|
|
Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Geneviev | 2013. 08. 03. 23:23:21 | #26677 |
Karakter: Derek Hale
Megjegyzés: ~ Idiótámnak
- De esküszöm, hogy itt volt a test. Jött a szarvas, elejtettem az inhalátort – hallom meg a közelben a tegnap esti fiú hangot, akit megharapott az Alfa. Nem értem, miért… gyenge kis senki, nem sok értelme volt átváltoztatni.
- Lehet a gyilkos visszajött érte – mondja a másik srác. Laura… Ezek komolyan azt hiszik, hogy majd itt fogom hagyni a testvéremet, hogy rátaláljon egy halom idióta ember? Ja, nem, bocsánat, úgy gondolják, hogy az Alfa jött vissza érte. Kicsit felhúzom a szemöldökömet, és elfintorodok: miért vinne el valaki – még ha az a valaki vérfarkas is – egy holttestet, amit már egyszer lerakott valahová, főleg, hogy a test másik része már megvan. Tinédzserek…
- Ha el is vitte, remélem az inhalátort nem. Az a cucc nem kis pénz – mormolja a megharapott idióta, pont, mikor oda érek a közelükbe. Egy halott nem jelent nekik semmit, bezzeg egy inhalátor… Furcsa felfogása van a fontossági sorrendről. Ráadásul tényleg egy totális idióta, még azt sem veszi észre, ha valaki éppen azon gondolkozik, hogy hány féleképpen lehetne leszedni azt az idióta fejét a nyakáról. Bezzeg a másik…! Na, ő már tudhat valamit, szívveréséből ítélve nem csak észrevett, hanem még meg is rémítettem. Én? Megrémíteni bárkit is? Ugyan!
- Scott! – figyelmezteti a barátját, aki azonnal fölpillant az inhalátora kereséséből, és az ő szíve is gyorsabb iramra kezd. Ennyire ijesztő volnék? Helyes!
- Mit csináltok itt? – kérdezem, mintha nem tudnám, mi a francért vannak itt. Azért, mert hullagyalázást akartak végrehajtani, illetve meg akarták keresni a srác inhalátorát, ami nem mellesleg, itt van a zsebemben. – Ez magán terület! – jelentem ki, ha esetleg nem tudnák.
- Ömm… bocs haver, nem tudtuk. – Hát persze.
- Mi csak kerestünk valamit – mondja a megharapott. Igazán? Rendben, akkor visszakapod, ami a tiéd, de tünés! Beledobom a kezébe, majd köszönetet nem várva, hátat fordítok nekik. Na, takarodjatok!
Még hallom, ahogyan az okosabbik felkiált, hogy tudja, ki vagyok, de nem érdekel ezredjére is ez a felismerés, így inkább másra figyelek. Mondjuk az Alfára, akit most egyáltalán nem érzek, még a messzeségben sem.
---*---*---*---
Közeledik a telihold. Az Alfát sehol nem találom, a kölyök pedig még mindig nem jött rá, hogy van egy szőrös kis problémája. Bezzeg a másik! Az egyből rájött, hogy vérfarkas lett a srác. Miért is nem őt harapta meg az Alfa? Vele sokkal kevesebb gondom lenne, nem lenne olyan idióta, hogy teliholdkor elmegy egy emberekkel teli buliba, csak hogy össze tudjon jönni egy libával. Egy libával, aki nem mellesleg egy Argent-lány, tehát a vérfarkasok ellensége. Idióta.
Hogy megakadályozzak egy katasztrófát, én is elmegyek a buliba, nem mintha nem kívánnám a hátam közepére. Soha nem jártam ilyen helyekre, nem is akartam, és nem most fogok elkezdeni. Elmegyek, elvonszolom azt a kölyköt, megakadályozom, hogy gyilkos legyen, aztán húzunk is innen.
Mikor egy kiskölyök nekem ütközik, elcsodálkozom, hogy nem lát engem, de mikor rájövök, hogy kicsoda nézett engem levegőnek, már értem a dolgot. Nem háborodok föl, van nagyobb dolgom is, így egyből a közepébe vágok.
