Ne Nem tudom, mennyi idõ múlva térek magamhoz, de érzem, hogy mindenem fáj, a fejem szét akar robbanni és alig bírok mozdulni. Orvosságszag van, tehát valószínûleg kórházban vagyok. De mi történt? Oldalra nézek, és látom, hogy Jia Ying a kezemet fogva mellettem ülve alszik. Rémálmai lehetnek, mert az arca rángatózik, így gyengéden megsimítom a kezét.

- Ji - Jia Ying?  – mondom, és a lány szemei rögtön kipattannak. Megpróbálok felülni, de nehezen megy.

-          - Nem még nem szabad mozognod! – szól rám, és gyengéden a mellkasomhoz ér.  – Jobban mondva megtiltom, hogy mozogj!

-          - Mikor lettél te ilyen határozott?  - mosolyodok el minden fájdalmam ellenére.

-          - Szólnom kell az egyik nõvérnek, hogy felébredtél – mondja, és állna fel, de még mindig a kezét fogom. – Xuan Lai, én úgy féltem… - néz rám könnyekkel a szemében. Szegénykém, biztos jól megijesztettem.

-          - Jia Ying elõbb még el kell mondanom, hogy Camilla… - ugrik rögtön be a dolog, de leint.

-          - Nem érdekel – szól rám határozott hangon. – Nem TUD érdekelni, mikor te itt fekszel. Nem!

-          - Jia Ying…

-          - Az a lényeg, hogy meggyógyulj – mondja a szemembe nézve. – Ha pedig meggyógyultál, az szeretném, hogy tanulj velem, és elmenjünk valahova, és együtt legyünk! Nem érdekel, mit akar, nem érdekel, mit mond rólam! Amíg nem hagysz el, semmi nem fog érdekelni! – fejezi be, és lehajtja a fejét.

Cs Csak  nézem õt, miközben el tudom képzelni, mennyire aggódhatott miattam. Ám az, hogy nem érdekli Camilla fenyegetése, nem tetszik. Viszont Jia Ying valószínûleg azt sem tudja, mi az az internet, hiszen számítógépet is nálunk látott elõször életében. Rengeteg mindent nem tud arról, mi mindenre lehet használni a közösségi médiát, fõleg a netet.

-      -  Én nem foglak elhagyni, Jia Ying – mondom végül, mire ám emeli a tekintetét. – De ugyanakkor nem árt, ha vigyázol Camillával. Tudom, hogy nem érdekel, mit tervez, pedig kéne, mert fogalmad sincs, hogy mire képes. Te elképzelni sem tudod, mire képesek az emberek használni az internetet, ha tönkre akarnak tenni valakit. És nem biztos, hogy meg tudlak védeni, mert az emberek beszélnek, egy pletykát pedig nagyon könnyen fel lehet nagyítani.

-       - Mit akarsz ezzel mondani? – kérdi Jia Ying. – Mire akarja használni az internetet? Ugye az az a dolog, amin mindenféléket lehet keresni? Amin azokat a leveleket is szoktad írni.

-     -  Igen, az – bólintok. – Sok hasznos dologra lehet használni – magyarázom, õ pedig figyelmesen hallgat - de ugyanakkor rengeteg borzalmat is el lehet követni vele. Nem egy ember van, aki öngyilkos lett, mert valaki ilyen módon zaklatta, vagy tette tönkre az életét. Csak azon imádkozz, hogy Camillának, vagy az egyik ismerõsének ne legyen videofelvétele arról, hogy pofon vágtad. Mert akkor fel is jelenthet testi sértésért, és még bizonyítéka is lesz.

-     -  De hiszen provokált engem! – sziszegi dühösen az én édesem és szabadon levõ keze ökölbe szorul. Szemei szikráznak a dühtõl, sõt, az arca is kipirul. – Te is láttad, és mindenki más is, aki ott volt.

-      -  Igen, de ha Camilla képes lesz egy felvételt kitenni az internetre, akkor akár manipulálhatja is az embereket – mondom komolyan, Jia Ying szemei pedig elkerekednek. – Az emberek pedig sokszor ugyebár nem azt mondják, ami valójában történt, utána pedig ráfogják arra, hogy nem emlékeznek már pontosan az esetre. Ezért mondom, hogy légy óvatos, mert tapasztalatlan vagy az intrika és a manipuláció terén. Nem azt akarom mondani, hogy buta vagy, csak még keveset tudsz errõl a világról. Meg akarlak védeni, de nem tudom, hogy mennyire leszek képes rá, ha a közvélemény esetleg Camillát támogatja. Érted már?

Jia Ying bólint, de nem tudom, hogy vajon mennyit értett meg abból, amit mondtam. Neki a modern technológia még elég idegen, és amit tud, azt is tõlem és a nõvéremtõl tanulta. Nem buta lány, de rengeteget kell még fejlõdnie, hogy megtanulja kivédeni, és kezelni az ilyen dolgokat. Megszorítom a kezét, és bátorítóan nézek rá. Sosem engedném, hogy bárki ártson neki, de nem tudom, hogy meddig mehetek el. Sóhajtok egyet, és a szemét nézem. Tanácstalannak tûnik, talán fél is, hiszen olyan területen támadják, ami számára ismeretlen terep és nem tud védekezni.

-     -  Nem lesz semmi baj – mondom gyengéden. – Ha Camilla mégis csinálna valamit, akkor majd szólok az ügyvédeinknek, azok elintézik a dolgot. De egy valamit jegyezz meg! Soha ne süllyedj az õ szintjére és ne lássa rajtad, hogy sebezhetõ vagy! Ha azt látja, hogy elbizonytalanodtál, akkor úgy érzi, nyeregben van. Ez csak jó tanács.

-     -  Nem félek… annyira… - suttogja, majd kiszabadítja a kezét a kezembõl és feláll. – Most… megkeresem az orvost. Mindjárt… mindjárt jövök, jó?

Válaszolni sem tudok, olyan gyorsan rohan el. Össze van zavarodva, ez látszik rajta, de nem tehetek semmit. Most idõt kell adnom neki, hogy megeméssze a hallottakat, és ha kell, segítséget is kérjen. Én itt leszek neki, abban biztos lehet.

~*~

Jó negyed óra múlva tér vissza az orvossal és a nõvéremmel a sarkában. Lan Lai idegesnek tûnik, talán Jia Ying beszélt neki arról, amit elmondtam neki? Az orvos megvizsgál, megállapítja, hogy már jobb állapotban vagyok, és utasít, hogy pihenjek még legalább három hétig, amíg összeforrnak a bordáim.

-     -  Csak semmi ugrálás, Han úrfi! – mondja az ötvenes éveiben járó orvos. – Tudja, kész szerencse, hogy agyrázkódás nélkül megúszta a balesetet, az pedig még inkább, hogy életben van. Odafenn valaki nagyon szeretheti magát – mosolyog rám. – Na, pihenjen, aztán ha valami baj van, csak hívja a nõvérkét.

-       - Köszönöm, doktor úr! – biccentek, az orvos pedig távozik.

Jia Ying azonnal leül mellém, míg Lan Lai a másik oldalra telepedik. A tekintete gondterhelt, és nem tudom, mi lehet az oka. Ugye nem történt máris valami? Az arcán látom, hogy valamit el akar mondani, de nem mintha nem merné, így végül rá kell kérdeznem.

-    -   Mi a baj? – kérdem, és igyekszem vidám arcot vágni. – Úgy bámulsz magad elé, mintha minimum egy temetésen lennél.

-      -  Xuan Lai, Camilla mondott neked valamit? – kérdi a nõvérem komoly hangon, nekem pedig az arcomról lefagy a mosoly.

-     -  Tömören, röviden csak annyit, hogy tönkre fogja tenni Jia Yinget – nézek elõbb rá, majd a menyasszonyomra, aki a szája elé kapja a kezét. Nincs értelme tagadni, elvégre valaki elmondhatta, hogy találkoztam vele az egyetem elõtt. – Miért, történt valami? – kérdem aggodalmasan, de Lan Lai nem válaszol. – Nõvérkém, mi a fene történt?! Mondd már el! – követelem erõteljes hangon.

~~*

-          - Komolyan gondolod? – kérdezem kissé ijedten. Nem nem vetemedhet valaki ilyen dolgokra… - De miért tenne ilyet?

-          - Mert megsértetted – közli egyszerûen. Reggelizünk, én hihetetlen zavarban vagyok hogy ennél az asztalnál kell ülnöm… - Camilla nagyon veszélyes, velem is próbált elbánni, de hála az égnek nem sikerült neki. Neked fogalmad sincs, hogy az ilyen lányok mire képesek. Látványosan megaláztad õt mindenki elõtt, és ezt nem fogja annyiban hagyni.

