Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

1. 2. <<3.oldal>> 4. 5. 6.

Rauko2014. 11. 07. 16:07:03#31814
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~édesemnek


- Ó, igen. Úgyis megjött, amit neked rendeltem – simít a fenekemre, miközben mosolyog.
- Kezdjek aggódni?
- Nem kell, imádni fogod baby. – Olyan hangon súgja, amitől nos…  amilyenen itt nem kellene.

- Ez nem fair! Most egész estig azon jár majd az agyam, hogy mi kapok majd tőled. – És akkor a hangjáról még szó sem esett.
- Csupa finomságot. És megérdemled, amiért így felizgattál a mosdóban.
- Mintha te nem izgattál volna fel engem – jegyzem meg.
- Legszívesebben felfalnálak bestiám.
- Úgy utálom, amikor ezt csinálod – morranom vágyakozva.
- Dehogyis – mondja, majd ellép mellőlem egy combomra simítás után.

A nap nagyobbik része viszont továbbra is kellemesen telik. A fiúk borzlmasan élveik a helyzetüket, mindent kipróbálnak és miután a vidámparkban végzünk sem lehet hazamenni, hanem játszótér. Én már itt sejtem, hogy baj lesz, mert a gyorsban bekapott kaják eleve nem tesznek jót a gyomornak, pláne ha ennyit ugrálnak rá és hamarosan be is következik a baj, így összehányva kell hazafelé sietni. De nem vagyok egyedül, amíg én összetakarítom a maradékokat a padlón, a ruhákon, addig Devon fürdet és fektet. Teát készít én meg megköszönöm, de nem tudunk együtt, kettesben lenni, hiszen a gyerekek betegen még ragaszkodóbbak.  Kifelé menet persze megígérem neki, hogy megyek, nyolc körül, majd egy csók után ő lelép én meg visszaegyek a házba.
A fiúk már alszanak, kifejezetten békésen ahhoz képest, ami nemrég történt, így nyitva hagyom ugyan a fürdő ajtaját, de zuhanyozni indulok. Meg felkészülni az estére, így zuhany után i csak egy kis salátát eszek. Meg izgulok. Mármint… lámpaláz vagy nem is tudom mi ez, pedig nem az első alkalmam Devonnal, de mégis. Mióta tudom ezt a furcsa fétist, kicsit jobban várom azt hiszem az ilyen alkalmakat, mert tudom, hogy valamivel meg fog lepni. Azt még megvárom, hogy Antonio hazaérjen, de utána már megyek is, hiszen időre ígértem magam és semmi kedvem elkésni


- Hű, de jól nézel ki – mérem végig, amikor csiniben ajtót nyit. Nem is vagyok benne biztos, hogy láttam már ennyire kiöltözve. – Készülsz valahová?
- Dehogy. Téged vártalak baby! – jegyzi meg és csókot is kapok.  
- Itt vagyok. Imádom, amikor öltöny van rajtad – mondom neki.
- A játékunkhoz öltöztem bestiám. És annak fényében, hogy az önuralmam elég véges a közeledben, megkérlek, menj fel a hálóba és öltözz fel szépen nekem.

Felvont szemöldökkel, félmosollyal szemlélem a ruhákat. Nem hazudtolta meg magát, ez teljesen biztos, de valamiért kicsit sem zavar, hogy ebben kell mutatkoznom. Fekete rakott szoknya piros övvel, hosszú, csíkos zokni, rövid, fehér póló. Ahogy a tükörben szemlélem magam picit elbizonytalanodok, hogy való-e ez nekem, de ahogy kilépek és végigmér már tudom, hogy igen. SŐT! Akarom.
- Fordulj körbe szépen – morogj, én meg teszem, amit kér. Szépen lassan, hogy legyen ideje nézelődni.
- Szóval akkor most te vagy a gonosz igazgató, aki megfenyíti a rosszalkodó diákját? – kérdezem elé sétálva.
- Igen, kedvemre való feladat. Valami azt súgja, rád fér egy fenekelés.
- Pedig nagyon jó fiú voltam. Nem lehetne valahogy kiváltani a fenekelést?
- Talán meggyőzhetsz valahogy – simogatja a combjaimat kitartóan. Kezd felizgatni ez az egész.
- Van valami konkrét elképzelésed igazgató úr?
- Csak konkrét elképzeléseim vannak baby. De hagyom, hogy kibontakozz, Joy! Imádom a kreatív pasikat, úgyhogy ne fogd vissza magad!
Kapok egy igazi, Devonos csókot is, miközben próbál még jobban magához szorítani, a szoknyám alá nyúlni, kezd az egész túl sok lenni.
- Na, de igazgató úr! – viccelődök vele a kezére csapva, mielőtt mindketten elélvezünk a konkrét szex előtt. – Hát szabad így bánni egy ártatlan fiúval?
- Ártatlan? – kérdez vissza vigyorogva.
- Akarod tudni, mennyi ártatlan vagyok?
- Alig várom, hogy megmutasd – mondja, mint valami elégedett kandúr.
- Igazi perverz, kéjenc vagy…
- Nos, ez olyasmi, amit boldogan vállalok.
- Érzem, milyen boldogan vállalod – markolok farkára a nadrágon keresztül.
- Percről-percre egyre boldogabban – dorombolja.

Az egész olyan, amilyennek lennie kell. Kicsit olyan, mint egy jól megcsinált pornófilm, kívülről nézve is legalább annyira izgató lehet, mint benne lenni. Ahogy kényeztetem, ő közben olyan szemekkel néz, amik szinte perzselnek, hogy aztán pillanatokkal később a hajamba tépve rántson fel magához. Én készségesen ülök az ölébe, szétteszem a lábaimat és kihasználva, hogy a szoknya miatt nem lát, csak érez, elkezdem ringatni magam rajta. Be kell vallanom, hihetetlenül izgató, ahogy az öle felett egy szoknya takar mindent, és alatta úgy mozgatom magam, ahogy akarom. Hm… persze ő a csípőmre fog, majd amikor már majdnem elélvezünk, akkor az ölébe kap és csókolva visz el az ágyig, és ledob. Mint egy nagyvad, úgy mászik hozzám, én pedig feltérdelve várom. Amíg vetkőztetem, a szoknya alá simítva kezd el tágítani, én meg csak pihegni vagyok képes, annyira felizgultam már. Szinte fáj.
Amikor végre kész vagyok, elkezdené levenni a szoknyát, de megállítom a kezét. Már nincs rajtam felső.
- Neh… a szoknya… maradjon. Csak az alsót – nézek rá mosolyogva.
- Akkor helyezkedj el szépen- suttogja, és fordít rajtam egyet. Tudom, mit akar, így feltérdelve kitolom a fenekem, ő pedig pár pillanattal később elkezd belém hatolni. Hangos morranással szorítja meg a csípőmet, majd előre hajolva kezd el csókolni a vállaimnál, a lapockáim között, a tarkómnál, közben lassan hatol befelé.
- Olyan félelmetesen szexi vagy – dorombolja a fülembe, de csak nyögni vagyok képes válaszul és a lepedőt szorongatni.
Egyre vadabb és egyre gyorsabb, de egy valami zavar. Mintha megérezné, hogy mi ez, egyszercsak kihúzódik, és egy gyors és kicsit sem finom mozdulattal megfordít. A lábaimat már én húzom fel, hogy ismét belém tudjon hatolni, de a szemeit nehezen tudja levenni a szoknyával takart részekről. Tényleg felizgatja, nekem meg tetszik, hogy ennyire felizgul az ilyesmire.

Nem tudom mennyi idővel később, de a csókjával az ajkaimon élvezek egy akkorát, mint eddig szerintem még soha. Annyira van valami a számon, egy szó, amit ki szeretnék mondani, mégsem teszem, csak pihegve ölelem, ő csókolja a nyakam, az arcom, a szám, majd mellém fekszik és magához ölel.
- Hát ez… - Próbálnék szavakat keresni, de nem találok semmit, ami kifejezné azt a szint kéjt, amit érzek és éreztem. – Huh. – Voltam már kreatívabb, de tőle csak egy kuncogást kapok.
- Nem gondoltam, hogy ennyire élvezni fogod az ilyesmit te is – jegyzi meg.
- Én azt élvezem, amivé ez tesz téged – nézek rá ragadozó tekintettel, és a hátára fordítom, hogy ráülhessek. Még nedves vagyok, még tág vagyok, így csak rácsusszanok. – Pont ezért, remélem nem hitte, hogy végeztünk, igazgató úr – nézek rá olyan vágyakozva, amennyire csak tudok. Ahogy lefogja a csípőmet és lök egyet tudom, hogy tudja, hogy nem ennyi volt.

* -* -*

- Rohadtul fáj a seggem és a csípőm – morranok fel, amikor fel akarnék kelni. Nem felel, csak áll az ajtóban és egy pohár kávé van a kezében. – Nem utolsó sorban éhes vagyok.
- Ha ennyire energikus vagy, akár folytathatjuk is – vigyorog rám, miközben próbálok magamról egy kis adag anyagot letörölni, de nem veszek fel semmit.
- Vár a reggeli, gyere – mondja, én meg felállok és sziszegve még párat a fájdalomtól, elindulok vele a konyhába. – Bájosan romlott vagy így – néz végig rajtam.
 - Mármint?
- Sehol semmi csak egy szoknya, és alig tudsz menni a sok szextől. Felizgatsz – szorít neki a falnak hirtelen teljes testtel.
- Ne… nem bírok többet – nyögöm.
- De nekem még nem volt elég – morran a fülembe.
- És ha leszoplak? – nézek rá picit eltolva. A szemei megvillannak és a vállamra teszi a kezeit, hogy így is segítsen minél előbb lecsúszni. Borzalmasan felizgat a helyzet, de már fáj a farkam, viszont nem bírom, hogy ne verjem ki magamnak, így miközben rajta dolgozok, kényeztetem magam is.

A reggeli előtti kis kényeztetés után persze minden rendben volt, nyugodtan tudtunk enni, és kellemesen romantikus is volt az egész, hiszen az ölében ültem, mert a párna is kényelmetlen lett volna. De mivel ő meztelen volt, a farka persze megint belém csúszott, ami már eléggé kellemetlen volt, de annyira belemelegedtünk, hogy az asztalon végeztem egy búcsúkörre, a reggeli meg a földön.
Most épp a zuhanyban végeztem, amíg ő telefonált párat, és szinte végszóra csörren meg az enyém, ahogy a közelébe érek.
- Szia, mi a helyzet? – kérdezek Tonit.
- Josh, el kellett jönnöm! Sürgősen és én…
- Állj! Hogy érted, hogy el kellett jönnöd? – szívom fel magam, mire elmondja, hogy valami baj van a rokonainál és egyedül kellett hagynia a gyerekeket, de nincs baj, még aludtak amikor eljött, három órával ezelőtt! Persze ordítva csapom le a telefont, hiszen mára terveim voltak, egy kivitelezővel tárgyaltam volna a szalon bővítéséről, így mi a faszt csináljak?!
- Nyugi, tíz perc és otthon vagyunk – mondja Devon, aki le sem zuhanyozott, csak felkapott valamit, hogy minél hamarabb mehessünk.
- És a tárgyalás? – kérdezem elkeseredetten. – Olyan jónak tűnt a cég.
- Felfogadunk egy pótdadát, ne izgulj – mosolyog rám és a combomra simít. Valahogy… megint eszembe jut az a szó, mint szex közben.

Otthon szerencsére nincs baj, csak a fiúk nagyon megijedtek, mert már fél órája ébren vannak és nem találtak senkit itthon, de bekapcsolták a tévét és ügyesen vártak. Boldogan ölelgetem őket, miközben Devon elszalad és lezuhanyozik. Ölni tudnék, hogy egyedül voltak, hiszen bármi történhetett volna! Így amikor Devon kijön, épp a reggelit csinálom a fiúknak, akik felszaladtak átöltözni és összeszedni azt, amit Devonnak látnia kell ma.
- Olyan ismerősöd nincs, aki megbízható, fél tőled, de jó lenne a fiaim mellé? – kérdezem, miután adtam neki egy csókot. Bár még fáj a testem, és ideges vagyok a fiúk miatt, de… egy picit sem bánom az estét és ezt neki is tudnia kell, hiszen szerintem ugyanezt érzi.



Sasha2014. 08. 17. 14:18:11#31045
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: BARIKÁMNAK


Nagyon jól érzem magam Joyjal meg a fiúkkal, teljesnek és kiegyensúlyozottnak, mintha mindent, amire szükségem volt eddig az életemben most megadatott volna. És nincs senki a világon, akinek hagynám, hogy ezt tönkre tegye, mert ideje beismerni, hogy kezdek beleszeretni Joyba, a fiait pedig egyenesen imádom. Tehát isten irgalmazzon annak, aki ártani akar nekik, vagy belekavarni a kapcsolatunkba. És ez alól most már Travis sem kivétel, a legutóbbi húzásával elérte, hogy nagyon mérges legyek rá és fenntartásaim legyenek vele szemben. Mert nekem szükségem van arra, hogy Joyjal ébredhessek reggel, aztán vele meg a fiúkkal reggelizhessek, mert végre normálisnak érzem magam mellettük, egy férfinak, aki tartozik valahová.

- És, hová megyünk ma? – rángat ki a gondolataim közül Alex kérdése.

- Szerintem játszótérre! Vagy vidámparkba! – sikkant Chris. – Amúgy is megígértétek – nézeget felváltva minket Joyjal.

- Minden attól függ, hogy Devon hogy ér rá – mondja rendületlen nyugalommal a bestiám.

- Végül is egész nap ráérek – kortyolok a kávémba.

A következő pillanatban két hiperaktív kölyök vetődik az ölembe, hogy mosolyogva nyúzzanak, miközben Joy igyekszik lebűvölni Alexet rólam, mielőtt hatalmasat esnénk a székről. És a külön evés is ezzel a momentummal ér véget, mivel az a reggeli, amit Joyjal eszünk hirtelen sokkal érdekesebbé válik, mint amit ők kértek. De nem tudok neheztelni érte, ahhoz túlságosan élvezem, hogy Alex és Chris ennyire megkedvelt és elfogadott. A bestiám perszer igyekszik rendet tartani, de őszintén megvallva nem igen segítek benne azzal, hogy hagyom bohóckodni a fiúkat. Aztán győz az atyai szigor, Joynak sikerül elküldeni a két kis ördögöt mosakodni, fogat mosni meg öltözködni, így marad néhány percünk egymásra kettesben.

- Nem gond, ugye? – karolja át a nyakam.

- Egyáltalán nem – mosolygok rá és magamhoz szorítom a testét. – Van időm, tényleg.

- Akkor jó – hajol közelebb. – Még annak ellenére is bánom, hogy nem keféljük végig a napot, hogy fáj a seggem – kuncogja.

- Ugyan – nevetek. – Nagyon fogod élvezni a vidámparkot is, majd meglátod – vigyorgok tovább.

