 Karakter: Violetta MooneR´s
A Hold, igéző fénye körvonalazza báli ruhába bújtatott testemet. A lágy késő tavaszi szellő meglebegteti bíborszín hajamat. A Hold alakú kristályos hajtűvel feltűzött hajamból pár tincs lágyan omlik alá. Az ujjatlan hátul fűzős, földig érő sötét bordó, fehér ruhámba bele, bele kap a szellő és fátyolként lebegteti minden lépésemnél. A mögöttem lévő hatalmas báli teremből, halk dallam szűrődik ki, valamint a zenénél is halkabb beszélgetés. Apámat pillantom meg, egy csoport férfi körében beszélgetni, ahogy vállam fölött hátra tekintek. Int nekem. Vajon mit akarhat? Kíváncsian indulok meg felé. Mikor a beszélgetők mellett haladok el, egyből csöndben maradnak és kíváncsian végigmérnek. Úgy érzem magam, mint egy kirakati bábu. Apám mellé érve, rám mosolyodik és kissé maga elé tol.
- Lányom -kezdi mély baritonján- Ott az a férfi az ablaknál- mutat egy vörös hajú, a húszas éveiben járható férfira.
- Igen apám, látom. Nem értem mire szeretnél kilyukadni- értetlenkedek.
- Bevallom, azért hívtam ide, mivel nagyszerűen zenél, valamint nagyon ért a művészetekhez. Nincs senki, akivel el tudnál beszélgetni. Megkértem, hogy a bál után maradjon nálunk egy darabig, hadd legyen valami társaságod is ne csak a rózsáid- mosolyog rám kedvesen. Kissé meghökkenek ugyan, de lassan kimérten bólintok. Apám int az ablaknál ácsorgónak, aki ránk emeli gyönyörű szemeit és kimért, férfias léptekkel megindul felénk. Közelebb érve, megáll és enyhén meghajol.
- Ugyan Leyre, erre semmi szükség!- dorgálja meg apám, mintha szeretett fia volna- hadd mutassam, be egyetlen gyermekemet- mutat rám, mire én udvariasan pukedlizek- A neve Violetta, mit szólnál, ha megmutatnád, neki milyen gyönyörűen tudsz zongorázni?- kérdezi apám szemeit csillogtatva.
- Örülök, hogy megismerhetem, hölgyem- tekint bele végtelennek tűnő vörösesbarna szemeivel íriszeimbe- Mr. MooneR’s, örömmel tölt el, hogy ilyen véleménnyel van a zongorajátékomról.
- Szóval fiam? Mire vársz még? Netalántán kellene egy kis segítség? Violetta, énekelj valami szépet kérlek, ne csak egyedül örvendeztessen meg minket ez a férfi- agyafúrt ember vagy apu. Kíváncsian tekintek rá, szemeiből nem tudok semmit sem kiolvasni, csak bátorítást és valamiféle furcsa csillogást. Lassan hátat fordítok a kis csoportnak és megindulok a zongora felé. Magas sarkúm halkan kopog a márványpadlón. Hallom, hogy Leyre is követ. Azt hiszem így szólította édesapám. Puha léptei szinte már-már nesztelenek. A hatalmas fehér hangszerhez érve, a zenészek abbahagyják a játékot és kíváncsian ránk emelik tekintetüket. A teremben táncolók, mint egy varázsütésre, lefagynak és lassan tekintetükkel a zene csendességének okát kutatják. Leyre helyet foglal a hatalmas hangszer mögött.
- Mit szeretne, mit játsszak?- kérdezi dallamos hangján.
- Ismeri a Hold tündér dalát?- nézek hátra vállam fölött félénken. Nemet int a fejével, így odalépek a zongorához és kinyitom a kottatartót. Előkeresem a kedvenc dalomat, elé helyezem. Jelentőségteljesen végignézi, majd mosolyogva bólint. Visszaállok oda, ahol előbb álltam, s mikor a zongora halkan felcsendül, dúdolni kezdem a dallamot. a játék egyre erősödik, és mikor elérkezik, ahhoz a részhez, ahol be kell csatlakoznom, kieresztem a hangomat és erőteljesen kezdem a már jól ismert számot. A hangom betölti a teret, visszaverődik a falakról így jut el a terem legvégébe. Az addig ott csacsogók is rám emelik tekintetüket. Pompás érzés a zongora gyors és lendületes dallamára énekelni. A szám lassul, gyengévé válik, követi a hangom is. A szöveg elhalkul, s vége a dalnak. Mindenki tapsol. Egy könnyed mozdulattal meghajolok, és már fordulok is partneremhez.
- Fantasztikusan zongorázik!- dicsérem meg lelkesen.
- Ugyan kérem, az ön hangja az, ami fantasztikus, de tegezzen, csak nyugodtan- mondja mosolyogva.
- Akkor te is engem, kérlek-, nézek bele mélyen szemeibe.
- Az udvariatlanság lenne tőlem ön felé hercegnő.
- Kérem, tegezzen- mosolyodok el, s már ott sem vagyok. Az este további részében folyamatosan Leyrere vándorolt a tekintetem. Sorra kértek fel táncolni, de mindezek között folyamatosan kerülgettem a számomra kijelölt férjemet, mintha a tűztől menekülnék. Többször láttam más nők társaságában beszélgetni, ő sem kívánja a velem való frigyet, akárcsak én. Apámat többször is láttam vele beszélgetni, de valamiért annyira nem izgatott a dolog. Olyan hajnaltájban apám odasétált hozzám és megkért, hogy mutassam meg Leyre szállását. Így is tettem, elmondta melyik szobát adta neki oda. Minő meglepetés a könyvtár túloldalán lévő szoba az övé. Tudni illik, van két olyan hálószobánk, mely a könyvtár két oldalán található és van egy titkos könyvespolc, amit ha megforgatunk, feltárul előttünk a könyvtár vagy éppen a szoba. Én az egyik ilyen szobát tudhatom magaménak. A szoba elé érve rátekintek.
- Akkor hát, jó éjszakát Leyre- mosolygok.
- Önnek is- itt szúrósan ránézek-, akarom mondani neked is Violetta- mosolyog zavartan.
- Holnap, ha felkelt kopogjon be hozzám. Körbevezetem és megmutatok pár az országunkban ismert dalt, persze csak ha nem gond- azzal jóéjszakát intek és én is elvonulok saját szobámba.
|
