Váratlanul felemel a földről, az ölébe vesz, én pedig egyre jobban égő arccal kapaszkodom meg a ruhájában, úgy érzem, menten elsüllyedek a szégyentől. Egy shinobinak mindig erősnek és fittnek kell lennie. Én pedig képes voltam így megjelenni előtte… Vajon mit gondolhat…
- Az utóbbi napokban nagyon keveset – felelem tisztelettudóan, jól megfontolva minden szót, arcán azonban egy rezzenést sem látok. Fáradtan pislogok hosszúakat, bár a szituáció, hogy a karjában fog, minduntalan pillanatokra kirázza belőlem a fásultságot.
- És mikor ettél utoljára? – puhát érzek meg a hátam mögött, halkan felsóhajtva konstatálom a kanapét mögöttem. Legszívesebben nyomban elaludnék, de kényszerítem magam az ébrenlétre.
- Nem emlékszem… - vallom be végül őszintén, mire feláll, és elmerengve pillant rám. Kicsit összébb húzódok, és éppen bocsánatot kérnék, mikor újabb kérdést szegez nekem.
- A klánod nem gondoskodott rólad? – a kérdésre meglepve nézek fel rá, de mosolyogva mozdítom fejem nemlegesen. Zsibbadtság kezd úrrá lenni testemen, nem tudom, mennyi ideig bírom még ébren…
- Nem, nem erről van szó! A klánom kedves velem, és örömmel fogadtak. Egyszerűen csak… - hogyan magyarázhatnám el neki, hogy jelenleg egyedül édesapám a legközelebbi klántagom és családtagom egyben? És hogy… jelenleg nem képes önmaga ellátására, én pedig három évig magára hagytam, egyes egyedül abban a nagy házban…
- Nem kell magyarázkodnod. Pihenj – emeli fel kezét, én pedig jólesően hallgatok el, hangja megnyugtatóan mély, leheletnyit karcos, amitől feláll a karomon a szőr. Fázósan simítok végig alkaromon, minden pillanat, mikor pislogok, nagy erőfeszítésbe kerül, hogy nyitva tartsam a szemem. Magamra hagy, én pedig tanácstalanul üldögélek a kanapén, direkt kellemetlen testtartásba görnyedve, hogy nehogy véletlenül elszundítsak, amíg vissza nem jön.
Mert valahogy érzem, hogy vissza fog jönni…
Végighordozom a tekintetem a szobán, melyben egy ideje nem volt alkalmam megjelenni, de mostanában szokatlanul sokszor kellett idejönnöm, és ez ezentúl sem lesz másképp. Konoha után a Suna még egy kicsit szokatlan, de bizonyára hamar visszazökkenek a régi kerékvágásba.
Új küldetések, új kage…
Hihetetlen, hogy abból az aprócska fiúból milyen hatalmas férfi lett az évek során. A legerősebbek között tartják számon, félik és tisztelik, de már lassan kezdik elismerni létezését. Mindig is erre vágyhatott… Mikor kicsi volt, vágyta a társaságot, vajon most is? Barátokra tett szert, s közben felnőtt.
Feltűnik az ajtóban, megilletődve veszem észre a tálcát, amelyet éppen letesz elém. Meleg érzés szalad végig rajtam a gesztus láttán, s rögtön megkordul a gyomrom, mire szinte nyomban a hasamra teszem a kezem, megpróbálva leplezni az ösztönös reakciót.
- Egyél.
- Köszönöm, Kazekage-sama – biccentek hálásan, és elveszem a szendvicset az asztalról. Beleharapva szinte szétomlik a számban a kenyér, olyan régen éreztem már az itthoni ételek ízét… Lopva felé pillantok, ahogy az ablak előtt áll. Sokat gondolkozik, talán ez miatt olyan szótlan, vagy… nincs is mit mondania. Különös mód vonzza a tekintetem büszke alakja, szinte tűz és víz jellemzi. Szemei fagyosak, haja pedig szinte lángol, termete erős és rettentően magas, meg sem tudom mondani, mennyivel magasabb nálam. Fizikumán felejtem szemeim, elrévedt pillantással nézem, de mikor meglátom, hogy megfordult, rögtön inkább a csészémbe bámulok.
- Köszönöm az ételt – szavaim nyomán némaság nehezedik a légkörre, egy nagyobb pislogás után mély hangja kizökkent:
- Emlékszem rád.
- Igen? – fáradtan mosolyogva figyelem arcát, bár sokszor inkább máshová nézek, nem tudom mennyire tiszteletlen az, amit éppen csinálok. De megnyugvó, megkönnyebbült érzés suhan végig rajtam, ahogy ezt kimondja, hálásan cirógatom meg a csésze oldalát. Jól esik, hogy emlékszik rám.
- Gyerekkorunkban találkoztunk – hangjában nincs érzelem, de mégis tudom, hogy sokat jelent az, amit mond. Megajándékozom egy kedves mosollyal, de arcán változatlanul nem látok semmit sem.
- Azt hittem elfelejtettél – válaszolok halkan, majd meglepve veszem észre, hogy lehagytam a rangját, de mielőtt még kijavíthatnám hirtelen riadalmamban a hibámat, már újra hallom hangját.
- Így is volt – fejének mozdulata elárulja, hogy ő sem emlékezett rám azonnal, mosolyogva kortyolok a teámba, míg ismét kipillant az ablakon. Jól esik, hogy kicsit bár, de kitüntet a figyelmével, vagy csak a vezetői gondolatok befolyásolják…
- Van egy vendégszoba ebben az épületben. Elkísérlek oda, hogy pihenhess – elcsodálkozva hallgatom kijelentését, amiben nem volt felajánlás vagy választási lehetőség.
- Kazekage-sama, erre semmi szükség, én… - kezdek el szabadkozni, de szokatlan módon az ajtóhoz lép, és kinyitja nekem. Ámulva nézem az udvarias reakciót, halványan elpirulva kelek fel a kanapéról, kilépve a folyosóra, ahol természetesen elém lép, és vezetni kezd. Lassan haladunk, így esélyem nyílik arra, hogy körülnézzek, hogy pontosan hol is vagyok, de végül az előttem haladó széles vállakra siklik a tekintetem, amit lesütök, ahogy az ajtót kinyitja.
Egy egyszerű szobát pillantok meg, számomra az ágy és a fürdőszoba jelenleg mindennél nagyobb kincs, azt sem bántam volna, ha egy matracot találok itt. Belépve szétnézek, az ágytakaró flanel szövetén végigsimítva örülök a lehetőségnek, bár kicsit feszélyez, hogy a Kazekage közvetlen környezetében kapok ideiglenes szállást erre a pár…
Villámként hasít belém a felismerés, hogy meg sem kérdeztem, mennyi ideig kell itt maradnom… Lehet, hogy Ő is fáradt, és szeretne visszavonulni, ezért ezt majd holnap megkérdezem tőle. Ha lehet, visszamennék apához, de ha ezt nem engedélyezné, Takeru szülei felajánlották, hogy náluk lakhatok egy ideig.
- Köszönöm, Kazekage-sama, nagyon kedves tőled – hajtom meg fejem előtte hálásan.
- Gaara.
- Öhm… Gaara-sama – értem meg kérését, amit furcsának tartok, meg nem is. Egy mosoly kíséretében aprón biccentek, megköszönve a lehetőséget, hogy ily módon szólítsam, tudom, hogy most valamilyen szinten, a maga módján kitüntetett ezzel a lehetőséggel. Felfigyelek rezzenés mentes alakjára, ami már egy ideje engem figyel, de nem a szemeimbe néz, ahogy eddig is tette. Zavarba hoz a nézése, elvörösödve emelem fel kezeimet, hogy eltakarjam magam előle, mindazonáltal erőt nyerek a mozdulatból.
- Köszönöm, Gaara-sama. Azt hiszem pihenek egy kicsit, hogy frissen és erőm teljében kövessem a parancsaidat – vezetem le a záró mondatot egy szuszra, elbizonytalanodva figyelem a türkizkék szemeket, melyek most az arcomat vizsgálják.
Hátat fordít, és köszönés nélkül otthagy, én pedig előzékenyen becsukom mögötte az ajtót. Nagy sóhajjal nézek egy ideig az ajtóra, majd megrázva fejem a fürdőbe sietek, hogy végre pihenhessek. A forró víz leöblíti az út porát, az alkaromon levő horzsolást megcsípi, de kellemesen elzsibbaszt.
Olyan ijesztő volt, ahogy ott állt, egy szó nélkül, és…
A mellkasomban ezekre a szavakra megremegett valami, kicsit összébb húztam magamon a köntöst, amit a fürdőszobában találtam. A ruháimat belenyomtam a kagylóba, hogy reggelre kiázzanak és megszáradjanak, ebben a sivatagos időben ez egy karikacsapás. Nem tudom, mitől érezhetem magam így, hiszen csak… A viselkedésében volt valami fura, bár, ez betudható annak, hogy nem igazán tudhatja hogyan kell viselkedni, hiszen senki sem tanította meg rá.
De a pillantása megcáfol mindent… Nem tudom mit higgyek...
Fásultan terülök el az ágyon, s ahogy a testem megérzi maga alatt a puha ágyat, azon nyomban elnyom a mély, álomtalan álom.
***
Reggel sikerül minden gond nélkül felöltöznöm, úgy érzem, mintha átaludtam volna egy hetet, pedig időben keltem fel. Rendbe szedtem az ágyat, mindent igyekeztem a legnagyobb rendben tartani, hátha más is itt fog aludni legközelebb rajtam kívül. Az ajtót kitárva kilesek a folyosóra, de mikor nem látok senkit, kilépek, és megfordulva becsukom az ajtót, ám ahogy hátralépek, nem a padlót érzem a talpam alatt.
Megperdülve nézek farkasszemet egy mellkassal, majd fentebb nézve megpillantom a Kazekagét, akinek kifejezéstelen arcán most sincs semmi sem.
- Jó reggelt, Gaara-sama – hajolok meg előtte tisztelettudóan, meghátrálva kissé, hogy ne legyen olyan közel.
- Miért pakoltál ennyire össze?
- T-tessék? – meglep kérdése, hangneme tárgyilagos és éles, bizonyára a reggel teszi hangját ilyen mélyen karcossá, vagy...
- Egy ideig itt fogod tölteni azokat az estéket, mikor nem teljesítesz küldetést.
- Igen, uram – biccentek aprón, bár a nyelvem hegyén volt egy kérdés, inkább elfojtom magamban. Hajam előrehullik, a fülem mögé gyűröm a rakoncátlan tincseket, melyeket nem olyan régen fésültem meg. – Jól aludtál?
Egy pillanatra szemeiben megvillan valami, pár pillanatig elmélázva mered rám, majd megszólal:
- Nem szoktam aludni.
- Óh… Akkor remélem jól telt az estéd – mosolygok rá, igyekezve fenntartani a beszélgetés fonalát. Kipillantok az ablakon, odakint nem fúj a szél, egészen kellemes idő van. – Éppen reggelizni indultam, velem tartasz?
- Sok a teendőm – érkezik a válasz, én pedig érzem, hogy apró foltokban lángol az arcom. Hát persze, a Kazekagével beszélgetek éppen, nem ér rá egy magamfajta jouninra, rengeteg elintéznivalója lehet a falu ügyeivel kapcsolatban.
Egyáltalán hogy jövök én ahhoz, hogy személyessé tegyem a kapcsolatunkat? Beszélgetni szerettem volna vele egy kicsit, de én naiv nem gondolok a körülményekre.
- Lehetne egy kérdésem? – nem válaszol, biccent, így úgy érzem folytathatom. – Szeretném tudni, hogy meddig vagyunk a csapatommal Sunában? Csak mert említetted, hogy vinnünk kell egy levelet Avarrejtekbe.
- Az a levél kibír pár napot.
- Értem, köszönöm. Hát akkor… viszlát! – egy meghajlás kíséretében rámosolygok, és elindulok a folyosón az ellenkező irányba, hogy megkeressem Takerut és Hauront. Lehet, hogy a klánbirtok előtt várnak már egy ideje! A folyosó sarkánál már futok, és a legközelebbi ablaknál pedig kisuhanok az épületből, hogy megkereshessem őket.
***
- Én aggódtam érted, te pedig… a Kazekage egyik vendégszobájában töltöd az estédet? – dühöng mellettem Takeru, piszkosszőke haján a kinti égető napfény szinte fájdalmasan csillan meg.
- Ne viselkedj gyerekesen – rója meg Hauron, aki ezüst haját a szokásos copfba fogta, maszkja alól nem látszódik a szája, de az észrevehető, mikor mosolyog. Kiteszik elénk a pultra az ételt, a pálcikákat megragadva kezdünk neki az evésnek. Áldásként fogadom a húst és a tésztát magamba, legszívesebben ráment ettem volna, de sajnos legutóbb, mikor Sunában voltam, nem volt rámenes.
A rámenről eszembe jut az avarrejteki Naruto, és szélesen elmosolyodom evés közben. Megtudtam róla egyet, s mást már néhány konohai ismerősömtől. Rengeteg megpróbáltatáson kellett eddig keresztülmennie, akárcsak egy bizonyos valakinek. Habár Gaarával sokkal gonoszabban bántak, és nem karolta őt fel senki, vele szemben ez a férfi valósággal küzd azért, hogy többen megszeressék. Eszembe jut egy pillanatra, hogy Gaara is Narutóhoz hasonló lehetne… Talán, ha valaki megszereti őt, és nem csapja be... Ha valaki érzelmileg és fizikailag támogatja...
Most ott vannak neki a testvérei, és tanítványa, bár nem tudom, hogy milyen érzésekkel viseltetnek egymás iránt… Nem túl magányos?
- Szoa-chan?
- Igen?
- Hol fogsz ezentúl lakni? Csak hogy tudjuk – Takeru hangján még érezni, hogy sértett, fekete szemei bosszúsan szuggerálnak. Az ő pillantása nem olyan, mint Gaarának. Sőt, merőben különbözik a tegnap estitől…
- Továbbra is a Kazekage rezidencián, azt hiszem – nézek rá a tányéromra és feltűnik, hogy teljesen üres. Mikor ehettem meg az egészet?
- Csodálatos… - támasztja meg a fejét a kezével, karját pedig a pulton pihenteti. – Egy ketyegő bomba mellett hogyan tudod álomra hajtani a fejed?
Az arcom kijelentésére lángba borul, mi több, a következő pillanatban minden szín kifut az arcomból. Jól tudja, hogy most mi csúszott ki a száján, és bocsánatkérően mozdul felém.
- Nem úgy értettem, ne haragudj… - teszi kezét a vállamra, én pedig felsóhajtva enyhítek a légkörön egy mosollyal.
- Semmi baj, tudom…
- Ölelés? – tárja szét karjait, mire elnézően hozzáhajolok.
- Ölelés – dünnyögöm a karjai között, és jól megszorongat, végül elenged. Nem szeretem, ha ilyen jelzőket aggat másokra, főleg, hogy ez rám is tökéletesen igaz… Az édesapám jóvoltából.
- Akkor is, a Kazekage nem kóser, ezt mindenki megmondhatja neked a faluban – bök a pult mögött serénykedő szakácsra egyfajta tanúként, aki hallva a beszélgetés foszlányait inkább elandalog tőlünk. – Látod? Fél.
- Ezt ne nyilvános helyen ecseteld, ostoba – Hauron nyugodt hangja még a szakács arcán is kisímít néhány gondterhelt ráncot. – Még civileket keversz olyasvalamibe, amihez semmi közük.
- Ne oktass ki! Ha jól tudom, n… - nem tudja befejezni a mondatát, ugyanis a hátunk mögött egy hatalmas pukkanással egy shinobi jelenik meg, kezében egy levéllel, amit felém nyújt. Elveszem a borítékot, a férfinek csak az egyik arcfelén van maszk, ami ijesztővé teszi megjelenését, így nem meglepő, hogy a mellettem ülő két férfi érdeklődve oldalra fordul.
- Mohnszu Szoa? Leveled érkezett Konohából.
- Köszönöm – bontom ki a borítékot, mire a ninja egy szempillantás alatt eltűnik. Kibontva megörülök az ismerős, kaparós írást látva, így gyorsan zsebre rakom, mielőtt még elolvasnám. Majd később megejtem.
- Konohából? Az félőrült küldte? – kérdezi gúnyosan Takeru.
- Nemsokára úgyis odamegyünk – merengek el csöndesen azon, amit legutóbb Gaara mondott. Levelet fogunk kézbesíteni, de nem lehet olyan magas prioritású, ha nem sietteti el a dolgot.
- Csak az a kérdés, hogy miért a Kazekage egyik jobb keze kézbesítette – hallom meg Hauron tényre mutató hangját, miközben fizet. Ez valóban érdekes… Nem látom, hogy fel lenne törve a pecsét rajta, bár… Ugyan miért érdekelné a felsőbb vezetést az én levelem?
***
Még napnyugta előtt megejtek egy látogatást a temetőben, édesanyám sírjánál. Az előzetesen megvett liliomcsokrot elhelyezem a kőhöz döntve, egy apró vázában. Kicsit körbetakarítom, megigazítom a homokot körülötte, hogy ne legyen olyan formátlan, majd egy egyszerű mozdulattal söpröm le róla a feleslegessé vált homokot. A többi klántag sírját is kicsit ápoltabb kinézetűvé teszem, mindegyiknek teszek egy szál virágot a fejfa mellé.
Felállva megnézem elkészült művem és akaratlanul is oldalra siklik a pillantásom. A többi sír tőlünk sokkal messzebb van elhelyezve, féltek az emberek attól, hogy az épen maradt holttestek felrobbannak, tönkretéve a többi elhunytat s azok békéjét.
Már klánházhoz igyekszem, ahol most kivételesen nem állnak őrök, lehetséges, hogy váltáskor érkeztem. Sötétedik, így sietnem kell, vissza kell érnem még a vendégszobába, mielőtt még feltűnne valakinek a hiányom. Nem vagyok annyira naiv, hogy ne tűnjön fel, hogy marasztalnak, bár nem tudom még, hogy miért van szükség erre. De ha a Kazekage így látta jónak, akkor elfogadom a döntését, és megbízom benne. Ki másnak hihetnék jobban, a feljebbvalómon kívül?
Az egyik oldalsó lakosztályban ég a lámpa, így arra veszem az irányt, tudva, hogy édesapám is bizonyára ott lesz. Azonban villámcsapás szerűen egy apró vibrálással leoltódik az összes villany, én pedig rémülten forgolódva kapok elő egy kést, szorosan magam előtt tartva.
A hirtelen támadt sötétben kapkodva szedem a levegőt, szaporán dobogó szívem ki akar szakadni a helyéről, görcsösen fogom a kezemben levő kunait, hogy bármikor eldobhassam. Felveszem a biztos alapállást, igyekszem érzékeimet kiterjeszteni a szoba többi felére, és megpróbálom feleleveníteni az emlékeimet a ház felépítésével kapcsolatban.
Nem érzek chakrát, remélem apa kapcsolta le a biztosítékot, vagy… Ki akarna egy elhagyatott, régi klánbirtokra betörni, mikor nincs itt semmi, csak korom és égett bútorok?
Nem szabad felfednem hol vagyok, minél csendesebben kell eljutnom apa szobájáig, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy nincs semmi baja, és hogy mi lehet az áramszünet oka…
Alig teszek néhány lépést a folyosón, mikor a sarokban az egyik lámpa pislákolni kezd, majd lassan feloltódik az összes. Megkönnyebbülve hátralépek egyet, de mikor egy lábra sikerül érkeznem, rögtön fordulok, a kést pedig oldalvást tartva szegezem a mögöttem levőnek, de mikor meglátom ki az, elkerekedett szemekkel vonom vissza az utolsó pillanatban.
- Uram…? Miért van itt? – hajtok fejet, a szívverésem újra felgyorsult, alsó ajkamba harapok, hogy megakadályozzam a zihálásom. Ez a pár nap pihenés nem tett jót, kiestem a gyakorlatból.
- Tudni akartam, hogy mi okozott áramkimaradást – érkezik a válasz, én pedig elképedek kijelentésén. Az egész falura értette? Ha nem, akkor honnan tudta, hogy pont itt nincs áram, mikor itt egy lélek sem jár?
Lopva pillantok az arcára, miközben nem moccan. Halvány gyanú ébred bennem, de végül megnyugtatom magam azzal, hogy a Kazekage nem szórakozna ilyennel egy olyan ember házában, aki meglehetősen labilis…
- Apa! – jut eszembe a gondolat, majd egy gyors biccentés kíséretében futva indulok el a folyosón a megfelelő irányba. Sietve fordulok be az egyik sarkon, ahol meglátom apát, amint tompa tekintettel poroszkál a szobája felé.
- Apa – szólítom, mire megdermed a mozdulatban, és lassan megfordul, majd komótosan hozzám ballag. Annyira siralmas látványt nyújt, hogy könny szökik a szemembe. Megfogom kezét, és vezetni kezdem szobája felé, amit csendesen tűr. Bekísérem, betakargatom, mellé teszek egy pohár vizet, tudom, hogy szomjas lesz később.
Alvajáró, s meglehetősen régóta tart már nála ez az állapot.
Kap egy apró puszit a homlokára, és csöndesen kimegyek a szobából, mielőtt felébreszteném. Az udvarra kilépve feltűnik, hogy az utca ezen szakaszán változatlanul nem ég a közvilágítás… Elszomorít, hogy egyetlen egy ember miatt nincsenek felkapcsolva, bár tudom, hogy erre senki sem jár.
- Visszakísérlek – zendül az éjszakában Gaara mély hangja, én pedig hálásan mosolyogva fogadom el a felajánlását. A kietlen utcákon sétálok mellette, leheletnyit lemaradva, természetesen. Rangban nem vagyok annyira elől, hogy csak így mellé állhassak, mint egyenrangú fél.
Csend telepszik ránk, de úgy érzem, hogy ez a kellemesebbik fajta. A Kazekage lassan, komótosan sétál, így nem esik nehezemre felvenni a léptéket. A hirtelen feltámadó szél szemből egy adag homokot vág az arcunkba, én pedig halkan felnyögve dörzsölgetem a szemeimből, elfordulva tőle. Néma vívódásomat hirtelen egy kéz akadályozza meg, és szaporán pislogva figyelem az előttem álló arcát, közvetlen közelről.
- Ne mozogj – emeli fel szabad kezét, és az arcomhoz közelít vele. Meglepetten tűröm közelségét, arcom mégis lángra gyúl. Ujjai lustán megmozdulnak, én pedig érzem, hogy a szemem már nem irritálja semmi sem.
- Ó… köszönöm – suttogom hálásan, és ellépnék tőle, de nem tudok, ugyanis még mindig fogja a kezemet. Szívem hatalmasat dobban, nem tudom, hogy fél e, vagy zavart, de azt tudom, hogy fájdalmas dobbanás volt, összerándulok az érzéstől. Kemény érintés, ahogy magához ránt, felnyögve fogadom a társas teleportálás gyomorforgató érzését, émelyegve kapaszkodom a ruhájába, mikor megérkezünk.
- Mi… mi történt? – kérdezem még egy kicsit szédülten, de választ nem kapok, csupán a hideg falat érzem meg a hátam mögött, így kicsit erősebben nyomom körmeimet a ruha alatt rejtőző mellkasba. Felemelem a fejem, hogy láthassam az arcát, de csak egy villanásra látom elsötétülő szemeit, s már érzem, hogy erőszakosan a számra nyomja a sajátját. A szívem kihagyott több ütemet is, parázsló erő szalad fel a bőrömön, szinte fájdalmasan végigrohanva rajtam, s tudom, hogy ez Gaara chakrája…
Rémülten igyekszem eltolni magamtól, de egyik keze a tarkómra csúszik, feljebb emeli a fejem, s megérzem nyelvét a számban. Egyre elkeseredettebben próbálok kiszabadulni a karjai közül, de képtelen vagyok rá. Ellenkezésemre válaszul ágyékát hozzám préseli, riadt nyögés szakad fel belőlem, mikor megérzem merevedését. Vadul csókol, fáj az érintése, alig kapok levegőt, kesernyés illata teljesen betölti a tudatomat, lábaim megremegnek a határozott, eltántoríthatatlan fellépéstől… Rettegek a karjaiban, érzem a bennük szunnyadó erőt, amivel olyan szorosan, és eltökélten tart, hogy megmozdulni sem bírok.
Végre elválik tőlem, levegőért kapkodva próbálnék meg a lelkére beszélni, de a következő pillanatban oldalra rántja a fejem, ahogy ujjai a hajamba szaladnak, érzem, ahogy a bőröm megfeszül, halkan felszisszenve. Forró leheletét megérzem a nyakamon, libabőrös leszek tőle, majd minden átmenet nélkül a nyakamra tapad szájával, szívogatni és harapdálni kezdi a bőrömet, feljajdulva teszek még egy erőtlen kísérletet arra, hogy eltoljam magamtól, de hasztalan…
- Gaara-sama… - szólítom meg hangosan zihálva, görcsösen kapaszkodok ruhájába, mintha minden pillanatban elájulhatnék. Nincs más választásom, nem tudom ellökni… túlontúl erős…
Engedelmesen, reszketve hagyom, hogy a nyakamon táncoló nyelve és fogai megízleljék bőrömet, érzem, ahogy a nyelve nyálcsíkot hagy a bőrömön, melyet megcsap az ablakon beáramló szél, s fázni kezdek tőle…
Váratlanul egy olyan pontot ér el a nyakamnál, hogy saját magamon is meglepődve felnyögök az érzéstől, teste nehezebben préselődik hozzám, szájából rekedtes hang nyilallik a fülembe. Nagy lendület, a levegő surrogó érzése, és az ágyon találom magam, ahonnan megpróbálok azonnal lemászni, de rögtön fölöttem terem, visszanyom a matracra, félve kaparom a lepedőt, hogy előrébb jussak alóla, hasztalan…
- Uram… kérem… - könyörgök, hangom elcsuklik, mikor megérzem kezeit a ruhám alatt siklani, halálra vált arccal hasalok alatta, fejem a nyakamnál fogva kényszeríti az ágyra. Szemeimbe könny szökik a félelemtől és fájdalomtól, testem folyamatosan ijedten összerándul minden érintésére… Miért? Miért én, miért most? Annyira más volt még tegnap... udvarias és figyelmes... Mi történt? Miért ilyen?
Nem, ez való igaz. Azonban a falu bölcsei ragaszkodnak hozzá, hogy közel tartsam magamhoz őt egy ideig, amíg alaposan végigtanulmányozzák. A háború most is tart, csak épp hidegháború, azonban közeleg az ideje a valódi, új ninják háborújának. A falunknak fel kell rá készülnie, és a bölcsek a Mohnszuk módszerét is meg akarják vizsgálni, és talán alkalmazni is. Komoly fegyver, amilyen én is vagyok. Nem az embert látják benne, én azonban igen, mégis kötelességem őt itt tartani. Azonban arra már nem vagyok hajlandó, hogy a kezükre adjam. Csak felületes, észrevétlen megfigyelést engedélyeztem, cserébe hosszú időre ide kötöm őt.
