Kakashi:

Lassan, óvatosan kezd el mozogni rajtam. Mi tagadás, a látvány lehengerlõ, az érzésrõl pedig felesleges bármit is mondanom. Elégedetten nyögök és morgok alatta, mert egyszerûen kurva jó ez a kis ribanc. 
Látom rajta, hogy egyre jobban élvezi, és elégedetten vigyorogva simítom végig formás combjait. Ahogy mellkasom bõrét végigkarmolja, felmordulok a gyönyörûségtõl. Ahhww... 
Belemarkolok selymes, dús hajába és lerántom egy fullasztó csókra magamhoz. Nem szoktam csókolózni szex közben, de õt kell. Azt az édes kis duzzadt száját muszáj marcangolnom. Morog és vicsorog mint egy kutya. 
Hehe. Az én kis dögöm. 
Hirtelen vad remegésbe kezd és a tempón gyorsít, majd felegyenesedik, fejét hátraveti, és gyönyörûeket nyögve élvez el gátlástalanul rajtam. Oh igen... egyszerûen gyönyörû...
Elégedett morranással élvezek belé hosszan és kéjesen.

Magam mellé fektetem, és izzadt, csatakos testét, kócos fürtjeit csodálom. Ez kurva jó volt, le a kalappal. A tapasztalatlanságához képest úgy lovagolt mint egy profi. Tüzes fiú.
- Milyen kis szenvedélyes szeretõ vagy te... - dicsérem meg halkan felnevetve. Ki gondolta volna, hogy ilyen mákom lesz?
Elvicsorodik, és menekülne, de felszisszenve zuhan vissza. Csodálkoztam volna ha két ilyen menet után még képes lenne virgonckodni is hehe. 
De nem bír magával, csak azért is menni akar. Ha hagynám. Visszahúzom.
- Maradj csak... - duruzsolom. - Jól mutatsz az ágyamban.
Hát nem sírdogálni kezdett? Jaj de kis aranyos. Lecsókolom sós könnyeit, és mosolyogva gyönyörködöm benne. Ha lenne lelki világom, vagy lennének érzelmeim, talán megsajnálnám. Talán. Ha nem lenne ennyire kurvára szexi még ilyenkor is. 
- Na jó, hagylak egy kicsit pihenni... - mászom ki mellõle, és a fürdõszoba ajtó felé indulok. 

Kilépek a fürdõ ajtaján, és az ajtófélfának támaszkodva figyelem ahogy próbál feltápászkodni az ágyból. Jól megdolgoztam, nem is vitás. 
Mellé lépek, és karját megfogva segítem fel az ágyról. Combján végigfolyik a belõle kicsorduló spermám, és némi vér. Kisebesítettem, pedig nem is voltam annyira durva. Nyöszörögve a fájdalomtól kapaszkodik meg az ágytámlában, de talpon marad. Jó fiú.
- Gyere, segítek - morgom, és a fürdõszoba felé tolom. 

Odabent belököm a zuhany alá, és megnyitom rá a vizet. Szipogva szappanozza be magát. Ahww... megint felállt a farkam. Végigsimítom a vállát, de ellöki a kezem. Hát jó. 
Befejezi a zuhanyt, megtörülközik, és szégyenlõsen köti a derekára. 
- Na gyere... - sóhajtom unottan, és visszaráncigálom a szobába, majd az ágyra lököm.
- Ne, elég volt...! - kiáltja kétségbeesetten. - Nagyon fáj, én nem vagyok képes újra...
Gonosz mosollyal mászom fölé, és durván hasra rántom. Letépem róla a törülközõt. 
Felzokogva kapaszkodik meg a lepedõben.
Hehe.
Néhány jutsut formálok, és a még mindig vérzõ ánusza felé teszem a kékesen felderengõ kezemet. Rémülten nyög fel, aztán megdermed. Hátrapillant a válla felett, és mikor végre felfogja hogy a sebét gyógyítom, a párnára ejtve fejét kezd néma, hangtalan zokogásba. Csak a vállainak rázkódásán látom hogy nem alszik. 
Nem akarom hogy vérzõ seggel mászkáljon. Még a végén elfertõzõdik neki vagy begyullad. Holnap pedig még meg akarom párszor dugni. 

