Hajnalban arra ébredek, hogy egy puha, meleg test fészkelõdik mellettem és olyan merevedésem van, hogy az már fáj.
Mikor álmosan pislogva kinyitom a szemeimet, a szürkület ellenére látom, hogy Lyry szorosan hozzám bújva fekszik, majd belém reked a levegõ, amikor a fenekével az ágyékomnak törleszkedik.
Ennek hatására eddig is lüktetõ vágyam még kínzóbbá vált, de amikor még erõsebben nekem feszül már nem tudom visszatartani a nyögésemet és… magamat sem.
Úgy tûnik felébredt, mert felém pislogva nagy szemekkel kérdez.
- M..m..mit csinálsz?
Elmosolyodom és a kezemet lassan a mellkasára simítom és az ujjaimmal lágyan körözni kezdek az apró mellbimbó körül. Édes hangok hagyják el az ajkait, amik szinte az õrületbe kergetnek.
Érinteni akarom õt. Érezni akarom.
- Folytatom, amit elkezdtél szépségem. – a hangom maga a csábítás, és hogy neki is még nagyobb gyönyört okozzak, a kezemet az ágyékára vezetem, ami meglepetésemre szintén kemény és lassan végigsimítok rajta.
Hangos nyögést hallat, ami a félhomályban csak még erotikusabban hangzik. Forró leheletemmel végigcirógatom a fülét, mire ismét felnyög. Hihetetlen ez a fiú…
- Milyen érzékeny vagy. Ilyen érzékeny a füled? – megharapdálom az említett területet, õ pedig ennek hatására remegni kezd a karjaimban.
-  Megtanítalak, hogyan élvezd egy férfi érintését és arra is, hogyan okozz te örömet neki. – az már biztos, hogy õ Velence leggyönyörûbb és legigézõbb fiúja.
A hátára döntöm, és így teljes egészében láthatom a gyönyörû testét, amit rögtön apró csókokkal borítok. Mikor már ennyi sem elég belõle fölé hengeredem, de nem nehezedek rá törékeny testére csak annyira, hogy éppen összeérjen a testünk.
Élvezettel felnyög, ahogy az ágyékunk egymásnak feszül, és örömmel hallom, hogy Lyry is mennyire élvezi. Buja mosollyal nézek a szemébe, majd a puha kezét a saját lüketetõ vágyamra rakom. Elõször picit ijedt tekintettel néz, de a hangomtól megnyugszik.
-  Ne félj gyönyörûm, nem fogok semmi olyat tenni, amit nagyon nem akarsz. Most pedig utánoz engem.
Újra a vágyára markolok, és ütemesen mozgatni kezdem a kezem, hogy minél nagyobb gyönyörben részesítsem. Bátortalanul viszonozni kezdi a kényeztetést, ami hihetetlenül jó érzés. A kezei nagyon puhát, és maga a tudat, hogy õ teszi ezt…
Remegni kezd a teste, majd nem sokkal késõbb hangos sikoly kíséretében elélvez, ami nekem is elég, hogy kövessem.
Hangosan lihegve fekszem mellé és próbálok lélegzethez jutni. Amikor sikerül végre feltápászkodnom látom, hogy az én kis angyalkám szemei már csukva vannak. Elõre nyúlok egy mosdókesztyûért és letörölgetem a hasára folyt nedveinket, majd egy puszit hintve az arcára visszafekszem mellé. Még túl korán van.

***
Ismét mocorgás ébreszt, de ez most nem olyan viharos ébredés, mint hajnalban. Nem nyitom ki a szemeimet, csak még jobban magamhoz szorítom a szabadulni vágyó meztelen testet, mire azonnal mozdulatlanná merevedik.
Felé fordítom az arcom, mert az alvás során szembe kerültünk egymással, és egy lusta macskára emlékeztetõ elégedett mosollyal nézek a kipirult arcra.
- Jó reggelt angyalom! Jól aludtál?
Egy pillanatra elvörösödik, majd motyogva kimond egy igent.
- Nézz rám, és válaszolj a kérdésemre. – kisimítom a haját az arcából, majd a szemeibe nézek – Élvezted, amit hajnalban csináltunk?
- É-én nem… nem tudom… azt hiszem… i-igen. – elmosolyodom.
- Ennek örülök, mert én is élveztem a te érintésedet. Nagyon.
Erre lassú mosoly szökik az ajkaira, amitõl valamiért hevesebben kezd verni a szívem, de nem tulajdonítok neki nagy jelentõséget és oda hajolva hozzá lassú táncba hívom a nyelvét.
Most már szerencsére viszonozza és nem is ügyetlen. Lehet, hogy könnyebb dolgom lesz vele mint hittem. Mikor elválnak az ajkaink egyik kezemet az arcára simítva nézek rá.
- Lyry… ma már elkezdek tanítani neked néhány dolgot és… kiderítem ki vett meg. Ha akarod, elmondom, de ha nem akarod, akkor nem. Ha nagyon rossz lesz, szívesen kerítek neked egy olyan szeretõt, aki jól bánna veled.
- Amadeo… én… nem szeretném tudni, hogy ki az és milyen. Nekem ez nem számít. Mindegy ki használ, akkor sem fogom tudni kedveli, mert… tudom, hogy… hogy miért teszi azt…
- Ezt még azért gondolt át. – lehet, hogy azt hiszi, mindegy kivel kell ágyba bújnia, de valójában egyáltalán nem az. Vannak olyanok is, akik az erõszakot szeretik és némelyikük olyan szinten, hogy Lyry azt nem bírná ki, amilyen törékeny. És nem csak testileg.
- Rendben, átgondolom. – lehajtja a fejét.
Nem akarom, hogy megint egész nap búskomor legyen, ezért úgy döntök, hogy nem beszélek errõl többet, csak ha õ hozza szóba. Végigsimítom az oldalát, mire elpirulva pillant fel rám. Láttam hogy megszokásból fel akarta húzni a térdeit, hogy takarja magát, de megállta a mozdulat közben és rám pillogott.
Elvigyorodom. – Remek. Soha többé ne takargasd ezt a gyönyörû testet.
Szégyenlõs mosollyal lesüti a szemeit, én pedig lassan felállok és a szekrényem felé veszem az irányt.
Végig magamon érzem a tekintetét, de nem fordulok meg, mert tudom, hogy attól csak zavarba jönne. Felöltözöm, majd lassan felé fordulok, de õ csak pirulva a földet nézi.
- Gyere ide angyalkám.
Ügyetlenkedve és kissé feszengve áll fel és felém sétál, de nem takargatja magát. Mikor elém ér a derekánál fogva magamhoz húzom és kezeimet a lágy tincseibe fúrom. Felsóhajtva élvezi.
- Milyen érzés ez? – végighúzom a fejbõrén az ujjaimat.
- Nagyon sze-szeretem, amikor ezt csi-csinálod. Jó érzés. – elmosolyodik, de nem néz rám.
- Mondd el, hogy milyen érzés. Ez mindig meg kell tenned majd, ha valami újat próbálunk.
Egy kicsit gondolkodik, majd megszólal. – Olyan… azért jó érzés, mert… ettõl úgy érzem… mintha…
Elhalkul és nem folytatja, de én halkan ösztönzöm rá mert hallani akarom. – Mintha?
- … mintha… te… törõdnél velem.
- Azért mert törõdöm is. – valamiért nem szeretném, hogy rossz legyen neki.
- De… csak azért, mert… az apám fizetett érte.
Ez a mondata sérti a büszkeségemet és egy kicsit dühös is leszek érte. Ez úgy hangzott, mintha egy érzéketlen kurtizán lennék, ki csak azért kedves, mert megfizetik érte. Már nyitnám szólásra a számat, de amikor meglátom az arckifejezését inkább, nem mondom ki ami eszembe jutott.
Az arca szomorú, és én nem szeretem õt szomorúnak látni. Tudom, hogy nem sértésnek szánta, hiszen õ nem olyan ember, hogy bárkit is megsértene.
Felsóhajtok, és a kezdet haragom el is párolog.
- Lyry, ebben tévedsz. - az állánál fogva felemelem a fejét – Ha a pénzrõl lenne szó, akkor nem kellene kedvesnek lennem, mert a tanítási díjadat már kifizették. A legtöbben ilyenkor már nem foglalkoznának a te kényelmeddel, hanem az elsõ napon megerõszakoltak volna, amilyen gyönyörû vagy. Az apád erre nem gondolt, ezért hatalmas szerencséd van, hogy nem máshová vitt.
Az arca falfehér lesz és könnyek remegnek a szemeiben, de ezt muszáj volt tudnia.
- Én azért vagyok veled kedves, mert te ezt érdemled. A rövid ismeretségünk ellenére megkedveltelek és azt akarom, hogy a nap további részében és az itt töltött idõ alatt a lehetõ legjobban érezd magad. És én majd teszek róla, hogy ez így is legyen.
Megcsókolok, majd az ajtó felé veszem az irány. Van néhány elõkészíteni valóm, hogy elkezdhessem, amit mára terveztem vele.
Még a szakáccsal felküldetek neki reggelit, majd elindulok a saját fogadószobám felé. Itt szoktam fogadni azokat, akiket olykor a saját vendégeimként fogadok, mert nem szeretek idegeneket vinni a hálószobámba. A hatalmas tükör pontosan megfelel annak a célomnak, hogy végre elismerje milyen gyönyörû is a teste. Az akarom, hogy magát nézze, miközben én kényeztetem, hogy lássa a saját reakcióit, hogy milyen gyönyörû amikor elélvez…

