Egy apró puszit lehel az orromra, majd rögtön a legérzékenyebb pontjaimat kezdi kényeztetni el kényeztetni azokkal az ügyes kis ajkakkal. Nem rejtem el elõle, hogy mennyire élvezem amit csinál, fõleg amikor a kulcscsontomon nyal végig, majd meg is harapdálja. Még ha akarnám se tudnám visszafogni a testem remegését és a nyögéseket, amiket kivált belõlem.
A mellkasomat is hasonló figyelemben részesíti, de amikor elpirulva hajol a férfiasságom fölé - ha ez lehetséges - még jobban felizgatott, mint eddig. Ujjaimat ösztönzõleg a hajába bújtatom és nem is tétovázik tovább.
Forró nyelvével érintve kerget az õrületbe, de amikor felbátorodva az ajkai közé fogad, nagyon kell koncentrálnom, hogy nem élvezzek el azonnal. Pár perc múlva már érzem, hogy nem bírom tovább tartani magam és próbálnám kinyögni, hogy húzódjon el, de ekkor mélyen megszívja a már lüktetõ vágyamat és ez már több volt, mint amit még kibírtam volna.
Mély nyögéssel elélvezek a forró szájába. Mikor kinyitom a szemem a bûnbánó arca tárul a szemem elé, de amilyen kielégült állapotban vagyok, nincs erõm elgondolkodni, hogy miért is. Hangosan zihálva próbálom visszanyerni a normális légzésemet és amikor már viszonylag egyenletesen szedem a levegõt fölnyitom a szemem, hogy bocsánatot kérjek az én Angyalkámtól, amiéért nem figyelmeztettem idõben.
Amint meglátom, hogy mellém bújva békésen alszik mint egy kiscica, kirobban belõlem a nevetés, ami önfeledt és megkönnyebbült is egyben, mert olyan boldognak érzem magam, mint eddig még soha.

***

Az elkövetkezõ három nap olyan, mintha a földre szállt mennyországban élnénk. Lyry teljesen kivirul most, hogy elszállt a feje fölül a kegyetlen végzete. Ha lehet csak még gyönyörûbbé tette õt a boldogság, amit néha nem is értek, hogy hogyan érezhet, bár én is olyan elégedettséget érzek mellette, ami eddig nem tapasztaltam.
Az is újdonság, hogy – bár egyre több idõt töltünk az ágyban – nem tudom megunni a testét és a reakcióit. Minden porcikáját imádom és alig várom, hogy újra és újra felfedezzem õket.
Még nem mentünk tovább a simogatásnál és a kényeztetésnél, de nagy elégedettségemre az én kis Angyalkám egyre magabiztosabb szeretõ. Végre kezd olyan lenni, amilyen lehetett volna, ha nem abban a pokoli családban élt volt. Magabiztos, gyönyörû és érzéki.
Kopogás hallatszik az irodám ajtaján ezért leteszem a kezemben tartott könyvet.
- Tessék! – Paolo, az egyik barátom és egyben a kocsis siet be és látom rajta, hogy ideges. – Mi történt?
- Amadeo, még nem biztos, de az utóbbi napokban, mintha valaki figyelné a bordélyház bejáratát.
- Mibõl gondolod?
- Ha kinézel az ablakon a szomszédos ivó elõtt áll egy fekete hintó. Már három napja ott áll és csak egy férfi mászkál belõle ki-be.
Odalépek az ablakhoz és kinézek. Valóban ott áll a hintó, de nem látok körülötte se kocsist, se inast, akik esetleg egy nemes úr ott tartózkodását jeleznék. De akkor ki és miért figyeltetne egy bordélyházat?
- Tartsd szemmel azt a kocsit éjjel nappal és ha elhagyná a helyét kövesd.
- Rendben, addig megkérem Federicot, hogy helyettesítsen.
Bólintok, õ pedig távozik, magamra hagyva engem a gondolataimmal. Szerencsére már nem sokáig kell nélkülöznöm a társaságot, mert Lyry, hatalmas mosollyal az arcán és süteményes tálával lép be az ajtón…

***

Még két napig el sem mozdul innen az a hintó, csak egy másik férfi jelenik meg és beszél az inasnak tûnõ férfival, aki a kocsit használja. Paolo követte a férfit, aki nem máshoz, mint a drága Signore Marchoz sietett. És ez nem jó. Nagyon nem.
Az az ember iszonyú dühösen távozott innen és úgy emlékszem azt mondta, hogy még nem végeztünk. Mit tervez vajon?
És ami még fontosabb, nekem vagy Lyrynek akar ártani?
Neki eddig még nem mondtam semmit bár, olykor rákérdezett már, hogy miért vagyok ideges. Nem akartam megijeszteni, mert olyan boldog volt mostanában…

***

Az elkövetkezõ két napban szinte alig alszom, mert aggódom az én Angyalkámért. Mikor már attól tartok, hogy a forgolódássommal felébresztem, inkább a dolgozószobába vonulok.
A kocsi még mindig ott áll, de nem látom, hogy van e benne valaki. Ahogy egyre csak azt nézem folyton azon jár a fejem mit akarhat az a vénember. Végül már annyira ideges leszek, hogy arra jutok, Lyrynek el kell mennie egy idõre. Nem kockáztatok, ha az õ biztonságáról van szó. A firenzei birtokomon biztonságban lesz.
De hogy jut ki a házból, úgy, hogy ne vegyék észre?

Egy fél órás járkálás után a folyosón eszembe jutott egy lehetõség, ezért szóltam a még mindig õrködõ Paolonak, hogy amint a hintó odébbáll azonnal vigye el Lyryt.
- De mégis hová vigyem õt hajnalban? Minden fogadó zárva!
- Nem fogadóba viszed, hanem Firenzébe. Signore Vinchenzo birtokára. – azt sajnos nem mondhatom el neki, hogy az a birtok az enyém.
- Ki az-az úr?
- Egy régi ismerõsöm, de most nem fog otthon tartózkodni, csak az anyja. Mondd addig, hogy õ az új inasa míg érte nem megyek.
- Láttam már azt az asszonyt, tudod a szakácsnõ egyik távoli unokatestvérem.
Hm, ezt nem is tudtam. Még megbeszélünk néhány, majd elküldöm, hogy ébressze fel az én Angyalkámat.
Mikor felsietett én a kurtizánok szobái felé siettem és felébresztettem az egyik fiatal lányt, Vittoriát. Ennek a lánynak ugyanolyan színû haja van, mint Lyrynek, így azt fogják hinni, hogy õ hagyja el a házat.
- Vegyél egy köpenyt, de a hajad látszódjon és a kocsiba. – nem fogják észrevenni a cserét, mindaddig, míg rajta van a köpenye. Én közben magamra vettem Paolo kesztyûjét és az úti kabátját, majd a lovas ostort felkapva a bakra ültem és vártam Vittoriát.
Ahogy megbeszéltük a világos haja még a hajnali derengésben is látszott, és miután beült azonnal indultam. Néhány pillanat múlva az eddig üresnek tetszõ hintó is elindult, majd mikor már a harmadik utcát szeltük mellénk vágtatott.
- Állj! Állítsa meg a hintót!
Megálltam és a szabad kezemet a kabát alá csúsztatva megragadtam a mindig magamnál tartott ékköves tõrt. – Miben segíthetek Signore?
Mellé ugrom a bakról és várakozóan nézek rá.
- Signore Marc utasítására magammal kell vinnem a fiút. Ha kedves az élete, akkor nem akadályoz! – a kezét a kardjára simítja én pedig megadóan hátrálok egy lépést, míg a férfi kinyitja a hintó ajtaját. Ekkor a háta mögé ugrom és a torkának szorítom a kezemben tartott kést.
- Mondja meg az urának, hogy tegyen le a bosszújáról, mert Lyryt soha nem fogja megkapni! – mondana valamit, de csak megszorítom a kést a nyakánál – Megértette?!
- I…igen…
A dühös ábrázatával mit sem törõdve elveszem a kardot az oldaláról, majd a biztonság kedvéért még belelöktem a vízbe. Így legalább nem támadhat hátba.

***

A bordélyházba visszaérve egy csomó elintéznivalóm volt, mert még ma este el akartam hagyni Velencét.
Még csak fél napja ment el, de máris mennyire hiányzik a jelenléte, a mosolya és az érintése. Jobb is lesz ha sietek, mert nem fogom sokáig kibírni nélküle.
Már csak az a kérdés maradt hátra, hogy ki fogja vezetni a bordélyháza, de a barátom, Marco, erre is megadta a választ. Ki másra bízhatnám, ha nem rá, aki amúgy is gyakran megfordul itt. Ha akarja bezárja, ha nem akkor megbízhat valakit a vezetésével, vagy akár õ maga is vezetheti. Nekem mindegy.
Gyorsan összepakolom a holmimat, mert nem szándékozom ide visszajönni. Valamiben igaza volt Marconak. Lyry sokkal többet kaphat tõlem, ha nem egy kurtizán szeretõje lesz, hanem Signore Amadeo Vinchenzo kedvese. A birtokom tökéletes hely lesz a számára, mert igazán gyönyörû hely. Az egyetlen hiba a számításban az anyám lesz, mert õ mindig botrányosnak tartott engem és a viselkedésem is. Ez azonban a legkisebb mértékben sem érdekel. Ha valami sérti a szemét, akkor majd keres magának másik lakhelyet.
Elõkerestem a szekrényem mélyére temetett vörös bársonydobozkát és felnyitottam. A már olyan régen nem használt nemesi gyûrû volt benne a családi címerünkkel, ami most újra felkerül a helyére.
Az egyik szolgálót elküldtem, hogy vegyen egy olyan hintót, amilyet a nemesek használnak, én pedig felöltöttem egy díszes, elegáns vöröses-fekete kabátot és inget.
Anyám nagyon figyel a külsõségekre, amik nekem egyáltalán nem számítanak, de nem akarok veszekedni rögtön a megérkezésemkor. Már alig várom, hogy újra láthassam Lyryt, így nem fogom dühöngésre pazarolni az idõmet.

***

A két napig tartó út során csupán egyszer álltunk meg egy fogadónál egy fürdõért és ennivalóért, de amúgy csak akkor voltam hajlandó lassítani a tempón, amikor már tényleg szükség volt egy kis pihenõre.
Ahogy egyre közelebb értünk a birtokhoz a testem szinte bizsergett az izgatottságtól, hogy újra megérinthetem. Már ez a három nap is pokol volt nélküle és soha többé nem akarok külön válni tõle. Most már tudom, hogy szeretem, annyira, mint még soha senkit és nem is fogok rajta kívül más iránt így érezni.