Begyógyul teljesen a sebe, elheverek kis ribancom mellett, s ujjaimmal hajába túrok. Mosolyogva figyelem. Már nem sír. Helyes. A sírás felizgat, és most pihenni szeretnék.
- Most elmehetsz - sóhajtom unottan. 
Bólint, és felkel mellõlem. Remegõ kezeivel felkapkodja szakadozott ruháit. Megtehetném, hogy adok neki az enyéimbõl, de túl jól áll neki ez a rongyos ruci. Hehe...
Az ajtóhoz lép.
- Holnap este ugyanitt - szólok utána. - Ne késs.

Kiba:

Néhány szót intéz hozzám, majd az ágy emelkedésébõl érzem, hogy feláll. Hallom távolodni lépteit. 
Pár percig némán, magamba süppedve figyelem a plafont. Nem tudom mit tehetnék… gõzöm sincs.
Felszisszenve ülök fel az ágyon. Bakker… ez kurvára fáj…

Ahogy kinyílik a szemközti ajtó, felpillantok. Csak ott támaszkodva néz le rám, nem szól semmit és egy ideig meg se mozdul. Végül mellém lép és karomat megragadva húz talpra. Fogaimat összeszorítom a belém nyilalló fájdalomtól, és meg kell kapaszkodnom valamiben. 
- Gyere, segítek – mondja és a fürdõ felé tol.
Betaszít a zuhany alá, és rám nyitja a langyos vizet. Keserû könnyeimet nyelve mosdok meg, próbálom letakarítani magamról a szagát, izzadtságot, a nedveit és saját véremet. Ahogy a vállamra simítja a kezét, fellángol dühöm és ellököm a karját. Mégis mi a francnak simogat?!
Elzárom a csapot és megszárítkozok, majd a törülközõt a derekamra csavarom. 
- Na gyere… - sóhajtja és karomat megfogva húz vissza a hálóba. Legnagyobb rémületemre az ágyba lök.
- Ne, elég volt…! – elkeseredetten kiáltok rá. – Nagyon fáj, én nem vagyok képes újra…
Szavaim elhalnak, ahogy felém mászik arcán gonosz, semmi jót nem sejtetõ mosolyával. Könnyed mozdulattal fordít a hasamra, nem tehetek semmit, derekamról egy pillanat alatt tûnik el a törülközõ. 
Ne… megint meg fogja tenni…
Kétségbeesetten markolok a lepedõbe, eleredõ könnyeimet a paplan fogja fel. Fogaimat összeszorítva készülök fel a fájdalomra.
Azonban csak hûvöset érzek, és ahogy fájdalmam lassan enyhül. Elkerekedett szemekkel pillantok hátra vállam felett. Kékesen fénylõ kézzel gyógyítja sebeimet. Ahogy ezt felfogom, megrökönyödve pillantok rá. 
Miért? Miért csinálja..?
Arcomat a párnába temetem, csendben hullajtom könnyeim.
Pár perc múlva a fájdalom teljesen elmúlik, és már azt érzékelem, hogy besüpped mellettem a matrac. Homlokomat karomra támasztva bámulom a párnát. Tisztán érzem magamon a tekintetét. 
- Most elmehetsz – hallom unott sóhaját. 
Keserû fintorral az arcomon bólintok, majd felállok mellõle. Felveszem megtépázott ruháimat és az ajtóhoz lépek.
- Holnap este ugyanitt. Ne késs. 
Dühösen fordítom el a fejem, és miután kilépek becsapom magam mögött az ajtót.

