|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Yuno* | 2014. 07. 27. 20:10:50 | #30791 |
 Karakter: Allen Silverman
Az életem egyhangúan telik, verés reggel, verés este. Hagyom és tűröm a dolgokat amiket nagyapám megtesz velem nap, mint nap. Úgy tűnik ez az én sorsom… Az egyhangúságot csak annyi törte meg, hogy, összeszólalkoztam valakivel. Életemben először történt meg az, hogy én szóltam be valakinek, nem kellett volna, de annyira feldühített. Az igazat megvallva most is dühít, elkényeztetett kis senkiházi azt se tudja milyen az igazi szenvedés, erre nekiáll játszani a nagyfiút az egyetemen. Egyszerűen nem tudtam nem csöndben maradni, még ha közöm nincsen a dolgokhoz. Persze apuci kicsi fia rögtön bele ment a dologba, de végül sikerült elérnem, hogy fortyogó vulkánként toporogjon előttem. A srác akit megvédtem teljesen be van rezelve tőle, de nekem jutott már rosszabb ennél a dráma királynőnél. A bőrszíj hangos csattanása ijesztőbb, mint ő.
Azt meg kell hagyni, hogy erős, rendben van arcilag meg testileg is, de az ilyen keményfiúkat egy napra elküldeném vakációzni a nagyapámhoz… Könnyedén a falnak présel és a fülemhez hajol, megcsap az illata, ami a várt illathoz képest egész kellemes, semmi büdös parfüm…
Izzó szemekkel fúrja tekintetét az enyémbe, már nem szólok semmit, elég volt az a pár anyjáról tett megjegyzés, nem is az bántja, amit mondtam, hanem az, hogy tökéletesen belé láttam, mert tudom, mit érezhet… Félig-meddig.
-Ezt még nagyon megbánod…- morran, majd elengedi az ingem, ami gyűrött marad az erős szorítása után, ott hagy, de még úgy is látszik, ahogy fortyog és szinte füstölög, miközben egyre távolabb kerül tőlem. Lehet ezt nem kellett volna, nem mintha félnék csak most majdnem tök ugyanazt csináltam, mint amit ő csinált ezzel a szerencsétlen sráccal, aki még mindig meglepetten néz rám.
-K-köszönöm. – hebegi, de ahogy nem válaszolok ott hagy, menekül tőlem. Én csak a furcsán csendes, srác vagyok, akinek itt alig páran tudják a nevét. Mondjuk, nem mintha baj lenne.
***
Míg nagyapám fürdik, én a vacsorát csinálom, az egyik szokásost, amit szeret és megesz… Vicces bele gondolni hogyan tanultam meg főzni. Rá voltam szorulva az egyik napról a másikra. Egy nap mikor már csak ketten voltunk azzal állt elő, hogy bizony ő többet nem fog főzni és ha nem akarok éhen halni, meg persze nem akarok még több verést, meg kell tanulnom főzni. Emlékszem, állt mellettem és figyelte, ahogy próbálkozom és ha valamit rosszul csináltam hát büntetés lett a vége… Szörnyű gyerekkorom volt, én mégis itt vagyok és csinálom a kajáját szó nélkül. A napi rutinom abból áll, hogy reggel megyek az egyetemre vagy dolgozni utána bevásárlás, vacsorafőzés majd pedig kezemet összekötik és áldozattá válok. Nagyapámmal évek óta ezt csináljuk, én gondozom és vigyázok rá, ő kiéli rajtam a szadista vágyait… Mások könnyen mondhatnák azt, hogy lépjek le, szóljak a rendőröknek, de én ebbe nőttem fel, ezt ismerem csak… Félreértés ne essék, rühellem, hogy ezt kell tennem, rühellem, hogy fáj, amikor kínoz, én mégsem tudok elmenekülni.
Két tányérra rakok a levesből majd pedig kirakom az evőeszközöket az asztalra. Még hallom, ahogy folyik a víz a zuhanyból majd mikor elzáródik, pár percre rá megjelenik a nagyapám is. Vörös köntösében ül le az asztalhoz.
-Jó étvágyat. – mondom még mielőtt bele kezdene az evésbe, csak utána kóstolok bele a levesbe. Csendben szoktunk étkezni, ő nem szeret velem beszélgetni én meg nem vagyok beszédes, és ha beszélgetnénk se értene meg engem, ő csak a kínzás fájdalmas nyelvét érti, amit sajnos én is kiismertem az évek alatt. Szavak nélkül is tudom, hogy ízlik neki, egyenletesen lapátolja magába az ételt. Így is én végzek hamarabb, nincs étvágyam, még mindig az egyetemen történteken jár az agyam, és még mindig nem tudom elhinni, hogy leszóltam azt a seggfejt… Ez nem én vagyok.
