Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

Yuno*2014. 12. 01. 21:25:15#32021
Karakter: Amon Forest
Megjegyzés: Methen-nek


 Szavai csak részben értek váratlanul, az egész atmoszféra, ami körbe vesz mióta kettesben vagyok ezzel a férfival furcsa, most már tudom mi volt a furcsaság. Tud mindent rólam és azt is érzi szerintem, hogy nem esne nehezemre beadni a derekamat neki. Viszont én a saját terveim szerint akarok haladni, és ha itt és most bele megyek ebbe a mocskos, mégis izgató ajánlatba saját magamnak teszek keresztbe… Zsarolhatóvá válok, bár már így is az vagyok. Zsarolható vagyok mióta ez a férfi itt megtudott mindent a múltamról. Szólásra nyitnám a számat amikor egy női hang töri meg a már-már fullasztó csendet.

-Mi folyik itt?- Hangja alapján nem tűnik gyanakvónak a most érkezett tanár. Hogy nem lehet észrevenni a levegőbe terjengő vágyat? Elvörösödve sütöm le a szemeimet, és kénytelen vagyok mocorogni, mert bizony sátrat vertek a nadrágomba, csak reménykedni tudok hogyha már a kedves tanár úr volt oly édes és ilyen helyzetbe hozott, ki is ment belőle.

-Épp a büntetését akartam kiszabni neki. – Fordul el tőlem, hogy szembe legyen a tanárnővel.

-Ha nem olyan fontos, akkor hagyd menni, beszélni szeretnék veled. – A tanár úr csak egy futó pillantást vet rám de az is olyan hatással van rám mintha a földbe gyökerezett volna a lábam, végül nagy nehezen, de egérutat kapok és egyenesen a hálórészleghez sietek, az én csoportomnak lyukas órája van, de mindenki kint van az udvaron egy felügyelő tanárral, mindenki, kivéve én.

Szerencsére nem annyira látszik, hogy áll a farkam, de inkább segítek rajta mielőtt kimegyek a többiek közé…

***

Minden pillanatban azt lessem mikor libben be látókörömbe… Javarészt nem azért mert annyira bejönne. Félek, hogy mikor engedi szabadjára a rólam tárolt információkat, hogy aztán minden keményfiú rám vethesse magát. Végül már az egyetlen barátomat is róla kérdezgetem, a barát az én esetemben azt jelenti, hogy akár kettőnél több szót is váltunk egy beszélgetés folyamán, de nem lépjük át a bűvös 500 szavas határt és nem kérdezgetjük egymást olyan dolgokról, amivel belépnénk a másik intimszférájába. Ez főleg azért van mert én jobban érzem magam a nálam idősebbek társaságában, a velem egykorúaktól sokszor felfordul a gyomrom. Szóval nem igazán érintkezem másokkal.

Semmi infót nem tudok meg végül csak azt hogy az egyik csoport tanára lebetegedett és valószínűleg náluk helyettesít, de ennyi.

A napok gyorsan telnek, miközben megformálódik a döntésem. Nem nagy dolgokon agyalok, leginkább azon, hogy felkeressem-e azért hogy elfogadjam az ajánlatát. Hogy elfogadjam-e és hogy ha igen hogyan érjem el, hogy találkozzak vele és csak ketten legyünk.

Végül úgy döntök, hogy az ő emeletén csinálok egy kisebb galibát, akkor valószínűleg az ő karmai között végzem.

Nem igazán kellett sok idő, hogy rávegyem magamat, hogy bele menjek a játékába… Miért utasítanám el mikor akarom? Saját magamat hazudtoltam meg azzal, hogy már az elején nem mondtam igent. Most éppen irodalom órám lenne, de a szünetben elbújtam a zuhanyzóban, szerencsém, hogy tesi volt az előző óra. Halkan lépkedek a folyosón és minden egyes hangra amit ez az öreg rusnya épület kiad magából összerezzenek és hátra nézek hátha erre jár.

-Hová-hová ilyenkor? – Már épp lefordultam volna egy terembe mikor meghallok egy férfi hangot, de nem azé akire olyannyira várok. Szembe fordulok a tanárral és egy izmos negyvenes kopasz fickóval találom magam szemben. Ezt jól elintéztem magamnak…

-Csak eltévedtem. – Válaszolom és rápislogok nagy szemekkel.

A hústornyot nem igen akarja ez meghatni, sőt… egy gúnyos vigyorra húzódnak az ajkai. Kezeim maguktól ökölbe szorulnak, a levegő fagyossá válik hirtelen.

