Olyan szép idõ van!
El is döntöm, hogy a parkba megyek, Yukiónak valami dolga van úgyis. A többiek meg most tanulnak, mert lesz holnap valami dolgozat. Majd ha hazaérek átnézem… most nem érdekel a téma, csak sétálni akarok és érezni, hogy végre nyugalom van. Sehol senki, akit ellenségként kellene kezelnem, minden tökéletesen nyugodt.

Ahogy meglátom a fagyis kocsit, elindulok arrafelé, mert jól esne egy kis hûsítõ,és meg is szerzem egy vaníliûs jégkrém formájában. Épp élvezkedek, amikor…
- Jii-san még egyet - hallok meg egy túlzottan is ismerõs hangot. De az… az nem lehet! Vagy mégis? Odafordulok, és rájövök, de, lehet.
 - Thhe - mutatok rá jégkrémevés közben, és még mindig nem hiszem el. Pedig itt áll elõttem, de az nem lehet, nem? - Én – jegyzi meg unottan.
 - Te, hogy kerülsz ide?! – vonom rögtön kérdõre.
- Fagylaltozom.
- Ne szórakozz – morranok rá! Még hülyének is néz?!
- Pedig azt teszem. Meghívjalak, otouto? - kérdezi idegesítõen jókedvûen.
- Hogyne, pont olyan puszi pajtások vagyunk, hogy elfogadok tõled bármit is!
- Ha nem, hát nem. De a te problémád, hogy kihagyod ezt a nagyszerû lehetõséget, mikor is felajánlok valamit.
- Teljes lelkiismeret furdalásom lesz – mondom idegesen.  – Felvilágosítalak, hogy ugyanolyan jól fogok ettõl aludni, mint elõzõ este. De ne térj el a témától… mért is vagy itt?
- Ennyire hiányoztam? – vigyorog rám már teljesen elõttem állva. Arcom ujjai között, körmei a számat érintik.
-  Hagyjál – lököm el magamtól. – Nem kell a balhé.
Idióta. Mit simogat itt a park közepén? Egyébként se tegye, de itt pláne ne.
- Kár, pedig jót szórakozhattunk volna.
- Ne tegyél kétértelmû megjegyzéseket – szólítom fel idegesen. Ne beszéljen ilyen furcsán!
- Nem teszek. Sajnos tényleg nem kenhetem fel veled az aszfaltot, pedig úgy hallanám fájó kiáltásaidat és nézném vértõl tocsogó és síró cuki pofidat – lép megint közelebb és a hajamba simít, amitõl furcsa érzés kerít hatalmába… mintha jól esett volna. De inkább ellépek tõle.
 - Barom. Ha meg vagy szorítva így jártál engem nem érdekel. De elõre beközlöm, ha bármelyik ismerõsömnek haja szála is meggörbül, téged veszlek elõ leghamarabb - fenyegetem meg. Nem kell a balhé, de ha a barátaimat bántja akárhol kiállok vele és ismét legyõzöm!
- Mekkora megtiszteltetés, hogy ilyen elõkelõ helyen állok a személyes listádon - jegyzi meg. – Komolyan még bóknak veszem. De legnagyobb örömömre most itt hagylak, nincs egész nap idõm rád.
- Elhiheted, hogy nekem sem – morranok rá és lépek is el, de elkapja a csuklómat, és visszaránt. A mellkasának csapódok, de ami jobban felkavar az az, hogy kapok a számra egy puszit.
A SZÁMRA!
- Mi volt ez?! – vonom azonnal kérdõre.
- Gehennai köszönés, otouto, jobb, ha megjegyzed – jegyzi még meg és elillan.
Megkövülten állok, majd meghallom a fagyiárus hangját.
- A csokisat nem fizette ki - morogja.
Zavartan túrok a zsebembe apró után kutatva, majd a megfelelõ összeget kidobom a pultjára és elindulok a kolihoz. Fenének sincs kedve már a parkban mókázni, beszélni akarok Yukióval, hogy mit tud errõl az egészrõl.