***
Egy óra elteltével, amikor már biztos, hogy végzett a fürdéssel és a reggelivel, visszatérek a szobámba, Lyryt pedig a kandalló elõtt olvasgatva találom.
- Lyry?
- Igen? – felém fordulva néz rám.
- Gyere velem, kérlek. Megmutatom a szobát, ahol tanulni fogsz, és néhány dolgot most is meg fogok mutatni.
Látom, hogy megremeg, de csak kicsit tétovázik, mielõtt oda jönne mellém.
Végigkísérem a folyosón, majd legutolsó ajtót kinyitva beengedem.
A szoba fekete és vörös árnyalatokban pompázik, az ággyal szemben van a földtõ a mennyezetig érõ aranykeretes tükör, aminek ma meg is ismeri majd a rendeltetését.
Több kisebb szekrény és polc, de a legnagyobb a hatalmas baldachinos ágy, ami a szoba közepén foglal helyet.
Lyryre nézek, aki épp a tükröt csodálja. – Tetszik?
- Igen, gyönyörû és… hatalmas. – buján elmosolyodom, de õ már nem látja, mert az ágy felé fordul, majd homlokráncolva néz rám.
 – Miért van tükör erõsítve az ágy tetejére?
Elvigyorodom, és az ajkaira suttogom a szavakat. – Azért, hogy miközben te fekszel, én pedig kényeztetlek, mindent láthass, amit veled teszek.
Az arca nagyon piros lesz, majd tágra nyílt szemekkel ismét az ágyra pillant, majd kissé tartózkodva rám.
- Ne izgulj, az ágyat ma nem fogjuk használni. – de a nagyobb tükröt igen. Egy kis szekrényhez lépek és elõveszek egy díszes dobozkát. Odaviszem Lyryhez és felnyitom neki.
- Válaszd ki azt, amelyiknek a legjobban tetszik az illata. – elmosolyodom, amikor érdeklõdve, kíváncsian kezdi nézegetni a különbözõ formájú üvegeket, majd sorban megszagolja õket. Ma még nem akarom ezt használni, de jobb ha tudja, hogy mit és hogyan kell.
- Ez… ez nagyon jó illatú! – odaadja nekem... jázmin. – De mi ez és minek kell?
Leteszem a dobozt és az arcát a kezeim közé véve a füléhez hajolok. – Ez egy nagyon finom virágolaj, ezt fogom használni, amikor a testedbe hatolok. Így nem fog fájni…

 Csók közben közelebb von forró testéhez, szinte magába olvaszt. Elõször azt hittem, hogy majd kellemetlenül fog érinteni a közelsége, de nem. Sõt. Nagyon jól esik, ahogy ölel, de még is zavarba ejtõ a tény, hogy mindketten mezítelenek vagyunk. Simogatása mennyei érzés, fõleg mikor hajamba túr. Egyenesen imádom. De zavaromat nem tudom legyõzni, olyan rondának érzem magam mellette.

- Ne félj, nem fogok most mást csinálni. Te fogsz segíteni megfürödni. – kezembe nyomja a szappant, mire szemeibe nézek. Nem merem megtenni. Nem szól semmit, csak finoman mellkasára teszi kezeimet, el akarom húzni onnan, de nem engedi.

- Rajta, csináld. Nem kell mást csak a felsõtestemet, ha nem akarod.
- Re-rendben.- finoman érintem meg mellkasát, hisz olyan szép. Sohasem láttam más embert ruha nélkül. De Õ egyenesen szép. Nem merem lejjebb simogatni, inkább csak nyaka felé.

- Nézz meg nyugodtan engem nem zavar. Ha zavar, hogy nézlek miközben érintesz, akkor nem foglak, de tedd meg Lyry. Láttam rajtad, hogy tetszik neked a testem. – vigyorogva ölel magához, ami nagyon jól esik, kezeimet megfogva hint mindkettõre egy-egy csókot, majd hasa alá helyezi õket. Pirulva kezdem el ott is mosni testét, mikor kezem hozzáér felizgult öléhez. De… hát… mitõl?! Hirtelen elkapom onnan kezeimet, mint egy rajtakapott kisgyermek, majd ijedten nézek gyönyörû tekintetébe.

Mi-miért…?
- Azt hitted nem izgatsz fel már azzal is, hogy az ölemben ülsz? Elképesztõn szép tested van Lyry és vágyom arra, hogy érezzelek.
- Ne… ne m-mondj nekem ilyeneket, kérlek!
- Miért vagy ennyire szégyenlõs? Soha nem mondta még neked senki, hogy milyen szép vagy? – tekintete értetlen és hitetlenkedõ, mintha nem értené a helyzetet.  Szép? Én szép? Ugyan, inkább rút és vézna, akár a cérnaszál. Alacsony is vagyok akár csak egy asszony. Szüleim is sokszor mondták mennyire rút is vagyok.

- Én… nem. A-a szüleim szerint nem vagyok szép, mert… sovány vagyok és… és alacsony… - emlékeimre árulkodó könnyen gyûlnek szemeimbe.

- Nézz a szemembe LyryTe nagyon gyönyörû vagy. Ha nem tetszenél nekem ennyire, soha nem vállaltam volna el, hogy tanítalak.
- J-jobb lett volna… ha te is azt mondod, hogy… csúnya és alkalmatlan vagyok… mert akkor nem adnak el. – Talán akkor nem adtak volna el. Talán akkor még mindig szobám magányában élhetnék.

- Lyry… hidd el, hogy nem lett volna jobb. Ahogy az apádat elnéztem és a pletykákból, amiket hallok róla, egyszerûen eladott volna téged egy kuplerájba, ha nincs más lehetõsége.
Igaza van. Sohasem szerettek, egy tárgy voltam. Se több, se kevesebb. Már nem tudom visszafogni könnyeim folyóját, de megpróbálok csendben sírdogálni. Kikászálódok ölébõl, neki hátat fordítva próbálom gyengeségem leplezni, gondolom kevés sikerrel, érzem vállaim reszketését.

- Tudod, hogy ki vett meg?
- N-nem i-ismerem, a-az apám egyik i-ismerõse… e-egy vénember… - hátamhoz lépve ölel át nyugtatólak, de nekem ez nem elég! Biztonságot nyújtó ölelésébe bújok. Ilyenkor úgy érzem senki sem bánthat és a világon sincs semmi rossz. Ölelésbe bújva ér utol a tudat, hogy mezítelenek vagyunk, így inkább el szeretnék húzódni tõle, de nem hagyja. Magához vonva ölel tovább.

- Szeretnéd, ha kideríteném, hogy ki az?

– Nem számít, hogy ki az. Én… tudom, hogy… nem fogom kibírni…
- Egyezzünk meg valamiben szépségem. Én kiderítem kinek adott el az apád és utána, ha szeretnéd, kereshetek egy másik férfit, aki majd magához vesz. Én nagyon sok olyan fiatal férfit ismerek, nemeseket is, akik boldogan fogadnának egy ilyen fiút, mint te.
- De… mi értelme van ennek? Én úgyis… engem úgyis csak… használni fognak…

– Lehetsz még boldog, csak meg kell találnom a megfelelõ férfit. De addig is, engedd meg, hogy tanítsalak. A testedet pedig soha többé ne szégyelld, mert nincs rajta semmi, amiért ne tudnának ölni is. – Szemeibe nézve kicsit megnyugszom, majd bólintok, hisz õ csak jót akar nekem. Lágy csókot lehel ajkaimra, majd hirtelen kap karjaiba, mint egy hercegnõt szokás. Sikkantva karolok nyakába, nem szeretnék kiesni karjaiból.

- Mi-mit csinálsz? Hová viszel?
- Csak megszáradni. Holnapig azonban nem vehetsz fel ruhát. Szeretném, ha hozzászoknál ahhoz, hogy így látlak, és te is az én testemhez.
- És… m-mit fogunk csinálni?
-Te csak ülsz, én pedig megfésülöm a hajad. Jó lesz úgy?

- Igen. Köszönöm. –rámosolygok, mikor letesz a kandalló elõtti prémre, próbálom takargatni magam kezeimmel, de belátom, hogy semmit sem érnek, ezért lábaimat felhúzva ölelem át azokat. Többet takarnak, mint a kezeim. Amadeora pillantva várom, mi lesz.

- Nézz meg nyugodtan és ne szégyelld magad érte. - kezeit leengedi teste mellé, így szabad teret engedve pillantásomnak. Férfiasan izmos lábaival kezdem, fel a combjaira, amik szintén finoman kivannak dolgozva, bõre alatt feszülnek izmai, nagyon szép. Feljebb tekintve megpillantom ágyékát, igazat megmondva a sajátomon kivûl eddig nem láttam másét, de az övé nagyon szép, nem tudom, lehet ilyet mondani másik ember ágyékára. Sokkal nagyobb, mint az enyém. Gyorsan feljebb kapom tekintetem kidolgozott mellkasára, olyan szép. Hasán kidüllednek hasizmai, mint egy tábla csokoládé. Mellizmai is finom kidüllednek, olyan jó ránézni. Egészben ez a férfi olyan, akár a görög festményeken az Istenek.

- Tetszem neked Lyry?  Válaszolj, kérlek.
- I-i-igen. – Elégedetten mosolyogva ül mellém és kéri, emeljem fel lehajtott fejemet.

- Csókolj meg, érezni szeretném azokat a puha, édes ajkaidat a sajátomon. – elpirulva tétovázok kicsit, de lassan ajkaira hajolok, hisz én is akarom most már azt a csókot. Finomak az ajkai akár csak egy finom habos sütemény. Nem tudom betelni vele, de nem lehetek mohó. Nehezen válok el ajkaitól, tekintetébe nézek várakozóan.

- Nyújtsd ki a lábai és helyezd magad kényelembe.  A kezeidet is vedd el. Nem foglak bámulni, mert a hátadnál fogok ülni. – Kezei óvatosan csúsztatja az enyéimre és finoman elveszi azokat ágyékomról, pirulva fordítom el kissé el lehajtott fejemet, annyira zavarba ejtõ érzés, hogy teljesen mezítelenül lát most már.
- Mindenhol gyönyörû vagy. – Óvatos, finom mozdulatokkal kezdi fésülni hajamat, néha ujjai fejbõrömhöz érnek, ami nagyon jó érzés. Sokszor meg borzongtat mikor véletlenül fülemhez ér, nagy nehézségek árán fojtom vissza jól esõ nyögéseimet, amitõl még jobban elpirulok, hiszen nem tudom miért érzem ezt. Kis idõ múlva már alig bírom nyitva tartani pilláimat, olyan finom amit csinál, hirtelen ér mikor hátam mellkasához ér, testemet öntudatlanul is megfeszítem.

- Semmi baj. Aludj csak nyugodtan. – folytatja hajam fésülését, amitõl megnyugszom, majd az álmok magukkal ragadnak. A kandallóban kialudt a tûz, így a szobában a meleg prém ellenére is hûvös van. Takaró hiányában megpróbálok, közelebb fészkelõdni ahhoz a finom meleget áraszt valamihez. Keményet érzek fenekemnek nyomódni, de nem sokat foglalkozok vele, hisz már többször elõfordult, hogy ágyamban felejtettem a fésûmet. Fenekemmel megpróbálom arrább tolni de nem nagyon akar, megpróbálom megint kicsit erõsebben mire kéjjel teli nyögést hallok, és kutató érintéseket érzek meg testemen. Hirtelen pattannak fel pilláim, akkor tudatosul bennem, hogy amihez én annyira bújtam az nem más, mint maga Amadeo.