Abban a pillanatban mikor a hintó begördült a birtok és elég rögtön észrevettem õt, ahogy a virágoskertben sétálgat. Gyönyörû mint mindig, még akkor is ha egy inas ruháját viseli. De már nem sokáig…
Kiszállok, de amikor újra rápillantok már lehajtott fejjel törölgeti a szemeit. Az én érzékeny Angyalkám.
Elé lépek és finom mozdulatokkal letörlöm a könnyez, mire döbbenten kapja rám azokat a csodásan zöld szemeket és egy pillanat alatt jelenik benne rengeteg érzelem. Aggodalom, boldogság, megkönnyebbülés…
- A..Ama..Amadeo! Istenem, hát jól vagy?! – a karjaimba veti magát amitõl a szívem mintha ki akarna szakadni a helyérõl – Drága Amadeom,mond jól vagy?? Mi történt?
Biztos aggódott, ismerem már annyira, hogy tudjam rögtön a legrosszabbra gondol, de ezzel még rá érünk foglalkozni, most csak õ számít. Belesimítok a selymes tincsebe és az ujjam megakadnak az ajándékomban. Errefelé nem szokatlan, hogy a nemes férfik fülbevalót hordanak, de mindig csak egyet a jobb fülükben. A kezére pillantok, keresve a szeméhez illõ smaragdköves gyûrût, de csak egy púpot látok a kesztyûje alatt. - Rossz helyre tetted, Angyalom.
Ezt a gyûrût mindenkinek látnia kell, mert ez egy régi családi ékszer és hogy viseli, az azt jelenti, hogy hozzám és a családomhoz tartozik. Lehúzom a kezérõl a kis kesztyût, majd elégedett mosollyal egy csókot lehelek a kézfejére.
- De…de meg fogják látni, és az úrnõ…
- Ne foglalkozz most az úrnõvel, te többé már nem vagy senki szolgálója, csak az én kedvesem. – hevesen z ajkaira tapadok és beleadom a csókba az összes vágyamat, amit eddig a hiánya miatt éreztem. Végre újra érezhetem az édes ízét, a nyakamba kapaszkodó kis kezeit.
- Amadeo! Még is mit mûvelsz?! Ereszd el azonnal az inasomat! Hogy merészelsz ilyen szemérmetlen bûnös viselkedést…
Anyám felháborodott hangja töri meg a pillanatot, mire Lyry úgy ugrana el tõlem, mint egy riadt kis nyuszi, ha hagynám. A derekát átkarolva élveteg mosollyal nézek a dühtõl vöröslõ asszonyra.
- Régen láttam anyám. Hogy szolgál az egészsége?
- Anyám…? – motyogja Lyry hitetlenkedõ, döbbent tekintettel, amin csak elmosolyodom és közelebb hajolva a fülébe súgok.
- Késõbb mindent megmagyarázok szerelmem. – mikor kimondtam, csak utána tudatosult bennem, hogy hogy is szólítottam, de most erre sajnos nincs idõ.
- Mit keresel itt? – a hangja szemrehányó, mint mindig velem szemben.
- Ez még mindig az én birtokom anyám, akár tetszik önnek, akár nem. Õ pedig… - lenézek Lyryre - … a kedvesem, aki itt fog élni velem.
A hangom ritkán ilyen komoly, de ebbõl nem engedek. Akármennyire is nem tetszik neki, akkor is így lesz.
- Ez a kedves fiú a te egyik… kurtizánod?! – undorodva elhúzza a száját, de amivel rögtön sikerül feldühítenie.
- Ne merészeld így nevezni! Õ ugyanolyan nemes mint te és ha még egyszer…
- Amadeo, kérlek ne veszekedjetek. – kis kezével a mellkasomra simít, amivel belém fagyassza a szót – A…a Signora nagyon kedves volt velem… és én nem akarom, hogy miattam összevesszetek.
Édes kis Angyalka… mi már azóta össze vagyunk veszve, hogy egy fiút hoztam haza szeretõnek, majd megjelentem vele egy társasági eseményen. De ha õ ezt akarja, akkor türtõztetem magam.
- Anyám, ha megbocsát most visszavonulnék egy idõre, mert kifárasztott az utazás. – a válaszát meg sem várva elindulok a hatalmas udvarház fel Lyryvel együtt. Valójában egyáltalán nem vagyok fáradt, csak rettentõen vágyom a szerelmem társaságára. Minden téren…

Könnyeimmel küszködve pakoltam bele a holmijaimat, azt a keveset amit ide hoztam. Talán majd ott hasznukat lelem ezeknek a flancos ruhanemûknek. De nem sokáig tudok gátat szabni könnyeimnek, megállíthatatlanul törnek elõ. Nem akarom magára hagyni Amadeot... A szívem szinte kiszakad a mellkasomból annyira fáj... fáj, hogy nem maradhatok mellette. A szoba összes kis zugát bejárom búcsúzóul, kicsit elidõzõk a kandalló elõtt, ami a kedvenc helyem lett ebben a szobában. Még jobban lelomboz, hogy árulkodó könnyeimnek alig tudok megálljt parancsolni. Az ágyon ülve meredek magam elé, nem akarok gondolataim csapdájába esni és eltévelyedni érzelmeim vad folyamán. Hirtelen nyílt ki az ajtó amin Amadeo lép be gyönyörû arcán mosollyal, ami egybõl lehervad miután szemeimbe néz, ennyire kisírtam volna õket?

-Luciano félreértette, amit hallott. Nem kell elmenned innen, ha nem akarsz, mert most már szabad vagy és azt tehetsz amit csak akarsz. - lágy hangjára és mosolygós gyönyörû arca nem hazudik nekem... de...akkor?
- De… de ez hogy lehet? Az apám eladott… és az a férfi…
- Amiatt már nem kell aggódnod. Többé nem tarthat rád igényt, most már csak azt teszel, amit szeretnél.
- Én… itt maradhatok… veled?
- Ameddig csak szeretnél Angyalka. Ha rajtam múlik, örökre mellettem maradsz.  – közelebb hajol hozzám és egybõl megcsap a belõlle áradó rózsa illat, majd amint teljesen felfogom amit mondott, hogy Vele maradhatok testemen akár egy villámcsapás árad szét a mindent elsöprõ boldogság.
- Amadeo! – nyakába vetve szorítom magamhoz, nehogy elillanjon akár egy látomás vagy tünõ álom.
- Bo-bocsának én…
- Semmi baj Angyalka. Már nekem is hiányzott, hogy megérintselek. - magához ölelve emel karjaiba majd ültet ülébe az ágyon.
- Amadeo… megcsókolhatlak? – annyira vonzanak az ajkai, édes íze és puhasága. Szinte mámorítóan piroslanak.
- Amikor csak akarsz… - szinte belé fojtva a szót marok ajkaira, amelyre már annyira vágytam, annyira finom... annyira puha... Imádom a csókjának ízét, szinte vágyam azonnal feléled. Mikor morogva fenekembe marva szorít magához és megérzem szintén kemény ölét rám tör a kényszer, hogy felnyögjek, de nem akarom megszakítani ezt az isteni csókot. Hirtelen szakít véget csókunkba majd vágytól örvénylõ szemekkel kezdi el tépni rólam az inget, ami meglepetésemre egyre jobban izgat, remegõ kezeimmel próbálom Õt is kihámozni ruhájának fogságából de nem igazán sikerül. Velem együtt áll fel és vetkõztet le engem, majd magát is. Szinte azonnal iszom magamba a látványt, a mai napig zavarba ejt és mégis felizgat testének puszta látványa, hangjának mély baritonja, mosolyának lágysága, szeme csillogása. Nem tudom mi ez az érzés ami mellkasomat szorongatja, de meglehetõsen kellemes.

~~*~~

Az elkövetkezendõ napokban Amadeo és köztem szinte idilli volt a hangulat, minden szabad percét , amit nem az irodában töltötte velem töltött. Egyre több alkalommal szeretgettük egymás testét, felfedezve a másik testét teljesen. Lucianot kissé leteremtette amiért teljesen rossz információkat csepegtetett felém, de nem úgy tûnt mint ha kedves Luci barátom annyira magára vette volna. A napo múlásával Amadeo frusztráltsága egyre nõtt, hiába kérdeztem nem akart válaszolni nekem. Egyik hajnal Paolo rontott be a szobába ruhákkal a kezében és intett, hogy minél elõbb öltözzek fel. Hiába kérdeztem tõle nem akart felelni, így inkább hagytam. Biztos voltam benne, hogy ha kicsit megnyugszik elmondja mi a baj, de koránt sem így történt. Mikor felöltözve kilépek a szobából karon ragadva vonszol le az udvarig ahol szinte bedobott a kocsiba, õ maga a bakra ülve kezdte hajszolni a lovakat. Teljesen meg voltam rémülve, nem tudtam mi folyik körülöttem. Csak este állt meg a kocsi, akkor is csak azért mert muszáj volt, gyors lócsere után hajtottunk is tovább. Nem mertem kihajolni az ablakon Paolohoz, túl gyorsan mentünk, mikor megálltunk akkor meg már annyira fáradt voltam...Kicsivel több, mint 2 napig utaztunk és közben csak a legszükségesebb dolgok miatt álltunk meg pár percre, Paolon annyira látszott, hogy mennyire ideges ezért nem is kérdeztem inkább semmit. Egy impozáns kúria elõtt állt meg a kocsi, majd hirtelen Paolo hajolt be.

-Lyry, figyelj rám. Signora Vinchenzo kúriájánál vagyunk, mond azt, hogy egy egyszerû inas vagy. Ne aggódj Signora Letiza az egyik jó barátnõm, segíteni fog neked mindenben. Otthon van egy kis probléma így egy darabig itt kell lenned rendben? Pár nap és érted jövök Lyry, rendben? Oh, el is felejtettem ezt Amadeo küldi. - finoman megsimogatja a fejem, majd a zsebembe csúsztatja az apró dobozkát. Bekísér a házba, ahol volt szerencsém megismerkedni a ház Úrnõjével is. Meglepõ módon szinte azonnal szimpatizáltunk egymással, sokat beszélgettünk miközben a szobájába vittem neki az ételt. Signore Letizia, aki a ház szakácsa volt szintén nagyon kedves volt velem. Megérkezésem napján, ami már három teljes napja volt kinyitottam a ládikát, amiben egy darab zöld köves lógós fülbevaló volt és egy hasonló gyûrû. A fülbevalót a hajammal, a gyûrût a kesztyûmmel el tudtam takarni, hiszen inasok nem igen hordanak ilyen drága ékszereket. Éppen lent voltam a kertben mikor egy elegáns kék hintó hajtott be a kapun, ámulva néztem, hiszen ez még nálunk is ritkaság számban ment, fõleg hogy hat gyönyörû fehér ló hajtotta. Izgatottan vártam, hogy utasa kiszáljon belõle, utána megtudnám nézni közelebbrõl is. Egy magas férfi szállt ki testén fekete köpennyel ami arcát is takarta, olyan magas...mint Amadeo, annyira hiányzik nekem, mint szomjazónak a víz. Éreztem, hogy könnyeim megint elkezdenek potyogni, épp le akartam õket törölni, hogy senki se láthassa árulkodó cseppjeimet, mikor ismerõs kéz törölte le arcomról azokat.

-A..Ama..Amadeo! Istenem, hát jól vagy?! - semmivel sem tõrõdve sírva vetettem magam karjai közé – Drága Amadeom,mond jól vagy?? Mi történt? - könnyeimmel küszködve hagytam, hogy hajam hátra túrja és fülemben lévõ ékszerre csókot adjon, majd kezemen lévõ gyûrût vizsgálgatta.

-Rossz helyre tetted, Angyalom.

Szinte az egész éjszakát járkálással töltöttem, mert akárhogy is próbáltam, nem jött álom a szememre. Folyton Lyryhez kalandoztak a gondolataim és, arra, hogy talán tényleg szeret.
És… talán én is õt. Nem tudom.
Ha rá nézek, olyasmiket érzek, amit még soha senki iránt. Vigyázni akarok rá, boldoggá tenni és megadni neki mindent, amire vágyik.
Ezek az érzések olyan intenzívek, hogy még saját magamat is megijesztem vele, de nem tudok ellenük tenni és már nem is akarok.
Már hajnalodik, amikor végre eldöntöm, hogy nem fogom õt elengedni magam mellõl, ha törik, ha szakad. Ha szeretné akkor velem maradhat és én mindent meg fogok tenni ennek érdekében.

