Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

1. 2. 3. 4. <<5.oldal>> 6.

Rauko2014. 07. 24. 20:01:50#30755
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~ Édesemnek


Szóbeli választ nem kapok, de a következő pillanatban fordulunk és már épp fel lennék készülve az előbbi vad szexre, de helyette… helyette nagyon finoman mozdul. A teste lágyan simul az enyémre, a kezeimet nem lefogja, hanem összefűzi az ujjait az enyémekkel és nem is szexel velem, hanem most szeretkezünk. Lassan, élvezettel ringatózunk, nem durva és nem követel, finoman ad és még finomabban vesz el. Mintha egy teljesen más Devon lenne, és ez csak még jobbá tesz mindent. Tehát ilyen is tud lenni? Ennyire… más? Ennyire érzéki… ezt a pasit tényleg nekem teremtették  - egyre biztosabb vagyok ebben.
- Tökéletes vagy, Joy!
Még a hangja is halk, mintha ő is érezné, hogy mennyire különleges ez a pillanat. Bár így sem tart örökké - de most teljesen egyszerre libbenünk át a határon. És most sokkal jobb, mint az előző két alkalom, mert ez teljesen más volt.

- Nem gondoltam, hogy ilyen is tudsz lenni – bújok hozzá még jobban, miközben már a meleg víz alatt állunk.
- Milyen?
- Gyengéd.
- Csak veled – tájékoztat, mire megdobban a szívem.
- Hm… van egy gyengéd vadállatom – ütöm el az érzelgősségemet egy poénnal.
- És jó, ha tudod, nagyon hosszú időre.
- Jól hangzik – sóhajtom. Egy pasi, akivel a szex több, mint remek és elfogadja a fiaimat is? És még eltartanom sem kell? – Kérlek, ne izgass fel… Estig már nem szabad… Kérlek, Devon.
- Legyek jó fiú?
- Igen, legyél jó fiú.
- Rendben, az leszek. Cserébe éjszaka mindent megteszel, amit kérek.
- Mindent? – Mit tervez megint?
- Igen kicsim, mindent. És hidd el, nagyon kreatív vagyok.
- Devon, ez durva izgatás – nyögök fel.
- Ó, nem! A durva izgatás az lenne, ha megragadnám a farkad és simogatni kezdeném, aztán úgy hagynálak.
- Azt nem teheted.
- Az a baj, hogy megtehetném. De most inkább menj.

Átöltözöm, majd mire felér, a fiúkat már a fedélzetre vittem. Épp ébredeztek, mikor beértem hozzájuk, így nem is volt gond a felkeléssel vagy a kóborlással sem. Devon eleinte nem nagyon szólal meg, ami az ikreknek láthatóan nem tetszik, mert bevonják őt is a rajzolásba.
- Ilyen papagájod van? – lép elé Alex.
- Hm… Nem. Igazából inkább pirosak a tollai és sárgák – válaszolja neki, de én már tudom, hogy ezzel nem fogja meg őket, vissza is térnek hozzá, lapokkal és ceruzákkal felszerelkezve.
- Rajzold le a papagájod!
Nem látom a rajzot, de a fiúk fintorából ítélve nem túl jó.
- Nem jó így! Nagyon csúnya!
- Na, köszönöm szépen! - Persze kapja is a segítséget és perceken belül mindkét fiú az ölében ül és segítenek neki rajzolni. Ezzel eltelik pár perc, aztán ismét Devon szólal meg.
- Mit szólnátok egy fagyihoz? Mármint, ha apa is megengedi. Utána pedig elmegyünk egy szép kis öbölbe és úszunk egyet.
- És gyűjtünk csigákat meg ilyeneket a vízben?
- Persze. Majd viszünk vödröt meg lapátokat.
- Hallod apa? Kincset fogunk keresni!

- Na, az fantasztikus lesz - mosolygok rájuk. Édesek így… Devon a fiúkkal. - Bár nem tudom, nem biztos, hogy vízbe mehetnek azok a kisfiúk, akik nem hallgatnak az apukájukra és nem isznak elég gyümilevet, igaz, Devon? - fordulok komoly arcot vágva kedvesem felé.
- Bizony - bólogatja. - Csak a szófogadó gyerekek találják meg a kincseket.
Alex és Chris rám pillantanak, majd Devonra és végül egymásra nézve bólintanak, és végre elveszik az asztalról az üdítőjüket és inni kezdenek. Én mosolyogva nézem őket. Olyan jó látni, hogy végre van egy férfi, kivel nem csak a szex fergeteges, de a fiaimat is elfogadja.
- Devon, te tudsz úszni? - néz Alex az említettre.
- Buta vagy! - oltja le Chris. - Egy kalóz persze, hogy tud úszni. Igaz? - néz most ő is arra a bizonyos kalózra.
 - Én tudok úszni - mondja nekik kedvesem. - És ti?
Mindkét részről kitörő igen a válasz, még arról is csacsognak neki, hogy milyen volt a közös úszásóra, és hogy az egyik kisfiúnak leesett az alsója a vízben és ők segítettek neki megkeresni.
- És utána papa vett nekünk pudingot, mert jók voltunk - jelenti be cicavigyorral Chris.
- Az is csak azért volt, mert én mondtam, hogy segítsünk! - kontrázik rá Alex, kihangsúlyozva, hogy ő volt az ötletgazda.
- De mindketten kaptatok pudingot. - Felnéznek Devonra és látszik, hogy elgondolkodnak, majd bólintanak. A következő pillanatban Chris leugrik Devonról és elszalad a táskához, amit még mindig nem vittem be a lakosztályokba - na majd a fagyi után -, és az egyik képeskönyvvel szalad vissza.
- Képzeld el Devon, mi már olvasni is tudunk - húzza ki magát, majd Alex is, jelezve, hogy ő is tud, és innentől fél órás kiselőadás következik, aminek a keretein belül Devon gazdagabb lesz Mark, a kismozdony kalandjainak első fejezetével. Mondjuk még nagyon nehézkesen megy az olvasás, de Aurelio is és én is szoktunk velük tanulni, így elég szépen haladnak, a kortársaikhoz képest már picivel előrébb járnak. Én persze, kihasználva, hogy most van okom, átállok Devon mellé és a szék mellett állva figyelek hol a fiúkra, hol a fenekemet simogató kezeire.

Ezzel persze elvannak, az olvasás után kielemezgetik a történetet, majd Devon feláll.
- Hozom akkor a fagyit - mosolyog rájuk. Heves bólintások és igények, hogy Alex epreset akar sok tejszínhabbal, de amikor Chris megjegyzi, hogy neki csokis-vaníliás kell, akkor már neki is.
- Papa! - ragadja meg a karom Chris. - Devon aranyos! - néz fel rám csillogó szemekkel.
- Valóban? - kérdezem megkönnyebbülten. Kicsit aggódtam, hogy mi lesz, ha nem lesznek szimpatikusak egymásnak, ha a fiúk nem kedvelik őt, vagy fordítva, de úgy látom, ezzel nincs baj.
- Szerintem is nagyon kedves! - csatlakozik Alex. - De én olyan hajat akarok, amilyen neki van.
- Egyrészt nem akarok, hanem? - kérdezem felvont szemöldökkel. Az örök téma, már legalább két éve próbálom őket leszoktatni az akaromról, de még mindig becsúszik egyszer-egyszer. Alex persze elpirulva motyogja, hogy nem is akarja, hanem igazából szeretné.
- Nos, ha nagyobb leszel, akkor persze.
- És meg is csinálod majd nekem?
- Persze - mosolygok rá. Ekkor tűnik fel újra Devon és már ő az érdekesebb, de ahogy leülnek és elkezdenek fagyizni, pillanatokkal később kerül elő a téma megint.
- Képzeld - néz Alex kedvesemre -, nekem is olyan hajam lesz, mint neked - jelenti be nagyon büszkén. - Csak nekem a papa fogja megcsinálni, tudod? Mert ő fodrász, tudod? Vagy neked is ő csinálta? - kérdezi, bekapva egy újabb kanállal. Én most nem kaptam, de nem is kértem, szóval ezzel nincs gond.
- Nekem nem ő csinálta - adja meg a kívánt választ Devon.

Még egy óra eltelik önfeledt csevegéssel és közben Devont felvilágosítják az ikrek, hogy ki a kedvenc szuperhősük, mi a szuperereje és hogy miért nem menő már Batman vagy Superman. Mikor viszont már annyira lement a nap, hogy nem olyan veszett erős, felállok.
- Nos, irány, beviszem nektek a táskákat, keressétek meg a fürdőnadrágokat és vegyétek át - mosolygok rájuk. Persze ujjongva követnek, és ahogy beérünk, kijelentik, hogy ők majd ketten átöltöznek, menjek és csináljam én is. Mosolyogva bólintok, és átsietek a szobába, ahol már ott vár Devon a másik táskával.
- Nem tudom, mennyire lenne jó ötlet, ha előtted öltöznék át - lépek elé és ölelem át a nyakát.
- Nincs választásod - jelenti be halálos komolysággal. - Amúgy is látni akarlak fürdőnadrágban - néz rám komolyan, de utána felnevetünk mindketten.
Felnevetek, majd öltözni kezdek, de ahogy az alsóhoz érek, érzem, ahogy felránt.
- Ez mi? - kérdezi, és a fenekemre mutat. Próbálnám megnézni de nem tudom, így inkább leveszem és úgy nézem meg. Pár csepp vér. Hm… - Ennyire durvavoltam? - néz rám.
- Ja ez… azt hiszem, csak régen volt. De nem fájt, ne izgulj - mosolygok rá és lopok egy csókot. Bár nem tudom, mennyire izgult igazán, nem akarom, hogy ezen problémázzon. - Amúgy is hoztam krémet, majd este bekenhetsz - kacsintok rá.
 

 

 


Sasha2014. 07. 24. 17:55:40#30751
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Nyuszmusznak


Kéjesen felnyög a szavaimra, én pedig elégedett vagyok, elvégre még a hangommal is képes vagyok rá hatni, ami fantasztikus dolog, jelzi, mennyire vágyik rám, mennyire a hatásom alatt van.

- Gyoh… - zihálja, illetve csak próbálkozik, mert a mozgásomtól nem igen jut szóhoz, meg levegőhöz sem. Talán túl heves vagyok, de képtelen lennék megállni, máshogy csinálni, ahhoz már túlságosan felizgatott, túlságosan akarom. – Gyorsabban – nyögi ki végül, amivel meglep, de igazából örömmel fogadom a kérését, mert még mindig visszafogott vagyok magamhoz képest. – Csináld már gyorsabban! – ismétli meg, kicsit határozottabban, de így is alig van ereje beszélni.

Csak kuncogok egyet, mert határtalanul élvezem, hogy magamhoz hasonlóan telhetetlen szeretőre tettem szert Joy személyében, ami remek dolog, mert így nem lesz hiszti, ha szexelni akarok, hiszen akarni fogja ő is, amikor én akarom. Kap egy egészen finom nyakcsókot, utána pedig elengedem magam és olyan tempóra kapcsolok, amivel még saját magam is meglepem, de hát Joy kihozza belőlem, az ő hibája, még jó, hogy ennyire élvezi a saját bűnének gyümölcsét. De nem jobban nálam, az képtelenség, mert soha senkit nem ölelhettem ilyen veszettül, ilyen gátlástalanul, mint Joyt. Én pedig mindent megteszek, hogy olyan gyönyörbe részesítsem, amilyet még sosem tapasztalt meg senkivel. Hogy jó úton járok, azt a kéjes sikításszerűsége tudatja, amivel elélvez. Ezek szerint megtaláltam a gyönyörpontját, mesés. A leplezetlen élvezete magával ránt engem is, marom, harapom a tarkóját, de muszáj kicsit visszafognom magam, még nem élvezhetek el, még nem. Hagyom kicsit megnyugodni őt is, mert azt akarom, hogy minden mozdulatomat érezze az egész bensőjében, ahogy én érzem a szorítását magam körül. Amint csillapodik kicsit a légzése, újra megmozdulok és veszettül izgató érzés, hogy megint nagyon szűk, mintha csak most csúsztam volna belé.

- Imádom a tested – susogom a nyakába.

- Imádom, amikor megdugsz – nyöszörgi vissza, de több szóra nem képes, mert ismét lendületbe jövök.

 

Határtalan élvezetet okoz, hogy ő kétszer is elmegy, mire én először. Aggasztana, ha nem tudnék megfelelően teljesíteni, márpedig én senkinek nem okozok csalódást az ágyban, Joynak meg aztán pláne nem. Az én fekete bestiám soha nem lehet kielégületlen, soha. És most sem az, tudom, hogy nem az, érzem minden rezdülésén. Mivel kellően kielégültem, engedem szusszanni kicsit. Miután végigcsókolgattam a lapockáját és a vörösre szívott, harapott tarkóját, elnyúlok mellette az ágyon, de olyan közel, hogy bármikor megérinthessem, vagy éppen rávethessem magam, meg amúgy sem szeretek távol lenni tőle.

- Ugye nem hitted, hogy ennyi volt? – suttogja a fülembe, de nem is vár reakciót, már át is veti rajtam a lábait, hogy meglovagoljon, mint egy tüzes mént.

- Ez az – dicsérem egészen elmélyült, rekedt hangon. – Mozogj szépen!

Imádom, ha meglovagolnak, nagy gyengém és az, hogy éppen Joy ringatja magát az ölemen, semmihez sem hasonlíthatóan fantasztikus érzés. Éhes tekintettel figyelem, ahogy a gyönyörű, karcsú teste megfeszülve mozog rajtam egészen magába fogadva, pedig nagy vagyok. Viszont tudom, hogy ez kell neki, hogy engem akar, minden, amit adni tudok neki. Én pedig mindent megadok, amit csak tudok, az pedig nem kevés, de majd rájön ő is a jövőben. Le sem veszem róla a szemeimet, mert képtelen vagyok betelni vele, nem láttam még annál szebbet, mint az én kicsikém vágytól könnyes szemei… Az enyém! Azt akarom, hogy tudja ezt, hát magamhoz szorítom egészen, felhúzom a térdeimet és átveszem az irányítást újfent, de a tekintetem továbbra sem veszem le az arcáról, a nagy barna szemek rabul ejtenek… Igen, valóban Joy álmaim pasija. És nem eresztem el, bármi történik is. Sosem. Mindig az enyém lesz, bármibe kerül is. Tudom, önző gondolat, de ilyen vagyok, aki az enyém, az az enyém és kész. Joyról pedig nem fogok lemondani, nincs az az isten. Főleg azután a finoman cirógató, lágy csók után, amit kapok tőle. És ez kell nekem, ma, holnap, holnapután és mindennap… Joytól kell. És meg is fogom kapni.

