- Ahogy szeretnéd, papa. – megcsóválom a fejem. Komolyan számomra ez a papázás nagyon morbid. - Hol várjalak meg?

- Hívj Willnek, Mi-chan. Nem vagyok a papád.

- A papám vagy, hiszen te vagy a tulajdonosom. - komolyan szerencsétlen srác, bele se merek gondolni, hogy miken mehetett keresztül. Én is nagyon perverz vagyok, de mindennek meg van a határa. - Will papa. – és még el is mosolyodik. Az egész olyan, mintha erre tanították volna. Nem gyõzködöm tovább inkább csak beletörõdöm ebbe a jelenlegi helyzetbe.

- Gyere velem.

Kinyújtom a kezem és amikor megfogja elindulok vele. Olyan kis törékeny a kacsója, hogy félek, ha erõsebben szorítanám, akkor eltörném. Elindulunk lefele, váltok pár szót egy – két emberrel, majd elérünk a célhoz.

- Maradj itt, õ Bill.

- Az új papám? Nem tetszek neked? – reméltem, hogy ezt a papásdit letudjuk, de nagyon tévedek.

- Nem. – felelem röviden és tömören. Nem arról van szó, hogy nem tetszik hiszen tetszik, de nem vagyok a papája és nem is leszek.

- Akkor miért maradjak itt? – nézz rám értetlenül.

- Mert megyek egy kört, és nem szeretném, ha elkószálnál addig.

- Nem fogok. – úgy viselkedik, mint egy kisgyerek. - Jó leszek. – tényleg, mint egy gyerek, én pedig az apja lennék. Még a hideg is kirázz. - És Will papa adhat majd ajándékot, ha tényleg jól viselkedem.

- Ajándékot? – vonom fel a szemöldököm. Komolyan mibe kavarodtam én.

- Plüsst. – feleli édesen. - Vagy valami finomat. De inkább plüsst.

- Rendben. – biccentek. Nem is emlékszem mikor vettem utójára plüsst, de nem mostanság az is biztos. - Akkor mindjárt jövök. Bill itt lesz, és vigyáz rád.

Ott is hagyom õket, Billnél jó kezekbe van, bár majd beszélek vele, nehogy valami rosszat gondoljon rólam, emiatt a papázás miatt, bár ismer szóval kevés rá az esély, de jobb tisztázni a dolgokat. Van egy hírnevem, amit nem hagyok bepiszkolni. 

A kocsihoz érve beülök és bekötöm magam és elindulok. Komolyan én csak egy kis kikapcsolódásra vágytam és semmi többre, erre egy ilyen helyzetbe keveredek…

Jó pár kört megyek, és mint mindig a gyorsulás nagyon jót tesz. Imádom, teljesen megnyugtat, és ki tudok kapcsolni legalábbis arra az idõre. Kiszállva a kocsiból nem megyek rögtön vissza, hanem elõször elmegyek plüsst venni, még jó hogy van. Egy kocsira esik a választásom, olyan amilyennel mentem, a csapatom kocsija, amit szponzorálok. Nem tudom, hogy tetszeni fog e neki, hiszen nem ismerem õt egyáltalán.

- Tessék, Mi-chan. Jó voltál. – dicsérem meg. Elpiruló pofiját látva azért picit elmosolyodom és tudom, hogy a kocsi jó választás volt.

- Köszönöm, papa.

Köszöni meg illedelmesen, de legnagyobb meglepetésemre, egy szájra puszit kapok, vagyis csak annyi lesz belõle, mert ellépek. Más esetben nem így reagálnék fõleg, hogy még tetszik is, de ez az egész szituáció nem.

- Akkor... menjünk. – elviszem még azért még ebédelni, mert úgyis éhes vagyok, meg valamiért, amennyire szabadulni akarok ebbõl a helyzetbõl, mellette nem akarom õt visszaengedi, a megérzésem azt súgja, hogy õ nem host, nem is kurva, hanem ahogyan mondták egy baba, de mit is jelent ez pontosan? - Éhes vagy? – kérdezem meg végül.

- Csak ha te is, papa. – meg se lep a válasza, de legalább a plüss tetszik neki. - Will papa. – fejem csóválom, és csak egy gondolat jár a fejembe, hogy baba.

- Akkor menjünk enni valamit.

Ismét megfogom a kezét és most már az én kocsimhoz megyünk. Kinyitom neki az ajtót, majd amikor beül, becsukom és túloldalra menve én is beszállok. Bekötve magunkat el is indulok és bekapcsolom a rádiót.

