|
|
Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)
| Akahige | 2014. 07. 11. 20:39:50 | #30608 |
 Karakter: Pijotr "Peter" Rasputin/Colossus (Kolosszus)
Megjegyzés: Hyuugachi-nak
(Azt igértem, hogy neked írok először, ennek annyi a hátránya, hogy látszik a ragon, hogy próbálok visszaszokni az írásra :P)
Vége volt az újoncoknak tartott művészet órámnak. (Oké, fingom sincs, hogy kolesz mit csinál az intézetben, az is lehet, hogy csak rakodómunkás, de tud festeni, úgyhogy most ezt csinálja.) Miután elpakoltam a motyómat, lementem az alagsorba, abba a terembe, ahol Lidércet tartottuk fogva. Az agykurkászásában éppen Fehér Királynő volt soron.
- Hogy haladsz, Emma? – Kérdeztem.
- Az új barátnőd nem tévedett, tényleg köd borítja az agyát. De pár infót azért sikerült összeszednünk a professzorral.
- Most úgy teszek, mintha a barátnős beszólást nem hallottam volna. Milyen infóról beszélünk?
- Alap, de hasznosabb dolgokról. Jól gondoltuk, Valóban a lány csont-, mentális- és méreg képességének kombójából akarnak szupermutáns fegyvert kreálni, ugyanakkor van még ezzel kapcsolatban valami, amit elhallgat. A másik, hogy az anyja megölését nemcsak az emberi kötelékek megszakítására akarták használni, hanem…
- Emberi kötelék… mi?
- Gondolkodj katonaiul! Az ilyen fegyvereket születésüktől kezdve elzárva tartják, hogy ne kötődjenek senkihez, és megtanulják milyen kegyetlen világ is ez. Na most a szerető környezetben felnőtt leányzónak nyírd ki a személyt, akit a legjobban szeretett, és bumm, máris kapsz egy könnyen irányítható érzelmi roncsot.
- Logikus. És mit akartak még az édesanyja megölésével?
- Azt nem egészen tudom. Valami köze van annak is a halál által kiváltott traumához, de annak nincs köze az elméjéhez. Nem is tudom. Valami elmekontrollt tesznek rájuk, ami fékez. Már az is csoda, hogy Csontlány elmezárja működik.
Miközben ezt mondta, becsukta az ajtót, ezért nem láthattuk, ami a szobában történik utána: a fekete szakállas férfi hátradőlt, keresztbe tette a lábait, és mosolyogva így szólt:
- Amúgy nem működik.
- Így vagy úgy, Mrs Macer nagy veszélyben van – mondtam a folyosón sétálva.
- Amiatt nem kell aggódnod, Árnyék és Árnymacska a környéken ólálkodnak, hogy segíteni tudjanak neki, ha újra próbálkoznának.
- Nem sok esélyük lesz az X-fegyver katonáival szemben – motyogtam.
Ekkor csörögni kezdett a telefonom.
- Heló, Pete! – Szólt bele valaki.
- Szervusz, Waren! – Köszöntem vissza. – Nagyon fúj a szél ott mögötted.
- Á, csak lehajtott tetővel vezetek. – Nem tudtam eldönteni, hogy viccel, vagy attól fél, hogy lehallhatják. – Figyi, Egy csomag van a hátsó ülésemen, amit nektek szállítok. A professzor gyűjteményének egy új darabja. – Aha, most már biztos, hogy lehallgatják a beszélgetést.
- Nem is vártuk, de örömmel átadjuk neki.
- Nagyszerű! – Mondta megkönnyebbülten. – Nehéz volt beszerezni, át kellett rágnom egy-két torkot érte.
Emma és én kimentünk az intézet udvarára, és az eget kémleltük. Nemsokára meg is jelent a szárnyas szőke férfi.
- Üdv! – Biccentett a nő, miközben én átvettem a karjában tartott személyt.
- Faith? – Kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
A lány vérben fürdött. Kimerült volt, és sok vért veszített.
- Mi történt? – Kérdeztem.
- Az előzményeket nem ismerem, de megtámadták, és le is szúrták. Ellátásra van szüksége.
Megfordultam, hogy elvigyem a gyengélkedőre, közben odaszóltam neki.
- Megint el fogsz tűnni? – Mondtam, ugyanis bár segíteni szokott nekünk, nem akarja, hogy az apja cégét összefüggésbe hozzák az x-menekkel.
- Nem, most lehet, hogy tovább maradok segíteni. – Komor arccal hozzátette: - Követtek minket. Nem tudtam mást, mint idevezetni őket.
- Ne aggódj! – mondtam menet közben. – Majd megoldjuk.
|
| Nanami Hyuugachi | 2014. 05. 20. 17:25:54 | #29961 |
Karakter: Faith Gwendolen Macer/Csontlány (Kitalált karakter)
Megjegyzés: Akahige részére
(Tudom, és nem is vettem annak. Fay csupán elgondolkozott rajta, amit Peter mondott ^^)
Lidérccel együtt térünk vissza az intézetbe. A Nagyember leviszi őt az egyik alagsori terembe, ahol csak 3-an vagyunk bent. Az agyában kutakodva, egy apró kis burkot vonok agya azon fele köré, amely a képességéért felelős. Így nem fogja tudni használni a képességét. Még akkor sem, amikor nem vagyok ott. Mivel nem én fogom kihallgatni, hanem a Professzor, így ez kelleni is fog.
Aznap még a másik két csoporttal is meg voltak az óráim. Mindkettőnél ugyanúgy jártam el, mint az elsőnél. Ők már nem annyira szívlelték ezt, mint az első csoport. De hát ez van!
Azonban, amikor ezt ki is nyilvánították, más stratégiát választottam. Úgy döntöttem, hogy a két csoportból egyet csinálok.
- Szóval harcolni akartok? – kérdezem gúnyosan, mire mindenki bólint. – Rendben, ti akartátok! Ki az, aki ki mer állni ellenem? – vonom fel a szemöldökömet.
- Én szívesen a földbe döngölöm a Tanárnőt! – lép ki egy srác, akinek a különleges képessége, hogy irányítja a természetet.
Bólintok, mire elkezdődik a harc. Elsőként hagyom, hogy ő álljon nyerésre, majd az agyában átkattintok valamit, ami azt eredményezi, hogy a növények ellene fordulnak. Amikor már ordít és könnyezik a fájdalomtól, megszűntetem ezt az egészet. Mindenki értetlenül áll, mivel meg sem mozdultunk, azonban még is könnyezik a srác.
- Minden a fejedben játszódott le. Ezt eredményezi az, hogyha alábecsülitek az ellenfeleteket. Ezért kell a csapatba mindig egy mentális képességű mutáns, hogy megfelelő legyen a védelem. Ha ez nincs meg, úgy jártok, mint most ő! – mutatok a srácra. – Azt hiszem ez mindenkinek jó lecke volt. Holnap találkozunk. És kérek mindenkit, hogy gondolkozzon el a ma történteken és holnap úgy jöjjön az órámra, hogy tisztában van azzal, hogy mit akar elérni! Mert egyikőtök sincs tisztában se a saját, se a társaitok képességével. Nem tudtok csapatként dolgozni! Ezt is meg fogjátok tanulni.
Ezzel hátat fordítok, és besétálok az épületbe. A szobámba vonulok. Elmegyek lefürödni, majd elfekszem az ágyon. Szinte rögtön alszom is.
~~
Reggel felöltözök, és felhívom anyut, hogy beszéljünk egy kicsit. Jó újra hallani a hangját. Megnyugszom, hogy jól van, és nem történt semmi olyan, ami egy mutánshoz köthető. Egyelőre biztonságban van. Miután leteszem a telefont, megtartom az első csoporttal az órát. Nagyon jól teljesítenek, így megdicsérem őket.