 

Ezúttal majdnem egyszerre terít le minket a gyönyör, de így tökéletes, mivel egy hullámhosszon vagyunk. És kiderül, hogy nem csak én vagyok ragaszkodó típus, hanem Joy is, mivel eszében sincsen elválni tőlem, magában akar érezni, nekem pedig jó, ha benne vagyok. Ezért mondtam, hogy nekem való a bestia, nagyon tudja, mire van szükségem, ahogy én is tudom, mire vágyik ő. Öleljük, simogatjuk, csókoljuk egymást, de már nem vadul, hanem finoman, érzéssel.

- Ha lehetséges lenne, örökké csak ezt akarnám csinálni – suttogja a nyakamba, aztán megtámaszkodik a mellkasomon kaján mosollyal az arcán. – Mit gondol, Mr. Turner, bírna még egy kört? – incselkedik. – Mert szerintem még épp tudnék ülni, ha most abbahagyjuk.

Nem szólok semmit, csak átfogom a derekát és magam alá fordítom, de nem azt kapja, amire számít, nincs semmi vadulás, nincs semmi nyersség. Egyszerűen hozzásimulok a vágyharmatos testéhez és lassan ringatózni kezdek a forró combjai közt. Az ajkam az övét keresi, hogy gyengéd, lágy csókkal vegye birtokba, az ujjaink összekulcsolódnak, ahogy a kezére simítom a kezem. Úgy fonódunk össze, mint a bujálkodó kígyók, egy papírlapot nem lehetne közénk csúsztatni, mert testünk minden millimétere egymáshoz tapad. Ilyet még soha senkivel nem éltem át, soha senkit nem öleltem így. De Joy… Ő más. Ő mindaz, amire szükségem van.

- Tökéletes vagy, Joy!

Csak suttogok, de tudom, hogy hallja, tudom, hogy érzi, mert aprókat ráng, feszül a teste, mielőtt az ajkaim közé lehelve ismét átéli a gyönyört, ezúttal hajszálpontosan együtt velem, mert ez a finomság, ez a gyengédség felkavart, elvitt magával engem is. A végén pedig nem marad más, csak az egész szobát betöltő illatunk, a pihegéssé csendesülő zihálásunk, a lassan csituló szívverésünk, meg a megmásíthatatlanul tökéletes pillanat, amikor egymásra találtunk.

 

- Nem gondoltam, hogy ilyen is tudsz lenni – simul hozzám a zuhany alatt, miközben egy kendővel tisztogatom a testét.

- Milyen? – érdeklődöm mosolyogva.

- Gyengéd – dől egészen a mellkasomnak.

- Csak veled – mosom le a habot a testéről.

- Hm… van egy gyengéd vadállatom – simogatom a testét.

- És jó, ha tudod, nagyon hosszú időre – tájékoztatom a nyakába csókolva.

- Jól hangzik – sóhajtja. – Kérlek, ne izgass fel… Estig már nem szabad… Kérlek, Devon.

- Legyek jó fiú? – kérdezem évődve.

- Igen, legyél jó fiú – hajtja hátra a fejét, hogy a torkát is végigcsókolgathassam.

- Rendben, az leszek – hajolok fölé. – Cserébe éjszaka mindent megteszel, amit kérek.

- Mindent? – csillan fel a szeme.

- Igen kicsim, mindent. És hidd el – hajolok a füléhez -, nagyon kreatív vagyok.

- Devon, ez durva izgatás – közli vágyakozó hangon.

- Ó, nem! – nevetek. – A durva izgatás az lenne, ha megragadnám a farkad és simogatni kezdeném, aztán úgy hagynálak.

- Azt nem teheted – rázza a fejét.

- Az a baj, hogy megtehetném – kuncogok. – De most inkább menj – paskolom meg a fenekét.

Még riszálgat egyet, mielőtt elvonul felöltözni. Nagyon nehezen állom meg, hogy ne menjek utána, de most eléggé lenyugodtam, így hagyom, hogy menjen kelteni a srácokat és velük is foglalkozzon egy kicsit, éjjel úgyis az enyém lesz mindenestől. Mire a fedélzetre megyek már a srácok is ott vannak és ezerrel megy a rajzolás. Mosolyogva nyújtok át egy pohár hideg üdítőt Joynak és leülök mellé az asztalhoz. Az, hogy izzik köztünk a levegő, enyhe kifejezés, de iszonyatosan élvezem, hogy még a pillantásunk is tele van buja ígéretekkel. És a realitás az, hogy egy hajszál választ el minket attól, hogy mindenki szeme láttára essünk egymásnak újra.

- Ilyen papagájod van? – szakít ki a pillanatból az előttem megálló kiskölyök és az arcomba tol egy rajzot.

- Hm… - nézem a képet elgondolkodva. – Nem. Igazából inkább pirosak a tollai és sárgák – felelem.

Nem szól semmit, csak elszalad, aztán kicsivel később visszajön egy papírlappal meg egy rakás színes ceruzával, amiket letesz elém az asztalra.

- Rajzold le a papagájod – mutatja a lapot.

Nem vagyok egy nagy Picasso, de egy papagájjal azért csak elboldogulok. Legalábbis az elején úgy gondolom, de hamar kiderül, hogy szánalmasan ügyetlen vagyok papagájrajzolás témakörben.

- Nem jó így! – közli Alex felmászva az ölembe. – Nagyon csúnya!

- Na, köszönöm szépen – jegyzem meg, de egyáltalán nem vagyok dühös rá, inkább aranyosnak találom.

- Majd inkább én segítek – jelenik meg hirtelen Chris és felmászik az ölembe ő is.

Fél pillanattal később pedig egymás szavába vágva magyarázzák, hogyan kell papagájt rajzolni, miközben én vért izzadok, hogy egyik se essen le az ölemből. És az van, hogy baromira élvezem az egészet. Sőt! Meg is hatódom, amikor Alex megfogja a kezem a piros ceruzával együtt és segít tollakat rajzolni a madárra. A végére egészen pofásra sikerül a művűnk.

- Mit szólnátok egy fagyihoz? – kérdezem. – Mármint, ha apa is megengedi. Utána pedig elmegyünk egy szép kis öbölbe és úszunk egyet.

- És gyűjtünk csigákat meg ilyeneket a vízben? – néznek rám tányérnyi szemekkel.

- Persze – bólintok. – Majd viszünk vödröt meg lapátokat.

- Hallod apa? Kincset fogunk  keresni – fordulnak Joy felé.




Szerkesztve Sasha által @ 2014. 07. 24. 18:54:05


Rauko2014. 07. 24. 14:56:34#30750
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~ Sashának


- Ne merészelj megmozdulni – suttogja a fülembe, és én teszem, amit parancsol. Most tökéletesen ráhangolódtam, semmi nem érdekel, pláne amikor eddig ismeretlen illat tölti meg a szobát.
Egy olyan illat, ami fogalmam sincs, hogy mi, de olyan, mintha légnemű viagrát pumpálnának a testembe, csak még jobban felizgat, mintha Devon még nem tette volna meg amúgy is.
- Előre is bocs. – He? Bocs?
Ahogy szakad a pólóm anyaga megértem, de a nadrágot szeretem, így azt próbálom menteni tőle. Szerencse, hogy alsó nincs rajtam, szerintem darabokra szakítaná, én meg csak még jobban élvezném, hogy ennyire kíván engem. Süt a levegő köztünk, az sem érdekel, hogy amit a fenekemre folyat egy kicsit hideg, majd az sem, hogy szinte felkészítés nélkül érzem meg magam mögött a farkát, pont a bejáratomnál. Mondanék valamit, de egy mozdulattal hatol belém, így a levegő is a tüdőmben reked, annyira fáj egy pillanatra. De talán az olajban volt valami, talán csak Devon személyes varázsa, de csak arra tudok gondolni, hogy mennyire hatalmas, hogy mennyire imádom, ahogy feszít és mennyire jó, hogy végre ott van, ahol már az étteremben is akartam, hogy legyen. Bennem.
- Az enyém vagy, Joy. Csak az enyém. És nem foglak elengedni, úgyhogy szokj hozzá a gondolathoz, hogy nyertél magadnak egy vadállatot, aki a fiaiddal együtt akar téged.
A szavaira csak még jobban megremegek, hiszen…. hiszen a helyzet és a kéj ellenére is fel tudom fogni amit mond és valahogy őrült dobogásra készteti a szívem, hogy egy ilyen fullextrás pasinak pont lén kellek, két gyerekkel. De ha nem így lenne, nem csinálná azt, amit, nem dugna úgy, mintha az életünk múlna ezen. Nem is tudom visszafogni a hangomat.
- Ejnye, kicsim, ha így hangoskodsz, még felébrednek a fiúk. – Megjelenik az egyik ujja a szemem előtt, de nem érdekel semmi, csak a számba veszem és beleharapok. Véresre vagy nem, nem számít, csak azt akarom, hogy mindenhol ő töltsön ki.

Hirtelen azt érzem, hogy mozgunk, de addig nem fogok fel semmit, amíg arccal lőre az ágyra nem lök és be nem borítja a testem a sajátjával.
- Soha többé nem fogsz másra vágyni. Csak rám, mert én vagyok az, aki mindent meg tudok adni neked. És elérem, hogy képtelen legyél létezni nélkülem, mert még sosem akartam úgy senkit, ahogy téged, Joy!

 

 

Nagyot nyögök a szavaira. Hihetetlen, hogy mennyire képes rám hatni, csak pusztán szavakkal is, nem beszélve arról, amit közben csinál.
- Gyoh… - Próbálok beszélni, de eléggé nehéz. Devon farka nagy, nem is készített fel, de a fájdalom annyira izgató most, ebben a pillanatban, hogy semmi más nem érdekel. - Gyorsabban - nyögöm ki, és elkezdek aprókat mozogni, hogy még erőteljesebb legyen minden lökése. Az, hogy moccanni is alig tudok, miközben ő egyértelműen a tudtomra adja, hogy mennyire akarta már ezt - hiszen minden lökéséből süt a kielégületlenség még most is -, hogy a testemben feszül a farka, fáj, és mégis a végletekig felizgat, az, hogy itt van és érzem őt, jobb, mint eddig bármi. De még mindig nem elég! Még mindig nem teltem el vele teljesen!
- Csináld már gyorsabban! - nyögök fel megküszködve minden hanggal, mire csak halk kuncogást kapok válaszul, a nyakamba csókol és olyan tempóra kapcsol, amiről nem tudtam, hogy lehetséges. Amennyire tudok én is ellenmozgok, de a teste tökéletesen beterít. Semmit nem érzek a világból most, semmi nem érdekel ebben a pillanatban, csak Devon, most csak ő jelenti a világot.
A következő pillanatban szinte sikítva élvezek rá az ágyra, ahogy olyan pontot talál el, amit szerintem még senkinek sem sikerült. Az érzés egyszerűen csak végigrohan a testemen, egy pontra koncentrál mindent és kirobban belőlem az első. Ő közben harapja, szaggatja a tarkómat, de nem érdekel, az sem érdekelne, ha elevenen felfalna, ha akkor még többet kapok ebből.
Egy szót sem szól, ahogy én sem, nem is kell, érzem, hogy az izmaim miatt most neki sem volt könnyű, de nem élvezett el. Ahogy megnyugszom egy kicsit, ismét mozogni kezd, és attól, hogy most nem vagyok teljesen ellazulva, még intenzívebben érzem, hogy mekkora is valójában.
- Imádom a testedet… - szuszogja a nyakamba.
- Imádom, amikor megdugsz - nyögök vissza, de több hang nem jön ki a számon a nyögéseken kívül, hiszen az, hogy bennem van, több, mint amit most el tudok viselni.

Mire ő egyszer elélvez, én  még egyszer, de utána legördül rólam, miután alaposan végigcsókolgatta a lapockámat és a meggyötört nyakamat. Nem érdekel az sem, ha véresre harapott. Szuszogva fekszik a hátára, én meg lopva az órára pillantok. Még bőven van időnk egyre.
- Ugye nem hitted, hogy ennyi volt? - suttogom a fülébe, de már keresztül is vetettem magam rajta és kihasználva, hogy az olajjal és a méretével eléggé kitágított, egyszerűen magamba vezetem.
- Ez az… - hallom meg a hangját, de most ez is valahogy más, mint szokott lenni. Megrészegít… - Mozogj szépen!
Csak nyögni tudok válaszul, és a combjaira, a hasára, mikor merre hajolva lovagolom meg. Amikor már végképp nem bírom, hirtelen leránt, magához szorít, feljebb húzza a lábait és ő kezd el mozogni bennem. A tempótól, a kéjtől könnyek gyűlnek a szemembe. Picit kell csak elhajolnom, hogy az arcára nézhessek. Nézem őt, és rájövök, hogy talán tényleg őt keresem. Talán tényleg én is azt akarom, amit ő, hogy soha többé ne engedjen el és elfogadjon a fiúkkal együtt.
Mert hol máshol találnék még egy ilyen szempárt, ami szinte felfal, miközben a testemben lüktet egyébként is? A tenyereim közé zárom az arcát és az irammal ellentétben egy hihetetlenül lágy és finom csókra hívom. Közben csak még jobban felizgat, hogy a testem két pontján is ő van, hiszen a nyelve édes táncot jár az enyémmel, miközben a farkam kettőnk közé szorult.
Mikor érzem, hogy el fogok élvezni, elszakítom magam tőle, és felegyenesedem. nem tudok megszólalni, de mintha értené, amit követelek. Nézz! Csak engem nézz!

Szinte egyszerre élvezünk el, de most nem hagyom, hogy olyan hamar kicsússzon belőlem. Fekszem rajta, ölelve, csókolgatva, hiszen annyira jó. Simogat és a testem becézgeti, mintha tudná, hogy jól esik az ilyen vad szex után az ennyire lágy érintés.
- Ha lehetséges lenne, örökké csak ezt akarnám csinálni - suttogom a nyakába. Ahogy mozdulna, majdnem kicsúszik belőlem a farka, de egy mozdulattal érem el, amit akartam. Az óra szerint még van húsz percünk, így vigyorogva nézek rá, támaszkodva a mellkasán.
- Mit gond Mr. Turner, bírna még egy kört? - kérdezem. - Mert szerintem még épp tudnék ülni, ha most abbahagyjuk…


Sasha2014. 07. 24. 14:06:55#30749
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Nyuszikámnak


Tombol bennem a vágy, hogy darabokra szedjem Joyt, nem törődve azzal, hogy ki hallja meg. Már túl vagyok azon a ponton, hogy Joyon kívül más is érdekeljen. Olyan vagyok vele kapcsolatban, int egy ősember, a fejemben neon betűkkel izzik a felirat: Enyém! Enyém! Enyém! Esküszöm, már csak az hiányzik, hogy a barlangomba vonszoljam a hajánál fogva. De most még ez is hihetetlenül izgató gondolat, főleg Joy csupasz öléhez dörgölőzés közben.

