Közös megegyezés alapján elõreugrunk a történetben.

Álmosan nyújtózok egyet az ágyban. A szobában még mindenki alszik, ide hallom Ron kétségbeesett nyöszörgését is, bizonyára megint pókok elõl menekül. Nekem csak az elmúlt pár nap jár a fejemben.

Amikor Blaise elém állt és közölte, hogy szakítani akar, még azt hittem, hogy borzalmas nap lesz. Az egész Mardekár rajtam fog röhögni, még Piton is erre fog gúnyos megjegyzéseket tenni Bájitaltanon, de aztán…

Épp a Nagyteremben ültünk. Emlékszem, olyan bánatosan ittam a töklevemet, hogy Hermione folyamatosan szerinte vicces történetekkel próbált szórakoztatni arról, hogy milyen hibás varázsigéket írnak le néha és ezekbõl milyen szánalmas dolgok és hatalmas tévedések születtek. A végére már csak emiatt is sírhatnékom volt, de aztán furcsa dolog történt.

Még most is tisztán emlékszem, hogy mennyire kétségbe voltam esve, amikor Draco Lucius Malfoy, a Mardekár ház fejedelme, Blaise Zambini legjobb barátja, életem megkeserítõje megállt az asztalunk mellett. Végigfutott az agyamon, hogy az egy dolog, hogy Zambini szakított velem, de vajon milyen történetet adott be a házukban, és most mire készül a szõke. Nem féltem tõle akkor sem, most sem, csak hogy pont akkor találjon meg… De azért kérésére követtem az egyik elhagyatott folyosóra.

- Zambini és te szakítottatok? - kérdezte furcsán nyugodt hangon. Ujjaim pálcámra csusszantak, hiszen nem tudtam, mire készüljek.
- Igen. - Egyszerû, könnyed szó volt, de valahol belül fájt. Blaise volt az elsõ, aki tényleg kedvelt, tudom, éreztem mindig, hogy fontos vagyok neki. - De mi közöd is van neked ehhez?
- Gondoltam tudni akarod, hogy mi miatt történt. Ha jól értesültem, nem adott megfelelõ magyarázatot. - A szeme furcsán csillant, én meg elgondolkodtam, hogy mennyire büntetnek meg, ha egy Crutioval kényeztetem. Bár nem vagyok olyan nagyon szabályszegõ alkat, aki szívesen szalad bele fõbenjárókkal történõ csatába, elég, sõt, sok is volt belõle mostanában. Szóval ahelyett, hogy szétátkoztam volna azt a csinos arcét, várakozva néztem rá. Õ elmosolyodott, közelebb lépett és már szinte az ajkaimra suttogott, miközben még mindig fogva tartotta szürke tekintetével az enyémet.
- Mit tudsz, Malfoy? - sziszegtem.
- Én kértem meg Zambinit, hogy szakítson veled - vigyorgott rám. Lefagytam. Meg kellett volna ütnöm, el kellett volna löknöm, de amikor az ajkaimra hajolt és elkezdett csókolni valahogy elvesztettem minden józan eszemet, csak szétnyílt ajkakkal viszonoztam nyelvének játékát. Amikor magához rántott és teljesen összesimult a testünk, felnyögtem. Taláron keresztül is éreztem, hogy ugyanannyira felizgult, mint én.
- Ezt most fejezzük be - nyöszörögtem, és eltoltam. Õ azonnal a nyakam kezdte csókolni.
- Nem élvezed? - kérdezte.
- Tudod, hogy de. De nem értem, és nem itt kellene egymásnak esnünk - feleltem neki, és elkezdem a hátát simogatni. - Vagy ez is egy módszer egy Mardekárostól, hogy megalázzon egy Griffendélest? - kérdeztem, mikor beleragadtam a hajába és elrántottam a nyakamról.
- Ha Bájitaltanból negyedannyira lennél jó, mint hangulatgyilkolásból, Merlinre, leelõzhetnéd Grangert - sziszegte vissza idegesen.
- Nem ez a lényeg. Mit akarsz?
- Mit nem lehet ezen érteni? Tetszel nekem és azt akarom, hogy az enyém legyél - jelentette ki természetes hangon, a Malfoyokhoz méltóan elegánsan, felszegett fejjel, szinte lenézõen.

