Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5. 6.

Rauko2020. 09. 14. 12:16:39#35798
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: (Sasha)


 

Őszintén nem tudom, hogy hol csúszott el ennyire minden. A falhoz láncolva, meztelenül nézek az előttem álló alakra, akit még csak nem is ismerek. Hallom Chris és Alex reszketős levegővételeit, de már nem merek szólni. Az előbb őket ütötték meg, mikor szóltam, hogy adjanak nekik legalább enni, így inkább az ajkaimba harapok és csendben imádkozni kezdek. Inkább magamban, az én saját istenemhez, aki meg fog menteni minket. Ha megtalálja Willt, meg fog menteni minket.

Végig erre gondolok. Ismeretlen alakok jönnek és tesznek velem, amit akarnak, van, amelyik megver, van, amelyik egyszerűen megdug, és én mindent eltűrök, hang nélkül, hiszen a gyerekeim élete a tét. Ám ahogy felbukkan az egyik férfi, aki most nem engem néz éhes szemmel, hanem az én kicsikéimet, hirtelen megint nem tudom visszafogni magam.

- Engedd el, te mocskos buzi! Nem hallod, te beteg fasz?! Engedd el a fiaimat! – ordítom.
- Idegesítő, hallgattassátok el! – jön a parancs. Egy tűszúrást érzek a nyakamon, majd miközben lassan elsötétül a világ, még hallom Alex és Chris keserves sírását.

 

De hogy jutottunk ide?

Voltak jelek. Mindig voltak. Hónap óta körülöttünk legyeskedtek, persze utólag könnyű okosnak lenni.

A szalon felújítása csendben haladt, minden rendben ment, mi pedig szinte naponta jártunk be és néztük meg a munkát. Marcell, Will, a fiúk és én. Devonnak sok volt a dolga, ami nem is meglepő, új klubot nyitott. Felvetettem neki, hogy jó lenne elmenni és megnézni valamelyik helyet, de mindig úgy alakult, hogy ez nem jött össze. Olyannyira, hogy ez is kezdett gyanús lenni.

Összeállhatott volna a kép.

De túlságosan is szerettem. Szeretem, még ma is szeretem, csak talán már soha nem látom többé. Drogos-nyugtatós álmomban csak azt érzem, hogy valaki épp kefél engem. Nem velem szexel, csak a testemen levő lyukat használja, hiszen magamnál sem vagyok. Hangok nem szűrődnek át a kábult ködön, csak érzések. Fájdalom, rettegés, aggodalom, halálfélelem.

De hogy jutottunk ide?

Az a fekete furgon. Egy idő után mindenhol láttunk olyan fekete furgont, de végig nem esett le, hiszen nem gondoltam, hogy életem szerelme hazudik nekem és nem mondja el, hogy milyen körökben forog. Hogyha elmondja, készülhettem volna, akkor talán kialakul bennem az ösztön, hogy a fekete furgon minket követ. A szalonhoz, Marcell és Will házához, a boltba, otthon, mindenhol ott volt napokon, heteken át, de soha nem esett le, hogy ez gyanús kellene, hogy legyen. Nem gondoltam, hogy okom van félni. Csak egy meleg fodrász vagyok, aki szerelmes és neveli a két fiát a párjával. Ne gondoltam vbele, hogy a párom miatt kerülök ilyen helyzetbe.

Épp magántanárt találtam a fiúknak. Pár évet így szeretném, ha tanulnának, aztán a középiskolát majd elkezdhetik rendesen, ha lesz kedvük. De a tanár is furcsa volt, utólag persze könnyű okoskodni. Személyes dolgokra kérdezett rá, Willt arról faggatta, hogy mikor jár hozzánk Marcell és ilyesmi. Akkor elhessegettem a gondolatot, hiszen csak egy kedves, idős nőnek látszott, aki biztos magányos és nem sokat beszélget másokkal, ezért ilyen érdeklődő. Bájos volt, amolyan Poppins-forma, nem is jutott eszembe, hogy rosszat akar. Őszes-lilás haja volt, mindig csinos kosztümökbe járt, ibolya illata volt és jó eséllyel aznap ő engedte be a házba a támadóinkat.

 

Sok volt akkorra, aznap pláne. Összevesztem Devonnal, mert éreztem, hogy titkol valamit. Gyanús volt, hogy mindig volt egy ok, amiért egy klubját sem mutatta meg nekem, de ha felvetettem, általában szex lett a vége. Minden konfliktust így kezeltünk, hiszen ez volt a biztos módszerünk. Aznap reggel viszont nem tudtunk szeretkezni. Későn keltem, boltba kellett menni, Marcell késett, én pedig egyedül rohantam reggeliért egy ordítós vita után. Willel a kapuban futottam össze és engedtem be a fiúkhoz, de Devon már előttem elment, hiszen nagyon mérges volt rám. Csúnya dolgokat vágtam a fejéhez arról, hogy biztos kurvája van és megcsal engem. Mire hazaértem, a Poppins kocsija már ott állt a ház előtt, de rögtön furcsa lett, hogy a fiúk nem jöttek elém. Ahogy haladtam a lakás felé a garázsból, a konyhában, a padlón fekve találtam Willt, véres volt a feje. Élt. Él még vajon egyáltalán? Ha ő meghalt, soha nem találnak meg minket. De talán mi is meghalunk. Viszont mire mindent végig gondolhattam volna, akár bármiféle reakcióm lehetett volna, tűszúrást éreztem a nyakamban, kiesett a kezemből a boltól hozott két szatyor, a földön szétszóródtak a csokik és a husik, én pedig elájultam, és már itt ébredtem, meztelenül a falhoz láncolva.

 

Órák telnek el, mire ismét tisztul az agyam annyira, hogy képes vagyok kinyitni a szemem. Zaj van, hangzavar. Mi történik?
- Joy! Ébredj! – Marcell hangja az. Pofon csattan az arcomon. – Hallod?!
- Marcell, apa mikor fog… - Ahogy meghallom Alex keservesen síró hangját, az agyam mintha pánikmódba kapcsolna, kipattan a szemem és rántanám a láncaimat, de már nincsenek. Sőt, már egy takaró is van rajtam. A karom automatikusan öleli Alexet.
- Oh kicsim – súgom sírós hangon én magam is. – Hol a testvéred? – kérdezem, de amikor csak sírást kapok válaszul, eltolom kicsit magamtól és jeges rettegés húzódik a szívemre.
- Szeretném, ha erős lennél, Joy – szólal meg Marcell. – Christ megerőszakolták. – Két szó. Engem számos alkalommal, mióta itt vagyok velük, de őket egyszer sem. Két szó elég. Felállok, a karjaimban síró Alexet Marcellnek adom. – Joy… ne csinálj hülyeséget, kérlek.
- Hol vannak? – Nem tűrök ellentmondást. Nem tudok gondolkodni, ha nem mondaná el, kiverném belőle az információt.
- A másik szobában – mondja halkan, szinte beletörődve. Mintha sejtené, hogy mi jön.

A szobák egyszerű téglafalakból állnak. Középen koszos neonlámpák, a falak is dohosak, penészesek és piszkosak, valahonnan csepegést hallok. Belépek a másik szobába. Még a takaró van csak rajtam. A földön fekve meglátom Christ, Dewon kajaiban van.
- Joy… Jól vagy, Joy? – Feláll, karjában a fiammal, aki meztelen. A combján vér és sperma keveréke folyik le. Az agyam egyszerűen leáll. Képtelen vagyok gondolkodni. Jó eséllyel most érkezhettek meg, azért ilyen még a helyzet, de én egyszerűen nem fogok fel semmit. Két dolog éltet jelenleg. Egy pisztoly és a férfi, aki ezt tette a kicsikémmel. Előbbit megtalálom a földön. Felemelem. – Joy! Tedd azt le azonnal! – Meg sem hallom. A tekintetem gyorsan jár és a falnál megtalálom a férfit. Velem is ő tette meg. Minden rohadt alkalommal ő erőszakolt meg engem.
- Ha nem nyúltál volna a fiaimhoz, nem tenném ezt. – A saját hangomra rá sem ismerek. Egyszerűen csak… nem. Nem gondolkodom, ahogy elé lépek és a homlokához tatom a fegyvert, majd meghúzom a ravaszt. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Már feje sincs. Aztán farka sem. Aztán kifogynak a töltények.

Ahogy a levegőt megtölti a puskapor szaga és a lövések hangja, és látom szétfröccsenni az agyvelőjét, furcsa nyugalom száll rám. Béke. Szinte gondtalan leszek egy pillanat alatt. Ledobom a fegyvert, majd nem foglalkozva semmivel, a Christ tartó Dewon mellé lépek és finoman magamhoz ölelem őket. Szerencsére elájult az én kicsikém. Remélem, már az előtt, amit vele tettek… remélem, nem emlékszik majd semmire.



Szerkesztve Rauko által @ 2020. 09. 14. 12:18:48


Sasha2017. 08. 19. 23:08:11#35217
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: BARIKÁMNAK


 Marcell
 
 
 
A következő fél órát könnyed, finom simogatásokkal, hosszú csókokkal töltjük, de van egy olyan érzésem, hogy nem maradt még annyiban a téma. És ezen megérzésem arra alapozom, hogy ennyire megismertem már Willt. Megint bebizonyosodik, hogy lottóznom kéne, mert némi gondolkodás után, rá is kezd a dologra.
- Szóval te elmondtad a gondjaidat, jöhetek én? – kérdezi, mire felhúzom a szemöldököm. – Ismerem magam és ha hiszed, ha nem, voltak már kapcsolataim, igaz nőkkel... de sosem jött ki jól, ha nem mondtunk ki dolgokat - folytatja tovább, aztán elhallgat, mintha megerősítésre vágyna, amit meg is adok neki.
- Nem akarom, hogy megint az legyen - nézek mélyen a szemébe, hogy biztos lehessen abban, komolyan így is gondolom. 
- Én sem, szóval ne is legyen. De meg fogok pukkadni, ha nem mondom ki. És annak ronda vége lenne - próbálja valami poénféleséggel elütni a dolgot, de nem csinálja túl jól. 
Erre viszont nem akarom felhívni a figyelmét, nehogy még kínosabb helyzetbe hozzam, mert nem akarom elijeszteni semmivel, de most, ebben a pillanatban még azt sem látom, miféle segítséget vár tőlem és miként segíthetnék neki enyhíteni a terheit. 
- Nincs valamid inni? - kérdezem, ő meg azonnal felpattan és hoz nekem egy pohár Pepsit. - Hallgatlak - bíztatom, mert nem tehetek mást.
- Hülyén érzem magam melletted - közli, ami nem a legjobb beszélgetésindító egy kapcsolat tekintetében, aminek még az alapjait sem sikerült lerakni. 
- Hát - mert ugye, háttal nem kezdünk mondatot -, mert hülyén viselkedsz - mondom szelíden. 
- És ez akármennyire igaz, rohadtul sérti a büszkeségem. Ha ez így marad, még hülyébbnek fogom érezni magam,  és előbb, vagy utóbb elmegyek és keresek valakit, aki megerősít abban, hogy a puncikkal több, mint húsz éve foglalkozom, de pénisszel most akadt dolgom először, és a baj nem velem van, és nem vagyok hülye - hadarja, én meg lepakolom a poharat, mert nem szeretem, ha sarokba akarnak szorítani, és nem enyhít a hangulatomon, hogy sóhajtozik. - Tudom, hogyan hangzik ez, és tudom, te nem tehetsz róla, de én agyalós vagyok. Imádok veled smárolni, imádom, hogy az illatodtól hülyén viselkedik a gyomrom, de utálom azt, amit a múltkor éreztem - teszi még hozzá. 
- Mert? Mit éreztél?
- Azzal, hogy elzavartál, nem kicsit éreztem magam megalázva - közli.
- Nem ezt akartam elérni - ingatom a fejem, és tényleg nem. 
- Sejtem. De én így éreztem magam - köti az ebet a karóhoz. 
- Oké, akkor elmondom még egyszer - kezdeném, de leint.
- És tessék, megint! - morogja.
- És megint mi? - értetlenkedem. 
- És megint az, hogy: jól figyelj idióta, mert szótagolom! Én ilyen vagyok, Marcell. Agyalni fogok mindig, lehet, hogy a csókok közben is. De soha nem a holnapi bevásárláson, vagy hogy mit viszek a haverom bulijába! Mindig csak te jársz a fejemben, mert már abból is tudom, hogy neked nem én vagyok az első, ahogy hozzám érsz! Nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek gondolsz! De a legkevésbé sem érdekel, hogy miért, csak azt akarom, hogy te értsd meg. Én agyalós vagyok, mert nekem ez az egész új. Nem várhatod el, hogy a csókok közben ne kalandozzanak el a gondolataim, mert legyünk őszinték, előbb vagy utóbb el fogunk jutni oda, hogy a farkad a seggembe akarod majd tenni! - ez az a pont, amikor szólnék és közbe vágnék, de nem hagyja, csak az ölembe dobva magát folytatja. - Ne köss már bele a rohadt igékbe! Kell, akarod, akarom, tök mindegy, a lényeg szempontjából tök lényegtelen! Hogy akarod elvárni, hogy eszembe se jusson a szex, amikor egy nap többszöri is gondolok rád, mint bármi másra? Rohadtul akarlak és a fejemben te és a szex összekapcsolódtatok, tekintve, hogy a jövőben csak veled szándékozom szexelni! Basszus Marcell, még abban sem vagyok biztos, hogy biszex vagyok, vagy csak... Marcell-szexuális... Lehet, hogy egyébként is te vagy az első és az utolsó pasi az életemben, és mivel szűz vagyok ebben az értelemben, nem csoda, hogy ezen pörgök és bármennyire nem örülsz, fogok is. Be fogok pánikolni néha, máskor meg annyira be fogok indulni, hogy neked kell észnél lenni, ha még korai. De ha ez neked teher, ha te ezt nem vállalod, akkor inkább most állj fel és menj el, és ne gyere ide többet, mert nem akarom ennél is többször idiótának érezni magam, csak mert neked már volt kapcsolatod pasival nekem meg még nem! – bámul végig a szemembe és vadul szuszog a nagy hadarástól, majd feláll, mintha arra várna, hogy most azonnal elrohanok és vissza sem nézek. 
Hihetetlen a srác, minden alkalommal képes meglepni valami butasággal. Persze ezt sosem mondanám a szemébe, csak még jobban megbántódna, pedig már így zavart. 
- Will! Vegyél egy mély levegőt és ülj le! - szólok rá. - Eléggé ki tudod borítani az embert - közlöm. - Azt hiszed, csak neked nehéz? Komolyan? Hát képzeld, nekem pont olyan nehéz, mint neked. Nem túl könnyű egy olyan fiúval randizni, akibe akár bele is szerethetek, miközben az ismerkedésünk, vagy akár a kapcsolatunk bármely pillanatában dönthet úgy, hogy mégsem kell neki pasi. Ebbe nyilván nem gondoltál bele ugye? 
- Nem... nem igazán - vallja be. 
- Azt hiszed, csak te érzed hülyén magad? Hát nem. Nekem is vannak pillanataim, amikor úgy érzem, csak hülyét csinálok magamból. És hiába volt már kapcsolatom férfival, azt most mit sem számít, mert neked nem, így az eddigi tapasztalataimat a hajamra kenhetem. Meg kell ismernünk egymást, rájönni, hogy a másikat miként lehet megközelíteni, hogy ne bántsuk meg. Soha nem akartalak megbántani, vagy azt éreztetni, hogy hülye vagy. Nem nézlek annak, ezelőtt sem néztelek. Vannak hülyeségeid, de az nem ugyanaz, szerintem legalábbis nem. És úgy vágtad a fejemhez, hogy már az érintésemből látszik, hogy voltam férfival, mintha tagadtam volna, vagy szégyellnem kéne... Sosem kérdeztél rá, pedig elmondtam volna... Nem titkolom. 
- Nem így akartam - mondja tanácstalanul.
- Tudom, azért tudom, mert én sem akartalak megbántani téged. A kommunikációnkat még fejleszteni kell - mosolyodom el. 
- Haragszol? - kérdezi hirtelen. 
- Nem, nem haragszom. Nem vagyok olyan típus - nyugtatom. - Szeretem tisztázni a dolgokat, csak ne beszéljünk el egymást mellett, mert most kicsit olyan, mintha mindketten hajtanánk a magunk igazát... 
- Igen, tényleg... - ül le. - Szar érzés.
- Eléggé, de senki sem mondta, hogy könnyű lesz - fogom meg a kezét. - Csak szeretném, ha kicsit lazítanál. Azért vagyunk együtt, mert jó a másikkal, hát ne görcsölj. Ennyi. Együtt kell felfedezni ezt a dolgot, Will, együtt. 
- Együtt? - néz rám kérdőn. - Miért vagy ilyen türelmes velem? 
- Mert kedvellek és tetszel, és hosszú ideje te vagy a legjobb dolog, ami velem történt - nézek a szemébe. 
- Komolyan? 
- Komolyan, Will - bólintok. 
Tényleg így van. Nem is emlékszem rá, mikor volt utoljára, hogy valaki nem a munkámból kifolyólag került közel hozzám. Will egészen más, nem akarok lemondani róla, még akkor sem, ha benne van a pakliban, hogy meg fog sebezni, mert a végén mégis meggondolja magát és lelép a fenébe. Kell nekem, kell, hogy embernek érezzem magam, olyannak, aki ér valamit, nem csak egy használati tárgy, akire nem vigyáz senki, csak amennyire muszáj, amúgy meg tesznek rá. Aki nem dolgozott kurvaként, az nem tudja, milyen ez, főleg, ha az élet kényszeríti rá, hogy megtegye. A családom a mai napig nem tudja, hogy miből szereztem a pénzt, bár gyakran gondoltam arra, hogy csupán nem akarják tudni és ezért úgy tesznek, mintha nem is tudnák. Igazából, már nem számít, annak az életnek is vége. Hálás vagyok Devonnak, amiért most is segít, mert nem kéne megtennie, nem tartozik nekem semmivel, de úgy tűnik, kedvel, és ez sokkal jobb, mintha fordítva lenne. Tudom, mert ismerem jól Devon sötét oldalát, hogy mire képes, ha feldühítik. Részemről sosem bosszantottam fel, soha... De most már lehet jó nekem is valakivel, Willel.
- Javasolni fogok valamit és megkérlek, légy nyitott, Will! - mosolygok rá. 
- Oké? - néz rám kíváncsian és kicsit bizonytalanul. 
- Most kérdezed, vagy mondod?  - nevetek. 
- Mondom - bólint most már kicsit magabiztosabban. 
- Jó - állok fel és a kezem nyújtom. - Most bemegyünk a hálóba és lefekszünk az ágyra. Ne félj, nem csinálunk semmi rémisztőt - szorítom meg kicsit a kezét.
Bemegyünk és egész nyugodtan elnyújtózunk az ágyon. Megfogom a kezét, vagy a csuklója belső felét simogatom.
- Tudod, nagyon kevesen tudják, milyen klassz az ilyesmi - szólalok meg pár perc után. 
- Micsoda? - kérdez rá. 
- Feküdni és fogni valakinek a kezét, akit nagyon kedvelsz - felelem mosolyogva. - Ezeket a pillanatokat ki kell élvezni, Will. Próbáld meg - bíztatom.
 
 
***
 
Devon
 
 
Másnap reggel megyünk csak haza, a hangulat idilli és annyira kellemes, amit már-már sziruposnak is lehetne nevezni. A lényeg, hogy nem volt jellemző az életemre az ilyesmi és kicsit nehezen kezelem, még úgy is, hogy nagyon jó részesedni az ilyesmiből végre. Tudom, hogy Marcell vigyáz a srácokra, de azért már várom, hogy lássam őket, akkor nyugodtabb vagyok, hogy minden a helyén. A két fiú már az ajtóban toporog, amikor bekanyarodunk az utcába és megint átjár az a fura melegség, amit mindig érzek, ha a családomra nézek. Család... Igen, ilyen egy normális család. 
- Oh, azt nem mondtam, bár szerintem sejtetted, hogy nagy dolgok várnak még rád - simogatja Joy a combomat. 
Elkapom az én bestiám kezét, de a szemeimet nem veszem le az ikrekről, majd az apjuk tenyerébe csókolok. Kezdek rájönni, hogy vannak meghittebb és mélyebb dolgok, mint az, hogy megosztjuk egymással a testünket. 
- Én is szeretlek - mosolyog rám és váltunk egy pici, gyors csókot. 
Marcellből csak annyit látok, hogy elteker mellettünk, amikor belépünk a házba, Joy meg a konyhában pakol a vacsorához, mi meg leülünk a nappaliban a gyerekekkel és beszélgetünk egy kicsit. Amikor bestia csatlakozik hozzánk, azonnal felteszi a nagy kérdés Chris.
- Apa, Devon azt mondta, hogy döntsük el együtt! Szerinted mi nem adhatjuk oda az ajándékainkat most rögtön?
- Ti mit szeretnétek? - kérdez vissza Joy a falnak dőlve.
- Ha most rögtön lenne ajándékozás, még vacsora előtt! - kiált fel Alex azonnal. 
- A szülinapos mit szól? - néz rám Joy. 
- Azt hiszem, teljesen rendben lesz, ha ti most adjátok ide - mosolygok.
A két kis ördögfióka úgy dübörög fel az emeletre, mintha elrohannék előlük. Igazán édesek, ahogy igyekeznek. Felállok és közelebb lépek Joyhoz, megcsókolom, finoman, lassan, hogy élvezetes legyen. Kicsivel később megkapom a vidámparkos képet bekeretezve. Finoman szólva is feltűnő lett a díszítése, van rajta penne, fusili és kagylótészta is, aztán csillámok, meg egy rakás szívecske is. Kicsit sem az én ízlésem, de olyan boldoggá tesz, hogy nem is érdekel. Közös fotó a családomról, csak ez számít, csak ez az egyetlen dolog. De még nem ér véget ennyivel a dolog, mert Chris megáll előttem és nagyon komolyan néz rám. 
- Ezt csak tőlem kapod - nyújt át különleges, fekete-szürke mintás nyakkendőt. - A múltkor láttalak, hogy öltönyben mentél el és olyan szép voltál - néz rám csillogó szemekkel. - Van hozzá tű is! Még a neved kezdőbetűit is belevésettük! - magyarázza teljes átéléssel. 
- Ez csodaszép, Chris - mondom elérzékenyülve és magamhoz ölelem, de ez is kevés ahhoz, hogy kifejezzem, mit érzek. 
Alextől egy mindenhez tökéletesen illő vastag, ezüst karkötőt kapok, amin a neveik futnak végig. Lenyűgöző minden, amit kapok, még sosem volt semmi, ami ilyen sokat jelentett volna azelőtt, hogy őket megismertem. Még sosem kívántam ennyire, hogy az apjuk lehessek, mint most. Az apjuk, úgy igazán. De erről majd beszélek Joy-jal egy alkalmasabb időpontban, most csak kiélvezem a pillanatot. De még mindig nincs vége, mert a két szélvész elrohan felfelé, Joy pedig hozzám lép.
- Bár szerintem tökéletes ajándékok, ha valamelyik nem tetszik, nem muszáj hordanod - mosolyog le rám, ha már én ülök. - Attól nem szereted őket kevésbé, ha nem tudod, vagy akarod felvenni ezeket - simít végig az arcomon.
- Csak viccelsz ugye? - nézek fel rá. - Természetesen hordani fogom őket, minden illik hozzám - közlöm mosolyogva. 
- Reméltem, hogy így gondolod - hajol le egy csókra. 
Többre nincs időm, mert megjönnek a fiúk a rajzokkal, amiket persze meg kell nézni és alaposan áttanulmányozni. Mire mindent átbeszélünk a rajzok kapcsán, már készül a vacsora, aztán még egy kis játék jön a fiúkkal, mielőtt lefekszenek aludni. Mi is visszavonulunk Joy-jal a hálóba és elnyúlunk az ágyban. Magamhoz húzom, élvezettel végigsimítok a meztelen bőrén, aztán megcsókolom. Lassan, finoman, nincs semmi kapkodás. A karcsú teste az enyémhez simul, a bőre forró, mint az enyém és egyre forrósodik, ahogy csókolózunk. Joyban ez az egyik legcsodásabb, hogy nem játszik, hogy minden érzelme őszinte és nem is titkolja. Minden benne van abban, ahogy ölel, ahogy csókol, ahogy megérint, ahogy hozzám bújik. Olyan leplezetlen, olyan őszinte, amivel újra és újra megfog magának, nem mintha enélkül nem szeretném őt, ahogy csak szeretni tudom. 
 