***

Már majdnem dél van, amikor fölébredek, de most a szokásos reggeli heverészést elhagyva gyorsan kipattanok az ágyból. Az este nem mentem vissza a hálószobámba, mert nem akartam Lyryt felébreszteni a forgolódásommal és egyébként is, nem vagyok benne biztos, hogy vissza tudtam volna fogni a vágyaimat, ha meglátom.
Hideg vízzel megmosom az arcom, hogy éberebb legyek, majd is kimenõ ruhát magamra véve elindulok a ritkán használt dolgozószoba felé. Itt intézem a bordélyház ügyeit is és itt tartok minden fontos, személyes iratot.
Lefelé menet találkozok Marcoval, aki elégedett ragadozó módjára karolja át az este elcsábított fiút, de amikor meglát szélesen vigyorogva felém siet.
- Barátom, már éppen ideje volt felkelni! – mellém lépve megveregeti a vállamat – Gratulálok az új szerzeményedhez, mert egyszerûen fantasztikus az a fiú! Mint egy igazi vadmacska, nem lehet kifárasztani, egész éjjel…
- Kérlek ne most, Marco. Nem vagyok olyan hangulatban. – azonnal lehervad a vigyor az arcáról és homlokráncolva néz rám.
- Talán valami baj van? Azt hinné az ember, hogy azok után, amit tegnap este mondta, kissé talán vidámabb leszel.
Belül boldog is vagyok, de sajnos ez nem old meg mindent. – Szükségem van a segítségedre, egy kényes üggyel kapcsolatban.
Becsukom magunk mögött a dolgozószoba ajtaját és hellyel kínálva kezdek bele.
- Döntöttem, és arra jutottam, hogy meg akarom tartani Lyryt. Nem akarom, hogy valami kéjenc öregember elvigye, és ha õ is ezt akarja, akkor végleg velem marad.
- Óh, barátom! Szóval Amor nyila téged is utolért! – vigyorog, mint akinek ez a legjobb hír, amit csak hallhat, de amikor nem ellenkezek még szélesebb lesz a vigyora. – És én miben segíthetek?
- Ma idehívom az apját és Signore Marcot és te megveszed az apjától. Természetesen a költségeket én állom.
- Persze örömmel segítek, de miért nem te magam veszed meg?
Felsóhajtok, mert úgy kérdezi, mintha nem lenne egyértelmû. – Szerinted eladná az egy szem fiát egy kurtizánnak? Ennyi büszkeség azért, még biztos maradt benne.
- Erre lenne egy nagyon egyszerû megoldás nemde bár, Signore Vinchenzo? – olyan régen szólított már bárki a nemesi nevemen, hogy már nem is érzem a sajátomnak. Bár nem csoda, hiszen Marcon kívül senki sem tudja. Mindenkinek csak Amadeo vagyok.
- Tudod jól, hogy nem fedem fel a kilétemet. Még ha meg is tenném, nem most, hogy futótûzként terjedjen a pletyka. Engem ugyan nem érdekelne, de nem akarom anyámat kellemetlen helyzetbe hozni. – ha rajtam múlna, akkor nem érdekelne bármit mondanának is.
- Az a vén szipirtyó szerintem már azt is elfelejtette, hogy világon vagy. Ha nem hagytad volna ott neki az örökséged felét, valószínûleg ki is tagadott volna. De mindegy is… rendben segítek.
- Köszönöm, barátom! – biccentek felé, majd az ajtón kiszólok a kocsisnak, aki a nappaliban ült, hogy hívja ide Signore Marcot és Signore Gardit.
- Gradi otthon lesz már? Nem úgy volt, hogy lóversenyre ment?
- Nagyon remélem, hogy otthon lesz, mert nem vagyok éppen türelmes kedvemben. – odalépek a baloldalon lévõ szekrényhez és kinyitva megemelem az alsó lapot. Ez egy dupla aljú szekrény, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember elrejtse az értékes dolgokat.
Odafordulok Marcohoz és megkérem, hogy jöjjön ide, mert az arannyal megrakott ládát egyedül nem tudnám kiemelni, még kettõnknek is gondot okoz.
- Mennyi arany van ebben Amadeo? Mert az biztos, hogy nem annyi, amennyit egy fiúért fizetnének.
- A négyszerese annak, amennyiért eladták Lyryt. Erre Signore Gardi nem lesz képes nemet mondani, és ahogy Signore Marc fösvény természetét ismerem, nem lesz hajlandó többet adni.
Nem érdekel, hogy mibe kerül, akkor sem engedem át az én angyalkámat senkinek sem. Most jut eszembe, hogy ma még nem is láttam, de a végül is úgy döntök, hogy csak akkor megyek be hozzá, ha ezt az ügyet elintéztem. Félõ, hogy ha most megkeresném ma már nem lennék hajlandó magára hagyni.

***

Alig egy órán belül megérkeznek az urak, mert a kocsis szerint Signore Gardi éppen látogatóban volt a másik úrnál, így egy helyen találta õket. Pompás.
Már csak a neheze van hátra.
A két úr egy cseppet sem örült, hogy sürgõs ügyre hivatkozva fényes nappal egy bordélyházba kérették õket, de szerencsére mind a ketten eljöttek, nyilván sejtettét, hogy Lyryrõl lesz szó.
Elõször nyugodtak, de amikor Marco, a maga kifinomult választékos stílusában közölte, hogy magának akarja a kis gyönyörûséget, elszabadult a pokol.
Signore Marc rám veti villámló tekintetét, amiben egyszerre ég undor és gyûlölet.
- Hogy merészelte az én szeretõmet mutogatni ebben a házban! A maga dolga az volt, hogy megtanítsa, hogy legyen jó kurva, nem az hogy gazdag kölyköknek kínálgassa!
A modora egyáltalán nem érdekel, de az annál inkább, hogy kurvának titulálta az én angyalkámat. Ha nem tudnám, hogy rontanék a helyzeten ellátnám a baját ennek a vén kéjencnek.
Mikor Signore Gardi is kifejtené a véleményét, Marco egy egyszerû mozdulattal kinyitja a ládát, ami majdnem teljesen tele van arannyal és egyéb drága ékszerekkel.
- Azt hiszem nemes uram, hogy ez elé lesz arra, hogy visszafizesse a fia árát Signore Marcnak és eltüntesse az adósságokat a birtokáról és a játéktermekbõl!
Magamban elégedetten elvigyorodom a Gardi arcára kiülõ kapzsiságon, majd a másik vendégre pillantva látom, hogy majd szétrobban a dühtõl. Ahogy vártam.
- Elfogadja uram?
- Igen, elfogadom. Lyry a magáé lehet, remélem legalább örömét leli benne, ha már idáig elmerészkedett.
Behívok két embert, akik Gardi nyomában haladva kicipelik a ládát és fölrakják a hintójára.
- Ezt még megkeserülik átkozottak! Ne higgyék, hogy ennyivel megússzák! – fenyegetõem hadonászik a kezével, de csak halványan elmosolyodom rajta.
- Mondja csak Signore, mit szólna a dózse, ha megtudná, hogy egy nemes ifjút akar megvásárolni és rabságban tartani? Bizonyára nem lenne elragadtatva tõle!
- Maga…
Nem fejezi be, csak dühtõl szikrázva kiviharzik és hangos döndüléssel csapja be a bejárati ajtót maga mögött.
Marco felkuncog, de mikor az értetlen arcomra néz, megmagyarázza. – Azt hiszem Signore Marcnak másik bordélyházat kell keresnie, mert amennyire fennhordja az orrát be nem teszi ide többé a lábát.
- Amivel engem felettébb boldoggá tesz. – nem akarom, hogy betegye ide a lábát.
- Akkor én azt hiszem megyek is, és viszem magammal azt a vadmacskát, ha nem haragszol.
Elvigyorodom, mert végre nekem is jó kedvem van, most, hogy Lyry szabad és velem marad. – Vidd csak, és még egyszer köszönöm a segítséget!
- Legyél boldog vele Amadeo!
Felpattan és izgalomtól csillogó szemekkel kisiet. Hát… annak fiúnak tényleg nagyon jónak kell lennie, ha a tapasztalt Marcot így elbûvölte.
Mosolyogva indulok el az emeletre és rögtön kulcsra zárom magam után az ajtót, hogy m már senki se zavarjon. A nap hátralévõ részében csak az én kis szépségemmel akarok foglalkozni.
Ahogy azonban benyitok a szobámba egybõl lefagy a mosoly az arcomról, mert egy nagyon sápadt és szomorú Lyry fogad az ágyamon gubbasztva. Fogalmam sincs, hogy baja lehet, ezért sietõs léptekkel közeledek felé, majd leguggolok elé, hogy az arcunk egy szinten legyen.
- Mi a baj Angyalka? Miért vagy ilyen szomorú? – ahogy beszélek észreveszem a kis utazó csomagot az ágya mellett és homlokráncolva nézek rá – Miért csomagoltál össze?
- M-mert el fognak vinni. – a hangja alig több suttogásnál és még mindig nem néz rám. De ami jelenleg fontosabb…
- Honnan veszed, hogy most bárki is el akar vinni? – lágyan megsimogatom az arcát, ami még mindig nedves, innen tudom, hogy biztosan sírt.
- Luciano hallotta, hogy veszekedte és hallotta az apámat is. Azért jöttek, hogy elvigyenek ugye?
Hát ezért ilyen szomorú! Az a pletykás Luciano… ezért még megkapja a büntetését. Jelenleg azonban az a legfontosabb, hogy elmondjam a jó hírt Lyrynek.
- Angyalka, nézz rám kérlek. – lágy hangon szólok hozzá, mert már így is nagyon zaklatott, amikor pedig felemeli a fejét, sírástól piros szemek néznek rám. – Luciano félreértette, amit hallott. Nem kell elmenned innen, ha nem akarsz, mert most már szabad vagy és azt tehetsz amit csak akarsz.
Rámosolygok, mikor kikerekednek a szemei és megvárom, hogy felfogja, amit az imént hallott.
- De… de ez hogy lehet? Az apám eladott… és az a férfi…
- Amiatt már nem kell aggódnod. Többé nem tarthat rád igényt, most már csak azt teszel, amit szeretnél.
Lassan, fokozatosan felderül az arca, majd egy félénk mosolyt küld felém, mikor megszólal.
- Én… itt maradhatok… veled?
- Ameddig csak szeretnél Angyalka. Ha rajtam múlik, örökre mellettem maradsz.  – közelebb hajolok hozzá és magamba szívom az illatát, miközben figyelem, ahogy a szavaim hatására kipirul a bõre és eddig soha nem látott boldog mosollyal néz rám. Egyszerûen lélegzetelállító ez az örömtõl ragyogó arc.
- Amadeo! – egyenesen a nyakamba veti magát, és még épp idejében sikerül megtámaszkodnom a földön, hogy ne essünk hátra.
- Bo-bocsának én…
- Semmi baj Angyalka. - magamhoz szorítom és vele a karjaimban felállok és az ágyhoz lépve leülök rá, õt pedig az ölembe ültetem. – Már nekem is hiányzott, hogy megérintselek.
Õ is utcai viseletben van, amit ha le akarok venni elõbb el kell engednem, de most valahogy sehogy sem akaródzik eleresztenem.
- Amadeo… megcsókolhatlak? – édesen elpirul, de a szemembe nézve kérdezi, amitõl egy csapásra feléled bennem a vágy.
- Amikor csak akarsz…
Ettõl, mintha elfújták volna a félénkségét az ajkaimra hajol és még magam is meglepõdöm a szenvedélyes csókján. Felmordulok és a fenekébe markolva szorítom magamhoz, míg a férfiasságunk egymásnak nem feszül, de még akkor sem szakítjuk meg az ajkaink édes játékát.
Nagyon ügyesen csókol, amit csak fokoz az a mámorítóan édes íz, ami a teste sajátja. Magamban bosszúsan felsóhajtok a ruháink miatt, és ezerszer is elátkozom õket, de végül megszakítom a csókot és szabályosan tépni kezdem a ruháit. Õ remegõ, de fürge kezekkel kihámoz a kabátomból, de az ing kötõjével már nem ilyen szerencsés.
Lerántom magamról és Lyryvel együtt felállok és rögtön lerángatom róla a többi ruhadarabot, ami eltakarja elõlem.
Mikor végre mind a ketten meztelenek vagyunk végigmérem az elõttem álló tökéletes testet.
- Nincs nálad szebb lény az egész világon… - sóhajtom vággyal teli hangon, majd elé lépve kezdem a kezeimmel és feltérképezni az izgató hajlatokat.
Felnyögök a gyönyörtõl, amikor õ is ugyanezt teszi, mint aki még mindig tanul utánozza a mozdulataimat.
- Mondd el, mit szeretnél Lyry! Hallani akarom, hogy mire vágysz! – a hangom nem parancsoló, de ezer ígéretet hordoz magában. Szeretném õt olyan boldognak és kielégültnek látni, mint még soha.
- Rád… rád vágyom…
Zihálva ejti ki a szavakat, élénkzöld szemeiben örvénylenek az érzelmek, de mind közül a legerõsebb a vágy és még valami, amit nem tudom meghatározni.
- Én a tiéd vagyok angyalom. – vele együtt hátrálok az ágy felé, majd óvatosan ledöntöm rá és fölé mászom, de nem nehezedem rá. A mellkasunk mindent lélegzetvételkor összesimul, még izgatóbbá téve ezt a pozitúrát. – És most, hogy a tiéd vagyok, mit szeretnél tõlem?
Buja mosollyal nézek a pihegõ arcocskára és látom, hogy még jobban elpirul miközben a köztünk feszülõ vágy ködén át próbál gondolkodni.
- Cs-csókolj meg… mindenhol.
Hófehér fogaival beleharap az alsó ajkába, mire felmordulok, mert ez a látvány, ahogy alattam kiterülve néz fel rám, csillogó, harapástól piros ajkakkal a legizgatóbb látvány, amit valaha láttam. A férfiasságom a látványra, de visszafogom magam.
- Egyetlen csábító porcikád sem fog kimaradni, ezt megígérhetem! – az ajkaira marok, majd mikor elfogy a levegõnk, folytatom a kényeztetést és a nyakának minden négyzetcentiméterét apró csókokkal, itt-ott harapásokkal halmozom el, õ pedig egyre inkább nyöszörög és öntudatlanul és nekem feszíti a csípõjét, amit minden alkalommal egy kéjes szívással viszonzok.
Mire elérek a lábfejéig már folyamatosan nyög és remeg, de még nincs vége. Még nagyon sok gyönyört fog kapni tõlem. Egyesével megharapdálom az apró lábujjait, mire fel-felsikkant és ez a hang annyira édes, hogy muszáj kuncognom rajta.
Mikor végzek vele és õ zihálva lenéz rám, gonoszul elvigyorodom. – Még nincs vége Angyalka.
Megfogom a csípõjét és egy határozott mozdulattal a hasára fordítom, majd felkúszik a csábító testén és a tarkójától folytatom az édes kínzás. A nyelvemmel végigívelek a hátgerincég, ami ívbe feszül az érintésre, Lyry pedig felsikolt a belé hasító kéjtõl.
A hangjától, úgy érzem magam, mint aki mindjárt kigyullad a forróságtól. A szaténtapintású bõrén már vékony rétegben fénylik a veríték, amitõl csak még jobban csillog az egész teste. Csodálatosan szép…
- Ah… Ahmadeo… már nem bírok többeth… thúl… túl forró… ahh…
Elvigyorodom, de megharapdálom a fenekének lágy domborulatát és közben erõsen próbálok nem arra gondolni, hogy milyen forró lenne, ha beléhatolnék. Erre még nincs kész. Most még nem.
- Emeld meg… a csípõdet szépségem!
Lassan megteszi amire kértem és a teste alá nyúlva kezdem kényeztetni a vágyát, mire még hangosabb nyögések hagyják el az ajkait. Még senki nem tudta ennyire felkorbácsolni a vágyaimat, mert már úgy fel vagyok izgulva, hogy az már fáj.
Pár mozdulat elég neki, hogy elélvezzen, és mikor ez megtörtének újra a hátára fordítom az ernyedt testét és lágyan megcsókolom az ajkait.
Belemosolyog a csókba én pedig ráfogok a saját sajgó vágyamra, mert még egy perc és felrobbanok. Az elsõ mozdulatnál egy mély nyögés szakad fel belõlem és Lyry szemei lassan felnyílnak, majd kis kezével átfogja a csuklómat, megállítva a további mozdulatokban.
- Én szeretném… szeretnék én is… örömet okozni neked
Még mindig piheg az átélt gyönyör után, de a tekintete elszántnak tûnik. Vigyorogva fordulok a hátamra, magammal húzva Lyryt, aki így lovagló ülésbe kerül a combjaimra.
- Amit csak akarsz Angyaka!
Ha nem lennék már így is veszettül felizgulva, ettõl a kéréstõl azonnal kõkemény lettem volna. Az egész testem bizsereg a várakozástól, miközben izzó tekintettel pásztázom a rajtam ülõ gyönyörû alakot…

