- Min gondolkodsz? – hallom hirtelen öcsém Stenkához intézett kérését, amikor már a csónakban ülünk, kíváncsian fordítom én is a kérdezett irányába figyelmem. Eddig a tájat néztem lehetséges veszélyforrások után kutatva.
- Azon, hogy hogyan tûnhettek el – sóhajtja - Ace, meddig érnek ki a lángjaid?
- Ameddig akarom – mondom, és már büszkén mutatom is nekik - Miért? 
- Vagy egy állat kapta el õket és egyben lenyelte, vagy egy tértorzítás van elõttünk – gondolkodik tovább, mosolyognom kell azon, hogy igaza van. A lángjaim eltûntek szemeink elõl:
- Tértorzulás lesz.
- Ha ez egy nyár sziget és tértorzulás van elõttünk, akkor ez azt hiszem, sejtem, hogy melyik sziget lesz – susog még mindig gondolataiba merülve - Az egyik tengerész egyszer mesélt errõl. 
- Tengerész?! – faggatja öcsém, készen állok arra, hogy leüssem, ha ökölbe szorított kezeit használni akarná.
- Nincs vérdíj a fejemen, - jelenti ki Stenka a legnagyobb lelki nyugalommal - így ha úgy hozza a szükség, az õ hajóikon megyek ide-oda – még a vállát is megrántja, ami miatt Luffy nyel egyet. Látszik rajta, hogy vendégünk hófehér bõre felkeltette a figyelmét, kicsit mogorvábban faggatom arról kincsem, hogy milyen sziget ez, ami elé értünk.
- A nevét nem tudom, de állítólag van egy nagyon gazdag nyár sziget. A lakói nagyon jámbor nép, így tértorzítást használnak, hogy ne szálljon partra senki a szigetükön. De ez nem jelenti azt, hogy ez az a sziget – hát kiderül… Most értük el a tértorzítás határát.
Luffy ennek, és az õrült kalandmániájának köszönhetõen kicsit gyorsabban evez, mint eddig, így hamar átlépünk a másik térbe, mosolyogva szorítom meg Stenka kezét, amikor látom, hogy õ bizony egy kicsit tart attól, mi vár ránk a túloldalon.
Én is csak azt tudom biztosra, hogy úgy fogok rá ügyelni, mint ahogy öcsémre szoktam és hogy most már nem haragszik rám, viszont ezt a két tényt bõven elégnek tartom.

Nincsenek dühös támadók, a csónak, ami a parthoz közel van is érintetlennek tûnik, ami miatt védencem érezhetõen nyugodtabb lesz, öcsém pedig izgatottabb:
- Húha - kuncogja, evezésének tempóját is tovább gyorsítja, így pár evezõcsapása után partra szállunk, és kereshetjük Chopperék. Vagyis… Mi õket keressük, amíg Stenka elcsavarog valamerre.
- Hé. – szusszanok, amikor utolérjük, remélem, jó oka volt arrébb settenkednie a közelünkbõl.
- Ez a kis fickó a bizonyíték, ez az a sziget. – szusszan elégedetten, kezében egy apró kígyó, gondolom itt találta - Az itt lakók nagyon barátságos népség. –információit is tõle kaphatta? Nem… Az képtelenség… Kérdeznék, viszont Luffy kapitány parancsot ad nekünk:
- Akkor indulás – már fut is elõre, fejcsóválva húzom jobban a szememre kalapom:
- Mikor fogsz megbocsájtani?
- Nem tudom – sóhajtja - Vonzónak még mindig vonzó vagy, de csalódtam benned. Nem mondom, hogy nem értelek meg, de nagyon csalódott voltam. Már nem annyira. De kell egy pici idõ – kicsi? Rendben… Annyit kibírok. Többet biztos, hogy nem, mert ahhoz túl szép. Most is legszívesebben megcsókolnám. Mondjuk… Semmi se tart vissza a csóktól…
Óvatosan próbálok hozzá közelebb hajolni, viszont öcsém visszatér, mielõtt sikerülhetne:
- Hé, itt vannak! – szuper… Akkor majd legközelebb, mosolyogva követem Stenkával együtt jól szórakozó társaink irányába.
Épp valami ünnepség lehet, az itt élõ törzs tagjai vigyorogva beszélgetnek öcsém legénységével. Csak az egyikük, gondolom a fõnökük áll fel, és lép hozzánk:
- Üdv nektek, kalózok, örülünk a társaságotoknak. Mulassatok velünk, nem lesz semmi bajotok semmitõl. Minden friss és egészséges. – látom, tényleg rengeteg finomsággal készültek, mosolyogva követjük vissza, a táncoló, beszélgetõ társasághoz.
- Te nagyon szép vagy – lép Stenka elé a semmibõl egy kölyök, döbbenten figyelem - Nem lennél a szerelmem? - inkább a bátyja lehetne… Én meg az apja, aki mindjárt elfenekeli, ha nem ügyel magára. Grr… Sanjiékkal együtt. Nem vicces, hogy el akarják elõlem orozni utasunk, birtoklón ölelem át derekát, húzom magamhoz.
- Neki már van olyan – magyarázza végre Sanji a reakcióm a gyereknek, örülök, hogy erre a nem kívánt személy elkotródik. Ha tovább marad, lehet addig morogtam volna rá, amíg össze nem pipili magát.
- Birtokló rohadék – kapok védencemtõl szép bókot, elégedett vigyorral nyugtázom szavait:
- Az. – dagad a mellem a büszkeségtõl, és csak még büszkébb leszek, amikor elõrébb ül, hogy hátulról átkarolhassam. Biztosra veszem, nincs ellenére, hogy birtoklom. Ezért nem is eresztem a gyerek távozása után se el magamtól.

- Na, menni kellene vissza – szusszan Zoro immáron tele hassal, Luffy félig teletömött szájjal egyezik bele az indulásba: 
- Oké.
Indulásunk hírére a bennszülöttek hozzánk hasonlóan felkelnek, sok földi jót készíthessenek össze nekünk. Lesz itt minden. Étel, ital, csoda, hogy csónakjaink nem süllyednek el, amikor vízre eresszük õket.
Mondjuk… Van egy olyan gyanúm, hogy az étel fele simán eltûnik majd a hajóig. Luffy mindennél jobban szereti a kaját a hasában hordani.
Elköszönünk, és megyünk, néhány perc múlva már vissza is érünk Usoppékhoz, és öcsémék nekiállhatnak a megmaradt élelmiszerek elraktározásának.
- Sokkal jobban áll a mosoly, mint a sírás – nyugtázom azt, ahogy Stenka visszacsúsztatja ruhái alá itt hagyott kígyóját, bájos mosollyal az arcán fordul felém:
- Te most puhítani próbálsz? – kérdi, de a választ úgyis tudja. Úgy ismer már, mint a tenyerét.  
-  Csak ha szabad – nekem is legalább ennyire kéne õt, még mindig mosolyogva figyelem csalogató tekintetét, lépek hozzá közelebb. Hátát a korlátnak döntötte, az egész lénye várakozással telt. Mégis… A szavai inkább azt sugallják, óvatosan közeledjek hozzá, ha nem akarom elveszíteni:
- Soha többé ne csinálj ilyet. Nem viselem el ha még egyezer átversz - soha…
- Ígérem, mindent megteszek azért, hogy többé ne kelljen csalódnod bennem. Mindent, amire csak képes vagyok. - ez lesz a legkevesebb. Tényleg rettentõen magával ragadott a lénye.
Óvatosan simítok végig arcának ívén, magamhoz is húznám egy kis csókra, hogy bizonyítsam számára szavaim komolyságát, ha Sanji nem kiabálna valahonnan a csónakoktól:
- ACE! STENKA! Ti ketten már megint merre jártok?! Jó lenne, ha idevonszolnátok magatok, és segítenétek Namiéknak a zsákmány hûtõbe helyezésében. Nekem össze kell raknom a Luffy ellenes csapdákat. – hát ez már túlzás… Nem hiszem el, hogy ennyire neheztelik, ha pár percig kettesben vagyunk Stenkával… Még a végén fogom magam, és vele együtt fogok kihajózni valamerre.
- Megyek… - ordítom beletörõdõen válaszom, aztán a másik hívott felé fordulok:
- Csatlakozol hozzánk most is? – szemmel láthatólag azonban annyi kedve van szegénynek a pakoláshoz, mint amennyi nekem.
Na mit mondtam… Nemlegesen megrázza finom illatú tincseit, aztán halkan azt kérdi, kimenteném-e. 
- Most inkább visszamennék a szobánkba, pihenni egy keveset. – magyarázza egy nagy sóhaj után döntését - Mára már bõségesen kimulattam magam.
– Megértem. – kuncogok kalapom jobban a fejembe húzva – Nekem sincs sok kedvem ahhoz, hogy a civakodásuk hallgassam. Segítek kicsit a pakolásban aztán hozzád hasonlóan ledõlök.
Mosolyogva bólint, ezért intek neki egyet búcsúképp, aztán öcsémék irányába indulok, hogy megnézzem, mégis miért nem végeztek még a csomagolással.
Rossz elõérzetem van…

