 Karakter: Senna Dragonflia /kitalált/
Megjegyzés: Titkom tudójának/Bellatrixy
Unottan bámulok ki az ablakon, a bámulatos és végtelen csillagos égre. Már alig várom az esti repülést. Olyankor mindig szabadnak érzem magam, féktelennek és láncra verhetetlennek. Oly kevesek közé tartozom, akinek saját szobája lehetett a Roxfortba. Dumbledore intézte el nekem, hogy az egykor közhelyiségként szolgáló fölösleges szobát, megkaphassam, amiért végtelenül hálás vagyok neki. Így könnyebb az éj leple alatt elhagyni ezt az ódon, de ugyanakkor csodálatos épületet, persze engedéllyel. este Piton mindig visszajön, mikor elmegyek, s le is jegyzi, mikor hagyom el a hálókörletet, majd este mikor visszaérek a házunk szelleme a Véres Báró, mindig megjegyzi, és reggel elmondja a tanár úrnak. Míg mások számára a feketében járó férfi, ijesztő, addig számomra egy kedves személy, aki a gonoszság és keménység álarca mögé bújva jár, kel.
A Hold már magasan jár, halk kopogásra leszek figyelmes. Az egyenruhához járó szörnyű cipő monoton kopogással adja tudtára az ajtó előtt állónak, mindjárt kitárul előtte a bejárat. Odaérve résnyire nyitom az átjárásra alkalmas építészeti alkalmatosságot. A vezetőtanárom arcát pillantom meg a beáramló fénynek köszönhetően, egészen furcsa megvilágításban. Ideje indulnom, derültem fel. Kitártam az ajtót és halkan kiléptem rajta, majd ugyanolyan nagy lendülettel visszacsuktam, hál istennek nem járt nagy hanggal. A pálcámat elővéve egy különleges és titkos varázsigét elmormolva lezártam az ajtót, mivel rendszerint próbálnak betörni oda, azok, akik nem bírnak. Belőlük viszont rengeteg van, mosolyodtam el magamban keserűen. A pince szinten végigsétálva egy eldugott kis titkos ajtót megnyitva hagyom el az épületet és lépek ki a hatalmas szökőkúttal ellátott térre. Titkos utakon kanyargok, de olykor muszáj kilépnem egy-egy összekötő folyosóra is, ilyenkor reménykedem, hogy senki sem vesz észre. Mikor kiérek a kastély épületéből, a sziklás part felé veszem az irányt, és a hatalmas mélységbe letekintve állok meg a perem szélén. Elmormolok egy sárkánymágus bűbájt, majd leugrom. A szemem csukva és csak élvezem az éjszakai hűvös szellet. Mikor érzem, hogy valami a hátára kap és a levegőben tart, kinyitom zöldes fehér íriszeimet.
- Szerbusz Gret! –mosolygom állatomra. Előre sétálok a fejéhez leguggolok és fejemet az övéhez érintve, megsimogatom. A perem tetejével egy vonalba felrepülünk, és egyhelyben lebegünk, miközben útirányunkon gondolkozom. Ma merre menjünk? Kérdeztem magamtól.
- Ez- Ez eszméletlen!! –hallok egy férfias kiabáló hangot. Ijedten és meglepetten ugrok fel ültemből és pördülök meg saját tengelyem körül. A nagy lendület következtében, kissé megtántorodom és lépnem kell pár lépést, hogy talpon maradjak. Egy világító kék szempárral találkozik a tekintetem, aki mintha felismerne, megdöbben. Hosszú hajamat lobogtatja a szél, egyik kezemmel eltűrök pár útban lévő tincset.
- Mit keresel itt?- kérdeztem hangomban a kelleténél erősebb éllel. hangom hallatára, lép pár lépést előre, mire állatom még közelebb visz a peremhez. Egy lépésembe kerül és már is a szilárd talajon tartózkodom, ismételten. Pedig milyen jól indult minden! Eddig sose vett észre senki, erre meg most ez. Ostorozom magamat.
- Az a kérdés, hogy te, ki vagy, Mardekáros…- mondja viccesre véve a figurát. Így nem jutunk semmire, teszem csípőre a kezemet.
- Én kérdeztem előbb- sóhajtottam fel színpadiasan, szem forgatva.
- Én pedig leszek, oly udvarias, hogy a kezdés előnyét megadom, a hölgynek- elmosolyodik, a hold fénye megvilágítja a szirtet, így jobban szemügyre tudom venni. Rakoncátlan szőke tincsei, szépen keretezik férfias arcát. Egyenruháját látva, gondolom ő is ki szokta húzni a gyufát a drága gondnoknál.
- Nem szükséges, az udvarias viselkedés, griffendéles… - mosolyodtam el szokásos ijesztő mosolyommal.