- Megtudhatnám, kikkel leszek egy csapatban? – kérdezi, megtörve a hosszas gondolatláncot.
- Kankuro, és még egy shinobi, akinek személyéről még nem döntöttem.
- Értem… Öhm, uram… A levelet Uzumaki Naruto küldte, azt mondta, hogy rendkívül fontos.
Lepillantok a levélre, és megjelenik egy chounin is. Rábízom Szoát, csendben figyelem amikor kivezetik a fogadószobából.
***
Másnap szertartás. Újra felesküdnek a kagéjuknak.
Amikor véget ér a szertartás, Szoa meglepő szót suttog a levegőbe.
- Sajnálom…
Kifejezéstelen arccal nézem őt, tanácstalanságomat senki más nem érzi, csak a démonom, de nem mozdul. Jelenlétének halvány bizsergése olyan számomra, mint egy folyton jelenlévő háttérzaj, amelyhez hozzászoktam.
Kiküldök mindenkit, kivéve Szoát. Takeru nem titkolt bosszúsággal engedelmeskedik, szokatlanul udvariatlanul. Szoa bánatosan pislog rám halványbarna szemeivel.
- Sajnálom, az Ő nevében is bocsánatot kérek. Nem tudom mi zaklathatta fel ennyire. Elnézést a tiszteletlenségéért.
Csak biccentek, végül kettesben maradunk teljesen.
- Engedelmével megnézném, nehogy valami bajt okozzon.
Bosszúsan legyintek hogy menjen csak, pedig beszélni akartam vele. Feláll, az ajtóhoz siet és összecsuklik. Mielőtt a földre zuhanna, elkapom.
- Bocsánat... – leheli a karjaimban, finom gyümölcsös illata érzékeny orromba áramlik. Most így közelről sápadtabbnak tűnik, és szemei alatti kis árnyak, valamint tompa tekintete egyértelműen elárulják, hogy mennyire kimerült.
- Mióta nem aludtál?
Csodálkozva néz rám, majd ajkába harapva elpirul ahogy lábai alá nyúlok mások karommal és felemelem őt.
- Az utóbbi napokban nagyon keveset.
- És mikor ettél utoljára? – folytatom nyugodt, mély hangomon. Az irodában lévő keskeny kanapéhoz viszem, amelyen néha én is eldőlök pihenni egy keveset, amikor úgy érzem nagyon legyengültem.
- Nem emlékszem...
Felegyenesedem, és végiggondolom mi lenne a helyes. Mivel nekem senki nem tanította meg az alapvető viselkedésformákat, a kisebb hétköznapi problémák megoldásait, mindenre magamtól kellett rájönnöm. Azt tudom, hogy ennie és pihennie kell. Hogy ezt megtehesse, a klánjára, az otthonára van szüksége. Azonban a múlt éjjelt ott töltötte, és mégis kialvatlanul, éhesen jött ide ma reggel.
- A klánod nem gondoskodott rólad? – kérdezem tőle a nyilvánvalót. Felkapja a fejét, zavartan elmosolyodik, ahogy megrázza a fejét, kibomlott haja arcába hull. Nagyon selymesnek és puhának tűnik, s ahogy a napfény az ablakon rávetül, halványan felizzik tincseinek lilás árnyalata.
- Nem, nem erről van szó! A klánom kedves velem, és örömmel fogadtak. Egyszerűen csak... – keresi a szavakat, de felemelem a kezem.
- Nem kell magyarázkodnod. Pihenj.
Kisétálok a kage irodámból, végig a folyosón a saját lakosztályomig, amely mellett egy konyha is van. A személyzet itt készíti az ételeimet. Odabent egy testes asszonyság sürög-forog a mosogató mellett, amikor belépek mélyen meghajol előttem.
- Mit óhajt az úr?
Elmondom mit óhajtok, s máris egy tálcában a kezembe kerül egy szendvics, sütemény és egy nagy pohár gőzölgő tea. Visszamegyek vele az irodába, ahol a kanapén üldögélve vár Szoa. Sápadt arcát felemeli amikor belépek, és nem teszem szóvá hogy miért nem fekszik. A kanapé előtti kis üvegasztalra teszem a tálcát.
- Egyél.
- Köszönöm, Kazekage-sama.
Az ablakhoz sétálok, és karba tett kezekkel figyelem az utca forgatagát. Szemem sarkából látom ahogy eszik, és ez elégedettséggel tölt el. Gondolataim szétáradnak fejemben, és felveszik azt a fonalat, ahol legutóbb megszakadtak. Megfigyelés. A Bölcsek fényt akarnak deríteni a Mohnszu Klán titkára. Nem tartom helyesnek, de az soha nem számít nekem mi helyes és mi nem, hiszen az értékítéletem bizonytalan, ahogy Kankuro is gyakran rávilágít erre.
Felé fordítom a fejemet, és amikor tekintetünk találkozik, elkapja rólam és a kezében szorongatott teáscsészébe mered.
- Köszönöm az ételt – mondja kedves, lágy hangján. Csend telepedik ránk. Tanulmányozom csinos arcát, puhán hullámzó haját és a csészét szorító hosszú ujjait.
- Emlékszem rád.
- Igen?
- Gyermekkorunkban találkoztunk.
Egy szép mosolyt ad nekem, és ismerős érzés tölt el. Igen, ő ugyanolyan, csak most a fogsor ami rám ragyog, nem hiányos mint annak az édes kislánynak, aki épp tejfogaitól szabadult akkoriban.
- Azt hittem elfelejtettél.
- Így is volt – bólintok. Nem kell tudnia, hogy igazából nagyon sokáig emlékeztem rá, és a démonom vele kínzott a legjobban. Szörnyű érzés volt, ahogy kihasználta a gyengéd érzéseimet, és átfordította őrült gyűlöletté, majd mire felnőttem és képes voltam uralni az érzelmeimet és az azokra gyakorolt démoni hatást, Szoa emlékét mélyen eltemettem magamban. Most valahogy feltört ez az emlék, amitől újra sebezhetőnek érzem magam.
És ez dühít.
Elfordítom a fejemet, és ismét az utcára szegezem hideg tekintetem. Apja túl öreg, labilis idegekkel, nem lehet megközelíteni sem. A klánjának másik három tagja ismeretlen helyen bujkál, csak őt tudják a bölcsek megvizsgálni. Erőszakkal nem kényszeríthető, mert felrobbanthatja magát, önként pedig nem fog belemenni.
- Van vendégszoba ebben az épületben. Elkísérlek oda, és hogy pihenhess.
- Kazekage-sama, erre semmi szükség, én...
Az ajtóhoz sétálok, kinyitom az ajtót neki, ahogy Temari tanította nekem. A hölgyeket előre kell engedni – mondta egykor. Várakozóan nézek a kanapén ücsörgő Szoára, aki észbe kapva felpattan és odasiet hozzám. Ahogy kilép előttem, hajának finom illatát ismét megérzem, testem bizseregni kezd. Nagyon szép nő, minden férfi így reagálna a helyemben, ezért nem is zavar.
Kényelmes, lassú tempóban megyek elöl, majd a folyosón, a rezidenciám bejárata mellett egy ajtó előtt megállok és benyitok. Egyszerű de kényelmes szoba, egy nagy ággyal, amelyen egy Suna szimbólumos ágytakaró van, hogy megkímélje a sivatag porától az alatta lévő tiszta ágyneműt.
Szoa a szoba közepére sétál, körbefordulva nézi meg a berendezést. Karcsú ujjai az ágytakarón végigsimítanak.
- Köszönöm, Kazekage-sama, nagyon kedves tőled.
- Gaara.
- Öhm... Gaara-sama – mosolyog rám ismét, aminek látványától görcsbe ugrik a gyomrom. Végigpillantok rajta. Egyszerű ninja öltözet, semmi különös, de mégis már a melleinek gömbölyded formái és combjainak hosszúsága vágyat gerjeszt bennem. Szeretném bántani. Megragadni, körmeimmel belekapaszkodni puha húsába, és magamhoz szorítani, beletemetkezni melleinek halmába, beszívni édes illatát, miközben egyre vadabbul és gyorsabban pumpálva meghágom.
Még sosem voltam együtt nővel.
De ez nem jelenti azt, hogy ne tudnám mit kellene tennem vele. Láttam éjjeli őrjárataim során sok mindent.
A mustrám végén visszatérek Szoa csinos arcára, amely szokatlanul kipirult, karjait védekezően összekulcsolja mellei előtt. Ez az önkéntelen mozdulat is csak tovább szítja bennem a nyers éhséget.
- Köszönöm, Gaara-sama. Azt hiszem pihenek egy kicsit, hogy frissen és erőm teljében kövessem a parancsaidat – hadarja.
- A klánod tagjait, kérésükre a család fejétől távol szállásoltuk el. Odakísér téged egy chounin, de előbb beszélni szeretnék veled – mondja, mire alázatosan lehajtom a fejem. Mire felnézek, a nő eltűnik, és csak ketten maradunk. Kérték, hogy ne kelljen apához menniük? Elszorul a szívem. Hát mindenki elhagyta...?
Érdeklődve nézem alakját és szemeit, amit immáron nem tilt meg senki sem. Annyira, de annyira ismerős… Miért? Mikor találkozhattunk? Apa sosem engedett másokkal játszani, iskolából sem emlékszem rá…
Hirtelen, minden előzmény nélkül a fejéhez kap, arca eltorzul, mintha fájna valamije. Ijedten ugrok oda mellé, majd inkább visszamegyek a helyemre. Idegesen szólítgatom, nem tudom, hogy hozzáérhetek e, mennyire tiltja az etikett, meg a…
- Kazekage-sama! Uram! Hall engem? Jól van? Uram? Megérinthetem?
Kezdek teljesen kétségbeesni. Mit kell ilyenkor csinálni? Annyira más lenne, ha nem lenne a feljebbvalóm, és tudnám, hogyan kellene viszonyulnom hozzá… Teljesen bepánikolok, legszívesebben odamennék hozzá, leültetném a helyére, és…
- Kazekage-sama! Kazekage-sama! – szólogatom folyamatosan, legalább a hangommal tudjam segíteni.
- Jól vagyok – felel csöndesen, én pedig határtalanul megkönnyebbülök.
- Ó, hála a kagéknek. Azt hittem nagyobb a baj – szaporán dobogó szívem végre kezd megnyugodni. Megkerüli az asztalt, és elém lépve veszem csak észre igazán:
Hatalmas.
Mi lehetett az előbb az, ami pár pillanatra térdre kényszerítette ezt a hatalmas alakot? Megilletődötten pislogok rá, kezeimet összefűzöm hátam mögött, hogy ne remegjenek annyira, legalábbis ne lássa. Nem akarom, hogy gyengének ítéljen meg.
Úgy megijedtem, Istenem…
Annyit veszek csak észre, hogy sápadt ujjak nyúlnak felém, a fehér köpeny felfodrozódik.
- Kazekage-sama? – suttogom halkan nevét, mire maga mellé engedi kezét. Miért néz mindig így? Elfordul tőlem, és az ablak felé nézve karbafonja kezeit. Kíváncsian nézem, ahogyan csendesen mereng. Mert biztos, hogy valamin gondolkozik.
Biztos azon a valamin, ami az előbb ezt a hirtelen reakciót váltotta ki belőle.
- A különleges egységemben szükségem van valakire a Mohnszu klánból – mondja, mire az én szívem megdobban. A meglepettségtől, vagy a hirtelen megszólaló mély hangtól, ami végigfutott a gerincemen. Nem tudhatni.
- Különleges egység? Miért különleges? – kérdezem gyorsan, ami eléggé furcsán hat. Mintha nem akarnám, hogy csend legyen. - Milyen feladatot látnak el?
- Egy erős és megbízható harcosokból álló csapatot állítok össze, amely képes megvédeni egymaga is Homok Rejtett Faluját, ha a Kazekage távol van.
Totális zavarban vagyok, végleg nem értem mi folyik itt. Ennek semmi alapja sincs, miért pont én? Most látott életében először, a többi klántagot talán jobban is ismeri, mint engem.
- Ó, értem – mondom csendesen, mikor rájövök, hogy erre megint nem válaszoltam.
Széles válla felett rám pillant, szemei olyan szépek. Mint két jégvirág.
- Elvállalod, Szoa-san?
Megilletődötten hallgatom szavait. Azonnal beemelne a személyes körébe, anélkül, hogy ismerne, és tudna rólam mindent? Rám bízná a falut. Az egész falut. Elmerengve nézem magas alakját, valahogy furcsa nekem ez az egész. Sőt, már maga a férfi is.
- Akár most is felesküdnék rá. – válaszolom könnyedén, de a következő kérdés kicsúszik a számon. – És a falusiak?
- Nem értem – fordul felém, pillantása furcsán csillan meg rajtam. Felemelem a kezem, és a hajamba túrva nézek inkább oldalra, miközben folytatom.
– A klánom nem igazán közkedvelt – vallom be őszintén.
Ki bízná az életét egy ketyegő bombára, főleg, ha a klán feje ilyen labilis állapotban van? És a háborúk során sem arról lettünk híresek, hogy szeretjük az embereket. Félnek tőlünk.
Csend.
Mély csend.
Nagyon hosszú csend.
- Megtudhatnám, kikkel leszek egy csapatban? – váltok gyorsan témát, mielőtt még a csend még jobban elmélyülne.
- Kankuro, és még egy shinobi, akinek személyéről még nem döntöttem.
- Értem… Öhm, uram… A levelet Uzumaki Naruto küldte, azt mondta, hogy rendkívül fontos – mosolyodok el szélesen az emlékre, ahogy elképzelem az óriási fiút, ahogyan kalimpál a falu kapujában.
„Nagggyon fontooos! El ne veszítsd! Személyesen add oda neki!”
Szerintem a szőke shinobi így, levélben zaklatja homokfalu vezetőjét, mert megteheti, hiszen elméletileg barátok. Újra elmosolyodom, a hátam mögött pedig egy pukkanással egy ninja terem. Odapillantok, de arcát nem látom a kendője miatt. Chounin lehet, már ahogy az erejéből érzem…
- A Mohnszu klán tagja. Kísérd szállására – adja a további utasításokat, én pedig lesütöm a szemeimet. Először édesapámat szerettem volna meglátogatni, nem törődve a következményekkel. De ha a Kazekage így rendelkezett, akkor először a szállásomra fogok menni.
- Igenis, uram – biccent a férfi, és én észreveszem a szemében örvénylő félelmet. Ennyire ijesztő lenne a Kazekage? Mikor megfordulok, és megragadom a chounin karját, hogy majd teleportálhasson, még megszólítom:
- Vigyázzon magára – mosolygok, és egy pukkanással eltűnünk az irodából.
***
Lepakolva a szállásomon megállapítom, hogy egészen kis takaros lakás, habár a szomszédban igen nagy a csend. Nem számít. Sok rokonnal és régen elfeledett ismerőssel találkozom, s az érzés, hogy épek és egészségesek, semmi bajuk sincs, boldogsággal és megnyugvással tölt el.
Édesapámról kérdezek, de nem válaszol senki sem, inkább elkapják tekintetüket rólam, szégyellnek a szemembe nézni. Vagy az Övébe. Tehát senki nem látogatta meg.
Megfürdök, és szépen felöltözöm, hogy tisztelettel üdvözölhessem és köszönthessem apámat. Nem tehet róla, hogy ennyire szerette anyát. Annyira, hogy most, idősebb korára teljesen megőrült. De tudom, hogy engem sosem bántana.
A falubeliek kikerülnek az utcán, a homok lassan pereg le a tetőkről. A ruhámon levő klánjel nem igazán népszerű. Ennek ellenére mégis mosolyogva intek az ismerős arcoknak, akik hitetlenkedve bámulnak rám.
Három év sok idő, azt hitték, meghaltunk.
A ház előtt meglepetésemre shinobik állnak. Elbújok az egyik közeli sikátorban, és onnan figyelem mit csinálnak. Nem moccannak, csupán a klánterület előtti nagykaput őrzik. Elkerekedett szemekkel figyelem, ahogyan odabentről száll a füst, apróbb dobbanásokkal kísérve. Apa…
Beszököm, nem nehéz. Odabent nem találkozok már másokkal, nem értem, minek rendelték el az őrzését, hiszen sosem mozdult ki a házból. Belépve a mi lakrészünkbe por, korom, és égett szag fogad. Félig felrobbantott pecsétek, a szőnyeg és a tapéta leégett, mely egykoron olyan tündöklően díszlett. Óvatosan, csendes léptekkel haladok beljebb, s meg is találom apámat.
Kihúzva magát ül a családfejének járó széken a nappali asztalánál. Arca borostás, és megviselt, nyúzott, s az öregség kemény vésője nem kímélte. Mérhetetlen fájdalom sütött belőle, melytől összeszorult a szívem.
Tekintetét rám emelte, én pedig meghajoltam előtte. Szemeiben alig égett a régi tűz, és mégis, büszkén, eltántoríthatatlanul ült. Mint egy kőszikla. Egy sérült hegy, melyet már csak apróbb fák gyökerei fognak össze. Amelyik pár pillanat alatt hegyomlássá változhat, s végül teljesen elcsitul. S nem lesz többé.
- Édesapám… Hazajöttem – szólítom meg, s várom, hogy szóljon. Kutató tekintete megakad rajtam, int, hogy jöjjek közelebb. Megteszem, s odaállva elé letérdelek.
Arcán könnyek indulnak meg, mintha eddig csak nekem tartogatta volna. Reszkető kezeivel felém nyúl.
- Lányom… Hát hazajöttél hozzám…
Ott töltöttem az éjszakát, kicsit összébb pakoltam, s habár már két napja nem aludtam, mégis kicsit rendbetettem szobáját. Megborotváltam, amit csendesen tűrt. Csak ült, és csodálkozón nézett rám. Mintha nem hinne a szemének. Sokszor úgy is tűnt, hogy tényleg nem.
Egy szót sem szólt egész végig.
***
Takeru és Hauron már a klánterület legelején várnak, felöltözve, rendesen. Elfojtok egy ásítást, és boldogan üdvözlöm őket. Takeru félve pillant testemre, de mivel nem lát sérülést, annyiban is hagyja a dolgot. Nem mondanak semmit, inkább intenek, hogy induljunk.
A Kazekage irodája előtt ismét nagy levegőt veszünk, én pedig izgatottan toporgok. Most végre láthatom majd az arcát, teljes egészében! Akkor hátha megfejtem, mitől olyan ismerős az a türkizkék szempár.
Nővére, Temari vezeti a szertartást, határozottan zengő hangja hihetetlen. A Kazekage elénk lép, s az előzőleg leadott homlokvédőnket jelképesen újra visszaadja nekünk. Felköti Takeru és Hauron nyakába is, majd mikor hozzám lép, egy pillanatra megtorpan.
Kezei előrenyúlnak, a fehérbe szövet alól előbukkannak a sápadt ujjak, s hajamat elsöpörve a nyakamba köti a homlokvédőmet. Karjából valami megmagyarázhatatlan illat árad, én pedig lopva mélyet szippantok belőle.
- És, most lássátok, kire esküdtetek fel.
A kalap lekerül fejéről, s az eddig sosem látott haj feltárulkozik előttem. Vérvörös hajtincsek sóhajtanak fel, ahogy a nehéz kalap súlya lekerül róla, a dús hajkorona szinte izzik a homokszínű falak között. Homlokán egy hasonlószínben pompázó tetoválás, melynek láttán csupán megilletődötten pislogni tudok.
A kendőt elvonja szájától, és nekem akkorára kerekedhettek ki a szemeim, mint két óriási tányér. Elmém képeket hoz elém, melyek még gyermekkorom részét alkották, nagyon régen.
Felismerem az előttem levő férfiban az elhagyatott kisfiút, kit ott kellett hagynom egyedül a játszótéren. Egyes egyedül…
Akaratlanul is a keze után kapok, és melegen megszorítom, egyszerűen nem tudom róla levenni a szemem. Tudom, hogy tiszteletlenség az, amit csinálok, és nem szabadna ily közvetlenül viselkednem, de a mellkasomat megszorító érzés erre késztet.
Összekapcsolódik tekintetünk, ujjaim aprón megrándulnak meleg bőrén.
- Sajnálom… - mondom, s elengedem kezét, lehajtom vissza a fejem alázatosan, akárcsak a mellettem térdelő többiek. Alig bírom ki, hogy ne nézzek fel rá. Hogy ne mondjak neki valamit…
De miért akarok ennyire beszélgetni vele?
Annyira szeretném megkérdezni mi minden történt vele azóta…
Gaara, igen. Sabaku no Gaara.
- A többiek elmehetnek.
- És Szoa? – a tiszteletlen hang ránt vissza a valóságba, és felháborodottan Takerura nézek. Szemei villannak, de végül inkább csak a Kazekage lábát nézi. Nem mer felnézni, vagy lehet, hogy megtette, de már olyan visszajelzést kaphatott, ami nem lehetett szolid.
- Ő még marad.
Takeru felpattan, és kicsörtetve az irodából bevágja maga után az ajtót. Elképedve nézek rá, szerintem még a számat is eltáthattam. Hauron lassan felemelkedik:
- Sajnálom, az Ő nevében is bocsánatot kérek. Nem tudom mi zaklathatta fel ennyire. Elnézést a tiszteletlenségéért – itt aprón meghajol, én pedig csak az ajtót nézem.
Utána menjek? Vagy most mi legyen? Ők nem tudhatják, mire esküszöm fel?
Tétován társamra pillantok, aki határozottan ajánlja fel:
- Engedelmével megnézném, nehogy valami bajt okozzon.
- Menj - érkezik a kegyes válasz, én pedig hatalmasat sóhajtok. Istenem, köszönöm... Gyorsan felállok, mielőtt még a Kazekage meggondolná magát, de félúton meglepetésemre azt veszem észre, hogy elhomályosul a látásom, és a térdeim megroggyannak... Ijedten kapok az egyetlen stabil dolog után, ami előttem van...
- Bocsánat - suttogom halkan, de a lábaim és az ujjaim annyira remegnek, hogy elengedni sem tudom, az arcom pedig lángba borul. Mennyire kínos, ráadásul más is van itt még a szobában... Úgy érzem, menten elnyel a föld szégyenemben. Támasznak használni az ország legerősebb shinobiját...
Finom illat ölel körbe, és melegség, szaporán pislogva próbálom látásom feljavítani, több kevesebb sikerrel. Olyan érzés, mintha egy paplan venne körül, ami mindentől megvéd, és megóv.
Mikre gondolok, te jó ég...
- Mióta nem aludtál? - érkezik a kérdés, szemeim pedig szinte kipattannak a rácsodálkozástól. Valóban, három napja nem igazán tudtam kipihenni magam... De vajon honnan tudja, hogy ez a bajom?
- Gaara, add fel. – Nem válaszolok bátyámnak, csak a lenyugvó nap vöröslő fényeit figyelem. Minden olyan békés. – Nem szívesen mondom ezt...a falusiak úgy néznek rád, mint egy rémisztő fegyverre.
Mindig is tudtam, de a kimondott szavak súlya erősebben nehezedik rám, most hogy Kankuro szájából elhangzottak.
- Nehéz dolgod lesz akkor is, ha itt hagysz minket és csatlakozol egy másik csapathoz. A feljebbvalóink nem törődnek veled. A legtöbb falusi pedig még mindig fél tőled.
- Tudom.
Én ne tudnám? Életem minden percében ezzel szembesültem, születésem óta. Mindenki félt tőlem, mindenki a halálomat akarta, s ha bennem élő démon nem lett volna mindig résen, már ezer halált haltam volna.
- Tudom, de ha még tovább várok, a félelem egyre csak nőni fog bennük. Hogy letérjek a magány ösvényéről, nincs más választásom, mint keményen dolgozni, és járni a saját utam. Ha ezt megteszem, akkor egy nap... Egy nap... olyan lehetek, mint ő. Ezért, mint a Homok ninjája, Kazekage leszek. Hogy együtt élhessek a falummal.
Naruto arcát látom a lemenő nap fényében, szinte feldereng előttem komoly arcában a kéken csillogó, eltökélt szempár.
- Gaara...
- Keményen akarok dolgozni, hogy mások elfogadják a létezésem. Ezt gondoltam, mikor ránéztem Uzumaki Narutóra. Mostanáig, a másokhoz fűződő kötelékeim csal gyűlöletből és gyilkosságból álltak. De mikor láttam, milyen keményen harcol, elgondolkoztam azon, hogy mit is jelent a kötelék. Azt hiszem, már értem egy kicsit. Szenvedés, szomorúság...és öröm. Mindezeket képes vagy megosztani más emberekkel...
Elgondolkodva súgom magam elé a nevét.
- Uzumaki Naruto... Ez az, amit harc közben megtanultam tőle. Megtapasztalta azt a fajta szenvedést, amit én is. És megmutatta, hogyan változtathatom meg az életem. Egy nap érezni akarom, hogy valakinek rám is szüksége van. Nem, mint egy rémisztő fegyverre, hanem, mint Homok Rejtett Falujának Kazekagéjára.
Hátrapillantok a vállam felett, számon halvány mosoly. Tudom, hogy Kankuro megért engem. Volt idő, hogy semmit sem jelentett nekem az ő élete, volt idő, hogy halálos veszélyben volt mellettem, de az régen volt. A mi testvéri kötelékünk nem a vér kötelékén alapszik, hanem az elfogadásén. Ahogy most mosolyog rám, fekete szemeiben megértés és büszkeség csillog... ez az, ami olyan értékessé teszi őt számomra. Közelebb áll hozzám a faluban, mint bárki, mégis olyan mély szakadék áll közöttünk, amelyen soha nem fog átjutni, ahogy senki más sem. Senki.
*
Miután bebizonyítottam megbízhatóságomat és hűségemet a számtalan küldetés során - amelyeket a Tanács osztott rám -, elértem amit akartam.
Már én vagyok a Kazekage, nincs senki aki eltökéltebben végezné ezt a tisztséget nálam. Keményen dolgozom nappal, és éjjel őrzöm a falu álmát...
Démonom hallgat. Ereje rendelkezésemre áll, s amikor az alváshiánytól elgyengül a testem, Kankuro- az egyetlen akiben megbízom -, elkísérhet engem a sivatag egy rejtett pontjára. Ahol alhatok egy keveset... és utána újra uralom a szörnyemet. Onnan tudom hogy alvásra van szükségem, hogy egyre ingerültebb és veszélyesebb vagyok, kemény önuralmam ellenére előtör belőlem az a személyiség, amely miatt annyira féltek tőlem régen.
De végre... elértem a célomat, és méltó akarok lenni ehhez a feladathoz.
Közeleg az esküm napja. A falu összes ninjáját visszarendelem erre az alkalomra. Az újonnan érkezőket, akiket még nem ismerek, személyesen fogadom a Kazekage torony irodájában. Most is várok, Temari az ablakpárkánynak támaszkodik a székem mögött.