Elrakom a maradékot a hűtőbe a holnapra elkészített kaja mellé, majd elmosogatok magunk után. Még kb 10 percem van utána lehív a pincébe és megismerkedem újra a kedvenc bőrszíjával, kicsit olyan benyomást kelt mint az a film, az 50 első randi. Nap, mint nap átélem ugyanazt, mintha csak én is elveszíteném mindennap az emlékezetem és újra meg kéne ismerkednem a környezetemmel. Ha a sors ennyire egy filmhez hasonló életet akart nekem, akkor igazán berakhatott volna a Mátrixba, azt a filmet még szeretem is… Sors, remek, hülyeség az egész.
-Allen! – Hát akkor itt az idő. Lerakom a törlőrongyot a pultra és lemegyek a recsegő, nyikorgó lépcsőn a pincébe. Félhomály fogad, mint mindig. Ott áll a székem mellett immáron egy nadrágban és egy atlétában. Tudom mi a dolgom, levetkőzni félmeztelenre és tűrni…
Amint megkötözte a kezeimet mintha egy teljesen más világba kerültünk volna, ő a vadász én a préda és eljött az idő arra, hogy felfaljon elevenen. Üvöltözik, ringyónak nevez, üt, csapkod a szíjjal és élvezi minden egyes fájdalmas kiáltásom és addig nem hagyja abba, míg könyörögni nem kezdek…
A vér lustán kúszik le a lefolyón, az égő érzés a hátamon csak nem tud szűnni, most valahogy a szokottnál még durvább volt. Holnap nincs egyetem szóval még pihenni se tudok majd… takarítás, főzés bevásárlás, ez még nekem is sok.
***
Nagyapa lelépett valami barátjához így estig be kell fejeznem mindent és ha ügyes vagyok talán még aludni is tudni fogok. A kosárba dobok egy szeletelt kenyeret majd mennék tovább mikor egy ismerős hang üti meg a füleimet.
-Csak nem a keménycsávóhoz van szerencsém. – Ahogy a hátamhoz ér tenyerével akaratlanul is felszisszenek mire ő csak nevetve elém lép. – Na, mi az? Még elmentél pankrációzni miután engem is elgyepáltál? – Nem tudom eldönteni, hogy most csak szórakozik vagy éppen arra készül, hogy beverje a képemet.
-Visszaadni jöttél a tegnapit? – Kérdem, de túl halkan, nem hallotta.
-Mi van?
-Mondom jöttél visszaadni a tegnapi beszólásomat? – Ismétlem meg.
-Nem, nyugi van öcsém. – Kuncog. – Csak tudod miután lenyugodtam gondolkoztam egy kicsit.
-Szoktál olyat is? – Morgom, mert már nagyon mennék tovább, nem akarom rápazarolni a drága időmet, de nem húzza fel az agyát ezen.
-Nem fogsz tudni lerázni engem míg végig nem hallgatsz. – Csak felsóhajtok és bólint majd intek neki, hogy kövessen.
-Hallgatlak…
-Jó, na szóval, azért húztam fel magam annyira rajtad mert teljesen belém láttál, és este jöttem rá arra, hogy, ha így levágtad a szitut akkor neked is valami ilyesmi mehet otthon, eltaláltam?
-Igen. – Ahogy rápillantok látom, hogy vigyorog, nem szólok többet, csak pakolom be a kosárba amire szükségem van.
-Szóval anyád egy hárpia, aki folyton rajtad adja ki a dühét, eltaláltam?
-Nem, sejtelmed sincs mi van nekem otthon és ne is akard megtudni, kedves… nem is tudom mi a neved. Nincs szükségem arra, hogy sajnálkozó klubbot nyissunk, mert így is megvagyok, és ahogy látom te is.
-Marcus vagyok…
-Nem kértem, hogy bemutatkozz… - Morranok és már hagynám ott a francba, de sarokba szorít. Egyik tenyerét a bevásárlókocsira a másikat a mellett lévő polcra rakja így esélyem sincs továbbállni.
