor most én jövök a magyarázattal? – kérdezi, míg a teáscsészéjét nézegeti.
- Pontosan, eltaláltad – bólintok helyeslően, majd várok, hogy belekezdjen.
|
| oosakinana | 2015. 06. 14. 15:22:23 | #32997 |
 Karakter: May Liemheart
Megjegyzés: (Eshiimnek)
A mai nap eléggé zsúfoltra sikeredik, mivel sok a munka, de hát ez van ha az ember dolgozik. A múltkori randi emléke még mindig itt van bennem. Szeretném látni, de nem hiszem, hogy fogom látni, bár most jut eszembe, hogy semmit nem tudok, amin esetleg utol tudnám érni. Eddig ő jött ide, meg értem is ő jött… Legalább tisztán meg tudom, hogy mit szeretne, mert ha akar valamit, akkor el kell jönnie.
Nem szabad bele élnem magam, de olyan nehéz egy olyan jó este után, amilyen a tegnapi volt. Mindenki látja rajtam, hogy boldog vagyok, de nem szólnak csak mosolyognak rajtam, ami jól esik. Bár nem is azok akik cikizni szoktak.
- Csak nem zavarok? – egy nagyon ismerős és kellemes hang zavar meg a munkámban. Felegyenesedek, és mosolyogva lépkedek oda hozzá, ami tőlem kicsit szokatlan, de hát csak nőből lennék annak ellenére, hogy férfiaknak való munkám van. Ahogy oda érek, ajkaira adok egy édes csókot, mert már a legutóbbi óta arra szomjazok, hogy érezzem ajkait.
- Jó újra látni – lehet, hogy túl őszinte vagyok, de ilyen vagyok. Ilyennek kell elfogadnia, ha velem akar lenni. – Tegnap miért nem voltál?
- Dolgoztam – jogos. Mindenkinek kel dolgoznia.
- Oh… - tekintetem végig vezetem rajta, ám ekkor meg akad a kezén, ami teljesen vörös. – Mit? – Nem tudom mihez kell verekedni, de remélem nem került semmi bajba.
- Éjjeliőrködöm – Nem hittem volna, hogy az ilyen veszélyes munka, hogy verekedni is kell. – Mikor hol. A cég több helyen is munkát vállal.
- Értem… - nem tudom hova tenni a piros bütykeit, de végül ráhagyom. – Miért jöttél?
- Miattad – erre a válaszra kicsit elpirulok. Nem sűrűn hallom ezt a mondatot. Az ilyen kalandjaim általában csak a kocsijuk javítása miatt szoktak jönni. Mondjuk nem tudom, hogy őt hova soroljam. – Mi más miatt?
- Bajod akadt a kocsival, vagy ilyesmi… - csókjaival némít el, ami igen tetszik. Határozott és megtudja védeni a szeretteit, ami imponál számomra. – Értem…
- Van itt más is… Nem tudom mikor-hogy tudok beugrani a meló miatt. Meg eleve neked is dolgod van… - igen gondolhattam volna, hogy ez sem lesz több egy egyszeri esténél. Bár az a furcsa, hogy ezt még azelőtt mondja, hogy lefeküdtünk volna.
- Ne is folytasd. Szép volt s jó volt, de ennyi.
- Nem – persze, majd egy hét múlva, amikor megfektettél. Akkor is jó tudni hogyan álljak. – Én igazából arra akartam kilyukadni, hogy nem tudom a telefonszámodat, ahol tudlak zaklatni. – hatalmas kerek szemek… mindenre számítottam, csak arra nem, hogy esetleg valóban érdekelném és tényleg tovább szeretne ismerkedni velem. – Meg tényleg látni akartalak.
- Sajnálom az előbbit én… - kezdenék el szabadkozni, de nem engedi, mert közbe vág.
- Semmi gond. Minden okod megvolt rá. – főleg, hogy nem ismeri annyira a múltamat…
- Egész nap a kezemet fogod fogni, vagy végre leírhatom a számomat neked egy cetlire? – kérdezem meg a csendes szünet után, ami eléggé szokatlan tőle.
Végül elengedi a kezemet, és az asztalhoz tudok menni, de ott is megállok, amikor előveszem a kellékeket, és ránézve kezdek el gondolkozni. Ez a nadrág hasonlít egy katonai egyenruhához és ebből adódóan képzelem el, hogy milyen lenne katonai egyenruhába.
- Így úgy nézel ki, mint egy katona – mosolyodok el, végül elkezdem írni a számomat, hogy eltudjon érni.
- Nem állsz messze tőle. Volt katona – ez most komoly??? Felegyenesedek, és úgy nézek szemeibe.
- Komolyan?
- Öt évig – az igen. Nem semmi. Befejezem a telefonszámom írását, majd visszasétálok hozzá, ám megállok még előtte és elképzelem teljesen felszerelésben. – Valami baj van?
- Csak elképzeltelek egyenruhában… dögcédulában – leginkább csak meztelenül és dögcédulában. – Baj?
- Nem. Ha tetszik. – az a bolond akinek nem tetszenek az egyenruhások. Engem nagyon izgatnak az ilyen dolgok és tetszenek is. Szerintem még a félig olajos ruha is teljesen jól állna rajta.
- Nagyon. Főleg csak dögcédulában.
- Majd meglátjuk élőben is tetszik e… - szerintem ez nem kérdés, hogy naná hogy fog. Csak a végén nehogy én teperjem le jobban őt, mint ő engem.
- Micsoda buzdítás! – ő sem aza a szégyellős fajta úgy érzékelem. – De mire is?
- Strandra, természetesen. Semmi durvára – elnevetem magam és úgy figyelem. Pedig már kicsit kezdtem reménykedni, hogy esetleg valami más is lehet belőle. – Viszont ma este is dolgozom.
- Akkor majd később strandolunk – ha dolgozni kell, akkor dolgozni kell. – Ha ráérsz. S ha én is.
Beszélgetésünk nem marad abba egy hamar, viszont nekem dolgoznom kell, neki meg pihennie. Egy vadabb csókban részestem távozása előtt, ami érzéseim szerint tetszik neki, mivel viszonozza hasonló képpen.
Kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből, ami kettőnk között van…
~*~
Az elmúlt napokban nem igazán találkozunk, mert ő este dolgozik én meg napközben. Mostanában állandóra jött az éjszakai munkája, de hát nem tudok mit kezdeni vele. Hiányzik, hogy lássam és megcsókolhassam azért. Nem sokat találkoztunk eddig, és nem tudom, hogy mit csinált pontosan, de azt tudom, hogy elérte nálam, hogy belé szeressek elég rövid idő alatt és ne is tudjak másra gondolni. Ezt persze neki soha nem fogom bevallani, majd csak nagyon sokára, ha együtt leszünk még addig.
Telefonon tény, hogy beszélgetünk elég sokat, de ez a fajta beszélgetések olyan ridegek tőlem, meg nekem. Nem szeretem őket.
Most is éppen csörög a telefonom, de munka kellős közepén vagyok, meg kezdek besokallni, így inkább nem szakítom meg a munkámat. Bejön nagyapa és hallja, hogy csörög a telefonom.
- May nem akarod felvenni? – jön a kérdés, de még így sem foglalkozok vele.
- Ráér. A munkámat viszont meg kell csinálni, mert sajnos nem készül el magától. – jegyzem meg. Tudom, hogy James hív, de azért nem akarom, hogy azt higgye, ennyire nyeregben van. Meg vagyok én nélküle és rám is tapadnak olykor a férfiak nem csak rá a nők, mert szerintem tapad rá nem kicsit.
Nem vagyok féltékeny, csak szimplán kicsit rosszul esik, hogy még egy annyira sincs ideje, hogy eljöjjön, vagy küldje el a lakásának a címét és elmegyek én, hogy lássam. Eddig kétszer próbáltam elkérni és mindkétszer lerázott…
Annyira elmélázok, hogy amikor kiszállok a kocsi alól nem figyelek oda és kiverem a támasztékot, így a kocsi motorházteteje egyenesen az ujjaimra esik. Hangosan felkiáltok a fájdalomtól, mire mindenki, aki bent van szalad, hogy megnézzék mi van és segítsenek. Felemelik a motorháztetőt. Az ujjaim nem éppen a legszebb látványt nyújtanak.
- May minden rendben van? – kérdezik tőlem. Az én szemeim kicsit könnybe lábadtak és nem is tűnnek el onnan, mert piszkosul fáj, de hát ez van.
- Ohhh. Persze nincs semmi baj. Csak egy kis karcolás. – jegyzem meg csípősen. – Mozgatni is tudom és vissza tudok menni dolgozni. – folytatom a megjegyzést, mert nem tudom mozgatni. Nem is érzem az ujjaimat egyáltalán.
- Menjen vissza mindenki dolgozni May-t majd én elviszem a kórházba. – mondja nagyapám, majd így is történik.
Bevisz a kórházba, ahol még várnom kell egy jó félórát, mert annyian vannak és azt senkit nem érdekel, hogy nem tudok fogni és nem érzem az ujjaimat, amik egyre jobban dagadnak meg.
Megint csörög a telefonom. Nagyot sóhajtva veszem fel.
- Szia James. – köszönök bele.
- Szia. Hogy vagy? Dolgozol? – teszi fel a szokásos kérdéseket.
- Dolgoztam igen. Az előbb azért nem vettem fel a telefont. – jegyzem meg, bár kicsit nehezen hallom, mert ricsaj van körülöttem. Elvégre egy kórházban vagyok. Nem akarom, hogy aggódjon értem.
- Gondolom most meg sziesztázol, mert eléggé nagy a zsivaj.
- Igen, egy kicsit kell pihenni is. – mosolyodok el azért. – Ma este megint dolgozni fogsz? – teszem fel a kérdést.
- Nem. Mára szabadnapot kaptam. Gondoltam találkozhatnánk. Régen találkoztunk. – hát igen. Eléggé régen.
- Mit szólnál, ha olyan 6-7 felé találkoznánk a főtéren? – vetem fel az ötletet, de pont ekkor jön ki a doki és szólít engem.
- Rendben, de el is mehetek érted. – ajánlja fel.
- Majd a főtéren találkozunk most viszont mennem kell ne haragudj, de most hívott az orvos. Szia. – köszönök el tőle és le is teszem a telefont, pedig szerintem lett volna pár kérdése.
A dokinak nem volt túl sok kellemes szava hozzám, vagyis inkább a kezemhez. Eltört és be is kellett gipszelni. Eléggé csúnyán eltört és azt is mondta, hogy ha nem vigyázok rá és nem tud normálisan összeforrni, akkor műteni kell a kezem, de először azt akarja, hogy nézzük meg így összetud-e normálisan forrni.
A gipszelés után nagyapával visszamegyünk a műhelybe.
- Köszönöm nagyapa. – mondom neki és már mennék is az autók felé.
- Te meg mit csinálsz? – néz rám. – Te szépen haza mész és pihenteted a kezedet. – eléggé szigorúan mondja.
- De mit csináljak otthon? Malmozzak egyedül? – nézek rá. – Ismersz. Tudhatnád, hogy milyen vagyok.
- May. Ne kelljen többször elmondanom.
- Majd én vigyázok rá, hogy hazamenjen és pihenjen. – hallom meg James hangját.
- De ne vedd le róla a szemedet, mert képes és megszökik. – hívja fel a figyelmét az említettnek, hogy mire figyeljen velem kapcsolatban.
- Rendben vigyázni fogok rá. – mosolyog és közelebb jön hozzám. Elmosolyodok kicsit, mert levagyok kicsit szedálva. – Veled meg mi történt? – fogja meg a gipszelt kezemet és felemeli. – Ennyire mérges voltál az autóra és megbosszulta? – próbálja elhumorizálni a dolgokat.
- Te vontad el a figyelmemet. – mosolyodom el. Nem tudok rá sokáig haragudni és ez nem lesz valami jó a későbbiekben sem. – Zavart az, hogy nem akarsz látni. Hogy nem jöttél el, csak egy két órára. Nem értettem miért nem akarod elmondani nekem azt, hogy hol laksz és hogy csak telefonon beszélgettünk. Mintha nem is egy városban élnénk, hanem lenne közöttünk egy egész ország. – adom ki magamból azt, ami nagyon zavar és ez ellen tenni akarok valamit. Vagy együtt teszünk ellene vagy pedig külön külön. – Tudom, hogy dolgozol és én is dolgozok, de attól függetlenül én tudnék rád időt szakítani a mindennapjaimból minimum 1 órát. Vagy te még is mit szeretnél tőlem? – nézek egyenesen a szemébe.
