- Mondd még egyszer - kéri halkan. Behunyt szemei alatt ahosszú szempillák árnyékot rajzolnak. Bambulok mint valami szerelmes hülyegyerek. Jaj nekem.
- Mit? Hogy jogos? - kérdezek vissza hamis mosollyal.
- Nem.
- Hogy nem illik hallgatózni?
- Nem - szusszant bosszúsan, felpillant rám, és szembe találja magát vigyorommal. Imádtam mindig is szívózni vele.
- Akkor… azt, hogy igen? - dorombolom, finoman megrágcsálombosszúsan ráncolódó orrát.
- Tényleg szeretsz? - súgja mosolyogva. Hjajh. Sóhajtva ejtem vissza fejemet a párnára, majd egy hirtelen, váratlanmozdulattal fölé hengeredek. Mmmrrr... Mélyen a csodás szemeikbe nézek.
- Már múltkor is elmondtam. Persze, hogy szeretlek, hisz ezer éve vagyunk haverok, és…
- Nem úgy értettem… hanem ahogy Tsunade kérdezte.
Asszem kapizsgálom már. Raido-Raido... ejnye. Hát semmiönbizalmad? Kissé csajosan viselkedsz, de így is imádlak.
- Már értem, min járt a fejed…
Teljesen hozzásimulok, szájához vészesen közel sorolom felmindazt, amire vágyik, és színigaz az összes betű. - Minden porcikádért oda vagyok. Szeretem a puha, illatos bőröd, ezeket a csoki szemeket… ezeket az ajkakat.
Csók. Ó jeah. Ujjaim pompás testén csúsznak végig, majd a kedvenc játékomba markolok.
- És… - búgom forrón, de nem kell folytatnom, a nevemet nyögve rándul össze. Éhes vadmacskaként vetem rá magam a kedvenc nasimra. Rá.
- Veled bármikor. De ahogy látom, te is eléggé készen állsz.
- Csodálkozol? – mosolyodik el csábítóan. Ahh mami, mindjárt megdugom! Ja, amúgyis ezt fogom tenni mindjárt... hehe.
Széttárja nekema lábait. Jófiú.
Lassan és türelmesen készítem fel ismét, mert tudom hogy hamar újra összemegy a bejárata. Nem baj, idővel majd hozászokik a tortúrákhoz. Visszafojtott nyöszörgéssel remeg alattam.
- A hangodat is szeretem… ereszd csak ki – dörmögöm, és belévezetem ujjamat, majd a többit is, lassan. Követelőző nyögéssel kezd el húzni vonnimaga felé kézzel-lábbal, kéjsóvár testének minden centije értem nyüszög. Hrrr... Már benne is vagyok. Mélyen, forrón... ahh...
- Genma… - zihálja, hangja borzongatóan cirógatja hallójárataimat. Felemem a fejem, mélyen a szemeibe nézek. – Szeretlek.
Megtorpanok a mozdulat közben. Ahogy elnézem komoly tekintetét, ez egy végtelenül ritka és különleges pillanat. Nem mutatom ki, de most kibaszottul boldog vagyok. Mosolyogva csókolom meg, nyakam köré fonja karjait. Megkukultam.
- Ilyenkor azt kell mondani, hogy te is engem. Barom - dörmögi lágyan. Jaaa...
Puszi az orrára.
- Én is szeretlek. - Felmosolyog rám, azoknak a ritka mosolyoknak azegyikét kapom, amiért belezúgtam anno, még sráckorunkban. - Mióta ismerlek, azóta imádom minden centidet, és ez nem változott sohasem.
Lefagy a mosoly az arcáról, én pedig lassan újra mozogni kezdek benne.
- Tessék? - pislog értetlenül, combjai figyelmeztetően szorulnak derekamkörül. Megállok, komolyan nézek le rá. Türelmesen simogatom meg arcát, harcoktól érdes tenyeremmel.
- Gondoltam, ha már őszinteségi roham, akkor elmondom. Mindig szerelmes voltam beléd, te tulok.
- Genma, mi óvodás korunk óta haverok voltunk... - suttogja csodálkozva.
- Aha, abban a pillanatban zúgtam beléd, amikor fejen találtál a kis pöttyös labdáddal - mosolygok le rá szomorkásan. Könnybe lábadnak a szemei, olyan gyönyörű most. Emlékek villannak el szemeim előtt, amikor verekdtünk, együttnevettünk, játszottunk, gyakoroltunk... Majd amikor szárnyait bontogatva lányokat kezdett megkörnyékezni, és én magányosan hintáztam, messziről, féltékenyen figyelve őt. Mindig szerettem őt, de sosem mondtam neki. Talán kellett volna... ki tudja.
- Jaj Genma... olyan hülye vagy... - suttogja gyengéden.
- És ez a hülye imád téged - vigyorodom el szélesen. - Szóval ne kérdezgesd folyton, hogy szeretlek-e, tök fölösleges. Nincs nálad fontosabb nekem. Stimt?
Bólint, és forrón, gyengéden csókol meg.
Nagyon boldog vagyok...
VÉGE
Szerkesztve Levi-sama által @ 2011. 01. 31. 10:16:39
Ahogy hirtelen húzódik ki belőlem, rekedten sóhajtok fel, hosszú pillanatig egy nyálcsík tart még össze farkával, s pont ekkor marad abba az én kényeztetésem is.
- Raido – szólít halkan, Genmára nézve látom, hogy int fejével, s a már hátán fekvő Tsunadéra pillantok. Azt hiszem, sejtem mire gondol. Felé mászom, és szinte abban a pillanatban folytatja a heves szopást. Ahh… csípőm magától mozdul, hogy egyre mélyebben és mélyebben merüljek el benne, s elfojtok egy nyögést, amikor az ő sikolyától remegek meg.
Megtámaszkodom az ágy háttámlájában, s lehunyt szemmel, halkan hörögve hajtom hátra fejem. Nem csak ajkai, nyelve is ficánkolva simít végig vágyamon, és el sem hiszem, hogy ennyire jól csinálja. Bár… tapasztalata, az biztos, hogy rengeteg van.
Egy pillanatra megrezzenek, ahogy egy forró nyelv vándorol végig hátul testemen, ujjaim megszorulnak a fa háttámláján, s egyre erősebb mozgásra ösztönöz. Fejemet határozottan mégsem durván rántja hátra, hajamba markolva, ajkaimat résnyire nyitva várom azt a forró csókot, amit hamarosan meg is kapok.
- Keményebben, úgy szereti... – dörmögi ajkaimra, beleborzongok a vágyba, és hangjába, követve utasítását, egyre mélyebbre vágom magam szájában, hangosan nyög fel, szemei könnyesek, de nyelvével ő sem hagyja abba az apró mozgást.
Megint végignyal rajtam Genma, lehelete csiklandozza bőrömet.
- Látod? – mh… és érzem is.
- Ihgen… - lihegem válaszként, többre már nem nagyon futja, és nem is érzem, hogy ő hogy bírhatja még.
keze fenekemre simul, vágyakozva remegek meg, majd újra halk duruzsolásba kezd.
- Hajolj előre egy kicsit... még jobban... így... – továbbra is a háttámlára támaszkodva döntöm testem előre, izmaim megfeszülnek, ahogy ő is lent kezd kényeztetni, összeszorítom szemeimet. A nyögések reszketegen távoznak torkomból, főleg ahogy nyelvével kényeztet, a következő pillanatokban hátamhoz simul, tenyerei mellkasomon barangolnak, s amint megérzem fenekemnél a síkos, égetően forró farkat, kikerekednek szemeim, ösztönösen dörgölőzöm hátra, majd lassacskán magamba vezetem. Elöl Tsunadéba irányítom mozgásom, hátul pedig rá figyelek, hogy egyre mélyebben tudjam magamba fogadni.
