 Karakter: Mynra Tobias (kitalált)
Megjegyzés: Olaszomnak
Spanyolország röhögni kezd Romanonm aki ezért gyilkos pillantásokkal ajándékozza meg.
- -Ha megengedi, Segnorita, segítek lepakol a szállásán, aztán elkísérem városnéző túrára. Rengeted látnivaló akad, és szívem csücskei is jönnek – udvariaskodik Spanyolország, ami részben imponál, részben taszít. A Segnorita megnevezés nem az án világom.
Csendben folytatjuk az ebédet. Romano, hamar végez és elvonul a szobájába én pedig újfent Spanyolország fecsegését hallgatom illedelmesen Belgiummal egyetemben. Ebéd után én is elmegyek a szállásomra (ahova Antonio bepakolta a cuccom) és átöltözöm valami kényelmesebb ruhába. Lila pólót veszek fel, amin egy nagy „Norge” felírat díszeleg. Csizmám kicsit kisebb sarkú, de még így is jó magas vagyok. Leérek a kiscsapathoz. Na és kire várunk? Kire? Hát Romanora. Mikor végre odaér hozzánk elgondolkozott fejet vág.
- -Oké, hová megyünk Antonio? – kérdi meg egy sóhaj kíséretében.
Spanyolország fellelkesülve terelget egyik helyről a másikra, én pedig nem győzőm tátani a számat, minden olyan csodás. A fényképezőgépen állandóan kattog Spanyolország pedig néhány szobornál bepózol. Egy-egy pofon is elcsattan, mikor megpróbálja megfogni a kezem, vagy tekintet kebleimre tévednek. Romano és Belgium halkan jönnek mögöttünk és beszélgetnek. Gondolom.
- -Ééés, milyen a viszonyod a többi országgal? – kezd el bájcsevegni Spanyolország. Lopva átsandítok a vállam fölött de csak Belgiummal találkozik a tekintetem. Romano lelépett, ami őszintén szólva nem is nagyon érdekel.
- -Ugye Norvégia az apám és nagyon jól kijövünk. Aztán ott van még Izland aki amolyan nagybácsi, őt is nagyon szeretem. Aztán Svéddel is elvagyunk, bár annyira nem ismerjük egymást. Dánia pedig amolyan pótanyuka akar lenni, de apa általában vagy menekül előle, vagy megveri. – vonom meg a vállam – A délebbi országok közül ez előtt Némettel találkoztam, de nem jövünk valami jól. Sokat szenvedtem a német megszállás miatt az ő keze alatt.
- -Ha ezt Romano hallaná… - jegyzi meg Belgium – Ő sem szívleli Németet.
Megvonom a vállamat és megyek tovább velük a városban. Végül is kellemesen telik az idő estefelé, visszamegyünk a szállásra és leülünk kicsit beszélgetni. Mikor kezdek álmosodni felmegyek a szobámba és elkezdek átöltözni a szobámban. Valami fura zörgés üti meg a fülemet kintről, így gyorsan magamra kapom a pólóm és kihajolok az ablakon. Valami van a bokrokban. Kiugrok az ablakon és két sráccal találom szemben magam. Az egyik szöszke hajas és szemcsis a másik pedig olyan, mint Romano, csak sokkal pozitívabb a kisugárzása.
- -Na és most fiúkák, meséljétek el, miért is kell kukkolni egy ártatlan védtelen nőt? – kérdem síron túli hangon.
Spanyolország és Romano a fiúk kiáltozására rohannak hátra. Romano, mint valami hős akar arrébb lökni a két ,,támadótól” de kecsesen rárúgom az ember kupacra.
- -Na jó. Csak két kérdésem van. Az első: Kik ezek? A második: Miért bámulták, ahogy átöltözöm? – hangomból sugárzik a sértettség és a harag. Undorodva fordulok el és indulok vissza a szobám felé – Izland bácsi és Apu nem fog örülni ennek. – mondom hanyagul, mire Romano, mintha puskából lőtték volna ki felpattan. Spanyolországgal együtt elkezdenek érvelni nekem, miért ne szóljak apunak az ügyről, így végül megegyezzünk abban, hogy nem szólok apunak, ha a két srác holnap elmagyaráz nekem mindent.
- -Na, akkor mondjátok, mit kerestetek az ablakomnál?
- -Mi csak…öhm… a csillagokat néztük! – mondja szinte sziporkázva a srác aki majdnem olyan mint Romano.
|