 
Reggel viszonylag későn kelek, így együtt tudunk reggelizni Joy-jal, amire ritkán van lehetőség, mert általában korán kelek és őt nem szoktam felébreszteni. Most egy sötét színű öltönyt húzok, meg az új nyakkendőmet és a karkötőmet is. 
- Na, hogy festek? - kérdezem mosolyogva a bestiámtól.
- Dögösen - bújik hozzám és megcsókol. 
- Jó válasz - nevetek. - Ma elég sűrű napom lesz, de vacsorára igyekszem haza - nézek a szemébe. - De mondd meg a srácoknak, hogy mindenképpen játszunk valamit együtt, amikor megjöttem. 
- Jól van, nagyon fogják várni - néz végig rajtam. - Nem is tudom, hogy így kiengedhetlek-e a házból - sóhajt.
- Aha, mintha én hurcolnám azokat a botrányosan szűk farmerokat - csókolom meg. - Nincs mitől félned, nem érdekel senki más - mondom aztán komolyan. 
És ez az igazság, senkire még csak rá sem néztem, mióta Joy belépett az életembe, és nem is hiányzik a kicsapongás, vagy az, hogy mással kavarjak, akárcsak egy pillanatra is. Joyban minden megvan, amire vágyom, és családunk is van, közös otthonunk. Ennél sosem vágytam többre igazából... De kurva sokat kellett várni rá... 
A reggeli kávé, meg a  szendvics után, amit a bestiám rám tukmált, megyek az irodába, aztán onnan raktárba Travis-szel. 
- Jó kis nyakkendő - mondja.
- A fiaimtól kaptam - közlöm. - És ezt is - mutatom a karkötőt. 
- Hű, nagyon klassz - nézi meg. - Ugye tudod, hogy azt mondtad az imént, hogy a fiaid? - kérdezi óvatosan. 
- Igen, tudom. Talán gond? - fordulok felé.
- Nem, dehogy, csak most hallottam először. 
- Olyanok, mintha azok lennének - vonok vállat. 
- Értem én. Klassz kölykök - neveti Travis, aztán elkomorodik. - Miért megyünk Warrenhez? 
- Mert ideje, hogy hasznát vegyük, hogy bizonyítsa, valóban nekem akar dolgozni - közlöm. - Ha valami zajlik a háttérben, most már tudni akarom, főleg, ha a családom is érinti.
- Megértettem - biccenti. - Fel kell készülnünk mindenre. 
- Így van - bólintok.
A raktárnál kiszállunk a kocsiból, aztán bemegyünk. Warren totális nyugalomban ücsörög ott, az őrök szerint meg sem kísérelte a szökést, vagy megtámadni őket. Tényleg be akar vágódni nálam a jelek szerint. 
- Elégedett vagy a szállással? - kérdezem.
- A humor nem erős oldalad - vigyorodik el. 
- Nem, valóban nincs mérhető humorérzékem - biccentek. - Oldozzátok el, ha még nem tette meg magától - intek a fejemmel. 
- Na, megtört a jég? - érdeklődik felállva és megmozgatja a karjait. 
- Mondhatjuk így is - dobok oda egy fekete ruhazsákot. - Öltözz! Nincs időm erre - sürgetem. 
- Pipec öltönyt is kapok? - bontja a zsákot. - És tényleg... 
- Hogy kinézz valahogy - vonok vállat. 
- És mit vársz tőlem? - kérdezi öltözködve.
- Nos, hogy bizonyítsd a hűséged és azt, hogy hasznos vagy a számomra. 
- Vagyis? 
- Szerezz infókat, tudni akarom, mit terveznek ellenem - mondom. 
- Egyéb kívánság? - néz rám. 
- Jelenleg nincs más - mondom. - Mehetünk? Meg akarok mutatni néhány dolgot. 
- Mindig kész vagyok - kuncog. 
Valami azt súgja, nem a szexre a célzott, vagy nem csak arra, de a szex vele kapcsolatban nem érdekel, csak azt, hogy kifogástalanul végezze a munkáját. Megmutatjuk neki a klubokat, a raktárakat, mindent, ami az enyém, vagy én felügyelem. Mindent figyelmesen megnéz, nem tesz fel hülye kérdéseket, és ez nagyon tetszik benne. Nem szeretem a felesleges pofázást, főleg az új fiúktól.
- Nem csoda, hogy úgy rühellnek - közli, miután leültünk egy kávéval az irodámban.
- Kifejtenéd? - pillantok rá.
- Mindent uralsz, mindenen rajta tartod a kezed, mégsem lázadnak ellened, mégsem próbálnak a helyedre pályázni az embereid. Jó főnök vagy. Kegyetlen és szadista állat, ahogy hallottam, de igazságos, ami nem jellemző. Ha van is olyan az embereid közt, aki nem kedvel, az sem fordul ellened, mert rendesen fizeted mindenki munkáját. Még nem láttam olyan bordélyt, ahol havonta orvosi vizsgálat van és kivágják a vendéget, ha nem úgy viselkedik. Tudod, hogy kell vezetni másokat. 
- Remélem, nem nyalizni akarsz - sóhajtok. - Nem állhatom.
- Nem, eszemben sincs. Amit elmondtam igaz, és hidd el, van összehasonlítási alapom. Ahonnan eljöttem... minden más, ott csak keveseknek jó, amit Jeremiah csinál odaát, még a saját fiának sem. 
- Nem gondoltam, hogy ekkora a szar azon a környéken - mondom. 
- Nem csak ott, vannak rosszabb helyek is - vonja a vállát. - De sokan jönnének hozzád, ha befogadnád őket. Viszont mindenki tudja, hogy nem ártod más területek belügyeibe magad. 
- Nem, valóban nem. Mindenki oldja meg maga a dolgait - közlöm hűvösen. 
- Gyanítom, neked sem segített senki annak idején - néz a szemembe.
- Nem, senki. És nem is akartam. A magam erejéből csináltam mindent - mondom komoran.
- Nagy tehetségem van hozzá, hogy belenyúljak a kellemetlen témákba - sóhajt. 
- Igen, vettem észre - iszom meg a kávémat. - Most pedig menj, és láss munkához. 
- Úgy lesz főnök - tűnik el. 
- Bízol benne? - néz rám Travis.
- Nem. De bizonyíthat... rajta áll, hogy marad, vagy meghal a végén - közlöm. 
Még el kell intéznünk egy csomó dolgot, hogy forogjon a gépezet, így tényleg csak vacsira, vagy kicsivel utána fogok hazaérni, de előtte még bemegyek és veszek néhány doboz pudingot a srácoknak, meg egy finom vörösbort, amit majd Joy-jal megiszunk később. Még a kulcsaimat sem dobom le, amikor a fiúk a nyakamba ugranak. 
- Hello! - fogom őket, nehogy leessenek. - Milyen napotok volt? - kérdezem. 
- Bent voltunk apával a szalonban, aztán elmentünk a játszótérre Marcellel és Willel - hadarják. - És te? Későn jöttél... Miért jöttél későn? Mi van a szatyorban? Nekünk hoztad? 
- Hagyjátok szóhoz jutni Devont is - hallom a bestiám hangját. 
- Jó - csimpaszkodik belém Chris. - De olyan soká jött na...
- Dolgoztam - mosolygok. - De hoztam pudingot vacsi utánra - közlöm. 
- Puding - kiabálják egyszerre, aztán leugranak és eltekernek a szatyrommal.
- Szia - húzom magamhoz Joyt és megcsókolom. 
- Szia - bújik hozzám. - Minden rendben? 
- Persze, csak sok volt a munka - simogatom a hátát. - Holnap már korábban jövök. 
- Jó, a fiúk már nagyon vártak - mondja óvatosan, mintha félne, hogy zavar a dolog.
- Siettem, de lesz néha olyan, hogy későn jövök meg, vagy csak reggel. Tudod, bárjaim vannak, az éjszakai meló is - csókolok a nyakába. 
- Tudom, nem is azért mondtam - öleli át a derekam. 
Szeretnék hosszabban csókolózni vele, de a srácok vacsorát sürgetnek, hogy ehessék a pudingjukat. Utána letusolok és átöltözöm, majd felmegyek hozzájuk játszani egy kicsit. Társasozunk, birkózunk kicsit, jókat nevetünk, elképesztő, hogy ki tud kapcsolni, amikor velük vagyok. Épp egy hatalmas csikizés-birkózás móka közepén vagyunk, de nem érünk a végére, mert szigorú apuci az én bestiám és fürdést, meg alvást hirdet, méghozzá sürgősen. Ma közösen fürdetjük őket, Joy Christ rendezi, én Alexet, aztán van még egy kis meseolvasás, aztán jöhet az alvás. 
- Van kedved meginni egy pohár bort? - kérdezem a hálónk felé sétálva. 
- Nem, inkább csak bújjunk össze - feleli.
- Ez is kiváló ötlet - kuncogok. 
Később már a karomban alszik, halkan, egyenletesen szuszog a mellkasomon, a karjaival a testem öleli, a combja a lábaim közt pihen, a vékony takaró épp csak takarja a formás fenekét és a csípőjét. Mindig hatalmas öröm, amikor alvás közben nézem és gyönyörködöm benne. Nagyon szeretem... Nélküle semmi értelme nem lenne a jövőnek, ahogy a srácok nélkül sem... Megsimítom a haját és lekapcsolnám a villanyt, amikor rezegni kezd a mobilom.
- Igen - szólok bele halkan.
- Itt Warren - hallom a mély hangot. - Nagyon vigyázz Joyra! Őt akarják elkapni - közli. 
- Értettem - nyomom ki a telefont, aztán szorosabban húzom magamhoz.
Talán túl szorosan is, mert kinyitja a szemét és felnéz rám. 
- Devon! Minden rendben? - nézi az arcomat.
- Igen, minden rendben - nyugtatom. - Aludj csak! 
Álmosan visszahajtja a fejét a mellkasomra, de én nem alszom... Harag feszíti a mellkasom és az agyam... Valaki hatalmas bajban lesz. Joy-t senki sem bánthatja, senki... Aki mégis megpróbálja, az életével fizet majd érte... 
 


Rauko2016. 12. 31. 15:20:54#34901
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~ drágámnak


Türelmed, akár egy angyalé. Imádlak! Boldog új évet!  


Will

 

- Csak látni akartalak és tisztázni néhány dolgot – mondja, de valahogy csak még idegesebb vagyok most, hogy itt van. - Nyugodj meg oké?
- Én csak nem számítottam rád, na. – Tőlem szokatlanul majdnem rámorranok, de úgy látszik, ezt nem veszi észre.
- Tudom, hogy nem, vedd úgy, hogy meglepetés vagyok. – Még nevet is.
- És kellemes, vagy kellemetlen?
- Szeretném hinni, hogy kellemes. Will – ül le mellém és a kezem is megfogja. - Nagyon kedvellek, szeretek veled lenni és szeretném, ha ez működne kettőnk közt. Ehhez viszont le kell fektetnünk néhány szabályt! Oké?
- Gondolom, oké.
- Nincs több kombinálás, nincs több túlagyalás. Amikor együtt vagyunk, akkor velem foglalkozol, ahogy én veled, semmi mással. Ebből nem engedek, mert megérdemlem, hogy csókolózás közben ne azon görcsölj, hogy rád fogom vetni magam. Megmondtam, hogy lassan haladunk, ahogy neked kényelmes, jó lenne, ha ezt elhinnéd nekem, különben egy helyben fogunk ácsorogni.
- Tudom, hogy hülye vagyok – ismerem be és lehajtom a fejem. Valahol a tarkómnál viszont kezd kialakulni egy gondolat, aminek nem akarok teret adni. De hát...
- Dehogy vagy hülye, csak fura neked ez a helyzet, ahogy nekem is. De, ha mindketten eléggé akarjuk, akkor ez egy nagyon jó kapcsolat lehet köztünk.
- Komolyan gondolod?
- Komolyan.  – Hozzám hajol és megcsókol. A gondolataim nem tűnnek el, de egy kis időre megfeledkezem róluk. - Csak bízz bennem jó?
- Jó. – Még mindig teljesen a közelsége, az illata és a csókja hatása alatt vagyok, így legalább fél óra elmegy apró simogatásokkal, hosszú csókokkal, mire összeszedem magam.
- Szóval te elmondtad a gondjaidat, jöhetek én? – kérdezem, mire felvonja a szemöldökét. – Ismerem magam és ha hiszed, ha nem, voltak már kapcsolataim, igaz nőkkel... de sosem jött ki jól, ha nem mondtunk ki dolgokat.
- Nem akarom, hogy megint az legyen... – néz rám.
- Én sem, szóval ne is legyen. De meg fogok pukkadni, ha nem mondom ki. És annak ronda vége lenne – ütöm el egy poénnal és remélem, nem ismer már annyira, hogy meglássa a tekintetben esetlegesen rejlő válaszokat. Mert én ismerem magam. Ha nem avatom be a gondolataimba, a kétségeimbe, rövidebb távon fogok más után szaladni, minthogy beismerjem végre teljesen, hogy biszex vagyok. Muszáj kimondanom, hogy rácáfolhasson, vagy rábólinthasson, de közösen találhassunk megoldást.
- Nincs valamid inni? – kérdezi, mire fel is állok, és amíg visszaérek a konyhából egy pohár Pepsivel, fejben már össze is raktam, hogy mit akarok mondani. – Hallgatlak.
- Hülyének érzem magam melletted. – Na, nesze neked jól megtervezett monológ, felvezetéssel, tényekkel, okfejtésekkel...
- Hát... mert hülyén viselkedsz – mosolyog rám.
- És ez akármennyire igaz, rohadtul sérti a büszkeségem. Ha ez így marad, még hülyébbnek fogom magam érezni és előbb vagy utóbb el fogok menni és keresek valakit, aki megerősít abban, hogy puncikkal több, mint húsz éve foglalkozom, de pénisszel most akadt dolgom először, és a baj nem velem van, és nem vagyok hülye. – Felvonja a szemöldökét és leteszi a poharat, én meg felsóhajtok. – Tudom, hogy hangzik ez és tudom, hogy te nem tehetsz róla, de én agyalós vagyok.  Imádok veled smárolni, imádom, hogy az illatodtól hülyén viselkedik a gyomrom, de utálom azt, amit a múltkor éreztem – mondom.
- Mert? Mit éreztél?
- Azzal, hogy elzavartál, nem kicsit éreztem magam megalázva.
- Nem ezt akartam elérni.
- Sejtem. De én így éreztem magam.
- Oké, akkor elmondom még egyszer... – kezdene bele, de elpattan valami bennem. Talán a napok óta gyűlő feszültség... passz.
 - És tessék, megint! – intek a kezemmel is.
- És megint mi?
- És megint az, hogy: jól figyelj idióta, mert szótagolom! Én ilyen vagyok, Marcell. Agyalni fogok mindig, lehet, hogy csókok közben is. De soha nem a holnapi bevásárláson, vagy hogy mit viszek a haverom bulijába! Mindig csak te jársz a fejemben, mert már abból is tudom, hogy neked nem én vagyok az első, ahogy hozzám érsz! Nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek gondolsz! De a legkevésbé sem érdekel, hogy miért, csak azt akarom, hogy te értsd meg. Én agyalós vagyok, mert nekem ez az egész új. Nem várhatod el, hogy a csókok közben ne kalandozzanak el a gondolataim, mert legyünk őszinték, előbb vagy utóbb el fogunk jutni oda, hogy a farkad a seggembe akarod majd tenni! – Látom, hogy szólna, de lendülök, és az ölébe huppanva befogom a száját. – Ne köss már bele a rohadt igékbe! Kell, akarod, akarom, tök mindegy, a lényeg szempontjából tök lényegtelen! Hogy akarod elvárni, hogy eszembe se jusson a szex, amikor egy nap többször gondolok rád, mint bármi másra? Rohadtul akarlak és a fejemben te és a szex összekapcsolódtatok, tekintve, hogy a jövőben csak veled szándékozom szexelni! Basszus Marcell, még abban sem vagyok biztos, hogy biszex vagyok vagy csak... Marcell-szexuális... Lehet, hogy egyébként is te vagy az első és az utolsó pasi az életemben és mivel szűz vagyok ebben az értelemben, nem csoda, hogy ezen pörgök és bármennyire nem örülsz, fogok is. Be fogok pánikolni néha, máskor meg annyira be fogok indulni, hogy neked kellesz észnél lenni, ha még korai. De ha ez neked teher, ha te ezt nem vállalod, akkor inkább most állj fel és menj el, és ne gyere ide többet, mert nem akarom ennél is többször idiótának érezni magam, csak mert neked már volt kapcsolatod pasival nekem meg még nem! – nézek a szemébe szuszogva, majd felállok az öléből, hogy ha akar, le tudjon lépni. Talán túlzás volt, de ezt muszáj volt tisztázni végre!

 

Joy

 

- Migrén, mi? – pillant rám.
- Igen, szörnyen fájt a fejem. – Hozzá is simulok, miközben beszélek, hiszen nekem is hiányzott. De tudom, megérte.
- Tudod, mivel gyógyítják a fejfájást igaz?
- Nem. De azt sejtem, hogy te mivel fogod...
- Azt hiszem, jól sejted, mivel foglak kúrálni – suttogja a csók előtt, amikor már a lábaim a teste körül, a hátam pedig a falnak vetve.
Már a csókból tudom, hogy most vad lesz, mondjuk erre számítottam is és kicsit sem zavar. Minden a szinte már szokott rendben történik és mégis, valahogy most is, mint mindig, teljesen más minden. Hiába ismeri már a testem a testének minden rezdülését lassan, mégis, soha nem érzem, hogy sok vagy most ne. Nekem épp annyira rossz volt ez a pár nap nélküle, mint amilyen neki lehetett. De legalább rájöttem, hogy ilyen pár sosem leszünk. Soha nem leszünk az a gyermeket nevelő, meleg pár, akik nem szexelnek, csak havi egyszer vagy kétszer. Nekünk szükségünk van egymás testére az élethez – de azt hiszem, ez rendben is van, hiszen ez lehet a szerelem.

- Nem igazán szereted a meglepetéseket ugye? – kérdezem,  mikor már az ágyban fetrengünk.

- Nem, kicsit sem szeretem őket – válaszolja, közben pedig simogat és a tetoválásomat nézi. - De ezt szerettem.
- De csak miután megkaptad.
- Nem tudom cáfolni. De jobb, mintha előtte élveztem volna és most meg nem. – Na ugye!
- Na, ezt meg én nem tudom megcáfolni ...
- Mi az bestiám? – Megérezhette, hogy kicsit elgondolkodtam?
- Nem szoktad ünnepelni a szülinapod igaz? – kérdezem, bár nem tudnám megmondani, hogy ez most hogy jutott eszembe. Talán mert mi otthon is, a szüleimmel is minden szülinapból nemzeti ünnepet csináltunk, és ezt vittem tovább a saját családomba. Nekem hihetetlen, hogy valaki ne ünnepelje. Így is, ez csak az ajándék azon fele, ami kettőnkre tartozik csak. Jó, a tetoválásról Marcell tud, mert valakinek el kellett mondanom, de a holnapi kis vacsora-féleség, és az utószülinap, amit egy hét múlva tartunk a barátaival, mert sokan nem értek rá sajnos most, az tényleg meglepi. És még a fiúk is készülnek neki, és Marcell is említette, hogy valamit hozni fog.
- Már nagyon régóta nem. De jól esik, hogy ennyit szervezkedtél értem, még akkor is, ha majd megevett már a fene.
- Gondoltam. Főleg, amiatt, hogy nem érhettél hozzám.
- Ne is emlékeztess rá. Milyen süket duma ez a migrén ...
- De bejött nem?
- Ó, dehogyis, csak kíváncsi voltam, mire megy ki a játék – vigyorog rám.
- Olyan, vagy Devon! De komolyan!


A furcsa idill kitart egészen addig, amíg másnap reggel haza nem érünk. Most csak Marcell vigyázott végül a srácokra, nem tudom, Will miért nem jött át, de nem sok idő van beszélgetni még akkor sem, amikor hazaérünk, hiszen a szülinapozás szentségét belém a szüleim nevelték, de már a fiaim is így állnak mindenhez, így engem nem lep meg, hogy már az ajtóban toporognak, mikor bekanyarodunk.
- Oh, azt nem is mondtam, bár szerintem sejtetted, hogy nagy dolgok várnak még rád – simogatom meg a combját. Elkapja a kezem, miközben az ajtóban álló ikreket nézi és felemelve a kezem, a tenyerembe csókol. Hiába most szexeltünk végig egy éjszakát, az egész pillanat idillibb, mint az volt. – Én is szeretlek – mosolygok rá és közelebb hajolva váltunk egy gyors csókot.
Ahogy beérünk, Marcell már rohan is, hogy az esti vacsira még visszaérjen, én meg gyorsan kipakolok mindent a kajákhoz, majd a nappaliba megyek.
- Apa, Devon azt mondta, hogy döntsük el együtt! Szerinted mi nem adhatjuk oda az ajándékainkat most rögtön? – kérdezi Chis.
- Ti mit szeretnétek? – kérdezem a falnak dőlve?
- Ha most rögtön lenne ajándékozás, még a vacsora előtt! – kiált fel Alex.
- A szülinapos mit szól? – nézek Devonra.
- Azt hiszem, rendben lesz, ha ti most adjátok ide – mondja mosolyogva, így a srácok fel is rohannak az emeletre, ő pedig közelebb lép és egy szó nélkül csókol meg. Nem vadul, ez most finom, szerelmes csók, tele érzelmekkel.

Közösen a fiúkkal csináltunk egy keretet annak a képnek, amit még a vidámparkban csináltak négyünkről. Bármennyire próbáltam őket lebeszélni, a keret eléggé... giccses lett, száraz tésztákkal  rengeteg csillámmal és szivecskékkel, Devonnak mégis úgy tűnik, nagyon tetszik, bár azt hiszem, ez a kép a hálószoba dísze marad. Mármint ki vinne be egy ilyet a munkahelyére? Akármit is... várjunk...
- Ezt csak tőlem kapod – áll elé Chris, én meg hirtelen elfelejtem, miről is elmélkedtem, ahogy azt nézem, hogy a spórolt zsebpénzéből végül mit vett, hiszen én a parkolóban vártam, Marcell ment be velük az üzletekbe. Végül meglep, amit látok, hiszen ez egy drága és csodálatos, különleges, fekete-szürke mintás nyakkendő. – A múltkor láttalak, hogy öltönyben mentél el és olyan szép voltál úgy – néz Devonra kicsi fiam csillogó szemekkel. – Van hozzá tű is! Még a neved kezdőbetűit is belevésettük! – Ahogy nézem, ez nem lehetett olcsó, hiszen az a tű ezüstnek néz ki. Bár az tény, nem tudom, mennyi pénzük volt.  
- Ez csodaszép, Chris – mondja Devon érzelmekkel teli hangon és magához öleli. Nekem azon kattog az agyam, hogy ez mennyire szép pillanat, és hogy mindenképp meg kell kérdeznem Marcellt, hogy ez kinek az ötlete volt.
Chris után Alex adja át a sajátját és Devon nem hatódik meg kevésbé, engem meg ugyanannyira meglep a kifinomult ajándék. Komolyan, nem kisgyerekekhez illő dolog ez, sem a nyakkendő a hozzá illő tűvel, sem pedig a tűhöz és a nyakkendőhöz, de bármi máshoz is egyszerűen tökéletesen passzoló, vastag ezüst karkötő, amin közbe hármunk neve fut végig. Az egész furcsa, de azt hiszem, Marcell áll a háttérben...