Rámarkol farkam tövére, egyszerre nyögök fel hangosan a gyönyörtől és csalódottságtól. Mh… ha megint ezt csinálja, meg fogok őrülni… komolyan…
- Ez az… - érzékien harap fülembe, halk felkiáltásomat nem tudom visszatartani, ahogy erősen tartja vissza az orgazmust… én… nem… bírom… - Mozogj.
- Ge... Gen... mahh... – nyakamba harap hörögve, csípőmet egyre nehezebben, de mégis meg tudom mozdítani, s ki-be csúszkálok, miközben ő hátulról tart sakkban.
- Raido... – hörgi mély hangon - Jó érzés...? Hm? – mi? Miről beszél?
- Genma... mit...
- Szájba... baszni... a hokagét...? – szakít félbe akadozva, liheg és nevet felváltva, közben kipréseli a szavakat. Ez… nem… hiszem… el…
- Hü-hülye...
- Mint mindig... – egyre gyorsabban mozog, s ahogy az én csípőmozgásommal ellentétesen, sokkal erősebb hatást ér el vele. Mindjárt felrobbanok, az őrületbe kerget minden mozzanattal, de főleg azzal, hogy elszorít.
Mikor már pattanásig feszülnek idegeim, bőrömön lassan filmréteget képzett az izzadtság, elereszt, s abban a pillanatban olyan kitörésként ér el az orgazmus, hogy minden érzékemet elveszítve feszülök meg, hangom szabadjára engedem, szinte kimarok az ágytámla fájából egy-egy darabot. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan illan el minden, s a sötét magában ránt, de éber ájultságba merülök, kábán pihegek hátra dőlve mellkasának.
~*~
Félálomba ébredek, testem egy másikhoz kuporodik, s ahogy kezem mellkasán simítom végig, heves szívdobogással konstatálom, hogy Genma karjai közt fekszem. Kellemes, sőt… hozzá tudnék szokni.
- Máris mész? – dörmögi halkan, hallásom kiéleződik egy pillanat alatt, nem rezdülök, csak egyenletesen szuszogok tovább.
- Totál leszívtátok az erőmet, srácok… Mellesleg nem tudtam, hogy ti egy pár vagytok. – a kijelentésre félrever egyet szívem, ujjaim majdnem megrezdülnek, de tartom magam.
- Semmi gond, most már tudod – pulzusom egyre magasabbra szökik, felcsillan a remény, és minden pillanatban egyre csak erősödik ez a kis sugár. Ujjam mozgását most már nem tudom visszafogni, viszont ezt azonnal megérzi, megfogja kezem, majd ujjaim végéhez érinti ajkait, forróság jár át.
- Szereted? Mert nem tűröm, hogy...
- Igen – hangja kicsit hangosabban dörren a szobában, mint eddig - Nekem ő a legkülönlegesebb és a legfontosabb. Szóval szállj le róla. – minden porcikám megrezzen, mellkasomban olyan gyorsan lüktet szívem, hogy mindjárt kiszakad börtönéből. Ezt most mind csak álmodtam? Az nem lehet… az álomhoz képek is kellenek.
- Akkor jó. Megyek aludni, holnap nehéz napunk lesz, srácok. Jó éjt. – épp hogy kimondja, egy halk puffanás és már nem is érzékelem őt a közelben.
- Nem illik hallgatózni – orromra harap, szusszanva nyitom fel szemeimet. Nem… nem álmodtam, tényleg ő maga mondta.
Arcát kémlelem, apró mosoly bujkál vonásain, iszom magamba látványát.
- Nem hallgatóztam – suttogom rekedtesen, majd kicsit megköszörülöm torkom. Azt hiszem kiszáradtam – Ti beszéltetek előttem. – magyarázom ki magam röviden, majd még közelebb kucorodom hozzá, apró mozdulatokkal.
- Jogos… - súgja halkan, karja megmozdul, amivel ölel, s ujjaival felkaromat simítja végig, sokszor egymás után, a halk cirógatástól lassan álomba merülnék, de nem hagyom magam.
- Mondd még egyszer – dünnyögöm lehunyt szemekkel.
- Mit? Hogy jogos?
- Nem.
- Hogy nem illik hallgatózni?
- Nem – bosszúsan sóhajtva nyitom fel szemem, s csak ekkor látom, hogy harminckét fogas vigyorral figyeli minden mozzanatomat. Rászedett, azaz… próbált. Tudja jól, mit akarok hallani, ugye?
- Akkor… azt, hogy igen? – arcomhoz hajol, de megint csak orromat éri el, így azt veszi fogai közé egy pillanatra, mintha megcsócsálná, akaratlanul is elmosolyodom.
- Tényleg szeretsz? – olyan halkan suttogom, hogy szinte csak én hallom, persze tudom, hogy az ő hallása is több mint tökéletes.
Először sóhajt egyet, értetlenül nézek fel rá, a következő pillanatban pedig mér felém is kerekedik, szó szerint maga alá teper.
Előre bukó tincsei arcomat simítják, orrunk összeér, vállaim mellett támaszkodik meg.
- Már múltkor is elmondtam. Persze, hogy szeretlek, hisz ezer éve vagyunk haverok, és…
- Nem úgy értettem… - támasztom tenyereimet izmos mellkasára – hanem ahogy Tsunade kérdezte – kimondtam… vagyis csak utaltam rá, de a lényeg az, hogy elmondtam. Izgatottság jár át, majd meleg tekintete barangol végig rajtam. Komoly arcának vonásai ellágyulnak, mosolyra húzódnak ajkai. Ez most mit jelent?
- Már értem, min járt a fejed… - alteste hozzám simul, egy pillanatra megremegek, majd észre sem veszem, de vészes közelségbe hajol. – minden porcikádért oda vagyok – susogja ajkaimra, de itt még nem áll meg. Felemeli egyik kezét, és karomon, mellkasomon simít végig. – Szeretem a puha, illatos bőröd, ezeket a csoki szemeket… ezeket az ajkakat – testem simítva tapad ajkaimra, vad csókra hív, szusszanva hagyom magam, s hogy nyelvével beljebb férkőzzön számban. Keze olyan határozottan mégis gyengéden simogat, hogy lassacskán újra felébred bennem a szenvedélyes kis láng, megmozdul testem, hogy neki feszüljek.
- És… - sóhajtja két csók között, majd olyan hirtelen markol ágyékomra, hogy elkerekedett szemekkel nyögök a csókba.
- Genmah… - sóhajtom, de nem hagy tovább szóhoz jutni, testének minden részlete mozgásba kezd, keze, ajkai, én pedig fokozatosan vesztem el józan eszem, érzékeimmel együtt. Hihetetlen, milyen hatással van rám.
Lábaim közé térdel, elhajol ajkaimtól, majd lassan nyakamra tér, ködös szemekkel bámulom a plafont, ujjaimmal láthatatlan csíkot húzva mellkasán végig.
- Mh… Neh mondd, hogy még… bírod – nehezen préselem ki magamból a szavakat, de épp hogy kinyögöm a mondatot fogaival erősebben mar nyakamba, és kissé megszívva, puccanva válik le rólam. Ujja megmozdul, immáron merevedésemen, és megremegek.
- Veled bármikor – duruzsolja bőrömre, ahogy lesandítok rá, látom csillogó szemeit. – De ahogy látom, te is eléggé készen állsz. – Látnom sem kell, hangjából kihallom élveteg vigyorát, s én sem bírom, legalább egy mosoly nélkül.
- Csodálkozol? – dörmögöm halkan, felhúzom kicsit egyik térdem, így akarva akaratlanul nagyobb teret hagyok neki, azonnal kihasználja, és ujjai lesiklanak merevedésemről a megfeszült zacskóra, akadozva remegek meg, ahogy masszírozni kezdi.