Nem itt akartam megbeszélni vele ezt a dolgot, de nem hagyott más megoldást, mivel eljött ide és ezért itt kell vele megbeszélnem.
|
| Eshii | 2014. 06. 12. 20:57:13 | #30152 |
Karakter: James Smith
Megjegyzés: ~ oosakinanának
- Mit szólnál hozzá, hogyha inkább elmennénk előbb táncolni, és utána innánk meg az italainkat? – veti fel az ötletet, az asztalra könyökölve, ajkán mosollyal. Határozottan néz a szemeimbe, s úgy tűnök még flörtöl is.
- Hmmm. Nem is tudom, hogy anélkül beindul-e a lábam – dörmögöm, s hiába játszadozom vele, ez kissé tény is. Eleinte nem akaródzik csak úgy magamtól a középpontba kerülni.
- Hát akkor úgy látom kénytelen leszek felkérni a pincért, hogy táncoljon velem – emeli meg magát, ami kellő hatás arra, hogy végül is én vigyem táncba.
- Jól van, rendben, menjünk – csóválom a fejemet. – Látom, ha akarsz valamit azt eléred – dünnyögöm neki, míg a táncparkett felé haladunk.
- Mindig minden körülményben és tudom, hogy mivel érjem el – kacérkodik. – De azért te sem panaszkodhatsz, mert azért te is elszoktad érni szerintem.
- Ez így van - tudom le ennyivel.
Elvegyülünk a tömegbe. Hamar új szám csendül, kellemesen latinos, amire remekül lehet táncolni. Elsőnek ő kezd el mozogni, minden gond nélkül tekergőzik a számra. Nem kell sok, hamar gyengéden simítom rá tenyereimet. Nem tolakodóan, csak gyengéden s vágykeltően. Azonban, ahogy a zene beindul, én is merészebbé válok. Odahúzom magamhoz, s már együtt mozgatjuk testünket a ritmusra. S nem csak ennél a számnál, hanem az elkövetkezőknél is. Lehet – sőt – kissé pimasznak bizonyulok, rég értem nőhöz. Persze, a meccsek alatt sok bige áll s vár valami csodára… de sosem volt kedvem a hozzájuk hasonlókhoz.
Kicsit a fejemet is elvesztem, annyira szép lány, azt hiszem kissé mellé-mellé nyúlok tánc közben is. Biztos a zene, az egész hangulat teszi, magamtól nem tennék ilyet. Piára sem foghatom, inni sem ittam semmi alkoholt. Aztán ott van az a kellemetlen dolog is, ami neki is feltűnik, azonban ahelyett, hogy elhúzódna, széles mosollyal az arcán tekergőzik tovább. Kecses ujjait a hajamba simítja, kissé rá is markol. Ő is élvezi, s ez jó jel. Nagyon is.
Ég a szám az övé után, s egy hirtelen jövő hullám miatt nagyot pörgetek rajta, majd elkapom ahogy a karjaimba forog. Nagyon közel van, csak picit kéne előrébb hajolnom, még egy picit és… nem. El lehet felejteni a dolgot, nem fogom az első randin megcsókolni, vagy ha igen, akkor nem ilyen marha keményen meleg helyzetben! Inkább tovább táncoltatom, s hiába látom rajta, hogy ő eléggé bánja az elhalasztott csókot, én még mindig jó döntésnek gondolom.
Miután kitáncoltuk magunkat, visszaülünk a helyünkre, s rendelünk vacsorát. Persze közben mindvégig beszélgetünk s nevetgélünk, ami nálam nagy szó. Lehet az finom bor is rásegít a dologra, nálam legalábbis biztosan. Azonban nem maradunk pirkadatig, Maynek másnap dolgoznia kell, így miután megvacsorázunk, visszasétálunk a kocsihoz s hazaviszem. A ház elé érve leállítom a kocsit. Csak beszélünk még pár szót, remélem…
- Köszönöm szépen az estét nagyon jól éreztem magam – néz rám, majd a kezem után nyúl.
- Én is hasonló képen éreztem meg– simítok rá selymes kézfejére. Pedig szerel. – Remélem számíthatok még rád esetleg több ilyen alkalommal – küldök felé egy mosolyt, beleadva mindent. Azt hiszem sikerült is.
- Hát majd meglátjuk, hogy legközelebb hova viszel és vajon felül tudja-e múlni a mai estét – mosolyog, amitől hevesebben kezd verni a szívem.
- Biztos vagyok benne, hogy felülmúlja – vágom rá, hiszen már is tudom kit kell megkérdezni jó randi helyekről.
- Rendben, akkor majd hívsz. Jó éjszakát – köszön el, míg bennem megszólal a kisördög. Csak így elengedni? Lehetetlen! Tömeg sincs, kemény problémám sincsen…
- Azt hiszed, ilyen egyszerűen elengedlek? – Érdeklődöm, majd gyengéden a tarkójára simítok. Szemében boldog fény csillan, jól tudja mi fog következni. Óvatosan húzom oda magamhoz, bár nem vagyok abban teljesen biztos mi is az a határ, ameddig csábítani kell, s nem magától hajol ajkaimra. Lassú, de annál édesebb csókot váltunk búcsúzóul.
- Most már kívánok neked én is jó éjszakát – dörmögöm neki halkan, miután megszakítom a csókot. Addig bírom önmegtartóztatással.
- Neked is jó éjszakát – köszön el újra, majd végül csak kiszáll a kocsiból. Befelé menet még hátraint nekem. Igen, képes vagyok végignézni, ahogy a házig sétál, s az ajtó előtt megáll, csakis ekkor indítom be a motort. Kiszállok végül a kocsiba és bemegyek a házamba, de még az ajtóból visszanézek és intek neki.
Otthon letusolok, de csak vízzel. Gyengéden bár, de érzem magamon az illatát, s egyelőre nem akarom lemosni magamról. Nem tudom mikor fogunk újra találkozni.
Este meccsem van, rá kell készülnöm. Nagyon remélem, hogy nem verik szét úgy a képemet, hogy feldagadjon. Egy lila monoklit még kimagyarázok, de egy véraláfutásos szemet, kicsattant ajkat és több helyen feldagadt arcot már nagyon nem. Bár olyankor ki se mozdulok a házból, nem szeretem, ha megbámulnak. Ha mégis kapok többet a kellelténél, felhívom, hogy nem tudok egy darabig menni, mert közbejött egy betegség vagy valami…
Totál biztos vagyok abban, hogy nem tetszene neki, mivel keresem a kenyerem. Amúgy magasról tehetnék arra mit gondol, de… hiába minden, nem megy. Annyira elegem van az egész nyomorult, magányos helyzetemből, hogy kell már a változás. S ha ez ő, akkor adok neki esélyt.