§

A saját ágyamban ér a reggel. Nagyon, nagyon nyúzottnak érzem magam. Nem is csoda, hisz keveset aludtam. Nem is akaródzik felkelni. Nem akarok az emberek, a családom szeme elé kerülni. Lehet, hogy nem is sejtenek semmit, de… de a tudat hogy milyen módon használ ki az a mocsok… Legszívesebben elsüppednék szégyenemben. 
Felkelek és minden szó nélkül végzem el reggeli teendõimet. Magam sem tudom, hogy tudok úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. És történne…
- Szia Kiba - hallok meg egy félénk hangot a hátam mögül, ahogy kint vagyok a kertben.
- Szia Hinata – fordulok a lány felé. – Shino – biccentek a közelben ácsorgó csapattársamnak. 
- Képzeld Kiba – kezdi Hina. – Küldetést kaprunk a Hokagétõl. 
- Küldetést? Mifélét? – kérdem izgatottan.
- Még ma el kell indulnunk egy közeli falu vezetõjéhez egy tekerccsel.
- Még ma? – döbbenten kerekednek el a szemeim. 
- Igen – helyesel Hina. – Talán valami baj van? – bátortalanodik el, és aggódva néz rám.
Mint aki álomból tér magához, szedem össze magam és rendezem arcvonásaim. 
- Nem, dehogy… csak meglepõdtem egy kicsit – erõltetek mosolyt arcomra, mire megnyugszik. 
- Akkor jó – mosolyodik el õ is halványan. – Nekem még el kell mennem összepakolni. Ha megbocsátotok… - int és elsiet. 
Figyelem, ahogy eltûnik a sarkon, majd Shino felé fordulok. Kissé visszahökkenek fürkészõ tekintetét látva. Ismerem már annyira, hogy ne tévesszen meg a sötétített szemüveg. 
- Mi van? – kérdem, s kezdem kicsit szorongva érezni magam. 
- Semmi – fordítja el a pillantását, és zsebre dugott kezekkel elindul Hinata után. Ahogy elhalad mellettem, még megáll egy pillanatra.
 – Kiba… Ha valami baj van, szólj – mondja tömören, oldalra se tekintve, majd tovább is halad. 
Döbbenten nézem a hátát, ahogy õ is elmegy. Tudja hogy valami baj van…

§

Idegesen rovom az utcákat. Eszem ágába se jutna önszántamból megkeresni, de… de ha eltûnõk, akár küldetésre is, ki tudja mit tenne az a szemét… Ha szólok, hogy nem tudok (nem mintha nagyon akarnék) elmenni, akkor remélhetõleg nem csinál… áh, jobb bele se gondolni.
A téren megtorpanok, ahogy megérzem a szagát és a következõ pillanatban…
- Szia Kibaaa! – rikkantja egy vidám hang a hátam mögött és erõsen hátba vág az illetõ. 
- Naruto – fordulok meg. – Szia.
- Miújság? – vigyorogja lelkesen, de nekem most sietõs a dolgom… egy órán belül a Fõkapunál kell lennem. 
- Semmi – válaszolok gyorsan. – Figyelj Naruto, nekem most sietnem kell… tudod küldeté… - mondanám, de megakadok a szavamban.
Naruto mögé egy magas, ezüst hajú jounin lép. Arca félig eltakarva, fekete szemével látszólag unottan pásztázza a világot… Õ az… 
Félrekapom a tekintetem és alig tudok visszafojtani egy vicsort.
- Naruto, mit keresel itt? – hallom a mély hangot és dél szemmel látom, hogy barátom vállára teszi a kezét. – Sakuráék már várnak az edzõpályán. 
- Oh, igen! Már megyek is, Kakashi-sensei! – pattan a fülön csípett és mint a villám tûz el az edzõpályák felé. 
Azonban Õ mellettem marad és rém függeszti a tekintetét. 
- Nem tudok elmenni – morgom fel se pillantva rá. – Küldetést kaptam. 
Pár pillanatig csendben figyel, majd kifejezéstelen hangon szólal meg. 
- Tudok róla.

Kiba:

Akamaruval csendesen baktatunk hazafelé, esti sétánk befejeztével. Minden nyugodt volt, mint mindig, ezért csak álmosan vakarom meg a tarkómat. Az égen viszont most nem világít a hold, nem ragyognak a csillagok. Felhõs idõ van. Nem szeretem. 
Ahogy álmosan sétálok szaglászó kutyám után, valami különös dolgot érzek meg. Megtorpanok és egy pillanat alatt éberré válok. Egy idegennek a szaga terjeng a levegõben…
- Állj! Ki van ott? – fordulok azonnal a forrása felé.
Válaszként csak egy rideg pengét kapok a torkomra. Megdermedek és már hallom ahogy Akamaru támad… azonban halkan nyüszítve a földre rogy. Mi a..? Akamaru!
Szemem sarkából pillantok Akamarura, mert ha elfordulnék magam vágnám el a nyakam. Szerencsére látom, hogy nincs különösebb baja. 
- Ki vagy? – suttogja a támadó. 
- TE ki vagy?! – vakkantom vissza dühösen. Egy idegen ninja lenne? Akkor nagy pácban vagyok... Ezt megerõsíti, hogy a kés erõsebben nyomul hozzám. 
- Itt csak én kérdezhetek… - jön a fenyegetõ válasz. 
Hirtelen mozdulattal fordít rajtam egyet, és felnyekkenve kenõdök a közeli ház falának. Egy állatmaszkos arc hajol közelebb hozzám. Egy ANBU? 
- Inuzuka… Hát persze… senki más nem vett volna észre, csak egy Inuzuka ivadék. Kiszagoltál mi? – mondja gúnyosan, ahogy arcomat és a rajta keresztülfutó agyarmintákat megpillantja. 
- Eressz el! – vicsorítok rá idegesen. 
- Kis harcias… - jobban a falnak nyom. Na, ebbõl elég! 
Fegyvertokomhoz kapok, de gyors mozdulatom ellenére elkapja a kezem és durván a ház falába vágja. 
- Meg kéne ölnöm téged – meséli, mintha mi sem történt volna, és nem épp a szuszt próbálná kiszorítani belõlem a fal segítségével. Nem is beszélve a torkomat nyiszáló kunaikésrõl. 
Szerencsére elveszi a nyakamtól ezt a roppant zavaró tényezõt, és egy kicsit zsonglõrködik vele hosszú ujjain, majd elteszi. Na bravó… Ebben a pillanatban nem igazán tud lenyûgözni. 
- De jobb ötletem van – mondja csevegve. – Szórakozom veled inkább egy kicsit, úgyis szörnyen unatkoztam.
Meglepetésemre maszkjához nyúl, majd a fejetetejére csúsztatja azt. Döbbenten pillantok fel a férfias arcra, vonásokra. Arcát egy vékony forradás szeli keresztül, de nem ez benne a legmeglepõbb. Egyik szeme fekete mint az éjszaka, másik pedig rubintvörösen csillan, akár az Uchiháké. De nem olyan a szaga mint egy Uchihának…
- Ezt meg hogy érted? – térek vissza a valóságba, ahogy tekintetem gonosz vigyorára siklik. Mégis mire készül? Arcáról egy pillanat alatt leolvasom a rosszindulatot… és ez megrettent. 
Hirtelen megperdít és újból a falhoz ken, most már hassal. Döbbenten nyílnak tágra szemeim, ahogy a hátamhoz simul, és ágyékát hátsómhoz dörgöli. És valami olyasmit érzek magamhoz feszülni, amit nem akarok…
- Tudod te azt… - neveti halkan. Hogy mi a…?! Mielõtt elordíthatnám magam, tenyere azonnal befogja a számat. – Ejnye… fogd be a szád vagy nagyon… nagyon fájni fog…
Akkor meg pláne, hogy kiabálok! Bár nem sok sikerrel, mert tenyere hatékony hangtompítóként fogja fel minden hangomat. Lejjebb rántja rólam a nadrágomat, majd már fedetlenül nyomódik fenekemhez merevedése. Kétségbeesettebben próbálok valami hallhatót kicsikarni magamból, de nem megy…
Nem… nem akarom… eressz…
Kezd úrrá lenni rajtam a pánik. 
A hideg penge újra a nyakamat csiklandozza, majd egy kicsit bele is mar a húsomba. Varázsütésre némulok el. Ez mindjárt tényleg elvágja a torkom…
- Na azért… - susogja elégedetten. – Most basznak meg téged elõször?
Nagyot nyelve szorítom össze szemeimet, amibõl már kezdenek elõbuggyanni a kétségbeesésem könnyei. Ez tényleg megteszi… vagy megerõszakol, vagy megöl… vagy mindkettõ…
Halkan felnevet, ahogy könnyeim elérik tenyere szélét. Szemét állat…
- Ugyan kicsi… élvezni fogod, majd meglátod… 
A francokat… 
A kunai alig pár centire az arcomtól fúródik a falba, mire összerezzenek. NEM AKAROM…