Szívesen elmesélném neki, hogy maga a helyszín nálam nem jelenti akadályát egy kiadós rosszalkodásnak, mert a szellemvasút perverzül izgató hely egy gyors hancúrhoz, de most a gyerekekről van szó, arról, hogy ők jól szórakozzanak, a bestiám és én majd éjszaka bepótoljuk, ami most kimarad. Mivel a fiúk annyira lelkesek, először a vidámparkhoz megyünk, mivel már nem éhesek a lurkók, csak a játék érdekli őket. Kicsit alkudozunk Joyjal a fizetést illetően, aztán megállapodunk abban, hogy én fizetem a belépőket ő meg bent a kaját és a jegyeket. A srácokat alig lehet visszafogni, de a bestiám ragaszkodik hozzá, hogy felírja a karszalagra a telefonszámát és a nevét, mielőtt bemegyünk, de még utána is erősen kell őket tartani, hogy ne szaladjanak el a szélrózsa minden irányában. Joynak jut Chris, nekem pedig Alex, valahogy ő mindig nálam köt ki, de jó is így, imádom a srácot. Persze Christ is, de Alex jobban emlékeztet a gyerekkori önmagamra.

- Aranyos, hogy ilyen hamar meg tudtad őket különböztetni – mosolyog rám Joy, ahogy befelé sétálunk.

- Nem volt nehéz, Alex bőre picit kreolosabb, mint Chrisé, és a haja is sötétebb valamivel – magyarázol.

- Ügyes – neveti el magát Joy. – Nem sokan veszik észre ilyen hamar.

- De Devon nagyon okos – közli Alex, és senki sem vitatkozik vele. – Most pedig menjünk és üljünk fel valamire gyorsan – rángat maga után.

Azonban még eltelik némi idő, amíg mindenféle állatkákkal fotózzuk a gyerekeket, és természetesen egyiket sem lehet kihagyni, de hát erről szól egy ilyen kiruccanás. Az egyik állatka, nevezzük egérnek, felajánlja, hogy lefotóz minket együtt. Na, ennek már jobban örülök, szeretném, ha lennének képeim, amin négyen vagyunk rajta. Ez most ilyen lesz. Szépen beállunk, fél kézzel Alexet fogom, a másikkal Joyt ölelem, amíg ő Christ tartja. Kicsivel később pedig Joyjal nézegetjük a kész képet, amit az egérke csinált.

- Ebből akarok egyet – közlöm.

- Rendicsek – kacsintja.

A fényképeszkedés után végre eljutunk odáig, hogy a gyerekek felüljenek a gyerekhullámvasútra, ahová felnőttek nem ülhetnek fel, ettől Joy enyhén feszült lesz, de egy tini ül a két ördögfiókával a kocsiban, úgyhogy ez is megoldódik, főleg, hogy a fiúkat teljesen elbűvöli a fiatal leányzó.

- Addig mi veszünk valamit inni – magyarázza Joy a fiúknak, de ők már csak a helyes kiscsajra figyelnek, mi nem is vagyunk érdekesek. – Nem lesz bajuk igaz? – néz rám aggódva, miután elindul a hullámvasút.

- Ugyan dehogy – mosolygok rá. – Gyere, menjünk a mosdóba, aztán vegyünk inni.

Nem szól semmit, nem is kell, értjük mi egymást szavak nélkül is, a köztünk lévő izzás, szikrázás pedig mindennél beszédesebb, úgyhogy néhány perccel később már a mosdó egyik zárható fülkéjében tapadunk egymásra gyakorló piócákként.

- Csakh… csók… - suttogja.

Bólintok, valóban nem volna etikus, ha a vidámpark mosdójában szexelnénk, miközben a gyerekek a hullámvasúton vannak. Hosszasan csókolózunk, aztán megvesszük a két nagy shake-t és a két kicsit.

- Aurelio ma este már a fiúkkal lesz. Átmenjek? – kérdezi egyenesen.

- Ó, igen – mosolygok. – Úgyis megjött, amit neked rendeltem – simítok észrevétlenül a fenekére.

- Kezdjek aggódni? – évődik.

- Nem kell, imádni fogod baby – súgom a fülébe.

- Ez nem fair – jegyzi meg. – Most egész estig azon jár majd az agyam, hogy mi kapok majd tőled.

- Csupa finomságot – nevetek. – És megérdemled, amiért így felizgattál a mosdóban.

- Mintha te nem izgattál volna fel engem – morog.

- Legszívesebben felfalnálak bestiám – suttogok.

- Úgy utálom, amikor ezt csinálod - mondja kissé rekedtes hangon.

- Dehogyis – simítok a combjára, aztán gyorsan ellépek tőle, mielőtt bemutatót prezentálnánk a vidámpark közepén, ami igen rossz fényt vetne ránk.

Viszont ez sem akadályoz meg minket, hogy félreérhető pillantásokat váltsunk egymással a gyerekek feje felett, akik mindenre felülnek, amire csak lehet, és csupán ezt követően lehet őket elvinni ebédelni. Bár inkább uzsonnának minősül, ha engem kérdez valaki, tekintve, hogy erősen a délutánban járunk már. Vidámpark után még beiktatjuk a játszóteret, ahol nem időzünk sokáig, mivel a nagy focizás folyományaként mindkét kölök összehányja magát, úgyhogy lehet hazasietni velük. Kiveszem a részem a munkából, amíg Joy elindítja a mosógépet, megfürdetem a srácokat, aztán felöltözés után lefektetem őket, hogy pihenjenek.

- Van itthon valami gyümölcstea? – kérdezem Joyt a konyhában. – Biztos jót tenne nekik.

Nem szól semmit, csak figyeli az arcomat, aztán odalép hozzám és megcsókol.

- Köszönöm, Devon – mondja halkan.

 

 

Nem sok időt tudunk együtt tölteni a délutánból, mivel a gyerekek nagyon nyűgösek és bújósak, úgyhogy mellettük fekszünk, felolvasunk nekik, aztán mielőtt elaludnának, elköszönök tőlük, nehogy az legyen, hogy szó nélkül mentem el tőlük. Joy kikísér és megbeszéljük, hogy nyolc után érkezik majd, aztán még lopok egy csókot, mielőtt hazamegyek. Otthon még elintézek néhány telefont, teszek egy rövid látogatást az egyik felújítás alatt lévő klubomban, utána pedig csak azzal foglalkozom, hogy minden tökéletes legyen, mire a bestiám megérkezik. Senki nem fog zavarni, világosan megmondtam, hogy nem tűröm el senkitől, és azok után, ami Travisszel történt, senki nem merné kockáztatni, hogy magára haragít. Azt hiszem, kellett ez, mert újabban kezdtek kicsit elkanászodni az embereim, azt pedig nem szenvedhetem. Most mindenki tudja, hol a helye és teszi a dolgát, ahogy kell. Én pedig nyugodtan tervezhetek végre egy szenvedélyes estét a párommal, anélkül, hogy félóránként csörögne a mobilom, mint eddig. Így most teljes nyugalomban készítem elő a hálót az esti játszadozásunkhoz. Semmi extra, csak fekete ágyneműt húzok és bekészítek egy kényelmes karosszéket az ággyal szemben. Amikor ezzel kész vagyok, veszek egy forró zuhanyt, utána pedig öltözni kezdek. Fekete, halszálkás öltönyt húzok nyakkendővel, az ágyra készítem a dobozt, amiben Joy ajándéka van, nyolckor pedig beengedem az én bestiámat.

- Hű, de jól nézel ki – néz végig rajtam. – Készülsz valahová?

- Dehogy – húzom magamhoz. – Téged vártalak baby! – csókolom meg.

- Itt vagyok – simul hozzám. – Imádom, amikor öltöny van rajtad – babrál a nyakkendőmmel.

- A játékunkhoz öltöztem bestiám – markolom meg a fenekét. – És annak fényében, hogy az önuralmam elég véges a közeledben, megkérlek, menj fel a hálóba és öltözz fel szépen nekem.

Imádom, hogy nem kérdezősködik, csak felsiet a lépcsőn és teszi, amit kérek, nekem pedig nincs más dolgom, mint a karosszékben ülve várni, hogy kilibbenjen a fürdőből és vigyázni, hogy ne kapjak infarktust a látványtól. Mert ezúttal is van mitől szívdobogást kapnom. Joy valami pompásan néz ki a kétrétegű, fekete rakott szoknyában, amit egy piros öv tart az eszméletlenül dögös csípőjén, de nem ettől kezdem nehezebben szedni a levegőt, hanem a káprázatosan hosszú lábaitól, amiket most csíkos zokni takar, egészen a combja közepéig. De oda vagyok a rövid, fehér pólóért is, ami alól kivillan a lapos hasa.

- Fordulj körbe szépen – kérem tőle.

Nagyon lassan fordul körbe, így van lehetősem minden porcikáját megnézni, különös tekintettel a szoknya alatt feszülő, falatnyi alsójára.

- Szóval akkor most te vagy a gonosz igazgató, aki megfenyíti a rosszalkodó diákját? – sétál oda hozzám és megáll előttem.

- Igen, kedvemre való feladat – simítok fel a combján. – Valami azt súgja, rád fér egy fenekelés.

- Pedig nagyon jó fiú voltam – térdel a combjaim mellé. – Nem lehetne valahogy kiváltani a fenekelést? – bontogatja a nyakkendőmet.

- Talán meggyőzhetsz valahogy – simogatom a combjait mosolyogva.

- Van valami konkrét elképzelésed igazgató úr?

- Csak konkrét elképzeléseim vannak baby – szorítok a combjára. – De hagyom, hogy kibontakozz, Joy! Imádom a kreatív pasikat, úgyhogy ne fogd vissza magad!

Vadul csókolom meg, birtoklóan szorítom magamhoz a testét, hogy érezze, mennyire vágyom rá, hogy mindennél jobban akarom.

- Na, de igazgató úr! – csap játékosan a kezemre, amikor a szoknyája alá nyúlok. – Hát szabad így bánni egy ártatlan fiúval?

- Ártatlan? – nevetek, tetszik, hogy benne van a játékban.

- Akarod tudni, mennyi ártatlan vagyok? – dobja félre a nyakkendőmet.

- Alig várom, hogy megmutasd – dőlök hátra, amikor az ingem kezdi gombolni.

- Igazi perverz, kéjenc vagy – csókol a mellkasomra.

- Nos, ez olyasmi, amit boldogan vállalok – figyelem vigyorogva, ahogy egyre lejjebb halad a csókokkal.

- Érzem, milyen boldogan vállalod – markol a nadrágom elejére és dörzsölni kezdi.

- Percről-percre egyre boldogabban – nyalok végig az ajkamon.



Rauko2014. 08. 16. 19:40:43#31041
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~ Édesemnek


Persze nem kell csalódnom Devonban. Felavatjuk a zuhanykabint, és jesszus, mennyire fel. Azt hiszem, ha nem csókolóztunk volna folyamatosan felsikítom a gyerekeket az emeleten édes álmukból, ez egészen biztos, merthogy olyan volt, mint eddig soha. Eleve ebben a pózban elég mélyre tudott csúszni bennem, de maga az egész helyzet is eléggé szexi. Ömlik ránk a víz, ő tart, én kapaszkodom kézzel-lábbal és a szájából veszem a levegőt. Nem csoda, hogy a végén kell pár perc, hogy összeszedjük magunkat.
- Jé… zus…om… - adok a világ tudtára is egyetlen gondolatomat jelenleg.
- Ah…a – ért egyet velem, és csak lassan szedi össze magát ő is, ami nem lep meg.
- Három nap…  Hosszú volt. - Vállba is harapom, csak hogy érezze.
- Kibaszottul hosszú. Azt hittem, megőrülök nélküled.
- Komolyan?
- A legkomolyabban. Mindennap elindultam hozzád legalább háromszor. - Lehet csak azért, mert én voltam alapvetően is a sértettebb és idegesebb, bennem nem merült fel. megölt a hiánya majdnem, ez tuti, de nem mentem volna hozzá.
- Miért nem jöttél?
- Mert úgy gondoltam, mindkettőnknek kell egy kis idő, amíg rendezi magában a dolgot. Nem akartam úgy jönni, hogy veszekedés legyen a vége.
- Ezt megértem, Devon. Én sem akartam veled veszekedni. Csak bántott az egész.
- Tudom, Joy. És sajnálom, hogy Tavis ilyen ostobán viselkedett.
Letesz a földre, elzárja a csapot, de nem folytatja a gondolatmenetet így egy gyors törülközés után irány a konyha.

- Travis megmentett engem – kezd bele.
- Hogy érted, hogy megmentett? – kérdezek rá.
- Kamaszként a szüleim a bátyámra bíztak… és ő gyűlölt engem, annyira, hogy többször kerültem közel ahhoz, hogy megöljön. Travis kiállt értem, megmentett tőle. A legjobb barátom lett, ő az, akire mindig számíthattam, számíthatok. Jobb kezem az üzletben, az egyetlen, akiben mostanáig feltétel nélkül megbíztam. Mindig közel álltunk egymáshoz, sokat voltunk együtt és egy idő után természetesnek tűnt, hogy a zárt ajtók mögött is egy pár legyünk. Mindenki azt gondolta, hogy már rég együtt vagyunk, mire összejöttünk, nem mintha megkérdeztük volna bárki véleményét. Az elején minden jól ment, minden téren jó volt a kapcsolatunk. Aztán rájött, hogy sosem fogom hagyni, hogy felül legyen, ezen mélységesen megbántódott, úgy gondolta, azért nem engedem, mert nem elég fontos a számomra. Nem erről volt szó, de hiába mondta, hogy megérti, szerintem sosem értette meg igazán. A kegyelemdöfést az adta meg, amikor szembesült a fétisemmel. Úgy érezte, megalázom, meg sem próbálta élvezni a dolgot. Egy idő után már nem tudunk együtt lenni, ő szégyellte magát, én meg nem akartam olyannal lenni, aki megaláztatásnak érzi velem a szexet. A végén ő volt, aki azt mondta, legyen vége, mert nem megy nekünk az együttlét, és nem akarja, hogy rámenjen a barátságunk is. Elfogadtam, igaza volt. Továbbléptem. Azt gondoltam, ő is. De most már tudom, hogy nem. És azt is, miért nem derült ki eddig a dolog.
- És miért nem derült ki?
- Mert egészen addig, amíg nem találkoztam veled, nem volt olyan kapcsolatom, ami miatt Travis fenyegetve érezhette volna a helyét az életemben. De most itt vagy te, Travis pedig rájött, hogy veled nagyon is komolyan gondolom az egészet, hogy rajta kívül immár van még valaki, akiben feltétel nélkül megbízom, ezért bepánikolt és baromságot csinált. Pedig tudta, hogy nem hagyom szó nélkül, ha megharagszol rám miatta. Világosan megmondtam neki, hogy vagy szedje össze magát, vagy ne is jöjjön vissza.
- Tényleg ezt mondtad neki? – kérdezem meglepetten. Az alapján amit elmondott, ez meglepő.
- Igen. Ideje volt keményebben fogalmazni.
- Miattam?
- Miattad, Joy. - Nagyot dobban a szívem. - Azért, ami köztünk van, azért, ami még lehet köztünk a jövőben. – Még egy hatalmas dobbanás, fura, hogy ő nem hallja.  
- Ez jól hangzik, nagyon is – mosolygok rá boldogan, megkönnyebbülten és felszabadultan.
- Így már jobban megérted, miért fontos nekem Travis? Hogy nem arról van szó, hogy szeretem?
- Azt hiszem, igen – felelem. – Jól esik, hogy bízol bennem.
- Mert így van. És nagyon szeretném, ha te is bíznál bennem a jövőben, Joy!
- Úgy lesz. És köszönöm, hogy elmesélted, Travist – simogatja a hátamat. – Láttam, hogy nehéz volt erről beszélni.
- Igen, nagyon is az volt. A bátyám nem a legkedvesebb emlékem. Ezért foglalkozom olyanokkal, akiktől kellemes emlékeim lesznek – mosolyog rá az épp ekkor berobbanó ikrekre és én tudom, mire gondol. És borzalmasan tetszik a gondolat is. – Ki kér kakaót?

