Mikor elõször megpillantottam tudtam, hogy õ lesz az igazi!
Azt hiszem a szám is tátva maradt, mert a hirtelen feltámadó belsõ érzések úgy lesokkoltak, hogy ez volt az egyetlen ösztönös mozdulat, amire képes lehettem azokban a percekben.  Elég bénán nézhettem ki a vágyakozó tekintettemmel. A Grand Line legnagyobb menõi között is sugárzott belõle az egyediség, a nagyság.  Csorgott a nyálam a különlegességére, szinte kacsintgatott rám, bár ezt lehet már csak odaképzeltem. A ráadás meglepetés pedig az volt, hogy sose ettem még ilyen finom húst!

-          Luffy.

Sanji ismételten kitett magáért, most azonnal akarom ezt bazi nagy állatott a hasamban tudni. Meg repetát is kérek. Nami mintha említene a háttérben kést és villát, de azt minek az enyém ötágú és bárhová vihetõ! Annyira ropogósnak tûnik…

-          Luffy ébredj!

Ez az! Ace is itt van, mekkora kaja parti lesz itt mindjárt! Tényleg érdemes volt a kalóz életet választani, ebbõl kimaradni vétek. De mért rázkódik ez néhány tonnás tenger királya?

-          Luffy! Kellj már fel.

-          Mi… mi az Ace hagyj enni – motyogom.

-          Itt nincs kaja – jött a készséges válasz.

-          Mi az, hogy nincs, kaja- pattannak fel szemeim és rándulok fel ülésbe, hogy ezzel a mozdulattal lefejeljem a fölöttem magaslót.  A várt becsapódás elmarad szerencsére, mindig van elõnye, ha a kalóz gumiból van. A pillanatok lassan esnek le ugyan, de az ismerõs szeplõs arc és a sokat mondó éjfekete kutató szemek gazdája rögtön felkelt a delíriumból. Tekintete ide-oda cikázva szaladt végig rajtam, hogy mindent egy másodperc alatt megvizsgáljon. – Ace!

-          Na, végre – vigyorodik eltávolodva, megnyomva az elsõ szót hosszan. – Ideje volt, hogy magadhoz térj.

-          Ace – mondom újból a nevét, most már vidám felismeréssel a hangomban. Mire kicsit eltávolodva tõlem egy púpot nyom kobakomra. 

-          Lassú, vagy mint mindig – forgatja meg szemeit és beleborzol fésût amúgy sem látott szénfekete hajamba. Feltápászkodva ropogtatja ki csontjait, hogy utána állva körbe nézzen.

-          Jól van, na – motyogom inkább magamnak rávágva, majd kalapomat fölkapva én is felpattanok. Még az én földrajzi tudásom is elég ahhoz, hogy tudjam, valami isten háta mögötti szigetnek a partján lehetünk. 

-          Elsodródtunk a csapatodtól, de rendesen – közli a tényeket elhúzva száját. Erre az egy mondattól pedig szinte egyszerre özönlenek el az emlékek. Hajnalban viharba keveredtünk, Merry túlságosan is hánykolódott a tengeren, a hullámok pedig egyfolytában a fedélzetig értek. A kapkodásban egyedül Namit tudtam a közeli szigetre lõni (biztos nagyon örült neki XDD). De ha mi kijutottunk a partig épen, akkor a többiek is és remélhetõleg Merry is egyben van.

-          Meg kell keresnünk õket – majd mintha jelet adtam volna magamnak elszántan megindultam a sziget belseje felé. Vagyis tettem három lépést, hogy korgó hasam megállítson.  – Ace éhes vagyok – fordulok hátra felé száj kámpicsorodva.

-          Enyhén szólva is hallom – mosolyodik el, majd beérve együtt indulunk meg felfedezni ezt a kalandot is.

-          Remélem vannak itt étel egzotikusságok is…