Nem igaz, hogy ilyen tétlen vagyok, de ha ő érint, alig bírok mindig megmozdulni. nem megy. Ráadásul sóvár testem sokkal nagyobb akaraterejű, és inkább élvezi a kényeztetést.
Kezeim hátára vándorolnak, minden érzékenyebb pontnál erősebben marok hátába, pedig nem akarok nyomot hagyni rajta. Ujja lassan lecsusszan, még mindig nedves bejáratomra, ajkaimra harapva fojtok el egy nyögést.
Belenyal fülembe, majd halkan dörmög bele.
- A hangodat is szeretem… ereszd csak ki – belém vezeti egyik ujját, s egy nyögés csúszik ki számon, testének feszül testem. Az egy ujjat máris követi egy másik, majd harmadik, és mozgatni kezdi, de kínzóan lassan, és nem is sokáig. Egyik lábam felemelem, gömbölyű fenekére simítom, és alig jelezve húzom magam felé, kuncogva tesz eleget kimondatlan kérésemnek, és felhördülve hatol belém. Erősen szorítom magamhoz, jóleső nyögésem halkan töri meg a szoba csendjét, a forróság belülről fűt, s már körülöttünk is újra füllettebb a levegő.
- Genma… - nyöszörgöm halkan nevét, felhajol nyakamról, és közvetlen közelről nézhetek sötét, vágytól izzó szemeibe – Szeretlek.
Szinte lemaratom bőrömet a forró zuhannyal, lesikálom bőrömről a koszt és leöblítem a szappanhabot, felületesen végigfuttatom testemen a törülközőt és már rontok is be a szobába. Elfolytok egy hördülést amikor életem egyik legizgatóbb látványában részesülök. Raido az ő gyönyörű testével, napbarnított bőrével pihen a fehér lepedőn, hímvesszője épp eltűnik két vastag és vörös ajak között. Ha Raido látványától majdnem elélvezek, hát a Hokage csupasz mellei és nagy fehér segge aztán totálisan megkoronázza a látványt, rá is kell markolnom keményen meredő farkamra. Úúú a kurva élet... majdnem elmentem...
Melléjük lépek és hirtelen sajnálom hogy csak két kezem és egy farkam van. Jobb híján végigsimítom Raido szépséges mellkasát, Tsunade kerek fenekét aztán nem bírom tovább: cseppet sem gyengédem lököm péniszemet szívszerelmem szájába... és itt nem Tsunadera gondoltam, ahh basszushhh nhh... Raido mikor tanult meg ilyen jól szopni?!
Az izzadtság lassan gurul alá bőrömről, fogaimat összeszorítva tartom vissza a gyönyört. Nem, még nem lehet... nem sülhetek el így szégyenszemre, oda lenne a jó hírem. Zihálva figyelem nyáltól fénylő hímtagomat, ahogy ki-be csúszkál Raido szájában, majd lejjebb siklik tekintetem, és szívom magamba a látványt. Tsunade fürge nyelvét, ahogy dolgozik... nagy melleit, kemény és kerek fenekét, amelyre tenyeremmel rácsapok, és végigsimítom. Jó csaj. Pedig az öreganyámmal egyidős állítólag, de gyógyerejét testének fiatalítására használja. Hiú kismacska... mindig is az volt. És amilyen vad és domináns vezető, épp annyira imádja ha az ágyban teljesen alávetettként bánnak vele, de nem ám mindenkinek... csak az igazán kemény hímeknek engedi. Ujjaim lejjebb csusszannak, és ő készségesen tolja ki a fenekét nekem, így ujjaim akadálytalanul rálelnek nedves hüvelyére. Jól felizgult, ami nem is csoda. Raido igencsak különleges és ízletes fogás, még neki is.
Elengedem Raido haját amivel eddig irányítottam szopásának ritmusát, és kihúzódom a szájából. Tsunade azonnal felemelkedik, hátravágódik az ágyon és szélesre tárja lábait. Sápadt bőre világít a félhomályban, nagy mellei ringanak mozdulataitól, és lábai között nedvesen csillognak a szőke pihék. Hrr...
- Raido – halkam halk, szinte kifejezéstelen. A Hokage fejére mutatok, és ő azonnal megérti, egyem azt a formás fenekét. Tsunade feje fölé térdel, nekem háttal, és ismét elmerül a szájában, fenekén az izmok összehúzódnak ahogy ütemesen pumpálni kezd. Ó igen... Vigyorogva markolom meg a farkam, és tövig belenyomom a falu vezetőjébe. Belesikoltja gyönyörét Raido ölébe, szerencsére tompítja hangját a szájában serénykedő farok. Hehe.
Keményen megdugom, és ő annyira élvezi, hogy teljesen eláztatja az ágyat maga alatt. Nem számolom hányszor van orgazmusa, tök mindegy. Az előttem mozgó gyönyörűen izmolt férfitestet figyelem, ahogy fejét hátraejti, behunyja szemeit, kezeivel megkapaszkodik az ágytámlában, majd feltérdel, csípője ring előre és hátra, kezei pedig mellkasát, hasát simítják végig. Teljesen belefelejtkezett a kéjbe, én meg mint egy kukkoló, úgy szívom magamba a látványt.
Amikor Tsunade már túl tág és semmi élvezetemet nem lelem benne, elszórakoztatom magam és lassan végignyalom Raido izzadtságtól síkos bőrét, fenekétől a nyakáig... lassan... ahh imádom az izzadtság sós ízét. Az övét különösen.
Mélyebbre löki magát Tsunade szájában, aki összerándul alattam és ismét elélvez. Belemarkolok Tsunade egyik mellébe, a másik kezemmel pedig Raido hajába és hátrafeszítem. Szexisebb látvány nincs is, ahogy izmos teste ívbe hajlik. Engedelmesen nyújtja felém a száját, forró és nedves a csókja. Zihál és remeg, rohadtul élvezi.
- Keményebben, úgy szereti... – súgom a fülébe, majd újabb csókkal elengedem. Lihegve, kemény csípőmozdulatokkal dugom tovább a Hokagét, és figyelem őt, ahogy szót fogadva nekem, mélyen és keményen szájba dugja a banyát. Széles vigyorral hallgatom az elfojtott nyögéseket és öklendező hangot, majd amikor ismét orgazmustól feszül meg alattam, újra végignyalom Raido hátát.
- Látod? - súgom lágyan, mély hangom hihetetlenül mély, leheletem a gerincét cirógatja. Megborzong és felnyög. Ez az...
- Ihgen...
Tsunade hüvelyébe csúsztatom ujjaimat, alaposan benedvesítem és Raido édes kis ánuszát megcirógatom vele.
- Hajolj előre egy kicsit... még jobban... így...
Imádom amikor ennyire készséges. Nyelvemmel megcirógatom a hátul kilátszó herezacskóját, és találkozom Tsunade nyelvével is. Egy rövid smárolás után ő visszatér a hímvesszőre, én meg tovább lakmározom a puha kis bőrzacskót és a benne duzzadó golyócskákat. Raidot még soha nem hallottam ilyen hangosan nyögdécselni. Hű. Nyelvem feljebb csúszik, lusta körökkel tágítom bejáratát, kezeim remegő, izzadó combjait simogatják, gyúrják, miközben még mindig Tsunadét dugom egyenletes és kemény tempóban. Kevés élvezetet lelek már benne, hisz úgy kitágult már, hogy akár a fejem is beleférne. Kihúzódom belőle, feljebb csúszok, széles terpeszben térdelek fölé, hogy hozzáférjek Raido fenekéhez. Ez az...
