- Jó reggelt Keita! - mászik rám, és rögtön egy csókkal köszönt, amit nem nagyon ellenzek, de mivel az agyam egy részében benne van az a mondat, hogy „Nem helyes!” nyöszörgök egy kicsit. Persze másik nõvérem rögtön lerángatja, és elfoglalja a helyet, és szintén egy csókkal köszönt. Nagyszerû!
Egy kis idõ elteltével hagynak felöltözni is, felveszek egy inget, bár a szokásomhoz híven nem gombolom be az összes gombot, aztán húzok erre még egy öltönyt is, amit már egy kicsit sem igazítok, csak úgy rajtam van, tárva és nyitva. Bekötök egy nyakkendõt, és ez egy fekete nadrággal nekem tökéletes. Ahogy lemegyek a konyhába, nõvéreim szeme helyén szinte két szívecske díszeleg, amire sóhajtok egy mélyet.
- Kei-chan, olyan szexi vagy ebben a cuccban! - mászik rám Ako-nee.
- Keita mindenhogy jól néz ki! - rivall rá Riko-nee rögtön, és ebbõl egy újabb vita következik. Megfordul a fejükben, hogy mi lenne ha kövér lennék, vagy ha ki lennék gyúrva mint egy állat, meg sok hasonló.
- Ez már beteges... - sóhajtok, mire egy szempillantás alatt a két oldalamra kerülnek, és egy puszival „jutalmaznak”.
- A lényeg, hogy a kisöcsénk legyél! - félelmetes, ahogy egyszerre tudnak ilyen zavarba ejtõ dolgokat mondani. Az asztalnál Ako-nee kajáját látom, ezért kifurakszok, és már helyet is foglalok.
- Inkább együnk! - csapom össze a kezem, és el is kezdem az ételt. Látszik, hogy Ako-nee csinálta, mert nagyon finom, ezért pillanatok alatt el is tûnik, aminek õ nagyon örül, viszont a mellette álló ragtapaszos lány annál kevésbé. Megvárom, amíg õk is végeznek, aztán egyszerre indulunk el az évnyitóra, persze õk két oldalamon csüngve utaznak, egy kicsit zavarba ejtve engem.