- Hol a haverod?
- Derek Hale… - Okos fiú, de köszönöm, a saját nevemet tudom. A haverodét már szintén tudom, szóval őt sem, és magadat sem kell bemutatnod, szóval inkább válaszolj a kérdésemre. Kérlek. Persze, ezt ki nem mondanám, de általában elég egy csúnya nézés, és az emberek nagy része rohan, hogy teljesítse kérésemet. Úgy tűnik, most találtam egy kivételt, hip-hip-hurrá…
- Nem tudom, nem vagyok hozzánőve. – Hát persze. Én meg nem vagyok csúnya, gonosz vérfarkas. Ha nem tudnám amúgy is, heves szívverése mutatja füllentését, én meg utálom, ha hazudnak nekem, azt meg főleg, ha húzzák az időmet, szóval szép kulturáltan lemorgom a fejét.
- Az ő érdekében, jobb, ha közlöd, Stiles! – fenyegetem nem éppen üresen, pólójával közel rántva magamhoz. Erre ez az idióta nem egy teljesen lényegtelen információn akad fönt?!
- Honnan tudod a nevem? – Csak egy szúrós nézés, és máris dalol a madárka. - Jójóoké… Scott már nincs itt, hazament és… - Aha. Akkor csak az asztrális kivetülése robog át az emberek közt, az Argent-lánnyal maga mellett, igaz? Már nem is kérdezek semmit ettől az idiótától, de azért csak beszél tovább, pillantásom hatására. Pofa. Be. - Jéh, visszajöttek… de érdekes – nyögi ki magából, de már engedem is el. Van jobb dolgom is ennél a nem normális idiótánál, mondjuk egy újonnan megharapott vérfarkas, aki most húzott el, remélhetőleg egy biztonságos helyre, illetve az ő vadász csaja.
Tiszta Rómeó és Júlia.
Tiszta Én és Kate.
---*---*---*---
Az első telihold szerencsésen eltelt, kivéve azt az aprócska kis malőrt, mikor Scott kezét imádottjának drága apucija egy édes kis nyilacskával szúrta át, csak úgy, merő kedvességből. Istenem, ekkora hülyét, mint ez a gyerek. Komolyan, az Alfának csak erre a srácra jutotta?! Én, ha muszáj lett volna se haraptam volna meg. És még ő vont kérdőre, hogy miért haraptam meg. Pff… nekem nem kellett volna ilyen nyűg a nyakamra, még hogy én haraptam meg…
De szerencsésen elmagyaráztam neki a dolgokat, az viszont már más kérdés, hogy mennyire mentek bele a dolgok abba a csökött kis agyába. Sajnos, nem érzem úgy, hogy sikeresen átmentek volna a dolgok, de megtettem, amit tudtam. Kár, hogy immár nekem kell figyelnem erre a baromra, mert a végén még megöletné magát. Elég farkas halt már meg, nem kell még egy, még ha azt az egyet legszívesebben én magam filézném ki azzal együtt, aki ezt tette vele.
Sajnálatos módon közben az is kiderült, hogy ez még idiótább, mint gondoltam volna. Képes, és újonnan megharapott vérfarkasként lacrosst játszik. Hát normális ez?! Nem! Istenem, miért versz ezzel a sráccal?! Akit ráadásul hiába fenyegetek, hiába nevelek, nem hallgat rám, ahogy a barátja, Stiles sem, mert a srác eszement, nem törődöm módon, csak azért, hogy imponáljon a csajának, játszik a meccsen. A végén meg csodálkozik, hogy úgy kell bemenekülnie a pályáról az öltözőbe, hogy ne támadjon meg senkit. Bahh…
Idő közben meg még Laura holttestét is megtalálta a két kalandor, és ahelyett, hogy hagyták volna eltemetve, rám kenték az egészet, hogy én öltem meg szeretett testvéremet. Még jó, hogy ameddig be voltam zárva, sikerült lenyugodnom, különben azt a két idiótát a szabadulásom első pillanatában kiféléztem volna. Nem hiszem el, hogy túlélték eddig majdnem épen, valószínűleg csak a fene nagy szerencséjüknek köszönhették eddig azt, hogy mindenki sikeresen kibírta őket úgy, hogy nem ölte meg őket. Én csak rövid ideje „ismerem” őket, és már a földön akarom látni a beleikkel megfojtva őket.