-Eltudom képzelni mennyire hevesen keresed a helyet ahol lenned kéne. Befelé! – Állával int a terembe ahová alapból beakartam menni. Mivel négyszer akkora mint én és pont az egyetlen menekülési irányból jött így kénytelen vagyok engedelmeskedni. Egy nagy levegőt véve bólintok és lépek a terembe. Üres padok sorai tárulnak elém, a táblára valaki felírta, hogy seggfej épphogy olvasható betűkkel.

-Irány a tábla! – Szól rám az idegen tanár és meglöki a vállam, azt hinné az ember hogy mérges, de egy pillanatra egy élveteg vigyor húzódott az ajkaira. Eltudom képzelni mennyire élvezi a helyzetet…

Lassan lépkedek a hatalmas tábla felé, mögöttem a hústoronnyal.

-Töröld le. – Ha nem lenne ilyen istentelenül nagydarab megkérdezném, hogy ugyan mit töröljek de jobb ha nem játszom a tűzzel. Megfogom a tanári asztalon lévő szivacsot, az érintésemre egy kisebb krétaporfelhő száll ki belőle. Eltűntetem a nem túl szép jelzőt a tábláról majd a tanárra nézzek.

-Most pedig szépen tele írod azzal a táblát, hogy: Ezentúl be fogok járni órára különben a csinos kis seggem fogja bánni. Tíz percet kapsz rá, ha nem sikerül, tényleg nagyon bánni fogod. – Undorító vigyorra húzódik a szája, legszívesebben lenyomnám a torkán a szivacsot, de helyette hátat fordítok neki és krétával elkezdem felkörmölni a táblára a megadott mondatot. Nem fogom hagyni, hogy hozzám érjen. Neki nem.

Nem tudom mennyi idő telt el de csak a tábla felénél járok. Egyszer csak hirtelen a falnak préselődök. Meleg lehelet csiklandozza a nyakamat amitől felfordul a gyomrom.

-Lejárt az idő…

-John, menned kell helyettesíteni. Bocs, hogy megzavarom a kis szórakozásod. – Ahogy a hang elér engem, megáll a szívem. A drága tanár úr aki miatt kockáztattam a hátsóm megmentett ettől a perverztől… Akaratlanul is vigyorogni kezdek  mikor Mr.Hústorony kimegy és kettesben maradok vele.


Methen2014. 08. 04. 19:03:34#30890
Karakter: Dwain Cardon
Megjegyzés: Yuno-nak


Vijjogásra ébredek, amely nem túl szokatlan, de azért egyből megadja az alaphangulatot a mai napra. Idióta varjú, ha már nem kell kint küzdened az életben maradásodért, legalább ne jártasd a csőröd, és ne csattogtasd neki a kalitkád rácsának.
Karmokká görbült ujjakkal mászok ki ágyamból, hogy aztán egyetlen és páratlan házi kedvencemre mosolyogjak. Ellord már megtanulta, hogy a gazdának nem mászunk az ágyára, nem karmoljuk meg a kezét, mert a körmei el lesznek távolítva, legalábbis a hegyük. Ha pedig felveszem az ölembe, dorombol és bújik az ujjaimhoz, de nem mászik bele az arcomba. Ideális házi kedvenc, csak meg kellett nevelni a befogadás után.
Kávét keresek a szekrényben, de hát miért is találnék? Teásdobozokat sodrok le a kezemmel, amelyek a konyhapulton landolnak. Mondanom se kell, ezeket se saját használatra tartom. Csak a kávét. Hol van már? Végül egy polccal fentebb, jelentősen a fal felé becsúszva megtalálom a hideg üveget, amelybe át szoktam tölteni a darát, hogy ne szívja meg magát nedvességgel.
Amíg lefő a fekete nedű, meglátogatom a fürdőt, rendbe kapom magam, és visszatérve a szobámba előkotrok valami használható rongyot, amiben bevonszolhatom magam a munkahelynek nevezett édenkertbe. A kotyogás hangjára visszatérek a konyhába, és a teljes, két személyes adagot magamba döntöm minimális édesítéssel.