-          - Már beszéltem Han asszonnyal – veszi át a szót az édesanyja. – Elmondtam neki mi történt, és õ is minõsíthetetlennek tartja a lánya viselkedését. Biztosított hogy Camilla ezentúl mindenfajta, altalunk szervezett társasági eseményrõl távol fog maradni. De sajnos máshol még összefuthattok vele. Viszont a tegnap esti viselkedése úgy hiszem, sokakban ellenérzést váltott ki.

-          - Ez azt jelenti, hogy nem sokan fogják ezentúl bárhol szívesen látni – fordítja le nekem, s tagadni sem lehet kissé megnyugszom a hírtõl. – Nekem viszont rohannom kell, ha nem akarok elkésni az elsõ órámról. Délután találkozunk, olyan négy körül itthon leszek, ha nem lesz nagy a forgalom.

-          - Rendben van, vezess óvatosan! – mosolygok rá, mire õ csak felnevet. Valami rosszat mondtam volna?

-          - Már teljesen úgy viselkedsz, mintha a feleségem lennél, édes – kuncog, és kapok egy puszit is az arcomra, mire csak elpirulok, amin persze jót derül. – Majd sietek, te meg tanulj szorgalmasan!

Kissé elvarázsolt tekintettel nézek utána, majd észbe kapok és felállok az asztalról, majd meghajolva távozom. Fent már várnak a könyveim és füzeteim, valamint két órával késõbb az etika tanár is megérkezik és megint sétálgatok fel alá a teremben valami nehéz könyvvel a fejemen. Jobban szeretem az egyedül való tanulást…

A matematikával szenvedek, mikor telefon érkezik. Nem hallok mást csak sírást, borzalmas elõérzetem van. Végül Yi asszony határozott, hangos lépteit hallom, ahogy a szobám felé közelít. Az ajtó csapódik, és a hölgy kétségbeesett arccal mondja hogy öltözzek mert indulnunk kell a kórházba. Ijedten remegõ kézzel öltözöm, félve hogy mi is történt. Ugye nem lehet hogy Xuan Lai… Beülve az autóba az édesanyja mondja mi történt. Erõs nõ, nem hagyja hogy lássák a fájdalmát, én annál inkább. Könnyel telik meg a szemem. Autóbaleset, és eszméletlen. Hogy történhetett ilyesmi?!

Beérve a kórházba, a nõvér elmondja mi történt. Eltört az egyik karja, három bordája, valamint rengeteg zúzódás a teste minden táján. Végül felkísér minket a szobába ahol fekszik. Megállok az ajtóban teljesen ledermedek. Kötések a testén és a hihetetlenül erõs fertõtlenítõ szag megrendít. A nõvér szerint nem tudni mikor ébred fel, beütötte a fejét, de nem tört be. Belsõ vérzései már nincsenek stabil az állapota. Nagyot nyelve lépek közelebb hozzá. Hihetetlenül gyengének érzem magam, a fájdalom, hogy így látom õt szinte szétfeszíti a mellkasom.

Rápillantok az anyjára, aki szomorú, kétségbeesett szemekkel nézi a fiát. Ökölbe szorítom a kezem és odamegyek az ágya mellé, és leülök a székre. A kötések és minden csõ, infúzió ellenére olyan nyugodt az arca. Óvatosan kisimítok egy tincset a homlokából, félve, hogyha hozzáérek, Xuan Lai akár egy értékes porcelánbaba eltörik az ujjaim alatt.

Csak ülök mellette és nézem, nem tudom mennyi idõ telik el. Néha felállok sétálok egy kört a szobában, hogy megmozgassam a tagjaim. Az anyja elment, nem szólt semmit, itthagyott vele. Biztosan tudta, hogy mondhatott volna akármit nem tudott volna megnyugtatni vele. Visszaülve a székbe fogom a kezét, mikor hallom, hogy nyílik mögöttem az ajtó.

-          - Hé, kiscsaj neked is szükséged van pihenésre – teszi a vállamra a kezét a nõvére. Felpillantok, õ is ugyanolyan aggódva néz, ahogy én.

-          - Itt szeretnék maradni – mondom halkan, mire csak bólint.

-          - Tudom. Hidd el, nagyon jól tudom – szorítja meg a vállam. – Nem szeretnél hazaugrani zuhanyozni egyet, addig vigyázok rá – mosolyog, de csak megrázom a fejem.

-          - Meg akarom várni, hogy felébredjen – teszem szabad kezem a nõvére kezére. – Kérlek.

-          - Jól van, de ha már nagyon fáradt hívj fel – mondja komolyan. – Köszönöm, hogy vigyázol az öcsémre.

-          - Nem tudtam rá vigyázni… Ez az egész az én hibám… - hajtom le a fejem és a szemem megtelik könnyel.

-          - Ne okold magad – hajol le hozzám. – Azt a ribancot meg csak bízd ide – vigyorog rám, mire én is csak mosolyogni tudok.

Egy kicsit még ott marad velem, majd elmegy. Még egyszer a lelkemre köti, hogy bármi történik hívjam. Végül ülve elbóbiskolok mellette, a kezét szorongatva. Borzalmas rémálmaim vannak, amikbõl nem tudok elmenekülni. Xuan Lai megsérül és nem tudok mit tenni, nem tudok odafutni hozzá. Elbukom. Végül gyengéd simításra ébredem.

-          - Jia Ying? – rögtön kipattannak a szemeim, és látom hogy Xuan Lai próbál felülni az ágyban.

-          - Nem még nem szabad mozognod! – szólok rá, és gyengéden hozzá érek a mellkasához.  – Jobban mondva megtiltom, hogy mozogj!

-          - Mikor lettél te ilyen határozott?  - mosolyodik el.

-          - Szólnom kell az egyik nõvérnek, hogy felébredtél – állnék fel, de még mindig fogja a kezem. – Xuan Lai, én úgy féltem… - nézek rá.

-          - Jia Ying elõbb még el kell mondanom, hogy Camilla – kezdi, de félbeszakítom.

-          - Nem érdekel – szólok rá. – Nem TUD érdekelni, mikor te itt fekszel. Nem!

-          - Jia Ying…

-          - Az a lényeg, hogy meggyógyulj – mondom a szemébe nézve. – Ha pedig meggyógyultál, az hogy tanulj velem, és elmenjünk valahova, és együtt legyünk! Nem érdekel mit akar, nem érdekel mit mond rólam! Amíg nem hagysz el, semmi nem fog érdekelni! – fejezem be a kisbeszédemet és lehajtom a fejem. Milyen zavarba ejtõ dolgokat mondok én?

Jia Ying már a lépcsõnél jár, amikor utolérem, és megfogom a kezét. De nem néz rám, úgy tûnik, Camilla nagyon felzaklatta. Nem csodálnám, ha saját magát hibáztatná, amiért kifakadt.

-           - Jia Ying! – mondom magam felé fordítva. Az arca dührõl árulkodik, de nem néz rám.

-          - Ki szeretnék menni az erkélyre, kell a frisslevegõ – mondja halk, dühös hangon.

-          - Veled megyek – mondom, összefonva az ujjainkat.

Kinn hûvös levegõ lengedez, de nincs hideg. Megvárom, míg Jia Ying lenyugszik, és nekem is át kell gondolnom a dolgokat. Azt tiszta sor, hogy Camilla nem kívánatos vendég a házban, szólnom kell anyámnak, hogy ne hívja meg több partira. Akármennyire is jóban vagyunk a szüleivel, a lány viselkedése minõsíthetetlen volt.

-           - Nem szeretnék visszamenni… - szólal meg hirtelen Jia Ying, megszorítva a kezem. – Mindent elrontottam.

-           - Nem, nem te rontottad el, hanem Camilla – rázom a fejem, majd magamhoz ölelem, de legnagyobb megdöbbenésemre, eltol magától.

-          - Tévedsz. Ha tudtam volna, uralkodni magamon, nem történt volna meg… Egyszerûen csak figyelmen kívül kellett volna hagynom.

-          - Jia Ying, ne okold magadat, te csodálatosan viselkedtél egész este – mosolygok rá, miközben ujjammal kis köröket rajzolok a kezére.

-          - De…

-           - Semmi de – hajolok hozzá, és hosszasan, mélyen megcsókolom. Úgy tûnik, ezzel sikerül lenyugtatnom, mert mikor ajkaink elválnak, már mosolyog.

-          - Szájfényes maradtál – mosolyog rám. Én is mosolygok, majd egy gyors mozdulattal megtörlöm a szám.

Mire visszamegyünk, Camilla már nincs ott. Hála égnek, mert a vendégek így is megbámulnak minket, de senki sem szól semmit. Próbálunk úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Bemutatom Jia Yinget a barátaimnak, akik mind nagyon kedvesek vele. De az én kis menyasszonyom mégis leginkább Li Chianggal beszélget. Végül a nõvéremnél kötünk ki, aki szokása szerint csak fecseg és fecseg, miközben elmesél pár kínos részletet is a gyerekkoromból. Ezen persze mindenki nevet, csak én vörösödök el szégyenemben, miközben figyelmeztetõ tekinteteket lövellek a nõvérem felé. De õ persze észre sem veszi. Vagy nem akarja észrevenni.