De nyugi van, semmi vész!
Nem vagyok ideges, de tényleg!
Scott segítséget kér tőlem, meg is adom, ám mintha meg sem hallaná, amit mondok, csak megy folyton a saját feje után. Mindig a két fiú nyomában kell lennem, hogy ne történjen semmi probléma, amit elég nehéz megakadályoznom, tekintve, hogy túlságosan könnyedén mennek bele minden olyan butaságba, ami a végén teljes biztonsággal mondható, hogy szörnyűségbe torkollna.
Köszönetet persze nem kapok, csak engedetlenséget, kiabálást, és kibeszélést.
Hát ez szuper. Ezért érdemes élni!
Pláne azért, hogy a tűzeset utáni első találkozásom Kate-tel egy szép kis lövést okoz a karomba. Valami lehet a lőszerben, ugyanis a sebem nem gyógyul, hanem ég, mint a franc. Farkasölőfű. Ez már teljesen biztos.
Egyetlen lehetőségem van a túlélésre, mégpedig a fiúk segítsége. Nem szívesen megyek hozzájuk, de nincs más lehetőségem. Erre a következtetésre is csak a lövés utáni másnap délután jövök rá, és mivel tudom, hogy ilyenkor még az iskolában vannak, oda próbálom vonszolni magamat. Alig állok már lábamon, de végül nagy nehezen sikerül megtalálnom őket.
Vagyis nem, mert csak az Argent lány hangját hallom, ami azt mondja, hogy Scott rögtön suli után ott lesz nála, de aztán a csengő éles berregése megakadályoz a további hallgatózásban. Rosszul vagyok, fáj a fejem, fáj mindenem, hányingerem van, úgy érzem, mindjárt összeesek, ráadásul az, aki segíteni tudna, az ellenség egyik tagjával hetyeg, amit miattam ezer százalék, hogy nem halasztana el. Hát persze, hogy nem… Gratulálok, Scott!
Még szerencse, hogy ide jár a másik idióta is, akinek sikerül pont nem elütnie engem rozzant kocsijával. Most még azt sem élném túl, szerintem. Főleg, hogy már ennyitől is összeesek, miközben megyek át az úttesten. Gyűlölök ilyen gyengének lenni! Gyűlölök!
A fogadtatás olyan szívélyes, mint amit vártam tőlük.
- Mi a francot keresel itt?! – Én is örülök neked, Scott, hidd el. De nincs más lehetőségem, az a ribanc meglőtt. Ezt el is mondom egyetlen szóban, mire a másik jómadár is megszólal végre.
- Nem néz ki túl jól, tesó! – Köszönöm, hogy felvilágosítottál. Úgy tűnik, nem csak úgy érzem magam, mint akit lelőtt egy kurva, hanem úgy is nézek ki. Visszavágásra viszont nem telik, örülök, hogy a gondolataim nem kalandoznak el zavarosabb régiók felé, így inkább a kicsit normálisabb hozzászólóra fordítom ismét a figyelmemet.
- Miért nem gyógyulsz? – Elmondom neki, hogy nem megy, mire egy szuper jó jövőbeni lehetőséggel kecsegtet engem. – Várj, várj, várj! Szóval erre mondta, hogy 48 órát ad! – mondja rájőve valamire.
- Mi? – kérdezek vissza megrémülve, egyben csodálkozva. Mégis ki a franc mondott neki ilyet, és mikor?! – Ki mondta a negyvennyolc órát?