- Gaara, nem gondolod, hogy veszélyes visszarendelni mindenkit? Úgy értem, ezzel sebezhetővé teszed a környező civil falvakat, hiszen védelem nélkül maradnak.
- Konoha, a szövetségesünk gondoskodik erről, amíg tart az esketés. – Szavaimtól meglebben szám előtt a kendő. Fejemen a kage kalap, kényelmetlenül nehezedik hajamra.
Kopogtatnak.
- Szabad – töri meg a csendet mély hangom.
Három férfi lép be. Féltérdre ereszkednek, meghajtják fejüket tiszteletük jeléül, ahogy kell. Nehezen szoktam hozzá ehhez, de mára már nem zavar.
Csak egyikük mer egyenesen a szemembe nézni, egy fiatal férfi. Merészségéért egyik társa figyelmeztetően tapossa meg a lábát. Ismerős jelenet, amikor jouninként küldetéseket teljesítettem és alám beosztott ninjákkal dolgoztam, mindennaposak voltak a hasonló események.
Egyikük halkan beszámol arról, melyik csapatról is van szó, és az íróasztalomon heverő hosszú listára tekintek.
- Úgy tudtuk, hogy a harmadik tag egy nő.
- Igen, Kazekage-sama.
- Csupán egy időhöz kötött jutsut alkalmaztam – szól közbe a középen álló férfi. Szóval ő az.
- Pár nap pihenést kaptok, holnap azonnal felesküdtök. Utána indultok rögtön, levelet kell kézbesíteni Avarrejtek vezetőjének.
A középső férfi feláll, közelebb lép és felém nyújt egy tekercset.
- Kazekage-sama, ezt Konohából küldték Önnek. Nem éppen hivatalos.
Átveszem tőle, kezem az övéhez ér, és a démoni charka azonnal feloldja az álcázó jutsuját. Az előttem álló alacsony, törékeny nő láttán belém szorul a levegő néhány másodpercre, s ahogy visszahúzódik társaihoz, barna haja megcsillan a fényben. Összekötve viseli, arcának finom és szép vonásai kiemelik világosbarna, csillogó szemeit, amelyből árad a melegség és a kedvesség. Puha ajkainak sarkában aprócska mosoly bujkál, és mindezen nem ront az sem, hogy arcának jobb felén koszfolt éktelenkedik, ruhája is megviselt, látszik hogy nehéz és hosszú út áll mögötte és társai mögött is.
Fájdalom nyilall a halántékomba, s egy szó zúg a fejemben. Ismerem.
- Mehettek – utasítom őket halkan, de mielőtt ő is kilépne az ajtón, utána szólok. - Te maradsz.
Szót fogad, és még mindig mosolyog.
- A Mohnszu klán sarja vagy? – kérdezi Temari, mély és karcos hangja ingerültnek tűnik. Nem lep meg, senkivel sem barátságos, egyébként sem.
- Hai.
- Te jó ég… khm… akarom mondani… a többi klántagról nem tudsz semmit?
Félrebillenti fejét, és ez a mozdulat is olyan ismerős... de honnan?
- Nem. Szélnek eresztettek bennünket, nem tudtunk egymással kommunikálni.
A klánjáról szóló jelentést már elolvastam. Tehát ő is Mohnszu. Felállok az asztalom mögött, jéghideg szemeimet arcára függesztem. Robbanó cetlik a testében. Mennyire kegyetlen és önző eljárás, csupán azért, hogy erős ninját alkossanak belőle. A klán feje a faluban él, de hasznavehetetlen állapotban van már, a többi tag pedig most kezd visszatérni.
- A klánod tagjait, kérésükre a család fejétől távol szállásoltuk el. Odakísér téged egy chounin, de előbb beszélni szeretnék veled.
Meghajtja a fejét, addig Temarira nézek a szemem sarkából. Bólint, felemeli két ujját és halk pukkanással eltűnik. Csend nehezedik ránk, a feszültség egyre jobban nő bennem. Miért érzem fontosnak, hogy beszéljek vele? Mindig kerülöm a nők társaságát, mert nem tudok mit kezdeni velük. A tanítványom, Matsuri is olyan furcsán viselkedik néha.
Megszédülök, erős fájdalom hasít homlokomba, rá kell szorítanom a kezem.
„Szia, leülhetek?”
„Te miért nem játszol?”
„Nem kell félned tőlem, nem foglak bántani. Hogy hívnak? Az én nevem Szoa. Itt lakunk Suna külső részén.”
„Gaara vagyok…”
Akkor kaptam életem első és egyetlen ölelését...
- ...sama! Kazekage-sama!
- Jól vagyok – válaszolom halkan, ki tudja mióta szólítgathat.
- Ó hála a kagéknek – sóhajtja megkönnyebbülten. – Azt hittem nagyobb a baj.
Leeresztem kezem, és megkerülöm az íróasztalt, megállok előtte és lenézek rá. Olyan aprócska és törékeny. Amikor gyermekként előttem állt, más volt. Egyedül a meleg tekintete és a kedves mosolya nem változott. Ő az. Biztosan ő az. Az a finom gyümölcsös illat, még most is emlékszem rá...
- Kazekage-sama? – suttogja. Leejtem kezemet, mielőtt ujjaim arcához érnének. Finom, üde illatát tisztán érzem, és ennyi elég is a teljes bizonyossághoz. Ő az. Szoa... Tényleg, a jelentésen is szerepel a neve, de oly mélyre ástam magamban azt az emléket, hogy nem is foglalkoztam vele.
Elfordulok tőle, arcomon lebben a kendő. Hideg szemeimet az ablakon túli világra függesztem és karba fonom mellkasom előtt kezeimet.
Ideje végre arról beszélnem vele amiről akartam, és kizárni elmémből az imént felfedezett emléket. Nem foglalkozom vele, hiszen ő már nem is emlékszik rám. És ha emlékezne is, mi hasznom származna belőle? Hiába vagyok én a kazekage, a falubeliek elfogadtak ugyan, de még mindig félnek tőlem. Nyilván ő sem tudna mit kezdeni ezzel az egésszel. Már megint ezzel foglalkozom. Összeszedem gondolataimat.
- A különleges egységemben szükségem van valakire a Mohnszu klánból.
- Különleges egység? Miért különleges? Milyen feladatot látnak el?
- Egy erős és megbízható harcosokból álló csapatot állítok össze, amely képes megvédeni egymaga is Homok Rejtett Faluját, ha a Kazekage távol van.
- Ó, értem.
Oldalra fordítom fejemet, hogy ránézhessek. Összeszorul mellkasom mosolyától.
„Aznap kiengedtek az árvaházból, hogy edzésre mehessek.
Kicsi voltam még nagyon, de apám minél hamarabb szerette volna, hogy elsajátítsam az alapokat. Kegyetlennek tűnhet, de ez akkor, és most is megszokott. Az, hogy nem Ő nevelt fel, hanem az árvaház, senkinek sem bökte a szemét. Minden folydogált a megszokott medrében tovább. Társakat kaptam, a legjobbakat, akik örökké mellettem álltak, és szeretetük, valamint védelmezni akarásuk rengeteget segített rajtam, s lendített minduntalan előre.
A játszótér felé mentem, azon ritka közterek egyikére, amit Suna-ban építettek. A focizó fiúk felemelték orrukat, mikor megláttak, de nem törődtem vele, nyilván a ruhám miatt csúfolódnak, megszoktam már. Csupán visszamosolyogtam, s mikor megláttam egy üres hintát, felcsillant a szemem. Sosem fogom elfelejteni azt az érzést. Egyedül voltam, elszöktem társaim mellől.
Szerettem volna látni a többi gyereket.
A hinta mellett lengedezett még egy másik, azt egy vörös hajú kisfiú foglalta el. Szeme furcsán ijedt volt, pedig semmi oka sem volt rá. Maga elé nézett, és néha a hangosan kurjantgató fiúkra, tanácstalannak tűnt. Különös volt, senki nem tartózkodott még csak a közelében sem. A plüssmackót, amit karjai között tartott, szinte görcsösen szorította magához. Ruhája szép volt, és igényes.
- Szia, leülhetek? – szólítottam meg kedvesen, fejét felkapta, s szemei kikerekedtek.
Nem értettem reakcióját, de leültem mellé. Vágyakozva néztem a focizó gyerekekre, szerettem volna én is játszani, de nekem nem lehet. Ismernek már, tudják, melyik klánból származom, jobb nekem távol lennem tőlük.
Nem akarom, hogy apa bántsa őket…
Megéreztem, ahogy türkiz szemei engem figyelnek, így odafordultam hozzá, barátságosan.
- Te miért nem játszol?
Nem válaszolt, csupán kissé jobban összehúzta magát, szemeiben olyan csillant fel, amelyet gyerekésszel fel sem foghattam még akkor. De mégis, a gyermeki szív, sok mindent megérez, olyan dolgokat, amelyeket még felnőttként is nehéz megérteni, felfogni.
- Nem kell félned tőlem, nem foglak bántani – mosolyogtam rá kedvesen, nem értettem viselkedését. – Hogy hívnak?
Erre sem válaszolt, igen sokáig, így úgy éreztem, hogy inkább akkor én mutatkozom be hamarabb. A szél felerősödött, az összes hajat az arcomba fújta, így ujjaimmal a rakoncátlanná vált tincsek felé nyúltam, hogy elsöpörjem őket az útból.
- Az én nevem Szoa. Itt lakunk Suna külső részén – mutattam messzire, egészen a távolban sötétlő kőfalak felé.
Csöndesen hallgatott, válaszul a medvét szorította erősebben magához. Nem erőltettem, majd beszél, hogyha szeretne. Boldogan lóbáltam a lábaimat, melyek el sem érték a homokos talajt.
- Gaara vagyok… - suttogta.
Hangjában tartózkodás volt, én pedig vidáman pillantottam rá. Lehuppantam a hintáról, lábujjaim közé homok nyomódott, boldogan fúrtam bele őket. Mintha megmoccant volna alattam, de akkor nem is gondoltam rá, hogy ez mit jelenthet. A szélre gyanakodtam, vagy ki tudja már…
Már akkor is tudhattam, mit szeretne, mire vágyik, vagy csupán gyermeki segítőkészségem, meggondolatlanságom vezérelt?
Odaléptem hozzá, karjaimat felemelve magamhoz öleltem Őt is, és a kis plüss medvét is. Át szerettem volna adni a boldogságomat, a társaságomat, mindenemet, amivel segíthettem volna rajta. Amit nagyon szeretett volna. Olyat, ami után nagyon vágyik, éreztem, hogy nekem biztos van olyanom, ami neki nincs…
Szerettem volna neki adni. Szívből. Őszintén.
Olyan magányosnak tűnt… Fojtogató légkört éreztem felőle, szerettem volna enyhíteni, biztos Ő is érzi ezt a nyomasztó levegőt… Szorosan átöleltem, kezei nem engedték a mackót. Szerettem volna, akárcsak pillanatokra is, de kivonni abból a szörnyű burokból, hogy helyette az enyémet érezze. Hogy biztonságban érezze magát…
De nem is tudtam, hogy fél… Mitől félne egy gyerek?
Elengedve puszit nyomtam a homlokára, mely meleg volt, és puha. Arca megrándult, ránézve láttam, hogy szemei kikerekedetten merednek rám. Halkan elnevettem magam. Milyen aranyos kifejezéssel néz rám…
- Szoa-chan! Szoa-chan! Végre megvagy! Gyere, menjünk!
Társaim elrángattak közeléből, csúnya szavakat mondtak rá, amiket nem értettem. Hiszen csak egy kedves, aranyos, magányos kisfiúról van szó… Hogy lehetne Ő szörnyeteg?
Miért bántja mindenki?
- Ne beszéljetek így róla! – fakadtam ki, de akkor is elvonszoltak a játszótérről.
Gyermekkorom egyik pillanata ez, melyet elragadott a múlt.
S mégis, jelenemben újra visszatért.”
***
Hazafelé, tartunk, az öröm szinte repes bennem. Végre! Annyira vágytam már az otthon melege után… Az ismerős utcák, a shinobik, végre nem csak egyedül leszünk…
Bár, Konoha és Rejtett Vízesés faluja után Suna egy kicsit lehangoltnak, és magányosnak tűnik a sivatag kellős közepén, a maga zord erődítményrendszerével. Hát, lehet, hogy az itt lakók mogorvák, és sokan képtelenek mosolyogni, de lehet, hogy az elszigeteltség az oka.
Hiszem, hogy itt mindenki képes a szeretetre, és az összetartásra, hiába vagyunk rossz színben feltüntetve országszerte.
- Szoa-chan, jó lenne, ha feloldanád végre ezt a jutsut, rohadtul zavar, hogy férfi arccal mosolyogsz… - hallom meg társam, Takeru morgását. Felgyorsítja lépteit, és mellém lép. Már csupán sétálunk, eleget futottunk már a három év alatt.
Ahová elkísértek, pedig nem kellett volna jönniük.
- Miért? – kérdezem kíváncsian, az arcát fürkészve. Ahogy mosolygok, felhúzza az orrát, és előre néz, ahol már Suna kőfalai magasodnak.
- Mert egy fiú nem mosolyog így… Ez túl… lányos.
- Nem tudom feloldani, időhöz van kötve – emelem fel kezeimet szabadkozón, mire kifújja levegőjét, a szájánál levő kendő meglibben. Elhúzom a számat, hogy kicsit férfiasabb legyen, de Ő csak szörnyülködve hadonászik.
- Jó, elég, ez meg perverz... – sóhajt fel lemondóan, de elnevetjük magunkat.
Végre, itthon…
- Kíváncsi vagyok, ki lehet az új Kazekage, és miért hívott minket haza – hallom meg Hauron mély hangját a másik oldalról. Hosszú, ezüst hajába falevelek gyűltek, odanyújtva kezem kiszedegetem belőle. Fekete szemei Suna-t vizslatják.
Mindig szótlan, de ha megszólal, mindig olyat mond, ami fontos.
Mint például ez.
Hallottunk a különböző harcokról és hatalom átvételi véres megtorlásokról, de nem igazán vagyunk teljesen informáltak. Annyit tudunk, hogy hazarendelt minden külföldön tartózkodó shinobit. Remélem, nem akar háborút indítani.
- Hát, ha már Szoát is hazahívták, balhé lesz – csettint a nyelvével Takeru, akinek aranysárga, bozontos haja szinte vonzza a napsugarakat. Elsötétült tekintettel réved a távolba, majd megrázza a fejét, és a szeméhez kap.
- De miért is ne hívhatnák haza? Éppen ideje volt már. Ráadásul pont erre jártunk, a kezelésed is megvolt. Tényleg, jól érzed magad? – pillant rám laposan, tudom, hogy témát terelt, de nem forszírozom.
Évente kezelésre kell járnom, a robbanócetlik miatt. Sokszor helyet változtatnak, így okozhatnak kisebb-nagyobb erősségű tüneteket, problémákat. Az általános dolog, ami jelzi, hogy ideje mennem, az az, hogy vért köhögök.
De már teljesen megszoktam, és hihetetlenül megérinti a lelkem az, hogy ők ketten mindenben támogatnak, és segítenek. Mi lenne velem nélkülük…
- Persze, semmi bajom – legyintek, mire felröhög.
- Ez istentelen… Hagyd már rá ezt a férfialakot, pocsék!
- De nem tudom!
***
A méhkasszerű épület előtt természetesen átesünk a vizsgálaton, és nálam megállapítják, hogy álcázom magam. Nem okoz fennakadást, mikor megmutatom a klánom jelével ellátott kendőmet, így be is engednek. A Kazekage irodája előtt megtorpanunk, és összenézve kopogtatunk be.
- Szabad.
A hang mély, vészjósló, mikor Takeru meghallja, összerezzen. Odabentről valami fojtogató erő szivárog ki, érzem, ahogy a chakra a lábamat cirógatja, és hát… nem éppen kellemes érzés. Kicsit feszengve lépünk be, odabent szinte elnyel minket a furcsa erő, amin így is érződik, hogy valaki nagyon keményen kordában tartja.
S mégis, ennek ellenére…?
Istenem.
Bemegyünk, az ajtót becsukom magunk után, és fél térdre ereszkedünk az íróasztal előtt. Nem figyelem, hogy kik vannak bent, első a tisztelet megadása, utána jöhet bármi más. Lehajtom fejemet, majd egy kis idő után felegyenesedünk, így láthatom a Kazekage-t.
Hatalmas, és erős, ezen nincs mit firtatni, a kalap a fején, és a kendő az arca előtt eléggé félelmetes külsőt kölcsönöz számára, bár ez a cél. Évszázadok óta félnek tőlünk, megalapozottan. Fehér köpeny takarja széles vállait, én pedig szótlanul figyelem alakját. Legérdekesebbek, a szemei.
Hidegek, fagyosak, olyan, mintha a külső felszínén elcsúsznék, akárcsak egy jeges síkságon. Nem enged bepillantást nyerni érzelmeibe, eltakarja belső gondolatait. Türkiz, sima, fénytelen felület.
És mégis, ezek a színek nagyon ismerősek. Érdeklődve, és kíváncsian nézem, mikor a lábamra lép valaki, így inkább a mellette állóra vonom a tekintetem. Mellette egy copfos nő áll, határozottsága csak kicsivel marad le az ülő alakhoz képest. Ismerős Ő is, bár nem annyira. Nem az előző Kazekage gyermeke?
- Úgy tudtuk, hogy a harmadik tag egy nő.
Ez a kijelentés szemmel láthatóan mindenkiben borzongást keltett, bennem pedig csak régen elveszett emlékek zavaros felvillanásait. Ismerős, de vajon honnan…?
- Igen, Kazekage-sama – Hauron tárgyilagosan beszél, és mégis kellő tisztelettel a hangjában. Nagyon óvatos, nem értem igazán, hogy miért. Ennyire veszedelmes lenne a székben ülő férfi?
- Csupán egy időhöz kötött jutsut alkalmaztam – válaszolok, furcsán jön ki, ahogy mély, férfihangon válaszolok. Felém fordítja tekintetét, az én hátamon pedig borzongással vegyes bizsergés fut végig. Miért érzem úgy, hogy már láttam? Sőt…
- Pár nap pihenést kaptok, holnap azonnal felesküdtök – valóban, el is felejtettem, hogy fel kell esküdnünk az Ő személyére. Jelenlegi eskünk az előző vezérre érvényes. - Utána indultok rögtön, levelet kell kézbesíteni Avarrejtek vezetőjének.
Hirtelen eszembe jut a levél dologról egy fontos dolog. A mellényzsebemhez kapok, amit ebben az alakban viselek, és kihúzok belőle egy tekercset. Odalépek az íróasztalhoz, és barátságosan odanyújtom. Szinte megfagy a levegő, de nem értem, miért.
- Kazekage-sama, ezt Konohából küldték Önnek. Nem éppen hivatalos – igyekszem nem mosolyogni, mert Takeru szerint idétlen, de alig tudom visszafogni magam. A kék szemek megvillannak, és mikor érte nyúl, ujja megérinti a bőrömet, s ahogy ereje hozzáér az enyémhez ebben az apró pontban, abban a szent pillanatban feloldódik a technika egy hangos pukkanással.
Meglepetten pislogok rá a tejszerű felhők eltűnése után, majd alázatosan visszahúzódom a fiúk mögé, mielőtt még valami helytelent művelnék. Takeru meglepetésemre jól a lábamra tapos, Hauron pedig félszemmel vet rám egy megrovó pillantást.
- Mehettek.
Elindulunk kifelé, de újabb utasítás érkezik.
- Te maradsz.
Megfordulva látom, hogyan a szemek engem figyelnek, így nagyot nyelve intek a többieknek, hogy menjenek ki. Vonakodva bár, de teljesítik kérésemet, és odakint leülnek az egyik padra, én pedig visszafordulok a Kazekage felé.
Most, hogy minden figyelme rám irányul, kicsit kellemetlenül érzem magam, de nem felejtek el egész végig mosolyogni. Mindenki olyan komor, szinte késztetést érzek arra, hogy ezt tegyem.
- A Mohnszu klán sarja vagy? – dörren a nő hangja, én pedig megilletődötten pislogok rá. Érzem az égető szempárt az íróasztal mögül, de mivel más kérdez, ezért arra figyelek. Egy dokumentumot tart a kezében, azt futja át szemeivel.
- Hai.
- Te jó ég… khm… akarom mondani… a többi klántagról nem tudsz semmit? – hangja egy ponton elakad, de gyorsan folytatja is tovább, tétova pillantást vetve az Kazekage rendíthetetlen alakjára. Oldalra billentem kissé a fejemet, és a hajam eltűnik az útból.
Koszos vagyok, és itt-ott horzsolások éktelenkednek rajtam, nem értem, mit néz. Ez megszokott, egy kunoichinél nem? Miért néz? És miért ismerős?
Zavartan rámosolyogok.
- Nem. Szélnek eresztettek bennünket, nem tudtunk egymással kommunikálni – válaszolom engedelmesen. Újra és újra kiráz a hideg, akárhányszor a Kazekagéra nézek.
Váratlanul feláll, én pedig csupán annyit érzékelek belőle, hogy fentebb kell tartanom a fejemet, ha látni akarom. Milyen magas! Úristen…
Hirtelen nyilall belém feszítő fájdalom altestemben, s én ösztönösen felsikoltva szorítom össze szemeimet, körmeimmel kétségbeesetten karmolászva tenyeremet... halk morgást hallok fülem mellől, melyen egy nedves, forró nyelv ível végig, majd ennek a nyelvnek a gazdája megmozdul, s mélyen elmerülve bennem bír nyögésre... remegve próbálom lábammal ellökni magamtól, ám erős ujjaival biztosan markolja combom, és úgy kezd erőteljes, forró mozgásba, erősen megcélozva egy kis pontot, melytől forró kis szikrákban szóródnak szét bennem a kéj perzselő lánynyelvei, ívbe feszül hátam, kéjes sikollyal dobálom fejem, s kábán, az új őrjítő, részegítő érzéstől bódultan hagyom, hogy éhesen vetődjön bizsergő ajkaimra, marcangolva falja őket, bevonja kába nyelvemet táncába, ezzel tovább fokozva a hevült levegőt, mely észveszejtően marja bőröm, betegségként kúszik bele minden porcikámba, s veszi el eszem... mi...mi?
Szinte beledöngöl az ágyba, szabad kezével szüntelenül mellkasom cirógatja, fogaival nyakamat kényezteti, hol erősen hol lágyabban mélyeszti belém őket, s én kéjes, apró kis nyögésekkel válaszolok, élvezem, ahogy az egyre okozódó forróság elbódít, maga alá temet, elborít... kezébe zárja hímvesszőm, őrjítően masszírozza, s én kábán harapok vállába, ott hagyva apró fogaim csodás nyomát... felhördülve fokozza lökéseinek erejét, már-már beledöngöl az ágy puha anyagába, s én nyögve harapom tovább, marok hófehér bőrébe vörös foltokat, így levezetve a bennem feszülten dagadó forróságot, mely éget, perzsel, és ki akart törni... kígyózik bőröm alatt, őrjítő bizsergést okoz, ahol hozzám simul...
Hirtelen pattan fel szemeim, fejem hátra vetem, bódul sikollyal, ahogy a gyönyör végig söpör rajtam, árvízként ostromol hullámaival, habjaival fullasztó, csodálatos kéjt okozva, szinte kirobban belőlem, maga alágyűr jegesen égeti minden porcikám...
Fülem mellett hallom mély morranását, s ahogy bőrömbe kiáltja gyönyörét...
Jeszsusom... jézusom... te jó ég... jesszumpepifapapucs...ez...ez megtömött.... az eper... megrakott...
Halkan pihegve, álmoksásan figyelem, ahogy mellém heveredik, de mielőtt felfoghatnám, mi is történik körülöttem jótékonyan nyom el az álom önócsárolásomat későbbre halasztva.. remélem, mire felébredek még egyben leszek... majd később megverem ha nem... meg majd magamat is....ááásssóó.... haajjj....ZzzZzzzZzzzzzzzzzzzzzzzz.....
*
- Tényleg, olyan mint egy lány....- hallok egy halk, női hangot, melynek gazdája puhán söpri félre arcomból szőke tincsimet, mely előzőleg már fojtogató tényezőként furakodtak orrom elé... megjegyzem csiklandoznak...LEVÁŰGOM! LEVAGŐOM!!! HÜLYE HAJ!!! MENNYÉ HAZA!! Hol van egy hejjhajjjhajpánt?
Orromat piszézve, halkan tüsszentve ülök fel nagyon kómásan, alig felfogva, hogy az előttem álló nő, egy széles mosollyal teszi csípőre kezét... hát ki a nénikém vagy te? Mi van öreganyám? Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál fiam, mert máskülönben levigyorogtam volna a fejedet a helyéről...
Állj... hol vagyok én?
Egy ágy. Az az ágy, ahol az eper megrakott.... hmm... megrakott.... hmm....MIIIIIIII???????
JÉZUSOM! MIT CSINÁLT AZ VELEM? TE JÓ ISTEN!!!!!
Hülye Deidara! Agyon váglak! MIÉRT NME SZAKÍTOTTAD EL AZT A BUGYIT? HÁT HOGY NINCSEN BENNED ENNYI ERŐ! TEEEEE! ROPIHARCOS!!!
Ezért kénytelen leszek önmagamat kínozni... megfizetsz... és az eper is.. mert bűntársak vagytok.. és én a halakkal köszönöm meg ezt a szívességet...
Ám mielőtt még komolyan beleélhetném magam a maffiózó szerepébe, és egy macskát elővarázsolva gonoszkodhatnék magamon- ami megjegyzem igazságtalan saját magammal, csodás személyemmel szemben – a szőke hajú, négy copfos nő vigyorogva kurjant egyet...
- Ideje ruhát választani, szöszke! – kiáltja elszántan... szöszke? Bagoly mondja verébnek...NEKEM TÖBB ESZEM VAN!!!
Szerkesztve Levi-sama által @ 2009. 06. 04. 18:59:37
- Kértem talán? – érdeklődik kedvesen és én ledermedek mint répa a fagyasztóban...hátööö... Nem nagyon igazság szerint...MERT ÉN SEM KÉRTEM, HA NEM KIJELENTÉS VOLT!!! Kijelentés! Hát hogy lehetsz ilyen gonosz? Egy szegény védtelen kis lánytól veszed el a bugyiját, csak azért mert a te lábad között a hajó árbocot állít, és nincsen, aki figyelje a szigetet? HOGY A HRRIKÁN EJTNE RÁD EGY TEHENET!!!
gonosz...szippszipp... ezért beperellek! Ne vedd el tőlem azt a bugyit! Ez almút félórában olyan szorosan hozzám nőtt, hogy nem hiszem, hogy képes lesz kiszakadni az intim résemből!... aprópopó.... ez le fog jönni rólam? Az egy dolog, hogy rövidtávon gyakorolja rajtam a könyvjelző effektus nem túl kedvező hatásait, de ha már belém is olvad, akkor komoly problémákkal kell szembe néznem, ugyanis mostantól nem csak nőnek, de ágyéktájon kaméleonnak is fognak tekinteni... de nézzük a jó oldalát! Legalább ott el tudom rejteni magam!
de mielőtt vele is megosztanám eme elképzeléseimet, ő nagyon gyakorlottan bizonyítja be, hogy nem a bugyi nem tud rajtam élősködni, maximum kellemetlen fenék hasadék fájást okoz, aminek később súlyos ülni tudási következményei lesznek... nekem viszont azért az a bugyi tetszett itt... rajtam....JÉZUSOM! PERVERZ HOMOKOS HOMOKFALVI EPER BÁCSI! SZAKADNA RÁD A SZAHARA!