         - Egyre jobban bírlak te lány! – karolja át a nõvérem Jia Ying vállát. – Nem mindenki merte volna így megütni azt a fruskát!

-          - Ohh… köszönöm? – mondja bizonytalanul az én kis menyasszonyom, mire a nõvérem felnevet.

-          - Nem is értem, az öcsém régen, hogy tudott összeállni egy ilyennel. Szerencse, hogy hamar megjött az esze – beszél tovább.

Nos, én sem értem igazán, de már szakítottam vele. Úgy látom, Jia Yingnek kényelmetlen a téma, és hamar másra is terelem a szót. Még eltelik pár óra, mire a vendégek távozni kezdenek, és hamarosan én is felvezetem Jia Yinget a szobájába.

-          - Mit szerettél benne? – kérdi Jia Ying, mikor már az ajtaja elõtt állunk.

-           - Te-tessék?

-           - Mit szerettél Camillában? – jön a kérdés.

-          - Hát öööö… biztos, hogy errõl szeretnénk beszélgetni? – vakarom meg zavartan a tarkómat. Nem éppen a legjobb beszédtéma.

-          -  Xuan Lai, engem érdekel – néz rám komolyan, mire felsóhajtok. Ezen elõbb, vagy utóbb úgyis át kellett volna esnünk. Jobb elõbb.

-           - Fogalmam sincs, hülye kamasz voltam… Pár randi után dobtam, mert rájöttem, hogy nem is igazán miattam van velem – mesélem zavartan.

-          - Sok barátnõd volt eddig? – érdeklõdik tovább.

-         -  Mi ez valami kínvallatás? – nevetek fel elvörösödve. – Na és ha már így témánál vagyunk, neked volt valakid?  - vágok vissza.

-          - Nem – válaszol komolyan, a szemembe nézve. Ez meglep, de biztosan nem hazudik. – Senkivel sem volt kapcsolatom elõtted – pirul el, én pedig megsimogatom a pofiját. Ilyenkor olyan édes, amikor zavarba jön.

-         -  Jia Ying, nem az a lényeg, hogy ki volt nekem Camilla, hanem hogy itt vagy, mint a gyönyörû menyasszonyom – nyomok egy puszit a homlokára.

-           - Ígéred? – pillant fel rám nagy szemekkel.

-          - Ígérem – csókolom meg lágyan puha ajkait.

Rá  Rám mosolyog, édesen, mikor elválunk, aztán a szobámba megyek. Az a igazság, hogy feldúlt Camilla felbukkanása, de hála égnek, ha minden jól megy, nem kell majd foglalkoznom vele. Anyám el fogja intézni, hogy ez a nõszemély többé be se tehesse a lábát a birtokra. De azért a nõvéremnek is szólni fogok, hiszen neki elég nagy hangja van. És jobb, ha én is beszélek ezzel a tyúkeszû libával, hogy ne próbálkozzon. A végén attól félek, hogy Jia Ying komolyan kárt tesz benne, vagy Camilla csinál valamit. Ismerem a fajtáját, akkor is megpróbált lejáratni, amikor szakítottam vele, de õ húzta a rövidebbet. Jia Ying viszont ismeretlen az intrikák terén, fogalma sincs, mire képes egy gazdag, elkényeztetett lány, ha felbosszantják. Jia Yinggel is beszélnem kell holnap reggel. Miután ezt eldöntöm, levetkõzöm, veszek egy forró zuhanyt, aztán aludni térek.

~*~

-      -  Komolyan gondolod? – kérdi másnap reggel reggeli közben Jia Ying, mikor elõvezetem a témát. Látom, hogy meglepi és talán meg is ijeszti a dolog. – De miért tenne ilyet?

-     -  Mert megsértetted – mondom, miközben körbehordozom a tekintetem az asztalnál. Apa már elment, csak én, anya és Jia Ying vagyunk itthon. A menyasszonyom mától fogva velünk reggelizik, ami úgy tûnik, még feszélyezi õt. – Camilla nagyon veszélyes, velem is próbált elbánni, de hála az égnek nem sikerült neki. Neked fogalmad sincs, hogy az ilyen lányok mire képesek. Látványosan megaláztad õt mindenki elõtt, és ezt nem fogja annyiban hagyni.

-    -   Már beszéltem Han asszonnyal – veszi át a szót anyám, miközben a teájába kortyol. – Elmondtam neki, mi történt, és õ is minõsíthetetlennek tartja a lánya viselkedését. Biztosított, hogy Camilla ezentúl mindenfajta, általunk szervezett társasági eseményrõl távol fog maradni. De sajnos máshol még összefuthattok vele. Viszont a tegnap esti viselkedése úgy hiszem, sokakban ellenérzést váltott ki.

-     -  Ez azt jelenti, hogy nem sokan fogják ezentúl bárhol szívesen látni – magyarázom Jia Yingnek, aki szemmel láthatóan egy kissé megnyugszik. Aztán az órámra nézek. – Nekem viszont rohannom kell, ha nem akarok elkésni az elsõ órámról. Délután találkozunk, olyan négy körül itthon leszek, ha nem lesz nagy a forgalom.

-     -  Rendben van, vezess óvatosan! – mosolyog rám Jia Ying, mire kénytelen vagyok elnevetni magam.

-     -  Már teljesen úgy viselkedsz, mintha a feleségem lennél, édes – kuncogom, majd megpuszilom azt az édes pofiját. Élvezettel nézem, ahogy elpirul. – Majd sietek, te meg tanulj szorgalmasan!

Jia Ying biccent, majd elköszönök és indulok is. Kissé aggaszt, hogy Camilla mit tervezhet, éppen ezért kell nekem lépnem. Sajnos, annak a boszorkánynak is sok ismerõse és barátja van, akik egyetértenek vele, így egy pletyka könnyen végzetes is lehet Jia Ying számára. De ezt nem akartam közölni az én drágámmal, így is van elég dolog, ami miatt aggódnia kell.

A napom jól indul, úgy tûnik, még senki sem tud a tegnapi kis incidensrõl a házunkban, vagy legalábbis nem beszélnek róla. Csak az eljegyzés híre terjedt el, mindenki gratulál nekem, diákok és tanárok egyaránt. Persze mindenkit érdekel, hogy milyen is a menyasszonyom, én pedig válaszolgatok a kérdésekre. A délelõtt eltelik, majd a délután is, én pedig a nap végeztével már indulnék haza, amikor a suli elõtt egy nagyon ismerõs alakot látok kiszállni egy tûzpiros autóból. Felsóhajtok, ahogy Camilla felém veszi az irányt.

-      - Mit keresel itt? – kérdem hûvösen, és próbálom kikerülni, de õ jön utánam, sõt, a karom is megfogja.

-      - Beszélnünk kell, édes – mosolyog rám ártatlanul, amivel úgy meg szokta téveszteni az embereket.

-       - Engedj el, te boszorkány! – rántom ki a karom a kezébõl. – És soha többé ne gyere a közelembe, megértetted?! – rivallok rá. Az emberek megbámulnak minket, de nem érdekel. – Nem okoztál tegnap este elég zûrt?

-       - Igaz is, amiatt a kis cafat miatt az anyád elintézte, hogy többé be se tehessem hozzátok a lábam – mondja dühösen. – Mégis, miben jobb az a kis falusi riherongy, mint én? Fogadok, még olvasni sem tud – kontrázik rá.

- Ezúttal én ragadom karon, és figyelmeztetõen nézek rá, hogy ne csináljon jelenetet, de õ mintha észre sem venné. Sõt, még mosolyog is. Ez nem jelent túl sok jót.

-      - Csak nem szerelmes vagy belé, Xuan Lai? – kérdi, és a hangját igyekszik sajnálóra venni. – Szegénykém, jól behálózhatott a kis perszóna. Az ilyenek nagyon értenek ám hozzá, de ne félj, hamarosan úgyis kipenderítik azt a kis senkit Hongkongból, vissza a putriba, ahová való.

-      -  Mi a fenét csináltál Camilla? – kérdem ijedten, tudván, hogy mire képes.

-     -  Nos, hadd mondjam úgy, hogy elmondtam pár barátnõmnek, hogy az a kis kurva hogy bánt velem – mosolyog rám a lány. – Azt hiszem, nem telik sok idõbe, mire a net ettõl fog harsogni. Hiszen ismered, egy jó pletykát mindenki szívesen olvas. Ismered az internet csodáját, ott minden pletyka azonnal felkerül, és sokan fognak csámcsogni a kis ribancon, aki be mert furakodni a helyemre. Majd megkapja, amit érdemel!

