Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Hentai)

<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5.

Garfield2017. 08. 21. 21:48:24#35220
Karakter: Daniel Whang





-          Dany… - ül le le sóhajtva, és én mellé ülök.

-          Mi a baj? – fogom meg a kezét.

-          Nekem nem volt könnyű gyerekkorom, sőt...gyerekkorom sem nagyon. Mindenki utált minket, mert az apánk fekete volt. Persze a bátyám próbált védeni, de egyik nap egyedül mentem haza a suliból és...eléggé megvertek... – hogy mi?

-          Dee… - kicsit erősebben fogom meg a kezét.

-          Onnantól kezdve magamat védtem meg. Két hónap múlva, amikor megint meg akartak verni, ők mentek sírva haza. Belekerültem különböző bandákba, volt, hogy loptunk is, mert a szüleimnek nem telt édességre...néha ebédre sem... – nem tudom mit mondjak, csak magamhoz húzom és átölelem…szegénykém - De aztán apu kapott egy rendes munkát, hirtelen nagyon gazdagok lettünk és akkor kezdtem el én is másokon segíteni. Emlékszem, hogy a 10. születésnapomra száz tortát kértem...apu nem értette, de az ő kis hercegnőjének bármit megadott volna. Felpakoltuk egy nagy autóra és én egyesével csengettem be azon a régi környéken mindenkihez. Nagyon furcsán néztek rám, mikor azt mondtam, hogy boldog szülinapot nekem... – de édes…

-          Ha nem szeretnélek már ezer éve, most biztosan beléd szeretnék. – felbiccentem a buksiját, és finoman megcsókolom.

-          Azt hiszem, hogy nem tudnám úgy értékelni azt, amim most van, ha ezen nem mentem volna keresztül. Téged is el kellett, hogy veszítselek, hogy rádöbbenjek... – derekamba markolva bújik jobban hozzám.

-          Én most már mindig itt leszek és megvédelek, ha kell. Saját magadtól is. – hidd el kicsim…nem kell tartanod semmitől már…

-          Mégis csak jobb lenne, ha egyedül intéznéd ezt a Nina dolgot, mert azt hiszem, hogy az ő arcát is kidekorálnám. – Dee… 

Ninával a találkozóm mondhatjuk, hogy simán zajlik. Próbál meggyőzni, hogy ez az egyetlen esélyem arra, hogy gyerekem legyen, de nem akarom. A gondolat is kiborít, hogy mással legyek Deen kívül. Hazaküldöm, és nem akarok többet erről beszélni sem.

Mikor bemegy szolgálatba, a feletteseim egy megbízatással várnak.  Van egy bűnöző akit besoroztak, de kaptak egy fülest, hogy valamire készül. Egy újabb kiképzésen kéne részt vennem, már amerikai kiképzést kapnék…harci kiképzést. Nem szeretném ha bármikor behívhatnának, és ezt el is mondom, de biztosítanak arról, hogy ilyen nem lesz. Hivatalosan fog menni, tehát az aktámba felvezetik a kiképzést, de nem fognak behívni.

Fel akarom hívni Deet, mert elszaladt az idő, de látom, hogy lemerült a telefonom, ezért hazaugrom, hogy szóljak Deenek, hogy még bent kell maradnom a büntetés miatt.

Mikor hazaérek, látom, hogy Dee éppen indult volna, de ahogy látom, csak hozzám.

-          Szia! – köszönök neki. Piszok egy érzés, hogy nem beszélhetek neki az akcióról…

-          Szia…Elintézted? – mit? – Ninát… - ohh…

-          Ja persze.

-          Akkor nem fog többet keresni?! – beljebb megyünk - Csendben jegyezném meg, hogy puszit sem adtál, de nem számít...Hol voltál eddig? – mintha ingerült lenne.

-          Ne haragudj, a mobilom lemerült, ezért is ugrottam haza. – meg akarom csókolni, de nem hagyja… - Jó… - sóhajtok - Szóval még vissza kell mennem. A büntetés miatt be kell segítenem a kocsik takarításába és...

-          Oh igen… - vág közbe - Vele voltál?! Addig sutyorgott a füledbe, míg meg nem győzött, hogy én sem kellek az idilli családi képbe? Őt veszed el?! – üti meg a mellkasomat.

-          Deena, látom az üres pohárból, hogy ittál, ezért most nem fogok veled vitatkozni arról, amit már ezerszer megbeszéltünk. – újra meg akar ütni, de megfogom a kezét - Inkább pihenj le, jót fog tenni... – szólok rá.

-          El is felejtettem, hogy a kis Dany már elég erős ahhoz, hogy eltörje egy nő csuklóját. – rántja el a kezét, de nem is fogtam erősen.

-          Ne haragudj, de nem értelek. Te akartad, hogy lefeküdjek vele és nem én, és arra is emlékeztetnélek, hogy ezt a dolgot le is zártam vele. Ezután mégis azzal jössz, hogy vele voltam? Szerintem túl sokat ittál. Jó lenne, ha nem szoknál rá...

-          Engem te ne oktass ki! Mindig csak neked akarok jót, és én is emlékeztetnélek valamire... – lép közelebb dühösen - nekem köszönheted azt is, hogy még életben vagy, szóval légy hálásabb! – tessék?!

-          Tudod, most pont úgy beszélsz velem, mint bárkivel, akit megfenyegettél... – kikerülöm, felveszem az asztalról a kocsikulcsot, és már megyek is.

-          Egyébként voltam az orvosnál, nem használt a gyógyszeres kezelés, bár gondolom téged az már nem érdekel, hogy az életben nem lehet gyerekünk. – megtorpanok, de inkább nem mondok semmit, elindulok.

El sem hiszem, hogy ezt mondta…fogalma sincs mennyire szerettem volna babát. Olyan gyönyörű lett volna, annyira…de mindegy, mert ahogy kivettem a szavaiból, már nem is akarja, hogy tovább próbálkozzunk bármivel is…

Egy ideje már itt vagyok, és takarítom a kocsikat. Persze egyedül, mert mindenki mehetett, mégiscsak büntetésben vagyok…de már csak ma. Mikor az utolsó kocsit törölöm szárazra, lépteket hallok meg. A hang irányába fordulok. Deena…

-          Szia...Tudod, hogy nem gondoltam komolyan, amit mondtam, ugye? – derekamba mélyeszti ujjait - Haragszol?

-          Rosszul esett… - sóhajtom, és átölelem - Viszont, amit legutoljára mondtál...

-          Mérgemben mondtam, és félelemből... – bújik hozzám jobban.

-          Amikor azt mondtad, hogy nem akarsz gyereket, elfogadtam. Egy kisbaba ajándék lett volna, de te vagy a mindenem. – hajába túrva nézek gyönyörű szemeibe…észbontóan gyönyörű…

-          Nem akarsz megcsókolni? – közelebb hajolok, de… - Értem… - dehogy érted…

-          Nem hiszem. – súgom ajkaira.

-          Akkor elveszem, amit akarok, hátha te is azt akarod. – de kihátrál…nekem meg már a torkomban dobog a szívem…- Akkor mégsem akarod... – távolabb akar menni, de visszahúzom é s megcsókolom. Lehet valakit ennyire kívánni?!

-          Te tényleg nem érted.

-          Sokára végzel? – kérdezi számat puszilgatva.

-          Ez volt az utolsó. – újra megcsókolom. Hosszan, szenvedélyesen…

-          Ezt kár volt mondanod. – a kocsinak dönt, és teljesen hozzám simul – Annyira kívánlak… - nyakamba csókol, de mindketten beszélgetésre leszünk figyelmesek - Ez mi? Azt hittem egyedül vagy. – súgja.

-          Én is. – mondom halkan.

-          Megpróbálok elbújni. Majd szólj, ha elmentek! – cipőjét levéve szalad elbújni, ami megmosolyogtat. Imádom…

Néhány tiszt, akik mára végeztek, csak még meg akarták nézni, hogy hogy haladok. Füllentek, és azt mondom, hogy még belül ki kell takarítanom. Mégse mondhattam, hogy a kedvesemmel éppen arra készültünk, hogy…Mikor elmennek, jelzek Deenek.

-          Elmentek. – mosolygom.

-          Dany, te tudsz arról, hogy át akarnak képezni?- tényleg kikereste az aktámat?

-          Szó volt bizonyos továbbképzésekről... – ne menjünk ebbe bele.

-          Akkor miért nem szóltál?! Elintézhetném, hogy...

-          Pontosan ezért. – szakítom félbe - Így is sok mindent elintéztél már, ezt most te hagyd rám! Nincs azzal baj, ha bővül a tudásom.

-          Ez nem erről szól! Akármikor behívhatnak majd a kis irodádból...egy célpont leszel, semmi más! Tényleg ezt akarod?! Én próbálom menteni a segged, erre te önszántadból mész céltáblának?! Ott nem foglak tudni megmenteni! Nem...nem veszíthetlek el... – nagyon aggódik…

-          Sss...nem fogsz, ígérem... – átölelem - Ez csak formalitás, nem megyek sehova. – nyugtatgatom.

-          Most ezt mondod, de...

-          Nincs de. Nyugodj meg... – simogatom kicsimet - Fura, hogy most én nyugtatlak téged.- nevetek halkan.

-          Nem vicces, te idióta! – ütöget meg.

-          Gyere, menjünk! – felkapom a pólómat, és megfogom a kezét, de…most nem megyünk?

-          Még sosem csináltam ilyen helyen... – öhm…

-          Bármikor visszajöhetnek, nem lehet.

-          A kocsiban nem vennének észre...de akkor menjünk... – elveszi a pólómat, és elindul. A kocsinál érem utol a kis durcást.

-          Dee… - ölelem át a derekát.

-          Csókot! – ezen ne múljon… - Lejjebb is kérek puszit... – nyakáába csókolok - még lejjebb… - puszilom meg nyaka alatt – még… - sikerül annyira lehúznia a felsőjét, hogy kint lesz a melle.

-          Ne! – szólok rá és megigazítom rajta a felsőt – Meglátnak! – körbe nézek, hogy van e itt valaki.

-          Nem érdekel, nem bírom ki hazáig. Nem azt akarom különben sem, hogy eldugj... – karolja át nyakamat – Meg… - miért kell zavarba hozni?! - Még mindig elpirulsz, imádom! – hajamba túrva csókol meg.

-          Dee... - szakítom meg csókunkat, de nyakamat kezdi csókolni, közben nadrágomat oldja ki...ezt nem lehet, megfogom a kezét - Itt nem lehet... - nadrágomon keresztül férfiasságomra simítja a kezét.

-          Te is akarod...érzem... - súgja ajkaimra és megcsókol. 

-          Hiába akarom, bárki megláthat és... - nadrágomba csúszik a keze - Dee.. - sóhajtom nevét, elkezdi mozgatni rajtam a kezét.

-          Jól esik? - ez a mosoly...

-          Legalább menjünk fel az irodámba...az zárható... - csókolok nyakába.

-          Az az épület másik szárnyában van, és még több emberrel futhatnánk össze...itt és most akarlak! - leguggol elém, és pont annyira húzza lejjebb nadrágomat és alsómat, hogy merevedésemen dolgozzon tovább. 

-          Dee... - húzódom el kicsit, de visszahúz, és már szájában is vagyok - Ah...istenem... - sóhajtom hajába túrva...olyan rossz, hogy figyelnem kell, hogy van e itt valaki...

Mikor érzem, hogy mindjárt elmegyek, felbiccentem a fejét. Hozzám simulva áll fel, és csókol meg szenvedélyesen.  Nyitná az autó ajtaját, de magamhoz húzom. Kigombolom a nadrágját, és lejjebb tolva ujjaimmal kezdem izgatni. Imádom, mikor nyögdécsel és sóhajtozik, de ennyire hangosan itt nem kéne. Mikor gyorsabban mozgatom benne ujjaimat, csókommal fojtom belé a hangos nyögéseit, míg számba harapva el nem élvez. Istenem...hogy lehet valaki ilyen szexi...?

Kinyitja a kocsit, és a hátsó ülésre mászva a szemembe nézve, mosolyogva vesz le magáról mindent. Olyan gyönyörű...még körbe nézek, aztán Dee sürgetésére én is beszállok az autóba. Már egyszer csináltuk kocsiban, de ugyan olyan izgatott vagyok mint akkor, pedig ha valaki kiszúrja, hogy még itt vagyok, de...most miért gondolkozom ezen, mikor már az ölemben ülve csókol?! Fölém térdelve magához igazítja kemény tagomat, és lassan ráül. Fenekébe markolva szívom meg nyakát. Lassan kezdi ringatni csípőjét, közben melleit gyömöszölöm, csókolom. Mikor gyorsítani kezd, birtokba veszi számat, és szenvedélyesen csókoljuk egymást, hogy ne legyünk hangosak. Fenekét vagy combjait markolom, ahogy egyre gyorsabban lovagol rajtam, aztán belenyög csókunkba, és lüktető forrósága magával ránt...

Kicsit pihenünk, próbálunk levegőhöz jutni, közben Dee hozzám bújva puszilgat. Annyira édes...felbiccentem buksiját, és lágyan megcsókolom, aztán rám mosolyog azzal a bizonyos mosollyal, mintha azt mondaná, megint megkapta amit akart. Ezen én is elmosolyodom és öltözni kezdünk. Mielött elöre másznék, újra megcsókol.

-          Szeretlek... - súgja ajkaimra.

-          Én is szeretlek. - még egy puszi, de indulnunk kell mielött valaki kiszúrna, és megkérdezné miért vagyok még itt.

Pont előre mászom felöltözve, és már indítanám a motort, mikor a felettesem kopog be az ablakon. Azonnal kipattanok a kocsiból.

-          Reméltem, hogy még itt lesz, Whang közkatona. Most végzett?

-          Jelentem, igen uram. - még jó, hogy sötétített a kocsim ablaka, és nem lát be.

-          Az említett személy adatai. - ad a kezembe egy nagy mappát - Ugye nem kell újra említenem, hogy az akció titkos?! 

-          Nem uram.

-          Leléphet! 

-          Igen, uram! - beülök a kocsiba és már megyünk is.

-          Mi ez a titkos akció, Dany? - ajj..

-          Dee, nem mondhatom el. - egy piros lámpánál maga felé fordítja a fejemet.

-          Tudod, hogy ki tudom deríteni, de inkább tőled szeretném tudni. - sóhajtva visszafordítom a fejemet - Dany...

-          Dee, mit vársz tőlem? Az akció titkos, és...

-          Engem ez nem érdekel! Ez volt az amit nem mondtál mikor hazajöttél?

-          Igen...ennek semmi köze Ninához, és fogalmam sincs miért kezdtél kombinálni. - mérgelődöm.

-          Kérem a mappát. - nem adom oda neki, de semmi gond, kiszolgálja magát. Mikor beállunk a garázsba, mérgesen néz rám - Te lennél a csali, aki ugyan azon a kiképzésen veszel részt, és a közelébe férkőzöl? - kérdezi ingerülten. Nem válaszolok, csak kiszállok a kocsiból - Kérdeztem valamit! - száll ki ő is.

-          Igen. - nem akarok többet mondani neki.

-          Dany, ez nem egy akciófilm! - áll elém - El sem tudod képzelni mennyire veszélyes ez az ember! - már kiabál.

-          Várjunk egy pillanatra...te tudod ki ez? - kérdezem komolyan.