Az óra után úgy döntök, hogy bemegyek a városba egy kicsit. Csak úgy sétálni, meg lófrálni. Bedugom a fülem, majd kisétálok a kapun. Úgy egy óra sétálás után, bent is vagyok a városban. Egy parkba megyek és elfekszem a fűben. Nincs nálam táska, csak az egyik farzsebemben az irataim, az első zsebemben a telefonom. Feszes farmernadrág van rajtam, és egy feszes top. A melltartóm csipkés pántja kilátszik, de nem zavar.
Nem tudom, meddig fekszem a fűben, de most különösen jólesik, hogy nem kell semmit sem csinálnom. Csak fekszem, és hallgatom a zenét, mely most tökéletesen lenyugtat. Bár igaz, hogy nem lassú dal, de akkor is megnyugtat.
Gyorsan zajlanak az események, mert az egyik pillanatban még fekszem, a másikban pedig már repülök. Nekivágódom egy padnak, majd egy fának, ami meg is állít. Azt hiszem egy pillanatra elvesztem az eszméletemet, mert amikor felébredek, egy kocsiban vagyok. Kezeim megkötözve, szám beragasztva. Próbálom telepata képességemet használni, de nem tudom. Valamilyen pajzs véd mindenkit. Így inkább úgy döntök, hogy tovább tettetem az ájultat. Azonban éberen figyelem az utat, hogy merre megyünk.
Amikor megérkezünk, valaki kivesz a kocsiból, majd egy kis zötykölődés után, hideg földre dob. Felnyögök, és nagy nehezen feltápászkodom. Eloldoznak, és magamra hagynak. Leveszem a számról a ragasztó szalagot. Nem ismertem fel senkit az elrablóim közül.
Keresem a telefonom, de nincs nálam, ahogy semmilyen iratom sincs nálam. Leülök törökülésbe, majd kutakodni kezdek olyan emberi agy után, amit nem védenek. Folyamatosan használom a képességemet a keresésre, de ugyanakkor védenem is kell a fejemet. Órák múlva találok egy embert, akit nem véd a telepata. Ez nagy hiba! Ezt az alkalmat kihasználva, képek után kutatok a fejében, majd megszállom őt és arra kényszerítem, hogy kiengedjen. Amíg felém tart, megpróbálom elérni Nagyember agyát, hogy megüzenjem a hollétemet. Sikerül az épületképet, pár útközben készült képet továbbítanom neki, de ehhez olyan erőfeszítés kellett, hogy az orromból elered a vér. Túlléptem képességem határát.
Az emberke kiszabadít, és úgy visz ki innét, mintha ő irányítana engem és nem én őt. Sikerül jó messzire eljutnom, de kettő ember áll az utamba. Az egyik telepata, így nem tudom őket semmivel sem támadni. Ezért a saját agyam védelmére összpontosítok. A másik egy nő, akinél kard is van.
- Mit akartok tőlem? – kérdezem éles hangon, miközben kihúzom a gerincoszlopomat, hogy ostorként használjam. Testem automatikusan újat növeszt.
- A te képességeddel legyőzhetetlenek lennénk! – szólal meg a háttérben álló idős nő, aki közben az agyamat ostorozza.
- Nem fogsz a fejembe jutni! És inkább öljetek meg, soha nem fogok átállni hozzátok!
Ezzel támadok az eddig csendben álló lányra. Ügyesen kitér előle, és támad. Gyorsan mozog, így sikerül megsebeznie. Fél órán keresztül harcolunk, mire egy kicsit kifáradok, de a telepatikus képességem ismét a toppon van. Csak egy pillanatra állok meg, és ismét képeket küldök Nagyembernek, de ez végzetes hiba volt. Az eddigi csendben lévő lánytól, most gonosz kacajt hallat, és az elmémbe próbál beférkőzni, miközben forgatja a hasamban a kardját.
Az agyamat továbbra is védem, nem engedem, hogy bárki is belemásszon. Elmosolyodom, mire a vér kibuggyan a számból. Megfogom a kezét, és egy apró csont darabot juttatok a kezébe, amely mérgezett. Halálos adag méreggel van átitatva, amelytől rögtön megtántorodik, és kihúzza belőlem a kardot.
A földre esem, és azt hiszem egy pillanatra elvesztem az eszméletemet, mert olyan látomásom van, hogy egy angyal emel fel, és száll velem a magasban. Vagyis meghaltam. Remek! Semmi értelme nem volt a halálomnak!
- Ne most add fel! Hallod? – hallok egy erőteljes hangot. Lassan pillogni kezdek.
- Ki vagy te, Angyal? Meghaltam? – suttogom alig hallhatóan, de ő ezt is meghallja.
- Valóban Angyal a fedőnevem, de nem haltál meg! Küzdj, vagy én, intézlek el! – hangja kellemes, bársonyos. Megnyugtat és melegséggel tölt el.
- Hova viszel? – kérdezem újra, de egy pillanatra elvesztem az eszméletemet.
- Itt vagy? – kérdésére bólintok. – Különös képek játszódtak le a fejemben. Egy ház, egy kocsi, egy lány, majd két személy, akik ugyanazzal harcolnak. Felismertem a házat, így idejöttem, és akkor láttalak meg téged, ahogy a lány leszúrt téged. Segítettem. Most a Xavier Intézetbe viszlek téged, ott tudnak segíteni neked – erre a mondatára bólintok.
Próbál szóval tartani, több-kevesebb sikerrel. Egy-egy pillanatra lecsukódnak a szemeim, és az eszméletemet is elvesztem többször. Egyre nehezebben tudom tartani magam a sok vérveszteség miatt. Hangfoszlányokat hallok Nagyembertől, ahogy az Angyallal beszél. Mintha aggódna értem, de nem vagyok biztos benne. Aztán végleg elvesztem az eszméletemet. Ez kapóra jön, mivel amúgy sem hat rám semmilyen érzéstelenítő.
|
| Akahige | 2014. 05. 16. 20:33:28 | #29941 |
Karakter: Pijotr "Peter" Rasputin/Colossus (Kolosszus)
(Ne érts félre, a múltkori reagomban nem leteremteni akartalak, vagy valami.)
Faith szobája felé tartottam, hogy közöljem vele, csalinak foglyuk használni. Persze, nyilván kíméletesebben fogom vele közölni. Bekopogtam az ajtaján, de nem érkezett válasz. Már azon voltam, hogy máshol keresem, mikor nyílt az ajtó, és megjelent a lány. Felvontam az egyik szemöldököm a látványtól. A leányzó sokat mutató ruházatban jól leizzadva állt az ajtó előtt. Azt tapasztalatból tudom, hogy a diákok le tudják izzasztani az embert, de ezt egy kicsit túlzásnak éreztem. Intett, hogy jöjjek be, mire én helyet foglaltam.
Egy két perc alatt kifújta magát, ami alatt én… nos… gyönyörködhettem a látványban. Ilyen kevés ruhán át még inkább megcsodálhattam a csábító részleteket. Miközben vártam, eszembe jutott, hogy telepata, úgyhogy gyorsan felhagytam piszkos gondolataimmal, és elpirultam. Kérdő pillantására még inkább elöntött a pír. Akkor jöttem rá, hogy tőlem vár magyarázatot.
- Látom, túl vagy az első órádon.
- Jól látod.
- Nagyon fárasztó volt?
- Egész kellemes. Nem abban fáradtam el.
- Értem. Mennyi idő alatt pihened ki magad?
- Miért?
- Mert bevetésre megyünk.
- Mi? Kik?
- Én, Te, Árnyék és Ciklon. Valamiért az X-fegyver projekt vadászik rád. Ki kell derítenünk, miért.
Nagyjából két órával később egy tengerparti város kávézójában ültünk. Ügyeltünk, hogy jó sok ember lásson meg minket. Farkastól pontosan megtudtuk, kik is a szervezet tagjai, a cerebro pedig bemérte az egyiküket, aki az erejét használta. Hárman ültünk az asztalnál, Kurt pedig a közelben ólálkodott. De nem ő volt az egyetlen. Egy óra céltalan ücsörgés után Faith odahajolt hozzám:
- Az a koma egy ideje minket figyel.