***

Miután mindenki tudtára adták, hogy végre a kisöccsük is egy suliba jár velük elindulunk haza, hiszen az osztályfõnökök – aki az én osztályomban Kiryuu... sensei... - elmondták, amit el kellett, így mindenkit elengedtek még délelõtt, egy utolsó pihenõ napra az év fáradalmai elõtt, hiszen szombat van.
Otthon azonnal megszabadulok az öltönytõl és a szobámban már az ingemtõl is, bár nem várva valami – helyesbítek. Riko-nee – átölel hátulról. Azonnal oda is kapom a fejem, amitõl valósággal leterülök az ágyon.
- Keita, szomorú vagy, hogy elkezdõdik az év, ugye?
- Szerintem minden normális ember az.
- Akkor esetleg megvigasztalhatlak egy kicsit. - mászik a mellkasomra, és rögtön a nyakamba csókol. Áááh, már majdnem feláll! Persze, hogy az egyik lábát pont oda dörzsöli... mindegy, két kezem a vállaira teszem, és egy kicsit eltolom magamtól, amire nagyokat pislog.
- Jöhetsz feljebb is... - nyögdécselek, amire elmosolyodik, és azonnal az ajkaimra veti magát. Igen, erre gondoltam. Nem tudom megállni, és azonnal én is viszonozom a csókot, bal kezemmel a hátát simogatom, a jobbal pedig a hajába túrok, közben õ a mellkasomon húzogatja a kezét, amire nem elhanyagolható, hogy a mellei is rá vannak nyomva. Most már teljesen feláll, amit õ is észrevesz, és szépen lejjebb haladva egy kicsit meg is meri közelíteni, de csak a kezével, ettõl azonnal megszakítom a még mindig függõben levõ csóksorozatot, hiszen kicsit erõsen fogott rá, majdnem úgy, mint reggel.
- S... sajnálom... - fordul oldalra teljesen elpirulva, bár már én is hasonlítok egy paradicsomhoz.
- Majd belejössz... - suttogom, és magam felé fordítom, és most én kezdem el kényeztetni a nyakát, félig fel is ülünk, õ az ölemben van, én a hátánál tartom, õ pedig a tarkómnál kapaszkodik, egy idõ után a lábait is átfonja a derekam körül. Néha egy-egy kis nyögést hallat, hiszen még õ is mozog egy kicsit, így erõsítve a magának okozott élményt, na meg persze a gyíkomat is ingereli, ahogy fel-le mozog rajta. Sikerül kiszívnom a nyakát, ezért szinte a füléig végignyalok, mire belemarkol a hajamba, én pedig kinyitom a szemem, és olyat látok, ami jöhetett volna kicsit késõbb, vagy talán elõbb is...
Ako-nee áll az ajtóban, elég mérges fejet vágva. Igen, megértem... de egyszerûen nem tudok uralkodni magamon, ha bármelyikük is elkezd valami perverzebb dologba, szinte mindig többet akarok, többet és többet... a végén már elvesztjük a szüzességünket...
- Miért állták meg, Keita? - kérdezi Riko-nee, kicsit távolabb hajolva, és a szemembe nézve, de szerintem leesett neki, hogy a testvérünk már egy ideje itt van, csak annyira belemerültünk, hogy észre se vettük. Meg is köszörüli a torkát, mire Riko-nee csak leszáll rólam, és Ako-nee társaságában távozik, én meg hatalmasakat pislogok miután becsukják a szobám ajtaját. Most, amikor még vágyok is rájuk magamnak kell befejeznem? Milyen dolog ez már... mindegy, már amúgy is muszáj ellõnöm, elég régen esett már meg, szóval felkelek, a kezembe kapom az itthoni rövid gatyám és egy pólót, meg alsónemût és a fürdõbe vonulok. Rögtön engedek is egy teli kád vizet, közben kiteszem az ingem,a gatyám és minden egyebet ami rajtam volt az öltönyön kívül a szennyesbe, és be is mászok a mostanra már teli kádba. Gondolom pillanatokon belül beront az egyik nõvérem félmeztelenül, és az a minimum, hogy beül mellém. De... egész végig nem történik semmi! Teljes csendben és nyugalomban használom a fürdõszobát, mintha itt se lenne senki. Jó érzés volt elmenni, megint a nõvéreimre gondoltam közben. Megszokott már.
Megtörölközök, a hajamat is áttörlöm párszor, aztán öltözök, és megyek fel a szobámba. Ako-nee és Riko-nee hangját nem is hallom, utóbbi a nappaliban nézi a tévét, másik testvérem sehol nem látom most hirtelen. Felsétálok a szobámba, és ledõlök az ágyra, és pár perc gondolkodás után jó dolgomban el is alszok.

***

Talán két-három órával késõbb ébredek fel, hogy Ako-nee ráz, jobbra és balra. Nyüszögök, egy kicsit, jelezvén, hogy ébren vagyok, és mondja amit kar.
- Kei-chan, mit szeretnél holnap ebédre? - hajol egészen közel, amire jelen állapotomban totál impotens vagyok, a szemem alig bírom nyitva tartani. Na és a kérdés...
- Sukiyakit... - nyögök ki egy értelmes szót. Rábólint, és ki is megy. Ez gyors volt...
Unalmamban az iskolai könyveket nézegetem, persze mint minden mai gyerek az utolsó feladatokat. Az igen, lesz mit tanulni! De szinte biztos vagyok benne, hogy ha bármivel is problémám lesz a nõvéreim egy pillanat alatt magukra kapnak egy szemüveget, egy miniszoknyát és egy inget, hogy tanárosabban nézzenek ki, és a két combomra támaszkodva magambaszívomazillatukés.... megint elaludtam.

„Rejtélyes” okoknál fogva reggel mégis az ágyban ébredek. Mintha még nyár lenne... a nap is süt, meleg is van, alig tudom elhinni, hogy holnap ilyenkor már rég az osztályteremben fogok ülni, és tanulni. Egy diák életében ez a legrosszabb gondolat, szerintem...
Ásítok egyet, és levánszorgok. Anya és apa nincsenek itthon, bár azt nem tudom miért, de ez az elsõ ami szemet szúr. A két lány pedig a tévében néz valamit, és nagyon beleélik magukat, hiszen arra sem reagálnak, hogy elmegyek mögöttük.
- Reggelt! - köszönök, erre másodpercre pontosan egyszerre fordulnak felém.
- Kei-chan! - örvendezik Ako-nee;
- Keita! - vágja rá ugyan abban a pillanatban Riko-nee.
- Alig tudom elhinni, hogy holnap suli.
- De legalább együtt leszünk, mint régen! - mosolyog Ako-nee, amire a mellette ülõ is bólint egyet. Én is kimutatom örömöm egy nevetés keretében, és megyek is a dolgomra a fürdõbe.