Amikor a fiúk elszaladnak, hogy a természetesen külön, erre az alkalomra készült rajzokat is idehozzák, én Devon mellé lépek.
- Bár szerintem tökéletes ajándékok, ha valamelyik nem tetszik, nem muszáj hordanod – mosolygok le rá, hiszen ő ül, én meg állok. – Attól nem szereted őket kevésbé, ha nem tudod vagy akarod felvenni ezeket – simítom végig tenyerem az arcán.


 


Sasha2016. 08. 20. 19:31:39#34536
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Bestiámnak


 Devon

 

A vacsora elkészítése tökéletesen megnyugtat, valahogy jól esik tenni-venni, követni a bestiám utasításait, amikor azt mondja, ezt szeld fel, azt kavard meg. A közelsége amúgy is jó hatással van rám, de a közös tevékenységek jól esnek a lelkemnek is, valahogy normálisnak emberinek érzem magam tőlük. Ilyenkor úgy tűnik, mintha egy meleg pár átlagos hétköznapjait élnénk, és Isten látja lelkem, magammal is boldogan elhitetném, hogy így is van, de az én életem nem olyan, amit Joy, vagy a fiúk átlagosnak és normálisnak tartanának. Mégis megteszek mindent, hogy olyan egyszerűvé és kellemessé tegyem a mindennapjaikat, amennyire a személyiségem és a munkám engedi. Nem hinném, hogy mindig egyszerű lesz, és előbb-utóbb színt kell valljak az én gyönyörűm előtt, de még van egy kis időm. Nem sok, de még van.

Még van... Egy kicsi.

Meg sem lep, hogy a srácok nem éhesek, amikor megjönnek, de a bestiámon sem látom, hogy csalódott lenne, elvégre a kaja jó lesz holnap is, meg aztán Alex és Chris csillogó szeme az igazi lényeg. A legapróbb részletig elmesélnek mindent a vidámparkról meg a vacsoráról, épp csak azt nem tudjuk meg a lelkes beszámolóból, hogy hány csavar volt az óriáskeréken. Joy időnként próbálja felhívni a figyelmüket a kádban való tisztálkodás előnyös voltára, de a két kölyök gondosan nem hallja meg, amíg be nem fejezik a teljes körű tájékoztatásunkat. De még ezzel sem elégszenek meg, mert legalább háromszor megígértetik velünk, hogy engedélyezünk még nekik ilyen kalandtúrát. Gyakorlatilag egyszerre ígérjük meg Joy-jal, úgy bólogatva, mint azok a mókás kutyák a kocsik hátsó ablakában, mintha begyakoroltuk volna. Lehet, hogy önző vagyok, de igenis jár nekem az idő, amit csak a kicsikémmel tölthetek, kettesben, akkor is, ha nem szeretkezünk, csak simán együtt vagyunk. A mosolyából ítélve, a bestiám mélységesen egyetért velem a témában, amit kimondottan díjazok, mert szeretem a srácokat, komolyan és őszintén, de az nagyon bántaná az egómat, ha Joynak mindig ők lennének az elsők, még akkor is, ha megértem, hiszen apa, az ő vérei, és azt nagyon is jól tudom, hogy mire kötelez a vér. Egek milyen jól tudom!

Ezen az estén Joy vállalja a fürdetést és az altatást, így kényelmesen elő tudok készülni egy kis esti együttlétre. Nem is kellenek hozzá bonyolult dolgok, csupán egy üveg testes, ízletes vörösbor és két pohár, meg mi ketten és a csillagos ég. Már kint ülök, amikor hallom, hogy Joy kilép a terasz ajtaján. Nem kell odafordulnom, az illatából tudom, hogy a bestiám érkezik.

- Vörös, remélem, jó lesz - mondom, de már ki is töltöm a poharakba, amíg vártam Joyra pont eleget levegőzött.

- Tökéletes - ül le mosolyogva a mellettem lévő székre és az eget figyeli, ahogy én is, mert a városban nem látható így, ilyen tisztán. - Csodálatos - sóhajtja.

- Tudok csodálatosabbat - közlöm, hogyne tudnék.

Rám mosolyog, azzal az őszinte, kedves és szívmelengető mosolyával, amitől elhiszem, hogy megérdemlem őt és a fiúkat, amitől emberré válok, akinek nem kell kegyetlen és időnként halálos döntéseket hozni, amitől elfelejtem, milyen pokolian üres volt az életem előttük.

- Én is - viszonozza miután megfogja a kezem, de nem azért, mert elvárnám, hanem, mert így gondolja.

Nincs is ennél több beszédnek most helye, beszélnek, mindent elmondanak az összekulcsolt ujjaink, a meghitt csend, ami körülölel minket, miközben a csillagos eget figyeljük. Együtt. Máshogy nem is tudnám elképzelni ezt a pillanatot. Valahogy így törvényszerű.

 

Reggel nyugodtan, békésen ébredek, ma nem kell sietnem, Travis jön értem elvileg, hacsak el nem felejtette. De akkor sem lesz gond. Én vagyok a főnök, akkor megyek be, amikor akarok, bár nem szoktam így viselkedni, de mostanában eszembe jut, hogy megtehetném, akkor több időm lenne Joyra és a srácokra. A munkám viszont olyan, hogy el kell végezni és folyton résen kell lennem, úgyhogy  nem lóghatok, akkor sem, ha a hátam közepére sem kívánom. Szóval meló lesz ma is. Travis kilenckor érkezik meg, nagyjából egy időben Marcellel, bár ő nem is időzik velünk, azonnal megy a srácokhoz. Tudtam én, hogy hasznos lesz, ha ő lesz a babysintér, és nem is kellett csalódnom benne, tökéletes munkát végez. Amíg készülődöm Travis lent dumál Joy-jal, más körülmények közt féltékeny lennék, de inkább örülök, hogy kezdenek kijönni egymással. Féltem, hogy majd kenyértörésre kerül a sor, ha folyamatos lesz a feszültség köztük, mert ezúttal nem Travis javára dőlne el a mérleg. Szerintem ezt Travis is tudja, ezért igyekszik, mondjuk az új fiúja is sokat javított a helyzeten. Minden egészen jól alakul a jelek szerint. Amikor lejövök a hálóból feltűnik, hogy nagyon sutyorognak.

- Na, miről folyik a pletyka? - firtatom azonnal.

- Csak tanácsot kértem, mit főzzek estére - néz rám Joy ártatlanul.

- Mit javasoltál? - fordulok Travis felé.

- Spagettit. Nem nehéz, és mindenki szereti - feleli azonnal.

- De nincs itthon darált hús - emlékeztetem a bestiámat.

- Majd összeszedem a csapatot és elugrunk valamelyik bevásárlóközpontba - nyugtat Joy és kapok egy csókot, majd terel is kifelé.

Nem akadékoskodom, de nem vagyok hülye, viszont megvárom, amíg beülünk a kocsiba és csak utána csapok le Travisre.

- Szóval miről van szó? - érdeklődöm. - És hagyd a spagettit... Finoman szólva is szürreális volt, hogy te adsz vacsoratippeket Joynak.

- Gondoltam, hogy nem veszed be - neveti Travis.

- Csak a hülye vette volna be, olyan nyilvánvalóan sunyítottatok - közlöm.

- Ne hozz szar helyzetbe, Devon! - túr a hajába. - Bízz bennem, oké? Hagyd ezt most annyiban - kéri.

- Rendben - nézem egy darabig az arcát. - De azt már most jelzem, hogy kurvára nehezemre esik megtenni - morgok.

- Igen, abban biztos vagyok! Megveszel, ha valamiről nem tudsz azonnal. De hidd el, nem fogod megbánni - paskolja meg a combomat.

- Az ajánlom mindkettőtöknek - dohogok még mindig.

- Olyan vagy, mint egy kibaszott morgós kutya - neveti Travis.

- És más már nem élne egy ilyen mondat után - jelzem.

- Tudom - nevet tovább.

Nem mondom, hogy feldobja a napom a tény, hogy valamit titkolnak előlem, de a munkával sikerül lekötnöm magam, főleg, hogy Warrentől egy csomó mindent meg akarok kérdezni, mert nem látok olyan tisztán, mint szeretnék és ez bassza az agyam, így az irodából oda megyünk, ahol őrzik a vendégünket.

- Hello, Warren - ülök le vele szemben egy székre, idegesít, hogy milyen nyugodt, mintha több lépéssel előttem járna, és megvan rá az esély, hogy így is van.

- Devon - biccenti. - Kíváncsi voltam, mikor jössz el újra.

- Valóban? - vonom fel a szemöldököm. - Miért?

- Mert feltételeztem rólad, hogy van eszed, és egy csomó mindent nem kérdeztél meg - feleli.

- Igen, ezt jól látod. Először is, ha Jeremiah nem szövetkezik ellenem, akkor te miért döntöttél úgy, hogy hátat fordítasz neki és elárulod? - nézek a szemébe.

- Ó, látod ez jó kérdés! - neveti. - Többre vagyok képes, többet akarok  csinálni, mint amire Jeremiah használt - komorodik el és a szemében megjelenik a büszkeség, a harag és igen, személyes jó barátom a gyűlölet is. - Úgy hallottam, neked nem az a célod az embereiddel, hogy elnyomd őket, hogy mindenki azt csinálja, amiben a legjobb.

- Jól hallottad! - mondom hűvösen. - Csak az van, hogy az árulás, még, ha olyan szarházi alakot árulsz is el, mint Jeremiah, nem a legjobb ajánlólevél ahhoz, hogy alkalmazzalak! Főleg, hogy olyan hírrel jöttél, amilyennel! Igazából meg kéne öljelek, mert, ha a védelmembe veszlek, csak baj hozok a fejemre!

- Igen, ez így van. Ezt kéne tenned! - bólogat. - Számításba vettem ezt a lehetőséged is.

- Mégis eljöttél!

- Úgy döntöttem, kockáztatok - vonja meg a vállát.

- Nem vagy százas - sóhajtok. - De mákodra, bírom az ilyen fickókat! - állok fel. - Még utána nézünk a dolgoknak, de utána... adok egy esélyt - sétálok az ajtó felé.

- Kérdezhetek néhány dolgot? - szól utánam.

- Kérdezz! De nem ígérem, hogy válaszolok - állok meg, de nem fordulok felé.

- Mi hajt előre, Devon? Mitől lettél olyan főnök, hogy az embereid nem árulnak el, bármivel próbálkoznak is náluk?

- Régebben a gyűlölet hajtott, most már az, hogy feszegetni akarom a határaimat - vonok vállat. - Vagy egyszerűen csak jó vagyok abban, amit csinálok. Választhatsz. Arra pedig, hogy miért nem árulnak el, két válasz létezik... Nem adtam rá okot, hogy eláruljanak, vagy jobban félnek attól, amit utána tennék velük.

- És Joy meg a srácok? Ők, hogy férnek össze az őrületeddel? - kérdez rá.

- Ők szabnak neki gátat - nézek rá a vállam felett, aztán otthagyom.

Kicsit megrendít, amit kimondtam. Nem azért, mert így igaz, hanem, mert senkinek sem hagytam, hogy ilyen hatással legyen rám, de Joy áttörte a falakat a fiaival együtt. Megrepedt a gondosan megfestett maszkom. És igen, most már benne van a pakliban, hogy a vesztemet okozhatják. Mivel mostanáig nem volt gyengepontom. De egy valamivel nem kalkuláltak az ellenségeim. Mégpedig azzal, hogy ez a gyengeségem csak ádázabbá tett...

 

 

Marcell

 

 

Este hazavisszük a fiúkat és leadjuk Joynak meg Devonnak. Will és én eléggé elfáradtunk, de a srácokat agyon sem lehet csapni. Hihetetlen, hogy mennyi energia van bennük. Nagyon megszerettem őket, Joy igazán jó apjuk volt és odafigyeléssel, jól neveli őket. Valahol a szívem mélyén úgy érzem, hogy Devon is jó pótapa lesz nekik, hiába kemény és szigorú. Hazafelé meghívom Will egy italra a lakásomra, remélve, hogy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz. Nem, nem a szexre gondolok, csak az ismerkedésre, arra, hogy végre lazább legyen. 

- Tudod, mit? - mosolyog rám a konyhában állva. - Kakaót kérek - jelenti be.

Nem túlzás, amikor azt mondom, eléggé meglep a kérésével, elvégre teára, kólára, vagy ilyesmire számítottam, de a kakaóra nagyon nem.

- Kakaót? - kérdezek rá a biztonság kedvéért.

- Bizony, kakaót! - neveti el magát, amitől nagyon édes.

Nézem a csillogó szemeit, aztán lepakolom a poharakat a pultra és elé lépek. Letámaszkodom mellette és csak nézem... Azt hiszem, elég félreérthetetlenül teszem, de nem bánom, most ezt dobta a gép.

- Ne kérjek? - kérdezi majdnem suttogva.

- De, hogyne - felelem, miközben nagyon is tudatában vagyok annak, hogy a számat nézi és pontosan tudom, hogy miért teszi.

- Basszus, Marcell - nyögi.

- Mi a baj? - kérdezem halvány mosollyal az arcomon.

- Ha megcsókolsz, legalább lesz okom felizgulni, de csak attól fog felállni, hogy nézel - simít fel a mellkasomra.

- Akkor... kéred a csókot? - nevetek halkan.

- Milyen hülye kérdés ez? - firtatja, de már hajol is felém.

Az ajka mindig  puha és van valami édes íze, amit nagyon szeretek. Igazából sok mindent szeretek abban, hogy csókolózunk. Szeretem, ahogy játékosan felfedezzük egymást, ahogy ízlelgetjük, kóstolgatjuk a másik ajkát és ez mindkettőnket kielégít. De Will ezúttal is túlkomplikálja a dolgokat, megint agyal, én pedig azonnal megérzem, amikor megfeszül a teste egy kicsit. Azonnal elhúzódom tőle, valahogy így nem sok kedve marad az embernek, hogy valaki szájával játszadozzon, miközben másik merevvé vált, mint egy betontömb.

- Megint kattogsz - jelentem be. Nem kérdés, csak tény.

- Ja - bújik ki a karjaim alatt és a kakaókészítésre fordítja a figyelmét.

- Szabad tudnom, hogy min?

- Ha elmondom, akkor el foglak rémiszteni - mosolyog rám.

- Tégy próbára - állok meg mellette, de hagyom, hogy készítse a francos kakaóját.

- Istentelenül élvezem veled a csókokat. De... előbb, vagy utóbb kell majd mást is csi... - ez az a pont, amikor az ajkára teszem az ujjaimat.

- Semmit sem KELL csinálni. Mindent csak akkor fogunk, ha kész vagy rá, de jelenleg a gondolattól is befeszülsz. Talán csak annyit kellene tennünk, hogy holnap nem találkozunk. Emésztgesd te is, emésztgetem én is és...

- Te most szakítasz velem? - kérdezi döbbenten a szavamba vágva. - De én nem akarom.

- Senki nem beszélt ilyesmiről. Találkozunk még, és ha azt akarod, még csókolózunk is, de idd meg a kakaód, addig hívok neked egy taxit. Aztán majd hívlak oké? Addig elmélkedj. Rajtad, rajtam, rajtunk.

Nem csókolom meg búcsúzóul, csak egy kis puszit nyomok a homlokára és kiterelem az ajtón, aztán fáradtan nekidőlök a homlokommal. Azt hiszem, éppen ideje, hogy én is átgondoljam a dolgokat. Eddig nem volt kétségem, hogy megoldódik majd a dolog, de a mai után valahogy nem vagyok már ebben olyan biztos. Nem a szex miatt zavar Will viselkedése, hiszen két életre eleget keféltem már, szóval nem töröm érte magam mindenáron. Persze szeretném Willel,  szeretnék úgy együtt lenni végre valakivel, hogy nem fizet érte, hogy csak a magam örömére érintek, ölelek, csókolok valakit, hogy végre az én gyönyöröm is számítson. És úgy tűnt, hogy Willel talán részem lehet ebben, de a mai után kicsit sem vagyok biztos már a dologban. Nem akarok úgy csókolózni valakivel, hogy az közben máshol jár fejben, mert ez így nem fair velem szemben, hiszen én rá figyelek, rá gondolok, amikor megérintem. Ennél többet érdemlek végre az élettől, ez az egy, amiben biztos vagyok.

Nem is tudom, miért, de Devont hívom, bár talán fel sem veszi majd. És abban sem vagyok biztos, hogy jól jövök ki belőle, ha mégis. Így meg is dermedek kicsit, amikor felveszi a telefont.

- Szia, Marcell! - morogja.

- Szia... rosszkor hívlak - mondom.

- Dehogy. Még az irodában vagyok. Mi a baj cicus? - kérdezi azonnal.

- Tanácsra lenne szükségem, azt hiszem - túrok a hajamba.

- Will?

- Will - bólogatok, mintha láthatná. - Nem tudom, hogyan oldjam a szorongását. Úgy értem, tudom, hogy élvezi, amikor együtt vagyunk, amikor csókolózunk, de folyton begörcsöl, mert azon agyal, mikor akarok szexet. És nem tudom, meddig kezelhető ez a részemről - vallom be.

- Mondanám, hogy kurvára jól belenyúltál a dologba, hiszen Will hetero, de nem hinném, hogy ezt akarod hallani tőlem segítség gyanánt - sóhajt. - Nézd, végig kell gondolnod, hogy megéri-e neked ez a dolog hosszú távon. Ha komolyan úgy érzed, működhet Willel ez a dolog, akkor még sokáig kell türelmesnek lenned vele, amíg alkalmazkodik ahhoz, hogy egy sráchoz vonzódik. De azzal tisztában kell lenned, hogy még így is benne van a pakliban, hogy egyszer csak kattan nála valami és faképnél hagy - közli, amitől magam is tartok.

- Tudom, Devon. Csak nagyon kedvelem és úgy érzem, működhet ez a dolog - mondom halkan.

- Akkor meg tedd helyre kicsit és fektess le szabályokat, különben állandóan csalódás ér, amikor vele vagy - mondja komolyan. - Muszáj lesz, Marcell!

- Majd megpróbálom. Köszönöm, hogy meghallgattál, és bocsánat, hogy zavartalak. További jó munkát - teszem le a telefont.

Tudom, hogy igaza van, tényleg ideje, hogy legyenek szabályok, amikhez tartani kell magunkat, ha előre is akarunk haladni, nem csak egy helyben toporogni, mint az a bizonyos tojóréce. Az erős túlzás, hogy jól alszom, mert nem érzem feldobottnak magam, de azért sikerül néhány órácskát szunyókálni. A napom is eseménytelenül telik, nem kell mennem Joyhoz és a fiúkhoz, úgyhogy takarítok, pakolok, rendet teszek a házban, de utána csak a  gondolkodás marad, amitől kicsit bepipulok, így este fogom magam és elmegyek Willhez. A lépcsőházban összefutok a pizzás fiúval, aki Willhez igyekszik, így kifizetem, amit rendelt és én viszem fel neki. Becsengetek és majdnem elnevetem magam, amikor kikiabálja, hogy azonnal, hiszen nem rám számít. Az arca kész esettanulmány a döbbenetről, amikor megpillant.

- TE?

- Én - erősítem meg a nyilvánvalót.

- Mellékállás? - kérdezi totálisan idétlenül, amire csak felvonom a szemöldököm és besétálok mellette, majd lepakolom a pizzát és kólát.

- Az ajtó előtt futottam össze a futárral.

- Akkor kifizetem - nyomja a markomba a pénzt, de olyan suta az egész srác. - És, minek köszönhetem a látogatást? Joy üzent értem? Megint nem jó a mobilom?- kérdezi felnevetve, ami inkább valami feszült vinnyogás.

- Csak látni akartalak és tisztázni néhány dolgot - mondom. - Nyugodj meg oké?

- Én csak nem számítottam rád, na - sétál be a nappaliba.

- Tudom, hogy nem, vedd úgy, hogy meglepetés vagyok - nevetek halkan.

- És kellemes, vagy kellemetlen? - néz rám aggódva.

- Szeretném hinni, hogy kellemes - sóhajtok és leülök mellé. - Will - fogom meg a kezét és bátorítóan megszorítom. - Nagyon kedvellek, szeretek veled lenni és szeretném, ha ez működne kettőnk közt. Ehhez viszont le kell fektetnünk néhány szabályt! Oké?

- Gondolom, oké - nézi az arcom.

- Nincs több kombinálás, nincs több túlagyalás. Amikor együtt vagyunk, akkor velem foglalkozol, ahogy én veled, semmi mással. Ebből nem engedek, mert megérdemlem, hogy csókolózás közben ne azon görcsölj, hogy rád fogom vetni magam. Megmondtam, hogy lassan haladunk, ahogy neked kényelmes, jó lenne, ha ezt elhinnéd nekem, különben egy helyben fogunk ácsorogni.

- Tudom, hogy hülye vagyok - hajtja le a fejét.

- Dehogy vagy hülye, csak fura neked ez a helyzet, ahogy nekem is. De, ha mindketten eléggé akarjuk, akkor ez egy nagyon jó kapcsolat lehet köztünk - mondom kedvesen.

- Komolyan gondolod? - néz rám.

- Komolyan - mosolyodom el és előrehajolva megcsókolom, hosszan, mohón, forrón. - Csak bízz bennem jó? - simogatom a nyakát az ujjbegyemmel.

- Jó - bámulja az ajkamat, és ha már ennyire akarja, megkapja újra, ahogy megkaptuk a reményt is, hogy ebből tényleg lehet valami igazán jó.

 

 

 

Devon

 

 

Péntekre már komolyan frusztrált vagyok, szinte szétcseszi az agyam, hogy nem tudom, mit titkol előlem a bestiám meg az a fasz Travis, aki persze mindent jól tud, csak nem mondja meg nekem. Ha nem róla lenne szó, kiverném belőle, hogy miről van szó, de így kénytelen vagyok tűrni. Viszont olyan robbanásközeli állapotban vagyok, így Travisen kívül mindenki elkerül a saját biztonsága érdekében. Persze ilyenkor jön be egy csomó meló, hogy még inkább felbassza az agyam az is.

- Devon! Nyugodj már meg! - szól rám Travis. - Még a végén migréned lesz.

Ez az a pont, amikor kivillantom a fogaimat, mert megint betalált egy kényes témába.

- Kussolj, Travis! - vicsorgok rá. - Ne is emlegesd a kibaszott migrént világos?

- Miért? - néz rám ártatlanul.

- Mondjuk azért, mert a drága kicsikém már két napja azzal hárítja a közeledésem, hogy fáj a feje. Lófaszt fáj! - szorul ökölbe a kezem.

- Nem vagy normális - vigyorog, aztán feláll. - Na, gyere! Elmegyünk valahová és azonnal megnyugszol.

- Nem megyek sehová, még be kell fejeznem a munkát - dobolok az asztalon.

- Dehogynem. Méghozzá most azonnal. És abbahagyod, hogy úgy viselkedsz, mint egy seggfej. Mindent el fogsz rontani te nagy majom, ha így folytatod! Gyerünk! - int egyet és kimegy.

Kikapcsolom a gépet és dühösen követem. Nem ismerem az utat, amerre megyünk, de a privát hotelt már igen.

- Most komolyan, Travis, mi a fasznak hoztál ide? - firtatom élesen.

- Majd meglátod - mondja rezzenéstelen arccal. - Most felmész a másodikra, a 18-as szobába! És elvárom, hogy fel is menj! Most!

- Baszd meg! - szállok ki a kocsiból, aztán bemegyek a hotelbe.

Nem tudom, mi folyik itt, de a tököm tele van már mindennel. Remélem, hogy nyomós okuk van rá, hogy így szopassanak, mert egy hajszál választ el attól, hogy valami baromságot csináljak.

- Na, itt vagyok, mi a... - nyitok be az ajtón, aztán döbbenten bámulom az ágyon hasaló bestiámat, akit mindössze egy kendő fed. - Joy? Mi folyik itt? - megyek közelebb.