Ciklon odasandított a könyve fölött, én pedig bevontam a kezem fejét fémmel, és annak a tükörképében néztem meg. Valóban egy fekete férfi és egy japán nő ült egy szomszédos asztalnál, és a férfi napszemüvege fölött jól láthatóan minket figyelt.
Ciklon a füléhez emelte a telefonját, és belemondott pár mondatot. A rejtőzködő Árnyék akcióba lépett. Mögéjük teleportált, és ráugrott a férfire. Az legnagyobb meglepetésünkre elteleportált. Mikor megint megjelent, már egy pisztoly volt nála. Rálőtt a támadójára, de az még idejében eltűnt. Az emberek megriadtak a lövésektől, és megindult a pánik. A fekete férfi Lidérc volt. Farkas szerint képes volt teleportálni, és jól bánt a lőfegyverekkel (ha nem is olyan jól, mint Kósza). A japán nő azonban nem szerepelt a férfi beszámolójában.
Ciklon elindult, hogy segítsen a kék társunknak, így Csontlány és én egyedül maradtunk a nővel. Kicsit szégyenlettem volna ártani egy nőnek, de pár perc harc után rájöttem, hogy bizony nem őt kell félteni hármunk közül.
Csontlány támadott először. egy csontkardot rántott elő magából, és azzal támadott neki a nő elképesztő ügyességgel kerülgette ellenfele támadásait, de az túl gyors volt neki. Mély vágást vitt be annak a nyakán. A seb olyan mély volt, hogy arra vártam, fulldokolva esik össze, de ehelyett felnézett ránk, mi meg végig néztük, ahogy a vérzős seb bezárul.
- Bozhe moi (Jó Isten)! – Motyogtam, ugyanis kellemetlenül ismerősvolt a képesség, és már azt is sejtettem, mi társul hozzá.
Most az ázsiai támadott. Ujjai hegyéből pengék jöttek elő. Volt egy tippem, milyen fémből készülhettek. Ellentámadást indított Csontlány ellen, aki hátrálásra kényszerült. Ez volt az a pillanat, amikor én is beszálltam. Egy lehengerlő rohamot indítottam feléjük, ami elől könnyedény elmozdultak mindketten, de aztán mikor lefékeztem, és a nő nekem akart támadni, fisszakézből adtam neki egy pofont. Ez az én erőmmel általában nyaktörést eredményez, de legalább öt métert kellett volna repülnie. Csak a fejét fordította el egy kicsit az ütésem hatására. Az ő köre már annál hatásosabb volt. Fém páncél ide vagy oda, az ő adamaniumja sokkal keményebb volt. A harmadik karmolás után megfogtam mindkét karját, mire ő képen rúgott.
Csontlány úgy döntött besegített. Az előbbi karddal vágott egy párat, amit a nő kivédett, vagy kitért előlük, majd a lány mögé került, és onnan akart támadni, de az még idejében tüskéket növesztett a könyökére, amivel felnyársalta őt. Ez nem volt túl okos, ugyanis a nő még felnyársalva is ugyanolyan mozgékony volt. Még idejében átkaroltam hátulról. Ez sem volt okos. Átszúrta a karmait a saját bordáin, így át tudta szúrni a végeit az enyémen is, még ha a körmök nagy részét meg is úsztam, azért a tíz késdöfés a mellkasba, az tíz késdöfés a mellakasba. Válaszul hátravetettem magam, de úgy, hogy az ő feje legyen alul. Egy reccsenést vártam, de nem volt valami eredményes.
Azonban amint eleresztettem, Csontlány akcióba lendült. Valamit tartott a kezében, ami több összefűzött furcsa kőre emlékeztetett. Azzal széles mozdulattal támadott, és sikeresen bevitt egy vágást a hasába. A nő azonnal beforrasztotta a sebét, és támadott volna, de ekkor a hasához kapott, és értetlenül nézett a seb helyére. Hihetetlen gyorsasággal eliramodott, és eltűnt a még mindig pánikoló emberek gyűrűjében. Esküszöm, néha csak azért pánikolnak, hogy az ellenségeinket elbújtassák!
- Ezaz! Fuss csak! A mérgem ellen már nem mük'szik úgy az öngyógyító kéőességed!
- Miért nem támadtad az elméjét? – Érdeklődtem mindenféle indulat nélkül.
- Furcsán hangozhat, de nem volt mit irányítani. Vagyis… hogy magyarázzam… mintha egy másik telepata már irányította volna.
Mikor odafordultunk az Árnyék-Ciklon pároshoz, ők éppen akkor végeztek: Ciklon a szél segítségével felkapta az Árnyékkal hadakozó Lidércet, és egy ház falának vágta. Mikor a földre esett, nem mozdult többet, elvesztette az eszméletét. Megvan, amit akartunk: hadifogoly.
Szerkesztve Akahige által @ 2014. 05. 16. 23:17:25
|
| Nanami Hyuugachi | 2014. 05. 11. 16:14:26 | #29919 |
Karakter: Faith Gwendolen Macer/Csontlány (Kitalált karakter)
Megjegyzés: Akahige részére
Az önvédelmi és a képesség fejlesztés órákat kapom meg, 3 csoportnál. Másnap kell kezdenem. Hát majd elválik, hogy mi lesz belőle. Lehet, hogy tényleg meg fogom kedvelni ezt a helyet és itt maradok. De anyámat akkor sem lenne jó ötlet magára hagyni. De ha mégis magára hagyom, lehet, hogy jót tesz neki. Nagyot sóhajtok. Annyi féle lehetőség van, és nem tudom, mi a vége. Ez nagyon zavar!
A Nagyemberrel való röpke párbeszéd után megyek megtartani az első órámat. Életemben nem tartottam még semmilyen órát sem. Még táncórát sem! Izgulok, amikor az udvarra lépek a csoporthoz. Nincsenek sokan, összesen 7-en vannak. Kifújom a levegőt, majd odasétálok közéjük.
- Skacok. Halihó! – köszönök mosolyogva.
- Szia, új vagy? – kérdezi az egyik srác. Türtőztetem magam, és nem olvasok bele senkinek a fejébe se.
- Igen, új vagyok. A professzor küldött ide hozzátok. Remélem, hogy nektek lesz most a képességfejlesztés órátok? – kérdezem mosolyogva.
- Igen, éppen az új tanárt várjuk – feleli egy szép, hosszú hajú szőke lány.
- Annyit mondott a professzor, hogy nagyon csinos és tehetséges. – mosolyodik el az a srác, aki elsőként szólt hozzám.
- Na meg azt is, hogy egyedül győzte le Farkast, Ciklont, Árnyékot és Jégembert.
- Jah, kár, hogy nem voltunk itt. – húzza el a száját az egyik lány.
- Jól van, elég lesz. Szóval, már elég sok mindent tudtok róla. Akkor leleplezem az új tanárt. Sziasztok – előre lépek a tömeg elé – Faith Gwendolen Macer vagyok. De hívjatok Csontlánynak, vagy Gwennek – mosolyodom el főleg azon, hogy milyen arcokat vágnak.
- Te vagy az új tanár? – esik le az egyiknek az álla.
- Hát igen. Viszont azt le kell szögeznem, hogy nem tudom, hogy kell itt tanítani! Úgyhogy elnézéseteket kérem, ha nem felelek meg az elvárásaitoknak.
- Ne aggódjon Tanárnő, ön csak megfelelhet! – szól egy eddig néma lány. Csak bólintok.
- Szóval, nem tudom, hogy ti eddig miként tanultátok ezt a tárgyat, de nálam 2 csapatban fogtok tanulni. Akik mentális képességgel rendelkeznek, és akik fizikaival. Mivel napi kétszer találkoznánk, egyszer az egyik csapattal fogok foglalkozni, egyszer a másik csapattal. Világos? Késés nincs, mert aki késik, az nem vesz részt az órán. Igyekszem én sem késni.