-Figyelj, nem szándékozom sajnáltatni magam, az nem az én asztalom. Viszont akármennyire is furcsán hangzik, tetszik, hogy így belém látsz. – Csak bámulok rá, de nem szólalok meg, nem, nincs szükségem egy olyan emberre, mint ő. Elhúzódik és felém nyújtja a jobb kezét. - Mint mondtam Marcus vagyok, te elfelejtettél bemutatkozni.
-Allen. –Sóhajtom. – Most örülsz?
-Látod Allen egész jól megy ez köztünk.
|
| oosakinana | 2012. 10. 19. 19:42:22 | #23804 |
Karakter: Patric Jenoly
Megjegyzés: (Tancibámnak)
Annyira jól jár a keze, hogy egyszerűen képtelen vagyok nm élvezni azt, amit csinál. Ám nagyon kívánom már őt és nem akarom, hogy tovább cécózzunk.
- Nem kel az előjáték dugj meg. – mondom neki egyből, amire mintha felcsillanna a szeme, hogy miket hall tőlem. Le is szedi a ruháit, majd feltolja a lábamat és minden féle előkészítés nélkül hatol a testembe.
Eleinte felkiáltok a fájdalomtól, de annyira bizsergetően hat az egésztestemre, hogy csak tovább fokozza az izgalmamat és végül csak nyögdécselve élvezem minden egyes tettét, amit csinál velem. Egyből vadul kezd el mozogni bennem, mire nyögések szakadnak fel bennem.
- Csavard a bimbómat. – mondom neki nyögések közepette, amire csak felhúzott szemöldökkel próbálja meg felfogni a kérésemet, de végül elvigyorodva csíp rá ujjaival és tekeri meg.
A hátam megfeszül, miközben a nevét nyögdécselem. Annyira szexin csinálja és olyan élvezetes, hogy menten el fogok élvezni. Durván hatol belém egyre mélyebben és a lábamat is csak jobban szétfeszíti, amikor abba hagyja bimbóim csavargatását. Annyira kellemes a fájdalom. Igaz, hogy nem fogok tudni felállni annyira kinyújtja a szalagjaimat, de nem érdekel. A tökéletes szex érdekében bármit hajlandó vagyok megtenni.
Addig hajszol mindkettőnket, amíg hangosan felnyögve el nem élvezünk. Olyan jó érzés, ahogy érzem magját szétáradni bennem. Emiatt az érzés miatt imádok szeretkezni, na meg az orgazmus miatt. Ezért jó pasinak lenni, mi nem tudjuk színlelni és biztos, hogy elmegyünk.
Az éjszaka folyamán, még jó pár menetet lenyomunk különböző pózokba, bár már akkor kiderül számomra, hogy egyre nehezebben tudom használni a lábaimat másnap ha felkelek, de majd csak lesz valahogy. Mást nem mentősöket hívok, hogy jöjjenek értem és nézzék meg a lábaimat, mert meghúzódtak.
~*~
Csak bevonszolom magam az iskolába, mert elég szarul néznék ki, ha nem jönnék be. Mindenki kérdezi tőlem, hogy mi a bajom, de csak annyit mondok, hogy tegnap az egyik edzőteremben voltam gyakorlatozni és meghúzta a lábamat, meg a derekamat. Bár a seggem fáj, de azt nem kell tudniuk.
- Nocsak kit látnak szemeim. – hallom meg az én kedvenc tancibám hangját.
- Csak nem ma is ön fogja nekünk tartani az órát? – kérdezem mosolyogva.
- Még nem tudom, de nagy a valószínűsége. – állapítja meg. – Mi történt veled? – kezd el színészkedni, mintha nem tudná, de csak azért, mert ott vannak körülöttem a haverjaim.
- Nos az edzőterem kicsit kemény volt. – válaszolom neki.
- Ma is szeretnék részt venni egy kemény edzésen. – csak reménykedni tudok, hogy veszi a célzást, hogy örömmel mennék hozzá még egy egészéjszakai menetre, mert akkor jobban fogok gyógyulni reményeim szerint.
- Óra után maradj majd bent, mert szeretnék beszélni veled a jegyeidről. – mondja komolyan, amire bólintok, majd tovább is halad minden féle köszönés vagy intés nélkül.
Be is megyünk órára és persze, hogy megint dolgozatot irat. Egyrészről örülök másrészről utálom, mert nem bírok megülni egyhelyben. Fel is állok és kiakarok menni, de ekkor erőteljesebben szól rám.
- Még is hova lesz a menet fiatalember? – kérdezi egyből éles hangon.
- Ki a teremből. – válaszolom a nyilván valót.