Signore Panfilo, kérem! Kérem még ne vigyen magával! Csak pár napot kérek Signore! Kérem, had maradjak még legalább egy kicsit vele! Kérem, csak akkor vigyen ha már nagyon muszáj! Signore én még képtelen lennék itt hagyni! - elé botorkálok és minden büszkeségemet félredobva térdelek le elé

-Köszönöm Luci, akkor szerintem... csomagolok.

Mikor azt hiszem, hogy már megnyugodott ismét meghallom remegõ hangját és a kérdését, hogy mikor szólok Marconak.
- Ma... hétfõ van, szerdán akart idelátogatni hozzám. Akkor bemutatlak neki Angyalom. – biztatóan rá mosolygok, de nem ikerült valami erõsre, mert a szívem mélyén egyáltalán nem tetszik, hogy akár már egy hét múlva is elvihetik.
Ez alatt a pár nap alatt, annyira hozzám nõtt, mintha mindig is itt lett volna, és itt is lenne a helye. Jó érzés, ha megérinthetem és hihetetlenül képes felizgatni.
Egyszerûen nem tudom, hogy mit tegyek, ami már nagyon régen nem fordult elõ velem. Teljesen tanácstalan vagyok…

***

A napok gyorsan telnek, ha az ember jól érzi magát, de nem tudom, még mindig nem tudom, hogy mit tegyek.
Lyry végre lemerészkedett a szobámból és egy kis beszélgetéstõl egészen felszabadult lett. Az itt lakók tartják magukat a parancsomhoz és jól viselkednek, bár elkapok néhány vágyakozó pillantást amikor Lyry angyali nevetését hallom.
Nem tudnám megmondani, milyen érzés látni az arcán a boldogságot, de az jut eszembe ilyenkor, hogy mindig ezt akarom látni. Ez a gondolat pedig egyre jobban kínoz, fõleg mikor eljön az idõ, hogy bemutassam Marconak.
Mosolyogva köszönt, hisz elég gyakran találkozunk, majd félrehívom, hogy megbeszéljük, amit legszívesebben egy évszázaddal elhalasztanék.
- Lenne itt valami, vagy inkább valaki, aki érdekelhet téged. – elrejtem az érzéseimet, mert nem akarom, hogy észrevegye õket.
- Csak nem egy újabb szépséget szereztél ide, a sok közé? – buja mosoly szökik az ajkaira.
- Ez egy kicsit… bonyolultabb ennél. – felsóhajtok, mert nem tudom, hogyan is fogalmazzak.
- Hallgatlak barátom.
- Van itt nálam egy nemes fiú, akit az apja eladott egy nagyobb összegért.
- Egy nemest? Eladni? Ez meg hogy lehet? – hitetlenkedõ és egyben döbbent tekintettel néz rám.
- Signore Gardiról van szó. – látom a szemében a felismerést ezért folytatom – Eljátszotta a család minden vagyonát és már ott tartott, hogy a birtoka is rámegy. És ezért eladta a fiát egy mocskos senkiházinak, hogy ne veszítsen el mindent.
- Az ilyen ember szégyen a nemességre nézve!
- A baj csak az, hogy a fiú, Lyry, olyan ártatlan, mint a ma született bárány és nem bírná elviselni azt, ahogyan bánnának vele. Ezért rád gondoltam.
- Úgy érted, hogy vegyem meg? – bólintok – Na és csinos?
- Olyan, mint egy angyal. A leggyönyörûbb fiú akit valaha láttam.
- Ha ennyire tetszik, miért nem te veszed meg? Legalább annyi, ha nem nagyobb a vagyonod, mint az enyém?
- És mégis hová tegyem? Egy nemes fiú éljen egy kuplerájban? – ezt komolyam kérdeztem, mert ha fontolóra is venném, hogy velem maradjon nem élhet egy bordélyházban.
- Lenne egy másik lehetõséged is. – komolyan néz rám és ebbõl rögtön tudom, hogy mire céloz. A firenzei családi birtokomra, ami a nemesi címemmel jár. Marco az egyetlen ember Velencében, aki tudja, hogy ki vagyok, de soha nem mondaná el senkinek. Köti a becsülete.
- Hogy mennék vissza Firenzébe? Éppen azért jöttem el onnan, mert elegem volt a sok elvárásból és a nevetséges társadalmi eseményekbõl. Arról már nem is beszélve, hogy az anyám ki akart házasítani! Elõbb halok meg, mint hogy feleségül vegyek valakit! Egy nõt!
Felnevet, majd feláll és a vállamra teszi a kezét.
- Jól van, ha a fiú is beleegyezik, akkor velem jöhet. De csak ha õ is akarja, tudod senkit sem kényszerítek, hogy a szeretõm legyen.
Bólintok, mert ezzel teljesen tisztában vagyok. Marco egyike, azon kevés becsületes férfiaknak, akik nem veszik el minden áron, amit akarna.
- És még valami. Miért van nálad?
- Az a vén kujon, csak tapasztalt szeretõt akar, ezért kifizettek egy napot nekem, hogy tanítsam.
Elvigyorodik – Akkor mégsem olyan, mint a ma született bárány?
- Még szûz, ha erre célzol. Eddig csak néhány dolgot tanítottam meg neki.
Felkísérem a lakrészem ajtajáig, majd figyelmeztetem, hogy ne ijesszen rá, mert nagyon félénk és szégyenlõs.
- Te nem jössz?
- Nem. Menj csak, bízom benned. – tudom, hogy nem erõltetné rá magát. Õ nem az a fajta férfi.

***

Miután lejöttem a földszintre, szinte rögtön ideges járkálásba kezdtem és egyszerûen nem tudtam megnyugodni. Nem értem saját magam, mert olyat érzek, amit eddig még soha. Féltékenységet.
Nem tetszik, hogy Lyry egy másik férfival van egy szobában. És az sem tetszik, hogy talán már a héten elviszik tõlem. Még akkor is ha ez az egész az én ötletem volt. Bár ne is jutott volna eszembe!
De akkor mit kezdenék Lyryvel? Mert hogy nem adom oda annak a vénembernek, az biztos.
Idegesen a hajamba túrok és inkább átsietek a bordély melletti kis ivóba, mielõtt még berontok hozzájuk és lerángatom onnan a barátomat.

***

Pár órával késõbb, mikor már érzem az elfogyasztott bor hatását, de még nem vagyok részeg visszaindulok, de alig lépek be az ajtón, Marco fülig érõ vigyorral fogad.
- Amadeo! Ez a fiú olyan, mit egy álom! Tényleg olyan gyönyörû, mint egy angyal és a természete is olyan!
- Látom tetszik. – nem fûzök hozzá többet, mert a hangulatom jelenleg a legmélyebb mocsár mélyén van, de szerencsére õ nem veszi észre.
- Az nem kifejezés! Holnap megkeresem az apját és felajánlok érte dupla annyi aranyat, amennyit kapott érte.
Még áradozik pár percig, majd boldogan vigyorogva elindul haza.
Nem tudom voltam e már ilyen rosszul, de valószínûleg még nem. Még soha nem gondoltam arra, hogy vajon vízbe fojtsam Marcot, vagy lökjem ki a legmagasabb erkélyrõl?
Mikor feleszméltem a gondolataimra azonnal kijózanodtam és eldöntöttem, hogy valószínûleg megõrültem.
Mégis… ha arra gondolok, hogy akár már holnap elvihetik tõlem ordítani tudnék. De ha Lyry menni akar nem tarthatom vissza. Ez az õ élete.
Elindulok a szobámba, mert rám férne egy kiadós alvás, mielõtt még valami ostobaságot teszek vagy mondok, amit tiszta fejjel soha sem tennék.
- Amadeo, jól vagy?! Minden rendben?
Azonnl felém siet, amint beléptem és még errõl is az jut eszembe, hogy nemsokára már nem foglya ezt tenni, mert nem lesz itt.
- Elõbb futottam össze Marco-val, azt mondta amint lehet, odaadja atyádnak a pénzt. Teljesen elbûvölted, szinte beléd bolondult. Áradozott arról, milyen kedves és gyönyörû vagy!
Ökölbe szorulnak a kezeim, ahogy rá gondolok és az izgatott mosolyára, majd ahogy Lyryre nézek és meglátom a könnyektõl áztatott arcát teljesen megdöbbenek. Miért sír ennyire?
- Rosszat tettem Amadeo? Haragszol rám valamiért? Helyrehozom, csak mond el, kérlek!
Hogy haragudnék én? Itt csak saját magam vagyok, akire haragudni kell.
Magamhoz rántom és szorosan megölelem, mert már nagyon hiányzott az érintése. Beszívom a hajának édes illatát és most veszem észre a hajfonatot. Ezt mikor csinálta?
- Bocsáss meg, de nem engedh... – a fenébe. Majdnem kimondtam, hogy nem engedhetem el Marcoval. De nem tehetem ezt vele. Igaz, hogy azt kérdezte, hogy velem maradhat e, de akkor még nem ismerte Marcot. Most lehet, hogy már nem is akarna itt maradni és csak bolondot csinálnék magamból, ha erre kérném. - Ne törõdj velem Lyry. Rossz napom volt, és rajtad jött ki. Sajnálom Angyalom. Gyere ide, had öleljelek.
Készségesen bújik hozzám és úgy magához szorít, amit ki sem néznék a törékeny testébõl. Elmosolyodom a rossz hangulatom ellenére, majd kihúzom a szalagot a hajából.
- Hogy csináltad ezt a fonatot, nem láttam még ilyet?
Megtörölgeti az arcát, majd rám néz a kisírt szemeivel és aranyosan szipogva megszólal.
- Ne legyél mérges, de Luciano bejött és õ csinálta. – bûnbánóan lehajtja a fejét, mintha rosszat tett volna. De most valamilyen szinten még örülök is neki, hogy Marco nem látta azt a csodaszép haját kibontva. Olyankor tényleg olyan, mint egy angyal.
- Semmi baj szépségem, de most már ne sírj.
Megadva magam a kísértésnek közelebb hajolok és lágyan megcsókolom, amit meglepetésemre azonnal viszonoz és ez kéjes elégedettséggel tölt el.
A csók közben teljesen kibontom a selymes fürtjei és beletúrok, mire belenyög a számba. Ezt nem hiszem el. Máris felizgatott.
Zihálva válok el tõle és a szemébe nézek, amiben örömöt és vágyat látok egyszerre. Tényleg élvezi? Eddig azt hittem, csak kötelességbõl teszi, mert tanulnia kellett, de most már nincs arra szüksége.
- Gyere, fürödjünk meg. Teljesen összemaszatoltad az arcod a könnyekkel. – átkarolom a derekát és elindulok vele együtt. Ha holnap át is kell adnom Marconak, ma még itt van. Nem szabad kimutatnom elõtte, hogy mit érzek, mert akkor csak nekem lesz rosszabb, ha elmegy.
A medence nagyságú fürdõben már gõzölög a meleg víz, ami nagyon jól fog most esni. Lyry felé fordulok, aki eddig a medencét nézte, de amint elkezdem vetkõztetni, rögtön elpirul, de már nem süti le a szemeit, aminek örülök.
Kis kezei, kissé remegve, de hozzálátnak kihámozni a köpenyembõl, ami meglep, de nem szólok semmit, mert már így is zavarban van. Mikor meglazítom a nadrágját és hozzáérek az ágyékához felnyikkan és mikor lekerül a nadrág meg is tudom, hogy miért.
- Vágysz rám Angyalka? – megcsókolom az apró mellbimbóit és a köldökét, miközben leguggolok, hogy lehúzzam az alsónemûjét.
- I-igen.
- Csókolj meg! – lágyan kérem tõle, mert nem tudom, hogy megteszi e magától, de mikor rögtön közelebb lép, kissé lehajolok, hogy elérjen.
A csókja elõször bátortalan, de amikor magamhoz szorítom, úgy csókol, ahogy tanítottam neki. Nagyon gyorsan elsajátította a fortélyát, mert nagyon jól csinálja. Lehetetlen betelne vele.
Mikor megszakítom a csókot és felkapom, ahogy egy hölgyet szokás felsikkan és átkarolja a nyakam. Leteszem a medence szélén lévõ kis lépcsõre, így a víz éppen csak eltakarja a fenekét, ami nagyon izgató látvány.
- Amadeo?
- Hm?
- M-mit fogunk csi-csinálni?
Belecsókolok a nyakába, majd a mellkasommal a hátának simulok és a vágytól rekedtes hangomon a fülébe suttogok. Minden porcikáját leírom neki, elmondom, hogy mik a kedvenceim, majd azt, hogy melyikkel mit fogok csinálni. Mikor odáig jutok, hogy hogyan fogom a számmal kényeztetni már nem bírja tovább és mélyen elpirul, sikoltva élvez el pusztán a szavaimtól. És alighogy kifújta magát hozzáláttam, hogy mindent valóra váltsak, amit neki mondta…