- A nő, aki rád lőtt – válaszolja teljes természetességgel. Csak azért nem morranok rá, mert annyira elönt a fájdalom, hogy semmi másra nem vagyok képes, csak visszafogni szenvedő kiáltásaimat, megfeszítve ezzel egész testemet. Már nincs sok időm akkor.
Hangos dudaszó teszi még nehezebbé a dolgom, hiszen a lövedékben levő különleges adalékanyag, valószínűleg farkasölőfű miatt testemet alig bírom visszafogni, hogy ne változzon át azonnal farkas alakba, így hallásom még érzékenyebb, mint amúgy. Pluszban még rájön egy mini-vita Scottal, és kész is a totális fejfájással egybekötött dühroham.
Félig éberen érzem már csak, hogy ketten megfognak, és valahová elcipelnek, de az a kis idő, amíg eljutunk A pontból B pontba, teljesen kiesik. Talán jobb is, ugyanis mikor magamhoz térek, ott ücsörgök Stiles kocsinak csúfolt roncsában, miközben az a szerencsétlen csak úgy ontja magából a szidalmakat halkan, és kevésbé halkan. Szuper. Csodálatos.
Mindig is egy ilyen bombabiztos tervről, erőteljes segítőről álmodoztam, ami, és aki képes megmenteni.
A francba!
|
| Mora | 2013. 01. 03. 16:39:27 | #24739 |
 Karakter: Genim "Stiles" Stilinski
Megjegyzés: (Sourwolf-omnak)
- Te ezt komolyan gondolod? – kérdezi Scott, már vagy ötödszörre, mióta elindultunk tőlük.
- Te rinyálsz folyton, hogy nem történik semmi a városban! – vigyorgok rá, és az elemlámpát megragadva, elhúzok mellette az erdő felé.
Tényleg nem sok izgalmas dolog történik Beacon Hills-ben, így amint meghallottam a rendőrségi csatornán, hogy találtak egy hullát – ráadásul csak a felét -, azonnal szólnom kellett Scottnak. Ugyan kivel keressen az ember fél testeket, ha nem a legjobb haverjával? Persze neki biztos lennének jobb ötletei egy barátság ápolására, de nem mondhatja, hogy ez nem izgalmas.
- De aludni akartam a holnapi edzés előtt. – Úgy tűnik mégse unja még az akadékoskodást, de ez rossz duma, mindketten tudjuk.
- Helyes, végtére is kimerítő a kispadon gubbasztani – vágok vissza, egyre mélyebbre hatolva az erdőben. Ő pedig minden kelletlensége ellenére követ, szóval elégedett lehetek.
- Nem, mert idén én is játszani fogok, méghozzá az élvonalban!
Nem röhögöm ki… az ember olyat nem tesz a legjobb barátjával… Talán csak egy picit.
- Ejha, ezt nevezem – szélesedik ki a vigyorom. – Jó ha az embernek vannak álmai, még akkor is, ha teljesen irreálisak.
Erre már nincs mit mondania, csak felhorkant, majd témát vált.
- Melyik felét keressük a testnek? – teszi fel a tökéletesen jogos, és általam hallani nem akart kérdést.
- Hát… erre nem gondoltam – vallom be töredelmesen. Ezt ugyanis nem közölték a rendőrségi csatornán, valószínűleg helyszíni instrukcióként reklámozták inkább.
- Éssööö… mi van, ha az, aki megölte a lányt, az még itt ólálkodik? – Na már Scott, ki törődik ilyen apróságokkal? Jobban leköt, hogy ne csússzak vissza az avarral borított lejtőn, amin éppen felfelé igyekszünk.
- Erre sem gondoltam! – felelem végül, némi szünet után.
- Megnyugtató, hogy ennyire fölkészült vagy a kutatással kapcsolatban – ironizál barátom, én pedig vállat vonva kapaszkodok feljebb.
