Karakter: Amanda Stevens Megjegyzés: (Jonathannak)
Casting, amin nem tudom, mi a jó fenének vagyok itt, de Jack szerint jót fog tenni a karrieremnek, ha egy ilyen filmben szerepelek. Természetes, hogy a női főszerepet fogom alakítani, ha egyszer arra hívtak be. De hogy pont Jonathan Eatont akarják férfi főszereplőnek, az meglep. Nem rossz pasi, színésznek is egész jó, de nem az esetem. Már egy asztalnál ülök, és éppen a forgatókönyvet olvasom, amikor megpillantom őt. Fekete haj, fekete ruhák, kék szem, szálkásan izmos test. A haja az egyik szemére van fésülve, mint valami emónak. Felvonom a szemöldököm, majd látom, hogy engem néz egy pár pillanatig. Vannak itt ismert emberek, mint Robert Carlyle, akivel volt szerencsém egyszer együtt dolgozni. Igaz, apró, jelentéktelen epizódszerep volt a Born Equal című filmjében, de akkor is szerep. Aztán Hugh Jackman és Channing Tatum is jelen van. Nem tudom, őket miért hívták be, ők azon színészek közé tartoznak, akiknek eleve fel szokták ajánlani a szerepet. Én még nem tartok ott.
Leveszem a szemem Jonathanról, de látom, hogy a többi lány epedve bámulja. Megvonom a vállam, és belefeledkezem a forgatókönyvbe. Tipikus dráma, bár legalább a jobb fajta, és persze nem happy end a vége. Ez tetszik, utálom a happy endet, akkor mindenki folyton vigyorog, mint a vadalma. Tipikus hollywoodi húzás lenne, ha a filmben a srác meggyógyulna. Jobb, hogy meghal.
Nem sokkal később behívnak, és indulok is. Nincsenek illúzióim, ez a szakma olyan, hogy vagy kedvelnek, vagy nem. Ha igen, akkor sokra viszed, de ha nem, hamar a süllyesztőbe kerülsz. Komótosan lépdelek be az ajtón, köszönök, aprót biccentek a rendező, a forgatókönyvíró, majd a producer felé, és teszem, amit mondanak.
~*~
Két nappal később jön a válasz, hogy megkaptam a szerepet. Nos, jobb nem is lehetett volna. A férfi főszerepet természetesen Jonathan Eaton kapta, bár szerintem huszonnégy évesen kissé öreg már a tinifiús szerepekhez. De ő tudja, vagy inkább az ügynöke. A megbeszélés másnap egykor lesz, legalábbis az előzetes egyeztetés, hogy mégis mi várható, mikor lesz a bejelentés, sajtókampány, plakát, interjúk, ilyesmik. Persze, hogy felhívom anyáékat, akik nagyon örülnek nekem. Kár, hogy apa nem tud elszabadulni a munkából, elvégre egy diplomata munkája nem időhöz kötött. De anyával találkozom, hogy elmenjünk ebédelni. Természetes, hogy a szokásos étterembe megyünk, és a szokásos asztalt kapjuk. Jól ismernek már itt, és a kiszolgálás is kifogástalan.
– Ismered egyáltalán ezt a Jonathan Eatont? – kérdi anya ebéd közben, mire biccentek.
– A Lélek Viharát láttam tőle, meg még pár másikat is – mondom. – Természetes, hogy utána nézek a szakmabelieknek, anya. Nem vagyok kezdő – ingatom a fejem, mire anya csak nevet. Azt hiszem, mindent elnéz nekem. – Nem rossz színész, de majd meglátjuk, milyen élőben. Tudod, hogy nincsenek illúzióim ilyen téren, elvégre azt sem vártam, hogy én kapom meg a szerepet.
– Ki mást választottak volna? – kérdi anya, felvonva a szemöldökét. – Azt a fennhéjázó kis ostoba Miley Cyrust, vagy valamelyik másik Disneys kölyköt?
Erre már muszáj elnevetnem magam, mert anyám néha tényleg rá tud hibázni a dolgokra. De igaza van, én sem szeretem az ilyen elkényeztetett, tehetségtelen kislányokat, meg kisfiúkat, akik azt hiszik, mert benyomták őket valami ripacs tinisorozatba, már tudnak énekelni és színészkedni is.
Hála égnek, ezen kívül a filmen kívül csak egy sorozat készül, aminek a forgatása úgyis csak fél év múlva kezdődik. Szívesen szerepelnék a Once Upon a Time-ban is, de az nem úgysem férne bele az időmbe. Nem mintha kaptam volna onnan felkérést. Nem, elég nekem most a Fájdalmak Tengere – még illik is a filmre -, valamint a majdani Boszorkányok erdeje sorozat. Abban tényleg elememben leszek.
~*~
Háromnegyed egy van, mikor megérkezem a tetőtérre, persze Jack azért velem van. A rendező, a producer, a többi színész és természetesen Jonathan is ott vannak már. Kapok tőle egy puszit az arcomra, amin meglepődök. Sőt a széket is kihúzza nekem, mintha imponálni akarna, vagy csak simán úriember. Végül mindenki leül a szerepe szerint, először a rendező beszél, bemutat mindenkit, röviden ismerteti a filmet, majd a producer, végül ismét a rendező, Kevin Dickens veszi át a szót. Komolyan, ilyen névvel ment volna inkább forgatókönyvírónak. Jonathan könyöke és az enyém néha-néha összeér, pedig nem én fészkelődöm. Ez most nyomul, vagy mi?