- Az én óráimat senki nem hagyhatja el, csak ha elengedem. – próbál rám hatni, de ez most kurvára nem jön be, mivel csak miatta vagyok ennyire szarul.
- Ööööö. Nem tudom, hogy ez érdekel-e. – remélem, nagyon kihúzom nála a gyufát és végre vadabb vizekre is fogunk evezni az éjszaka.
- Most azonnal jöjjön le. – megforgatom a szememet, majd lemegyek hozzá, de nem áll szándékomban nagy beszélgetést csapni.
Már éppen mondani készülne valamit, de nem hagyom szóhoz jutni, de persze csak úgy beszélek, hogy mi halljuk más ne:
- Ha büntetni akar, akkor azt este tegye meg magánál eszközöket használva. – jelentem ki és mintha kicsit megdöbbentettem volna, de végül csak zsebre teszem a kezemet és elindulok ki a teremből.
Reménykedek, hogy nagyon beindítottam a fantáziáját…
|
| oosakinana | 2012. 08. 12. 13:46:22 | #22852 |
Karakter: Patric Jenoly
Megjegyzés: (Tancibámnak)
- Nah jól van csürhe banda – ront ba a terembe egy olyan emberke, akit eddig még nem láttam az órákra bejönni. Még is ki lenne ez? És mit akar itt? Elég erőteljesen teszi le a könyveit, majd felénk fordulva karba teszi a kezét. - Fukao Gihei, marketing, PR. Most megkérdezhetnék, mi a szart keresek itt! Az igazság az, én is ezt kérdezem magamtól, de nincs rá jó válasz. Tehát – érdekes ez a fickó. -, most hogy így megismerkedtünk. Mindenki rakjon el mindent! Mint a villám, nem érünk rá egész nap.
Remélem nem gondolják komolyan, hogy vele kell végig bírnunk a 3 óra latint? Így is nagyon nehéz a nőcivel, de hogy még vele? Mondjuk nekem édes mindegy max nem járok be az órákra és ennyi.
- Minden ember között legyen egy üres szék – csak a fejemet rázom a tanár viselkedésére, majd végülis megteszik amit kér. Nem tiltakozhatnak, hiszen ő a tanár, de ilyen hogy kaphatott diplomát? Erre szokták mondani, hogy aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja. - Ha sikerült ezt a kifejezetten bonyolult műveletet végrehajtani, ami teszem hozzá az önök szintjén zseniális kivitelezéssel párosult, tollat elő! Három óránk van együtt, mesés három óra lesz, ezt bizton állíthatom – Fel ül az asztalra és úgy viselkedik, mint egy kis király. Az ilyeneket nem csípem annyira, akik ennyire nagyra vannak magukkal.
- Lingua Latina… - kezdi el mondani a dolgokat. - Kérdések. Gyorsan írjanak, csak egyszer mondok el mindent… - mély levegő és más sorolja is. - Mely nyelvcsaládba tartozik? Általánosságban a latinról. Mely nyelvterületeken használatos? Írás és kiejtés. Térjenek ki a nyelvtanra! Magánhangzók, kettőshangzók, mássalhangzók, a hangsúly, a hangtan – ez egy hülye szadista állat. Sorol fel olyan kérdéseket is, amiket eddig még csak értőlegesen vettük, de ahogy elnézem ő részletesen kéri. - Névszóragozás, igeragozás, ide mindegyikhez legalább hat példát kérek. Elöljárószók, módosító-, határozó- és kötőszók, indulatszók. Példákat emberek, példákat mindegyikhez, különben rá sem nézek! Ezen kívül kérek tíz latin irodalmi műcímet, szerzővel, keltezéssel – leszáll az asztalról és tovább folytatja. - Nihil est guod tam deceat quam in omni regeranda consilioque caspiendo servare constantium! Sok sikert, van három órájuk. Kimenni nem lehet, aki pisikélni akar, az leadja a lapot, és elégtelen. Innen pontban este öt órakor lépnek ki, katonás rendben, addig nincs se evés, se ivás, se orrfújás, se szuszogás, se tüsszögés. Aki a szabályokat megszegi, elégtelen. – nem szeretném, ha komolyabban a tanárom lenne. Tuti, hogy meg buknék nála, pedig a csoportban én vagyok a legjobb latinos. - 95 % a megfelelési határvonal. Aki alá esik, elégtelen. Húzzanak bele! – ezek után meg főleg. Úgy érzem magam, mintha a középiskolában lennénk.