Kezeim előrecsusszannak, mellkasát és hasát simítom végig, és amikor megérzi hímvesszőmet, hagyom hogy saját magától nyársalja fel magát rám. Apró és szexis csípőringásokkal fogad magába centiről centire, én pedig rámarkolok péniszének tövére. Gyönyörűen tud nyögni...
- Ez az... – zihálom a fülébe harapva, majd csípőjét megragadom és egy durva mozdulattal hátrarántom magam felé. Felkiált, és összerándul, de megakadályozom hogy elélvezzen, ujjaim erősebben szorítják péniszét, néha elér a Hokage szája is, aki szorgalmasan szopja még mindig. – Mozogj.
- Ge... Gen... mahh...
Nyakába harapva hördülök fel. Olyan könnyedén csúszik ki és be a farkam belőle, hála Tsunade nedveinek, hogy teljesen ellazulva mozoghatunk.
- Raido... – súgom a fülébe elégedett vigyorral. Fújtatok és zihálok, de nem bírom visszafogni magam. – Jó érzés...? Hm?
- Genma... mit...
Nem érti a kis drága, egyem a szívét.
- Szájba... baszni... a hokagét...? – zihálom és felnevetek amikor megremeg egész testében.
- Hü-hülye...
- Mint mindig... – hagyom rá, magamhoz szorítom erősebben, és keményebb tempót diktálok. Nem sok hiányzik, ezért elengedem a farkát, ő pedig felordítva élvezi tele Tsunade száját. Fejét a vállamra ejtve emelkedik fel térdeltében, ahogy a gyönyör ívbe feszíti testét. Vállamra ejti a fejét, szemeit behunyja, hosszú és sötét szempillái árnyékot rajzolnak jóképű arcára. Istenem de szép... Gőze sincs, mennyire imádok benne lenni, vele lenni...
Hangosan felnyögve rándulok össze én is, amikor pedig megérzem herémen Tsunade forró nyelvét, újra végigfut testemen az orgazmus. Úhhh.... basszus...
***
Amikor magamhoz térek, még mindig a karjaimban szorongatom az ájultan alvó Raidot, és a Hokage épp kimászik az ágyból. Arca, nyaka fényesen csillog a spermától, de nem tűnik bosszúsnak. Felkapja a ruháit és visszapillant ránk.
- Totál leszívtátok az erőmet, srácok – dörmögi, és Raido pólójával letörli az arcát. – Mellesleg nem tudtam, hogy ti egy pár vagytok.
- Semmi gond, most már tudod – vonom meg a vállam. Raido keze megmozdul mellkasomon, és én megfogom, majd ujjaira puszit hintek. Ellágyulva nézek le mellkasomon pihenő arcára. Olyan édesen alszik szex után. Halk horkantást hallok, és felpillantok a meztelen nőre, aki csípőre tett kezekkel áll, szemei vészjóslóan csillognak.
- Szereted? Mert nem tűröm, hogy...
- Igen – szakítom félbe határozottan a monológját. – Nekem ő a legkülönlegesebb és a legfontosabb. Szóval szállj le róla.
- Akkor jó. Megyek aludni, holnap nehéz napunk lesz, srácok. Jó éjt.
Puff. Hokage volt, nincs. Csak egy kis füstfelhő jelzi az előző helyét.
- Nem illik hallgatózni – súgom bazsalyogva, és megharapdálom picit Raido orra hegyét. Bosszús sóhajjal emeli fel szemhéjait, meleg csokoládébarna szemeiben mosoly bujkál.
- Hol a szállásod? Le kell fürödnöm. – kifújok egy mély levegőt a szavak hallatán, úgy néz ki nem vette észre.
Elereszt, bár érzem, hogy kissé ragad. Hehh… vajon mikor indult el otthonról?
- Nem ártana – már épp indulnánk el, amikor eszembe jut… Tsunade még a szobában lehet. – De…
- De mi? – na jó, jobb lesz ha elmondom.
- Tsunade a szobámban lehet még. – sóhajtom.
- Nem mondod...? Te meghúztad a hokagét...? – idegesen csóválom a fejem. Bahh… néha tényleg jobb lenne, ha részletesebben tudnék beszélni.
- Megléptem tőle – vázolom fel a nagy helyzetet, mire jóízűen röhögni kezd. Sejthettem volna.
Mikor végre lenyugszik, már vállamra sem támaszkodik, hogy ne essen össze a nagy nevetésben.
- Gyere, menjünk, majd én megvédelek tőle. – Kösz… tényleg…
Odafent tök lazán lépne be a szobába, minden gondolat nélkül, de egy pillanatra megállítom. Őt nem is zavarja?
- Genma…
- Nyugi – fordul még vissza, halkan - Ha bent van, meghúzzuk és kész. Nekem már megvolt néhányszor, és ha valóban faképnél hagytad, morcos lesz, ráadásul kiéhezett is.
Miért nem lepődöm meg? Túl jól ismerem őt, biztosan azért. Hiába kerülget furcsa érzés, amikor átkarol, azonnal elszáll minden.
- Sejtettem…
- Neked talán nem tetszik? Szép szőke nő, nagy dudákkal és nedves p...
- Kuss. Benne vagyok. Menjünk. – nem szeretem ha részletezéssel húzza az időt, gondolom sokáig tudna áradozni, és nem szeretném hallani.
- Te meg mit keresel itt? – dörren a nagy Hokage morcos hangja a szoba levegőjén keresztül, majd felül az ágyon.
- Gondoltam beugrok, hátha segítség kell. De előbb lemosom magamról az út porát. Raido... – felém fordul, egy hosszú mély csókkal nyugtat meg, és lassan feloldódom – Melegítsd fel amíg vissza nem térek – dörmögi számra. Jól van… Benne vagyok. Csináltuk már együtt, menni fog, nem utolsó sorban nem csak Ő van kiéhezve.
Még utána pillantok, míg háta mögött nem csapódik az ajtó, aztán tekintetem visszaterelem az ágyon elterülő nőre. Lassan felé lépek párat, közben leveszem köpenyem, ami a földön koppan, pólóm alját, és nadrágom szélét matatva. Ha jobban megnézem, igaza van Genmának, csak attól kell elvonatkoztatnom, hogy ő a főnököm és a falu vezére.
- Így már sokkal jobban tetszel – búgja buján, mire csak elvigyorodom. Igen… sikerült kellően kikapcsolni az agyam, és aktiválni azt, ami minden kannál a második agy. Hehe…
Feltérdel az ágyon, és szinte lekarmolja rólam a pólót, hagyom, hogy vetkőztessen, szinte semmit nem kell tennem. Tetszik a passzív oldal is, sokkal kényelmesebb.
Mikor hátralököm az ágyon, magával ránt, így az adott lendületből azonnal letámadhatom ajkait, és nyakát. Felém kerekedik, érzem mellkasomnak nyomódni hatalmas kebleit, s míg marcangolva csókol, levarázsolom róla a falatnyi csipkéket.
Nem hittem volna, hogy ennyire vad tud lenni, bár… kinéztem belőle, de tapasztalni teljesen más. Keze megtalálja feléledt farkamat, aprót nyögök szájába, majd Ő kuncogva halad le testemen, mellei végigsimítják forró bőrömet, sőt leérve azzal vesz kezelésbe. Ó anyám… és én még ki akartam ezt hagyni.
Hallom, hogy nyikordul az ajtó, ködös szemeimet kinyitom, és kényelmesen ülve az ágyon élvezem, hogy kényeztetnek, közben figyelem, ahogy Genma lép ki a fürdőből csöpögve, törülköző sincs rajta, úgy látszik ahogy volt kilépett a zuhany alól, és sietett ki.
Fojtottan nyögök fel, ahogy forró száj öleli körbe vágyamat, hátam mögött megtámaszkodva kényelmesedek el még jobban. Az ágyhoz sétál, látom, hogy egyik keze a nagy, fehér kerek fenéken simul végig, majd ahogy a nő felnyög, én is beleborzongok.