- Mit szeretnél enni? – kérdezem, bár a válaszát már elõre sejtem.

- Azt amit te Papa. – feleli és kocsiját egy percre se engedi el.

- Azt mondtad, hogy vagy egy plüsst vagy édességet hozzak neked ugye? – kérdezem.

- Igen… szeretem az édességeket… nagyon. – feleli édesen.

- Akkor egy olyan helyre megyünk, ahol nagyon finom és különleges ételeket készítenek. – szemei felragyognak, ettõl pedig olyan édes és ártatlan. Ilyen kis apróságnak így örülni.

- Benne vagyok. – mondja boldogan. – De csak akkor, ha Will papa is szeretné. – teszi hozzá rögtön.

- Igen, én is szeretném. – simogatom meg a buksiját.

- Tetszik a kocsim? – még aki nem is ért hozzá, azért látja rajta, hogy egy igen egyedi darab. – Nagyon szeretem a kocsikat, úgy ahogyan te a plüssöket. – kacsintok rá.

- Szép nagyon, illik a papához. – pillant rám.

- Szerintem is. – vigyorgok.

Többet nem mondok csak az utat figyelem. Nem tûnik egy beszédesfajtának, vagyis inkább akkor beszél, ha hozzá szól az ember. Kezdem valahogy sejteni, hogy ez a baba mit is jelent, vagyis itt a szó szoros értelmébe kell érteni. Egy baba, aki úgy cselekszik, ahogyan mások elvárják, ahogyan meg lett neki tanítva. Ez megmagyarázná, ezt a papáz dolgot is. Megremegek, kirázz ettõl a hideg és bármennyire nem akarok ezzel a helyzettel foglalkozni, még se tudom magasról tenni rá.

Az útközben többször rápillantok, de nem mondok neki semmit, amíg meg nem érkezünk.

- Tudod ez az egyik éttermem. Istenien fõznek, a kiszolgálás remek, különleges ízek vannak és olyan, mintha otthon lennél, nagyon családias a hangulat. – mondom, miközben az ajtót nyitom neki. Véletlenül bukkantam rá erre az étteremre, de azóta már törzsvendég vagyok, és ha idõm úgy engedi jövök, de havonta egyszer minimum jövök.

- Biztos jó hely, mert a Papa szereti. – imádom, ha dicsérnek, de ez a fajta dicséret, inkább betanított, mintsem hogy egy igazi bók.

- Nem miattam jó hely. – teszem azért hozzá. Beérve, örömmel fogadnak minket

és örülnek, hogy jöttem, vagyis jöttünk. Szerencsére van hely is és ráadásul kint, ami még jobb, hiszen jó idõ van. Nagyon hangulatos a kerthelyiség. Csodálatos virágos ágyak, hatalmas fák, melyek nyáron nagyon jó árnyékot biztosítanak és még egy kis halas tavacska is található.

- Tetszik Mi – chan? – kérdezem, mikor már helyet foglalunk.

- Igen, nagyon szép. – feleli csillogó szempárral.

- Ennek örülök. – bólintok. Megkapjuk az étlapot, de õ nem nyitja ki.

- Miért nem nézzed meg? – kérdezzem értetlenül.

- Azt eszem, amit a papa választ nekem. – halkan felsóhajtok.

- Oké választok én, de viszont, az édességet neked kell kiválasztanod. – mondom el a feltételem. Legalább ebbe döntsön õ. Nem felel rögtön és nem is nézz, csak a játékot nyomogatja, amit ide is magával hozott.

- Legyen. – biccent végül. Kezébe veszi az étlapot és olvasni kezdi. A pincér is megjelenik, hogy felvegye az italrendelést. A kicsike csak rám pillant, így neki rendelek egy alma levelet, remélve, hogy szereti magamnak pedig egy gyömbért, mivel kocsival vagyok, nem iszok alkoholt. Kiválasztok neki egyik kedvenc ételem és azt eszek én is. Eddig mindenkinek ízlett, remélem õ se kivétel, bár lehet akkor is azt mondja, hogy finom és megeszi, ha az ellenkezõjét érzi.

- Sikerült választani? – kérdezem kis idõ elteltével.

- Igen. – bólint. Odahívom a pincért és leadom a rendelést és elõtte megkérdezem, mit választott, hogy ne neki kelljen mondania.