- Boldog születésnapot, szerelmem - mosolyog rám és feláll, majd az egyik csodás lábát a mellettem álló asztalra teszi. - A születésnapi meglepim - jelenti be felemelve a kendőt, hogy megpillanthassam végre, mit rejtegetett előlem.

Nem igazán találom a szavakat, ami ritkán fordul elő velem, de most mégis. Először is totálisan kiment a fejemből a születésnapom, nem szoktam ünnepelni. Travisen kívül nem tudja senki, tehát ezt titkolták előlem. Cselszövők, álnok kis dögök. Lesz majd néhány keresetlen szavam Travishez is. Csakhogy most sokkal jobban leköt a bestiám, meg a combjára felvarrt csipkés harisnyatartó, amit büszkén, kacér mosollyal mutogat nekem.

- Migrén, mi? - emelem meg a fejét.

- Igen, szörnyen fájt a fejem - simul hozzám.

- Tudod, mivel gyógyítják a fejfájást igaz? - kérdezem magamhoz ölelve.

- Nem - ingatja a fejét nevetve. - De azt sejtem, hogy te mivel fogod - karolja át a nyakam.

Könnyedén felkapom, a hátát a falnak nyomom, de a combjára vigyázok, még elég friss lehet, de ez nem fog megállítani, ma este tuti nem. A lábaival magához szorítja a csípőm, mert tudja jól, mit akarok.

- Azt hiszem, jól sejted, mivel foglak kúrálni - súgom az ajkára, aztán megcsókolom.

Vad vagyok, szinte durva, nyers éhség mardos belül, annyira kívánom őt. Nem gondoltam, hogy ismer ilyen helyeket, erről majd megkérdezem. Később...

A hely, Joy tetovált combja valahogy hozza magával a dolgokat, azt, hogy elveszítsem a fejem. őt nem kell vetkőztetni, engem meg csak annyira, hogy hozzáférjek. És abban nincs semmi visszafogottság, amikor hozzá férek. Mélyen, keményen, hogy a háta nekicsapódik a falnak, miközben benne mozgok, de ez most egyikünket sem zavarja. Otthon nyilván sokkal finomabban nyúlnék hozzá, hogy ne legyenek ilyen zajok, de most kit érdekel, hogy ki hallja, ahogy hangosan nyög, zihál és élvez nekem. Hát engem nem, imádom hallani, amikor nem fogja vissza magát és gátlástalanul kiélvezi velem a gyönyört.

- Nem igazán szereted a meglepetéseket ugye? - kérdezi a vad szex után az ágyban heverve.

- Nem, kicsit sem szeretem őket - felelem őszintén a csípőjét simogatva, a tetoválást nézve a combján, amit átvetett az enyémen. - De ezt szerettem - nyugtatom meg.

- De csak miután megkaptad - neveti, de még mindig zihál a kicsikém.

- Nem tudom cáfolni - mosolygok lehunyt szemmel. - De jobb, mintha előtte élveztem volna és most meg nem.

- Na, ezt meg én nem tudom megcáfolni - cirógatja a mellkasomat és érzem, hogy az arcomat figyeli, látnom sem kell.

- Mi az bestiám? - kérdezem.

- Nem szoktad ünnepelni a szülinapod igaz? - kérdezi halkan.

- Már nagyon régóta nem - sóhajtok. - De jól esik, hogy ennyit szervezkedtél értem, még akkor is, ha majd megevett már a fene - morgok.

- Gondoltam - neveti. - Főleg, amiatt, hogy nem érhettél hozzám.

- Ne is emlékeztess rá. Milyen süket duma ez a migrén - dohogok.

- De bejött nem? - csókol a nyakamba.

- Ó, dehogyis, csak kíváncsi voltam, mire megy ki a játék - nézek rá vigyorogva.

- Olyan, vagy Devon! De komolyan! - ütögeti meg a mellkasomat az öklével.

Olyan vagyok. De milyen is? Ja, igen! Megvan. Szerelmes... 


Rauko2016. 05. 24. 02:23:58#34343
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~édesemnek


 Joy

- Azt hiszem, ezt gond nélkül tudom teljesíteni. És tudod, mit fogok most csinálni veled? – kérdezi egy fullasztó csók után.
- Mit? – kérdezek vissza, bár sejtem. Ha nem sejteném, a kontextus akkor is elég nagy segítség lenne.
- Leteperlek, és jó keményen megduglak. És addig nem hagyom abba, amíg nem könyörögsz kegyelemért – ígéri mosolyogva. Na, ezért éri meg nem is sejteni, hogy mit tervez. Már attól, hogy kimondja, végigremeg a testem.

Persze az ígéretét tényleg beváltja. Nem hagyja abba, így amikor erre rájövök, muszáj valahogy tudatni vele, hogy én hamarosan végeznék.
- Devon… Devon… Én már… nem bírom…
- Csak ki kell mondanod.
- De… Devon…
- Csak mondd ki! Rajta bestiám!
- Kérlek… könyörgöm… - adom be a derekam.

- Devon – szuszogom a mellkasára borulva, amikor végre tényleg végez. – Mikor lettél ilyen vad?
- Mindig is az voltam bestia, csak fokozatosan akartalak megismertetni ezzel az oldalammal.
- Tetszik, nagyon is – mosolygok rá őszintén, bár alig bírom nyitva tartani a szemem
- Tudom, éreztem és hallottam is.
- Még jó, hogy csak te – nevetek fel.
- Hát engem az sem zavarna, ha egész környék hallotta volna – közli.
- Eszedbe se jusson, Devon Turner!
- Micsoda kicsikém? – pillant rám, értetlenséget színlelve.
- Tudod te azt nagyon jól – morranom. Miután ezt tisztáztuk, pár perces csend áll be, amit ismét én török meg. - Szerinted, maradhatunk még így egy kicsit?
- Persze, mindenképpen, mondtam Marcellnek, hogy csörögjön rám, ha hazaindulnak.
- Mindenre gondolsz igaz?
- Igen, ez az egyik erősségem.

Alig egy óra múlva, egy zuhannyal később már a konyhában pakolunk, valami vacsora után kutatva. Nem tudom, hogy Marcell vesz-e a srácoknak valamit. Megállapodtunk abban, hogy rá fogom bízni az ilyesmit, ha nem vagyok ott. Nem tiltok meg semmit, egy hamburgertől nem dől össze a világ, és néha, ha a fiúknak rosszabb napjuk van, egyszerűbb megvenni nekik, mint harcolni azért, hogy ne vedd meg – de persze, megveszed később, csak túl vagy egy vagy két komoly vitán is.

 

* * *

A nap további része is pont annyira kellemes, mint a korábbi. Amikor a fiúk este hazaérnek, persze egyikük sem éhes, hiszen ettek, bár az megnyugtat, hogy egy rendes étteremben, nem egy hotdogos bódénál. Nem is csalódtam mondjuk, Marcell remek dadus, Willel kiegészülve meg veszedelmes duó, legalábbis Alexék beszámolói alapján mindenképp. Nem is hajlandóak elmenni fürdeni csak akkor, amikor már mindent elmeséltek és legalább háromszor megígértettük velük, hogy lesz még ilyen kalandos délután. Mondjuk én nem bánom, a kaland én-és-Devon-része kifejezetten kellemes volt, tetszett, sőt… ezért is villantok az első ígéretkor egy halvány, de szexisnek szánt mosolyt felé.
A srácokat végül sikerül elimádkozni a fürdőbe, de előtte persze el is köszönnek Marcelléktől. Most én vagyok velük a pancsi és az altatás alatt, Devon lent marad.

Amikor végzek a srácokkal, bekukkantok a szobánkba, de nincs ott, így visszamegyek a nappaliba, ahol szintén nincs, de innen már legalább látom, hogy a teraszon ül. Mosolyogva lépek ki, pláne amikor meglátom, hogy a mellette levő asztalon egy üveg bor van, de két pohár. Nem néz hátra, amikor kilépek, de felesleges is lenne, hiszen ki más lenne, ha nem én?
- Vörös, remélem, jó lesz – mondja és tölt is.
- Tökéletes – mosolygok rá és leülök a mellette levő székre. Az ég meglepően jól látható innen, pedig a városokban ez sosem jön össze, a fényszennyezés miatt minden túl világos. De most valahogy látni őket. – Csodálatos – mondom ki hangosan is.
- Tudok csodálatosabbat – jegyzi meg. Felé fordulok és elmosolyodom, majd a poharat átveszem a bal kezembe és a jobbal megfogom az ő balját.
- Én is – viszonzom lágyan az udvarlást, de tudom, hogy nem várja el.
Nem is nagyon szólunk többet, csendben iszogatjuk a bort és simogatjuk egymás kezét, de most valahogy semmi erotikát nem érzek a dologban. Csak boldogságot és szerelmet. És ez így bővel elég.

* * *

Másnap Marcell egyedül érkezik vigyázni a fiúkra, és Devon sem megy el olyan korán. Reggel azt mondta, hogy most Travis jön majd érte, aki kilenc körül meg is érkezik, szinte egyszerre Marcellel.
Köszöntöm őket és kávét kínálok, de csak Travis fogadja el, Marcell a srácokhoz megy rögtön.
- És, mit tervezel Devon születésnapjára? – kérdezi, mit sem sejtve arról, hogy mekkora bombát dob le. Prüszkölve köpöm ki a kávét, ahogy félrenyelek. – Áh, értem – vigyorogja.
- Mikor lesz? Ugye még van pár nap? – kérdezem, a kávét törölgetve a pultról.
- Holnap után. De akkor jó is így, úgyis le akartam veled egyeztetni, hogy mikor akarsz privát programozni, és mikorra tervezzem a bulit – mondja.
- Buli? – nézek rá meglepve.
- Ahham, buli. Arra gondoltam, hogy kibérelnék egy kisebb éttermet és meghívnám a barátait. Körülbelül azokra számíthatsz, akik itt is voltak és mivel elég sok a gyerek, nem lenne éjszakai parti, legalábbis nem feltétlenül – mesél, majd kortyol egyet.
- Ez jó ötlet – mondom hümmögve. – Biztos másnak is van bébiszittere, akkor ők elvihetnék a srácokat és mi maradhatnánk tovább - jegyzem meg.
- Igen, erre gondoltam én is. De meglepetés lenne – mosolyog rám.
- Oké, lakat a számon – kacsintok rá és előrehajolok a pulton, hiszen ő a túloldalán ül. – Akkor a szülinap maga péntek, ha jól értem, a buli meg lehetne szombaton. Elvitetem magunkat vacsorázni arra a helyre. Vagy azt mondom neki, hogy ott foglaltam asztalt – vigyorgok rá.
- Öröm veled szövetkezni – nevet fel hangosan. – Gondolom akkor ma sos vásárlás – vigyorogja.
- Az – sóhajtom. – Istenem, de jó, hogy szóltál - kapom el a kezét. – Köszönöm! – hálálkodom neki. – Még nem került szóba, hogy kinek mikor van.
- Neked mikor van? – kérdezi, és egy kis szorítás után el is engedi a kezem.
- Két hónap múlva, pont hónap végén. A skacoknak meg karácsony előtt egy nappal.
- Uh – nyög fel együtt érzőn.
- Igen, ők sem elégedettek – mosolyodom el most én.
- Na, miről folyik a pletyka? – kérdezi Devon.
- Csak tanácsot kértem, hogy mit főzzek este – füllentem.
- És, mit javasoltál? – fordul Devon Travis felé.
- Spagettit. Nem nehéz és mindenki szereti – mondja, én meg egyrészt örülök, mert nem lenne kedvem valami bonyolultat csinálni, és kapóra is jön.
- De nincs itthon darált hús – pillant most rám életem szerelme.
- Majd összeszedem a csipet-csapatot és elugrunk valamelyik bevásárlóközpontba. – Közelebb lépek hozzá, és egy könnyed csók után az útjukra is engedem őket. Ahogy elmennek, én már startolok is fel srácok szobájába, ahol a szőnyegen találom őket.
- Na, kinek van kedve vásárolni menni? – kérdezem, mire nagy hurrá a válasz. – Nem gond, ugye? – kérdezem Marcellt.
- Ugyan, dehogy, nekem is venni kellene otthonra pár cuccot, akkor, ha nem gond, letudom én is.
- Oké, akkor öltözés, addig én összeírom, hogy mi kell. Marcell, a fiúk fel tudnak egyedül öltözni, segíts nekem, kérlek – mosolygom, mire bólint és követ. A konyhában a pultnak dőlök, és rá pillantok.
- Mi a baj?
- Te régebb óta ismered Devont, mit vegyek neki a szülinapjára? – kérdezem.
 - Hm, fogós kérdés. Ha azt kérdeznéd, hogy mit szeret a legjobban, azok ti vagytok így szerintem nem is vágyik másra. Nem irigyellek, nem lesz könnyű úgy ajándékot venni, hogy az ne legyen közhely. Esetleg valami hálószobai játék?
- Hm, azt hiszem, ez remek ötlet. – És tényleg, kapcsol is az agyam ezerrel. – Délután el kell ugranom valahova, de lenne majd még egy kérésem. – Várakozó pillantására ki is fejtem. – Holnap után, pénteken nem tudnál itt aludni a srácokkal? Hozhatod Willt is – mondom mosolyogva, mire ő beleegyezik. Szuper.

Amíg ők beszállnak és bekötik magukat én gyorsan kérek egy időpontot a délutáni terveimhez, és mivel hajlandó vagyok ráfizetni, így meg is kapom.


* * *


A bolti túra sikeresen zárul, megveszünk mindent, és épp haladunk kifelé, amikor hallom, hogy lemaradt a csapat, ugyanis én tolom a kocsit, Marcell meg kézen fogva vezeti csöppségeimet.
- Azta! – bök Chris egy fekete autó felé. – Milyen szép autó – nézi csodálkozva.
- Majd ha nagy leszel, neked is lesz ilyened - szereli le Marcell, de én is odapillantok. Fekete BMW, sötétített ablakokkal. Hm, már nekem is eszembe jutott, hogy be kellene sötétítettni valamelyik autó üvegeit. Majd megbeszélem Devonnal a szülinapi mizéria után.

Otthon aztán rájuk hagyok mindent, és haladok is tovább, hiszen a szalonban már várnak.

*  *  *

Hazaérve, órákkal később, még örömmel konstatálom, hogy Devon sehol. A fiúk persze rám is repülnek rögtön, és csicseregnek mindenfélét.
- Az a szép autó! Tudod papa, ami az áruháznál is volt! Itt volt, képzeld el. Nem sokkal azután jött, hogy te elmentél – meséli Chris.
- Biztosan valahol erre lakik. Vagy látogatóban volt – mosolygok rá.


* * * Péntek * * *


Travis segítségét kértem, nem tudnám jó indok nélkül elrángatni életem párját egy privát hotelba. Az egyik vendégem üzemelteti és maximális diszkréciót kapunk, egy külön kis apartmant, egészen pontosan, hogy senki ne zavarjon és hallhon semmit. Hatkor kapok Travistól egy smst, hogy elindultak, fél óra és ott is lesznek, amit írtam neki.
Ahogy ígéri, ez meg is történik. Azt nem tudom, hogy érte el, hogy egyedül jöjjön fel, de jön. Direkt leegyeztettem a portással, hogy jönni fog, hagyja csak, Travisnek meg megírtam, hogy pontosan hova küldje.
- Na, itt vagyok, mi a …. – kezdene bele, de nem mondja végig. Én az ágyon hasalok, csak egy kendővel vagyok letakarva, amit tőle kaptam. – Joy…? Mi folyik itt? – kérdezi és közelebb lép.
- Boldog születésnapot, szerelmem – mosolyok rá és felállok, majd az egyik lábam a mellette levő asztalra teszem. – A születésnapi meglepim – mondom, és felemelem a kendőt, hogy lássa a tetoválást. Még friss, hiszen alig két napos, de már egész jól tudok vele mozogni, és így meg is érte azt játszani, hogy fáj a fejem és koplaltatni ma estig. Nyehehe. Hogy mit ábrázol? Egy csipkés harisnyatartó a combomon, feketével varrva.


 

Will

 

Olyan csókot kapok, hogy elkocsonyásodnak a végtagjaim és minden érzékem elvesztem, csak akkor kapcsol fel a vörös lámpa, amikor megérzem a tenyerét a farkamnál.
- Még korai? – kérdezi.
- Igen… nem… nem tudom… - Tényleg passz. Akarom. Nem merem. De akarom… de nem merem…
- Semmi baj – nyugtat meg kedvesen. A következő csók is kifejezetten kellemes, játékosabb, lágyabb.
- Kattogsz még? – kérdezi.
- Tessék? – Mi?
- Azt mondtad, azon kattogsz, amikor csókollak meg végre.
- Ja, hogy az…
- Ezek szerint már nem.
- Lehet, hogy fel kell frissíteni a memóriámat…
- Igen, az nem árthat – helyesel és kapok még egy csókot. Ez is j, bár kicsit vadabb, de még a tetszik-határon belül van.
- Mit is mondtál? Kell menned a szalonba? – kérdezi.
- Nem hiszem. Joy elvileg ma adja le a szalon kulcsait a kivitelezőnek. De elkísérlek Joyhoz és majd megmondja, mi legyen. Ha nem kellek, maradok veled szitterkedni. Mit szólsz?
- Jól hangzik. Kajálunk, aztán mehetünk.
- Akkor tényleg eszel belőle? – kérdezem csillogó szemekkel.
- Persze.
És így is lett. Evett, aztán elmentünk Joyhoz és maradtam vele felvigyázni, de nem maradtunk otthon. Egy baj van a kiruccanásokkal: nem tudom megcsókolni. Ami viszont hiányzik, de a srácok valamit kárpótolnak a dologból, hiszen remekül elvagyunk.
Christ szórakoztatom, felkapom és pörgetem, amíg ránk nem szól Marcell.
- Hallottad pajti! A kapitány szólt – nevetem.
- De Marcell – reagál rögtön Chris. – Olyan jó volt!
- Igen, de ha hánynál az nem lenne jó, igaz?
- De nem is fáj – mondja Chris.
- Még nem, de ha így folytatnátok, akkor baj lenne. Majd máskor is játszunk ilyet oké? Amikor nem leszel tele vattacukorral és üdítővel.
- Megígéred?
- Igen. Megígérem, Chris.
- Akkor rendben van. Mielőtt moziba megyünk, még felülhetünk a körhintára? – kérdezi Chris.
- Rendben, még egy utolsó kört mehettek – adja be a derekát Marcell, ami megmosolyogtat.
- Nagyon jól bánsz velük – mondom. – Imádnak téged, pedig még csak párszor találkoztál velük.
- Szeretem a gyerekeket.
- Akarsz te is? – sarkalatos kérdés. – Mármint gyereket.
- Igazából nem. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de egyedül nagyon bajosan tudnék gondoskodni egy gyerekről. És azt nem tudom elképzelni, hogy egy nővel éljek együtt csak azért, hogy gyerekem legyen.
- Hű, nagyon komolyan foglalkoztál ezzel a dologgal, ahogy látom – nézek rá meglepve.
- Az ember álmodik dolgokról, de a valóság nagyon más.
- Marcell – simítok végig a karján. – Minden oké? – Furcsán elszomorodott.
- Persze, semmi baj – szorít a kezemre és mosolyog. – Nem vagyok szomorú, csak túlságosan realista.
- Ilyet sem hallottam még – nevetek fel megkönnyebbülve.
- Optimista típus vagyok – nevet velem ő is.
- Én pedig megtanulok, majd tőled az lenni – ígérem.

Az rá fog férni, mert kissé szkeptikus és nem túl magabiztos, de még ez is jól áll neki. Szeretném látni, milyen, amikor elengedi magát, amikor igazán felszabadul, amikor nem gondolkodik azon, miért épp egy fiú tetszik neki, amikor képes lesz természetesnek venni, hogy megérintjük egymást, hogy együtt fekszünk az ágyban. A kérdés csak az, Will eléggé akarja-e…

 

Miután hazavittük a srácokat, Marcell javaslatára felmegyek hozzá egy teára, kólára, valamire.
- Tudod mit? – mosolygok rá a konyhában. – Kakaót kérek.
- Kakaót? – kérdezi felvont szemöldökkel.
- Bizony, kakaót – nevetek fel.
Egy pillanatig néz rám, majd leteszi a poharakat a pultra és elém lép. Nem ér hozzám, két oldalt támaszkodik, és úgy néz rám, hogy hah… nah, így nő nem tud nézni.
- Ne kérjek? – kérdezem, szint suttogva.
- De, hogyne – feleli. Már nem is tudom, miről beszéltünk, az ajkait nézem és csak egy dolog jár a fejemben, de nem történik semmi.
- Basszus, Marcell – nyögök fel.
- Mi a baj? – kérdezi egy szexis kis mosollyal.
- Ha megcsókolsz, legalább lesz okom felizgulni, de így csak attól fog megtörténni, hogy nézel – simítok a mellkasára.
- Akkor… kéred a csókot? – nevet fel halkan.
- Milyen hülye kérdés ez? – kérdezek vissza, mire már hajol is közelebb.

Vele csókolózni valahogy… nem is tudom, valami olyan élmény, amit nem is tudok mással magyarázni, mint azzal, hogy megőrültem. Ha lehetséges lenne, mindig ezt akarnám csinálni, de valahol mélyen tudom, hogy előbb vagy utóbb tovább kellene lépnünk, és bármennyire akarnám, még a gondolatra is befeszülök. El is hajol. Nem tudom, hogy érzi ezt meg ilyen hamar, de sikerül neki.
- Megint kattogsz – mondja.
- Ja. – Kibújok a karja alatt és elindulok a kakaóm elkészítése felé.
- Szabad tudnom, hogy min?
- Ha elmondom, akkor el foglak rémiszteni – mosolygok rá.
- Tégy próbára – áll meg mellettem, de hagyja, hogy magamnak csináljak kakaót.
- Istentelenül élvezem veled a csókokat. De… előbb vagy utóbb kell majd mást is csi… - Az ujját az ajkaim elé vezeti és nem engedi befejezni.
- Semmit sem kell csinálni. Mindent csak akkor fogunk, ha kész vagy rá de egyelőre a gondolattól is befeszültél. Talán csak annyit kellene ennünk, hogy holnap nem találkozunk. Emésztgesd te is, emésztgetem én is és… - Egy pillanat alatt tör rám a pánik.
- Te most szakítasz velem? – kérdezem döbbenten. – De én nem akarom.
- Senki sem beszélt ilyesmiről. Találkozunk még, és ha azt akarod, még csókolózunk is, de idd meg a kakaódat és hívok neked egy taxit. Aztán majd hívlak, oké? Addig elmélkedj. Rajtad, rajtam, rajtunk.
És nem is kapok több csókot. Egy halvány puszit a homlokomra és mehetek is.


*  *  *

 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem magam tegnap este elárulva és megaláza, de nem tudom… így, hogy aludtam rá egyet és már majdnem megint le kellene feküdni, nem is tudom. Hiányzik. Épp ezért, amolyan búfelejtőnek el is döntöm, hogy filmet fogok nézni, és pizzát fogok enni. Juppi, szuper terv. Online rendelem, rendelek hozzá kólát is, ha már csinálom, csináljam jól.

Fél óra és csengetnek.
- Azonnal! – kiabálom ki és felnyalábolom az asztalról az előre kikészített összeget, majd feltépem az ajtót, és le is fagyok. – Te?
- Én.
- Mellékállás? – kérdezem rettenetesen sután. Marcell csak felvonja a szemöldökét és besétál mellettem, majd az asztalra teszi a pizzát és a kólát.
- Az ajtó előtt futottam össze a futárral.
- Akkor kifizetem - mondom, és már a markába is teszem a pénzt, de ahogy közelebb érek hozzá, már az illatára is megremeg a testemnek egy bizonyos pontja. – És, minek köszönhetem? Joy üzent értem? Megint nem jó a mobilom? – kérdezem felnevetve, de rettenetesen feszülten. Akarom, de nem fogom… végül is ő dobott ki tegnap! Jó, nem dobott ki. De akkor is!


