 Karakter: Kiyoshi Teppei
Megjegyzés: ~ Leo-nyannak
Mindenem fáj. Talán mégsem volt jó ötlet ilyen hirtelen, ekkora erőbedobással edzeni. De hát nem tudom visszafogni magam, hiszen végre újra kosarazhatok! Bár egyenlőre azon kéne gondolkodnom, hogy mégis miképp fogok felállni a helyemről. Nem is érzem a lábaim, ha meg csak megmozdítom őket rögtön belecsap a fájdalom.
- Kiyoshi, gyere már! - áll mellém hirtelen Hyuuga. Egy kedvetlen hümmögéssel, és fapofával nézek fel rá, amire sóhajt egy jó nagyot. - A tetőre megyünk enni az elsősökkel.
- Mindjárt más! - túlságosan jól ismersz te engem! Az elsősök is a „Soha nem tudnék ellenállni” lista élén szerepelnek. Talán rögtön a kosár után. Észre sem veszem, de máris a két kedvencem mellett találom magam, a Seirin szuper sztár duója, Kagami és Kuroko-kun!
- Hogy vagytok srácok? - míg a vöröset vállán keresztül átölelem, Kurokonak csak az imént említett testrészére teszem a kezem, hiszen elég érdekesen néznék ki, ha őt is részesíteném egy vállas ölelésben.
- A következő órán tesztet írunk angolból. Kicsit ideges vagyok.
- Haha, nem is látszik rajtad Kuroko-kun! - széles mosolyt ejtek meg felé.
- Az angol a legkönnyebb tárgy. - morran fel végre vöröske is. - A tesi után.
- Igazad van Kagami-kun! Angolul még én is tudok. Lássuk csak... Kagami is foolish!
- Hé! - mint egy tigris, azonnal rám kiabál.
- Bocsi, bocsi. - elengedem mind kettejüket, és zsebre-tett kézzel sétálok tovább közöttük. Olyan viccesek mind ketten! Senki sem tudná most lekaparni a mosolyt az arcomról.
A tetőn mindenki kisebb csapatokba rendeződik, szinte ösztönösen. Elég nehéz dönteni, hogy kihez verődjek, de amikor előre lépek egyet, hogy meginduljak bármelyikük felé, egy rettenetesen erős hang üti meg a fülem.
- Rikooo~ - nyavalygok lassan hátrafordulva, mert azon kívül, hogy majdnem kiszakadt a dobhártyám csaknem szívrohamot kaptam, de az alig vállamig érő lányka ignorálja a szörnyülködésemet. Kiejti a sípot ajkai közül, mellém lép és hátba vereget.
- Na ki akar elmenni karaokézni egyet ennek a marhának a visszatérésére? - kérdezi, de már tudja is a választ. Majdnem mindenki kiabálva ejti ki az „én” szócskát, ami egészen megható számomra, de a kedvenc kis elsőseim meg sem szólalnak.
- Köszi srácok! - mosolyodok el.
- Ti nem jöttök? - kérdezi meg az egyik felsős az imént említett majszolókat.
- Nincs jó hangom, de szívesen elmegyek. Kagami-kun? - néz fel a kékség a tigrisre.
- Ch, van más választásom? - mormogja miután az egész csapat megörvendezteti egy-két kérő pillantással. Megbeszéljük, hogy edzés után megyünk is, és mire mindent megvitatunk már csengetnek is. Gyorsan visszaloholunk a termeinkbe, ami engem eléggé kifullaszt. Ehhez még hozzá kell szoknom!
***
- Izgatott vagyok!
- Te mindig az vagy Kiyoshi.
- Még szép! Ti talán nem vagytok azok edzések előtt? - erre majdnem mindenki úgy néz rám, mintha most szöktem volna a diliházból.
- Én csak az éles meccsek előtt izgulok. - jelenti ki Hyuuga miközben vállait melegíti be. Vagy inkább csak előmelegíti. Jönnek az egyetértő válaszok, aztán hamarosan az edző is felbukkan.
Mindenki sorba feláll a futáshoz, én a sor végére csúsztam, Kagami-kun és Kuroko-kun után. Tényleg vissza kell rázódnom még, de Riko is csak azt szajkózza folyton, hogy ne erőltessem még meg magam. Ha ő mondja...
Meghalljuk a csodákra képes „Jobbra át!”-ot, majd a sípot, és mindenki elkezd futni.
- Hogyhogy bent vagyunk? - kérdezem a mellettem futó Kurokotól.
- Azt hiszem vihar lesz. - motyogja futás közben. Természetesen nem örülök neki, de jó, hogy ugyanannyira nem bírjuk ezt a dolgot most. A többiek és Kagami is rendesen lehagyott már minket, de hál égnek csak tíz kört kellett futni a tornateremben. Legtöbben egy lélekként zuhanunk le a padra, és lihegve, ki milyen pozícióban élvezi, hogy végre nem kell tartania magát. Persze Riko öt másodperc elteltével sípol is, mire felpattanunk. Én akadályba ütközök, de a többiek máris a pályán vannak.