A tanáriban nem mondhatom, hogy kitörő örömmel fogadnának, de nem nagyon érzem azt, hogy ez az átlagostól eltérő lenne. Unottan pakolom le a táskámat, igyekszem a fiatalság álcája mögé bújni, és kezd felviláglani bennem az életem értelme. Ehhez csak negyvenhét perc és tíz másodperc kellett, amíg eljutottam a kávémtól eddig a rohadt épületig. Nem ártana neki egy felújítás, a tanároknak kijelölt wécében tenyészik a penész a kézmosó mellett a fugában.
Két tanár lép be az asztalok birodalmába, melyek közül az egyikkel szoktam néha kommunikálni. Legalábbis önként. Ő itt a helyi kirekesztett, olasz származású, a teste pedig neonlámpákkal hirdeti, hogy igen, én nem ebben az országban születtem. Az, hogy egyetemet végzett, az összes diák leszarja, de még a legtöbb kollégája is. Igazából kettőnk között csak annyi a különbség, hogy ő inkább meghúzódik, és hogy egyszer sem érték tetten lopáson kiskorában, de ehelyett a bandák verték meg nem egyszer, mikor nem perkált.
- Holá, Guido! köszönök felé, mire feszes vigyor ül ki az arcára.
- Holá! feleli ugyancsak, bár senki sem nevezné ezt köszönésnek kettőnkön kívül. Új termék érkezett a megőrzőbe.
- Mit lehet tudni róla? kérdezem felpezsdülve. Már jó egy hónapja, hogy nem kaptunk új diákot. Furcsállottam is, de az élet úgy néz ki, normálisan megy tovább, és még mindig vannak olyanok, akik kilógnak a sorból.
- Igazi csemege, hidd el.

Felcsigázva indulok a közös társalgónak kikáltott helyiség felé. Egy táborban szoktak ilyennek lenni, de nem itt, mi mégis így hívjuk. Hamarosan ki is szúrom a célpontot, éppen betanítást végeznek rajta. Ha nem lennék ennyire felpörögve az információktól és a reggeli betevőmtől, hosszabb ideig hagynám, hogy csinálják a srácok, hogy aztán kicsit keményebben beszélgethessek el velük, így viszont csak egy kedveskedő pofonra érzem magam feljogosítva.
Elliott még így is arrébb tántorodik, én pedig közelről szemlélhetem meg, mit is kaptunk árufeltöltés néven. Alacsonyabb nálam, ezt még úgy is meg tudom állapítani, hogy a földön fekszik. Igazán remek, örülök neki. A külseje se olyan rossz... Megrándul a szám, majd visszatér a pillantásom régi diákjaimhoz, akikkel rövid sétát teszünk, amely alatt közlöm velük, hogy kussoljanak és maradjanak a seggükön, vagy egy igencsak fagyos és rideg szobában fogják találni magukat, és nem tudhatják, mikor látogatja meg őket valaki. Elliott szemében egy pillanatra felvillan a rémület, majd a földet kezdi tüzetesen vizsgálni vele. Na igen, van pár szép emléked erről, ugye?
Feltűnés nélkül végzem el az aznapi munkámat. Helyettesítés az egyik osztályban, közben ellenőrzöm, milyen állapotban vannak a szobák, egy gyereket a jéghideg víz alá cibálok, mert hisztérikus rohamban tört ki, és az istenért se akarta befogni a pofáját. Csuromvizesen megyek a tanáriba, ahol szívem szerint elégtételért kiáltanék, de úgyse felelne rá senki. Ehelyett levetem hosszúujjúmat, hogy legalább az száradjon meg mihamarabb, én meg csak nem kapok tüdőgyulladást, ha meg mégis, betegszabi, és békén lehet hagyni. Papírt veszek elő, aztán tollat, és írni kezdek.
Az első papír, ami elkészül, összegyűrve landol a farmerom zsebében, én meg kurvára ideges vagyok. Gyűlölöm, hogy a vizes kéz foltot hagy a papíron és nem fog rajta a toll. Kénytelen vagyok keríteni egy törölközőt, ahol legalább az ujjaim megtörlöm, és újra tudom írni az üzenetemet.
Még egyszer végigjárom a szobákat, majd az egyikben ott hagyom a kis üzenetemet. Kíváncsi vagyok, milyen hatása lesz hosszútávon.

