 Karakter: Agent 47
Minden borzasztó ködös. Szinte az orromig sem látok. Lassan a szemem elé húzom az éjjellátót, így pontosan tudom, merre jár. Az asztala körül köröz, a kezében konyakospohár. Két jégkocka ütődik a vastag üveg falához. Mély lélegzetet veszek. Füst száll fel a szivarjából, látom, ahogy vakítón felizzik a parázsló vége. Rásimulok a fegyveremre, úgy várom a megfelelő alkalmat. Lassan fordul meg a székében, a feje még mindig rejtve marad a súlyos függöny mögött. A szemben lévő épület hatalmas, de a célom szempontjából teljesen jelentéktelen. Egyszerű a feladat: lesben állni, ölni, elmenni.
Hosszan bámulom a férfit, majd mikor jobbra mozdul, meghúzom a ravaszt. Az üveg halkan sikolt, a célpont pedig élettelenül rogyik a padlóra. Itt végeztem. Felállok, majd határozott mozdulatokkal szétszerelem a fegyverem. OM 50 Nemesis. Nem sokszor használtam, de erre a feladatra tökéletes volt. A táskába nyomok egy kisebb bombát, majd sietősen indulok le a lépcsőkön. Mire észreveszik a robbanást, már az utcán sétálok. Megigazítom a zakómat, és gyorsan szemrevételezem a terepet. A zavart járókelők mutogatva bámulják a tetőt. Fogalmuk sincs, mi történt, valószínűleg soha nem is lesz.
Lassú léptekkel haladok a szálloda felé. A hajnali vonattal távozok, addig van még három és fél órám. Az előre megtervezett útvonalon haladok, a tekintetem szorosan a célra irányítom. Nem hagyom, hogy elvonják a figyelmem a kérdő tekintetek, az elhaló sóhajok.
A portán bejelentkezek, elkérem a kulcsom, majd felsietek a szobámba. Nem használom a liftet, a lépcsőn haladok felfelé. Kioldom a nyakkenőm, majd lehúzom a beléptető kártyát az ajtózárban. Az halkan kattan, ám mielőtt besétálok, körbenézek. Senki sem sejt semmit. Már megszoktam.
Ledobom a nyakkendőm a fotelre, majd kényelmesen elnyúlok a bőrkanapén. A talpam alig érezhetően bizsereg. Finoman megmozgatom az ujjam, majd egy kis pihenés után a fürdőszoba felé veszem az irányt. Gondosan összehajtom a ruháim, csak ezután állok a zuhany alá. A víz szaporán csorog végig a testemen, jól esik, ahogy lehűt egy kicsit. A szemeimet lehunyva élvezem, ám nem sokáig tart az idill, meghallom a telefonom csörgését.
Csalódottan lépek ki a zuhanyzóból, és törölközés nélkül az ágyamhoz sétálok. A vízcseppek halkan huppannak a padlószőnyegen, miközben magamhoz húzom a telefont. „Hívja az irodát!” – olvasom. Felvonom a szemöldököm, majd a laptopomhoz lépek. Felnyitom a tetejét, mire felvillan a logó, és megpillantom Diana nevét.
- Nem sikerült az akció – közli tárgyilagosan.
Ismét meglepődök.
- Van egy szemtanú.
- Szemtanú? – ülök az ágy szélére.
- Megbízható forrásból származik az információ. A szemtanút ki akarják hallgatni. Közbelép?
Résnyire szűkülnek a szemeim.
- Igen – válaszolom.
- Küldöm az anyagot.
Egy vörös hajú lány képe villan fel a képernyőn. Látom a nevét és a címét. Jenna Gregory. Törékeny jószág, egy golyó végez vele.
Lecsukom a laptop fedelét, majd visszasétálok a zuhanyzóba. Még pár percre visszaállok a víz alá, ez idő alatt egy terv is körvonalazódik a fejemben. Visszafogott akciót tervezek, semmi feltűnősködés. Azt utálom.
A zuhanyból kilépve ezúttal egy törölközőt tekerek magam köré. Visszasétálok az ágyamhoz, majd elcsomagolom a ruháim. Még három óra. Tökéletesen elég a feladatra. Felöltözök, majd a bőröndöm a kocsimhoz húzom. Ellenőriztem minden utcát, minden eshetőségre fel vagyok készülve. A csomagtartóba lendítem a poggyászt, majd beülök a kocsiba. Megigazítom a nyakkendőm, majd utoljára ellenőrzöm a címet. A kopott bérház elé hajtok, néhány ablakban még égnek a villanyok. Hunyorogva számolom meg az emeleteket, ám mielőtt a végére érnék, a bejárati ajtó kinyílik, és a vörös hajú lány sétál ki onnan. Nocsak, egyszerűbb lesz, mint először gondoltam. Végigsimítok a kormányon, majd kiszállok a kocsiból. Lassan a zakóm alá nyúlok, és a pisztolyomra markolok. Sötét van, senki sincs az utcán, így lesz a legegyszerűbb.
Közelebb lépek hozzá, ám mikor rám pillant, megálljt parancsolok magamnak. Felpillant rám, de nem látok meglepettséget a szemében. Olyan, mintha még életében nem látott volna. És kezd az a gyanúm támadni, hogy valami nem stimmel.
Elengedem a pisztolyom, a lány pedig beül egy autóba és elhajt. Megjegyzem az autó rendszámát, majd visszaülök a kocsimba. Valami történt, amiről nem tudok.
***
- A megbízatásért járó összeg nem került átutalásra – hallom Diana hangját.