Mindenkitől megtudom a képességét, és úgy osztom csapatra őket. 3 ember mentális képességekkel rendelkezik, 4 ember fizikaival. Ez egész jó felosztás. A csoport bemutatót kér tőlem, de én is tőlük.
Az egyik szőke lánynak különös képessége van. Egyfajta energia pajzsot képez maga körül, ami eléggé erős, de még közel sem eléggé ahhoz, hogy teljesen megvédje őt mindentől. Az elméjével hozza ezt létre és azzal is irányítja. Egy másik fiú mozgatni tudja a tárgyakat az akaratával. A harmadik srác pedig illúziókat tud kelteni mások elméjében.
Fizikai képességek sora is érdekes. Egy lány képes uralni a tüzet, de úgy, hogy saját magát is be tudja vonni vele, vagy inkább ő maga is tűzzé válik. A másik villámgyorsan mozog, ha úgy akarja. Szabad szemmel nem lehet látni, csak egy elsuhanó árnyat. A harmadik egy lány, aki egy érintéssel le tud sokkolni bárkit. A negyedik srác pedig hosszú nyúlványokat tud kinöveszteni az egész testéből, és azzal harcolni is képes.
Nehéz dolgom lesz, ha azt akarom, hogy tökéletesen uralják az erejüket, de szeretem a kihívásokat. Ezzel is megbirkózom. Végül is, sok mindent feldolgoztam már egyedül. Azt, hogy apám meghalt, hogy meg tudtam mutáns mivoltomat és fel kellett dolgoznom azt, hogy amíg nem uralom a képességeimet, veszélyes vagyok a szeretteimre. Tehát ezzel is megbirkózom.
~~
- Szerintem akkor sem jó ötlet – mondja duzzogva Árnyék.
- Árnyék, ez pedig hasznos lehet, ha szétválasztanak minket. Nem fogjuk tudni átordítani a távolságot! – vitatkozik vele Ciklon.
- Ezt az ötletet nem azért hoztam fel, hogy összevesszetek egymással! Majd a Nagyember dönt. Mivel ő a kis csapatunk vezetője – vonom meg a vállam és az ajtó felé indulok, azonban megtorpanok, és a vállam felett nézek fel rá. – Peter, ne haragudj, hogy engedély nélkül turkáltam a fejedben. Többé nem fordul elő, megígérem – sóhajtok fel. Távozom a megbeszélésről.
Mivel nem kutakodtam ma senkinek a fejében, így fogalmam sincs, hogy mért akadt ki annyira Árnyék azon az ötleten, hogy összekötöm egymás kommunikációs lebenyeit, így egymással tudunk gondolatban is beszélni. Hisz Árnyék fejében amúgy sem turkáltam. De mindenesetre azt hiszem, igaza van a Nagyembernek, hogy nem kéne mások fejében engedély nélkül kotonásznom. Még a végén tényleg olyat találok, amit nem kéne.
A megbeszélés után a szobámba vonulok és bekapcsolom a gépemet. Amíg töltődik, addig csinálok helyet a szobámban úgy, hogy mindent a falhoz tolok. Keresek egy számomra megnyugtató zenét, és bekapcsolom. Kellemes hangerőre felhangosítom, majd táncolni kezdek rá. Nem gondolkozom, csak ösztönösen mozgok. Szeretek így táncolni, mert kikapcsol és ilyenkor semmire sem gondolok.
Fogalmam sincs, hogy meddig táncolhatok, de szinte teljesen kifulladok a végére. A víz folyik rólam, és levegőért kapkodok. Csak egy sporttop és egy rövid biciklis nadrág van rajtam. Miközben próbálom csillapítani a légzésemet, kopognak az ajtón. Megpróbálok megszólalni, de nem jön ki hang a torkomon, így inkább odasétálok, és kinyitom az ajtót. Nagyember áll ott, akinek most kicsit kikerekednek a szemei. Intek neki, hogy jöjjön be nyugodtan.
Pár perc múlva már szinte egyenletesen lélegzem, miközben egy törölközővel törölgetem le felsőtestemről az izzadságot. Nagyember még nem szólalt meg, és én nem mászok bele a fejébe. Kérdő pillantást vetek felé, amire azt hiszem egy kicsit magához tér. Kíváncsian figyelem őt.
|
| Akahige | 2014. 05. 01. 18:15:39 | #29861 |
Karakter: Pijotr "Peter" Rasputin/Colossus (Kolosszus)
Megjegyzés: Hyuugachi-nak
- A retinavizsgálat befejeződött, üdvözlöm, Kolosszus! – Mondta a számítógép.
- Archívum megnyitása! – Mondtam.
- Archívum megnyitva.
- Keress rá Victor Creed adatlapjára, és vesd össze Christoph Nord adatlapjával.
- Keresés… keresés… keresés… A két adatlapban nem találtam egyezést.
Ekkor kinyílt az ajtó, és Farkas lépett be rajta. Meglátta a két adatlapot, és felmordult.
- Kardfog és Kósza. Ismered őket?
- Creed-et igen. Kószát csak tegnap volt szerencsém megismerni. Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy kettejüknek köze van egymáshoz, de az adatlapjukban semmit nem találtam.
- Hagyd az adatlapot. Keress rá az X-fegyver projektre!
Így is tettem. A számítógép meglepően rövid hozzáfűzést darált el.
- Az X-fegyver projekt az amerikai hadsereg egy ágazata, amely mutánsokból, vagy csak az erejük felhasználásából akarja megalkotni a tökéletes katonát. Eddig több próbálkozásuk is kudarcba fulladt, éppen ezért alkalmaznak mutánsokat katonaként. Ezeknek a mutánsoknak a számuk és kilétük nincs az adatbázisban.
- Hát, ez rövid volt, de velős – jegyeztem meg. – Ezek ketten tegnap az új lányra vadásztak. Nem tudom miért.
- Lehet, köze van ahhoz, hogy ma négyünket is elintézett.
- Azt mondod, hogy belőle akarják elkészíteni azt a tökéletes mutáns-katonát?
- Elkészíteni, vagy kiklónozni. Csak azt mondom, hogy ha van egy fizikai, és egy mentális képessége, eléggé univerzális harcost tudnának belőle csinálni.
- Szerinted szólnunk kéne a professzornak? Nem akarom, hogy fölöslegesen aggódjon.
- Nem tenné. Nagyon jó oka lenne rá.
Ezzel a megjegyzéssel ment ki. Én nekiálltam, hogy kutassak egy kicsit, ki is lehet még a projekt katonája. Ekkor azonban nyílt az ajtó, és belépett rajta Faith. Egy kicsit fáradtnak tűnt, de amúgy jó bőrben volt.
- Üdv Nagyember! Mi jót csinálsz?
- Nem is tudtam, hogy már megmondták neked az ajtókódokat.
- Nem mondták, de te tudod őket, és ez nekem pont elég.
- Azt hittem, azt mondtad, hogy tudod uralni a telepátiádat.
- Tudom is.
- Akkor hogy lehet, hogy boldog-boldogtalan fejébe beleolvasol? Te vagy az ötödik telepata a csapatban, és csak te turkálsz mindenki agyában engedély nélkül.
- Csak azt nézem ki, aki fontos.
- Szándékosan.
- És ki tudja, mit látsz még meg véletlenül.
- Van valami, amit rejtegetnél előlem nagyfiú? – Kérdezi egy hetyke mosollyal.
- Mindenkinek vannak titkai. Csak egyeseknek kényesebbek vagy kínosabbak, mint másoké. A beszélgetés után a professzorhoz indultam. A kopogásomra egy szelíd „szabad” volt a válasz. Mikor beléptem a diákok éppen összecsomagoltak. Némelyikük elhaladtában odaszólt nekem egy „szia, Pete”-et, majd mikor kiürült a terem, a professzorhoz fordultam.
- Segíthetek valamiben, Peter?
- A lányra vadásztak, mikor megtaláltam – válaszoltam köntörfalazás nélkül.
- Tudod, hogy kik? – Kérdezte elkomorulva.