- Te csak hozd ki a labdákat a szertárból. - néz fel rám Riko. - Kagami-kun! Segíts neki! - hívja ide az elsőst, aki vonakodva bár, de elindul a tároló felé. Egy gyors mozdulattal forgatja el a kulcsot a zárban, és rögtön a meg is markolja a bent pihenő tolható, kissé nagyobb kosár szélét, ami tele van narancssárga labdákkal, és szótlanul sétál el mellettem a sajátos fapofájával, miközben húzza maga után a gurulós tárolót. Sóhajtok egyet, és bezárom a helység ajtaját, és megyek is vissza a tornaterembe. Az edző kiszed egy megfelelő labdát, és odadobja Hyuugának, aki azonnal intézi is a dolgokat. Nagy lelkesen mennék én is a tegnap már kijelölt csapatomba, de Riko megint visszatart.
- Megtennéd, hogy ellenőrzöd a labdákat? - néz rám ellenállhatatlan kiskutya szemekkel. Sóhajtok, és rábólintok a dologra. Azonnal kezembe is veszem az egyik labdát és pattogtatni kezdem, Riko pedig folyton adogatja a kispadon ülöknek amelyiket úgy vélem, hogy most használatba tudunk venni.
***
Természetesen a Kagami-kun csapat nyer, de ez nem meglepő. Nagyon betett neki ez a vereség Aominétől, amit nem is tagadok, hogy elég csúnyán kikapott. Valahogy lehet érezni, hogy Kurokoval sincs minden rendben, talán pont a vörös rontja el a kedvét. Párokba rendeződünk, én a tigrist kaptam magam mellé, hiszen csak én vagyok nagyjából egy magasságban vele. Bár amit leművelt ellenem, kicsit megcáfolja ezt. Simán magasabbra ugrik mint én, ami a legnagyobb félelmem. Először csak egyszerű passzolgatás, aztán az egyikünk beáll védőnek, a másiknak pedig kosara kell dobni, aztán fordítva. Persze legtöbbször Kagaminak sikerül bedobni és blokkolni is, ezért rendesen elfáradtok miközben megpróbálom a lehetetlent, többször egymás után, de az edző leállítja a mi párosunkat.
Ahogy mi ketten végzünk Riko vállba vereget, most én is büszke vagyok magamra, már értem, miért nem akarja, hogy teljesen részt vegyek az edzéseken. Mehetünk is öltözni, a többieket még ugráltatja egy ideig.
- Kagami-kun. - szólítom meg miközben leveszem a rózsaszín pólómat.
- Igen? - néz rám érdeklődve, közben ő is öltözik. Elképesztő, hogy egy elsősnek is lehet ilyen teste! De most nem ez a lényeg, belülről jön a gond.
- Valami megváltozott a játékodban.
- Tudom. - vágja rá hidegvérrel. Szóval direkt változtatott, ahogy sejtettem.
- És szerinted most jobb? - nem válaszol, csak egy kis 'ch' hangot hallat magából, miközben ledobja a cipőét a földre. - Aomine nem a mi szintünkön van. Miatta nem kell feladnod semmit.
- Ha nem tudom legyőzni akkor nincs semmi értelme! Kuroko megfogadta, hogy Japán legjobb játékosává tesz, és úgy néz ki ez nem fog neki sikerülni. A kezembe kell vennem a dolgokat, máshogy nem fog menni! - úgy néz ki elég érzékeny témára tapintottam rá...
- Egyedül akarsz az ország legjobbja lenni? - valljuk meg, ez mindentől független elég nagy cél. És elég sok időt vesz igénybe.
- Muszáj!
- Dehogy muszáj! Azért van a csapat, hogy segítsen.
- Aha, marhára segítettek.
- Láttam a meccset, és hidd el, mindent megpróbáltak. De ők még csak a te szintedhez sem mérhetőek.
- Épp ezért kell nekem még jobbá válnom. - áh, már tényleg magam ellen érvelek. Épp egy új indokot szeretnék kitalálni, de páran beviharzanak az öltözőbe, így Kagami és én is elhallgatunk.
***
Egész jó a hangulat, én már énekeltem is párszor, most éppen két másik elsős vette birtokba a mikrofonokat. Kurokohoz és Kagamihoz ballagok, akik egy hatalmas tál kaja mellett trónolnak.
- Szerintetek milyen? - ülök az utóbb említett mellé.
- Attól független, hogy nem tudok karaokézni én élvezem. - fordul felém Kuroko, és a szemeiben tényleg valamiféle boldogság vehető észre. De aranyos!
- És te fogsz énekelni Kagami-kun? - mosolygok a nyammogóra.
- Nem hiszem.
- Na~, a kedvemért! - nézek rá sóvárogva, amire gondterhelten sóhajt egyet, leteszi a kezében lévő falatot, és a zene jelölő géppel helyettesíti. Bejelöl egy számot, és már vissza is teszi az asztal közepére, és folytatja a lakomáját. - Ezaz! Köszönöm! - ha most kutya lennék, biztos, hogy jobbra-balra lengene a farkam megállás nélkül!