- Igen, tudom… - nevetek fel halkan, majd hasra vágom magam az emelkedő tetején, és megvárom, míg szív egyet az inhalálójából, és mellém hasal. Ekkor gyorsan felpattanok, és rohanni kezdek a távolban villódzó elemlámpások felé.
Arra lehet valahol a test, és ha odaérünk, talán előbb találjuk meg, mint apámék…
- Wááááh! – szolidan dobhártyaszaggató kiáltással, és némi elegáns vergődéssel landolok a földön, ahogy az egyik rendőrkutya a frászt hozza rám.
- Ne mozdulj! – utasít az ebet tartó rendőr, de rögtön utána egy másik hang is felharsan, ami túlontúl ismerős.
- Nyugi, nyugi! Ez a kis bűnöző az enyém!
- Eee…ömm.. apa, hogy vagy? – pillantok rá szülőmre, mikor újra kapok levegőt.
- Mond, te lehallgatod az összes hívásomat?
- Dehogy… - vágom rá, majd pár pillanat múlva, hozzáteszem: - Az unalmasakat nem.
- És hol az állandó bűntársad? – sóhajt fel lemondóan. Ömm… hol is? Úgy tűnik előnyére fordította, hogy lemaradt, és elrejtőzött.
- Scott? Ő nincs itt – vágom rá gyorsan. – Azt mondta aludni akar, mert holnap suli.
Mivel nem jön elő a hívásra, apa úgy dönt hisz nekem, és elkezd visszaterelgetni a kocsihoz. Azt hiszem vár rám egy alapos beszélgetés a magánszféra megsértéséről…
***
Szerencsére Scott másnap normálisan jön suliba, szóval hazatalált egyedül is. Bár azt mondja, hogy megharapta egy farkas, ami nem kicsit hangzik abszurdnak. Farkas? Beacon Hills-ben? Jó, hogy nem rögtön a chupacabra!
Bár amit levág lacrosse közben, az azért nem semmi, mit sem szólva arról, hogy szerinte kiélesedett a hallása, ésatöbbi…
- Tudom ám mi bajod van!- jelentem ki nagy komolyan, mikor délután az erdőben keressük a hullát, amibe belebotlott az éjjel. – Ez fertőzés!
- Fertőzés?
- Beeeezony, és nagyon komoly! – Hatásszünetet tartok, majd még mindig vigyor nélkül nyögöm be a diagnózist. – Likantrópia!
- Likantrópia? Az mi? Súlyos?
Ne már Scott, nem nézel TV-t? Még a suliba is téma, a tvájnyál óta.
- Igen, nagyon súlyos, de csak egyszer havonta. Tudod, teliholdkor! – Mikor így se esik le neki, felvonyítok. Erre már kapcsol, és röhögve lök mellkason.
- Ne hülyülj már!
- Jó, oké, csak viccelek – vigyorgok rá. – De ha technika órán látod, hogy ész nélkül olvasztom az ezüstöt, az azért lesz, mert pénteken telihold van.
Hirtelen torpan meg, figyelmen kívül hagyva a megjegyzésemet, és a földet kezdi vizsgálni, ahol nem látszik semmi.
- De esküszöm, hogy itt volt a test. Jött a szarvas, elejtettem az inhalátort – jelenti ki, de hiába nézelődök, már biztos nincs itt.
- Lehet a gyilkos visszajött érte – jegyzem meg. Ha apámék találták volna meg, már tudnék róla. Megvan az előnye annak, ha a sheriff fia vagy.
- Ha el is vitte, remélem az inhalátort nem. Az a cucc nem kis pénz – mormolja, és leguggolva áll neki keresni, én azonban mozgásra leszek figyelmes a szemem sarkából, így oda kapom a pillantásom.
Csak az ütő áll meg bennem a feketébe öltözött alakot látva, nem vészes… túlélem, asszem.
- Scott! – bököm meg haverom, aki talpra állva sorol be mellém, mikor szintén észreveszi a jövevényt.