Szörnyû látvány fogad, öcsém még mindig habzsol. Legénysége tagjai szemmel láthatóan kevesen vannak az étvágyához.
- Na de Sfanji mfiért nfem akfarod engfedni, hofgy mfég kifcsit efgyek? Oflyan finomfak az ittfeni húfok… – duzzog tele szájjal, amikor a szakács már a második tányért hajítja felé, mialatt azt ordítja elég legyen a zabálásából, viszont tapasztalatból tudom, hogy ez a fajta fegyelmezés ellene semmi.
Könnyedén elrántja a fegyver útjából jobb kezét, és a ballal lapátol magába egy nagy adag élelmet, bosszús sóhaj után beugrok mellé a csónakba, és hatalmasat sózok a fejére:
- Mondjuk azért nem, mert lassan szélesebb vagy, mint magasabb attól a sok ételtõl, amit magadba tömtél. Pedig nem tudjuk, mikor érjük el a következõ szigetet. Be kell osztanunk azt, amink van.
- Pontosan ezt magyaráztam neki, viszont nem is figyelt rám. – sóhajtja Nami. Rád legalább hallgat Ace.  
Ezzel a kijelentéssel vitatkoznék, mert nem hiszem, hogy Luffy felfogta, amint mondtam, de legalább amíg a földön fekszik, és a fejét markolászva nyafog amiatt, hogy fáj a púpja, amit okoztam neki, van esélyünk arra, hogy Zoroval minden ételt feldobáljunk a többieknek. Õk persze biztonságba is helyezik, Sanji is kirakja a konyhához vezetõ útra hatalmas egérfogóit.

***

Éjjel Zorroval visszamentünk a szigetre még egy adag ellátmányért kuncsorogni az ott élõknél, viszont így is kevés kosztot hoztunk öcsém étvágyához. Már negyedik napja eszünk csak halat…
- Nem közeledünk egy sziget felé se? – hagyja abba a horgászást Stenka, és lép ma másodjára a térképet tanulmányozó Nami mellé, kíváncsian fordulok én is az irányukba. Ugyanezt akartam kérdezni a lánytól. Három hete folyamatosan úton vagyunk, mindenki feszült, és fáradt... Szeretem a tengert, de ez a folyamatos hajókázás már nekem is túlzás, nemhogy utasunknak, aki szemmel láthatólag egyre rosszabbul érzi magát a nyílt vízen. Neki ruhája se volt annyi, mint nekünk, a meleg idõ miatt pár napja az én egyik rövidnadrágom hordja.
- Talán holnap. A log iránya megváltozott pár órája.
- Értem. – sóhajtja édesen. Aztán… Inkább eloldalazna a szobája irányába további horgászás helyett, mint ahogy azt tegnap is tette. Azért nem tud csak, mert szemet szúr neki az a különös jelenet, ami nekem. Sanji az õ egyik kígyóját üldözi.
- Mit akarsz vele tenni? – lép közé, és az állat közé, átadva a botom Usoppnak állok mellé, és utasítom arra a szakácsot, hogy gyorsan válaszoljon a kérdésére.
- Szégyen, - hajtja le a velünk szemben álló a fejét úgy, mint amikor csínyen érnek egy rossz gyereket - de már a hal majdnem minden variációját megfõztem az utóbbi napokban. Nektek akarok változatosságot.
- Mivel? – faggatom gyanakodva, viszont ha öcsém nem válaszolna is tudnám a válaszát:
- Kígyóval. Hihi… Sajni azt ígérte, süt vagy ránt nekem ki párat a hajón napozók közül.
- Ezt az ötletet most verjétek ki a fejetekbõl. – sziszegjük Stenkával szinte egyszerre, a kígyók gazdájának arcát haragja miatt enyhe pír is színezi, állatkái támadásra készen dugják fejük támadói irányába.  
- Miért? – faggatja öcsém döbbenten – Annyi van belõlük… Meg aztán tudsz is még fogni helyettük – nem tudom, hogy miképp, de az okos állatok megérezték gazdájuk dühét, akik eddig máshol voltak is már a testén kúsznak, tûzfalat húzok közénk és az ínyencek közé:
- Luffy… Ha megpróbáljátok akár az egyiket is bántani, akkor elsüllyesztem a hajótok.
- Jaj Ace… Ne legyél már megint ünneprontó … - sóhajtja öcsém bosszúsan, de aztán amikor Stenka is kiordít nekik a tûzkörbõl, ünnepélyesen megígéri Sanjival együtt, hogy lemondanak a kígyóhúsról:
- Minden kígyóm a társam, a barátom.  Szinte a részeim, amikor õket bántanátok, olyan nekem, mintha engem akarnátok darabokra szaggatni.
Öcsém B-terv kijelentése még azért aggaszt, de most Stenka jobban, vigasztalón vonom magamhoz, és biztosítom arról, egy ujjal se érhetnek hozzájuk.
- Köszönöm, hogy ezúttal kiálltál mellettem. – remeg még mindig az indulattól, ezért azt kérdem tõle, nincs-e kedve kicsit elszakadnia velem a csoporttól.
- Csak elõre mennénk a szigetre. – teszem hozzá szavaimhoz. – Ennénk, innánk rendesen, és egy kicsit azt is elfelejthetnénk, hogy mennyire felbosszantottak.
- Jó ötlet. Ha ismét megpróbálnák bántani valamelyik kígyóm, lehet, mindenkivel végeznék. – biccentek neki, aztán komoran, valamint a tûzfalat köztünk és Luffyék közt továbbra is fenntartva megyünk vitorlásomhoz, csak amikor már rajt vagyunk eresztem le védelmem, oldódik õ is valamennyit.
- Elõre megyünk. – kiáltom oda még Zorónak, aztán elindulunk.