Genma mellém áll, majd fejemre simítja kezét hátul, megragadja hajamat, és maga felé fordít. Férfiassága fénylik a víztől, felfelé meredve simít végig rajtam és már a látványtól is nyögnöm kell. Résnyire nyitom ajkaim, lihegve gyönyörködöm alakjában, lassan számat kezdi el simítani makkjával, majd durván számba löki. Ah, bakker…
Szemem bekönnyezik a gyönyörtől, hagyom, hogy irányítsa fejem, miközben másik kezével Tsunadet is kényezteti. Ha így folytatja, nem fogom sokáig bírni.
Bassza meg. Miért rohanok úgy mint egy idióta, eszemet hátrahagyva utána, csak azért, mert kibaszottul hiányzik?
Este érkezem. Fáradt vagyok, büdös és poros. Ahogy a szállodához közeledem, sikeresen belerohanok és meglepem hátulról. Egy bájos jobbhoroggal fogad, de blokkolom és csuklójánál fogva egy épület falához penderítem, hozzápréselem magam és megnyugodva sóhajtok fel.
- Genma! – vidul fel, tetszik ez a reakció, de a legfontosabb: miért oson éjszaka a fal mellett, nyilvánvalóan tilosban járva az éjszaka közepén egy idegen faluban?
- Hova siettél így éjszaka?
- Én csak...
- Mindegy, nem is érdekel... – szakítom félbe, hiszen ha küldetésről van szó, akkor inkább jobb is ha hallgat. Inkább megcsókolom, nyelvemmel szinte megerőszakolva őt. Ahh basszus, de hiányzott! A szívem majd kiugrik mellkasomból, úgy dübörög a boldogságtól. Raido íze...
- Hiányoztál... – nyögi a számba.
- Te is – súgom vissza, fenekébe markolok ahogy ő is az enyémbe, merevedésünk egymáshoz feszül nadrágjainkon keresztül, jelezve hogy bizony ám, baromira hiányoztunk egymásnak.
Nyakát harapdálom, és ő olyan hangon és ÚGY mondja a nevem, amitől kis híján beleélvezek a nadrágomba. – Genma én... én sze...
Hm? Felemelem a fejem, és szemeibe nézek. Suna feletti csillagos égbolt tükröződik vissza tekintetében. Az sz-betűs szót akarta kimondani, vagy csak hallucináltam?
- Mit mondtál?
- Semmit.
Akkor tévedtem. Van ilyen.
- Hol a szállásod? Le kell fürödnöm.
Elengedem és hátralépek.
- Nem ártana – bólint, majd valami eszébe jut, ugyanis beletúr a hajába, ami nála az idegesség jele. – De...
Elindulok a szálloda felé, tétovázva csatlakozik hozzám.
- De mi?
- Tsunade a szobámban lehet még.
Döbbenten állok meg, arcát fürkészem. Igen, igazat mond.
- Nem mondod...? Te meghúztad a hokagét...?
Megrázza a fejét és idegesen matatni kezd a mellényével.
- Megléptem előle.
Felröhögök, és a vállára csapom kezemet. Imádom őt, mondtam már?
- Gyere menjünk, majd én megvédelek tőle – folytatom még mindig vigyorogva, és a szállodába menet még párszor halkan elnevetem magam. Vizuális típus vagyok, szinte látom ahogy Tsunade egy szál csöcsben vonaglik neki, ő meg fülét farkát behúzva elszelel.
A folyosón Raido megtorpan, és kezemet megfogva akadályozza meg, hogy benyissak a szobájába.
- Genma...
- Nyugi – fordulok felé mosolyogva, homlokomat az övéhez szorítva mosolygok rá, kezeimet derekára teszem. – Ha bent van, meghúzzuk és kész. Nekem már megvolt néhányszor, és ha valóban faképnél hagytad, morcos lesz, ráadásul kiéhezett is.
Behunyja a szemeit és felsóhajt.
- Sejtettem...
- Neked talán nem tetszik? Szép szőke nő, nagy dudákkal és nedves p...
- Kuss. Benne vagyok. Menjünk.
Természetesen ott találjuk a hokagét, szexi kis fehérneműben fekszik az ágyon, szemöldökét komoran összehúzza ahogy megpillant, barna szemei ölni tudnának.
- Te meg mit keresel itt? – morran rám, felül és nagy mellei ringanak a fátyolszerű hálóing alatt. Nagyot nyelek. Uhh...
- Gondoltam beugrok, hátha segítség kell – vigyorgok vissza rá. – De előbb lemosom magamról az út porát. Raido...
Visszafordulok a mögöttem állóhoz, és egy hosszú, nyelves csókkal érem el hogy elolvadjon karjaimban. Felemelem arcomat és levigyorgok rá.
- Melegítsd fel amíg vissza nem térek.
Szexisen csillannak szemei, megnyalja száját és viszonozza a vigyort. Igen, ez már az én Raidom. A magabiztos, velejéig szexis dög. Az egyetlen, aki még nálam is jobban ért a nőkhöz Konohában.
Mire végez már a konyhában töltöm a kávét a csészébe, teljes ruházatban. Talán ideje lenne elmondani neki.
Mikor kilép nyelnem kell egyet, és megerőszakolnom szemeimet, hogy ne méregessem folyamatosan, végül csak felé nyújtom a kávét, de furcsálló tekintetét nem kerülöm el.
- Mi ez a gálaviselet? Küldetésre megyünk, amiről én nem tudok? – sejthettem volna, hogy beletrafál a közepébe, ha véletlenül is.
- Csak én – vallom be egyszerűen.
Egy kis csend telepszik kettőnk közé, iszogatva nézek rá, de kizárólag csak a szemébe, bár abban is könnyen el tudok veszni.
- És mifélére?
- Kíséret.
- Egyedül? – csak bólintok, hisz pont ekkor kortyolok egy újat a csészéből. - Veled megyek. Úgyis szabadnapos vagyok.
- Itthon maradsz, és pihensz – nem gondolhatja, hogy épp visszatér egy halálos küldetésből, és máris egy újra megy. Kemény figura, de nem ennyire.
- Raido. Kezdek zabos lenni – morogja mögöttem, míg elmosom a csészéket, majd megtámaszkodom a csap szélén.
- Nyugi. A Hokagét kísérem el homokfaluba. Azt kérte, csak én menjek. – bár azt én sem értettem, hogy miért.
Végre lenyugszik, hallom sóhaján. Hát igen, a Hokage parancsával nem ajánlatos szembeszállni, ezt én is jól tudom ezért is tartatom itthon, pedig valahol örülnék, ha ő is jönne. De az első, most a pihenés.
- Mennyi időre mész el? – jön az újabb kérdés.
- Nem tudom, ismered Tsunadét. Akár egy hét is lehet vagy több. – sajnos tényleg így van.
- Bassza meg – én is hasonló véleményen vagyok, de ezt persze nem közöltem senkivel.
- Máskor is volt már ilyen. – próbálom őt is és magamat is nyugtatni egyszerre, ami nem könnyű.
- Akkor még nem voltunk szeretők. – a mondat olyan hirtelen hideg zuhanyként ér, amit még soha nem éreztem. Totálisan leblokkolok, és csak megismételni tudom szavát.
- Szeretők? – vállam felett nézek rá, hogy arcáról tudjam meg, vajon viccelődik-e, de nem… Ez… ez egy őszinte szó volt. El sem hiszem…
Szívem ideges zakatolásba kezd, izgatott leszek, és azt sem tudom mire gondoljak hirtelen. Komolyan hihetetlen.