- de én ragaszkodom hozzá! –erősködik.
- Akkor maradunk a griffendéles és mardekáros megszólításnál- legyintek bal kezemmel és rátekintek felvéve unott arckifejezésem.
- De az olyan merev- ellenkezik, és még közelebb jön.
- jobb, ha ott maradsz!- fenyegetem, meg- ha nem akarsz vacsora lenni, bár, ahogy elnézlek Gret fél fogára se lennél elég-, ami nem igaz, ugyanis még így is észrevehető, hogy jó kondiban van.
- Miért akarsz belőlem eledelt csinálni, Nem ártottam neked- vonja meg vállait miközben nyel egy nagyot.
-De –sóhajtok és fejemhez kapok, színpadiasan- Beleütöd olyanba a dolgod, amibe nem kéne- mondtam, majd hátratekintve állatkámra, a szemeimből kiolvasta, hogy mennie kell. Látom rajta a csalódottságot, én is az vagyok. Elindulok a fiú felé, jobban mondva, vissza az iskolába. Mikor mellé érek, megfogja a csuklómat.
- Még találkozunk-, mosolyog rám, majd elenged. Több se kellett nekem.
******
Álmosan dörzsölgetem a folyosón szemeimet. tegnap egy szemhunyásnyit se aludtam. Azon agyaltam, hogy elmondjam e Pitonnak mi történt tegnap, de arra jutottam, egyelőre nem fontos.
- Senna!- hallom meg nevemet egy számomra fontos személy szájából. Levetettem álarcomat és igazi énemet elővéve, teljes szívemből rámosolyogtam a felém közeledő Hugrabugros lányra. Hullámos szőke haja rendezetlenül omlik vállára, kék szemei barátságosan csillognak. Emlékeztet a tegnapi fiúra… Na, jó te lány! Verd őt ki a fejedből!
- Reggelt Em!- várom be a rohanó lányt. A hangos kiabálás hallatára, jobban mondva az én nevem hallatára, sokan a rám emelték tekintetüket és kíváncsian fürkészni kezdtek. A boltívek között oldalra fordítottam a fejemet és egy csapat Griffendéles fiút pillantottam meg, nem messze tőlünk beszélgetni. Egy roppant ismerős szőke fejre is felfigyeltem. Ő az! Jutott eszembe ismételten, holott nem kellene.
- hahó!- lengeti meg előttem barátnőm kezét. Igen ő egy barát, az egyetlen barátom. Csak az a kár, hogy Hugrabugros és nem mardekáros.
- Elbambultam, ne haragudj!- emeltem védekezőn magam elé a kezeimet.
- Hát a könyveid?- kíváncsiskodik.
- Majd mielőtt Charity bejönne, leveszek egyet a polcról, ott rengeteg van!- mondom.
- Okos, csak el ne kapjon egyszer!-kuncog. A következő pillanatban, egy szőke fej hajol be mellettünk a boltíven. Először nem nézem meg ki az, de mikor a lányok feltűnően szúrós és csalódott szemekkel néznek rám, oldalra pillantok. A tegnapi srác, már megint!!
- Szép jó reggelt, hölgyeim!- köszönt minket ezer vattos mosollyal az arcán.
- Reggelt…- felelem elutasítóan és kurtán, remélve hamar elmegy.
- Ó mi még nem is ismerjük egymást!- kap a fejéhez és kezet nyújt, lesokkolt barátnőmnek-Caleb vagyok!- mosolyog.
- Én pedig Emma, de mindenki csak Emnek szólít-, kezet ráznak.
- Te lennél…- néz rám és utána barátnőmre várakozón.
- Senna barátnője, a legjobb barátnője!- mosolyog büszkén, előbbi mondatával elárulva nevemet.
- Á értem- bólogat a szőke.
- Caleb, ne most csajozz! Pláne ne vele, az a csaj nem vevő rá! Meg amúgy is… nézz rá!- kiállt oda a közelünkből az említettnek az egyik háztársa. Előbbi mondatának hatására azok, akik az udvaron tartózkodnak és azok, akik hallották egy emberként nevettek fel. Nem szóltam egy szót sem, egy ördögi mosolyt villantottam az engem ócsárló felé, majd elviharoztam faképnél hagyva barátnőm. Már megszoktam. Szögezem le magamban.
- Menekül a boszorkány! Most a lelkébe gázoltál Ty!- nevetett fel egy másik. Fél füllel még hallottam a srác nevét. Ty… felkerült a listámra. De ez a Caleb, érdekes egy fiú, fogadok nap végére az egész iskola meg fogja tudni a titkomat. ezekkel a gondolatokkal léptem be a Mugli ismeretek helyszínéül szolgáló terembe.
|