Persze, hogy tudom, mirõl van szó, csak az a baj, hogy Jia Ying nem is tudja, mi az az internet, és nem tud védekezni az ilyen gonosz boszorkák ellen. Ellököm magamtól Camillát, aki elesik, és hallom, hogy felkiált. De vissza sem nézek, úgy rohanok a kocsim felé. Már majdnem ott vagyok, amikor hallom, hogy valami felém tart, és mielõtt még idõm lenne reagálni, egy hatalmas lökést érzek, majd hallom a fékcsikorgást, a sikításokat, a kiabálást és érzem, hogy elesem. Majd elsötétül körülöttem a világ.

-          - Én szeretek dolgozni – mondom neki teljes komolysággal.

-         -  Nem is úgy gondoltam, de másfajta munkád lesz – milyen más munka? – Magántanárt kapsz, aki tanítani fog, nemcsak az iskolai tananyagra, de társalgásra, illemtanra, etikettre is. Muszáj megtanulnod, hogy mennek a dolgok a magasabb körökben, hogy mások ne bánthassanak téged, édes – nyom egy puszit a homlokomra. De ne félj, majd beletanulsz – nekem ez nem fog menni. Mi van ha elrontok valamit? Ha rossz  híre lesz tõlem? – És én is itt leszek, hogy segítsek neked, ha baj van.

-          - Tudom – mosolygok rá félénken.

Elköszönünk egymástól, majd beérve a szobámba, ruhástul az ágyra vetem magam. Tele vagyok kétségekkel, hogy képes leszek e végigcsinálni ezt az egész oktatást, hogy egyáltalán be tudok e majd valaha illeszkedni ebbe a világba. De Xuan Lai itt van mellettem, ez a legfontosabb.

~*~

A tanár keményen megizzaszt, nem néz el semmit, állandóan kijavít. Javítani kell a tartásomon, a beszédstílusomon, elvileg nem beszélek elég tisztán ezért naponta többször beszédgyakorlat. Aztán az órák után, még jön a házimunka is amit Yi asszony oszt ki rám. Kemény, de meg küzdök vele. Xuan Lai nagyon keveset van itthon, ritkán látjuk egymást, ezt kissé érzékenyebben viselem. Lan Lai elvisz magával mindenfele, ilyenkor úgy érzem magam mint egy baba, ahogy az egyik ruha után veteti fel velem a másikat.

- Két hét van a partiig, s végre Xuan Laival tudok egy kicsit beszélgetni.

-          - Úgy tûnik, Miss Min megizzaszt téged – kuncogja. – Ennyire kemény veled?

-          - Azt hiszem csak azért, mert még sosem tanultam ilyesmit – fejtem ki halkan a véleményem. – Én nem vagyok valami elõkelõ kisasszony, és nem értem ezt a sok formaságot, meg elõkelõ kifejezést. Nem is értem, mire jó ez – sóhajtok fel. – Mi lesz, ha rossz benyomást teszek a vendégekre és apád visszaküld, mert csalódik bennem? – osztom meg vele aggódásom okát.

-          - Apám nem téged választott volna, ha nem látott volna benned valamit – próbál megnyugtatni, s kezébe veszi a kezem. – Csak lágy önmagad, az a bájos, kedves, elbûvölõ lány, aki vagy – magához húz, s megcsókol. – Szóval nyugodj meg, én is ott leszek, a nõvérem is, a nõvérem férje is, az anyám is, szóval minden rendben lesz.

-          - És ha nem? – aggodalmaskodom tovább.

-          - Akkor megszökünk és összeházasodunk – nevet fel, ami engem is mosolygásra késztet. – Túl sokat aggódsz Jia Ying.

~*~

Túl hamar eltelik az a két hét, s én még mindig tudatlannak, ostobának érzem magam, félek ettõ,l az egésztõl. Lan Lai kijelentette, hogy õ fog engem összekészíteni, és azt már megtanultam, hogy neki nem tudsz ellent mondani, könnyebb, ha egyszerûen hagyod magad. Lan Lai-nak persze sosincs csukva a szája, állandóan dõl belõle a szó, talán ez az, ami miatt sosem érzem magam kellemetlenül a közelében. Nincsenek kínos csendek. A ruhámat is õ választotta, s mint valami játékbabát, úgy öltöztet, és fest ki. Õ gyönyörû, a ruha remekül áll neki, én csak belül kissé irigykedve nézem. Kopogást hallunk, mire Lan Lai nyit ajtót.

-          - Szóval végre itt vagy – mondja tetetett méreggel a hangjában. – Jia Ying már egy órája vár rád.

-          - Ez azért nem igaz – szólalok meg. – Lan Lai csak tréfál.

-          - Tudom – lép beljebb.

Ritkán látom nyugati ruhában, de kimondottan jól áll neki, bár ha ki van engedve a haja, sokkal jobban néz ki, szerintem. Nagyon elegánsan fest.

-          - Gyönyörû vagy, drágám – lehel lágy csókot a kezemre, mire tiszta vörös lesz az arcom.

-          - Te… te is… jól nézel ki… - hebegem.

-           - Gyerünk már, szerelmes gerlék, mindenki rátok vár – nevet fel Lan Lai.

Belekarolok Xuan Laiba. Mikor odaérünk azt hiszen megvakulok a sok fényképezõ géptõl. Próbálok a lehetõ legtermészetesebben viselkedni, pedig belül majd’ szétvet az idegesség. Mindenki gratulál, Xuan Lai apja egy kisebb beszédet is mond. Võlegényem bemutat a barátainak, majd Li Chianggal is beszélgetünk. Hirtelen hallom magam mellõl Xuan Lai bosszús sóhajtását.

-          - Ki az?  - veszem észre a gyönyörû lányt, aki felénk közeledik.

-          - Camilla Han – mondja kelletlen. – Egy volt… barátnõm, bár csak párszor randiztunk. Na figyelj oda rá, kellemetlen egy lány.

-          - Tanúsíthatom – biccent Li Chiang. – Egy pénzéhes kis nõcske, aki bármelyik fiúra rámászik, ha az elég gazdag.

Futás szégyen, de hasznos elven elindulva, próbálunk kisurranni de nem vagyunk elég gyorsak. Szembefordulunk a lánnyal, aki elõször Xuan Lait néze meg magának, aztán engem. Kellemetlenül érzem magam a pillantásától.

-          - Szóval õ az a parasztlány, akit el kell venned? – kérdi negédesen. – Milyen kár, azt hittem legalább ronda, mint a bányarém, bár szépnek azért nem mondanám. Mennyire sajnállak, Xuan Lai, hogy egy ilyen tudatlan kis csitrit adnak hozzád.

-          - Camilla, ezt most fejezd be! – sziszegi neki dühtõl izzó szemekkel. Bennem is felmegy a pumpa. – Semmi közöd hozzá, kit veszek el, és ne csinálj jelenetet, mert kidobatlak!

-          - Ugyan, ugyan, nem mondtam semmi rosszat – kezd jelenetet rendezni. – De mégis mit eszel rajta? Nem is szép, és biztos nem is túl okos, hiszen csak…

Ennyi eddig bírtam. Lekeverek beki egy akkora pofont, hogy még a tenyerem is belesajdul. Dühtõl izzó szemekkel nézek rá, majd felemelt fõvel indulok kifelé. Nem érdekel most a többi ember, nem érdekel semmi, nem hagyhattam, hogy rajtam keresztül õt is sértegessék. Már a lépcsõn megyek fel, mikor Xuan Lai elkapja a karom.

-           - Jia Ying! – fordít maga felé.

-          - Ki szeretnék menni az erkélyre, kell a frisslevegõ – mondom halkan, még mindig dühösen.

-          - Veled megyek – fonja össze az ujjainkat.

Kint az erkélyen, a hûvös levegõn már jobban érzem magam. Sikerül lehûtenem magam, s kiszellõztetni a fejem, de még mindig ideges vagyok. Nem akarok visszamenni oda, minden olyan jól ment, és én elrontottam az egészet.

-           - Nem szeretnék visszamenni… - szorítom meg võlegényem kezét. – Mindent elrontottam.

-           - Nem, nem te rontottad el, hanem Camilla – ölel meg, de eltolom magamtól.

-          - Tévedsz. Ha tudtam volna, uralkodni magamon, nem történt volna meg… Egyszerûen csak figyelmen kívül kellett volna hagynom.

-          - Jia Ying, ne okold magadat, te csodálatosan viselkedtél egész este – mosolyog rám, és hüvelykujjával kis köröket rajzol a kezemen.

-          - De…

-           - Semmi de – hajol le hozzám, és megcsókol. Lágyan, hosszan.

-          - Szájfényes maradtál – mosolygok rá, mikor visszaegyenesedik. Õ is elmosolyodik, majd egy gyors mozdulattal letörni az ajkait.