-M..m..mit csinálsz? – kérdem tõle teljes zavarban, fõleg mikor elkezdi mellbimbóimat simogatni, nem értem mi folyik, de alig tudom visszafogni hangomat.

- Folytatom amit elkezdtél szépségem. – Hallom hangján, hogy mosolyog, de nem tudok tovább erre figyelni, hiszen másik keze ágyékomat kezdi el simogatni. Mostanában, reggel ágyékom mindig forrón lüktet. Most, hogy Amadeo simogatja is még forróbb érzés, mikor ráfog ölemre, hangos nyögéssel feszül ívbe testem, akár csak egy íj. Kuncogva ereszti el ágyékom,majd fülembe suttog, mire megint hatalmasat nyögök.

- Milyen érzékeny vagy. Ilyen érzékeny a füled? – kuncogva nyal végig fülemen és harapja  meg gyengéden, mire az eddigieknél is érzékiebben nyögök. Nem értem testemet, úgy remegek akár egy macska, akit egy hideg téli éjszakán dobtak ki a kertbe.

-  Megtanítalak, hogyan élvezd egy férfi érintését és arra is, hogyan okozz te örömet neki. – Szinte fülembe dorombolja a szavakat. Hátamra dönt, majd mellbimbóimat kezdi el csókolgatni ajkaival amire nem tudok nem nyögéssel válaszolni, kezeimmel a prémbe markolok. Felém hajolva ajkait nyalva néz szemeimbe, majd szenvedélyesen kezd csókolni, ágyékunk véletlenül ér össze, mire mindketten felnyögünk, én kicsit ijedten. Kissé lihegve és hitetlenkedõ tekintettel néz rám, mire én sokkal ijedtebben kezdek el mocorogni alatta, de nem sokáig mikor észlelem, hogy ezzel csak ágyékunkat dörzsölöm össze. Kéjesen mosolyogva néz most már rám majd kezemet megfogva vezeti ágyékára, mikor ijedten elhúznám kissé megszorítja és elkezdi ölén lévõ kezem simogatni.

-  Ne félj gyönyörûm, nem fogok semmi olyat tenni amit nagyon nem akarsz. Most pedig utánoz engem. – dorombolja élvetegen a fülembe, amitõl megint felnyögök. Kezét elkezdi ölemen mozgatni, mire testem ívbe feszül, de megpróbálom utánozni Õt. Kicsit bénázok az elején annyira zavarban voltam, de lassanként belejövök. Lassanként az én hangos nyögésim közé belevegyül az õ morgása is. Nem tudtam vissza tartani a hangomat, de mintha még ez is tetszett volna neki. Ahogy egyre jobban belemegyünk, sokkal jobban remegek, majd mintha villámcsapott volna belém, testem megfeszül és hasamra forró nedvem hintem mire Amadeo egy hangos nyögéssel hinti saját nedvét hasamra, forrón csókolva fekszik mellém és kezd el simogatni. A monoton mozdulatokra és gyengéd csókokra ismét  az álmok közé burkolózók, még érzem ahogy letörli hasamat, majd átölelve bújuk mellém.

Az új alkalmazott egy gyönyörû tizenhét éves fiú, fekete hajjal és szürke szemekkel, ami egyszerûen lenyûgözte a vendégeket. Egész nap nem mentem vissza Lyryhez, mert hagyni akartam gondolkodni és mert az újoncokat általában én mutatom be a társaságnak és elsõ nap azzal megy el aki a legtöbbet fizet érte.
Hát az új fiúnak szerencséje van, mert egy olyan vette meg az elsõ estéjét, aki igen csak tapasztalt és szenvedélyes szeretõ.
Miután mindent elrendeztem elindulok fölfelé, mert már látni akarom az én gyönyörû tanítványomat. Kikulcsolom az ajtót, mert amikor kinyitottam a bordélyházat, ismét gondosan bezárt bezártam az ajtót nehogy valaki felmenjen és bántsa Lyryt.
Ahogy belépek a szobába csak az üresség fogad, és a kandalló elõtti prémen egy könyvet látok. Tehát felfedezte a könyvtárat. Elindulok oda, de mivel ott sincs, megnézem a fürdõben.
Amikor belépek olyan látvány fogad, amire egy életen át emlékezni fogok. Leülök az ajtó melletti székre és onnan csodálom, ahogy lassú, finom mozdulatokkal végigsimogatja a testét a habos kezeivel. A torkom kiszárad, ahogy végre teljes egészében láthatom a csodás testét, de egyenlõre, még nem teszek semmit, csak nézem. Õ nem vesz észre, mert nekem oldalt áll és a haja pont eltakar elõle.
Már nem bírok csendben maradni, amikor tetõtõl talpig habosan felém fordul és egy kuncogás csúszik ki az ajkaim közül.
Azonnal felém fordul, és egy sikkantással visszaugrik a vízbe, hogy ne lássam a meztelenségét.
- Nem gondoltam volna, hogy így vársz engem, Lyry. – az arca szinte már bíbor árnyalatot ölt, amikor lecsúsztatom a vállaimról a köntösömet és lassan felé sétálok a vízben.
– Ne takard el magad szépségem, had nézzelek meg jobban. – a hangom lágy, mert látom rajta, hogy legszívesebben elfutna.
Mikor elé érek, elhúzom a kezeit, amikkel a testét akarta elfedni, majd gyengéd erõszakkal a feje fölé emelem. Nem néz rám, de az arca bíborvörös, innen tudom, hogy rettenetesen zavarban van. De ezt muszáj volt. Nem tudom addig elkezdeni tanítani, ameddig nem mer elõttem levetkõzni.
Lassan, élvezettel végigsimítok az arcán, kecses nyakán, a mellkasán, majd le a fenekén a combjaira. Elképesztõen szép teste van. Õ a leggyönyörûbb teremtés, akit valaha láttam. És kétségtelenül a legédesebb.
Olyan gyönyörû vagy Lyry, engedd meg nekem, hogy megcsókoljalak. – nem várok az engedélyére, mert valamiért úgy érzem, hogy belehalok, ha nem érezhetem a puha ajkakat az enyémen. Annyira vágyom rá, mint még senkire.
Magamhoz húzom és szenvedélyesen csókolom, õ pedig meglepõ ügyességgel viszonozza. Úgy tûnik nagyon figyelt, amikor elõször megcsókoltam.
- Egész ügyes vagy már ebben szépségem, büszke vagyok rád.
Ismét megcsókolom, közben pedig a medence szélén lévõ márványpadra ülök, Lyryt pedig az ölembe vonom. Mikor érzem, hogy el akar húzódni átkarolom a derekát, hogy ne tehesse meg.
Édesen belenyöszörög a csókba, amikor olyan közel húzom, hogy a mellkasunk összesimul, de arra vigyázok, hogy az ágyékát ne érintsem, mert tudom, hogy arra még nem áll készen. Most legalábbis biztosan megijedne.
A kezeimmel végigsiklom a hátán, le egészen a csípõjéig, majd vissza és beletúrok a vizes haját.
Mikor megszakítom a csókot az ajkai fényesen és vörösen csábítanak, de most elég lesz. Már így is olyan zavarban van a helyzete miatt, hogy szegény azt sem tudja hová nézzen.
- Ne félj, nem fogok most mást csinálni. – elveszem a finom illatú szappant, majd a kezébe nyomom – Te fogsz segíteni megfürödni.
Rám néz, és ha lehet, még jobban elvörösödik. Megfogom a kezét és a rákenek a szappanból majd a mellkasomra tapasztom a kezeit. El akarja húzni, de nem engedem.
- Rajta, csináld. Nem kell mást csak a felsõtestemet, ha nem akarod.
- Re-rendben.
Bátortalanul megsimít, majd újra és újra egészen a nyakamig, de lefelé már nagyobb gondot okoz neki, mert nem mert lenézni.
- Nézz meg nyugodtan engem nem zavar. – elvigyorodom, majd megfogom a kezeit és mindkettõre lágy puszit lehelek lejjebb rakom õket a köldököm alá.
Meg sem meri mozdítani õket és kerüli a pillantásomat. Magamhoz ölelem és megszólalok.
- Ha zavar, hogy nézlek miközben érintesz, akkor nem foglak, de tedd meg Lyry. Láttam rajtad, hogy tetszik neked a testem.
Tétovázik még egy kicsit, majd bátortalanul lefelé mozdítja a kezeit, de amint hozzáér a kemény vágyamhoz azonnal elkapja a kezeit és döbbenten néz rám.
- Mi-miért…?
- Azt hitted nem izgatsz fel már azzal is, hogy az ölemben ülsz? Elképesztõn szép tested van Lyry és vágyom arra, hogy érezzelek.
- Ne… ne m-mondj nekem ilyeneket, kérlek!
- Miért vagy ennyire szégyenlõs? Soha nem mondta még neked senki, hogy milyen szép vagy? – nem értem. Egy ilyen fiú körül már özönlenének a lányok és a férfiak is, mert nem akármilyen szépség.
- Én… nem. A-a szüleim szerint nem vagyok szép, mert… sovány vagyok és… és alacsony…
Nem folytatja, én pedig látom, hogy könnyek csillognak a szemében. Teljesen lerombolták ennek a fiúnak az önbizalmát, nem csodálom, hogy ilyen félén és zárkózott lett. Ha soha senki nem látta meztelenül, akkor már tudom, hogy miért van ennyire zavarban.
- Nézz a szemembe Lyry. – a hangom gyengéd, mert nem akarom, hogy sírjon – Te nagyon gyönyörû vagy. Ha nem tetszenél nekem ennyire, soha nem vállaltam volna el, hogy tanítalak.
- J-jobb lett volna… ha te is azt mondod, hogy… csúnya és alkalmatlan vagyok… mert akkor nem adnak el. – a végére már kicsordulnak a könnyei és esetlenül lemászik az ölembõl és elfordul.
- Lyry… hidd el, hogy nem lett volna jobb. Ahogy az apádat elnéztem, és a pletykákból amiket hallok róla, egyszerûen eladott volna téged egy kuplerájba, ha nincs más lehetõsége.
Erre csak még jobban rázkódni kezdenek a vállai, én pedig tehetetlenségemben a hajamba túrok. Soha nem volt a vigasztalás az erõsségem.
- Tudod, hogy ki vett meg? – talán nem lesz olyan rossz sora.
- N-nem i-ismerem, a-az apám egyik i-ismerõse… e-egy vénember…
A hátához lépek és magamhoz ölelem, õ pedig megfordul és megfeledkezve a meztelenségérõl teljesen hozzám simul. Nyugtatón simogatom a hátát, míg abba nem hagyja a sírást. Mikor észreveszi, hogy teljesen hozzám van tapadva el akar húzódni, de gyengéden megkérem, hogy maradjon.
- Szeretnéd, ha kideríteném, hogy ki az?
Szomorúan lehajtja a fejét. – Nem számít, hogy ki az. Én… tudom, hogy… nem fogom kibírni…
Mikor látom, hogy megint sírva fakadna, lágyan megsimogatom az arcát, mire gyönyörû zöld szemeivel rám pillant.
- Egyezzünk meg valamiben szépségem. Én kiderítem kinek adott el az apád és utána, ha szeretnéd kereshetek egy másik férfit, aki majd magához vesz. Én nagyon sok olyan fiatal férfit ismerek, nemeseket is akik boldogan fogadnának egy ilyen fiút mint te.
- De… mi értelme van ennek? Én úgyis… engem úgyis csak… használni fognak…
Ez tény, de nem mindegy, hogy ki és hogyan. – Lehetsz még boldog, csak meg kell találnom a megfelelõ férfit. De addig is, engedd meg, hogy tanítsalak. A testedet pedig soha többé ne szégyelld, mert nincs rajta semmi, amiért ne tudnának ölni is.
Nagy szemekkel néz rám, majd reszketegen bólint.
Elmosolyodom, és egy lágy puszit lehelek az ajkaira, majd hirtelen a térdei alá nyúlok, és a karjaimba veszem könnyû kis testét.
Egy halk sikkantás jelzi a meglepettségét, majd erõsen a nyakamba kapaszkodik.
- Mi-mit csinálsz? Hová viszel?
- Csak megszáradni – elmosolyodom a halvány píron, ami szétterül az arcán. – Holnapig azonban nem vehetsz fel ruhát. Szeretném, ha hozzászoknál ahhoz, hogy így látlak, és te is az én testemhez.
Na, erre aztán, már tényleg elpirult, majd bizonytalan tekintettel rám néz.
- És… m-mit fogunk csinálni?
Gyengéden rámosolygok, és közben belépek a hálószobába. – Te csak ülsz, én pedig megfésülöm a hajad. Jó lesz úgy?
- Igen. Köszönöm. – végre õ is elmosolyodik, de miközben leteszem a kandalló elõtti prémre egy kicsit még mindig próbálja takargatni magát. Kiveszem a fiókból a hajkefét és mire visszafordulok ,már a térdeit átölelve kuporog és óvatosan felém pislog.
- Nézz meg nyugodtan és ne szégyelld magad érte. – leengedem a kezem a testem mellé és ott maradok, ahol vagyok. Nagyon lassan rám emeli a tekintetét és a lábaimtól egészen a nyakamig végignéz és el is pirul. A szemei azonban különös fénnyel csillognak, ami kifejezetten tetszik.
- Tetszem neked Lyry? - elpirul és azonnal lesüti a szemeit, de én még mindig nem mozdulok. – Válaszolj, kérlek.
Valamiért izgatott leszek, mikor ismét rám pillant, de nem tudom, hogy miért.
- I-i-igen.
Elmosolyodom és odamegyek hozzá, de elõtte még megkérem, hogy ne hajtsa le a fejét. Meg is tesz, és amikor elé érek, leülök mellé a prémre.
- Csókolj meg, érezni szeretném azokat a puha, édes ajkaidat a sajátomon. – a kérés maga a csábítás, õ pedig elõször elvörösödik, majd kicsit tétovázva megcsókol. Hagyom, hogy õ vezessen, ahogy neki jól esik, majd egy kis idõ után elválik tõlem és csak néz rám.
Akkor… ideje megfésülnöm mielõtt teljesen megszárad a haja.
- Nyújtsd ki a lábai és helyezd magad kényelembe. – megteszi, de a kezeivel továbbra is az ágyékát takarja. Ez így nem lesz jó, mert nem fog ellazulni és ennek az egésznek az a célja, hogy feloldódjon.
- A kezeidet is vedd el. – mikor látom, hogy tiltakozna, újra megszólalok – Nem foglak bámulni, mert a hátadnál fogok ülni.
Kezeimet lassan az övéire simítom, mire megrándul kissé, de hagyja, hogy elhúzzam õket. Lesüti a szemeit és piros arcát, amikor végignézek rajta teljes egészében.
- Mindenhol gyönyörû vagy.
A háta mögé ülök és egy nagy párnával megtámasztom a hátát, hogy kényelmesen üljön majd lassú, óvatos mozdulatokkal elkezdem fésülni. Látom, hogy tetszik neki, mert néha-néha végigfut rajta a borzongás.
Egy idõ után látom, hogy a feje megbillen. Nyilván elálmosodott. Elveszem a párnát és a mellkasomhoz húzom, és az ujjaimmal kezdem simogatni a haját.
Érzem, hogy megfeszül, amikor nekisimulok, de hamar megnyugtatom.
- Semmi baj. Aludj csak nyugodtan.
Nem szól, de a monoton mozdulatok hatására hamar elnyomja az álom. Egy ideig még ülök és figyelem az alvó alakját, de nem tudom megállni, hogy hozzá ne érjek. Óvatos mozdulattal, hogy fel ne ébredjen, ledöntöm a puha prémre, majd mögé fekszem és átkarolom.
Mi lehet vajon ebben a fiúban, aminek nem tudok ellenállni? Miért?