- Zavar? – kérdez vissza, és nem tudok megszólalni. Zavar? Nem tudom. Olyan mintha rég erre vágytam volna, de most annyira hihetetlen, hogy furcsa érzéseket kelt. Azt hittem… pont ő fog a legkevésbé ragaszkodni bármihez is.
Teljes testtel fordulok végre felé, közelebb lép, és mélyen nézhetek szemébe. Amúgy sem vagyok nagy beszédes, de ilyenkor még nehezebb szóhoz jutni.
- Genma… én… - szavaim csókjába fulladnak, de nem bánom, inkább élvezem. Egy pillanatra eltűnik minden gond, és mégis megnyugszom, hiába tudom később újra előjön a téma.
- Raido – dörmögi elhajolva, majd kaján vigyor húzódik ajkaira – a fegyvered nyomja a csípőmet.
- Hülye – vigyorodom el én is, sőt felnevetek, és újabb csókot kapok, finomat és mélyet. Közben kezem tevékennyé válik, karját, oldalát végigsimítom, és lebűvölöm róla a törülközőt. Vigyorogva hajol el, már ő is pontosan tudja a folytatást.
~*~
Hajnalban indulunk, hogy kényelmes időpontban érhessünk oda, ezzel nyerve egy fél napot, és csak egy éjszakát kell az erdőben töltenünk, másnap estére a rejtett homokba érünk.
Minden komolyabb búcsúszó nélkül hagytam Genmát tovább aludni, bár nem kis bűvészet volt felkelni úgy mellőle, hogy folyton visszaránt, de végül sikerült kicserélnem magam egy nagy párnával.
- Indulhatunk? – kérdi a Hokage mellém lépve, mire biccentek, majd elhagyjuk a falut.
Habár lehet csak paranoia, de mindig olyan érzésem van, mintha figyelnének. Én haladok elöl, Tsunade jön mögöttem, és ez így meg egész estig, míg le nem táborozunk valahol.
Ha nem muszáj, nem beszélek, sosem szerettem társalogni, és ez így is marad. Furcsa ez nekem, hogy csak én jöttem kísérőként, pedig általában legalább hárman szoktuk kísérni Őt.
~*~
Végre másnap megérkezünk, és lepihenhetünk, majd az egész hét azzal telik, hogy felette állok, vagy ha kell, kivonulok a tanácsteremből, és hallgatom a zajokat. Nem tudom, mi történhet odabent, csak veszekedést hallok sokszor, azt is csak addig, míg egy kolléga el nem hív kávézni.
Este az ablakban ülve figyelem az eget sóhajtozva. Soha a életben nem hittem volna, hogy leszek ilyen érzelgős marha, és azt végképp nem gondoltam volna, hogy pont legjobb haverom miatt.
Szeretők…
Tényleg azok lennénk? Olyan furcsa nekem ez az egész. Nem ezt akartam? Akkor miért nem mertem neki semmit mondani? Azt sem tudom mit akartam akkor mondani. Hogy boldog vagyok? Nem… Nem tudom… De ha visszamegyünk végre, akkor valamit muszáj lesz és addigra magamban is el kéne dönteni.
Állítólag még egy hetet leszünk itt, de már ez is tiszta szenvedés volt nekem. Annyira hiányzik. Az illata… Vagy csak hogy a közelben érezzem. Erős ajkai… Teljesen megbolondultam, remélem nem az itteni levegő tett belőlem ilyen hülyét.
Felsóhajtok, majd az ágy felé veszem az irányt, és hanyagul elnyúlok rajta, a plafont bámulva.
Aludni kéne, de semmi kedvem. Pedig jó lenne, ha holnapra kipihent lennék, sosem lehet tudni, hogy mi üt be, bármi megtörténhet.
Hirtelen, szinte nesztelenül nyílik az ajtó, kezem már nyúlna a párna alá a kunaiért, de megállok a mozdulatban, amikor meglátom „vendégemet” a szomszéd szobából.
Állam leesik és akkorát koppan, mint még soha, szemeim kidüllednek, és még az agyam is kisül. Ugye ez most egy vicc, vagy csak egy torz álom?
Tsunade áll az ajtóban kis fehérneműben, és fátyolban, én meg azt sem tudom, hova nézzek.
- Ho-hokage-sama… - nyögöm ki nagy nehezen a szavakat, és még nem is lépett felém egyet sem, már hátrálni kezdek észrevétlenül, mint a sarokba szorított vad.
- Nem alszol, remek – mondja halkan, kuncogva, és bezárja maga mögött az ajtót, majd felém lépked, és pulzusom az egekig szökik.
- Ts-tsunade-sama… szerintem nem kéne… én nem tudok…
- Ó nem kell semmit sem tenned – menten lepetézek… komolyan rám akar mászni? Bassza meg… hogy vágom magam ki ez alól? Esélytelen a nélkül, hogy ne bántsam meg.
Mire az ágyhoz ér én addig hátrálok, hogy lepottyanok róla, végül felállva a falhoz tapadok és az ablak felé kezdek el araszolni.
- Nekem… dolgom van – makogom zavartan, majd kivetem magam az ablakon. Hah… megmenekültem.
A nagy épület oldalához sétálok egy sötétebb utcába. Azt hiszem az éjszakát inkább ide kint töltöm, majd holnap kimagyarázom magam, és talán még lefokozásra is számíthatok, de nem érdekel… Vajon mit tettek ennek a nőnek a kajájába?
- Hé – morran mögöttem egy hang, és reflexszerűen suhintom öklömet, de elkapja, és erősen szorítja csuklómat, én csak felciccenve összeszorítom ajkaimat.
A falhoz présel, majd ekkor meglátom arcát.
- Genma – olyan lelkesen rikkantom, hogy vissza kell fognom magam. Ezt már tényleg nem hiszem el. Komolyan utánam szökött? Az idiótája. Ezért még kapni fog… egy kiadós verést.
- Hova siettél így éjszaka? – arca komor, szeme mégis mosolyog. Úgy örülök hogy láthatom.
- Én… csak… - most mondjam azt, hogy a Hokage majdnem megerőszakolt?
- Mindegy, nem is érdekel… - kezei közé fogja arcomat, mohó fullasztó csókkal üdvözöl, és elfelejtek minden kérdést, pedig baromira érdekel, hogy miért jött utánam, és hogyan.
- Hiányoztál… - nyögöm erőtlenül karjaiban, mikor hagy egy pillanatra levegőhöz jutni. Egy hét hosszú idő, nem beszélve kettőről, nehezen bírtam volna ki nélküle.
- Te is – jön a válasz, és hirtelen azt sem tudom hol kapaszkodjak belé, mit fogdossak rajta, mert mindent akarok egyszerre, mintha már több éve nem láttam volna. Belebolondultam, ez már biztos.
- Genma – sóhajtom, ahogy nyakamra tér, és forró lehelete lúdbőrössé tesz ebben a nyári, sivatagi hideg éjben. – Genma… én… - elcsuklik hangom, ahogy erősen megszívja a bőrt, és felnyögök, mikor kezével pólóm alá kalandozik. – Én sze… - basszus… majdnem kicsúszott… De miért nem mondtam ki? Miért akartam kimondani? Tényleg ennyire hülye vagyok? Meglehet.
Megáll a mozdulatban, majd visszahajol arcomhoz.
- Mit mondtál? – susogja ajkaimra, és teljesen velőmig megborzongok érzéki hangjától.
- Semmit – sóhajtom válaszként. Kimondani még tényleg nem mondtam ki semmit.
- Még egy becézés és kiheréllek – ígéri a golyóimnak, a nyomaték kedvéért rájuk is mutatva. Ha képesek lennének rá, sikítva menekülnének.
Kimegy a fürdőszobába, mint egy sértett királylány én pedig csalódottan fordulok hasra.