Nemsokára a B-terv, pontosabban a B-menü is csatlakozik hozzánk, Chopper ugrik a hajóra, a szemei könnyesek:
- Segítek nektek élelmet keresni. Luffy teljesen megõrült, megint szarvast akart enni.
- A kígyóim is bántotta volna. – lángol fel ismét Stenka haragja, a hajó orvosa együttérzõn simogatja meg az egyik emlegetett pikkelyes fejét:
- Szörnyû pedig, ha ételnek nézik az embert. Remekül eltársalgunk arról, hogy szerintük lesz-e valami veszélyes a szigeten, ami felé tartunk, társaink nyûgösségérõl, Stenkáról is újabb dolgok tudok meg.
Utóbbinak örülök a legjobban, az elmúlt napokban kicsit szótlanabb lett.
A beszéddel szinte röpül az idõ, hamar elérjük a szigetet, amit Nami logja jelezhetett. Chopper partra is ugrik Stenka pár kígyójával együtt, viszont mielõtt kimásznék a csónakból az egyik dühös sziszegésbe kezd, és Stenka visszaránt.
- Ezt meg miért kelle – már kérdezni se szabad? Miért tapasztotta be a szám?
- Maradj csöndben. A kígyóim veszélyt, vagy csapdát éreznek a környéken, azért nem engedik, hogy kiszálljak.
- Veszélyt? – ugrik vissza Chopper hozzánk, Stenka körbekémlelve folytatja az eligazításunk:
- Állatokra talán egyik sem hat, de mi nem szállhatunk ki. Chopper neked kell némi élelmet összeszedned a csapat számára.
- Egyedül? – néz rá elkeseredetten, amire társam bólint. Végre elengedi a szám is, ezért kisegíthetem:
- Muszáj lesz. Mi addig visszamegyünk, figyelmeztetjük a többiek.
- Rendben. – sóhajtja, el is indul pár kígyóval a sziget belseje felé, amíg mi vissza, a hajó irányába indulunk.
- Köszönöm, hogy nem hagytál kiszállni. – hálálkodok egy apró csókkal Stenkának. Kihasználva kettesben létünk többet is adnék neki, viszont a sziget irányából fatörzsdarabok hullnak alá vitorlásunkra, alig gyõzök kikerülni az útjukból.
- Mi folyik itt? – kérdi utasom döbbenten, mialatt éles jobbra-és balra kanyarok teszek válaszolok neki legjobb tudásom szerint:
- Talán ez az embergyûlölõ sziget, amelyiknek a közelébe csak állatok léphetnek. Kapaszkodj… - kiáltom neki, meg is ragadom karját, viszont a következõ rönk keltette hullám elsodorja tõlem, egyenesen a tengerbe.
- STENKA! Stenka! – kiáltom rémülten be is dugom fejem a víz alá, de nem látom. Arrébb hajózva se találom, ráadásul a faágak még mindig hullnak felénk, nem tudom, merre mennék, ha nem bukkannának fel öcsémék.
Megjelenésükkel azonban tisztában leszek egybõl azzal, hogy egy nem gyümölcshasználótól kell segítséget kérnem, sietve indulok az irányukba, mialatt továbbra is ordítozok. Most már nem Stenka nevét, segítséget kérek.
Aztán… Amikor meglátom, hogy 10-20 kígyó az õ testét húzza utánam, villám gyorsan irányt váltok, és felkapom magam mellé a vitorlásomra…
Megmentették… Hála az égnek megmentették õt kígyói… 

- Azt mondom, hogy maradj. Én se fogok innen elmenni, amíg nem beszéltünk – jelenti ki, és az ajtóba ül, lángjait kiengedve. – Tisztázni akarom veled, hogy az elõbbi kis teszt az én ötletem volt. Azért ellenõriztem a kígyóidat, mert Nami azt mondta, csak a nyakláncod szerette volna megnézni, és nem is érti, miért támadtak rá. Most már biztosan tudom, hogy hazudott. Konkrét célja volt vele.
- A kísérlet helyett kellett volna bíznod bennem! Nem vagyok egy tárgy, amivel megtehettek mindent, amit csak akartok! Most pedig takarodj az utamból! – ordítok rá, de nem tudok kijutni. Tudom, hogy nem fog egykönnyen kiengedni és nem áldozhatom fel a kicsikéimet…
- Ha közelebb jössz, porrá ég miattam az összes kígyód. Borzasztóan sajnálom, hogy megsértettünk, hidd el, jóvá akarom tenni azt a gyomorforgató húzásunk. Szóval… Ülj le, és beszéljük arról, mégis mit tehetnék azért, hogy kiengeszteljelek.
- Nem kell tõled semmi. Állj el az utamból, és tegyetek ki egy csónakkal – jelentem be igényeimet, próbálok szigorúbb lenni, de az oly' sokszor megismétlõdõ jelenet könnyeket csal a szemembe. Itt is… itt is csak…
- Maradok, és te is maradsz.
A földre rogyva kezdek sírni. Miért történik itt is ez?! Miért nincs sehol helyem?

- Ideje volt, hogy megnyugodj – jegyzi meg, mikor végre megnyugodva szipogok. Én viszont inkább ideges vagyok, mint nyugodt.
- Szemét… Amint a közeledbe jutok, megmaratlak! Sõt… Tudod mit? A drágalátos kisöcséd, és az összes emberét is elteszem láb alól egy kis méreg segítségével!
- Most fejezd be a fenyegetõzést… Ilyesmikkel csak annyit érsz el, hogy nagyon berágnak rád az emberek. – figyelmeztet.
- Nem érdekel… Nem kell a segítségetek! Nem kell nekem senki.
- Pedig a magánynál rosszabb dolog nem létezik…
- Tudod is te… Lefogadom, valami gazdag családban nõttél fel, és eddig semmiért se kellett küzdened, mert mindent megkaptál, amit akartál! – bukik ki belõlem meggondolatlanul.
- Tudom hát… Banditák neveltek. Anyám meghalt rögtön a születésem után. Az apám pedig egy semmirekellõ alak volt, aki magára hagyta, amikor szüksége lett volna rá… Nemrég pedig, egy hülyeségem miatt utált meg az a srác, akit képes lettem volna szeretni.
- Várj egy kicsit, akkor talán sajnálni foglak – jegyzem meg ironikusan, de hátrálok, ahogy közeledik. Most bántani fog? Itt nincs esélyem a lángjai ellen. 
- Nem kértem, hogy ilyesmit tegyél… De… Nem javíthatnám ki valahogy, hogy idióta voltam? Kérlek…
- Javítani… Mert az olyan egyszerû… Ha attól rossz, mert nem teheted jóvá, akkor szenvedj csak! – jelentem be.  
- Ha ettõl neked jobb, akkor vedd úgy, már amióta láttam, mennyire megbántottunk szenvedek…
Még nem haragszom rá annyira, mint eddig. De szeretném tudni, hogy meddig menne el értem. Miattam…
- Sõt… Azt is nehezen viseltem, hogy olyan közel hajoltál Nami-chanhoz. Attól féltem, rögtön meg is csókolod.
- Idióta vagy – jegyzem meg.
- Tisztában vagyok ezzel a ténnyel.
- Még nem öllek meg, de vedd tudomásul, gyûlöllek azért, amit tettél – mondom határozottan. Pedig nem is annyira… de jobb, ha tudom a késõbbiekre nézve, hogy mennyire eshetek bele és mennyire nem. Jártam már meg kalóz miatt, most nem fogom.  
- És… Meg tudsz nekem egyszer bocsájtani?
- Majd meglátom.  
Mielõtt tovább beszélhetnénk, Luffy ront be a kabinba.
- Ace, Stenka! –kiabálja, mögötte a csaj. – Mi a fenéért zárkóztatok be? Mindjárt kikötünk a kincses szigeten.
- Nem… Már mondtam Luffy, hogy ez nem az. Amíg nem voltam magamnál más fele kormányoztátok a Merryt.
- Akkor most mégis hol vagyunk?
- Eddig annyi biztos, hogy egy nyár szigetnél, amíg be nem áll a Log. Azt se tudjuk, élnek-e rajta emberek. Ohh… És Stenka… Sajnálom, hogy miattam szórakoztak veled. Már összevertem az összes idiótát.
- Köszönöm, nem is lett volna szükséges. – Felveszem legjólneveltebb arcom, pedig a lehánynám legszívesebben. - De… Azt mindenképp tudni szeretném, mit akartál tõlem.
- Ööö… Jól van na… A nyakláncát akartam tõle megszerezni… Egy nagyon ritka kõ van benne. Rengeteg bellit ér a piacon. Persze elfeleztem volna vele a pénzt.
Meglepve kezdem el vizsgálni a láncot. Egy tengerész tiszt adta nekem. Egyszer együtt voltunk a hajójukon, mielõtt kitettek. Az után adta.  
- Ti mit lebzseltek még itt? – lép be Sanji. – Már rég kikötöttünk, csak ránk vár a sziget.
Kilépünk, de ez nem sziget… csak egy pukli a tengeren. Némán figyelem, ahogy ketten elindulna k, majd a többiek beszélgetni kezdenek, nekem meg egyik pillanatról a másikra tûnik el a szeme elõl a csónak.
- Eltûntek… - suttogom döbbenten. Persze mindenkinek felkelti a dolog a figyelmét, de senki nem tud mit tenni. A hajóról legalábbis nem.
- Utánuk megyünk – jelenti be Luffy, majd felénk fordul. - Ace gyertek ti is.
- Én biztos csatlakozom. Stenka? Neked van kedved?