Kis idõ múlva végzek is, beteszek két kenyeret a pirítóba, és összeütök magamnak a változatosság kedvéért egy kakaót is, hiszen azt elég régen ittam, és a végén még lejár a szavatossága a pornak. Amint meghallom a jellegzetes hangot fel is pattanok, és egy tányérra teszem a kenyereket, megvajazom és vissza is viszem, bár Ako-nee eléggé az italommal van elfoglalva.
- Te meg mit csinálsz? - kérdezem, miközben leülök a másik irányból, és leteszem a tányért.
- Csak megkevertem neked, mert megint nem oldódott fel teljesen.
- Tudod, hogy nem szeretem melegen. - mormogom teli szájjal, õ pedig mosolyt vetve száguld el a tévé elé, újra.
Míg én eszek õk a roppant érdekes mûsort bámulják, szinte már nyálcsorgatva. Az is ritka, hogy nem úgy kelek fel, hogy az oldalamon fekszenek, de, hogy rém se néznek! Csoda történt volna? Pedig már annyira kezdtem hozzászokni.

Késõbb Riko-nee lesz megszavazva arra, hogy elmenjen a boltba a kajához szükséges dolgokért, mivel közülünk csak Ako-nee tud fõzni, ezért ha õ megy el akkor mi ketten vagy felgyújtjuk a lakást, vagy valami mérget csinálunk a sukiyaki helyett, és Riko-nee nem szeretné, ha én erõltetném meg magam, „szívtam már eleget a vizsgákkal”. Ez olyan kedves tõle!
Egy ideje már együtt próbáljuk elkészíteni azt, amihez van itthon hozzávaló, de a legtöbbet mégis Ako-nee csinálja. Olyan jól tud fõzni... végigtekintek rajta, és mintha nem is én irányítanám a testem, megindulok, és szépen mögé lépek, miközben õ a pultot törli le egy következõ zöldség szeleteléséhez.
- Kei-chan? - fordul hátra értetlenül, és valójában én sem tudom mit csinálok. Kezeim a derekára teszem, és a nyakába csókolok hátulról, amire kicsit megremeg, nekem meg a hangjától még ennél is nagyobb vágyam lesz. Megfordul, és a pultnak támaszkodik, és azonnal megcsókol, ezt habozás nélkül viszonozom. Teljesen beindultam, és nem tudom leállítani magam, egyszerûen nem megy. Egyre jobban rámászok, a csók csak folytatódik, Ako-nee is eléggé szorosan ölel magához, én pedig kezemmel végigsimítok a hasán, egészen addig, hogy még a lába közé is elérek, amire egy kicsit nyöszörög, és elszakad tõlem.
- Valami baj van? - kérdezem, mire megrázza a fejét.
- Dehogy... csak annyira örülök, hogy hatott. - mosolyodik el titokzatosan, legalábbis számomra teljesen értelmetlen volt ez a mondat. Megfogja az arcom, a fülemhez hajol... - Tudod Kei-chan, tettem egy kis vágykeltõt a reggeli kakaódba. - suttogja, amire egyszerûen lefagyok. Nem tudok mit mondani sem, annyira hatásos volt ez a szar! Nem igaz, meddig mennek még el?
- Nem érdekel. - mondom végül, totál a szer hatása alatt, de azért valamennyire még így is felfogtam, hiszen erõszakosabban nyomom a pultnak, hogy még az éledezõ farkam is hozzásimuljon, amire nyöszörögni kezd. Ismét odanyúlok a kezemmel, de már bõven a szoknyája alá, és kicsit simogatni kezdem, amire egész hangosan reagál, sõt, még a kezemre is ráfog hirtelen, persze pár másodperc után elengedi, én pedig lassan, fel és le kezdem húzogatni a kezem, és egy kicsit rá is nyomom az ujjaim. Érzem, hogy nedves, ettõl még jobban beindulok, és ajkaira tapadok, néha beleharapunk egymásba egy kicsit, és a még szabad kezemmel végigsimítok rajta, majd egyik mellét kezdem el kényeztetni. Csípõje elkezd mozogni, pontosan úgy, ahogy én mozgatom ott a kezemet, így fokozva magának az érzést.