***

Addig kényeztettem az este míg álomba nem ájult a sok gyönyörtõl és nekem kellett megtörölgetnem, majd ágyba fektetnem az én gyönyörû angyalkámat.
A jó kedvem szinte egész nap kitartani látszott, de rögtön elmúlt mikor megláttam Marco közeledõ alakját és a boldogságot rémülettel vegyes düh vette át.
Nem akarom, hogy elvigye! De mégis, hogy akadályozhatnám meg? A fenébe… nem veszíthetem el, nem akarom…
- Üdvözöllek barátom!
Nyugalmat erõltetek magamra és én is köszöntöm, majd megkérdezem, hogy mi járatban, pedig tudom a választ. Elviszi tõlem.
- Ha nem zavarok, csak látni szeretném Lyryt. Annyira elbûvölt, hogy nem bírom kivárni amíg beszélhetek az apjával. Esküszöm, hogy nem teszek vele semmit, csak beszélgetünk.
Megfordul a fejemben, hogy nemet mondok, de aztán mégsem teszem. De várjunk csak… amíg nem beszélhet az apjával?
- Nem azt mondtad, hogy már ma elmész Signore Gardihoz?
- El is mentem, de a cseléd szerint elutazott valami lóversenyre vidékre és csak a hétvégén ér haza. – felsóhajt, mint aki nagyon sajnálja, és el is tudom képzelni, hogy miért – Szóval nem bánod, ha beszélgetek vele egy kicsit?
- Persze, menj csak Marco. Vagy a szobámban, vagy a könyvtárban találod.
- Köszönöm!
Elmegy, az arca pedig olyan lelkes, mint egy elsõbálozó lányé. Falhoz vágom az elõttem heverõ könyvet, majd járkálni kezdek a szobában.
Eszembe jut, hogy Lyry fel sem öltözött rendesen, mivel nem tudta, hogy látogatója lesz, ezért szegény biztos nagyon zavarban lesz, amiért csak egy köpenyben lesz egy idegen elõtt.
Úgy tíz perc múlva, mikor már azon vagyok, hogy fölmegyek, mert a féltékenység mardossa a gyomromat megjelenik Alfonzó, egy új kurtizán és kérdezget néhány dolgot.
Mivel legalább eltereli a figyelmemet beszélgetek vele, de azonnal ellépek tõle, amikor Marco furcsa ábrázattal közeledik felém.
- Mi a baj? Miért vágsz ilyen elkeseredett képet? – elképzelésem sincs mi baja lehet, mert az biztos, hogy nem Lyry bántotta meg.
- Te szerencsés kurafi. Miért nem mondtad, hogy az a szépség szerelmes beléd?
Egyszerre mintha minden gondolat kiürült volna a fejembõl és csak az-az egy mondat visszhangzik benne.
… szerelmes belém…?
- Hogy mondtad? – az értetlen és döbbent arcomat látva kis vidámsággal felnevet.
- Tehát nem is tudtad? Hát barátom, van még mit tanulnod a férfi szívekrõl!
- Te ezt… õ mondta neked? – az nem lehet. A szégyenlõs Lyry…
- Alig, hogy beléptem és meglátott elkezdett sírni. Mondd, láttál már olyan fiút, aki elsírta magát, ha meglátott?
Ez egyre zavarosabb. – Marco beszélj világosan!
- Drága Amadeo, ez a szépség nem akar elmenni méghozzá azért mert szeret téged. Azt hitte, azért jöttem, hogy elvigyem és szinte már könyörgött, hogy hagyjam itt még egy kicsit és csak akkor vigyem el ha muszáj. És szerinted miért nem akar elmenni?
- Talán mert nem akar az ágyasod lenni? – nem akarok belegondolni sem, hogy igaza lehet. Fogalmam sincs mit tegyek, de egy részem határtalan örömöt és elégedettséget érez, ha arra gondolok, hogy talán jelentek neki valamit.
- Azt mondta „had maradjak még legalább egy kicsit vele”. Szó szerint. Hidd el nekem ha mondom, lehet, hogy még õ sem tudja mit érez, de szeret téged.
Erre nem tudok, mit mondani. Nekem is mondta, hogy itt akar maradni, de arra nem figyeltem, hogy pontosan, hogy mondta. Bele sem gondoltam abba a lehetõségbe, hogy belém szerethet. Egy ilyen érzékeny lelkû fiú egy kurtizánnak hitt férfiba.
Mikor sokáig hallgatok Marco a pár méterre álló új fiút kezdi nézni, majd hangosan felsóhajt.
- Megengeded, hogy szerencsét próbálja annál a csinos fiúnál? Legalább elfeledteti a bánatomat!
Tudom, hogy nem bánkódik õ annyira, elvégre nem párt, hanem szeretõt keresett magának, de megengedem neki, õ pedig felölti a rá jellemzõ csábító mosolyt és magamra hagy.
Még egy jó darabig állok a szoba közepén, de nem tudom, hogy mihez kezdjek. Erre még aludnom kell, mert jelenleg az agyam olyan mint egy régi raktárhelyiség, ahol halomban állnak a gondolatok és nem tudom kibogozni õket.