S hogy az ellenszenvemet csendesen és roppant kedvesen adjam tudtára sikítozva kapálózok a bugyiért, mintha az szívemhez, de legalábbis a hátsó fertályi szenvedésemhez nőtt volna...mazochista vagyok! nem hallod? Hadd vágjon már tovább! KÉREM A BUGYIM! SZŰZ KISLÁNY VAGYOK! A BUGYIM NÉLKÜL AZ APÁCÁK MEGVERNEK!!! Jááájjj...! Benyúl a bugyiba! Hmm.. ez már nem jó...izzéé...BENYÚL A POSIMBA!
na jó ott még nincs...MATAT A KUKIMBAN! Ott sem még... izéé...VALAHOL VAN! Ez jó...
- Add vissza, hmm! – követelem hangosan, már-már hisztérikusan a bugyimat, ám ő fitogtatja azt, ami nekem nincs, még hozzá a méterbeli előnyét...NE MERD MEGMUTANI MILYNE KICSI VAGYOK! Hidan is mindig azt hajtogatja, hogy az a „fogd és vidd” fajta vagyok... KIKÉREM MAGAMNAK! A LEGVÉRENGZŐBB SOROZAT GYILKOS VAGYOK, AKIT VALAHA A NYUSZIK LÁTTAK!
Khm... ez nem volt túl meggyőző... CSÚNYA EPER! ADD VISSZA A BUGYIM, MERT TŐBŐL RÁGOM LE A KEZEDET!!! ARRRRGGG!!!
- Tessék! – kedveskedik az eper, ám én tulajdonképpen nem érem mit hadonászik itt előttem... hát mi van? Aranyhal van az alsódban? Agyonverjem? Van a zsebemben...izéé.... valahol egy serpenyőm, amit csak erre a célra tartogatok... Tobit is ezzel szoktam fenyíteni, és amióta ezt teszem, azóta ő nem mer a konyhába menni, hátha az egyik főzőedény elmászik és meggyilkolja... nos... az edény max. a hülyeségétől mászik el, és akkor is sikoltozva nyikorogva és nem azért, hogy a hátsójába kóstoljon a kallantyújával... NE AKARD, HOGY TE IS LÁSD MILYEN BORZALMAKRA KÉPES EGY TURMIXGÉP!!!! Őszintén szólva én sem tudom, de van bennem valaki, aki rosszat akar nekem... majd ha ennek vége, mélyen magamba nézek,és megbeszélem a tükörképemmel...
S míg én merengek, ő aktívkodik, és olyan gyorsasággal kötöz az ágyrácshoz, ahogy nyuszi a répát falatozza, vagy épp a feleségéve csinálják Hello Kittyt... ez mi? MI?MIIIII???? MIMIMIII??? Köhöhöhööö.... iizéé...DODODÓÓÓÓÓÓ... vagy rééé...hangolok a sikításhoz...
- MI??? AZONNAL OLDOZZ EL, HMM!!!!!- eszmélek fel úgy két másodperces fáziskéséssel, de ekkor már késő, mert a minden bizonnyal acélszálakkal át szőtt – s a fenekemet ezért bántalmazó- ruhadarab, már úgy szorongat, mint Kakuzu Hidan nyakát mikor csórja a csoki nyusziját, aki erre lilul meg vihog de lelkesen, én pedig keseredek, de rendesen... JÉZUSOM! A BUGYI RABJA LETTEM! EZ EGY PSZICHOPATA! ZACSKÓT NEKI! ZACSKÓT NEKI!
Ahogy elnézem, nem túl rózsás a helyzet... a napraforgót jobban szeretem... e az sincs... tehát virágtalan és elsötétedő... ezt minden bizonnyal az is előidézheti, hogy a drága eper egész gyümölcsösségében fölém magasodik,és olyan széles vigyorral figyel egem, amilyen még nem láttam, és ami olyan színek felöltésére ösztönzi pofimat amik eddig nem szerepetek az árnyalati skálán.. főleg mikor már pucérkodik is, és megválik az eddig jótékony lepelként a titkosra terülő nagy ruhákat, én meg csak dadogok, meg hebegek, meg habogok, meg havat meg valamit még összehordok, de nem látszik hatásosnak, mert nem hagyja abba, hanem tovább visz a rontás felé...NEEEEEEE!!!! NEEEEEEEEEE!!!! VÉDŐENERGÁT! MSOT! MOST!!!!Jézusom!!!
Beperelem az utazási irodát! Arról nem volt szó, hogy csúnya cukros bácsik kapnak el, egy kis homokvárépítés miatt az ágyukban....MILYEN DOLOG ÍGY VISELKEDNI A SZEGÉNY TÚRISTÁKKAL??HEEEEEEEE????
És hogy legye hab az epren, feltárja előttem zavarba ejtően izmos felsőtestét, amihez hasonlót az ember, méh a Sunai homokos Homokparton lát, olyat, mire még a homokcápák is felizgulnának... lenyelem nyelvem, de úgy nagyon, mert mikor már simogatni is kezdi magát a fejem egy kazánhoz hasonlít, ami lassan de biztosan felrobban, vagy minimum leég... JÉZUSOM MÉG AHAJAM IS VÖRÖSÖDIK! Még a szempillám és ég....TE SZÉGYENTELEN SZAMÓVAIVADÉK!!!! Anyukád nem tanított meg rá, hogy ne nudistulj mások előtt??!!! Ne félj elverlek a fél téglámmal!
Szabályosan úgy érzem magam, mintha máglyát raktak volna az arcom körül, ami mellett kis vörös gleccserfiúk ugrálnak, kik vígan tálalnak fel engem az Sivatagi Sátánnak Alias az ördögi eper visszavágnak, aki mindezt nagyon élvezi, mert kuncog hozzá, és mg le is jön, hogy lássa azt a színt, amilyet még egy grill csirke sem produkál...NE NÉÉÉZ MERT FELSÜLÖK!! Nincs nálam nap tej, és egyetlen szem napsugártól olyan piros leszek, ahogy azt a meteorológusok megírták... érzékeny és szépséges az én bőröm, ÉS NEM FOGSZ BELŐLE KIS TÁSKÁT CSINÁLNI!!!!!!
- Mi az... elvitte a cica a nyelved? – érdeklődik kedvesen, s én gyilkos tekintettel dugom ki neki nyelvemet...MJI AZ, HOGY GYMACSKA? EHHEZ EGY BLDÓZER SE LENNE ELÉG ERŐS! Ez a nyelv a halálod lesz...MERT KINYLAOGATOM A SZEMGOLYÓD!!!!
Hát már honnan veszed, hogy egy cica is van a dologban? Jézusom! Te szodómia mániás eper! Fujj! Szégyelld magad! HŰT MÁR AZ ÁLLAOTKAT IS MOLESZTERÁLOD???
Ám mielőtt még komolyabb sérüléséket szenvedhetne nyelvem által, és megismerhetné milyen is az ízlelőbimbó halálos csapása,orv módon tapasztja be számat, s saját nyelvével próbálja aljas módon elkapni az enyémet, aki mérgezett egér módjára szalad előle a ....aaa... hát azon, main a nyelvek szoktak... érthetetlen, bájos kis káromló szavak mellett próbálok nyikorogni valamit, de úgy, hogy kis híján felkutatja a nyelőcsövem kist nehéz, de Dei, a szuper megoldja! HÁT MENTEN SZÉTSZAGGAOM AZ ÁGYADAT, ÉS A MELLAKSOM VERVE KING DEIÉNT FOGLAK MEGMÁSZNI!!!! Akkor szőrt is kéne növeszteni... nos,... nem gond...majd ragasztok a mellkasomra egy fűcsomót! Vagy csórók Kisame fejéről.. neki úgy is túl sok haja van! Ha egy csomóba hirtelen észre sem veszi!
Ám kalandos kacsói már más vidéken járnak, magaslati levegőt szívnak, vagy inkább kisbarlangba szándékoznak menni, ami konkrétan a szoknya mögött jótékonyan cenzúrázott eddig mások számára ismeretlen, tiltott, szigorúan őrizett területre tévednek, amit én halk ijedt sikollyal nyugtázok, mondván, jézusom a pedofil már bugyi nélkül is nyúlkál! JÉZUSOM!!!
És most ébred fel bennem a szűzies énem, és a mami után kiáltozva követelem, hogy valaki azonnal verje meg ezt a csúnya vörös hajú epret, mert két perc és én ne fogom hanyagolni a hangerőt, és úgy sikoltozok söosöért, hogy kirepednek az ablakok! HOVA NYÚLSZ? HÁT BELÉDNYÚLOK ÉS KIFORDÍTALAK ÖNMAGADBÓLL!!! Könyörgöm! Batsuna! BATSUNA! MENST MEG! HÁT KINT VILÁGÍT A FÉNYES ÉGEN A JELED! A NAP! Meg a felhők.. nem jó... EGY BATSUNA ALAKÚ FELHŐ!!!De az lebeg... na jó...
S, hogy még véletlenül se legyen nyugt az n csodás kis személyemnek, keze új célpontnak fenekemet pécézi ki, fogai meg becses ajkamat, s míg kacsója hátsómat markolássza, addig fogai száma harapják, mint valami veszett eper...vigyáznom kell.. még a cégén elkapom az eper féle veszettséget, és habozni fog a szám meg buborékokat öntök magamból.. meg persze kis eprek nőnek majd a hajamban a levelekkel karöltve, mint egy önkéntes gyümölcskoszorúvá formálva az én csodás is pofimat...NEM ENGEDHETEM TE PERVERZ FÉLGYÖMÖLCS FÉL EMBER ÉS FÉL ÁLLAT! Jééééé az eper 150 százalékos létforma... az jó... MUTÁNS!!! Két perc és valami csápos izé lesz belőle! Hol van Tobi? Hadd lökjem magam elé!
S mikor végre abbahagyja kétségbeesett egyénem csók általi gyilkolását, én vörösen, kábé kazán effektussal pillantok fel rá, mint az előre megrendelt konvektor télire... nem hinném, hogy itt hideg a tél, agy van egyáltalán, de én azért fűtök, és égek, mint olajos rongy a szikrázó mikróban... jézusom... istenkém...mamám...ÉN! EZ BETEG! BETEGESEN PERVERZ! BETEGESEN PERVERZEN ARRA KÉSZÜL, HOGY MEGRONTSON! De csak addig, míg tükröt nem török rajta és akkor hét évig nem megy majd férjhez! MUHAHAHAA!!!!!
Megnyalintja száját, mint egy jóllakott oroszlán, vagy épp az uzsi előtti, aki épp a finom is turistával szemezget, és a végtagjaival, azt találgatva, melyik finomabb, melyiket könnyebb letépni és melyik mutat jobban a falevélsalátában....DE AZ ÉN LÁBAM NEM FINOM! CSONT ÉS MŰANYAG! Izéé...BŐR! Ne egyél meg! Ne egyél meg! Lehet, hogy piros vagyok, de a nagymamához semmi közöm! A NAGYMUTER FINOMABB! ŐT ELŐSZÖR! ŐŐŐT!!! Én addig elfutok.. mert én szebb vagyok...hehe...
- Túl jól áll neked a női ruha... De ez nem tart vissza. – jelenti ki egyszerűen, s mint egy Herkules másolat, úgy szaggatja a ruhámat, amit nagy gonddal, köbö két másodperces válogatás után választottam, és már kezdtem megkedvelni, pláne, hogy most Ádám kosztümben fekszek itt, és nem sokára még a lábujjaim is olyanok lesznek mint az arcom...VÖRÖSEK! ÉS ÉGNI FOGNAK! KIGYULLADOK!!!
Hiperaktív, lelkesen menekülésre intő énem eléled, és olyan rángásokat idéz elő testemben, mintha valaki bioenergia gyanánt egy dugót dugott volna a fenekembe, ami most ráz, mint az áram a mókusokat... JÉZUSOM!!! TÖK PUCÉR VAGYOK!! NEEEEEEE!!
Tudom én, hogy jól áll nekem az a ruha! Sőt! A női ruha is! Sőt minden! Csak ha valaki megver, akkor lila, szürke és zöld foltokat ne okozzon, mert az nem megy a szemem színéhez... JÉZUSOM! EZ IS A TE HIBÁD TE BIOLÓGIAI BALESET!!!
- Azonnal engedj el, hmm! Mégis mit képzelsz, te perverz?! – sikkantom de ultrahangon, ezzel ösztönözve ara, hogy hagyja abba de gyorsan, mert az én sikolyom ablakot tör! Kipróbáltam... Tobi tíz méterre állt tőlem.. és én sikoltottam...és a pohár meghalt.. összetört és többet nem szedte össze magát... azóta is Cellux doktorhoz jár lelkiségéjért...
ne kard már, hogy elkornyikáljam neked az ÁBÖCÖT!
Mikor meg röhögni kezd felmegy a pumpa, s a gőz bent is reked, amikor ajkai egyik mellbimbómra találnak, s forró bizsergést belém lövellve ösztönöznek arra, hogy ne a számon hanem a fülemen gőzölögve ürüljön ki a fezsültség füstje, ezzel belém rekesztve a pipacs árnyalatot és a mondanivalóm...MI...MIT CSINÁL EZ?
Ezz...ezz... erre nincs szó... egyszerűen olyan szórekedésem lesz tőle, hogy maximum a boci, boci tarkát tudom neki elhümmögni... hüümmm hümm hümmmm hümm haammm hammm... NE NYALOGASS, MINT EGY KUTYA, TE EPER!!!
- Szövegelj csak nyugodtan, nem zavar... – lelkesít kedvesen, s látom nagyon nem érti az én problémámat... HOGY SZÖVEGELJEK, MIKOR A HANGOM ELMENT MELEGEBB ÉGHAJLATOKRA? A szomszédba... DE NINCS ITT!
Ez nem jó... beszélnem kéne, hogy eltereljem a figyelmét, hogy ne csinálja ezt tovább, hogy ne robbanjon fel a fejem, és hogy elmehessek innen, hogy ő ne haljon meg... mi...? Nyakatekert... van itt egy csontkovács?
- ..nnyyhhh... – válaszolok egy értelmeset nagy erőlködések árán, ugyan is mostani teljesen szorongatott, megbugyizott, és pucér állapotomban csak enny
2009.02.14 20:13 Idézet
baktimi
Gaara:
Képes volt rá. Felvette... Kuncogva gyönyörködöm a csipkés, szívecskés darabban. Életemben ilyen jól még nem szórakoztam, mint az utóbbi néhány percben, és ez még csak a kezdet.
Rémülten felnyikkan, amikor megcirógatom a kis csipkecsodát kuncogva. Hát ez őrület... belehalok a visszafojtott röhögésbe mindjárt.
Felegyenesedve ölelem magamhoz, és kerek kis fenekébe markolva simogatom meg számmal reszkető kis ajkait. Mmmrrr... Megdicsérem halkan a választást, elvégre jó ízlésre vall, hogy ilyen szépet választott, pedig sietett. Rendesen felizgultam, mit ne mondjak... ilyen szép uke nincs Sunában. Ha mégis, azt már rég megdugtam.
Ahogy most őt is fogom.
Vállamra dobom könnyű kis testét, és az ágyhoz sétálok vele, halk nyöszörgésével mit sem törődve. Az ágyra dobom, miközben vigyorogva beszélek hozzá.
- Attól tartok most mégis meg kell, hogy szabadítsalak tőle... - kuncogom. Mivel feloldottam a jutsut, ő sikkantva kap szoknyácskája után, hogy illedelmesen maga alá húzva rejtse el előlem szexi kis bugyiját, majd lázasan kezdi keresgélni a kezéből kihullott fogkefét.
- Ezt keresed? - fogom kézbe, majd lazán hátradobom a vállam felett. Nem lesz rá szükség. Aki itt kefélni fog, az én leszek. Gyönyörű kék szemeivel úgy pillant utána, mintha utolsó reménye is szertefoszlott volna. Ne is álmodj arról, hogy megúszod, kicsike.
Magam felé fordítom arcocskáját, és és megcsókolom reszkető kis ajkait. Ahhmm... finom... És ahogy belenyögve a csókba túr a hajamba, hogy belemarkolva vörös tincseimbe elhúzza a fejemet, felnevetek és megharapdálom duzzogó szájacskáját, majd felemelkedve pillantok végig rajta. Karbafont kezekkel néz fel rám.
- A bugyimat nem adom, hmm! - jelenti ki csücsörítve. Hehehe... nem adod?
- Kértem talán? - vigyorgok rá gonoszan, és egy laza, szakszerű mozdulattal lehúzom róla. Felsikkantva kapna utána. Meglóbálom felette, és ő utána kapna, de nem éri el.
- Add vissza, hmm! - rikkantja, de én csak az arcomhoz simítom a csipkecafatot, kuncogva.
- Tessék! - mondom, és mire befejezem, a kis ruhadarab a csuklóit rögzíti az ágyrácshoz.
- MI??? - sikkantja, ahogy tudatosul benne, hogy ő bizony most ki van kötözve, nem is akármivel, és nem is akárhol. - AZONNAL OLDOZZ EL, HMM!!!!!
Élveteg vigyorral térdelek felette, és lassan vetkőzni kezdek. Először a bőrmellény csatjai, egymás után. Türkizkék szemeim vörös kis arcát figyelik, és ahogy makogva ellenkezik tovább, és mosolyom egyre csak szélesedik.
Amikor a fekete ingemet szétnyitom, és lassan végigsimítom izmos mellkasom, bordázott hasfalam, belérekednek a szavak, de még a levegő is, és paradicsom piros arccal figyeli kezem útját. Kuncogva hajolok fölé, közelebbről megcsodálva szép szemeit.
- Mi az... elvitte a cica a nyelved? - vigyorgok rá. Feldühödve nyújtja ki rám rózsaszín kis nyelvecskéjét, és én felmordulva vetem rá magam, becserkészve a kis aranyost.
- ...mmmfff... - nyöszörög, de már késő. Vad és éhes csókom elől nincs menekvés. Egyik kezemmel feje mellett támaszkodom, másikkal pedig végigsimítom formás combját, és ahogy besiklok a szoknya alá, ő belesikkant a csókba. Kis édes.
Kuncogva harapom meg a száját, és belemarkolok izmos, kerek kis kézbe való fenekébe. Whhrr...
Megszakítom a csókot, és számat megnyalva gyönyörködöm piros kis arcában, pihegésében.
- Túl jól áll neked a női ruha... - súgom. - De ez nem tart vissza.
Könnyedén letépem róla a cuki kis darabot, és ő veszettül vergődni kezd alattam.
- Azonnal engedj el, hmm! Mégis mit képzelsz, te perverz?!
Nevetve hallgatom szóáradatát, és mellkasát végignyalva szívom meg egyik mellbimbóját.
Mintha elvágták volna, hirtelen nyögésbe fúl a hangja. Hehe...
- Szövegelj csak nyugodtan, nem zavar... - súgom a köldökébe.
- ..nnyyhhh... - nyöszörög.
- Hogy mondtad? - vigyorgok rá. - Nem értettem...
- nnnyyyhhh... nnyyyhhh....
Nevetve fonom ujjaimat merevedésére, és fáklyaként lángoló kis arcát figyelem. Beszarás mennyire aranyos!
2009.02.07 22:41 Idézet
Hiyahiya
Deidara (2, pont a képet nem rakta beXD):
- A bugyimat nem adom, hmm!- fonom keresztbe kezeimet, s durcásan csücsörítve, duzzogva összevont szemekkel pillantok fel rá dacosan....AZT NEM ADOM!!!! EDDIG SZENVEDTEM VELE, ÉS NEM ENGEDEM, HOGY FÖLSÖLEGES LEGYEN AZ ÁLDOZATOM!!!!! ARRGGHH!!!!!!!
2009.02.07 22:39 Idézet
Hiyahiya
Deidara:
Ölöm az epret a fogkefével, mint valami idegbeteg, mintha az a szerencsétlen fogkefe valami halálosan fegyver lenne, amiből gyilkos kis sörték jönnek elő, és agyon lukasztják az epret, hogy aztán már csak egy nyamvad öntözőkanna legyen belőle, amiből öntözi majd a lét!!!!! ERREEEE????
HÁT NEM TÖRTÉNIK SEMMI! HALLJ MEG! HALLJ MEG!!! DOBD FEL A PACSKERT HA MONDOM!!!
HÁT NEM LÁTOD MILYEN SZADISTA ARCOT VÁGOK?
Hát jó.... AZT AKAROD, HOGY BEVESSEM A SPIRITISZTA NÉZÉST???? AZT??? HEEEEEEEEEEE???
ne akard meg tudni milyen mikor egy jós úgy néz rád mint egy pedofil... én tudom.... és azóta félek a sátraktól.... AZ AZ ÁLLAT AZT MONDTA HOGY LE FOG ZUHANNI A REPÜLŐHÉPEM, ÉS MIKOR KILÉPTEM A SÁTROBÓL EGY ÖT ÉVES KIS FIÚ ÚGY FEJBE VÁGOTT EGY MINI REPCSIVEL HOGY EGY HÉTIG MÁSIK FEJ NŐTT A TARKÓMRAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!!! ARRGGHHH!!!!!!!!!!!!!!
Ez sok... kar mondani sokk....MENJETEK HŰTŐBE TI PERPERZ FELÁLLATOK!!!!!!
Hát hogy vagytok képesek ez hozzám hasonló gyönyörű és ártatlan kis cicát bántani???HOGY VAN SZIVETEG AZZZAL A HOMOKOZÓ HASNOLATOS ÉPETEKKEL ELÁLLNI FÉNYESÉGEM SUGÁRZÁSÁT??? HÁT MENTEN HALÁLRA SUGÁROZLAK TITEKET!!!
ZSUZSIKA!!!! ZSUZSIKA MENTSSS MEEEEEEEEG!!!
- Miért van rajta Temari ruhája?- jön a következő kérdés, ám én nem hagyom abba gyilkol kefélésem, hanem tovább kefélem az epret, de tuti halálra.... mármint.....őőőőő........ nem kefélem... hanem....iiizzzzéééé....FOGAZOM! AAARRGGGGGGGGHHHH!!!!! MEGFOGAZLAK TE EPER ÉS AKKOR MÁR CSAK ÁRNYÉKA LESZEL ÖNMAGADNAK!!! EGY DARAB LEVÉL!!!!!!
Ám mikor már komoly erőveszítéseket tennék, hogy a fogkefével avagy a Halálos fegyver 2.0-val vágjam meg de halálosan, úgy hogy két percen belül eper turmix folyjon mindenéből, hirtelen, érthetetlen módon átmegyek szobor módra, s a galambokra várva pihegek halnak kis kapákat reptető szemekkel.... avagy... most vagy seprűt dugtak a fenekembe vagy valaki frankón a nyakamba öntött egy vödör ragasztót egy kis betonnal keverve vagy a z eper épp most bénított le egy justuval.....ööö..... HOL VAN AZ A GALÁD KŐMŰVES?????? BELEVÉSEM A BELEVÉSHETŐSÉGEKET!!!!!
- Bizonyára szökni próbált – állapítja meg nagy okosan az eper.... NA NEM MONOD!!! ÉN SZÖKNI? Ugyan már... csak a padlót akartam felsikálni fogkefével! Minden centijét! Hát nem ok az! Nem értem mi baja.... hát nem látod, milyen édes és aranyos vagyok? Hát ezért az arcért ölni tudnának!!!!!! OLYAN CSODÁLATOS VAGYOK, HOGY MÉG A NAP IS MEGVAKUL TŐLEM!!!!!
- Olyan mint egy lány – állapítja meg a festett arcú rém ember, én pedig legszívesebben vicsorogva, orromat felhúzva különböző szép szavakat ahhoz a csuklyás fejéhez vágva vetném rá maga,, hogy addig rázzam míg mozog! HOGY MERÉSZLESZ NŐNE NZNI!!!?????? Az egy dolog, hogy szebb vagyok mint egy nő, tündökölőbb a szépségem minden egy topmodellé, és persze nő ruha van rajta, ...DE ATTÓL MÉG HÚSVÉR PASI VAGYOK!!!!!!!!!!! Elém baktat, s méltatlan ujjaival az én csodás aranyló hajzuhatagomhoz mer érni, én pedig már-már reflexből harapnám le de tőből.... AHHOZ CSAK ÉN ÉS ÉN ÉRTHETEK!!!! SENKI MÁS! AZT TÚL SZÉP AHHOZ, HOGY FOGDOSD TE BATMEN KLÓN!!!!! Batsuna!!!!!! MI A JELED? EGY GIGA NAGY KUKI???- Mit akart a fogkefével? Megmosni a fogadat?
Igen..... halálra akartam mosni a fogát...NE NEVESSETEK! EZ KOMOLY FENYEGETESÉ! Mi van ha közben vérezni kezd az ínyed, és levérzel? Akkor mit tennél???? KIHŐÚZNÁK A FOGD ÉS NEM LENNE MIT VILLOGTATNI!!!! Na meg álljatok csak, adok én majd nektek...HÍVON A NAGY MAMÁM!!!!! EGY KISLÁNNYAL NEM LEHET ÍY BÁNNI!!! Izzzéé..... KISFIÚVAL!!!!
- Nem... ez biztos valami különleges aka-cuki támadási módszer... Colgate-jutsu...- találgat óceán mély hangján az eper én pedig gyilkos pillantásokkal jutalmazom ezt a levelekkel tarkított csigák kedvencét...HOGY HARAPNA BELÉD EGY KIS EGÉR!!!!!
Igen... különleges támadási módszer...OLYAN AMIBEN KIKEFÉLEM AZ AGYADATA ÉS AZ ORRODON FOG KIFOLYNI!!!!!! ARRGGHHH!!!!!!
És csak röhögnek, mintha igazi kis humor gépek lennének, és lassan már a reflektort és a mikrofont is ide rendelem eléjük, hogy szerény személyem sokaságát és a villany érdekfeszítő társaságát szórakoztassák idétlen vicceikkel... nevessetek csak.... LESZ MÉG NE MULASS!!! MAJ DMEGLTJUK, KI NEVET A VÉGÉN!!!!
Van valakinél dobókocka?
Aztán a csuklyás, festett arcú Batsuna megveregeti a vörös hajún jégember vállát, ki azóta is bőszen vigyorog, mintha most jött volna a hűtőből...RÁD VAGYOTT EZ A VIGYOR??? VAN NÁLAM LAPÁT LEVEREM!!!!