- Uram, ezt mégis, hogy gondolja? – ez a marha meg leáll veszekedni vele. Nem ismer ezeknek a tanároknak a fajtáját?
- Mi a neved?
- Marcus.
- Nah, akkor Marcusnak megköszönheti mindenki a bónuszkérdést, ami egy latin vers lesz, szabadon választott mű. Leírni, elemezni, és bár nem irodalom órát tartunk, mint a latin nyelv velejárója, ezt is kérdezhetem. Háhá. Köszönjük Marcus, írjál szépen! – így legyen 5-ösöm a lottón komolyan. Idiótákkal vagyok körül véve és még a tanárok is idióták hova jutot ez a világ?
***
Elég sokan feladják már az elején, mert tudják, hogy úgy se tudják megírni a 95%-ot főleg ha még én is kételkedek benne. Azok egyből leadják a papírt és már mennek is a tanár arcára, mega győzelem ittas képzelgése még jobban idegesít kicsit. A csajok is feladják, mert ők sem bírják végig ülni a 3 órát mindig kiszoktak kérezkedni vagy pedig szünetet tartunk. Miattuk húzódik átlagba mindig tovább az óra.
Én próbálom írni minden tudásommal, de az olyanra én se tudok válaszolni, amit nem is vettünk vagy csak érintő legesen. Hát meg tettem, amit megtudtam, de ez nekem is olyan karó lesz, hogy csuda, na de nem baj, majd elintézzük a tancinénivel, hogy ne buktasson meg, mert lett egy karóm. Felállok és ki is viszem a lapot, amikor letelik a három óra. Én vagyok az utolsó, aki leteszi a tanár elé a dolgozatomat.
- Ácsi, fiam! – karol át a tanár, miközben a folyosón sétálok.
- Mit szeretne, tanár úr? – remélem, nagyon hamar elmondja, hogy mit akar, mert mennék tovább. Dolgom is lenne, amit elkéne intéznem.
- Alkut ajánlok – rosszul kezdődik. - Igyunk meg együtt valamit iskolán kívül, és ha jól sikerül az este, eltekintek ettől a borzalomtól, amit leadtál nekem dolgozat címén.
- Ez most akkor fenyegetés, igaz? – hallottam már pletykákat erről a tanárról, de ezek szerint a pletykák róla igazak.
- Mégsem vagy te olyan hülye, mint amilyennek kinézel, Patric – veregeti meg a vállamat. - Este kilenckor a Fekete Lagúna egyik hátsó asztalánál. Ne késs! – tiltakozni sincs időm, mert ahogy elmondja el is enged és megy a másik irányba én meg csak bosszankodok kicsit magamban.
~*~
Hát mivel nincs más programom estére és valahogy most nincs kedvem karót kapni, ezért jobb híján, de elmegyek a bárba, amit mondott a tanár bá. Meg végülis ha azt nézzük, van is kedvem egy kis éjszakai ágytornára. Régen mozgattak már meg úgy alaposan és kíváncsi lennék, hogy ez a kis tanci bá mit tud teljesíteni az ágyban.
Belépek a bárba, ami teli van emberekkel, vagyis jobban szólva inkább melegekkel, de hát kit zavar. Körbe nézek, hát ha megtalálom a „kedves” tanárt.. A pultnál meg is akad a tekintetem, mert pont ott van, ahogy a koktélját iszogatja. Odasétálok hozzá.
- Csak koktélok? Azt hittem, hogy valami keményebbet is iszik tanár úr. – mondom neki kicsit szemtelenkedve.
- Meg se jöttél de már szemtelenkedsz. Azt hiszem ezért az este meg leszel büntetve. – mondja nekem, de olyan vigyorral a száján, hogy az már szinte fájdalmas.
- Mivel meg lettem úgy mond fenyegetve, ezért nem volt más választásom. – mondom őszintén, amire mintha kicsit meglepődne. Na mi van nincs hozzá szokva, hogy vissza szájalnak neki.
- Mondták már neked, hogy nagyon fel van vágva a nyelved és visszahúzhatnád, mert egyszer rá fogsz harapni? – meg vonom a vállamat, majd leülök mellé és rendelek magamnak egy vodkák.
- Ilyet kéne tanárbának is innia. Ez a férfiaknak való ital. – mutatom fel neki, amikor megkapom, de csak elvigyorodik.