- Nincs - mondom ki õszintén. - De nem akarom, hogy ott maradjatok - rántom meg picit a vállam. Luffy bólint, majd elkezdenek összepakolni, amit vinni kell, Ace pedig felém fordul.
- Szóval mégsem utálsz annyira? - kérdezi és közvetlenül elém lép, majd megfogja az egyik kezem.
- Sanjit féltem - fordítom oldalra a fejem elpirulva. - Szeretem a fõztjét - motyogom, de ez persze nem igaz, és mintha õ is tudná, nem felel, csak halkan kuncog, majd elenged.
- Nami, Ussop, ti maradjatok - jelenti be Luffy.
- És honnan fogjuk megtudni, ha bajotok esik? - kérdezi Usopp.
Õk elkezdenek gondolkodni. Nekem lenne kész ötletem, de nem mondom. Ace meg mintha tudná, a fülemhez hajol.
- Nincs valami jó tipped? - kérdezi és lágyan bele is nyal a fülembe.
- Ahh, rendben - nyögök fel hangosan. - Itt hagyom az egyik kígyómat. Ha bajom esik, a vízbe fog mászni, hogy utánam próbáljon jönni. Ha itt marad és nyugodt lesz, nem lesz baj.
- És ha bántani fog minket? - kérdezi Usopp ijedt hangon.
- Ha nem piszkálod nem lesz bajotok - feleli helyettem Ace.

El is indulunk, de nekem végig azon jár az eszem, hogy hogyan tûnhettek el. Igazság szerint két verzió van, mert semmi sem marad a víz felszínén.
- Min gondolkodsz? - kérdezi Luffy.
- Azon, hogy hogyan tûnhettek el - felelem. - Ace, meddig érnek ki a lángjaid? - kérdezem.
- Ameddig akarom - válaszolja, de már el is enged egy csóvát. - Miért?
- Vagy egy állat kapta el õket és egyben lenyelte, vagy egy tértorzítás van elõttünk - mondom nekik, de be is igazolódik rögtön a sejtésem. Nem sokkal elõttünk a csóva, mintha csak kiradírozták volna.
- Tértorzulás lesz - mondja Ace.
- Ha ez egy nyár sziget és tértorzulás van elõttünk, akkor ez azt hiszem, sejtem, hogy melyiksziget lesz - mondom elgondolkodva. - Az egyik tengerész egyszer mesélt errõl.
- Tengerész?! - kérdez vissza Luffy.
- Nincs vérdíj a fejemen, így ha úgy hozza a szükség, az õ hajóikon megyek ide-oda - rántom meg a vállam.
- Szóval milyen sziget ez? - morog rám Ace. Nocsak, féltékeny lenne…?
- A nevét nem tudom, de állítólag van egy nagyon gazdag nyár sziget. A lakói nagyon jámbor nép, így tértorzítást használnak, hogy ne szálljon partra senki a szigetükön. De ez nem jelenti azt, hogy ez az a sziget - jegyzem még meg.

Elérjük a torzulás határát. Kíváncsian, de félve várom, hogy átérjünk, és mivel Luffy evez, észrevétlenül foghatom meg Ace kezét, és szoríthatom meg picit, jelezve: félek. Mintha értené, rám pillant, elmosolyodik és megszorítja a kezem.

Átérünk, és meglepettségemre nincs semmi baj. Nem haltunk meg, és nem messze elõttünk tényleg ott a csónak is, egy nagyon gazdagnak látszó, zöldbe öltözött sziget partján.
- Húha - füttyent Luffy, és rákapcsol az evezésre, így hamar ki is kötünk.
Ahogy kiszállunk, elkezdenek kiabálni, én meg csak nézelõdök. Nemsokára meg is találom amit keresek. Egy kis kígyócska, szinte menekül hozzám, ahogy megrézi a közelségemet. Letérdelek, és hagyom, hogy felmásszon. Szeme mintha az enyém lenne, gondolatait is szinte hallom.
- Hé. - Ace hangja ébreszt az enyhe kábulatból.
- Ez a kis fickó a bizonyíték, ez az a sziget. Az itt lakók nagyon barátságos népség.
- Akkor indulás - jelenti be Luffy és szinte rohanni kezd. Kettesben maradok hát Ace-szel, bár látjuk Luffyt, nem hall minket.
- Mikor fogsz megbocsájtani? - kérdezi.
- Nem tudom - felelem õszintén. - Vonzónak még mindig vonzó vagy, de csalódtam benned. Nem mondom, hogy nem értelek meg, de nagyon csalódott voltam. Már nem annyira. De kell egy pici idõ - mondom, és rá pillantok.
- Hé, itt vannak! - bukkan fel Luffy, és ahogy odaérünk, tényleg. Egy kis falu-féleség, épp valamiféle ünnepség. Zoro és Chopper láthatóan nagyon jól szórakoznak.
Mosolyogva lépünk közelebb. Az itt lakók bõre barna, a hajuk dús és fekete és láthatóan borzalmasan ürülnek nekünk. Egy idõsebb bennszülött áll fel Zoro mellõl és lép elénk.
- Üdv nektek, kalózok, örülünk a társaságotoknak. Mulassatok velünk, nem lesz semmi bajotok semmitõl. Minden friss és egészséges.

És tényleg.
Mindennek remek íze van, az italok, az ételek, a gyümölcsök, minden remek.
- Te nagyon szép vagy - áll meg elõttem egy fiatalabb bennszülött fiú. - Nem lennél a szerelmem? - Hatalmasra nyílnak a szemeim. Azt hiszem, fogalma sincs, hogy mit is jelent ez a szó. Sanji mellettem hangosan nevezni kezd, viszont a következõ pillanatban Ace hátulról átkarol.
- Neki már van olyan - mondja nevetgélve Sanji, a bennszülött értetlen arcát látva. Dacos pillantást vetek rá, de kicsit elõrébb csusszanok, hogy mögém tudjon ülni Ace.
- Birtokló rohadék - morgom hátra.
- Az. - Rám hagyja, de érezhetõen elégedett.
Végig el sem enged, egy kézzel folyamatosan ölelget, és õszintén szólva örülök neki. Itt mindenki olyan furán néz rám, mintha valami isten lennék vagy nem tudom.
- Na, menni kellene vissza - jegyzi meg Zoro.
- Oké - egyezik bele Luffy integetve, egy darab hússal a szájában.

Alig fél óra alatt annyi ételt és italt pakolnak össze, hogy elvinni is alig tudjuk, de azért igyekszünk. A két csónakba belefér, és Luffyt ismerve ha nem így lenne, inkább fordulna a hajótól kétszer.

- Ez mi volt? – vonom kérdõre, ahogy tisztes távolságba kerülünk a többiektõl, akármennyire tetszik, itt, és most végzek vele, hogy megelõzzem a következõ véletlen támadását, ha nem ad kielégítõ magyarázatot az elõbb történtekre.
-  Önvédelem – fonja karjait kígyószerûen körém, és hint apró puszikat a számra. Más helyzetben díjaznám azt, amit csinál, de jelenleg az egyik barátom élete veszélyben forog miatta.
- Tényleg csak akkor marnak, ha parancsot adsz vagy ha valaki ellenségesen viselkedne? Nem tévedhetnek?
- Nem, szépfiú. A kígyóimnak jó a szaglása, nem tudom, mit akart a csaj, de tuti hátrányom származott volna belõle – pff… Hinni szeretnék a kicsikének, de még mindig kételkedem a szavaiban.
- Add be neki az ellenszert. – utasítom végül inkább újabb kérdések feltétele helyett, a navigátor ideje vészesen fogy.
- Parancsolgatsz nekem?
- Ne mond, hogy nem szereted – nevetem el magam azon az arcon amit vág, vigyoromra alig hallhatóan õ is kuncogni kezd - De komolyan. Õ fontos az öcsémnek, be kell neki adnod az ellenszert. 
- De utána meg akarom tudni, mit akart tõlem – ha magához tér úgyis ki fogom faggatni. De… Jelenleg inkább azzal legyen tisztában, hogy mit veszít akkor, ha megölöm, mint öcsémet fenyegetõ veszélyforrást, állát elkapva viszonzom elõzõ puszijait egy vad, birtokló csókkal. Élvezem, kell, akarom. Azt, hogy durva csókunk közben véresre harapdálja a szám kamatostól is meghálálom még neki…