Persze felesleges megkérdezni, mivel egybehangzó igen a válaszuk, aztán sorolják, hogy mit kérnek még a kakaó mellé. Mi pedig mosolyogva teljesítjük a kérésüket. Készül a pirítós kenyér, a tükörtojás és a bacon is, amit megszórunk fűszerrel, ahogy kérik. Olyan régóta nem éreztem ilyet, már el is felejtettem, milyen hangulata van az ilyen reggeleknek, amikor a gyerekek az asztalnál ülve várják, hogy a szülők reggelit csináljanak nekik. Anyáék túl korán levették rólam a kezüket, a bátyám pedig túl hamar tette rám a mocskos mancsát és úgy vette el a kedves emlékeimet, mintha sosem léteztek volna. De most visszaszerzem őket. Sőt, sokkal szebb emlékeim lesznek a régieknél!

 

 

A reggeli nyugodtan telik, békésen, vidáman. A fik csacsognak, hogy mi mennyire finom, hogy mennyire örülnek, hogy Devon itt van velünk és mennyire más ez a reggel, mint a többi. Nos, igen, én is észrevettem, mérföldek azokhoz képest, amikor csak hármasban, vagy Aurelióval eszünk. A fiúk is sokkal vidámabbak, én is felé vagyok dobva, még akkor is, ha a kispárna nélkül sanszosan nem tudnék ülni az amúgy kipárnázott széken.
- És, hova menjünk ma? - kérdezi Alex.
- Szerintem játszótérre! Vagy vidámparkba! - sikkantja Chris. - Amúgy is megígértétek - néz rám és Devonra felváltva.
- Minden attól függ, hogy Devon hogy ér rá - mondom türelmesen, nyugodtan.
- Végülis egész nap. - A reakció természetesen két őszinte sikkantás, majd felpattannak és már Devon ölében is vannak. Mindketten, így nevetve állok fel, hogy legalább Alexet leszedjem róla.
- Persze eddig tartott az önálló evés, rögtön érdekesebb az, amit Devon vagy én eszünk, így hát közösen esszük meg négyen kettőnk reggelijét.

Utána elküldöm a fiúkat, hogy mosakodjanak meg és mossanak fogat, addig legalább tudok Devonnal beszélni.
- Nem gond, ugye? - lépek elé és karolom át a nyakát.
- Egyáltalán nem - mosolyog le rám és magához húz. - Van időm, tényleg.
- Akkor jó - hajolok közelebb. - Még annak ellenére is bánom, hogy nem keféljük végig a napot, hogy fáj a seggem - jegyzem meg vigyorogva.
- Ugyan - nevet fel. - Nagyon fogod élvezni a vidámparkot is, majd meglátod. - A vigyor nem tűnik el, én pedig örülök, hogy jó a kedve.
Ő azt hiszem, a tökéletes férfi lehetne. Elegáns, okos, helyes, erős, a fiaim imádják, az érzés kölcsönös és még csak nem is derogál neki velünk mutatkozni valahol. Azt hiszem tényleg hülyeség volt hallgatni Travis szavaira.  

Első utunk természetesen a vidámparkhoz vezet, merthogy a reggeli elég volt, ebédelni majd bent fogunk, így hát játszani kell. Mivel négyen vagyunk, két felnőtt és két gyerek, a jegy nem is olyan drága.
- De fiezetem én - mondom.
- De nem kell - mosolyog rám Devon. - Fizetem én.
- Jó. De akkor bent én fizetem amit még ki kell - jelentem be, mire csak bólint egyet.
Amíg én a kasszánál teszem a dolgom Devon próbálja visszatartani a két megvadult kisördögöt, akik már most, rögtön, azonnal mennének be. Azért előtte még fel kell tenni a karszalagjukat, amire, ahogy mindig, ráírom a telefonszámomat és a nevemet. Szerencsére nem lesz tőle a jegy érvénytelen, már számtalanszor jártunk itt és mindig így csinálom, mióta láttam a hírekben azt a kisfiút, akit a vidámparkból raboltak el és napokkal később, holtan találták meg. Így talán van esélyem az ilyen beteg állatok ellen.

Persze ahogy a kezükön a jegy már megyünk is, én tartom féken Christ, Devon Alexet.
- Aranyos, hogy ilyen hamar meg tudtad őket különböztetni - vigyorgok rá, ahogy bemegyünk.
- Nem volt nehéz, Alex bőre picit kreolosabb, mint Chrisé, és a haja is sötétebb valamivel. - Okos észrevétel.
- Ügyes - nevetek fel. - Nem sokan veszik ezt észre ilyen hamar.
- De Devon nagyon okos! - zárja rövidre a dolgot Alex. - Most pedig menjünk és üljünk fel valamire gyorsan! - rángatja az említettet.

Persze nem megy ilyen gyorsan, hiszen a Disneyland mintájára itt is van pár beöltözött emberke, csak itt nem mesefigurának, hanem állatkának, macinak, egérkének, ilyesminek. Persze mindegyikkel kérnek közös fotót, még jó, hogy hoztam fényképezőgépet.
- Hé, csinálok egyet négyükről - dobja fel a labdát az egérke. Elég egyértelműen férfi van beöltözve, legalábbis elég erősen mutálhat a nő, aki így beszél.
- Köszönjük - mosolygok rá és elkapom a fiúkat. Devon beáll mellém, light-osan átkarol, másik kezével Alexet öleli és kattan a gép, amit vissza is kapunk pillanatokkal később. A fiúk elköszönnek, én meg megmutatom a képet Devonnak.
- Ebből akarok egyet - jelenti be.
- Rendicsek - kacsintok rá.

A gyerekhullámvasútra nem engednek fel minket, ahogy soha, de szerencsére itt ül a srácokkal a kocsiban egy tini, aki diákmunkában dolgozik itt általában és vigyáz a kicsikre. A miénk egy aranyos leányzó, aki olyannyira belopja magát a fiúk szívébe azonnal, hogy még el sem indulnak, már megfűzték, hogy kísérje el őket a mesevasútra is.
- Addig mi veszünk valamit inni - ajánlom fel, de nem is figyelnek rám, annyira izgulnak a vasutazás és a kislányka miatt, aki tényleg elég helyes. Hosszúm, barna haja és kedves, őzikeszemei vannak. -  Nem lesz bajuk, igaz? - kérdezem Devontól.
- Ugyan, dehogy - néz rám mosolyogva. - Gyere, menjünk el a mosdóba, aztán vegyünk inni.
Nem reagálok a mosdóra, ami persze nem messze van. Hatalmas mázlinkra épp üres, így azonnal beránt az egyik zárható kabinba és a falnak tolva csókolni kezd. Igen, én is erre vártam egész nap… egész délelőtt nem érhettem hozzá, hiszen itt? De most… most szabad.
- Csakh csók… - suttogom. Bólint, így pár percig kényeztetjük egymás ajkait és elég nehézkesen jutunk vissza az italárushoz, akitől veszünk két kis shake-et meg két nagyot. Persze nekem már egy dolgon kattog csak az agyam - azon kívül, hogy a fiúk hányni fognak szerintem…
- Aurelio ma este már a fiúkkal lesz. Átmenjek? - nézek rá félreérthetetlenül.


Sasha2014. 08. 12. 22:10:29#30993
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Barikának


 

- Rendben, hiszek neked és bízni fogok benned – sóhajtja halkan. – De megérted, hogy miért voltam féltékeny, igaz?

- Nem, még mindig nem értem – közlöm.

- Te jogtalanul vagy féltékeny Aurelióra, mert csak és kizárólag a fiaim miatt él velünk, szeretem őt, de csak, mint a munkáltatója, és csak emiatt fontos nekem. De Travis és te mások vagytok – néz rám. – Nem tudom, mi történt és nem is akarom, majd ha közöm lesz hozzá, egyszer el fogod mondani, ebben biztos vagyok. De a tény a tény, Travis nem lépett túl rajtad.

- De én rajta igen – nézek le rá, bár nem a kedvemre való a téma.

- Tudod mit? Nem érdekel, mit érez Travis, amíg ez az ő dolga marad. Nekem is ugyanolyan fontos vagy, mint én neked, szeretnék veled lenni és ez így is marad, amíg ez mindkettőnknek és a fiaimnak is így jó – érinti finoman az arcomat.

- Rendben, megállapodtunk – mosolygok le rá, miközben elnyomok egy ásítást.

- Halasszuk el a békülőd szexet, oké? – simul hozzám még inkább.

- De nem vagyok annyira fáradt – húzom végig játékosan az ujjaimat a gerincén, le egészen a fenekéig, amíg ívbe nem feszül az imádott teste.

Nagyon meggyőző tudok lenni, ha akarok, most pedig akarok, ha már Joy így felhívta a figyelmem arra, hogy tervezett békülős szexet kettőnknek. A szájával azt kérte ugyan, hogy halasszuk el, de a teste egészen mást akar. Erről tesz tanúbizonyságot, amikor átveti rajtam a lábait és rám ül.

- Fel akar izgatni, Mr. Turner? – kérdezi mosolyogva.

- Hm, talán – húzom végig a tenyerem a mellkasán.

A következő pillanatokból nem sok van meg, csak az, ahogy csókoljuk, simogatjuk, öleljük egymást, ahogy a bestiám bőre lángolva simul az enyémhez, ahogy sóhajtozva feszül és elernyed a teste előkészítésem nyomán, a végére pedig nem marad más, csupán az, ahogy hullámozva, ringatózva magába fogad a forrósága és felemészt minket a bennünk lobogó tűz. És mi hagyjuk, mert a másikban megvan mindaz, amire vágyunk, amit eddig hiába kerestünk az előző kapcsolatainkban. Ezért kívánjuk egymást ennyire, mert eddig egyikünk sem kaptam meg azt, amit akart. Most pedig akkor, amikor csak akarjuk és van időnk rá. Talán önzőség, de egyetlen pillanatot, lehetőséget sem akarok elszalasztani, hogy érezhessem, ölelhessem az én bestiámat. Mint például most, holott nem tart sokáig, hiszen mindketten fáradtak és érzelmileg zaklatottak vagyunk, de annál csodásabb, finomabb. Nem adnám semmiért ezt az éjszakát, ahogy Joyt és a fiúkat sem.

 

Egészen kellemesen alszom, pedig most vagyok először Joynál és nem igazán szoktam jól aludni az új helyeken. Persze azt érzékelem, hogy kint már ébredezőben van a nap, de nem a kelő nap fénye az, ami megébreszt, hanem a suttogás és a mocorgás körülöttem. Az ébredésem pedig egybeesik azzal a pillanattal, amikor Alex is besétál az ajtón, mivel a tesókája már az ágy szélénél ácsorog. Az első, kissé önkéntelen reakcióm, hogy a takaró alatt megsimogatom Joy fenekét, aztán hálát adok, amiért rám szólt, hogy húzzam fel az alsógatyám, anélkül most elég kínos lenne a szituáció.

- Mi a baj? – kérdezem Joyt.

- Hát, még nem tudnak egyedül aludni. Mármint ketten, de maradj csak, átmegyek hozzájuk.

Odahajol hozzám egy csókra, aztán menne is, de nem engedem, butaság lenne, ha máshol aludna emiatt.

- Elég nagy az ágy. Beférnek kettőnk közé – mondom félálomban, de mosolyogva.

Joy jóváhagyása nem is szükséges, a két fiú már mászik is be kettőnk közé, természetesen rajtam keresztül, aztán bevackolnak kettőnk közé, egymás mellé fordulnak, megfogják egymás kezét, és már alszanak is, mint a tej.

- Ne haragudj – suttog át felettük Joy.

- Ugyan, semmi baj – simítok végig az arcán. – Rendben van?

- Az egész több mint kellemes – feleli őszintén. – Aludjunk.

Mielőtt visszafekszik, még ad egy puszit a számra, aztán villámgyorsan bealszunk mindketten, érezzük a fáradtságot a testünkben. Viszont még így is korábban ébredek reggel, mint Joy, vagy éppen a gyerekek, megszoktam, hogy korán kelek és ez nem változik attól, hogy a bestiámnál vagyok. Lemegyek a földszintre, ott tusolok, nem akarom felébreszteni őket csak azért, mert én már fent vagyok, de Joy nem sokkal később megjelenik a fürdőben és leplezetlenül nézi, ahogy a testem mosom.

- Jó reggelt – üdvözlöm.

- Neked is – dobja le az alsóját és csatlakozik hozzám. – Bocsi az éjszakáért. Nem tudnak még ketten aludni – töröl le a felkaromról egy adag habot.

- Semmi gond – ölelem magamhoz egy forró csók kíséretében, bár még is finom és kedves az üdvözlésem.

- Devon… - húzza el a fejét egy kicsit. – Sosem szexeltem még a zuhanykabinomban – jegyzi meg, aztán a lényegre törve az ujjai közé kapja a vesszőmet. – És legalább két óra még, mire a fiúk fel fognak kelni.

- Valóban? – pillantok le rá nem is titkolva testem izgalmát.

- A lehető legkomolyabban – nyal végig a számon. - Azt akarom, hogy itt és most. Hosszú három nap volt, van mit bepótolni.

Bepótoljuk, méghozzá alaposan. Vadul csókoljuk, harapjuk egymás testét, a víz és a tusfürdő pedig segít, hogy gyorsan készen álljunk mindenre. Könnyedén csúszom Joyba, a feneke pedig úgy fogadja a heves ostromomat, mintha csak erre várt volna. Ja, hát erre is várt! Akárcsak én. A csempének nyomom a hátát, így még gyorsabban és tempósabban tudok mozogni, az kicsit sem érdekel, hogy felkarmolja a hátam, a póló majd eltakarja. A lényeg, hogy élvezze, semmi más nem számít. És tudom, hogy élvezi, mert a combjai keményen szorítják a csípőm, majdnem annyira, mint ahogy én mozgok. Hangoskodni nincs lehetőségünk, mert állandóan egymás ajkát csókoljuk, faljuk, szünet nélkül, magasról téve az oxigénhiányra. Végül is ki akar levegőt venni, amikor olyan férfit tart a karjában, mint Joy? Mire végzünk egymással, nagyjából nem vagyunk magunknál, úgy kapkodjuk a levegőt, hogy az hangosabb, mint amilyen erősségű hangokat szex közben kiadtunk volna.