- Köszönöm. – mosolyodik el. Megfogom kezét és adok rá egy apró puszit, de nem mondok semmit. Elengedve kezét, csak nézzem õt és állja a tekintetem. Biztos megszokta, hogy nézik õt.

A csend furcsa, de mégis kellemes és nem zavaró. Nem ismerem Jacket ilyen téren, nem tudom pontosan, hogy mit mûvelhet vele, vagy mások mit tettek. Ránézésre azt mondom, hogy olyan 18 éves körül lehet. Õ vajon, hogy kerülhetett bele? Teljesen más, mintha host lenne ezt még így is megmondom. Tudom nem kéne jobban beleásnom magam és miután vége a napnak csak vissza kéne vinnem, de valamiért úgy érzem nem szabad ezt tennem és a megérzéseim sose csalnak.

- Parancsoljanak. Jó étvágyat. – szakít ki a gondolataimból a pincér. 

- Köszönjük. Jó étvágyat. – mosolygok.  

- Neked is. – motyogja. Figyelem a reakciót, hogyan ízlik neki, de amint látom jót választottam, szóval eddig semmivel nem fogtam még mellé vagy ezt nagyon jól megjátssza.

- Finom ugye? – kérdezem.

- Igen, Papa jól választott. – jön az automatikus válasz.

- Mond csak Mi- chan, értesz a háztartáshoz? – kérdezem hirtelen. Kissé értetlenül nézz rám, de bólint.

- Most keresek magamhoz egy bejárót, aki elvégzi a házimunkát és akkor szállást is tudok adni. Mit szólnál, ha te lennél ez a illetõ? Megbeszélném Jack Papával… de akkor én nem a papád lennék, hanem a munkaadód Will. – neki ezt is megengedem, hogy így hívjon, pedig ez ritka, hiszen legtöbben csak Williamnek szólíthatnak, de õ neki nem kell, csak ezt a papázást felejtse el.

- Rendes szerzõdésed lenne, kapnál fizetés, szabadság, minden ami jár. – mondom komolyan, teljesen elhatározva magam.

Szombat van, vagyis a mai nap csak a szórakozásról szól. Hétvégente nagyon ritkán dolgozok, csak akkor, ha üzleti tárgyalás arra napra esik vagyis akkor jó az ügyfélnek vagy éppen üzleti úton vagyok. Alapból szeretnek nálam dolgozni az alkalmazottaim és azt fõleg ki fejezeten élvezik, hogy az én cégemnél hétvégén és ünnepnapokon nincs munka. Szeretem, sõt imádom a munkámat, de mindenkinek jár a pihenés és a szórakozás és különben is ott van a hétbõl 5 nap a munkára, ami bõven elég.

Nagyon jó kedvem van, ugyanis ma lesz a kedvenc csapatom, akiket még szponzorálok is a versenye. A kedvemet csak egy dolog rontja el, hogy kereshetek ismét magamnak egy bejárót. Vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen vagy túl nagyok az elvárásaim, bár szerintem egyáltalán nem az, de bármi is legyen, még sose találtam olyan embert, aki tényleg hosszú távon marad és nem megy el vagy éppen nem kell kirúgnom. Próbálkoztam már közvetítõn keresztül, adtam fel hirdetést vagy éppen ismerõs ajánlotta, de egyik se vált be. Hozzám jöhet nõ vagy férfi, fiatal vagy öreg csak egy a lényeg, hogy a munkáját tökéletesen végezze el. A mostani nõt, azért rúgtam ki, mert felhozta hozzám a pasiját, komolyan mondom a pofám leszakad, hogy vannak ilyen emberek. Az volt a szerencse, hogy egyik nap haza kellett ugranom, így lebukott a drága. A legviccesebb az egészbe, hogy még neki állt feljebb, hogy õ rendesen elvégzi a munkáját és nem érti miért olyan nagy baj, hogy itt van a csávója, akivel persze nem sakkoztak, hanem éppen sexelni készültek, ha nem toppanok be. Rögtön kirúgtam és a közvetítõ cégnek is írtam egy szép panaszlevelet, így az is biztos, hogy onnét is kitették. Nagyjából lenyugodtam és a mai nap nem is gondolok erre, hogy találni kéne valakit, hanem csak élvezem a napot.