- Én is nagyon kívánlak, és alig várom, hogy mindent neked adjak – suttogja.

Nem megyek bele egy érzéki beszélgetésbe, különben tényleg széttépem. Csak arra figyelek, hogy a kemény és egyre forróbb farkunk egymásnak feszülve mozog egymással, egymáson. Ha erre koncentrálok, akkor képes leszek elengedni a végén Joyt, anélkül, hogy leteperném, és az ágyhoz kötözném, hogy le se szálljak róla két napig. De ezt ugye nem lehet, viszont a kötözés gondolata még jobban felizgat, így egyre tempósabban mozgatom a csípőmet, egyre csak hajszolva az áhított gyönyört. Érzem, hogy az én fekete bestiámnak sem kell már sok, leginkább abból, ahogy marni, tépni kezdi a számat, úgy ahogy én szoktam csókolni őt. Istenem! Annyira illik hozzám, olyan nagyon. Egyre biztosabban tudom, érzem ezt. Most is, ahogy tempós, nyers és vad mozgással simulunk egymáshoz. Imádom, hogy ennyire készen áll mindenre, hogy lángol tőlem a teste, hogy pont annyira akar engem, ahogy én őt. Ezért nem bánom, hogy ez a pillanat is rövidebb, mint szeretném, mert mindketten elélvezünk, és roppant elégedettek vagyunk. Legalábbis egyelőre, mivel igazából ez csak tűzoltás volt, pillanatnyi megkönnyebbülés. Valójában nálam még nagyobb lett a tűz, és nem igen lehet ellobbantani. Elég csak a vállamba kapaszkodó, ziháló szépségre néznem, aki mosolyogva figyeli az arcomat.

- Remélem, nem bánod, hogy nem egyedül érkeztem? – kérdezi, de engem inkább a nyaka foglal le.

- Csak meglepett.

- Hívtalak volna, de nincs meg a mobilszámod – jegyzi meg sértett hangon, én pedig meglepve nézek rá.

- Komolyan?

- Komolyan. Szóval ezt minél előbb orvosoljuk, és ha most elengedsz, több időm lesz kifárasztani a srácokat, akkor pedig miénk lesz az egész éjszaka és talán egy picit a délután is – ígéri vágyakozó hangon. – A testem, mindenem a tiéd lesz, és azt teszel velem, amit csak akarsz, Devon – nyögi egyenesen a fülembe.

- Ha így mondod, nem megyünk sehová – mordulok, de egy csók után azért elengedem.

Még arrébb is lépek, hogy ne legyen olyan nagy a kísértés, de kb., mint halottnak a csók. Reménytelen. Ő meg közben rendezgeti a ruháját, majd tudatosul benne, hogy eléggé összekentük az alsóját, így tovább provokálva, kígyózó mozgással vetkőzni kezd. Megszabadul a vékony melegítőtől, félredobja az alsót, aztán, ha ez lehetséges, még lassabban húzza vissza a nadrágját. De mielőtt teljesen felhúzná a feszes kis seggére a nacit, még hátra pillant rám a válla a felett.

- Kíváncsi vagyok, mennyire fog felhúzni, hogy csak egy vékony anyag választ el tőlem – vigyorog rám szemtelenül, aztán villámgyorsan kilibben az ajtón, nehogy elkaphassam.

Átkozott kis bestia, de majd megmutatom neki, ki parancsol, csak győzzem kivárni, amíg ezt bekövetkezik. Nem megyek fel azonnal, kell némi idő, amíg lehiggadok, és nem csak az jár a fejemben, hogy letépem a ruhát Joyról és ott ahol van, a magamévá teszem. Akkor is, ha a gyerekei előtt kell megtennem, ez utóbbit viszont nem díjazná senki rajtam kívül, hát elücsörgök lent pár percig, csupán ezután sétálok fel a fedélzetre, ahol Joy éppen guggolva kutakodik egy nagy táskában.

- Azt hittem, nélkülem bulizol odalent – jegyzi meg végigsimítva a lábamon.

- Véletlenül sem tennék olyat – hajolok le hozzá és félresöpörve a haját a tarkójára csókolok. – Hol vannak a fiúk?

- A kapitánnyal, még mindig. Félek, nem fogja tudni levakarni őket magáról egy darabig. Megyek és bekenem őket, úgyis ki fognak szabadulni a napsütésbe.

Ezzel a mondattal ismét kirepül a kezeim közül, de nem vethetem a szemére, hogy a gyerekeivel törődik, mivel a végén mellém heveredik le a nyugágyra. A közelségének is örülök, de amikor megfogja a kezem, hímes elégedettséget érzek

- Mellesleg mi történt a babysittereddel? – érdeklődöm.

Nem bántásból teszem, nem is számonkérésből, csupán kíváncsi vagyok, ez minden.

- Valami vírus. Nem mertem két napra ráhagyni Alexéket. De azt hiszem, a tengeri levegő elálmosítja őket hamar – pillant rám.

Ez az a pillanat, amikor a kezem inkább a combjára teszem és cirógatni kezdem. Sóhajtva ücsörög, próbál uralkodni magán, de nem megy neki, aztán nekem sem, amikor elkapja a kezem és roppant célzatosan játszani kezd az ujjammal.

- Rohad messze van az éjszaka – morgok utána, ahogy faképnél hagy megint.

 

Az ebéd alatt már nagyon szenvedek attól, hogy Joy csupán egy karnyújtásnyira ül tőlem és nem tehetek vele semmit, pedig úgy felpakolnám az ebédlőasztalra. Leköt, hogy uralkodjak magamon, így csak fél füllel hallom, ahogy a gyerekeket rendezi, de azt kristálytisztán értem, amikor a fülemhez hajolva közli, hogy húsz perc múlva a szobámba lesz és van másfél óránk kettesben. Éppen itt az ideje, már kezdek beleőrülni a vágyba. Megvárom, amíg eltűnik a gyerekekkel, aztán húzok is le a hálómba. A várakozás kikészít, így abban a pillanatban elkapom Joyt, amint belép az ajtón és arccal a falnak nyomom.

- Végre – harapok felmorranva a nyakába, Joy pedig nekem nyomja a fenekét.

- Kevesebb beszéd, több cselekvés, Devon – nyögi. – Ha nem dugsz meg rohadt gyorsan, sikítófrászt kapok – magyarázza. – Másfél óránk van, abba legalább két menet belefér, és remélem, ülni sem fogok tudni a délután hátralévő részében, olyan alapos leszel – nyalint végig az ajkán, de a heves dörgölőzése jobban izgat.  

- Ne merészelj megmozdulni – súgom a fülébe vágytól rekedt hangon.

Ellépek tőle, de csak annyi időre, amíg az egyik fiókból előveszem a kristályüvegcsét, amiben egy külön Joy számára készült olaj van. Buja, fűszeres illat árasztja el a szobát, ahogy kinyitom, és a szekrényre teszem közvetlenül Joy mellett.

- Előre is bocs – közlöm, aztán már szakítom is le róla a felsőt, nincs türelmem vetkőztetgetni.

A nadrág is csak azért ússza meg, mert elég lerántani és magától a földre esik, Joy pedig rutinosan lép ki belőle, hogy arrébb rúghassam. És a türelmem eddig tartott, nyúlok az olajért, Joy fenekére folyatom, aztán az ujjaimmal dörzsölni kezdem, de képtelen vagyok tovább türtőztetni magam… Nem megy. Akarom Joyt, most, egy pillanattal sem később. Vastagon folyatok magamra is az olajból, aztán elkapom a bestiám keskeny derekát és nekifeszülve a fenekének, már csúszok is befelé. Mondanám, hogy türelmes vagyok és finom, de ez nem igaz, egyetlen mozdulattal merülök el a szűk forróságában, majd szusszanásnyi időt sem hagyva mozdítom is a csípőmet. Akarom. Kell. Elveszem. Szorosan tartom a derekát, hogy ne tudjon elmozogni, a csípőm csattan a fenekén, ahogy újra és újra birtokba veszem a testét. Nem tudok másra gondolni, csak arra, milyen csodás érzés magamhoz szorítani a forró, remegő testét, miközben a farkam körül csak úgy lüktet a feneke. Most igazán előtör belőlem a vadállat, morgok és harapok közben, de az egyre hangosabb nyögésekből tisztán hallható, hogy Joynak sincs ellenére, ami történik. Hogy is lehetne? Ő kérte, hogy ülni se tudjon a nap hátralévő részében. Hát nem is fog, mert egyre keményebben, egyre gátlástalanabbul mozgok, hajt a bennem tomboló vágy, hogy végre enyém lehet, amit annyira akartam.

- Az enyém vagy, Joy – súgom a fülébe vágyakozva, de a hangom nagyon is komoly. – Csak az enyém. És nem foglak elengedni, úgyhogy szokj hozzá a gondolathoz, hogy nyertél magadnak egy vadállatot, aki a fiaiddal együtt akar téged.

A szavaimra remegni kezd a teste és olyan hangos nyögések hagyják el az ajkát, hogy még keményebb leszek tőle, még jobban akarom.

- Ejnye, kicsim, ha így hangoskodsz, még felébrednek a fiúk – csúsztatom az ajkai közé az ujjaimat, amiken még van az olajból is, ő pedig azonnal ráharap, de engem a fájdalom csak felizgat, akárcsak a remegő testű szépség előttem.

 

Szívesen maradnék még a falnál, de Joy lábai eléggé ingatagok, így lassan az ágyhoz araszolok vele, majd arccal a takaróra döntöm. A póz tökéletes, teljesen betakarom a testemmel és kihasználhatom, hogy mozdulni sem tud alattam, mivel imádom uralni a partnerem. Leszorítom a csuklóit az ágyra, a combjaim közé szorítom az övét, utána pedig hagyom, hogy elszabaduljon bennem minden. Olyan vágy hajt, amit soha azelőtt nem éreztem, azt akarom, hogy Joy érezze az erőmet, hogy mindent meg tudok adni neki, hogy képes vagyok megőrjíteni, kielégíteni.

- Soha többé nem fogsz másra vágyni – csókolom a tarkóját. – Csak rám, mert én vagyok az, aki mindent meg tudok adni neked. És elérem, hogy képtelen legyél létezni nélkülem, mert még sosem akartam úgy senkit, ahogy téged, Joy!




Szerkesztve Sasha által @ 2014. 07. 24. 14:19:13


Rauko2014. 07. 22. 18:05:25#30730
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~ Sashának


- Csupa teljesíthető kérés – mosolyog rám, de inkább úgy, mint egy ragadozó és nem úgy, mint egy kedves pasi. De nem is baj, ha nyálas-romantikus lenne, nem is kellene. Nekem ez a dögös, kemény Devon kell, aki épp rángatja rólam le a nadrágot, miután elengedett a bilincs fogságából,  majd a lábaim közé férkőzik és vadul szaggatni kezdi a számat.
- Szét foglak szedni. Darabokra, Joy. - Igen, már alig várom! Akarom és kell! Pláne mikor megérzem, hogy mennyire fel van izgulva. - Tökéletesen passzolsz hozzám. És visszavonhatatlanul az enyém leszel, amint birtokba veszem a kéjsóvár tested.
Mielőtt jöhetne a legjobb rész, hirtelen idegen hang hasít a térbe.
- Főnök! Főnök! Főnök!
- Mi van? Rohadtul nem érek rá! - kiabál Devon ingerülten.
- Tudod, hogy nem zavarnálak, de nagy gáz van a raktárnál!
- Öt perc. – A nyakamba hajtja a fejét, és bár őt magát nem ismerem, a szuszogását igen: próbál megnyugodni. Megértem, nem haragudhatok rá amiért dolga van, neki a munkája lehet az, mint nekem a fiaim. – Bocsáss meg – csókol a nyakamba. – Muszáj… elmennem, de megesküszöm, hogy sietek vissza. Megvársz ugye?
- Ha sietsz, akkor talán – mosolygok rá.
- Mint az állat – csókol meg vadul, majd mikor már mindketten megint felizgultunk, lelép.

Szuszogva dőlök hátra, és végigsimítok a mellkasomon, le a farkamig. Áll, nem múlik el magától, így hát nekem kell tennem valamit az  ügy érdekében. Egyedül. De legalább utána ihatok pezsgőt…


Zuhany után úgy döntöttem, hogy lefekszek és megvárom, így nem ijedek meg, mikor megérzek egy igencsak felizgult ágyékot a fenekemnél és valaki a tarkómra csókol.
- Megjöttem, kicsim. – Nem emlékszem, mikor hívtak így, ennyi elég is lenne, hogy elnézzem neki, de akkor azt hiszem, elrontanám.  
- Érzem…
- Sajnálom, hogy itt kellett hagyjalak – szorít még jobban a farkához.
- Sajnálhatod is. Mert ma már nem kapsz semmit.
- Joy!
- Nem! Egyedül hagytál, egyedül kellett elmennem! Most majd megtanulod, hogy nem hagyhatsz csak így itt. - Jogos, amit mondok és ezt ő maga is tudja. Ha én léptem volna le a fik miatt talán vége mindennek.
- Kiengesztellek, megígérem.
- Nagyon helyes. Megérdemlem.
- Tudom.

Persze még húzom az agyát elalvás előtt és reggel is, de nem hagyok neki semmit. Nem engedem a kezeimtől elélvezni sem, érezze, hogy ezért jár nekem valami. Az mondjuk tetszik, hogy meghív hajókázni, így boldogan megyek hazafelé és készülök. Két nap…


- Nem teheted ezt velem - nézek könyörögve Aurelióra. - Sajnálom, de nem merek vigyázni rájuk - hajtja le a fejét és megint pityeregni kezd. Sóhajtva ölelem át. Szegény… ő is készült, mentek volna állatkertbe, vidámparkba, de elkapott valami nyavalyát és nem mer itt maradni velük, mert nem tudna figyelni rájuk és össze is bacizná őket. Az meg nem lenne jó, mivel most jöttek ki a legutóbbiból.
- Oké - sóhajtok fel. - Akkor velem jönnek, te meg pihenj.
- De nem utálsz? - néz fel rám.
- Dehogy utállak - mosolygok rá. - Így is remek lesz és legalább tesztelem kedves lovagom tűréshatárát a srácaimmal kapcsolatban is. Én ugyanis csak velük vagyok kapható - mosolygok rá. Ő még szipog párat, de ellazul, én meg hívom a fiúkat, akik persze ujjongva fogadják a hírt, hogy a hétvégére kalózok leszünk, mert ugye a hajó egyenlő a kalózkodással. Még szép.