- Jé… zus…om… - zihálja a fülembe Joy.

- Ah…a – támaszkodom a csempén és igyekszem megtámaszkodni a csempén.

Bár azt erősen kétlem, hogy Jézusnak akár a legrosszabb pillanatában is eszébe jutott volna, hogy elkapjon egy gyönyörű férfit és az akkori fürdőhelységek valamelyikében a falnak nyomja szeretkezés aljas szándékával, hogy aztán a felsőbb hatalmakat emlegessék indokolatlanul.

- Három nap… - harap a vállamba. – Hosszú volt.

- Kibaszottul hosszú – értek egyet. – Azt hittem, megőrülök nélküled.

- Komolyan? – néz a szemembe.

- A legkomolyabban – bólintok. – Mindennap elindultam hozzád legalább háromszor – vallom be.

- Miért nem jöttél? – kérdezi.

- Mert úgy gondoltam, mindkettőnknek kell egy kis idő, amíg rendezi magában a dolgot. Nem akartam úgy jönni, hogy veszekedés legyen a vége.

- Ezt megértem, Devon. Én sem akartam veled veszekedni. Csak bántott az egész.

- Tudom, Joy. És sajnálom, hogy Tavis ilyen ostobán viselkedett – teszem le óvatosan a földre, aztán elzárom a csapokat.

Várja, hogy valamit még mondjak Travisszel kapcsolatban, szinte érzem a rengeteg kimondatlan kérdését, de egyelőre nem válaszolok neki, csak kicsivel később, amikor a kávét főzzük a konyhában.

- Travis megmentett engem – szólalok meg halkan.

- Hogy érted, hogy megmentett? – pillant rám.

- Kamaszként a szüleim a bátyámra bíztak… és ő gyűlölt engem, annyira, hogy többször kerültem közel ahhoz, hogy megöljön. Travis kiállt értem, megmentett tőle. A legjobb barátom lett, ő az, akire mindig számíthattam, számíthatok. Jobb kezem az üzletben, az egyetlen, akiben mostanáig feltétel nélkül megbíztam – mesélem. Látom, hogy megvillan a szeme, de nem szól közbe, figyelmesen nézi az arcomat. – Mindig közel álltunk egymáshoz, sokat voltunk együtt és egy idő után természetesnek tűnt, hogy a zárt ajtók mögött is egy pár legyünk. Mindenki azt gondolta, hogy már rég együtt vagyunk, mire összejöttünk, nem mintha megkérdeztük volna bárki véleményét. Az elején minden jól ment, minden téren jó volt a kapcsolatunk. Aztán rájött, hogy sosem fogom hagyni, hogy felül legyen, ezen mélységesen megbántódott, úgy gondolta, azért nem engedem, mert nem elég fontos a számomra. Nem erről volt szó, de hiába mondta, hogy megérti, szerintem sosem értette meg igazán. A kegyelemdöfést az adta meg, amikor szembesült a fétisemmel. Úgy érezte, megalázom, meg sem próbálta élvezni a dolgot. Egy idő után már nem tudunk együtt lenni, ő szégyellte magát, én meg nem akartam olyannal lenni, aki megaláztatásnak érzi velem a szexet. A végén ő volt, aki azt mondta, legyen vége, mert nem megy nekünk az együttlét, és nem akarja, hogy rámenjen a barátságunk is. Elfogadtam, igaza volt. Továbbléptem. Azt gondoltam, ő is. De most már tudom, hogy nem. És azt is, miért nem derült ki eddig a dolog.

- És miért nem derült ki? – érdeklődik.

- Mert egészen addig, amíg nem találkoztam veled, nem volt olyan kapcsolatom, ami miatt Travis fenyegetve érezhette volna a helyét az életemben. De most itt vagy te, Travis pedig rájött, hogy veled nagyon is komolyan gondolom az egészet, hogy rajta kívül immár van még valaki, akiben feltétel nélkül megbízom, ezért bepánikolt és baromságot csinált. Pedig tudta, hogy nem hagyom szó nélkül, ha megharagszol rám miatta. Világosan megmondtam neki, hogy vagy szedje össze magát, vagy ne is jöjjön vissza.

- Tényleg ezt mondtad neki? – kérdez rá.

- Igen. Ideje volt keményebben fogalmazni – kortyolok a kávémba.

- Miattam?

- Miattad, Joy. Azért, ami köztünk van, azért, ami még lehet köztünk a jövőben – felelem komolyan.

- Ez jól hangzik, nagyon is – mosolyog rám.

- Így már jobban megérted, miért fontos nekem Travis? Hogy nem arról van szó, hogy szeretem? – kérdezek rá.

- Azt hiszem, igen – ad egy csókot a számra. – Jól esik, hogy bízol bennem.

- Mert így van. És nagyon szeretném, ha te is bíznál bennem a jövőben, Joy! – emelem a fejét és a szemébe nézek.

- Úgy lesz. És köszönöm, hogy elmesélted, Travist – simogatja a hátamat. – Láttam, hogy nehéz volt erről beszélni.

- Igen, nagyon is az volt – ismerem be. – A bátyám nem a legkedvesebb emlékem. Ezért foglalkozom olyanokkal, akiktől kellemes emlékeim lesznek – mosolygok a besétáló a fiúkra. – Ki kér kakaót? – kacsintok rájuk.

Persze felesleges megkérdezni, mivel egybehangzó igen a válaszuk, aztán sorolják, hogy mit kérnek még a kakaó mellé. Mi pedig mosolyogva teljesítjük a kérésüket. Készül a pirítós kenyér, a tükörtojás és a bacon is, amit megszórunk fűszerrel, ahogy kérik. Olyan régóta nem éreztem ilyet, már el is felejtettem, milyen hangulata van az ilyen reggeleknek, amikor a gyerekek az asztalnál ülve várják, hogy a szülők reggelit csináljanak nekik. Anyáék túl korán levették rólam a kezüket, a bátyám pedig túl hamar tette rám a mocskos mancsát és úgy vette el a kedves emlékeimet, mintha sosem léteztek volna. De most visszaszerzem őket. Sőt, sokkal szebb emlékeim lesznek a régieknél!




Szerkesztve Sasha által @ 2014. 08. 13. 07:49:12


Rauko2014. 08. 11. 12:56:48#30985
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~ Édesemnek


 

- Igen, én leszek apukátok hercege – szólal meg pár pillanat utn, megszorítva kicsit a kezem, mosolyova. Ettől megkönnyebbülök.
- Akkor itt is alszol meg minden? – húzódik közelebb Alex is.
- Igen.
- Akkor majd játszhatsz velünk és olvashatsz esti mesét lefekvés előtt! Ugye, Devon? Ugye?
- Hát persze – mosolyog rájuk. Édes a lelkesedésük, ez tény, imádom is őket.
- Mi csináltuk ám a vacsorához a pudingot.
- Igazán? És a vacsoránál is segédkeztetek? – megy bele a játékba Devon is, miközben próbálja megakadályozni, hogy Chris leessen a lábairól, ahova közben felült.
- Igen! Mi pucoltuk a krumplit, apa meg szelte, de megengedte, hogy mi szórjuk rá a fűszereket - dicsekszik Alex is.
- Akkor biztosan nagyon finom lesz minden.
- Igen, az én drágáim nagyon ügyesek – szólok bele én is. Az én kincseim, még szép, hogy ügyesek.
- Alig várom, hogy megkóstolhassam – mondja Devon töretlen mosollyal, én meg őt nézem. Ha ez megoldott mindent, akkor örökké hálás leszek.

A vacsora olyan hangulatban telik, mint a kanapén beszélgetés. Idilli, kellemes, Devon láthatóan élvezi a fiúk meg rajonganak érte. Az ételek is finomak persze, de azt hiszem, ha nem lennének is mindenki ugyanilyen boldog lenne, én meg hatványozottan. A párom is, a fiaim is boldogok. Nekem ennél több nem kell.
A moshgatás rám marad, így mire összepakolok mindent és felérek, már eltelik több mint egy óra. A fiúk meg épp Devonnal birkóznak, így megpróbálom őket rávezetni, hogy Devon hiába nevet, a legkevésbé sem jó ötlet megfojtani azzal, hogy rajta ugrálnak. Persze nem tart sokáig a pillanat, mert rögtön áttérünk arra, hogy társasozni szeretnének. Az órára pillantok. Hát, egy talán belefér.

Persze a játékban csak egy győztes lehet, így Christ valahogy ki kell engesztelni, amiért ez Alex lett és nem ő, így csokit kapnak, amivel viszont mindketten nyakig összekenik magukat. Én meg jó apa és remek szerető vagyok, így lehetőséget adok a kedvesemnek képességei tesztelésére és a fürdő ajtajából figyelem, ahogy Devon előbb befelé, majd kifelé próbálja imádkozni a fiúkat. Akkor hagyom ott őket, mikor már a meseolvasási fázis van, addig én a saját szobámban összerakom az ágyat és megvárom Devont, aki nem sokkal később meg is érkezik, vizesen, fáradtan, de úgy látom, boldogan.
- Ügyesen csináltad – dicsérem meg mosolyogva.
- Ügyesnek kellett lennem, hogy ne fulladjanak a kádba – feleli vetkőzés közben, majd mellém fekszik.
- Devon, szeretném, ha tudnád… - kezdenék bele valamibe, de nem is tudom végiggondolni, hogy mit mondhatnék először, mert félbeszakít.
- Kicsim, tegyél meg nekem valamit.
- Mit szeretnél?
- Hogy ne dumálj, ne akarj magyarázkodni. Csak feküdj itt a karomban és kész.
- Oké. Szerintem menni fog – mosolygok a vállába.
- Akkor, csitt.

Így is történik. Nem tudom meddig fekszünk tökéletesen szótlanul, én hozzábújva, ő ölelve engem, de az egész meglepően kellemes és eléggé intim annak ellenére is, hogy ez nem szeretkezés. De a testén érzem, hogy picit mintha ő is ellazulna, aztán meg is szólal.
- Soha többé ne kételkedj bennem, Joy. Soha – mondja halkan. – Ha valaha is úgy érzem, nem kellesz, meg fogom mondani, ahogy azt is elmondtam, hogy mindenestől akarlak.
- Devon, én… - kezdeném a bocsánatkérést, de amit a beszéd végének hittem, ezek szerint csak hosszú levegővétel lehetett, mert ő szakít félbe engem.
- Sss… Én beszélek, Joy! Kedvelem a fiaidat, nagyon is, és nem akarom, hogy félreértések miatt eltűnjek, aztán újra megjelenjek az életükben. Az nem volna jó senkinek. Ezért megkérlek, hogy beszéld meg velem a jövőben, ha valami aggaszt, főleg, ha velem kapcsolatos a dolog. Mert nagyon kellesz nekem, ahogy Alex és Chris is. De van múltam, voltak kapcsolataim, nem vagyok szent, ezt nem tagadom, de sosem, ismétlem, sosem csaltam meg senkit. Téged pedig különösen nem.

- Rendben, hiszek neked és bízni fogok benned - sóhajtok fel megkönnyebbülten. - De megérted, hogy miért voltam féltékeny, igaz?
- Nem, még mindig nem - feleli egyenesen.
- Te jogtalanul vagy féltékeny Aurelióra, mert csak és kizárólag a fiaim miatt él velünk, szeretem őt, de csak mint a munkáltatója és csak emiatt fontos nekem. De Travis és te mások vagytok - nézek fel rá. - Nem tudom mi történt és nem is akarom, majd ha közöm lesz hozzá egyszer el fogod mondani, ebben biztos vagyok. De a tény az tény, Travis nem lépett túl rajtad.
- De én rajta igen - pillant le rám. Érzem a hangján, hogy kellemetlen neki a téma, így nem is fogom sokáig feszegetni.
- Tudod mit? Nem érdekel, hogy mit érez Travis, amíg ez az ő dolga marad. Nekem is ugyanolyan fontos vagy, mint én neked, szeretnék veled lenni és ez így is marad, amíg ez mindkettőnknek és a fiaimnak is így jó - simítok végig az arcán.
- Rendben, megállapodtunk - jelenik meg egy mosoly majd egy elfojtott ásítás az ajkain.
- Halasszuk el a békülős szexet, oké? - bújok hozzá még jobban.
- De nem vagyok annyira fáradt - simít végig a gerincem vonalán, egészen le a fenekemig. Nyögve feszül ívbe a testem. Tudom, hogy már csak pár pillanat és megadom magam neki így is és úgy is, szóval inkább megteszem most. Átvetem rajta a lábam és ráülök.
- Fel akar izgatni, Mr. Turner? - kérdezem mosolyogva.
- Hm, talán - simít a mellkasomra.

Az egész nem tart sokáig, mégis van benne valami szokatlanul idilli és kellemes. Mintha nem is az lenne a lényeg, hogy szeretkezzünk, hogy bennem legyen, hanem az, hogy minél közelebb… mert nem elég a csók és a simogatás, a lágy ringatózás, majd az, ahogy figyelmesen és kedvesen előkészít. Akkor érzem teljesnek magam, amikor az ölébe ülve, nagyon lassan magamba engedem őt. Amikor feszít, fáj és mégis fel tudnék robbanni akár most a vágytól és az örömtől, az csodálatos. Soha nem hittem, hogy a szimpla testiség lehet ennyire érzéki és szenvedélyesen finom két férfi között, de Devon tudta és bizonyította nekem. Én pedig meghálálom. Most lassú mozgással, halk nyöszörgéssel, csókokkal, mindennel, amit én tudok adni neki. Mert mindent meg akarok adni neki.

Hiába nem tart sokáig, eleve mindketten fáradtak vagyunk, így csak annyi erőm van, hogy felhúzzam az alsómat, nem foglalkozva a zuhannyal, és őt is megkérjem erre, hiszen én már tudom, amit neki nem mondok el, hogy lesz ám éjszakai látogatónk. Jobb esetben egy, de biztosan kettő, mert ha Chris vagy Alex egyedül át is jön a másik mindig felébred arra, hogy a testvére nincs vele. Én pedig még akkor is büszke vagyok a fiaim kötelékére, ha tudom, hogy Devon nem feltétlenül fog örülni annak, hogy felébresztik.

Hajnal négy van, már pislákol a napsugár az égen, amikor hallom, hogy valaki nagyon halkan szólongat, így kinyitom a szemem. Én fekszem belül, Devon kívül.
- Papa…
- Mi a baj édesem? - kérdezem, áthajolva párom felett és végigsimítva Chris arcán.
- Jöttem aludni - szuszogja félálomban, de alig fejezi be, egyszerre jelenik meg Alex és ébred fel Devon, a takaró alatt simogatva meg a fenekem.
- Mi a baj? - kérdezi halkan.
- Hát, még nem tudnak egyedül aludni. Mármint ketten, de maradj csak, átmegyek hozzájuk - hajolok az arcához, hogy egy csókot adjak, amit adok is, de nem enged el.
- Elég nagy az ágy. Beférnek kettőnk közé - mondja álmosan mosolyogva, én meg még végig sem gondoltam amikor a fiúk már Devonon másznak át, hogy befészkeljék magukat. Ahogy lefekszenek egymás felé fordulva megfogják a másik kezét, ahogy általában aludni szoktak és azonnal visszaszenderednek.
- Ne haragudj - suttogok át neki.
- Ugyan, semmi baj . simít végig az arcodon. - Rendben vagy?
- Az egész több, mint kellemes - felelem őszintén. - Aludjunk. - Áthajolok a fiaim felett és szájon puszilom, majd lefekszem és pillanatokon belül alszom én magam is.