-          Hallásból...és nem mehetsz a közelébe! - mi?

-          Dee, parancsot kaptam. Nem tehetek mást. 

-          Ohh de igen! Majd én elintézem. - elindul befelé, és már a telefonja a kezében van.

-          Nem akarom... - veszem ki a kezéből - Azt hittem tetszik, hogy nem az a kis nyúlbéla vagyok, hogy megedződtem, és...

-          Azt viszont nem szeretném ha azonosításra kéne mennem! Hát nem érted?!

-          Nem vagyok már kisfiú...éppen kiképzés alatt állok, és ha ennek az ügynek vége, felmentenek a továbbiak alól...nyugodtan készülődhetünk az esküvőre, az időpont megvan. - mosolyogva húzom magamhoz, de nem igazán akarja ezt az ölelést - Tudod mit? - irányítom magamra a tekintetét - Akár segíthetsz is, infókat gyűjteni, ilyenek...

-          Aha... - bújik ki az ölelésemből, de visszahúzom és finoman megcsókolom.

-          Szeretlek... - súgom ajkaira és újra megcsókolom - Olyan izgalmas volt a kocsiban...annyira gyönyörű vagy... - végre elmosolyodik.

-          Pedig nem is akartad... - ad egy puszit és átölel, de csak bújik...

-          Szerelmem...nem lesz semmi bajom, nem szabadulsz tőlem, muszáj leszel hozzám jönni... - mosolygom.

-          Olyan hülye vagy...én is szeretlek... - megcsókol.

Gyorsan telnek a hetek, a kiképzésen vagyok, és csak hétvégenete mehetek haza Deehez. Az amerikai kiképzések kicsit másabbak, mint Koreában. Még csak figyelem az emberünket, eddig semmi gyanús nem történt, és nem is néz ki úgy, mint aki tervez valamit, de ebben nem lehetek biztos.

Mikor a hétvégén hazamegyek, Dee éppen fürdik. Egy darabig csak nézem…annyira szép. Hangtalanul lépek mögé, és mielőtt hozzá érhetnék, hirtelen olyat kapok a fal adja a másikat.

-          Dany, ne haragudj, nem tudtam, hogy... - nevetni kezdek.

-          Jó tudni, hogy megvéded magad... - adok mosolyogva egy puszit a szájára.

-          Nagyon fáj? - kérdezi arcomat simogatva.

-          Nem, de igényt tartok vigasztalásra... - végre ő is mosolyog, és lágy csókban forr össze ajkunk.



Saya2017. 08. 16. 22:09:08#35215
Karakter: Deena Graham






-Nem cserélem le a számomat és nem hívok fel senkit. -mondja mérgesen és elindul.

-Dany!

-Nem az utcán akarom ezt megbeszélni, bár nincs is mit.

-Szerintem pedig lenne miről beszélnünk. -mondom dühösen.

-Majd otthon...nem tartozik ez senkire...-mikor hazaérünk, azonnal folytatom.

-Oké, hazajöttünk, most már szeretném, ha elmondanád, amit gondolsz. -mondom elé lépve.

-Azt gondolom, hogy ez a lehető legnagyobb őrültség. Nem fogok mással lefeküdni ki tudja hányszor mire teherbe esne, nem tudok...hidd el, hogy megtehettem volna, de nem akarom, nekem csak te létezel.

-Dany, én nem szülhetek neked gyereket, az örökbefogadás meg olyan hosszadalmas...

-Szerelmem...én még nem adtam fel, ha egy hajszálnyi esély is van arra, hogy közös gyerekünk szülessen...talán elég ügyes leszek, hogy megfoganjon a babánk. -elmosolyodom- Ha mégsem, megkérdezzük az orvostól a további esélyeinket, de még mindig ott az örökbefogadás. Nem érdekel mennyire hosszadalmas...nem akarok hallani Nináról...sem másról...

-Szeretlek...-nyakát átkarolva csókolom meg- Biztos, hogy ezt szeretnéd? -mosolyogva bólint és megcsókol- És nem szeretnél ügyeskedni?

-De, nagyon...-olyan édes!

Hosszú csókunk után a nappaliba megyünk. Lejjebb tolom a nadrágját és az alsóját is, aztán a kanapéra lököm. Ledobom a felsőjét is róla, majd újra megcsókolom. Imádom az ajkait, olyan puha. Ő is leveszi a nadrágomat és a felsőmet, de én inkább a lényegre térek. Mikor a számba csúsztatom a farkát a hajamba túrva sóhajt fel. Először csak lassan kezdek hozzá, hogy kiélvezze, de aztán gyorsított tempó mellett a kezemmel is rásegítek. Már kezdi nagyon élvezni, de ez a hülye csengő...Engem ugyan nem érdekel, befejezem ezt a kis kényeztetést.

-Mindjárt jövök...-a pólójába bújva megyek ajtót nyitni, de bár ne tenném. Nina...Dany is csatlakozik miután a nadrágja visszakerül rá.

-Szia...-köszön neki.

-Dany, szia! Tudom, kicsit előbb érkeztem, de fel akartalak köszönteni. -pff...picsa!

-Igazán nem kellett volna ennyit utaznod. -jah, szerintem sem.

-Igazság szerint nem jöttél túl jókor. -mostanra már rég szeretkeznénk.

-Ohh sajnálom, akkor holnap visszajövök. Addig meg tudjátok beszélni, amiről beszéltünk. -mosolyogva megy ki- Sziasztok...-el is megy.

-Nem úgy volt, hogy hív mielőtt idejön? És mi az, hogy beszéljük meg?! -kérdezi mérgesen.

-Ne húzd fel magad, már megbeszéltük. Megnyugtassalak? - már a nyakát csókolom.

-Majd én megmutatom, hogy teherbe tudsz esni...-felkap és visz is a hálószobába.

Az egész éjszakát végig szeretkezük. Talán reggel ezért alszom olyan mélyen, hogy már csak arra ébredek, hogy Dany elkészülve ébresztget.

-Jó reggelt...-simogat az ágy szélén ülve.

-Jajj ne, már ennyi az idő? -felülök, hogy megcsókoljam.

-Megtennél nekem valamit?

-Mit? -gondolom nem az orális szexre gondol, mert én az éjszaka után csak arra, mint rövid reggel indító...jó lenne...meg más is...Minden!

-Kérlek, rázd le Ninát...nem akarom, hogy a nyakunkon lógjon, és ne reménykedjen semmiben...-sóhajtva dőlök vissza- Mit gondolsz, lesz babánk? -simítja kezét a hasamra.

-Remélem...-a kezére teszem a kezemet, Dany meg megcsókol- Azért menjünk biztosra és szeretkezzünk minden nap...-adok neki egy puszit többször is...-megcsókolom. Olyan jó lenne, ha mégis meglenne az a minden. Vetkőztetném, de...

-Ezt most...-megfogja a kezemet- jajj Dee, tudod, hogy mennem kell, ne nézz így...-feláll, én meg feltérdelek, hogy legalább elbúcsúzzam.

-Siess haza...-adok neki egy puszit és megigazítom az egyenruháját, de az újabb csók alatt Dany a fenekembe markol- Nem azt mondtad, hogy menned kell? -mosolyogva kezdem nadrágját kioldani.

-Olyan rossz vagy...ezért nagyon meg fognak büntetni...-megcsókol. Nos...Megkapok mindent!

A következő hetekben sokat szeretkezünk. Őszintén én néha elfelejtem, hogy miért, egyszerűen jól esik. Az a baj, hogy Nina viszont megint előkerül...Dany le akarja szerelni, de én is menni akarok.

-Dany, megyek és kész! -erősködöm.

-Talán leszáll rólunk, ha én mondom el neki, hogy nem akarok lefeküdni vele.

-Szeretnék ott lenni, mert ha rád akarna mászni, én...

-Értem...-ad egy puszit a számra- Szerintem hívjuk ide, rázzuk le aztán mesélhetnél magadról. .simogatja az arcomat.

-Ezt hogy érted?

-Amióta a kocsiban megmutattad mire lennél képes értem...szeretnék rólad mindent tudni...-homlokon csókol.

-Dany...-sóhajtva ülök le, ő pedig leül mellém.

-Mi a baj? -fogja meg a kezemet.

-Nekem nem volt könnyű gyerekkorom, sőt...gyerekkorom sem nagyon. Mindenki utált minket, mert az apánk fekete volt. Persze a bátyám próbált védeni, de egyik nap egyedül mentem haza a suliból és...eléggé megvertek...

-Dee...-megszorítja a kezemet.

-Onnantól kezdve magamat védtem meg. Két hónap múlva, amikor megint meg akartak verni, ők mentek sírva haza. -mosolyodom el egy picit- Belekerültem különböző bandákba, volt, hogy loptunk is, mert a szüleimnek nem telt édességre...néha ebédre sem...-Dany csak csendben magához húz- De aztán apu kapott egy rendes munkát, hirtelen nagyon gazdagok lettünk és akkor kezdtem el én is másokon segíteni. Emlékszem, hogy a 10. születésnapomra száz tortát kértem...apu nem értette, de az ő kis hercegnőjének bármit megadott volna. Felpakoltuk egy nagy autóra és én egyesével csengettem be azon a régi környéken mindenkihez. Nagyon furcsán néztek rám, mikor azt mondtam, hogy boldog szülinapot nekem...-nevetek kínosan.

-Ha nem szeretnélek már ezer éve, most biztosan beléd szeretnék. -biccenti fel a fejemet, hogy lágyan megcsókoljon.

-Azt hiszem, hogy nem tudnám úgy értékelni azt, amim most van, ha ezen nem mentem volna keresztül. Téged is el kellett, hogy veszítselek, hogy rádöbbenjek...-nem fejezem be, derekába marva bújok jobban hozzá.

-Én most már mindig itt leszek és megvédelek, ha kell. Saját magadtól is. -teszi hozzá halkabban. Tudom, hogy arra céloz, hogy nem nekem kéne a piszkos munkákat végeznem, de már nem az a gyenge kislány vagyok, aki régen.

-Mégis csak jobb lenne, ha egyedül intéznéd ezt a Nina dolgot, mert azt hiszem, hogy az ő arcát is kidekorálnám. -húzom el a számat.

Dany végül egyedül megy el, hogy találkozzon Ninával, addig, hogy én se legyek tétlen, felkeresem megint az orvosomat. Már egy ideje tart a gyógyszeres kezelés, ami elméletben segíthet, talán ennyi szeretkezés után már akár babát is várhatok.

Este, az orvos után otthon várok Danyre. Hol a fenében van ennyi ideig? Lehet bement dolgozni, egyáltalán ma be kellett mennie, vagy azzal a libával van még mindig? Már épp azon vagyok, hogy elinduljak megkeresni, mikor összefutok vele a kapuban. Szerintem látszik rajtam, hogy mennék valahova, de a sóhajból rájöhet, hogy hozzá.

http://kephost.com/images/2017/08/12/deenawhtjns.png

-Szia! -köszön, mikor közelebb ér.

-Szia...Elintézted? -most nem érti vagy nem válaszol?- Ninát...-egyértelműsítek.

-Ja persze. -ennyi?

-Akkor nem fog többet keresni?! -kérdezem ingerültebben, hogy mindent harapófogóval kell belőle kihúzni, közben beérünk a házba- Csendben jegyezném meg, hogy puszit sem adtál, de nem számít...Hol voltál eddig?

-Ne haragudj, a mobilom lemerült, ezért is ugrottam haza. -meg akar puszilni, de ellépek tőle- Jó...-sóhajt- Szóval még vissza kell mennem. A büntetés miatt be kell segítenem a kocsik takarításába és...

-Oh igen...-mérgesen nézek a szemébe- Vele voltál?! Addig sutyorgott a füledbe, míg meg nem győzött, hogy én sem kellek az idilli családi képbe? Őt veszed el?! -kérdezem a mellkasára ütve.

-Deena, látom az üres pohárból, hogy ittál, ezért most nem fogok veled vitatkozni arról, amit már ezerszer megbeszéltünk. -amikor megint meg akarom ütni, megfogja a kezemet- Inkább pihenj le, jót fog tenni...

-El is felejtettem, hogy a kis Dany már elég erős ahhoz, hogy eltörje egy nő csuklóját. -tépem ki idegesen a kezemet szorításából.

-Ne haragudj, de nem értelek. Te akartad, hogy lefeküdjek vele és nem én, és arra is emlékeztetnélek, hogy ezt a dolgot le is zártam vele. Ezután mégis azzal jössz, hogy vele voltam? Szerintem túl sokat ittál. Jó lenne, ha nem szoknál rá...-pff...szentbeszéd?

-Engem te ne oktass ki! Mindig csak neked akarok jót, és én is emlékeztetnélek valamire...-az arcához hajolva mérgesen nézek rá- nekem köszönheted azt is, hogy még életben vagy, szóval légy hálásabb!

-Tudod, most pont úgy beszélsz velem, mint bárkivel, akit megfenyegettél...-mondja megvetően, aztán egyszerűen kikerül, hogy magához vegye a kocsija kulcsát.

-Egyébként voltam az orvosnál, nem használt a gyógyszeres kezelés, bár gondolom téged az már nem érdekel, hogy az életben nem lehet gyerekünk. -vetem a szemére. Egy pillanatra megáll, de aztán köszönés nélkül megy el. Megbántottam.

Leülök és töltök magamnak még egy pohárral, de olyan ideges vagyok, hogy ahelyett, hogy meginnám a falhoz vágom. Fenébe! Tudom, hogy igazam van, hogy én mentettem meg, de ezt nem kellett volna úgy az arcába vágnom, mintha én döntenék az életéről. Sosem hagynám, hogy bántódása essen, még akkor sem, ha neki más kéne. Ráadásul most ott van, ahol meg sem tudom védeni...este van, kiszolgáltatott én meg lekiabálom. Akkor is érzem, hogy van valami, amit nem mondott el Ninával kapcsolatban. Láttam az arcán, és nem értem mi lehet az, amit nem mond el. Persze lehet csak nem akar felidegesíteni, de...Beszélnem kell vele, utána megyek. Hívok egy taxit.

A bejutással sok gondom nincs, mióta saját bejáratú beléptető kártyám van. Remélem tényleg itt van, és azt is, hogy lenyugodott. Pár perc keresgélés után megtalálom. Szegény egyedül takarítja az egyik kocsit, de meghallja a cipőm kopogását, ezért megfordul. Olyan szexi...

http://kephost.com/images/2017/08/12/danywork.png

-Szia...Tudod, hogy nem gondoltam komolyan, amit mondtam, ugye? -közelebb menve a derekába marok- Haragszol?

-Rosszul esett...-sóhajtva ölel magához- Viszont, amit legutoljára mondtál...

-Mérgemben mondtam, és félelemből...-bár ő nem ölel jobban, én még jobban hozzá bújok.

-Amikor azt mondtad, hogy nem akarsz gyereket, elfogadtam. Egy kisbaba ajándék lett volna, de te vagy a mindenem. -mindkét kezével a hajamba túr, hogy a szemembe nézzen.

-Nem akarsz megcsókolni? -jobban a hajamba túrva hajol közelebb, de nem csókol meg- Értem...

-Nem hiszem. -suttogja ajkaimra.

-Akkor elveszem, amit akarok, hátha te is azt akarod. -már majdnem összeérnek ajkaink, de kihátrálok, most nem akarom letámadni- Akkor mégsem akarod...-el akarok lépni, de derekamnál fogva ránt vissza magához és csókol meg.