- Farkastól megtudtam, hogy az X-fegyver projektnek hívják őket. Mutáns katonákat kutatnak. Farkas szerint Fait egy ilyen potenciális katona lehetne.
- Aggasztó.
- Utánajárhatnék a dolognak.
- Rendben. Veled megy Ciklon, Árnyék, és Ms Macer.
- Rendben, a… kicsoda?
- Az új hölgy.
- Éppen rá vadásznak.
- Éppen ezért előcsalhatja a támadókat. Már bebizonyította, hogy meg tudja magát védeni, de azért vigyázz rá!
- Igenis!
|
| Nanami Hyuugachi | 2014. 04. 29. 21:01:35 | #29855 |
Karakter: Faith Gwendolen Macer/Csontlány (Kitalált karakter)
Megjegyzés: Akahige részére
A beszélgetés után ő távozik, én pedig egy forró fürdőt veszek. Hosszú hajam vizesen omlik hátamra, és a pólóm háta is teljesen vizes lesz. Azonban ez egyáltalán nem zavar, mert csak ülök egyhelyben a kanapén, és nézem a falakat. Nagyon sokat rágódom. Körülbelül annyit, hogy a hajam már majdnem megszárad, amikor az ágyba megyek.
Az éjszaka nagyon keveset alszom, emiatt reggel nyúzottan, és fáradtan kelek. Kócos hajjal, és egy pohár kávéval hívom át magamhoz anyut, hogy ellenőrizzem tényleg jól van-e. Csak egy melegítő nadrág, és egy trikó van rajtam. Hajammal nem foglalkozom, így az kócosan terül el a hátamon.
Miközben várom anyukámat, felhívom a kávézót, és beteget jelentek. Kiveszek 2 hét beteg szabit, így biztosítva van az, hogy nem keresnek egy darabig. Anyu már nem kopog, így simán csak bejön a lakásba, de ez, egy cseppet sem zavar.
Öleléssel köszöntöm, majd szinte rögtön olvasok a fejében, hogy mi is történt valójában. Ő csendesen kivárja, majd leülünk és beszélgetni kezdünk. Ő próbál lebeszélni arról, hogy elmenjek, de már döntöttem. Anya biztonsága a legfontosabb számomra! Még a sajátoménál is fontosabb és mindenképp megvédem őt!
Még egy ideig beszélgetünk, majd ő elmegy dolgozni. Még nincs reggeli kilenc óra, így összepakolok egy kisebb táskába a fontos cuccaimat, a laptop táskámba a gépemet, majd sporttáskámba a ruháimat. Persze nem az összeset, de egy jó párat, hogy elég legyen 2 hétre.
Összepakolás után elmegyek, megfürdök. Hajat most nem mosok, mert este mostam. Egy kockás inget veszek fel – melltartó nélkül –, és egy rövid farmert. Hajam most is kiengedve lóg hátamon. Napszemüvegemet hajamba tűzöm, és felveszek egy balerina cipő, majd várok. Nem sok kell, és érzékelem a Nagyember jelenlétét, így nem várom meg, amíg feljön.
**
Nap végére érünk az intézetbe, de szerencsémre, úriember volt a Nagyember, és hozta a sporttáskámat egész úton. A fiatalok egész érdekesen szemlélnek, míg a tanárok furcsán tekintenek rám. Mindenkinek hallom a gondolatát, és vannak elég furcsák is. Próbálok nem odafigyelni rájuk.
A Nagyember egyből egy tágas irodába vezet, ami tele van könyvvel, kissé rusztikus, de fellelhetőek benne a romantika, és a rokokó jegyei is, de mégis ízlésesen van berendezve. A szoba közepén egy hatalmas íróasztal, ami mögött egy kopasz férfi ül. Derűs mosoly jelenik meg az arcán, de szinte rögtön le is fagy, ahogy nem tud behatolni a fejembe.
Hosszas párbeszéden vagyunk túl. Sok mindent megbeszélünk, és sok mindent meg tudok, amit eddig nem tudtam. Már kicsit másképp látom a dolgokat, és komolyan fontolóra veszem azt, hogy itt maradok. A professzor ragaszkodik hozzá, hogy holnap mindenki előtt bemutassam a képességeimet. Vonakodva bár, de beleegyezek. Farkas, Ciklon, Jégember és Árnyék ellen kell megküzdenem. Bár gőzöm sincs, hogy ki kicsoda. Egyedül a Nagyembert ismerem, senki mást. Holnap reggel nyolcra beszéljük meg a „csatát”.
**
Reggel már hatkor felkelek, és felöltözök. Egy rövid short van rajtam, meg egy sporttop. Ha mindent be kell vetnem, akkor nem akadályozhat semmi a képességeimben. Fél hátkor már lent futok felkötött hajjal, és bemelegítek. Egészen nyolcig futkorászom a kertben, majd odaérek a megbeszélt helyre. Már mindenki ott van. A néző közönség, és a kialakított körben állok, gondolom azok, akikkel meg kell küzdenem. Számomra ez a csata vérre menő lesz.
- Ha nem minket kap ki, akkor még lenne is esélye nyerni. – ecseteli a 4 közül a legnagyobb. Kicsit olvasok a fejében, és kiderül, hogy ő Farkas.
- Farkas. Szóval a te bátyád Kardfog? Értem már. Akkor azért olyan hasonlóak a képességeitek. Csak azt akarom mondani vele kapcsolatban, hogy jelenleg egy 10 éves gyereknek képzeli magát. – elnevetem magam.
- Hogy képzeled te ezt? – kérdezi dühösen, és már nincs, ami megállítsa őt.
Mindenki feláll, de Farkas támad elsőként. Mivel olvasok a fejében, tudom minden lépését, így ki tudok térni a támadásai elől. Nem tudok és nem is akarok visszatámadni. Elméjével kezdek el játszani, ami sokszor egy-egy pillanatra megbénítja. Ezeket kihasználva, beviszek egy-egy apró ütést, amikor is pici csontokat juttatok a szervezetébe. Természetesen nem dobja ki őket a teste, de hamarosan fel fogja dolgozni a szervezete, így sietnem kell. A végső csapást beviszem neki, amitől teljesen megbénul.
A következő ellenfelem Ciklon, akit szinte gond nélkül megbénítok az elméjével. Folyamatosan ugyanazt az emlékképet látja. Ciklon után Jégember jön, akivel már kicsit bonyolultabb a harc, mert a jégen nem teljesen úgy hatolok át az elmémmel, mint általában. A telepátiát inkább hanyagolom vele kapcsolatba, így marad a csont. Megpróbál közel férkőzni, hogy egy érintéssel megfagyasszon, de jól védem magam a csontjaim segítségével. Amikor megütöm, apró csontokat juttatok a szervezetébe, ami bénító méreggel van tele. Amikor már nem tudja használni képességét, mert annyira lebénult az agya, könnyedén kiütöm.
Jégember után Árnyék jön, aki felettébb gyorsan használja teleportálási képességét. Ide-oda cikázik, miközben többször lecsap. Védekezem, amennyire tudok, de nem sok haszna van. Elkapja a kezem, és az égbe teleportál, majd elenged. Zuhanok lefelé, közben pedig csontpajzsot vonok magam köré, ami gömb alakot vesz fel. Becsapódok a földbe, aminek hatására hallatszik pár reccsenés. Érzem, hogy jó pár csontom eltört a földet éréskor. A csontpajzs eltűnik, és felállok a földről. Csak egyhelyben állok, miközben összeforrnak a csontok. Minden egyes hangot hallani, ahogy reccsen a csontom, ahogy a helyére kerül. Mindenki meglepetten néz, és a gondolataik is erről árulkodnak. Árnyék hitetlenségét kihasználva, fejébe hatolok, és megbénítom elméjén keresztül.
A professzor tapsa töri meg a bénult csendet, ami beállt a nézők körében. Enyhe meghajlást produkálok, majd Jégemberhez léve megérintem, miközben apró csontot juttatok bőre alá, ami az ellen mérget tartalmazza. Farkashoz is odamegyek, és nála is elismétlem, amit a fagyos srácnál. Árnyékot és Ciklont pedig megszabadítom elméjük játékától.