* * *

Már majdnem a hajónál vagyunk, mikor meglátom. A mosolya az arcára fagy ahogy meglátja a fiaimat, de nem tudtam mit tenni, még a számát se tudom, hogy hívhattam volna. Bár tény, ami tény, vadítóan néz ki ilyen laza szerelésben is, hiszen én sem vagyok túlöltözve. Kényelmes szabadidőcucc.
- Sziasztok! Örülök, hogy eljöttetek – köszönt minket kedvesen.
- Szia! Engedd meg, hogy bemutassam a fiaimat, Alexet és Christ - mondom.
- Sziasztok, Devon vagyok – mutatkozik be nekik, de Chris és Alex mögém bújnak azonnal, bár köszönnek.
- A bácsinak van papagája is? – kérdezi Alex.
- Papagáj? – Ezt én sem értem hirtelen, de aztán Chris kifejti neki, hogy a kalózoknak olyan is van. Szerencsére nem bosszantják, legalábbis még nem vettem észre, és ahogy felérünk a fedélzetre, a srácok be is támadják a kapitányt, mi meg elvonulunk.
Először a szakácshoz, aki készségesen módosít a menün, hogy a fiúk is ehessenek belőle, majd jön a háló. Alig érünk be, én már a falhoz tolva találom magam.

- Fogalmad sincs róla, mennyire kívánlak. Muszáj, hogy érezzelek egy kicsit, különben elvesztem a fejem – morogja, majd tesz is, kioldja a saját nadrágját, de előtte az enyémet is, le is tolja picit és elkezd kifejezetten tetszetős mozgással hozzám dörgölőzni. Mondanék valamit, de nem jutnak eszembe ellenérvek… a fiúk úgysem jönnek most le.
- Egyelőre beérem… ezzel is – zihálja a fülembe. – De éjjel az enyém leszel. Minden elveszek tőled, amint a fiúk elaludtak, erre készülj!

 

 

Ahogy érzem, hogy mennyire akar, egyre jobban felhúz engem is, bár már az is eléggé feltüzelt, hogy láthattam. Bár eleinte féltem, hogy mit fog szólni a fiúkhoz, úgy látom, a kedvét nem vették el és ennek örülök.
- Én is nagyon kívánlak, és alig várom, hogy mindent neked adjak - suttogom, félek, ha hangosabban beszélnék, még hangosabb nyögés lenne a szavak helyett.
Ahogy mozog, gyorsan hajszol engem is és magát is a gyönyör felé, így amikor már majdnem elélvezek, a két tenyerem közé szorítom az arcát és csókolni kezdem. Úgy, ahogy ő szokott engem, tépem és szaggatom az ajkait, nem érdekel, ha sebes lesz, ahogy az sem, ha én az leszek. Most csak ő számít.

Percek telnek el vad mozgással és még vadabb csókokkal, maga a pillanat is izgató, így kicsit sem lepődök meg, hogy megint előtte élvezek el, de most nem sokkal később ő is követ. Szuszogva kapaszkodom a vállába, amyg próbálom rendezni a gondolataimat és a levegővételeimet is. Amikor sikerül, mosolyogva nézek rá.
- Remélem, nem bánod, hogy nem egyedül érkeztem? - kérdezem, de ő már a nyakam csókolgatja.
- Csak meglepett.
- Hívtalak volna, de nincs meg a mobilszámod - jegyzem meg kissé sértetten, mire elhajol és rám néz.
- Komolyan?
- Komolyan. Szóval ezt minél előbb orvosoljuk, és ha most elengedsz, több időm lesz kifárasztani a srácokat és akkor a miénk az egész éjszaka, és talán egy pici délután is. - A hangom tele van ígérettel és vággyal. - A testem, mindenem a tiéd lesz és azt teszel velem, amit csak akarsz, Devon - nyögök fel.
- Ha így mondod, nem megyünk sehova - morran fel, de azért egy csók után elenged. Visszarendezném magam, de az én alsómat élveztük össze mindketten.
- Hm… nem hoztam le váltás alsót - jegyzem meg vigyorogva, és megfordulok, hogy elkezdjek levetkőzni. Egy vékony szabadidőalsó van rajtam, és ahogy egyre lentebb kerül, a tekintete egyre jobban perzsel, én meg direkt lassabban öltözök lefelé és felfelé is, majd amikor már majdnem fent van a nadrág - alsó nélkül,  a vállam felett pillantok rá.
- Kíváncsi vagyok, mennyire fog felhúzni, hogy csak egy vékony anyag választ el tőlem - vigyorgok rá, majd mielőtt nekem eshetne - mert a szemei szinte sütnek a vágytól, kilibbenek az ajtón és felmegyek fedélzetre.

A fiúk a kapitány körül legyeskednek, de amint meglátnak, nekem rohannak és levegőt sem véve mesélni kezdenek, kiselőadást tartva nekem arról, hogy mennyire király ez a hajó és milyen kedves a kapitány is.
- És úgy döntöttünk, hogy le fogunk mindent rajzolni Aureliónak, hogy lássa ő is - jelenti be büszkén Alex, mire Chris bólogat neki.
- Az remek lesz - mosolyodom el. - De most hozom a naptejet, mert le fogtok égni.
Ők persze el sem mozdulnak öt lépésnél messzebb a kapitánytól, így egyedül indulok el a fedélzeten hagyott táskákért. Egyben az ő cuccaik vannak, pár játék, ruhák és tisztálkodási szerek, egy másikban az enyém, és nálam van a naptej is. Ahogy leguggolok, hogy összeszedjem igencsak ismerős illat csapja meg az orrom, így elmosolyodom és hátranyúlva végigsimítok a lábán.
- Azt hittem, nélkülem bulizol odalent - jegyzem meg.
- Véletlenül sem tennék olyat. - Lehajol, félresöpri a hajam és kapok egy csókot a tarkómra. - Hol vannak a fiúk? - kérdezi.
- A kapitánnyal, még mindig. Félek, nem fogja tudni levakarni őket magáról egy darabig. - Felállok és teljesen elé lépek. - Megyek és bekenem őket, úgyis ki fognak szabadulni a napsütésbe - mosolyodom el.

Így is történik, én lerendezem a fiúkat, majd leülök Devon mellé egy napozóágyra, hiszen Alexék elkezdték a rajzolást egy napernyő alatt. Én, kihasználva, hogy nem figyelnek, megfogom Devon kezét, és rámosolygok, mikor rám pillant. 
- Mellesleg mi történt a babysittereddel? - kérdezi. Azt hiszem, ezt nem szabad bántásnak vennem, szimplán csak érdeklődést hallok a hangjában. És ha annyira akar ő is tudja, hogy csak a fiúkkal együtt vagyok kapható.
- Valami vírus. Nem mertem két napra rá hagyni Alexéket. De azt hiszem, a tengeri levegő elálmosítja őket hamar - pillantok rá. Ő elemeli a kezét a kezemből és a combomra teszi, majd elkezdi simogatni. Sóhajtva tűröm, igyekszek nem felizgulni, de nagyon nehéz. Viszont ha már nekem nem könnyű, neki is megnehezítem. Elkapom a kezét és az arcomhoz emelve félreérthetetlenül nyalok végig a mutatóujján, majd a számba veszem és megszívom.
- Rohadt messze van az éjszaka - morran fel, én pedig kuncogva engedem el és indulok el a fiúkhoz.


 

Az ebéd nagyon finom és korán érkezik, már háromnegyed tizenkettőkor eszünk. Én meg már látom, hogy jó lesz a délután, ugyanis drága csemetéimnek majd’ leragad a szemük, miközben a salátákon nyammognak, amihez egy-egy szelet grillezett csirkemellet kapott mindenki.
- Hé, ha fejjel előre belealszol a salátába, nem leszünk jóban - jegyzem meg Chris felé fordulva. Nagy ásítást kapok válaszul, így leteszem a villát és Devonhoz fordulok. Nem hajolok közel, csak a combjára simítok. - Húsz perc és a szobádban leszek - ígérem meg. - Van másfél óránk kettesben. - A tekintete épp annyira izgatottá válik, ahogy az enyém is, majd felkapom Christ, a szemét törölgető Alexet pedig kézen fogom és elvezetem őket egy szobába, amit nekik készítettek elő.
- Ha felkelünk, keressünk meg? - kérdezi Alex halkan suttogva, hiszen Chris már a karomban elaludt. Nem gondoltam, hogy ennyire lefárasztja őket a fogócska meg a rajzolás a friss, tengeri levegőn.
 - Nem kell. Ne induljatok el csatangolni ketten, majd keltelek titeket, oké? - suttogom vissza. Bólint, majd ahogy beérünk, a plüssoroszlánt magához húzva azonnal elalszik ő is, ahogy a feje leér a párnára. Sóhajtva simogatom meg őket és kapnak puszit is mindketten, Chris mellé még odadugom a plüssmaciját, és szinte száguldok kifelé, vissza Devon hálójába, hogy végre…

Be sem érek, az ajtó záródik, én pedig a falnak nyomva találom magam arccal előre, miközben Devon a hátamhoz simul.
- Végre - morogja a nyakamba és beleharap. Felnyögök, majd hozzátolom a fenekem a farkához, ami már eléggé merev és egy szál nadrágon keresztül tökéletesen érzem is.
- Kevesebb beszéd, több cselekvés, Devon - nyögöm. - Ha nem dugsz meg rohadt gyorsan, sikítófrászt kapok - parancsolok rá és a vállam fölött pillantok rá.  - Másfél óránk van, abba legalább két menet belefér, és remélem, ülni sem fogok tudni a délután hátralevő részében, olyan alapos leszel - nyalok végig az ajkaimon, de egy pillanatra sem hagyom abba a dörgölőzést. Akarom, remegek érte már azóta, hogy ott kellet hagynia. Minden éjjel azt álmodtam, hogy megdugott, most pedig akarom. Nagyon… és tuti nem bírom ki estig, a fiúk meg úgysem kelnek most fel.


Sasha2014. 07. 22. 16:23:54#30728
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Raukonak - Nyuszitappancsnak


A kölcsönösségben hiszek, abban, hogy amit megteszek a partneremnek, azt majd vissza is kapom. És biztos vagyok benne, hogy Devon is ilyen. Ezért térdelek előtte a kemény farkát szopva, a feszes fenekét markolva, gyűrve. Neki valahogy élvezet örömet szerezni, mert azt tagadni sem tudná, hogy neki, amit kap.

- Deh… Devon – nyögdécseli.

Talán közölne valamit, de most nem igazán érdekel a mondandója. És kicsivel később amúgy is megtudom, mit szeretett volna mondani, mert néhány pillanattal később megfeszül, megrándul a formás teste és elélvez. A számba. Mástól nem viselném el, de Joynak szabad még ezt is.

- Ez nem volt hosszú menet – vigyorgok fel rá, de sokkal jobban érdekel a gyönyör, amit az arcán látok.

Még azt is határtalanul szexisnek találom, hogy kicsit könnyes a szeme. Amikor végignyalja az ajkát, megint nagyon kell figyelnem rá, hogy nem veszítsem el a fejem. Kész önuralompróba a pasi, főleg, hogy ki van bilincselve és azt tehetnék vele, amit csak akarok. Így pedig iszonyú nehéz elfojtanom magamban a vadállatot. Csak azért teszem meg, mert Joy nem játékszer, mint az elődei, vele komolyan gondolom a dolgokat. Joyt a gyerekeivel együtt is akarom, de ez most mellékes.

- Próbáltam szólni – jegyzi meg. – Elég régen volt részem ilyesmiben, a gondolat is elég lett volna, pláne a megvalósítás.

Vigyorog, ahogy én is, mindkettőnknek tetszik ez az éjszaka. És csak jobb lesz, arról majd én gondoskodom. Joy közben letérdel elém, hogy az arcunk egyvonalba kerül, de nem csókol meg a kis huncut, csupán tovább szítja a tüzet bennem.

- A farkadat akarom, Devon – sóhajt a szemembe nézve.

Imádom a kis bestiát, pontosan annyira ribancos, amennyire kell, amennyire szeretem. Mindent tökéletesen csinál, provokál, csábít, gyönyört ad.

- És pontosan hogyan? – érdeklődöm vágytól remegő hangon.

- Mindenhogy – nyalint végig az ajkamon.

Felmordulva csókolom meg, vadul, birtoklóan, hogy érezze, mindenestől az enyém, még a levegő is, amit beszív. És így van, birtokolni akarom, uralni, és meg is teszem majd, Joy pedig imádni fogja, mert mellettem minden meglesz, ahogy a gyerekeinek is. De még korai lenne erről beszélni Joyjal, meg aztán most nehezemre esik gondolkodni. Eltépem hát az ajkam Joyétól és felállok.

- Ha nem enged el, t fogsz felkészíteni – néz rám.

- És azzal mi a baj? – vonom fel a szemöldököm mosolyogva.

- Ha nem csinálod elég gyorsan, el fogok élvezni, mielőtt magamban érezlek – magyarázza.

Ó! Tőlem aztán annyiszor élvezel el, ahányszor csak akar, amíg az én ágyamban teszi és az én közreműködésemmel. Úgyhogy nem is foglalkozom azzal, amit mond, inkább a buja ajkait veszem igénybe. A vadállat pedig azonnal előtör belőlem, ahogy a neves, puha szája a farkamra cuppan. Belemarkolok a hajába, a csípőm pedig azonnal mozogni kezd. Újabb piros pont jár Joynak, amiért ezt is lehet vele. és nem maradok majd adósa kényeztetés szerint sem, az biztos, ezek után meg főleg. Joy mindent megkap, amire vágyik, mind az ágyban, mint az ágyon kívül. Az van, hogy minden vele töltött perccel egyre biztosabbá válik, hogy ő számomra a tökéletes pasi. Mint például most, amikor a vágytól csillogó szemeivel engem néz, miközben szinte tövig vagyok a szájában. Egyenesen vadító. Annyira szeretnék a szájába élvezni, de nem teszem, majd legközelebb, előbb az álomi fenekébe akarok, hát erőt veszek magamon és eltávolodom tőle egy kicsit. A tekintete azonban így is fogva tart, a szája helyett is.