Elkészülve megcsodálom magamat, mint mindig most is tökéletesen festek. Mai választásom egy farmer egy hozzáillõ inggel és cipõmmel, valamint a legújabb bõrdzsekim. Megigazítom a hajamat és indulok is. Bepattanva a sportkocsimba fél óra után már meg is érkezek a helyszínre. Mosolyogva szállok ki a kocsimból. Imádom ezeket a hangokat, az illatot, a egész légkört, ami ezeken a versenyeken van. Besétálok és meg is keresem a csapatomat. Váltok velük pár szót és sok sikert kívánok, majd elfoglalom a helyem a lelátón természetesen a legjobb helyen. Már nagyon várom, hogy a verseny után, én is menjek pár kört.

- Hello William. – odapillantok és az egyik üzlettársam Jack az. Szereti szintén a gyorsulási versenyeket és nagyon jó üzleteket kötök vele.

- Üdv Jack. – állok fel és kezet fogunk.

- Milyen szép napunk van nem igaz? Hagyj mutassak be neked valakit. – maga elé húzz egy aprócska fiút, akit eddig nem láttam, mert eltakarta. Egy pici, karcsú, csodaszép pofival megáldott édes fiúcska. – Õ itt Mizuki vagyis Mi – chan.

- Hello Mi – chan, William Ramsay vagyok. – nyújtok neki kezet, de semmi reakció. Nem köszön, nem fogadja el a kézfogásom, de még csak nem is pislog. Ennyire zavarban lenne?

- Nem egy beszédes a drágásság és igen félénk. – vigyorog Jack. – Babám köszönjön szépen a barátomnak, ne legyél tiszteletlen. – simogatja meg a fejét.

- Jó napot. – suttogja olyan halkan, hogy szinte alig hallom meg lágy, kellemes hangját. Kezet nem nyújt, nem fogom erõltetni.

- Õ az új szeretõd? – kérdezem, mikor már helyet foglalunk.

- Tévedsz, õ az én babám. – oké még mindig nem értem.

- Babád? Nálad ez a szeretõt jelenti? – erre csak felnevet.

-  Látom nem érted. A kicsike egy hogy is mondjam szépen hmmm mondjuk azt, hogy õ azért van, hogy kielégítsen, én pedig ezért fizetek neki. – szóval kurva vagy mondjuk azt, hogy host. Kezdtem hostokkal, de egyik se volt ilyen, mint õ. Talán szerepet játszik?

- Ohh így már tiszta. – mosolyodom el.

- Tudod mit, ha te csapatod nyer, akkor a mai napra tiéd és én állom természetesen. – jelenti ki ezt úgy, mintha egy tárgyról beszélnék, ami nekem nem jön be. Valóban jó üzletember, de ez a hozzáállása nem tetszik.

- Kedves vagy, de kihagyom. – mondom komolyan.

- Már el van döntve. – jelenti ki. Reagálni nem tudok, de majd a verseny után megmondom ismét, hogy nem élek az ajánlattal.

Nem igen tudok figyelni a versenyre, mert a szépséget nézem. A tekintete, ami eddig közömbös, sõt üres volt, most csillogó szemekkel nézi a kocsikat. Elmosolyodom, de mégis ez az egész nyugtalanít. Talán nem is önként csinálja? Lehet, hogy kényszerítik vagy tényleg az egész egy színjáték? Nem kéne ezzel foglalkoznom, de mégis érdekel válasz.

Egész verseny alatt csak olykor pillantok a pályára és helyette õt figyelem, de õ egyszer se nézz rám. Szemügyre veszem jobban és minden porcikája tetszik, amit látok. Jobban megfigyelve tényleg olyan, mint egy baba.

- Nyertél.. – vereget háton hirtelen az üzlettársam, még meg is rezzenek annyira váratlanul ért. – Akkor az édeske tiéd. Ne tagad, hogy tetszik hiszen végig õt figyelted. – vigyorog rám.

- Khmm nem is tagadom, de akkor is vissza kell utasítanom az ajánlatod. – mondom komolyan, de semmi haszna.

- Dehogy kell. Gondjaira bízom jó szórakozást a holnapig tiéd. Jó fiú legyél és ne okozz csalódást. – kacsint Mizukira és köszönve távozik is, hiába szólok utána, nem érdekli.

- Komolyan ez a ember. – sóhajtok fel. – Figyelj én tényleg nem akarok ebben részt venni. Ne értsél félre édes vagy és egy igazi szépség, de ez akkor se állapot. Mit szólnál, ha mennék párt kört, ha van kedves és utána ehetnénk is, majd haza viszlek, de ha nincs kedved, akkor már most elviszlek. – mondom neki kedvesen, talán ha belemegy meg is tudok róla valamit.