Sasha2016. 01. 22. 20:08:38#33905
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Barikámnak


 * Marcell*

 

 

Látom, mennyire elbizonytalanodik, rá van írva az arcára minden. Nem vetem a szemére, nyilván nem aludt még olyan pasival, akihez vonzódik is, nem csak cimborák. Eszemben sincs erőltetni a dolgot.

- De én tényleg nem akarok még… - kezdi, de a mutatóujjammal elhallgattatom.

- Semmi sem fog történni, csak magamhoz ölellek és alszunk reggelik – tájékoztatom.

Tényleg eszembe sem jutott, hogy többet akarjak az összebújásnál. Erősen kétlem, hogy készen állna bármiféle szexuális tevékenységre velem, vagy bármilyen hímneművel. De ez nem is baj, kiábrándító lenne, ha már a második találkánkon az ágyamba akarna bújni. Pont úgy jó, ahogy haladunk. Ő is így gondolhatja, mert a végén elmosolyodik.

- Oké, reggel úgysem kell bemennem – feleli közelebb hajolva.

Szeretne megcsókolni, tudom, érzem, meg azt is, hogy megdermed a mozdulatban. Elbizonytalanodom, bár az okot csupán megtippelni tudom. Nem csinálok gondot belőle, kell még idő, amíg felszabadul, és nem görcsöl be minden alkalommal, amikor arra vágyik, hogy megérintsen, vagy megcsókoljon. Én nem aggódom már az ilyesmin, tudom ki és mi vagyok, nincs gondom az önértékelésemmel, a legkisebb sem. Halkan kuncogok, majd áthidalom a köztünk lévő távolságot és megcsókolom. Ezúttal csak finoman csinálom, óvatosan kóstolgatom az ajkait. Szeretek csókolózni vele.

- Wáó – támasztja a homlokát az enyémhez, de értem én, mire gondol.

- Ez ám a bók – incselkedem vele, ő meg elneveti magát.

- Rég éreztem ilyen jól magam – jelenti be. – Általában nem vagyok ennyire…

- Felszabadult? – kíváncsiskodom.

- Igen, igen, ez a jó szó! Te is jól érzed magad velem?

Kihallom a bizonytalanságot a hangjából, hogy szüksége van a megerősítésre.

- Nos, néha meglehetősen furcsa vagy, de alapvetően igen, nagyon kellemes veled.

Ez az igazság, még csak szépítenem sem kellett rajta. Tudja ő is, mert megsimogatja az arcomat. Az együtt alvás számomra is egészen új dolog, de igazából élvezem, hogy kifli alakban alszom, egy forró testhez simulva. Reggelre persze udvariasan a másik oldalamra fordulok, mivel nem tudom, miként reagálna, ha arra kellene ébrednie, hogy egy kemény farok feszül a formás kis seggének. Pedig vágytam így ébredni, de majd legközelebb. Halványan érzékelem, amikor reggel felkel mellőlem, de még nem mozdulok. Nevezzük próbának, ha lelép, tudom, ennyi volt és nem vesz komolyan. Kicsit aggódom, de aztán megnyugszom, amikor megérzem a sülő tojások illatát. Tehát maradt. Igazán megkönnyebbülök. Bevallom, bántott volna, ha lelép szó nélkül. Így még heverészem kicsit, aztán kimászom az ágyból. A szememet dörzsölgetve slattyogok ki a konyhába.

- Ép fel akartalak ébreszteni – jelenti be. – Jó reggelt – köszönt mosolyogva.

- Isteni illata van – mosolygok én is körülnézve. Tényleg kitett magáért, van rántotta, paradicsom és paprika, meg kávé. – Neked i jó reggelt, bár azt hittem, teljesen tudatlan vagy a konyhában.

- Nos, nem tudom, mit mondjak. Ez a meglepim. De nyugi, ez az egyetlen – neveti, de azért látom ám, hogy kihúzza magát a kis hím.

Tetszik, olyan kis cukker, megérdemel egy kis szeretgetést. Odasétálok a háta mögé, hogy megöleljem, de megérzi, és felém fordul.

- Szerinted lehet valaki ilyen rövid idő alatt függője valaminek? – néz a szememben.

- Mármint? – ölelem át a derekát.

- Folyamatosan csak azon kattogok, hogy mikor csókolsz már meg végre – hajol felém.

Szóval csókra vágyik, rajtam igazán nem múlik a dolog. Egészen magamhoz húzom és mohón megcsókolom. Szenvedélyesen falom az ajkát, fél kézzel simogatom az egyik combját, időnként becirógatok a sort szegélye alá. Tetszik, ahogy vibrálnak a kezem alatt az izmai. Mivel nem tiltakozik, felbátorodom és óvatosan az ágyékára simítom a kezem. Megfeszül, majd belenyög a számba, amikor finoman megcirógatom.

- Még korai? – kérdezem halkan.

- Igen… nem… nem tudom… - feleli zihálva.

- Semmi baj – nyugtatom elhúzva a kezem.

Újra csak a derekát ölelem szorosan és megint belefeledkezem a csókba. Játszom a hajával, a nyelvem a nyelvével, a csípőmet az övéhez nyomom, ahogy konyhapultnak döntöm.

- Kattogsz még? – susogom az ajkai közé.

- Tessék? – néz rám elkerekedő szemekkel.

- Azt mondtad, azon kattogsz, amikor csókollak meg végre – emlékeztetem.

- Ja, hogy az… - mondja, de nem felel, csak vigyorog.

- Ezek szerint már nem – simogatom meg az arcát.

- Lehet, hogy fel kell frissíteni a memóriámat – közli kacéran.

- Igen, az nem árthat – bólogatok kifejezve mélységes egyetértésemet.

Ez a csók szenvedélyes, kicsit vad és nagyon élvezetes. Egyre jobban tetszik nekem a pasi, komolyan. Annak dacára is így van, hogy Will meglehetősen bizonytalan és félénk a közelemben. Ezen lehet segíteni, meg is teszem, ha nem hátrál meg előlem meg a kapcsolatunk elől. De még korai lenne nagy terveket szövögetni kettőnkről, nagyon korai. Ugyanis tetszik, vagy sem, a kapcsolatunk nagyban függ Devontól, valamint attól, miként alakul a dolga Joy-jal. Persze ezt Will még csak nem is sejti, nekem pedig nagyon kell figyelnem, nehogy elszóljam magam. Mintha nem lenne elég Joy előtt tartani magam, most már Will miatt is aggódhatok. Ebből a gondolat kavalkádból Will semmit sem vesz észre, leköt, hogy csókolózunk. Rossz szokásom, hogy közben is képes agyalni, Will mellett le kell szoknom erről, nehogy úgy értelmezze, nem érdekel engem.

- Mit is mondtál? Kell menned a szalonba? – kérdezem a hátát cirógatva.

- Nem hiszem. Joy elvileg ma adja le a szalon kulcsait a kivitelezőnek. De elkísérlek Joyhoz és majd megmondja, mi legyen. Ha nem kellek, maradok veled szitterkedni. Mit szólsz? – néz rám.  

- Jól hangzik – bólogatok. – Kajálunk, aztán mehetünk.

- Akkor tényleg eszel belőle?

- Persze – ülök le mosolyogva és nekilátok.

Finom ahhoz képest, hogy nem tud főzni, sütni, vagy ilyesmi. Mosogatás közben kap érte egy rakás csókot, hogy jól érezze magát. Szeretném, ha magabiztos lenne, mert az sokat segítene a haladásban. És ha van valami, amiben nagyon jó vagyok, akkor abban, hogy éreztessem egy hím férfiasságát. Will-lel sem lesz ebben hiba. De ezt most önszántamból és örömmel teszem.

 

* Devon *

 

 

Egész éjjel fent voltam, egy csomó mindent elintéztem, tranzakciók, megállapodások, amit olyankor kell, ha támadásra számít az ember. Én pedig nem olyan főnök vagyok, aki tétlenül várja, hogy történjen valami. Nem, én cápa vagyok, aki felzabálja a többi cápát, ha azok az útjába állnak. Kicsit fáradt vagyok már, de attól azonnal jobb kedvem lesz, amikor meglátom Joyt. Megvárom, amíg a hátam mögé lép és a nyakamba fúrja az arcát. Halkan kuncogok és felsimítok a karjára.

- Jó reggelt, bestiám – mosolygok.

- Neked is jó reggelt – csókol a tarkómra. – Hiányoztál az ágyból.

- Azt hittem, a párnám elég – kuncogok.

- Rosszul hitted – ásít. – Főzök kávét, gyere le a konyhába, ha van időd – mondja, aztán elenged.

Elindul kifelé, de elkapom a karját és visszarántom magamhoz. Egyenesen az ölembe huppan, és már csókolom is. Egyszerre vagyok gyengéd, finom és mohón birtokló. Óvnám és birtokolnám is egyszerre, ezért ilyen a csókom is.

- Azta – pihegi, amikor elválik az ajkamtól. – Miért kaptam? – mosolyog rám és a nyakam simogatja.

- Mert megérdemled – felelem.

- És megérdemlek még egyet? – incselkedik.

- Még ezret is, de most irány, főzz kávét – engedem el.

Még telefonálok egyet, mielőtt utána megyek, viszont elég sokáig beszélhettem, mert a kicsikém már a kávéját iszogatja.

- Program? – kérdezem vele szemben ülve.

- Egyre mennem kell a szalonba kulcsot adni a kivitelezőnek, Marcell jön majd át a fiúkhoz, utána szabad vagyok. Szerintem max kettőre kész is leszünk a szalon átbeszélésével.

- Ha végeztél, hívj majd fel. Mondom, hol találkozunk.

- Megyünk valahová? – csillan fel a szeme.

- Majd meglátod – mosolygok. – Én viszont lassan megyek készülni és indulok, ha kettőre mindennel végezni akarok, bele kell húznom.

Tényleg iparkodnom kell, mert attól, hogy lett normális családi életem, sajnos nem lett kevesebb a munkám, sőt! Ki kell találnom, hogyan osszam meg a munkámat, hogy legyen időm Joyra meg a fiúkra. Természetesen kikérem Travis véleményét is a dologról, mielőtt döntök, mert bízom az értékítéletében.

Amikor kikanyarodom az utcából, még látom Marcellt és Willt befordulni az utcába. Örülök nekik, komolyan, de annak kevésbé, hogy együtt járnak hozzánk. Bízom Marcellben, de elkerülném, hogy sokat legyen együtt egyszerre Joy-jal és Will-lel, mert akkor két fronton kell résen lennie. És bevallom, azt sem pártolom, hogy aközben mélyítsék el a kapcsolatukat, miközben Alexre és Chrisre vigyáznak, úgyhogy ezekből nem óhajtok nagy rendszert csinálni. Persze arról fogalmam sincs, hogyan adom be ez az én bestiámnak, de valahogy megteszem azért. Mert az van, hogy a mi házunkban csak én enyeleghetek a Joy-jal, más nem. És semmiképpen sem fordulhat elő a fiúk előtt ilyesmi. Jó lehet, hogy kicsit komolyan veszem ezt a dolgot, de imádom a fiúkat és szeretem Joyt. Bármi áron megvédem őket, bármi áron. Senki és semmi nem akadályozhat ebben, mert nem hagyom.

Az egyik klubom irodájába megyek, ott találkozom Travis-szel.  

- Nem vagy valami vidám – néz rám Travis.

- Fáradt vagyok, pedig legalább fél tucat kávét ittam már – ülök le.

- Aludtál egyáltalán valamit? – faggat.

- Nem – söpröm hátra a hajamat. – Nem volt rá időm.

- Akarom tudni, mit műveltél? – sóhajt.

- Dehogy – nevetek halkan.

- De azért elmondod, igaz? – ül le ő is.

- Majd, ha eljön az ideje – felelem. – Sabin utána járt már Warrennek?

- Igen – biccent. – Warren Jeremiah behajtója volt, eszelős csinálta a dolgát.

- Ebben biztos voltam. Még valami? – érdeklődöm.

- Többször szót emelt amellett, hogy Jeremiah szövetkezzen veled – meséli.

- Nahát! – dőlök hátra. – Ez meglepő.

- Valóban – ért egyet. – Megtartjuk?

- Még nem tudom. Túl szép, hogy igaz legyen. Warren olyan, mint egy hős lovag a semmiből. Márpedig én nem hiszek a lovagokban Travis, mert nem léteznek – közlöm.

- Te talán nem vagy az? – mosolyog rám. – Joy-jal meg a fiúkkal.

- Te tudod a legjobban, hogy minden vagyok, csak hős lovag nem – rázom a fejem.

- Lovag és lovag közt is óriási különbség van, Devon. Joynak te vagy a lovagja, megmentetted, így találkoztatok. Ha megkérdeznéd, ő is ezt mondaná, ahogy a fiúk is.

- Mert elfogultak – mosolyodom el.

- Csak szeretnek – vonja meg a vállát. – Ahogy te is őket.

- Igen, így van. És elpusztítok mindent, ami őket fenyegeti, mindent.

- Elhiszem. Még úgy is frászt kapok tőled, ha csak a szemed nézem.

- Ők a családom, Travis – mondom komoran. – A családom.

- Megértettem, hidd el. Akkor is értettem volna, ha nem mondod el – emeli a kezét.

- Aki nem érti, azzal majd megértetem – közlöm.

Halálosan komolyan gondolom ezt. Egyszer már elveszítettem egy családot, még egyszer nem hagyom. Joynak és a fiúknak nem eshet semmi baja, megvédem őket. Ez ilyen egyszerű. Megcsinálok egy rakás dolgot, egy csomó feladattal látom el Travist meg a többieket, így teljes nyugalomban megyek haza fél egyre. A fiúk azonnal a nyakamba vetik magukat.

- Sziasztok, ördögfiókák – ölelem őket magamhoz. – Jók voltatok?

- Persze, mindig jók vagyunk – csicsergik vigyorogva. – Lefárasztottuk Marcellt és Willt – mondják büszkén.

- Helyes, nagyon jól tettétek – dicsérem meg őket nevetve. – És szeretném, ha tovább fárasztanátok őket, oké?

- Persze, mit tegyünk? – néznek rám pajkosan.

- Vigyétek el őket vidámparkba, kajálni, aztán moziba – súgom.

- Meglesz Devon – kacsintják.

Aztán már szaladnak is rendezni a két dadust, ahogy kértem. Így hamarosan azon kapom magam, hogy egyedül vagyok a házban, szóval készülhetek a bestiám fogadására. Mindennek tökéletesnek kell lennie, mire hazajön. Kettőre elkészülök, csak meg kell várnom, amíg hazaér. A telefonom kettő után kicsivel csörög.

- Szia, végeztem – hallom a kicsikém édes hangját.

- Haza gyere – közlöm.

- Ne már, azt hittem, kettesben töltjük a délutánt – durcázik.

- Csak gyere – nevetek és kinyomom a telefont.

Remélem, akkor már nem lesz ilyen csalódott a hangja, amikor meglátja a meglepetést, amivel várom. Jó húsz perccel később már hallom a leparkoló kocsi hangját, majd a bejárati ajtó csukódását. Lekiabálok, hogy fent vagyok, így adva meg az irányt. Csak mosolygok, amikor belép a szobába és kb. eltátja a száját. Van is miért, hiszen gyertyák világítják meg a szobát, kellemes illat leng be mindent, és főnyereményként meztelenfül fekszem az ágyon és magamat simogatom hangulatfokozásként.

- Uramisten – nyel egyet.

- Gyere ide – hívom ő pedig sietve az ágyhoz lépdel megszabadulva a ruháitól, kivéve az egyik parányi alsót, amit tőlem kapott.

- Hol vannak…? – kezdi.

- Vidámpark, mozi, étterem. Will és Marcell simán elbírnak velük.

- Isten vagy – mászik fel hozzám mosolyogva, én meg csak egyetérteni tudok vele.

- Mutasd, mennyire! - markolok finoman a hajába és célirányosan az ágyékom felé tolom a fejét.

 Már azt imádom, ahogy végignyalja az ajkát, de a legjobb, amikor mélyen a szájába veszi a farkam. Pazar érzés, ahogy a borzas fekete tincsei a combomat cirógatják, miközben a feje egyenletesen mozog újabb és újabb sóhajokat kicsalva belőlem. A végtelenségig tudnék így élvezkedni, de mélyen a testében lenni, még annál is sokkal jobb érzés, mint amit most csinál a szájával, hát meghúzom kicsit a haját, hogy jelezzem, másra vágyom.

- Tudod, várhatnál így gyakrabban is – csúszik fel hozzám egy csókért.

- Azt hiszem, ezt gond nélkül tudom teljesíteni – tapadok az ajkára egy kicsit sem visszafogott csókkal. – És tudod, mit fogok most csinálni veled? – kérdezem a pihegő bestiámat.

- Mit? – néz rám csillogó szemekkel.

- Leteperlek, és jó keményen megduglak – felelem. – És addig nem hagyom abba, amíg nem könyörögsz kegyelemért – mosolygok.

Nem hagyok időt neki a reagálásra, már fordítom is magam alá és gyorsan a befészkelődöm a combjai közé. Kicsit fájni fog, hogy így hatolok belé, de szerintem ez belefér, mert utána úgy is nagyon jó lesz neki, arról gondoskodom. Tényleg megfeszül a teste, ahogy hirtelen belécsúszom, de gyorsan lelazul, miután mozogni kezdek. Nem fogom vissza magam, a lökéseim kemények és gyorsak, azt akarom, hogy pontosan tudja, mindene az enyém, és el is veszem, amit a magaménak tartok. Szorosan tartom a csuklóit, marom az ajkát, ahogy csókolózunk, vagy éppen a nyakát harapdálom. Mások durvának tarthatják, amit teszek, de Joy kéjes kis nyögései biztosítanak róla, hogy az én bestiám maradéktalanul élvezi, hogy mindenestől az enyém.

Bevallom, imádom látni a döbbent arcát, amikor rájön, hogy tényleg nem hagyom abba, amíg nem kéri, hogy kegyelmezzek meg neki. A csípőm megállás nélkül mozog és igen, fizikailag eléggé igénybe veszi a testemet, de bánja a fene.

- Devon… - nyüsszenti. – Devon… Én már… nem bírom…

- Csak ki kell mondanod – mosolygok rá.

- De… Devon… - méltatlankodik, aztán hátraveti a fejét, úgy nyög fel egy mélyebb döfésem után.

- Csak mondd ki – súgom a fülébe. – Rajta bestiám!

- Kérlek… könyörgöm… - nyöszörgi zihálva.

Hát megkegyelmezek neki, bár az utolsó öt percben masszívan beledöngölöm az ágyba, mielőtt mindkettőnket magával ránt az orgazmus. Kimondhatatlanul imádom azt a lebegésszerű érzést, ami szeretkezés után ragad magával, amikor a kielégültségtől és a bestiám közelségétől a fellegekben érzem magam. Nyálasnak, romantikusnak hangozhat, de akkor is így van. Már nem tudnám elképzelni az életem Joy és a fiúk nélkül, kellenek, mint a levegő.

- Devon – szuszogja a mellkasomra Joy. – Mikor lettél ilyen vad?

- Mindig is az voltam bestia – ölelem magamhoz a csatakos testét -, csak fokozatosan akartalak megismertetni ezzel az oldalammal.

- Tetszik, nagyon is – mosolyog fáradtan.

- Tudom, éreztem és hallottam is – mondom önelégülten.

- Még jó, hogy csak te – neveti halkan.

- Hát engem az sem zavarna, ha egész környék hallotta volna – közlöm vigyorogva.

- Eszedbe se jusson, Devon Turner – néz rám dacosan.

- Micsoda kicsikém? – emelem meg a fejét.

- Tudod te azt nagyon jól – morogja.

Hát persze, hogy tudom, nem akarja, hogy nyilvánosan szeretkezzünk, mert akkor más is hallaná a szexis kis hangját, vagy meglátná a csodás kis seggét. Engem nem zavarna, ha más is tudja, hogy ez a csodálatosan lenyűgöző férfi az enyém, de azért igyekszem figyelni arra, hogy ne érezze kínosan magát, annál sokkal fontosabb számomra.

- Szerinted, maradhatunk még így egy kicsit? – simul hozzám.

- Persze, mindenképpen, mondtam Marcellnek, hogy csörögjön rám, ha hazaindulnak – nyugtatom meg.

- Mindenre gondolsz igaz? – cirógatja az oldalamat.

- Igen, ez az egyik erősségem – nyugtatom a kezem a feszes combján.

Csak kuncog egyet, tudja ő jól, mik az erősségeim, már megmutattam neki néhányszor, mint például ma is. Azt hiszem, időnként szervezek majd egy-egy ilyen délutánt, amikor csak kettesben leszünk a kis bestiámmal, mert ez a mostani nagyon jól sikerült. Persze nem tart örökké, mert fél órával később már a zuhany alatt állunk, aztán meg a konyhába megyünk, hogy összeüssünk valamit estére, hátha a fiúk is éhesek lesznek. Valahogy szeretem ezt, ahogy összhangban mozgunk a konyhában és együtt alkotunk valami finomságot. Tökéletes… Ijesztően az… És az árnyékok mindig ott vannak mindenütt.

* Marcell *

 

Nem gondoltam volna, hogy Will élvezni fogja a gyerekekkel a programot, de kellemesen kellett csalódnom, mivel nagyon is formában van. Szórakoztatja a fiúkat, megnevetteti őket, játszik velük, akárcsak én. Ha hajlamos volnék a romantikára, azt mondanám, úgy festünk, mint egy boldog család, még akkor is, ha ezt a családot csak hímneműek alkotják.

- Hé! – kapja el a karom Alex. – Én is akarok úgy forogni, mint Chris Will-lel.

- Ezen ne múljon – nevetek és elkapom a csuklóját, majd körbeforgok vele, aztán leteszem. – Nem szeretném, ha megfájdulna a hasad – simogatom meg a haját. – Will, elég lesz! – szólok rá. – Chrisnek fájni fog a pocija, ha így folytatjátok.

- Hallottad pajti! – teszi le Will Christ. – A kapitány szólt.

- De Marcell – néz rám duzzogva a kölyök. – Olyan jó volt!

- Igen, de ha hánynál az nem lenne jó, igaz? – kérdezem szelíden.

- De nem is fáj – akadékoskodik Chris.

- Még nem, de ha így folytatnátok, akkor baj lenne – megyek oda Alex kezét fogva. – Majd máskor is játszunk ilyet oké? Amikor nem leszel tele vattacukorral és üdítővel.

- Megígéred? – fogja meg a kezem.

- Igen – bólintok. – Megígérem, Chris.

- Akkor rendben van – mosolyodik el azonnal. – Mielőtt moziba megyünk, még felülhetünk a körhintára? – kérdez.

- Rendben, még egy utolsó kört mehettek – sóhajtok, aztán befizetem őket egy körhintára.

Nem távolodom el tőlük, szemmel tartom őket, mert tudom, mit tenne velem Devon, ha egy hajuk szála is meggörbülne. De tudomásom szerint semmiféle veszély nem fenyegeti őket, nincs más dolguk, csak az, hogy jól érezzék magukat. Ahogy elnézem a mosolyukat, meg a csillogó szemeiket, úgy vélem, maximálisan jól érzik magukat.

- Nagyon jól bánsz velük – mondja Will. – Imádnak téged, pedig még csak párszor találkoztál velük.

- Szeretem a gyerekeket – mosolygok.

- Akarsz te is? – kérdezi kíváncsian. – Mármint gyereket – teszi még hozzá.

- Igazából nem – vallom be. – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de egyedül nagyon bajosan tudnék gondoskodni egy gyerekről. És azt nem tudom elképzelni, hogy egy nővel éljek együtt csak azért, hogy gyerekem legyen.

- Hű, nagyon komolyan foglalkoztál ezzel a dologgal, ahogy látom – nézi az arcomat.