Visszamegyünk, szerencsére Camillát, már nem találjuk ott. Xuan Lai-val próbálunk a lehetõ legtermészetesebben viselkedni, mintha mi sem történt volna. A barátai kedvesek, de a legszívesebben Li Chianggal beszélgetek. Vicces fiú, s úgy látom Xuan Lai, is megnyugszik, mikor látja, hogy beszélek valamelyik barátjával.

Végül Lan Lainál kötünk, akinek szokás szerint jó a kedve. Csacsog beszél, elmesél pár vicces történetet, mikor az öccse még gyerek volt milyen ostobaságokat csinált. Ilyenkor a mellettem álló fiatalember csak szikrázó szemekkel elvörösödik.

-          - Egyre jobban bírlak te lány! – karolja át végül a vállam. – Nem mindenki merte volna, így megütni azt a fruskát!

-          - Ohh… köszönöm? – mondom bizonytalanul, mire Lan Lai felnevet.

-          - Nem is értem, az öcsém régen, hogy tudott összeállni egy ilyennel. Szerencse, hogy hamar megjött az esze – beszél tovább.

Nem igazán figyelek, csak mosolygok és néha bólintok. A gondolataim valahol messze járnak. Egy ideig még maradunk, majd ahogy   a vendégek kezdenek elszállingózni, mi is búcsút veszünk, s Xuan Lai a kezemet fogva kísér el a szobám ajtajáig.

-          - Mit szerettél benne? – teszem fel az egyenes kérdést, mire õ csak zavartan pillant rám.

-           - Te-tessék?

-           - Mit szerettél Camillában? – fogalmazom át.

-          - Hát öööö… biztos, hogy errõl szeretnénk beszélgetni? – vakarja meg a tarkóját.

-          -  Xuan Lai, engem érdekel – nézek rá komolyan, mire csak felsóhajt.

-           - Fogalmam sincs, hülye kamasz voltam… Pár randi után dobtam, mert rájöttem, hogy nem is igazán miattam van velem.

-          - Sok barátnõd volt eddig? – érdeklõdöm tovább.

-         -  Mi ez valami kínvallatás? – nevet fel zavartan. – Na és ha már így témánál vagyunk, neked volt valakid?  - vág vissza.

-          - Nem – mondom komolyan a szemébe nézve. – Senkivel sem volt kapcsolatom elõtted – pirulok el, mire õ megsimítja az arcom.

-         -  Jia Ying, nem az a lényeg, hogy ki volt nekem Camilla, hanem hogy itt vagy, mint a gyönyörû menyasszonyom – nyom egy puszit a homlokomra.

-           - Ígéred? – pillantok fel nagy szemekkel.

-          - Ígérem – csókol meg lágyan. 

        - Én… - kezdi halkan. – Én… kedvellek – vallja be, és óvatosan néz a szemembe. Szélesen elmosolyodom. Olyan boldog vagyok.

       - Én is nagyon kedvellek – mondom gyengéden, majd egymásba kulcsolom az ujjainkat. Olyan gyönyörû és kedves lány. Még sosem éreztem így senki iránt. – Szeretnél tovább menni?

      - Igen – mosolyog fel rám.

Kéz a kézben haladunk tovább, miközben Jia Ying ámulva nézi a sok-sok tengeri állatot az akvárium falai mögött. Én viszont inkább rajta legeltetem a tekintetem. Ez egy tökéletes nap, és semmi sem ronthatja el. Végül utunk az ajándékboltban ér véget, ahol Jia Ying ide-oda sétálgat, kezébe veszi szinte az összes plüsst, míg végül egy vitrin elõtt állapodik meg. Én is odasétálok, hogy lássam, mi köti le ennyire a figyelmét, és azonnal meg is látom a teknõs medált, amit kiszúrt magának. Tényleg gyönyörû, szépen megmunkált darab.

        - Tetszik? – érdeklõdöm.

      - Igen. Szeretem a teknõsöket, olyan nyugodt állatoknak tûnnek – feleli, és felpillant rám.

        - Szeretnéd? – mosolygok rá. 

        - Nagyon szép, de nem tudnám hová felvenni – vonja meg a vállát, és látom, hogy szomorú. Nagyon szeretné azt a medált, és meg is fogja kapni. – Na, mehetünk?

      - Egy pillanat és én is megyek – mondom, mire õ csak bólint, és elindul kifelé az üzletbõl.

Én azonban még maradok, és úgy döntök, megveszem neki a medált. Nem is drága, az eladó pedig szerintem örül, hogy megveszi valaki. Meg is jegyzi, hogy a barátnõmnek van ízlése, mire enyhén zavarba jövök. A kis dobozt a zsebembe rejtem, és elindulok Jia Ying után. Mikor utolérem, újból megfogom a kezét, és elindulunk kifelé az épületbõl. Ideje hazamenni. Egyikünk sem szól, de ez nem nyomasztó csend, inkább olyan boldog és szerelmes csend. Jia Ying az autóban közelebb húzódik hozzám, ami nagyon jólesik.

~*~

        - Nagyon boldog voltam ma – mondja, mikor hazaérünk, és már a szobája elõtt állunk.

         - Örülök – mosolygok rá õszintén. – Lehet, tudom még fokozni a mai napot – teszem hozzá, majd a zsebembe nyúlok, és odanyújtom neki a dobozkát. – Remélem, örülsz neki.

Tétován elveszi a dobozt, majd mikor kinyitja, fülig szalad a szája a kis teknõs láttán. Örömében még a nyakamba is veti magát, és szorosan magához ölel.

        - El nem tudom mondani mennyire köszönöm! – távolodik el tõlem, de még mindig lábujjhegyen áll, hogy az arcunk egy vonalban legyen.

        - Nagyon szívesen, örömet okoz, hogy ennyire tetszik – vigyorgok, és újfent megcsókolom. Ám amikor mélyíteni akarom a csókot, Jia Ying eltol magától, és riadtan néz rám.

       - Sa… sajnálom… csak megijedtem – néz félre vörös fejjel. Nem vagyok rá mérges, elvégre ez egy nagy lépés lenne.

       - Semmi baj, nem sietünk sehová – mosolygok rá lágyan, megsimítva puha bõrû arcát. 

- Köszönöm – néz rám meghatottan. - Legközelebb hová megyünk?  - A hangja egybõl magabiztosabb, aminek örülök. Kezd feloldódni mellettem.

- Majd kitalálunk valamit – mosolygok rá. - Bár mostanában nem lesz valami sok szabadidõm – mondom elgondolkodva. Ott a suli, a vizsgák, az eljegyzési parti. 

- Nekem mindegy, mikor megyünk, csak szólj elõtte – kuncogja el magát. - Ha végeztél a tennivalóiddal, kérlek, szólj! Nem számít, mikor fogsz legközelebb ráérni, én megvárom, nehogy miattam mondj le valamit!

-       Úgy lesz – suttogom halkan, és magamhoz ölelem. – Most megyek, te pedig aludd ki magad, jó? Nehogy nekem holnap késõn kelj, és Yi asszony rád förmedjen – kuncogok. – Mellesleg, ha hivatalosan is a menyasszonyom leszel, már nem kell ilyesfajta munkát végezned.

-       Én szeretek dolgozni – mondja komolyan Jia Ying.

-       Nem is úgy gondoltam, de másfajta munkád lesz – mondom. – Magántanárt kapsz, aki tanítani fog, nemcsak az iskolai tananyagra, de társalgásra, illemtanra, etikettre is. Muszáj megtanulnod, hogy mennek a dolgok a magasabb körökben, hogy mások ne bánthassanak téged, édes – puszilom homlokon. – De ne félj, majd beletanulsz – bólintok határozottan, mikor megpillantom az aggodalmat a tekintetében. – És én is itt leszek, hogy segítsek neked, ha baj van.

-       Tudom – mosolyog rám félénken.

Elköszönök tõle, majd megvárom, míg bemegy a szobájába, én csak azután indulok a sajátomba. Tényleg beleszerettem ebbe a lányba, és örülök, hogy apám õt hozta, nem valami nagyszájú, fennhéjázó kis szukát, akivel hamar megutálnánk egymást.

~*~

A következõ napok komoly tanulással telnek, ráadásul apám szervezi a partit is, ahol bemutatnak minket Jia Yinggel. A menyasszonyom máris kapott egy illem-és etikett tanárt, akivel naponta több órát gyakorol, hogy megfelelõen tudjon társalogni a magas rangú vendégekkel. tudom, hogy ki van fáradva, de nem sokat tudunk beszélni, mert én is rettentõ keveset vagyok otthon. De legalább anyámat sikerült rávennem, hogy beszélje rá Yi asszonyt, hogy Jia Ying kevesebbet dolgozzon. Elvégre muszáj felkészülnie a vendégek fogadására. Azt hiszem, Yi asszonynak ez nem nagyon tetszik, mert nem egyszer hallom, hogy szóvá teszi anyámnak, amiért a ”parasztlány” nem azt teszi, ami a dolga lenne. Inkább nem szólok bele, csak ha ezt Jia Yingnek meri mondani. Ez úgyis anyám dolga. Jia Yinget meg lefoglalj a tanulás, a munka, meg hogy a nõvérem magával hurcolássza ruhát, cipõt, kiegészítõket, sminkszereket venni. Én pedig tanulok szorgalmasan.