Miután minden helyre áll, levezetésképpen még elmegyek futni. Délre vissza is érek, majd a szobámba vonulva lefürdök, és hajat mosok. Vizes hajammal most se csinálok semmit, csak leengedve hagyom. Egy póló, és egy melegítő nadrág van rajtam.
A professzor irodájába megyek, és ismét hosszasan elbeszélgetünk. Abban állapodunk meg, hogy 1 hónapig tanár leszek, aztán majd meglátjuk a többit. Belemegyek a játékba.
|
| Akahige | 2014. 04. 27. 18:42:19 | #29848 |
Karakter: Pijotr "Peter" Rasputin/Colossus (Kolosszus)
- Kérlek, szólíts „Faith”-nek! És én hogyan szólíthatlak, nagyember? – Kérdezte keresztbe téve lábát.
Most, hogy Kardfog nem volt a környéken egy kicsit jobban megnézhettem magamnak a lányt. Egészen szemrevaló jelenség volt. Kecses alak, szép haj, csinos arc. Ez az a típus, aki körül biztos rajonganak a fiúk.
- A nevem Piotr Rasputin. Választásod szerint hívhatsz úgy, hogy „Piotr”, „Peter”, vagy úgy, hogy… „Kolosszus”.
Ez mintha nagyon szórajoztatta volna őt.
- Kolosszus? Tényleg? Mi ez, valami csajozós chat-név? Szó, ami szó, illik rád.
- A főnököm nevezett el így. Ő küldött érted.
Az utolsó mondatnál Faith-nek lehervadt az arcáról a mosoly.
- Ki ez a te „főnököd”? – Kérdezte gyanakodva.
- Charles Xavier professzor. A Xavier különleges fiataloknak fenntartott intézet vezetője.
- „Különleges fiataloknak fenntartott intézet” – ismételte nem sok jóról árulkodva. – Mi az, valami diliház? Nem vagyok őrült, ha pedig meg akarnak gyógyítani, akkor köszönöm inkább maradnék beteg.
- Ez nem elmegyógyintézet. Itt az adottságodat megtanítanak… kontrollálni.
- Kellőképpen tudom kontrollálni.
- Látom – bólintottam, bár ez hazugság volt, semmit nem láttam szinte az erejéből. – Plusz még biztosítjuk, hogy adott esetben megfelelően használod. Ráadásul, ha olyan jól birtoklod az erőd, akár még tanár is lehetnél, hogy megtanítsd a kontroll titkát azoknak, akik nem irányítják olyan jól.
Faith elgondolkodott. Szemmel láthatóan kételkedett a dologban. Nem tudtam, hogy nem akarta-e itt hagyni az eddigi életét, vagy csak félt belépni ebbe az egészbe, vagy egyszerűen csak nem fűlik a foga ahhoz, hogy mások akarják irányítani. Mindhárom igazából elég jó érv lett volna, de nekem is volt még egy a tarsolyomban.
- Tudod, Kardfog nem utoljára próbálkozott. És nincs egyedül. Vannak mások is. És ők nem kedvesen akarnak meghívni egy iskolába, mint én.
- Kardfogot is elintéztem – vágott vissza.
- Na, igen, az ember általában azt hiszi, hogy a telepátia elég mindenre. Nem feltétlenül. Tudok mutánsokat, akik remekül értenek a telepaták kicselezéséhez.
- Egyet mondj! – Csattant fel frusztráltan a szépség.
- Mielőtt ide jöttem volna, a kedves édesanyját meg kellett mentenem egy mutánstól, akinek a fedőneve Zéró ügynök, avagy Kósza (Maverick, utánanéztem, miután megírtam az előző reagot XP). A lőfegyvert olyan szinten képes kezelni, hogy a telepatikus képességének hatókörén kívülről is lazán fejbe lövi.
- És jól van?
- Kósza?
- NEM! ANYA!
- Ja, persze, természetesen, csak egy kicsit megijedt. És valószínűleg ha nem jön velem, továbbra is veszélyben lesz.
Faith elgondolkodott. Nagy sokára mélyen sóhajtott.
- Nem bánom, elmegyek, és megnézem magamnak azt az iskolát.
- Rendben van – bólintottam. – Holnap indulunk akkor New York államba. És még valami. Akár tanulni, akár tanítani, vagy csak egyszerűen segédkezni megy, kell magának egy kódnév. Mint nekem a Kolosszus.
Faith megint eltöprengett, majd halvány mosollyal felnézett.
- Csontlány – mondta végül.
|
| Nanami Hyuugachi | 2014. 04. 26. 23:24:25 | #29843 |
Karakter: Faith Gwendolen Macer/Csontlány (Kitalált karakter)
Megjegyzés: Akahige részére
Este végzem a bárba. A hátsó ajtó megyek ki a szabadba, majd kabátom összehúzom magamon. Kissé hűvös van. Hajamba belekap a lágy szellő, és mögöttem jár táncot. Gyorsan pakolom egymás elé a lábaimat, mert eléggé fáradt vagyok, és hamar haza szeretnék érni.
Éppen zenét hallgatok kis lejátszómon, mikor megérzem, hogy valaki követ. És azt is, hogy egy mutáns az. Érzékeim élesebbek lesznek, és gyorsabban szedem a lábam. A végén szinte már futok. Ekkor egy erős rántást érzek a karomon, majd a falnak nyomnak. Teste és a fal közé szorultam. A fülhallgató kiesik a fülemből.
- Szép vagy cica. De most velem jössz! – próbálna a vállára kapni, de megmakacsolom magam.
- Nem hinném – elmosolyodom, mire hirtelen elenged.
- Szállj ki a fejemből! – ordít, és a fejéhez kap.
- Ugye milyen rossz látni a saját halálod? Főleg, ha egy kicsi, törékeny nő okozza azt? – hangom gúnyosan cseng. – Ha nem hagysz békén, esküszöm, hogy megteszem azt, amit most látsz!
Hátrálok két lépést, majd egy hallucinációt idézek elő nála, amiben számtalanszor látja ugyanazt: a fejében talált emlékképet játszom le neki újra meg újra, amikor is az apját ölik meg egy másik fiúval, aki az öccse.
- Hagyd abba! Hagyd abba, kérlek! – fogja a fejét. Abbahagyom, de nem szállok ki a fejéből.
- Szóval az erőmre fáj a fogad? Nem kapod meg drága Creed! Most komolyan figyelmeztetlek, hogy szállj le rólam, vagy megbánod, hogy megszülettél!
Megfordulok és nagyléptekkel hagyom el a helyszínt. Ahogy sietek, beleütközök egy izomtömegbe. Azzal a mozdulattal seggre is ülök.
- Ahh… ez fájt! – végig mérem, és megdöbbenek teste méretein. Ekkorát én még nem láttam!
- Ne haragudj, nem figyeltem oda! – kezet nyújt, amit elfogadok. Könnyed mozdulattal ránt fel, és állít két lábra.
- Jézusom! Neked aztán van erőd. És azt is tudom, hogy mutáns vagy. Vele dolgozol? – mutatok a hátam mögé.
- Nem. Én Charles Xaviernek dolgozom, hogy ennél a szónál maradjunk. – halvány mosoly fut végig az arcán.
- Ahham. Neki az erőmre fáj a foga? Vagy neki minek kellek?
- Nem. A professzornak semmi ilyen hátsó szándéka nincs. Ő csupán a segítségedet szeretné kérni. Egyfajta szövetségkötést akar. Meg persze védelmet is.
- Mint látod, nincs szükségem védelemre. Creeddel is egész jól kijöttünk, ugye? – nézek hátra, de sehol sincs. Még érzékelem, de nem látom. – Te rohadt kis korcs!
