Karakter: Yoshitaka Moriyama
Megjegyzés: (Timcsinek)
Egy újabb év és újabb embereket kell toborozni a csapatba, hogy minél többen legyünk és meg legyen a helyettes csapat, miután elmegyünk jó páran. Nem lesz egy kellemes menet főleg, hogy ebben az évben sok mindent teljesítenünk kell és Kasamatsu hajtani is fog minket. Nem akarja úgy elhagyni a sulit, hogy vereséget szenvedjünk akár kitől is. Ismerem már annyira.
Vannak, akik érdeklődnek a sportok iránt, de belőlük is faragni fogunk, mert nem mindegy, hogy ki kerül be a csapatunkba és ki fog minket helyettesíteni. A nézelődés közben viszont egy igen érdekes teremtés kerül a látóterembe. Hosszú Szőke haja van és az alakja is nagyon ámulatba ejtő. Kíváncsi vagyok, hogy milyen az arca.
- Ah, micsoda szép hölgy – szólok neki, de nem reagál. Nem hallja vajon, amit mondok, vagy mi van? Közelebb lépek hozzá és megérintem a vállát, amire felém fordul nekem meg majdnem elakad a lélegzetem. Nagyon csodálatos és egyszerűen annyira szép arca van. Szerelmes vagyok, azt hiszem. – Konnichiwa, szép lány, nem szeretnél a kosárcsapatunk hajrázó lánya lenni?
- É-én? – légyszi légyszi mondj igent. Jó lenne látni mindennap, ahogy a ugrál a pomponokkal és a mellei meg….. na jó. Jobb ha nem gondoljuk tovább a dolgokat. – Nem hiszem, hogy annyira jó lennék erre – még hogy jó? Szerintem tökéletesre sikeredne minden. Te jönnél hajrázni, én meg nem unatkoznék az edzéseken annyit és lenne ki után leskelődni.
- Oh, dehogynem. Szerintem… - nem bírom végig mondani a mondandómat, mert Kasamatsunak nagyon nem tetszik, hogy beszélgetek, mert egyből egy jobb egyenessel jutalmazzam meg a fejemet, amire feljajdulok, és úgy kezdem el dörzsölni a fejemet.
- Ne most csajozz idióta! – ilyenkor mindig olyan feszült. Neki is kéne egy csaj, hogy le tudja vezetni rajta a feszültséget testi mozgás alatt.
- Azt hiszem mennem kell, sajnálom… – basszus de gáz vagyok nem is tudom hogy hívják. Lehet ezzel kellett volna kezdeni az egészet?
- Kihara Yuzu – ahogy rebegteti a szempilláit menten elájulok rá. Hogy lehet valaki ennyire csodálatos?
- Kihara-chan… - ízlelgetem kicsit a nevét és próbálom jól az emlékezetembe vésni, mert ezt a nevet fogom mostantól a múzsámnak hívni.
- És… senpai? – és kíváncsi a nevemre. Ennél jobb nem lehet ez a nap… bár lehet, ha mondjuk megcsókolnál édes egyetlenem.
- Moriyama Yoshitaka, drága… áááá – már éppen csókolnám meg a kéz fejét, amikor a főnök már megint megjelenik és a fülemnél fogva ráncigál el. De miért? Hiszen most akadt egy lány, akit érdekelnék. Miért csinálja ezt velem? Pedig tudhatná, hogy olyan kevés van és fogadni mernék, hogy amint meglátja az ujjonc modellünket ő is érte lesz odáig meg vissza. Kapitány gonosz vagy!!!
~*~
Az edzés most eléggé érdekes kezdődik. Mikor mindenki megtudta, hogy Kise a kosárcsapatban fog játszani és ráadásul még modell is, az összes lány a lelátóról és az ajtóból figyelte az egész edzést. Kicsit szokatlan, mivel eddig nem volt ilyen. Kise még integetni is megpróbál, de erre Kasamatsu olyat levág neki is, hogy csak röhögni tudok. Legalább nem csak én kapom meg a mai adagomat, hanem ő is.
Az év első az edzése amúgy is elég rosszul szokott kezdődni főleg az elsősök számára mivel ők nem edzenek annyit nyáron, mint mi és el vannak szokva az aktív sporttól. A megszokott csapat külön edz Kisével együtt, mivel őt már láttuk játszani és tudjuk, hogy mennyire jó.
Az edzés nagyon kemény, de minden percét élvezem. Imádok kosarazni, bár a lányokat a lelátón ezerszer, de jobban imádom. Amikor akad egy kis szabad percem közöttük nézelődök és meg látom azt a lányt, akivel reggel találkoztam. Szeretnék neki integetni, de ekkor Kasamatsu mindig betalál egy talpassal.