Váratlanul ér, ahogy hirtelen éles fájdalom nyilall a fenekembe. A fájdalomtól keservesen felkiáltok, de a hangom elhal a széles tenyérben. Csillagok lebegnek a szemem elõtt és megszédülök. A francba… ez nagyon fáj…
- Ahh igen… - hörgi, de mintha víz alól hallanám, ráadásul a fülemben is hangosan lüktet egy ér. Az eszméletvesztés határán állok. Bazd meg… áh…
Ahogy megmozdul csak rosszabb lesz a helyzet, legszívesebben felkiáltanék kínomban. 
- Jó szûk a segged… szóval én vagyok az elsõ… - lihegi a fülembe, ahogy vadul a nyakamba harap.
Fejéhez vágnék valami cseppet sem szépet, de egyrészt csak fájdalmas nyögés hagyja el a szám, másrészt pedig ez is elhal a kezében. Vergõdni kezdenék, de alig tudok mozdulni. Mind a fájdalomtól, és mind attól, hogy a falnak szorít. Az egésszel csak azt érem el, hogy még jobban a betonba passzíroz, és csuklóimat megragadva a fejem fölé kényszeríti azokat.
Újból megmoccan, mire tenyerébe sikoltok fájdalmasan. Újból és újból, egyre vadabbull és kíméletlenebbül merül el bennem és kibaszottul fáj… nincs rá más szó. 
Többször megfeszítem izmaimat, hogy szabaduljak, de fel sem veszi. Nincs esélyem, rohadtul erõs.
Fogaimat és szemeimet összeszorítva próbálok nem tudomást venni a fájdalomról, de ez lehetetlen vállalkozásnak bizonyul. Egy rövid idõ után szerencsére mégis kissé eltompul a fájdalom, minimális enyhülést hozva. 
Egyszer csak elengedi a csuklóimat, és merevedésemre markol. Merevedésemre???!!!
- Te kis ringyó… - zihálja és masszírozni kezd. Felnyögve vájom körmeim a falba, ahogy ágyékomból kiindulva, gerincem mentén végigperzsel egy égetõ villám. Bármennyire is akarok, a testemnek nem tudok parancsolni, és masszírozása nem marad hatástalan. Felsikoltok, ahogy mindent elsöprõ erõvel tör tudatomra az orgazmus érzése. 
Fogai fájóan mélyednek nyakamba, és mély hangján felnyög kéjesen. 

Elenged, s én fájdalmasan felnyögve, erõtlenül csúszok a fal tövébe. Zihálva kapkodok levegõ után. A francba…
Pár pillanat múlva leguggol mellém, és államat megszorítva fordítja maga felé az arcom. A kés megint a torkomnál. Nagyot nyelve pillantok fel rá, felemás szemeiben érzéketlen ridegség csillan. Meg fogok halni…

Mindezek után lágyan túr a hajamba, de a következõ másodpercben durván felrántja a fejem. Ajkai egy szempillantás alatt simulnak enyémekre, nyelve akadálytalanul tör utat számba. Erõtlenül hagyom, miközben mélyen rezgõ hangon a számba morran. 
Elszakítja tõlem magát, és szája sarkában kegyetlen mosollyal pillant le rám. 
- Na jó, ezúttal nem öllek meg – jelenti ki. 
Tekintetét az enyémbe fúrja és valósággal magába szippant a pillantása. A sharingan… bakker…
Szédülten tekintek fel rá ahogy feláll mellõlem, és már csak a gonoszan vigyorgó állatmaszkkal nézek szembe. 
- Még találkozunk – mondja rosszat sejtetõen, és hajamba borzol. Lehunyom a szemem, és mire újra felpillantok, már csak hûlt helyét látom.
- A francba… - sziszegem keserûen, könnyes arcomat a tenyerembe temetem.