-Te tényleg nem érted. -elmosolyodom a szavaira, mert lehet mégis.

-Sokára végzel? -kérdezem a száját puszilgatva.

-Ez volt az utolsó. -felbiccenti a fejem, hogy hosszabb csókot lopjon.

-Ezt kár volt mondanod. -az autónak döntve simulok hozzá- Annyira kívánlak...-a nyakába csókolok, de valami beszélgetésre leszünk figyelmesek- Ez mi? Azt hittem egyedül vagy. -suttogom.

-Én is. -súgja ő is halkan.

-Megpróbálok elbújni. Majd szólj, ha elmentek! -leveszem a cipőmet és mezítláb szaladok, ami miatt Dany csak mosolyogva csóválja a fejét.

Egy raktárszerűségben húzom meg magam. Tele van minden papírokkal, aktákkal. Hmm...Talán itt is vezetik, hogy kik dolgoznak itt? Lehet Danyről is van valami, ha már ma ide osztották be. Nézzük csak...D betű...hol vagy? Daniel Whang, meg is van! Whang...ha egyszer végre elvesz, nem fogom felvenni a nevét. Borzalmas, de az is, amit olvasok. Nem tetszenek a kiemelt szavak. Véglegesítésre felvezetve...átképzése szükséges...harci kiképzés...Ez mi? Nem, Danynek ez nem menne. Jó neki ez a kis kényelmes iroda. De ha erről ő tud, miért nem szólt nekem? Ezekben a papírokban egy szóval sem említik, hogy csak tartalékos lenne, vagy elküldenék éles bevetésekre is. Semmit sem értek. Pisszegésre leszek figyelmes, akkor most már előjöhetek.

-Elmentek. -mosolyogja.

-Dany, te tudsz arról, hogy át akarnak képezni? -vágok bele a közepébe.

-Szó volt bizonyos továbbképzésekről...-nem kell szépíteni!

-Akkor miért nem szóltál?! Elintézhetném, hogy...

-Pontosan ezért. Így is sok mindent elintéztél már, ezt most te hagyd rám! Nincs azzal baj, ha bővül a tudásom. -ezt a hülye hozzáállást.

-Ez nem erről szól! Akármikor behívhatnak majd a kis irodádból...egy célpont leszel, semmi más! Tényleg ezt akarod?! Én próbálom menteni a segged, erre te önszántadból mész céltáblának?! Ott nem foglak tudni megmenteni! Nem...nem veszíthetlek el...-remegek az idegességtől.

-Sss...nem fogsz, ígérem...-magához ölel- Ez csak formalitás, nem megyek sehova.

-Most ezt mondod, de...

-Nincs de. Nyugodj meg...-simogatja a hátamat- Fura, hogy most én nyugtatlak téged. -csak ne kuncogj!

-Nem vicces, te idióta! -csapdosom meg a mellkasát.

-Gyere, menjünk! -egyik kezével a kezemet fogja meg, másikkal felkapja a pólóját, de visszahúzom.

-Még sosem csináltam ilyen helyen...-mosolyodom el.

-Bármikor visszajöhetnek, nem lehet. -nyuszi vagy.

-A kocsiban nem vennének észre...de akkor menjünk...-duzzogva húzom el a kezemet tőle és előre megyek a pólójával együtt. Nem veheti fel, így döntöttem és kész. A parkolóban, a kocsijánál várom meg. 

-Dee...-átöleli a derekamat.

-Csókot! -mondom duzzogva a kocsinak dőlve, de ezt legalább megkapom- Lejjebb is kérek puszit...-mosolyogva csókol a nyakamba- még lejjebb...-dekoltázsomhoz érve hint bőrömre puhán csókokat- még...-suttogom és annyira lehúzom a felsőmet, hogy egyik mellem kiessen belőle.

-Ne! -gyorsan visszahúzza- Meglátnak! -szól rám és idegesen néz körbe.

-Nem érdekel, nem bírom ki hazáig. Nem azt akarom különben sem, hogy eldugj...-nyakába kapaszkodva húzom magamra- Meg...-nem mondom ki, pontosan érti- Még mindig elpirulsz, imádom! -hajába túrva mosolyogva csókolom meg.
 


Garfield2017. 08. 05. 23:01:39#35203
Karakter: Daniel Whang



 

-          Még sosem akartál velem dühből szeretkezni. – mosolyodik el, és elkezd vetkőztetni.

-          Ez nem… - kezdenék magyarázkodni, de megcsókol.

-          Sss...Nincs azzal semmi baj, ha az ágyban vezeted le a feszültséget. Sokat dolgozol, veszekedtünk is... – teljesen levetkőztet, magáról is leveszi a törölközőt, és a zuhany alá húz.

Finoman csókolva, simogatva fürdet. Annyira jó érzés, teljesen elszállt minden haragom, és annyira kívánom…Felkapom, közben elzárom a vizet. Ahogy haladunk a szobába, szerelmem puszilgatja arcomat, amin csak mosolyogni tudok. Végigfektetem az ágyon…annyira gyönyörű. Néha el sem hiszem, hogy az enyém…

-          Ne húzd az időt… - nyögi mikor melleit kényeztetem. Alsó ajkába harapva néz rám. értem mit szeretne…lassan csúszok kicsimbe.

-          Fáj? – kérdezem mikor hangosan felnyögve karmol a hátamba.

-          Nem. Nagyon jó… - súgja, aztán a fülembe harap. Azért én lassan kezdek mozogni, hogy véletlenül se fájjon neki.

Másnap mikor végzek, és indulnék haza, meglepetésemre Deet pillantom meg. Azonnal oda is megyek hozzá.

-          Dee? Te meg? – kérdezem meglepetten.

-          Tetszik a ruhám? Hozzád öltöztem. – hosszan csókol meg.

-          Tudják, hogy...? – kezdek bele, de közbevág.

-          -Igen, beengedtek, nyugi. Igazából azért jöttem, hogy elintézzek valamit. Még mindig tudni akarsz mindent? Jó. Akkor ma megmutatom neked azt a világot, amitől óvni akartalak. Gyere! Meglátogatjuk az új barátodat. – ez nem hangzik túl jól, de tudni szeretnék róla mindent.

Hát követem egész a parkolóba. Az egyik kocsihoz megyünk, és egyszerűen feltöri. Ez…ez hihetetlen. Nem tudom honnan tud ilyeneket, egyszer szeretném ha mindent elmondana magáról.

-          Várj egy kicsit odébb...csak akkor szállj be, ha ő is beszállt és egy szót se szólj! Egyetlen szót sem! – öhm…rendben.

Dee beszáll a kocsi hátsó ülésére, én meg arrébb megyek. Bevallom nem értem ezt az egészet és Deet is féltem, de itt vagyok ha bármi balul sülne el. Mikor megjelenik az emberünk, és beszáll a kocsiba, elindulok az autóhoz. Mikor beszállok, azt látom, hogy Dee fojtogatja. Erre iazán nem számítottam, de nem mondok semmit.

-          Csak egyszer mondom el, szóval nagyon figyelj! Nem jössz ide többet, elfelejted azt is, hogy miért jöttél ide, vagy azt felejtheted el, hogy valaha éltél! A kiscsajnak meg megmondod, hogy lekop rólunk, különben őt fogom meglátogatni. Az apját nem én öltem meg, de most mindenkit meg fogok. A barátait, a rokonait, az összes embert akivel életében egyszer is beszélt. – ránt egyet a dróton amivel fojtogatja, hogy hatásosabb legyen amit mond - Alapvetően békés természetű ember vagyok, ne kelljen erőszakhoz folyamodnom. Nincs több figyelmeztetés. – engedi el, de válaszolni sem tud annyira köhög - Ami pedig téged illet...Csak, hogy ne felejtsd el, hogy rosszul döntöttél, mikor idejöttél. – a dróttal végighasítja az arcát, aztán int, hogy szálljak ki. Dee is kiszáll, aztán kinyitja azt az ajtót, ahol ül szerencsétlen - Itt nincs aki segítsen, itt én vagyok otthon...és most jól nézd meg az arcomat, mert ez lesz, amit utoljára látsz, ha újra felbukkansz... Pár hónap és alig fog látszani. Szerencsés vagy. Most. – vágja pofán, aztán a megfogja a kezemet, és elindul velem, mintha semmi nem történt volna…

-          Szóval ez az a nagy titok... – mondom, mire megszorítja kicsit a kezemet - Tudod, hogy félelmetes vagy? – kérdezem, mire megáll.

-          Lehet, de csak, ha rólad van szó. Érted bármit megtennék. Ne haragudj, én...remélem ezzel vége. Az a lány egy piti kis senki, de ha mégsem áll le, bedugatom egy intézetbe. – ad egy puszit - Azért szeretsz?

-          Azért szeretlek. – mosolyodom el, és megcsókolom. Hihetetlen, hogy ilyenekre képes ha rólam van szó, és az még inkább ijesztő, hogy én is meg tudnám tenni érte… - Tényleg jó ez a ruha... – jegyzem meg hazafelé sétálva.

-          Remélem annyira azért nem tetszik, hogy sajnáld levenni. nevet - Otthon szeretkezünk? – Dee…

-          Tudod, hogy igen. – mondom halkan, aztán kapok egy puszit.

-          Amúgy...Nina hívott, csak nem mondtam. Nemsokára neked is szülinapod, és előtte fel akart hívni, hogy ne zavarjon. Meséltem neki, hogy eljegyeztél...

-          Jól tetted. Alig várom, hogy a feleségem legyél... – mondom mosolyogva.

-          Szóba került a baba dolog is. – megállok, aztán folytatja - Kész kis üzleti tárgyalásunk volt. – miért van olyan rossz érzésem?

-          Mi? – kérdezem komolyan.

-          Hajlandó lenne gyereket szülni neked, és örökbe adná nekünk, én lennék az anyukája...két feltétellel...Az egyik, hogy két havonta egy hétvégét nála tölthet, a másik, hogy... hogy természetesen foganjon. Én mondtam neki, hogy nem vagy eladó, és attól függetlenül, hogy ti már... – sóhajt -  Neked viszont azt mondom, hogy pontosan tudom mennyire szeretnél egy saját babát, de én nem szülhetek neked. Egy picit belehalok, de kibírom. Ha...ha túl leszünk ezen a sok hülyeségen, meg az esküvőn...és te...akkor én...szóval érted...Visszahívod vagy lecseréled a számodat? – megfogja a kezeimet, és a szemembe néz. Várok egy kicsit, hogy kinyögje, hogy ez csak vicc, de…elveszem a kezeimet.

-          Nem cserélem le a számomat és nem hívok fel senkit. - mondom mérgesen és elindulok.

-          Dany! - szól rám, mire visszafordulok.

-          Nem az utcán akarom ezt megbeszélni, bár nincs is mit.

-          Szerintem pedig lenne miről beszélnünk. - nem értem miért mérges, nem én kértem arra, hogy feküdjön le mással.

-          Majd otthon...nem tartozik ez senkire... - mondom körbenézve. Sóhajt egyet, és elindulunk végre. 

-          Oké, hazajöttünk, most már szeretném ha elmondanád amit gondolsz. - lép elém.

-          Azt gondolom, hogy ez a lehető legnagyobb őrültség. Nem fogok mással lefeküdni ki tudja hányszor mire teherbe esne, nem tudok...hidd el, hogy megtehettem volna, de nem akarom, nekem csak te létezel. - először mintha megkönnyebbülne, aztán...

-          Dany, én nem szülhetek neked gyereket, az örökbefogadás meg olyan hosszadalmas.... - Dee...

-          Szerelmem...én még nem adtam fel, ha egy hajszálnyi esély is van arra, hogy közös gyerekünk szülessen...talán elég ügyes leszek, hogy megfoganjon a babánk. - végre elmosolyodik - Ha mégsem, megkérdezzük az orvostól a további esélyeinket, de még mindig ott az örökbefogadás. Nem érdekel mennyire hosszadalmas...nem akarok hallani Nináról...sem másról…

-          Szeretlek... - nyakamat átkarolva csókol meg - Biztos, hogy ezt szeretnéd? - csak mosolyogva bólintok, és most én csókolom meg - És nem szeretnél ügyeskedni? - kuncog édesen.

-          De, nagyon... - mondom kicsit zavarban.

Finoman csókolom meg magamhoz ölelve. Nem is értem hogy gondolta, hogy feküdjek le Ninával, hogy legyen gyerekünk.Másra sem tudok gondolni csak rá...annyira szeretem, hogy azt szavakba sem lehet önteni. Belemosolyog a csókunkba, és a szemembe nézve ad egy puszit számra, aztán a nappaliba húz. Türelmetlenül tolja lejjebb a nadrágomat az alsómmal együtt, aztán a kanapéra lök. Leveszi a felsőmet, és megcsókol. Nadrágját oldom ki, és húzom le róla, amiből ki is bújik, a felsőjétől is megválunk, aztán elém térdel. Kezébe veszi egyre merevebb tagomat, és szemembe nézve veszi a szájába. Hajába túrva sóhajtok fel. Elég lassan kezd neki, aztán kezével is rásegít, már épp kezdeném nagyon élvezni, mikor csengetésre leszünk figyelmesek. Dee nem igazán foglalkozik vele, tovább folytatja. Közben újra halljuk a csengőt, de kicsim befejezi amit elkezdett. 

-          Mindjárt jövök... - ad egy puszit, és belebújik a pólómba, úgy megy megnézni ki az aki ennyire csenget. Mikor meghallom ki az, mindentől elmegy a kedvem. Felveszem a boxeremet és a nadrágomat.

-          Szia... - lépek Dee mögé kicsit sem jókedvűen. Nináról mindig az jut az eszembe, hogy Dee le akart passzolni neki...

-          Dany, szia! Tudom, kicsit előbb érkeztem, de fel akartalak köszönteni. - Dee félreáll és beengedi. Nem igazán örülök...

-          Igazán nem kellett volna ennyit utaznod. - próbálok udvarias lenni.

-          Igazság szerint, nem jöttél túl jókor. - Dee nem kertel.

-          Ohh sajnálom, akkor majd holnap visszajövök. Addig meg tudjátok beszélni, amiről beszéltünk. - mosolyogva kimegyek - Sziasztok... - becsukom az ajtót.

-          Nem úgy volt, hogy hív mielőtt idejön? - kérdezem mérgesen - És mi az, hogy beszéljük meg?! 

-          Ne húzd fel magad, már megbeszéltük. - simul hozzám - Megnyugtassalak? - csókolgatja a nyakamat.

-          Majd én megmutatom, hogy teherbe tudsz esni... - felkapom, és hálóba megyek vele.

Ennyit talán még nem is szeretkeztünk egyszerre. Reggel elég nehezemre esik felkelni, pedig muszáj. Elkészülök, és már csak akkor keltem fel Deet, mielőtt indulnék. 

-          Jó reggelt... - simogatom mosolyogva mellette ülve.

-          Jajj ne, már ennyi az idő? - felül, hogy megcsókolhasson.

-          Megtennél nekem valamit? 

-          Mit? - néz rám furcsán.

-          Kérlek rázd le Ninát...nem akarom, hogy a nyakunkon lógjon, és ne reménykedjen semmiben... - sóhajtva visszadől - Mit gondolsz lesz babánk? - kérdezem a hasára simítva a kezemet.