A sötétséget szemlélem, csak azt nem tudom, hogy minek, mert nem látok jobban a koncentrálástól. A következő pillanatban már a falnak nyom, aztán a szemben lévő lépcsőhöz vág. A földön kötök ki. Lassan feltápászkodom, és érzem, hogy legalább 4 csontomat eltörte.
- Ahh… ez rohadtul fájt. 4 csontomat is eltörted! – megforgatom a fejem, és megropog a nyakam. Közben pedig hallani lehet, ahogy a csontjaim a helyére mennek és összeforrnak.
- Mi a franc? – jön a döbbent kérdés tőle.
- Jah, hogy nem világosítottak fel a képességeimről? Hát ez pech!
Mélyen nézek a szemébe, miközben használom a képességem. Éppen azt vetem be, hogy 10 éves gyereknek fogja magát képzelni egy jó ideig. Leporolom magam, majd intek a behemótnak, hogy kövessen. Gyorsan szedem a lábaimat egészen a házamig. Út közben egy szó sem esik köztünk, némán ballagunk. Elérve az ajtót, gyorsan kinyitom, majd beengedem vendégemet is, és magunkra zárom az ajtót.
- Nos, most már beszélhetsz. Kérlek, mondj el mindent. Aztán majd döntök. – kínálom hellyel őt, és én is leülök vele szembe.
- Mit csináltál Creeddel? – kérdezi csendesen, de kíváncsian.
- Egy ideig most 10 éves gyereknek fogja magát képzelni. Tudod telepata vagyok, de a csontokat is elég jól használom. Kérlek, szólíts Faith-nek. És téged, hogy szólíthatlak, nagyember? - lábamat keresztbe rakom, és figyelmesen várok.
Szerkesztve Nanami Hyuugachi által @ 2014. 04. 26. 23:25:21
|
| Akahige | 2014. 04. 26. 01:36:36 | #29836 |
Karakter: Pijotr "Peter" Rasputin/Colossus (Kolosszus)
Megjegyzés: Nanami Hyuugachi-nak
A villamoson álltam, és próbáltam elvegyülni. Ám ez az én többnyire emberi tulajdonságokkal sem sikerült túlságosan. Sokan érdeklődve, mások félve pillantottak felém. Egy férfi még oda is lépett hozzám, és megkérdezte:
- Haver, te nem az az Amerika kapitány, vagy ki vagy?
- Nyet - válaszoltam mosolyogva.
- Ja? Ruszki? Bocs, csak így alkatra megegyeztek.
Míg a villamos a cél felé haladt, én visszagondoltam a professzorral folytatott beszélgetésem végére:
- De miért én menjek? Talán Scott vagy Jean barátságosabb képet mutatnának az intézetről, mint én.
- Kettejüknek éppen megvan a maga feladata, Kurt meg…
- Maradjunk annyiban, hogy az enyém nem egy reklámarc – Válaszolta a jelen lévő kék mutáns. – És gondolj bele, inkább te, mint Logan.
A villamosra hirtelen fölszállt valaki. Na, őtőle aztán elakadta az emberek lélegzete. A fogódzkodón egy karmos kéz kapaszkodott meg. Oda se kellett néznem, hogy tudjam, ki az.
- Szevasz, Peter!
- Creed! – Biccentettem.
Victor Creed volt az, de egy jóval ismertebb neve is volt: Kardfog. Odapillantottam: hosszú haj, hosszú körmök, lábszárig érő kabát, amit mintha egy homeless-ről rángatott volna le, és az az irritáló tépőfogas vigyora.
- Hogy van Jimmy?
- Logant egy ideje nem láttam. Tudod, őt elég nehéz egy helyben tartani.
- Kár. Üdvözletem küldöm neki, és üzenem, hogy a napokban meglátogatnám.
- Biztos örülne neki – fintorogtam. – És Eric hogy van?
- Most nem Magnetónak dolgozom. Tudod, engem is elég nehéz egyhelyben tartani.
Ez külső szemmel nézve csak két régi ismerős traccspartija volt, de mi tudtuk, hogy közel sem vagyunk barátok. Az egyetlen ok, amiért nem estünk egymásnak, hogy nem tudtuk, egymás ellen dolgozunk-e.
- Remélem, nem ugyanazért vagyunk itt – jegyeztem meg végül.
- Jobb is, ha reménykedsz – mondta, miközben leszállt.
Én még két megállót mentem. Jó jelnek tekintettem, hogy nem ugyanott szállunk le. Hamar megtaláltam a professzor által leírt házat. Mikor becsöngettem, az ajtót nyitó középkorú nő nem volt éppen elragadtatva kinézetemtől.
- Szép napot! A Xavier intézettől jöttem.
- Intézet? Nem értem, miért jött…
- Ne értsen félre, nem elmegyógyintézet, inkább… tehetséggondozó intézet. A Xavier… megbeszélhetnénk inkább odabent?
Bent leültünk egymással szemben.
- A lánya iránt érdeklődnék.
- Mi baj a lányommal?
- Az égvilágon semmi. Sőt, különleges.
- A… problémája miatt akarják elvinni?
- Az nem egy probléma. Nekem is van hasonló problémám, ha ennél a szónál maradunk – azzal a bal kezemet bevontam fémmel, aminek köszönhetően az asszony nagyot nézett. – Asszonyom, a baj az, hogy ha nem én, majd más jön érte, hogy elvigye, és ők talán már nem jó szívvel érkeznek.
- A lányom már kinőtt a középiskolából.
- Ez nem egyszerű iskola, hanem a különböző tehetségek legelőnyösebb felhasználásában segédkezik. Mint azt a brosúránkban látja, programunkban teljes…
Nem tudtam folytatni, ugyanis az ablakon át megpillantottam egy ismerős alakot. Akkor láttam az arcot, mikor Jean egyszer a Cerebrót használta. Egy férfi a kódneve Zéró (a filmben egy japán koma). Nagyon gyorsak a mozdulatai, a szerencsém annyi volt, hogy előbb mozdultam, mint ő. Megragadtam a nőt, és magam mögé rántottam, miközben ő zakója zsebéből pisztolyt rántott elő. Képességének hála oda se kellett néznie, hogy tudja, jó helyre céloz: az asszony tarkóját találta volna el, de így most csak az én mellkasomat, annak meg nem ártottak a golyók. Már rég felöltöttem fém páncélomat.
Kiugrottam az ablakon, és egyre közeledtem felé. Kínosan pontosan célzott, egy-két lövést leadott a szememre, majd miután látta, hogy azt is páncél védi, a számat vette célba. Tényleg jól bánt a pisztollyal, féltem, hogy pár töltényt be is nyelek.
Mikor látta, hogy egyre közelebb érek, fölugrott egy kocsi tetejére, majd leugrott mögé. Én fölkaptam az autót, és megpillantottam a hátrafelé bukfencező Zérót.
- Üdvözlöm Logant – mondta, miközben gurult.
Közben leadott egy lövést az általam tartott kocsi benzintartályára. A robbanás bennem nem tett kárt, csak az ingemet rongálta meg egy kicsit. Zéró a robbanás füstjében eltűnt a lövéstől megriadt emberek forgatagában.
Mikor visszamentem a nő sokkal készségesebb volt. Megadta a lány munkahelyét. Nagyot sóhajtottam, hogy most mehetek vissza két megállót. A két megállóról eszembe jutott valaki. Valaki, aki két megállóval előttem szállt le. A francba, Creed!
|
| Nanami Hyuugachi | 2013. 11. 11. 20:11:23 | #28192 |
Karakter: Faith Gwendolen Macer/Csontlány (Kitalált karakter)
Megjegyzés: Farkasnak
Ma ismét éjszakázom a bárban, ahol dolgozom. Kora ősz van, de az esti, hűvös szellő belekap a hajamba és kicsit dideregve húzom össze magamon kis bőr kabátkámat. Igaz, hogy nem bíztam a véletlenre, és hosszú nadrágot vettem fel, egy jól kivágott inggel. Persze a táskába bedobtam egy eléggé rövid szoknyát, és szexi harisnyatartót, na meg a hozzá tartozó harisnyát is, meg egy magas sarkú, platós cipőt.