- Fabiano, elég! Engedd el és hívd össze a többieket a nagy szalonba. Héé, nyugodj meg semmi baj. Fabiano nem akart bántani, csak összekevert az új kurtizánnal. – Valahogy, nem érzem magam megnyugtatva ettõl. Folyton félnem kell majd, hogy valaki meg akar… engem… Nem! Nem is akarok erre gondolni! Csak szépen, lassan. Felnézek ré, hogy kedves mosolya megnyugtasson, mint eddig mindig, de gyomrom morgása közbe szólt.

- Menj csak, egyél, majd megvárlak és aztán bemutatlak a többieknek.
- Miért? – ugye, nem akarsz engem közéjük dobni?!
- Azért, hogy tudják ki vagy és ne történjen meg még egyszer az, ami az elõbb. - Oh, értem. Ez kedves tõle, kissé megnyugszom. Lassan megnyugszom, hisz biztosan vigyázni fog rám. Nem tûnik gonosz embernek. Igazából igen csak szimpatikus. Ha nem ilyen körülmények között találkozunk, biztosan szívesen barátkoztam volna vele. De ebben a helyzetben, szinte lélekszakadva rohannék világgá. Lassan meg eszegetem a sütit, megiszom azt a finom teát. Nagyon finom volt. Soha sem volt szerencsém ilyen finomat enni. Hiszen ha apám nem itta és szerencsejátékozta el a pénzt, akkor anyám ment szeretõket kajtatni. Annyira gondolataimba merültem, hogy alig éreztem, mikor Amadeo karon ragadott és vonszolt maga után. Egy nagy terembe érve, egybõl középre penderít majd mögém állt.

- Emberek õ itt Lyry! Azért mutatom õt be, mert mostantól itt fog élni velem! Mindenkinek szigorúan tilos hozzáérnie. Aki bármi módon bántja õt az azonnal repül innen. Értettétek? – Istenem, de jó. Sokan kéjes tekintettel kezdtek el mustrálni, mint egy finom süteményt. De a fenyegetõ szavakra furcsán kezdtek el pillantgatni felénk.

- Talán a szeretõd, Amadeo? – Szeretõ?! Csak nem hozná ide a szeretõjét, nem? Már éppen szólásra nyitnám ajkaimat, mikor megelõz.

- Igen az. És csak az enyém. – Tessék?! Ha lehetséges ez, még jobban elvörösödöm, mint eddig. Ez… ez nekem merõben új fejlemény. Egy kicsit, talán jól is esik. Senki nem ragaszkodott hozzám.

- Gyere. – ismét karon ragad, majd a szobájáig meg sem állunk.

- M-miért m-mondtad, h-hogy a szeretõd vagyok? – Orcáim szine szinte minden bizonnyal megint vöröseik, érzem mennyire forró.
- Mert jobb, ha nem tudják miért is vagy itt, nehogy elszólják magukat. És… bizonyos értelemben tényleg a szeretõm leszel. –Igaza van, biztosan kinéznének maguk közül… Az öregember cafkája. Már a gondolattól is összeszorul a szívem, inkább hajam mögé rejtem arcomat. – Ne bújj el elõlem mindig. Nézz rám! Csókolt már meg valaha bárki?

- A-az elõbb… - attól a férfitól. Nem tudom befejezni a mondatomat, hisz elég zavarba ejtõ ez nekem.

– Érintette már bárki a testedet? – biztosan nem csak egyszerü vállveregetésre gondol. Már a gondolattól, hogy egy férfi fog engem érinteni a ráncos kezeivel, egybõl remegni kezdek egész testemben.

- Nézz rám, Lyry. Elélveztél már egyszer is? – Tessék?! Hogyan kérdezhet ilyet?!

- Kérlek, könyörgöm, ne kérdezz tõlem ilyeneket, mert én nem… én nem bírok e-errõl beszélni!

- Figyelj rám! Elõttem soha ne szégyenkezz, semmi rosszat nem tettél, ezért nincs is rá okod. Te egy gyönyörû fiú vagy, aki még nem ismeri a test gyönyöreit. De majd fogod. – Nem akarom! Ez csak azt jelenti, hogy tanulok! Egyre közelebb kerülök azokhoz a vén kéjelgõ karokhoz! Szinte érzem kétségbeesett gyenge remegésem.

- Lyry… ameddig itt vagy nem kell megjátszanod semmit. Nincsenek szabályok, elvárások és nincs olyan, hogy szégyen. Ha valami jó érzés neked, akkor bátran mondd ki, ha pedig rossz vagy fáj, azonnal szólj és abbahagyom, rendben?
- I-igen és… köszönöm!
- Mit köszönsz?

- A-azt, hogy ilyen… k-kedves vagy v-velem! – eddig, csak egy ember volt velem kedves. Tõle meg annyira jól esik, fõleg mikor hajam cirógatja.

- Holnap tanítok neked néhány új dolgot, de csak úgy, hogy te is élvezd. Ha valami még nem megy, akkor hagyjuk. Szeretnélek megcsókolni Lyry. Megengeded nekem? Semmi mást nem fogok veled tenni, ígérem. Csak egy csók, és ha nem élvezed, akkor abbahagyom. – Nem tudom megmagyarázni miért, de bólintottam. Lassan közelit ajkaimhoz, majd finoman végigsimít rajtuk ajkaival. Nagyon finom. Megpróbálom leutánozni mozdulatait, kevés sikerrel, érzem hosszú ujjai hajamba túr, mire valami jólesõ borzongás fut végig testemen.