A testem várakozóan megfeszül, amikor megérzem a meleg, simogató lélegzetét a vállamon, majd a nyakam jobb oldalára érve kezd finoman csókolgatni és harapdálni, ami hihetetlenül jó érzés.
Nem tartom vissza a reakcióimat, hogy érezze, mi az, ami a legjobban tetszik.
Áttér a másik oldalra is és ismét beleharap a fülem érzékeny részébe, amire egy nagy nyögéssel reagálok. Istenien csinálja…
Letér a kulcscsontomra és elõször gyengéden, majd erõsebben nyomja rá a puha ajkait. Erõsen megremeg a testem, mert éppen a másik legérzékenyebb pontomat kényezteti. Visszahajol a fülemhez és azt is megnyalogatja, majd a kulcscsontomat kezdi apró harapásokkal illetni, de mikor egyszer váratlanul erõsen megharap felkiáltok a gyönyörtõl és rögtön elélvezek.
Mikor magamhoz térek a kéj hullámai alól, látom, hogy Lyry édes szemekkel pislog rám, majd zavartan motyogni kezd.
- A... Amadeo, valami folyik a... onnan!
- Angyalka, megtaláltad. Olyan ügyes voltál, hogy csak attól elélveztem, hogy harapdálsz. Most csókolj meg Angyalom. – már éppen hozzám érinti az ajkait, amikor meghallom Fabien hangját az ajtóból. Lyry úgy ugrik le rólam mintha megégettét volna és az ágy mellé relytõzik.
- Signore, egy férfi kíván Önnel beszélni.
- Ki az?
- Signore Lothaire Marc – ismerõs név, de nem jut eszembe, hogy ki lehet az. Gondolataimból az én angyalkám kétségbeesett hangja szakít ki.
- Amadeo! Kérlek, könyörgök bujtass el! Ne mond el neki, hogy itt vagyok! Könyörgöm még ne! Csak Õt ne még kérlek!
Még soha nem hallottam így beszélni, ilyen félelemmel a szemében.
- Kit ne Lyry? Mirõl beszélsz? Ugye nem? – ugye nem õ az…
- E... Engem... Õ...Õ vett meg. K... Könyörgöm Amadeo még ne!
Látom, hogy a sírás határán áll, ezért nyugodt hangon szólok hozzá.
- Rendben Angyalka. Menj gyorsan vissza a szobába. Zárd magadra az ajtót és senkit ne engedj be! Nekem van hozzá kulcsom, szóval ne aggódj. Itt van ez a kisebb tõr, fogd meg és ha valami van... Zárkózz a szobába.
Kiterelem a szobából és átkísérem a sajátomba, majd egy rövid csók után elindulok lefelé.
Mi a fenét akarhat itt az az ember? Még közel sem telt le az egy hónap. Mindössze négy napja van itt nálam.
Ahogy leérek és végigmérem az idõs uraságot, azonnal eszembe jut, hogy honnan ismerem.
Elég gyakran megfordul nálunk.
- Üdvözlöm, Signore Marc! Miben lehetek a szolgálatára.
- A szeretõm miatt jöttem, akit magához adtak. – látom a sóvárgást a tekintetében, ami ne jelent semmi jót.
- Igen Signore. Lyry Gardi valóban nálam tanul most. De még nem láthatja, mert még nem készült fel. Messze még a hónap vége! – nem engedem ilyen felajzott állapotban Lyry közelébe, mert félõ, hogy rávetné magát, aminek nem lenne jó vége.
- Egy hónap? Maga meg mi az isten nyiláról beszél!?
Úgy beszél, mintha nem tudna róla…
- Signore Gardi, azt az utasítást adta, hogy képezzek szeretõt a fiából és csak azután kívánja õt maga mellé venne. Erre pedig egy hónapot adott.
- Egy hónapot!?  Nem, nem az teljesen kizárt. Sokkal hamarább akarom. Három nap, de azután elviszem.
A fenébe. Most mégis mihez kezdjek? Megígértem Lyrynek, hogy nem hagyom, hogy bántsák, de ez még akkor is túl korai. Ki kell találnom valamit…
- Signore, érthetõ a sietsége mivel az a fiú valóban gyönyörû. De olyan tapasztalatlan, hogy még csókolni sem tud, ezért több idõre lesz szükségem, hogy mindent megtanítsak neki.
Látom, hogy elgondolkodik, kezével az õszes borostával fedett állát simogatja. A szemében élveteg, perverz fény villog.
- Rendben. Még két hetet kap, addig hozz ki belõle, amit csak lehet. Aztán elviszem.
Ezzel sarkon fordul és már itt sincs. Hangosan kifújom a levegõt és az arcomat a kezeimbe temetve ülök le egy kanapéra.
Signore Lothaire Marc… egy megrögzött szerencsejátékos és a perverz élvezetek hódolója. Sokat jár ide és bár igaz, hogy nem durva ember, de vannak bizonyos perverziói.
Mivel már benne van a korban nem tud úgy felizgulni, hogy az megfelelõ legyen egy ilyen aktushoz, ezért gyakran csak nézi, ahogy szeretkeznek elõtte, vagy ha épp jó napja van akkor hívat egy kurtizánt, aki a szájával elégíti ki.
Ebben eddig nem is lenne semmi különös, mert sok férfi csinálja ezt, de Lyry a szégyellõségével és az ártatlanságával… tudom, hogy nem bírná ki. Hogy több ismeretlen férfinak hagyja, hogy használják a testét, azt õ soha nem bírná ki. Teljesen összetörnék a lelkét, ami a leggyönyörûbb benne.
De miért foglalkozom én ezzel egyáltalán? Nem kéne ennyire törõdnöm vele, mert az soha nem jelent jót. Õ is csak egy munka, amiért megkaptam a fizetésemet. Csak meg kéne neki mutatnom, hogy hogyan elégítsen ki egy férfit és kész. Nem kéne foglalkoznom azzal, hogy mit szeret és mit nem.
Akkor mégis miért teszem?
Megmasszírozom a homlokom, majd felfelé veszem az irányt. Mikor a hálószoba elé érek megszólalok, hogy tudja, én vagyok az.
- Most már kinyithatod Lyry.
Pár pillanat múlva egy gyönyörû, remegõ testû, könnyes arcú angyalka nyitja ki az ajtót és valahogy minden gondolat, ami korábban megfogalmazódott a fejemben kiröppen, és csak a vágy marad, hogy megvigasztaljam és megvédjem. Ez az érzés nagyon szokatlan. Én soha senkihez nem kötõdöm érzelmileg, csak élvezzük egymás testét, majd elválunk. De õ… kifordít önmagamból.
Odalépek hozzá és gyengéden átölelem, miközben nyugtató savakat suttogok a fülébe. – Most már ne sírj angyalka, minden rendben van.
- Elment? Ugye nem hagyod hogy most elvigyen? Én még nem készültem fel… én nem akarok most…
- Csss… semmi baj. Nem visz el, csak késõbb. – vajon elmondjam neki?
- Mi-mikor?
- Két hét. Azt mondta nem akar tovább várni. – érzem, hogy megint remegni kezd, ezért még szorosabban ölelem, majd a karjaimba kapom és az ágyra teszem. Ellépnék az ágytól, de a ruhámba kapaszkodva megállít.
- Amadeo… kérlek, ne hagyj itt! Maradj most velem kérlek, kérlek!
- Jól van, nem megyek sehová. – lassan mellé fekszem, õ pedig reszketõ kiscicaként gömbölyödik hozzám.
Monoton mozdulatokkal simogatni kezdem a hátát, amitõl lassan, de megnyugszik és abbahagyja a sírást.
- Amadeo?
- Hm?
- Te ismered… Signore Marcot?
Kérdõen nézek a szemeibe – Miért?
- Mégis tudni szeretném… hogy milyen ember. – sokkal halkabban hozzáteszi – Bántani fog?
Elgondolkodok, mert nem tudom, hogy mit mondjak neki. Ha a teljes fedetlen igazságot mondom, akkor halálra rémítem. De hazudni sem akarok neki…
- Nem. Nem fog bántani. Gyakran jár ide szórakozni, de soha nem volt durva senkihez.
Hallom, hogy felsóhajt, de az is szomorúan hangzik. Attól persze még nem lesz jó neki, hogy eggyel kevesebb szenvedést kell elviselnie.
- Lyry… engedd meg nekem, hogy keressek egy másik férfit, aki magához vesz. – komolyan nézek rá, és kérdõ tekintetét látva, tudom, hogy meg kell indokolnom, de megpróbálom úgy, hogy ne haljon bele az ijedségbe.
- Signore Marc nem durva ember csak… nem szokott együtt hálni azokkal a kurtizánokkal, akiket kiválaszt magának.
- Akkor mit csinál velük?
- Elhozza egy-egy fiatalabb barátját és nézi õket, miközben szeretkeznek. Õ ezt szereti… - látom, hogy kifut a szín az arcából, mikor felfogja, ez mit jelent és dadogva megszólal.
- A-akkor n-nekem… n-ne… nem csak ve-vele kell… hanem… több fé-férfi…
Elcsuklik a hangja és zihálva mered a falra, a szemei kitágulnak és az arcán olyan kétségbeesettség tükrözõdik, amilyet még nem láttam.
Megrázom a vállát, mert attól félek, hogy rosszul lesz az ijedségtõl, de nem reagál rá. Mivel semmi más nem jut az eszembe, erõsen az ajkaira tapadok és követelõzõen csókolom, míg el nem fogy a levegõm.
Látom, hogy magához tért, ezért gyorsan ülõ helyzetbe húzom és az ágy támlájának dõlve magamhoz ölelem.
- Van egy barátom, aki nagyon jól bánna veled. Volt már több szeretõje, de mindegyiket megbecsüli és ajándékokkal halmozza el. Ha megengeded, akkor inkább hozzá küldenélek. Elég gazdag ahhoz, hogy a dupláját fizesse éted, így az öreg is visszakapja a pézét és az pád is jobban jár. Elfogadod?
Gyengéden simogatom az arcát, de nem szól semmit. – Lyry?
- Amadeo… nem… nem maradhatnék inkább itt? Veled.
Egy pillanatra megmerevedek és meglepetten nézek rá, de látom, hogy a tekintete komoly és szinte már kérlelõ.
Meglep az érzés, hogy mennyire szeretném, hogy itt maradjon, de tudom, hogy ez lehetetlen. Õ egy nemes, én pedig… nos én is, de mér régen otthagytam azt az életet.
- Lyry… ezt én tehetem… én…
- Semmi baj, megértem. – lehajtja a fejét, majd pár pillanat múlva újra rám néz – És… honnan tudod, hogy a barátodnak… kellenék?
- Onnan, hogy gyönyörû szép vagy, és Marco imádja a szép fiúkat. Nála nagyon jó dolgod lenne, lehet, hogy boldog is lennél.
Nem válaszol, úgy látom, hogy gondolkodik, majd bólint egyet.
- Rendben. Akkor… akkor szeretném. Inkább egy férfi, mint…
- Ne gondolj erre angyalka. Gyere, inkább feküdj ide és aludj egy kicsit. – a combomra hajtja a fejét.
- Itt maradsz?
Elmosolyodom, és lágyan simogatni kezdem a tincseit, ahogy szereti. – Itt.

-Mi a baj angyalka?
- Se-semmi.
- Nem tudsz nekem hazudni szépségem. Mondd el mi a gond!
- Ro-rosszul cs-csináltam u-ugye?
- Ezt mibõl gondolod angyalka?
- Hát… hát, mert… nem tudom… csak…

– Nagyon jól csináltad szépségem. A technikán még finomítunk, de csodálatosak az ajkaid. -finoman megcsókol, majd mellém fekszik, olyan gyönyörû ez a férfi.

- Most megtanítom neked, hogy hogyan izgass fel valakit. Ülj rám.– Csússz lejjebb egy kicsit. Ez az így jó. - Tétován mászok felé és a hasára, majd ágyékára ülök.

- Ezt hívják lovagló ülésnek.

-Miért?

– Majd egy kicsit késõbb megmutatom angyalka. Most csókolj meg úgy ahogy neked jó. Most te irányítasz. - Óvatosan érintem meg ajkaimmal ajkait. Annyira finom és selymes. Szinte beleszédülök ebbe az érintésbe. Várom érzéki ajkainak támadását. De nem csókol oly szenvedélyesen vissza, mint eddig.

-Amadeo, én ezt nem tudom. Én… nem merem!
– Dehogynem tudod, nagyon jól csinálod, csak ne bátortalanodj el. Magabiztosa csináld és használd a nyelvedet is, attól sokkal élvezetesebb. - Újra csábító ajkaira hajolok, majd ahogy mondta nyelvemmel szájába hatolva kérem fel táncra az Övét. Felmorran csók közben ami azt jelenti, hogy élvezi. Ez boldoggá tesz. A gyomromban furcsa érzés kering, mintha ezer pillangó táncolna. Oly furcsa ez az érzés. Csak mellette érzem ezt.

- Tetszett angyalka?
- Igen.
- Mondd el mit éreztél.
- Jó érzés volt it … olyan bizsergõ érzés. - hasamra teszem tenyerem, ahol a pillangókat érzem.
- Ez az érzés azt jelenti, hogy vágysz rám. Ha tovább csinálod, egy idõ után megint felizgultál volna.
– Gyerünk, mondd mit akarsz. Tudod, hogy elõttem nem kell semmit sem szégyellned.
Megharapdálja egy kicsit az ajkait, majd megszólal.
- Te… te is ezt érzed?
- Angyalka, én mindig ezt érzem, ha a közelembe vagy. Akkor folytassuk. A csók már jól megy, most jöhet a kényeztetés. A legtöbb embernek érzékeny a nyaka, vagy a füle környéke. Az ajkaiddal és a nyelveddel kell csinálni. Keresd meg az én érzékeny pontjaimat.
- De hogyan? -Kecses nyakát vizslatom tekintettemmel, olyan szép még a nyaka is.
- Apró csókokkal, lassú simítások a nyelveddel és használhatod a fogaidat is, de csak annyira, hogy ne fájjon. Emlékszel én hogy csináltam?

- Igen, azt hiszem emlékszem.
- Akkor csináld. Nem baj ha elsõre nem megy, sok idõd van gyakorolni.- Lassn csókolok rá nyakára. Olyan finom puha a bõre és az illata is csodás.
- Ez az, így nagyon jó… mos kicsit nyisd szét az ajkaidat és lassan simíts végig velük fölfelé.- teszem ahogy mondja, mire furcsán remeg meg alattam.
- Ez tetszett?
- De még hogy angyalka! Ha akarod megismételheted, majd a fülem alatt találsz egy nagyon puha részt ott simíts végig a nyelveddel. - Ismétlem az elõzõ mozdulatot, fel egészen a füléig majd belenyalok abba a mélyedésbe a füle alatt. Itt is nagyon finom a bõre.

- Nagyon jó! Most gyengéden harapdáld meg a fülkagyló szélét. Gyerünk harapd meg! - Finoman ajkaim közé veszem fülét, de nem merek ráharapni. Mi van ha fájdalmat okozok neki? Nem akarom. De mikor rám szól, inkább megteszem. Óvatosan harapok fülére, mire hangosan felnyög. Túl erõsen haraptam rá! Te jó ég! Ülõ helyzetbe ugrom vissza oda ahol elõtte ültem rajta, majd bûnbánó szemekkel nézek rá.

- Bocsánat… én nem akartam fájdalmat okozni! Saj… - folytatnám tovább bocsánatkérésem, de fenekem alatt egyre keményedõ ágyéka nem juttat szóhoz.

- De… te… neked ez jó volt?
- Megtaláltad az egyik legérzékenyebb pontot a testemen és azzal szinte rögtön felizgathatsz bárkit, ha egy ilyen pontra ráharapsz vagy a puha nyelveddel kényezteted.
Még van egy ilyen a nyakamon, de ezt már neked kell felfedezned. Csináld azt, amit érzel és ami szerinted jó. Hallgass egy kicsit az ösztöneidre! - Ajkaim teljesen kiszáradtak, így megnyalom és hajolok is kulcsontjára. Kicsit megremeg, de nem úgy, mint elõbb. Nyaka jobb oldalán kezdem õt csókolgatni és harapdálni de kisebb remegéseken és halk nyögéseken kívül semmi, így inkább áttérek másik oldalára. Érzékeny fülébe harapok bocsánatkérésemként, hogy elõbb nem találtam meg. Finoman haladok lefelé, csókolgatom, néhol megnyalom vagy megharapdálom de semmi. Nyakának hajlatába, a kulcsónt felett csókolom meg kicsit erõsebben, mire hevesen megremeg. Visszahajolok füléhez amire ráharapva ugyanilyen reakciót váltok ki. Rögtön visszahajolok nyakához majd kicsit erõsebben harapok rá. Hangosan felnyög, így bocsánatkérés képen megnyalom és finoman kezdem el harapdálni. Amadeo erõsen kezd alattam remegni, biztosan nem érzi a harapást. Erõsebben harapok rá mint eddig. Nagyon hangosan felnyög, szinte kiált. Teste ívbe feszül. Nagyokat pislogva nézek rá, mikor megérzem, hogy valami folyik ágyékom aljáról.

-A...Amadeo, valami folyik a...onnan!

- Angyalka, megtaláltad. Olyan ügyes voltál, hogy csak attól elélveztem, hogy harapdálsz. Most csókolj meg Angyalom. - Pihegve válaszol, majd érzéki mosollyal kéri csókom. Már csak centik választanak el ajkai, mikor kopogás tõri meg az idillt. Nem sok idõm volt leugrani az ágy mögé, mert szinte azonnal be is nyitnak.
-Signore, egy férfi kíván Önnel beszélni.

-Ki az?

-Signore Lothaire Marc – Mikor a fiú kimondja azt a nevet, eszembe jutott, mikor megvett elmondta a nevét. Õ az! Itt van! Nem akarom!