- Kár – biggyeszti a duzzadt ajkait. – Szerettem volna érezni az ízedet. De fogom még, azt hiszem.

- És mit szeretnél még? – kérdezem vágytól rekedt hangon.

- Egy csókot. Aztán azt, hogy dugj ájulásig azon a szép kis nyugágyon.

- Csupa teljesíthető kérés – mosolygok, de inkább vagyok ragadozó most, mint kedves szerető.

Kioldom a bilincseket, aztán felrántom magamhoz és megcsókolom, majd a hajába túrom az ujjaimat, kicsit hátrafeszítem a fejét is. Olyan gyönyörű és kívánatos, annyi mindent szeretnék mondani neki hirtelen, de inkább hallgatok és leteperem a puha szőrmére. Türelmetlenül szabadítom meg a nadrágjától, meg a saját gyönyörértől mocskos kis alsójától. A térdemmel lököm szét a combjait, úgy nehezedem a testére, vadul falom az ajkait, kicsit felsebzem, de tudja, hogy így csókolok, ha be vagyok indulva. És most jobban fel vagyok húzva, mint valaha.

- Szét foglak szedni – közlöm az ajkaim közé szívva az ajkát. – Darabokra, Joy.

Az ölem az övének feszítem, a farkam az övének dörzsölöm, a karjait leszorítom a szőrmére, de nem vagyok durva, csak határozottan szemléltetem, hogy melyikünk parancsol. Joynak pedig nincs ellenére, a teste engedelmesen simul az enyémhez, teljesen megadja magát nekem.

- Tökéletesen passzolsz hozzám – morgom az nyakába csókolva. – És visszavonhatatlanul az enyém leszel, amint birtokba veszem a kéjsóvár tested.

Nem is kell válaszolnia, a megránduló teste, a gátlástalan nyögése magáért beszél. Íme, a tökéletes pillanat, hogy a magamévá tegyem.

- Főnök! Főnök! – hallom a háló felől Travis hangját. – Főnök!

- Mi van? – kiáltok ingerülten. – Rohadtul nem érek rá!

- Tudod, hogy nem zavarnálak, de nagy gáz van a raktárnál! – áll meg a terasz ajtajában.

- Öt perc – nézek rá, de ennyiből is ért, mert azonnal eltűnik, én pedig Joy nyakába fúrom az arcomat és próbálok lehiggadni. – Bocsáss meg – csókolgatom a bőrét. – Muszáj… elmennem, de megesküszöm, hogy sietek vissza. Megvársz ugye? – emelem a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

- Ha sietsz, akkor talán – mosolyog.

- Mint az állat – csókolom meg nyers éhséggel.

Persze megint belebonyolódunk egy hosszú, szenvedélyes csókba, amitől csak még nehezebb elválni tőle, az álló farkamról nem is beszélve. Kénytelen vagyok egy hidegzuhanyt is beiktatni, nem mintha sokat segítene, mert elég csak a szőrmén heverésző fekete szépségre gondolnom és máris izgalomba jövök újra. Mire a kocsimhoz érek, már fel tudnék robbanni az idegtől, utálom, amikor elcseszik a tökéletesnek induló estémet.

- Bocs, Devon – mondja óvatosan Travis a kocsiban. – Nem akartam elrontani az estédet, tudod jól…

- Hagyjuk ezt, Travis! – intem le. – Tudom, hogy nem jöttél volna, ha nem lenne gáz. Úgyhogy ne magyarázkodj, hanem haladjunk, hogy minél előbb hazaérhessek Joyhoz.  

 

A bunkerben már ott vár a „vendég”, akit elkaptak a raktáramban. Mint kiderül, nem egy piti kis tolvaj, hanem megbízták azzal, hogy a területemen kárt okozzon. Hiba volt, nagy hiba. Nem tűröm az ilyet senkitől. Az is kiderül, hogy az egyik feltörekvő ellenlábasom, Denis küldte a nyakamra. Igazából még jól is jön, úgyis indokot kerestem rá, hogy elhappolhassam a területét, a hülyéje pedig épp most adta a kezembe saját maga ellen fegyvert. Rendesen ellátom a betörő baját, de a fejében nem teszek kárt.

- A doki lássa el – emelem a lábammal a kis féreg fejét. – Aztán vidd el a nagy házba, Livio kezdje el a kiképzését, csinos kis játék lesz belőle, ha túléli! – mondom hidegen.

- Ne! Kérem, ne! Én bármit megteszek, mindent elmondok! – rimánkodik a srác.

- Úgy lesz, ebben biztos vagyok – mondom mosolyogva. – És egy másik estén talán meg is hatna a siránkozásod, de ma nagyon nem. Ugyanis neked hála itt dekkolok, ahelyett, hogy a csodás szeretőm karjában tölteném az éjszakát. Ne is reméld, hogy megkíméllek! Vidd a szemem elől! – mondom Travisnek. – Holnap este megbeszélést tartunk, legyen itt mindenki! – adom még ki az utasítást, aztán hazavitetem magam az egyik emberemmel.

Igyekeztem gyorsan végezni, de így is négy órát voltam távol. Kétlem, hogy Joynak sok kedve lenne hancúrozni, miután otthagytam álló cerkával az ágyban. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán megvárt, ezért könnyebbülök meg, amikor megpillantom az ágyamban aludni. Helyes! Tudja, hogy kihez tartozik. Bevonulok a fürdőbe és lemosom magamról a vért, meg kivágom a használt cuccaimat, utána pedig bebújok Joy mellé az ágyba.

- Megjöttem, kicsim – csókolok a tarkójára.

- Érzem… - motyogja félálomban, de azért a farkamhoz nyomja a fenekét.

- Sajnálom, hogy itt kellett hagyjalak – fogom meg a derekát és még jobban magamhoz szorítom a seggét.

- Sajnálhatod is – csap a kezemre játékosan. – Mert ma már nem kapsz semmit.

- Joy – harapok a vállába.

- Nem! – mondja határozottan. – Egyedül hagytál, egyedül kellett elmennem! Most majd megtanulod, hogy nem hagyhatsz csak így itt.

Nem vagyok rá mérges, amiért elutasít, igaza van, én is kiakadtam volna, ha ő hagy itt engem.

- Kiengesztellek, megígérem – morgok.

- Nagyon helyes – fordul meg a karomban és hozzám simul. – Megérdemlem.

- Tudom – hajolok az ajkára és megcsókolom.

Nem kell sok, hogy hangulatba jöjjünk, de ennek ellenére sem hagyja, hogy leteperjem, viszont sokáig kínoz a csókjaival meg a hozzám dörgölőző, forró testével, amit nem kaphatok meg. Természetesen reggel is meggyötör még, de a kezét is használja, hogy teljesen kikészüljek, aztán szemrebbenés nélkül otthagy, miután megbeszéljük, hogy szombaton elviszem hajókázni. Én meg ahelyett, hogy dühös lennék rá, csak még jobban akarom a kis dögöt.

 

Szombaton már korán kint vagyok a parton a hajómnál, hogy minden tökéletes legyen, mire Joy megérkezik. Travisnek világosan megmondtam, hogy ebben a két napban senki ne merjen zavarni, maximum telefonon hívhatnak, ha valami gond van, amúgy oldják meg nélkülem ezúttal a dolgokat, ellenkező esetben iszonyatosan dühös leszek rájuk. Most először még Travis is megszeppent kicsit, pedig őt sosem bántanám, de most bizonyára látta, hogy halálosan komolyan gondolom a dolgot. Mindent elrendezek a nagy hálóban, szólok a reggeli, az ebéd és a vacsora miatt is. Ezúttal nem jöhet közbe semmi. Amikor a kapitány szól, hogy a vendégeim megérkeztek izgatottan megyek fel a fedélzetre. Csak egy fehér nadrágot meg egy trikót viselek és a mosolyomat, ami kicsit lefagy, amikor meglátom Joyt mellett a két fiút, ahogy felsétálnak. Nem zavar, hogy itt vannak, csak nem számítottam rájuk.

- Sziasztok – megyek eléjük. – Örülök, hogy eljöttetek – mondom kedvesen.

- Szia! – mosolyog Joy. – Engedd meg, hogy bemutassam a fiaimat, Alexet és Christ.

- Sziasztok – guggolok le hozzájuk. – Devon vagyok – mutatkozom be.

- Hello – mondják szűkszavúan, aztán elbújnak az apjuk lába mögött. – A bácsinak van papagája is? – kérdezi Alex.

- Papagáj? – nézek rá meglepetten.

- Igen, a kalózoknak van – bólogatja Chris.

- Ó, értem! Hát a papagáj most otthon maradt – mosolygok. – De legközelebb elhozom.

- Beteg? – faggat Chris, úgy tűnik, ő a bátrabb.

- Nem. Csak nem hoztam ma magammal.

- Pedig azt úgy kell ám! – magyarázza Chris, nekem meg tetszik, hogy ilyen kis bátor.

- Észben fogom tartani – kísérem fel őket a hajóra, ahol azonnal lecsapnak a kapitányra és kérdésekkel bombázzák. – Egy kicsit elrabolom apukátokat, addig a kapitány mindent megmutat.

Hála az égnek nem ellenkeznek, így levezetem Joyt a hajó belsejébe. Először a szakáccsal beszéljük meg a gyerekbarát menüt, aztán szólok, hogy a gyerekeknek készítsék elő a másik szobát és villámgyorsan szerezzenek játékokat meg olyasmit, ami kellhet, ezután következik a hálóm.

- Itt fogunk aludni – közlöm vele, majd a falnak nyomom, ahogy visszafordul az ajtó felé. – Fogalmad sincs róla, mennyire kívánlak – morgok a nyakába. – Muszáj, hogy érezzelek egy kicsit, különben elvesztem a fejem – nyúlok előre és kioldom a nadrágját, majd letűröm a combja közepéig.

- De Devon... – nyögi, viszont nem próbál megállítani.

Letűröm a saját nadrágomat is, aztán a férfiasságom a félgömbjei közé csúsztatom és dörzsölni kezdem magam hozzá.

- Egyelőre beérem… ezzel is – zihálok a fülébe. – De éjjel az enyém leszel – fogok fél kézzel a farkára és simogatni kezdem. – Minden elveszek tőled, amint a fiúk elaludtak, erre készülj!




Szerkesztve Sasha által @ 2014. 07. 22. 16:32:00


Rauko2014. 07. 15. 14:06:44#30644
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~ Sashának


- Kapsz valami különlegeset – ígéri, én pedig megremegek.
- Mit?
- Ne is reméld, hogy elárulom – feleli, de nem lep meg azzal, hogy nem mond semmit. Bár én sem hagyom magam olyan könnyen.
- Biztosan meg tudlak győzni valahogy. Nem hagyhatsz kétségek közt… Messze még az éjfél, Devon.
- Ne is emlékeztess rá! – morran rám.
- Nem lehetsz dühös rám emiatt… Így is kevés időm van a fiúkra – engesztelem finoman. Ez sajnos ezzel jár, velem együtt jönnek a fiaim, akikkel még lehet baj.
- Nagyon-nagyon megértő vagyok kócoskám – emlékeztet, hiszen nem követel, nem kiabál, csak morog. Végülis…

Nehezen válunk el. Kifejezetten élvezek vele minden pillanatot, végtelenül férfias, szexis, kellek neki és okos is. Olyam kombó, amilyet rég volt szerencsém találni. Egészen biztos vagyok abban is, hogy a szex isteni lesz, ha eljutunk oda. Mert abban még én sem lehetek eléggé biztos, hogy ki fog bírni minden váratlan pillanatot, minden hasmenést és járványt, amiért haza kell majd szaladnom a fiúkhoz, vagy csak egy hisztis éjszakát, amikor rajtam kívül senki más nem érdekli őket. Olyankor bizony haza kell majd mennem, akármit is csinálunk éppen. Nem tudom és nem is akarom belevonni egyelőre annyira sem a család életébe, hogy aludjon nálunk. Nem akarom, hogy a kelleténél mélyebb sebet hagyjon bennem, ha találkozik egy közel olyan jó pasival, mint én, csak mondjuk ott nincs gyerek. Én a helyében gondolkodás nélkül váltanék. De amíg ez be nem következik, addig élvezem a társaságát.

- Apuci, akkor ma hova is mész? - kérdezi Alex, miközben az ágyamon ülünk. Valahogy meghallották, ahogy Aurelióval beszélgettem.
- A papának szerintem van szerelme - csillan fel Chris szeme.
- Honnan tudsz te ilyeneket? - fordulok felvont szemöldökkel szép fiacskám felé.
- A tévében mondták, hogy van ilyen.  A mesében is a királyfi meg a királylány szerelmesek voltak - feleli elégedetten.
- Okos vagy - nevetek fel.
- Akkor te is a királylányodhoz mész? - kérdezi Alex. Egy picit megszeppenek. Ők még olyan kicsik… legalábbis szerintem nincsenek erre késze.
- Majd megbeszéljük vacsi után - nevetek , majd levezényelem a kicsiket a konyhába. Aurelio persze nekem csak salátát ad vacsorára, mert sosem tudni…bár az tény, hogy még nem tudom, meddig megyünk el ma este.