Én meg csak álltam, és pislogtam…

Ez volt két napja.
Utána egész nap nem láttam Dracot, valami Mardekáros házgyûlés volt, és neki is ott kellett lennie. Prefektusnak választják, ezt tudtam már. Engem is felkértek, de elutasítottam. Nincs nekem erre energiám és egyébként is, azt hiszem, eleget szolgáltam már a varázslóvilágot, és pár szemtelen elsõévessel elbír Seamus is.
Hermione és Ron persze észrevették, hogy valami történt, de nem mondtam nekik semmit egész másnap estig, amikor Draco minden elõzetes bejelentés nélkül elkapott a folyosón, és legjobb barátaim szeme láttára nyomott egy gyors csókot az ajkaimra, majd azzal, hogy a keresztapjával van találkozója, el is rohant. Én meg tágra nyílt szemekkel pislogtam utána, egy halk sziát kinyögve, bárgyún integetve távolodó alakja után.
- Harry… - kezdte volna Hermione, de csak leintettem.
- Menjünk valami olyan helyre, ahol nem zavarnak - suttogtam, és elindultam az egyik tanterem felé.

Ez volt tegnap este.
- A barátaimnak elmondtam, ami történt, õk persze nem fogadták valami jól, de megegyeztünk, hogy mindenki alszik rá egyet, így ma újult erõvel indulok neki a napnak.  Bízom a legjobb barátaimban, nem fognak rosszakat mondani, csak a javamat akarják, mint mindig.

* * *

Már a Nagyteremben ülünk és reggelihez készülünk. Én egyelõre egy szelet pirítóssal szemezek, mondjuk egy kis vajjal, hozzá töklé. Igen. Ez jól hangzik, pont nekem való.
- Hát elhízni azt nem fogsz - szólal meg mögöttem egy ismerõs hang.
- Te ennek örülsz, nem? - fordulok hátra mosolyogva.
- Mondjuk igen - vigyorog vissza. - Este eljössz a klubhelyiségünkbe? - kérdezi.
- Mehetek, persze. Majd gyere le elém. - Egy gyors csók, és már megy is vissza az asztalukhoz, én meg sóhajtva nézek utána.
- Harry… öhm… beszélni szeretnénk veled - vonja magára a figyelmemet Hermione.
- Figyelek - mondom még mindig mosolyogva. Azt hiszem, ha nem lenne a fülem, a szám gond nélkül körbeérne. Draco Malfoy ugyanis egy félelmetesen helyes srác… az egyik legjobb a Roxfortban. Még akkor is, ha a múltjában sok olyan dolog van, amivel én kicsit sem értettem és értek egyet, de már akkor is átállt hozzánk és a mi oldalunkon harcolt a Sötét NagyÚr ellen. Ez azt hiszem, a számlájának pozitív oldalára írható.
- Mond, nem jutott még eszedbe, hogy ez a váltás Blaise után kissé… szóval… uhmm. - Mione láthatóan nem tudja, hogyan is akarja kimondani, amit megbeszéltek, de Ron azonnal a kezébe veszi a dolgokat.
- Mi félünk kicsit, hogy azt fogja mondani mindenki, hogy a Mardekár összes bikájával - itt elhúzta a száját -, szépfiújával összeállsz és kipróbálod. - A szemeim kikerekednek, leteszem a pirítóst és hitetlenkedve nézek Ronra. - Nem, haver! Nem az a baj, hogy pasik, illetve de, de most nem ez a lényeg! A lényeg az, hogy meg akarjuk elõzni, hogy ronda dolgokat mondjanak rólad - suttogja.
- Szerintetek…. ez lesz? - kérdezem bizonytalanul. Eddig nem jutott eszembe, de most…
- Hát, én megértelek, Harry - tér vissza Hermione hangja. - Mármint igen, akármennyire Mardekár, de Blaise és Draco tényleg… helyesek. De Crack és Monstro túlzás lenne - kuncogja, mire velük nevetek. Nem lenne értelme veszekedni, hiszen egyrészt tökéletesen igazuk van, nem tudhatom még, hogy mi lesz. Bár nem zavar különösen a dolog, ugyanis sokszor írtak és mondtak már rólam nagyon ronda dolgokat. Amikor Voldemort elfogatott, akkor is az terjengett, hogy használták a testem, pedig nem.
- Szerintem meg meglátjuk, hogy mi lesz még - mondom határozottan. Én hiszek benne, hogy minden rendben lesz!

* * *

Draco eljön elém, ahogy megbeszéltük, és együtt lépünk be a Mardekár klubhelyiségébe, ahol ott ül Pansy néhány lánnyal és Blaise is. Ahogy belépünk, mindenki felénk, felém kapja a tekintetét, én meg, bár nem félek, de várok. Érdeklõdve várom, hogy vajon mi lesz, ha elkezdenek is valamit mondogatni, akkor Draco mennyire tudja majd kezelni a helyzetet.