Szóval… nem kéne szarrá veretni magam, nem csak azért, mert kibaszottul fáj. Figyelnem kell arra, hogy ne legyen még rondább pofám.
*-**-**-**-*
Kissé bicegek, mert a meccsen a lábamba kaptam egy nagyobbat. Annyira nem feltűnő, hisz tartom magam, még ha a normális járásért a szám szélét is kell rágnom. Le tudok bicegni a közértbe kajáért, de a nap nagy részét ágyban töltöm. Aztán beugrik, hogy May száma nincs is meg… nem tudom felhívni, ha épp szétvert állapotban vagyok. Nagy nyögéssel bár, de összeszedem magam, s elmegyek hozzá, hogy ezt pótoljam.
Josh nagy vigyorral köszönt, lekezelünk, érdeklődik a kocsimról. Mondom neki, hogy a húgához jöttem. Várom a komorodást, vagy valami intést, de semmi. Azt hiszem ez jó jel. A kis melléképület felé mutat, miszerint ott bújt el a vörös leányzó. Hálásan biccentek, majd tova bicegek. Bekopogok, de totál feleslegesen, így inkább rányitok. Épp valamit a nagyító alatt néz. Alkatrészt, biztosan.
- Csak nem zavarok? – szólok oda neki, mire felkapja a fejét s rám néz. Ajkára boldog mosoly kúszik, majd feláll. Én is lépek párat előre, de ő fürgébb s roppant lelkes. Nem mond semmit, csak az ajkaimra tapad. Kuncogok egy aprót, s derekára simítva csókolok vissza.
- Jó újra látni – suttogja a csók végén. – Tegnap miért nem voltál?
- Dolgoztam – vágom rá.
- Oh… - feleli, majd a kezeimre téved a pillantása. Nos… oké, hogy be szoktam őket kötni, de jellegzetesen pirosak. – Mit?
- Éjjeliőrködöm – bököm ki azt, ami először eszembe jut. – Mikor hol. A cég több helyen is munkát vállal.
- Értem… - nézegeti tovább a kezeimet, majd végül elengedi. – Miért jöttél?
- Miattad – közlöm vele a tényt, mire láthatóan elpirul. – Mi más miatt?
- Bajod akadt a kocsival, vagy ilyesmi… - dünnyögi, mire rajtam a sor, hogy kedveskedve megcsókoljam. – Értem…
- Van itt más is… Nem tudom mikor-hogy tudok beugrani a meló miatt. Meg eleve neked is dolgod van… - kezdek bele, mire szomorúan elmosolyodik.
- Ne is folytasd. Szép volt s jó volt, de ennyi.
- Nem – nézek rá kissé zavartan. – Én igazából arra akartam kilyukadni, hogy nem tudom a telefonszámodat, ahol tudlak zaklatni. – Pislog egy nagyot, majd kézfejét az ajkához emeli. Zavartan elnevetem magam, majd vállat vonok. – Meg tényleg látni akartalak.
- Sajnálom az előbbit én… - kezdene bele, de nem hagyom, hogy befejezze.
- Semmi gond. Minden okod megvolt rá. – Nem szeretném, hogy ő mentegetőzzön. Én fogok napokra eltűnni s borogatást gyártani magamra, hogy a lehető leghamarabb embernek nézzek ki. Mellesleg most kezdtük, lehet még ebből valami.
Aztán kiütközik a szótlanságom. Most én fogom a kezeit, s csak állunk egymással szemben, míg én a férfimunkát végző, ahhoz képest puha kezecskéit simogatom. Nem tudom mit mondjak, de úgy tűnik ő se nagyon. Legalábbis én ezt hiszem.
- Egész nap a kezemet fogod fogni, vagy végre leírhatom a számomat neked egy cetlire? – incselkedik. Elengedem hát, s a sajátjaimat a hátam mögött kulcsolom össze. Mosolyogva mér végig, majd lép az asztalhoz, s húz ki egy fiókot.
- Így úgy nézel ki, mint egy katona – jegyzi meg hirtelen, míg kattan a toll, majd írni kezd vele.
- Nem állsz messze tőle. Volt katona – jegyzem meg, mire abbahagyja az írást, s fel néz rám.
- Komolyan?
- Öt évig – felelem. Még gyorsan odaír pár számot, majd visszasétál hozzám. Tartom a kezem, de ő csak mosolyogva méreget. – Valami baj van?
- Csak elképzeltelek egyenruhában… dögcédulában – rágja az ajkát, majd csábosan rám néz. – Baj?
- Nem – majd hozzá teszem. – Ha tetszik. – Széles mosollyal az ajkán lép oda hozzám, majd a mellkasomra nyomja a ragadós papírt.
- Nagyon. Főleg csak dögcédulában.
- Majd meglátjuk élőben is tetszik e…
- Micsoda buzdítás! – kuncogja. – De mire is?
- Strandra, természetesen. Semmi durvára – dörmögöm, mire újra elneveti magát. – Viszont ma este is dolgozom.
- Akkor majd később strandolunk – feleli. – Ha ráérsz. S ha én is.
Még beszélgetünk egy kicsit, majd búcsúzóul megcsókolom. Nyakamra simít, vadabb ritmust követel, amit ezer örömmel meg is adok neki. Széles mosollyal az ajkamon bicegek vissza a kocsihoz, hogy hazainduljak pihenni az esti meccsemre.
|
| oosakinana | 2014. 03. 06. 19:01:44 | #29478 |
Karakter: May Liemheart
Megjegyzés: (Eshiimnek)
- Igenis, asszonyom.
Végül elbúcsúzik én meg neki látok a kocsi javításának és elég alaposan átnézem, de nem tudok most vele túl sokat foglalkozni, mert mennem kell készülődni az estére.