§

Valahogy hazakeveredtem. Gõzöm sincs hogyan, de még Akamarut is magammal hoztam. Vagy õ hozott haza engem? Nem tudom pontosan. Minden esetre az ágyamon kiterülve ébredtem fel reggel, és ez az ébredés minden volt… csak nem kellemes. 
Reggeli zuhany… csuklóimon, nyakamon, vállamon vörös és lila foltok… nyakamon hosszú, keskeny seb. A legrosszabbat meg sem említve…
Kimegyek a fürdõszobából és felöltözök. Nem sokkal késõbb kopogtatnak az ajtón. Nem szólok ki, csak keserû szájízzel hajtom le a fejem. Még… nem is találkoztam senkivel amióta felébredtem… Vajon… mit tudhat a családom az egészrõl…? Hisz nem emlékszem mi történt mikor hazakerültem…
- Kiba – nyit be az ajtón anyám. Nem nézek fel rá. Szörnyen szégyellem magam. 
- Szia… - motyogom rekedten. 
- Kiba. Szeretném, ha elmondanád mi történt veled – áll meg elõttem pár lépésnyire. 
Felpillantok az arcára. Hát nem tudja… Miután nem válaszolok, összefûzi maga elõtt karjait.
- Akamaru tegnap hazahozott, de nem engedte, hogy megvizsgáljunk.
- Hol van most? – kapom fel a fejem. Ha valami baja esett…
- A nõvérednél a gyengélkedõn. Alig bírtuk elrángatni mellõled pedig õ is rossz állapotban volt. Most pihen – meséli el a történteket. 
- De azért jól van, ugye? – hadarom aggodalmasan. Válaszként csak bólint. 
- Mi történt veletek, Kiba? – engedi le karjait. 
Fejemet lehajtva keresek szavakat. 
- Megtámadott minket egy ANBU – nyögöm ki végül.
- Egy ANBU? – vonja fel döbbenten a szemöldökét. Biccentek. 
Elkomorul a tekintete és sarkon fordul. 
- Hova mész? – lépek utána. 
- Tájékoztatom a Hokage-samát – mondja vissza se nézve.
- Na de… - torpanok meg döbbenten, és már ki is viharzik a házból. A Hokagét? 
Pár percig hezitálok, majd utána sietek.
- Anya! – szólok utána, ahogy kilépek az utcára, de már nincs a közelben. Gyorsan a Hokageiroda felé veszem az irányt.
Ahogy odaérek, anyát nem látom. Pedig ide kellett jönnie!

Miközben utána kutatok, hirtelen elkerekedett szemekkel torpanok meg. Szívem hevesen dübörögni kezd, légzésem felgyorsul. Tagjaimban egyenletesen kúszik szét a félelem érzése, ahogy ismerõs kesernyés szagot érzek meg, ami belevésõdött a memóriámba tegnap este.  
Itt van…
Léptek visszhangjai koppannak a folyosó falán, és a sarkon két férfi fordul be. Egyiküket ismerem… a vizsgáztató jounin, Genma, most is szalmaszállal a szájában, arcán unott arckifejezéssel közeledik. Mellette azonban egy másik férfi halad. Szinte majdnem az egész arcát takarja egy fekete maszk és a fejpántja. Szabad szeme elé is belóg pár tincs ezüstösen csillogó hajából. Az éjfekete tekintet kifejezéstelenül mered elõre. Az arca, mintha egy idegené lenne, akit még sosem láttam, viszont a szaga… a szagát nem felejtem el sohase…. 
Ahogy elhaladnak mellettem egy szívdobbanásnyi ideig rám villan pillantása és nekem a földbe gyökeredzik a lábam. 
Õ az…

Elmennek és én csak ledermedve pillantok utánuk, még mindig nem tudok mozdulni. Mint aki sokkból ébred fordulok hirtelen az ellenkezõ irányba és hanyatt-homlok rohanok haza. Minél távolabb akarok lenni tõle…

§

Arcom a párnába fúrva fekszem a hasamon. Máshogy nem is megy. Keh…
Tehetetlen dühvel markolok a párnába, ujjaim feltépik az anyagot. Nem érdekel. Legszívesebben most szétcincálnék valamit.
Mégis hogy történhetett ez?! Csak éltem az életem, erre meg… erre meg… ez történt. Bepofátlankodott és tönkrevágta. Egyszerûen, könnyedén, ahogy egy poharat tör szilánkjaira az ember. 
Hideg fuvallat lebbenti meg a hajamat, mire azonnal felkapom a fejem. Nem nyitottam ki az ablakot. A függöny meglibben, de a közelben senkit sem látok. Azt hiszem kezdek paranoiás lenni. 
Fintorogva felkelek. Még járni is vacak… de már jobb mint reggel, annyi szent. 
Behúzom az ablakszárnyat és sóhajtva fordulok vissza az ágy felé, hogy ledobjam rá magam. Viszont hirtelen megtorpanok és minden tagom megmerevedik. Nem… az nem lehet…
Azonnal felismerem a kesernyés illatot, és meg is hallom a jellegzetes kuncogást. 
Vicsorogva kapom a fejem a szoba túlsó sarka felé, ahol egy fekete ruhás, kerámiamaszkos férfi áll. Lábaim megremegnek, és ösztönösen hátrálnék egy lépést, de az ablakpárkánynak ütközök. 
- Mit keresel itt? – sziszegem halkan, félelemtõl remegõ, mégis dühös hangon. 
- Jól szórakoztunk tegnap, nem gondolod? – terem hirtelen közvetlen elõttem, kissé lehajolva támaszkodik meg két oldalamon az ablakpárkányon. Döbbenten kerek szemekkel nézek fel rá.  Ezt meg hogy…?! – Megismételjük?
Az emléktõl megremegek, de csak még jobban felszítja a haragomat. 
- Tûnj a pi… - vicsorgom, de félbeszakít.
- Azt hiszem félreértettél. Ez nem kérdés volt – ragadja meg durván államat.