Hamarosan Kagami következik, megint megismétli a sóhaját, és mint egy áldozati bárány, kisétál a mikrofonhoz. Felcsendül egy dallam, és bele is kezd az éneklésbe.
[Michi no Tochuu - Yuuki Ono]
Vissza ül mellénk, Kuroko-kun szolidan meglepődve, én pedig valósággal tátott szájjal bámulok rá. Micsoda hangja van! A többiek is megjegyzik ezt, de Kagamiról csak lepattannak a dolgok. Úgy tesz, mintha nem is lenne a Seirin tagja. A mosoly lekopik a számról, és nem is tudom mit kéne tennem.
Mikor végzünk mindenki megy haza, bár Kuroko nem arra megy, amerre a suliból szokott. Utána megyek, és mikor már kellő távolságba kerülünk a többiektől egy kicsit beszélgetésbe kezdünk. Persze nem térek egyből a témára, csak követem amerre megy, és néhány általános témát hozok fel.
Egy kosárpálya előtt állunk meg, közli velem, hogy itt szeretne egy kicsit gyakorolni. Elő is vesz egy labdát a táskájából, tehát már előre tervezte ezt.
- Szeretnél megtanulni a passzoláson kívül mást is, igazam van? - dőlök neki a kerítésnek.
- Igen, csak így tudok segíteni Kagami-kunnak. - néz felém, miközben egy elhibázott dobásból kapja el a lepattanó labdát.
- És ő tud arról, hogy te is változtatni akarsz? - biccentem oldalra a fejem, mire ő megrázza a sajátját.
- Csak nemrég döntöttem el.
- Akkor el kéne mondanod neki. Nagyon maga alatt van, és azt mondta, hogy te többé nem tudod támogatni.
- Igen, hallottam. - erre kicsit meghökkenek, aztán persze elnevetem magam. Milyen nyugodtan bevallja, hogy kihallgatott minket. De hát ha akarnék se tudnék mérges lenni rá!
- Beszélj vele. Biztos, hogy minden rendbe jön. Ha akarod szólok Rikonak is, hogy segítsen neked.
- Köszönöm Kiyoshi-senpai. - elnevetem magam megint, aztán leteszem a táskám az övé mellé, és megmutatok neki pár alap dolgot ami a dobással kapcsolatban fontos. Egyszer-kétszer még be is megy neki, amitől rögtön jobb kedvre derül.
***
Másnap suli után is kijövök ide, bár tudom, hogy Kuroko később jön, úgy két óra múlva. Hoztam labdát, szóval dobálgatni tudok, de nem túl sokáig, hiszen társaságot kapok.
- Beszállhatok? - kérdezi Kagami, miközben már emeli is le a válláról a táskáját.
- Miért ne? Bár nincs sok esélyem ellened. - vakarom meg a fejem hátulját. Vállat von, és mellém sétál. Amikor sikeresen beállok úgy, hogy csak szerencsével dobhat kosarat, rögtön, szinte reflexből néz hátra, egy ember után, akinek passzolhat, és megbízik benne annyira, hogy passzolna is, ha itt lenne. Ideges lesz, gondolom azért, mert kezd rájönni arra, hogy egyedül ez nem fog menni. Megpróbál dobni, a kosarat ugyan megérintette, de nem tudta bedobni.
- Franc... - morogja, lehet, hogy csak magának, de könnyen elképzelhető, hogy épp nekem.
- Valami baj van Kagami-kun? - kérdezem kedvesen.
- Persze, hogy baj van! Miattad és Kuroko miatt már azt sem tudom, hogy mit kéne csinálnom! Ő azt mondta, hogy változtatni fog, nekem meg most kell rájönnöm, hogy a régi Kuroko is kéne...
- Nem csak ő tud passzolni a csaptatban. Biztos vagyok benne, hogy ha bárki másnak passzolsz, elsülhet legalább annyira jól, mintha a régi Kuroko kapott volna labdát.
- Nem hiszem. - néz fel az égre egy kis szünet után. Ahj, szörnyű ember vagyok, ennyi mindent a nyakába varrok pár nap alatt, és még be sem fejeztem... De talán ez az egyetlen megoldás, hogy Kagami újra együtt tudjon játszani a csapattal.
- Akkor leszek én az új partnered! - mosolygok rá egy nagyot, amire eléggé ledöbben.
- Mi?!
- Csak megtaláljuk mi is a közös hangot, ahogy vele is sikerült összehangolódnod. Na, mit szólsz?
- … Végül is megpróbálhatjuk. - néz oldalra, és elkezdi pattogtatni a labdát.
A lehető legjobban sült el! Ha tehetném most kitüntetném magam, vagy valami. Na jó, azt talán nem, de egy fejsimit igazán megérdemlek. Az már más kérdés, hogy fog-e menni ez az összehangolódás.
|