– Nos, akkor minden rendben, mindenki ért mindent? – kérdi Kevin. – Van valakinek óhaja-sóhaja, megjegyzése, kérdése?
– Nekem van – mondom, és rámutatok a forgatókönyv egy jelenetére. – Nem játszom erotikus jelenetet! – jelentem ki határozottan, miközben egyenesen a rendező szemébe nézek.
– Igazából csak félmeztelennek kéne lenned, Amanda – mondja Kevin. – Nem lenne igazán erotika.
– Vágjátok ki! – dőlök hátra a széken, és magamon érzem Jonathan pillantását. – Ez egy dráma, nem holmi ostoba tinifilm. Szerintem elég lenne csak sejtetni, hogy mi történik, nem kell mindent a nézők szájába rágni.
Néhány pillanatig senki sem szól egy szót sem, majd Kevin végül bólint. Mindig elérem, amit akarok, főleg, ha erotikus jelenetről van szó. Ez az egyetlen dolog, amit nem csinálok. Előbb játszom darabolós gyilkost, minthogy levetkőzzek.
– Van még valakinek kérdése? – kérdi Kevin, de senki sem szól. – Rendben. A sajtótájékoztató jövő hét kedden, délután háromkor lesz. A forgatások két hónap múlva kezdődnek, addig még rengeteg interjú vár mindenkire, fényképek, plakát, meg minden, ami kell. Tudjátok.
~*~
Hamarosan mehetünk is. Sóhajtva lépek ki az épület ajtaján, és épp a telefonomat keresem, hogy taxit hívjak, amikor valaki mellém lép. Felnézek, és Jonathant pillantom meg magam mellett. Jacket elküldtem, ma már nincs szükségem rá, és egyébként is, megvan a maga dolga, hogy előkészítse az időbeosztásomat meg az interjúkat. Persze tudom, hogy később meg fog dorgálni, de hát ez a manager dolga. Végignézek Jonathanon, majd felvonom a szemöldököm.
– Te követsz engem? – kérdem végül.
– Szó sincs róla – mosolyodik el. – Jól megmondtad nekik a véleményed.
– Mindössze nem vállalok erotikus jelenetet – vonok vállat. – Egyéb megjegyzés?
– Te mindig ilyen vagy, Amanda Stevens? – kérdi. – Egyébként hogyhogy nem ismerem a neved? Talán valami ifjú, feltörekvő színésznő vagy, aki a karrierje elején jár?
– Nem – rázom a fejem, és végre megvan az az idióta telefon is -, mindössze nem egy műfajban mozgunk. Én leginkább a horror, misztikus filmek, fantasyk és goth filmek világában dolgozom. Valószínűleg ezért nem ismerheted a nevem. Rétegfilmeket forgatok, de néha elvállalok mást is, mint például ezt, a Fájdalmak Tengerét. Jack szerint jót tesz a karrieremnek.
– Ráadásul akár Oscart is nyerhetünk vele – teszi hozzá Jonathan, mire a szemeimet forgatom és elindulok az utcán. – Most mi a baj?
Pár pillanatig nem válaszolok. Talán mégsem kéne taxit hívnom, elvégre van busz is a világon. Itt nőttem fel Londonban, és nem fogok sokkolni senkit, ha tömegközlekedem. Végül megállok a lámpánál, és felnézek a mellettem álló kollégára.
– Az Oscar Díjnak már nincs presztizse, és mellesleg, én nem áhítozom rá – válaszolom könnyedén, amivel úgy tűnik, meglepem. – Tudod, ha megkapnám a szobrocskát, nem játszatnék abban, amiben akarok, hanem meg lenne kötve a kezem. Én azért játszom, mert szeretem ezt csinálni, nem azért, hogy bármit is kapjak érte. Elég szeretetet és tiszteletet kapok a rajongóimtól, nekem ez pont elég. A szakmai elismerések nem érdekelnek, Jonathan Eaton. Nagyon kisszerűen gondolkodsz, ha azt hiszed, egy vacak szobor bármit is ér.
– Így gondolod? – kérdi meglepetten. – És mi van az Oscar Díjasokkal, mint Johnny Depp, vagy Tom Hanks?
– Nagyon tisztelem őket, megérdemelték a szobrot, de pont ezért vannak megkötve. Depp talán nem annyira – vallom be -, de a legtöbb színész igen. Tudod, mit mondott Tim Burton, mikor megtudta, hogy az Akadémia ki nem állhatja? Azt mondta, nagy ívben tesz rá, hogy kap-e szobrot, vagy sem, mert ő azért csinál filmeket, mert szereti ezt csinálni, és szereti szórakoztatni az embereket. Én pont így érzem. Az Oscar talán ért valamit, mondjuk úgy húsz éve, de most… Láttad, milyen filmek kapták mostanában az Oscart? Könyörgöm! Látványfilmek, idióta mesék, a színészek meg… De nem cifrázom.
Jonathan nem szól egy szót sem, csak engem bámul. Most mi baja van? Megbántottam volna? Lehetséges, mert elég szókimondó szoktam lenni. Jack szerint is le kéne állnom ilyenkor, de nem tudok. A lámpa közben zöldre vált, átmegyek az úton, de ő is követ. Most komolyan, belém zúgott, hogy így teper utánam?
– Mondd, miért követsz ennyire? – kérdem végül, megállva az út másik oldalán. A dolog kezd kínos lenni számomra.
|