Végül úgy négy nap után van idõnk beszélgetni, így is alig két hét van az eljegyzési partiig. A teraszon ülünk a ház végében. Az etikett-tanár most ment el, és úgy tûnik, Jia Ying ki van merülve.

-       Úgy tûnik, Miss Min megizzaszt téged – mondom kuncogva, miközben a jeges teát iszogatom, amit Jia Ying készített. – Ennyire kemény veled?

-       Azt hiszem csak azért, mert még sosem tanultam ilyesmit – mondja halkan Jia Ying. – Én nem vagyok valami elõkelõ kisasszony, és nem értem ezt a sok formaságot, meg elõkelõ kifejezést. Nem is értem, mire jó ez – sóhajt fel, és látom, hogy aggódik. – Mi lesz, ha rossz benyomást teszek a vendégekre és apád visszaküld, mert csalódik bennem?

-       Apám nem téged választott volna, ha nem látott volna benned valamit – mondom megnyugtatóan, és kezembe veszem apró kezét. – Csak légy önmagad, az a bájos, kedves, elbûvölõ lány, aki vagy – mosolygok rá, és magamhoz húzva megcsókolom édes ajkait. – Szóval nyugodj meg, én is ott leszek, a nõvérem is, a nõvérem férje is, az anyám is, szóval minden rendben lesz.

-       És ha mégsem? – kérdi aggódva, majd a szemembe néz.

-       Akkor megszökünk és összeházasodunk – nevetek rá lágyan, mire végre õ is elmosolyodik. – Túl sokat aggódsz, Jia Ying.

~*~

A két hét hamar elröppen, én közben vizsgázom is, igen jó eredménnyel, amire apám nagyon büszke. Pedig a gazdasági matek nem éppen az erõsségem, mégis az évfolyamban az enyém a második legjobb eredmény. Jia Ying is büszke rám, örül neki, amiért ilyen jó eredménnyel vizsgáztam, és én is örülök, hogy õ örül. De most már én is ideges vagyok, fõleg mikor eljön a parti estéje. A vendégek hat óra körül kezdenek szállingózni, de nem mi fogadjuk õket, hanem a szüleim. Én még a szobámban öltözködöm, gondosan megfésülködöm, majd magamra öltöm az erre az alkalomra kikészített elegáns ruhát. Kivételesen nyugati stílusú ruha, hófehér ing, fekete nadrág, fekete zokni és cipõ, fehér csokornyakkendõ és fekete szmoking. Hajamat összefogom, hogy ne lógjon mindenfelé, pici kölnit teszek magamra, és már indulok is Jia Ying szobája felé, hogy lekísérhessem. Jia Yingnek a nõvérem segít öltözködni, hallom is bentrõl, ahogy csevegnek, így óvatosan kopogok. Pillanatokkal késõbb a nõvérem nyit ajtót. Gyönyörû, mélykék ruha van rajta, ami a földig ér, és úgy néz ki benne, mint valami hercegnõ.

-       Szóval végre itt vagy – mondja játékos-mérgesen, csípõre téve a kezét. – Jia Ying már egy órája vár rád.

-       Ez azért nem igaz – hallom a szóban forgó lány hangját. – Lan Lai csak tréfál.

-       Tudom – mondom, majd beljebb lépek, és a lélegzetem is elakad a látványtól.

Jia Ying gyönyörûen fest, a haja fel van tûzve, arca gyönyörûen ki van festve, a ruhája pedig meseszép. Halvány barackszín ruhát visel, amely pont a térdéig ér, egyszerû szabású, de elegáns darab, amit a derekán egy fehér, nem túl széles öv fog össze. Lábán fehér színû, enyhén magassarkú cipõ, nyakában pedig ott virít a kis teknõcmedál, amit tõlem kapott. Nem éppen a legelegánsabb darab, de furcsa mód mégis passzol az összeállításhoz.

-       Gyönyörû vagy, drágám – mondom, és odalépek hozzá, kezembe veszem a kezét és lágy csókot nyomok rá. Látom, hogy elpirul.

-       Te… te is… jól nézel ki… - hebegi meghatódottan.

-       Gyerünk, már, szerelmes gerlék, mindenki rátok vár – nevet fel a nõvérem, mire magunkhoz térünk.

Jia Ying belém karol, majd elindulunk a nappali irányába, ahol a parti folyik. Mikor odaérünk, egybõl vakuk százai villannak fel. Apám természetesen felbérelt pár fotóst, hogy megörökítsék az eseményt. Jia Ying egy pillanatra megremeg, és látom, hogy próbál természetesen viselkedni, így bátorítóan rámosolygok. Az emberek gratulálnak, apám késõbb tart egy kis beszédet, kihangsúlyozva a hagyomány, és a család szentségét, mi pedig Jia Yinggel együtt megköszönjük a vendégeknek, hogy temérdek munkájuk mellett tudtak idõt szakítani ránk. Svédasztal van, mint a legtöbb ilyesfajta partin, így ide-oda tudunk sétálni a vendégek között. Bemutatom Jia Yinget a barátaimnak, sõt, még Li Chiang is itt van, akivel nagyon jól elbeszélgetünk vagy egy negyed órát. Éppen új képeket készít, azokról magyaráz, amikor meglátok valakit a szemem sarkából, aki felénk közeledik. Bosszúsan sóhajtok fel, ahogy a karcsú, velem egyidõs, gyönyörû, hosszú hajú lány rám mosolyog.

-       Ki az? – kérdi Jia Ying, mert õ is észrevette a lányt.

-       Camilla Han – mondom kelletlenül. – Egy volt… barátnõm, bár csak párszor randiztunk. Ne figyelj oda rá, kellemetlen egy lány.

-       Tanúsíthatom – biccent Li Chiang. – Egy pénzéhes kis nõcske, aki bármelyik fiúra rámászik, ha az elég gazdag.

Elköszönünk Li Chiangtól, és próbálunk kisurranni, de nem jutunk messzire, mert valaki a vállamra teszi a kezét. Megállok és megfordulva Camillával nézek farkasszemet. Úgy tûnik, nem tudom lerázni, és látom, hogy a lány tekintete elõbb engem bámul, majd rásiklik Jia Yingre, aki ugyan állja a tekintetét, de szemmel láthatóan rosszul érzi magát. Camilla fintorogva elfordul, és újra rám tekint.

-       Szóval õ az a parasztlány, akit el kell venned? – kérdi mézédesen. – Milyen kár, azt hittem legalább ronda, mint a bányarém, bár szépnek azért nem mondanám. Mennyire sajnállak, Xuan Lai, hogy egy ilyen tanulatlan kis csitrit adnak hozzád.

-       Camilla, ezt most fejezd be! – sziszegem dühösen, miközben érzem, hogy Jia Ying megremeg. – Semmi közöd hozzá, kit veszek el, és ne csinálj jelenetet, mert kidobatlak!

-       Ugyan, ugyan, nem mondtam semmi rosszat – mondja színpadiasan a lány. – De mégis, mit eszel rajta? Nem is szép, és biztos nem is túl okos, hiszen csak…

CSATT! Csak azt veszem észre, hogy Camilla az arcát fogja, és mikor Jia Yingre nézek, a menyasszonyom szemei szinte izzanak a dühtõl. Pofon vágta az exemet! Az esetnek persze mindenki szemtanúja, én pedig ledöbbenve állok, ahogy Jia Ying megfordul, és felemelt fejjel távozik. Hamarosan én is követem, hiszen nem hagyhatom magára, és remélem, nem hiszi, hogy Camilla bármit jelent nekem. Mert ha igen, akkor lesznek még gondok. Sõt, lesznek is, ha Camilla nem marad nyugton, és nem fog. 

Megnémulva, hatalmas zavarban meredek magam elé. Én, kedves? Tényleg ezt gondolja rólam? Jólesik a dicsérete be kell vallanom magamnak, de ez nagyon zavarba ejtõ.

-         -  Szóval… akkor… nem vagyok a terhedre?  - töröm meg a csendet egy óvatos kérdéssel.

-          - Hidd el, ha a terhemre lennél, azt már mondtam volna – olyan komoly arccal mondja, hogy elhiszem neki. – Kedves, és aranyos lány vagy Jia Ying. Szóval készülj, hogy szombaton elmegyünk valahová. Addig még kitalálom, hová is viszlek pontosan, jó? Most pedig aludj egyet. Jó éjt, kis menyasszonykám! – érzem meg az ajkait a homlokomon.