Amint visszaérünk a legénységhez persze a szemfüles Zoro kiszúrja, hogy valami történt köztünk, de Stenka könnyedén lerendezi:
- Magánügy.
Gyors volt, és hatásos. Már hagyják is, hogy a földön fekvõ mellé lépjen, és beadja neki az ellenszert. Bár… A beadási mód miatt még késõbb számolni fogok vele. Kis híján megcsókolta…
- Ennyi volt? Meggyógyul? - sokszor veri meg a lány, de ettõl még Luffy tényleg a szívén viseli a sorsát, mosolyra késztet aggódása.
- Meg, de ettõl szeretném tudni, hogy mit akart tõlem. – sóhajtja Stenka, aztán távozik. Nem tudom merre, de azt rögtön tisztázzuk a bandával, hogy szemmel fogjuk tartani. Usopp közben elkapta a nem mehetek kígyók közelébe betegséget, ezért Sanji szimplán utánunk rántja. Így egyedül csak Chopper, aki az éledezõ Namira ügyel nincs benn a megfigyelésben.

* * * 

Õrizetesünk nem tesz semmi furcsaságot estig, és a navigátor sem adott egyértelmû választ arról, pontosan miért szerette volna megnézni az egyik ékszerét, ezért azt találjuk ki, hogy leteszteljük a kígyók. Ha megint ránk támadnak, biztosra vehetjük, a tolvajmacska sáros a történtekben, nem Stenka.
- Hé, Stenka – lép felé Sanji, aki nagyon igyekszik eltitkolni, hogy Nami miatt legszívesebben megölné. Igen… Eddig jó. Sikeresen hozzá lépett, és meg is érinthette. Most jön Zoro a támadással.
Sziszegés, és egy kígyó szegezi az irányába fejét, mindenki megkönnyebbülten lép elõ a takarásból, Stenka viszont dühösen fordul felénk:
- Mit szarakodtok velem? Ha nem hisztek nekem, mondjátok a szemembe, ne ilyen álságos szarságokkal gyertek nekem! Alig várom, hogy végre egy kibaszott városba érjünk és megszabaduljak tõletek! – jogosan sértõdött meg, és futott el elõlünk, hiszen igazat mondott, sóhajtva vakarom meg a tarkóm.
- Végzek vele! – sóhajtja Zoro, Sanji kivételesen egyet értve szándékával biccent felé, és követi, amikor elindul, egyszerre ragadom meg mindkettõ fejét, aztán csapom össze:
- Itt maradtok. Majd én utána megyek.
- Ace! – támadnak tettem miatt egyszerre rám. – Túl veszélyes az ereje. Nem maradhat a hajón.
- Elintézem, hogy a délutánihoz hasonló eset többet ne forduljon elõ. – szólok rájuk ismét – Hagyjátok rám. – morogva, de végül eleget tesznek kérésemnek, egyedül indulhatok utána, a szobánkba.

- Hé… - lépek be a kicsiny helyiségbe, viszont még mindig teljesen magán kívül van a méregtõl:
- Takarodj, vagy gondoskodom róla, hogy ne maradjon ép testrészed – kígyói védelmezõn körbevonták, lemondón sóhajtok:
- Meg se hallgatsz. 
- Mit tudnál mondani? Hogy bocsi, de a többiek ötlete volt és nem tudtam megakadályozni õket abban, hogy kísérletezzenek veled? Csalódtam benned. Ugyanolyan vagy, mint a többi, már a dugástól is elment a kedvem. Most pedig takarodj, vagy mond, hogy menjek én, nem maradok egy légtérben veled se! – ejnye… Ez a hangszín…
- Azt mondom, hogy maradj. Én se fogok innen elmenni, amíg nem beszéltünk. – sóhajtom komoran, mialatt törökülésbe helyezkedem a becsukott ajtó elõtt. Lángjaim már vidáman égnek testem körül – Tisztázni akarom veled, hogy az elõbbi kis teszt az én ötletem volt. Azért ellenõriztem a kígyóid, mert Nami azt mondta, csak a nyakláncod szerette volna megnézni, és nem is érti, miért támadtak rá. Most már biztosan tudom, hogy hazudott. Konkrét célja volt vele.
Több kígyó lepi el a testét, mint eddig valaha, mialatt újra rám ripakodik:
- A kísérlet helyett kellett volna bíznod bennem! Nem vagyok egy tárgy, amivel megtehettek mindent, amit csak akartok! Most pedig takarodj az utamból! – kiabálás közben felém indul, szürke szemeiben megbántottságot, és keserûséget látok csillogni a harag mellett, éppen emiatt tudom, hogy ha eleget tennék annak, amire utasított, akkor többé nem engedne ennyire közel magához, és tényleg el is hagyna minket az elsõ szigetnél. A hajóra vigyázva engedek ki magamból nagyobb lángokat. Velünk, pontosabban velem kell maradnia. Magam se tudom, hogy miért, de jobban kötõdök hozzá, mint eddig bárkihez.
- Ha közelebb jössz, porrá ég miattam az összes kígyód. Borzasztóan sajnálom, hogy megsértettünk, hidd el, jóvá akarom tenni azt a gyomorforgató húzásunk. Szóval… Ülj le, és beszéljük arról, mégis mit tehetnék azért, hogy kiengeszteljelek.
- Nem kell tõled semmi. Állj el az utamból, és tegyetek ki egy csónakkal. – parancsát toppantással hangsúlyozza, hogy erélyesebbnek tûnjön, viszont könnyei már megállíthatatlanul folynak szép arcán.
A forróság megállította, 2 méternél közelebb nem juthat az ajtóhoz. Kígyói ugyan megpróbálnak neki segíteni, de nem jelentenek nagy kihívást. Ha feléjük kap a lángom, már szaladnak is vissza gazdájukhoz.
- Maradok, és te is maradsz – eddig bírta a vitát, a földre rogy, és keserves sírásban tör ki, szomorúan figyelem. Jobban állt neki az a hamiskás vigyor, rossz nézni a bánatát.

- Ideje volt, hogy megnyugodj – sóhajtom, amikor hosszú percek elteltével abbahagyja a zokogást, aztán feltápászkodok. Muszáj kicsit mozgatnom a tagjaimon, teljesen elgémberedtem.
- Szemét… Amint a közeledbe jutok, megmaratlak! – azt hittem már nincs ereje a veszekedéshez… – Sõt… Tudod mit? A drágalátos kisöcséd, és az összes emberét is elteszem láb alól egy kis méreg segítségével.
- Most fejezd be a fenyegetõzést… - figyelmeztetem komoran - Ilyesmikkel csak annyit érsz el, hogy nagyon berágnak rád az emberek. – kiroppantom a nyakam is.
- Nem érdekel… Nem kell a segítségetek! Nem kell nekem senki. – tényleg ennyiszer bántották már? 
- Pedig a magánynál rosszabb dolog nem létezik…
- Tudod is te… Lefogadom, valami gazdag családban nõttél fel, és eddig semmiért se kellett küzdened, mert mindent megkaptál, amit akartál! – a gazdag család említése miatt idegesen teszek felé pár lépést:
- Tudom hát… Banditák neveltek. Anyám meghalt rögtön a születésem után. Az apám pedig egy semmirekellõ alak volt, aki magára hagyta, amikor szüksége lett volna rá… Nemrég pedig, egy hülyeségem miatt utált meg az a srác, akit képes lettem volna szeretni.
- Várj egy kicsit, akkor talán sajnálni foglak. – hátrál a falig, ha nem lépne közvetlen elé vagy tíz kígyója, követném. 
- Nem kértem, hogy ilyesmit tegyél… De… Nem javíthatnám ki valahogy, hogy idióta voltam? Kérlek… - nem igazán bízok meg másokban, viszont úgy érzem, õ már rászolgált a bizalmamra, a védelmemre…
- Javítani… Mert az olyan egyszerû… Ha attól rossz, mert nem teheted jóvá, akkor szenvedj csak! – vág a szavamba, felvont szemöldökkel figyelem.
- Ha ettõl neked jobb, akkor vedd úgy, már amióta láttam, mennyire megbántottunk szenvedek… - biccentve közli, hogy jobb, és próbálja visszatartani a könnyeit. Eddigi védelmét jelenleg nem látom, ezért kihasználva a hiányuk közelebb lépek hozzá, és végigsimítom szép arcát.
- Sõt… Azt is nehezen viseltem, hogy olyan közel hajoltál Nami-chanhoz. Attól féltem, rögtön meg is csókolod.