Az este és az ünneplés nagyon jól sikerül. Anyuék is boldogok és így mi is azok vagyunk. Meg leptük anyut egy saját kocsival, amit mi raktunk össze, mert nagyon ki volt már szegény akadva, hogy nem tud bármikor elmenni oda, ahova szeretne, mert apunál volta kocsi. Így össze tettünk egy igazán biztonságos autót, amivel leginkább én dolgoztam, de bátyám nélkül sem ment volna, mivel az alkatrészeket ő szokta megrendelni.
Másnap amint felkelek megyek a műhelybe, hogy rendbe hozzam James kocsiját. Egésznap ezzel foglalatoskodok, meg az esetleges vásárlóknak is akik betérnek és nem tud velük Josh egyből foglalkozni. Estére viszont abba hagyom a munkát, mert lassan jön James. Felmegyek az öltözőbe és átöltözik abba a ruhába amelyikbe jöttem és le is tusolok előtte, hogy jó illatom legyen, majd lemegyek. Még elköszönök testvéremtől, mert neki még akad egy kis munkája, de elvigyorodok azon, amit mond.
Kimegyek és akkor látom, hogy már ott van James a kocsijánál
- Szia James. Régóta vársz? – kocog kicsit oda hozzá, hogy ne várjon már rám túl sokat ha eddig várt. Utálom mondjuk megvárakoztatni az embereket.
- Szia. Nem mondanám – ez meg nyugtat egy kicsit.
- A kocsi kész, Josh azt mondta majd rendezi veled a számlát – jegyzem meg, amit elmített bátyám, de még utána teszem a valódi üzenetet is. – S üzeni, ha bármi bajom esik szétrúgja a seggedet. – ezen csak mosolyogni tudok. Még ennyi év után is félt, pedig tudhatná, hogy megvédem magam.
- Miket nem gondol rólam…
- Azt mondta, hogy éjjeliőrként dolgozol, s tudja, hogy ismersz pár fogást, de ez nem lényeg.
- Aha. Mehetünk? – Itt állnék, ha nem mehetnénk? De azért ennyivel nem ússza meg a dolgokat.
- Oh, ennyire biztos vagy benne, hogy be fog indulni a kocsid? – és ha rontottam a dolgokon?
- A remény hal meg utoljára – oda is adom neki a kulcsait, majd amikor ajtót nyit beszállok, de végül ő is beül mellém, majd beindítja és gondolom eddig nem így indult, mert itt is állítottam egy két dolgot.
- Tévedtem – mi van? Miről? – Jobb kezekbe nem kerülhetett volna ez az ócskavas.
- Köszi – erre kicsit elmosolyodok. – És hova lesz a fuvar? – ez már kellemesebb téma.
- Remélem csíped a latin-amerikai dolgokat. Van a környéken egy jó kis utcabálféleség. – hmmm. Nagyon jól hangzik, de nem adok neki pontos választ, csak annyit amennyit megérdemel. Nem sokkal később megállunk és kiszállva a kocsiból csillogó szemekkel nézem a tömeget. Ilyen helyen még sosem voltam, de most leszek és ez a lényeg. Jól fogjuk magunkat érezni. Ahogy közeledünk a tömegbe úgy karolok csak belé, mert nem akarom, hogy elragadjanak tőle, vagy elhagyjuk egymást. Jó lesz ez az este már nagyon is érzem.
- Ilyen helyen még nem voltam és… nem is tudtam, hogy a közelben van – adok hangot véleményemnek, miközben tovább vezet.
- Én sem járok ide túl sokszor a munkám miatt este dolgozom – igen ez jogos.
- Oh, igen, éjjeli őr vagy. Érthető – kihúzza nekem a széket, amit el is fogadok és leülök. Jön egy pincér és italokat rendelünk. Az ilyen hangulathoz egy igazi Mohitot kértem, mert az illik.
- Ugye nem leszel agresszív az alkoholtól? – incselkedek vele egy kicsit. – Vagy épp latin táncossá válsz tőle?
- Nem iszok többet, szóval nem leszek agresszív latin táncos – annyira tetszik benne, hogy veszi a poénokat, és nem sértődik meg rajtuk. – De ha megittuk, mehetnénk táncolni.
- Ez felkérés lenne?
- Határozottan.
- Mit szólnál hozzá, hogyha inkább elmennénk előbb táncolni, és utána innánk meg az italainkat? – vetem fel az ötletet mosolyogva az asztalra könyökölve, miközben az állam az összefont ujjaimon támasztom meg, de a kontaktust tartom.
- Hmmm. Nem is tudom, hogy anélkül beindul-e a lábam. – szóval még mindig játszadozik velem.
- Hát akkor úgy látom kénytelen leszek felkérni a pincért, hogy táncoljon velem. – már állok is felefelé, amikor elérem, amit akarok és ez tetszik.
- Jól van rendben menjünk. – rázza meg mosolyogva a fejét. – Látom, ha akarsz valamit azt eléred. – állapítja meg miközben a táncparkett felé haladunk.
- Mindig minden körülményben és tudom, hogy mivel érjem el. – kacsintok kacéran. – De azért te sem panaszkodhatsz, mert azért te is elszoktad érni szerintem. – jegyzem meg.
- Ez így van.
Bemegyünk a táncoló tömegbe és egy jó kis latinos zenét adnak, amire jól lehet táncolni. Az elején megállítom, és úgy kezdek el előtte tekergőzni, mire érzem, hogy kezei már a testemen vannak, de nagyon jó. Végül, amikor beindul a zene ő is beindul és magához ölelve kezdünk el táncolni eléggé hevesen és egymáshoz simulva teljesen. Imádok táncolni annak ellenére, hogy mi is a foglalkozásom. Szeretem a lányos dolgokat is és a tánc is ide tartozik. Régebben jártam táncoktatásra, aminek most meg van az eredménye.
Annyira jól érezzük magunkat, és mintha a DJ is össze akarna minket hozni, mert olyan zenéket tesz be egymás után, hogy simulnunk kell egymáshoz, bár nem mintha zavarna főleg az, ahogy a kezével simogatja a testemet és olykora fenekemet. Érzem, hogy rá is hatással van egy kicsit a tánc, mert nem zseblámpát rejteget a nadrágjában. Vigyorogva táncolok tovább. Hajába is bele markolok, meg én is simogatom azért, hogy érezze, nekem is pont annyira tetszik, amennyire látszik. Mindent megteszek, amit csak kell, hogy jól érezzük magunkat. Arcunk is egymás mellé kerül, és úgy élvezzük a táncot.