Nem is igazán fogom fel mi történik, de õ már elindul a szobája felé. Két-három másodperc múlva fogom fel mi is történt pontosan, és paradicsom piros fejjel menekülök be a szobámba. Nekidõlök az ajtónak és kezemet a homlokomra simítom. Azt hiszem… azt hiszem…. kezdem nagyon megkedvelni Xuan Lai-t.

***

Lassan telik az egy hét, fõleg hogy szinte tudatosan kerülöm Xuan Lai-t. Nem tehetek róla, úgy érzem meggyullad az arcom, mikor ott van a közelben, mikor érzem magamon a tekintetét. Próbálom munkával lefoglalni magam, de nem igazán sikerül, mivel elég szétszórt vagyok, ami miatt meg is szidnak párszor az egy hét alatt.

-          - Hová megyünk? – kérdezem halkan, mikor kitûzi a reggel fél tízkor lévõ találkozót.

-         -  Meglepetés, de viselhetsz nyugati ruhát – mosolyog. – Ígérem tetszeni fog, Jia Ying, bízz bennem!

-         -  Én bízom benned – sütöm le a szemem. Kevés embernek mondtam már ezeket a szavakat.

Másnap autóval megyünk a belvárosig, utána sétálunk. Próbáltam a lehetõ legillendõbben felöltözni, így egy fehér blúz, ibolyaszín szoknyát, harisnyát, és fekete topánkát vettem fel. Elég furcsán érzem magam a ruhákban, mivel Xuan Lai vette nekem õket. Apropó Xuan Lai, õ annyira furcsán fest a nyugati ruhákban. Egyszerûen nem igazán illenek hozzá. Egy kistáskát is hoztam magammal, amit a nõvérétõl kaptam, bár nem tudom mivel érdemeltem ki. Beszélgetett velem, és bár nem igazán hasonlítunk jellemileg, mégis szívesen beszélnék vele újra. Kedves nõ. Az autó megáll egy park elõtt nekem pedig felcsillannak a szemeim. Annyira hiányzott már, hogy kicsit sétálhassak a szabadlevegõn!

-          - Gyere mutatok neked valami szépet, jó? – segít ki a kocsiból, majd kézenfogva vezetni kezd, nekem persze rögtön vörös színre vált az arcom. – Zavarba hoztalak? Elengedjem a kezed? – kérdi, mire hevesen rázom a fejem.

-          - Ne, azt ne! Csak.. csak… tudod… a szerelmespárok szoktak… így járkálni… - motyogom zavartan, mire kuncogni kezd. Rosszallóan felnézek rá.

-          - Ne haragudj, nem rajtad nevetek – mondja bocsánatkérõen. – De egyszerûen édes vagy, amikor ilyeneket mondasz. Gyere nézzük meg a delfineket, biztos élvezni fogod.

Bólintok, és egyszerûen hagyom, hogy vezessen. Elvégre õ már biztos járt itt, én pedig biztos nem. Jegyet vált, majd elindulunk az épületbe. Egyszerûen gyönyörû hely! Olyan sok érdekes kinézetû hal úszkál az akváriumokban! A kedvenc részem a folyosó, ahol minden üveg, és körülöttünk úszkálnak a halak. Nekitapadok az üvegnek és úgy nézem a halakat, majd szinte átrohanok a másik oldalra, és ez így megy egy ideig. Végül odafordulok Xuan Lai-hoz és rámosolygok.

-          - Olyan, mintha az óceán mélyén lennénk – kuncogom, mire õ is elneveti magát. Olyan jó hallgatni a nevetését.

-          - Tetszik? – mosolyog rám.

-          - Nagyon. Nagyon tetszik, köszönöm, hogy elhoztál ide – hálálkodom. – Még sosem láttam ilyen szépet.

-          - Én örülök, hogy eljöttél velem – mondja halkan és közelebb hajol hozzám. – Nagyon boldoggá tettél, Jia Ying.

Boldog szemekkel pillantok fel rá, mire õ még közelebb hajol, és ajkait a számra tapasztja. Elõször nem tudok mit kezdeni az ismeretlen érzéssel, de kellemes bizsergés önti el a testem, érzem, ahogy felforrósodnak az ajkaim, és elpirulok. Lehunyom a szemem, és nem akarom, hogy a pillanat véget érjen, ezért tétován, belekapaszkodom a karjába. Érzem, ahogy belemosolyog a csókba, majd elhajolva kezével – amin nem én csüngök – lágyan az arcomra simít. Persze az arcom pipacspiros, és pár másodperc után félrepillantok.

-          - Én… - kezdem halkan. – Én… kedvellek – mondom fülig pirulva. Tétován felpillantok, és látom, hogy szélesen mosolyog.

-          - Én is nagyon kedvellek – fejti le gyengéden kezemet a karjáról, majd összekulcsolja az ujjainkat. – Szeretnél tovább menni?

-          - Igen – mosolygok fel rá.

Kéz a kézben haladunk tovább, én pedig nem gyõzõk csodálkozni az akváriumban lévõ állatokon. Azt hiszem ez eddig életem egyik legcsodálatosabb napja. Végül az ajándékboltnál kötünk ki, ahol nézelõdni is kezdek. Megforgatom a kezemben a különbözõ csecsebecséket. Több plüss állatot is a kezembe veszek, olyan aranyosak a teknõsös plüssök! Csillogó szemekkel szemlélek a vitrin mögül egy nyakláncot, amin egy teknõsös medál lóg. Xuan Lai mellém lép – eddig õ is nézelõdött az üzletben – és õ is szemlélni kezdi a nyakláncot.

-          - Tetszik? – érdeklõdik.

-          - Igen. Szeretem a teknõsöket, olyan nyugodt állatoknak tûnnek – felelem, és felpillantok rá.

-          - Szeretnéd? – mosolyog rám. 

-          - Nagyon szép, de nem tudnám hová felvenni – vonom meg kissé elkámpicsorodva a vállam. – Na, mehetünk?

-          - Egy pillanat és én is megyek – mondja, én pedig bólintva elindulok kifelé az üzletbõl.

Pár perc és õ is megjelenik, majd újból összefûzött ujjakkal megyünk ki az épület elé, és elballagunk az autóig. Egyikünk sem szólal meg, de egyáltalán nem nyomasztó vagy kínos a csend. Szabad kezemmel kissé megigazgatom a hajam. Az autóban kicsit közelebb húzódom hozzá, mint idefele jövet.

-          - Nagyon boldog voltam ma – vallom be, mikor már a szobám elõtt állunk.

-           - Örülök – mosolyodik el õszintén. – Lehet, tudom még fokozni a mai napot – mondja rejtélyesen, majd a kezébõl elõvesz egy apró dobozkát, és odanyújtja. – Remélem örülsz neki.

Tétován elveszem a dobozkát, és lassan nyitom fel, mikor megpillantom a kisteknõst. Boldogságomban szinte Xuan Lai nyakába ugrom, aki csak elneveti magát.

-          - El nem tudom mondani mennyire köszönöm! – távolodok el tõle, de még mindig lábujjhegyen állok, õ meg kicsit lehajolt, így az arcunk egyvonalban van.

-          - Nagyon szívesen, örömet okoz, hogy ennyire tetszik – vigyorog, majd közelebb hajolva, ismét megérzem az ajkait. Ismét elönt a kellemes érzés, ám amikor megérzem nyelvét, ahogy végigsimít vele csukott ajkaimon, megijedek, és eltolom magamtól.

-         .  - Sa…sajnálom… csak megijedtem – nézek félre vörös fejjel.

-         .  - Semmi baj, nem sietünk sehová – mosolyog lágyan, és megsimogatja az arcom. 

- Köszönöm - nézek rá kissé meghatottan. - Legközelebb hová megyünk?  - kérdezem kissé magabiztosabban. 

- Majd kitalálunk valamit - mosolyog vissza. - Bár mostanában nem lesz valami sok szabadidõm - gondolkozik el. 

- Nekem mindegy, mikor megyünk, csak szólj elõtte - kuncogom el magam. - Ha végeztél a tennivalóiddal, kérlek szólj. Nem számít, mikor fogsz legközelebb ráérni, én megvárom, nehogy miattam mondj le valamit!

-          - Egy lánynak sok mindenhez kell értenie – vonom meg a vállam, de igazából nagyon jól esnek a szavai. – Van még valami?

Némán leül õ is egy székre, és nézni kezd engem, ami kissé zavarba hoz. Álmos vagyok, kócos a hajam, gyönyörû látványt nyújthatok…

-          - Te nem akarsz hozzám jönni, igaz? – enyhén szólva is meglepõdök a kérdésén. Mi ez így hirtelen? – Ne értsd félre, nem akartalak megbántani, de úgy vettem észre, hogy te is csak kötelességbõl vagy itt. Nem ismersz, én sem téged, apám pedig mindenképp hozzám akar adni téged.

-          - Nem vagyok elég kívánatos? – kérdem õszintén.