Egy pillanatra abba hagyja a csókot, majd újult erõvel nyalja végig ajkaimat, mire kicsit kinyitom ajkaimat várva a csók folytatását, hirtelen ér a becsusszanó nyelv a számban. Finoman kezd el számban körözni nyelvével, majd egy idõ után finoman kezdi nyelvemet táncra hivni. Ösztönöz finom mozgásával, hogy viszonozzam nyelvünk táncát, mire ügyetlenül megpróbálom viszonozni. Mikor elválunk, valamiért szinte úgy vonz engem magához, mint fény a lepkét. Mikor észreveszem, hogy halvány mosollyal figyel, elkapom a tekintetem, mint egy rajtakapott kisgyermek.

- Tetszett? Nézz már rám, kérlek! Nem harapok! Szeretnélek figyelmeztetni valamire. Este hat órakor nyitunk, onnantól kezdve már ne hagyd el a harmadik emeletet. Itt bárhová mehetsz, ahová akarsz, de ha nem akarsz kellemetlenséget magadnak este ne menj le, még a konyhába se.
- Rendben nem fogok. De… mi lesz, ha feljön valaki?
- Ne félj, olyankor, amikor nyitva vagyunk, mindig bezárom az ajtót, mert volt már, hogy egy-egy részeg vendég feltévedt. Nem lesz semmi bajod, ne félj! – Nem merek a szemébe nézni, hisz olyan szép ez a férfi és már a gondolattól, hogy közelebbi kapcsolatba kerülünk, mindig zavarba hoz. Finom simogatására és kedves mosolyára nem tudok nem mosollyal válaszolni, olyan kedves velem ez a férfi. Nem kötelezõ neki így bánnia velem, sõt. Ha kedve volna hozzá bánhatna velem úgy akár egy olcsó cafkával, mégis Õ kedves és türelmes. Azt hiszem, hálás lehetek neki.
- Tudod, gyakrabban kellene mosolyognod, mert káprázatosan szép vagy olyankor. – megint zavarba hoz, éppen bujnék vissza hajam rejtekébe, mikor állam alá nyúlva húzza vissza a fejem.

- Nem, nem, nem. Ne hajtsd le a fejed. – kicsit rámosolygok, mire elkezdi ujjaival simogatni arcomat, nagyon jól esik, hirtelen puszit nyom ajkaimra, ami fura érzést kelt bennem, de nem rossz.

- Nekem most el kell mennem, mert van egy-két elintéznivalóm. Most még nyugodtan lemehetsz, ha akarsz. A többiek kicsit furcsák, a maguk módján, de ismerem õket, és tudom, hogy egyikük sem fog bántani. Rendben?
- Igen köszönöm.
- Jól van. Jobb oldalon van egy könyvtáram, ha valami megtetszik, elhozhatod onnan. És Lyry… ma este együtt fogunk fürödni.  – Oh, könyvtár! De jó! És fürdés Amadeoval! Várjunk… Tessék?! Hogyan?! E…Együtt?! Nem! Teljeséggel kizárt!! Gondolataim elöl, gyorsan a könyvtárba menekülök, a többiek közé egyenlõre nem szeretnék lemenni, Túl élénken él még az a kép az agyamba mikor akaratom ellenére csókolt meg az a férfi. Megrázom a fejem, hátha kimegy ez a fejembõl. Inkább leveszek pár könyvet és olvasgatni kezdek, egy idõ után elkezdek igen csaj fázni, így a könyveket felkapva indulok el a szoba felé. Hangokat hallok lentrõl, biztosan már elmúlt 6 óra.  Beérve szobába leülök a kandalló elé a prémre, itt létem alatt biztos itt fogom tölteni a legtöbb idõmet. Imádom. Órákig olvasok, szinte belemerülök ebbe a világba. Gyomrom korgása szakit ki a világomból, de sajna a konyhába nem tudok lemenni reggelig. Valahogy csak kibírom. Így belegondolva, ha most elmegyek fürdni, akkor biztosan nem kell kétszer fürdenem! Ötletemen felbuzdulva kezdek vetkõzni, majd szépen összehajtva a köntösömet teszem le székre. Egy ideig Amadeo biztosan nem ér rá. Remélem, megúszom! Belépek a fürdõszobába és megint csak elámulok, mennyire szép. Nem hittem volna, hogy ennyire ötletesek az építészek, mint egy medence. Elõbb járt bent a szobalány így a víz még mindig finom meleg és tele van szórva rózsaszirommal. Ugyanolyan az illatuk, mint Amadeonak. Lassan lépkedek a kádba, nem szereznék elcsúszni a szappanos vízben. Leülök az egyik kis padra, ami ki van alakítva a kádban, annyira jól esik ez a finom illatú meleg víz, el sem tudom mondani. Találok a kád mellett egy tálban finom illatú szappant, amivel megmosom a hajamat és a testemet is átdörgölöm vele, tetõtõl talpig habosan fordulok meg a kuncogás irányába. Hirtelen ér a tudat, hogy Amadeo egy széken ülve csak a köntösben figyel engem. Sikkantva ugrok vissza a vízbe, ami valjuk be nem sokat takar, így kezeimmel próbálom ezt megoldani.

- Nem gondoltam volna, hogy így vársz engem, Lyry. – elégedetten mosolyogva csúsztatja le magáról a köntöst, majd, mint egy Isten ereszkedik le mellém a vízbe. – Ne takard el magad szépségem, had nézzelek meg jobban. – Kissé megijeszt, ahogy néz, így nem veszem el kezeimet magam elõl, megfogva azokat gyengéden a fejem fölé emeli. Arcom árnyalat biztos vetekszik Amadao szobájának színével, mellette elnézve próbálok nem arra gondolni, milyen gyönyörû Õ maga. Egyik kezemet elengedve simít végig arcomon át végig a nyakamon, le a mellkasomon egészen a fenekemen keresztül a combomra. – Olyan gyönyörû vagy Lyry, engedd meg nekem, hogy megcsókoljalak. – Nem is várva válaszomat hajol ajkaimra. Nem tudom miért, de nem bánom. Magához ölelve, hatol nyelvével a számba, mire nyögve adom meg magam. Próbálok állva maradni, ezért nyakába kapaszkodok, lábaim akár a kocsonya úgy remegnek.

- Egész ügyes vagy már ebben szépségem, büszke vagyok rád. – alig értelmezem szavait mikor ismét ajkaimat és nyelvemet ostromolja. Leül a kád padjára, ölébe ültetve ölel magához csõk közben, mikor érzi, hogy menekülnék.

Olyan kényelmes ez a szõrme, szinte magába szippant. Nem tudom kinyitni a szemeim, de igazából nem is akarom. Kényelmetlen ruháim ellenére is, soha jobban nem aludtam. Nem volt bennem rettegés, hogy mikor nyit rám az apám és kezd el ütni. Nem kell attól tartani, hogy meghallom, ahogy anyámat kielégíti egy vagy két szeretõje. A tûz melege finoman melengeti tagjaimat, majd hirtelen az a kellemes meleg megszûnik, és finom puhaság vesz körül. Olyan finom ez az illat. Mint a frissen vágott hófehér rózsa és valami férfias parfüm keveréke, annyira megnyugtat ez az illat. Szinte azonnal magával ragad. Mikor a tudatom kezdene tisztulni, mert már nem elég intenzív ez a finom illat. Hirtelen újra intenzívvé válik, nem bírom felnyitni a szemeim, olyan jó. De nem is akarom. Nagyon nem. Olyan jó. Soha nem volt ilyen kellemes. Szinte magamba préselem ezt a finom illatot, beleburkolózom.

Finom simogatást érzek, engem… senki sem simogatott… soha. Mi a fene folyik itt? Vagy még mindig álmodom? Nem. Ez a finom simogatás nem álom. Szemeim hirtelen, oly erõvel pattan fel, hogy magam is csodálkozok rajta. Ki ez a férfi? Miért vagyunk ágyban? Miért fekszek… rajta?! Te jó ég! a kupi tulaja! Én… rajta aludtam olyan kellemesen? De… senki mellett sem tudok aludni! Gyorsan felülök, nem akarok tovább rajta feküdni. Ez valamiért mosolygásra készteti és Õ is felül.

-Jó reggelt – köszön fesztelenül, hogy a fenébe tudom ilyen higgadtan reagálni? Hisz Õ a tulaj itt nem?! Õ csak nem fekszik le senkivel! De… akkor… Nem! Nem gondolok semmi ilyenre.

-  J-jó… jó reggelt… Signore.- csak most látom, a köntöse alvás közben a mellkasán szétnyílt és most elsõ kézbõl csodálhatom meg fedetlen mellkasát. Fenébe érzem, ahogy pirosodom.

- Ugyan, szólíts nyugodtan Amadeonak. Örülök, hogy megismerhetlek… Lyry. – Olyan, lágyan ejti ki a nevem a fene essen belé, annyira jól esett. Felém nyújtja kezét, az enyémhez képest olyan nagy. De még is csak belecsúsztatom a sajátom, nehogy faragatlannak higgyen. Hirtelen villámcsapásként ér, ahogy megcsókolja a kezemet. De ezt csak a hölgyeknek szokás! Oh…de hát… én is lány szerepben leszek… Ohh…megint elpirultam… de legalább a kacsómat szerezzem vissza! Óvatosan kihúzom kis kacsómat a hatalmas tenyerébõl. Erre is csak egy kedves mosollyal reagál. Nevelõnõmön kivûl senki sem mosolygott rám ilyen kedven. Szinte megindít

- Éhes vagy? Már majdnem egy napja nem ettél semmit. Majdnem egy egész napot átaludtál, már más nap kilenc óra van. – Olyan furcsa. Senki mellett nem tudtam aludni. Itt meg szinte egy napot is?

– Tényleg? Én még soha nem aludtam ilyen sokat!

-Nyilván a kimerültség. Innen jobbra van a fürdõhelyiség, ha akarsz, megfürödhetd, addig én hozatok reggelit. – Lehet, igaza van. Sokat sirattam a jövõmet. Az egyetlen ajtó felé indulok ami még a szobában van, de eszembe jut, hogy a saját ruháimat még sem vehetem vissza.

– De… én nem hoztam ruhát.