Már tízkor alszanak, így Aurelio segít elkészülni, meg azt is megbeszéljük, hogy ma ő alszik az ágyamban. Ha a fiúk vándorolnak és nem találnak senkit a szobámban, pánikolni fognak. Így a legegyszerűbb. Aztán majd reggel jövök, a szalont csak délután nyitom ki.
Ahogy éjfélkor kilépek és meglátom, megdobban a szívem és egy pillanatra megint tininek érzem magam. Egy dögös pasi, aki rám vár egy menő autónak támaszkodva, hogy elvigyen egy szép helyre, ahol izgalmas dolgokat csinálunk majd együtt.
- Tűnjünk el gyorsan – lépek hozzá és egy csókot is adok.
- Ezt tervezem én is. Ülj be a kocsiba! – Alapjáraton nem tetszene ez a parancsolgatás, de tőle valahogy… szexi. – Vagy olyasmit teszek, ami nem lenne illendő itt, ahol most vagyunk.
Vigyorogva fejezem ki, hogy nekem akár az is, annyira akarom, de azért beülök, mégsem kellene közszemérmet sérteni. Bár a kocsiban is remek ötletek hada áraszt el, de ahelyett, hogy izgalmasabbá tenném a vezetést számára, csak a combját simogatom. Majd eljön az is, amit igazán akarok, és ha így folytatjuk, nem is sokára.
Amikor elérkezünk a - gondolom én - lakására, egy kicsit elámulok. Kívülről is pöpec, de a belső térből nem sokat látok, miközben utána haladok. Ám ahogy megáll és meglátom, mivel készült, pillangók serege kel életre, de pont a gyomromban. Gyönyörű. Ez az egy szó jut eszembe. Semmi hivalkodó, pokróc, dísznövények, hangulatvilágítás, szabad levegő…. kifejezetten tetszik.
- Semmit sem bízol a véletlenre – mosolygok rá.
- Ha rólad van szó, akkor semmit.
- Tetszik. Szeretem, ha értékelnek. - Kinőttem már abból, hogy beérjem kevesebbel is annál, mint amit érdemlek. - Mire iszunk? – kérdezem, mikor kapok egy pohár pezsgőt.
- Arra, hogy az enyém vagy – feleli, majd koccintunk.
Nem tudom levenni róla a szemem, annyira helyes férfi. Annyira igazi, és az, hogy az övé vagyok, már tény. Értékelem a finom és minden bizonnyal drága pezsgőt, de szinte az asztalra dobom a kristálypohárral együtt, ahogy  ő is, és elkezdjük tépni egymást. Néha szó szerint is, hiszen érzem, ahogy apró fájdalom hasít az ajkamba, vagy egy kis vér kerül a számba - tőle. De nem érdekel. Ahogy az sem, hogy letépi a kedvenc pólómat. Bár az tény, hogy meglep. Sejtettem, hogy szenvedélyes, de ez több, mint amire számítottam.
- Hunyd be a szemed és ne mozdulj – utasít,
- Most jön a meglepetés?
- De még mennyire.
- Siess vele.
Pár pillanat múlva jelzi, hogy itt van, de ne nyissam ki a szemem, viszont a csók, amit kapok annyira elvarázsol, hogy sanszosan amúgy sem tenném.
- És most játszunk egy kicsit szépségem.
Mozdulnék utána, de nem tudok. A karjaimra pillantok, és elégedetten konstatálom, hogy sokkal kreatívabb a testiség világában, mint az átlag. Igaz, a bilincs egy picit közhely, de ebben a megvalósításban kifejezetten tetszik. Picit megszeppenek, mikor a hűs pezsgő az eléggé forró bőrömhöz ér, de utána, ahogy a nyelvével tünteti el a cseppeket, ismét felforrósít mindent - még a levegőt is körülöttünk. Fokozatosan halad lefelé, de pont a lényegnél áll meg és néz rám.
- Mit gondolsz, Joy? Megérdemled, hogy így kényeztesselek? – kérdezi.
- Mindent… megérdemlek – jelentem be határozottan, de remegve a vágytól. Az meg kicsit sem segít, hogy lassabban halad annál, mint amit szeretnék.  - Devon. Kapd már be!

Minden gondolat kiröppen a fejemből, ahogy körbeöleli fájó merevedésemet a szájának melege. Régen csináltak velem ilyesmit, így félő, hogy nagyon hamar el fogok élvezni, pláne mikor ujjai a fenekemre tévednek.
- Deh… Devon… - nyögök fel, de nem figyel rám, nekem meg nincs erőm eltolni magamtól, neki meg láthatóan esze ágában sincs elengedni engem. Többet szólni sem vagyok képes, hiszen érzem, ahogy a testem remegni kezd, majd összerándulnak az izmaim és szánalmasan hamar elélvezek. Ő persze elhajol, és egy picit megszeppenek, hogy talán nem örül, hogy a szájába élveztem, de nem látom, hogy dühös lenne.
- Ez nem volt hosszú menet - vigyorog fel rám. Szuszogok, a szemeimben a gyönyörtől pár kósza könnycsepp figyel, így nézek le rá. Körbenyalom az ajkaimat, mintha az bármin is segítene, de a tekintetétől félig kemény vagyok ismét.
- Próbáltam szólni - jegyzem meg. Nem vagyok megsértve. - Elég régen volt részem ilyesmiben, a gondolt is elég lett volna, pláne a megvalósítás… - vigyorgok vissza rá, majd gyors helyzetelemzés után elkezdek térdre ereszkedni előtte. Nem a legkényelmesebb a karjaim miatt, de nem érdekel. A feje egy szintben van az enyémmel, de csak elkezdek közelebb hajolni, nem csókolom meg, helyette a szájára suttogok.
- A farkadat akarom, Devon - sóhajtom a szemébe nézve.
- És pontosan hogyan? - kérdezi, de az ő hangja is remeg a vágytól.
- Mindenhogy - nyalok a szájára, de egy morranás után olyan vad csókot kapok, amilyet eddig még tőle soha. Ahogy eltépi tőlem az ajkait, elkezd felállni, de azért még van itt valami fontos. - Ha nem engedsz el, te fogsz felkészíteni - nézek rá.
- És azzal mi a baj? - vonja fel a szemöldökét vigyorogva.
- Hogy ha nem csinálod elég gyorsan, el fogok élvezni megint, mielőtt magamban érezlek - felelem, de már közben oldja a nadrágját.
Szerencse, hogy ilyet azért szoktam csinálni, így nem okoz gondot a mélytorok, ahogy az sem, hogy a hajamba marva szinte megdugja a számat, és a farka nem is átlagos. Kicsit jobban oda kell figyelnem, mint általában, de tudom, hogy vissza fogom kapni. Kamatos kamattal, és ha jól csinálom, talán sokáig. Minden nap. Így hát nyögök, néha fel-felpillantok rá, amikor szinte perzsel a tekintete, de alapjában véve csak teszem a dolgom, és borzalmasan élvezem, hogy ilyen vad és szenvedélyes.
Tovább csinálja, mint ahogy gondoltam, hogy fogja, de nem élvez el. Ahogy eltávolodik, felnézve rá, foglyul ejtve tekinteté végigívelek nyelvemmel az ajkaimon.
- Kár - biggyesztem le az ajkaimat. - Szerettem volna érezni az ízedet - nézek rá. - De fogom még, azt hiszem.
- És mit szeretnél még? - kérdezi, de a hangja reszelős, a tekintete ég a vágytól.
- Egy csókot. Aztán azt, hogy dugj ájulásig azon a szép kis nyugágyon. - Igen, tényleg…. csak ennyit akarok most. Hajnalig nem gondolni semmire, csak a kéjre és rá.

 

 


Sasha2014. 07. 05. 18:16:18#30541
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Raukonak


Le sem veszem róla a szemem, amíg a kocsijához sétál, nézem a ringó csípőjét, a kerek, feszes seggét… Szívem szerint utána mennék leszarva, hogy megígértem, ma este futni hagyom, aztán feldobnám a kocsija motorháztetőjére és addig dugnám, amíg el nem ájul a gyönyörtől. Az a szerencséje, hogy szava tartó pasi vagyok, ezért nem megyek utána, pedig kurva nehéz megállni. Mégis maradok a helyemen, csak azt várom meg, amíg beszáll a kocsijába és elindul. Így bizonyosodom meg róla, hogy épségben haza is ér majd. Nem mintha bárki is bántani merné most, hogy én vigyázok rá, mert Billy összevert, meggyötört teste kettős üzenetet hordoz. Ne baszakodj a területemen és nem nyúl ahhoz, aki az enyém! Márpedig Joy az enyém! Nem árt, ha ezt mindenki tudja a környéken és még ennél messzebb is. Persze Travisnek is mondtam, hogy hintse el, amerre jár, hogy Joy az én fiúm, így tabu, ahogy az üzlete is. Rólam pedig mindenki tudja, hogy vigyázok arra, ami az enyém és ölök is érte, ha kell. Joynak senkivel nem lesz gondja a jövőben, rajtam kívül. Persze velem csak akkor, ha rosszalkodik és csalódást okoz. Arra jobb nem is gondolni, mit tennék vele, ha megcsalna valakivel. De Joy nem olyannak tűnik, aki fűvel-fával elmegy, szóval emiatt nem aggódom. Ő csak az enyém lesz, senki másé.

 

Kicsit ülök még a kocsiban, amíg rendezem a gondolataimat, csak ezután indulok haza, vár egy randi a bokszzsákommal, mivel a felgyülemlett feszültséggel kezdenem valamit. Persze csak telefonálnom kéne és máris egy tucat kiscica pattanna, hogy a kedvemre tegyen, de egyikük sem Joy, szóval hiába dugnám meg őket, a vágyam nem csillapodna. Vagyis marad a zsák püfölése, mint megoldás, bár csak pillanatnyi, de ma estére éppen megteszi. Otthon ledobálom a ruháimat, magamra kapok egy melegítőt és lemegyek az edzőtermembe. Nem fogom vissza magam, azzal a hévvel esek neki a zsáknak, amivel Joynak szerettem volna. Nem meglepő, hogy húsz perccel később már szakad rólam a víz, a testemen minden izom megfeszül, majd kirajzolódik, de el kell telni jó egy órának, mire lehiggadok. Ez jól is jön, mivel épp csak végzek, már jön is Travis, hogy helyzet van és menni kell. Ennek köszönhetően hajnali kettőkor az ágyam helyett a kikötőbe tartok ügyet intézni. Nincs nagy gond, csak előbb jött egy szállítmány, amit vártam, mint kellett volna. Igazából ennek örülök, mert így hamarabb tudom nyélbe ütni a másik üzletet, ami hatalmas bevételt hoz majd nekem. Persze az, akitől vettem, nem tudja, hogy mélyen áron alul szereztem be tőle az alkatrészeket. Ettől vagyok olyan jó abban, amit csinálok. Mire reggel hazaérek, már elég fáradt vagyok, viszont nagyon elégedett, főleg annak tudatában, hogy a sikeres üzletet Joyjal szándékozom megünnepelni. És így is lesz, nem mondhat nemet nekem. Majd ébredés után előkészítek mindent a tökéletes estéhez, de most aludnom kell, különben morcos leszek, az meg senkinek nem lesz jó. Altatni nem is kell, amint leteszem a fejem a párnámra, már alszom is, pedig ennyire nem éreztem fáradtnak magam.

 

A délutáni ébresztőt rühellem, de gyorsan elillan a rosszkedvem, amint eszembe jut, hogy Joyhoz megyek. Nem is húzom az időt, csak egy kávét iszom, aztán belebújok egy halálfejes pólóba, meg egy farmerbe és a bakancsomba, ami elengedhetetlen kelléke a ruhatáramnak. Simán felvenném öltönyhöz is, ha olyan hangulatom lenne, de azért szoktam figyelni, hogy ne legyen hiba a megjelenésemben. De Joy előtt abban mutatkozom, amiben csak akarok, mindegyiket imádni fogja. Tudom. Ezúttal is zárás előtt érkezem, de Joy nincs egyedül, valami vén faszit kísér ki, amikor besétálok az üzletbe.

- Nos, akkor Mr. Kovac, holnap hívom – köszön el tőle.

- Rendben, Mr. Heller, már várom – integet a vénség, én meg eltörném a kezét, főleg, amikor Joy visszaint neki.

Az a szerencséje, hogy utána fordítja a táblát, zárja az ajtót és még a reluxákat is leengedi. Utóbbit remélem, azért teszi, mert ő is tudja, hogy játszani fogunk kicsit, ha már eljöttem hozzá. Ledobom magam az egyik állítható székbe, ő pedig jó cicaként pattan is az ölembe, de már azelőtt csókol, hogy a feneke leérne a combomra. Helyes. Nem árt, ha igyekszik a kedvemben járni, tegnap este nagyon jó fiú voltam, megérdemlek minden finomságot. Akkor is, ha én nem vagyok az, mert a hajába markolva hátrahúzom a fejét és azonnal átveszem az irányítást a csók felett. Mohó vagyok és szenvedélyes, elveszem, amire vágyom. Játszadozom a nyelvével, néha megkapom a fogammal az ajkát, de ő sem marad adósom, megharapja kicsit a nyelvem, amikor elhúzom a fejem. Már megint provokálni akar a drága. Nem baj, csinálja csak, imádom.

- Hiányoztál – jegyzi meg.

- Nocsak, nem elégített ki az öreg? – vonom fel a szemöldököm.

Utálom, hogy itt sündörgött Joy körül, pedig azt sem tudom, miért volt itt, de az biztos, hogy nem a haját csináltatta a cicámmal.

- A fiúknak keresek tanítót – mosolyog rám. – Nem felejtem el, hogy kihez tartozom, ne izgulj – simít végig az általa hagyott nyomokon.

- Ráérsz ma este? – hajolok a nyakához.

- A fiúkkal kell lennem – kapom a nem túl tetszetős választ. – Esetleg éjfél körül el tudok szabadulni, ha elaltattam őket. Miért, csak nem tervezel valamit?

- Éjfélre ott vagyok érted a ház előtt – markolok bele a fenekébe és még jobban szorítom magamhoz a testét.

- De nem vacsorázunk – suttogja a fülembe. – Ma valami különlegesre vágyom – simít be magunk közé, a dudorodó nadrágokra.

Na, máris van bennünk valami közös, én is különlegességet tervezek estére. Igaz, hogy nem éjfél utánra gondoltam a dolgot, viszont alkalmazkodom Joyhoz legalábbis az időpontok tekintetében. Az nem volna jó, ha nyűgös lenne, mert nem jut elég ideje a gyerekeire, az rám és kettőnk dolgára is rossz hatással lenne. Ezzel kalkuláltam is, amikor egy apukára vetettem ki a hálómat.

- Kapsz valami különlegeset – ígérem az ajkához hajolva. Nem is sejti, mivel készülök.

- Mit? – préseli az ölét az enyémhez.

- Ne is reméld, hogy elárulom – harapdálom a bőrét.

- Biztosan meg tudlak győzni valahogy – markol a hajamba. – Nem hagyhatsz kétségek közt… Messze még az éjfél, Devon.

- Ne is emlékeztess rá! – mordulok, utálok várni, főleg, ha egy dögös, fekete démonra kell, akit meg akarok kapni.

- Nem lehetsz dühös rám emiatt – hízeleg. – Így is kevés időm van a fiúkra – simogatja az oldalam.

- Nagyon-nagyon megértő vagyok kócoskám – hívom fel rá a figyelmét.

Majd éjjel behajtom érte a jutalmamat is, mert ma nem lesz elég egy kis simogatás meg dörgölőzés, sokkal többet akarok. Felfalni, ízekre szedni Joyt.