Egyszer csak pörget rajtam egyet, és úgy kerülök vissza a karjaiba elég hirtelen és az arcunkat szinte csak pár centi választja el és látom, hogy közeledik, hogy megcsókoljon. Elmosolyodok, ám a végén csak meggondolja magát, és inkább csak tovább táncolunk. Ajkaimba harapok, mert azért jó lett volna, meg kíváncsi lennék, hogy miként csókol.
Még egy jó ideig tovább táncolunk, de végül úgy döntünk, hogy inkább leülünk vacsorázni, ami közben nagyon jót beszélgetünk és továbbra is viccelődünk. Egyre jobban tetszik ez a fiúka és tényleg elkezdett érdekelni, hogy vajon milyen lehet. Végig mosolygok az egész vacsora alatt, de végül haza kell mennem, mert holnap dolgoznom kell és úri ember módjára még haza is visz.
Megérkezünk a házunk elé és le is állítja a kocsit.
- Köszönöm szépen az estét nagyon jól éreztem magam. – nézek rá és megfogom a kezét.
- Én is hasonló képpen éreztem meg. – megjegyzése közben megfogja a kezemet is. – Remélem számíthatok még rád esetleg több ilyen alkalommal. – az a sármos mosolya, amit megejt egyszerűen nem tudok neki ellenállni.
- Hát majd meglátjuk, hogy legközelebb hova viszel és vajon felül tudja-e múlni a mai estét. – kacérkodok amennyire csak tudok.
- Biztos vagyok benne, hogy felül múlja. – tetszik, hogy ennyire maga biztos és tudja, hogy mire mit kell válaszolnia.
- Rendben, akkor majd hívsz. – mosolyodok el. – jó éjszakát. – búcsúzok el tőle és már szállnék is ki a kocsiból, ám nem enged, mert vissza húz magához.
- Azt hiszed, ilyen egyszerűen elengedlek? – az a pajkosság a szemében elég sokszor megőrjít, de a kezét a tarkómra csúsztatja, és úgy húz magához közelebb, hogy csókot hinthessen ajkaimra.
Viszonzom édes csókját és a kezét is megsimítom, miközben csókolózunk. Annyira finoman és édesen, csinálja, hogy menten átázik a bugyim is. Letudná most rólam szedni, ha nagyon akarná, de még meg kell próbálnom türtőztetnem magam és nem letámadni, mert a végén még itt megijedne tőlem az meg nem lenne jó.
- Most már kívánok neked én is jó éjszakát. – kinyitva a szememet nézek csillogó tekintetébe.
- Neked is jó éjszakát. – kiszállok végül a kocsiba és bemegyek a házamba, de még az ajtóból vissza nézek és intek neki.
Amikor elhajt én is bemegyek és vigyorral az ajkaimon térek nyugovóra, hogy másnak folytathassam a mindennapos munkáimat.
|
| Eshii | 2014. 03. 03. 15:40:02 | #29466 |
Karakter: James Smith
Megjegyzés: ~ Nanámnak
Josh ajánlotta, hogy nézessem meg a járgányomat. Öreg már, s jócskán használt, azonban a hangja a legpocsékabb. Jól tudom, hogy valami a kipufogójával vacakol, de se időm, se energiám, mellesleg kellő hozzáértésem sincs, hogy megjavítsam. Joshnak meg autószerelő műhelye van, s jól tudom, hogy jól dolgozik. Hiszen akkor nem menne volna olyan jól, hogy fogadhasson rám elég jó kis összegekkel.
Így az egyik szabad napomon beülve a vén járgányba elgurulok hozzá, hogy megnézessem a kocsit. Hisz megígérte, jutányos áron. Nem látom Josht, így leparkolva a műhely előtt gyalog folytatom az utamat. Az egyik garázsajtón megyek be, ahol egy csinos női láb pár lóg ki a kocsi alól… ezt pedig nem hagyhatom figyelem nélkül. Végigmérem, a szép combjait s formás bokáját is. Pont ekkor gurul ki a kocsi alól, én pedig elégedetten állítom meg magamban, hogy a felső rész is tökéletes.
- Miben segíthetek? – érdeklődik felvont szemöldökkel, miközben lassan feláll s felnyitja a motorháztetőt. Ennyi elég is nekem, totálisan rákattantam. A hangja, az alakja, meg hogy vörös is…
- Hé cica szerintem ezt a munkád rá kéne bíznod a profikra, akik értik, hogy mihez nyúlnak – kötözködöm kicsit vele, míg ő mélyen behajolt a motorhoz. Csinos. Nagyon csinos. Esténként is vannak ott lányok, de… atyaég, egy se ér a nyomába. Ahogy szerelőruhában, koszos kezekkel a kábelt a helyére igazítja.
- Egy nem vagyok a cicád – törli meg kezeit, majd beül a kocsiba, s beindítja azt. Láthatóan nagyon boldog miatta.– Kettő ezelőtt ez a kocsi nem indult szépfiú – néz rám vigyorogva, míg én a megszólításon vigyorgok. Nem szoktak szépfiúnak nevezni. Max izompacsirtának vagy dögcédulásnak. Egyiket se szeretem. De ez tetszik.
- James megérkeztél? – A nevemre odakapom a fejemet, s széles vigyorral figyelem, ahogy Josh odalép hozzám.
- Szia haver – kezelek vele. - Igen és ahogy észre veszem, van egy női kéz is itt, aki úgy tesz, mintha értene hozzá – incselkedem.
- Szóval megismerkedtél az egyik húgommal – jegyzi meg. – James bemutatom a húgomat May-t. May ő a legjobb haverom James –történik meg a gyors bemutatás. – Ja és May ennek a szerelő boltban a legjobb alkalmazottja, úgyhogy az ő kocsidat is ő fogja megcsinálni – teszi hozzá még, amin érezhetően visszavágásnak szánt.
- Na, ki nem az ide való? – csatlakozik May is, majd elkuncogja magát irtó aranyosan. – Mutasd a járgányod. Mi a baja? – esünk is neki a munkának.
- Hát, akkor úgy látszik be kell érnem veled – vágom zsebre a kezeimet, mire ő felvonja a szemöldökét.
- Figyelj csak. Ilyet nem fogsz mindenkitől kapni még pluszba is – feszít, én pedig csak figyelem. Rám is csap, sőt kacsint is… atyaég, ez a csaj tud valamit!