- Semmi baj. Tegnap, míg aludtál vettem neked néhányat. Ott vannak abban a szekrényben.- rámutat egy szekrényre, ami külön áll a szobában, mégis beleillik a szoba hangulatába, lassan odasétálok, de ami ott talál. Az meglep. Sõt. A „ruhák” csak selyem köpenyek a zöld minden árnyalatában. De, van olyan, ami… teljesen… átlátszóak. Ugye nem kell azokat felvennem… ugye nem?!

- E-ezek köpenyek és… és némelyik át-átlátszó. – érzem ahogy arcom teljesen vörös lest, csak állok a szekrény ajtaja elõtt és bámulom azokat az átlátszó köntösöket, mire érzem hogy mögöttem áll, majd végigsimít karomon, meglep hogy egyáltalán nem taszít az érintése. Meglepõen gyengéd.

- Szerintem gyönyörû leszel bennük. De egyenlõre talán, olyat vegyél föl, ami nem áttetszõ. – Inkább nem nézek rá, igy is teljesen zavarban vagyok.

- Hozom a reggelit, aztán beszélgetünk kicsit. Jó lesz úgy? – Csak beszélgetni akar? Ennek igazán örülök.
- Jó. Én akkor…
- Persze, menj csak. – érzem, ahogy ellép mögülem. Gyorsan kikapok egy köntöst és megiramodok a fürdõ felé. Levetem ezeket a kényelmetlen ruhadarabokat és beleülök a vízzel teli kádba. Nem rég hozhatták, mert még finom meleg. Olyan jól esik. Meglepõ. Nem hittem volna, hogy ilyen kedves lesz. Mikor már kezdett kihûlni a víz, kiszállok a kádból és megtörölköztem. Néztem messzirõl azt a köntös és valahogy nem füllik a fogam hozzá. Nagyon nem. Ráadásul mikor felvettem, akkor jöttem rá halvány fogalmam sincs, hogyan kell megkötni! Valahogyan megkötöm a derekamon, hogy azért csak rajtam maradjon. Nem tervezem, hogy pucérkódok. Na már megint paradicsomokat szégyenitek a színemmel. Belépek a szobába, de teljesen üres, kicsit megnyugszom. Éppen lépnék az ablakhoz, hogy nézzem az utca forgatagát, mikor nyílott az ajtó. Õ lépett be rajta egy tálcával a kezében, amit letesz az asztalra. Mosolyogva lép hozzám közelebb arcomat megsimogatva szólal meg.

- Nagyon jól áll neked ez a szín, igazán gyönyörû vagy benne. – Hirtelen ér a dicsérete, hisz eddig a legszebb dicséret, amit kaptam, megfelelõ. Semmi több. Fejemet lehajtva passzírozok ki magamból egy igen csak hal köszönömöt, majd csak azt látom, ahogy nyúl a köntöst rajtam tartó kötõ felé. Nem! Nem akarom levenni! Hátrébb ugrok és ijedten nézzek.

- Én… én még nem… vagyis… ne-nem akarom… ­- Próbálnám elmagyarázni neki, hogy szívem szerint most a világból is kiszaladnék, mint hogy megmutassam neki testem rejtett részeit. Ujját ajkamra téve kényszerit hallgatásra.

- Nyugodj meg, nem akartam semmi rosszat, csak rosszul kötötted meg és így könnyen szétnyílhat. Ha nem akarod, hogy szétnyíljon és lássalak meztelenül, akkor fogd össze itt. Nézd, meg hogy kell, és máskor már tudni fogod! Kész is. Megjegyezted?– Azt nem akarom. Hagyom, hogy oda tegye a kezét, majd szakszerû mozdulatokkal köti meg köntösöm. Bólintok, hogy megjegyeztem. Legközelebb már meg tudom csinálni. De rögtön eszembe jut, hogy miért is kell csak a köntös. Furcsa tekintettel kezd el méregetni.

-Mi a baj? -  Nem válaszolok, csak rázom a fejem.

- Héé… mostantól mindig ki kell mondanod amit gondolsz, rendben? Ha csinálunk valamit és nem tudom, hogy neked jó vagy rossz akkor nem fog tetszeni, érted? Akkor mondd el, mi a baj?

- Nincs semmi baj, csak… n-nem ilyennek képzeltem egy… szóval nem ilyennek képzeltelek. – Nem hittem volna, hogy ilyen kedves.

– Nem ilyennek képzeltél egy kurtizánt?
- I-igen.- El vigyorodik  mire még jobban elpirulok.

– Akkor meséld el, hogy milyennek. Igazán kíváncsivá tettél!

-É…én azt hittem… hogy… szóval… egybõl engem… érted… De ha most megbocsátasz…É…én lemennék a…hova is?... A konyhába! Hagylak reggelizni! – És volt-nincs Lyry a szobába. Vöröslõ fejjel sietek a lépcsõ felé, de még itt is hallom ahogy Amadeo nevet. Lesietek a lépcsõn, majd nagy nehezen eltalálok a konyhába. Szinte magamon érzem a többiek égetõ tekinteteit. Kezdem magam veszélyben érezni. Gyorsan besitek az egyik ajtón,ahol egy kövérkés, kedves arcu nõ csodálkozva tekintett rám.

- Én…Én elnézést kérek a zavarásért hölgyem. Nem szerettem volna ily botor módon magára törni, csak…

- Oh új kurtizán vagy itt? – csodálkozva tekint rám

-É…Én nem vagyok kurtizán hölgyem. Engem… tanulni küldtek ide. – mélységesen elpirulva hajtom le a fejemet. Kedves nevetésre figyelek fel. Egyszer csak a hölgy karon ragad és az asztalhoz ültet, elém tesz egy tényár pák süteményt és egy pohár teaát. Eddig észre sem vettem, hogy éhes vagyok. Gyomrom ujjongva morran fel, mire mégjobban elpirulok, de a hölgy csak még jobban nevet.

-Adlen vagyok, és te ki vagy? – néz rám barátságosan. Elszégyellve magam ugrok fel  székrõl, majd ahogy az illem mondja, kissé meghajolva csókolom kézen.

- Lyry vagyok Hölgyem. – éppen felegyenesedem, mikor belép egy férfi, felcsillanó tekintettel mustrál végig. Még jobban elpirosodom erre, mint eddig.

-Igazuk volt a többieknek, egy igazán gyönyörû taggal bõvültünk. Mikor fogsz debütálni cicus, vagy elötte lehetek én az elsõ? – Miközben beszélt én egyre inkább hátráltam a pult felé és õ is követett, mire befejezte a mondatát már sarokba is szorított. Hirtelen mar ajkaimra, mire nem tudok semmit tenni. Hirtelen elég erõt érzek magamban, hogy ellökjem, de hirtelen feltûnik Amadeo és megment. Miután elküldte azt a másik férfit, szinte a karjaiba ugrok. Valamiért mellette biztonságban érzem magam.

Reggel nyolckor már ismét az utcákat járom. Szerettem volna ott lenni, amikor a kis tanítványom megérkezik, de sajnos el kellett mennem, mert egy új kurtizánt akarok fölvenni, de elõtte beszélnem kell vele.
Mindig vigyázok, hogy soha ne alkalmazzak olyanokat, akik nyomornegyedekbõl jöttek, mert õk általában betegek. És nem lenne jó, ha az ügyfeleink megbetegednének.

***
Az idõ gyorsan eltelt és, mire visszaérek a bordélyházba már majd nem dél van. A kocsisom, Paolo közli, hogy már körbevezette a vendégünket és ott hagyta a szobámban.
Megköszönöm neki, majd felsietek, hogy megnézzem, ott van e még, vagy már elszökött. Amint belépek, azonnal meglátom a kandalló elõtti kupacot. Közelebb lépek és látom, hogy összegömbölyödve alszik. Leguggolok mellé és kisimítok az arcából egy selymes tincset. A szeme alatt sötét árok húzódik, ami kialvatlanságra utal.
Hát… nyilván nem a tudott aludni a történtek után.
Úgy döntök, hogy ma hagyom pihenni, mert ha fáradt, akkor úgy sem lenne kedve semmihez. Óvatosan felnyalábolom és lefektetem az ágyra, majd a takarót rá borítva csendben kimegyek.

***
Egész nap nem megyek a szobámba, mert nem akarom zavarni. E helyett inkább elintézem az új kurtizán számára a helyet és beszerzek néhány dolgot Lyry számára. Fõleg ruhákat, mert azok amik az érkezésekor is voltak rajta, túl macerásak és kényelmetlenek. Finom selyemköpenyeket szerzek neki, olyat, ami gyönyörûen kiemeli majd a szemeit.
Mikorra mindent elintézek, már esteledik, ezért egy fürdõ után bevonulok a szobámba, ahol a kis szépség még mindig mélyen alszik. Lefekszem mellé, és egy ideig csak nézem az arcát a holdfényben, majd én is álomba merülök.