- Az ember álmodik dolgokról – vonok vállat -, de a valóság nagyon más.

- Marcell – érinti meg óvatosan a kezem. – Minden oké? – kérdezi aggódva.

- Persze, semmi baj – szorítom meg a kezét mosolyogva. – Nem vagyok szomorú, csak túlságosan realista.

- Ilyet sem hallottam még – neveti a fejét ingatva.

- Optimista típus vagyok – nevetek én is.

- Én pedig megtanulok, majd tőled az lenni – ígéri.

Az rá fog férni, mert kissé szkeptikus és nem túl magabiztos, de még ez is jól áll neki. Szeretném látni, milyen, amikor elengedi magát, amikor igazán felszabadul, amikor nem gondolkodik azon, miért épp egy fiú tetszik neki, amikor képes lesz természetesnek venni, hogy megérintjük egymást, hogy együtt fekszünk az ágyban. A kérdés csak az, Will eléggé akarja-e…


Rauko2015. 12. 18. 16:48:19#33728
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~édesemnek


 

*** Will ***

- Van kedved megnézni a lakásomat? – kérdezi hajnali fél egy után, amikor eljövünk a buliból. Ami kifejezetten jó volt, bár ez nem lep meg. Joy mindig jó bulit ad.
- Persze. Elvégre te már láttad az enyémet – mosolygok rá.
- Akkor ezt megbeszéltük – mosolyog vissza, mire zavarba jövök. Szép a mosolya…
Nem sokkal később oda is érünk. Nem a legelitebb rész a városban, de nem is az egyik nyomornegyed. Biztosan összespórolta, nem?
- Gyere be. Nézz körül nyugodtan – hív be kedvesen.
- Köszi – lépek be, majd a cipőmből ki, és szétnézek. Az első, ami feltűnik… – Elég színes a lakásod. És nagyon zen – forgatok meg a kezemben egy kis béka-díszt.
- Igen, szeretem a buddhizmust. Jógázni is járok – meséli.
- Akkor jó hajlékony vagy – felelem ösztönösen, mire leesik, hogy mit mondtam, és elpirulok. – Mármint nem úgy értettem… na…
- Semmi gond, Will. Tényleg hajlékony vagyok – nyom egy pohár bort a kezembe. – És igen, ennek megvannak az előnyei az ágyban is. Jól érzem magam – mondja, és kér, üljek mellé.
- Én is nagyon jól érzem magam – teszek eleget a kérésnek.
- Szeretem az ilyen közös estéket, jókat lehet beszélgetni.
- Nem beszéltél sokkal többet, mint tegnap…
- De nagyon figyeltem – nevet fel halkan.
A szitu ismerős. Borozgatva ülünk a kanapén, a pasi laza és menő, a csaj – be kell vallanom, most én -, zavartan babrálja a ruháját. Ilyenkor jön a csók, és mintha érezné, mire gondolok, az államnál fogva fordítja maga felé a fejem.
- Ne legyél ilyen ideges, nincs mitől tartanod, nem harapok – hajol közelebb.
- Nem vagyok ideges…
Nem várja meg a szabadkozásomat és a kifogásaimat, megcsókol. Nem puszi, rendes, igazi csók, de ilyet még sosem kaptam vagy adtam. Ez valahogy… huh. A bizsergéstől eleinte zavarba jövök, de aztán beleadok én is mindent, így szuszogva kapkodok levegő után, amikor elválunk egymástól.
- Itt alhatsz nálam – suttogja a számra. – Semmi szex, ne félj, csak együtt alszunk.
Egy pillanatra elgondolkodom.
- De én tényleg nem akarok még… - kezdeném, de a mutatóujját az ajkaim elé vezeti.
- Semmi nem fog történni, csak magamhoz ölellek és alszunk reggelig.
Elmosolyodom.
- Oké, reggel úgysem kell bemennem – felelem, és közelebb hajolok. Olyan természetesnek érzem most a csókot, de ahogy végigsuhan az agyamon, hogy mit csinálok, megállok a mozdulatban és meglepetten pislogok rá, de megint ő az, aki lazán tud viselkedni, halkan kuncog egyet, majd közelebb hajol és megint megcsókol. Lágyabban, mint az előbb, becézgetve az ajkaimat.
- Waó… - jegyzem meg, amikor elválunk, és a homlokomat az övének támasztom.
- Ez ám a bók – feleli vissza, de csak évődik, így felnevetek.
- Rég éreztem ilyen jól magam… - mondom. – Általában nem vagyok ennyire…
- Felszabadult? – kérdez rá.
- Igen, igen, ez a jó szó! e is jól érzed magad velem?
- Nos, néha meglehetősen furcsa vagy, de alapvetően igen, nagyon kellemes veled. – Megsimogatom az arcát.
Jó vele…

Reggel korábban kelek, mint ő. Említette este, hogy dél körül át kell mennie Joy-hoz a srácokra vigyázni, én meg tudom, hogy azért, mert a pasi, aki felújítja a szalont, kérte, hogy adja át Joy a kulcsokat és el is kezdené a melót. Nekem is be kellene szaladni, de majd maximum megyek Marcellel Joy-hoz és megkérdezem, hogy akarja-e , hogy menjek, és ha nem, maradok a fiúkkal. Jó buli lenne.
Kimászok az ágyból és kutyulok magamnak egy kakaót a konyhában, aztán eszembe jut, hogy milyen jó lenne, ha meglepném reggelivel. Rántottát tudok csinálni…!
Miközben mindent előkészítek, elgondolkodom. Semmit nem csinált az éjszaka. Lefekvés előtt adott egy pólót és egy rövidgatyát, majd lefeküdtünk. Még kaptam egy csókot, majd lefeküdtünk az ágyra. Én háttal fordultam neki, ő a hátamhoz húzódott és a derekamnál fogva magához ölelt. De reggel, amikor – tekintve, hogy mindketten egészséges, fiatal férfiak vagyunk – merevedése volt, már a másik oldalára volt fordulva.
Komolyan, én nem gondoltam, hogy ilyen nyúl vagyok. Mármint persze, nem mindenkinek jön be rögtön egy kapcsolat-dolog, akármi is az, ami most köztünk van, de a tény attól még tény. Csajokkal soha nem voltam ilyen nyuszi. Általában én voltam a laza, a csajok viselkedtek úgy, mint én most. Erre… úgy látszik, a pasikkal történő kapcsolatban én vagyok a „csajszi”. De ez nincs is annyira ellenemre, mint eleinte hittem.
Sokat elmélkedtem ezen, és szerintem képtelen lennék oda dugni a farkam… nem menne. De az teljesen más lenne… vagy nem is tudom. Más lenne?
Elmélkedésemből az olaj sercegése szakít ki, amint beleöntöm a tojást. Én nem szeretek bele semmi mást tenni. Csak tojás, hozzá zöldségek, semmi hagyma meg bacon.

Amikor hallom a talpait a padlón csattogni, már csak a kakaót kell kitöltenem bögrékbe. A tojás már a tányéron gőzölöd, mellette egy külön tányérra vágva paradicsom és paprika – amit a hűtőben találtam, és két-két sütőben, megvajazva újramelegített zsemle.
- Épp fel akartalak ébreszteni – mosolygok rá. – Jó reggelt.
- Isteni illata van – mosolyog vissza. – Neked is jó reggelt, bár azt hittem, teljesen tudatlan vagy a konyhában.
- Nos, nem tudom, mit mondjak – húzom ki magam büszkén. – Ez a meglepim. De nyugi, az egyetlen – nevetek fel, és épp tenném vissza a tejet a hűtőbe, mikor érzékelem, hogy mögöttem áll, így leteszem a dobozt a pultra és felé fordulok.
- Szerinted lehet valaki ilyen rövid idő alatt függője valaminek? – nézek a szemébe.
 - Mármint? – karolja át a derekam.
- Folyamatosan csak azon kattogok, hogy mikor csókolsz már meg végre – hajolok közelebb.

 

*** Joy ***

 

- Kiábrándító lenne, ha az lennék? – kérdezi.
- Dehogy lenne. Megértem.
- Köszönöm bestiám – simogatja meg a hátam, miközben én a derekát ölelem át.
- Anne nagyon jó fej – jegyzem meg, mire felkuncog. – Na, mi az?
- Semmi, csak Travis azt mondta, hogy Dante nőjét nagyon fogod bírni, és lám, igaza volt.
- Tényleg így van. Anne klassz csaj, jó a humora és okos is.
- Nem tudom cáfolni, Anne tényleg okos nő. Dante megfogta vele az isten lábát az biztos. De most alvás – túr bele a hajamba, majd megcsókol. - Minden más ráér reggelig.
Sokra már nem figyelek, mintha valami altató lett volna az ajkain, azonnal elnyom az álom, ahogy eltávolodik tőlem.
Hajnalban arra kelek, hogy valami csörög, de nem akarja, hogy felkeljek vele.
- Aludj csak, Joy.
Megsimogatja a hátam és kimegy a szobából, én meg nem gondolkodom, hogy ki lehet az, sanszosan úgyis valami üzleti dolog.
- El kell mennem kicsim, balhé van az egyik klubomban, de megígérem, hogy sietek haza – mondja, mikor letette a telefont, ezzel igazolva korábbi ötletemet.
- Tényleg siess – pislogok fel rám.

Mikor reggel felkelek azonnal feltűnik, hogy nem fekszik mellettem. Belenyugodva, hogy nem is jött haza még – végül is még csak reggel hét van -, elindulok a konyha felé egy kávét remélve a reggeltől, de a dolgozószobájában neszezést hallok, így benyitok. Alapból nem sűrűn jövök ide, ez az ő privát területe, de egy csókot adhatok neki, nem?
Mögé lépek és átkarolva őt, miközben a széken ül, a nyakába fúrom az arcom. Ő halkan felkuncog, majd a karomra simít.
- Jó reggelt, bestiám – mondja mosolygós hangon.
- Neked is jó reggelt – csókolok a tarkójára. – Hiányoztál az ágyból.
- Azt hittem, hogy a párnám elég – kuncogja.
- Rosszul hitted – ásítom. – Főzök kávét, gyere le a konyhába, ha van időd – mondom még, majd elengedem és elindulnék kifelé, de hallom, ahogy a gurulós szék fordul, majd a csuklómat elkapva visszaránt magához. Pont az ölébe érkezek, de nyikkanni sincs időm, azonnal az ajkaimra tapad és úgy csókol, ahogy csak ritkán. Óvón, szinte féltőn, de birtoklón és vadul. Azt hiszem, csak ő képes a világon arra, hogy egy csókban legyen végtelenül gyengéd és visszafoghatatlanul vad.
- Azta – szuszogom, mikor elenged. – Miért kaptam? – kérdezem mosolyogva, a nyakát simogatva.
- Mert megérdemled – feleli.
- És megérdemlek még egyet? – kérdezem incselkedve.
- Még ezret is, de most irány, főzz kávét – csókol lágyan az ajkaimra, majd elenged.

A konyhában még javában iszogatom, mikor utolér.
- Program? – kérdezi és leül velem szemben.
- Egyre mennem kell a szalonba kulcsot adni a kivitelezőnek, Marcell jön majd át a fiúkhoz, utána szabad vagyok. Szerintem max kettőre kész is leszünk a szalon átbeszélésével.
- Ha végeztél hívj majd fel. Mondom majd, hogy hol találkozunk.
- Megyünk valahova? – kérdezem felcsillanó szemekkel.
- Majd meglátod – mosolyog rám. – Én viszont lassan megyek készülni és indulok, ha kettőre mindennel végezni akarok, bele kell húznom.

És így is lett. Alig fél óra múlva már nem volt sehol, én meg nem sokkal utána már a fiúkat keltegettem, reggelit készítettem, megterítettem, ők ettek, majd elmosogattam, majd beültem hozzájuk a szobába videójátékozni.
Marcell délben érkezett, de nem egyedül. Bér nem nagyon lepett meg Will jelenléte és tegnap esti ruhája, de azt valahogy sejtem, hogy semmi olyan nem történt. Már csak azért sem, mert Will gond nélkül fel tudott ülni a márvány konyhapultra, aminek már a a gondolata is fájdalmas számomra egy átszexelt éjszaka után. Persze a fiúk rögtön rárabolnak Marcellre, én meg Willel trécselek egy kicsit, mire meg is tudom, hogy tényleg nem történt semmi, csak nála aludt, és reggel egy kicsit rosszalkodtak a konyhában, de az sem volt korhatáros. De ha az is, maximum tizenhatos, a simi nem nagyon számít másnak szerintem sem.
- Menjek veled a szalonba? – kérdezi Will.
- Maradj csak. Majd csörgünk, ha jövünk – mondom, mikor már a cipőmet veszem. A fiúktól gyorsan elköszöntem, leköti őket Marcell és a videójátékok.


Kettő után tíz perccel már a szalon előtt várok. A kivitelező pp pakolja be a holmikat, holnap már nagyban kezdődik az átalakítás. Egy hét pihi, addigra biztosan elkészül. Aztán berendezek, maximum tíz nap és nyithatunk újra. Ezt persze kiírtam az ajtóra is a számommal, ha valakinek sos kellenék, hívjon. Azt nem írtam oda, de akkor úgyis házhoz megyek majd.
- Szia, végeztem – csicsergem Devonnak a telefonba.
- Haza gyere.
- Ne már, azt hittem, kettesben töltjük a délutánt – nyafogom, de már a kocsiban ülök.
- Csak gyere – neveti, majd leteszi. Hát jó.

Hazaérve az emeletre megyek, azt kiabálja le, hogy ott van. A szobába érve viszont egyszerre öntenek el az érzelmek és szárad ki a szám. Gyertyafény, kellemes, bizsergető illat és még bizsergetőbb látvány, az ágyon fekszik, hátát a támlának veti, meztelen, és engem néz. Simogatja magát… jesszus.
- Uramisten – nyelek nagyot.
- Gyere ide – kér, és a hangja is olyan végtelenül erotikus… Nem váratom. Az ágyig majdnem mindent ledobok magamról, az alsót hagyom csak.
- Hol vannak…? – kérdezném.
- Vidámpark, mozi, étterem. Will és Marcell simán elbírnak velük.
- Isten vagy – mosolygok rá, miközben felmászok hozzá.
- Mutasd, mennyire. – Az ujjai a hajamba marnak, de rettenetesen finoman és sokat sejtetően megtolja a fejem lefelé. A szemébe nézek, körbenyalom az ajkaimat és már a számba is veszem. Élvezettel, lelkesen teszem a dolgom, miközben ő halkan sóhajtozik. Fogalmam sincs, meddig csinálom, amikor lágyan meghúzza a hajam, így elhajolok.
- Tudod, várhatnál így gyakrabban is – hajolok fel egy csókért. 


Sasha2015. 10. 04. 15:38:31#33529
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Barikámnak


  

*Marcell*

 

 

Figyelem az arcát, amíg igyekszik kitalálni, mi is lenne a megfelelő válasz a kérdésemre. Megértem, a téma nem könnyű, főleg neki, mert szerintem még nem volt hasonló helyzetben.

- Tudod, ennyi év után rádöbbenni, hogy egy pasi tetszik, nem kifejezetten egyszerű dolog. Vagy, ha is lenne, akkor sem tudom csak úgy feldolgozni érted? – néz rám kicsit kétségbeesetten.

- Megértelek, Will. És nem siettetlek – mosolygok rá bíztatóan, majd tovább kavargatom a vacsoránkat elgondolkodva.

- Tudod, nem vagy túl beszédes – sóhajt fel.

- Miért kellene többet beszélnem?

- Mert azt mondod, hogy nem tudod, mit akarok tőled. Erre, hiába mondod, hogy tetszem neked, nem érzem. Kedves vagy velem, de ilyen erővel a spanom is lehetnél. Jó, eddig egy spanomtől sem őrültem meg annyira, hogy csak attól, hogy mögém lép, beleejtsem az alig egy éves telómat egy vödör vízbe – sóhajt fel megint, úgy látszik, ezt váltom ki belőle valahogy. – De te se vagy ám semmi – közli szorosan mellém állva.

- Mert nem beszélek többet? – mosolygok rá, de látszik, hogy viccelek. Legalábbis remélem, hogy látszik.

- Ja. Mondjuk. Így olyan, mintha untatnálak – pillant rám.

- Pedig nem. Csak… nem vagyok túl beszéde alkat – reagálok kedvesen. Azt mégsem mondhatom neki, hogy prostiként nem a beszélgetés volt a feladatom, hanem az, hogy a testemmel szolgáljak, vagy a vendéget hallgassam. – Nos, tálalsz? – érdeklődöm.

- Segítsek a tálalásban? – kérdezi ragyogó szemekkel.

- Ez akkora öröm? – nevetek lágyan.

- Hát, nem nagyon szokta engedni senki, hogy segítsek – feleli, de már rohan is a tálalószekrényhez, hogy kivehesse, amire szükségünk lesz.

Bő tíz perccel később pedig már hangosan hümmögve élvezi a vacsorát, öröm hallgatni. Esküszöm, várom, hogy cuppogni kezdjen, de annyira nem engedi el magát, bár nagyon mókás lenne.

- Szóval ízlik? – érdeklődöm.

- Az nem kifejezés – nyalja végig az ajkait, én pedig nem tudom figyelmen kívül hagyni a nyilvánvalóan intim behatást keltő mozdulatot, amit egy mosollyal zár le.

Vacsora után még segítek mosogatni, meg pakolni, aztán induláshoz készülök. Nem akarok tovább zavarni, azt hiszem, már így is elég nagy sokk volt neki ez a nap, mármint a jelenlétem a házában, meg az a tény, hogy bejövök neki. Az ajtónál azért összeszedi magát és egy nagyon óvatos puszit ad a számra. Nem csókot, csak egy puszit, de figyelembe véve, hogy pirosabb, mint a paradicsom, neki ez is nagy dolog.

Igazából nekem is, az ügyfeleknek sosem hagytam, hogy megcsókoljanak, akkor sem, ha többet fizettek volna érte.

- Remélem, hogy megismételjük – mosolyog talpig vörösen.

- Én is remélem – viszonzom a kedves mosolyát, aztán magára hagyom.   

Útközben azért elgondolkodom azon, hogy jó ötlet-e ez az egész. Mármint, ha a tényeket nézzük szigorúan, akkor pocsékabb párosítás nem is lehetnénk. Will, aki életében először vonzódik egy másik pasihoz, és nem tudni, hogy ez a fellángolás meddig tart nála, meg én az elhasznált exprosti, aki azt sem tudja, milyen egy normális kapcsolat, ami nem csak arról szól, hogy valaki rámászik és belöki a farkát a seggébe, aztán miután végzett pénzt dob az ágyra és lelép. Vagyis ez az egész egy szörnyen rossz ötlet, sőt, annál is sokkal rosszabb. Mégis szeretném megpróbálni. Olyan nagy kérés, hogy én is szeretnék valami normális dolgot az életemben? Tényleg, olyan reménytelen, hogy egy kicsit boldog lehessek? Talán nagy kérés, de nem érdekel, így másnap meghívom Joyék grillpartijára, hogy kísérjen el, mert talán megéri kockáztatni, talán az egész megéri, hogy hatra elmenjek egy bizonytalan kis hímhez, hogy egy olyan összeröffenésre vigyem, ahol a múltamat szinte mindenki ismeri majd.

 

 

*Devon*

 

 

- De a grill a tiéd – csókol meg újra Joy, de a romantikázásnak ezúttal is a fiúk érkezése tesz keresztbe, nem mintha zavarna.

- Devon, Devon! – ugranak a nyakamba a fiúk. – Jó napod volt? – kíváncsiskodik Alex.

- Remek, bár már jobb, hogy itt vagytok – mosolygok rájuk és megint eszembe jut, mekkora kár, hogy nem az vér szerinti fiaim. – És mit segítettek apának? – érdekelődöm.

Persze részletesen megkapom a választ az egész napjukról, meg arról is, hogy mi mindent csináltak apával a távollétemben. Okos fiúk, szépen beszélnek, el tudják mondani, ki tudják fejezni a mondanivalójukat és attól, ahogy Alex gesztikulál mellé, behalok. Szédületes a srác, bár Chris is tündéri a maga visszafogottabb módján. Amíg csacsognak, addig elkészítem a pácokat, Joy a salátával bíbelődik, meg utána a bélszínnel, és valahogy ösztönösen segítjük ki a másikat, ha szükséges, mintha mindig is ezt csináltuk volna és mindig is együtt. Számomra ez merőben szokatlan érzés, de elég Joyra meg a fiúkra néznem, hogy élvezni tudjam.

Továbbra sem hiszem, hogy jó ötlet ez a grillezés a barátaimmal, akik nehéz fiúk, akárcsak én, és nem szeretném, ha bárki elszólná magát, amíg én el nem mondom Joynak, hogy mivel is foglalkozom a legális üzleteimen kívül. Igaz, hogy csak Dante csaja tudja, hogy mi a szitu, de ő eddig sem jártatta a száját és többször is kiderült, hogy lehet bízni benne. Anne nagyon okos nő. A végén azzal nyugtatom magam, hogy az sokkal gyanúsabb lenne, ha senki sem mutatnék be nekik a barátaim közül, mert akkor jönnének a kérdések, hogy de miért nem és ehhez hasonlók. Jobb túlesni ezen, aztán béke lesz egy ideig. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy tökéletesen nyugodt vagyok, amikor fél hétkor elkezdenek szálingózni a vendégeink. Elsőnek Marcell és Will érkezik egy üveg bor társaságában, a jelek szerint egészen jól megértik egymást. Joynak még a végén igaza lesz kettejük kapcsán. Sokat nem tudunk beszélgetni velük, mert a fiúk azonnal lecsapnak rájuk, aztán már jönnek a következő vendégek, Yazu és a barátnője, Anita. A mai napig meglep, hogy a kicsike így elkapta Yazu tökét, de ezt is elismerem, hogy jó hatással van Yazura. Figyelem, ahogy bemutatkoznak Joynak és a fiúknak, aztán átadják a húst, amit hoztak, mintha nálunk nem lenne annyi, hogy egy kisebb hadsereget megetethessünk belőle, hála a drágaságomnak. Kicsivel később megérkezik a társaság nagyobbik része Travis vezetésével, aki mellett egy meglepően csinos kiscica lépked, nyilván ő lesz a nagy szerelem. Joy izgatottan ismerkedik mindenkivel, látom, hogy mennyire érdeklik a barátaim. Dante, Anne és a kis Dante mutatkozik be elsőnek, aztán Sabin, valamint a gyönyörű doktornője, Judith és a szintén nagyon szép kislánya, Marie. Alexre még várni kell, szokás szerint, úgyhogy felveszem a pozíciót a grill mellett Dantéval és Sabinnal, aki nagyon hálás, hogy őt is meghívtam. A végére majdnem lelkifurdalásom lesz, mert mostanában nem igen álltam szóba vele, ha valami meló volt, amihez ő kellett, csak üzentem neki valakin keresztül és kész. Igazából tényleg a barátom, és ahogy beszélgetünk, rájövök, hogy hiányzott már a társasága. A jövőben biztosan nem hanyagolom majd el, ezt eldöntöm.

Minden jól alakul, a gyerekek kacarászva játszanak, hála az égnek Alex és Chris kedvessége jó hatással van Dantéra és Marie-ra is, akik ettől otthon érzik magukat, meg aztán Joy annyi játékot pakolt ki, hogy egy óvodának is elég lenne a mennyiség. Nagyon szeretné, ha a barátaim elfogadnák, és mindenki jól érezné magát nálunk. Nagyon jól esik, hogy így igyekszik a kedvemért, az én barátaimért, így időnként magához húzom egy csókra, hogy tudja, nagyon is értékelem, mindazt, amit értem tesz.