- Idióta vagy. – bosszús a hangja, de azért visszahívja a tüzem semmivé foszlása miatt elõmerészkedõ kígyóit mielõtt még rám támadhatnának.
- Tisztában vagyok ezzel a ténnyel. – kacsintok rá, aztán újra a bocsánatáért esedezem.
- Még nem öllek meg, de vedd tudomásul, gyûlöllek azért, amit tettél. – értem…
- És… Meg tudsz nekem egyszer bocsájtani?
- Majd meglátom. – hát jó… Vagyis nem egészen, de haladás ahhoz képest, hogy itt akart minket hagyni… - A csónakhoz se ragaszkodok már annyira.
- Luffy megmondta, hogy elvisz az elsõ városig. – jó lenne hozzá közelebb lenni, az ölembe is húznám, de egyenlõre tudom, hogy nem tehetem. Kígyói feszülten figyelnek, semmibe vennék a parancsát, amint megpróbálnék ismét hozzá érni.
Biccent, és a falnak dõlve elaludna, ha nem robbanna be a szobába öcsém:
- Ace, Stenka! – ordítja, navigátorunk mögötte áll, szavaira fáradtan fogja meg a fejét. – Mi a fenéért zárkóztatok be? Mindjárt kikötünk a kincses szigeten.
- Nem… Már mondtam Luffy, hogy ez nem az. Amíg nem voltam magamnál más fele kormányoztátok a Merryt.
- Akkor most mégis hol vagyunk? – teszem fel neki a kérdést, fáradtan sóhajt:
- Eddig annyi biztos, hogy egy nyár szigetnél, amíg be nem áll a Log. Azt se tudjuk, élnek-e rajta emberek. – remélem nem… Akkor Stenka elhagyná köreink. – Ohh… És Stenka… Sajnálom, hogy miattam szórakoztak veled. Már összevertem az összes idiótát. – ez a nõ egy igazi démon… Ha megtudja, nekem is közöm van a dolgokhoz, végem.
- Köszönöm, nem is lett volna szükséges. – mosolyog rá fél pillanatig a mellettem ülõ, viszont aztán komoly lesz ismét: - De… Azt mindenképp tudni szeretném, mit akartál tõlem.
- Ööö… - mosolyodik el zavartan, reakciója miatt öcsém is döbbenten fordul felé, hogy ugyanarról faggassa. Ügyesebben boldogul, mint mi, amikor csikizni kezdi, a kérdezett végül bevallja a célját:
- Jól van na… A nyakláncát akartam tõle megszerezni… Egy nagyon ritka kõ van benne. Rengeteg bellit ér a piacon. – szuper… Szóval az egész a pénz miatt volt… - Persze elfeleztem volna vele a pénzt. – igen… Úgy ismerem.
A mellettem ülõ felé fordulok, aki jelenleg próbálja érzelemmentesen fürkészni a szóban forgó tárgyat. Megkérdezném, mit gondol, de muszáj elkapnom, és arrébb húznom tõle Namit, mielõtt ismét megmarná az egyik kígyó amiatt a pénzvágy miatt, ami átvette agya felett az uralmat.
- Ti mit lebzseltek még itt? – lép be Sanji is. – Már rég kikötöttünk, csak ránk vár a sziget.

A sziget… Ahogy õk nevezték csak egy csupasz pusztaság a tenger közepén. Döbbenten figyelem, amint a hajó orrába érünk, de még innen se látok rajta semmit. Se embereket, se növényeket.
- Unalmasnak látszik. Nem is akarok odamenni – sóhajtja Luffy, látom emiatt Usopp nagyon megkönnyebbülten törli meg a homlokát, de Chopper, és Zoro beülnek a csónakba:
- Mi azért körbenéznénk.
- Menjetek csak… - ásítás - Namíí meddig tart, míg beáll a log?
- Talán pár óra, bár úgy néz ki, lesz egy nap is.
- Eltûntek… - döbbenten fordulok Stenka felé, aki eddig a szigetre tartók figyelte aztán az óceán irányába. Chopperék tényleg elnyelte a föld, még a kiabálásra se válaszolnak.
- Utánuk megyünk. – jelenti ki komolyan öcsém, aztán felénk fordul Ace gyertek ti is.
- Én biztos csatlakozom. Stenka? Neked van kedved?

Nem tudom, mit akarhat, de a kígyóm megtámadja, így gondolom nem csókot szeretett volna. Vagy nem csak.
Kifejezetten vicces, ahogy hátraesik, de próbálok nem gonosz lenni vele.
- Ha ellenséges szándékot éreznek közeledni felém, anélkül védenek, hogy erre utasítanám õket. Szóval… Most én figyelmeztetlek téged. A helyességed se ment fel támadásuk alól, ha egyszer nem úgy akarsz hozzám érni, mint ahogy szeretném.
- Értem. Ezt a beszélgetést késõbb folytatjuk. Most gyere enni valamit, amíg még van ételünk.

Így hát vacsora. Szokásomhoz hûen nem sokat eszek, de ez persze furcsa mindenkinek.
- Nagyon finom volt – dicsérem az ételt Sanjinál, de Ace elég egyértelmûen féltékeny lesz, és le is lép gyorsan. Mindenki tanácstalanul pislog utána, de én állok fel elsõnek.
_ Azt hiszem, velem van a baj, szóval utána megyek és tisztázok vele mindent. - Luffy bólint, és folytatják az evéást, én meg megyek a kabinba.

Ahol meglepõen morcosan fogad, de gyorsan rávilágítok neki, hogy nem bántani akarom, sõt, valami sokkal jobb dolgot akarok csinálni, mint a vita és a verekedés.
Aztán mikor mellé fekszem veszi is az üzenetet és simogatni kezd. Amikor már nem bírom tovább az ingerlést, csókot kezdeményezek, ami ellen nem is nagyon van kifogása, de mielõtt jobban belemerülhetnénk az izgalmas részekbe, fülsértõ hang száguld át a fülünkön.

- ÁÁÁ LUFFY! TENGERÉSZEEK! Most mit csináljunk? Már majdnem mindenhonnan körbevettek minket!
- Melegítsd az ágyat. Mindjárt jövök. – Gyors csók és már ott sincs.
Hamarosan követem, és nem foglalkozva a többiekkel, õt figyelem, ahogy lángjaival egyszerre több hajót is elsüllyeszt.
Amikor visszatér a hajóra, hálából az egyik kicsikémet ágyékához küldöm, mire egyértelmût tátog.
- Ezért még kapni fogsz.
Nem igazán figyelek a beszélgetés további részére, de ahogy tekintetem a navigátorra szegezõdik, már küldöm is kicsikéimet, hogy nézzék meg, mit rejteget.
Amikor hozzám kerül, meglepve szólalok meg.
- Ez egy kincses térkép… Ráadásul abba az irányba mutat, amerre a hajó is megy… - Hm, pedig meg voltam róla gyõzõdve, hogy valami fegyver lesz.
- Igen? Micsoda véletlen…
- Kincs? Ott kaland is lesz… Irány arra tovább!
Szóval kalandvadászat. Jee.

- Nyugalom. – lép mellém a hajó szakácsa. – Nincs szüksége a védelemre, de ha bajba kerül, akkor számíthat ránk. – tényleg fantasztikus barátok talált, vigyorral fordulok felé:
- Egy darabig még én is veletek leszek. – biztos, ami biztos.
Bár az elmúlt napokban a szemtanúja voltam annak, hogy Luffy elég erõs lett, azzal a rohadékkal tudom, hogy jelenleg nem bánna el. Vele én se tudtam még.
Elfutott a harcunk folytatása elõl, mert észrevette apánk. A többiekkel együtt a nyomomban volt…
Pedig mondtam neki, hogy egyedül eredek az emberem után…
Így most az a szemét biztos megpróbálja Luffyt elkapni úgy, mint ahogy azt eredetileg eltervezte.