- Na jól van itt hagylak benneteket. Nem akarok olyat látni, amire nem vagyok kíváncsi. – Josh benyögésén együtt nevetünk fel, de szavát tartva tényleg lelép.
- Ez jó volt – neveti. – Na, mutasd a kocsidat. – Bólintok, majd a verdámhoz vezetem.
- De most te akarod össze piszkolni magad? A nők ilyeneket nem szoktak szeretni – mosolygom, de ő csak szó nélkül felemeli a motorháztetőt. Istenien jól csinálja, nem tudom hol tanulta, hogy így kell… de nagyon tetszik. Olajmintát vesz, majd végre megszólal.
- Most komolyan ennyire aggódsz azért, hogy tiszta maradjak? – érdeklődik, majd nagy döbbenetemre olajos kezével végigsimít arcomon. – Akkor összekoszollak téged.
- Ez nagyon gonosz volt. – Nyúlok az arcomhoz, s nézem meg az ujjamon lévő olajat. Tényleg összekent. - Cserébe, hogy megbocsássak, el kell jönnöd velem vacsorázni. –tetettem a sértődöttet, mire elneveti magát. Csilingelő a nevetése. Tetszik.
- És mi van akkor, ha pasim van? – teszi fel a komoly kérdést, miközben a motoromnak ad pár boldog percet.– De amúgy szívesen elmegyek veled vacsorázni, de ma nem lesz jó, mivel családi összejövetel van, mivel a szüleinknek ma van a házassági évfordulójuk –csacsogja. – Itt nincs semmi probléma. Megnézem alatta, bár ha elmondanád, hogy mi a gondja, akkor nem kéne keresgélnem – les rám, mire én csak vállat vonok.
- De olyan jó látni, ahogy keresgélsz, meg ahogy kinyomod a fenekedet – jegyzem meg komolyan, mire ő jön a szemöldökhúzgálással.– Jól van, a kipufogóval van bajom vagy kilyukadt, vagy szét jött nem tudom pontosan. – Mosolyogva csóválja a fejét, majd hozza is a kis gördeszkáját, hogy beguruljon alá.
- Ki van lyukadva – jelenti ki. - Itt tudod hagyni, hogy szükséged van rá, mert csak holnap tudom kicserélni és akkor mire értem jössz a randira, akkorra megcsinálom neked.
- Igenis, asszonyom – felelem. Elbúcsúzom tőle, nyugodt szívvel hagyom ott a kocsimat. Mindent megbeszélek vele, a kulcsokat is odaadom. S talán kicsit irigy is vagyok rá, hisz nem akármilyen szerelő veszi kezelésbe öreg alkatrészeit.
Este meccsre kell mennem, s nagyon remélem, hogy nem verik szét a képemet. Nem lenne túl nyerő beállítani feldagadt szemmel vagy kicsattant szájjal Mayért. A szokásosnál sokkal óvatosabb vagyok, kapom is a beszólásokat kintről, de nem érthetik ezt meg. S amúgy is kiverem az ürgét, csak az oldalam bánja.
Hajnalban esek haza, borogatom a sérült felületet, s az se érdekel, hogy az ágyam is vizes lesz. Szinte leütötte a vesémet a szemét, s még akkor áldottam érte, hogy nem az orromat célozta be, estére már nyögtem a dolgokat. Dél körül kecmergek ki az ágyból, egy cigivel vigasztalom magam. Míg átsétálok a konyhába a fájó oldalamat nyomkodom. Összeütök egy kis reggelit, majd a kanapéra ülve előszedem a zúzódásokra alkalmas krémemet. Van otthon minden: hiába verekszem, azt nem szeretem, mikor szétverik a képemet. Ha aznap nem lenne randim, ki nem tenném a fájós testemet az utcára. Aznap amúgy is szabad vagyok.
Estére összeszedem magamat, előszedem a legnormálisabb ruhámat, ami nem lyukas vagy koszos. Sosem voltam az elegancia híve, s ebből az okból kifolyólag nincs se öltönyöm, se ingem. A szokásos sportos ruhámban indulok a kocsimért, közben elszívok két cigit. A műhely udvarán már ott áll a kocsim, May viszont sehol. Zsebre dugott kezekkel várok a tragacsom mellett. A főépületből fények szűrődnek ki, s egy kis idő után nyílik is az ajtaja. May az, nekem pedig el kell mosolyodnom azon, ahogy visszainteget a bátyjának.
- Szia James. Régóta vársz? – kocog oda hozzám. Csinos. Rövid ujjú felső van rajta, ami kiemeli a melleit, de mégis takarja őket, meg egy farmerrövidnadrág egy csajos bakanccsal.
- Szia. Nem mondanám – felelem.
- A kocsi kész, Josh azt mondta majd rendezi veled a számlát – mutat a főépület felé, mire én bólintok. – S üzeni, ha bármi bajom esik szétrúgja a seggedet. – Ezen el kell vigyorodnom, Josh nem az a birkózós se agresszív típus. De teljesen megértem.
- Miket nem gondol rólam…
- Azt mondta, hogy éjjeliőrként dolgozol, s tudja, hogy ismersz pár fogást, de ez nem lényeg – teszi még hozzá.
- Aha… - Emésztem meg a hallottakat. – Mehetünk?
- Oh, ennyire biztos vagy benne, hogy be fog indulni a kocsid? – incselkedik, mire én széttárom a két kezemet.
- A remény hal meg utoljára – jelentem ki, mire mosolyogva odaadja a kulcsokat. Elsőnek ő száll be az anyósülésre, majd én a kormány mögé. S íme, a kocsi egy pöccre indul, s nincs olyan eszméletlenül ronda hangja sem.
- Tévedtem – jegyzem meg, mire ő értetlenül felém néz. – Jobb kezekbe nem kerülhetett volna ez az ócskavas.
- Köszi – motyogja. – És hova lesz a fuvar? – tereli a témát, míg én a gázra taposok.
- Remélem csíped a latin-amerikai dolgokat. Van a környéken egy jó kis utcabálféleség. – Mosollyal az ajkán helyezkedik el az ülésben, majd hümmög egyet. Lehetne kicsit pontosabb is, ez nem volt túl világos számomra. Leparkolok a kocsival, majd együtt indulunk el a zenebona felé. Jól tudom, hogy nem fognak a kocsimhoz nyúlni, hisz a környék főnökét is ismerem: ő is rám szokott fogadni a verekedéseken. Ő ajánlotta, hogy nézzek be, szívesen lát.