 

Iszonyatosan nehéz elválni Joytól, főleg, hogy mindketten felizgultunk rendesen, de kénytelen-kelletlen hagyom hazamenni a fiaihoz. Azzal nyugtatom magam hazafelé menet, hogy így legalább több időm lesz előkészülni az éjszakára, de nagyon sovány vigasz, mert a nadrágomban lüktető farkam emlékeztet rá gondosan, hogy egy feszes popsit hagytam futni megint. Ennek folyományaként kénytelen vagyok egy frissítő jeges zuhanyt venni, amit utálok, de álló farokkal sem akarok szaladgálni az este hátralévő részében, szóval muszáj. Zuhany után kimegyek a kertre nyíló teraszra, elrendezem a dísznövényeket, leterítem a kétszemélyes nyugágyat egy puha, fehér szőrmetakaróval, ami istenien kiemeli majd Joy napsütötte bőrét, ha elnyúlik rajta, valamint eléggé melegíti majd, ha hűvös lenne az éjszaka. A kis asztalka az ágy mellett áll, arra kerül majd a behűtött pezsgő és valami gyümölcs, majd eldöntöm még, hogy szőlő, vagy eper lesz-e az. Ellenőrzöm a terasz szélén álló lámpákat is, nem akarom, hogy túl erős legyen a fény, de azt sem, hogy félhomályban tapogatózzunk egymás után. Kicsit igazítom azokat is, beállítom őket, hogy minden tökéletes legyen. Kicsit elgondolkodom azon, hogy milyen izgatottan készülök erre az egészre, és nem az esetleges szex, hanem Joy miatt. Félelmetes, mennyire hatással van rám, nem csupán testileg, hanem úgy egészben. Jól érzem magam mellette, felvidít, megnyugtat és eszelős módon képes felhúzni. Nincs mese, tökéletes a kis dög, pont nekem való és ettől átkozottul jól érzem magam a bőrömben.  Joy olyan férfi, aki folyamatosan képes izgalomban tartani. Ez az, ami eddig annyira hiányzott. Mindig tudtam, hogy a macskám ott van, ahol hagytam és csak arra vár, hogy foglalkozzak vele. Joyra viszont nekem kell várni és ettől csak még különlegesebb. Képes volt nemet mondani, pedig ugyanúgy vágyik rám, ahogy én rá. Ezt pedig értékelem, akkor is, ha bosszant, hogy nem lett az enyém. De talán ma…

 

Pontosan éjfélkor parkolok le a kócos háza előtt, majd kiszállok, és kocsinak dőlve várok a cicámra. Amíg az ajtót figyelem, az jár a fejemben, mennyire nem illek erre a környékre a bőrnadrágomban meg a rojtos pólómban, aminek a hátán még egy hatalmas kereszt is díszeleg. A vasalt, csatos bakancs már csak ráadás. Ha egy kertvárosi anyuci meglátna, azonnal fakabátért visítana. Igazán mókás lenne a jelenet. Ilyesmiken agyalok, de csak addig, amíg meg nem pillantom az ajtón kisétáló Joyt, mert a látvány kiver a fejemből minden gondolatot. Szűk csípőnadrág emeli ki a hosszú combjait, meg a keskeny derekát, a V-kivágású póló alól kivillan a tetoválása és a napcsókolta bőre. Pazarul néz ki.

- Tűnjünk el gyorsan – simul hozzám és azonnal csókol is.

- Ezt tervezem én is – markolok a hajába és elhúzom a fejét. – Ülj be a kocsiba! – mordulok vágyakozva. – Vagy olyasmit teszek, ami nem lenne illendő itt, ahol most vagyunk.

Azért nem állja meg, hogy ne lökjön egyet felém a csípőjével, mielőtt beül a kocsiba. De hát igazi bestia, szabad neki. Ahogy szabad neki egész úton a combomat simogatni, karmolászni, nekem meg erőszakot tenni magamon és nem árokba hajtani. Amikor leparkolok a felhajtón erősen kell gondolkodnom rajta, miként is értünk haza épségben azzal a tempóval, amivel jöttem. Nyilván megszegtem egy csomó közlekedési szabályt, és a mentségem mindössze az utánam sétáló ingerlően szexis férfi, akit végre sikerül felkísérnem az előkészített teraszra.

- Semmit sem bízol a véletlenre – nézelődik mosolyogva.

- Ha rólad van szó, akkor semmit – bólintok.

- Tetszik – néz rám a válla felett. – Szeretem, ha értékelnek.

Abban nincs hiba és a jövőben sem lesz, ha Joy beváltja a hozzá fűzött reményeimet. De nem kétlem, hogy be fogja. Kitöltöm a pezsgőt, az egyik poharat a kezébe adom, a másikat felé emelem.

- Mire iszunk? – néz rám a pohár pereme felett.

- Arra, hogy az enyém vagy – koccintom a poharam az övéhez, aztán belekortyolok a pezsgőmbe.

Néhány pillanatig az arcom nézi, aztán megkóstolja ő is a pezsgőt, de őt is annyira érdekli, ahogy engem, mert gyakorlatilag egyszerre tesszük félre a poharat, aztán már egymásnak is esünk. Vadul csókoljuk egymást, időnként fel is sértve a másik ajkát, de túl jól esik ez mindkettőnknek ahhoz, hogy abbahagyjuk. Nem is tesszük, így viszont nem marad más választásom, mint letépni Joyról a vékonyka pólót. Kicsit meghökken, de nem zavartatva magam csókolom tovább.

- Hunyd be a szemed és ne mozdulj – súgom az ajkai közé.

- Most jön a meglepetés? – kérdezi csillogó szemekkel.

- De még mennyire – kacsintok.

- Siess vele – hunyja le a szemét.

Tényleg mozdulatlanul vár rám, nekem meg tetszik, hogy ilyen engedelmes. Nem hagyom magára sokáig, csupán annyi időre, amíg a szőrmetakaró alól két pár bilincset veszek elő, aztán már lépek is vissza szorosan elé.

- Itt is vagyok – súgom. – Még ne nyisd ki a szemed! – szólok rá.

Megcsókolom, de úgy, hogy ne is tudjon másra figyelni közben, arra sem, hogy mindkét csuklójára bilincset kattintok, majd a korláthoz rögzítem a kezeit.

- És most játszunk egy kicsit szépségem – húzódom el tőle.

Követne ő, de a bilincsek nem engedik, viszont nem látom, hogy kétségbeesne a dologtól. Nagyon helyes, imádni fogja, amit teszek vele. Felemelem az egyik poharat és a testére folyatom a pezsgőt belőle. Gyönyörű látvány, ahogy az aranyló cseppek lecsorognak a hibátlan testén, nekem pedig nincs más dolgom, mint követni a nyelvemmel az útjukat. Élvezettel nyalogatom le a testéről a nedűt, aztán újra meglocsolom a pezsgővel, de ezúttal a csak a mellbimbóit, amikre mohó élvezettel csapok le utána, játszom velük, szívom, nyalom, harapom őket, amíg hegyessé, érzékennyé nem válnak. Elég csak rájuk lehelnem és Joy teste beleremeg. Kibaszottul izgató az egész pasi, főleg, ahogy a nyelvem alatt vibrálnak az izmai, mert újra és újra megöntözve a pezsgővel eljutok a csókokkal egészen a nadrágja vonaláig.

- Mit gondolsz, Joy? Megérdemled, hogy így kényeztesselek? – nézek fel rá.

- Mindent… megérdemlek – közli vágytól ragyogó szemekkel.

Nem tudok ezzel vitatkozni, főleg, hogy előtte guggolva szemezek a dudorodó nacijával. Tényleg megérdemli… Meg is kapja, de azért kicsit kínzom előtte. Nagyon lassan szabadítom ki a nadrágjából a duzzadó farkát, de nem kapom be, csak mellette csókolgatom. Ő játszott velem tegnap, most én játszom vele.

- Devon – löködi előre a csípőjét. – Kapd már be! – követeli türelmetlenül.

Nem tehetek róla, még az is bejön, hogy parancsolgat, vagyis megpróbálja. Talán ezért van, hogy megteszem, amit kér, lassan végignyalok a farkán, aztán rácuppanok a makkjára és apró szívásokkal ingerlem. Külön izgató, hogy még többet akarna és sürgetően tekergeti a csípőjét, csakhogy az én tempóban haladunk, fokozatosan engedem a számba, amíg tövid be nem kapom, ezután kezdődik csak a móka. A fejem egyenletes ritmusban mozog az ölén, a körmeim belemélyednek a fenekébe, ahogy megmarkolom, és nem hagyom megmozdulni. Én diktálom a tempót… Joynak csak élvezni kell.  




Szerkesztve Sasha által @ 2014. 07. 07. 18:18:39


Rauko2014. 07. 04. 12:16:34#30527
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~ Sashának


- Nem tudnál lelökni magadról szépségem – suttogja a fülembe, de úgy, hogy ha lenne mit, esküszöm csóválnám...  – Elmesélek neked valamit.
- Mit?
- Ragadozó vagyok, Joy.  Az a fajta, aki sosem engedi ki a karmai közül a zsákmányát. Soha. Te egészen különleges vad vagy kócos fodrászom. Nem csak gyönyörű, de játékos és merész is. Hát futni hagylak ma este, ahogy kérted. De azt akarom, hogy minden pillanatban tudd, az enyém vagy és rád vadászom.
- Devon – nyögök fel. Egyelőre nem tudom, hogy izgató vagy félelmetes amit mond, de az biztos, hogy ki akarom deríteni, így nem vetek véget a dolognak. Nem is tudnék, hiszen moccanni sem hagy, csak ha ő akarja.
- Ez tetszik neked, igaz? Imádod, hogy felizgattál, hogy hatással vagy rám. És még jobban imádod, hogy nemet mondhattál ma este.
- Igen. – Ejnye, de könnyen átlátott rajtam. – Élvezem, hogy akarsz engem!
- Akarod tudni mennyire?
- Mondd el!  Hallani akarom!
- Legszívesebben megfordítanálak és csak úgy beléd hatolnék. Aztán azonnal mozogni kezdenék benned, keményen és mélyen. Újra és újra és újra…
- Devon… – Igen, ez kicsit sem félelmetes, esetleg az, hogy hogy tud úgy felizgatni ennyire, hogy nyalogatja a bőröm és beszél hozzám. Olyan vagyok, mint valami tini…
- Így hívnak kicsim, gyakorold csak. Amint rád teszem a kezem úgy rendesen, nagyon sokat fogod hajtogatni.
- Rám… teszed a kezed? – szökik be a gondolataim közé a mondandója egy része. Ezt hogy értsem? Ennyire kisajátító?
- Mindkettőt, Joy. És nem csak a kezeimet – mondja. Tetszik, hogy ennyire birtokló már most.
- Mit még?
- Biztosíthatlak róla, hogy a jövőben minden lehetséges módon…
- Mi lesz minden lehetséges módon, Devon?
Válasz helyett a fenekem alá nyúl és az ölébe kap, én meg nem vagyok rest, már csavarom is köré mindkét lábam és a nyakánál karolom át. Ez is szexi, de milyen jó lesz ugyanez meztelenül…. egy közös zuhany után… mmm.
- A választ akarom – követelem.
- Én meg a segged – jelenti be, mire majdnem felkacagok hangosan is Szexi, okos és még humora is van. Ezt a pasit nekem teremtették ez már biztos. – De úgy tűnik ez egy olyan este, amikor egyikünk sem kapja meg, amit akar.
- A választ, Devon! Akarom…
Megint egy csók, megint tép és szaggat, ural és egy pillanatra sem hagy kéltségeket, hogy hozzá tartozom-e vagy sem. De ahogy elválunk, megtudom, amit akarok, még a testem is beleremeg.
- Nos, minden lehetséges módon megduglak majd, ahányszor csak megkívánlak.
Egy pillanatra megrémülök, de aztán rájövök, hogy ez a birtoklás alapvetően édes,és amúgy is, ha bántani akart volna, már megtette volna, így felnevetek, de ahogy kiszívja a nyakam - már megint, azzal csak még jobban izgat.
- Vadállat!

Visszavisz a szalonhoz. A kocsiban nem is szólaltunk meg igazán, ő vezetett én meg nézelődtem és próbáltam valami kis nyugalmat erőltetni magamra. De ilyen pasi mellett ez több, mint nehéz.
Odaérünk, de mielőtt kiszállnék és köszönnék el, hirtelen a hajamba tép, de nincs időm rosszallásomat kifejezni mert ahogy az ajkaimra tapad el is felejtem, hogy ez nekem fáj és nem is tetszett. Mert de, nagyon is tetszik… pláne, amit akkor mond, mikor elválik tőlem.
- Elkezdődött a vadászidény, Joy! – Oh igen. Tetszik. Az egész pasi. Úgy, ahogy van, még ez a furcsa birtoklás is.

Nem szólok, csak nézem, ahogy elhajt, és a vigyor le se szökik az arcomról. Ekkor azonban elsétál előttem egy idős pár és elég konkrét megjegyzéseket tesznek a nadrágom nézegetése közben. Lepillantok hát én is, de nem lep meg, amit ott találok: látszik, hogy jó volt. Hát ez ilyen, de nem is baj, úgysem kell mennem sehova, csak haza.
A kis utcában lépkedve ismerős hangot hallok.
- Mr. Heller! Mit keres ön itt ilyenkor? Már azt hittem baj van - néz fel rám az öreg hajléktalan.
- Áh, semmi gond - mosolygok rá. - Csak randevúm volt - vigyorgok.
- Megérdemelne végre valami rendes férfit - nevet velem. - De menjen gyorsan, a fiai biztosan várják már.
Elköszönök tőle, majd beszállok a kocsiba, de ahogy eszembe jut, hogy milyen képpel hasonlította az állampapírhoz, felnevetek.
Jó a kedvem. Rég nem volt ennyire… felszabadult hangulatom.