- Mit csináltok itt? – érkezik nem túl kedves hangnemben a kérdés. Fúúú de ismerős… Válaszra azonban egyikünknek se futja, mégse közölhetjük, hogy egy fél embert keresünk. – Ez magán terület! – Nincs jó kedve, ezt a savanyúságot…
- Ömm… bocs haver, nem tudtuk – bököm ki végül.
- Mi csak kerestünk valamit – száll be Scott is, mire a másik a kezébe dobja az inhalálóját, majd hátat fordítva, szó nélkül elsétál. Bazz… már tudom ki ez!
- Na jó, gyere tesó, menj… kezdi Scott, de elé pattanva állítom meg, és a szavába vágva osztom meg vele a felfedezésem.
- Haver, tudod ki volt ez? – Naná, hogy nem… - Derek Hale! Nem emlékszel rá? Pár évvel idősebb nálunk, tíz éve halt meg az egész családja egy tűzben.
Emlékszem arra az esetre nagyon jól, apa azóta se nyugodott meg teljesen az ügy miatt, mert nem tudni, hogy szándékos volt e, vagy sem. Scottot azonban nem izgatja különösen a dolog, és megy is tovább.
Az elkövetkező napokban meg aztán pláne nem sok minden izgatja, aminek nincs köze az új lányhoz, Alisonhoz, vagy a lacrosse-hoz. Félre ne értsen senki, örülök a sikereinek, de túlzottan hihetetlen, amiket produkálni tud.
Mint például a selejtező közben… Olyan mutatványokat csinál a pályán, hogy sajnos kezdem úgy érezni, annyira nem is volt jó poén a vérfarkasos dumám. Főleg, hogy reggel megtudtam a testen talált szőr elemzését, apám hívásából. Farkas szőr… Na ne!
Scottot nem izgatja, és mivel rám se bagózik azután, hogy bekerült a csapatba, egyedül állok neki kutatni, és le se fekszem egész éjszaka. Pénteken pedig már biztos vagyok benne, hogy a legjobb barátommal gáz van… nem is kicsi… Sokkal inkább szőrős, nagyfogú, életveszélyes gáz…
Na ezt viszont nem kellett volna megpróbálnom közölni vele, ahogy azt se, hogy jobb ha ma este nem megy buliba, és távol marad Alisontól. Eskü, sose tojtam még be annyira, mint mikor a legjobb barátom felkent a falra.
Ne próbálja ki otthon senki, kellemetlen mutatvány, és bár még azelőtt észbekapott, hogy behúzott volna, és bocsánatot is kért, beletelik jó pár percbe, hogy magamhoz térjek a távozása után. A székem hátulján díszelgő karomnyomok pedig a sejtésemet támasztják alá.
Felettébb problémás estének nézünk elébe… Milyen barát lennék viszont, ha nem állnék mellette este, mikor szüksége lesz rám?
***
Máskor biztos élveznék egy ilyen bulit, de most nem tudom megállni, hogy aggódó pillantásokkal ne bombázzam Scottot, aki teljesen el van veszve Alisonban. Mármint a nézésében… Meg tánc, tapi, és… bamm… Jól nekikoppanok valakinek, aki úgy tűnik nem spórol az edzésre szánt idővel, mert kemény mint a tölgy az udvarunkon.
Egyszer nekiszaladtam kiskoromban, és ütős élmény volt, meg kell hagy…ni…
Gondolatmenetem teljesen megakad, mikor orromat dörzsölve nézek fel a helyváltoztató életmódot folytató fafélére, és kiderül róla, hogy még ismerem is.
- Hol a haverod? – Bele a közepébe…
- Derek Hale… - nyelek egy nagyot, majd igyekszem összekaparni szétzilált gondolataim. – Nem tudom, nem vagyok hozzánőve – füllentem, mert bár nem tudom mi dolga Scottal, úgy érzem barátom nem köszönné meg, ha kiadnám.
- Az ő érdekében, jobb ha közlöd, Stiles! – morranja a képembe, ahogy a felsőmet elölről megragadva közelebb húz magához. Na jó, ha Scott ijesztő volt a múltkor, akkor ő most… ehhh?