Reggel korábban kel fel Devon mint én, de a fiúk még bőven alszanak, amikor én elindulok, hogy megkeressem őt. A földszinti fürdőben aztán meghallom a zuhany csobogását és mivel tudom, hogy nem Aurelio jött haza, bemegyek. nem is csalódom, és azt hiszem, napokig tudnám nézni ahogy a tusfürdő habja lassanként lefolyik a testéről.
- Jó reggelt - köszönt.
- Neked is - mosolygok rá, és ledobva az alsómat, beállok mellé a vízpermet alá.
- Bocsi az éjszakáért. Nem tudnak még ketten aludni - simítok le egy habpamacsot a felkarjáról, közben éhesen figyelem a testét. Tudom, hogy lefekvés előtt volt valami, de ahogy itt áll előttem az több, mint izgató.
- Semmi gond - ölel magához és megcsókol, lassan, kedvesen, amolyan jó-reggelt-csókot kapok, de nekem nem igazán megy ki a fejemből az, hogy…
- Devon… - hajolok el picit. - Sosem szexeltem még a zuhanykabinomban - simítok le a mellkasán, ujjaim közé véve férfiasságát. - És legalább két óra még, mire a fiúk fel fognak kelni.
- Valóban? - néz le rám, de farka folyamatosan keményedik az ujjaim között.
- A lehető legkomolyabban - nyalok végig a száján. - Azt akarom, hogy itt és most.
Hosszú három nap volt, hiszen van mit bepótolni.



Sasha2014. 08. 10. 21:57:28#30983
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Barikámnak


Kíváncsi vagyok, erre mit mond, de hosszasan hallgat, látszik, hogy keresgéli a szavakat, én pedig nem zavarom meg közben.

- Én… - nyel egyet. – Nem tudom, hogy miért, de borzasztóan fontos vagy nekem, Devon – fogja meg a kezem és a tenyerembe csókol. – Menj most el.

- Joy! – kezdem, de az ajkamra teszi az ujját.

- Hallgass végig – kéri. – Hétre gyere át. A házamba. Csak te.

Nézem egy kicsit, aztán felsóhajtva megadom magam. Megint.

- Ott leszek – hajolok oda, hogy megcsókoljam, de a mellkasomra teszi a kezét és eltol magától.

- Nem adok csókot. Majd, ha már nem vagy rám dühös és kiengeszteltelek. Rendben?

- Rendben – lépek el tőle. – Hétkor ott leszek.

Nem nézek vissza, miközben kisétálok, nagyon nem vagyok boldog még mindig. Sért, hogy Joy ennyire nem bízott bennem, de azt is tudom, hogy nem akarom elveszíteni, akkor sem, ha most megbántott. Nem hittem volna, hogy valaki képes lesz még arra, hogy fájdalmat okozzon. De Joynak megy, nagyon megy. Elég csak arra a pillanatra gondolnom, amikor a garázsában Billyhez hasonlított, gyakorlatilag majdnem azt vágta a fejemhez, hogy képes lennék erőszakot tenni rajta. Pedig sosem tennék ilyet vele, nem tudnám bántani, még akkor sem, ha annyira dühös vagy rá, mint akkor voltam. Joy a párom, ha valaha eljutnék odáig, hogy kezet akarnék emelni rá, inkább elhagynám. Sosem süllyednék olyan mélyre, hogy a szeretőmet üssem. Oké, szeretem a kemény szexet, néha durva is vagyok az ágyban, de még egyetlen cicámat sem vertem meg soha, nem is értem, hogyan lehetnek olyan férfiak, akiknek ez okoz élvezetet. De nem vagyunk egyformák, van, aki ezt szereti, van, aki nem. Lényegtelen is igazából, most csak az számít, hogy Joyjal rendezzük ezt a dolgot, mert nagyon nem volt jó az elmúlt három nap, hogy nem lehettem vele. Jelenleg sem érzem magam a legjobban, pedig elvileg rendben vagyunk, csak éppen nagyon sértve érzem magam továbbra is, és nem tudom, mivel tehetné ezt jóvá. Az viszont egyikünknek sem lenne jó, ha így maradnék, mert akkor nem sokra számíthatnánk egymástól. Így erősen reménykedem benne, hogy az este helyrebillenti majd az egyensúlyt, mert Joy elképesztően fontos nekem, nem akarok lemondani róla, nem is tudok, pedig megérdemelné a viselkedéséért. Csakhogy vele vagyok boldog, át kell siklanom azon, hogy megérdemelne egy leckét, mert akkor csak boldogtalanok leszünk mindketten. Azt pedig nem akarom, ezért leszek képes megbocsátani neki ma este, mert nélküle sokkal rosszabb lenne, semhogy megérje duzzogni rá. Hazafelé menet még elintézek néhány telefont, aztán jelzem, hogy mára felejtsen el mindenki. Mióta Travist összevertem, az ő melója is a nyakamba szakad, így a pihenés, mint olyan nem nagyon szerepel a napi programjaim közt. Megtehettem volna, hogy beállítok valakit a helyére, de addig nem teszem meg, amíg Travis meg nem mondja, miként döntött a jövőjével kapcsolatban. Ennyivel tartozom neki az elmúlt évekért, még mindig, pedig nem érdemli meg a türelmemet, hogy ennyi mindent megbocsátottam neki. De már mindegy, majd átgondolja és megint rendben lesz velünk minden. Ha pedig nem, akkor mehet a maga útján tovább, nélkülem. Nem mondom, hogy nem hiányozna, ha elmenne, de tudnék már élni nélküle. Joy nélkül viszont nem, és ez mindent eldönt azzal kapcsolatban, kit választanék, ha arra kényszerítenének. Nem mintha szeretnék eljutni addig a pontig, hogy választás elé állítsanak. Igyekszem is elkerülni, ha egy mód van rá. Senki nem szoríthat sarokba, ez az elvem. Nem is fogom hagyni.

 

Mielőtt Joyhoz indulnék, még sikerül két órát szundikálnom, így legalább valamelyest kipihenten kezdek készülődni. A gyerekek miatt sima farmert és egy sötétkék pólót húzok egyszerű edzőcipővel, a bőrnadrág túl sok lenne, úgy érzem. Még összefogom a hajam, aztán elindulok Joyhoz. Alig parkolok le a háza előtt, már nyílik is az ajtó, én meg azon kapom magam, hogy két lelkes fiú szaladgál körülöttem és a nevemet kiabálja. Az örömük melengeti a szívem és máris érzem, hogy enyhül a dühöm Joy iránt is.

- Hello – jön elém mosolyogva Joy.

- Szia – mosolygok vissza rá, nem tudok nem mosolyogni.

- Gyere be – fogja meg a kezem, amitől a fiúk egy kicsit ledermednek, de jönnek utánunk a nappaliba, ahol a fiúk azonnal lerohannak.

- Papa, Devon csak vacsorázni jött? – kérdezi Alex.

- Nem kincsem – sóhajt Joy. – Üljetek le!

Ő mellém ül le, a fiúk pedig elénk a szőnyegre és a tekintetükben annyi értelem meg kíváncsiság van, hogy nem lehet őket nem imádni érte.

- Baj van, papa? – kérdezi Chris ijedt hangon.

- Nem életem, semmi baj – rázza a fejét Joy. – Csak szeretném nektek elmondani, hogy mi történik majd a jövőben – kezdi, aztán megfogja a keze, mielőtt folytatná. – Devon nem csak a barátom, fiúk. Emlékeztek a hercegnős mesére, amit tegnap este néztetek? – kérdezi, a fiúk pedig bólogatnak. – Devon olyan nekem, mint a hercegnőnek volt a herceg. Nagyon fontos nekem és én is neki, így sokkal többet lesz velünk a jövőben.

- Sokkal többet? – kérdezi Alex. – Mennyivel?

- Nagyon sokkal – válaszol Joy, Chris pedig felcsillanó szemekkel elég ugrik.

- Ez biztos? – szegezi nekem a kérdést. – Tényleg te leszel apu hercege? Ugye igen? – sorolja tovább.

Aztán mindenki engem néz várakozóan, amitől feszültnek kéne lennem, de csak mosolyogni tudok, annyira édes végeredményben a helyzet.

- Igen, én leszek apukátok hercege – szorítom meg Joy kezét.

- Akkor itt is alszol meg minden? – ül közelebb Alex.

- Igen – bólintok.

- Akkor majd játszhatsz velünk és olvashatsz esti mesét lefekvés előtt – mondják egyszerre. – Ugye, Devon? Ugye?

- Hát persze – mosolygok rájuk.

- Mi csináltuk ám a vacsorához a pudingot – mesélik büszkén, miközben felmásznak ránk.

- Igazán? – fogom Christ, hogy ne essen le a nagy helyezkedés közben. – És a vacsoránál is segédkeztetek? – kérdezem kedvesen.

- Igen – bólogat Alex Joy ölében ülve. – Mi pucoltuk a krumplit, apa meg szelte, de megengedte, hogy mi szórjuk rá a fűszereket.

- Akkor biztosan nagyon finom lesz minden – simogatom Chris haját.

- Igen, az én drágáim nagyon ügyesek – mondja Joy, de le sem veszi a szemét rólam.

- Alig várom, hogy megkóstolhassam – mosolygok egyre jobban érezve magam.

A gyerekeknek több sem kell, máris leugranak az ölünkből és megrohamozzák a konyhát terítés címszóval, mi pedig megyünk utánuk, nehogy összetörjenek valamit a nagy lelkesedés közepette. Végül úgy terítünk meg együtt, mint egy család, csak nem éppen a klasszikus felállásban. De nekem így tökéletes, ahogy a hangulat is, ami egész idő alatt érezhető. A gyerekek mesélnek, hogy mi történt velük, mióta nem találkoztunk, így Joy meg én nem sokat tudunk beszélni, de egyikünk sem bánja, jó érzés a fiúkat hallgatni. Vacsora után Joy mosogat, a fiúk pedig megragadják a kezem és a szobájukba vezetnek, hogy bő másfél órás játékbemutatót tartsanak nekem, mielőtt társasozni kezdünk. Igazán felüdítő a játék, nem gondolok semmi negatívra, a munkámra, hogy mi van Travisszel, csak társasozom két mosolygós, édes kölyökkel, akik szerint én vagyok az apukájuk hercege. Amikor Joy bejön, hogy ránk nézzen, éppen kiterítve fekszem és nevetek, mert Alex és Chris lebirkóztak, valamint csikiznek. A jelek szerint szórakoztatja őket, hogy vigyorgok és viháncolok, hát nem is hagyják abba.

- Jól van fiúk, hagyjátok egy kis levegőhöz jutni, Devont – szólal meg Joy.

- De tetszik neki – ül a mellkasomon Alex.

- Igen, nevet – fekszik keresztbe a hasamon Chris.

- De, ha megfullad, nem fog nevetni igaz? – vezeti rá őket szelíden az apukájuk.

- Igaz – bólogatnak a fiúk lemászva rólam és bűntudatos képpel néznek rám.

- Ugyan már, semmi baj – kacsintok rájuk, ők pedig megkönnyebbülten bújnak hozzám.

- Még játszunk egyet a társassal? – kérdezi Alex.

- Csak még egyet – győzköd Chris is.

- Jól van, ha apa is beszáll, akkor játszhatunk még egyet – adom meg magam.

Joy hezitál egy kicsit, aztán nekifogunk egy újabb körnek, amit Alex nyer meg, szóval van egy kis duzzogás Chris részéről, de azt orvosoljuk egy kis csokival és minden rendben is van. A csoki evésnek persze megvan az a hátránya, hogy újra kell fürdetni a nyakig csokis kölköket. Mivel az én ötletem volt a csoki evés, így a gyerekfürdetés dicső feladata is nekem jut. Gondolom, Joy tesztelni akarja, miként boldogulok a két huncut fiúval, akik először beszállni nem akarnak a kádba, aztán meg kiszállni. Mire végzek a fürdetéssel vizesebb vagyok, mint a két fiú, amikor még a kádban voltak. Joy meg leplezetlenül vigyorog, ahogy csurom vizes ruhában a szobájukba viszem a fiúkat. A lefektetés már könnyebben megy, és a fürdetés után a meseolvasás már meg sem kottyan, viszont mire srácok elalszanak, én nagyon fáradtnak érzem magam. Azt hiszem, erre mondják, hogy kellemes fáradtság, mint szeretkezés után például. A gyerekek is kellemesen lefárasztják az embert, sőt, annál egy kicsit jobban.

- Ügyesen csináltad – mosolyog rám Joy, amikor belépek a hálóba.

- Ügyesnek kellett lennem, hogy ne fulladjanak a kádba – bólogatok megszabadulva a még mindig nyirkos ruháimtól.

Leteszem őket az egyik szék támlájára, majd Joy mellé fekszem az ágy tetején.

- Devon, szeretném, ha tudnád…

- Kicsim, tegyél meg nekem valamit – teszem a szájára az ujjamat.

- Mit szeretnél? – simul hozzám.

- Hogy ne dumálj, ne akarj magyarázkodni – ölelem magamhoz. – Csak feküdj itt a karomban és kész.

- Oké. Szerintem menni fog – mondja.

- Akkor, csitt – cirógatom a hátát.

Tényleg nem akarok most beszélgetni. Ez az este túl jó, ahhoz, hogy elrontsuk. Éppen ezért nem akarok Travisről, vagy az elmúlt napok kínjáról beszélgetni, majd holnap, ha lesz még miért. Most nem akarok mást, csak érezni, ahogy Joy forró teste az enyémhez simul, ahogy a lélegzete a nyakamat cirógatja, ahogy a karjaival átöleli a nyakam. Ennyi. Egyszerű dolog, mégis sokat ér nekem, mert megnyugvást ad, békét, esélyt, hogy megpihenjek, és ne gondoljak a rosszra, csak élvezzem, hogy Joy és gyerekei életének részese legyek.

- Soha többé ne kételkedj bennem, Joy. Soha – mondom halkan. – Ha valaha is úgy érzem, nem kellesz, meg fogom mondani, ahogy azt is elmondtam, hogy mindenestől akarlak.

- Devon, én…

- Sss… Én beszélek, Joy! – szólok rá. – Kedvelem a fiaidat, nagyon is, és nem akarom, hogy félreértések miatt eltűnjek, aztán újra megjelenjek az életükben. Az nem volna jó senkinek. Ezért megkérlek, hogy beszéld meg velem a jövőben, ha valami aggaszt, főleg, ha velem kapcsolatos a dolog. Mert nagyon kellesz nekem, ahogy Alex és Chris is – mondom halkan. – De van múltam, voltak kapcsolataim, nem vagyok szent, ezt nem tagadom, de sosem, ismétlem, sosem csaltam meg senkit. Téged pedig különösen nem.