- Moriyama-senpai! – hallom meg a kiabálást, amikor elindulunk ki a pályára futni levezetés képpen, hogy meg mozgassuk a tagjainkat, na meg egy kis keményebb edzés. Ám a hang, amit meghallok százszor szebb és ezer közül is felismerném. Az én egyetlen Kihara-chanom.
Felé figyelek, és már éppen köszönnék is, de ekkor nekem jönnek és úgy esek orra, ahogy az meg van írva, de még szerencse, hogy jó az egyensúly érzékem és vissza nyerem. Fussunk akkor inkább csak simán tovább.
Olyan jó lenne látni még a mai nap folyamán, lehet meg kéne várni, mert akkor legalább senki sem fog tudni félbe szakítani minket. Ohhhh. Igen ez lesz a legtökéletesebb, bár meg vagyok lepődve, hogy nem Kise tetszik neki, hiszen az összes csaj őt imádja. Mondtam is neki ma, hogy passzoljon már át párat, ha már nem kell neki egyik se. Akkor ki tudom faggatni a kicsikét és talán, ha tetszek neki, akkor még egy csókot is lophatok tőle… az lenne a világ legszebb dolga.
Már egy ideje várok és a padon ülök, amikor látom megjelenni az én édes szőke hajú hercegnőmet.
- Kihara-chan. – szólok neki oda, mire rám kapja a tekintetét és mintha kicsit elpirulna, amikor meglát.
- Moriyama-senpai, hogy kerülsz ide? – kérdezi meg közelebb lépve, de mosolyogva és a távolságot megtartva.
- Nem akartam, hogy egy ilyen gyönyörű szépségnek baja legyen és megvártalak, hogy elkísérjelek. – mondom neki vigyorogva és a kezét meg fogva adok rá egy édes csókot, amire teljesen elvörösödik és elfordítja a fejét.
Olyan kis cukor falat… Tényleg mindjárt fel fogom zabálni. Az a pír az arcán egyenesen, mintha odafestették volna őket…
- Ohh. Köszönöm, de nem vagyok én olyan szép, amilyennek nézel. – fordul el kicsit, mintha szégyellős lenne, de nem hiszem.
- Pedig így van és ebben a legjobban, csak én tudom eldönteni. – húzom ki magam büszkén. – Most pedig haza foglak kísérni Kihara-chan, ha megengeded. Nem szeretném, ha bármi bajod esne és én megfoglak védeni. – jelentem ki halálosan komolyan…
Ám a semmiből olyan zaj keletkezik, amire megugrok, és pár centit közeledek is Kihara-chan felé, aki annyira nem ijedt meg, mert gondolom látta, mi történt és csak mosolyog rajtam. Én viszont mentve a helyzetet emelem fel a karjaimat és köré próbálom irányítani.
- Ne félj Kihara-chan én megvédelek legyen bármi is az. – mondom neki, bár kicsit a hangomból is érződik, hogy nagyon megijedtem, mert nem számítottam rá.
Kezét emeli a szája elé és úgy kezd el kuncogni, miközben apró vállai is megrázkódnak kicsit a nevetéstől, amire zavaromba, csak a tarkómat kezdem el vakarni.
- Olyan aranyos vagy Moriyama-senpai. – jegyzi meg én meg legszívesebben elsüllyednék szégyenembe. Hogy lehetek ekkora szerencsétlen. Tuti, hogy ezek után nem akar majd többet beszélgetni se velem.
- Meg béna. – jegyzem meg, kicsit szomorkásabban, amire egyből abba hagyja a nevetést és úgy néz rám riadt tekintetekkel.
- Ne haragudj nem akartalak megbántani. Nem vagy béna szerintem egyáltalán. Sőt inkább nagyon is vicces. – hogy mi van? Biztos, hogy jól hallok? Én vagyok vicces és még ő nem akart megbántani? Most hol vagyok? Melyik univerzumba? Általában ilyenkor már itt szoktak hagyni a lányok és mennek tovább.
- Mond csak, te igazi vagy? – kérdezem meg és megemelem a haját, hogy nézzem, nincs-e egy kis rejtett retesz valahol, hogy lássam, csak irányítják, de csak elhessegeti a kezemet.
- Teljes mértékben igazi vagyok. – mosolyog rám és egyből visszatér a jó kedvem.
Remélem, hogy ez a lány ilyen is fog maradni, mert komolyan egy álomvilágban érzem magam, ahol a valaha élt legszebb álomba csöppentem bele.
|