* * *

- Megjöttem, Nii-san - szól be a szobába Yukio, majd meglát, ahogy az ágyon ülök törökülésben. - Mi történt?
Leveszi a kabátot és mellém ül.
- Találkoztam ma valakivel.
- Mégis ki lehetett, akitõl ennyire magadba zuhantál? - kérdezi kedveskedve.
- Amaiom. - Ahogy kimondom, õ is elkomorodik, és felsóhajt. - Tudsz valamit?
- Pletykákat hallottam, hogy megjelent ismét, de nem gondoltam, hogy ez lesz. Holnap…
Ki sem tudja mondani, már halljuk a kiabálást kintrõl, ami a mi drága igazgatónkhoz tartozik és minket keres. Kisietünk, hiszen akármi történhetett.
- Mi történt? - kérdezi Yukio azonnal, de ekkor kilép mögüle Amaimon és rögtön mindketten védekezõ állást veszünk fel.
- Ugyan, ugyan, erre semmi szükség - int le minket gondtalan hangon Mephisto. - Emlékeztek, miért kaptatok külön kollégiumot tõlem? - kérdezi.
- Mert nii-san démoni vére akár eszélyes is lehetett volna - mondja Yukio.
- Akkor nem kell magyaráznom, hogy õ miért kerül nálatok elszállásolásra, igaz?
- KI?! - kérdezzük egyszerre, de ahogy Amaiomon arcán vigyor terül szét, én már meg is kaptam a válaszaimat és nem örülök egyiknek sem.
- Amaimon mostantól az iskolába fog járni, Rin osztálytársaként a délutáni iskolában és itt fog lakni nálatok, hiszen az õ démoni ereje is veszélyt jelenthet.
- Elmagyarázná, hogy mi folyik itt, igazgató úr? Mi szükség van arra, hogy az egyik Herceg az iskolába járjon és ördögûzést tanuljon? Nem furcsa ez? - teszi fel Yukio a teljesen jogos kérdéseket, de a válaszok már megint nyugtalanítóak és idegesítõek.
- Ha elfelejtetted volna, Okumura-kun, a testvéred is a hercegek egyike és õ is ördögûzést tanul. Csupán annyi a válasz, hogy Amaimon belátta, mennyivel erõsebbek is vagyunk, mint a Sátán, és beállt a jó oldalra. A gyõztes oldalra - néz mélyen a szemembe Mephisto. Nyelnem is kell egyet.
- Ha nem ide kerül, akkor máshova helyezi el, igaz? Másik kollégiumba?
- Igen - feleli kérdésemre Mephisto.
- Akkor itt marad.  -  Yukio meglepett kérdésére, miszerint ezt mégis hogy képzelem, egyszerû választ adok. - Ha máshol van, akár bánthatja is a többieket. Itt legalább szem elõtt vamn és meg tudjuk fékezni. - Amaimon szemébe nézve folytatom. - Nekem legalábbis sikerült már legyõzni, nem gondlom, hogy baj lehet legközelebb is.
A tekintete szinte lángol, én viszont nem várok választ, elindulok vissza a szobába. Most, hogy még idegesebb vagyok, nem fogok tudni még annyira sem figyelni az anyagra, mintha alapból nyugodt lennék.
A parkban történtek után nem örülök, hogy itt van, de akkor már inkább engem zaklasson, mint mást.

Yukio alig tíz perccel késõbb jön be és közli, hogy ismét el kell szaladnia valamiért, de siet nagyon, ne csináljak bajt és ne vegyek tudomást Amaimonról.
Ami ment is amíg be nem jött a szobába, és ledobta magát mellém az ágyra, megzavarva, hogy tanuljak. Pláne mikor elkapja a derekam, leránt és megint gehennai üdvözlésben részesít.
Morogva tolom el magamtól, és kifejezetten idegesít is, de tagadni felesleges, hogy picit jól is esik az ajkai érintése.
Mármint persze, hogy nem!
- Tanulni jöttél, nem? Akkor figyelj - hajolok picit közelebb a könyvvel együtt és elkezdem eki mutogatni, hogy holnap mibõl felelünk. De hamar feltûnik, hogy nem a könyvet nézi. - Mit nézel? Valami az arcomra ragadt? Rizs? - Elhajolva kezdem törölgetni az arcom. Vagy rizs, vagy jégkrém… mindig ilyesmi ragad rám!