-         Ne csak te áztasd már azt a habtestedet!-csobbant be mellém Chika - És mit tudnál mondani a Sharinganomról? – kérdezte, mintha nem is zavarná hogy ott vagyok.

’ http://www.youtube.com/watch?v=6udCV_bOk8Y ’

-         Há…hát te meg? – vörösödtem el, és dadogtam zavaromban.

-         Most mi bajod? Ez egy koedukált fürdõ. – maradt természetesen zavartalan.

-         De…de…

-         Na mi van? – vigyorgott kissé sunyin :D – Csak nem zavarban van a nagy konohai ninja?

-         Te csak fogd be! – fordítottam el tekintetemet.

’vége’

-         Amúgy, komolyra fordítva a szót, mit tudsz a sharinganomról?

-         A tiédrõl még nem sokat. Elég egyedinek tûnik.

http://www.youtube.com/watch?v=3Ols0_CZ0NU&list=PL7A522DA32F434055 ’

-         A sharingan, egy az Uchiha klánban öröklõdõ vizuális jutsu, vagyis dojutsu. Az elõhívásához pedig nem csak gyakorlás szükséges.

-         Hogy érted ezt? – lepõdött meg Chika.

-         Az elõhívása, érzelmi alapokra épül.

-         Érzelmi alapokra?

-         Igen. Az Uchihák lelke mélyén ott rejtõzik a szeretet, egy nagyon erõs formája. Ha az a személy, aki iránt ezt a szeretet érzik, meghal, vagy valami olyan történik vele, felszabadul a Sharingan.

-         Tehát akkor velem is kellene, hogy történjen valami ilyesmi?

-         Nem tudom. Hiszen nemrég, már aktiválódott, de nem tudod használni. Nem tudom hogy érvényes-e rád ez a dolog, de az is lehet hogy történt már veled valami ilyesmi. – ekkor láttam, hogy arca kissé elszomorodik. Biztosan egy régi rossz emlék. – Ne haragudj! Nem akartalak megbántani.

’vége’

-         Semmi gond. – mosolygott kissé erõltetve. – És? Akkor hogyan akarod megtanítani használni?

-         Meglátjuk. De ma este inkább pihenünk. Nehéz napunk volt.

-         Rendben.

Másnap:

Kimentünk a közeli erdõ mélyére, és felálltunk egymással szemben.

’ http://www.youtube.com/watch?v=cJbU3ZMmP_c ’

-         Szóval! Akkor most ki kéne derítenünk, hogy mégis hogyan mûködik a sharinganod.

-         Rendben.

-         A múltkor, hogyan történt? Hogyan jött elõ?

-         Húúú… - Kapott tarkójához, és zavartan elkezdte vakarni. – Izéé…Nem emlékszem.

-         Arra emlékszel, hogy mit éreztél?

-         Hogy mit éreztem? Hmm…lássuk csak! Dühöt. Az iránt a férfi iránt.

-         Értem.

-         Akkor…ezekszerint a düh, az ami elõhívja ezt az erõt? – ijedt kissé meg, Chika.

-         Nem feltétlenül.

-         Hmm?

-         Lehet hogy a mély érzelmek azok, amik elõhívják. Nem feltétlenül csak a düh. Egy képesség, ami érzelmi állapotokon is alapszik, nem feltétlenül függ egyetlen érzelemtõl.

-         Most kiderítjük, hogy más, mélyebb érzelmek is elõhozzák-e.

’vége’

Chika nagyot nyelt, és kíváncsian várta, hogy mi fog következni.

-         Kougoushigan!!! – hívtam elõ dojutsumat. – A másik dojutsura nem reagál. Vagy csak még nem.

’ http://www.youtube.com/watch?v=03D4msw5i7I&list=PL7A522DA32F434055 ’

Ekkor elharaptam az ujjam, megformáltam 5 kézjelet, majd a földre csaptam a tenyeremet.

-         Kuchiyose no jutsu!!

Ezzel megidéztem egy kisebb sárkányt, ami nem volt hosszabb 4 méternél, és tényleg elég kicsi volt.

-         Ryuuchiho!

-         Hikawa! Mit akarsz? Gondod akadt valamilyen pecséttel?

-         Fogjuk rá! Meg kéne nézni valamit a lányon!

-         Lányon? – fordult Ryuuchiho, Chikához. – Ááá! És mit?

-         A lánynak van egy különleges sharinganja.

-         Különleges?

-         Igen. Kék színû. Így kizárt hogy Uchiha legyen.