- Jó szórakozást! Később beszélünk... – kacsintgat Batsuna, majd távozik én pedig legszívesebben felkapnám az ágyat és azzal játszatnék emberi teniszt vele... ÉS ITT EGY GYÖNYÖRŰ SZERVAAAAAAA!!!! ÉS BATSUNA REPÜL DE ÚGY, HOGY AZ ÓPERENCIÁS TENGEREN TÚL SEM ÉRI A FÖLDET!!!!!!!!!!
Ám még csak végig sem tudom gondolni, hogy a kurta farkú malac túrásának mi szerepe lehet ördögi tervemben, mert az eper elém telepszik, s arcán érdekesen borzalmas mosollyal méreget, mint egy kirakati bábút... sajnálom édes eprem, de ez a méret kicsit kicsi neked.... de ha gondolod elmehetünk és vehetünk neked is egyet, hogy együtt sasszézva tudassuk a sunai néppel, hogy de jó lánynak lenni....LEVÁGOM A FEJDET!!!!
- Gyönyörűen áll rajtad – duruzsolja, s puha puszival illeti számat, amivel ha képes lennék rá, leharapnám a nyelvét is de tőből... mert nem veszem bóknak, amit mond... hát persze, hogy szép vagyok, reggel még a fésűnek is orgazmusa van a hajam fésülése közben, de...dee.....TŐLE DNEM FOGADOM EL!!!!!!! HÁT HOGY LEHETSZ ILYEN??? FÉRFI VAGYOK AZ ISTENÉRT!!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! LÁTÁS ZAVAROS EPER!!!!! Szemüveget neki!- Kíváncsivá tettél...
Nagy szemekkel pislogok fel arcára, s ahogy megpillantom türkiz szemeiben azt az egyértelműen nem szép csillogást megállok a fejlődésben....
Most hogy mondod én is kíváncsi vagyok.... NE MERÉSZLED! NE MERÉSZLEJ BEKUKKANTANI A SZOKNYÁM ALÁ! PERVERZ DISZNÓ!!
Anyukád nem tanított meg, hogy a kislányok szoknyája alá nem lesünk?!
Hát hogy könyörögjek neked, hogy ne tedd??? Veszek egy epres tortát, sőőőőt! Felveszem a kis cica nézést, CSAK NE LÉGY ÜNNEPRONTÓ!!!!
NYEM NÉZHETSZ BE ODAAAAAAAAAAAAAAAA!!! NEM ENGEDEM!!!!!
- ...vajon a nővérem bugyiját is felvetted? Ezt látnom kell... – nevet halkan, bizsergetően zavarba hozóan, s ahogy könnyed mozdulattal kukkant szoknyám alatt rejtőzködő ingyen műsorom alá arcom rögtön a vörös nem létező színeit próbálgatja már, szinte füstölög a fejem, és gyanítom hogy ét perc és még a hajam is lángra kap....SZŰZOLTÓT!!! MÁRMINT TŰZOLTÓTT!!!! ÉG A FEJEM!!!!! ÉG A FEJEM!!!!
Halk kuncogására csak még rosszabb lesz a helyzet, s ajkaimba harapva, kétségbeesette arccal mozdulnék de nem bírok... HOL VAN AZ A KŐMŰÚVES???? AZONNAL OLVASSZANK KI! MOST!!!!
Halvány mosollyal figyeli a kis csipkés, szívecskés bugyit, amit magamra öltöttem csak úgy hamar, hogyha azért harcra kerül a sok a mogyorócskák ne váljanak ingává.... HÁT NEM TALÁÉLTAM MÁST!!!??? A NŐK MIÉRT NEM HORDANAK BOXERT?????
Amúgy is kényelmetlen... belevág a fenekembe, és ha most nem lennénk ilyen megkövesedett állapotban tuti, hogy percenként szedegetném ki intim résemből ezt a borzalmat, mert bizony az előszeretettel játszik könyvjelzősdit a hátsómmal... HÁT NEM KÖNYV EZ!!!!! SZÁJJ KI A POPSMIMBÓL! MOOOOOOOOOOOOOOOST!!!!!
Mutatóujjával halkan kuncogva cirógatja meg a szűk fehérneműáve rejtett kis barátom, melytől halk sikkantás hagyja el torkomat, közel sem olyan erős, mint amilyet szerettem volna... MERT ATTÓL A SKOYLTÓL AZ ABLAKOK KIREKÓS DARBOKRA ESNEK ÖSSZE!!!!!
HÁT HOGY MERSZ A SZOKNYÁM ALÁ TEKINGETNI TE PERVERZ DISZNÓ!!! SZAKDNA A NYAKADBA EGY MÁZSA TEHÉN LEPÉNY!!!!
Neveletlen fráter! Hát csinos hölgyek bugyiját nem nézegetjük nyilvánosan! Nézze milyen megbotránkozva néz az a villany!!! És az ágy is morgolódik! Hagyja abba vagy behúz az ágy alá a rugó!!!! Neeeeeeeeeee!!!!! NEEEEEEE PISZKÁLD A BUGYIM!!!!
Perverz vigyorral hajol hozzám, ajkival megsimogatja az enyémeket, s én kis híján sikoltozva ugrom az ágy alá...BETEEEEEEEEEG!! BETEGES LÁTENS HOMOKOS!!!!!! Veszed le rólam a kezed! MOOOOOOOOOOOOST!!!!
Kalandos kacsói körül fonák derekam, s egy pillant alatt markolják meg hátsóm csodás alakját, amit egy halkan nevetés bugyi csipkedéssel is megfűszereznek.... gyilkos szemekkel fújok rá halkan, s szemeimmel próbálom halálra nézni...VESZED EL A KEZEDET!!!!! HÁT HOGY MERSZ TE AZ ÉN BUGYIMHOZ NYÚLNI!? LE HARAPOM+! LEHARAPOOOOOOOOOOOMMM!!!
- Édes.... Jó választás. Ez a legizgatóbb darabja...- duruzsolja halkan, s én enyhén vöröslő, neon táblákhoz hasonlatos fejjel figyelem kétségbeesetten, szemöldökömet félve, rémülettel ráncolva...MENJ TÁVOLABB! MOST!!!!
Most mi kell cikizni? Hát nem találtam mást.... HA NEM LENNE MÁS ELSÓD, AKKOR TE IS FELHZNÁD EGY IDEGEN NŐSZEMÉLY BUGYIJÁT!!!!
A máskérdés, hogy a hasamnak nyomódó kemény valami nem biztos, hogy beleférne a bugyiba...hehe...ajajaaaaajj...MIT AKARSZ TE EZZEL AZ ÁRBOCCAL? NE ÓÜSD KI VELE A SZEMEM!! HALLOD???!!!!
Könnyed mozdulattal kap vállára, s mint valami bénult krumpliszsákot úgy hurcol a ágyhoz, én pedig halk, fojtott sikolyokkal jelzem, hogy nem én nem akarom megtudni milyen kényelmes is ez...ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!! NEM AKAORK ALUDNI!!! FŐLEG NEM ÚGY HOGY TE VÁLLALOD AZ NKÉNTES TAKARÓ SZEREPÉT!
ÚRISTEN AZ EPER MEGRAK! MEG RAAAAAAAAAAAAAAAAAAK!!!! NEEEEEEEE!!! HOL VAN A FOGKEFE? ZSUZSIKA SEGÍTS!!!! ZSUZSIKA!!!!
- Attól tartok most mégis meg kell, hogy szabadítsalak tőle...- kuncog halkan, s tengermély hangja bizsergetően simogatja meg fülemet, s ahogy az ágyra dob felsikkantva kapom kezeimet szoknyámhoz, hogy lábaimat keresztbe téve , a ruhaanyagot szégyenlős kis lány módjára húzzam el bugyim elé...Jééé...TUDOM MOZOGNI!!!! TÁM,ADNMM KELL!!! HOL A FOGKEFE???
Ijedten kapkodom, ide-oda fejemet, ám az eper halk nevetése húz ki a keresés mélységeiből... hol van egy fémdetektor, abban a fogkefében egy egész vasrúd volt elrejtve...HOL VAN AZ A HÜLYE KEFE?! HADD KEFÉLJEM MEG EZT A HÜLYE EPRET!!!
- Ezt keresed?- érdeklődik halkan a láng vörös tincsekkel rendelkező férfi, s én durcás tekintettel nyújtom felé kezem, hogy kikaphassam ám ő könnyed mozdulattal hajítja el a szoba másik végébe, én pedig nagyra tágult szemekkel pillantok utána a sírás szélén....NE HAGYJ EL FOGKEFE!!! ÉN ÚGY SZERETTELK! LEGALÁBB EGY BÚCSÚ LEVELET HAGYJ! LEGALÁBB EGY BÚCSÚ LEVELET!!!!!
NEHEHEHEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!
Hosszú ujjak fonódnak államra, s egy bőszen vigyorgó, ördögi archoz vezetnek, melynek türkiz szemei nem sejtetnek semmi jót...JÁÁÁÁÁÁJJJJJ!!!! ÚGY NÉZ RÁM! SPIRITISZTÁSAN!!! NEEEEEEEEEEE!!! SPIRITISZTA NÉZÉS!!!! JÉZUSOM!!!! BETEEEEG!!!!
Mielőtt még közölhetném vele is, hogy nem túl szép a pillantása száját hevesen tapasztja az enyémre, s én egy döbbent nyögéssel engedek utat nyelvének, mely vad, forró táncba kezd, megcirógatja az enyémet is, s én felsóhajtva bújtatom ujjaimat vörös tincsei közé, hogy belémarkolva próbáljam meg elhúzni magamtól... ám ő nem hogy szót fogadna, halkan felkuncogva harapdálja meg ajkamat, s én pirongva, kistányér szemekkel pislogok fel rá... HÁT KÉPES LENNÉL MEGTÖMNI, MINT EGY PULYKÁT???? IGEN??? SZÉGYELLD MAGAD! CSÚNYA PRES BÁCSI! CSÚNYAAAAAAAAAAAA!!!! EZÉRT HOZOM ZSUZSIKÁT ÉS LEHARAPTATOM VELE A KUKIDAT!!!
- A bugyimat nem adom, hmm!- fonom keresztbe kezeimet, s durcásan csücsörítve, duzzogva összevont szemekkel pillantok fel rá dacosan....AZT NEM ADOM!!!! EDDIG SZENVEDTEM VELE, ÉS NEM ENGEDEM, HOGY FÖLSÖLEGES LEGYEN AZ ÁLDOZATOM!!!!! ARRGGHH!
- Mondhatod Tobi - lököm hátra vállam felett a szavakat, de hűvös szemeimet le sem veszem kis áldozatomról.
- Ne… nem lehet így elmondani… nem találná meg rajtunk kívül senki, mert erős genjutsuval van védve, amit csak a tagok tudnak feltörni… - hallom a kis maszkost. - Elvezetlek titeket oda, de akkor engedjétek el Deidara-senpait!- kezd követelőzni. Hehh...
Megragadom a gyönyörű szőke hajat, és Tobi felé fordítom.
- Nem. Ő itt marad, biztosíték arra, hogy megteszed, amit ígérsz. Ha becsapsz, meghal. - búgom. Beleegyezően hajtja le a fejét.
- Helyes. Hamarosan indulhatsz is - biccentek elégedetten. És most...
Újra végigpillantok a gyönyörű, karcsú fiúcskán. Ki gondolná hogy férfi? Olyan gyönyörű nőnek tűnik... milyen szerencsém van.
Könnyedén leütöm, és a hálószobámba teleportálok vele.
Ráhajítom az ágyamra, és magára hagyom. Lehetsz akármilyen ügyes, innen nem tudsz elszökni.
Magára hagyom, és megszervezem az ANBU különítményt az akatsukik búvóhelyének letámadásához.
*
- Most, hogy elkaptuk és kiirtottuk az egész bagázst, mi lesz a következő lépésed? Kettő még életben van... - kérdezi a mellettem lépkedő Kankuro.
- Ártalmatlanok - válaszolom. - Aki elárulta társait, egy kis gyengeelméjű, a másik pedig...
Elvigyorodom, és testvérem felkuncog.
- Na ezt látnom kell - mondja. Biccentek, és benyitok a hálószobámba.
Egy szőke nő ugrik nekem, egy...... fogkefével? Csak veszett egér módjára hadonászik, majd a karomat ütlegeli vele. Felvont szemöldökkel figyelem ahogy előttem pattog.
- Ő lenne a fogjunk? - kérdezi Kankuro érdeklődve. Biccentek. - Miért van rajta Temari ruhája?
Intek egyet, és a kis szőke szépség kővé dermed mozdulat közben a jutsumtól. Feltartott fogkefével, zihálva mered rám gyilkosan csillogó zafírkékségű szemecskéivel.
- Bizonyára szökni próbált - válaszolom türelmesen, és alaposan végigmérem.
- Olyan mint egy lány - lép közelebb Kankuro is, és megsimogatja szép haját. A kis édes felszisszen, de moccanni sem tud. - Mit akart a fogkefével? Megmosni a fogadat? - nevet fel öblös hangján, és én elvigyorodom.
- Nem... ez biztos valami különleges aka-cuki támadási módszer... Colgate-jutsu...
Öblösen felnevetünk, és bátyám a vállamra csap.
- Jó szórakozást! Később beszélünk... - kacsint rám, és ahogy becsukódik mögötte az ajtó még mindig hallani ahogy orra alatt nevetgél.
Kis áldozatom elé lépek, és mosolyogva mérem alaposan végig.
- Gyönyörűen áll rajtad - búgom, és lágyan megpuszilom vicsorgó szájacskáját. Ha most képes lenne beszélni, bizonyára nem úsznám meg... - Kíváncsivá tettél...
Elkerekednek szemecskéi. Ó igen... sejted mire gondolok igaz?
- ...vajon a nővérem bugyiját is felvetted? Ezt látnom kell... - kuncogok, és fellebbentem a szoknyácskáját.
2009.01.16 22:36 Idézet
Hiyahiya
Deidara (2):
- Mondhatod, Tobi.- veti oda az eper, s közben jeges íriszeivel engem ijesztget, mert azok a szemek úgy villognak, mint a szemafor…miért nem mész el közlekedési lámpának? Egy pillantás és még az öreg néni is karambolozik a járókerettel…HOGY MERZS ÍGY NÁZNI RÁM???? OLVADNA LE AZ A HÓEMBERHEZ HASONLÓ POFÁZMÁNYOD! AZ ÉN NAPSIGARAM SZOLIT CSINÁL NEKED, JÉGFIÚ!!!! Hülye mirelit eper…
- Ne… nem lehet így elmondani… nem találná meg rajtunk kívül senki, mert erős genjutsuval van védve, amit csak a tagok tudnak feltörni…- motyogja Tobi, s én biztos vagyok benne, ha szabad lenne mind két kacsóm először a hajamat tépném, utána pedig a hajamat ért sérelmek és az információ kiszivárogtatása végett az ő nyakát részesíteném művészi kezeim minden örömében…
Rávillantom hát a banánra gyilkos kis kapákat árasztó tekintetemet, ő pedig fél szemét bizalmasan emeli rám, szomorkásan megrázva fejét… öhm… ezt most nem értem, de oké…HA AZT MERED TENNI AMIRE GONDOLOK, AKKOR ÚJ LYUKAT ÜTÖK RAJTAD!!!
- Elvezetlek titeket oda, de akkor engedjétek el Deidara-senpait!- rikkantja mint kicsi rigó, s én macskaként villanó szemekkel meredek rá, úgy mint egy fincsi kis egérre, ki két perc és megtapasztalja milyen konfettinek lenni… KÉSZÍTSD MAGAD TOBI MERT HA INNEN KISZABADULOK AKKOR ÖNKÉNTES ÖNTÖZŐKANNA LESZEL!!!!!!
A vörös csak csúnyán néz, majd arcán diadalmas, gunyoros mosoly jelenik meg, úgy markolja meg hajamat, s fordítja fejemet Tobi felé, ki kétségbeesetten tekintete küld felém, én pedig magamban imádkoztok, hogy csodás hajam egyetlen szála se végezze újdonsült parókaként…
- Nem. Ő itt marad, biztosíték arra, hogy megteszed, amit ígérsz. Ha becsapsz, meghal.- duruzsolja kegyetlenül, hosszú ujjaival arcomat cirógatva, én pedig kitágult szemekkel, magamban keresztet vetve imádkozom… ISTENEM! MINDIG JÓ VOLTAM! Jó rossz…DE ABBAN IS VAN JÓ! SZÉP VAGYOK, ÉS FÉNYES! NE BÁNTS! NEM ÉRDEMLEM MEG!!!!
Nem… nem mehet bele… TOBI!!! ALJAS MAJOM ELEDEL!!!! ELMENEKÜLSZ ENGEM MEG ITT HAGYSZ A HOMOKOZÓBAN????? Ezért….PÉPES ÁLLAGÚRA VÁLTOZTATLAK!!!!!
- Rendben…- sóhajt fel szomorkásan a banán, s lehajtja fejét ám engem nem hat meg vele…MI AZ HOGY RENDBEN? MINIMUM SZUPERHŐST JÁTSZVA KELLENNE MEGMENTENED A GONOSZ EPER DPOKTOR KARMAIBOL!!!!!! ÁRDATLAN ÉS VÉDTELEN NŐ VAGYOK! MÁRMINT CSAK VÉDTELEN VAGYOK! És tök pucér…. De hideg lett hirtelen…
- Helyes. Hamarosan indulhatsz is.- veti oda a banánnak, majd vészjósló mosollyal fordul felém… ajjajjj…. Ez nem tetszik…MIÉRT NÉZEL RÁM IKLYEN CSÚNYŰN??? RÉMÁLMAIM LESZNEK!!!- Te pedig a házamba mész.
MI VAN????? HÁ’ MIT KÉPZESZ TA MAGARÓL?? SZÉGYELLD EL MAGAD!!! MOST!!!! NEM HALLOD????
Ám mielőtt még el is mondhatnám neki, tompa fájdalmat érzek tarkómon, s hamarosan jótékony sötétségbe merül előttem a világ… valaki lekapcsolta a villanyt… HÁT ITT MÁR A VILLANYSZÁMLÁRA SEM FUTJA????? Pedig az utazási iroda azt mondta, ez egy széééééép hely…. BEPERELEM ŐKET! MEG AZ EPRET IS!!!
*
Kellemetlen fájdalom hasít fejembe, mely úgy hasogat mint kis balta a tűzifát… áááááááuuuuuuuuuuu…. Hát ez nem kellemes ébredés…
Kómásan, bágyadtan hordozom körbe szemeimet a szobán, és határozottan állíthatom, hogy ….NEM TUDOM HOGY HOL VAGYOK!!!! HATÁROZOTTAN NEM TUDOM! JÉZUSOM!!!
Emberrablás! Keh…olyat én szoktam... de poénos, hogy most engem néznek krumplisszáknak...
Tulajdonképpen hol vagyok…? Úgy rémlik, hogy az eper azt mondta, magához visz…JÉZUSOM EGY GYÜMÖLCSSALÁTÁBAN VAGYOK!!!
Vagy nem… izéé… szép szoba…szép nagy… szép vérvörös az ágynemű… jól mutatok benne pucéran… MÉG MNIDIG TÖK PUCÉR VAGYOK??? Miért…?
És hol az a lángoló fejű egyén? Mert ha megtalálom találni, le találom tépni a fejét, és ő nem fogja ezt kellemesnek találni...
Hmm… nem tudom, de ha nincs itt az csak jó… el is szökhetek… hmm….
De hogyan? Tuti, hogy valaki rám száll, mint a keselyű a sivatagi postásra, és én nem fogok neki örülni…nem bízom a homoki vendégszeretetben… ha a főmufti ilyen, akkor milyen lehet a többi? ORGIA VAN AZ UTCÁKON? PEDOFILOK ÉS MUTOGATÓS BÁCSIK UGRANAK ELŐ A DÍSZNÖVÉNY MÖGÜL??? Nem tetszik… nem bizony… ÉN NEM EHHEZ VAGYOK SZOKVA!!!!
Először talán fel kéne öltöznöm, utána pedig megkeresni a megoldást szorult helyzetemre…
Bizonytalanul, szemeimet ide-oda kapkodva kászálódok ki az ágyból, kém módban, harcra készen, magammal húzva a takarót… el kell rejteni a kényes, és szép részleteket... kár, hogy cenzúra kockát nem adnak… egyszerűbb lenne egy kis fekete téglalappal futkározni…
Reflexszerűen az ajtó felé osonok, óvatosan nyitom ki, s orromat kidugva kukkolom meg hogy van-e kint valaki…. Nos…NINCS!!! HÜLYE EPER! HÜLYE EPER!
Na kutassunk, aztán gondolkozzunk…
Beosonok az egyetlen szem előtt lévő szobába, s az első szekrényt megcélozva kezdek kotorászni a ruhák között…amik...nos....NŐIEK. de mivel, ha jól sejtem nem sokáig hagynak magamra, be kell érem ezzel a kék, lenge kis szoknyácskával, ami legalább ápolni nem ápol, de takarni, azt fog...
Összehúzott, gyilkos szemekkel mérem végig a borzalmas női ruhakölteményt, melyen még egy csini masni is virít, majd nagyot nyelve, minden férfias bátorságomat összeszedve magamra kapom, s rögtön kritikus szemekkel masírozok vissza az eper szobájába, hogy a fürdőre rátalálva csodálhassam meg magam... JESSZUMPEPI!!! HA NEM TUDNÁM, HOGY HÍMNEMŰ VAGYOK, ÉS HOGY VALAMI VAN A LÁBAM KÖZÖTT, BIZTOSNA NŐNEK NÉZNÉM MAGAM!!!
Borzalmas.. komolyan el kell gondolkozom, azon, hogy szőrt növesztek... max. valami idétlen szörnynek néztek, aki a csészealjjal érkezve próbálja a tehenek agyát kiszívni, de ez a legkevesebb... ez...EZ KÉTSÉGBEEJTŐEN SZÖRNYŰ!!!!!
Nyugalom... nagy levegő....szuuuuuussssszzzáááááá.... mint egy terhes tornán.... de jó... jézusom...
Csempergetve, kétségbeesett arccal halászom ki hajamból a szalagot, és ahogy aranyló szőke tincseim elhullnak, felfedem, hogy igen, így már tényleg egy „elől deszka, hátul léc, középen meg a fűrészpor” típusú lánynak tűnök... AZONNAL TENNEM KELL ELLENNE VALAMI! Meg izmosodom de úgy, hogyha ha valaki a mellizmom közé teszek egy diót, darabokra roppantom! Heh... ez jó...
Ám mielőtt tovább latolgathatnám, hol lehet mg a diót széttörni, két erős chakrát érzek meg, melyek vészesen közelednek a szobához, amiben történetesen én vagyok... GONDOLKOZZ!
Izééé... rávetem magam az egyikre, halálra harapom, aztán szétvágom a másikat ezzel a fogkefével és futok amerre látok... TÖKÉLETES!!!
Kiosonva rejtőzöm el az ágy mögött, kis macska módjára felemelve fenekem, füleimet kihegyezve, hogy a kis eper bejöjjön, én pedig orv módon ütlegelhesse meg merő szeretetből...
Nem is sokat várnom, mivel két perc és az ajtó kitárul, s még mielőtt bármit is reagálhatna a két érkező hangos sikkantással ugrom elő rejtekemből, rávetve magam az első utamba eső alakra, a fogkefével őrült ütlegelésbe kezdve...
- Ő lenne a fogjunk?- érdeklődik a másik, ám én minden figyelmemet az epernek szentelem, ki ne létező szemöldökét felhúzva figyel engem érdeklődve...IJEDJ MEG!!!! FOGKEFE VAN NÁLAM S NEM FÉEK HASZNÁLNI!!!!
2009.01.16 22:34 Idézet
Hiyahiya
Deidara:
Na most….most olyan pipa vagyok, amilyen pipa csak lehetek… legszívesebben letépném ezeket a cuki kis karkötőket, és vad hörgéssel, szadista szemekkel vetném magamat a hülye banánra, hogy testéből agyának állagához hasonlatos pépet készítsek…MEGNYUFFANTALAK TE SZERENCSÉTLEN MAJOM ELEDEL!!! HÁT HOGY MERÉSZLED KITEREGETI A SZENNYEST????
Megfejellek kómába zuhansz esküszöm az egy élő istenre…RÁM…HOGY ÚGVY MEGGYEPÁLLAK MINT VÉRME NYUSZI A KEZDŐ VADÁSZT!!!!! NEM KÍMÉLLEK!!!! ARGGHHH!!!!!!!
Szerencsémre a lángoló fejű gonosz cukros bácsi is ellép tőlem, s nem kezdi el homoki „ejjdehomokosvagyokén” terápiájának első lépéseit, így egy apró megkönnyebbült sóhajjal függesztem szemeimet a plafon felé, mondván, ejj de jó nekem, hogy a csúnya homokos homoki bácsi nem készül kifejezni tökéletes vendégszerzetét…azonban…TOBI! TE SZERENCSÉTLEN IDIÓTA4!! MI AZ HOGY BEZSÉLSZ??? HÁT JOBBAN FOG FÁJNI PEIN HARAGJA, MIKOR VISSZAÉRÜNK, MINT AZ, HOGY ESTELEG KASZTRÁLNAK!
Garantálom, hogy első osztályú jegyet kapsz a Pokol expresszre, ha elgagyogod ennek a hülye epernek, amit tudni akar….NEM MONDHATSZ SEMMI, VAGY MEGHARAPLAK, MINT NYUSZIKA A RÉPÁT!!!! Mármint… vérmes leszek, és neked nem fog tetszeni…
Szegény banánt egy kedves homok tömeg találja el, ezzel megakadályozva a további kukachoz hasonlatos tevékenységét… ÚGY KELL NEKED! AKI HÜLYE AZ HALJON MEG! De az nem jó… akkor nem tudom magam elé lökni…AKKOR NE HALJ MEG!
Ám a legnagyobb meglepetés akkor ér, mikor a poroltót nem látott, lángoló tincsekkel rendelkező egyén oda ballag, s könnyed mozdulattal szabadítja meg Tobit az őt fémjelző nyalóka maszktól, ezzel felfedve eddig tökéletese ismeretlen kilétét…avagy….LÁTOM A BANÁ ARCÁT! LÁTOM!!!! Én szép vagyok… de a banán se kutya… mármint én csodálatosangyönörőenmeseszép vagyok, ő pedig szédítőenjóképű, amit persze nem vallok be, mert előbb nyiszálnám le a nyelvemet… na jó…nem kéne hagynom, hogy ezt tegyék vele,m már csak azért sem, mert szinte magát áldozza értem, meg azért sem mert a piercinges Pein pöcs csodás ereje rajtunk fog csattani, mint az ostor, és én gyanítom nem fogok örülni a fejleményeknek…
- Hallgatlak... – követeli az információt az eper… na neeeeee…eeeeeeeeee… NEM FOG MONFANI TOBI SEMMIT, MERT TUDJA, HA MEG TESZEM, AKKOR KITAPOSOM A BELÉT, DE ÚGY ISTEN IGAZÁBÓL! Nem adunk ki információt… MERT BÜNTETÉST KAPUNK! Mondjuk nem tudom, milyen Peinnél a büntetés, de semmi gond…lehet, hogy megkér rá, hogy takarítsam ki a szobáját….és én azt nem vállalom… AMI ODA BEMEGY ÉLVE- vagy legalábbis normál állapotban- NEM KERÜL KI! Ott a szendvicsen mászik a mazsola… vagy valami ahhoz hasonló…vagy az Hidan szobája? Nem tudom…
- ELŐBB ENGEDD EL ŐT!!! – visítja a banán, mint az új évi kismalac, én pedig próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy engem mentene… ami kedves, meg szép dolog is, és egy ölelést is kapna érte csak hogy….ez nem segít a helyzeten! Ez az eper aljas…. Olyan beteges képe van, hogyha este találkoznék vele sikítva futnék el… fogadok hogy jégkockák folynak az ereiben…HÜLYE MIRELIT EPER! HÁ NEM SZÉGYELLED MAGAD? MILYEN VENDÉGSZERETET EZ?