-          Remélem... - mosolyogva a kezemre teszi a kezét. Lehajolva csókolom meg - Azért menjünk biztosra, és szeretkezzünk minden nap... - ad egy puszit - többször is... - harap alsó ajkamba, aztán megcsókol. Kicsit heves csókolózásba kezdünk, azon kapom magam, hogy Dee már vetkőztetne.

-          Ezt most... - fogom meg a kezét - jajj Dee tudod, hogy mennem kell, ne nézz így... - felállok, hogy ne tudjon elcsábítani. Feltérdel az ágyon, teljesen meztelen...gyönyörű...

-          Siess haza... - ad egy puszit és megigazítja az egyenruhámat, aztán nyakamat átkarolva csókol meg hozzám simulva. Derekáról fenekére csúszik a kezem. Belemosolyog csókunkba... - Nem azt mondtad, hogy menned kell? - ad egy puszit, közben nadrágomat kezdi kioldani.

-          Olyan rossz vagy...ezért nagyon meg fognak büntetni... - csókolom meg, de nem tudok nemet mondani neki. 

Bőven kések két órát, amiért meg is kapom a büntetésemet. Két hétig minden hajnalban edzésre kell járnom. De megérte...
A következő hetekben nagyon sokat szeretkezünk. Eléggé zavarba tud hozni, mikor úgy vár otthon, hogy szinte feltálalja magát sose látott fehérneműkben vagy éppen egy szál semmiben...az ágyban, a nappaliban, konyhában...bárhol...

Már úgy néz ki, hogy Ninától is megszabadultunk, és már az esküvő kerül szóba, mikor újra jelentkezik. Nem adja fel. Nem hiszem, hogy jó lenne ha Dee "tűntetné el", úgyhogy jobbnak látom ha beszélek vele. Persze Dee nagyon mérges már, és velem akar jönni.

-          Dany, megyek és kész! - tényleg nagyon mérges.

-          Talán leszáll rólunk, ha én mondom el neki, hogy nem akarok lefeküdni vele. 

-          Szeretnék ott lenni, mert ha rád akarna mászni, én... 

-          Értem... - mosolyodom el magamhoz húzva. Adok finom ajkaira egy puszit – Szerintem hívjuk ide, rázzuk le, aztán mesélhetnél nekem magadról. – mondom arcát simogatva.

-          Ez hogy érted? – kérdezi értetlenül.

-          Amióta a kocsiban megmutattad mire lenne képes értem…szeretnék rólad mindent tudni… - csókolom homlokon. Nem tudna olyat mondani, amiért ne szeretném, de valahogy úgy érzem, hogy nem ismerem, és ez az érzés nagyon rossz…



Szerkesztve Garfield által @ 2017. 08. 05. 23:02:51


Saya2017. 07. 19. 22:11:13#35181
Karakter: Deena Graham



  


-Hagyjam rád? Megint el akarsz tűnni hónapokra? -kérdezi mérgesen.

-Nem, de kérlek ne kérdezz, mert nem akarok hazudni. -és megrémíteni sem téged.

-Mitől félsz?

-Hogy bajod esik.

-Nekem? Dee, miről beszélsz?

-Mit kérsz reggelire? -indulnék, de megfogja a kezem és megpuszil.

-Mondd el...tudok magamra vigyázni.

-Ne vesszünk össze, olyan szép volt ez a pár nap, mióta itthon vagyunk. -elég ha én aggódom.

-Vigyázni akarok rád. -a hajamba túr- Nem bírnám ki, ha bajod esne. -a homlokomnak dől- Szeretlek...jobban mint gondolnád...-elmosolyodom szavaira és megcsókolom.

-Én is nagyon szeretlek, és pont ezért nem mondhatom el. Kérlek bízz bennem, jó? -simogatom.

-Dee, egyszer már volt ilyen, bíztam benned, eltűntél hónapokra, és csak utólag derült ki, hogy kórházban voltál. -húzódik el mérgesen- Ha valaki megint ártani akar neked...-ökölbe szorított kezére simítom a kezemet.

-Sss...Tudom mennyire kemény vagy...-zavarban van, megmosolyogtat- Olyan édes vagy...-megcsókolom és széthúzom köntösömet.

-Ne akard elterelni a gondolataimat...-már össze is kötöm a köntösömet.

-Na jó...-hozok pár fegyvert és leteszem az asztalra- Lehet, hogy szükség lesz rájuk. Szóval most ki fogom takarítani. -sóhajtva ül le mellém és egyszerűen megcsinálja.

Egyik nap késik. Mindig pontosan jön haza munka után, de ma nem. Kezdek nagyon ideges lenni. Már majdnem elindulok, mikor megérkezik.

-Hol a fenében voltál? Régen itthon kéne lenned, már...-magához húzva csókol meg.

-Jól vagyok, nem kell aggódnod. -mosolyog.

-Dany, ne csináld ezt kérlek...legalább szólj, ha később jössz. -odabújok hozzá, de felbiccenti a fejemet, hogy megcsókoljon, sőt...a kanapéra ülve vetkőztetni kezd. Tényleg Dany kezdeményez? De...-És merre voltál? -újra megcsókol, de eltolom magamtól.

-Hol lettem volna? A követségen. -hátrébb lépek.

-Túlóra?

-Mondjuk...-meg akar csókolni, de nem hagyom- Dee...annyira hiányzol...-a nyakamba csókolva markol fenekembe.

-Mi az, hogy mondhatjuk? -nem hagyom annyiban.

-Van egy új ember a követségen, és elég erőteljesen próbál haverkodni...

-Ő az? -megmutatom azt a képet, amit nemrég kaptam arról a szemét alakról, bólint rá- Szeretném, ha elkerülnéd.

-Nem vagyok hülye, nem vele voltam, csak próbáltam infókat gyűjteni...ezeket találtam. -odaadja.

-Dany...Szépen kérlek, maradj ki ebből...

-Azt hiszem ezzel már elkéstél. A közelembe akar férkőzni, és még csak el sem mondod, hogy miért vagy mire figyeljek! -olyan dühös.

-Ha eljön az ideje elmondom, addig is kerüld! -mordulok rá és inkább elmegyek zuhanyozni. Pár perc múlva Dany bámuló tekintetével találom szemben magam, de ahogy meglátja, hogy észrevettem, elkapja a fejét és kimegy. Elzárom a vizet és magam köré tekerek egy törölközőt, de közben visszajön. Most közelebb jön és magához húzva csókol meg. Olyan szenvedélyesen csókol, szinte felfal.

-Még sosem akartál velem dühből szeretkezni. -mosolyodom el megszakítva a csókot, közben már vetkőztetem.

-Ez nem...-megcsókolom.

-Sss...Nincs azzal semmi baj, ha az ágyban vezeted le a feszültséget. Sokat dolgozol, veszekedtünk is...-és most már ő is teljesen meztelen, én is ledobom a törölközőt, és behúzom a zuhany alá. Lágyan csókolva, simogatva mosdatom meg. Olyan jó érzés, hogy érezhetően lenyugszik, én viszont izgatottabb vagyok, mert Dany teste lett az a drog, amiről nem tudok, de nem is akarok leszokni.

Fenekem alá nyúlva egy kézzel kap fel, mert a másik kezével a vizet zárja el. Hűű...tényleg erős lett, de nagyon tetszik. Lábaimmal derekát kulcsolom körbe, közben hajába túrva puszilgatom agyon mosolygós kis pofiját. Az ágyhoz érve megfordul a fejemben, hogy átveszem az irányítást, de Dany nem szorul erre mostanában. Melleimen kezd cuppogni és már haladna lejjebb, de visszatartom.

-Ne húzd az időt...-alsó ajkába harapva nézek a szemébe, és nem is kell kétszer kérnem, mert hozzám igazítva magát lassan belém hatol. Felnyögve karmolok a hátába.

-Fáj? -jaj kis aggódom.

-Nem. Nagyon jó...-suttogom és harapok a fülébe.

Dany nagyon türelmes és lassan kezd mozogni. Teljesen hozzá bújva élvezem minden csípőmozdulatát, hát még azt, mikor gyorsít. Nem fogom neki mondani, de tetszik, hogy mostanában ő is többet kezdeményez. A tudat, hogy annyira kívánt, hogy nem bírt magával és a félénkségét is leküzdötte...Bár való igaz, hogy a félénk Dany már nem igazán létezik. Kész csoda, hogy még zavarba tudom hozni. Viszont a szeretkezés minden pillanata csodálatos...annyira, hogy szinte egyszerre csap le ránk az orgazmus. Ez nagyon kellett, hogy mindketten lenyugodjunk.

Másnap a kezembe veszem a dolgok irányítását. Ezek a szemetek ott vannak Dany közelébe, akkor ideje megmutatnom, hogy én is itt vagyok. Nem fogok megfutamodni. Az itteni követségre sokkal egyszerűbb bejutni. Főleg, hogy az apám jóban volt az itt dolgozó egyik nagy fejessel, én meg ezerszer játszottam együtt a kislányával, mikor átjöttek hozzánk húst sütni. A barátságunkra való tekintettel felajánlok egy nagyobb összeget az özvegyen maradt katona feleségek és gyermekeik számára, ami egyenesen vip belépőt jelent nekem. Kapun belül várhatom meg Danyt.

http://kephost.com/images/2017/07/16/deenaarmy.png

-Dee? Te meg? -néz rám meglepetten.

-Tetszik a ruhám? Hozzád öltöztem. -költői kérdés, válasz helyett csak a csókomat kérem. Jó hosszan.

-Tudják, hogy...?

-Igen, beengedtek, nyugi. Igazából azért jöttem, hogy elintézzek valamit. Még mindig tudni akarsz mindent? Jó. Akkor ma megmutatom neked azt a világot, amitől óvni akartalak. -mondom komolyabban- Gyere! Meglátogatjuk az új barátodat.

A parkolóban odalépek az egyik kocsihoz és könnyű szerrel töröm fel.

-Várj egy kicsit odébb...csak akkor szállj be, ha ő is beszállt és egy szót se szólj! Egyetlen szót sem! -még vitatkozni sem mer.

Egy darabig ücsörgöm a hátsó ülésen, de aztán felbukkan a csávó. Lefekszem, hogy ne vegyen addig észre, míg be nem száll, aztán egy laza mozdulattal nyúlok át az ülésen és tekerek a nyaka köré egy fém drótot. Dany már csak akkor száll be, mikor fuldoklik. Döbbenten néz rám.

-Csak egyszer mondom el, szóval nagyon figyelj! Nem jössz ide többet, elfelejted azt is, hogy miért jöttél ide, vagy azt felejtheted el, hogy valaha éltél! A kiscsajnak meg megmondod, hogy lekop rólunk, különben őt fogom meglátogatni. Az apját nem én öltem meg, de most mindenkit meg fogok. A barátait, a rokonait, az összes embert akivel életében egyszer is beszélt. -rántok egyet a szorításon, hogy jobban fájjon neki- Alapvetően békés természetű ember vagyok, ne kelljen erőszakhoz folyamodnom. Nincs több figyelmeztetés. -elengedem őt, de megszólalni sem tud annyira köhög- Ami pedig téged illet...Csak, hogy ne felejtsd el, hogy rosszul döntöttél, mikor idejöttél. -a drót végén egy éles kis kampó van, azzal vágom meg hosszában az arcát. Míg fájdalmában üvölt, intek Danynek, hogy szálljon ki, de még kinyitom a kocsiajtót- Itt nincs aki segítsen, itt én vagyok otthon...és most jól nézd meg az arcomat, mert ez lesz, amit utoljára látsz, ha újra felbukkansz...-mondom dühösen- Pár hónap és alig fog látszani. Szerencsés vagy. Most. -csapok az arcára, aztán megfogom Dany kezét és elindulunk.

-Szóval ez az a nagy titok...-jobban megszorítom a kezét- Tudod, hogy félelmetes vagy? -megállok.

-Lehet, de csak, ha rólad van szó. Érted bármit megtennék. Ne haragudj, én...remélem ezzel vége. Az a lány egy piti kis senki, de ha mégsem áll le, bedugatom egy intézetbe. -adok egy puszit a szájára- Azért szeretsz?

-Azért szeretlek. -mosolyodik el egy kicsit és még egy rövidke csókot is kapok- Tényleg jó ez a ruha...-töri meg a csendet, miközben hazafelé sétálunk.

-Remélem annyira azért nem tetszik, hogy sajnáld levenni. -nevetek- Otthon szeretkezünk? -bújok szorosan hozzá kiskutya szemekkel nézve.

-Tudod, hogy igen. -mondja egész halkan, egy nagy cuppanós puszi a jutalma.

-Amúgy...Nina hívott, csak nem mondtam. Nemsokára neked is szülinapod, és előtte fel akart hívni, hogy ne zavarjon. Meséltem neki, hogy eljegyeztél...

-Jól tetted. -mosolyog- Alig várom, hogy a feleségem legyél...

-Szóba került a baba dolog is. -megáll, ahogy én is- Kész kis üzleti tárgyalásunk volt. -nevetek kínosan.

-Mi?

-Hajlandó lenne gyereket szülni neked, és örökbe adná nekünk, én lennék az anyukája...két feltétellel...Az egyik, hogy két havonta egy hétvégét nála tölthet, a másik, hogy...-ez a része nem tetszik- hogy természetesen foganjon. Én mondtam neki, hogy nem vagy eladó, és attól függetlenül, hogy ti már...-nagyot sóhajtva abba is hagyom- Neked viszont azt mondom, hogy pontosan tudom mennyire szeretnél egy saját babát, de én nem szülhetek neked. Egy picit belehalok, de kibírom. Ha...ha túl leszünk ezen a sok hülyeségen, meg az esküvőn...és te...akkor én...szóval érted...Visszahívod vagy lecseréled a számodat? -megfogom mindkét kezét és a szemébe nézve várom a választ. Talán Danynek ez az egyetlen esélye arra, hogy saját gyermeke legyen. Ez az egyetlen olyan megoldás, ami levenné azt a terhet a vállamról, hogy őt is gyermektelenségre ítéljem, hiszen az örökbefogadás sem biztos és egy nagyon hosszú folyamat. Viszont, ha arra gondolok, hogy mással bújna ágyba, Ninát is meg akarom ölni.Annyira fáj, de el kell fogadnom, ha ezt szeretné. Tudnia kell a választás lehetőségéről.