-         Az lehet, de az én feladatköröm mindig is a Ryuuzokuk körében mozgott. Uchihákkal nem nagyon foglalkoztam.

-         Azért megkérnélek, hogy vizsgáld meg!

-         Rendben! – ekkor Ryuuchiho megidézett egy nagy tekercset, majd kinyitotta. - Kislány! Gyere ide, és tedd a kezed a pecsét kör közepére!

-         Re…rendben! – sétált oda Chika a tekercshez.

Rátette a kezét a pecsét körre, aminek ettõl egy szimbólum jelent meg a közepén.

-         Meg is volnánk. Akkor én megyek is Hikawa. Kielemzem neked a chakra mintát.

-         Kösz!

-         Akkor késõbb. – ezzel Ryuuchiho el is tûnt.

’vége’

-         Na akkor! Kipróbáljuk, hogy milyen érzelmek hatnak a szemedre.

-         De hogyan?

’ http://www.youtube.com/watch?v=WXtI6D110Us&list=PL7A522DA32F434055 ’

-         Védd magad!

-         Mi…? – kerekedett ki Chika szeme.

Feltûntem mögötte, és már rúgtam is felé.

-         Hikawa!! Most miért…?

-         Lássuk hogy a félelem, elõhozza-e a sharingan-t. – mondta magamban.

Chika, nem tudta felvenni velem a lépést, mert gyorsan és sûrûn támadtam. Vigyáztam, hogy ne érje el egy támadásom sem, de érezze, hogy veszélyben van.

-         Hi..hikawa!!

-         Ne beszélj! Harcolj! – kiabáltam hevesen.

-         De…

-         Nincs de. – tenyeremmel elértem a hasát, amitõl hátra csúszott 15 métert.

Ekkor elõkapott egy kunai-t, és nekem rontott.

-         Nem elég a félelme. – mondtam magamban. – Nincs mit tenni, jobban rá kell ijesztenem…….Bocsáss meg Chika!

’vége’

Ekkor belenéztem a szemébe, és a dojutsummal, megmutattam neki néhány villanásnyit a démonformámból.  ’ http://www.youtube.com/watch?v=PCfiqY05BpA  (nem az egész zene megy, csak egy fél, 1 perces részlet kell belõle) ’

Chika teste megmerevedett, szemei kifehéredtek, tekintete kiüresedett és rettegés ült az arcára. Csak motyogni tudott:

-         Mi….mi…mi ez? Ez…. – ekkor hosszasan, egy óriásit sikított, majd szemében egy villanásnyi idõre megjelent a sharinganja, testébõl egy lökéshullám csapott ki, majd elhallgatott, és összeesett. ’vége’

Még idõben elkaptam. Lassan a földre eresztettem, és lefektettem. Pár perc múlva sápadtan ugyan, de magához tért.

-         Mi…mi volt ez? – kérdezte kissé akadozva.

-         Kérlek ne haragudj! Muszáj volt megtudnom, hogy nem-e a félelem ez az érzelem, ami elõhozza az erõdet. Ha szólok hogy mire készülök, akkor nem tudtam volna ezt kivitelezni. Kérlek bocsáss meg!

-         Nem…az a valami…az mi volt?

Fejemet elhajtottam, és tekintetem elsötétült.

-         Tessék? – értetlenkedett. – De hisz keresnek minket a társaid.

-         Nem nagyon érdekel. Ha elõbb-utóbb nem hajlandóak lenyugodni, akkor kénytelen leszek bántani õket.

-         Te tennél ilyet? – lepõdött meg.

-         Hisz láttad hogy már megtettem.

-         Igen…de…

-         Csak menjünk.

Ekkor elindultunk, és hosszas sétába kezdtünk, a következõ városkáig. Kis idõ múlva Chika újra megszólalt:

-         Izé…

-         Hmm?

-         Kérdezhetek valamit? – kérdezte zavartan Chika. – Egy elég fura kérdés lenne.

-         Mondd!

-         Azt mondtad még Konohában, hogy a te fegyvered sebesített meg. Te voltál, aki megtámadott?

-         Nem. Mint mondtam, a fegyverem sebesített meg. Valamint te is láttad azon a napon, hogy nem én voltam. Továbbá, minek vittelek volna be a kórházba, ha meg akartalak volna ölni? Ez teljesen logikátlan lett volna.

-         Ez igaz. – mondta kissé zavartan. – De akkor miért mondtad, hogy a te hibád?

-         Mert hagytam, hogy az a szökevény elkapja a kunaiomat. Hibáztam, így a te testi épséged sinylette meg.