Kakashi:


- Fõnök - lép be irodámba a helyettesem, szalmaszálat rágcsálva. Szemei ugyanolyan hidegek és élettelenek, mint a többségünknek, akik már régóta ûzik „hivatásunkat”. 
- Mi van? - morranok felpillantva az éppen olvasott jelentésbõl. Jounin ruhában vagyok, de arcomat így is fekete textilmaszkom rejti. 
- A Hokage-sama hívat. 
Halkan káromkodva hajítom félre a tekercset. 
- Mi a büdös francot akar már megint?
Megvonja a vállát.
- Az Inuzuka Klán feje balhézik nála, mert egyik emberünk megtámadta a fiát múlt éjjel.
- A fiát? Hm... - mosolyodom el. Szóval a tegnapi kis fincsi falatka nem is akárki volt. Az egyik Tanácstag fia. Vicces. 
Elindulunk kényelmesen az iroda felé, és a folyosón már ott is van a kis édeske. Mellette elhaladva rávillantom kifejezéstelen tekintetem. 

Fincsi volt. 

Benyitok az irodába, és a ránk várakozókra pillantva csukom be az ajtót magam mögött és csak biccentek köszönésképp. Genma az ajtó mellett áll, tisztelete jeléül lehajtott fejjel. 
Lazán zsebre vágott kezekkel sétálok az íróasztalhoz és ledobom magam egy székre. 
- Hallgatlak.
Maszkom alatt gúnyos mosollyal hallgatom, ahogy a vénember átadja a szót a Tanácstagnak, aki szinte tajtékozva dühében vázolja fel, hogy fiát megverte egy ANBU éjjel. 
- Komoly kárt tett benne? - kérdezem unottan.
- Nem, de...
- Akkor téma lezárva. Más? - pillantok a vénemberre. Összevont szemöldökkel figyel az öreg, majd udvariasan kiküldi a nõt. 
- Nem támadhatják meg az embereid csak úgy a falubelieket, ezt már megbeszéltük - dörmögi. 
- Én voltam - válaszolom lágyan.
- Mi? De hát miért? - hökken meg az öreg, és füstölõ pipáját az asztalra teszi. 
- Nem tartozom neked magyarázattal. 
- De hát ez csak egy ártatlan kis... 
- Csak volt ártatlan - kuncogok, és kiválóan szórakozom amikor elsötétül a haragtól a vénember arca. 
- Mit mûveltél vele? - kérdezi ökölbe szorult kezekkel. - Csak nem...
Nem válaszolok, csak vidáman csillogó szemekkel figyelem ahogy leesik neki a tantusz. Felhördülve csap az asztalra, de én már elõtte állok, az keze mellett támaszkodom ökleimre, és úgy meredek alig néhány centirõl a szemeibe. Tekintetem fagyos mint a téli égbolt.
- És ha igen? - kérdezem halkan, kedvesen. Ilyenkor vagyok a legveszélyesebb. Mögöttem Genma chakrája idegesen bizsereg. Hehe... imádok szemétkedni a vén szarossal. 
- Kakashi... - morogja.
Mosolyogva egyenesedek fel, és lepillantok rá. 
- Van még valami? - kérdezem türelmesen. Megrázza a fejét. Ha pillantással ölni lehetne, most halott lennék. De õ erre nem képes, én azonban igen, ezért fedi fél szemem a homlokpántom. 
Intek a vén szottyosnak, és kilépünk a folyosóra. Genma csendben sétál mellettem, nem szól csak ha kérdezem, ennyit már megtanult tõlem az évek alatt.
Az irodámban még elolvasom a jelentéseket, majd ANBU ruhába öltözve sietek ki a privát ANBU gyakorlótérre. 
Harcosaim bõszen edzenek, úgyhogy megnyugodva indulhatok új szórakozásom felé. 