-Amadeo! Kérlek, könyörgök bujtass el! Ne mond el neki, hogy itt vagyok! Könyörgöm még ne! Csak Õt ne még kérlek! - könyörgõn nézek szemeibe, amik hitetlenkedve merednek rám.

-Kit ne Lyry? Mirõl beszélsz? Ugye nem?

-E...Engem...Õ...Õ vett meg. K...Könyörgöm Amadeo még ne!

-Rendben Angyalka. Menj gyorsan vissza a szobába. Zárd magadra az ajtót és senkit ne engedj be! Nekem van hozzá kulcsom, szóval ne aggódj. Itt van ez a kisebb tõr, fogd meg és ha valami van... Zárkózz a szobába. Kezembe nyom egy gyönyörû zöld ékköves tõrt, finoman megcsókol, majd kiterel a szobából és a sajátjába kísér.

Elmosolyodom, amikor a szavaim hatására zavartan dadogni kezd, majd félénken hátrál a tükör felé. Mosolyogva elé lépek, majd egy rövid csókkal hallgattatom el.
- Nyugodj meg szépségem, még nem foglak a magamévá tenni. Egyelõre még csak kényeztetjük egymást, szóval most csak élvezd.
Lassan lecsúsztatom a válláról a finom ruhadarabot, de meglepõdve látom, hogy föl van izgulva.
Észreveszi, hogy nézem és rögtön kipirulva magyarázkodni kezd.
- A... fü…fülembe suttogtál…és… - Óh, tehát ennyire érzékeny a füled?
Felkuncogok és megharapdálom az említett testrészt, majd a tükör felé fordítom. - Nézz a tükörbe Lyry. Nézd milyen gyönyörû vagy. – látom, hogy zavartan nézi, ahogy lágy mozdulatokkal cirógatom a karját - Látod milyen gyönyörû vagy? Teljesen felizgatsz. Soha sem láttam nálad szebb fiút. Ne szégyelld magad, bárki ölne, hogy így nézzen ki, mint Te.
Komolyan mondom, mert azt akarom, hogy égre õ is elhiggye.
Elvörösödik, majd megköszöni. Egyik vékony karját hátranyújtja és beletúrva a hajamba egy csókot nyom a számra. Elégedetten látom, hogy már nincs olyan mélységes zavarban, mint tegnap, ezért úgy döntök, hogy egy kicsit tovább léphetünk.
- Tudod, azt terveztem, hogy most csak simogatlak egy kicsit és elfogadtatom veled a tested, de amint látom, annyira már nincs gondod vele elõttem. Szóval lépünk egyet.
Már amúgy is annyira vágyom rá, hogy a látványától is merevedésem lesz. Egyszerûen õrjítõ ez az erõs vágy, amit még senki iránt nem éreztem.
- Gyere gyönyörûm, had mutassam meg mi az igazi élvezet. Ne aggódj, semmi olyat nem teszek, amitõl megijednél. – az ágyhoz terelem, majd lefektetem rá.
- Segítesz levenni a köntösöm, gyönyörûm?
Felemelkednek a remegõ kis kezei, majd kikötözi a köntösömet. Attól, amilyen szemekkel néz rám a vágyam szinte a duplájára nõ és szenvedélyesen az ajkaira vetem magam. Kezeimmel bejárom az alattam fekvõ csodás testét, de nem érintem meg az ágyékát, mert most mást tervezek. Valamit, amit csak igen keveseknek tennék meg, de õ… tudni akarom, hogy milyen az íze.
Ajkaimmal felfedezem a nyakának kecses hajlatait, édes nyöszörgést kicsalva ezzel belõle, majd letérek a mellbimbóira is, amivel már sokkal erõteljesebb reakciót váltok ki. Tovább haladok és a puha bõrt kényeztetve elérem a célom, mire felemelem a fejem  és a szemeibe nézek, amik vágytól ködösen ragyognak. Gyönyörû.
- Figyelj szépen gyönyörûm, tanulj. Ilyet még sohasem csináltam másnak. – buján elmosolyodom, majd a vágya fölé hajolva lassan végigsimítom, majd a számba veszem. Kéjes nyögését hallva elégedettség tölt el.
A szemébe nézek és úgy folytatom, mert látni akarom közben, hogy tudjam mi tetszik neki a legjobban. Az arca egyre gyönyörûbb kifejezést ölt, de amikor már nem tud nyugodtan feküdni lefogom a csípõjét a kezeimmel.
Elfordítja rólam a tekintetét és majdnem elmosolyodom, mikor látom, hogy a tükröt nézi és egyre pirosabb az arca. Zavarában megpróbálja összezárni  lábait, de csak felmordulok és még szélesebbre tárom a karcsú, feszes combjait.
Nem sok kell már neki és a nevemet kiáltva éri el a beteljesülés, édes élvezetét mind egy cseppig lenyelem, majd kipirult arca fölé hajolok.
- Finomabb vagy mint hittem szépségem!
Épp meg akarom csókolni, mikor ülõ helyzetbe tornázza magát, és a szemeit lesütve kezd el a puha kis kezeivel kényeztetni. Felnyögök az élvezettõl, de a meglepettségtõl egy hang sem jön ki a torkomon, amikor elvörösödve lehajol és a forró nyelvével kezd el nyalogatni.
Ez biztos csak egy álom, mert ilyen gyönyör egyszerûen nem létezhet. Lehetetlen.
Õt nézem, majd amikor rám pillant azokkal az ártatlan szemekkel nem bírom tovább visszatartani magam és rögtön elélvezek. Nedveimbõl az arcára is került, ami valamiért elégedetté tesz, mert olyan mintha megjelöltem volna magamnak.
Zavartan és félénken elhúzódik és az ágy végébe kuporodik felhúzott lábakkal. Nem értem, hogy mi baja. Talán megbánta, hogy ezt tette?
- Mi a baj angyalka? – a hangom még mindig rekedt kissé az imént történtek miatt.
- Se-semmi.
- Nem tudsz nekem hazudni szépségem. Mondd el mi a gond! – közelebb mászom hozzá míg elé nem érek.
- Ro-rosszul csi-csináltam u-ugye? – az arca még mindig vörös, mikor rám pillant, de gyorsan elkapja a tekintetét.
- Ezt mibõl gondolod angyalka? – felemelem a fejét, hogy a szemembe nézzen.
- Hát… hát, mert… nem tudom… csak…
Egy csókkal pecsételem le az ajkait, mert már megint össze vissza beszél zavarában. Mikor elhajolok tõle lágy mosollyal az arcomon nézek rá. – Nagyon jól csináltad szépségem. A technikán még finomítunk, de csodálatosak az ajkaid.
Még jobban elpirul, majd bizonytalanul rám mosolyog ami nagyon édessé varázsolja az arcát. Ismét megcsókolom, majd lefekszem az ágyra és magam mellé húzom.
- Most megtanítom neked, hogy hogyan izgass fel valakit. Ülj rám. – óvatosan rám mászik, de látom, hogy zavarban van – Csússz lejjebb egy kicsit. Ez az így jó.
Rám mosolygok miközben végigsimítom a combjainak bársonyos bõrét, amik a csípõm két oldalának simulnak. Nagyon csábítóan fest, ahogy rajtam ül.
- Ezt hívják lovagló ülésnek. – az egyik lábamat felhúzom, ezzel is megtámasztva a hátát.
- Miért?
Elvigyorodom a kérdésén, majd érzéki mosollyal válaszolok. – Majd egy kicsit késõbb megmutatom angyalka. Most csókolj meg úgy ahogy neked jó. Most te irányítasz.
Tétovázik egy kicsit, majd a kezeit a mellkasomon támasztva leereszkedik hozzám és az enyémhez érinti az ajkait. Elõször csak megcirógatja, majd lassan megcsókol, de mikor nem veszem át az irányítást zavarba jön és elhúzódna.
- Amadeo, én ezt nem tudom. Én… nem merem!
Megsimogatom az arcát. – Dehogynem tudod, nagyon jól csinálod, csak ne bátortalanodj el. Magabiztosa csináld és használd a nyelvedet is, attól sokkal élvezetesebb.
Kezemet a gerince mentén felsimítom a hátán egészen a tarkójáig, majd magamhoz vonom és megvárom, hogy folytassa.
Ismét megcsókol, de most már sokkal bátrabban. Mikor a nyelvével a számba hatolva megérinti az enyémet, felmordulok a kellemes érzéstõl és lágyan, hagyva hogy õ irányítson viszonzom a csókját.
Mikor a levegõhiány miatt szétválunk, pihegve néz rám én pedig mosolyogva a hajába simítok.
- Tetszett angyalka?
- Igen. – õ is elmosolyodik, ami nagyon tetszik.
- Mondd el mit éreztél. – gyengéden kérem, mert nem akarom, hogy megint megijedjen és úgy látom ez sikerült, mert halkan megszólal.
- Jó érzés volt itt… - a hasa alsó részére mutat - … olyan bizsergõ érzés.
- Ez az érzés azt jelenti, hogy vágysz rám. Ha tovább csinálod, egy idõ után megint felizgultál volna.
Látom, hogy kérdezne valamit, de úgy tûnik nem meri. – Gyerünk, mondd mit akarsz. Tudod, hogy elõttem nem kell semmit sem szégyellned.
Megharapdálja egy kicsit az ajkait, majd megszólal.
- Te… te is ezt érzed?
- Angyalka, én mindig ezt érzem, ha a közelembe vagy. – édesen elpirul, de itt még nem hagyjuk abba. Hosszú még a nap. – Akkor folytassuk. A csók már jól megy, most jöhet a kényeztetés. A legtöbb embernek érzékeny a nyaka, vagy a füle környéke. Az ajkaiddal és a nyelveddel kell csinálni. Keresd meg az én érzékeny pontjaimat.
- De hogyan? – érdekes, ahogy a nyakamat vizsgálja, mintha szemeivel akarna rájönni hol vagyok érzékeny.
- Apró csókokkal, lassú simítások a nyelveddel és használhatod a fogaidat is, de csak annyira, hogy ne fájjon. Emlékszel én hogy csináltam?
Miközben beszélek, lágyan cirógatom a csípõjét, hogy nyugodt maradjon. Eddig nagyon jól megy neki, mert már nem is zavarja, hogy meztelen.
- Igen, azt hiszem emlékszem.
- Akkor csináld. Nem baj ha elsõre nem megy, sok idõd van gyakorolni.
Lassan lehajol, majd puha csókot nyom a nyakam ívére, közvetlenül az ütõerem mellé.
- Ez az, így nagyon jó… mos kicsit nyisd szét az ajkaidat és lassan simíts végig velük fölfelé.
Megteszi, mire megborzongok a jólesõ érzéstõl és rászorítok a csípõjére.
- Ez tetszett?
- De még hogy angyalka! Ha akarod megismételheted, majd a fülem alatt találsz egy nagyon puha részt ott simíts végig a nyelveddel.
Megismétli a finom mozdulatot az ajkaival, majd belenyal a fülem alatti mélyedésbe, amitõl felsóhajtok. Ez nagyon jó… fõleg a tudat, hogy ki teszi…
- Nagyon jó! Most gyengéden harapdáld meg a fülkagyló szélét.
Mikor megérzem az ajkait, és a fogait a testem várakozóan megfeszül, mert erre nagyon érzékeny vagyok, de nem csinál semmit csak hozzáérinti a fogait. – Gyerünk harapd meg!
Tétovázik egy kicsit, majd megteszi, mire egy kicsit hangosabb nyögés szakad fel belõlem, és érzem, hogy a vágyam ismét éledezni kezd.
Lyry azonban ijedten pattan ülõ helyzetbe és bûnbánó szemekkel néz rám.
- Bocsánat… én nem akartam fájdalmat okozni! Saj…
Azonnal elhallgat, amikor ültében megérzi a keményedõ vágyamat a feneke alatt és elkerekedett szemekkel néz rám.
- De… te… neked ez jó volt? – buján rávigyorgok, majd megcirógatom a combjait.
- Megtaláltad az egyik legérzékenyebb pontot a testemen és azzal szinte rögtön felizgathatsz bárkit, ha egy ilyen pontra ráharapsz vagy a puha nyelveddel kényezteted.
Bólint, hogy megértette, ezért folytatom. – Még van egy ilyen a nyakamon, de ezt már neked kell felfedezned. Csináld azt, amit érzel és ami szerinted jó. Hallgass egy kicsit az ösztöneidre!
Újra a nyakamhoz vonom, majd a testem megfeszül a várakozástól, hogy hol fogom megérezni legközelebb az érintését…

Finom illat vesz körül , annyira andalító és kellemes, hogy nem tudom türtõztetni magamat és elkezdem szagolgatni. Szemeimet kinyitva jut el agyamig a tény, hogy a jó illat csak Amadeo-tól származhat. Nem bírom magamat leállítani és közelebb hajolva szagolok bele hajába, egy idõ után csak eljut agytekervényeim közé, hogy nem illendõ dolog és amúgy sem tudnék mit mondani Amadeonak, ha felkelne. Inkább ki szeretnék mászni ölelõ karjai közül, már majdnem sikerül kicsusszanom, mikor erõsen magához húz.