May csendben ámul a tömegen, a táncosokon meg a dekoráción. Nem érek hozzá, nem karolom át, egészen addig, míg be nem kerülünk a nagy tömegbe. Akkor is ő lép közelebb hozzám, majd belém karol. Figyelem a boldog mosolyát, ahogy csillogó szemekkel figyel mindent.
- Ilyen helyen még nem voltam és… nem is tudtam, hogy a közelben van – szól oda nekem, míg én az étterem felé vezetem.
- Én sem járok ide túl sokszor a munkám miatt este dolgozom – felelem.
- Oh, igen, éjjeli őr vagy. érthető – mosolyog. Kihúzom neki a széket, ő pedig széles mosollyal ül le. Egy pincér jön oda hozzánk, hogy felvegye az italrendelésünket. Én egy kis gint kérek, May pedig egy csajosabb koktélt.
- Ugye nem leszel agresszív az alkoholtól? – incselkedik velem. – Vagy épp latin táncossá válsz tőle?
- Nem iszok többet, szóval nem leszek agresszív latin táncos – felelem, amin kuncog. – De ha megittuk mehetnénk táncolni.
- Ez felkérés lenne? – könyököl rá az asztalra, s néz a szemeimbe.
- Határozottan.
|
| oosakinana | 2014. 03. 02. 15:32:46 | #29456 |
Karakter: May Liemheart
Megjegyzés: (Eshiimnek)
Ez a mai nap is olyan, mint a többi annyi kivétellel, hogy nagyon szépen süt a nap végre, mert mostanában csak esett vagy borús volt az idő én meg az olyat nem csípem. Szeretem, ha süt a nap, mert akkor sokkal több mindent lehet kint csinálni a szabadban, aminek én is jobban örülök, főleg, hogy most kint tudok dolgozni a műhely előtt a friss levegőn nem, pedig bent ahol mindig állott levegő van. Nem vagyok egy finnyás és nyavalygós lány, de akkor is mindennek meg van a maga határa.
Éppen kigurulok a kocsi alól, amikor látom, hogy egy fickó áll mellettem, vagyis inkább felettem. Jó képű, de nem szeretem ha anélkül stírölnek, hogy tudnék róla.
- Miben segíthetek? – kérdezem meg felvont szemöldökkel, miközben felállok, de felnyitom a motorháztetőt.
- Hé cica szerintem ezt a munkád rá kéne bíznod a profikra, akik értik, hogy mihez nyúlnak. – jegyzi meg vigyorodva és látom, hogy megnéz mindent, miközben előre hajolok és megnézem, hogy ott mi a helyzet és meg is találom a gubancot, ami egy kilazult kábel volt.
- Egy nem vagyok a cicád. – törlöm meg a kezemet, majd beszállok a kocsiba és végre szépen elindul, amire elvigyorodok, majd le is állítom. – Kettő ezelőtt ez a kocsi nem indult szépfiú. – nézek rá vigyorogva, de tetszik ez a kis játék. Nem haragszok rá, hiszen nem tudhatja, hogy itt dolgozok.
- James megérkezték? – hallom meg a testvérem hangját, amire csak elmosolyodok és lehajtom a motorháztetőt.
- Szia haver. Igen és ahogy észre veszem, van egy női kéz is itt, aki úgy tesz, mintha értene hozzá. – érzem, hogy csak szívózik, de ezt még vissza fogja kapni.
- Szóval megismerkedtél az egyik húgommal. – jegyzi meg. – James bemutatom a húgomat May-t. May ő a legjobb haverom James. – mutat be minket bátyus egymásnak. – Ja és May ennek a szerelő boltban a legjobb alkalmazottja, úgyhogy az ő kocsidat is ő fogja megcsinálni.
- Na ki nem az ide való? – kérdezem meg, de csak elkuncogom magam. – Mutasd a járgányod. Mi a baja? – kérdezem meg tőle.
- Hát akkor úgy látszik be kell érnem veled. – felvonom a szemöldökömet.
- Figyelj csak. Ilyet nem fogsz mindenkitől kapni még pluszba is. – dőlök be, mert láttam, hogy ez mennyire tetszett neki és még pluszba rá is csapok, meg kacsintok.
- Na jól van itt hagylak benneteket. Nem akarok olyat látni, amire nem vagyok kíváncsi. – Bátyám reakcióján mind a ketten nevetünk egyet, amikor elmenekül tőlünk.
- Ez jó volt. – nevetek még mindig. – NA mutasd a kocsidat. – mondom neki, amire bólint és a kocsihoz megyünk.
- De most te akarod össze piszkolni magad? A nők ilyeneket nem szoktak szeretni. – mosolyog, amire csak felemelem a motorháztetőt, és veszek egy kis olajat az egyik rúdról és felé fordulok, de elrejtem a kezemet.
- Most komolyan ennyire aggódsz azért, hogy tiszta maradjak? – kérdezem meg, majd végig húzom a kezemet az arcát. – Akkor összekoszollak téged.
- Ez nagyon gonosz volt. Cserébe, hogy megbocsássak el kell jönnöd velem vacsorázni. – tesz úgy, mintha megsértődne én meg csak elnevetem magam rajta.
- És mi van akkor, ha pasim van? – hajolok be a motorháztetőbe és nézem a kocsit, de itt fent nem találok semmit. – De amúgy szívesen elmegyek veled vacsorázni, de ma nem lesz jó, mivel családi összejövetel van, mivel a szüleinknek ma van a házassági évfordulójuk. – magyarázom. – Itt nincs semmi probléma. Megnézem alatta, bár ha elmondanád, hogy mi a gondja, akkor nem kéne keresgélnem. – jegyzem meg.
- De olyan jó látni, ahogy keresgélsz, meg ahogy kinyomod a fenekedet. – ránézek felvont szemöldökkel. – Jól van a kipufogóval van bajom vagy kilyukadt vagy szét jött nem tudom pontosan.
Megrázom mosolyogva a fejemet, majd hozom a kis gördeszkámat és úgy csúszok a kocsi alá. – Ki van lyukadva. Itt tudod hagyni, hogy szükséged van rá, mert csak holnap tudom kicserélni és akkor mire értem jössz a randira, akkorra megcsinálom neked. – adom az alkut neki.
|
|