-         De hát… Ez nem a te…

-         De az enyém. – mondtam, azután elcsöndesedtünk, és a városkáig nem is szóltunk.

Mikor beértünk a városba, kerestünk egy ruha boltot, és hagytam Chikát, hadd válogasson. Hosszasan válogatott a ruhák közt, és próbálgatta õket. (Tipikus lány XD)

Én közben leültem, és néztem, hogy hogyan sürög-forog.

-         Chika! – szólaltam meg.

-         Igen? – szólt vissza Chika a fülkébõl.

-         Azt mondtad, hogy akaratodon kívül használtad azt a Sharingan-t. Ugye?

-         Igen. – hallatszódott hangján, hogy furcsállta a kérdést. – Miért?

-         Megtanítsalak használni? – hallottam, hogy Chika megáll az öltözködésben, és nagyon meglepõdött.

-         Ho…hogy érted ezt?

-         Úgy ahogy mondtam.

-         De…arra csak egy Uchiha képes. És ha jól tudom õk kihaltak. Kettõt kivéve. De õket nem tudni, hogy hol vannak.

-         Tévedés.

-         Hogyan? – lepõdött meg Chika még jobban.

-         Nem csak az Uchihák képesek használni a Sharingant.

-         Badarság. Az lehetetlen.

-         Nem. Nem az. És itt most nem Hatake Kakashi-ról beszélek, aki úgy kapta a Sharinganját. Hanem a Ryuuzoku klánról.

-         Ryuuzoku klán? Az nem a…?

-         De. Az én klánom. Én vagyok az utolsó. Akárcsak Uchiha Sasuke, az Uchihák közül.

-         De te hogy lennél képes használni ezt a technikát?

-         Egyszerûen. Úgy, hogy a legõsibb vérvonal, az én klánomtól származik.

-         Mi?

-         Az Uchihák, és a Hyuugák, tõlünk kapták a vérvonal képességeiket, Rikkudo Sennin segítségével. Legalábbis az Uchihák. A Ryuuzoku klán, a legõsibb klán, ami még az elsõ háborúskodások elõtt kipusztult. Gondolok itt a Senjuu vs Uchiha háborúra. A szemünk vérvonal képességének neve: Kougoushigan (Isteni szem). Amit ma Sharingan, és Byakugan ként ismerünk. A Kougoushigan a kettõ keveréke. Mindkét szemtechnika képességével egyszerre bír. Ebbõl kifolyólag a Sharingan-t is jól ismerem. A klánomé a legtisztább vérvonal, ami valaha létezett. Nem tudok még sokat a szemedrõl, de talán segíthetek neked.

Chika nagyon megdermett az ilyedségtõl.

-         E…ez mind re..rendben van. De…de akkor te ho…hogy élhetsz, ha…ha a klánod ki…kihalt, több száz é..éve?

-         Úgy, hogy több száz éves vagyok. – hangzott mondandóm kissé vérfagyasztóan. Chika kissé sokkot kapott attól, amit mondtam.

-         A..az lehetetlen.

-         Való igaz hogy 18-nak tûnök, és gyakorlatilag annyi is vagyok. De a klán idézhetõ állatai, használtak rajtam egy dimenzió jutsu-t, ami megállította körülöttem az idõt, mikor még csecsemõ voltam. És 18 éve, kiengedtek. 

Mikor a lány felé fordultam, én is meg láttam, hogy mi van a szemében.

-         Kék sharingan? – kérdeztem magamban. – Ez hogy lehet? Fertõzött vérvonal képesség lenne? Elõször egy hyouton jutsu, most meg egy furcsa sharingan. Egy biztos, nem Uchiha.

-         EZ MEG MI??!!! – kiabált rémülten Ibiki.

A hokagén is látszódott, hogy eléggé meglepte a dolog. Odaléptem a lányhoz, a bal kezemmel hátulról lágyan átöleltem a derekát, a jobb kezemmel pedig eltakartam a szemét.

-         Ne erõltesd még meg magadat! – mondtam kedvesen (mármint ami tõlem kitelik :D)

-         Hikawa….! – mondta a lány, s közben a két kezével megfogta a jobb kezemet.

-         Tudod a nevemet? Tényleg. Még meg sem kérdeztem a tiédet.

-         A nevem Chika. Yuki Chika.

-         Yuki? – mondtam magamban. – Értem. Szóval a Yuki klán tagja. Akkor már értem a hyouton jutsu-t. – befejeztem eszmefuttatásomat, majd így szóltam – Szép neved van.