S mintha meghallotta volna magamban elhangzott kedves szavaimat, felém fordul, s csodás, türkiz szemeinek borzalmasan rémisztő rám vetül, mint szarvasra a reflektor… NE NÉZZ RÁM! NEM ÉRDEMLED MEG! Magamra csak én nézhetek!
- Látom vannak hódolóid is... – gúnyolódik a kis vörös, s szegény banán nyakán kísérletezi a fojtogatás nemes művészetét, aminek a banán láthatóan nem nagyon örül… szikrázik a szemem, mint a hajszárítót mikor vízbe lógatják, be is szólnék neki, hogy… ENGEDD EL, MET LESZ POFON, MÉSZ KÓRHÁZ!!!... ám mielőtt eme nemes szavakat hozzá is intézhetném, felemeli kezét, ezzel inkább a csendben maradásra ösztönözve…tee….teeeeeeeeeeee….LELKETLEN GYÜMÖLCSTORTA KELLÉK!!!!! NEM SZERETLEK!!!!- Egy rossz szó, és eltöröm a nyakcsigolyáját.
Csupán ápolásra futja, majd már arra sem, így úgy döntömk, jobb nekem ha befogom, mert a végén társ nélkül maradok, ami sokféle szempontból hátrány…. Nincs kit magam elé lökni! Nincs aki főzzön nekem! És legfőképp…NINCS AKI ISTENÍTSEN!!! NINCS AKIT ÜTLEGELHETEK!!!! És ez nem jó… unalmas lenne…
Újra a banánnak szenteli figyelmét, már bele is kezdene a fagyasztásba, hogy Tobi frizsider módba kapcsolva táncoljon a pingvinekkel, azonban a vörös gyorsan elkapja fejét, mintha valami nagyon csúnyát látott volna, s pár perc múlva a banán már egy csini homok napszemcsit is kap, aminek gyanítom nem örül… már csak azért sem, mert egy betűt nem lehet benne látni… nos… ez gáz.
- Hol van a szervezetetek búvóhelye? – érdekldik ismét, s én csak csúnyán nézek a banánra, de miután rájövök, hogy tök vak lett, így gondolatban egy lapáttal minimum fejbe vágom magamat... AZT NEM! TÚL SZÉP VAGYOK AHHOZ, HOGY ÚGY NÉZZEK KI, MINT AKI REGGEL A BETONNAL RANDIZOTT!!!
- NEM BESZÉLEK, AMÍG EL NEM ENGEDED DEIDARA-SENPAAAAAAIIIIT!!!! – rikkantja Tobi határozottan, mire az eper sátáni vigyorral reagál, s már egy két szarv meg egy cuki kis farkinca hiányzik, hogy háromágú kis botjával bökdösse azt a csini kis fenekemet, hogy kinyögjem amit tudni kar…. Tobit pedig tábortűzre dobja, hogy égjen, mint az olajos rongy…. Na jó…PANASZT TESZEK AZ UTAZÁSI IRODÁNÁL! KÉREM VISSZA PÉNZEM! MOST! AZONNAL!!!
Az eper ördögi a banán füléhez hajol, s valamit nagy élvezettel sutyorog a fölébe, melytől Tobi megcsillogtatja nagyon erotikus hangját, mely szinte bassza a fülemet…. Na jó… egy komplett gyümölcs salátát gyártottam amióta az Akatsukiban vagyok… ez beteges… de tényleg… le kéne szoknom róla, de tudom, hogy lehetetlen, mert ez már hozzám tartozik... csodásan csillogó személyiségem része...és ha egyszer kifogyok a gyümölcsökből, akkor majd rátérek a zöldségekre... Pein úgy is egy rohadt nagy répára hasonlít,és másra is lehet asszociálni, ami Pein tökéletes jellem leírása... EGY NAGY NARACSSÁRGA PÖCS!!!!
Akarom mondani...khm... nagyon kedves, aranyos, és mivel szeretem a nyuszikat, egy a répát is tisztelem...
Ám mihelyt tisztázhatnám magamban ezt a roppant fontos kérdést, egy szempillantás alatt bukkan fel legősibb- kb. két perce- ellenségem, s baljós tekintetét rámemelve próbál halál sugarakkal meggyilkolni... na azért ennyire ne...HÁT AZ ANYUKÁD NEM TANÍTOTT MEG ARRA, HOGY ÁRTATLAN, SŐK KISFIÚKA NEM SZABAD ÍGY NÉZNI??? Azoknak csokit kell adni, és sok pénzt...
- Deidara... Tudod milyen érzés az, amikor egy igazi férfi rád mászik? Elsöprő élmény... – érdeklődik mély hangján, és határozottabban állíthatom, hogy.... nem, nem tudom, mikor egy férfi mászik rám, de úgy érzem, nem akarom kipróbálni...NEM VAGYOK ÉN KACSA, HOGY MEGTÖMJENEK!!!! TE HÜLYE KANGÖRCSÖS EPER! Miért nem mész haza, lógsz a leveleid között, és szemezel a kukacokkal...? He? Sokkal békésebb lenne... és akkor talán még szeretnélek is...
Ám mintha azt akarná, hogy csodás személyem fénysugara ne süssön a sötétségbe, megragadja utolsó ruhadarabjaim, és úgy tépi le rólam, mit Kakuzu Hidan fejét, mikor kispárnát tömött a pénzével... LÉGISEN.
Csupán kikerekedett szemekkel, pucérságom tényétől halálra ijedve, hápogva meredek a vörösre, akit láthatóan egy cseppet sem zavar, hogy én holt meztelenül Tobi pedig kis kutyákat utánozva áll előtte...
NA MOST VÉGLEG LE MONDHATSZ ARRÓL, HOGY SZERESSELEK! NEM SZERETLEK!!!
ez volt a kedvenc gatyám! Bár teljesen mindegy, hogyan legtöbb tök ugyan olyan, de attól még ez a szívemhez nőtt ma reggel óta! MILYEN SZÍVTELEN VAGY TE EPER? HÁT VAN SZÍVED ILYET TENNI VELEM???? ÖREG ANYÁD TÉRDEKALÁCSÁT!!!
- ELÉG ELÉG ÁLLJ! A BÚVÓHELYÜNK A...- kezdené Tobi, ám „kitudaleghangosabblenni” címe előadásban villantom meg szemeimet, és avatkozok önkéntes merénylete ellen, amit az én arcom épsége ellen indít...UGYAN IS PEIN BIZTOSAN ENGEM AKAR MAJD PLASZTIKÁZNI!! AZT PEDIG NEM ENGEDEM!!!!!
- KUSS! – kiáltom vérmesen, ezzel a egyszóval előrevetítve, hogy mi fog rá várni avagy...MÉG EGY SZÓ ÉS KITÉPEM A KITÉPHETŐSÉGEIDET!!!
Ne beszél Tobi... ne beszélj mert felcsinállak.. mármint kicsinállak... szuggerállak még egy darabig és akkor talán veszed a lapot...
Ám mielőtt szemmel való verésem célba érhetne, egy lapát méretű tenyér landol csinis számon, egy másik meg a hajamban, ezek után, hogy rettegésem, és a rémes összkép teljes legyen feltűnik az evezők tulajdonosan, a két nagy kék szem...NE NÉZZ RÁM ÍGY!!!!!! ROSSZAT FOGOK ÁLMODNI!
Mindig is féltem ettől a tipikus spiritiszta nézéstől, amikor úgy pillantanak rám, mintha fel akarnának nyársalni a jóskártyákkal... de ez rosszabb.... ha sötétben találkoznék vele, biztosan sikítva futnék el...NE NÉZZ RÁM!!! CSÚNYA EPER BÁCSI!!!! NEM SZEJETLEK! MEGMONDAJAK ANYÁNAK!!! BEPERELLEK!!!
- Mondd tovább Tobi. – szólal meg lángoló fejű barátom, én pedig intenzíven tervezgetem, hogy megcsócsálom ujjait reggeli gyanánt...HÁT LEVEGŐT SEM KAPOK AKKORA TENYERED VAN WAZZE!!!!
- SENPAI...? – nyekereg Tobi, és én szinte örülni is tudnék ennek a hangnak, és ha beszélni is tudnék, biztosan ódát énekelnék vele arról, hogy milyen szépen tud nyavalyogni... MERT EBBEN A PILLANATBAN MÉG ŐT IS JOBBAN SZERETEM, MINT EZT AZ IPARMŰVÉSZETI AGYAGEDÉNYT!!
S ahogy az irritáló végtag eltűnik előlem, már sikkantanék is, hogy „ jéééé... kapok levegőt!”, azonban legnagyobb megdöbbenésemre az eper támad ajkaimra, nyelvével meglepettségtől elnyílt ajkaim közé hatol, s úgy matat, mintha szabadna....KIENGEDTEMEG, HOGY MEGVAKARD A SZÁJPADLÁSOM???
S hogy ez a kedves összkép még tökéletesebb legyen, hosszú ujjaival kis barátomat látogatja meg, mely elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy meg se merjek mozdulni...
Huh… hát milyen meleg lett hirtelen…VESZED EL A KEZEDET TE PERVERZ EPER!!!! HÁT MILYEN DOLOG EZ??? NAGYMAMÁT IS ÍGY MOLESZTÁLOD A BEFŐTT ELŐTT? Teeeeeeeee….. gerontofíliás barom…
Izé….PEDOFIL! PEDOFIL JOGHURTBAVALÓ!!!!! ROHADNA LE A LEVELED!!!
- Milyen érzékeny vagy... - duruzsolja, mély hangja valahogy egyáltalán nem dob fel, s ahogy ujji fenekemet markolják meg kedvesen, akaratlanul is felnyögök meglepetésemben….HOVA NYÚLKÁLSZ??? NE TAPIZZ, MERT LEHAPARM MINDEN VÉGTAGOD, SDE TŐBŐL!!!!!!!! FFFFFFFFFFFFFFF!!!! FÚJOK!!!!! Na jó… abba kéne hagynom ezt a beteges macskásodást… vagy veszek cica rucit, és én játszom el a macskanőt egy ostorral… nem is rossz…KIVEREM A FENEKED CSÚNYA EPER!!!!- Jobb lesz, ha befogod a szád, különben a társad előtt foglak megdugni...
HEEEEEEEEEEEEEEEEEEE????????
Hogy mit mondott….? MEG AKAR TÖMNI???? Na neeee…. Az oké, hogy nőnek néz, az már kevésbé, hogy letépdesi a ruháimat, és kis híján jégkockává fagyok, de az már nincs rendben, hogy vendégszeretetét is rajtam akarja kiélni… Miért nem meg Tobihoz? Ő is szép, bár az én fényességemmel ne vetekszik... de lukra megy! Mármint egyre megy! Az is luk, ez is luk, de az a luk nem fog harapni!!!
NYEM SZERETLEK! MEGMONDALAK AZ ÓVÓNÉNINEK!!! PEIIIINNNN!!!!!!!!!!
Így hát szép, a vörös már-már nem létező árnyalatát próbálgató arccal pillantok a vörösre, kitágult szemekkel, ajkaimat összepréselve, mutatva, hogy egy szót sem tudok szólni, mert előbb harapom le a nyelvem, mint hogy megmoleszteráljon, de úgy igazán…
Remélem, azért Tobinak meg jön az a banán pép állagú esze, és egy kis keményítővel végre rájön, hogy nem beszél, nem ugat, csak félre vezet…
Ahogy lágyan megharapdálom fülét, már meg is hallom halk, tiltakozó nyöszörgését. Kuncogva hallgatom.
- Még mindig tiltakoznál? - súgom, és fejemet hátrahúzva nézek perverz vigyorral az arcába. Rég élveztem ennyire a vallatást. Dühösen csillognak szemei, és mélyen elpirul. Hehe...
- Nem fogok beszélni! Felesleges az idődet pazarolnod! Inkább ölj meg, mert egy szót sem mondok el neked! - kiáltja dühösen. Jól áll neki. Viszont... akármilyen csini...nekem kell az információ, és ezért bármire képes vagyok. Szóra foglak bírni.
- Muszáj lesz - fejezem be hangosan a gondolatsort, és egyszerű mozdulattal tépem le róla a köpennyel együtt pólóját is. Oh micsoda szép teste van. A bőre pedig hibátlan...sehol egy karcolás vagy ronda heg. Sápadt, és a két aprócska, rózsaszín mellbimbó egyszerűen csábító látvány. Pláne a mélyvörös arcocskája.
Utolsó esély:
- Még egyszer megkérdezem: hol van a búvóhelyetek? - hangom lágy, de a figyelmeztetés zöngéjével bír. Embereim jól ismerik, és ilyenkor már kocsonyaként remegve lapítanak. Ő is kezdi felfogni, mert megrettenve próbál hátrébb húzódni tőlem, de mivel a falhoz van láncolva, ez meddő próbálkozás.
Végigsimítom szép mellkasát, és egyik kis mellbimbóját finoman megcsippentem. Ilyen döbbent arcot és főleg pirosat nem minden nap lát az ember. Halkan nevetve hajolok közelebb, és puha ajkát megkóstolom, cseppet sem gyengéden. Macskaként fúj rám. Kiscica... Amúgyis ezek a hihetetlen kékségű szemek a sziámi macskákra emlékeztetnek.
Remegve hagyja magát, és ez felettébb tetszik. Végignyalom karcsú, fehér nyakát, és finom illata ahogy orromba tekergőzik, démonom is mocorogni kezd. Tetszik neki is ez a kis kegyetlen játék. Erősen megszívom bőrét, és jelemet, lila kis billogként hagyom rajta. Ahhhrrr... és még gyengéd voltam.
Halkan nyöszörögni kezd, ami csak olaj a tűzre... Kezem végigsimít mellkasán, lapos hasán, és rásiklik nadrágjára, hogy éledező kis farkát végigsimítsam. Kis édes... a tested máris reagál rám.
- Válaszolsz, vagy segítsek? - kérdezem vigyorogva.
Fejét hátravetve nyög fel kéjesen... nagyon szép. És ahogy reszket... Hát mindjárt rámászom.
- Nem...ah...nem...mondohok...sehmmit...hmm... - nyöszörgi halkan. Vigyorogva szorítom meg kemény péniszét nadrágján keresztül...
- NEEEEEEE!! DEIDARA-SENPAI!!! NE BÁNTS! ÉN BESZÉLEK, CSAK NE HALÁSZD EL ELŐLEM CSODÁS SZÜZESSÉGÉNEK ELVÉTELÉÉÉÉT!!!! - hallom a vinnyogást, és a másik fogoly felé fordulok.
- TOBIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!! - kiáltja a szöszi dühösen. Én viszont elégedett vagyok. Nagyon is. Ellépek a fogolytól, és egy hanyag intéssel irányítok a Tobi-nevezetű felé néhány homoknyalábot, azzal kiszegezve őt a szemközti falra. Komótos, lassú léptekkel sétálok elé, és letépem a maszkját. Félszemű, de csinos fiúcska van a maszk alatt. Vak szemén egy kis bársony szemfedővel. Ép szeme gyönyörűen csillog.
- Hallgatlak... - hajolok közelebb hozzá.
- ELŐBB ENGEDD EL ŐT!!! - nyüszögi férfiatlanul. Elmosolyodom, és Deidara (mert már a nevét is tudom) felé fordulok.
- Látom vannak hódolóid is... - mondom enyhén érezhető gúnnyal, és oda sem nézve ragadom meg a félszemű torkát erősen. Figyelem a szőke szemeiben fellobbanó dühöt, és mondana valamit, de szabad kezemet felemelve intem csendre. - Egy rossz szó, és eltöröm a nyakcsigolyáját.
Megszeppenve fogja be a száját. Helyes. Nem kell, hogy lebeszélje az éneklésről. Dalos pacsirtám felé fordulva nézek jegesen a félszemébe, amiben felvillan a sharingan. Azonnal felismerem, és még időban fordítom el róla tekintetem. Klassz. Egy Uchiha. Utálom mindet... Homokom rákúszik a fejére, és fejpántként takarja be az orrától felfelé.
- Hol van a szervezetetek búvóhelye? - kérdezem türelmesen.
- NEM BESZÉLEK, AMÍG EL NEM ENGEDED DEIDARA-SENPAAAAAAIIIIT!!!! - kiabálja vékonyka hangon. Elvigyorodom.
- Tudod mit? - hajolok a füléhez. - Te beszélsz, és én nem erőszakolom meg... - súgom halkan.
- Minden egyes tétovázással töltött másodperccel közelebb kerülök hozzá, hogy az orrod előtt dugjam meg. - teszem mellé kegyetlen vigyorral, de halkan, hogy a szőke ne hallja. Felvonyít, és ahogy ellépek tőle, homokomat visszavonva a fejéről. Ha nem nézek a szemébe, nem lesz bajom. Szöszi meg nem abban a szögben van, hogy megtehetné. Ellene nem is használná úgysem.
- Deidara... - mosolygok rá gonoszan. - Tudod milyen érzés az, amikor egy igazi férfi rád mászik? Elsöprő élmény... - mondom jól hallhatóan, és egy laza mozdulattal letépem róla a nadrágot alsógatyával együtt. Rémülten felnyögve néz rám, és a hátam mögött felvonyít a kis förmedvény is.
- ELÉG ELÉG ÁLLJ! A BÚVÓHELYÜNK A....
- KUSS! - dörren Deidara. Francba. Egyik kezemmel befogom a száját, másikkal pedig durván a hajába markolok. Jeges szememet az övébe fúrom, ő pedig remegve néz fel rám, rettegésének illata betölti az orromat.
- Mondd tovább Tobi. - mondom kifejezéstelen hangon.
- SENPAI...? - vinnyogja. Elveszem kezem a szájáról, és egy vad, éhes csókkal fogom be cserfes kis csőrét, ujjaim pedig péniszére fonódnak. Elég neki néhány mozdulat, hogy mereven, katonapózba vágja magát.
- Milyen érzékeny vagy... - súgom szájába, és erősen fenekébe markolva váltok ki belőle egy hangos nyögést. - Jobb lesz, ha befogod a szád, különben a társad előtt foglak megdugni...
2008.12.21 21:41
Hiyahiya
Deidara:
Lelkiekben már felkészültem a fájdalomra, mos már csak valaminek történnie kéne... vagyis nem kéne, csak hát a forgatókönyvben is ez van...NA MI VAN MÁ? NEM CSINÁLSZ SEMMIT? LECSPSZ VAGY NEM CSAPSZ??
Tudtam én, hogy sántikál valamiben...
TOBINAK TÉNYLEG IGAZA VOLT!
Először s utoljára egész életben... ezek a homokfalvi emberkék, valóban ráhangolódnak a környezetre, hogy perverzségük új szintjét fitogtatva vadászhassanak mindenkire, aki olyan szép és ellenállhatatlan mint én... DE ÉN NEM VAGYOK SE LÁTENS SE IGAZI HOMOKOS!!
Most látok éltemben ekkora homokozót... kedvem lenne csinálni egy homokvárat, hogy abban temethessem el ez a hülye poroltó allergiával küszködő vöröst, azonban szorult helyeztem lévén, még egy homokkupacot sem tudnék alkotni...Ó HOGY A ROTÁCIÓS KAPA SIMOGATNÁ MEG A HÁTADAT!!
- Meg vannak a módszereim, hogy szóra bírjalak - susogja mély hangjával, lehelete finoman csiklandozza fülemet, s én akár egy vérszemet kapott nyúl úgy készülök kedvesen megrágcsálni fülét, azonban erős ujjai szinte fájóan fonónak álamra, hogy megfékezzék répagyilkosságot imitáló mozdulatsoromat... ARRGGG!! RÁ VETEM MAGAM MINT NYUSZI A KÁPOSZTÁRA!
Nem tehetek róla.. a vöröstől vérszemet kapok, és olyankor furcsa dolgokat csinálok.. teee.... hülye eper... látom meg akarsz halni... HA IGEN, AKKOR KÖNNYÍTEK A BAJODON! INGYEN MUTATOM BE NEKED ÚJ NYAKNYISZÁLÁSI MÓDSZEEREMET!!!!
- Szóval harapsz? - érdeklődik halkan... HÁT INEK TŰMIK TE SZERENCSÉTLEN?????? SZERINTED MINEK VICSORGATOK ÚGY, MINT EGY VESZETT KUTYA!!! Izéé... habzani azt nem tudok... kéne egy kis fogkrém...
Látom neked ,m ár látásszervi problémáid is vannak, vagy csak szimplán akarsz őrültbe kergetni... nos, ez előnyös, mivel két perc és vagy a te fejedből csinálok tejbedarát vagy a sajátomból folynak ki majd idegen anyagok...
Az eper fejének egy mozdulatára kiküldi a sok hulla embert, s én kétségbeesetten, rémálmaim előre vetítésében szörnyűködve figyelem, ahogy libasorba, tyúkanyót követve szállingóznak el...EN MENJETEK EL! NEEEEEEEEEEEE!!! KNYÖRGÖM! HA EGYEDÜL MARADOK VELE, MEGHALOOOOOK!!!!!
Tudom, hogy valami rosszban sántikálsz te eper... a tejszínhab nyomna halálra...A PEZSGŐ MARNÁ KI A LEVELEDET!!!
Igaz, milyen hatásos fenyegetés? Tudom én... IJEDJ MÁR MEG NO!!!
- Akkor én is – húzza száját-rosszat sejtető vigyorra, körülbelül olyanra, amivel Hidan szokta közölni, hogy még egy rózsaszín masni és topmodell lehetne belőlem.. persze csak ha nála mutatom be „itt a ruha, hol a ruha” kollekcióm első darabjait... avagy... meztelenül riszálom majd neki a fenekemet, hogy férfiasságának vélhetőleg létező ékességével betömhesse azt.... Amiből egyenesen következik a válasz, miszerint....A HÓHÉR MOSNÁ MEG A MEDENCECSONTODAT!!!!!
Ám eme csodás, gyilkos gondolatmenetemből forró lehelet szakít ki, mely ingerlően perzseli nyakam érzékeny bőrét, ösztönös bizseg rést kicsalva belőlem... mi...MIT CSINÁL EZ???? Ű
Mi van eper, átmentél vámpírba??SZÍJJAD MÁS VÉRÉT, AZ ENYÉMET CSAK ÉN IHATOM!!! Vagyis nem...DE NEM LÉNYEG!!!!
Nedves forróság ível végig nyakamon, útja során reflexszerű szikrácskák pattognak fel, apró lángocskákat ébresztve, melyek méregként terjednek szét bennem, egyetemben a felháborodással... s ahogy már fogai is ijesztően haladnak végig kiszemelt, gyönyörűséges célpontján, kezd fel menni bennem a pumpa...TUDTAM! TE PERVERZ JOGHURT ALAPANYAG! MÉSZ EL AZONNAL! SICC!!!
ÉN A NŐKET SZERETEM! Vagy legalábbis azt hiszem... az már nem számít, hogy még életemben nem volt szerencsém élőhöz... Konnanen kívül, aki a legjobb barátnőjeként kezel, amiknek én nem örülök, lévén, hogy férfi vagyok...
tehát...
khm...
ENGEDJ EL MERT LEZS POFON MÉSZ KÓRHÁZ!!!!
Ezekre a sunai férfiemberekre aztán tényleg ösztönzően hat a környezet...ÉGNÉTEK EL A NAPON!!!
Először csak lágyan harap meg, hogy aztán erőteljesen mélyessze fogait bőrömbe, villámcsapászerű fájdalmat végighordozva testemen... EZ TÉNYLEG KISZÍVJA A VÉREMET!!!! NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!! EPERÍR!!!! EPERÍR! MÁRMINT VÁMPÍR!!!
Reagálni sincs időm, torkom kiszárad akár a sivatag, hirtelen, nem épségre veszélyes támadásától, így is kötött helyzetemen, most már csak szobor merevvé vált testem dob egyet... most már csak pár galamb hiányzik, hogy a fejemre ürítse ebédjét... te jó ég... te jó ég...
és, ha ez még mindig nem lenne elég, drága barátságos vendéglátóm, újonnan szakajtott gyümölcssaláta kellékem kedvesen dörgölőzik hozzám kis barátjának keménységével, amitől eddig is a padfont verő megrökönyödésem az egekig szökik, az arcom színének sötétségével egyenesen arányosan... avagy... ez macskát játszik, én meg vörösödök... hejj de jó...és ez a morgás... vérmes egy eper... ezentúl eperlekvárt sem eszek, hátha kedve támad markolászni...
- Úgy fogsz beszélni, mint a kisangyal... – duruzsolja mély baritonján, nem sok jót sejtetve nekem, hogy aztán következő célpontként fülem módszeres elfogyasztásához lásson hozzá...
NEM FOGOK BESZÉLNI!
Angyalnak angyali szépségű vagyok, de némának totál süket is!
MIT TE KÉPZELSZ, BESZÉLSZ KIVEL!? ELŐKARDOM RÁNTOMAT, EL A NYAKAM A VÁGODAT ÉS KIVÉREN A BUGGY!
Mi...?
Beszélni sem tudok... jajj... te eper.... Z IS MIATTAD VAN! HÁT MI A JÓ ÉLETNEK NYLOGATSZ MINT EGY SZOPÓKÁT? AKAROMMONDANI NYALÓKÁT!!!
Tudom én, hogy édes vagyok, de ez azért kissé túlzás, nem gondolod?
fejemben gyilkos gondolataim, már olyan sebességgel száguldoznak, hogy ingerenciám percről-percre nő arra, hogy a képébe ordítsam, vagy épp halk egércincogással adjam tudtára, milyen jó is az, mikor egy nőnek titulálható szőke csávesz lekajabálja a fejedet...
- Ne....nem...hmm...- nyögöm ki végül, remegő hanggal, ahogy nyelvével forrón ízlelgeti fülkagylómat... ösztönös az égető bizsergés, ami végig kalandozik rajtam, belopva magát minden egyes, apró is porcikámba... DEIDARA! TESSÉK PASSZÍNAK LENNI, ÉS AKTÍVAN TILTAKOZNI!!!!