- Én is szeretlek – kiáltom utána, de csak az ajtó néz vissza rám. Bah... Pedig amikor dühös, akkor a legszenvedélyesebb... Kár.
Csatt.
Égő fájdalom hasít a seggembe, és én káromkodva fordulok meg. Ez a sunyi mögém osont és odavágott a nedves törülközővel! Hogy az a...!
- Menj te is fürödni, Rómeó – dörmögi széles vigyorral, akár egy jóllakott óvodás. Elkapom a felém hajított törülközőt és morogva kivonszolom magam. Jól esik a fürdő, tagadhatatlanul. Felfrissülök, és amikor visszatépek a hálómba, Raido sehol. A konyhában találom meg két csésze kávé társaságában. Amikor meglát, felém nyújtja az egyiket, majd végig svenkel tekintete pucérságomon. Csak a falatnyi törülköző rejti véka alá amit kell. Ő már felöltözött.
- Mi ez a gálaviselet? – emelintem meg egyik szemöldököm kérdően. – Küldetésre megyünk, amiről én nem tudok?
- Csak én.
Várom hogy folytassa, de hát békák sosem fognak az égből hullani, és Raido sem lesz bőbeszédű sosem.
- És mifélére?
- Kíséret.
- Egyedül? – húzom ki belőle harapófogóval. Csak bólint. Felhajtom a kávét és koppan a csésze az asztalon.
- Veled megyek. Úgyis szabadnapos vagyok.
- Itthon maradsz és pihensz – válaszolja blazírt nyugalommal, majd elmosogatja a csészéket. Döbbenten nézem a hátát a mosogatómnál. Szinte soha nem vállal nélkülem küldetést, igaz hogy mindig én erősködök és vele tartok, a mai sem lenne kivétel. Nem értem miért nem akarja most, hogy vele menjek.
- Nyugi. A Hokagét kísérem el homokfaluba. Azt kérte, csak én menjek.
Lassan kifújom a levegőt és mögé lépek. Már nem mosogat, csak nézi az üres tálcát. Hátához simulok és átölelem, nyakába fúrom arcomat. Mély szippantás.
- Mennyi időre mész el?
- Nem tudom, ismered Tsunadét. Akár egy hét is lehet vagy több.
- Bassza meg – közlöm.
- Máskor is volt már ilyen.
Na igen, volt hogy hónapokig nem találkoztunk, de...
- Akkor még nem voltunk szeretők.
- Szeretők? – pillant rám a válla felett. Komoly az arca, szemeiben megint ott van az a sebezhetőség, amivel teljesen le tud venni a lábamról.
- Zavar? – kérdezek vissza nem túl elmésen. Lehet hogy neki ez nem tetszik... de szerintem teljesen rendjén van ez így. Elvégre ő az egyetlen, akivel bármit el tudnék képzelni, még azt is hogy hozzábútorozok, vagy ő hozzám. Felém fordul és mélyen a szemembe néz. Imádom amikor ennyire figyel rám, igazság szerint azt is imádom hogy épp a merevedésünk egymáshoz préselődik, hehe.
- Genma... én... – kezdené, de nem hagyom hogy befejezze. Nyilvánvalóan el akar küldeni a búsba és meg is értem, a magamfajta csávók nem valóak komoly kapcsolatra, senkinek nem kellünk egy éjszakánál többre. Nyilván ő is így van ezzel. Inkább elterelem a témát, semhogy megsebezze kőkemény szívemet, acélpenge szavaival.
- Raido – búgom perverz vigyorral – a fegyvered nyomja a csípőmet.
- Hülye – nevet fel aranyosan, én pedig mosolyogva csókolom meg. Olyan szép amikor nevet, és eddig csak nekem jutott az öröm, hogy így láthatom.
- Te is nekem, angyalbögyörő. Ezt a reggeli ébresztőt pedig rendszeresítjük. – Minek nevezett engem az előbb? Bahh…
Lefordulok izzadt testéről, majd kikászálódva az ágyból, a fürdő felé veszem az irányt.
Még az ajtóban állva visszafordulok hozzá, de látom, ahogy teljesen kiterülve, teljesen felelenevedve figyel engem, és először szóhoz sem jutok a látványtól.
- Siess vissza mókuskám… - Az idióta szavakra újra észbe kapok, kissé megrázom fejem, és fenyegetőn felé tartom mutató ujjamat.
- Még egy becézés, és kiheréllek – morgom halkan, majd visszafordulok, és becsapom magam mögött az ajtót.
- Én is szeretlek – hallom még tompán az ajtó falapján át, és csak elmosolyodom. Idióta…
Belépek a zuhany alá, megnyitom egyszerre a hideget és meleget, majd hagyom, hogy a váltakozó víz mardossa testemet, és megtisztítson… az egyéb nedvektől.
„Mókuskám”… Nem normális, az már biztos. Viszont… minden másban teljesen… nehéz megfogalmazni úgy, hogy ne tűnjek nyálasnak.
Kilépek a zuhany alól, egy törülközőt megragadva dörgölöm meg hajam, majd végig egész testemet, de nem csavarom magamra, hanem összetekerem kissé, és halkan, szinte nesztelenül nyitom ki az ajtót, és lépek ki.
Király, pont háttal van, hason fekszik!
Teszek még egy lépést felé, majd a kissé nedves, összetekert törülközővel, egy nagyot csapok a seggére, mire azonnal megfdordul szitkozódva, a legcifrább szavakkal illetve.
Csak vigyorogva csapom vállamra a törülközőt, és figyelem, ahogy a fenekét dörzsöli.
- Menj te is fürödni, Rómeó – arcába csapom a törülközőt, majd az ajtó felé veszem az irányt, hogy kávét szerezzek. Az az elemem.
Csodás érzésre nyílnak ki szemeim. Forró lehelet csiklandozza arcomat, számat, keményen meredő farkamat egy kéz masszírozza olyan szakértelemmel, mintha én magam csinálnám.
- Csak álmodsz – dörmögi számba egy mély hang. Ahh... igen, biztos csak álmodom, a szokásos nedves vágyálmaim egyikének közepében lehetek. Soha nem akarok felébredni... Mmhh... Raido... Ki is mondom talán hangosan, fene tudja.
Már rajta kóvályognak mohó mancsaim, izmos és rugalmas testének minden centijét újra és újra végigtapogatva, simogatva. Tudom hol szereti és hol nem, és lám, már nyög és remeg is felettem. Pláne amikor viszonzom kedves szívességét, és én is farkát masszírozom, egy ütemre vele.
Hangos nyögéssel rándul össze, ahogy én is alatta. Igen... ahh igeeen...
Rám rogyva zihál, ahogy én is kortyolom a levegőt. Nem zavar a súlya, egész nap szívesen elviselném magamon.
- Ilyen ébresztőt minden nap el tudnék viselni – dörmögöm elégedett vigyorral. Csak visszamosolyog rám és behunyja csokoládébarna szemeit.
- Hiányoztál…
- Te is nekem, angyalbögyörő - búgom megcsókolva döbbenten elnyíló száját. - Ezt a reggeli ébresztőt pedig rendszeresítjük.
Csak morran egyet, legördül rólam és sértett királykisasszonyként kivonul a fürdőbe. Az ajtóban még visszafordul, mondana valamit, nyitja a száját, de én csak elégedetten elterülök és rávigyorgok, meztelen testének látványától máris újra merev farokkal.
- Siess vissza mókuskám... - szólalok meg, mert látom hogy odafagyott a küszöbre a kis édes.
Lassan lehalad testemen, a víz csak még sikamlósabbá teszi ajkait. Harap, csókol és szív, és pedig teljesen elgyengülve hagyom neki. Most mit is tehetnék? Lökjem el, amikor én is erre vágyom. Még az agyam is tiltakozna, nem csak testem.