A lány nem szólt semmit, csak elmosolyodott.

-         Mint már mondtam, ehhez a lányhoz nem nyúl senki.

-         Miért véded?!! – kiabált Ibiki – És miért hoztad ide egyáltalán?!! Tudod hogy szabályellenes!!

-         Lehet. De megsérült. És az én kunaiommal sebezték meg. Így ez az én hibám.

-         Akkor is!!!

-         Soha nem értettem a falunak, ezen csökönyös viselkedését. – mélyült el hangom – Már értem, hogy Õ miért tette azt, amit. Hokage-sama!

A hokage csak bólintott egyt, és ezzel el is teleportáltam a lánnyal együtt, ki a kórház tetejére, ahol újabb ANBU-k voltak, és támadni készültek.

-         Szóval jól bebiztosították a helyet. Mintha olyan veszélyes lenne a helyzet. Idióták!

-         Add át a lányt!

-         Hikawa! Tegyél le! Így nem fogsz tudni…

-         Csak nyugalom. – álltam fel, karjaimban Chikával.

-         Támadás! – kiabált az egyik ANBU, és a kb. 15 ANBU ügynök rám is támadt.

-         Suiton! Suijin Heki! – mondtam ki, majd a semmibõl víz kezdett körénk gyûlni, és létrejött körülöttünk a vízfal, ami vissza is verte az ANBU ügynököket.

Ezután el teleportáltam egy nagy fára a téren, és ott leraktam Chikát.

-         Tudtam. – mondtam magamban.

Az épületben:

-         El kell vinnünk a lányt kihallgatni. – mondta Ibiki.

-         Én nem adtam semmilyen utasítást erre.

-         Igen, Tsunade-sama. Ez Danzou-sama parancsa volt. El kell vinnünk õt. Veszélyes lehet. Az is lehet hogy kém.

-         Ilyenrõl szó sincs. – szólaltam meg hátuk mögül. – Én magam kezeskedem a lányért.

-         Az nem számít. – arcoskodott Ibiki, az ANBU ügynökökkel együtt. – Felsõbb utasítás. Nem szólhatsz bele.

-         Úgy ismersz, mint aki szó nélkül hagyja, hogy ilyen idióta parancsokat hajtsanak végre? – hangzott mondandóm hevesen, mégis folyamatosan megmaradtam a tõlem megszokott hidegvérû, nyugodt személyiségnek. (Itachi feeling :D)

-         Ne avatkozz bele, vagy megjárod!!!

-         Ugye nem akartok felidegesíteni? – váltottam át ijesztõ, vérszomjjal teli hangvételbe.

Mindenki arcára kiült a rémület, majd ezután csak dadogva mertek erõsködni:

-         A…a parancsot végre kell hajtani. Gyerünk!

Ekkor az összes ott lévõ ANBU ügynök rám támadt. A külsõ szemlélõk, szinte semmit nem láttak, csak azt, hogy a felém futó és ugró ANBU ügynökök, a földre hullnak.

-         Még valami? – kérdeztem vérfagyasztó hangon.

Ekkor Ibiki kitette oldalra a karját, amire még több ANBU ügynök jelent meg.

-         Ibiki elég! – kiabált Tsunade.

Heves harcba kezdtem az ANBU-kkal. Eközben a szobában, a lány, a kinti eseményeket figyelte és hallgatta. De közben a háta mögé osont egy ANBU, befogta a száját, és elkezdte lehúzni az ágyról. A lány, a kalimpálásával, lelökött egy mûszert az asztalról, ami hangosan a földre zuhant. Ezt meghallva, meglepõdtem.

-         Francba! Nem használtam a Kougoushiganom. Így nem láttam, hogy mi történik bent.

A Hiraiishin no jutsummal ismét legyûrtem az engem támadó ANBU-kat. Majd az ajtóhoz futottam. De mikor benéztem az ajtón, váratlan, és furcsa látvány fogadott: A lány egy furcsa, tükrökbõl álló jutsut használt, amiben az õt elrabolni próbáló ANBU ügynököt tartotta fogva. A lány elég hevesnek tûnt, és úgy látszott, hogy meg akarja ölni az ANBU ügynököt. Éppen támadt is. Villám gyors volt. De a Hiraishinnel még idõben oda teleportáltam, és kezét megfogva, megállítottam.

- Nyugodj meg! Itt vagyok. Most már nem bánthatnak. – próbáltam nyugtatni a feldúlt lányt.