Még a tegnapi napom is jobban indult, el kell ismernem. Nem kapok levegőt, a torkom ki van száradva, és miután kifújom az orromat, akkor sem érzem, hogy jobb lenne a helyzet.
- Az isten bassza meg...
Hogy melyik isten, nem tudom, de azt igen, hogy nyugodt lélekkel beledughatná a farkát egy jégkockákkal teli vödörbe. Ha belázasodom a tegnapi fürdetés után, rohadtul morcos leszek a világra.
Feltankolok kávéval és papírzsebkendővel, ami szinte biztosan egyenlő lesz azzal, hogy a következő mosás alkalmával simán minden fehér szöszös lesz, én pedig tökéletesen lusta leszek leszöszteleníteni őket. Isten őrizz ezektől az apró, macerás dolgoktól. Inkább kimosom még kétszer.
Beérve a munkahelyemre unottan nézek végig a diákokon, hogy aztán a tanáriban még háromba belefussak, akiket éppen most rak helyre az igazgatóhelyettes. A legtöbb szülő engedélyezte az esetleges testi fenyítést, a másik felénél pedig vagy nem is szükséges, vagy elérjük, hogy ne beszéljenek róla. Ebben én vagyok az első helyezett, ez a specialitásom, és ezt az összes többi tanár is tudja, és ki is használja, csak hogy ne kelljen bemocskolniuk a kedves és törékeny kezecskéjüket.
Az első két órám szabad, úgyhogy nyugodtan sétálok fel-alá az épületben intézve egyéb feladataimat. Ez általában a szobákról szól, hogy minden rendben van, illetve nincsenek szennyes halmok, mosnak magukra vagy sem, össze vannak hajtogatva a ruháik vagy nincsenek. Nem otthon vannak, hogy kinyalja apuci és anyuci a seggüket.
A szintek végeiben vannak a közös zuhanyzók. Az átlagos iskolaiaknál jobban néznek ki, talán azért, mert itt használják is őket. Micsoda hihetetlen dolog. Bár általában csak délután és estefele, így meg is lepődök, mikor csobogást hallok odabentről.
Sehol senki, csak ez az egy diák, aki... Ó! Ismerős formák, igen. Befelé fordul, észre sem vette, hogy idejöttem. És ezt sem fogja. Megvágom az ujjam, majd a saját véremmel írok fel egy szép szót a tükörre. A fájdalmat nem érzem, ami ezzel jár, már valamikor nagyon régen kiéghetett ebből az ujjamból az összes ideg. Túl sokszor szúrták meg mások.
Kisétálok, három szobával arrébb pedig folytatom az eddigi munkámat, amit ezért a heccért szakítottam meg. Az ujjamról leitatom a maradék vért az egyik zsebkendővel, majd mikor eszembe jut, hogy miért raktam el őket, megkönnyebbülök. Nem fáztam meg. Szuper.

- Az meg mi a faszom ott a tükrön?
- Ez nem én voltam!
- Büdös kis szarházi, azt hiszed, hogy ezzel nagy gyerek leszel?
A kiabálás a fürdőszoba felől érkezik. Bár inkább terem, mint szoba, főleg, hogy helyből öt zuhanyfülke van benne. Ah, minek is terhelem az agyamat ezekkel az apróságokkal a fogalmazási problémákról. Inkább Alfred hangja az, ami zavar. Úgy volt lebeszélve, hogy ő szépen fent marad a fölöttünk lévő szinten és ott intézi el a felügyeleti dolgait. Mi a faszt keres a szintemen?!
Kimegyek a szobából, és máris velem szemben vannak. Sziasztok, srácok.
- Dwain itt ez a kis köcsög, adj neki valami ruhát utána adj ki neki valami szaros munkát.
- Mit csináltál? kérdezem tőle, miközben valami furcsa hang hagyja el a torkom. Mikor csináltam én ilyet utoljára nem tudatosan? Kezdek félni magamtól. Közben benyúlok a mellettem lévő szekrénybe, ahol a még érintetlen, nem használt és fel nem címkézett ruhákat tároljuk, hogy kivegyek egyet ennek a fiúkának.
- Miközben zuhanyoztam valaki ráfirkált az egyik tükörre, az a hústorony meg azt hitte én voltam.
Az említett hústorony azóta már elment nagy szerencséjére, mert valószínűleg a lekevert pofontól az eszméletét vesztette volna.
- Oh... mik vannak – rázom meg a fejemet, majd az egyik teljesen üres szobába vezetem. – Itt át tudsz öltözni.
Magára hagyom, majd egy perc múlva már jön is kifele, felöltözve. Nem mintha annyira szégyenlősködhetne, főleg nem sokáig, ilyen tisztálkodási körülmények között... Valahol nagyon belül vigyorra húzódik a szám, de a felszínen semmi nem jelenik meg belőle.
- És most mi lesz?
- Gyere utánam, kölyök rákacsintok, ahogy ezt mondom, majd felcsapom a tanári ajtaját.