Rámarkol farkamra, és ekkor érzem azt, hogy teljesen elvesztem.
Lenézek rá, de csak vigyorog, amit nem értek. Miért élvezkedik ennyire? Amikor hirtelen, szinte egy pillanat alatt veszi szájába vágyamat, erősen karmolnék a falba, de nem megy, éles hang csúszik ki torkomon, és elgyengült térdekkel hagyom magam. Csípőmnél támaszt meg, és olyan élményben részesít, amilyet még nem tapasztaltam.
Kiereszt szájából, majd lentebb tovább nyaldos és kényeztet, már nem kell sok, és érzem, kirobbanok. Lassan, fokozatosan emelkedik a feszültség, már lassan elérem a kaput, ahol kitörhetnék, de pont előtte megáll minden, és erősen szorít meg.
Bassza meg… Ha tehetném, most dühösen rángatnék egy rácsot.
Felemelkedik térdeiről, és a szavakad egy mohó csókkal folytja belém.
- Nem. Azt akarom, hogy velem együtt élvezz. Fordulj meg! – bassza meg! Ahh… Nem bírom…
Megfordulok nagy nehezen, Ő még mindig szorít, szabad kezével bejáratom kezdi masszírozni. Mit játszadozik még?
- Genma... gyerünk... nyhh... – mi lesz már?
Hangosabban nyögök fel a kelleténél, mikor egy gyors mozdulattal csusszan be, s mintha a nagykapu, sokkal magasabbra kúszna, újra elkezdek közelíteni felé, elpárolognak testemről a cseppek, összeszorítom szemem, megszűnik minden, és csak a sötét, fullasztó zihálás marad. Nevemet hallom, és keresztben ezt viszonzom saját elhaló hangommal az Ő nevének kiejtését.
Nem bírom… Genma… Nem bírom…
Mikor végre elereszt, olyan hatalmas erővel csap le az orgazmus hogy szinte elnyom, ordítanék, ha tudnék, de csak nevének elhaló nyögése jut.
Térdre csúszom, a köd lassan tisztul, szinte ki sem tudok jutni belőle, csak szörnyen lassan. Alkaromat a csempére támasztom, és arra hajtom felem, érzem, hogy testemet erős karja fonja körbe. Sőt még azt is tisztán hallom, hogy hortyog. Szörnyen kiüthette magát, de a végéről már csakis Ő tehet. Én csak segíteni akartam lefürdeni.
Elmosolyodom, és felemelem fejem, meg sem lepődöm, hogy karomon sűrű lé folyik végig. Előre hajtom fejem, rózsaszín-vöröses víz csobog le a lefolyón. Összeszorítom ajkaimat, majd megint felemelem fejem. Kibírom… Nem lesz semmi bajom, könnyen gyógyulok, a fájdalom pedig csekély bármihez képest.
Lemosom magunkat, a falat, majd kivonszolom, marunkra dobok egy törülközőt, és az ágyba viszem.
Nem törölgetem sokat, csak betakarom, és ahogy vagyok, mellé fekszem. Azt hittem haragudni fog rám, bár sosem lehet tudni, hogy mikor mit gondol. Remélem elfelejtette… jó lenne.
De teljesen megnyugodtam, hogy itt van. Nélkülem ment küldetésre, ami ritka, meg is lepődtem, hogy Tsunade-sama nem együtt küldött el… Furcsa ez nekem.
Fáradt vagyok, hamar el is alszom mellette.
~*~
A kipihentség egyik átka, hogy kevesebbet alszol a kelleténél, és korábban kelsz, mint szeretnél. Bahh… miért kell az első napsugaraknak pont az én pofámba világítania?
Morcosan morogva nyitom ki szemem, de ahogy oldalra fordulok, haveromba ütközök.
Mire kipislogom minden csipámat, rájövök mindenre, és csak elmosolyodom. Hiányzott… lehet nem is tudja mennyire. Vagy még is? Akkor tegnap nem mondta volna, hogy én is neki.
Talán tényleg többet érez, csak nem ismeri fel. Hm…
Végigmérem horkoló alakját, óvatosan a hátára gördítem, és természetesen azonnal megakad a szemem a sátorkezdeményen. Hmm… Vajon valami érdekeset álmodik? Esetleg a szokásos? Bár a tegnapi után nem kéne… Használjuk ki.
Vigyorogva felé mászom, de meg sem rezzen, csal oldalra hajtott fejjel, majdnem a nyálát folyatja a párnára. Mélyen alhat, ha az ágy mozgását és recsegését nem érzékeli.
Szabadok hagyott nyakára hintek csókot, majd egyre lejjebb, miközben lesimogatom róla a takarót. Csak morog és mocorog néha, de még mindig horkol mellé, néha a nevem is becsusszan torzan, és ez csak egyre jobban ösztönöz.
Végül már lerántom róla az egész takarót, ami fedi, vágyának nyilvánvaló látszata is feltárul előttem, s lassan én is teljesen izgalomba jövök. Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem aludna, bár lehet, ha nem aludna, akkor ezt nem is tudnám mind megtenni, sőt nem is nagyon hagyna rá lehetőséget. Most viszont kiélvezhetek minden pillanatot és ízt.
Finoman harapok combjába, ajkaimat lágyan vezetem végig heréin és farkán, alhasán, hasán, mellkasán, majd nyakán keresztül egészen álláig, ahogy puszit hintek lusta ajkaira.
Még mindig semmi reakció, de szerintem már nem kell sok.
Mikor felette görnyedve markolok vesszőjére, elhalóan felnyög, és pár apró rántás után kipattannak szemei, de szabad tenyeremmel azonnal eltakarom őket, közel hajolva arcához.
- Csak álmodsz – duruzsolom halkan, tovább folytatva a masszírozást, ajkaira lihegve izgalmamat.
- Mh… Raido – nyögi rekedtesen, kezeivel azonnal tapogatózni kezd, végigsimítja vakon testemet, és halkan sóhajtozom. Kellemes, nagyon is. Belemarkol fenekembe, combjaimba, ujjait lassan felvezeti oldalamon, rácsúszik hasamra, és lefelé haladva megtalálja merevedésemet.
Mint a héja a zsákmányra, úgy vetődnek ujjai rám, és elnyelve egy nyögést rezzenek meg, egy pillanatra megállok a mozdulatban, de rendíthetetlenül folytatom tovább. Először szinte össze-vissza, gondolom, álmosan mozgatja kezét, de ahogy érintésének hatására gyorsulni kezd kezem, az övé is megtalálja ugyan azt a ritmust. Ahh… nem igaz, hogy mindent jobban tud, mint én… hogy tudja ilyen gyorsan fellángoltatni testemet is.
Erőm fokozatosan vesztem el, de nem hagyom magam, viszont homlokomat a rajta tartott kezemre támasztom, egyre vadabbul lihegve morgom a nevét, és újra visszahallom sajátomat, ami csak növeli hevességemet. Tagom egyre jobban lüktetni kezd kezében, érzem markomban az övét is, és szinte egyszerre csap le a gyönyör, felnyögve eresztem ki rá mindenem, ahogy Ő is a tenyerembe folyik. Lihegve nehezedem rá, lecsúsztatom szeméről kezemet, és csak félig támaszkodom meg teste mellett, hogy ne nyomjam teljesen össze.
- Ilyen ébresztőt minden nap el tudnék viselni – morogja halkan, és persze hallom a hangján, hogy szélesen vigyorog. Sejtem… hehe… Örülök, így én is elmosolyodom, és tovább pihegek. Nincs kedvem felkelni, pedig muszáj lesz.
- Hiányoztál… - suttogom halkan, lehunyva szemem. Hülye vagyok, de ez már csak ezzel jár… Nem kellett volna beleszeretnem… Nagyon nem…