*

Már utánanéztem hol lakik az Inuzuka Klán, és könnyedén meg is találom a házukat. Behunyt szemekkel térképezem fel az épületben lévõk chakráját. Ez egy különleges képesség, talán csak a Hokage képes még erre a faluban. 
Meg is találom kis áldozatom finom kis chakráját. Szinte a számban bizsereg az íze. Mmm... 
Könnyedén besurranok hozzá, és mosolyogva figyelem ahogy feltápászkodva lép az ablakhoz. Észre sem vett, pedig múlt éjjel azonnal kiszagolt. 
Lazán a falhoz támaszkodom, és mosolyogva figyelem kerámiamaszkomon keresztül. Nagyon csinos fiúcska. Túlságosan is. Hol bujkáltál idáig? Ha láttalak volna, tuti rád mászom. Sebaj, jobb késõbb mint soha. 
Megtorpan és lemerevedik ahogy megérez. Kuncogva figyelem, és testének finom kamilla illatát és félelmének fanyar aromáját mélyen beszívom magamba. 
Oh... vicsorog. Hehe. Jaj de beszartam. 
- Mit keresel itt? - kérdezi dühösen, de egész testében remeg, és hátrálni kezd az ablak felé. Szemmel követhetetlen sebességgel termek elõtte, és teste mellett támaszkodom meg két kézzel az ablakpárkányon, csapdába ejtve õt. 
- Jól szórakoztunk tegnap, nem gondolod? - búgom lágyan. Ó igen... én legalábbis biztosan, és neki sem eshetett rosszul ha elélvezett. 
- Megismételjük? - kérdezem félrehajtott fejjel.
Összerándulva pillant fel maszkomra. 
- Tûnj a pi... - kezdene elküldeni engem melegebb éghajlatra. Majdnem behúzok neki egyet, de mégsem teszem. Ha kiverem a fogait, akkor csak elcsúfítanám azt a szép pofiját.
- Azt hiszem félreértettél - vágok közbe hidegen. - Ez nem kérdés volt.
Megfogom az állát, és a szemeibe nézek. Látom tekintetében a rettegést. Oh... ne izgass fel, mert még meg talállak ölni szex közben. 
Elengedem az állát, és hajába túrok gyengéden. A fejpántját könnyedén lerántom róla és undorral hajítom félre. 
- Hogy is hívnak? - kérdezem mosolyogva. Hisz még a keresztnevét sem tudom a kis édesnek. Vicsorog. - Ejnye de kis barátságtalan vagy... - nevetek halkan. Szórakoztató ahogy próbálkozik. 
Könnyedén arcon legyintem, és õ pont megfelelõ röppályát vesz fel. Fájdalmas nyögéssel zuhan az ágyra, szája sarkán kicsurranó vért letörölve pillant fel rám. Szemeiben a harag és a tehetetlenség könnyei csillannak. 
- Kérdeztem valamit... - indulok ráérõsen felé, és kínzó lassúsággal húzom elõ egyik kunai késem. Rettegve figyel. Ahww... 
- Ne bánts... - suttogja. - Kérlek hagyj békén... miért csinálod ezt...?
Maszkom alatt mosolyogva hajolok fölé, majd fölé térdelek, úgy pillantok le rá. 
- Kérdezni merészelsz tõlem úgy, hogy te még csak nem is válaszolsz az enyémre? - búgom a nyakához szorítva a hideg acélpengét. 
- Kiba! - nyögi hirtelen. 
- Kiba... - biccentek elégedetten. De hülye neve van. - Látom anyád még mindig fantáziátlan.
Késem lejjebb csusszan, és halk szisszenéssel metszem le róla fekete pólóját. Szétnyílik a szövet, és az alóla felbukkanó szép testet látva elégedetten dorombolni kezdek. Mmrrr...
Hideg késem lapjával gyengéden cirógatom meg szép, napbarnított bõrét. 
- Szép vagy - dicsérem meg halkan. Ökölbe szorított kezekkel, fejét elfordítva hunyja be szemeit. - Ó neeem... - kuncogok. - Nézz rám kiscsillag.
Lenyisszantom róla a nadrágot is. Végignézek meztelen testén. Oh... 
Maszkomat feltolom a fejem tetejére, és elégedett vigyorral nyalom meg a késem pengéjét.
- Igazi kis finom falatka vagy te... - búgom vágytól rekedt hangon.