Az asztalok birodalmában sehol senki nincs. A legtöbben az első órájukra mentek, a többiek pedig a saját kis szertárjukban húzzák meg magukat kávéval, reggelivel, és cigarettával. Valahogy soha nem tudtam megszeretni annyira, hogy zárt térben rávetemedtem volna a szívására. Bár az is igaz, hogy még nem vagyok harminc éves, és nem dolgozom itt olyan rég óta, mint a többiek.
- Nos, több feladatot is felkínálhatok neked mondom mosolyogva, de ha tüzetesebben megszemlél valaki, biztosan rájön, hogy ez csak a kedvesebb megjelenés miatt van. A takarítók két dolgot csinálnak, felsepernek és letörlik az asztalokat.
Csendben maradok, és várok, miközben magamban számolom a másodperceket... Húsz, huszonegy... Negyvenkettő, negyvenhá-
- És?
- Semmi mást nem takarítanak. Megtakaríthatod az ablakokat, letörölheted az összes szekrény tetejét mutatok körbe azokra a szekrényekre, amelyekben a főbb tanítási segédeszközöket tartjuk. Vagy csinálhatsz mást is.
Töretlenül mosolygok rá, ő azonban nem mosolyog vissza rám, bár nem tudom, hogy azért, mert nem mer, vagy csak nem érti a szituációt. Az egyik asztal felé terelem óvatosan, éppen hogy csak hátrálásra kényszerítem azzal, hogy a személyes aurájába hatolok bele, azaz olyan harminc centire közelítem meg, néha meg húszra. Úgy hátrál, hogy próbálja nem felfedni, mennyire kényelmetlen neki a helyzet, pedig tudom, hogy az.
- Mégis mi mást, uram? kérdezi, és mintha egy kis kihívás is lenne a hangjában. Vagy én magyarázom be magamnak, vagy tényleg kapható egy körre idebent.
- Szerintem tudod jól, hogy mit.
Mosolyom közben egy kissé elnyílik a szám, és a tanári hátsó kis beugrójára mutatok, ahol a csap van, meg a miniatűr konyha. Nem tudom, miért izgatja ennyire a fantáziámat, hogy meghágjam a csapnak lökve, és úgy élvezzek belé, hogy még órákkal később is érezze. Mikre nem gondolok... Annyira vonz!
Ne, ne cselekedj meggondolatlanul, rátok csördíti a fél iskolát, ha akarata ellenére meg akarod dugni, és akkor lőttek az egésznek!
Valamiért a józan eszem hangja nem hatol el a döntéshozatalig, és a fizikai folyamatok már régen beindultak a testemben. Ahogy nézem az arcát, az ártatlannak tűnő vonásait, és végiggondolom, mit is tudok róla...
- Esetleg én dolgozlak meg téged, és a testeddel fizetsz a hallgatásomért. Csúnya dolog nyilvános helyeken információkat hagyni a többiek számára, hogy aztán ne én élvezhesselek, hanem mindenki más, csak én nem.
Furcsa ez az őszinteség, de úgy érzem, most ez a célravezető. Persze az is lehet, hogy kurva nagy hibát követek el, de telefonja nincsen, úgyhogy az ő szava áll az enyémmel szemben...


Yuno*2014. 07. 27. 20:13:29#30792
Karakter: Amon Forest



 Az emberek a csúcson buknak el… Én ezt nem mondhatom el magamról. Minden kiderült, minden, és hogy? Egy rohadt bolti lopással, csak azért mert mindent elölről akartam kezdeni, de lebuktam és a rám kivetett büntetés miatt kénytelen voltam lopni. Ez így ködös tudom… de nem akarok erre gondolni…

Fehér felső és egy kék macinaci, igazán pompás. A szüleim elintézték, hogy javítóintézetbe kerüljek, annyira megrázta őket az, hogy a kicsi fiúk miket művelt, hogy egyszerűen betettek engem ide, a nyomorultak közé. Annyi a szerencsém, hogy itt csak nagyon kevesen tudják miért kerültem ide, egy-két tanár és a pszichológus aki épp előttem ül és serényen ír.

Mikor végzett felpillant rám.

-Azt hiszem végeztünk Amon, amiket most elmondtál… eléggé lesokkoló, szeretném, ha szerdánként eljönnél hozzám. – Úgy mondja mintha lenne választásom, de nincs, ha ő felírja, hogy szerdánként találka, akkor minden héten szerdán egy hájas hapsi el fog ide rángatni hozzá. Felállok és már nyílik az ajtó, hogy a hapsi aki ide vezetett, visszavigyen a többi elfuserált közé. Ma reggel érkeztem és nem igazán voltam sokat közöttük, szerencsémre, mindegyiken látszik, hogy kibaszott elmebeteg, aki felgyújtott kis macskákat és bebaszva megerőszakolt két kislányt egy játszótéren. Én nem tartozom közéjük.

Hisz én csak lefeküdtem egy hapsival, de balszerencsémre apám egyik ismerőse volt, és apám pont ránk nyitott az irodájában. Aztán jött a szobafogság, pszichológus és a zsebpénz megvonás… én meg lopásra vetemedtem… Szép kis sztori, nem? Ahogy a kísérőm bevezet egy nagy terembe leülök az egyik magányosan álló asztalhoz. Hallgatom a zsibogást, labda pattogás hangját.