Végül befut Alex és valamelyik párja, de olyan csendes a fiú, hogy nem is sok vizet zavar igazából. Mielőtt nekilátnánk a nagy, közös vacsorának, még visszavonulunk kicsit, hogy Travis bemutathassa nekünk a párját, Jessyt. Helyes srác, de amikor belemerül abba, hogy a házat dicsérje, kettesben hagyjuk Joy-jal. A csajos dolgok egyikünknek sem fekszenek igazából, szóval arról dumáljanak csak egymást közt. És hamarosan az összes „csajszi” csatlakozik hozzájuk a konyhában, mi pasik meg a grill körül témázunk a pasis dolgokról. Az én bestiám néha megjelenik odakint, én meg gondosan elkapom egy-egy csók erejéig, ahogy kell, elvégre az enyém, és ezt tudja is jól.

 

Az este nagyon jól telik, mindenki jól érzi magát, ezt onnan tudom, hogy ismerem a barátaimat, egyikük sem tettetné, hogy jó volt nálunk együtt lenni velünk. A „csajok” imádják Joyt, mert veszettül megy a számcsere búcsúzáskor, meg az ígéretek, hogy beugranak hozzá a szalonba. Ez utóbbi nagyon jó is lesz, mert ha ők odamennek, akkor nagyon sokan fognak még oda járni Joy üzletébe, ami jót tesz majd a drágámnak is. Kell a hírverés a szalonnak, és így könnyebb, mintha én kezdenék szervezkedni, bár reklámozom majd, ahol lehet.

Fél egy után jutunk el végre az ágyig egy kiadós tusolás után, mert mindketten elég kajaszagúak voltunk. Aztán csak elnyúlunk az ágyban a bestiámmal.

- Köszönöm, hogy megismerhettem őket- mosolyog rám.

- Én köszönöm neked, remek este volt – húzom magamhoz.

- Bár Alex párjának nem jegyeztem meg a nevét, rettentően félénk – meséli. – De a többiekkel sokat beszélgettem és mindenki kedves volt.

Próbáltak volna nem kedvesek lenni! Nem mintha megparancsoltam volna a kedvességet, a barátaimnak egyszerűen bejött Joy és a két fiú is. Ilyen egyszerű a dolog. Lehunyom a szemem, nagyon fárasztó volt ez a nap. Érzem, ahogy Joy megsimogatja az arcomat, aztán a hasamra csúszik a tenyere. Erre azért már felnézek rá.

- Azt hittem, hogy nem csak nekem hiányzik egy kis hancúrozás – hajol az ajkamra. – Vagy túl fáradt vagy? – biggyeszt, de az ujjai már a vesszőmön babrálnak.

- Kiábrándító lenne, ha az lennék? – kérdezem megfogva a kezét.

- Dehogy lenne – fekszik mellém és átöleli a derekam. – Megértem.

- Köszönöm bestiám – simogatom a hátát.

Nem arról van szó, hogy nem tudnék szexelni vele, de tényleg fáradt vagyok, így csak olyan rutinszerű dugás lenne, Joy pedig mindent érdemel, csak azt nem, hogy így legyek együtt vele.

- Anne nagyon jó fej – cirógatja a csípőmet, én meg halkan kuncogni kezdek. – Na, mi az? – kérdezi azonnal.

- Semmi, csak Travis azt mondta, hogy Dante nőjét nagyon fogod bírni, és lám, igaza volt – mosolygok.

- Tényleg így van – mosolyog ő is. – Anne klassz csaj, jó a humora és okos is.

- Nem tudom cáfolni, Anne tényleg okos nő. Dante megfogta vele az isten lábát az biztos. De most alvás – túrom a hajába az ujjamat, aztán hosszan megcsókolom. - Minden más ráér reggelig.

Alig, hogy végigmondom és eligazítom magunkon a takarót, már alszik is. És még ő akart szexelni… Majdnem elnevetem magam, de nem akarom felzavarni, helyette inkább gyönyörködöm benne. Még mindig lenyűgöz a napcsókolta bőrének látványa, tapintása. Imádom, ahogy a borzas fekete tincsek körülölelik az arcát, ahogy elnyílnak az ajkai alvás közben és a bőrömre szuszog. Csodás érzés, ahogy a kezei átölelik a derekamat, ahogy a lábát átveti a combomon és szinte rám tapad a kívánatos testével. És olyan kurvára tökéletes így… Túlságosan is az.

A bátyám mindig azt mondta, ha valami túl szép, akkor készülj fel rá, hogy nyomában jár valami szar, hogy tönkrevágja az egészet. És az élet bebizonyította már számtalanszor, hogy ez nagyon is így van. Az pedig, hogy Joy és a gyerekek az életem részei lettek, a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Törvényszerű, hogy történjen valami durván szar is velem, és nekem készen kell állnom, mindenre…

 

Hajnali négykor csörög a telefonom, amit azonnal felveszek, de nem elég gyorsan, mert a bestiám is nyitogatja a szemeit.

- Aludja csak, Joy – simogatom meg a hátát, aztán kiszállok az ágyból és kisétálok, miután eligazítom rajta a takarót. – Mi van? – morgok a telefonba.

- Patkányt fogtunk a kikötőben – hallom Sabin hangját. – Szerintem beszélned kéne vele.

- Nem ér rá? – nézek vissza Joyra, ahogy magához öleli a párnámat.

- A párod is érintett a dologban, Devon – közli Sabin.

- Húsz perc és ott vagyok – nyomom ki a telefont, aztán villámgyorsan felöltözöm, majd Joyhoz lépek. – El kell mennem kicsim, balhé van az egyik klubomban, de megígérem, hogy sietek haza.

- Tényleg siess – néz rám pislogva, aztán visszafekszik.

Megvárom, amíg elalszik, aztán sietek le a kocsimhoz és irány a kikötő. Nem tudom, ki az, akit Sabinék elkaptak, de maga a tény, hogy Joyt is emlegeti, elég ahhoz, hogy roppant gyorsan hajtsak keresztül a városon és finoman szólva is feszült legyek. A pasas a kikötői raktáram egy kisebb szobájában van. Sabin megkötözte, és ahogy elnézem a cimborám arcát, megértem az óvatosságát.

- Látom, nem adta könnyen magát – nézem Sabint.

- De, igazából könnyen adta magát.

- Ez könnyű? – érintem meg a vérzős sebeket az arcán.

- Igen, csak szórakozott egy kicsit, aztán simán hagyta magát elfogni – feleli Sabin.

- Azt akarod mondani, hogy túl jó a pasi? – firtatom.

- Nem. Azt akarom mondani, hogy a pasi veszett jó.

Sabinban az a jó, hogy nem próbálja fényezni magát, mindig azt mondja, ami van. Most is kamuzhatna, hogy ivott az este és fáradt is, mert ez még igaz is lenne, de tudom, hogy pontosan felmérte az ellenfelét. Vagyis, ha szerinte a foglyunk veszett jó, akkor az úgy is van.

- Értem – bólintok. – Várj meg kint – küldöm el, aztán a férfi felé fordulok. – Szóval hagytad magad elfogni.

- Nocsak! – néz rám meglepetten. – Semmi kétkedés?

- Semmi. Sabin jól felméri az ellenfeleit, én pedig bízom az ítéletében – felelem.

- Nos, még a végén tényleg jó döntés lesz, hogy eljöttem hozzád, Devon.

- Amennyiben? – érdeklődöm.

- Valóban hagytam magam elfogni – közli.

- És miért?

- Mert abban bízom, hogy a védelmedbe veszel az információért cserébe, amit hoztam.

- Ez az információtól függ – mondom. – De még a neved sem tudom.

- Warren vagyok – mutatkozik be. – És az északiak szervezkednek ellened, több helyről hallottam olyan híreket, hogy a párodat, Joyt és a fiait akarják felhasználni ellened. Ez elég hasznos információ nemde?

- Talán az – mondom komoran. - És ki a megbízó?

- A főnökömre, pontosabban a volt főnökömre, Jeremiah-ra gyanakodtam, de ő nem ilyen ostoba. Kihallgattam egy telefonbeszélgetést, ahol azt mondta valakinek, hogy ő ugyan nem fog kakaskodni veled, de meg sem akadályozza, ha valaki esetleg eltakarít téged az útból. És még azt is mondta a másiknak, hogy nagy ostobaság, hogy a párodhoz akarnak nyúlni, mert fogalmuk sincs róla, mire vagy képes, ha felhúznak – meséli.

- Nos, tényleg nem olyan hülye, ha ez igaz – bólintok.

- Tedd, amit tenned kell – mondja.

- Úgy lesz – közlöm. – És ha igaz, amit mondtál, tiéd a védelmem, de ha hazudtál nekem, akkor megtudod, mire vagyok képes valójában.

Bevágom magam után a szoba ajtaját és kimegyek az épület elé, ahol Sabin ácsorog cigarettázva.

- Nézzetek utána ennek a Warrennek, aztán küldj pár kémet Jeremiah-hoz, dobjanak le néhány poloskát – adom ki az utasításokat.

- Joyra és a fiúkra nem kell ráállítani valakit? – érdeklődik.

- Egyelőre nem – rázom a fejem. – Majd szólok, ha változás van – ülök be a kocsiba. – Igyekezzetek mindennel, és az embereim álljanak készen, nehogy meglepjenek minket az északiak.

- Minden úgy lesz, ahogy kérted főnök – biccent, aztán látom, hogy ő is eltűnik, akárcsak én.

Hazafelé is gyorsan vezetek, aztán benézek a fiúkhoz, hogy tudjam, minden rendben van, utána meg Joyra vetek egy pillantást, mielőtt beveszem magam a dolgozószobámba, hiszen egy csomó mindent el kell intéznem, egy csomó szálat meg kell mozgatnom a cél érdekében.

 

 

*Marcell*

 

 

A grillparti Devonék házában nagyszerűen sikerült. Ahogy láttam, mindenki nagyon jól érezte magát, és bevallom, hogy én is. Egy pillanatig sem voltam feszült, hiszen mindenki kedves volt egész idő alatt. De a legjobb mégis azt volt, amikor hatan beszélgettünk a vacsora végén, mert így láthattam, hogy Will, ha nem stresszel, akkor nagyon jó társaság, akit mindenféle téma érdekel és elég tájékozott is. Hajnali fél egy körül indulunk el Joyéktól, bár utána megáll kicsit a társalgás a kocsiban, de most nem kellemetlen, vagy ilyesmi, csak kicsit hallgatunk.

- Van kedved megnézni a lakásomat? – kérdezem néhány percnyi hallgatás után.

- Persze. Elvégre te már láttad az enyémet – néz rám mosolyogva.

- Akkor ezt megbeszéltük – mosolygok én is.

A lakást, amit Devontól kaptam, már szépen sikerült belakni, pontosan olyan, amilyennek én szerettem volna, fiatalos és kicsit bohém, vagyis elég színes. Ahhoz elég nagy, hogy kényelmesen elférjek benne, de annyira nem, hogy Will kérdezősködni kezdjen, miből futja rá. De ha rákérdezne is, majd azt mondom, hogy Devon nagyon bőkezű, hiszen Joy fiaira vigyázok.

- Gyere be – invitálom. – Nézz körül nyugodtan – bíztatom lepakolva a kulcsomat.

- Köszi – bújik ki a cipőjéből és tényleg nézelődni kezd. – Elég színes a lakásod – jegyzi meg. – És nagyon zen – fog a kezébe egy szerencsehozó békát a polcomról.

- Igen, szeretem a buddhizmust – bólintok két poharat elővéve, aztán töltök egy kis bort. – Jógázni is járok – mesélem.

- Akkor jó hajlékony vagy – teszi vissza a békát, aztán kapcsol, hogy kicsit áthallásos volt, amit mondott. – Mármint nem úgy értettem… na… - túr a hajába.

- Semmi gond, Will. Tényleg hajlékony vagyok – adom a kezébe a bort. – És igen, ennek megvannak az előnyei az ágyban is – kuncogok leülve a kanapéra. – Jól érzem magam – ütögetem meg magam mellett a párnát.

- Én is nagyon jól érzem magam – ül le mellém.

- Szeretem az ilyen közös estéket, jókat lehet beszélgetni – kortyolok a borba.

- Nem beszéltél sokkal többet, mint tegnap – jegyzi meg.

- De nagyon figyeltem – nevetek halkan.

Gyorsan eltűnteti a bort, aztán a térdeit babrálja a kezeivel, hát leteszem a bort és az állánál fogva magam felé fordítom a fejét.

- Ne legyél ilyen ideges, nincs mitől tartanod, nem harapok – hajolok közelebb mosolyogva.

- Nem vagyok ideges… - kezdene bele.

- Ssss… - szólok rá, aztán megcsókolom.

Ezúttal rendes a csók, nem olyan kis puszika, mint múltkor. Az elején kicsit zavarban van, aztán magára talál, így az első csókunk kimondottan jóra sikeredik.

- Itt alhatsz nálam – súgom az ajkára. – Semmi szex, ne félj, csak együtt alszunk – nyugtatom mosolyogva. 



Szerkesztve Sasha által @ 2015. 10. 04. 16:05:56


Rauko2015. 09. 19. 17:59:34#33476
Karakter: Joy Heller
Megjegyzés: ~édeszem


 *** Will ***

 

- Egyáltalán nem nagy – feleli. – Csak én vagyok és kész.
- Csak te? – Azt hogy?
- Csak én.
- Öhm… hogyhogy csak te vagy? – kérdezek rá. Nem tudom, mennyire illendő, de basszus, érdekel.
- Árvaházban nőttem fel. Ott azt mondták, anyám prostituált volt, de igazából semmit sem tudtak róla, az apámról meg még ennyit sem.
- Sajnálom – sóhajtok fel. Talán nem kellett volna megkérdeznem.
- Na, pont ezért nem beszélek magamról. Vagy a sajnálkozás jön utána, vagy az ítélkezés.
- Ítélkezés? – Ezt meg hogy érti?
- Persze, de hagyjuk inkább.
- Én nem ítélkezem – jegyzem meg.
- Nem? Mégis úgy mentegetőztél az imént, hogy nem vagy kurva, mintha valami szégyen lenne, ha valaki az. Soha nem tudhatod, miért vált azzá.
- Nem azért mondtam… én csak nem akartam, hogy rosszat gondolj rólam – mondom. De fura fazon…
- Tudod, Will, eléggé összezavarsz – néz rám.
- Én? Mégis mivel?
- Azt gondoltam, talán érdeklődsz irántam, mint lehetséges partner iránt, mert a viselkedésed erre utalt. Amikor elhoztalak a szalonból inkább dühös voltál rám. Amióta itt vagyunk, mintha folyton zavarban lennél tőlem. Aztán elkezdtél a csajaidról beszélni, így most már végképp nem értelek. Ne érts félre! Nem gond, ha nem érdekellek, máskor is megesett már, hogy olyan tetszett, aki nem vonzódik a férfiakhoz. Csak próbálok tisztán látni, ennyi.
- Hát én is – morranok fel. Mintha tudnám, hogy mit akarok…
- Értem.
- Érted?
- Igen.
- Kétlem – jelentem ki.
- Tegyél próbára.
- Oké! Akkor meséld el, hogy értetted, hogy értesz.
- Csak úgy, hogy vonzódsz hozzám, de még nem döntötted el, hogy ez zavar-e, vagy sem. Esetleg tévedek? – kérdezi a szemembe nézve.

- Tudod, ennyi év után rádöbbenni, hogy egy pasi tetszik, nem kifejezetten egyszerű dolog. Vagy még ha az is lenne, akkor sem tudom csak úgy… feldolgozni, érted? – nézek rá. Azt szeretném, ha megértene, de nem tudom magam kifejezni, ilyesmiben sosem voltam jó.
- Megértelek, Will. És nem siettetlek – mosolyogja, és kavar egyet a lábasban levő valamin.
Megint beáll a csend. Én azt hiszem, hogy fog még valamit mondani, mit tudom én, valami okos tanácsot adni, mint gyakorló meleg a kezdő melegnek – vagy mi a tökömnek -, de meg se mukkan.
- Tudod, nem vagy túl beszédes – sóhajtok fel.
- Miért kellene többet beszélnem?
- Mert azt mondod, hogy nem tudod, hogy mit akarok tőled. Erre, hiába mondod, hogy tetszem neked, nem érzem. Kedves vagy velem, de ilyen erővel a spanom  is lehetnél. Jó, eddig egy spanomtól sem őrültem meg annyira, hogy csak attól, hogy mögém lép, beleejtsem az alig egy éves telómat egy vödör vízbe – sóhajtok fel. – De te se vagy ám semmi. – Felállok és közelebb lépek hozzá. Egészen konkrétan mellé állok, hiszen ő még mindig a gáznál kavargatja a kaját.
- Mert nem beszélek többet? – mosolyog rám, de ez most olyan vicces mosoly. Mintha tök jól szórakozna a szenvedésemen.
- Ja. Mondjuk. Így olyan, mintha untatnálak – pillantok rá.
- Pedig nem. Csak… nem vagyok túl beszédes alkat – feleli kedvesen. – Nos, tálalsz?
- Segítsek a tálalásban? – kérdezem felcsillanó szemekkel. Szeretek segíteni, de anyunak sosem kell, Joy sosem engedi, az alkalmi csajok meg szolgáljanak ki, ha a farkamat akarják.
- Ez ekkora öröm? – nevet fel.
- Hát, nem nagyon szokta engedni senki, hogy segítsek – jegyzem meg, de már robogok is a tálalószekrényhez, kiszedegetni azt, ami kell.

Alig tíz perc múlva hangosan hümmögve élvezkedek.
- Szóval ízlik?
- Az nem kifejezés – jegyzem meg és élvetegen körbenyalom az ajkaimat. Ahogy rápillantok, látom, hogy engem néz. Elmosolyodok, de nem megyek tovább. Nem tudom még mindig, hogy mit akarok, és nem szeretném egyikünket sem kellemetlen helyzetbe hozni.
Amikor végzünk a kajával, segít elpakolni, aztán indulni készül. Nem tartom vissza, hiszen… hát, a helyzet változatlan, de azért van itt valami, amit le akarok tesztelni. Közelebb lépek hozzá és rámosolygok, majd hozzá hajolok és egy puszit adok az ajkaira. Nem csók, csak puszi.
- Remélem, hogy megismételjük – mondom mosolyogva, nyakig pirultan. Nem szoktam ilyen nyúl lenni, de ő az első pasi…
- Én is remélem – mosolyog vissza, majd kilép az ajtón.
Felsóhajtok.
Felforgatta az életem.

* * *

 

A telefonom pittyegése szakít ki a másnapi melóból. Joy is bent van már, épp egy vendéget csinál, én meg söpröm össze a levágott hajat, de a jelzésre odalépek a kütyühöz.
„Átjössz velem Joy-hoz? Grillparti.”
Marcelltől. Mosolyogva pötyögök választ.
„Még szép! Gyere értem! ;)”
„Hatra ott vagyok. :)”
Remek! Mit vegyek fel…? És ha már…
- Grillparti? – nézek kedves főnökömre.
- Nem akartam lelőni a poént – kacsint rám. – Mert gondolom épp most hívtak meg, nem?
- Végül is de… - mosolyodok el. – Bár nem tudom, mi lesz.
- Az a legegyszerűbb, ha nem tervezel előre, Will. Az élet majd hozza, amit kell – mondja, és visszafordul a vendéghez. Én meg felsóhajtok. Igaza van.

Így este, amikor Marcell megérkezik és az ajtón kopog, szinte akaratlanul is egy puszit adok az ajkaira a köszönés után. Aztán meg fülig pirulok a saját hülyeségemtől…

 

*** Joy ***

 

- A munkatársaimnak? Biztos vagy ebben? A munkatársaim és barátaim hasonló fazonok, mint én.
- Félsz, hogy lecseréllek? – kérdezem nevetve.
- Nem, inkább attól, hogy ijesztőnek fogod találni őket.
- Téged sem talállak annak.
- Még jó, elvégre velem élsz – morgolódik.
- Ugyan már, jó lesz, meglátod – simítok végig a hátán.
- Nem hiszem, Joy – ellenkezik tovább, de inkább megcsókolom a győzködés helyett. – Jól van… Meghívom néhány barátomat.
- Csodás lesz – csókolom meg ismét, fejben már tervezgetve, hogy miből mennyit és hogyan fogok készíteni. Vele is megosztok minden gondolatot, ebből aztán az lesz, hogy már magam se tudom, hogy hogyan kanyarodunk el a grillsütőtől a cukrászdához, de csak mondom és mondom, ő meg csak néz, egy szót sem szólva. Aztán egyszer csak mégis megszólal.
- Szeretlek, Joy – jelenti be, én meg egy pillanatra még levegőt is elfelejtek venni.  - A kicsiket is szeretem, mintha a sajátjaim lennének. Gondolkodtam rajta, miért van így, de nem jöttem rá és nem is fontos, csak örülök neki, hogy itt vannak. Nem vagyok az a tipikus romantikus alkat, valószínűleg nem fogom sűrűn hajtogatni, hogy mit érzek irántad, egyrészt, mert pontosan tudod, milyen típusú férfi vagyok, másrészt, mert meggyőződésem, hogy a tetteimmel kimutatom. De azt hiszem, legalább egyszer ki is kell mondani, hangosan és jól érthetően, hogy a másik is tudja.
Továbbra sem tudok mit mondani, de ő odalép hozzám és megölel. Azt hiszem, erre a szóra szükségem volt. Így érzem magam biztosnak, így tudom, hogy mit kell tennem, hogy mit számítok neki, a fiaim és én is.

Mielőtt elmegy, megmutatja, hogy mit merre találok, aztán ő indul munkába, én meg a fiúknak sütök tovább, hiszen nem olyan sokkal Devon távozása után meg is jelennek a konyhában, őket pedig, mielőtt bármibe is belefoghatnék, Marcell követi.

A szalonban aztán igyekszem minél gyorsabban letudni mindent, maximum egyre végezni akarok és ezt Willel is közlöm, bár az okot nem. Azt elsmsezi neki Marcell, így egy pár szót váltunk róla is. Szurkolok neki,és ha nem most lenne az első alkalom, amikor találkozom a kedvesem barátaival, egészen biztos, hogy tovább lelkiznék vele, de sietnem kell.

Hazaérve persze elküldöm Marcellt, és folyatom, amit félbehagytam – jó, el sem kezdtem. Persze a reggeli eseményektől egész nap, így még itthon is el vagyok varázsolva, így néha kifejezetten jól jön, hogy a fiúk segítenek, például rám szólnak, hogy a sütibe nem is kell só, cukrot tegyek bele. Persze mikor összeszedem magam, küldök egy listát Devonnak, mert már nem lenne időm vásárolni meg a fiúkat is rendbe pakolni, ő meg úgyis jön haza.  Marcellt nem akartam feltartani, nekem meg ugye sütni kellett, mert süti nélkül nem buli a buli. Bár mire hazaér Devon, addigra a hűtőben ott pihen két krémes süt, a fagyasztóban meg két doboz jégkrém.
- Nem akarok kötözködni, de nem ötvenfős álló fogadást tartunk, csak eljön pár barátom. Nem gondolod, hogy a bélszín és a steak kissé túlzás? – kérdezi életem párja morgolódva és lepakolva, amikor hazaér.
- Nem, nem gondolom – felelem, és elkezdek pakolni.
- De Joy, grillezni fogunk. A bélszínt nem szokták – mondja finoman.
- Ahogy a salátát sem, mégis eszik a grillezett húsokhoz. – És amit most, hogy van friss feta és olíva, keverhetek is össze! - A bélszín ráadás lesz.
- Rendben, de abba nem szólsz bele, hogyan grillezem meg fűszerezem a húst.
- Hát persze – hagyom rá. Bár tényleg tök jó lenne, ha nekem nem kellene a grillel foglalkozni.
- Komolyan mondtam, Joy.
- Rendben van Devon, komolyan – mondom, és odalépek, hogy megcsókoljam.
- Nem veszel ám le ezzel, mindig a lábamról Bestia – jegyzi meg, miközben simogatja a hátam.
- Dehogynem – nevetek fel. – De a grill a tiéd – csókolom meg ismét, ám ekkor apró lábak trappolására leszünk figyelmesek mindketten.
- Devon! Devon! – ugranak rá a fiúk. – Jó napod volt? – csacsogja Alex.
- Remek, bár már jobb, hogy itt vagytok – mosolyog rájuk. – És, mit segítettetek apának? – kérdezi tőlük, ezzel lekötve őket, amíg én összerakom a salit, de persze a szószt még nem teszem rá. Miközben beszélgetnek, leülteti a fiúkat és elkezdi a pácokat előkészíteni, ahogyan én is a bélszínnel foglalkozom. Tökéletes összhangban vagyunk, szavak nélkül mozdulunk, ha segíteni kell a másiknak. Minden tökéletes, de ez nem meglepő, hiszen Devonról van szó.