*kopogás*

-         Igen? – szólt a hokage.

Ekkor beléptem:

-         Én vagyok. Hivatott?

-         Igen. Emlékszel a múltkor kiadott parancsra?

-         Igen asszonyom.

-         Egy osztagot kapsz magad alá, akikkel körbe kell pásztázzátok az erdõt, egészen a határig. Annál messzebb nem juthatott a szökevényünk.

-         Egy osztagot? – kérdeztem kissé értetlenkedve. Ekkor egy 5 fõs ANBU egység jelent meg mögöttem. – Már értem.

-         Elég képzett vagy ahhoz, hogy irányíts egy ANBU egységet. Menj, és fogd el a szökevényt.

Ebben a pillanatban Shizune rontott be az ajtón.

-         Tsunade-sama! Fontos hírt hoztam a szökevényünkkel kapcsolatban.

-         Fontos hír?

-         Igen. A börtönben fogva tartott rabok nyilvántartásából kiderül, hogy a szökött rab, fontos információkat hord magában. Mint azt tudjuk, ez más nemzetek kezére nem juthat.

-         Érem. Akkor a parancs annyiban módosul, hogy ha kell, akkor a rabot ki is kell iktatni.

-         Értettem.

Ekkor eltûntem, az ANBU ügynökökkel együtt, és el is indultunk a hajtóvadászatra. Órákon keresztül száguldottunk a fákon, s közben a Kougoushiganommal pásztáztam a területet, amikor egyszer csak észrevettem az emberünket. Ám õ is kiszúrt minket. El is kezdett menekülni. Az ANBU ügynökök kunai-okkal sorozták meg.

-         Majd én. – szóltam

Csináltam 4 klónt, akik nagy sebességüket kihasználva, észrevétlenül a szökevény elé tudtak kerülni. Shurikenre erõsített fémhuzalok segítségével, gyorsan csináltak egy robbanó jegyzettel felspécizett csapdát. Kedves szökevényünk bele is sétált a csapdába, ám annyira súlyosan nem sérült meg, hogy ne tudjon járni. Mivel Kougoushiganomat nem használta, ezért nem láttam, hogy valaki abba az irányba tart. Eldobtam pár shurikent, és az egyiket elkapta a szökevény, amivel megsebesítette az arajáró személyt. Egy kicsit meglepõdtem, amikor láttam, hogy pont arra jár valaki. De nem haboztam, és a szökevény lábaiba dovtam néhány shurikent.

-         Ezt innentõl rátok bízom. – mondtam, és leugrottam oda, ahol az arra kóborló ember volt.

Láttam, hogy nincs túl jól. Súlyosan megsérült. Elindultam felé.

-         Jól vagy? – kérdeztem, de úgy tûnt, hogy nem nagyon hallotta.

Szemei egyre jobban leragadtak. Nem láttam rajta semmilyen fejpántot. Talán szökött, vagy vándor ninja. Akárhogy is, nem hagyhattam csak úgy ott. Odamentem hozzá, majd karjaimba vettem, és elindultam vele a falu irányába. A vérveszteség miatt olyan kába volt, hogy egész úton ájult maradt. Megérkeztem a fõkapuhoz, és elindultam befelé.

-         Hikawa?!! Az meg ki? – kérdezte az egyik kapuõr.

-         Nem tudom.

-         Nem hozhatod be csak úgy. Ez a szabály. – heveskedtek mindketten.

-         Mintha foglalkoztam volna valaha is a szabályokkal. – mondtam, s mentem tovább.

-         Ez a srác… Mindig kiráz tõle a hideg. – mondta az egyik.

-         Nem is ajánlatos bele kötni. Még a kagék is félnek tõle. Van is rá okuk.

Pár perc múlva elértem a kórházhoz. Bementem, de nem foglalkoztam a recepciósokkal. Egybõl Sakurát kerestem. Pár perc múlva jött is szembe velem.

-         Sakura!

-         Hikawa?

-         Lássátok el õt!

-         Ki ez? Nem konohai ugye? – lepõdött meg Sakura.

-         Nem.

-         Akkor nem láthatjuk…

-         Ne azzal foglalkozz! – vágtam közbe. – Lássátok el. Ha pedig a hokage problémázik, akkor azt majd én megoldom. És ne merjetek a gyógyításon kívül bármi mást csinálni vele!

-         De…dehát.  – dadogott  Sakura ijedten.

-         Ha bármi baja esik, nem állok jót magamért.

Ekkor fogtam magam, és elmentem.