-Héé, csak nem friss pipihusi van itt? – Erős karok kerülnek a vállaimra, a hirtelen jött kemény érintéstől pedig nem tudtam nem felnyögni, szinte a székbe présel ez a két erős kéz. Izzadtság szag csapja meg az orromat ahogy egy tar kopasz srác ül le mellém és átkarolja a vállam. Mr.Macsó persze nincs egyedül, 3 másik idiótával vett körbe, akik röhögnek mindenem, amit mond ez a vadbarom izzadtságszagú állat. – Vajon miért kerültél ide kiscsillag, letörted az unikornisod szarvát és a szomszéd néni seggébe dugtad azt?- Újabb röhögés immáron a macsó gyerek is röhög és megcsap az ebédének a szaga… Csodálatos… Hová kerültem én? Állatok közé akik azon is képesek lennének röhögni, ha azt mondom, tál? Mondhatom szép…

-Mé’ nem válaszolsz, elvitte a cica a nyelved vagy csak betojtál? – Cseszeget tovább az idióta, de arra várhat, hogy én hozzá szólok.

Azt hiszem ezzel csesztem el a dolgokat, ökle nyíl egyenesen az államat találta el. Kibaszott mód fáj, de legalább nem szívtam meg annyira, mint ő, bár én a földön fekszem sajgó állal, de őt épp egy… oh mamám… Ebbe a „börtönbe” még ilyen vadóc férfiakat is tartanak? Miközben egy jókora pofonnal rázza helyre Mr.Macsót a jég kék szempár rám szegeződik, ajak pc-je megmozdul ahogy a húsos ajkak egy igencsak pimasz vigyorra húzódnak, de hiába tűnik egy örökkévalóságnak, ahogy bámulom a férfit egyszer véget ér a szemkontaktus. Eltaszigálja tőlem a köcsögöt én meg maradok a földön, egyedül. Még mindig baszottúl fáj…

Vagy két percig biztos ott fetrengtem a földön, de aztán realizáltam, hogy eléggé idiótának tűnhettem ott a földön nyavalyogva. Hogy őszinte legyek nem igazán hat meg mások véleménye, az itteni suttyóké meg főleg hidegen hagy, egyedül egy ember izgat itt engem. Az, aki lekaparta rólam Mr.Macsót. Általában nem ilyen férfiakkal feküdtem össze, de ő… Kicsit most megbolygatta lelkivilágomat. Persze arra semmi esélyem sincs, hogy közelebbi viszonyba kerüljek vele, hisz ő egy felügyelő, szabad ember, én pedig ide lettem száműzve ahol minden egyes lépésemet figyelik.

A húszfogásos ”tartalmas” vacsora után a háló részbe vezettek minket. Hogy őszinte legyek, elfáradtam. Az új környezeti hatások és a többiek bámulása teljesen lefárasztott. Elfekszem az ágyamon és már bújnék is be a takaró alá, mikor kitapintok egy papír cetlit. Bár a villany már le van oltva és az istennek se cseszném fel a szobatársam agyát azzal, hogy felkapcsolom a világítást. Szerencsére a sietősen írt mégis szépen ívelt betűket még ebben a félhomályban is el tudom olvasni.

„Mond, megérte kefélni azzal a hapsival, hogy most ide kerülj?”

Ez most az amire gondolok? Valaki tudja még, hogy mi miatt kerültem ide? Fejem automatikusan a szobatársam ágya felé fordul… Nem, ő nem lehetett. Egy fasz ugyan, de mikor bemutattak egymásnak már elkönyvelt engem öribarinak…

De akkor ki lehetett és mi volt ezzel a célja?

***

Reggeli tornagyakorlat, egy újabb csodálatos tevékenység ezen a helyen. Ilyenkor még tök nyugodtan szoktam aludni a pihe-puha ágyamban, de nem, nekem most tornáznom kell a divatos maci nacimban.  Vagy ezer kör futás, fekvőtámasz és felülés után viszont jöhet egy frissítő zuhany.

Isteeeneeem, egyetlen egy  jó dolog ebben a helyben… Alaposan átdörzsölöm magam, hogy tiszta legyek majd elzárom a vizet, kinyúlok a törcsimért, a derekam köré tekerem és mikor szembe találkozom a tükörre felírt piros „ribanc” felirattal kedvem lenne össze törni szilánkokra a kicseszett tükröt… Azt hittem azaz üzenet csak egy sima hecc volt, egyestés szórakozás, de ez…

-Az meg mi a faszom ott a tükrön?- dörren rám valaki hirtelen hátulról, hiába látom, hogy egy felügyelő tanár, hátrafordulok és úgy nézek rá.