Rauko2014. 08. 10. 04:40:11#30977
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~ Édesemnek


Borzasztó három nap. A fiúkra persze nem hagyom kihatni, de Aurelióval sokat veszekszünk. Hiányzik Devon, szinte megbolondít a hiánya, de nem akarom hívni. Nem merem, hiszen akkor totálisan elismerem azt, hogy az én hibám volt, de neki is van része benne. Ha eleve elmondta volna… ő persze féltékenykedhet Aurelióra, de én vele nem voltam. Ő ellenben Travisszel de. De nem akarom elveszíteni… viszont nem tudom mit tegyek.

A harmadik napon épp Will-es napom van a szalonban, aki viszont vaníliás helyett epres fánkot hoz. Hirtelen emiatt olyan dühös leszek, hogy hozzávágom a fánkot.
- Mi bajod van?! - rivall rám.
- Semmi! - Puffogva állnék fel, de elkapja a kezem.
- Összevesztetek Devonnal?
- Semmi közöd hozzá - sziszegem.
- Miért nem hívod fel?
- Nem akarok beszélni vele! - Ordítva közlöm vele a történteket, mire ő csak felsóhajt és az orromra pöcköl! Orrba pöcköl, mikor majd’ felrobbanok! - Mi a faszt csinálsz?!
- Úgy bánok veled, ahogy a gyerekekkel szoktak. - A hangja szigorú, meg is szeppent. - Viselkedj úgy, ahogy a te korodban az ilyen helyzetekben, ne úgy, mint egy hisztis kis picsa.
- Anyád a picsa! - üvöltök rá.
- Joy Heller! - ordít túl, de rögtön le is veszi a hangerőt. - Békülj ki vele!

Ekkor az ajtó nyílik és belép ő.
- Szia! – köszön nekem. – Will, hagyj magunkra – kéri, ő meg elillan, még szép. Az után, hogy orron pöckölt…
- Minek jöttél ide? – terelem át a gondolataimat Devonra. Nem örülök, hogy itt van, közben meg majd’ belegebedek, hogy hozzáérhessek.
- Hogy beszéljünk – válaszolja nyugodtan.
- Nem vagyok rád kíváncsi, már megmondtam – felelem vissza.
- Márpedig meg fogsz hallgatni, mert addig nem megyek el innen, amíg nem mondtam el, amit akarok!
- Nem érdekel a mondandód, Devon!
- Akkor is meghallgatsz! – rivall rám, ami megszeppent, kicsit megijeszt, így inkább úgy döntök, hogy meg fogom hallgatni. – Travis hazudott neked! Ne szólj közbe! Mint mondtam, Travis hazudott neked! Egyetlen szó sem volt igaz abból, amit mondott. Két évvel ezelőtt valóban együtt jártunk pár hónapig, de szakítottunk, mivel nem voltunk egymáshoz valók. Sajnálatos módon, Travis egy ideje a fejébe vette, hogy megint együtt kéne lennünk. És bolond módon azt hitte, ha téged elmar mellőlem, akkor visszaszerez. De csak annyit ért el, hogy összevertem.
- Összeverted? – kérdezem, hiszen ez eléggé meglepő.
- Össze. Kivertem egy fogát, betörtem az orrát, és elrepedt néhány bordája.
- Mindezt miattam?
- Ki más miatt? Komolyan azt hiszed, hogy csak használni akartam a tested, miközben mással vagyok? Tényleg elhitted, amiket Travis mondott?
- Olyan hihető volt – suttogom az őszintét. – Kétségbeestem.
- Nagyon sértő, hogy anélkül hiszel el ilyesmiket, hogy meghallgatnál engem is. Megmondtam, hogy komolyan gondolom veled, hogy akarlak, a gyerekeiddel együtt. Olyan férfinak ismertél meg, aki ilyen szavakkal dobálózik szórakozásból?
- Nem! Összezavarodtam, Devon. Annyira akartam, hogy ez működjön köztünk… és a gondolat, hogy mégsem így lesz… szörnyű volt. - Ismét tökéletesen őszinte vagyok. Nem az ejtett kétségbe, amit mondott Travis, hanem az, hogy mi van, ha igaz?
- Joy! Ha nem bízol bennem, akkor nem is fog működni – lép elém és felemeli a fejem, így ránézek.
- Még mindig velem akarsz lenni? – teszem fel a legfontosabb kérdést.
- Iszonyatosan dühös vagyok rád, Joy, de ez sem változtat azon, hogy téged akarlak még mindig, a gyerekeiddel együtt. Bár most egy ölelésnél meg egy csóknál többre lesz szükség, hogy megenyhüljek.

 

 

- Én… - nyelek egyet. - Nem tudom, hogy miért, de borzasztóan fontos vagy nekem, Devon. - Megfogom a kezét és a tenyerét a számhoz húzva belepuszilok. - Menj most el.
- Joy! - Mielőtt tovább folytathatná, a z egyik ujjam az ajkai elé teszem.
- Hallgass végig - kérem. - Hétre gyere át. A házamba. Csak te.
Egy pillanatig csak néz, majd felsóhajt.
- Ott leszek. - Közelebb hajolna, de a mellkasára teszem a kezem és eltolom.
- Nem adok csókot. Majd ha már nem vagy dühös rám és kiengeszteltelek. Rendben?
- Rendben. - Elhajol. - Hétkor ott leszek.

Nem néz vissza, kimegy, Will pedig percekkel később megjelenik megint.
- Na mi volt? Kibékültetek? Mit mondott? - ugrik elém.
- Mi vagy te, valami pletykás vénasszony? - kérdezem, de mosolygok. - Négykor zárunk és holnap nem nyitunk ki.
- Oh, Joy babának randija lesz - vigyorog teli pofával.
- Joy baba kitépi a nyelved ha megint Joy babának hívod. Pláne ha a Devonja előtt. - Szigorú próbálok lenni, de fülig ér a szám.
- Áh, szóval van Devonja? - tartja a vigyort.
- Este kiderül - sóhajtok fel. - De most csacsogd el, hogy mit főzzek neki?
- Vacsi lesz?
- Családbemutatós vacsi - helyesbítek.
- Hm… - Elgondolkodik. - Egyszer randiztam egy csajjal. Ő mesélte, hogy olyanokat szokott a nővére főzni a pasijának, amit a lánya is szívesen megeszik velük. Lehet neked is a srácok kedvencét kellene. Nem?
- Szimpla lesütött húst krumplipürével, utána tejszínhabos puding eperrel? - kérdezem.
- Akár. Rosszul nem sülhet el…


- Aurelio! - szólok bele a telefonba.
- Joy! Mi a gond?
- Mindjárt otthon vagyok. Figyu, le tudsz valahova lépni este?
- Persze. Megkérdezhetem, hogy miért és meddig?
- Holnap este jöhetsz haza, ha változik valami szólok. Az ok az legyen titok.
- Okézsoké. Akkor pakolok.


Aurelio elment fél ötre, mire hazaértem, így bőven van idő közösen megcsinálni a kaját a fiúkkal. Megmossák a krumplit, összekavarják a pudingot és a tejszínhabot, és hatkor elkezdünk készülni. Közösen pancsolunk egyet és persze nem árulok el nekik semmit a faggatózás ellenre sem, hogy ki lesz a vendég. Annyit mondok nekik, hogy hétre itt lesz, így már háromnegyedtől az ablakban lógnak, egészen két perccel hét előttig, amikor megáll egy kocsi a garázsbeállón.
- Hé, Alex! Itt van!
- Tuti? Ki ez?!
- Nem tudom! - sikkantja izgatottan Chris, majd ahogy hallom a kocsiajtót és a riasztót, a fiaim pedig már bent sincsenek, kicsapják az ajtót, és közben azt sikítják, hogy Devon az!
Mire kiérek, már apró kiscicákként keringenek körülötte.
- Helló - köszöntöm mosolyogva.
- Szia - felel mosolyogva.
- Gyere be. - Megfogom a kezét, mire a fiúk megállnak és csak néznek, de követnek. A nappaliba ülünk le a vacsora előtt, ahol rögtön lerohanják Devont, de még nem érzem, hogy el kellene mondanom.
- Papa, Devon csak vacsorázni jött? - kérdezi Alex.
- Nem kincsem - sóhajtok fel. - Üljetek le. - Meg is teszik, én Devon mellé ülök a kanapén, ők elénk a szőnyegre.
- Baj van, papa? - kérdezi Chris, a hangja picit ijedt.
- Nem életem, semmi baj - rázom is meg a fejem. - Csak szeretném nektek elmondani, hogy mi történik majd a jövőben. - Nem nézek Devonra, csak megfogom a kezét. - Devon nem csak a barátom, fiúk. Emlékeztek a hercegnős mesére amit tegnap este néztetek? - Bólogatás. - Devon olyan nekem, mint a hercegnőnek volt a herceg. Nagyon fontos nekem és én is neki, így sokkal többet lesz velünk a jövőben.
- Sokkal többet? - kérdezi Alex. - Mennyivel?
- Nagyon sokkal - felelem. Chris szeme azonnal felcsillan és Devon elé ugrik.
- Ez biztos? - kérdezi tőle. - Tényleg te leszel az apu hercege? Ugye igen?
Csillogó szemekkel nézi őt, én pedig Devont.


Sasha2014. 08. 09. 20:36:53#30969
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Barikámnak


Egész este hívogatom Joyt, de hiába, egy ideig csak nem veszi fel, aztán kikapcsolja a telefonját. Elönt az ideg, nem értem, mi baja van megint. Travis meg nem hajlandó elmondani, hogy miről beszéltek, és lelép, mielőtt komolyabban elkezdhetném faggatni. Alig alszom valamit éjszaka, csupán a gyerekei miatt nem megyek el Joyhoz, semmi másért. Amúgy legszívesebben rárúgnám a ház ajtaját, mert annyira mérges vagyok rá. Tudom, hogy Travis mondott neki valamit, amin megsértődött és ismerve a barátomat, ezt meg is értem, de azt nem, hogy azonnal elfordul tőlem, anélkül, hogy meghallgatna. De helyretesszük ezt, az biztos. Nem fogom hagyni, hogy Joy csak úgy lelépjen az életemből. Igazából baromi nagy mázlija van, hogy délelőtt  nem érek rá, mert délutánra higgadok annyit, hogy ne akarjam kitörni a nyakát azonnal, hogy meglátom. És nem indulnak jól a dolgok, mert be sem enged, a kertkapunál fogad.

- Mi a faszom van már? – lépek oda hozzá. – Miért van az a rohadt mobil?

- Nem arra, hogy veled beszéljek – néz rám. –

- Aggódtam! Mi van? Mit mondott? – kapom el a karját.

- Hozzám ne merj érni még egyszer! – néz rám villámló szemekkel, én pedig elengedem, de csupán azért, hogy ne az utcán balhézzunk. – Garázs – közli és otthagy.

Követem, mit tehetnék mást, de olyan indulat van bennem, amilyet rég éreztem már, nem is gondolkodom világosan, csak azt tudom, hogy Joy viselkedése iszonyatosan dühít és sért is. Ideje, hogy megtanulja, ki parancsol! És meg is mutatom neki, abban biztos lehet! Amint belépünk a garázsba, elkapom a karját és arccal a falnak szorítom.

- Mi a fasz bajod van, Joy? – sziszegem.

- Nahát, ismerős póz. Nézd ott egy kocsi, talán hajoljak is rá, hogy késsel fenyegethess, miközben véresre kefélsz? – kérdezi érzéketlen hangon.

- Miről beszélsz? – fordítom magam felé. – Mi bajod van?

- Nekem mi bajom van? – nevet fel keserűen. – Neked mi bajod van, ember? Miért lehetett elmondani, hogy csak baszni kellek? Megértettem volna. De akkor a fasznak állsz le hisztizni, hogy mutassalak be a fiaimnak, mint a páromat? Vagy hozzuk Travist is, mint a te párodat? – firtatja emelt hangon.

- Ezt mondta neked? – döbbenek meg.

- Többek közt igen. A lúzer, pénzéhes ribanc, csak a ráadás volt aközben, hogy a gyerekeimet is ennek nevezte tulajdonképpen. Azt mondta, hogy menjek inkább haza és nevelgessem őket, ne legyenek olyan ribancok, mint én. És hogy régebb óta vagytok egy pár, mint gondolnám, és ha nem lépek le, megkeresteti Billy-t, úgyis csak tőled kell megkérdeznie, hol van. És hogy csodálja, hogy a kölykeim nem nézik, ahogy megbaszol! – üvölti az arcomban.

- Joy ez…

- Le se szarom, mit akarsz mocskos rohadék – ordít rám. – Takarodj innen és a nevemet is felejtsd el, megértetted?

- Hallgass már meg!

- Mi újat tudnál mondani, he? Hogy ő basz meg téged? Meg lennék lepve – vágja az arcomba. – És nem is vagyok rá kíváncsi! Szóval takarodj, vagy dögöljek meg, rád hívom a rendőrséget! És én ma akartalak bemutatni a gyerekeimnek… Szánalmas vagyok, hogy egy percig is bíztam benned!

Egy pillanatig a szemébe nézek, aztán akkorát vágok a falba, hogy leesik a vakolat, majd kifelé indulok. Még hallom, hogy sírni kezd, de nem fordulok vissza. Most úgysem lehet vele beszélni, teljesen hisztérikus állapotban van. A kocsiba vágom magam, megtudakolom az embereimtől, merre van Travis, aztán elhajtok az edzőterembe, ahol Travis edzeni szokott. Kerítek edzőcuccot és odasétálok a ringhez, ahol éppen edz a barátom. Csak intek a fejemmel a játszótársának, hogy tűnjön el, aztán átveszem a helyét a szorítóban.

- Rég edzettünk együtt – mosolyog rám Travis.

Aztán már nem mosolyog, mert az első ütésemtől felreped a szája, a másodiktól kiesik egy foga, a harmadikkal betöröm az orrát.

- Mi… a fasz… bajod van? – törölgeti a vért az arcáról.

- Érdekes, ma többször feltettem ezt a kérdést a páromnak, aki éppen hallani sem akar rólam, mert valaki, akit a barátomnak hittem, mindenféle baromsággal teletömte a fejét – lépek közelebb, aztán gyomorszájon vágom. – Megmondtam, Travis, hogy ne avatkozz a kapcsolatomba Joyjal. Figyelmeztettelek, hogy szedd össze magad! De úgy látom, hiába beszéltem neked, mert a szavak nem jutnak el az agyadig. Nos, akkor máshogy értetem meg veled, amit szeretnék.

A következő perceimre nem vagyok büszke, de túlságosan hajt az ideg. Csak ütöm Travist, habozás, gondolkodás nélkül, egészen addig, amíg le nem fognak. Utána zihálva nézem a földön fekvő, véres férfit, de nem érzek bűntudatot, megérdemelte, és lehet, hogy már sokkal előbb kellett volna. Néhány perccel később összeszedem magam és intézkedem, hogy vigyék el a doktorunkhoz ellátásért, mielőtt komolyabb baja lesz.