Garfield2017. 07. 05. 23:01:38#35159
Karakter: Daniel Whang



 

Nem tudom elhinni, hogy ezt tettem. Nem tudom ezt hogy fogom helyre hozni, és a szemébe nézni ezek után. Dee ölelő karjai zökkentenek vissza gondolataimból. Mellkasomra simítja kezeit, és vállamra ad egy puszit, aztán magához ölel…nem is tudja milyen jól esik ez…
-          Annyira sajnálom, hogy ezt kellett látnod… - remélem nem tart egy állatnak. Nem is tudom miért csináltam…
-          Nem kell semmit mondanod, hiszen te csak engem védesz és ezért haragszol az apádra. Túl ment minden határon. – elém lépve bújik hozzám, én meg derekára csúsztatom a kezeimet és átölelem.
-          Mikor lettem ilyen agresszív? – édesen megsimogatja az arcomat…
-          Te nem vagy agresszív....ha téged akarna valaki bántani, én megölném. A két kezemmel. Komolyan mondom. Úgyhogy most gondold meg kit akarsz feleségül venni... – mielőtt felfoghatnám mit mondodtt, nyakamba csókol, aztán megcsókol.
-          Te mindig meg tudsz mosolyogtatni, még akkor is, ha néha ijesztő vagy. – nevetem el magam.
-          Most már ideje egy kicsit ellazulnod...segítek... – elém térdelve simítaná oldalra a haját, de majd én…elmosolyodva néz rám.
-          Olyan nagyon gyönyörű vagy. – szinte elveszek gyönyörű szemeiben ahogy rám néz…
 
Nem sokat vacakol, szájába veszi büszkeségemet. Szemeit csukva tartva dolgozik rajtam…kicsit szokatlan, mert mindig zavarba ejtően a szemembe nézve szokta csinálni, de annyira gyönyörű…A vízcseppek ahogy tökéletes teste vonalán végigsiklanak, ahogy ajkai között ritmusosan elmerülök…Érzi sóhajaimból és minden rezdülésemből, hogy mikor érném el a csúcsot, de olyankor lassít, és elnyújtja. Elég hosszan cuppog merevedésemen, érzem, hogy újra a mennyek kapujában vagyok, hajába túrva jelzem neki, de nem veszi ki a szájából…megkegyelmez, és szájába élvezve jutok fel a csúcsra. Lassan folytatja, aztán felállva kezét simítja merevedésemre.
-          Mit gondolsz, szükséged van még egy kis lazításra? – kérdezi kemény tagomat simogatva. Melleit kezdem gyömöszölni válasz helyett, de muszáj megkóstolnom ezeket a gyönyörűségeket. Dee közelebb lépve élvezi, közben merevedésem lábai közé csúszik, ami mindkettőnket teljesen feltüzel…
-          Nem bírom tovább… - csókolom meg.
 
Megfordul, és a csempének támaszkodva hajol előre. Csípőjébe marva lököm magam olyan mélyre amennyire csak tudom. Hol ő mozog a saját tempójában, hol én gyorsítok kicsit. Tökéletes...ennél jobb már nem is lehetne vele…
 
Az ágyban magamhoz ölelve fújom ki magam, de újra eszembe jut mit csináltam nemrég az apámmal. Nem tudom hogy történhetett. Annyira automatikusan jöttek a mozdulatok, mintha még mindig a kiképzésen lennék. Anyu is biztos nagyon mérges és csalódott lesz…hát még az apám…
-          Kérdezhetek valami nagyon önzőt? – kérdezi hirtelen.
-          Hm? – nézek rá értetlenül.
-          Én nem vagyok elég neked? Ne foglalkozz az apáddal. – fölém mászik, és csípőmre ül. A takaró derekára siklik szabadon hagyva gyönyörű testét…
-          Tudod jól, hogy be sem tudok telni veled. – simítom derekára a kezeimet - Viszont az apámmal történtek...és a követségnél is azt akarják, hogy maradjak...
-          Mi? Állandóra?! – tudtam, hogy ki fog akadni…
-          Ez csak egy lehetőség. Nagyon jól fizetnének és elég nyugis a munka. Különben is azt látom, hogy ez az új élet többet elért nálad, mint a régi... – fejezem be halkabban.
-          Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, mert úgy érzem, hogy most már elég erős vagy az én zűrös életemhez is, de...én nem tudok lemondani a régi Danyről sem. Az emberek változnak, és ez így van jól. Te még mindig az a Dany vagy, akibe én beleszerettem, mert ha nem így lenne, nem mennék hozzád...csak most már kicsit erősebb. – ad egy puszit a számra - Ha jól érzed magad, én támogatni foglak, ha nem, akkor akár már holnap is abba hagyhatod. Tudod, hogy bármire képes vagyok. – kulcsolja kezét az enyémbe - Az ágyban is bármit megteszek, amit csak szeretnél. Most szeretnél valamit? – ha így nézel rám…
-          Mindent. – vágom rá. Egyszerűen nem tudok betelni vele, főleg ha így néz rám…ráadásul teljesen meztelenül…
 
Arra ébredek az átszeretkezett éjszaka után, hogy Dee nincs mellettem. Felkelek az ágyból, és megyek megkeresni. Mikor leérek, látom, hogy ideges és a telefonja van a kezében, amit éppen most nyom ki…
-          Kivel beszéltél? – nézek rá…nem tetszik ez nekem…
-          Nem kell mindent tudnod. – csókol meg.
-          Azt hittem abban maradtunk, hogy nincsenek titkok... – mondom komolyan.
-          Van egy kis zűr, de megoldom. Hagyd rám, hogy miattad ne kelljen aggódnom, oké? – nem, nem oké, főleg, hogy látom rajtad, hogy baj van…
-          Hagyjam rád? Megint el akarsz tűnni hónapokra?! - kezdek mérges lenni. Jól indul a reggel.
-          Nem, de kérlek ne kérdezz, mert nem akarok hazudni. - a tekintete...
-          Mitől félsz? - kérdezem komolyan a szemébe nézve.
-          Hogy bajod esik. 
-          Nekem? Dee, miről beszélsz? 
-          Mit kérsz reggelire? - indulna el, de megfogom a kezét és megpuszilom.
-          Mondd el, tudok magamra vigyázni.
-          Ne vesszünk össze, olyan szép volt ez a pár nap, mióta itthon vagyunk. 
-          Vigyázni akarok rád. - lépek közelebb és a hajába túrok - Nem bírnám ki, ha bajod esne. - összeérintem a homlokunkat - Szeretlek...jobban mint gondolnád... – elmosolyodva csókol meg.
-          Én is nagyon szeretlek, és pont ezért nem mondhatom el. Kérlek bízz bennem, jó? - simogat.
-          Dee, egyszer már volt ilyen, bíztam benned, eltűntél hónapokra, és csak utólag derült ki, hogy kórházban voltál. - lépek arrébb mérgesen - Ha valaki megint ártani akar neked... - ökölbe szorított kezemre simítja a kezét.
-          Sss... - szakít félbe - Tudom mennyire kemény vagy.... - ez a mosoly,  kicsit zavarba is jövök, amin elmosolyodik - Olyan édes vagy... - megcsókol, és tudom, hogy mit szeretne, miért húzta szét a köntösét, de...
-          Ne akard elterelni a gondolataimat... - mérgesen húzza össze a köntösét.
-          Na jó... - elviharzik, és visszajön néhány fegyverrel, amiket letesz az asztalra - Lehet, hogy szükség lesz rájuk. Szóval most ki fogom takarítani. - utálom a fegyvereket, de megtanultam lőni, és szét is tudom szedni, meg összerakni.
 
Sóhajtva leülök mellé, és a kezembe veszem az egyiket. Forgatgatom a kezemben, aztán szétkapom, és megtisztítom. Összerakva teszem elé, és ránézek. Kiképeztek...nem fogok megijedni pár lőfegyvertől, ami nem változtat azon, hogy utálom...felállok, és otthagyom. Ki fogom deríteni, hogy mi van megint. 
 
Minden nap ugyan úgy elmegyünk dolgozni...de kicsit feszültebb köztünk a hangulat, mert nem akar mondani semmit, és mérges vagyok, hogy egy szaros kisfiúnak néz...
 
A követségen kapunk egy új embert. Nem is foglalkoztat annyira, míg nem kezd kicsit nyomulósabban „barátkozni”. Amikor van egy kis szabad időm elkezdek a tag után nézni. Érdekes, hogy abból a laktanyából helyezték át ide, ahol én voltam. De érthetetlen, hogy egy kiképzett katona hogy került újra egy alapkiképzéses laktanyába. Érdekes…kinyomtatom róla amiket találtam és mikor hazamegyek…
-     Hol a fenében voltál?! Rég itthon kéne lenned, már… - magamhoz húzva csókolom meg.
-      Jól vagyok, nem kell aggódnod. – mosolyodom el.
-     Dany, ne csináld ezt kérlek…legalább szólj ha később jössz. – elég rossz volt köztünk a hangulat az elmúlt napokban, jól esik, hogy az ölelésembe bújik. Felbiccentem buksiját, és lágyan megcsókolom. Elég hosszúra nyúlik…már a kanapénál vagyunk, és vetkőztetném… - És merre voltál? – kérdezi, én inkább újra megcsókolom, de eltol magától.
-          Hol lettem volna? A követségen. – hátrál egy lépést.
-          Túlóra?
-       Mondjuk… - szeretném újra megcsókolni, de elhúzza a fejét – Dee…annyira hiányzol… - csókolok a nyakába, és megszívom finom bőrét rajta, közben kezem fenekére siklik.
-          Mi az, hogy mondjuk? – sóhajtva leülök, látom én nem igazán hiányzom neki…
-          Van egy új ember a követségen, és elég erőteljesen próbál haverkodni…
-          Ő az? – mutat egy képet, értetlenül bólintok – Szeretném, ha elkerülnéd. – mondja elkomolyodva.
-     Nem vagyok hülye, nem vele voltam, csak próbáltam infókat gyűjteni…ezeket találtam. – adom neki az anyagot, amit kinyomtattam.
-          Dany… - csóválja meg a fejét mikor belenéz, és látja, hogy a tag aktája – Szépen kérlek maradj ki ebből.
-        Azt hiszem ezzel már elkéstél. A közelembe akar férkőzni, és még csak el sem mondod, hogy miért vagy mire figyeljek! – mondom mérgesen.
-          Ha eljön az ideje elmondom, addig is kerüld! – mordul rám és itt hagy.
 
Elhúzom a számat. Tudom, hogy jót akar, de ha nem mond semmit, nem tudok óvatos lenni, és nem tudok rá vigyázni, nem igaz, hogy nem érti meg, hogy beleőrülnék ha valami baja esne. Szeretném ezt vele megbeszélni. Utána is megyek, de már csak a fürdőben találom meg. A zuhany alatt áll, és folyatja magára a vizet. Csukott szemmel az arcára engedi a vizet, közben hátra simítja a haját…már azt is elfelejtettem, hogy miről akartam beszélni vele. Annyira szexi…hihetetlenül szép…tetőtől talpig végignézek rajta, de ahogy felfelé vándorol a tekintetem és találkozik az övével, zavartan kapom el a fejemet. Az előbb elég mérges volt, nem tudom, hogy mennyire örül annak, hogy itt vagyok…inkább a szobába megyek. Nagyot sóhajtva kezdem levenni magamról az egyenruha felsőmet, de nem tudom kiverni Deet a fejemből…Nem tudok uralkodni magamon. Visszamegyek a fürdőbe. Egy törölközőben áll előttem, gondolom, pont jött volna ki…Közelebb lépek, és magamhoz húzva csókolom meg…


Szerkesztve Garfield által @ 2017. 07. 05. 23:11:48


Saya2017. 06. 19. 22:58:46#35117
Karakter: Deena Graham



 http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/DeenaGrahamBySaya.png

-Dee...ne kattogj ezen, nem...

-Azt mondd, amit hallani akarok, 4 perced van még.

-Oké, oké...mikor kikerültem a kiképzésre, kb rá egy hónapra volt egy kimenőm, de hát nem volt hova mennem, de szóltak, hogy látogatóm van, egy hölgy. Azt hittem te vagy az, de mikor megláttam Rint lefagyott a mosoly az arcomról. Azt mondta az apám kérte meg, hogy jöjjön be hozzám, és beszéltünk pár percet. Udvarlója van, és ő sem értette miért szólt neki az apám. Többet nem is jött, nem volt fontos, ezért nem mondtam. Dee, te is tudod, hogy te vagy az egyetlen. Szeretlek...-közelebb hajolva megcsókol.

-Rendben...-sóhajtok- Mindent mondj el nekem, jó? Jobb tőled tudni, mint mástól. -visszahúzom magamhoz egy csókra.

-Sajnálom. Nem gondoltam, hogy megint be akar majd kavarni az apám. -mondja combomat simogatva.

-Ez egy seggfej! Bocs, de nem fogok tovább finomkodni, és...-megcsókol.

-Ne beszéljünk róla...-feláll és elkezdi levenni a ruháját, majd a kanapé elé térdel.

-Mit csinálsz?

-Teljesítem az előző parancsát, hölgyem...-teljesen beindít ez a katonai stílus, hát még az, hogy a bugyimat is leveszi. Muszáj megcsókolnom. - Most jobbá teszem a szülinapodat...-mosolyogva húz közelebb a lábaimnál fogva.

Oh te jó ég...néha az az érzésem, hogy Dany az orális szexben is egyre ügyesebb. Végig karmolászom, amit csak akkor hagyok abba, mikor egy pillanatra megcsókol, de aztán egészen addig folytatja, míg el nem ér az orgazmus.

-Danyhhh...-miközben újra megcsókol, tovább mozgatja ujjait bennem. Melleimet is kiszabadítja a melltartó fogságából és azokat kezdi nyelvével kényeztetni. Hogy élvezhetem ennyire? Hogy lehet valami ennyire jó? Hangosan nyögdécselem Dany nevét, közben újra lábaim közé ereszkedve kezd nyalni is. Próbálom eltolni, de nem hagyja magát és helyette újabb orgazmusba taszít.

Lejjebb tolva nadrágját türelmetlenül húz lejjebb és hatol egy határozott mozdulattal belém. Egy darabig élvezem ezt a lágy ringást, de aztán lehúzva magamhoz markolok a fenekébe, hogy gyorsítson, amit meg is tesz. Felegyenesedve markol a combomba és mozog sokkal keményebben, ami miatt megint alaposan összekarmolom. Pár pillanat múlva el is élvez, ahogy hamarosan én is. Felhúz magához, de inkább ölébe mászva csókolgatom.

-Egészen meghoztad a kedvemet a szülinapomhoz...-nevetve csókolok a nyakába, nekem több kell...

-Ez volt a cél. -mosolyog a fenekemet markolászva. Az én célom is teljesül egy újabb szeretkezéssel, aztán egy újabbal a fürdőben és a szobában is.

-Mire gondolsz? -kérdezem már az ágyban.

-Mindig te jársz a fejemben...még ha itt is vagy mellettem. Szeretlek...-muszáj megcsókolnom.

-Én is szeretlek. -nagyon- Milyen ajándékot emlegettél pár órája? -kérdezem izgatottan. Imádom az ajándékokat!

-Máris...-elővesz egy kis dobozt- Tudom eleged lehet már az ékszerekből, de elkészítettem múltkor a karikagyűrűket is. -jaj de édes...

-Gyönyörűek. -mosolyogva simítom kezemet mellkasára, hogy megcsókoljam. Nagyon szeretem!

-Khm...szóval a másik...-egy újabb doboz kerül elő, benne az a ruha, ami legutóbb annyira tetszett, és egy hozzá illő táska. Milyen figyelmes.

-Dany...

-Már csak egy cipő kéne hozzá...azt nem mertem nélküled venni. -mosolyog.

-De ruhát igen? -odébb téve a dobozokat simulok hozzá.

-Tudom a méreteidet...-simítja fenekemre a kezét.

-Azt én is...-csúsztatom olyan helyre a kezemet, amitől zavarba jön.

Sikerül időpontot foglalni az esküvőre, és elkezdődik a nagy ruha keresés is. Persze Dany miatt. Az anyukáját végül is meghívjuk, de abban mindketten egyetértünk, hogy az apja jobb, ha nem lesz ott.

Egyik este már épp egymásra hangolódnánk, a rajta lévő inget gombolom ki, mikor valaki hangosan dörömbölni kezd az ajtón. Csengő, te barom?! Mennék, hogy kinyitom, de Dany visszahúz.