Sietősre veszem a lépteimet, mert érzem, hogy valaki követ. Ráadásul egy mutáns. Bár nem tudom az erejét, de tisztán érzem, hogy egy mutáns az. A bár hátsó ajtaján megyek be, és egyből az öltözőbe sietek. A szekrényembe bepakolok, majd átöltözöm abba a cuccba, amit hoztam magammal. Hajamat összeborzolom, kicsit feltupírozom, és kis hajlakkot fújok rá, hogy hosszan tartson. A sminkem kimerül a szemceruzában, amiből meg nem viszek fel sokat. Csak éppen, hogy kiemelje szememet az arcomból. Ingemet a mellem alatt megkötöm, így feszes hasam ki látszik. nem dicsekvésből, de szerintem elég szexi lett az összkép.
A főnöki irodába sietek, és felveszem a névtáblámat, amin a Fay szócska szerepel. Ez csak az egyik becenevem, és azért ez került a táblára, mert itt mindenki így hív. Aláírom, hogy itt vagyok, és nem lógok, meg hogy legálisan dolgozom itt. Különben nem kapnék semmi pénzt, aminek nem örülnék.
Kimegyek a bárba, ahol már táncolnak az emberek. A fiataloktól egészen a 40-esekig. Beállok a pultba, és elkezdem kiszolgálni a vendégeket. Körbe pillantok, és ismét érzem egy mutáns közelségét. Majd megérzek még egyet. Mind a kettő a pult felé közelít, majd az egyik ide is ér és rendel tőlem. Nem szívesen, de köteles vagyok kiszolgálni. Fizet. Ahogy a kezemhez ér, rántana ki a pultból. Érzem, hogy nagyon erős, így valószínűleg a hatalmas ereje lesz a különleges képessége. A másik mutáns pont ekkor ér oda, és rácsapja kezét a pasaséra, így az megáll abban, hogy kihúzzon a pultból. Így csak felültet rá. Behúzom a lábaimat, hogy a bugyim ne látszódjon ki, és figyelem az eseményeket. A férfi, aki megakadályozta, hogy kirántson, erősen megszorítja a másik férfi kezét, aki így meghátrál, majd el is megy innen.
Alaposan szemügyre veszem a férfit, és rá kell jönnöm, hogy igen jó képű emberke áll most már velem szemben. Mélybarna szemei vannak, melyekkel valami különös vadság árad. Arca karakán, férfias főleg, hogy a pajesza leér az álláig, de nem ér teljesen össze, és egy kicsit körszakállat képez neki, bár csak halványan. Haja kissé olyan, mintha szarvai lennének, de ez is csak a vadságát erősíti. Termetre nem sokkal magasabb, mint én, de termetre már nagyobb nálam. Tuti, hogy jó pasi, mert egy fehér sport atléta van rajta, meg egy bőrdzseki és így is eléggé jól látszik a kidolgozott teste. A nyakában egy dögcédula lóg pont, mint nekem. Farmer van rajta és bakancs, ami szintén a vadságot sugallja. Egész lényéből különös vadság árad, de mégis valami féle nyugodtság.
Hátat fordítok neki és leszállok a pultról, majd töltök egy kis whisky-t két jégkockára. Mosolyogva elé rakom, és már szolgálom is ki a következő vevőt.
- A ház ajándéka. – kacsintok rá, amikor nyúlna a zsebébe.
- Honnan tudod? – kérdez halkan és a poharat nézi. – Honnan tudod, hogy ezt szoktam inni?
- Pasiból vagy, és ráadásul valami vadság árad belőled, ami ezt az italt követeli meg. Ennyi. ehhez nem kell sok ész, Logan. – mosolyodok el.
- Fay! A pultra! Az emberek téged akarnak látni! – hallom kolleganőm hangját.
- Már megyek is! – kiáltok vissza. – Örültem a szerencsének Logan. – kacsintok, majd felmászom a pultra. – Még találkozunk. – intek, és a középen lévő rúdhoz sétálok.
Ahogy odaérek, megszólal a zene, amire elkezdek táncolni. Szexi, erotikus táncot lejtek, de még pont élvezem ezt a táncot, és nem kényszerből csinálom. Szeretem ezt csinálni, mivel imádok táncolni. Még ha nem is olyan, mint mások elképzelésében, ez is egy rendes szakma, csak épp szexin kell táncolni, de nem vetkőzni kell.
Sokat táncolok fent a pulton, nem is tudom követni a táncokat, amiket egymás után lejtek, mivel a dalok egymást követik. Minden egyes dal után nagy tapsot kapok. Ennek a bárnak én vagyok az éjszaka csillaga és a nappal királynője. Nappal pincér vagyok, mivel ez egy kávézó, de éjszaka táncolok.
Ahogy vége az utolsó számnak, hatalmas tapsot kapok, majd egy kicsit lemászok a pultról. Most jönnek sorba, hogy meghívjanak egy italra. Amit természetesen nem fogadok el, csak egy embertől.
- Hogy újra találkozunk. – ad egy poharat a kezembe.
- Köszönöm Logan. – mosolyodom el, majd belekortyolok az erős italba.
- Honnan tudod a nevem? – kérdezi komolyan. Kezemmel a nyakához nyúlok és közel húzom magamhoz.
- Mutáns vagyok akárcsak te. – suttogom a fülébe.
- Mi a képességed? – kérdez vissza suttogva.
- Majd egyszer talán megtudod. – kacsintok rá. Mivel a pulton ülök, így nem kell sokat szenvednem azzal, hogy felálljak rá. – Mióta figyelsz? – kérdezem felvont szemöldökkel.
Ismét a rúdhoz megyek és táncolok. Ezután a blokk után kicsit pihenek a pult mögött és kiszolgálom a vendégeket, majd ismét táncolok. Így megy el ez egész éjszaka. Reggel hatkor végzek. Felöltözök, és elindulok haza. Útközben ismét érzem, hogy valakik követnek. Szintén mutánsok, és az egyiknek ismerős kisugárzása van.
- Logan gyere elő. – állok meg és megfordulok.
- Honnan tudtad, hogy követlek? – bújik elő az egyik sikátorból.
- Képesség. Mióta figyelsz? – teszem karba a kezem. Amikor odaér mellém, folytatjuk a sétát.
- Már egy ideje. – válaszolja röviden.
- Miért? Az erőmre fáj a fogad? – sétálok tovább. Még mindig követ valaki.
- Nekem nem kell az erőd. X-professzornak van szüksége rád!
- Mért? Mert veszélyben van a világ és azt hiszi, hogy mutáns hadsereggel meg lehet menteni? – kérdezem kissé gúnyosan.
- Majdnem eltaláltad. Nem az egész világ, csak a mutáns világ van veszélyben. Minden segítségre szüksé.. – a szájára rakom az ujjam.
Odaadom neki a táskámat, hogy fogja meg, majd vállamból elkezd kinőni egy csont. Megfogom és egyszerűen kihúzom. Máris a kezemben van egy csont kard, és azzal kezdek el harcolni a férfi ellen. Hamar legyőzöm, nem kell 10 perc és már szétverve fekszik a földön.
Hosszasan szemlélem, miközben a fejében kutakodom. Megtudok szinte mindent, ennyi idő alatt, így fogom magam és felállok. Logan kezéből elveszem a táskát, és a vállamra teszem.
- Ki volt? Ennyivel lerendezted? – kérdezi cinikus hangon.
- Magneto küldte, hogy elvigyen engem hozzá. Az erőm kell neki és semmi más. Utána meg szeretne ölni.
- Vadászik rád? – jön az újabb kérdés, de nem Logan részétől.
- Igen vadászik rám. Ahogy néhány tagra az X-ek közül. Ugye, professzor? Például Logan képességére is. – látszik Logan arcán a döbbenet. – Igen, telepata vagyok. – válaszolok fel nem tett kérdésére.
|
|