- Honnan tudod a nevem? – akadok fel azon, aminek perpill a legkevésbé kéne zavarnia. Nem felel, csak fenyegetően összehúzza a szemét. – Jójóoké… Scott már nincs itt, hazament és…
Ebben a pillanatban az emlegetett szamár jelenik meg a láthatáron ismét, Alisonnal karöltve, de persze minket nem vesznek észre. Mást se zavar, hogy éppen milyen helyzetben vagyok…reeeeemek.
Derek is észreveszi őket, és nem túl kedves pillantásban részesít.
- Jéh, visszajöttek… de érdekes – nyekkenem, de nagyjából azzal egy időben, hogy elenged végre, Scott magára hagyja Alisont, és sietősen a kocsijához rohanva, elhajt. Mi a…? Azt hiszem baj van… mááár megint.
|
| Geneviev | 2012. 09. 03. 18:24:55 | #23295 |
Karakter: Derek Hale
Megjegyzés: ~ Lököttemnek
Emberek. Mindenhol idegesítő emberek.
De nem is akármilyenek, akiket egy hangos ordítással ki lehetne kergetni az erdőből! Rendőrök. Rendőrök, akik mind Laura testének hiányzó felét keresik.
Én viszont a gyilkosát. Tudom, hogy még itt van. Érzem a szagát, az erejét, az egész fenyegető auráját… még a lélegzetvételeit, szívének erős dobbanásait is észlelni vélem, de tudom, hogy csak beképzelem. Nincs olyan közel hozzám, hogy ezeket meghalljam, pedig igazán jó a hallásom, de nincs a közelben. Bár nem a környékemen, de erre kószál, tudom, és csak arra vár, hogy megtaláljam.
Két, a rendőrökétől különböző, fiatal hang a közelben. Zihálnak, az egyik felől meg még furcsa zörej is hallatszik. Asztmás lenne? Mi a faszt keresnek itt ezek a barmok?!
Két kószáló kölyök… Éjnek évadján erre kóborolnak? Biztos a test másik részét keresik… Két, agyatlan, katasztrófa-hajhász, idióta tinédzser. Ezeknek ilyenkor rég az ágyukban kellene alukálniuk, vagy a báránykákat számolgatniuk, nem pedig kint, az erdőben flangálniuk, tökéletes célpontként az Alfa számára.
Ha az Alfa képes volt megölni a testvéremet, két ilyen kis nyeszlett kölyök nem tudna vele mit kezdeni.
- Melyik felét keressük a testnek? – kérdezi az egyik hang. Szóval tényleg Laura testét keresik. Gratulálok nektek, kölykök, de tényleg…
- Hát… erre nem gondoltam – feleli a másik, valószínűsíthetőleg a kis életveszélyes túrájuk értelmi szerzője. Felelőtlen. Barom. Idióta. És még egy csomó szinonimája ezeknek a szavaknak.
- Éssööö… mi van, ha az, aki megölte a lányt, az még itt ólálkodik? – kérdezi remegő hangon az első srác. Közelebb megyek hozzájuk, és a fák takarásából figyelem kettejük vöröses alakját, ahogyan egy meredekebb részen felfelé másznak.
Figyelmem egy pillanatra visszafordítom az Alfára, aki szerencsére még mindig pár kilométeres körzeten kívül tartózkodik, így nem kell attól félni, hogy jön, és megtámadja ezeket az idiótákat is. Bár, ha ilyen felelőtlenek, meg is érdemelnék… De nem, mert akkor, ha megöli őket, csak még inkább fölhívja a fajtánkra a vadászok, és a sima emberek figyelmét, ha viszont átváltoztatná őket, még kevesebb esélyem lenne a levadászására, ha sikerülne a maga mellé fordításuk, mint falkatagok.
Egy pár pillanatnyi szünet után az első kérdésre való felelete után a várható válasz érkezik is: - Erre sem gondoltam!