 

Este fél hét van, amikor az első két vendég, Marcell és Will megérkezik. Egy üveg bort hoztak,  és azonnal le is kötik a fiúkat, de nem tart sokáig a dolog, ugyanis ekkor futnak be az első, számomra még ismeretlen vendégek. A srác és egy fiatalabb lány közelednek, és először Devont köszöntik, majd felém lépnek.
- Helló, én Yazu vagyok, ő itt a barátnőm, Anita.
- Üdv, én Joy, a fiaim pedig Chris és Alex.
Még egy kis bájcsevegés, majd átveszem a husit, amit ők hoztak. Devon több pácot is készített, ez ha jól látom, akkor sima fokhagymás csirkemell. Tökéletes. El is vezetjük őket a kertbe, ahol az asztal, a kipakolt rágcsák és italok, valamint a már izzó grill várja őket. Alig ülünk le, amikor megérkezik egy csapat, akiket Travis vezet befelé,mellette egy helyes srác lépked, aki gondolom az a bizonyos valaki, akit be akart nekünk mutatni.
Mint kiderült, a vele levők Dante, a párja, Anne és a kifiúk, aki szintén Dante, vlsmint Sabin, a kedvese, Judith, és Judith kislánya, Marie. Megtudom, hogy még két embert várunk, így egyelőre csak körbeüljük az asztalt, legalábbis a vendégek. Devon a grillel és a barátaival is foglalkozik, miközben én mindenkinek töltök abból, amit kér.
- Segíthetek? – emelkedne fel Marcell a székéből, amikor odaérek, de a vállára téve a kezem, visszanyomom.
- Te most vendég vagy, használd ki – kacsintok rá, mikor a válla felett hátrapillant. – A fiúk elvannak a kisebbik Dantéval és Marie-vel, nincs semmi gond. – És valóban, a gyerekek szinte karnyújtásnyira játszanak, hiszen nekik külön kis részleget alakítottunk ki még a délután. Egy nagy pokrócon millió játék, nem volt nagy kihívás és láthatóan leköt mindenkit, hiszen a két kicsi is hozott ezt-azt játszani. Én futólag Devonra mosolygok, amikor találkozik a tekintetünk. Ő épp Sabinnal és Judith-al beszélget, de ahogy elhaladok mellettük, a karomnál fogva magához ránt és kapok egy csókot. Jól esik…
Amikor megérkezik az utolsó két vendég, Alex és a párja, aki annyira szótlan, hogy meg sem jegyzem a nevét, mégis igénybe kell vennem Marcell és Will segítségét, ugyanis Devonnal, Travisszel és a vele érkezett fiúval a konyhába vonulunk, hogy megtörténjen a hivatalos bemutatás is.
- Szóval… ő itt Jessy, a párom.  Jessy, ő itt régi barátom és a főnököm, Devon, és az ő kedvese, Joy. – Mosolygós kézfogás, miközben Jessy töretlenül dicséri a berendezést, a házat, a fiúkat, ezt pedig Devon és Travis hamar megunja és kettesben hagynak minket.
- Örülök nektek – mondom Jessy-nek, miközben előhalászok egy adag ásványvizet a hűtőből.
- Én is örülök, hogy találkoztam Travisszel. Bár sejtem, hogy érted, annyit tudok, hogy nem volt túl zökkenőmentes eleinte a kettőtök kapcsolata.
- Igen, voltak nézetelérések, de azok hol nincsenek, nem? – mosolygok rá. Nem kell tudnia mindent, tőlem legalábbis semmiképp. Travis dolga, ha akarja, majd beavatja a részletekbe.
- A fiaid viszont elbűvölőek – jegyzi meg, kitekintve az ablakon.
- Áh, ne dőlj be, még meg vannak szeppenve. Nézd meg őket egy vagy két óra múlva – nevetek fel, amibe ő is csatlakozik és hamarosan követ minket a konyhába Marie és Judith is, így elkezdünk mindenfélékről trécselni. Mintha én is nő lennék, recepteket cserélünk, ők még a sminkeket is szóba hozzák, én meg néha velük vagyok, néha kimegyek, olyankor kapok egy csókot Devontól, de a két társaság hamar egyesül ismét, amikor a husiknak egyre kellemesebb az illata. Travis segít összeszedni a salátát és kipakolni mindent, amire eleinte azt hiszem, hogy valamit mondani akar, de végül nem, tényleg csak pakolunk. Kellemes.

 

A vacsi végén persze mindenki elégedett, a srácok is nagyon jól vannak lakva, ahogy a felnőttek is, így a buli átmegy csevegésbe, majd hamar el is kezdenek szállingózni az emberek hiszen kilenc körül a gyerekek már kezdenek álmosak lenni, és bár egyik sem túl kicsi már,  jobb ilyenkor nekik már otthon. Tízre végül csak Jessy, Travis, Marcell és Will maradnak, és mire Devonnal visszaérünk a mi srácaink lefektetéséből – ami gondolom, a sok játék miatt meglehetősen könnyen ment -, ők négyen már fel is bontottak egy üveggel az egyik borból. A kajamaradék a hűtőben, a mosogatógép teszi a dolgát, a fiúk alszanak, így én leülök a többiekhez, és a lábam Devon ölébe pakolva társulok a beszélgetésbe, ami annak ellenére, hogy a résztvevők közül többen most találkoznak először, meglepően könnyed. Politika, zene, filmek, egészen fél egyig, amikor egyöntetűen megszavazzuk az alvást, és a többiek távoznak, mi pedig a hálóba megyünk.
- Köszönöm, hogy megismerhettem őket – mosolygok rá, amikor már az ágyban fekszünk.
- Én köszönöm neked, remek este volt – húz közelebb magához.
- Bár Alex párjának nem jegyeztem meg a nevét, rettentően félénk… - mondom. – De a többiekkel sokat beszélgettem és mindenki kedve volt. – Bólint, majd lehunyja a szemeit. Elmosolyodok, és végigsimítok az arcán, de nem állok meg, így amikor a hasfalánál járok, kipattannak a szemei.
- Azt hittem, hogy nem csak nekem hiányzik egy kis hancúrozás – hajolok az ajkaira. – Vagy túl fáradt vagy?  kérdezem lebiggyesztett ajkakkal, de közben az ujjaim már a farkát simogatják.

 


Sasha2015. 05. 30. 22:33:14#32913
Karakter: Devon Turner
Megjegyzés: Barikámnak






*Marcell*

 

 

- Anyu alig félórányira lakik, ő néha szokott – vonja meg a vállát, mintha kínosnak érezné. – De semmi egyéb. Ő sem mai csajszi már, nem várhatom el tőle, én viszont teljesen analfabéta vagyok a konyhában.

- Annyira biztos nem vagy szörnyű – mosolygok rá tésztakeverés közben.

- Hát lássuk csak – sóhajt. – Egyszer sikerült feketére égetnem a tésztát főzés közben, és egy alkalommal, amikor húst sütöttem, a szomszédok hívták rám a tűzoltókat, mert beindult a tűzjelző. Szerinted? – neveti kis saját magát, én meg nem tudok nem mosolyogni rajta, hiszen cuki ilyenkor.

- Ha szeretnéd, taníthatlak picit, hogy legalább éhen ne halj – állok elő az ötlettel. – Bár azt nem értem, akkor mi van, amikor nincs pénzed és anyud sem főz – nézek rá érdeklődve.

- Olyankor van az, hogy lemegyek a kocsmába és felszedek egy csajt – vallja be. – Egy dugás nem nagy ár egy fullextrás vacsiért reggelivel – rántja meg a vállát.

Úgy tűnik, ezt akkor csinálja, amikor zavarban van, legalábbis azt hiszem. Igazából nem szólok semmit, csak figyelek a tésztára, nem feszegetném ezt a témát alapban, de ő másként gondolja.

- Hihetetlen! Így kimondva olyan, mintha prostituálódnék a kajáért – mondja döbbenten, aztán rögtön jön a mentegetőzés. – Pedig amúgy nem vagyok ám kurva – húzza a száját, mintha a kurva szó valami borzalmas sértés lenne.

- Ugyan, nem kell magyarázkodnod – közlöm.

Nekem aztán tényleg nem kell, elég sokat tudok a prostitúcióról, hogy mennyi mindenért eladja magát az ember, ha az élet rákényszeríti. Rengeteg tudnék mesélni erről.

- De kell – köti az ebet a karóhoz. – Szóval körülbelül egy fél éve nem volt ilyen, és ha volt is régen, akkor sem napi szinten, maximum kettő, havonta. De már inkább átkönyörögöm magam Joyhoz vacsira.

Na, ezután a monológ után áll be az a bizonyos kínos csend, de nem érzem, hogy nekem kéne feloldanom.

- Van egy üveg ananászlevem, nem bolti szar, a nagybátyám csinálta. Kóstolsz? – kérdezi, de a válaszom nélkül is megy a poharakért meg az üdítőért.

- Persze, szívesen – mosolygok rá biztatásként. – Nagy a család? – érdeklődöm.

- Hát, nem tudom, mi számít nagynak. Apámat nem ismertem, anyám egyedül nevelt, egyke vagyok, de van két nénikém és két nagybácsim, a nagyszüleim már nem élnek. Tőlük összesen hét unokatesó, de annak a bácsikámnak, aki a gyümölcslevekkel foglalkozik, nincs családja, egyedül él a kertvárosban – csacsogja. – És neked? Mennyire nagy a család? – kérdezi kitöltve a gyümölcslevet.

- Egyáltalán nem nagy – felelem. – Csak én vagyok és kész.

- Csak te? – áll meg a szája előtt a pohár.

- Csak én – bólintok nyugodtan.

- Öhm… hogyhogy csak te vagy? – kérdez rá némi hezitálás után.

- Árvaházban nőttem fel – nézek a szemébe. – Ott azt mondták, anyám prostituált volt, de igazából semmit sem tudtak róla, az apámról meg még ennyit sem.

- Sajnálom – túr a hajába és a poharába bámul.

- Na, pont ezért nem beszélek magamról – sóhajtok. – Vagy a sajnálkozás jön utána, vagy az ítélkezés.

- Ítélkezés? – pillant rám.

- Persze, de hagyjuk inkább – sétálok a mosogatóhoz és leöntöm a vizet a tésztáról.

- Én nem ítélkezem – szól utánam.

- Nem? – kérdezem szelíden. – Mégis úgy mentegetőztél az imént, hogy nem vagy kurva, mintha valami szégyen lenne, ha valaki az. Soha nem tudhatod, miért vált azzá.

- Nem azért mondtam… én csak nem akartam, hogy rosszat gondolj rólam – magyarázkodik.

- Tudod, Will, eléggé összezavarsz – fordulok felé kezemben a tésztával.

- Én? Mégis mivel? – néz rám döbbenten.

- Azt gondoltam, talán érdeklődsz irántam, mint lehetséges partner iránt, mert a viselkedésed erre utalt. Amikor elhoztalak a szalonból inkább dühös voltál rám. Amióta itt vagyunk, mintha folyton zavarban lennél tőlem. Aztán elkezdtél a csajaidról beszélni, így most már végképp nem értelek. Ne érts félre! Nem gond, ha nem érdekellek, máskor is megesett már, hogy olyan tetszett, aki nem vonzódik a férfiakhoz. Csak próbálok tisztán látni, ennyi.

- Hát én is – morogja.

- Értem – bólintok lepakolva a tésztát.

- Érted? – vonja fel a szemöldökét.

- Igen – mosolygok rá kedvesen.

- Kétlem – jegyzi meg szkeptikusan.

- Tegyél próbára – nevetek halkan.

- Oké! Akkor mesélt el, hogy értetted, hogy értesz.

- Csak úgy, hogy vonzódsz hozzám, de még nem döntötted el, hogy ez zavar-e, vagy sem. Esetleg tévedek? – nézek mélyen a szemébe.

 

 

*Devon*

 

 

Travis érkezése finoman szólva is odabaszott a romantikázásnak, de az még inkább, hogy Joy kimászik mellőlem az ágyból.

- Mit szólnál egy pohár borhoz, Travis? – kérdezi.

- Na, de Joy – nyúlok utána.

- Ha jó viszonyt akarok Travisszel, akkor muszáj megismernem, nem igaz? – kérdezi.

Olyan hangsúllyal, hogy abból tudom, a nemleges válasz elképzelhetetlen. Rohadtul nincs ínyemre ez a dolog, szerintem látszik is rajtam, bár nem szólok egy szót sem, akkor sem, amikor Travis felé fordul.

- Várlak a konyhában – közli vele, aztán otthagy minket.

Szerintem a vérnyomásom kettőhúsz felett van, amikor Travis nyomában lemegyek a konyhába. Nem tudom, mit akar ezzel jó, de nem tetszik, hogy most kezd el cimbizni a barátommal.

- Szóval, Travis, pótkulcs? – kérdezi a barátomtól.

- Ah, igen, elhagytam a sajátomat és azért jöttem ide. Csak azt nem tudtam, hogy már itt is lesztek.

- Nem gond – nyomja a kezébe a poharat, majd én is kapok egy simogatás kíséretében, bár ettől nem enyhülök meg. – Devon említette, hogy szeretnéd, ha találkoznánk a pároddal – kezd csacsogni Joy.

És Travis mesélni kezd a fiújáról, hogy milyen sokat segített neki, meg egy csomó dologról, amire most nincs energiám figyelni, csak nézek ki a fejemből, ha lehet ilyet mondani a helyzetre.

- Akkor már nem kell tartanom tőled, ugye Travis? – kérdez rá végül. – Devon életének már mi is a részei vagyunk, és a fiaimat nem tehetem ki semmi direkt rossznak, megérted, ugye?

- Megértem és téged is értelek. De nincs mitől tartanod – pillant rám Travis.

Nem tudom, mit vár tőlem, de bármit is, nem kapja meg, mert meg sem szólalok, csak a hálóban és csak azután, hogy ő elment.

- Mi volt ez? – érdeklődöm Joyt figyelve.

- Mi? Amit elmondtam. Próbálom megismerni Travist, mert fontos neked. Már az életed része vagyunk és fordítva, úgy fair, ha te is mindent tudsz és én is.

Bólintok, bár rohadtul nem értek vele egyet, nem kell mindent tudnia, nagyon nem. Leülünk az ágyra, de csak beszélgetünk, valahogy elment a kedvem a szextől is. Megvitatjuk a gyerekek iskoláztatásának kérdését, aminek a vége igazából az lesz, hogy majd velük együtt döntünk. Lefekvés előtt még megkapom az árajánlatot meg a kivitelezési tervet és megígérem, hogy igyekszem átnézni másnap, bár nem tudom, mennyi időm lesz, de majd bezsúfolom valahová a nap folyamán, mert fontos neki, így nekem is az. Egy rövid csókkal búcsúzunk egymástól, aztán lefekszünk aludni.

 

Reggel kávéillatra ébredek, ami teljesen jót tesz, mert arra ösztönöz, hogy felkeljek. Vörös nadrágot húzok egy rakás bőrövvel, egy Angol zászlós pólóval meg egy hosszabb bőrdzsekivel. Egy vékony láncon függő keresztet akasztok a nyakamba, így megyek le a földszintre.

- Jó reggelt – ölelem át hátulról az én Bestiámat.

- Neked is – dől azonnal hozzám. – Palacsinta lesz reggelire – tájékoztat.

- Tökéletes. Mai program?

- Tízre van az első ügyfelem, Marcell nemsokára ideér. Előtte még le szeretnék majd zuhanyozni, este meg grillezhetnénk egyet. Ha benne vagy. Szólhatnánk másoknak is, Willnek, vagy a te munkatársaidnak, úgysem ismerem őket.

- A munkatársaimnak? Biztos vagy ebben? – érdeklődöm. – A munkatársaim és barátaim hasonló fazonok, mint én.

- Félsz, hogy lecseréllek? – neveti.

- Nem, inkább attól, hogy ijesztőnek fogod találni őket.

- Téged sem talállak annak – fordul meg a karomban és rám mosolyog.

- Még jó, elvégre velem élsz – morgok, valahogy nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, bemutatni neki a munkatársaimat és barátaimat.

- Ugyan már, jó lesz, meglátod – simogatja a hátam.

- Nem hiszem, Joy – rázom a fejem, aztán amikor szenvedélyesen megcsókol, felsóhajtok. – Jól van… Meghívom néhány barátomat.

- Csodás lesz – csókol meg lelkesen.

Aztán jó feleségként máris sorolja, hogy mi mindent kell vennie estére, majd érdeklődik, hogy van egy grillsütő, tiszta-e, hogy hol találja és segítek-e kivinni az udvarra. Csak hallgatom, ahogy csacsog, tényleg olyan, mintha a feleségem lenne és ez iszonyatosan jó érzés, de komolyan. Élvezettel hallgatom, főleg, amikor már annyira belelovallja magát, hogy a kezeivel is szélesen gesztikulál. Nekitámaszkodom a konyhapultnak és egyszerűen csak bámulom. A tépett fekete fürtjeit időnként kisöpri az arcából, a duzzadt, csókolnivaló ajkai közül csak úgy dőlnek a szavak, a napcsókolta bőrét csodásan kiemeli a világos trikó, amit visel, a csípőjét tökéletesen kiadja a fekete, cseles nadrág, ami vászonnak néz ki, de ott simul, ahol kell. És az én Bestiám tökéletes testén minden pompásan mutat.

- Szeretlek, Joy – szólalok meg.

A kezei megállnak a levegőben, a szavak bennrekednek és úgy bámul rám, hogy nem is pislog. Nem számított rá, azt tisztán látszik, bár nem lep meg.

- A kicsiket is szeretem, mintha a sajátjaim lennének. Gondolkodtam rajta, miért van így, de nem jöttem rá és nem is fontos, csak örülök neki, hogy itt vannak. Nem vagyok az a tipikus romantikus alkat, valószínűleg nem fogom sűrűn hajtogatni, hogy mit érzek irántad, egyrészt, mert pontosan tudod, milyen típusú férfi vagyok, másrészt, mert meggyőződésem, hogy a tetteimmel kimutatom. De azt hiszem, legalább egyszer ki is kell mondani, hangosan és jól érthetően, hogy a másik is tudja.

Joy végül pislog párat, mire odamegyek hozzá és magamhoz ölelem. Lehet, hogy érzelmi analfabéta vagyok, de azért veszem a lapot. Nem csak Joy testét kell szeretnem intenzíven, hanem a lelkét is, mert az legalább ugyanolyan fontos. Van, hogy egy ölelés fontosabb, mint a szeretkezés, akárcsak most ebben a pillanatban. Nem mondom, hogy mindig könnyedén fog menni, mivel tényleg nem vagyok ilyen érzelmes típus, de mindent megteszek, hogy ne okozzak fájdalmat neki és a fiúknak. Hosszú percekig állunk összebújva, aztán elengedem, hogy csinálhassa a palacsintát, mire Chris és Alex lejönnek. Én csak a kávémat iszom meg és két palacsinta sütése közt megmutatom Joynak, hogy találja a grillt meg a hozzá való cuccokat, utána viszont elköszönök tőlük, mert Travis már háromszor csörgetett, jelezve, hogy kint vár a ház előtt.  

- Figyi! Bocsánat a tegnap este miatt – kezdi azonnal Travis, amint beülök.

- Semmi gond, nem veled volt a baj – dőlök hátra.

- Hát? – néz rám kíváncsian.

- Az én Bestiám a maga módján jelezte, hogy ideje színt vallanom és felfognom, hogy nem csak kefélni fogunk a jövőben, mint a nyulak – mosolygok.

- És elmondtad neki, mit érzel? – kérdezi óvatosan.

- El – bólintok. – De azt is elmondtam, hogy nem az férfi vagyok, aki ezt állandóan hajtogatni fogja neki.

- Igen, abban biztos voltam – vigyorog Travis.

- De van most komolyabb gondom is – túrok a hajamba. – Este grillezünk és megígértem Joynak, hogy elhozom a barátaimat és bemutatom őket.

- Nem hinném, hogy ez gond – közli.

- Na, mesélj! – bíztatom.

- Dantét simán elhozhatod, Joy imádni fogja a csaját, a srácok meg ellesznek a kisfiúkkal, csak egy-két évvel fiatalabb náluk – kezdi. – Yazu is simán jöhet, a barátnője fiatalka, de egy tündér. Alex necces, de szerintem jöhet, akármelyik partnerét hozza, nem lesz vele gond. Sabin… hát ő… adhatnál neki egy esélyt, mióta összejött azzal az doktornővel, nincs vele gond és ott is van egy gyerek.

- Sabin felcsinálta? – vonom fel a szemöldököm meglepetten.

- Nem. A doktornőnek van egy kislánya. Sabinnak jól esne, ha elhívnád őket is.

- Így, ahogy elmondtad, nagyon egyszerűnek tűnik – sóhajtok. – Jól van, legyen így, meghívok mindenkit. Azt meg csak remélni tudom, hogy Joy nem akad ki miattuk – túrok a hajamba megint. – Mivel Will és Marcell is eljönnek, mindenkit figyelmeztetni kell, hogy Marcell múltja hétpecsétes titok.

- Kétlem, hogy a párjaik előtt előhozakodnának azzal, hogy Marcell az egyik árud volt, de nem árt, ha szólsz nekik – hagyja rám végül. – És ez a Will, hogy jön a képbe?

- Ő Joynak dolgozik és a drágaságom szerint illene Marcellhez, így igyekszik összeboronálni őket – mesélem.

- Hát ez igen érdekes lesz – vigyorogja.

Nem mondom ki hangosan, hogy jelenleg Will és Marcell dolga izgat a legkevésbé, nem azért, mert nem bírom Marcellt, csak az esti grillezés jobban foglalkoztat és kész. Nem is nagyon tudok a munkával foglalkozni, hiszen fel kell hívnom mindenkit, miután Joyjal tisztáztam, hogy hétkor kezdődik a grillezés. Titokban reménykedem benne, hogy lesz olyan, aki nem ér rá és nem jön el, de hát Murphy után szabadon mindenki ráér. Röviden elmondom a szabályokat Marcell meg úgy minden más kapcsán, aztán hazafelé menet bevásárolok, mert a Bestiám átdobott egy listát, ami folyamatosan bővül, még bevásárlás közben is. Annyi pakkal érkezem haza, mint egy málhás ló.

- Nem akarok kötözködni – pakolom le a zacskókat a konyhában -, de nem ötvenfős álló fogadást tartunk, csak eljön pár barátom. Nem gondolod, hogy a bélszín és a steak kissé túlzás?

- Nem, nem gondolom – közli mosolyogva.

-  De Joy, grillezni fogunk – próbálkozom tovább. – A bélszínt nem szokták – hívom fel rá a figyelmet.

- Ahogy a salátát sem, mégis eszik a grillezett húsokhoz – int le. – A bélszín ráadás lesz.

- Rendben, de abba nem szólsz bele, hogyan grillezem meg fűszerezem a húst – közlöm.

- Hát persze – bólogat mosolyogva az én kis konyhatündérem.

- Komolyan mondtam, Joy – kötöm az ebet a karóhoz.

- Rendben van, Devon, komolyan – lép oda hozzám és megcsókol.

- Nem veszel ám le ezzel, mindig a lábamról Bestia – simogatom a hátát, de nincs benne szexuális felhang, csak jól esik megérinteni.

- Dehogynem – neveti halkan, én pedig hajlok rá, hogy igazat adjak neki.




Szerkesztve Sasha által @ 2015. 05. 31. 10:13:59


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5. 6.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).