***
Reggel arra ébredek, hogy melegem van. Olyan, mintha a legmelegebb nyár lenne és betakarózva aludnék, pedig most tél van. Laposakat pislogva nyitom ki a szemeimet és azonnal rájövök, hogy miért van melegem.
A kis szépség félig rajtam, félig az ágyon fekve alszik. Hosszú haja beteríti az egész mellkasomat, és az oldalamhoz bújva fekszik.
Óvatosan, hogy nehogy meghúzzam, leszedegetem magamról a haját és eligazítom, de olyan puha, hogy nem tudom megállni, hogy újra és újra végig ne cirógassam.
Hirtelen kinyílnak azok a fûzöld szemeik és egy pillanatig értetlenül néz rám, de aztán tudatosul benn, hogy hol van, mert kikerekednek a szemei és azonnal felpattan.
Megmosolyogtat ez a viselkedés, majd lassan én felülök az ágyon.
- Jó reggelt.
- J-jó… jó reggelt… Signore.
A hangja remeg, de talán csak zavarban van.
- Ugyan, szólíts nyugodtan Amadeonak. Örülök, hogy megismerhetlek… Lyry.
Felé nyújtom a kezem, õ pedig tétovázva, de elfogadja. Közelebb húzom magamhoz és apró csókot lehelek a kézfejére, mire zavartan elhúzza elõlem.
Mosoly kúszik az ajkaimra az ártatlan viselkedése láttán, de nem szólok semmit.
- Éhes vagy? Már majdnem egy napja nem ettél semmit. - értetlenül néz rám, ezért folytatom – Majdnem egy egész napot átaludtál, már más nap kilenc óra van.
Kikerekednek szép szemei. – Tényleg? Én még soha nem aludtam ilyen sokat!
- Nyilván a kimerültség. Innen jobbra van a fürdõhelyiség, ha akarsz megfürödhets, addig én hozatok reggelit.
Elindul, de aztán az ajtóban megtorpan. – De… én nem hoztam ruhát.
- Semmi baj. – mondom mosolyogva – Tegnap, míg aludtál vettem neked néhányat. Ott vannak abban a szekrényben.
Rámutatok, majd amíg õ megnézi õket, én felkelek az ágyból és kinyitom az ablakot.
- E-ezek köpenyek és… és némelyik át-átlátszó. – milyen könnyen zavarba jön.
Mögé állok és végigsimítom a karjait. Egy kicsit megfeszül, de mikor nem teszek semmi mást hátra pillant rám.
- Szerintem gyönyörû leszel bennük. De egyenlõre talán, olyat vegyél föl, ami nem áttetszõ. – elkapja rólam a tekintetét, de még látom, hogy fülig vörösödött.
- Hozom a reggelit, aztán beszélgetünk kicsit. Jó lesz úgy? – nem fogok rögtön neki tanítani, mert jelenleg úgy néz ki, hogy még attól is sikítva menekülne, ha meztelenül látni.
- Jó. Én akkor…
- Persze, menj csak. – elengedem és ellépek, õ pedig azonnal kiiramodik a szobából. Felsóhajtva konstatálom magamban, hogy ez nem lesz egyszerû. Ez a fiú olyan ártatlan, hogy még attól is elpirul, ha minden hátsó szándék nélkül megérintem.
Fokozatosan kell õt hozzászoktatnom magamhoz, mert azért én sem vagyok egy szörnyeteg, hogy egy ártatlan fiúra ráerõltessem magam.
Bár nem tudom, hogy vonzódik e egyáltalán a férfiakhoz, mert ha nem akkor tényleg bajban lesz.
Rendbe szedem magam és kilépek a folyosóra, majd az étellift mellett meghúzom a csengõt. Pár percig várok, majd hallom, hogy a szakácsnõ fölküldi a reggelit. Tegnap már meghagytam neki mit készítsen, remélem Lyrynek is ízleni fog. Illatos édes sütemény pudinggal és csokoládéval, valamint fahéjas tea. Egy igazán ínycsiklandozó reggeli.
Mikor visszaérek a szobába õ már ott áll az ablakban, nekem háttal, de ahogy meghallja az ajtó nyitódását, felém fordul.
Leteszem a tálcát és tetõtõl talpig végigmérem. Egyszerûen lenyûgözõen néz ki ebben a zöld selyemköpenyben.
Közelebb lépek hozzá és megsimogatom az arcát. – Nagyon jól áll neked ez a szín, igazán gyönyörû vagy benne.
Elvörösödve lehajtja a fejét, majd nagyon halkan egy köszönömöt motyog. Elmosolyodom, de ahogy lefelé pillantok, észreveszem, hogy a köpeny kötõjét nem jól kötötte meg. Nyilván nem hordott még ilyen ruhadarabot.
Odanyúlok, hogy kibontsam a csomót, mire azonnal hátra ugrik, és riadt tekintettel néz rám.
- Én… én még nem… vagyis… ne-nem akarom…
Tudom, mire gondol, de nem hagyom, hogy befejezze. Egyik ujjamat a szájára simítom, mire rögtön elhallgat. Elmosolyodom és elmondom, neki, hogy nem levetkõztetni akartam.
- Nyugodj meg, nem akartam semmi rosszat, csak rosszul kötötted meg és így könnyen szétnyílhat.
Újra felé nyúlok, de még mindig a ruháját szorongatja. Felsóhajtok. – Ha nem akarod, hogy szétnyíljon és lássalak meztelenül, akkor fogd össze itt. –oda teszem az egy kezét, mire azonnal összeszorítja az anyagot.
Lassan kioldom a csomót, de vigyázok, hogy ne nyíljon szét az anyag, mert így is remeg a teste. A végén még összeesne az ijedségtõl.
- Nézd meg hogy kell, és máskor már tudni fogod! – lassan megkötöm, majd még egyszer átcsavarom a derekán, és újra megkötöm, végül pedig egy masnit formálok belõle.
- Kész is. Megjegyezted?
Bólint, majd furcsa tekintettel kezd el méregetni. Felhúzott szemöldökkel nézek rá és megkérdezem, hogy mi a baj, de csak megrázza a fejét.
- Héé… mostantól mindig ki kell mondanod amit gondolsz, rendben? Ha csinálunk valamit és nem tudom, hogy neked jó vagy rossz akkor nem fog tetszeni, érted? – bólint. – Akkor mondd el mi a baj?
- Nincs semmi baj, csak… n-nem ilyennek képzeltem egy… - zavartan elfordult - … szóval nem ilyennek képzeltelek.
Értem már mit akar. – Nem ilyennek képzeltél egy kurtizánt?
- I-igen.
Elvigyorodom. – Akkor meséld el, hogy milyennek. Igazán kíváncsivá tettél!

Már megint üvöltöznek egymással, egyre nehezebben viselem. Rólam, rajtam veszekednek. Anyám simán eladna a kupiba, hogy szajhaként visszafizessem apám adósságát. Apám türelemre inti, mert az a vénember, aki legutóbb itt járt azt mondta neki, hogy szemre való vagyok, csak tapasztalatlan. Nem értem. Miért kellene alig betöltve nagykorúságom évét, szajhákat megszégyenítõ mennyiségû férfi ágyában henteregnem. Pedig úgy néz ki, én voltam rosszul tájolva. Az egyik szolgát elküldik valahova, látom lélekszakadva kirohanni a kapun. Nem telik bele sok idõ, mire ismét hallok a szobám ablakából, ahogyan közeledik, arcán furcsa fintorral.

-Na idefigyelj, te mihaszna. Hamarosan idejön az egyik kupi tulajdonosa megnézni azt a csenevész tested. Ha szerencséd van, akkor megfelelsz neki és kitanít, de ha nem…- szemei sötét csillogásából tudom, mi lenne, megint addig verne, amíg el nem ájulnék. Jobbnak látom nem ellenkezni. De, nem akarok annak a vénembernek a szajhája lenni. Már akkor a hányinger kerülgetett mikor csak eg szobába kellett lennem vele. Nem, hogy odaadjam neki a testemet, vagy akár meg is csókoljam… Nem! Inkább a halál! Egy óra , vagy talán kettõ telt el azóta, hogy a szolga hazatért, máris jön egy kocsi. Az ablakhoz lépve nézem, ahogy kiszáll egy jól öltözött férfi. Biztos értem jön!  A gondolatom végére sem érhetek, mire beront anyám, letépi rólam az otthoni ruházatomat, majd szinte rám erõszakolja az ünneplõs ruhámat, hajamból kitépi a szalagot, kicsit sem finomkodva kezdi el fésülni, hogy a láthatatlan nem létezõ csomókat kiszedje belõle. Percekkel késõbb magamra hagy, megtépázott frizurámmal. Azt hiszem,senkit nem érdekel, hogy akarom-e ezt vagy sem. Hiába is lenne ez az összeg, amit kapnak értem. Apám kártyázási szokásai, anyám szeretõi szinte egy hónap alatt felemésztik. A tükörbe szinte magamra sem ismerek, bõröm fal fehér. kezeim akár megboldogult nagyapámnak úgy remeg. Hirtelen nyit be a nevelõnõm, ami az arcán van szinte a lelkembe tipor. Egyszerre szánakozó, szomorú, sajnáló. Sohasem akartam megélni, hogy így nézzen rám. Adeline gyermekkorom óta ismer, szinte… nem Õ nevelt fel. Vér szerinti szüleimnek csak megfoganásomhoz van közük. Hozzám sohasem volt. Próbál nyugtatni, de szinte rá sem figyelek. Lelki szemeim elõtt már látom jövõm. Annyira sem vonz ez az egész, mint éhezõt a szemét. Mielõtt felzokognék nyomorú jövõm miatt, inkább bebújok a szeretõ karok közé, amíg megtehetem. Ijesztõ, hogy ki akarnak tanítani a férfiak szeretésére. Pedig még Nõket sem szerethettem soha. Apám ront be a szobámba, karomat megragadva kezd el vonszolni a lépcsõ felé, le egészen a társalgóba, ahol szinte leszobrozok. Ez a férfi sehogy sem illik be a róla kialakított képembe. Fiatal és erõs. Tán csak pár évvel idõsebb nálam. Nem úgy tûnik, hogy hiányoznának fogai vagy hogy áporodott szaga lenne. Bõre sem ráncos vagy ijesztõen foltos. Haja sokkal világosabb az enyémnél, szinte már fehér. De neki még ez is jól áll. Szemeiben sincs az-az ijesztõ, menekülésre ingerlõ csillogás.

- Gyere közelebb, kérlek! Csak nyugodtan, nem foglak bántani.– A hangja is kedves. De az Istenért sem akarok a közelébe menni. Hisz mégis csak az Õ segítségével kell ahhoz az… emberhez mennem. Nem akarsz bántani?! Testem férfiakhoz szoktatása, ha jól tudom nem lesz egy kellemes élmény. Azt meg igen csak nevezhetjük bántásnak. Már éppen lépnék egyet hátra, hogy elszeleljek, mire apám az idegen felé taszít.  Lépek párat felé szigorúan lehajtott fejjel, semmi pénzért nem néznék a szemébe. Talán félnék?  Talán ebben a helyzetben ez meg bocsátható bûn részemrõl. El kezd körülöttem körbe-körbe járkálni. Érzem, ahogy kutató tekintete szinte levetkõztet, minden egyes porcikámat feltérképezve.

- Holnap délelõtt tíz órára hozza el hozzám és a megegyezettek szerint egy hónapig ne látogassák. - Hirtelen szólal meg, hát elvisz?! Kérem, mondja azt, hogy alkalmatlan vagyok! Ne… Adeline szinte vonszol vissza szobám rejtekébe, ahol már nem tudok gátat vetni könnyeimnek. Az ölelõ karok szorításában Már nem is szeretnék nekik ellenállni. A magukat szüleimnek nevezhetõ egyedek boldog kacajuk, kiáltásaik, mi szerint végre hasznomat is veszik, még ha szajhaként is. Még inkább meg indítja könnyeim csatornáját. Egész éjjel Adeline karjaiba csimpaszkodtam, míg el nem jött a reggel. Apám még mindig részegen ront be szobámba majd hajamnál fogva kezd el rángatni ki a kertbe, majd szinte behajít a kocsiba. Ebben az egészben szinte egy j dolog van. Meg szabadulok tõlük, de Adeline mi lesz veled?! Én kedves anyám. Kérlek, vigyázz magadra! Szerettelek. Nem tudom mennyit utazhattunk, mire megállunk. Nem várok arra, hogy kinyissák nekem az ajtót. Hisz most már nincs igazán rangom, sõt már semmim nincsen. Csak a rajtam lévõ méregdrága ruhák. A kocsis meglepõdve, megilletõdre néz rám. Nem tehetek róla, de megmosolyogtat. Mondhatni még jobban meglepõdik mikor halványan rá mosolygok, fõleg mikor hozzá is szólok.