- Megnyugtató, hogy ennyire fölkészült vagy a kutatással kapcsolatban – feleli ironikusan a kérdező srác.
- Igen, tudom… - nevet föl a másik kicsit zavartan. Idiótaságára halkan elmorgom magam, és legszívesebben én magam támadnék rájuk, hátha rájuk ijeszthetnék, hogy húzzanak már el innen a picsába, de kerülni kell a feltűnést. Laura halála már épp eléggé fölhívhatta a fajtámra azoknak a szemét vadászoknak a figyelmét.
Na, jól van… A rendőrök rájuk találtak. Úgy kell nekik, remélem, jól megbüntetik őket! Tudom, hogy jó ideje nem volt, ki neveljen engem, de még emlékszem, hogy éjszakánként csak a felnőttekkel mehettünk ki az erdőbe, még farkas alakban is, nem hogy emberiben! Erre ez a két kölyök… Agyament idióták.
Az Alfa! Dél felől megérzem erejét, kicsit erőteljesebben, mint eddig, ami úgy csalogat magához, mint éjjeli lepkét a fény. Elfogadom hát a meghívását, hogy menjek, és győzzem le, magára hagyva a két kölyköt, akiket remélhetőleg most szépen hazavisznek a szüleikhez, és a rendőrök is eltűnnek. Amint megtalálom az Alfát… az nem ilyen erőtlen, természetfelettiben hitetlen, gyenge emberek számára való látvány lesz.
Erős… nagyon erős… Valószínűleg esélyem sincsen a legyőzésére, bár éveket töltöttem edzéssel. Meg sem bírom számolni, hogy hány órákat, napokat töltöttem el folyamatos edzéssel, és még így is jóval gyengébb vagyok nála. Nem hiába ő egy alfa, én meg csak egy béta vagyok. De akkor is le fogom győzni! Tartozom ennyivel Laurának, és a halálának. Nem hagyhatom megtorlatlanul a nővérem halálát!
Egy rémült, fájdalmas kiáltás.
Az Alfa ereje messze tőlem.
Átvert!
A vér szaga egyre erősebb lesz, ahogy a lehető leggyorsabban közeledek a kiáltás forrása felé, de mire odaérek, az Alfa eltűnt, a fiút meg épp látom, ahogyan az úton hazafelé rohan. Érzem, ahogyan vérének illata átitatja a levegőt, és tudom, a következő teliholdkor egy újabb farkast köszönthetek nem létező köreimben.
Bassza meg a tinédzserek kíváncsiságát, azt!
Laura…! Odarohanok testéhez, és szűkölve megbökdösöm, mintha azt várnám, hogy a bökdöséstől egyszer csak visszatér szemébe az élet, és föléled. Tudom, tudom jól, hogy halott, hiszen hogy is lehetne életben úgy, hogy csak a hasától fölfele van itt meg a teste, de…
Vauuu – vonyítok föl hangosan, gyászolva testvéremet. Meg foglak bosszulni!
Szőrömet levedlem és visszaváltozok emberré. Óvatosan, hogy belső részei épek maradjanak, karjaimba fogom a holttestet, és így térek vissza régi otthonomba, melyet most ismét birtokba vettem. Úgysem kell számomra komfortos hely, elég, ha van egy épp, hogy ép tető a fejem fölé, egy ágy, melyen alhatok, meg egy kevés hely a súlyzóimnak. Meg… ez emlékeztet a régi életemre. A családomra. Laurára…
Az égett szag még mindig körüllengi a házat. Vagy csak én képzelem be? Valószínűleg, az utóbbi. Hiszen mindent betölt Laura vérének és rothadó testének szaga. El kell temetnem. Mind a két testrészét… szóval meg kell szereznem a lábait is, illetve keresnem kell farkasfüvet.
Ma sem fogok aludni. De már megszoktam, hiszen szinte sosem alszom… Minek az?
Ja, és lehet, még az új farkaskölyökkel is kellene valamit kezdeni…
Bassza meg!
|
|