* * *

- Hé, hé látjátok?! Ott van valaki! – hagyja abba Luffy rohangálást, amit azóta ûzött, mióta leszálltunk a hajóról, el is indul az általa felfedezett ember irányába.
Pár pillanatig gyanakodva szemlélem az idegent, aki mellé csapata többi tagja már odaért, majd húzom fejfedõm jobban a szememre. Ezután én is felé indulok.
Azt, hogy tele van kígyóval már feltûnt, öcsém kijelentése elõtt is. Gyanús.
Itt léte még gyanúsabb, ördöggyümölcsöm ereje csak úgy vibrál körülöttem. Ha ahhoz a nyomorult Feketeszakállhoz tartozik, neki vége.

- Olyan király képessége van – rohan hozzám vissza Luffy. – Hé Ace… Én magammal akarom hozni. Ne nézz már rá ennyire mogorván! – pff… Na jó valahogy el kell neki magyaráznom, hogy a kígyós srácot, akinek a mosolya miatt egy egész pillanatig olyan érzésem volt, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt, nem vihetjük magunkkal.
- Nem. – próbálkozzunk röviden. – Egy csónak van a parton. Elkövetett valamit, és kidobták, azért van itt. – vagy tényleg õ a csali…
- Olyan ünneprontó vagy… Annyira jó lenne ha velünk tartana… Hadd kérdezzem meg arról, akar-e jönni.
- Nem érdekel Luffy, nem kérdezzük meg! Ez egy csaló! – tényleg semmi felelõsségtudata nincs?! Kapitányként a társait is védenie kellene…
- De nem hagyhatjuk itt! – ebben igaza van. De akkor sem tetszik ez az idegen. Se õ, se az a tekintet, amivel méreget. Mintha tényleg hátsó szándékok vezérelnék…

- Megtudhatnám mirõl folyik a vita? Gyanítom rólam – áll fel az emlegetett, és lép elénk, bosszúsan nézek rajta ismét végig, mialatt öcsém bemutatkozik neki, és engem is bemutat.
Sötétbarna hajának, ami a nap fényére itt-ott vörösen tündököl a lágy szellõ arcomba fújja illatát. Egész kellemes, karcsú teste csak még ellenállhatatlanabbá teszi.
Mégis… Szürkéskék lélektükrei… Vagyis… Inkább a bennük csillogó fény nyugtalanná tesz. Valami nincs rendben ezzel a sráccal.
Nem tudom leütni öcsém, mielõtt megérzésem közölné társaival, ezért sóhajtva hallgatom az idegen döbbent mentegetõzését:
- Ugyan mit vinnék el tõletek?

Hirtelen cselekszem aztán, és fonom nyaka köré a kezem. Azt a kígyóját, amelyik közben átcsúszott karomra is elégetem. Most rögtön tudni akarom, hogy mik a valódi okai ittlétének. De… Annyit mindenképp szeretnék belõle kihúzni, hogy ismeri-e azt az álszent mocskot.
- Ha nem engedsz el, a talpadba mar a kígyóm a homokból és biztosíthatlak, mérges lesz és eszemben sincs ellenszert adni – végre õszintén beszél - Bár igazán kár lenne egy ilyen pasiért, mint te – hogy mi???
Hátrébb lépek tõle, és ismét méregetni kezdem, mialatt õ szemügyre veszi az elõbbi kígyóját.
Nem… Az nem lehet, hogy el akar csábítani…

- Ace, hagyd már abba! Nami is tolvaj volt, és én benne is bíztam! – térít ki Luffy a gondolataimból, amiben épp másabb körülmények közt faggattam az idegent. Igen… Ott használhattam a késem is, véres csíkok szántva vele egyik másik kígyójára, ha nem a bõrére.
- De õ el is kötötte a hajót egyszer – igen… Ezt a kalandjuk mesélték nekem is. Mégis… Benne, és a navigációs készségében megbízok. Erre a srácra nem tudnám ugyanezt mondani.
- Biztosíthatlak, nem értek a hajókhoz. Tengerbe nem ugorhatok, mert belefulladok, így mindenképp hálás lennék, ha nem kellene itt meghalnom és legalább egy városig elvinnétek. – hurrá, most Luffyra néz, így gazdagodtunk egy csapattárssal…
Bár… Talán jobb, hogy jön. Még nem végeztem vele. Meg fogom tudni tõle azt, amit akarok. Egy kicsit talán tudok várni.

* * * 

Az, hogy segített nekünk élelmet szerezni még nem is bizonyíthatná, hogy nincs vele semmi baj, vagy hogy nem lesz vele késõbb valami gubanc. Nem is értem a csapat lelkesedését, amivel körbeveszik.
Zoro legalább ugyanúgy kétkedik vendégünk szándékainak a tisztaságában, mint én.
Mondjuk… Remélem, most tévednek a megérzéseim. Nehéz beismernem, Luffyéknak nem is fogom sose, de érzem, még azt a múltkori harcot nem pihentem ki teljesen.

- Rajtad tartom a szemem – tisztázom újdonsült vendégünkkel amikor végül beletörõdök abba, hogy tényleg velünk jön.
A tengert nézte, de szerintem az agya már vagy a szökésen jár, vagy azon, hogy hogy értesíthetné a társait.
- Csak azt? – húzódnak mosolyra ajkai, kétkedve figyelem:
- Te most…
Egyik karcsú ujja kígyószerûen kúszik a számra, mielõtt erotikus hangon válaszolna a belém fojtott kérdésemre:
- Ha kimondod oda a varázs. – kacsint is, mintegy megerõsítve szándékairól morogva megyek vissza a csapat többi tagjához. Mi a terve?! Tényleg megpróbál elcsábítani?!
Ez lehetne jó is, mert tetszik alakja, és bátorsága is, de amíg nem tudom a szándékait, veszélyes elemként fogom kezelni.
Végül több óra gyõzködésünk hatására Luffy is hajlandó úgy tekinteni rá, mint aki bajt hozhat a fejére, még két óra után Zoro segítségével arra is rábeszéljük, hogy ne hagyja, egyedül aludjon.
- Ace és Zoro azt mondják, - ugrik oda vendégünkhöz - hogy nem biztonságos, ha egyedül vagy egy kabinban. De a lányokhoz nem mehetsz mert fiú vagy, így azt kérdezik, hogy melyikünk mellett akarsz lakni. Chopper és Ussop, Zoro és Sanji vagy én és Ace?

- Megértem a bizalmatlanságot és nem zavar. – válaszolja higgadtan - Téged és Ace-t választalak. 
Erre öcsém Zoroval együtt elvonul, elõbbi Sanjit nyúzni valami étkezés közötti ételért, utóbbi edzeni, kettesben maradok utasunkkal.
Usopptól tudom, hogy hogy hívják, de ettõl sem kedvelem jobban. Kacsintásai és ajaknyalintása is inkább színpadiasak. Nem szoktak velem így viselkedni a fiúk.
- Vigyázz magadra. – közlöm épp ezért hidegen vele. – Ha bántani mered az öcsém, vagy a társait, akkor hidegvérrel végzek veled. – a kígyói semmiképp sem akadályok. Ha az egyiket szétégettem, a többi se tud belemarni a testembe, mielõtt még lángos kezelésbe vehetném õket. Itt most nincs föld se, amibe eltudnának elõlem bújni.  
- Nem akarok senkit se bántani. Az én gondolataim egészen más témában forognak – furcsa… Mintha élvezte volna azt, hogy szigorúan beszélek vele.
Igen… Vigyora szélesebb, mint eddig bármikor…
Közelebb hajolva hozzá nézem meg jobban magamnak az arcát, szívom be tincsei illatát, aztán nézek bele ismét a szemeibe is.