- Akarod, hogy beljebb menjek? - kérdezem, amire bólint egy párat.
Szabad kezet kapva simítom be a kezem a bugyija alá, így már teljesen hozzáérek. Egy párszor végighúzom rajta az ujjaimat, érzem, hogy már eléggé nedves. Párszor ismétlem, aztán a csiklójánál megállva ott kezdem el húzogatni két ujjam, a létezõ összes irányba. Sokszor hagyja el a száját a nevem, legalábbis amikor nem csókolózunk. Nagyon jó érzés, annyira betennék oda mást is!
És be is fogok. Elszakadva tõle, lehúzom combja közepéig a szoknyáját és a bugyiját egyaránt, aztán kicsit lejjebb hajolok, hogy szembe kerüljek a felszabadított résszel. Elképesztõ...
Kinyújtom a nyelvem, és lassan rányomom, így megérzem Ako-nee ízét, õ pedig egy nyögéssel jutalmaz meg, és kezeit a fejemre teszi, így markol a hajamba. Enyhén rányomva a nyelvem, így is végighaladok rajta, és ott folytatom, ahol abbahagytam. A hangjától, és a folyamatos nedvességtõl nagyon beleélem magam, néha még itt is harapdálok, amit szerintem nagy élvezettel fogad, de mostanra már kizártam mindent, csak õ van és én. Egészen addig, amíg egy tompa puffanást nem hallok a hátam mögül.
Nagy nehezen feltápászkodok, letörlöm az arcomról azt, ami itt maradt, és megfordulok. Tekintetem találkozik Riko-nee egyik ritka arcával: meg van lepõdve. Ez várható is, hiszen minimum egy kisebb sokk lehetett neki, hogy bejön a konyhába, mi meg már majdnem elvesszük egymás szüzességét, a szeme láttára. Mintha a szer hatása egy szempillantás alatt szertefoszlana, a farkam a helyére kerül, és teljesen lenyugszom.
- Nos mit szólsz, Riko? - sétál mellém Ako-nee, miután rendbe rakta magát. Riko-nee a földet kémlelve fut fel a lépcsõre, és hiába próbálok utána kapni, elhúzza a kezét, aztán ajtócsapódás. Gondolom a szobájába ment... Kimászok a pult mögül, és felkaparom a földrõl a zacskót, és felteszem az asztalra, aztán futok is Riko szobájába. Hiába kopogok vagy bármi, nem válaszol semmire, csak úgy benyitni meg nem akarok. Tíz perc reménytelen próbálkozás után visszamegyek a nappaliba, leülök a fotelbe és bámulok, amíg Ako-nee a világon a legboldogabban dúdol egy dalt mögöttem.

Vacsora közben Riko-nee meg se szólal, ráadásul elég gyorsan próbál enni, gondolom, hogy ne kelljen velünk egy légkörben lennie. Anya és apa is észreveszik ezt, bár hiába próbálnak a maguk idióta módján bármit is kicsikarni bármelyikünkbõl, nem sikerül. Azért persze egy mondattal rátapintanak a lényegre, de próbáljuk nem észrevehetõen jelezni, hogy bizony errõl van szó. Mivel egy komplett órarendet kaptunk már szombaton, gyorsan bepakolom a könyveket, és összerakom a tesicuccom, aztán elmegyek zuhanyozni, és le is dõlök aludni.

***

Reggel a nõvéreimmel együtt indulunk el a suliba, Ako-nee eléggé pörög, és vele ellentétben Riko-nee eléggé lehangolt, még mindig. Gondolom nem a suli miatt ilyenek mind ketten, hanem miattam. Sóhajtok egyet, és elkönyvelem, hogy nem lesz egyszerû újra egy suliba járni velük. Ahogy beérünk õk rögtön a másik irányba indulnak, hiszen az õ termük nem az emeleten van. Ako-nee egy puszival búcsúzik tõlem, és látszólag Riko-nee nem akarja ugyan ezt tenni. Ako el is indul, én is mennék, de ahogy megfordulok rögtön megfogja a kezem, és gyorsan ad egy puszit az arcomra, aztán megy is el. Elmosolyodok, és indulok én is. Az osztályba érve leülök a tegnap meghatározott helyemre, pontosan a tanári asztal elé. Ez a nõ dilis...