Halk kuncogásra leszek figyelmes, mégis, közetlen fül közelből rémisztően hat rám mély hangja, hidegrázás fut végig gerincem mentén, hogy láncra feszített végtagjaimat is elérve segítsenek a fémek halk zajára... hát... mit ne mondjak, szarul álok... ki vagyok láncolva, egy perverz eper molesztál, kint őrök várnak, Tobi ájultan kikötözve mellettem, és gyakorlatilag már harapni sem tudok... EPEDIG AZTÁN MEGRÁGCSÁLNÁLAK MINT NYUSZIKA A HÚSVÉTI TOJÁST!!!
- Még mindig tiltakoznál? – érdeklődik, s szadista sorozatgyilkosokhoz hasonlatos vigyorral figyel engem, amiben ár az élveteg fény is versenybe kell, hogy együtt erővel kontrázzanak rá jeges szemiben villanó fenyegető, furcsa fényre... MI VAN MÁN? ÁTMENTÉL SZEMAFORBA???- felesleges.
Látom benned aztán dagad a önbizalom...MÉGIS MIBŐL VESZED, HOGYHA BENYÚLSZ A BUGYIBA, AKKOR BEZSÉLNI IS FOGOK??? HÁT MENTEN LESÜL A KÉPEMRŐL A BŐR!!!
Dacosan villannak meg szemeim, arcomra dühödt pír szökik, lassan átmegy egy a vörös másik színtartományába, hogy feldobják azokat a kis villámokat melyek csodás látószervemből röpködnek felé....HOGY NÉZNÉ DIÓNAK A LÁBUJJADAT A MÓKUS!!!
- Nem fogok beszélni! Felesleges az idődet pazarolnod! Inkább ölj meg, mert egy szót sem mondok el neked!- rikkantom roppant agresszívan, elszántan, mire arcán a fölény, a gúny és a fagyosság egészen új keveréke jelenik meg, ami számomra megint nem jelent sok jót...
azt hiszem ideje búcsúznom... viszlát világ...JÖVÖK DANNA ÉLETEM MEGVILÁGOSÍTÓJA!!! VISZLÁT TOBI, TE IDEGESÍTŐ KIS GÖRCS!!!
Apropó Tobi... ez még midig kiájult állapotban van...? Szerencsétlen banán... kemény fejem van.. sokan mondták...
- Muszáj lesz.- közli nemes egyszerűséggel, fagyos hangja úgy hat rám mint hóember... mi van hóeper? Fagyasztóba raktak?
Már épp reagálnék, veszett nyuszi módjára harapnám meg kezét, mikor egy furcsa szakadó hangra leszek figyelmes, s arra, hogy mellkasom bőrét a hideg, földalatti levegő cirógatja meg nem kis borzongásra ösztönözve engem...hmm... valaki lekapcsolta a fűtést... KAPCSOJJÁTOK MÁN VISSZA MERT LEHARAPOM A BOKÁTOKAT!!!!!!
Megszeppenten pillantok az élvetegen izzó türkiz szemárba, melyek úgy kalandoznak végig rajtam, mintha épp a ragadozó vizslatná a ártatlan kis nyuszikát, akit egy másodperc múlva már vígan fog szép répakörettel feltálalni kedvesének... avagy...MENTEN MEGTOSZ, DE ÚGY, HOGY UTÁNA AZ ÜLÉSSEL SEM LEZ PROBLÉMÁM!!!
SZÉTTÉPTE A PÓLÓMAT!!!!!!! NEEEEEEEEEEEEE!!! TÜDŐGYUSZIT KAPOK!!!
Ösztönösen szökik mélyvörös pír arcomra, akár egy szép, érett paradicsom, már csak azon gondolkozom, miért nem neveztek vészlámpának... nem elég, hogy remegek, mint a kocsonya, most még fázok is...
- Még egyszer megkérdezem: hol van a búvóhelyetek?- búgja halkan veszélyes, vészes közelségbe, talán két centi választja el attól, hogy szint az arcomba másszon... NEM LÁTSZ JÓL??? HEEEEEEEE??? VEGYÉL SZEMÜVEGET!!!
túl szép vagyok én ahhoz hogy elszívd előlem a levegőt!
Kétségbeesve, zavarban túlzott távcsökkenéstől húzom hátra fejemet, de az egy másodpercen belül koppan a kőfal kemény anyagán... EZ MEG MIÉRT VAN ITT???
Gonosz, sátáni mosollyal figyeli kétségbeesésemet, amit én már nem élvezek ennyire, inkább csak löketet ad a ficergésre, kapálózása már amennyire a fémruci engedi...ÁHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! TOBI! MENETS MEG!!!!!
Persze sokáig tartó választalanságom irritálhatja, kezét mellkasom fázós bőrére simítja, borzongatóan jól esik testének melegsége, felhevíti sajgó csontjaimig egész mellkasom... tényleg... hát nem fájnak a bordáim? DEHOYEM!
Hirtelen csippenti meg egyik mellbimbómat, s én tágra nyílt szemekkel, egy, már szint azonosíthatatlan arcszínnel eresztek szabadon egy halk sóhajt halkan hápogva...szóhoz sem jutok, csak halkan, hang nélkül mozognak ajkaim, meghökkent módba kapcsolva... életemben nem ért így még hozzám senki szóval...BEFOSTAM, MINT HARCI MÓKUS A KESELYŰK ELŐTT!
Halk kuncogásféleség a válasz, majd egy élveteg vigyor mellyel kedvesen, bájosan harapdálja meg ajkamat, erőteljesen, fájdalmasan, mégis úgy, hogy villámcsapás szerű forróság bizseg végig bőröm alatt... nyelvével éhesen nedvesít be sajgó számat, s én felszisszenve, fújva szorítom össze szemeimet, tök vörös arccal, hagyva, hogy szőke tincseim jótékonyan takarják mélységes zavaromat...
Állj... most tényleg fújtam rá...? MINT EGY MACSKA??? DOROMBOLNI NEM FOGOK? Hé eper! Adj már egy szalagot meg egy gombolyagot és kellemes tejezgetés közben megbeszélhetjük a dolgot! Ha adsz pár egeret, elvezetlek az oroszlánbarlangba!
Reszketve, egy nyikkanás nélkül, szépen fokozatával élénkülő arcszínnel engedem, hogy forró ajkai rátaláljanak nyakamra erős szívással hívjanak elő egy elfojtott nyöszörgést, apró lángocskákat előhívva, melyek a leheletnyi fájdalommal elvegyülve indulnak hódító útjukra...
először életemben kívánom azt hogy a banán ne ájultan terüljön el a földön, hanem vérmes nyuszi módra szabadítson meg ettől az epertől, aki szépen lassan halad tejfehér bőrömön Feltűnően szép vörös foltokat hagyva...
De azért ügyi vagyok...NEM BESZÉLEK! MITÖBB! EGY HANGOT SEM ADOG KI A NYÖSÖRÉSNE KÍVÜL!
Persze a fejem az füstölög, mint egy berobbant kazán, mikor a nyuszit is behívják egy kiadós szaunára...de nem baj! Ez a minimum! MET ÉN SZÉP VAGYOK, KOS ÉS SZERÉNY, ÉS A LGEVESEBB AZ, HOGY LASSAN ELÉGEK MERT ÚGY LÁNGOL AZ ARCOM, MIT A TÁBORTŰZ!!!
- Válaszolsz, vagy segítsek?- érdeklődik, kezével ingerlőn végig ívelve ágyékomon, forró, égető perzselést útnak indítva, mely ostorcsapásokkal hevíti fel testemet, segít neki a kábulásban, és abban, hogy a beszéd képességét szépen lassan elveszítse...
reflexszerűen, fogaim bilincsét esősítve vetem hátra fejem, elharapott nyögéssel válaszolva, vad remegésbe kezdve.. . na most akkor megmondom a frankót... HÁT MENTEN MEGMUTAOM KI A GÓRÉ!!!! ARGGHHH!!!
- Nem....ah....nem... mondohok...sehmmit...hmm....- nyögöm ki végül első, értelmes mondatomat halkan... ez de meggyőző volt... komolyan... hát menten szalad a mamához, hogy kisíja az állán a baját...
De mielőtt még tovább fajulhatna a helyzet fület gyönyörködtető, isten csodát ígérő vinnyogás csapja meg hallójárataimat, ezzel arra ingerelme, hogy oldalra nézzek, s eme kecse mozdulatommal megpillantsam a giliszta módban csúszkáló Tobit, ki kétségesetten villogó maszklyukkal kezd ismét aktívkodni...
- NEEEEEEE!! DEIDARA-SENPAI!!! NE BÁNTS! ÉN BESZÉLEK, CSAK NE HALÁSZD EL ELŐLEM CSODÁS SZÜZESSÉGÉNEK ELVÉTELÉÉÉÉT!!!!- sikkantja sírva, én pedig megdermedve, kistányér méretű szemekkel meredek rá, a hulla merevség nemes állapotával vetekedve...MI VAN???? HONNAN TUDJA EZ, HOGY SZŰZ VAGYOK???
MÉGIS HONNAN A ROSSEBBŐL TUDJA EZ, HOGY ÉLETMEBN NEM NYÚL MÉG SNEKI A BUGYIBA???? LENYOMOM A TOKODON MŰVÉSZIEN CSODÁS TALPAMAT TE POTENCIÁLIS HULLA!!!!!
- TOBIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!- kiáltom, s fújok, akár egy megvadult nősténymacska... SZÉTVÁGLAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2008.12.19 22:44
Leviatanocska
Gaara:
Meglepetten, kissé értetlenül néz fel rám. Nocsak... azt sem tudod mit jelent ez a szó? Ekkor arca céklaszínűvé válik. Kis híján elvigyorodom.
- Te...te...teeeeeeee... - kezdene a fejemhez vagdosni kedves szavakat, de ekkor nyílik a cella ajtaja, és belöknek rajta embereim egy másik Akatsukit. Ó ez remek.
Hm. Látom mindenhol akad selejt. Ez tutira nem normális, de attól még vígan veszélyes. Deidarának szólítja a társát. Remek, már a nevét is tudom. Szinte rámászik örömében, és rikácsol mint egy ötéves kisfiú. A szőkének elsötétednek a szemei a dühtől, egy gyors mozdulat a fejével és a kis sipítozó kiterül eszméletlenül. Nocsak...
- Ezt neked, hmm... - mosolyodik el gonoszul a kis szöszi, és kuncog is. Látom széthúzások vannak az ellenség soraiban. Ez jó.
- Most, hogy befejeztétek ezt a kis műsort, folytatjuk a vallatást. - zárom le a boldog perceket, és szorosan elé állva nézek meglepett kis arcába. Ki hinné hogy nem nő? Elképesztő...
Na akkor folytassuk tovább az információszerzést.
- Hol van a búvóhelyetek? - teszem fel a bónusz kérdést, és feje mellett megtámaszkodom egyik kezemmel. Közelről nézek hajnali égboltra emlékeztető kék szemeibe.
Mint egy kisgyerek, összeszorított szájjal rázza meg fejét és elfordul. Nos, ha te így, akkor én úgy.
Kivezényelek mindenkit, csak a kínzó specialistát nem. Félreállva várom a fejleményeket, ám ő bátran harapja meg ninjám kezét. Jó jounin ez, azonnal felmérte hogy a szép haja a gyengepontja.
Ninjám felordítva ejti el a kést, és hátratántorodik.
Megragadom az elégedetten mosolygó szőkeség állát, és keményen a szemei közé nézek.
- Jobban tennéd, ha nem szegülnél ellen. - figyelmeztetem halkan. Érzem félelmének finom, fűszeres illatát, és meg is moccan bennem a szörnyem. Jó lenne egy kicsit megleckéztetni...
Mégis haragosan veti fel fejét, és elszántan csillogó szemekkel viszonozza pillantásom, amire csak kevesen képesek.
- NEM ÉRDEKEL, HMM! - kiáltja. - Nem fogok beszélni, hmm!
Közelebb hajolok hozzá, és ő rémülten szorítja össze szemeit, felkészülve az ütésre.
Megtorpanok.
Más esetben eddig csak a sarokban állva figyeltem ahogy megcsonkítják és széttrancsírozzák vallatás közben a foglyokat. De... ő túl szép. Kár lenne érte.
- Meg vannak a módszereim, hogy szóra bírjalak - súgom a fülébe. Felém mozdul, hogy megharapjon, de állát megfogva akadályozom meg. Ez nagyon szórakoztató...
- Szóval harapsz? - súgom. Rám vicsorít szép gyöngyfogsorával. Édes.
Ninjámnak intek a fejemmel, és már kettesben is vagyunk.
- Akkor én is - vigyorodom el nagyon gonoszan. Fejét félrehajtom, gyönyörű csillogó haját félresöpörve karcsú nyakának hibátlan, fehér bőréhez hajolok. Démonom kéjesen felmorran, és lassan végignyalom. Finom... Fogaimmal is végigkarcolom, és már érzem is, hogy farkamba tódul a forró vér. Beleharapok bőrébe, fogaimat kéjesen mélyesztem belé, és ő fájdalmasan felnyög. Oh...
Felmorranva simulok hozzá, merevedésemet ágyékához dörgölve.
- Úgy fogsz beszélni, mint a kisangyal... - emelem fel a fejem, és nyakán díszelgő fognyomomat megszemlélve támadom meg ezúttal a fülét.
Lassan nyílnak fel szemhéjaim, minden egyes mozdulatomat indiszkrét tőrdöféssel jutalmazva...
oh.... meghaltam, és a menyben vagyok?
ha ez a meny... KKOR VALAKI ROHADT NAGYOT HAZUDOTT!
Hol van a ok csokis kehely? A fagyik, a puding, a csoki, meg a suti? HOL VAN A TORTÁM?????
Úristen... A POKOLRA KERÜLTEM? NE MÁÁÁÁ!!
ÉN JÓ VOLTAM! Jó rossz...DE AKKOR IS JÓ!!!!
Mégis milyen jogom érdemlem meg, hogy a pokolra kerüljek , ráadásul kiláncolva, szexi kis fémkesztyűvel... hmm... azt hittem a pokolban legalább van ördög is... vagy valami olyasmi... mindegy.. itt is jó... legalább gyakrabban tarthatok grillpartit... majd megfőzöm Kisamét... vagy Zetsut... bár a párolt zöldséget nem szeretem... ami azt illeti egyik zöldséget sem szeretem... hatásos fegyver ellenem egy brokkoli.. a számba tömik, és én meghalok...
- Felébredt. Szólj Kazekage-samának, hogy a vallatás megkezdődhet.- szólal meg egy rekedtes dörmögés, mely jobban hasonlít arra a hangra, mint mikor Hidan hörög halálosan mikor én a nyakát folyogatom... nem tehetek róla... olyan szép az arca, ahogy szivárvány minden létező árnyalatát felveszi!
S mintha csak a sor küldte volna, hogy tovább verjen még halálomon is, megjelenik a jinchuuriki vörös üstöke, ezzel jótékony fáklyaként tündökölve a félhomályban... ó hogy ne gyulladnál fel... ÁLLJ! Ha ő itt van...és én is... akkor élek? Tényleg élek? ÉLEK? HURÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! NEM DOBTAM FEL A STARNDPAPUCSOT!!! ÉLJEN!
De ennek tulajdonképpen nem örülök...? Két perc és vagy a vörös vagy a hulla ember látja el a bajom.. vagyis a vallató vagy ki... MIT AKARSZ MÁN? HÁ NEM LÁTOD, HOGY NEM MÉLTATLAK ARRA, HOGY BESZÉLJEK! Túl szép az én hangom ahhoz... nem szabad berekednem... sokat fogok még sikítozni fülsértően, ami hasznos fegyver, ha valaki nagyon közel áll hozzám...
A jinchuuriki mirelit répát idéző tekintettel sétál elém, hogy csodás szeme világát rám vetve tanulmányozzon, olyan fagyosan, hogy már csak a pingvinek hiányoznak a tökéletes hangulathoz.. én persze álom pillantását, tökéletes elszántsággal, gyilkos pillantásokkal halálra nézve őt.... vigyázz... mester vagyok a csúnya nézésben... Tobi is sírva fut el, ha így pislogok rá... MUHAHAHAHAHA!!!!!!
- Ne fáradj. Nem fogok beszélni, hmm. – közlöm dacosan, s azzal az apró ténnyel miszerint vagy két fejjel nagyobb nálam, ne is törődve próbálom figyelembe sem venni, ezeket a gyilkos kis rotációs kapákat árasztó pillantásokat...MI VAN MÁN? Süti kéne? NEM KAPSZ!
Hmm... most is beszéltél?
DE NEM MONDTAM SEMMIT!
De igen: ne fáradj. Nem fogok beszélni, hmm.
AARGGHH!!! MEGTAPOSLAK OTT AHOL CSAK MEG LEHET!!!
Nekem nyolc...
- Azt majd meglátjuk. – dörren mély hangja, örülök neki, ha nem remegek meg tőle.... ejj..... ilyen mélyet még a szilva sem ad ki... nem baj! Én szebb vagyok! bebebbeeeee!!!!
Ám, ahogy fejével biccent, előre lép a hulla ember, s kezében aranyos kis kunait csillogtatva lép felé, szemében egy csöppet sem bájos fénnyel.. NÖM MÉSZ INNEN! SICC! A SZEMÉLYES TEREMEN BELÜL VAGY! ELSZÍVOD A LEVEGŐM!!!!!
- Első kérdésem: hol van a társad? – érdeklődik a vörös, én pedig tökéletes ellenségességgel nézek fel rá.. hogy mersz tőlem, ilyet kérdezni tőlem? NE NÉZZ RÁM! TÚL SZÉP VAGYOK HOZZÁ!! Rám csak én nézhetek... hmm... most hogy itt tartunk, lekéne szoknom a tükör előtti veszekedéssel.. nem igaz, hogy hamarosan skozofrén leszek... HOGY LEHETK KÉPES ÖSSZEVESZNI MAAMON AZZAL, HOGY AMIYLNE ÍZE VAN A FOGKRÉMNEK?
EZ IS TOBI HIBÁBAJ! DE HA MEGKTALÁLOM, AKKOR ÖRÖK NYUGTALANSÁGRA KÁRHOZTATOM!!!!! Izéé... majd.... rózsaszín nyuszik közé rakom.. az nem jó! Annak örülni! Akkor... meg van! Megmoleszteráltatom Mr. Pedofillal! Vagyis...öhm.. Orochimaruval... na... ez jó! Attól a kígyóembertől még ős is megrémül ha megnyalogatja!
- Menj a... - mondanám el neki bájos sértéseim egyikét, hogy tovább növeljem a tökéletes vendégszeretetet, ám ekkor a az alig élő, alig halott pasas elém sétál, s helyes kis kunaival gyönyörűséges hajkoronám egy becses tincsét készül lenyisszantani.... MIT KÉPZEL EZ?? HÁT TÖRJÖN LE A KEZE! NE MERÉSZELD, MERT MEGFEJELLEK MINT ÓVODÁS A LIBIKÓKÁT!!!! NE VIGYOROGJÁ MÁ LÁNGFEJŰ, MERT HOZOM APOROLTÓT OSZT LESZ NE MULASS!- ...ne merészelj hozzáérni a hajamhoz, hmm! - sikkantom, akár egy nyolc éves kis lány, majd kétségbeesett mozdulatokkal próbálok szökni, ám addig míg bivaly erősen nem tépem ki a fal a helyéről, addig semmi esélyem... amúgy sem jó, mert akkor a fal rám omlik... és akkor még jobban összetörném magam.. A HÓHÉR MOSNÁ MEG A LÁBADAT!!!- Ne merészeld, takarodj innen, te csúnya ronda ocsmány...
- Nő létedre szokatlanul hangos vagy. – mondja a jinchuuriki, s számomra itt beáll a sokk(k) állapota... dermedté válok, úgy hápogok, min kacsa a nokedliért, felháborodásomtól szemimben olyan tűz gyullad, mint Karácsonkor a fa, amikor hibás az égősor... HOGY MINEK NÉZEL???? NŐNEK? HÁT MEG VAGY VAKULVA???
Kikérem magamnak férfi vagyok! erős, okos, bájos, és szép! CSAK AZÉRT MONDOD, HOGY NŐ VAGYOK MRT FÉLTÉKENY VAGY ARRA, HOYG SZEBB VAGYOK MINT TE! Aljas disznó! Galád homokember!!! NEM SZERETLEK! MÁR MOST!
Mondjuk....
Már sokan néztek nőnek... a boltos, meg a recepciósok, meg mindenmásodik férfi, aki szembejött velem az utcán, meg az Akatasuki minden tagja.. még Konan is megpróbált elhurcolni fehérneműt vásárolni, mondván, olyan nőies vagyok, hogy tejes biztossággal értek a csipkés fehér neműk rejtelmeihez, mert titokban tuti, hogy én azt hordok, és a párnámat is azzal tömöm...jajj... életemben nem láttam még hűsvér nőn, de akkor... akkor igen... ÉS NEM TETSZETT! TÚL RÓSZASZÍN VOTL!!! JÉZUSOM!!!
Khm...
tehát hol is tartottam?
fel voltál háborodva....
ja, igen! Na szóval...ARGGHH!!!!!! IJEGGYÉ MÁN MEG, NO!!!
- ÉN FÉRFI VAGYOK! NE MERÉSZELJ NŐNEK NÉZNI! HÁT NEM LÁTSZ A SZEMEDTŐL, HMM??? – rikkantom teljes hangerővel, fejemet szétvető dühvel.. ELEGEM VAN EBBŐL!!!!! KOMOLYNA MONDOM SZŐRNÖVESZTEK, ÉS BE ÁLLOK KIS MAJOMNAK!!
Állj... nőtt rajtam valaha szőr?
Igen! Izééé.... öööööö...hááát... valamikor csak volt...
A vörös féri elém lép, erős ujjaival egy mozdulattal szabadítja meg arcom, hajam jótékony függönyétől, hogy államat megragadva forgassa úgy fejemet, mintha épp egy csirkének, akit a piacon akar megtekinteni, még mielőtt vízbe dobva készítene belőle lábfürdőt... DE BELŐLEM NEM LESZ LÁBFÜRDŐ!!!!!
Látom te sem vagy a felismerés magaslatán... felfogásod, és megfigyelésed, akár egy életlenkiskanál... azt hiszem nincs más választásom...ÉN LESZEK AZ ÚJ PUMUKLI,ÉS SADISTA HÖRGÉSSEL MEG RÖHÖGÉSSLE VETE MAJD RÁ MAGAM MINDEN ÁRTATLAN NÉZELŐDŐRE, HOGY MEGFOSSAM ŐKET TESTÜK LÉTEZŐ SZŐRZETÉTŐL!
Na jó.. az orrukhoz nem nyúlok...
Hmm... ha lábszőr növesztek, akkora kőülön sampon kell? Láttam múltkor Kisame lábát... olyan őserdő nő rajta, hogy még Tarzan is elveszne benne... és séfülte... minek kell a lábszőr fésülni? Van lábszorpon? Meg lábszőr balzsam? Hmm... istenem de hülye vagyok...
Ám szőr irányú magammal lefolytatott vitáimból, az előttem álló jeges szemek látószögének változása rosszat el.. mit nézel a köpenyemen? Tudom én, hogy szép,meg trendi, meg divatos és hogy rajtam kifejezetten jól ál, annak ellenére,hogy kétszer elférek benne, de akármennyire is szeretnéd, te nem kapsz ilyet! EZ AZ ENYÉM!!!
- Ne merészeld...hmm... – morgok rá, akár egy vérmes mókus, akiből épp kesztyűt akarnak készíteni a csúnya makkok... ám ezzel mit sem törődve tárja fel a köpeny alatt rejtőző, csodálatos látványt, amit szerény személyem, kifogástalanul szép teste okoz... NE NÉZZÉ MÁN, MERT MENYLOM A SZEMGOLYÓD!!! Mi...? MI???? FÚJJ!!!
Úgy tanulmányoz, mintha életében nem látott volna vékony, nyeszlett férfiakat, s mielőtt még megszólalhatnék, hogy azért a szemei ne essenek ki, hitelen mozdulattal markolja meg kis barátom, aki egy nyikkanás ösztönzése mellett, kegyes ingerrel kényszerít arra, hogy arcom egy neon táblát is megszégyenítő fénnyel villogjon, mint egy önkéntes villanykörte... ejj ha most lekapcsolná valaki a fáklyákat, akkor én energia takarékos fényt nyújtanék... HOVA NYÚLKÁLSZ TE PERVETZ DISZNÓ!!!!??? HÁT MENTEN LEHAPAROM A KEZED! NEM MÉSZ EL INNEN! SICC!!!!Menj szépe homokozni, gleccser fiú.... VAGY BELŐLED CSINÁLOK HOMOKVÁRAT!!!!!!!
- No lám... Egy gyönyörű uke...- susogja mély hangján, én pedig továbbra is szobor mereven figyelem, már azon sem csodálkoznék, ha a fejem gőzölögni kezdene, mint egy teás kanna.. Zavarlét? Kér valaki? Friss, és kínos! Garantált vörösödést okoz!
Állj... mi a nénikém az az uke? Hmm... Hidan is magyarázott valamit, hogy maximum csak annak lennék jó, ha aktív alvásra akarna tanítani, de én már a lábszárvédőnél elvesztettem a fonalat...
Tobi is közölte velem, ha egyszer boldog házasságban akarunk élni, akkor ő lesz a seme, é pedig az uke, mert ő nem szereti ha benne vannak... de miben?
benne...? hmm... BENNE??? JÉZUSOM!!
Gondolatban meg jelenik fejem mellet t a kis villanykörte, mely az arcomba érkező hő túltengés miatt szét is pukkad, ugyan is a hirtelen ért felfedezés, miszerint az uke nem jót jelent, nem hat rám túl ól... NEM VAGYOK HOMOKOS!!! NEM RAKHATNAKMEG, MINT PARASZT GYEREKA SZÉNÁSSZEKERET!!!
Számat eltátva, hápogva, kis tányér méretű szemekkel pislogok a vörösre zavartan, s mintha annak az irritáló arcnak szája szeglete egy gunyoros mosolyra rándulna...JÉZUSOM! TE PEDOFIL CURKOS BÁCSI!!!
Tobinak igaza volt! SUNÉBAN MINDENKI LÁTNS HOMOKOS, ÉS CSAK A HOZÁM HASONLÓ SZKÉKE VÁR, HOGY LEVEZETHESSÉK RAJTA A KANGÖRCSEIKET!! NEEEEEEEEEEEEEE!!!
Többé homok közelébe sem megyek....
- Te....te....teeeeeeeeeee...- kezdenék bele nagy makogok közepette az aranyosabbnál-aranyosabb szidalmakba, ám egy hirtelen mozdulattal vágódik ki a cella ajtaja, s benne feltűnik benne egy gigantikus nyalóka maszk , melyből nyomott, eltompított kiáltozás hallatszik, pityergéssel egybe kötve, nagy kapálózások közepette...
MIT KERES EZ ITT????