Megrándul a szám széle, de nem szólok semmit.
- A megbízója visszalépett.
Meglepve tapasztom a tekintetem a képernyőre.
- Visszalépett? – kérdem.
- Új megbízatása van.
- Visszalépett? – kérdem ismét.
- Új megbízatása van.
Túl különös az egész ahhoz, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjam.
- Mik a részletek? – támaszkodok az asztal szélére.
- A megbízó kiléte titkos. A célpontról küldöm az anyagot.
Egy férfi képe rajzolódik ki a monitoron. Idősödő, a haja tökéletesen a koponyájára lapul. Lányokat futtat, a megbízó szemében megérett a pusztulásra. Rosszallón pillantok Diana párbeszédablakára, majd felegyenesedek.
- Elfogadom a megbízást.
- Sok sikert, 47-es ügynök.
***
Egy óriási birtokra kell behatolnom. Kihasználom a kamerák holttere nyújtotta teret, és oda parkolok. Két napja lehallgatom a telefonokat, pontosan két perc múlva egy futár érkezik a bejárathoz. Furcsa mód kevés a fegyveres őr, és a ház sem túl nagy ahhoz képest, hogy milyen hatalmas területen fekszik. Látom, hogy közeledik a futár autója. Az idétlen logót bárhol felismerném. Jó előre fémtüskéket hintettem el az úton, így kellemetlen meglepetésben van része a futárnak. Szitkozódva vágódik ki a furgonból, mikor hangos durranással megadják magukat a gumik.
- A büdös kurva életbe! – rúgja meg a jármű oldalát.
Megmarkolom az ujjaim között feszülő húrokat, és megfeszítem őket. Nem lőhetem le, hiszen szükségem van az igazolványára, még véres lenne. Lassan mögé lépek, majd átlendítem a karjaim a válla felett. Halkan csuklik, mikor a húrok a torka köré szorulnak. Erősen tartom, míg remegni nem kezd, majd lassan magam felé kezdem húzni a testét. A fiú lassan megfullad, a teste az enyémre nehezedik. Fintorogva lököm el magamtól, majd tépem le a mellkasán fityegő kártyát. Az ülésen heverő csomagra pillantok, majd felkapom az aláírandó papírokkal együtt. Lassan eltolom a lábfejemmel az útban lévő kart, majd a fejembe húzom a fiú baseball sapkáját. Már jó előre beszereztem magamnak egy egyenruhát, így teljes inkognitóban haladok a birtok felé. A kaputelefonhoz lépek, majd becsengetek. Egy mogorva hang recseg fel.
- Futárszolgálat – hajolok a mikrofon felé.
Nem érkezik válasz, a kovácsoltvas kapu zárja halkan kattan. Gyorsan szemügyre veszem a bejáratot, majd besétálok az udvarra. Egy vékony betonút vezet a házig. Az ajtóban két öltönyös férfi áll. Az egyik 180 centi magas, a másik 190. Az alacsonyabbik halkan köhög, tehát beteg, ami miatt valószínűleg gyengébb lehet, mint szokott.
Biccentek nekik, mire a magasabbik kinyitja nekem az ajtót. Besétálok a gazdagon felszerelt házba, de nem sok időm marad körülnézni, egy fiatal szobalány sétál elém. Tudom, a csomagot csakis a célpont veheti át. A telefonbeszélgetések során nem mondta el, mit rejthet, de nem is érdekel.
A főnök szobájába sétálva meglepetten látom, hogy egy női kabát lóg a férfi íróasztala előtti szék háttámláján. Mivel nem látok senkit a helyiségben, az asztalhoz lépek, majd a sarkára csúsztatom a diszkrét, barna borítású csomagot.
- Jón… – köszönne, de azzal a mozdulattal a fegyverem után nyúlok.
Meggondolatlanság volt ellenőrizetlenül beengedni, de pontosan tudtam, hogy senkit sem ellenőriznek. Napokig figyeltem az őrök viselkedését. Meghúzom a ravaszt, a férfi agya pedig beteríti a falat. A lövedék halkan süvített a hangtompító miatt, az égvilágon senki sem tud arról, hogy a ház ura holtan rogyott össze. Gyorsan szemügyre veszem a hullát, ám mielőtt maga alá piszkítana, sietősen elhagyom a helyiséget. Egyszerű munka, ezerszer csináltam már. Biccentek az engem kísérő szobalánynak, majd kisétálok onnan, amerről jöttem. Észrevettem, hogy a konyhából kivezető hátsó úton gyorsabban elérnék az autómig, ám a szobalány váratlan felbukkanása miatt nem vehettem célba a helyiséget. Megkerülöm a birtokot, majd a sövények takarásában letépem magamról a fiú sapkáját és névtábláját. a kabátomba rejtett fegyveremmel babrálok, mikor beülök az autóba. Becsukom az ajtót, ám halk motoszkálást hallok a hátsó ülés felül… vagy inkább alóla. Az ülések mögé szegezem a fegyvert, ekkor pillantok meg egy lányt a lábtörlőkön feküdni. Riadt szemekkel bámul rám.
- Ne, ne, ne, várj! Kérlek! – sikítja a kezeit feltartva.
Vörös haj, vibráló szemek. Jenna Gregory.
- Kérlek, ne lőj le, hallod? Segíts! – rimánkodik.
Csak bámulok rá. Mit keres itt? Mi köze a célponthoz. Életemben először nem értek valamit, és kezd pokolian zavarni.
Szerkesztve Luka Crosszeria által @ 2014. 05. 31. 01:00:33
|