-Majd én...

-Mégis mi a fenét képzelsz magadról?! -persze, Dany apja az- Ez a...-kezdene bele, de Dany kifelé kezdi navigálni.

-Elég! -kiabál rá- Eleget tettél már nekünk keresztbe. Még a laktanyán is...Nem vagy hivatalos az esküvőnkre, és az életünkbe se ajánlom, hogy beleavatkozz.

-Fenyegetsz, fiam?! Nem tanultál te semmit a katonaságnál, még tiszteletet sem! De mit is várhatok egy olyantól, aki...

-Azt tisztelem, akiben van mit! És most menj szépen haza...-ott is hagyná Dany, de az apja megragadja a karját, mire ő a földre teríti, de hamar elengedi. Mintha megijedtet volna attól, amit tett.

-Dany...Gyere...-megfogom a kezét, hogy bejöjjön.Nem szó semmit, csak elmegy zuhanyozni, kis idő múlva utána megyek. Mögé állva csúsztatom kezeimet mellkasára és adok egy puszit a vállára, majd hozzá bújva némán szorítom őt.

-Annyira sajnálom, hogy ezt kellett látnod...-őt jobban megviselte, mint engem.

-Nem kell semmit mondanod, hiszen te csak engem védsz és ezért haragszol az apádra. Túl ment minden határon. -sétálok elé és úgy dőlök a mellkasának, Dany pedig azonnal átöleli a derekamat.

-Mikor lettem ilyen agresszív? -megcirógatom az arcát, kis butusom.

-Te nem vagy agresszív....ha téged akarna valaki bántani, én megölném. A két kezemmel. Komolyan mondom. Úgyhogy most gondold meg kit akarsz feleségül venni...-csókolok a nyakába, aztán lágyan ajkait csókolom meg.

-Te mindig meg tudsz mosolyogtatni, még akkor is, ha néha ijesztő vagy. -neveti el magát.

-Most már ideje egy kicsit ellazulnod...segítek...-letérdelek elé, és simítanám oldalra a hajamat, de az én kis udvarias vőlegényem segít és megteszi helyettem. Mosolyogva pillantok fel rá.

-Olyan nagyon gyönyörű vagy. -mondja, miközben ujjai között lágyan kócolódik össze vizes hajam.

A számba veszem kedvenc testrészét, de csobogó víz miatt muszáj becsuknom a szememet, ami először zavar, de így sokkal jobban átérzem testének minden rezdülését. Pontosan tudom mikor van az a pont, amikor már majdnem a csúcsra ér, ilyenkor lassítok, vagy csak a csúcsán nyalakodom, míg vissza nem zuhan ebből az állapotból, hogy újra intenzíven hajszoljam a mennyei magaslatokba. Harmadszorra már nem játszom el ezt vele, mindkét kezével a hajamba túrva jelzi, hogy nem bírja tovább. Pillanatokon belül a számba élvez, de még hosszú másodpercekig szopogatom tovább kedvenc nyalókámat, mielőtt felállnék.

-Mit gondolsz, szükséged van még egy kis lazításra? -kérdezem farkát simogatva. Válasz nem jön, de megmarkolja mindkét mellemet és édesen kezd cuppogni rajtuk. Közelebb állok hozzá, így merevedése lábam közé csúszik, így azzal izgathatom magam, és persze őt is, míg ő nyelvével mellbimbóimat táncolja körbe.

-Nem bírom tovább...-csókol meg szenvedélyesen.

Megfordulva hajolok előre és támaszkodom meg a csempéén, miközben ő mélyen löki magát belém. Hol ő mozog bennem keményen, hol én mozgatom a csípőmet, ahogy a legjobbnak érzem. A szeretkezések pillanatoknak tűnnek, olyan hamar lecsap mindkettőnkre az orgazmus.

Ahogy a pillanat elszáll, úgy Dany jó kedve is. Az ágyban ugyan magához ölel, de az arcára kiül a szomorúság. Olyan idegesnek látszik, minden izma megfeszülve, a tekintete a távolba mered. Egyszerűen nem tudom ilyennek látni.

-Kérdezhetek valami nagyon önzőt? -töröm meg a csendet.

-Hm? -néz rám értetlenül.

-Én nem vagyok elég neked? Ne foglalkozz az apáddal. -fölé mászva ülök fel rajta, és mivel így csak a derekamig ér a takaró, Dany szeme is elkalandozik.

-Tudod jól, hogy be sem tudok telni veled. -derekamra simítja kezeit- Viszont az apámmal történtek...és a követségnél is azt akarják, hogy maradjak...

-Mi? Állandóra?! -nézek rá döbbenten.

-Ez csak egy lehetőség. Nagyon jól fizetnének és elég nyugis a munka. Különben is azt látom, hogy ez az új élet többet elért nálad, mint a régi...-jegyzi meg halkabban.

-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, mert úgy érzem, hogy most már elég erős vagy az én zűrös életemhez is, de...én nem tudok lemondani a régi Danyről sem. Az emberek változnak, és ez így van jól. Te még mindig az a Dany vagy, akibe én beleszerettem, mert ha nem így lenne, nem mennék hozzád...csak most már kicsit erősebb. -egy hosszú puszit adok a szájára- Ha jól érzed magad, én támogatni foglak, ha nem, akkor akár már holnap is abba hagyhatod. Tudod, hogy bármire képes vagyok. -a kezébe kulcsolom a kezemet- Az ágyban is bármit megteszek, amit csak szeretnél. Most szeretnél valamit? -nézek mélyen a szemébe.

-Mindent. -egy pillanatra meglep az őszinte válasz, de a másik pillanatban már újra szeretkezünk.

A telefonom rezgése kelt, és mielőtt Dany is felébredne, gyorsan magamra kapok egy köntöst és kiszaladok a nappaliba felvenni. A koreai kontaktom?

-Deena? -idegesnek tűnik- Baj van...

-Igen, elég nagy baj, hogy felébresztettél. -morgom- Mi van megint?

-Igazad volt, Danyt nem véletlenül helyeztették át. Meg akarták őt alaposan kínozni. -hirtelen megszédülök, muszáj leülnöm.

-Az apja?!

-Dehogy az apja. Emlékszel arra a fickóra, aki porig égett abban a balesetben? A lánya a fejébe vette, hogy apuci miattad halt meg. Felbérelte az egyik ottani katonát, hogy verje meg Danyt, de az a fickó csak most érkezett oda. -meséli.

-Ki ez a lány? -nem túl komoly ellenfél, mert ölésre úgy látszik nem akar vetemedni.

-A neve Amber, az apjával élt. A hivatalos verzió szerint az anyja a szülésnél meghalt, de mélyebbre ástam és kiderült, hogy az apja azt a nőt is megerőszakolta, aki teherbe esett. Amikor megszült, meg akart szabadulni a gyerektől, de mielőtt örökbe adhatta volna, a lány apja megölte és elrabolta a kórházból az újszülöttet. Talán az egyetlen ember volt, akihez jó volt az öreg.

-Szóval a lánya sem normális...

-Nem, és úgy néz ki tud arról, hogy Dany itthon van, mert a követségen feltűnt két gyanús figura, akik érdeklődtek felőle.

-Keresd meg nekem ezt a lányt, tegyétek egy zsákba és ha megvan, szólj nekem! -eszembe jut, amit nemrég mondtam Danynek. Most érzem csak, hogy mennyire komolyan gondoltam.

-Folyamatosan keressük, hamarosan meglesz.

-Vagy bedugjuk egy világ másik végén lévő elmegyógyintézetbe, vagy a saját kezemmel...-elhallgatok, mert hallom Danyt lefelé jönni- Később beszélünk. -gyorsan lerakom.

-Kivel beszéltél? -olyan furán néz rám.

-Nem kell mindent tudnod. -megcsókolom.

-Azt hittem abban maradtunk, hogy nincsenek titkok...

-Van egy kis zűr, de megoldom. Hagyd rám, hogy miattad ne kelljen aggódnom, oké? -nézek rá szomorúan. Belehalnék, ha bántódása esne. 


Garfield2017. 06. 18. 21:40:43#35116
Karakter: Daniel Whang



 

-          Igen...bár a szívemmel már rég az vagyok. – letérdelve csókol meg a nyakamba kapaszkodva. A földre dőlünk, amitől nevetésbe törünk ki – Gyűrű? – ül fel és tartja a kezét felém. Kicsim remeg a kezem mikor felhúzom rá a gyűrűt, de azt hiszem ez érthető…hivatalosan is jegyesek vagyunk…
-          Szeretlek, és olyan boldog vagyok. – puszilom meg a kezét, és a kezemben tartom. Jól áll neki a gyűrű…
-          Az én kis Danym felnőtt, és férfi lett belőle...és most elvesz feleségül.. – a hátamra dönt a földön és rám mászva csókol meg, aztán hozzám bújik. Olyan aranyos.
-          És mikor szeretnéd megtartani az esküvőt? – kérdezem izgatottan.
-          Akár már holnap is. – támaszkodik fel aztán ad egy puszit.
-          Azért én szeretném megadni a módját. Szeretném, ha olyan esküvőnk lenne, ami méltó hozzád. – hajába túrva húzom le magamhoz, hogy megcsókoljam édes ajkait.
-          Én nem akarok fehér ruhás nagy esküvőt. Hozz két tanút és ennyi...Egy életre szóló házasság titka nem a nagy lagzi, különben sincsenek barátaim, akiket meghívhatnék. A szüleimmel csak ünnepnapon tartjuk a kapcsolatot, a bátyámnak megvan a maga élete...Részemről ennyi. – hmmm…
-          Ohh Dee...Csinálhatunk két személyes ünnepséget is, de azért egy szép ruha még beleférne. – olyan gyönyörű lenne benne.
-          Oké, bár már rég nem illik a fehér ruha rám. Te tudhatod a legjobban, hogy miért. – harap érzékien a fülembe, amitől végig fut rajtam a hideg - Bár az is igaz, hogy ahhoz megyek hozzá, aki elvette a szüzességemet. Akkor így ér? – ohh Dee.
-          Bárcsak 12 évesen elvehettelek volna...akkor...
-          Akkor nem lettek volna mások? Neked sem? Mert nekem sem jó érzés abba belegondolni, hogy...De hagyjuk! Soha többé nem lesz senki más. – csókol meg – Illetve – húzódik el mosolyogva.
-          Mi? – ezt meg hogy értsem?!
-          Szeretném, ha még valaki lenne az életünkben. Én...már Koreában sem és itthon sem szedtem semmit...Gyereket akarok tőled, családot akarok neked adni. – ad egy puszit az orromra, de…
-          Ez...ez igaz? Szerelmem.. – teljesen elérzékenyültem….egy baba? Nekünk?
-          De valamiért nem esem teherbe. Vagyis hát...Emlékszel, amikor azt hittem, hogy az vagyok? Aztán megjött...Elmentem azóta egy nőgyógyászhoz, el akartam intézni a fogamzásgátlást, de gondoltam egy alaposabb vizsgálat sem árt. Most jöttek meg az eredmények, és az orvos szerint olyan kicsi az esély, hogy teherbe essek, hogy gyakorlatilag meddő vagyok. – áll fel sóhajtva.
-          Dee, miért nem mondtad előbb? – ölelem magamhoz miután én is felállok.
-          Én azért próbálkozom, és javasolt egy műtétet, amivel javíthatnánk az esélyeken, de...Talán örökbe is fogadhatnánk vagy felfogadhatnánk egy béranyát, hogy mégis legyen saját gyereked. Az esküvő után kereshetnénk valakit... – annyira rossz így látni. Szegénykém…
-          Nekem mástól nem kell...nekem csak te kellesz. – mondom komolyan a szemébe  nézve - Ha tényleg semmi sem segít...
-          Dany, az orvos egyértelműen megmondta, hogy ne reménykedjünk, mert...
-          Sss... – csitítom el - zóval ha semmi sem, akkor, de csakis akkor örökbe fogadhatunk egy babát. Őt mi fogjuk nevelni, ugyanúgy a mi gyerekünk lesz. A tiéd és az enyém, jó? – bólint - Most az esküvőre koncentráljunk...és...köszönöm, hogy elmondtad... – mondom az arcát cirógatva.
-          Szeretlek és nincsenek titkaim előtted. – bújik az ölelésembe - És most dugj meg! Nem egy baba miatt, hanem azért, mert akarom... – hírtelen zavarba jövök, de már vetkőztet is…
 
Egyik este miután kicsim elaludt, csendben készülődni kezdek, ugyanis Dee szülinapja lesz, és nem tudok eljönni a követségről, hogy ünnepivé tegyem a házat. Elmegyek lufiért, és virágért, meg néhány díszért, és díszíteni kezdek. Aztán visszabújva mellé alszom. Reggel nincs szívem felkelteni mikor elindulok olyan édesen alszik, szóval csendben elindulok.
Izgatottan megyek haza, szerintem megtalálta az ajándékait is, és remélem tetszett neki minden.
-          Szia!- köszönök mosolyogva, de csók helyett egy pofont kapok - Ez meg...? – kérdezem értetlenül.
-          Amúgy köszi mindent... – a falhoz támaszta csókol szenvedélyesen, és vetkőztetne, de… - A fene megette ezt az egyenruhát! Mindenről ez tehet! – enged el…
-          Dee...minden oké? – kérdezem meglepetten…nem értem ezt az egészet, és válasz sem jön… - Boldog szülinapot... – nevetek kínomban - Megtaláltad az ajándékodat?
-          Nem, de az apád megtalált engem. – ül durcásan a kanapéra - Elhordott mindennek...jah bocs, elmondtam az eljegyzést...aztán azt mondta, hogy kint  találkoztál Rinnel. Az a csaj mikor lett újra releváns az életünkben?! 5 perced van helyrehozni a születésnapomat, és az a minimum, hogy utána kétszer kinyalsz! – dob nekem egy párnát.
-          Dee, kérlek... – teszem arrébb a párnát zavartan.
-          Úgy beszélek, ahogy akarok, ne ezen rugózz! Négy és fél perc... – jajj ne már…
-          Dee...ne kattogj ezen, nem...
-          Azt mondd, amit hallani akarok, 4 perced van még. - tényleg nagyon mérges.
-          Oké, oké... - sóhajtok - mikor kikerültem a kiképzésre, kb rá egy hónapra, volt egy kimenőm, de hát nem volt hova mennem, de szóltak, hogy látogatóm van, egy hölgy. Azt hittem te vagy az, de mikor megláttam Rint lefagyott a mosoly az arcomról. Azt mondta az apám kérte meg, hogy jöjjön be hozzám, és beszéltünk pár percet. Udvarlója van, és ő sem értette miért szólt neki az apám. Többet nem is jött, nem volt fontos, ezért nem mondtam. - még mindig mérgesen néz rám - Dee, te is tudod, hogy te vagy nekem az egyetlen. Szeretlek... - közelebb hajolok, és hagyja, hogy megcsókoljam. Még az arcomra is simítja a kezét.
-          Rendben... - sóhajtja - Mindent mondj el nekem, jó? Jobb tőled tudni mint mástól. - mellkasomra simítja a kezét, és az egyenruhámnál fogva húz vissza magához egy csókra.
-          Sajnálom. Nem gondoltam, hogy megint be akar majd kavarni az apám. - simogatom az combját.
-          Ez egy seggfej! Bocs, de nem fogok tovább finomkodni, és... - csókkal hallgattatom el.
-          Ne beszéljünk róla... - felkelek és elkezdem levenni az egyenruhámat.
-          Mit csinálsz? - kérdezi, mikor a felsőmet levéve a kanapé elé térdelek.
-          Teljesítem az előző parancsát, hölgyem... - elégé zavarban vagyok, de muszáj bátrabban kimondanom a dolgokat ha nem akarom, h Dee rám unjon. Már le is vettem róla a bugyiját, de még felhúz magához egy csókra - Most jobbá teszem a szülinapodat... - mosolyodom el, és lábainál fogva közelebb húzom magamhoz.
 