- Megtaláltuk a másikat, Kazekage-sama.- dörmögi a ninja, aki a háta mögött küszködik a banán lefogásával aki továbbra is sikoltozva próbál szabadulni, egyre nagyobb sikereket s hangerőt megközelítve.. jajj... megsüketülök...MILYEN ÚJFAJA KÍNZÁS EZ??? SZÍVTELEN DÖGÖK! HÁTHOGY VAGYOK KÉPESEK ÖSSZEZÁNI VELE???
- Jól van. Hozzátok ide.- jön a parancs a vöröstől, ki erre áldásos fél métert hátrál, ezzel tökéletes rá látást biztosítva a banánnak szerény személyemre... aki, mintha angyali sugallatot kapna, felcsillanó maszklyukkal pillant meg, s öröm kacarászást hallatva rugdossa ki magát a férfikarjaiból, hogy aztán hősszerelmes módjára ugrándozzon hozzám... Ne.....CSAK ŐT NEEEEEEEEEE!!!!
- DEIFATA-SENPAIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!! DE JÓ, HOGY ÉLSZ! MÁR AZT HITTEM, HOG A JINCHUURIKI MEGÖLT! ANNYIRA AGGÓDTAM ÉRTED!- kiáltja, s kezeivel erősen megmarkolva vállaimat ráz meg egy cseppet sem enyhe mozdulattal, hogy aztán kivívva gyilkos pillantásom, boldog nevetgélésbe kezdje, s elfogásának körülményének latolgatására jusson...- Nyugodj meg Deidara-senpai, Pein azt mondta, hogy ha egy hónapon belül nem jelentkezünk, akkor utánunk küld valakit!
Ez...ez... NEM LEHET! AZT HITTEM, HA LEGALÁBB ELKAPNAK, Ő NEM JÖN UTÁNAM!!!!!
Állj... MI AZ, HOGY EGY HÓNAP??? HÁT MEGŐRÜLT TELESEN EZ A SZÖGGYILKOSIDIÓTA??? ADDIGRA GRLLPARITT CSINÁLNAK BELŐLÜNK!!!!!
Ám mielőtt, még tovább kínozhatna e az idióta,felgyülemlett feszültségemet homlokomba koncentrálva egy elegáns és kedves mosollyal bólintom meg, de úgy hogy fejpántom összes aranyossága eltalálja homlokát... se lám! Meg is teszi hatását, mert az idióta banán, úgy terül el a földön, mint a rongybaba az ollós gyilkosság után!
EZT NEKED! LÁTOD MILYEN KEMÉNY FEJEM VAN??? MUHAHAHAHAA!!!!
- Ezt neked, hmm...- húzom ajkaimat gonosz mosolyra, halk ördögi kuncogást hallatva, ám a Tobit átlépő, maaaaagas vörös alak elveszi kedvemet örömködésemtől.... MI VA MÁN? A LEGSZEBB A KÁRÖRÖM! HAGGYÁ MÁN, HAD KÁROMKODJAK!!! Vagy izééé... kárörömködjek.. vagy mi...
- Most, hogy befejeztétek ezt a kis műsort, folytatjuk a vallatást.- közli tárgyilagosa hűtőszekrény hidegségű szemei olyan fagyosan méregetnek, hogy menten jégcsapok nőnek az orrom hegyére...Először, csak meglepetten húzom hátra fejem túlzott közelségétől, melyet az az az aprócska kis mozdulat is erősíti, amit kezével a fejem mellé támaszkodásával tesz... MINEK VAGY MÁN IYLEN KÖZEL? Elszívod a levegőm...
Határozott vonású arca, túlzott közelségbe kerül, türkiz íriszei jegesen villannak, én pedig a hullamerevség állatában, nagy szemekkel, döbbente pislogok rá...
- Hol van a búvóhelyetek?- kérdezi mély hangján, mely ilyen közelségben szinte kábítóan mászik fülembe, egyszerre kelt félelmet, és izgatottságot...kesernyés illata, akár egy kígyó tekegőzi orromba...MI A TULIPÁNOS ROSSEBRE GONOLOK ÉN?
SZED ÖSSZE MAGAD! LÉGY KEMÉNY, MINT A SZIKLA! FÉRFI VAGY! Vagy legalábbis valami ahhoz hasonló...KIBÍROD!!!!
Ajkaimat szorosan összeszorítva, közlöm némán, hogy nem vagyok hajlandó információt kiadni, szemeimet behunyom, s fejemet oldalra fordítva erősítem határozott dacosságom... NESZE NEKED!! BLEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!
Ám szemem sarkából rásandítok, hunyorogva figyelem, ahogy fejével biccenve vezéreli ki a hulla embert, aki kegyetlen mosollyal ragadja meg ismét hajam, amint a jinchuuriki teret enged neki... NA NEEEEEEEEEEM! NEM ENGEDEM! NEM!!!! AZ ÉN GYÖNYRŰ HAJAMAT NEM BÁNTD, MERT MEGVESZEK, MINT A KUTYÁK!!! HABZÓ SZÁJJAL SZAGGATLAK SZÉT!!!
Gondolataimat cselekedett formálva hajolok a hajérintésére méltatlan kézhez, még mielőtt ez hajszálat s lenyisszanthatna, vérmes nyuszi módjára harapom meg, halk morgással, s ő a kunait kezéből kiejtve, hangos ordítással adja a világ tudtára, hogy:EJJ DE JÓ HA VALAKI VÉRESRE HAPARPJA A KEZEM!
MEGÉRDEMLED!!!! FÖLDI HALANDÓ NEM ÉRINTHETŐ A CSODÁS DEIDARA-SAMÁT!!!!
Elengedem áldozatom, s szúrós szemekkel halálos rotációs kapákat szóró szemekkel méregetem, ahogy ingerülten szorítja másik kezét vérző végtagjára, mitől csodás pofimra ördögi mosoly ül ki... ÉN VAGYOK MR. DEVIL!!!! MUHAHAHAHAHAA!!!!!
Hirtelen fonódnak erős ujjak államra, szinte belesajdul állkapocscsontom, ahogy a vörös felé fordítják fejem, hogy az eddigieknél is fagyosabb tekintettel mélyed nagyra tágult kék íriszeimbe, s hiába próbálok meg elhúzódni ő erőteljesen, erőszakosan tart meg... NE BÁNCSÁ MÁN, MERT MEGMOSOM A MANUDÁLD!!!
- Jobban tennéd, ha nem szegült ellen.- morogja, mély hangjából fenyegetés árad, arcnak vészes közelsége félelmet ébreszt bennem, reszketésre késztet... nagyot nyelve nyílnak el ajkaim, elgyorsul lélegzet vételem, szívem úgy dübörög mellkasomban, mintha épp kiszakadni készülni.... MI VAN? JEGES TEA FOLYIK AZ EREIDBEN, GLECCSER FIÚ?? NE NÉZZ RÁM ILYEN CSÚNYÁN! Rám csak szépen lehet... EZEL KIÉRDEMELTED, HOGY TE KA EGY GYÜMÖLCS NEVET! Te leszel a....a...aaaaaaaaa....AZ EPER! UTÁLOM AZ EPRET! TÉGED IS UTÁLLAK!
Dühös villámocskák szikráznak fel szemeimben, durcásan biggyesztem le számat, homlokomat, amilyen csúnyán csak lehet ráncolom, s fittyet hányva a veszélyre,közelebb küszködöm fejem, hogy naaaaaaaaaagyon közelről nézhessek farkas szemet a türkiz íriszekkel... NEM FÉLEK TŐLED! HA MÉGIS, AKKOR SEM VALLOM BEEEEEEEEE!!
Na most akkor mondok valami csúnyát! Rondát! Olyat, hogy sírva fakad tőle!
- NEM ÉRDEKEL, HMM!- kiáltom dacosan, s mit sem törődve az egyszer furcsán, másszor pedig fenyegetőn villanó szempárral, méregtől izzó tekintettel lendülök bele dühöm kimutatsába- nem fogok beszélni, hmm!
ÚGY VAN! JÓ VAGYOK! IGEN!!! MUHAHAHAHAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!
Ám a hozzám vészesen közelszoruló férfitest, és a belőle áradó gyilkos chakra nem sejtet túl sok jót.... hoppáá.... hát ez elcsesztem...
Rémülten hunyom be szemeimet, fogaimat ijedten mélyesztem számba, s furcsa fintorral készülök fel rá, hogy hóember elásassa a bajom, s hogy legközelebb már csak a jetik láthassanak... JAAAAAAAAAA!!!! NEM AKAROK HÓDARA LENNI!!!! NEEEEEEEEEEE!!!
2008.12.14 22:26
Gaara:
Komoran figyelem az ellenfelem. Akatsuki. Konohai és saját kémeimnek hála mindent tudok a szervezetükről. Jinchuurikiket gyűjtenek, így én is célpont vagyok, de ennek a kis törékeny szőkének semmi esélye ellenem.
Leradírozom az égről homokommal, és a földre érkezve nyekken egy nagyot. Megnézem él-e még. Homok-shinobik elsőszámú szabálya: a halott ellefél a jó ellenfél. Él. Nyaka felé nyúlok, hogy egy könnyed mozdulattal kitörjem, de egy kés karcol kezembe. Kis ügyes. De nem eléggé. Csuklójét megragadva rántom fel, és a levegőben lógó ernyedt testét könnyedén megtartva nézek arcába.
- E...eressz el, hmm...! - nyöszörgi vérző szájjal, és reszketve próbálja kiszabadítani kezét satuszerű szorításomból.
- Hol van a társad? - kérdezem tőle. Remélem még el tudjuk őt is kapni. Feje lebicsaklik, és elhajítja eszméletét. Francba. Elengedem, és rongybabaként terül ki a földön. Embereimre pillantok.
- Keressétek meg a társát, nem juthatott messzire. Őt pedig vigyétek és zárjátok be egy magáncellába. A kínzóspecialista-jounin legyen készenlétben. Lenne majd hozzá pár kérdésem. - osztom ki utasításaimat.
*
- Kazekage-sama... a fogoly magához tért. - jelentik. Biccentek, és a cellába teleportálom magam. Az Akatsuki a fal mellett áll, kezei és lábai kiláncolva, ujjain pedig fémkesztyű, hogy ne tudja mozdítani őket. Még félkezes jutsut sem tud formálni.
Elszántan csillognak szép kék szemei, hosszú szőke haja kissé ziláltan hullik arcába. Egész csinos.
Elé lépek, és jeges tekintetem az övébe fúrom.
- Ne fáradj. - szólal meg hirtelen. - Nem fogok beszélni, hmm.
Karba tett kezekkel, kifejezéstelenül nézek le rá. Talán az államig ér.
- Azt majd meglátjuk. - válaszolom. Biccentek a fejemmel, és a kínzóspecialista előre lép, kezében egy kunai kés. Kiváncsi vagyok mivel oldja meg a nyelvét. Zavartalanul folytatom tovább a diskurzust.
- Első kérdésem: hol van a társad? - embereim még mindig nem találták meg, pedig nem lehet messze.
- Menj a... - kezdené, de a jounin megfogja szép hosszú hajának egyik tincsét, és lassan közelít felé a késsel. Elmosolyodom. Gonosz mosollyal. - ...ne merészelj hozzáérni a hajamhoz, hmm! - rikkantja, és veszettül mocorogni kezd, pánikba esve. - Ne merészeld, takarodj innen, te csúnya ronda ocsmány... - hadarja.
- Nő létedre szokatlanul hangos vagy. - szólalok meg, és intek a jouninnak. Leeresztett késsel lép el tőle, hogy odaférjek. Felháborodva hápog rám, arcán dühös pír terül szét, szemei szikráznak, ajkai remegnek a felindultságtól.
- ÉN FÉRFI VAGYOK! NE MERÉSZELJ NŐNEK NÉZNI! HÁT NEM LÁTSZ A SZEMEDTŐL, HMM??? - kiáltja magából kikelve. Nocsak.
Közelebb lépek, és megszeppenve fogja be a száját, rémülten pislogva fel rám. Félresöpröm arcából selymes haját, és álla alá nyúlva emelem fel a fejét, hogy alaposabban megnézzem. Kifejezéstelen arccal fürkészem. Hát... semmi férfias nincs benne. Gyönyörű nő is lehetne. Tekintetem lejjebb siklik a bő köpenyre.
- Ne merészeld...hmm... - hallom halk morgását, de nem zavar. Egy laza mozdulattal rántom szét a köpenyt, és végigpillantok karcsú testén. Nincsenek mellei, de ettől még vígan lehet csaj. Ágyékába markolva megtalálom férfiasságának egyetlen jelét, és ő tulipiros fejjel felnyikkan a meglepetéstől.
- No lám... - súgom. - Egy gyönyörű uke...
2008.12.13 23:58
Deidara:
Morogva meredek előre, mint a vén öregemberek, akik nap mint nap a reumás hátukra használt használhatatlan gél miatt keseregnek, mert ettől sem szebbek sem fiatalabbak nem lesznek... DE ÉN NEM VAGYOK ÖREG ÉN SZÉP VAGYOK!
Csak van egy apró probléma, ami jelenleg ultra hangon visít a fülemben izgalmas varróládás történeteit mesélve, megfűszerezve egy két receptet is, mik a isten tudja miért jutottak eszébe.. nem tudom ez a hülye banán, miért asszociál egy cérna gombolyag után rögtön egy egész dinszó sültre, de nem lepődöm meg eme csodás logikáján.. nála az sem meglepő, ha reggel nyuszi ruhába ugrál be, hogy felébresszen...
- Jajj Deidara-senpai, olyan jó veled küldetésre jönni! Annyira szeretlek, hogy szinte belehalok!- rikkantja lelkesen, vállamat átlelve én pedig morogva, gyilkos kis kapákat szóró szemekkel pillantok oldalra, ám Tobi banánt ez nem izgatja, továbbra is fesztelünk csapkodja álamat, de csak addig, míg én nem tenyerelem meg, de menten...NE VAGDOSSÁ MERT LECSAPOM A FEJEDET, TE PARASZT!
- Jobban is tennéd, hmm...- bókolok neki kedvesen, ép az imént feltett remek pacsker feldobósdija miatt.. hát van neked eszed! Csak nem használod! Menj ugorj le szépen ennek a nagy falnak a tetejéről, sikolts, és loccsanj! Tudod, hogy van Pein fantáziátlan vicce!:?
Hogy hívják a japán öngyilkost... Locs-chan! Hahahahaaa.... jajj nékem,nékem....
S ahogy feltűnik előttem az első homok falubeli őr, felcsillan a szeme, mint az óvódásnak mikor benéz az óvó néni szoknyája alá... mi az ott? SÜNI!!!!! Vagyis...izé...őr.... már amennyire innen látom.. minek kell ilyen hülye kalapot hordani? Hát így is kicsi vagyok, miért akarják, hogy még látni se lássak!!???? Hülye Orochimaru... fogadjuk hogy ő és a szilva együtt tervezték meg a köpenyeket... ehh...
Az őr ránk emeli fekete szemeit, mik parancsszóra nyílnak tágra... tudom én, hogy szép vagyok...DE NE NÉZZÉL MR ÚGY, MINT BORJÚ A BORI NÉNIRE, MIKOR A KISFEJSZE VAN NÁLA!!! Nem akarok belőled pulcsit csinálni...
Attól függetlenül...MEGHALSZ! MERT RÁM MERTÉL NÉZNI! KI ENGEDTE MEG???? MENTEN RÉPÁT TÖMÖK A SZEMGÖDRÖDBE!!!
Oldaltáskámba nyúlva csinálok máris egy kis pókot, melyet mikor megfelelő közelbe érek szelíd mosollyal hajítok a már harci állásban lévő őre, meg a barátjára, ki épp most tűnt fel a falak árnyékból, hogy társa mellé érve segítsen nekik... kis pókicám megnő, megölelgeti őket, hogy aztán egy csillagszóró fényével robbanjanak, mint Tobi sütije karácsonykor... égett a konyha, mint az erdőtűz...FÉNYESEN.
EZT NEKTEK RONDASÁGOK!! MUHAHAHAHAA!!!
- Deidara-senpai, ez olyan ügyes húzás volt! Megengeded, hogy jutalmul megpusziljalak???- kérdezi reménykedve, szinte arcomba tolakodva, furcsa cuppogó hangokat kiadva, én pedig kezemet arcába nyomva segítek neki a távozásban... avagy... indiszkréten vágom pofán, de úgy, hogy megtántorodva sikoltozik hangosan...
- Puszilgasd a fenekem, hmm!- morgom, s mit sem törődve haladok el a két hulla mellett, a naaaaaagy.... sötét falakat méregetve, melyek ijesztően magasodnak felénk.. mért nem raknak ide karácsonyfákat? Hajlatosabb lenne! Így olyan, mint a szilva lelki világa... siváááár...
- Én oda is szívesen adok Deidara-senpai!- szegődik végre mellém a banán, s lelkesen kapálózva integet mint egy zárt osztályról szalajtottak idióta... közel járok az igazsághoz... nagyon közel...
- NEM ADSZ PUSZIT SEHOVA TOBI, HMM!- rikkantom, miután rövid sétánk végeztével a falu látványa tárul elénk... szép kis látvány.. soook homok... nem szeretem a homokot.. mindenhova bemegy.... de Tobit még kevésbé, főleg ahogy lelkesen térdelget előttem, az bizonygatva, hogy ige, ő tökéletes férj lenne számomra, hogy aztán együtt leélve életünk szülessenek nyalókamaszkos gyerekeink...MEGBJDÚTÁ, GYEREK??? HÁ NEM TANUTÁ BILOJÓGIJÁT??? A PASASNAK NEM LEHET KÖLKE!! Kivéve ha igen... de az a ritkább...
- SZÁLLJ MÁR E RÓLAM, HMM!!- rikkantom, miközben nagy nehezen lefeszegetem magamról egy bájos jobbos kíséretében, melytől fejének izgatóan dudorodó púpját kezdi simogatni pityeregve.. úgy kell neki... túl jó vagy én ahhoz, gyönyörűségem rávetüljön!
Készítek egy csini madarat, félkezes pecséttel nagyítom fel, hogy repülésre alkalmassá váljon, s hogy szállításunk nemes feladatát tölthesse be.. majd ha szorul a hurok, ledobom Tobit hadd verjék agyon... VERÉS! METRT MEGÉRDEMLED!!! MUHAHAHAHA!!!!
Felpattanok a bagolyra, s ő nagy nehezen de követ, vállaimba kapkodva tartja meg magát szállás közben.. ejj de hülye vagy te banán... látszik, hogy beléd is csak hálni jár az értelem... VEZESS CHAKRÁT A LÁBADBA TE SZERENCSÉTLEN!
*
Éles kanyart éve kerülöm ki a felém suhanó robbanó cédulával telerakott nyilakat, ügyes malőröket bevéve előzöm meg, hogy felrobbantsanak, mert annak nem örülnék.. persze ha itt lenne, Tobi egyszerűbb lenne mert csak ledobnám, azt felfogná a nyilakat... mondván: „ ŐT ROBBANTSÉTOK! ÉN SZEBB VAGYOK!”
DE NINCS ITT!!!!
Amint megszabadítottam a csúnya világ terheitől az őröket, az utolsó előtt ez a szerencsétlen bekavart, én ordítottam vele, megsértődött, és már csak arra lettem figyelmes, hogy pityeregve elteleportált, miközben rám esőként zúdulnak a különböző kedves támadások... HOGY MERT EZ ITT HAGYNI????
TOOOOBBBBIII!!!Ha ezt túlélem... ELMEGYKE ÉS MEGVAGDOSLAK, MINT JÓCÓ BÁCSI AZ ALMAFÁT!!!
Most meg szlalomozok a sok bájos üdvözlő ajándék között, vigyázva nehogy megöljenek túláradó szeretetükkel... MEGHALTOK!!!!
üdvözöljük önöket a Sunafalvi homokos homokparton! Kérjük kedves utasainkat, hogy élvezzék az utat, és ne is törődjenek az időnként a fülük mellett elsüvítő nyilakról! És ha mégis eltalálna valakit, nem vállalunk felelősséget a testrészek lehullása végett! Köszönjük figyelmüket!
HÁT MENNYI NYILAOTK VAN MÁN??? FOGGYAOTK MÁN EL, MERT SZÉTVÁGLAK TITEKET!!!
Gondolataimhoz íven nyúlok táskámba, hogy nem kis rongálásomhoz, hozzá tehessek még pár kődarabot, készítek pár giga hernyócskát, s nemes egyszerűséggel búcsút intve nekik, dobom őket a falira, ahol szépen fognak felrobbanni, meg akadályozva, hogy csodás testemen egy aprócska sérülés is essen...MERT AKKOR KIRAKÓSKÉNT VÉGZITEK!!!
Ám mikor a bombák robbannak, homok fa ereszkedik eléjük, megakadályozva ezzel, hogy negyed falut földi rombolják... kíváncsin követem szemeimmel a homok útját, hogy nem sokára egy igen érdekes, vörös ruhába bújtatott alakon állapodjon, meg, ki jégcsapokat árasztó tekintetével, szinte vesébe látóan méreget a gyilkos pilótásokkal karöltve... hmm....HMMM... ez a jinchuuriki?
Ha igen, akkor becsomagolom, és elviszem Peinnek ajándéknak... úgy is arról panaszkodik, hogy sosem kap semmit.. MI AZ HOGY SOSEM? FŐZTEM NEKI EGYSZER, ARÓRL MÁR NEM TEHETEK, HOGY NEM LEHETT MEGENNI! Sőt... még csak ehetnek sem nézett ki... NEM SZÁMÍT! ÖRÜLJÖN NEKI, HOGY SZERÉNY SZEMÉLYEM ADOTT NEKI VALAMIT!!!
Homok nyúlvány süvít felém, akár a gyalogkakukk, s csupán épp egy másodpercen múlik hogy kikerülöm, s nem roppant szét, mint a dió a törőt... HÁ ÍGY KELL ÜDVÖZÖLNIA VENDÉGET??? HÁT CSAK EGY KELLEMES UTAZÁSRA AKARLAK INVITÁLNI! Az már más téma, hogy közben feldobod a pacskert...
Villámgyorsan kerülöm ki az engem lelkesen követő kedves kis homokáradatot, mely vérmesen közelít felém, és olyan csábosan integet hogy menten gyorsabban iszkolok előle, miközben kezeimmel egy rakás kis bombát késztek... akkor van esélyem, ha közelebb megyek.. ami veszélyes, mert könnyen elkaphat, de távolról könnyebben védekezik... sokkal egyszerűbb, ha közvetlen közelről kap egy kis tűzijátékot....
Vakmerő mozdulatokkal repülök veszélyes közelbe, tizenöt méterre lehetek talán, ami már gyilkos közelség egy ilyen erős ninjánál...ha nem vagyok ügyes, könnyedén megöl... és ahogy ezt a gleccsereket idéző tekintette nézem nem kel neki sok ahhoz, hogy így is tegyen... hát szép vagyok! képes lennél bántani?
Mintha csak gondolataimra válaszolnak kis híján szélsebesen talál egy homok karocska...KÉPES LENNL??? ROHADNA LE MINDEN VÉGTAGOD!!!
Eldobok pár madárkát, s egy kis chakrával rásegítve őket a gyors mozgásra küldöm őket a vörös felé, robbannak is, vészes közelben, meg is ölhetném ezzel, ám a homok, az a fránya várépítő anyag kúszik elé, s épp hogy az orra előtt fékezi meg a robbanást... HÁT MIÉR TNEM TUSZ BÉKÉSEN ELPATKOLNI? KELL NEKED ITT UGRÁLNI ÖSSZE VISSZA!!
Bátor kis lépésemnek meg is van a maga következménye... egy szempillantás alatt kúszik homok madárkámra, erőteljes rántással húzza el, s hiába robbantom le a homok nyalábot, már zuhanok... készülnék új szállító eszközt alkotni, ám mielőtt még megalkothatnám, eldobhatnám, hogy megnöveljem méretét, mohok fonódik lábamra, s erőteljes mozdulattal taszít az egyik közeli épület tetejére, ahol nem kis repedéseket okozva landolok nem épp kellemesen... fájdalmas nyögéssel tudtomra világgá, hogy milyen jó is a kövek közt érkezni, milyen fenséges is az, mikor egész testem belesajdul az ütközésedbe... ohh de jól vagyok! A FENÉKET!
HÁT HOGY MERSZ BÁNTANI RE SZÍVTELEN DÖG! HÁT KÉPES VAGY BÁNTANI EGY HOZZÁM HASNOLÓ SZÉPSÉGES LÉNYT??? A VILLÁM VÁGA A VESEKÖVEDBE!!!
Meleg vérpatak siklik végig ajkaimon, egészen államig, nyelvemmel nyalom le, hogy ne csúfítsa gyönyörűségem összképét.. ám ezzel sem bírok sokáig foglalkozni, mert határozott léptek kopogása késztet megdermedésre... kinyitom szemimet, s fejemet ide-oda kapkodva keresem támadóm.. nem sokkal mellettem áll, ijesztően magasodik felém, jeges tekintete rémületkeltően cikázik rajtam... azért messziről aranyosabb volt... okos jinchuuriki... szép junchuuriki... nem akarod bántani Deidara bácsit igaz?
Kezét nyújtja felém, látom, hogy nyakam felé igyekszik az a cuki kis kacsó, de sietősen, ám én fogaimat összeszorítva, fájdalomtól ajkaimba harapva varázsolok elő egy kunait,s minden sajgó izmomat megfeszítve suhintok kajai felé.. s milyen ügyi vagyok! el is találom! Vékonyan, de eltalálom! MUHAHAHAA!!!
Vékony vérpatak serken ki kezéből, türkiz íriszeit ráemeli, majd újra rám irányítja rotációs kapákat szóró tekintett, s gyilkos szemekkel pásztázom őt, támadásra késszen.. még ha fel sem bírok állni, akkor is! MERT ÉN SZÉP VAGYOK ÉS ERŐS! MEG OKOS! MEG SZÉP! Ezt már mondtam... mindegy! Akkor is az vagyok!
Mielőtt még észbe kaphatnék, villámgyorsan ragadja meg csuklómat, s erős szorítással megajándékozva ránt fel álló helyzetbe... belesajdulnak csontjaim, újabb ad adag vér folyik végig szám szélén, nyöszörögve szorítom össze szemeimet... azt hiszem pár bordám vígan élvezi az eltöröttség örömét... csodás...
- E...eresz el, hmm...!- nyögöm halkan, s remegve próbálom lefeszegetni erős ujjait magamról, ám minden egyes próbálkozással gyengébb leszek, ő pedig egyre kedvesebben szorongatja csuklómat.. ENGEDJ MÁR EL, MERT LEFEJELLEK!!!
Látom, hogy mozog szája, szemei fagyosan csillognak, ridegen méregetik arcomat, már nem hallok semmit... nem is jut el tudatomig, hogy mi történik... csak szépen lassan sötétül minden... és minden.. hirtelen milyen sötét lett... valami lekapcsolta lámát... éljen...