- Jó reggelt angyalom! Jól aludtál? -  az emlékek hatására arcom égni kezd az arcom és mosolyogva lesuttogok egy halk igent, hisz tényleg jó volt.

- Nézz rám, és válaszolj a kérdésemre. Élvezted, amit hajnalban csináltunk?
- É-én nem… nem tudom… azt hiszem… i-igen.
- Ennek örülök, mert én is élveztem a te érintésedet. Nagyon. – kedves tekintete megnyugtatja lelkemet, ajkai gyengéden hivják táncba ajkaimat, majd késõbb nyelvemet. Élvezem a csókját, annyira finom.

- Lyry… ma már elkezdek tanítani neked néhány dolgot és… kiderítem ki vett meg. Ha akarod, elmondom, de ha nem akarod, akkor nem. Ha nagyon rossz lesz, szívesen kerítek neked egy olyan szeretõt, aki jól bánna veled.
- Amadeo… én… nem szeretném tudni, hogy ki az és milyen. Nekem ez nem számít. Mindegy ki használ, akkor sem fogom tudni kedvelni, mert… tudom, hogy… hogy miért teszi azt…- én így is-úgyis csak egy tárgy leszek, ami szétnyitja a lábait, ha kell… Csak egy ágymelegítõ.

- Ezt még azért gondolt át.

- Rendben, átgondolom. – bár nem hiszem, hogy valamit is érne. Lehet, hogy akkor nem vénséges test érinti majd testemet, de a tényen ez sem változtat. Akkor sem fog semmit számítani, mit akarok, vagy mit szeretnék. Gondolataimból Amadeo ránt ki, gyengéden végig simít testemen, amitõl kiráz a hideg, térdeimet felhúzva akarok elbújni, de eszembe jut, hogy elõtte nincs mit szégyellnem, legalábbis Õ ezt mondta nekem.

– Remek. Soha többé ne takargasd ezt a gyönyörû testet. – felállva lép a szekrényhez, igy megint megcsodálhatom testét, izmos hátát, feszes és izmos feneke, hosszú izmos, erõtõl duzzadó lábairól nem is beszélve. Tényleg gyönyörû férfi. Kivesz a szekrényébõl egy bíbor színû köntöst, lassan felém fordulva hív magához.

- Gyere ide angyalkám. – Ügyetlenkedve állok fel, a lábaim kissé elgémberedtek és kicsit még próbálom magam észrevétlen takarni, de ahogy egyre inkább kiegyenesedek, már nem igazán érzem fontosnak. Elõtte nem. Magához ölelve simít a fejemre és beletúr a hajamba.

- Milyen érzés ez? – ujjait lágyan húzza végig érzékeny fejbõrömön, amitõl ha tudnék, egybõl dorombolnék..
- Nagyon sze-szeretem, amikor ezt csi-csinálod. Jó érzés. – Imádom, ahogy a fejem simogatja, minden egyes hajszálat külön érzek, amit megérint. Imádom.

- Mondd el, hogy milyen érzés. Ez mindig meg kell tenned majd, ha valami újat próbálunk.

– Olyan… azért jó érzés, mert… ettõl úgy érzem… mintha…

– Mintha?
- … mintha… te… törõdnél velem.
- Azért mert törõdöm is.
- De… csak azért, mert… az apám fizetett érte. – Valamiért összeszorul a szívem és ha lehet, még jobban elszomorodom. Megszoktam már, hogy nem szeretnek eddig nem is érdekelt elvoltam a magam kis világában, de az nagyin fáj, hogy Amadeo sem. Egyedül az Õ szeretete érdekel. Sohasem érdekelt másé, de nála szeretném, ha kedvelne.

- Lyry, ebben tévedsz. Ha a pénzrõl lenne szó, akkor nem kellene kedvesnek lennem, mert a tanítási díjadat már kifizették. A legtöbben ilyenkor már nem foglalkoznának a te kényelmeddel, hanem az elsõ napon megerõszakoltak volna, amilyen gyönyörû vagy. Az apád erre nem gondolt, ezért hatalmas szerencséd van, hogy nem máshová vitt. Én azért vagyok veled kedves, mert te ezt érdemled. A rövid ismeretségünk ellenére megkedveltelek és azt akarom, hogy a nap további részében és az itt töltött idõ alatt a lehetõ legjobban érezd magad. És én majd teszek róla, hogy ez így is legyen. – Gyengéd csókot lehel ajkaimra, ami most még jobban esik, hiszen tudom, hogy miattam tesz minden gyengéd mozdulatot. Nem sokáig élvezhetem csodás illatát és finom csókjait, hiszen kimegy a szobából. Gondolom, biztos van valami fontos dolga. A fürdõbe sétálok, amiben már meleg víz vár. Lassan belemászok a vízbe, de nagyon hamar vörös lesz az arcom. az emlékek, amik eszembe jutnak nagyon zavarba ejtõek, zavarba ejtõen jók. Mikor végzek, megtörlöm testemet egy finom anyagú törölközõvel. Kilépve a szobában az asztalon vár a reggeli, megint finom péksütemények és tea. Nagyin szeretem a jázmin teát, de úgy a jázmint is . Az utolsó morzsát is eltüntetve, teámmal a kezembe ülök a kandalló elé olvasgatni, Egyszerûen imádok itt lenni.

- Lyry?
- Igen?
- Gyere velem, kérlek. Megmutatom a szobát, ahol tanulni fogsz, és néhány dolgot most is meg fogok mutatni. –Kicsit félek attól mit akar tenni, de bízok benne. Lassan követem õt, végig a folyosón egészen az utolsó szobáig. Amíg Amadeo szobájába az uralkodó szín a vörös, itt háton szín dominál, a fekete,a vörös és az arany. A szoba egyik falát egy hatalmas tükör uralja. Gyönyörû.

– Tetszik?
- Igen, gyönyörû és… hatalmas. -  Kicsit jobban is körülnézek, szemeim megakadnak egy hatalmas ágyon. Ugyan olyan, mint Amadeo! Vagyis… miért van a tetején is egy hatalmas tükör?

– Miért van tükör erõsítve az ágy tetejére?

– Azért, hogy miközben te fekszel, én pedig kényeztetlek, mindent láthass, amit veled teszek. – buján vigyorogva suttogja fülembe, amitõl kiráz a hideg. Szó….szóval miközben Õ…én mindent látok…Ezt még nagyon nem akarom!

- Ne izgulj, az ágyat ma nem fogjuk használni. Válaszd ki azt, amelyiknek a legjobban tetszik az illata. – egy kis szekrényhez lépve vesz elõ egy nagyon szép kis dobozkát, ami tele van szép üvegcsékkel. Közelebb lépek, majd mindegyiket végigszaglászom. Utoljára egy szép kék üvegcsét veszek ki, majd kinyitva megcsap egy kellemes illat, nagyon jó. Mintha, jázmin lenne egy kis rózsával.

- Ez… ez nagyon jó illatú! De mi ez és minek kell?

– Ez egy nagyon finom virágolaj, ezt fogom használni, amikor a testedbe hatolok. Így nem fog fájni…- kezembõl kivéve az üvegcsét leteszi az asztalra, majd fülemhez hajolva suttogja bele érzéki hangon.

-Te… tessék?! Te… most… izé… de azt mondtad, hogy az ágyat… de akkor? – Teljesen összezavarodtam és lassan elkezdek hátrálnia tükör felé. Amadeo csak buján mosolyogva lép oda hozzám és ajkaimra hajolva hallgattat el, mikor folytatnám.

-Nyugodj meg szépségem, még nem fogok magamévá tenni. Egyelõre még csak kényeztetjük egymást, szóval most csak élvezd. – Mögém lépve csúsztatja le rólam a zöld selyem köntösöm és meglepõdve veszi észre felizgult ölemet.

- A..fü…fülembe suttogtál…és… - folytatnám tovább a magyarázkodást, de kuncogva harap bele fülembe.

- Nézz a tükörbe Lyry. Nézd milyen gyönyörû vagy. – eddig észre sem vettem, hogy a tükör elött állunk és teljesen zavarba ejtõ, ahogyan mögöttem állva nézi a tükörben a testem, miközben simogatja a karomat. – Látod milyen gyönyörû vagy? Teljesen felizgatsz. Soha sem láttam nálad szebb fiút. Ne szégyelld magad, bárki ölne, hogy így nézzen ki, mint Te. – érzem, hogy az arcom teljesen vörös, de a tükrön keresztül rámosolygok és elsuttogok egy köszönöm-öt, majd hátranyúlva túrok bele hajába és húzom közelebb, egy olyan… hála csókra.

- Tudod, azt terveztem, hogy most csak simogatlak egy kicsit és elfogadtatom veled a tested, de amint látom, annyira már nincs gondod vele elõttem. Szóval lépünk egyet. – teljesen elpirulva nézek tükrön keresztül a szemében, amibõl szinte üvölt a vágy. Ha ez lehetséges még inkább zavarba jövök. De igaza van, elõtte már nem szégyellem magam. Bízok benne.

–Gyere gyönyörûm, had mutassam meg mi az igazi élvezet. Ne aggódj, semmi olyat nem teszek, amitõl megijednél. – Kezemet megfogva húz az ágy felé, majd gyengéden lefektet rá.

- Segítesz levenni a köntösöm, gyönyörûm? – Nagyot nyelve, tétován, remegõ kezekkel kezdtem el nyúlni köntösének megkötõjéhez, ami már amúgy is szét akar bomlani. Lassú mozdulattal bontom ki és nézem, ahogyan vállairól lecsúszik a selymes anyag. Hirtelen forró ajkak térítenek vissza bámulásomból és egy játékos nyelv hívja enyémet egy még forróbb táncba. Kezei sem tétlenkednek, szinte mindenhol ott vannak testemen, vágyamat mindig épp elkerülve. Nemsokára ajkai nyakamra vándorolnak, vállam hajlatánál újabb érzékeny pontot találva. Lassan áttért a mellbimbóimra, amiket egyenként  a szájával és nyelvével kényeztet, sohasem érzett kéjt gerjesztve bennem ezzel. Ezek után hasam puha bõrét kezdi csókolgatni.

- Figyelj szépen gyönyörûm, tanulj. Ilyet még sohasem csináltam másnak. – mosolyog rám kéjjel teli, sokat ígérõ tekintettel, amitõl minden egyes kis szõrszálam felállt, annyira érzéki.  Nagyon lassan hajol vágyam fölé, amit egy ujjával végig simít és nézegeti egy darabig, éppen emelném kezemet, hogy eltakarjam, hisz ezzel igen csak zavarba hozott, mikor szájába veszi felizgult vágyamat. Megvárja míg elmúlik a legelsõ kéjhullámom és a szemébe nézek, elõször lassan csinálja, nyelvével is olyan gyönyört ajándékoz amitõl szinte meghalok. Hirtelen kezd el ritmust váltani, csípõmre fogva nyom le teljesen az ágyba. A mennyezeten lévõ tükörben szinte magamra sem ismerek. Kissé összehúzom lábaimat, mire Amadeo morgó hangot adva, teljesen széttárja lábaimat. Egyre gyorsit fejem mozgásán. Szinte már sikítom a nevét, mikor elér a gyönyör. Emlékeim ködén keresztül még rémlik, hogy gyönyöröm utolsó perceiben próbálom vágyamról lelökni fejét, mire gyorsabban mozogva, szívja meg érzékeny ölem. Nagy szemekkel pislogva tudatosul bennem, hogy minden nedvem lenyelve nyalogatja száját. Valamit még súg nekem kéjes, elégedett hangon. De olyan nehéznek érzem magam. Pihegve bámulok szemeibe, lejjebb tekintve látom az Õ meredezõ vágyát. Csak velem foglalkozott, magával nem is. Fájdalmas lehet, igy teljesen elpirulva veszem kezembe hatalmas ölét, amit alig birok körbefogni. Finoman kezdem el mozgatni rajta kezemet, majd bátorságot gyûjtve, csusszanok le és kezdem el nyalogatni, visszaadva ugyanazt a kéjt amit nekem adott. Szemébe nézve szerettem volna meggyõzõdni arról, hogy élvezi-e. Hirtelen ér mikor szemeibe nézve hatalmasat nyög, arcomat meg telehinti nedvével. Értetlenül pislogok rá. Valamit rosszul csináltam?