 Fél pillanatnál tovább nem tudom fürkészni lélektükreit, amikor tíz centiméterrel közelebb érek az arcához, az erõ miatt, ami ajkai felé húz, egyik kígyója terem elõttem a semmibõl.
Úgy megdöbbent ellenséges sziszegésével, hogy a földre huppanok, és lángjaim is körbevesznek.
Szégyen a reakcióm, az ilyen jellegû támadásokkal számolnom kellett volna, bosszúsan igazítom vissza fejemre félrecsúszott kalapom, aztán veszek egy mély lélegzetet.
Nem szabad megölnöm… Még nem…
- Ha ellenséges szándékot éreznek közeledni felém, anélkül védenek, hogy erre utasítanám õket. – nyújtja vékony ujjait felém, reakciójával újabb döbbenetet okozva. Azt hittem, már szabad bármilyen eszközzel faggatnom, mert kimutatta a foga fehérjét. – Szóval… - kuncog – Most én figyelmeztetlek téged. A helyességed se ment fel támadásuk alól, ha egyszer nem úgy akarsz hozzám érni, mint ahogy szeretném.
Nehéz beismernem, de igaznak tûnik, amit mond. Neki épp az lenne a jó, ha csali lenne, hogy nem csinálna ilyen váratlan támadások.
- Értem. – állok fel a segítsége nélkül.

 Utasítanám rá, hogy mesterükként tanulja meg a visszafogásuk, de öcsém jelenik meg, pontosabban vágtat el mellettünk, ami egyet jelent a vacsorával.
- Ezt a beszélgetést késõbb folytatjuk. Most gyere enni valamit, amíg még van ételünk.
Döbbenten pislog rám a vigyor miatt, amit öcsém váltott ki belõlem, de aztán elvigyorodik, ezt még úgy is érzem, hogy már háttal állok neki.
Valamiért az összes érzékem kiélezett felé, és most már a kígyói felé is. Utóbbiakra kicsit neheztelek…
A vacsora a szokásos módon zajlik, el is felejtem kicsit a kémet, vagy hajótöröttet, aki velünk tartott. Öcsém nagyon szemtelen, és pont elõlem próbálja meg elvenni az ételt. Azt hiszi, hogy amikor elalszom egy-egy pillanatra, nem tudok rá figyelni.
- Te nem is eszel? – kérdezi Nami, ekkor kerül újra a tekintetembe Stenka, akinek tányérjáról alig fogyott valami.

- Eleget ettem köszönöm az ételt. – mosolyog szakácsunkra. – Nagyon finom volt. – grr… Amiatt, hogy Sanjit nézi, kicsit féltékeny leszek, erõsebben csapok rá Luffy kezére is, mint terveztem. Most, hogy már kezdek rá nem gyanakodni, inkább keres helyettem mást?!
Lépésemtõl felborul az asztal, sóhajtva állok fel, aztán vonulok be szobánkba, és fekszem le függõágyamba.
Rá se kell néznem ahhoz a bejövõre, hogy tudjam, ki követett, amikor ismerõs sziszegést hallok meg, mogorván dörrenek a bejövõre, és kényszerítem hangommal megállásra:
- Mit akarsz tõlem?! – ha akar egyáltalán valamit.
- Nyugalom. – szólal meg nyugodtan, talán titkon elégedetten is – Most csak pihenni egy kicsit. Úgy érzem, sokat ettem.
Idegesít egy hangyányit, hogy kettesben vagyunk, mégis talán élvezem is a helyzetet. Igaz is… Velem van… Délután ezt a szobát választotta talán épp azért, mert itt vagyok. Bolond féltékenység… Hiszen már nyertem a szakáccsal szemben… Vagány vigyorral fordulok irányába:
- Találsz magadnak szabad fekhelyet?
- Nem is tudom. – mosolyog rám vissza mosolyával. Csábító, mint egész testtartása. És… Jó látni. Talán ugyanannyira élvezetes látni, mint amennyire Luffyét, ha nem jobban. – Mármint azt nem, hogy akarok-e szabadot találni.
Ohh… Értem… De kis ravasz valaki…

- Ha rám hallgatsz, akkor azt teszed, amit jónak látsz. – az illata csábítóbb, mint eddig, egyedül csak kígyóitól borzongok meg, amikor hozzám bújik.
Nekem most csak egy kellene, mégpedig a legkeményebb – gondolkozok, a sötétben kezeimmel feltérképezem vékony kezét, vállát, aztán derekát. Óvatosan, és finoman, csak azért, hogy beleborzongjon a teste.
Eddig bírja a nyúzást, felém mászva tapad ajkaimra, és hint rájuk birtokló csókot, vékony ujjaival közben mellkasom cirógatja, karmolássza.
Mialatt hevesebbé teszem nyelvjátékunk, már nem gondolok annyira kígyóira, inkább csak rá, és a hevességére. Akarom. Most már az se érdekel, ha azt a rohadékot szolgálja.
- Milyen kis érzéki teremtés vagy. – dicsérem egy légvételnyi szünetünk alatt, szavaim miatt csak kuncog, majd már invitál is egy újabb érzéki csókra.
Természetesen úgy viszonzom, mint eddig talán semmit, közben újra végigsimítom az idomait.

Csak azért rebbenünk szét, mert Usopp hangja üti meg a fülünk:
- ÁÁÁ LUFFY! TENGERÉSZEEK! Most mit csináljunk? Már majdnem mindenhonnan körbevettek minket! - a kis drágák… Pedig láthatnák a tutajom…
- Melegítsd az ágyat. Mindjárt jövök. – lehelek partnerem ajkaira egy újabb birtokló csókot, aztán már megyek is a fedélzetre.
Nem hagyhatom a szakácsra, és egy kardforgatóra az összes tengerészt. Öcsém is elég mohó, ha rajta múlna se villoghatnék a hölgyek, és persze a kis potyautasunk elõtt se.
Mert természetesen ki fog jönni a fedélzetre. Ha nem most, akkor meg legközelebb kell látnia, hogy nem véletlen van magas vérdíj a fejemen.
Tûzsebesen ugrok csónakomra, aztán már indulok is az egyik hajó irányába. Öcsém nevetése is elveszik lassan a fülem mellett zúgó szél hangjában.
Kell harcolnom. Egyszerûen muszáj, pezseg a vérem attól a gondolattól, hogy támadás nélkül nem jutunk tovább, bár tudom, hamar el fogják venni a lelkesedésem.

Megmondtam… Három hajó is felgyulladt egyetlen lángcsóvától, hogy haladhassunk tovább, büszkén mászok vissza a Merryre.
Aztán persze nagyobb hévvel vonulnék el szintén a fedélzeten lévõ potyautasunkkal a szobánkba. Higgadtnak mutatja magát, de szerintem egyik kis kedvence most az õ parancsára mászott nadrágom alá, és tekereg kényes, gazdája után vágyó merev helyeken arrafelé, amerre neki nem kéne.
Igen… A mosolya elárulja.
- Ezért még kapni fogsz. – tátogom neki, nagyon remélve, erre még bestiája nem gondol támadást, és mondjuk harap belém. Nem lenne kellemes.
- Mit akartak ezek? – hallom Chopper kérdését, amit Namihoz intéz, a lány erõsen rejteget valami papírok a háta mögött.
- Ugye nem azért vették a hajót üldözõbe, mert elcsentél tõlük valamit pár napja?! – ha igen, akkor annak valami nagyon értékes dolognak kell lennie…

 - Nem… - vigyorog, mosolya nem tetszik.
Luffy közeledtére, miszerint nyakával kígyószerûen körbevette a testét, hogy közvetlen az arcába vigyoroghasson, mialatt azt kántálja, mi az, mi az, meg hogy mutasd meg, mutasd meg is ijedten reagál, de erre mondjuk mindenki elengedné a kezében lévõ papírok.
- Ez egy kincses térkép… Ráadásul abba az irányba mutat, amerre a hajó is megy… - hallom meg Stenkát, a többiekkel együtt fordulok felé, aztán veszem körbe, hogy jobban megnézhessem a papírt, amit kígyói segítségével csórhatott el navigátorunk kezei közül.
- Igen? Micsoda véletlen…
- Kincs? Ott kaland is lesz… – hurrá… Luffy belelkesedett… - Irány arra tovább…
Igen… Én is ettõl tartottam.