 

 

Otthon beparkolok és elindulok befelé, de Aurelio már kint is van előttem. Egy pillanatra elillan a jó kedvem ert megijedek, hogy baj van, de a vigyora elárulja, hogy nincs semmi gond.
- Ki volt az? - ugrik elém.
- Menjünk már be előtte - nevetek fel gondtalanul. - Fiúk?
- Nem olyan régen aludtak el. Üzenik, hogy holnap maradj itthon velük, hiányzol nekik - jegyzi meg. Bólintok. Még szép, nem tölthetek minden estét Devonnal.
A nappaliban ülünk le ketten és egy üveg jó bor. Én mesélek, mindent, ő meg figyelmesen hallgat.
- Devon Turner… - ismétli el a nevet. - Valahonnan de ismerős - sóhajt fel.
- Sem a Devon, sem a Turner nem egyedi, lehet külön hallottad - mondom.
- Ja… lehet… - Látom, nem nyugszik bele, de ahogy elmesélek neki tényleg mindent, már csillogó szemekkel figyel, majd hangosan felnevet.
- Mi ilyen vicces? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Abba az étterembe az unokaöcsémék szerelték fel a kamerákat a parkolószintre - kacagja, már a hasát fogja, én meg egy pillanatra lefagyok, hogy jesszus, ki láthatja még akkor, de aztán én is vele nevetek. Végülis… ha van egy kis eszük nem nézik meg egynél többször.


 Másnap reggel el kell intéznem pár dolgot, mint például a magántanár. Aurelio is jónak látta, ha a fiúk itthon kezdik a sulit. Az általános elég messze van innen, és nem is a legjobb környéken, meg amúgy is… nem akarom, hogy bajuk legyen. Így meg fogadok tanárt aki foglalkozik velük és ha nagyobbak lesznek eldöntik, hogy maradjon ez vagy mennek suliba. Aurelio összeszedett pár nevet, így délután, amikor már Will nincs bent és van egy kis időm, behívok hármat. Mindegyik férfi, nőkkel nem foglalkozom. Az egyik egy idősebb, már nyugalmazott tanító, de kifejezetten tetszik. Nem olyan mufurc mint a másik kettő, oldottan tud beszélgetni és én hiszek abban, hogy amilyenek a gyermekeink tanárai, meghatározzák őket is. Épp őt kísérem ki, amikor az ajtóban felbukkan egy igencsak ismerős alak.
- Nos, akkor Mr. Kovac, holnap hívom - köszönök el tőle, miközben Devon mellettem belép az üzletbe. Nem látszik idegesnek, nem hiszem, hogy baj van, gondolom, csak úgy jött.
- Rendben Mr. Heller, már várom - int vissza. Visszaintegetek, de nem kerüli el a figyelmem, hogy az utca másik oldalán az egyik lakóház lépcsőjén ülő csapatnyi srác meglepve pislog a bolt felé. Vállat rántok és belépve táblát fordítok, ajtót kulcsolok és reluxát húzok.
Ő az egyik állítható székben ül, így nem is tétlenkedek, odalépek és mindenféle előzetes bejelentés nélkül az ölébe ülök, de még le sem ér a seggem, már csókolom, belenyomva a testét a szék puha párnájába. A nyelve az ajkaim közé csúszik és a hajamba marva ránt hátrébb, azonnal átvéve az irányítást. A farkam meg már ennyitől elkezd mocorogni. Az tuti, hogy nem sokáig tudom tartani magam mellette. De mielőtt elhajol, finoman megharapdálom a nyelvét, de csak morgással felel és a fenekembe markol.
- Hiányoztál - jegyzem meg.
- Nocsak, nem elégített ki az öreg? - kérdezi felvont szemöldökkel, de a gondtalan álca mögött látom a szemében, hogy tényleg idegesítette, hogy itt volt. De nincs ezzel semmi baj, én is rühellem, ha valaki a tulajdonom körül szaglászik.
- A fiúknak keresek tanítót - mondom mosolyogva. - Nem felejtem el, hogy kihez tartozom, de izgulj - nézek rá, majd végigsimítok a szívásnyomokon, amiket tegnap hagytam. Nekem is van, Will meg is jegyezte, hogy mennyire tinis, de így legalább tudom, hogy kié vagyok és ez így jó. Ahogy rajta is látszik.
- Ráérsz ma este? - kérdezi és a nyakamhoz hajol.
- A fiúkkal kell lennem - felelem.  - Esetleg éjfél körül tudok elszabadulni, h elaltattam őket. Miért, csak nem tervezel valamit? - Kifejezetten remélem, hogy igen.
- Éjfélre ott vagyok érted a ház előtt - markol bele a fenekembe  még jobban és magához ránt. Ahogy megérzem, hogy ő is kezd felizgulni, a füléhez hajolok.
- De nem vacsorázunk - suttogom. - Ma valami különlegesre vágyom - simítok be magunk közé, függőben hagyva a mondatot de a fantáziájára bízva, hogy mit tervezek. Igen, azt hiszem, azzal nem rontok el semmit, ha megkóstolom ma este. Esetleg csak még jobban ragaszkodik és tényleg darabokra tép ha egyszer megkap.


Sasha2014. 07. 03. 19:51:22#30518
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Raukonak


Hallom a fülemnél, ahogy felsóhajt, annyira élvezi a közelségem. Eddig sem volt kétséges, hogy akar engem, de most már azt is belőttem, hogy mennyire. Nagyon. Ha lenne formája a lelkem sötét oldalának, most önelégült mosollyal tobzódna odabent. És minden oka meg is lenne rá, elvégre királyi vad sóhajtozik előttem, csak le kell terítenem, aztán felfalni, kiélvezve minden egyes falatot. Csakhogy a vad másként gondolja…

- Mertem remélni – néz rám. – De nem ma este…

Mi van? Mi az, hogy nem ma este? És akkor minek tekeri a derekamra a hosszú lábát, hogy a csípőm az övének feszüljön? Na, nem! Ne is reménykedjen abban, hogy futni hagyom, miközben mindketten alig férünk el a nadrágunkban.

- Valóban? – kérdezek rá fél kézzel lefogva a kezeit a kocsi tetejére. Ezúttal nyögést hallat, nem sóhajt, a csípőjét pedig az enyémnek löki. – Akkor talán ne játszadozz! – húzom végig kínzóan lassan a nyelvem a nyakán.

Beleremeg az egész teste, én pedig nagy tétben mernék fogadást kötni arra, hogy éppen az jár a fejében, milyen lehet, ha a csupasz testét nyalogatom így. Meg fogja tapasztalni!

- Ki játszadozik? – nyög újra.

- Például te – fogok rá a felhúzott a lábára, amitől csak még magabiztosabban dörgölőzik a kis dög.

- Engedj el – nyögdécseli.

- Miért is tenném? – sóhajtok a fülébe.

- Akkor gombold ki mindkét nadrágot, mert nem érezlek eléggé!

A parancsának a még inkább nekem feszülő testével ad nyomatékot. Engem meg kurvára nem kell bíztatni, már nyúlok is a nadrágokhoz és ebben a parázs pillanatban zavaró elemként társaságunk akad, amivel nem igen szándékozom foglalkozni.

- Abba ne próbáld hagyni, vagy sikítok – néz a szemembe Joy.

Most komolyan azt gondolta, bárki kedvéért abbahagyom? Igazán édes, és kicsit naiv is. Ezt nem vetem a szemére, hiszen még nem ismer ennyire. Csupán egy halk nevetéssel reagálok, aztán bontom tovább a nadrágokat, leszarva a két nőt, akik pont erre ténferegnek. Meg egy oszlop amúgy is takar minket, de ha nem így lenne, az sem számítana semmit sem. Éppen komoly hangulatban vagyok egy csupasz ölű, dögös pasival, nincs, ami megállítana, főleg, hogy a merev farkunk találkozását csókkal jutalmazza a játszótársam. Ha már csók, akkor adjuk meg a módját rendesen. Nem árt, ha a kicsike tudja, kivel van dolga. Követelőző, mohó és kissé erőszakos a csókom, elveszem, amit felkínál, de nem vagyok durva vele. Nem adott rá okot. Nyilvánvaló, mennyire élvezi a nyelvjátékunkat, mert a csípője lendületesen ficereg az enyémen, követelve a maga gyönyörét. Akkor kapja csak meg, ha már annyira kell neki… Megadom a kegyelemdöfést, amikor végighúzom a szabad kezem a hátán, le a csípőjére, majd az út végén megmarkolom az isteni seggét, ő pedig a számba nyögve élvez el. Nem kegyelmezek azonban neki, nem engedem el az ajkát, amíg a csókjával, a dörgölésével a megérdemelt gyönyörömhöz nem juttat. Csupán ezután válok el a duzzadtra csókolt, harapott ajkaitól.

- Ugye nem gondolod, hogy ezek után hagylak simán hazamenni? – kérdezem úgy méregetve, hogy egy szívbajosabb pasi segítségért kiáltana tőle.

- De. Gondolom – nyal végig a számon.

- Felejtsd el! – hajolok a nyakára és a kicsit durván megszívom a bőrét, pont nem törődve azzal, hogy nyoma marad.

- Hidd el – nyögi -, én lennék a legboldogabb, ha most a lakásodra vinnél és hajnalig kefélnéd a seggem… De ma nem.

- Miért nem? – nézek rá a béketűrésem határán lavírozva.

- Mert, ha kicsit vársz rá, még édesebb lesz – hajol a nyakamhoz és megharapdál.

- Miből gondolod, hogy várok rád és nem veszem el egyszerűen, amit akarok? – markolom meg újra a fenekét.

- Mert te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy ha én adom, és nem te veszed el, akkor még jobb lesz – suttogja. – Ha elveszed, csak azt fogod hallani, ahogy sírok és könyörgök, hogy fejezd be. Ha én adom, akkor viszont magamtól teszem szét a lábam neked, élvezettel szopom le a farkad és csak a nyögéseimet, a sikolyaimat fogod hallgatni, és azt, ahogy könyörgök, hogy gyorsabban és mélyebbre. Nem lenne sokkal jobb? – húzza az ajkát az államra és  megharapdálja azt is. – Érezni, ahogy a hátadat marom, és nem azt figyelni, hogy mikor tudlak lelökni magamról?

Hm… Az érvelése tökéletes, nem tudnék belekötni egyetlen ponton sem. Minden úgy igaz, ahogy levezette. Csak egyetlen apróságot hagyott ki a számításból, hogy nekem mindkettő variáció hatalmas élvezetet okozna, így elég nehéz helyzetben vagyok most. Leteperni, vagy nem leteperni? Ez itt a kérdés. Az a szerencséje, hogy iszonyatosan bejön nekem, így nem akarom bántani, ha máshogy is megkaphatom.

De attól egy kis leckét még kaphat belőlem!

- Nem tudnál lelökni magadról szépségem – susogom a fülébe és élvezem, ahogy beleborzong az egész teste. – Elmesélek neked valamit – csókolok a nyakára.

- Mit? – kérdezi nagyot nyelve.

- Ragadozó vagyok, Joy – súgom kissé rekedtes hangon. – Az a fajta, aki sosem engedi ki a karmai közül a zsákmányát. Soha. Te egészen különleges vad vagy kócos fodrászom. Nem csak gyönyörű, de játékos és merész is. Hát futni hagylak ma este, ahogy kérted – kóstolgatom a fülcimpáját. – De azt akarom, hogy minden pillanatban tudd, az enyém vagy és rád vadászom.

- Devon – nyögi, az elengedett kezeivel a hátamba kapaszkodik.

- Ez tetszik neked, igaz? – búgom. – Imádod, hogy felizgattál, hogy hatással vagy rám. És még jobban imádod, hogy nemet mondhattál ma este.

- Igen – mélyeszti a körmét a hátamba. – Élvezem, hogy akarsz engem!

- Akarod tudni mennyire? – szorítom teljesen a kocsihoz.

- Mondd el – követeli. – Hallani akarom!

- Legszívesebben megfordítanálak és csak úgy beléd hatolnék – lehelem a bőrére. – Aztán azonnal mozogni kezdenék benned, keményen és mélyen. Újra és újra és újra…

- Devon – zihálja halkan, kicsit hátraejti a fejét is közben.

- Így hívnak kicsim, gyakorold csak – kuncogok. – Amint rád teszem a kezem úgy rendesen, nagyon sokat fogod hajtogatni.

- Rám… teszed a kezed? – kérdezi vágytól rekedtes hangon.

- Mindkettőt, Joy. És nem csak a kezeimet – közlöm.

- Mit még? – néz a szemembe.

- Biztosíthatlak róla, hogy a jövőben minden lehetséges módon…

- Mi lesz minden lehetséges módon, Devon?

Csak mosolygok, de még nem felelek. Én is tudok ám játszani, nem csak ő. Hirtelen nyúlok a feneke alá és megemelem. Semennyire nem jön zavarba, azonnal körém fonja az elképesztően hosszú lábait és átkarolja a nyakamat.

- A választ akarom – követelőzik.

- Én meg a segged – nevetek. – De úgy tűnik ez egy olyan este, amikor egyikünk sem kapja meg, amit akar.

- A választ, Devon – csókol vadul. – Akarom…

Igazi kis bestia, és bármit csinál, egyszerűen nem tudok rá haragudni, pedig utálom az elutasítást, főleg, ha így felhúznak előtte, mint ő. Még nem adom meg a választ, amire úgy vár, csak szenvedélyesen falom az ajkait, néha kicsit bele is kapok, de hát ki bánja, amikor ilyen veszett jó érzés. Ehhez baromira hozzá tudnék szokni. Vele. Éppen ezért kapja meg az annyira áhított választ is.

- Nos, minden lehetséges módon megduglak majd, ahányszor csak megkívánlak – suttogom a fülébe.

Az egész teste belefeszül abba, amit mondok, majd kicsivel később hátraejtett fejjel elneveti magát, én pedig a torkára tapadva szívom, harapom a bőrét. Megjelölöm, ami az enyém.

- Vadállat – vált át nevetésből zihálásba.

Nem is sejti, mennyire, de majd megtudja a későbbiekben, erre akár mérget is vehet a kócoskám. Miután kellően megjelöltem a nyakát, leengedem a földre a lábait. Kicsit csalódottnak tűnik, de nem baj, ő akarta, hogy ma ne legyen semmi. Viszont nagyon vigasztal, hogy ő is megszenvedi a saját döntését.

 

A kocsiban is izzik köztünk a levegő, de erőt veszek magamon és nem csinálok semmit, kár lenne felcsavarodni egy fára, főleg, hogy még messze nem kaptam meg, amit akarok. És kár lenne Joyért, nagy kár. Mielőtt kiszállna mellőlem a szalonjánál, még felverem kicsit a pulzusát, amikor a hajába markolva magamhoz rántom egy csókra, de olyanra, amitől levegőt sem kap. Ezt spékelem meg azzal, hogy az ágyékára csúsztatom a kezem és finoman rámarkolva, masszírozni kezdem.

- Elkezdődött a vadászidény, Joy! – közlöm, amikor elhúzódok tőle.




Szerkesztve Sasha által @ 2014. 07. 04. 09:05:02


1. 2. 3. 4. <<5.oldal>> 6.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).