-Elnézést Signore, merre kell mennem? – Nem, még mindig nem törõdtem bele sorsomba. De Õ aztán semmit nem tehet róla.

- Kövessen, kérem Signore.

- Mondja, Signore. kihez igyekszek éppen? Nem sokat árultak el nekem.

- A Signore-t szerencsére barátomnak mondhatom, így róla csak jót tudok mondani, ne féljen ennyire. - Vereget lágyan hátba nevetve. Félelmem még így is érthetõ szerintem. Sorsom ezen túl egy vénember perverz karmaira van bízva. Itt meg az õ boldogítását tanulom meg. – A Signore még nem tartózkodik az épületben, így ha megengeded, körbevezetlek. Rengeteg termen keresztül vezet végig. Mindegyik ízlésesen van berendezve, meglepõen ízlésesen. Nem lepukkant kéjlak, ahogy én gondoltam.

– Ez lesz az Ön szobája. - nyit be egy egészen tágas szép szobába. Egészen tetszik. Fõleg az a sok szõrme a kandalló elõtt és az ágyon. A kandalló elõtt ülve merülök gondolataimba, tán aludni is kellett volna éjjel, mert egész sokszor csukódnak le szemeim a lángnyelveket figyelve. Már csak azt érzem, ahogy lassan elterülök a szõrmén és lecsukódnak szemeim.

A hûvös éjszaka szinte minden embert elkergetett az utcákról, már csak a koldusok és az otthontalanok poroszkálnak itt-ott.
A nemesek által lakott utcákat, utcaseprõ gyerekek tisztítják meg minden este, hogy másnap ismét bepiszkolják a gazdagok sáros hintói és fogatai.
Ritkán járok errefelé, mert nem szívesen látják erre a magamfajtát. Féltik a titkaikat, hiszen egy bordélyház tulajdonosa szinte a város összes kéjenc gazemberének tudja a legnagyobb titkát. Ezért is járnak oly sokan az én bordélyházamba. Mert onnan soha nem szivárog ki semmi és soha nem derül ki a legtiszteletreméltóbb polgárról sem, hogy ott járt.
Éppen ennek és a hírnevemnek köszönhetem, hogy ma éppen az egyik nemes család udvarháza felé tartok, akik nagy titokban idekérettek. Általában nem járok senki kedvébe, de most kíváncsi lettem, hogy vajon mit akar a nemes Gardi család feje egy hírhedt kurtizántól.
Megáll a kocsi a ház elõtt, és ahogy kiszállok belõle, szinte rögtön elém toppan egy szolga és viszolygással a tekintetében végigmér.
- Kérem, kövessen Signore!
Elmosolyodva követem a dölyfös szolgát, aki ha tudná, hogy valójában mennyire fölötte állok rangban, már halott lenne. Jelenleg azonban egy csöppet sem érdekel a véleménye. Bekísér egy díszes fogadószobába ahol egy idõsebb úr áll itallal a kezében.
Amint belépek, azonnal felém fordul, és ingerült mozdulatokkal leteszi a poharat, majd elém siet.
- Már vártam önt, Uram! – hangja egyáltalán nem árulkodik arról a tiszteletrõl, amirõl a szavai.
- Csak Amedeo, ha kérhetem. – negédesen rá mosolygok, majd helyet foglalok egy kényelmesnek tûnõ heverõn. – Nos, Signore, miben lehetek a szolgálatára!
Idegesen babrálni kezd, majd megszólal. – Az ügy nagyon is kényes, ezért szeretném, ha kettõnk között maradna.
- Ez csak természetes, Signore! Mi lenne az-az ügy?
Ismét ideges babrálás, majd leül egy távolabbi heverõre.
- Van egy fiam, a neve Lyry Gardi, akit… nos… szeretném, ha kitanítaná arra… arra amit egy szeretõnek tudnia kell.
Felhúzott szemöldökkel nézek rá, mert több mint furcsának találom a kérést. Egy nemes fiút nem szoktak odaadni valakinek, hogy faragjon belõle kurtizánt. Nem értem.
- Már megbocsásson, Signore, de… ha jól értem azt akarja, hogy kurtizánt neveljek a fiából?
A hangom és a tekintetem is hitetlenkedõ.
- Idegesen a szemembe néz és magyarázkodni kezd. – Nem, nem azt akarom. Mármint… persze, tanítsa ki. De csak egy hónapot töltene magánál, és azután… egy tekintélyes úr venné magához.
Hm… most már értem. Vagyis eladta a fiát egy perverz, kéjencnek és nekem kell kitanítanom õt. De van itt egy kis probléma…
- Signore, én nem vállalok hosszabb távú szolgálatot…
A szavamba vág, és nem hagyja, hogy befejezzem. – Megfizetem az idejét. Busás hasznot remélhet, ha megteszi, amit kérek, és az adósa leszek.
Feláll és elém tesz egy ékszeres dobozt. Egy szó nélkül felnyitom, és amikor meglátom, hogy nõi és családi ékszerek vannak benne, bebizonyosodik a gyanúm. Ez egy kétségbeesett lépés egy elszegényedett nemestõl.
Egy kicsit gondolkodom, majd válaszolok.
- Rendben, tanítom a fiát, de elõtte tudnom kell néhány dolgot.
- Kérdezzen!
- Hány éves a fiú, Signore?
- Húsz.
- Tudja, hogy mire készül és nem fog elszökni? Mert ha ez megtörténik, nem vállalok felelõsséget. Nem fogok utána kutatni a városban.
A hangom szigorú, mert mindent szót komoly gondolok. Sem idõm sem kedvem egy elcsatangolt fiú keresése.
- Biztosíthatom, hogy nem fog elszökni.
- Rendben. Az egy hónap alatt szeretném, ha senki sem látogatná és ne árulják el, hogy nálam van. Nem szeretnék ilyen jellegû pletykákat hallani.
- Természetes, ez az én érdekem is.
Nyájasam elmosolyodom és fölállok. – Akkor… azt hiszem mindent megbeszéltünk. Már csak szeretném látni a fiút.
Signore Gardi bólint, és rögtön elsiet. Kíváncsi vagyok erre a Lyry Gardira. Nyilván nem lehet csúnya, ha valaki annyit fizetett érte, hogy elég legyen egy fényûzéshez szokott nemesnek. Bár, ha az öregrõl szóló pletykákat nézem, akkor az a vagyon sem fog sokáig tartani.
Gondolataimból kiszakít a közeledõ lépések zaja és mikor felpillantok, szinte levegõt is elfelejtek venni. A leggyönyörûbb teremtés áll elõttem, akit valaha láttam. Az arca csodaszép, a termete tökéletes, karcsú és formás. A lábai hosszúak és a haja… mint leomló selyem, ahogy szétterül a vállán.
Mikor a szemébe nézek, látom benne a félelmet és zavart. Az arca is egészen sápadt, a kezei pedig remegnek. Tehát az apja, már mindenrõl beszámolt neki.
Lágy hangon szólalok meg, mert nem akarom elijeszteni.
- Gyere közelebb, kérlek! – nem mozdul, csak remeg, mint egy halálra rémisztett kiscica. – Csak nyugodtan, nem foglak bántani.
A hangom még mindig lágy, de most sem mozdul. Úgy látszik az apja megelégelte a várakozást, mert taszít rajta egyet, a fiú pedig lassan elindul felém. Mikor közelebb ér lehajtja a fejét és rám sem néz. Körbe járom a reszketõ alakot, de bárhonnan nézem, mindenhol tökéletes.
Ismét elé állok és gyengéden megemelem az állát a kezemmel. Belenézek azokba a hihetetlenül zöld szemekbe, mély duruzsoló hangon szólalok meg. – Gyönyörû vagy, Lyry.
Egy pillanatra zavar jelenik meg a szemeiben, majd ismét lehajtja a fejét. Érdekelne, vajon a hangja is olyan gyönyörû e, mint a külseje.
Az apja felé lépek, aki türelmetlenül toporog az ajtóban.
- Holnap délelõtt tíz órára hozza el hozzám és a megegyezettek szerint egy hónapig ne látogassák. – A háttérbõl egy elcsukló hangot hallok, de már nem tudok rá figyelni, mert az apja a kezembe adta az ékszeres dobozt és már vezetett is kifelé.
- Ott lesz, majd elküldöm az egyik szolgával, addig is minden jót Amadeo.
- Magának is, Signore! – a hangom gúnyos, de nem veszi észre. Gyûlölöm az ilyen pökhendi gazdagokat. Azt hiszi övé a világ, közben pedig ezt a gyönyörûséget kell eladnia, hogy megmaradjon a birtoka.
A kocsis visszavisz a bordélyházba, majd azonnal elhajt. Az impozáns háromemeletes fényûzõ házról senki sem mondaná meg, hogy bordélyház, mert azok általában egy piszkos környéken állnak és beteg kiöregedett kurtizánok árulják a testüket fillérekért. De ebben a házban gyönyörû, fiatal és ápolt lányok és fiúk vannak, akikért busásan fizetnek az ide látogató gazdag urak és hölgyek.
Néhány kurtizán itt lakik, de sokan saját házat tartanak fenn a befolyó pénzbõl.
Az alsó szinten vannak a fogadószobák és a külön hálótermek ahol a vendégeket fogadják. A második emeleten a kurtizánok lakrésze, a harmadikon pedig a saját lakrészem, ahová senkinek sincs bejárása.
Felmegyek a szobámba és gyorsan ledobálom magamról az utcai viseletet és fölveszek egy könnyû selyemköpenyt. Eszembe jut a fiú és, hogy kell neki helyet találnom, de végül úgy döntök, hogy itt fogom elszállásolni Lyryt is.
Az lesz a legjobb, mert minél hamarább hozzám kell szoknia, ha tanítani akarom. Ha pedig lenne egy saját szobája, félõ hogy elõ sem akarna jönni.
Felidézem magamban a szépségét és elmosolyodva simogat meg a puha prémet az ágyamon. Igazi élvezet lesz neki megtanítani mindemt.