 

A zuhany alatt állva végleg lehiggadok, a hideg víz csodákra képes. És nem hanyagolható el az a tény, hogy a feszültség kiadása is sokat segített. Továbbra sem érzek bűntudatot Travis miatt, de azért meglátogatom, miután a doki ellátta. Eltört néhány csontja, de semmi olyan, ami nem jönne rendbe. Kivéve talán a barátságunkat, ami ingatag lábakon áll egy ideje.

- Sajnálom, hogy így alakult – ülök le mellé. – De magadnak provokáltad ki. Tényleg azt hitted, szó nélkül hagyom, amiket Joynak mondtál? Mégis mit akartál elérni ezzel mi?

- Hogy megint együtt legyünk – mondja erőtlen hangon.

- Az istenért, Travis! Nem Joy miatt nem vagyunk együtt. Már annyiszor elmondtam neked, hogy miért. Megérthetted volna ennyi idő után, hogy nem leszünk együtt megint, akár járok valakivel, akár nem. Ha pedig Joy elhagy miattad, a barátságom is elveszíted.

- Devon, sajnálom...

- Nem! – mondom keményen. – Mindig sajnálod, aztán csinálod tovább a hülyeségeidet. De az én hibám is, mert mindig rád hagytam, mindig megbocsátottam neked mindent, mert mindig arra gondoltam, amit értem tettél annak idején. Ennek azonban vége! Ideje komolyan helyretenni a kapcsolatunkat! A doki szerint lábadozol egy darabig. Javaslom, használd ezt az időt gondolkodásra. Mert én számítok rád, de ha a személyes érzelmeid miatt továbbra is alkalmatlan leszel a közös munkára, akkor ne gyere vissza mellém többé! – állok fel.

- Elküldesz… Devon? – szól utánam.

- Igen, ha nem tudsz úgy viselkedni, ahogy kell. Belefáradtam, hogy veled is csatáznom kell, pedig mellettem állsz, és az lenne a feladatod, hogy segíts. Ha erre nem vagy képes, akkor jobb lesz, ha távol maradsz tőlem, mert legközelebb talán megöllek.

Hallom, hogy motyog valamit, de nem fordulok vissza, ezúttal nem. Annyiszor néztem már el az ostobaságait, annyiszor bocsátottam meg neki, és közben nem vettem észre, hogy a fejemre nő és többet képzel a dolgokba, mint kellene. De ennek vége. Ez az eset Joyjal felnyitottam a szemem. Ha nem húzom meg a határvonalat Travis és köztem, annak előbb-utóbb az lesz a vége, hogy megölöm, mert megint olyasmibe avatkozik, amibe nagyon nem kellene. Visszamehetnék Joyhoz, de nem hiszem, hogy sok értelme lenne, nincs olyan állapotban, nem tudnék vele normálisan beszélni. Jobb, ha pár napig hagyom pihenni, mielőtt újra felkeresem. De kész pokol az a három nap, amíg távol vagyok tőle, hiába nyugtatom magam azzal, hogy kell ez most mindkettőnknek. Igazából elképzelni sem tudom, miként viselkedik velem, ha újra találkozunk, de ez sem akadályoz meg abban, hogy meglátogassam a szalonban.

- Szia! – üdvözlöm. – Will, hagyj magunkra – szólok a fiúra, aki azonnal fogja a cuccait és eltűnik.

- Minek jöttél ide? – néz rám dühösen Joy.

- Hogy beszéljünk – felelem.

- Nem vagyok rád kíváncsi, már megmondtam – közli dacosan.

- Márpedig meg fogsz hallgatni, mert addig nem megyek el innen, amíg nem mondtam el, amit akarok!  - tájékoztatom.

- Nem érdekel a mondandód, Devon!

- Akkor is meghallgatsz! – emelem fel a hangon, amitől megrezzen és leül az egyik székbe. – Travis hazudott neked! – kezdem, aztán emelem a kezem, amikor megszólalna. – Ne szólj közbe! Mint mondtam, Travis hazudott neked! Egyetlen szó sem volt igaz abból, amit mondott. Két évvel ezelőtt valóban együtt jártunk pár hónapig, de szakítottunk, mivel nem voltunk egymáshoz valók. Sajnálatos módon, Travis egy ideje a fejébe vette, hogy megint együtt kéne lennünk. És bolond módon azt hitte, ha téged elmar mellőlem, akkor visszaszerez. De csak annyit ért el, hogy összevertem – túrok a hajamba.

- Összeverted? – kérdezi meglepve.

- Össze. Kivertem egy fogát, betörtem az orrát, és elrepedt néhány bordája – válaszolok egyenesen.

- Mindezt miattam? – nézi az arcomat.

- Ki más miatt? – kérdezek vissza. – Komolyan azt hiszed, hogy csak használni akartam a tested, miközben mással vagyok? Tényleg elhitted, amiket Travis mondott?

- Olyan hihető volt – mondja halkan. – Kétségbeestem.

- Nagyon sértő, hogy anélkül hiszel el ilyesmiket, hogy meghallgatnál engem is. Megmondtam, hogy komolyan gondolom veled, hogy akarlak, a gyerekeiddel együtt. Olyan férfinak ismertél meg, aki ilyen szavakkal dobálózik szórakozásból?

- Nem – rázza a fejét. – Összezavarodtam, Devon. Annyira akartam, hogy ez működjön köztünk… és a gondolat, hogy mégsem így lesz… szörnyű volt.

- Joy! Ha nem bízol bennem, akkor nem is fog működni – megyek oda hozzá és felemelem a fejét.

- Még mindig velem akarsz lenni? – kérdezi halkan.

- Iszonyatosan dühös vagyok rád, Joy, de ez sem változtat azon, hogy téged akarlak még mindig, a gyerekeiddel együtt. Bár most egy ölelésnél meg egy csóknál többre lesz szükség, hogy megenyhüljek.



Rauko2014. 08. 09. 18:16:54#30965
Karakter: Joy Heller



Nem tart sokáig, hogy az asztalon találjam magam térdelve, meztelenül, miközben ő kényeztet a nyelvével, az ujjaival… imádom, amikor ezt csinálja, pláne mikor percekkel később egy mozdulattal löki belém magát. Fáj, de élvezem, hiszen a fájdalmat elnyomja a vágy, hogy az övé lehessek. Minél hosszabb időre.
- Imádom a tetoválásod – nyalogatja végig, majd hirtelen belém harap.
- Imádsz megjelölni… igaz?
- Ó, igen. Legszívesebben rád varratnám a fogsorom lenyomatát és középre beírnám, hogy Devoné – jelenti be, de nekem már nincs erőm megjegyezni, hogy amúgy is akarok még egy tetkót, mert még gyorsabb iramra kapcsol, miközben végig szív és harap, ahol csak ér.
Egyszerre élvezünk el, ő belém, de nem érdekel, én meg az asztalra, de az sem.
- Nagyon… be voltál… indulva – szuszakolom ki magamból a viszonylag ép mondatot.
- Csodálkozol? Életemben nem volt még ilyen pasim, mint te.
- Milyen… vagyok?
- Tőled mindig elveszítem a fejem. Veled lenni olyan, mint a legcsodásabb őrület, ami nélkül nem lehet létezni egy idő után.
- Az őrülethez… hasonlítasz?
- Csak azt, ahogyan érzek irántad.
- Akkor most félnem kellene? - évődök vele tovább.
- Nem, csak élvezned.
- Élvezem is – kuncogom.
- Azt érzem, még mindig vibrálsz körülöttem. Nálad alhatok? – Bumm. Erre mit lehet mondani?
- Nagyon szeretném, Devon, tényleg, de nem lehet. Még nem beszéltem rólad a fiúkkal – mondom meg az őszintén inkább, az a legegyenesebb.
- Kedvelnek, én is őket. Nem hinném, hogy gond lenne, ha ott aludnék.
- Devon kérlek, értsd meg – kelek fel és kezdek öltözni. Ez egyre kínosabb.
- Igyekszem, Joy! De elég nehéz! Nem olyan férfi vagyok, aki szereti, ha eltitkolják a létét.
- Devon – lépek elé, mert érzem a sértettségét. – Nem azért, mert szégyellek. Hidd el, hogy nem erről van szó. De te vagy az első, aki elég komoly ahhoz, hogy bemutattam a fiaimnak is. Csak adj még egy kis időt, amíg elmondom nekik jó?
- Szerencséd, hogy imádlak. De ezért majd elfenekellek, amikor nálam alszol, mert gondolom, azt sem lehet ma.
- Megígértem a fiúknak, hogy sietek haza. Most haragszol rám?
- Egy kicsit, de elmúlik, ha megcsókolsz.
Nem kell többször kérnie, megteszem, hiszen jó érzés és nagyon szeretek vele lenni. Imádom mindenét, ahogy van, és azt hiszem tényleg itt lenne az ideje, hogy bemutassam a fiúknak. Talán már holnap? Vagy vasárnap?
Közben a csók nehezen, de véget ér.
- Így… képtelenség… haza… menni – suttogom neki akadozva.
- Fura… éppen erre gondoltam... én is.
- Annyira maradnék, de muszáj mennem, kérlek, Devon, ne nehezítsd meg.
- Nem tudom, miről beszélsz. - Kapok egy csókot, majd utamra enged. - Most már mehetsz. – Picit még évődünk aztán utána lépek én is.

Egy gyors vásárlás után végleg eldöntöm, hogy meghívom holnap vacsorára és bemutatom a srácoknak is. Úgy is vásárolok és még a kocsiból felhívom.

 

- Helló - szól bele valaki, aki bár férfi, de nem Devon.
- Ki maga? - kérdezem azonnal.
- Ugyan, ismerjük egymást. Tudod, hogy ki vagyok.
- Nem tudom, hogy ki maga, és nem érzem, hogy olyan viszonyban lennénk, hogy tegezhetne engem.
- Most arra gondolsz, hogy ennyi tiszteletet megérdemelsz, mi? - Már szólnék, de folytatja. - Tévedsz.
- Travis? - tippelek rá.
- Tütütü! Talált, lúzer! - A hangja szinte vág a telefonon keresztül, annyira gúnyos. - Most pedig ha megbocsátasz, örülnék, ha nem zaklatnád ma többet.
- Mi az, hogy ne zaklassam ma többször? - kérdezem vissza, egyre idegesebb vagyok.
- Ma este velem lesz. Kettesben. Te meg nevelgesd a kölykeidet, talán jobb ember lehet belőlük, mint belőled.
- Ezt hogy a faszba érted, szemét? - sziszegem vissza.
- Ha buzik is lesznek, legalább nem lesznek olyan ribancok mint te. Komolyan? Devon pénzén bővíteni az üzletet? Rásózni a kölykeidet a hétvégére? Csodálom, hogy a keféléseiteket nem nézik végig.
- Fejezd be! - ordítok a telefonba.
- Örömmel. De előtte még hallgass meg valami izgiset. - Talán most kellene letennem, de érdekel, hogy mit mond majd. - Devon elmondta, hogy sokkal régebb óta vagyunk egy pár? - Nyelek egyet. Ezt… csak kitalálta, igaz? - Téged csak baszni használ. De hozzám jár haza. - Szinte hallom a hangján, hogy vigyorog. - Tegyél meg egy szívességet, és kopj le róla végérvényesen, mielőtt elintézem, hogy Billy megtaláljon és befejezze, amit elkezdett. Végülis csak Devontól kell megkérdeznem, hogy hol van épp a te gömbölyded lovagod - nevet a telefonba.

A név kimondására elönt a pánik és rögtön leteszem. Hangosan szedem a levegőt. Mi a fene ez? Miről beszél? Még jó, hogy a ház előtt parkolok és már nem kel mennem sehova, de ahogy leteszem és a fejem a kormányra hajtom kinyílik a bejárati ajtó és megjelennek a fiúk. Egy másodpercem van mérlegelni, hogy terhelem-e őket a bánatommal, a félelmemmel és a csalódottságommal. De hát azt se tudják, hogy én és… egyáltalán mit kellene tudniuk? Hogy Devon kefélget?
Nem.
Ahogy kiszállok felöltök egy vigyort és a karomba kapok a felém repülő fiúkat.
- Papa! Papa, végre! Késtél - biggyeszti le az ajkait Alex.
- Bocsi - puszilom meg az arcát. - Aurelio, hozd be kérlek a táskákat, ott vannak a csomagtartóban. Bevásároltam - mosolygok a dadára, aki már bólint is.
- Hoztál pudingport is? Megcsináljuk azt a törpöset, amit reklámoznak? - csillan fel Chris szeme.
- Igen drágám. Siessünk is!

Mire a puding elkészül már hívott Devon kétszer, közben egyszer fel is vettem. Akkor csak annyit üvöltött, hogy tegyem le. De nem akarok és nem is tudnék vele beszélni most. Miről egyáltalán? El is döntöm, hogy kikapcsolom a telefont, de előtte felhívom Willt, hogy ha bármi van, Aureliot keresse. Ő megnyugtat, hogy így lesz, így ahogy leteszem, ki is kapcsolom, és visszavarázsolom a mosolyt, hogy együtt készítsünk sütit a fiúkkal. Nem ér annyit Devon, hogy ők szomorúak legyenek. Messze nem.