-Ez nem én voltam!- alig nyögöm ki a szavakat már karon ragadott és kifele kezdett húzni.

-Büdös kis szarházi, azt hiszed, hogy ezzel nagy gyerek leszel? – Ráncigál miközben szid, én meg fortyogok a dühtől. Valaki direktbe szopat, valaki még tudja, hogy mi miatt kerültem ide és most én lettem a játéka. Kurva élet.

-Dwain itt ez a kis köcsög, adj neki valami ruhát utána adj ki neki valami szaros munkát. –Szembetalálom magam azzal a férfival aki leszedte rólam a kopasz gyereket, és hiába néz ki ilyen jól, most annyira dühös vagyok, hogy egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy a szexiségével foglalkozzak.

-Mit csináltál? – Kérdi kuncogva miközben kezembe ad egy macinacit meg egy felsőt.

-Miközben zuhanyoztam valaki ráfirkált az egyik tükörre az a hústorony meg azt hitte én voltam. –Morgom neki rá se nézve.

-Oh… - Valami nem stimmel ezzel az Ózással, felpillantok rá. Furcsa, most vagy nem hisz nekem vagy nem tudom… - Mik vannak. – Csóválja a fejét miközben beterel egy szobába. – Itt át tudsz öltözni.

Amint kiment ledobom a törülközőm és felöltözöm.

Lélekben már felkészültem a WC pucolásra mikor kimentem hozzá. – És most mi lesz?

-Gyere utánam, kölyök. – Kacsint és kinyitja a ”tanári” ajtaját.


vicii2013. 01. 09. 22:10:24#24783
Karakter: James Anderson
Megjegyzés: (Raukonak)


 Lassan ébredek… a fejem hasogat, és minden tagom sajog… különösen a seggem. A francba… szisszenve túrok a hajamba és próbálok visszaemlékezni a tegnap estére, de minden homályos. Este meló után valami bárban kötöttem ki… rémlik, hogy egy belevaló pasinak hagytam, hogy felcsípjen… és a hátsóm állapotából ítélve kellemes éjszakám lehetett…
Nyögve nyitom ki a szemeimet, majd azzal a lendülettel be is csukom. Hogy én mennyire utálok másnaposan ébredni… kurva napfény… morogva cigi után nyúlok, és ahogy kitapogatom a komódon, magamhoz veszem a dobozt és rágyújtok egy szálra. Mélyet szívok a finom, mentolos rúdból, majd elégedetten fújom ki. Mindjárt jobb…
Morást hallok magam mellől. Meglepetten, összehúzott szemekkel nézek oldalra, és amit látok, egy kicsit sem tetszik. A tegnapi pasas fekszik mellettem, láthatóan elég szar állapotban van. Most ébredezik. Jesszus. Nem hiszem el, hogy részegen nem volt annyi eszem, hogy kidobjam dugás után.
- Héj... szia bébi...- duruzsolja arcos, elégedett hangon, mire megforgatom a szemeimet.
- Idefigyelj faszikám, két perced van, hogy összekapard magad és eltakarodj innen.- jelentem ki nem túl barátságos hangon. Meglepetten pislog rám, de gyorsan veszi a lapot, nyögve feltápászkodik és öltözködni kezd.
- Kurva...- morogja még utoljára roppant barátságosan. Nem veszem a fáradtságot, hogy megszólaljak, csak beintek neki, mikor végre lelép.-
Ezek után nyugodtan elszívom a cigimet az ágyban, majd nagy nehezen felkelek. A hányingerem legyűrve botorkálok a fürdőbe. Veszek egy gyors hideg zuhanyt, hogy magamhoz térjek, na meg le kéne mosnom magamról ezt a sok mocskot. Elnézve a testem elég vad éjszaka lehetett... kár, hogy nem emlékszem.
A zuhany után nem zavartatom magam, ledobom a törölközőt és pucéran indulok reggeli után, ami nem más, mint egy aszpirin egy pohár vízzel.
Tengődök egy darabig, felöltözök, tévét nézek és hangosan szenvedek. Aztán kénytelen vagyok összeszedni magam, mert ha nem érek be időben a melóba, a főnök szétrúgja a seggem. Így hát morogva elindulok, miközben próbálom ignorálni a fejfájást meg a hányingert. Sikertelenül.
Mikor beérek a szalonba, szó nélkül az asztalomhoz baktatok és megnézem az előjegyzési naplót. Hála az égnek csak délután van néhány ügyfelem, addig punnyadhatok.
- Valaki nagyon szét van csúszva ma reggel...- vigyorog a képembe Eddie, az egyik munkatársam.
- Hosszú volt az éjszaka.- vonom meg a vállam érdektelenül.
- Látom. De a mai még hosszabb lesz.- szélesedik ki a vigyora, én pedig felvonom a szemöldököm. - Szereztem jegyet a ma esti koncertre. Seth Tylor fog fellépni.- villant elő két jegyet, mire egy csapásra eltűnik a másnaposságom.
- Király! Ezek a koncertek oltáriak szoktak lenni!- pattanok fel élveteg vigyorral.
- Akkor benne vagy?- kérdi elégedetten.
- Itt dögöljek meg, ha nem!
 