Azonnal a lényegre térek. Lassan kezdek neki, szeretném ha alaposan kiélvezné minden percét. Mikor ujjaimat kicsimbe vezetem, szinte végigmarja a hátamat. Muszáj, hogy megcsókoljam, szinte felfaljuk egymást, közben egyre gyorsabban mozgatom benne az ujjaimat. A csók után újra elkezdem kényeztetni nyelvemmel is.
-          Danyhhh... - nyögi nevemet hangosan mikor eléri az orgazmus. Lassan mozgatom továbbra is ujjaimat, miközben megcsókolom.
 
Másik kezemmel kiszabadítom melleit. Először csak gyömöszölöm, aztán meg is kóstolom. Bimbói körül tekereg a nyelvem, felváltva, közben újra gyorsítok kezem tempóján. Sóhajai és nyögései töltik meg a szobát. Egyszerre zavarbaejtő és izgató, ahogy a nevemet nyögdécseli. Hasát végigcsókolva jutok el újra oda, ahol a legnagyobb gyönyört tudom szerezni neki. Vállaimat marja, és el akar tolni magától, de hát nem ezt kérte...folytatom míg el nem megy újra. Lelassul nyelvem és ujjaim is, de szeretném ha kiteljesedne ez az érzés neki...
 
Lejjebb tolom nadrágomat és az alsómat, lejjebb húzom a kanapén, és kicsimbe csúszok. Mellette támaszkodva kezdek lassan mozogni, gyönyörű arcát néve. Minden apró rezdüléséből leolvasható mennyire élvezi, de elég türelmetlen...lehúz magához egy szenvedélyes csókra, és fenekembe marva ösztönöz, hogy ideje gyorsítani. Felegyenesedve markolok combjaiba és mozgok benne gyorsan és mélyen. Hasamat és kezeimet marja élvezetében. Elég hamar elmegyek, de addig mozgok, míg kicsim is fel nem síkit gyönyörében...
 
Felhúz magához a kanapéra, és ölembe mászva csókol édesen. 
-          Egészen meghoztad a kedvemet a szülinapomhoz... - kuncog aranyosan, és a nyakamba csókol.
-          Ez volt a cél. - mosolygok a fenekét markolászva. Csípőjének ringása újra keménnyé varázsol, és egyik csókunk közben magába is fogadja.
 
A fürdőben és a hálóban is szeretkezünk. Magamhoz ölelve simogatom fáradtan az ágyban. Apró köröket ír ujjaival a hasamon, csak mosolyogni tudok. A menyasszonyom, hamarosan a feleségem lesz, és gyereket szeretne tőlem. Ennél boldogabb már nem is lehetnék...remélem, hogy összejön a saját baba, én mindent el fogok követni...
-          Mire gondolsz? - kérdezi feltámaszkodva.
-          Mindig te jársz a fejemben...mégha itt is vagy mellettem. Szeretlek. - elmosolyodva csókol meg lágyan.
-          Én is szeretlek. - mindig hevesen kezd verni a szívem mikor ezt mondja - Milyen ajándékot emlegettél pár órája? - kérdezi izgatottan felülve. 
-          Máris... - előveszek egy kis dobozkát - Tudom eleged lehet már az ékszerekből, de elkészítettem múltkor a karikagyűrűket is. - rögtön kiszúrja, hogy mi van belülre gravírozva...két D betű egymásba fonódva és "forever".
-          Gyönyörűek. - mosolyodik el és mellkasomra simítva a kezét csókol meg...annyi érzelem van ebben a csókban, hogy alig kapok levegőt utána.
-          Khm...szóval a másik... - előveszek az ágy alól egy nagyobb dobozt. Olyan izgatottan bontja ki, olyan aranyos...egyik nap mikor elém jött és sétáltunk haza, megpillantott egy ruhát, de hiába mondtam, hogy vegyük meg, hát megvettem neki egy hozzá illő táskával.
-          Dany...
-          Már csak egy cipő kéne hozzá...azt nem mertem nélküled venni. - mosolyodom el.
-          De ruhát igen? - simul hozzám félretéve a dobozt.
-          Tudom a méreteidet... - simítom fenekére a kezemet.
-          Azt én is... - csúsztatja férfiasságomra a kezét nevetve, amitől teljesen zavarba jövök.
 
Időpontot foglalunk az esküvőre, és elkezdjük kiválasztani, hogy milyen öltönyben legyek, én meg mutatok néhány ruhát Deenek, amiben szerintem gyönyörű lenne. De ugye a végleges döntést neki kell meghoznia, mert nem láthatom esküvő előtt a ruhában. Igen, szeretem a hagyományokat…Szeretném ha Deenek az egyik legjobb napja lenne, éppen ezért döntök úgy, hogy anyut elhívom, de aput nem. Elhívom anyut ebédelni, és próbálom neki elmagyarázni a dolgokat. Aranyos, és örül nekünk, de aggódik, hogy végleg összeveszek apuval. Ezzel teljesen tisztában vagyok…
 
Este a nappaliban Deevel romantikázunk, már az ölemben az ingemet gombolja ki, mikor valaki eszeveszettül dörömböl az ajtón. Dee akar ajtót nyitni, de megfogom a kezét, és visszahúzom.
-          Majd én… - mondom komolyan, és nem is ellenkezik.
-          Mégis mi a fenét képzelsz magadról?! – esik nekem apu, mikor kinyitom az ajtót, és jönne be, de elé állok – Ez a… - kezd bele Deere nézve, de eleget alázta már meg. Kijjebb navigálom a küszöbről.
-          Elég! – kiabálok rá – Eleget tettél már nekünk keresztbe. Még a laktanyán is… - kezdek ideges lenni – Nem vagy hivatalos az esküvőnkre, és az éltünkbe se ajánlom, hogy beleavatkozz. – mondom komolyan.
-          Fenyegetsz, fiam?! Nem tanultál te semmit a katonaságnál, még tiszteletet sem! De mit is várhatok egy olyantól, aki…
-          Azt tisztelem akiben van mit! És most menj szépen haza… - sarkon fordulok, és mennék, de visszaránt a karomnál fogva. Automatikusan jönnek a mozdulatok amiket tanultam, és a földre terítem az apámat. Meglepetten engedem el, és teszek hátra pár lépést…
-          Dany… - szól Dee és megfogja a kezemet – Gyere… - bemegyek vele a házba, és elmegyek fürdeni. Kezet emeltem a saját apámra…mi van velem?!


Saya2017. 06. 16. 23:39:27#35114
Karakter: Deena Graham



 http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/DeenaGrahamBySaya.png

-Hagyd azt a kaját...-a nyakamba csókol.

-De valamit enni kell, én meg nem értem. -ahogy téged sem. Dany közben puszilgatni kezdi az arcomat.

-Szeretlek...-súgja a fülembe- Tényleg a feleségem szeretnél lenni?

-Igen...-jobban magához húzva ad a fejemre egy puszit - De mindegy, mert te nem akarsz elvenni...

-Miért mondod ezt? -maga felé fordít.

-Nem igazán lelkesedtél érte...

-Meglepődtem. Olyan határozottan kijelentetted otthon, hogy nem akarsz házasságot, se, gyereket, most meg...-felbiccenti a fejemet- Annyira boldog vagyok, hogy mégis hozzám jönnél.  -cirógatja az arcomat.

-Nem akarom magamat rád erőltetni...

-Ne beszélj butaságokat...Otthon készítek neked egy hozzád méltó gyűrűt...-elmosolyodva bújok hozzá- Megkérem vele a kezedet, és a feleségem leszel...-felemel és megpörget.

-Dany, tegyél le...-nevetek.

-Életem szerelme...-csókkal pecsételjük meg ezt a hirtelen jött eljegyzést.

A romantikus este után nehéz a búcsú, főleg, hogy hosszú csókkal történik mindez.

-Dee...kicsim...mennem kell...suttogja ajkaimra.

-Nem akarom...-újra megcsókolom.

-Én sem akarok menni, de muszáj.

-Tudom, de megígérem, hogy intézek valamit, hogy otthon töltsd le a szolgálati idődet. -biztatom.

-Csak várj rám...és ha hazamehetek, a feleségem leszel. -ad egy puszit a számra- Olyan szép vagy...

-Vigyázz magadra!

-Rendben...-kisebb csókok után nagy nehezen elengedem.

Nem könnyű, de rendeződik a helyzet, amiről hamarosan Dany is értesül és erről skype-on ad hírt.

-Szóval mostantól tudunk megint skype-on beszélni.

-Tudom. Örülök, hogy örülsz neki. -én is.

-Honnan tudod?

-Az mindegy. Folyamatban van az is, hogy otthon szolgálhass...úgy néz ki, hogy kell otthonra egy ember, aki jól beszéli az angol nyelvet és a koreait is..Persze a kiképzésed ugyan úgy lenne, de már otthon. -mesélem neki.

-Egyszer el kell mondanod, hogy tudsz elintézni ilyeneket...-régi ismeretség...

-Még nem intéztem el, de talán a jövő héten már hazautazhatunk. -mi ez a csend?- Nem is örülsz?

-De igen, csak...

-Most csak annyit kell tudnod, amennyit elmondtam.

Következő héten én már Danyt a laktanya előtt várom, ugyanis tényleg mehetünk haza. Ideje volt.

-Hogy intézted el ezt? -kérdezi miután homlokon csókol.

-Nem elég az, hogy mehetünk végre? -mosolyogva csókolom meg.

-Egyelőre...-ölel magához.

Otthon rögtön munkába is áll, de ez mégis más, mint kint. Sokkal másabb...Egyik hétvégén hirtelen minden más lesz, mert romantikus hangulatra érkezem haza. Dany csókkal köszönt, aztán letérdel elém.

-Egész életemben csak téged szerettelek szerelemmel, és ez az érzés csak erősödik. Boldogság fogott el, amikor azt mondtad a feleségem lennél, és csak remélni tudom, hogy még mindig így érzed...-kinyitja a dobozt- Ígérem boldoggá teszlek, és mindig szeretni foglak. Hozzám jössz feleségül?

-Igen...bár a szívemmel már rég az vagyok. -felelem mosolyogva, aztán lehuppanva hozzá a nyakába kapaszkodom és olyan hosszan csókolom meg, hogy még magammal is rántom, így mindketten a földön kötünk ki, amin jót nevetünk- Gyűrű? -ülök fel és tartom neki a kezemet. Kissé remegő kézzel, de sikerül felhúznia.

-Szeretlek és olyan boldog vagyok. -ad egy puszit a kezemre, amit aztán a sajátjában szorongat. Én is hosszan nézem a gyűrűt, még mindig hihetetlen. Férjhez fogok menni...

-Az én kis Danym felnőtt, és férfi lett belőle...és most elvesz feleségül...-a földre döntve ugrom rá újra, hogy felfaljam a csókommal. Egy darabig még csókolózunk, aztán hozzá bújva élvezem, hogy végre együtt vagyunk.

-És mikor szeretnéd megtartani az esküvőt? -kis türelmetlen.

-Akár már holnap is. -támaszkodom fel mellette és adok egy puszit az arcára.

-Azért én szeretném megadni a módját. Szeretném, ha olyan esküvőnk lenne, ami méltó hozzád. -hajamba túrva húz lejjebb egy csókra.

-Én nem akarok fehér ruhás nagy esküvőt. Hozz két tanút és ennyi...Egy életre szóló házasság titka nem a nagy lagzi, különben sincsenek barátaim, akiket meghívhatnék. A szüleimmel csak ünnepnapon tartjuk a kapcsolatot, a bátyámnak megvan a maga élete...Részemről ennyi. -magyarázom.

-Ohh Dee...Csinálhatunk két személyes ünnepséget is, de azért egy szép ruha még beleférne. -látom hagyomány tisztelő, és ebbe bele kell nyugodnom.

-Oké, bár már rég nem illik a fehér ruha rám. Te tudhatod a legjobban, hogy miért. -finoman a fülébe harapok- Bár az is igaz, hogy ahhoz megyek hozzá, aki elvette a szüzességemet. Akkor így ér?

-Bárcsak 12 évesen elvehettelek volna...akkor...-erősebben szorítja meg a derekamat.

-Akkor nem lettek volna mások? Neked sem? Mert nekem sem jó érzés abba belegondolni, hogy...De hagyjuk! Soha többé nem lesz senki más. -rá mászva csókolom meg, aztán mosolyogva húzódom el- Illetve...

-Mi? -oh ez az arc...

-Szeretném, ha még valaki lenne az életünkben. Én...már Koreában sem és itthon sem szedtem semmit...Gyereket akarok tőled, családot akarok neked adni. -puszilom meg a nóziját.

-Ez...ez igaz? Szerelmem...-könnyes a szeme?

-De valamiért nem esem teherbe. Vagyis hát...Emlékszel, amikor azt hittem, hogy az vagyok? Aztán megjött...Elmentem azóta egy nőgyógyászhoz, el akartam intézni a fogamzásgátlást, de gondoltam egy alaposabb vizsgálat sem árt. Most jöttek meg az eredmények, és az orvos szerint olyan kicsi az esély, hogy teherbe essek, hogy gyakorlatilag meddő vagyok. -nagyot sóhajtva állok fel.

-Dee, miért nem mondtad előbb? -áll fel ő is és ölel magához.

-Én azért próbálkozom, és javasolt egy műtétet, amivel javíthatnánk az esélyeken, de...Talán örökbe is fogadhatnánk vagy felfogadhatnánk egy béranyát, hogy mégis legyen saját gyereked. Az esküvő után kereshetnénk valakit...-nagyon nehéz erről beszélnem. Sosem gondoltam, hogy ennyire fog fájni, hogy nem adhatok Danynek egy saját pici babát. Nem csak maga a tény szomorít el, hogy nekem nem lehet gyerekem, hanem az, hogy ezáltal neki sem. Ha csak magamról lenne szó, megbirkóznék vele, de tudom, hogy ez neki mennyit jelentene.

-Nekem mástól nem kell...nekem csak te kellesz. -mélyen a szemembe néz- Ha tényleg semmi sem segít...

-Dany, az orvos egyértelműen megmondta, hogy ne reménykedjünk, mert...

-Sss...Szóval ha semmi sem, akkor, de csakis akkor örökbe fogadhatunk egy babát. Őt mi fogjuk nevelni, ugyanúgy a mi gyerekünk lesz. A tiéd és az enyém, jó? -bólintok- Most az esküvőre koncentráljunk...és...köszönöm, hogy elmondtad...-simogatja az arcomat.

-Szeretlek és nincsenek titkaim előtted. -átölelem- És most dugj meg! Nem egy baba miatt, hanem azért, mert akarom...-kicsit oldom a hangulatot, de már vetkőztetem is.