- Hülye nem vagyok. Nem akarom magam egész éjszakára kiütni. – állapítja meg. – Szeretek emlékezni arra, hogy kivel volt emlékezetes a szex és őt esetleg egy második körre újra hívni.
- Majd meglátjuk tanár úr, hogy mennyire leszek részed. – kacsintok rá és belekortyolok az italomba, ami olyan kellemesen égeti végig a torkomat, hogy az már felemeli érzés. Hiányzott már kicsit az ivás, de nem leszek ma sem részeg. Meg a trükkje annak, hogy miként ne legyek részeg teljesen, csak spicces. A legjobb az lenne, ha lenne egy másik gyomrom, de nincs ilyen szerencsém, hanem hoztam rágcsálni valót magammal, amit közben enni is fogok.
Már éppen megszólalnék megint hogy beszélgessünk kicsit mielőtt a témába vágnánk, amikor hirtelen megjelenik egy csávó.
- Gihei! – mondja lelkes örömmel, majd megöleli. Nem gondoltam volna, hogy valaha valaki ilyen lelkesedő örömmel fogja fogadni a találkozót. – Régen láttalak. Mi van veled? – kezdi el faggatni én meg csak kerek szemekkel figyelek.
- Armand, te meg mit keresel itt? – cseppet sem úgy néz ki, mint akinek nagyon örül.
- Megláttalak és gondoltam, hogy hátha lenne kedved egy kis éjszakát együtt eltölteni velem. – rám néz, de gondolom nem sejti, hogy együtt vagyunk. – Te ott tünés onnan had üljek le. – mondja nekem, de csak felhúzom a szemöldökömet.
- Keress magadnak más helyet. – mondom neki egyszerűen.
- Armand takarodj innen. – szólal meg a tanci bá is én meg csak elvigyorodva figyelem. – Nem akarok veled foglalkozni és már van programom az estére nézve, amibe nem nagyon szerepelsz. – jegyzi meg, majd rám néz. – Patric? – emeli fel a poharat és felém nyújtja, én meg veszem a lapot, hogy koccintok vele. Azt reméli, hogy ezzel a csávóka eltűnik? Remélem én is, de ezt ő nem így gondolja, ahogy észreveszem.
- Ugyan már Gihei. – sétál közelebb a tancibához, majd végig simít a mellkasán és csak tovább incselkedik vele. – Nem gondolhatod, hogy egy ilyen kis taknyos jó és méltó partnered lehet az ágyba. Nagyon jól tudod, hogy eddig még soha senkivel nem élveztél olyan jót mint velem. – Ez egy hülye. Honnan veszi, hogy én mit tudok és mit nem?
- Befejezted Armand és elhúznál végre? – szól rá mérgesen, de mintha nem venné a lapot a kicsike semennyire vagy csak ennyire baszhatnékja van, de nem fogok közbe szólni. Ezt nekik kell elintézni én csak ártatlan bámészkodó vagyok.
És nincs vége ennyivel. Kinézem amúgy tancibából, hogy simán elverné az emberkét, de gondolom nem akarja, hogy kitiltsák a legjobb helyről így inkább vissza fogja magát, de én meg szinte elunom az életemet. Egy jó kis dugás reményében jöttem ide, ahelyett, csak egy műsort kaptam, aminek következtében el is húzódik az idő, de holnap meg suliba kell menni, ezért minden féle köszönés vagy búcsúzás nélkül távozok a szórakozó helyről.
~*~
Másnap sétálok a suliba, amikor összetalálkozok a folyosón a drága tancibával bár eléggé rosszkedvű. Ezek szerint nem tudta kielégíteni magát kellő képpen?
- Jó reggelt tanár úr. – köszönök neki vigyorogva.
- A helyedben nem vigyorognék ennyire. – jegyzi meg. – Főleg egy ilyen egyes dolgozat után, amit írtál tegnap. – Na erre most meglepődök egy kicsit.
- Most miért engem szivat? – nézek rá. – Nem én tehetek róla, hogy tegnap lefoglalták. – háborodok fel.
- Az meg engem nem izgat. Nem tetted meg azt amiért eredetileg hívtalak, így egyes. – jelenti ki, mint az időjárást mondaná nekem és már menne is tovább.
- Akkor adjon még egy napot. – jelentem ki, amire mintha kicsit megtoppanna. – Ma este. Nem szórakozó helyen, hanem önnél vagy egy hotelben. Ahol biztos nem zavarnak meg minket. – állok egyenesen és csak várom, hogy erre vajon mit fog reagálni.
|
|