*
 
Alkoholmámorban vonaglok a tömegben. A levegő forró,síkos testek ütődnek hozzám. Minden a zene ritmusára pulzál. Egy szexi, karcos hang üvölt körülöttem. Egy hihetetlenül zöld szempár szinte felperzsel, lángba borítja a testem, én pedig önkívületben táncolok neki, szinte csüngve a tekintetét, foglyul ejtve, hívogatva, csábítva...
A koncert véget ér, az elbódult rajongók megrohamozzák a sztárt, autogramért, az emberek szivárogni kezdenek. Kifulladva vetem le magam az egyik bárszékre, egy pohárka vodkakólát kortyolgatva.
Minden elcsendesedik, csak a zenekar halk motozása hallatszik, ahogy pakolnak el a színpadról. Megnyikordul mellettem egy szék, én pedig elégedett, számító mosollyal pillantok oldalra. Rendel magának, majd újra rám villannak azok a hihetetlenül zöld szemek.
- Hogy hívnak, cicus?- kérdi érzéki hangon, én pedig kacér tekintettel kortyolok még egyet az italomból.
- James Anderson.- válaszolom hetykén.
- James, csak nem rám vártál?- vonja fel a szemöldökét egy ragadozó vigyorával. Attól a bekebelező tekintettől teljesen beindulok.
- Talán.- vonok vállat ártatlan arccal. Negédes mosollyal fordulok felé, incselkedő, kéjenc tekintettel. - Az attól függ, mit szeretnél.- teszem hozzá kihívóan. Szinte látom a vadászösztönt fellobbanni a szemeiben.
- Egy vad és élvezetes éjszakát.- duruzsolja, kissé közelebb hajolva. Kiengedett hajamat félretűri, majd hozzám hajol, egészen közel. Forró leheletétől megborzongok.. majd a következő pillanatban magához ránt és vadul megszívja a nyakamat. Fogai a bőrömbe vájnak, fájdalom hullámzik végig rajtam, én pedig kéjesen nyögve döntöm oldalra a fejem, hogy jobban hozzám férhessen. Addig ficergek, mígnem lovagló pózba helyezkedem az ölében, ágyékomat ingerlően az övének dörgölve.
- Ezt már szeretem...- morran a nyakamba, majd a hajamba markolva rántja maga felé a feje. Ahogy ajkai az enyémre tapadnak, durván, keményen csókol meg, dominánsan, maga alá gyűrve a nyelvem, én pedig kéjesen nyögve hódolok be neki, vállaiba markolva, hevesen csókolva vissza. Eltávolodna, hogy levegő vegyen, és ez az a pillanat, amikor lecsapok. Utána kapok, vadul, dominánsan, durván harapva a szájába és élvezve a vér pikáns, fémes ízét... érzem, ahogy a csókba vigyorog.
- No lám... a kiscicából vadmacska lett...- duruzsolja, én pedig villanó tekintettel kanyarítom le ajkairól a rubint cseppeket. Keményen megmarkolja a seggem, én pedig perverz vigyorral, ölemet az övének dörgölve kezdem harapdálni a nyakát, majd lenyalogatni a kibuggyanó vért.
- Ha már itt tartunk... kérhetnék egy autogramot?- búgom a bőrébe, mire vigyorogva vesz elő egy tollat.
- Hova kéred?- vigyorog rám, mire kuncogva állok fel az öléből, rátámaszkodok a és egyszerűen letolom a gatyám.
- A seggemre.- csapok rá vigyorogva, még pucsítva is neki. Röhögve markolja meg a hátsóm, majd alá is írja, én pedig elégedetten húzom vissza a nacim. - Kösz csődör. Ezt holnap megmutatom a haveroknak.- kacsintok rá, majd hozzá hajolva csókot hintek a homlokára. - Remélem, még találkozunk.- susogom, majd se szó, se beszéd, sarkon fordulok és a kijárat felé veszem az irányt.
Még hallom, ahogy felháborodottan utánam kiált, de csak vigyorogva dobok neki csókot, aztán távozom. 


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).