-          - Dehogynem – mondja egyenesen. – De ha össze fogunk házasodni. nem árt, ha az emberek együtt látnak minket. Részben ez az oka, hogy meghívtalak a kiállításra. Így senkit sem fog sokként érni, ha apám hivatalos eljegyez velem, érted? – kérdi. Persze, értem én. Kiissza a bögre maradék tartalmát, majd a mosogatóba helyezi. – Nos, akkor jó éjt Jia Ying!

-          - Jó éjt Xuan Lai! – biccent és elhagyja a konyhát. Odalépek a mosogatóhoz és elpakolok magunk után, és csak utána térek vissza a szobámba.

Bemászok az ágyamba és valami meleget és szõröset érzek az arcomnál. A cicus odadörgölõdzik hozzám, majd bemászik dorombolva mellém a takaró alá. Megsimogatom az állat fejét. Hihetetlen hogy az emberek mennyire tudnak hasonlítani a házi kedvenceikre. Xuan Lai is kicsit olyan szeszélyes mint egy macska, és hirtelen érthetetlen dolgokat mond, vagy egyik pillanatról a másikra komoly dolgokról kezd beszélni. Jó ember, de néha nem értem õt…

***

Végül eljött a nap, amitõl a legjobban rettegtem a szombat. Fene a kiállításba! Gombóccal a gyomromban kelek fel, félek és izgatott vagyok. Ez lesz az elsõ, hogy kimozdulok a házból, és az elsõ, hogy Xuan Laival jelenek meg valahol. Nagyon illedelmesnek kell lennem, nem szabad õt szégyenbe hoznom! Nagy nehezen magamra erõltetem a ruhát, amit a múltkor megdicsért. Gyakorolnom kell még ezeknek a hagyományos ruháknak a felvételét, mert elég lassú vagyok, még jó, hogy jóval az indulás elõtt kezdtem el készülõdni.

Xuan Lai természetesen kifogástalanul fest. El kell ismernem csodálom amiatt, hogy ilyen természetes ezekben a ruhákban. Tincsei – amik annyira tetszenek nekem, õszintén irigylem a haját – most hátrafogva omlanak a hátára. Kényelmetlen érzés autóban utazni. Sok rossz emléket elevenít fel, sokkal szívesebben sétálnék, fõleg, ahogy szemlélem a várost.

A gombóc csak még nagyobbra nõ bennem, mikor kiszállunk a hatalmas épület elõtt. Jól van Jia Ying, szedd össze magad, nem fogsz semmit sem elrontani, és szégyenbe hozni a võlegényed. Xuan Lai biztató pillantásokkal jutalmaz, majd megfogja a kezem, mire én mélyen elpirulok. Elvégre a szerelmes párok szoktak kézen fogva járkálni, nem igaz?

-          - Ragyogóan nézel ki, kedvesem – mosolyog rám. – Mindenki téged fog nézni, szóval ne aggódj! – bíztat, de csak jobban zavarba hoz.

-          - Ne mondj ilyeneket – morgom. Mániája állandóan zavarba hoznia engem? Ahogy elindul engedelmesen követem õt, el nem engedve kezét. Kell valami támaszpont, szükségem van rá.

-          - Nem mondok olyasmit, ami nem igaz – válaszol. – Gyönyörû vagy, Jia Ying, senki meg nem mondaná rólad, hogy nem vagy városi leány – kedves, hogy nyugtatni próbálsz, de nem igazán sikerül.

Belépve az épületbe elakad a szavam is. Egyszerûen hatalmas, ráadásul tele van emberekkel, akik csak emiatt az alkalom miatt rendesen kiöltöztek. Mindenhol képek, melyek gyönyörûen tükrözik a természet apró rezzenéseit. Elámulva szemlélem õket, majd megjelenik egy férfi elõttünk, gondolom Xuan Lai barátja. Jó kedélyû, szemüveges embernek tûnik, amint megállnak egymás elõtt meghajolnak, majd megölelik egymást.

-          - Xuan Lai, öreg barátom! – majd kicsattan a boldogságtól a férfi. – Hihetetlen, hogy egyszer ki tudtalak húzni a csigaházadból! – nevet fel, majd a pillantása rám siklik, nekem meg ismét megremeg a gyomrom az idegességtõl. – És ki ez a szépség, akit magaddal hoztál, he? Igazi virágszál a sok kóró között, akik itt ténferegnek – bök a fejével egy csapat nõ felé, akik egy idõsebb férfit állnak körbe. Õk annyival szebbnek és felsõbbrendûbbnek tûnnek, mint én. Mélyen elpirulok a dicséretre. Ezen estén úgy tûnik mindenkinek sikerül zavarba hoznia.

-          - Hadd mutassam be neked Xu Li Chiangot, gyermekkori barátomat – fordul felém Xuan Lai, én pedig biccentek a barátjának. Nem hiszem, hogy jelen esetben meg tudnék szólalni. – Õ pedig itt, Lu Jia Ying, a menyasszonyom – a férfi teljesen ledöbben, a szemei kikerekednek.

-          - Errõl miért csak most értesülök? – játsza meg a felháborodottat. – Engem kellett volna elõször értesítened! – folytatja, de a végére elvigyorodik. – Nos, gratulálok! Nem mindenki talál ilyen gyönyörû menyasszonyt – kacsint Xuan Laira, nekem pedig kezd egyre érdekesebb lenni a talaj, és érzem, ahogy a pír megint kiül az arcomra.

-          -  Köszönjük – mosolyog barátjára. – Jia Ying, körbe szeretnél nézni? – pillant rám, mire én csak aprót bólintok. – Akkor, majd az este folyamán találkozunk – köszön el barátjától, és elindulunk körbe a képek között.

Egyszerûen lenyûgöznek a munkái, a lélegzetem eláll, ahogy szemlélem a képek színeit, a pillanatot, amit sikerült lefényképeznie. Az egyik képen egy dombok völgyében megbúvó kis falu látható távolról. Elszorul a szívem, annyira emlékeztet a helyre ahol születtem. Önkéntelenül is kicsit jobban megszorítom Xuan Lai kezét.

-          - Valami baj van? – pillant rám, mire én csak megrázom a fejem. – Emlékeztet valamire? – puhatolódzik tovább.

-          - Olyan, mint a falu, ahol születtem – mondom halkan.

-          - Szerettél ott élni? – kérdi kíváncsian.  Pár pillanatra elgondolkodok.

-          - A szüleimmel szerettem ott élni – mondom a lehetõ legõszintébb választ. Édesanyámmal is szerettem ott lenni apám halála után. De a gyász teljesen magába szippantotta anyám, és utána anyám teljes lelki beteg lett. De most nem szabad ezen gondolkoznom, mert a végén még teljesen magamba zuhanok. Magamra erõltetek egy halvány mosolyt.  – Nézzük tovább a képeket.

Közel húzódva hozzá lépkedünk képrõl képre, én némán megyek mellette, Xuan Laihoz néha odalép egy-egy ismerõse, akkor pedig kezdõdik a bemutatás, a gratuláció. Én meg csak pironkodok. Végül, mikor megnéztük az összes képet Xuan Lai beszélgetésbe kezd Li Chianggal. Hosszasan beszélgetnek a képekrõl, én pedig ott állok és iszom minden szavukat.

-          - Neked, tetszettek a képek Jia Ying? – fordul felém kedvesen. Bólintok. – Nem vagy valami beszédes kishölgy, igaz?  - kacsint rám, mire én csak zavartan valami mosolyfélét produkálok. Felpillantok Xuan Laira, aki csak bíztatóan mosolyog.

-          - Nagyon szépek – lehelem. – Tele vannak energiával, és élettel – fejtem ki a véleményem zavartan.

-          - Én örülök a legjobban, ha tényleg tetszenek – mosolyog rám szélesen.

-          - Elég késõre jár, azt hiszem ideje lenne indulnunk – mondja Xuan Lai. Elköszönnek a barátjával, mi pedig kiindulunk az autóhoz.

Beülve a jármûbe némán ülünk egymás mellett, kibámulva az ablakon figyelem az éjszakai fényeket. A csillagok is fent ragyognak az égen, a lámpák fényei elmosódnak. Kissé álmos vagyok már, elfojtok egy ásítást. Kiszállva az autóból, Xuan Lai felkísér a szobámhoz. Az ajtó elõtt megállunk, és elengedi a kezem.

-          - Egész… jól éreztem magam… - vallom be, és felpillantok rá.

-          - Örülök neki – mosolyog rám melegen. – Következõ alkalommal is elfogsz kísérni? – szélesedik ki a mosolya.

-          - Ha szeretnéd… - pirulok el. – Kérhetek valamit? – pillantok fel félénken.

-          - Attól függ tudom e teljesíteni.

-          - Szeretnék valamikor elmenni sétálni a városban – vallom be. – Olyan szépnek tûnik a város. Ígérem viselkedni fogok! Nem mozdulok el mellõled, jó leszek!