Az egész nap unalmas, beszélgetek ugyan a többiekkel, de aggódok Riko-nee miatt. Nem akarom, hogy most ettõl a dologtól eltávolodjon tõlem, vagy bármi. Az utolsó óránk tesi, és össze vagyunk vonva egy osztállyal, de még senki nem tudja melyikkel. Viszont amikor meglátom a nõvéreimet közeledni a lány öltözõ felé... megáll bennem az ütõ. Ako-nee rögtön rám is ugrik egy hangos „Kei-chan” kiáltás keretében, és tõle tudom meg, hogy az összes testnevelés órán együtt vagyunk. Nagyszerû...

Még ez az óra is lassan megy el, elszoktam már ettõl, bár nyáron bejártam a suliba futó edzésre. Mindegy, ez teljesen más. Ez a tanár egy szadista, már tíz perce folyamatosan felülésezünk. Persze a lányok nyugodtan játszhatnak, csak mi szívunk itt.
- Ne a csajokat bámuld, hanem csináld! - mordul rám, amire rögtön el is kapom a fejem a röplabdázó lányoktól, hogy még nagyobb eséllyel legyen izomlázam a hasamban.
Óra végén persze az én kezembe nyomja a szertár kulcsot, hogy ha kimentek a lányok zárjam be.

Amikor már átöltöztünk, nõvéreimmel együtt indulunk el hazafelé, de egy számomra ismeretlen hangot hallok, aki Ako-nee nevét hajtogatja. Megfordulunk, egy magas lány fut felénk.
- Ako-san, jó, hogy megtaláltalak. A Diáktanács elnöke téged keres. - lihegi, amire Ako sóhajt egyet.
- Rendben, menjünk. - még egy utolsó puszit kapok azért, amire kicsit oldalra húzom a szám, hiszen hülyének néznek minket. Elmegy, mi pedig Riko-neevel megyünk haza.

Meg sem szólal, és ami már idegesít az az, hogy szinte ki se jött a szobájából. Összeütök egy teát, elõveszem a bögréinket, és egy tálcára teszem azokat, már tele teával, aztán bekopogok hozzá. Semmi válasz, ezért benyitok. Riko-nee az ágyán fekszik, egy párnát szorongatva, nekem pont háttal, így többet nem is tudok mondani róla.
- Hoztam egy kis teát. - sétálok beljebb, és leteszem az asztalra a tálcát, és csak ekkor hallok egy szipogást. Na ne... - Hé, Riko-nee... - sétálok hozzá, és vállára teszem a kezem, hogy kicsit elfordítsam. Igen, sír... de én nem akarom, hogy sírjon!
- Köszi, majd késõbb megiszom... - szipog, kicsit törölgeti az arcát. Megfájdult a szívem... nem gondoltam volna, hogy ennyire megbántja majd a dolog. Azt hiszem ezzel egy szép kis láncreakciót indítok majd el...
Egyik kezemet az arcára teszem, és szépen lassan megcsókolom. Elõször meglepõdöttségében nem is tudja, hogy mit csináljon, ezért eltol magától. Na mi van már?
- Valami baj van? - jön ki a számon a sablon kérdés.
- Megint vágyfokozót kaptál, vagy mi? - néz rám gyanakodva. Ajj...
- Dehogy! - csókolnám meg újra, de még mindig nem engedi.
- Akkor?
- Csak nem szeretném, ha kimaradnál a jóból. - mosolyodok el, ami egy kicsit az õ száját is mosolyra húzza.
- Csak kárpótolni akarsz.
- Olyasmi.
Ezzel le is van tudva a dolog, hiszen már õ is átkarol a tarkómnál, és felhúzza magát, hogy ajkaimra tapadjon. Rögtön megfogom a derekánál, hogy ne kelljen tartania magát, aztán egyszer csak egy erõteljes érintést érzek ott lenn...
- Ezzel egész jól ellennék... - mozgatja meg a kezét a farkamon... Ez nem lehet igaz!