Hajnalban jutok el addig, hogy lezuhanyozzak, bár aludni nem tudtam. A zuhany alatt majdnem elsírom magam, hogy hogy lehet ennyire szerencsétlen, de visszatartom. Mi értelme van? Semmi. Akkor meg? Ő csak egy pasi. Valaki, aki kicsi kalandra vágyott a párja mellett. És én lettem a kaland. Ennyi.
Szerencse, hogy a szalont nem kell kinyitni ma, nem lennék rá képes, így csak netezünk meg filmezünk a srácokkal egész délelőtt, de délre annyira  felmelegszik a levegő, hogy Aurelióval eldöntjük, hogy felállítjuk nekik a medencét a kertben. Alig csobbannak bele, amikor túlságosan is ismerős kocsihangot hallok. Elkapok Aurelio karját.
- Ne engedd őket előre, értetted? - sziszegem neki halkan.
- Persze, de mi a baj? Hívjam a rendőrséget?
- Hallani fogod ha arra lesz szükség. De a fiúkai tt foglald le. - Bólint, én meg a fiaimhoz lépek. - Papa elszalad nektek jégkrémért, oké? - Mosolyok és bólintások, én meg kilépek a kertkapun. Nem lep meg, akit ott látok.
- Mi a faszom van már? - lép felém. - Miért van a rohadt mobil?
- Nem arra, hogy veled beszéljek - nézek rá. Nem félek. Ha bántani akar, fog, de hiszek benne, hogy nem fog.
- Aggódtam! Mi van?! Mit mondott?! - lép még közelebb és elkapja a karom.
- Hozzám ne merj érni még egyszer - nézek szigorúan rá, a hangom parancsoló, és tudom, hogy ő nem fél tőlem, de talán a ridegségem miatt enged el. - Garázs. - Elindulok, ő meg követ. Nem kell, hogy a szomszédság végighallgassa a vitát. Szinte csörtet, a lépésein is hallom, hogy rohadtul ideges. Ahogy beérünk, mégis elkapja a karom és a falnak nyom, arccal előre.
- Mi a fasz bajod van, Joy? - sziszegi a fülembe.
- Nahát, ismerős póz. Nézd, ott egy kocsi, talán hajoljak is rá, hogy késsel fenyegethess miközben véresre kefélsz? - kérdezem, és a félelem ide vagy oda, érzelemmentesen tartom a hangom.
- Miről beszélsz? - Elenged és megfordít. - Mi bajod van?
- Nekem mi bajom van? - nevetek fel. - Neked mi bajod van, ember. Miért nem lehetett elmondani, hogy csak baszni kellek? Megértettem volna. De akkor fasznak állsz le hisztizni, hogy mutassalak be a fiaimnak, mint a páromat? Vagy hozzuk Travist is, mint a te párodat? - kérdezem, már idegesen, megemelve a hangom.
- Ezt mondta neked?
- Többek közt igen. A lúzer, pénzéhes ribanc csak a ráadás volt aközben, hogy a gyerekeimet is ennek nevezte tulajdonképpen. Azt mondta, hogy menjek inkább haza és nevelgessem őket, ne legyenek olyan ribancok, mint én. És hogy régebb óta vagytok egy pár, mint gondolnám és ha nem lépek le, megkeresteti Billy-t, úgyis csak tőled kell megkérdeznie! És hogy csodálja, hogy a kölykeim nem nézik, ahogy megbaszol! - A végére már üvöltök.
- Joy ez…
- Le se szarom mit akarsz, mocskos rohadék! - ordítok rá. Még van képe magyarázkodni… - Takarodj innen és a nevemet is felejtsd el, megértetted?!
- Hallgass már meg!
- Mi újat tudnál mondani, he? Hogy ő basz meg téged? Meg lennék lepve - sziszegem. - És nem is vagyok rá kíváncsi! Szóval takarodj, vagy dögöljek meg rád hívom a rendőrséget! És én ma akartalak bemutatni a gyerekeimnek… ch… Szánalmas vagyok, hogy egy percig is bíztam benned!
Egy pillanatig a szemembe néz, majd beleöklöz mellettem a falba és elindul kifelé, én meg lecsúszok a fal mentén és sírok. Miért én…? Miért mindig velem kell ilyennek történnie?!


Sasha2014. 08. 09. 17:18:35#30964
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Barikámnak


Érdeklődve pillantok a fiúra, de nem különösebben izgatom magam a jelenléte miatt. Szinte azonnal be tudom lőni, hogy ki miatt kell aggódnom és ki miatt nem. Will az utóbbi kategóriába tartozik. Kb. olyan veszélyes, mint egy kölyökmacska, amikor felfújja magát. És a javára szól, hogy sokat segít az én bestiámnak a munkájában, tehát nincs okom ellenszenvet érezni iránta. Egyelőre. Azt meg az ő érdekében remélem, hogy a jövőben sem lesz rá okom.

- Nincs semmi veszélyérzeted, William – jegyzi meg Joy enyhe éllel a hangjában.

- Arra gondolsz, hogy ha nem jövök be most, később már valami egészen mást láttam volna? – érdeklődik vigyorogva Will.

- Oh, igen, pontosan arra – bólogat a bestiám.

- Nézd el nekem, főnök – jön beljebb egy kicsit. – Muszáj vigyáznom ártatlan lelkemre is. Ha véletlenül arra jövök be, hogy valami egészen mást csináltok, lehet, elsírom magam ijedtemben – ad elő egy olyan drámakirálynői performance-t, hogy majdnem besírok tőle, Joy meg nevetni kezd. – Mellesleg van egy vendég – mutogat kifelé.

- Komolyan? – ragyog fel Joy szeme. – Ültesd le! – utasítja a fiút, aztán hozzám hajol és buja szex, vad vágyak ígéretével csókol meg.

- Megvárlak – húzom el a fejem.

- De még egy óra – szuszogja.

- Nem érdekel. Akarlak – közlöm vele.

- Meg fogsz dugni a kocsiban, Devon? – évődik erotikával átitatott hangon.

- Ha így fogsz rám nézni, és így kérdezed, akkor már most, itt - felelem, de ő már kifelé sétál a vendég felé, én meg jobb híján követem.

A srác, aki várja, gyakorló madárijesztő, legalábbis a finoman göndörödő szénakazal a fején erre utal, meg arra, hogy nem mostanában találkozott a fésűjével. Nagyjából olyan, mintha egy puli ülne a fején, akit csapzott és elég ápolatlan.

- Hello – néz Joyra, aztán felém is biccent egyet. – Tudnál ezzel kezdeni valamit? – túrja a haját, amibe én speciel maximum egy gereblyével nyúlnék bele.

- Ezzel csak kezdeni lehet valamit, így hagyni semmiképp – mosolyog rá bíztatóan Joy. – Csüccs, megmoslak.

Csüccs. Itt kicsit megakadok. A csüccs a legmelegebb szó, amit valaha hallottam. Joynak mégis jól áll valahogy. Talán, mert fodrász és tőle nem hangzik olyan rosszul, vagy simán csak elfogult vagyok a bestiámmal szemben. Az már jobban tetszik, ahogy dolgozik. Teljesen beleéli magát és nem csapja össze a munkát. Ahogy látom, pontos elképzelése van arról, mit szeretne, de a legfontosabb mégis az, hogy képes megvalósítani is. Éppen ezért nem kételkedem abban, hogy a szalonja felfuttatható és hamarosan nagyon kapós hely lesz. Mire ezek végigfutnak az agyamon, Joy el is készül a művel, a srác meg odavan a végeredményért. Nem csoda, végre menőnek látszik, nem valami Einstein epigonnak, aki most szabadult a diliházból.

- Azta! Ez rohadtul jó! – bámulja magát a madárijesztő a tükörben.

- Akkor kapsz egy egyszeri 25%-os kedvezményt most, és a következő ingyenes lesz, ha elhozod négy barátodat – piározik Joy, méghozzá nagyon ügyesen.

- Áll az alku! De ha eleget hozok, akkor ingyenes.

- Legyen – neveti Joy.

Nos, a marketinggel sem lesz gond a jövőben, mivel Willből is kinézem, hogy el tudja adni a munkáját, ahogy Joy is tette az imént. Viszont egyre kevésbé érdekel az üzlet, miután a srác fizetett és lelépett, aztán Will is elhúzta a csíkot. Csak figyelem, ahogy Joy leengedi a reluxákat és várom, hogy eljusson a megfelelő pozícióig, csak ezután lépek a háta mögé.

- Szóval, hová akarsz menni? – simulok hozzá.

- Sehová – nyögi. – Azt akarom, hogy itt dugj meg a szalonban, egy percet sem bírok már várni – nyúl hátra és dörzsölni kezdi a farkam a nadrágon keresztül.

A türelmetlensége megmosolyogtat, ugyanakkor megértem, veszettül kívánom őt, ahogy ő engem, úgyhogy egy vadabb menetnek nézünk elébe, nem mintha bármelyikünk bánná. Kigombolom a naciját, aztán letűröm az alsójával együtt, hogy ki tudjon belőle lépni, közös erővel megszabadulunk a felsőjétől is, aztán megemelem és feltérdeltetem az asztalra. És a látvány, meg a pozíció, amiben van, tökéletes. Végighúzom a nyelvem a gerincén, aztán leguggolok, hogy felkészítsem kicsit a bestiámat. Használom a nyelvem, az ujjaim, tudom, hogy imádja, amikor így kényeztetem, én meg azt imádom, ahogy liheg és nyög, miközben teljesen ellazul tőlem. Pedig nem adok rá neki túl sok időt, csak néhány percet, aztán felegyenesedem és a derekára fogva azonnal belé csúszom. És elég meghallanom azt az élveteg kis nyögést, amit hallat, hogy azonnal elveszítsem a fejem. Tempósan mozog a csípőm, közben a nyakát, a vállát csókolom, harapdálom.

- Imádom a tetoválásod – húzom végig rajta sokadszor a nyelvemet, aztán megharapdálom a bőrét, majd engedve az ősemberes vágyaknak, beleharapok és nem is engedem ki az ajkaim közül, amíg látható nyoma nem marad a fogsoromnak.

- Imádsz megjelölni… igaz? – zihálja.

- Ó, igen – kuncogok. – Legszívesebben rád varratnám a fogsorom lenyomatát és középre beírnám, hogy Devoné – mondom vágytól nyers hangon.

De nem csak a hangom nyers, a mozdulataim is, mert Joytól elveszítem az önuralmam, amikor ennyire érzem rajta a vágyat, hogy akar engem. És mindennél fontosabb, hogy éreztessem vele, mennyire vágyom rá. Ha kell, akkor azzal, hogy keményen, szinte durván mozgok benne és mindenhol megjelölöm a testét, ahová ebben a pózban odaférek a számmal. És akad ilyen hely szép számmal. Ezért van, hogy a vállát, a hátát és a nyakát a harapásaim, szívásaim nyomai borítják, én meg kurva elégedett vagyok magammal, még akkor is, ha primitív dolog, így megjelölni valakit. Nekem jól esik. Ahogy az is, amikor fél kézzel magam felé fordítom a fejét és vadul megcsókolom, miközben az utolsó csípőlökéseimmel mindkettőnket a csúcsra juttatom.

- Nagyon… be voltál… indulva – zihálja a számba.

- Csodálkozol? – kapkodom a levegőt. - Életemben nem volt még ilyen pasim, mint te.

- Milyen… vagyok? – nyomja a vállamhoz a fejét.

- Tőled mindig elveszítem a fejem – vallom be. – Veled lenni olyan, mint a legcsodásabb őrület, ami nélkül nem lehet létezni egy idő után.

- Az őrülethez… hasonlítasz? – érdeklődik Joy.

- Csak azt, ahogyan érzek irántad.

- Akkor most félnem kellene?

- Nem, csak élvezned – súgom a fülébe.

- Élvezem is – kuncogja.

- Azt érzem, még mindig vibrálsz körülöttem – kuncogok én is, aztán kicsit elkomolyodom. – Nálad alhatok? – kérdezem.

- Nagyon szeretném, Devon, tényleg, de nem lehet. Még nem beszéltem rólad a fiúkkal – vallja be.

- Kedvelnek, én is őket. Nem hinném, hogy gond lenne, ha ott aludnék – húzódom el tőle.

- Devon kérlek, értsd meg – mászik le az asztalról és öltözködni kezd.

- Igyekszem, Joy! De elég nehéz! Nem olyan férfi vagyok, aki szereti, ha eltitkolják a létét – szedem rendben én is a ruhámat.

- Devon – jön oda hozzám és átöleli a derekam. – Nem azért, mert szégyellek. Hidd el, hogy nem erről van szó. De te vagy az első, aki elég komoly ahhoz, hogy bemutattam a fiaimnak is. Csak adj még egy kis időt, amíg elmondom nekik jó? – néz fel rám.

- Szerencséd, hogy imádlak – hajolok az ajkára és megcsókolom. – De ezért majd elfenekellek, amikor nálam alszol, mert gondolom, azt sem lehet ma.

- Megígértem a fiúknak, hogy sietek haza – néz rám bűntudatosan. – Most haragszol rám?

- Egy kicsit, de elmúlik, ha megcsókolsz.

Nem kell kétszer mondani neki, a nyakam köré tekeri a karjait és hozzám simulva szenvedélyesen csókolni kezd. Szinte felfaljuk egymást, ahogy a másikat szorítva egymásnak feszül a testünk, majdnem olyan csodás, mint amikor a szeretkezünk, mert ebből is süt, hogy mennyire bolondulunk a másikért.

- Így… képtelenség… haza… menni – lihegi a számba.

- Fura… éppen erre gondoltam... én is – markolom a fenekét.

- Annyira maradnék, de muszáj mennem, kérlek, Devon, ne nehezítsd meg.

- Nem tudom, miről beszélsz – csapok le újra az ajkára és birtoklóan megcsókolom. – Most már mehetsz – engedem mosolyogva, a kipirult arcát nézve.

- Ezért még megfizetsz – fenyeget játékosan.

- Alig várom bestia – sétálok nevetve az ajtó felé.

 

Bosszúsnak kéne lennem, de igazából nem vagyok az. Nem tudok rá haragudni, legalábbis sokáig semmiképp. Most is elég volt egy ölelés meg egy csók és a haragom már tova is illant. De jól is van ez így. Mindig is a „nők” kiváltsága volt, hogy egy kis bújással, törleszkedéssel levegyék a hímeket a lábukról. És az én buja bestiám nagyon ügyesen szerel le, amikor éppen duzzognék, vagy haragudnék rá. Ezért van, hogy remek hangulatban érek haza.

- Lassan beköltözhetnél – jegyzem meg Travisnek, aki a nappalimban terpeszkedik, ráadásul bagózva. – És már elmondtam párszor, hogy a házban nincs dohányzás.

- Ugyan már – sétál oda hozzám. – Majdnem megkérdeztem, merre jártál, de a vigyor az arcodon, meg a testedből áradó szex szag elárulja.

- Igen, Joynál voltam – mosolygok. – Tárgyaltunk.

- Még jó, hogy másokkal nem így tárgyalsz – vigyorogja.

- Úgy nézem, nem csak én simultam ki – állapítom meg.

- Jól látod – kacsintja Travis.

- Na, végre randizol – bólogatok elégedetten.

- Ki mondta, hogy randizom? – pillant rám. – Csak keféltem egyet, ez minden. De igazad volt, tényleg nagyon rám fért már.

- Igen, így van. Jobban örülnék, ha végre lenne egy normális kapcsolatod, de kezdésnek ez sem olyan rossz.

- Hová mész? – kérdezi, ahogy felsétálok a lépcsőn.

- Letusolok, aztán rendelek valami kaját, ha kell, akkor neked is – felelem.

Nem tudom, hogy mond-e még valamit, mert becsukom magam után a fürdő ajtaját és ki sem teszem onnan a lábam egy jó fél óráig, amíg kiélem a pacsálós hajlamomat. Nem viszem túlzásba az öltözködést sem, csak trikó, meg egy melegítő van rajtam, amikor lesétálok a nappaliba. Azonnal feltűnik, hogy a telefonom már nem a szekrényen van, hanem az asztalon.

- Keresett valaki? – pillantok Travisre, de csak megvonja a vállát, aminek nem örülök.

Felveszem a telefont és megnézem a híváslistát. Még kevésbé örülök, amikor meglátom Joy nevét a legutóbbit hívásnál. Azonnal visszahívom, de folyton kinyomja.

- Mi a fasz van már? – hívom sokadszor. – Joy, ne nyomd már ki! – szólok bele, amikor felveszi, de megint csak megszakítja a hívást. – Mit mondtál neki? – fordulok Travis felé. – És egyáltalán, minek nyúlsz a mobilomhoz, amikor tudod, hogy rühellem?




Szerkesztve Sasha által @ 2014. 08. 09. 17:22:32


1. 2. <<3.oldal>> 4. 5. 6.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).