Pár nap múlva egy újabb meglepetés fogad, mikor felkelek. Ünnepi dekoráció, virágok...ezt éjszaka hozta össze? És miért? Oh...ma van a szülinapom...Teljesen elfelejtettem. Ráadásul Dany már elment, de nem baj, ma semmi dolgom, szóval szexiben várom őt haza. Még lufit is hozott...

http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/deebday_zpsm6ae4mnv.png

-Dany! -nyitom ki az ajtót, mikor csengetnek, mert kb most kell hazaérnie, csak biztos nem vitt kulcsot.

-Nem...-Dany apja az, az anyja csak csendben mosolyog mellette- Deena, megtennéd, hogy felöltözöl és elmondanád, hogy hogyan létezik az, hogy a vakációból arra kell hazajönnöm, hogy már jó ideje itthon van a fiam és úgy kell megtudnom másoktól?

-Megtennéd, hogy nem tegezel? És nem...nem öltözöm fel...-nem vagyok hajlandó jópofizni a továbbiakban- Az, hogy Dany hol van és miért...hát...csak rám tartozik...

-Később visszajönnénk, ha nem baj...-mondja az anyukája.

-Nem, drágám! Azért, mert a fiúnk egy züllött nőhöz jár kielégíteni a vágyait, még nem azt jelenti, hogy nekünk is folyton ide kell járkálnunk...-na most telt be végleg a pohár.

-Tényleg? Tényleg burkoltan kurvázol le, mint egy gyáva féreg? Én a szemedbe mondom, hogy egy utolsó fasz vagy, aki a saját fiát is előbb csinálná ki, mint belenyugodjon abba, hogy boldog! Oh és...kegyelemdöfééés...-vágom az orra elé a kezemet, amin a Danytől kapott gyűrű van.

-Összeházasodtok? Istenem! -csapja össze a anyukája a kezét- Végre! Gratulálok! -meg is ölelget, az apja pedig teljesen lefagy- Talán jobb lesz, ha megyünk mielőtt...-bólintok, hogy értem, én sem akarok itt veszekedést- Mondd meg Danynek, hogy keressen fel, mert személyesen is szeretnék gratulálni...ez csodálatos hír!

-Koreában találkozott Rinnel, ezt is elmondta? Elfelejtett volna! Undorító, hogy magadhoz akarod láncolni! -vágja az arcomba az apja, aztán megy is a kocsihoz, én meg értetlenül nézek Dany anyjára.

-Ez igaz?

-Nem tudom. Én csak annyit tudok, hogy beszéltek, ezt Rin mesélte, de nem biztos, hogy személyesen. Látod milyen Dany apja...én szeretem őt, de nem helyeseltem, hogy szólt Rinnel arról, hogy Dany Koreában van. Nem volt fontos neki, ezért nem mondta...-szépíti a helyzetet.

-Persze...

Miután egyedül maradok, elgondolkodom. Dany ennyire megváltozott volna? Ő nem kurvázik...Lehetetlen. Most, hogy tudja, hogy nem lehet gyerekem, lehet megint felkeresi Rint? Ő biztos szülne neki. De...Azt már nem! Kibaszottul nem! Dany az enyém. Olyan dühös vagyok rá, hogy észre sem veszem, hogy közben megjött Dany.

-Szia! -köszön mosolyogva, mikor meglát, én meg egy nagy pofont adok neki- Ez meg...?

-Amúgy köszi mindent...-a falhoz szorítva csókolom meg, és szét akarom tépni a ruháját, de nem boldogulok vele- A fene megette ezt az egyenruhát! Mindenről ez tehet! -hisztizve hátrálok.

-Dee...minden oké? -néz rám értetlenül- Boldog szülinapot...-nevet kínosan- Megtaláltad az ajándékodat?

-Nem, de az apád megtalált engem. -duzzogva ülök a kanapéra- Elhordott mindennek...jah bocs, elmondtam az eljegyzést...aztán azt mondta, hogy kint  találkoztál Rinnel. Az a csaj mikor lett újra releváns az életünkben?! 5 perced van helyrehozni a születésnapomat, és az a minimum, hogy utána kétszer kinyalsz! -hozzávágom az egyik párnát.

-Dee, kérlek...-jön zavarba.

-Úgy beszélek, ahogy akarok, ne ezen rugózz! Négy és fél perc...-jegyzem meg komolyabban.
 


Garfield2017. 06. 09. 22:10:29#35108
Karakter: Daniel Whang



 

-          Dee… - kicsit zavarba jövök.
-          Olyan hosszú ideig nem láttuk...nem éreztük egymást... – mondja miközben rám mászik - Kényeztetni akarlak. – súgja fülembe aztán meg is rágcsálja.
 
Olyan aranyos, mosolyogva csókolja végig testemet, míg el nem ér merevedésemig. Szemembe nézve veszi szájába…már kezdtem elfelejteni mennyire jól csinálja. Egész végig szemembe nézve kényeztet. Annyira izgató…Kis idő múlva gyorsít a tempóján, kezével is rásegítve. Próbálom jelezni neki, hogy kezd túl jó lenni, de nem áll le, és én nem bírom tovább, és szájába élvezek. Mellém fekszik, és csak simogat és puszilgat…szeretném folytatni, de azt hiszem nem szeretné. Csak bújik, és nem akar mást…talán látja mennyire fáradt vagyok…bár ez így kicsit, nem is tudom, de rossz érzés, hogy csak nekem volt jó…De tényleg nagyon kimerült vagyok, és hamar elalszom.
Félálomban vagyok, mikor Dee megcsókol, aztán finoman magamhoz ölelem és együtt alszunk.
 
Olyan nehezen ébredek fel, pedig rengeteget aludtam. Mire kikelek az ágyból és sikerül megmosnom a fogamat, kicsim már rég lezuhanyozott. De eléggé felizgat mikor csak így a csaphoz áll és elkezdi mosni a fogait. Mögé állva ölelem magamhoz.
-          Mi az? – kérdezi miután végez.
-          Nem fázol? – puszilgatom vállát.
-          Hát...felöltözhetnék, de... – felém fordul és nyakam köré fonja kezeit - fel is melegíthetsz... – a gondolataimban olvasol. Fenekébe markolva kapom fel és irány az ágy.
-          Nehéz lesz visszamenni... – simogatom magamhoz ölelve szeretkezés után.
-          Tudom, de ha minden jól alakul, akkor legalább hazajöhetsz egy új megbízatással. Mindenképpen megvárlak. – csókol meg, de nem értem hogy gondolta ezt…mindegy…
-          Arra gondoltam, hogy eljöhetnél megnézni a laktanyát. Lesz egy nyílt nap, és gondolom, hogy nem érdekelnek különösebben a tankok, de találkozhatnánk... – mesélem neki, és remélem eljön.
-          És megnézhetném, hogy mennyire vagy kemény munka közben? –a férfiasságomra csúsztatja a kezét - Oh várj, azt már tudom. – nevet édesen.
-          Rosszalkodsz? – harapok finoman a nyakába, és újra szeretkezünk.
 
A következő pár napban csak arra fókuszálok, hogy nemsokára újra láthatom Deet a nyíltnapon. Alig várom, hogy itt legyen. Persze nem lesz olyan mintha csak ketten lennénk, mert a hosszú csókok illetlenek mások előtt, de nekem az is elég, ha láthatom. Csak az a baj, hogy nekem még aznap délelőtt lövészetre kell mennem, és nem tudok szólni Deenek, hogy délelőtt ne is várjon…remélem megvár…
És igen, amikor megérkezik az osztagom, megpillantom szerelmemet egy fa alatt ülve.
-          Dany! – csókol meg a nyakamba ugorva, de minden szem ránk szegeződik…
-          Deena… - szólok rá finoman, és veszi is a lapot, hátra lép egyet.
-          Daniel Whang! Ne merj még egyszer így megváratni! – elmosolyodva folytatja - Hát hol voltál eddig? Már nagyon hiányoztál...vagyis hiányzol... – édes…átölelem, és homlokon csókolom.
-          Ne haragudj, de csak most hoztak ki minket. Még délelőtt is a lövészeten voltunk. – hajamba túrva ad számra egy puszit.
-          Mikor leszel szabad? Én is játszanék már a te puskáddal... – jajj Dee…miért kell zavarba hozni? - Viccelek nah...Csak egy unalmas összebújásra vágyom, arra, hogy mellettem legyél. – homlokát az enyémnek dönti.
-          Ma este elengednek egy kis időre. – mosolygok.
-          Akkor haza sem megyek. Megvárlak a kapuban, ha vége ennek a...csoda rendezvénynek...Amúgy nagyon gáz, hogy minden pálcikásan van kiírva, de hotdogot árulnak a büfében. – meséli, amin muszáj nevetni, olyan aranyos.
-          Este rendelünk valami finomat, jó? – arcát simogatom, és mint egy kiscica bújik a kezembe…hogy lehet ennyire…tökéletes… - Lassan mennem kell, csak köszönni jöttem...
-          Csak rád vagyok éhes, szóval spórolj azzal az energiával. – csókol meg, és most engem sem érdekel mennyien látják, mégha bajom is lesz belőle.
 
Mikor mehetek, együtt sétálunk a hotelbe egymás kezét fogva. Annyira büszke vagyok rá, mindenki csak Deeről beszélt, hogy mennyire szép, és bár az ő barátnőjük is bevállalna néha egy egy csókot…. Oké eléggé féltékeny is lettem, de Dee az enyém…
 
Először lezuhanyozunk, együtt…hiányzott az együtt fürdés. Szinte már simogatva fürdet, ami nagyon jól esik. Aztán köntösbe megyünk a szobába, és már kérdezném mit rendeljünk, mikor…
-          Arra gondoltam, ha hazajutunk, elvehetnél feleségül... – mondja tök természetesen, de én teljesen lefagyok. Ezt tényleg Dee mondta? - Mi a baj? Nem mondasz semmit? – el sem hiszem, hogy a feleségem akar lenni - Mindegy, felejtsd el… – nevet zavartan - Annyi gondod van, én meg jövök még eggyel…Bocs, csak... Most már kéne rendelni valami kaját, ma még nem is ettünk... – elindul, hogy megnézze a szórólapot.
-          Dee... – megyek utána, és magamhoz ölelem.
-          Jó, hogy jössz, mert nem boldogulok a rendeléssel. Te mit kérsz? – kicsim, ne már…
-          Hagyd azt a kaját... - csókolok a nyakába.
-          De valamit enni kell, én meg nem értem. - szinte remeg a karjaimban. Puszilgatni kezdem az arcát mosolyogva.
-          Szeretlek... - súgom a fülébe - Tényleg a feleségem szeretnél lenni? - mondd még egyszer...
-          Igen... - olyan boldog vagyok, jobban magamhoz húzom és buksijára adok egy puszit - De mindegy, mert te nem akarsz elvenni... - micsoda?
-          Miért mondod ezt? - fordítom magammal szembe.
-          Nem igazán lelkesedtél érte...
-          Meglepődtem. Olyan határozottan kijelentetted otthon, hogy nem akarsz házasságot, sem gyereket, most meg... - felbiccentem a buksiját, hogy rám nézzen - Annyira boldog vagyok, hogy mégis hozzám jönnél. - cirgatom gyönyörű pofiját.
-          Nem akarom magamat rád erőltetni...
-          Ne beszélj butaságokat. - vágok közbe - Otthon készítek neked egy hozzád méltó gyűrűt... - végre mosolyog, és hozzám bújik – Megkérem vele a kezedet, és a feleségem leszel... - felemelve pördülök meg vele.
-          Dany, tegyél le... - nevet édesen.
-          Életem szerelme... - döntöm homlokának a sajátomat a hajába túrva. Derekamba marva csókol meg...
 
Segítek neki a rendelésben, és egy nagyon romantikus estét töltünk el. Ki sem engedem a karjaiból, enni is így eszünk. Csak ölelem és simogatom...néha lágyan csókoljuk egymást, mintha még mindig tinik lennénk. A mosoly levakarhatatlan az arcomról. Mintha csak megállt volna a világ körülöttünk, és csak ez a pillanat létezne. Kimondhatatlanul szeretem...
 
De sajnos vissza kell zökkennünk a valóságba. Vissza kell mennem, de most úgy érzem tele vagyok energiával, jöhet bármi, nem számít, mert Dee vár rám és a feleségem akar lenni. Nehéz a búcsú, nem akar elengedni, ahogy én sem, de muszáj. Az ajtóban állunk és lágyan csókoljuk egymást....
-          Dee...kicsim...mennem kell... - súgom ajkaira.
-          Nem akarom... - bújik hozzám és csókol meg újra.
-          Én sem akarok menni, de muszáj. - szomorúan néz a szemembe.
-          Tudom, de megígérem, hogy intézek valamit, hogy otthon töltsd le a szolgálati idődet. - nem tudom ezt hogy gondolja, nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne...
-          Csak várj rám...és ha hazamehetek, a feleségem leszel. - adok egy puszit ajkaira - Olyan szép vagy... - mondom mielőtt bármit is mondhatna.
-          Vigyázz magadra!
-          Rendben...
 
A harmadik csók után sikerül elindulnom. Mosollyal az arcomon fekszem le. Csak Deere tudok gondolni, lehet még gyerekünk is lesz egyszer? 
 
A reggeli sorakozónál váratlan bejelentés fogad minket. Új kiképzőtisztet kapunk, aki bemutatkozik, és végigjárja a laktanyát. A délelőttünket a parancsára takarítással töltjük, aztán egy újabb sorakozó. Elmondja, hogy akik itt vagyunk, valamiért megbüntettek minket, tehát jól sejtettem...de ezen ő változtat, és ugyan úgy, mint a többi helyen, kapcsolatban lehetünk a kintiekkel. Ezért viszont nagy fegyelemmel és tisztelettel kell legyünk felé. Este beszélek is Deevel...felhívom és elmesélem neki mi történt.
-          Szóval mostantól tudunk megint skype-on is beszélni. - újságolom.
-          Tudom. Örülök, hogy örülsz neki. - hmm...
-          Honnan tudod?
-          Az mindegy. Folyamatban van az is, hogy otthon szolgálhass...úgy néz ki kell otthonra egy ember, aki jól beszéli az angol nyelvet és a koreait is...Persze a kiképzésed ugyan úgy lenne, de már otthon. - meséli. 
-          Egyszer el kell mondanod, hogy tudsz elintézni ilyeneket...
-          Még nem intéztem el, de talán a jövő héten már hazautazhatunk. - hallhatóan mosolyog, viszont nekem nagyon fura, hogy csak úgy civilként elintéz ilyen dolgokat - Nem is örülsz?
-          De igen, csak...
-          Most csak annyit kell tudnod, amennyit elmondtam. 
 
A következő héten a kiképzőtiszt vázolja nekem, hogy embert keresnek aki Amerikában a követségen lenne, mert üresedés van. Mivel amerikai állampolgár is vagyok, nem is kerestek mást. Viszont az alapkiképzést még itt kell letöltenem, csak utána indulhatok, ami még legalább két hét. Elég kemény az utolsó két hetem itt, és eléggé kimerülök tőle, de utána valóban csomagolhatok. Dee a laktanya előtt vár mikor elindulok.
-          Hogy intézted el ezt? – kérdezem miután homlokon csókolom.
-          Nem elég az, hogy mehetünk végre? – mosolyog és megcsókol.
-          Egyenlőre… - ölelem magamhoz.
 
Egyenesen a követségre kell mennem, ahol eligazítást kapok. Szerencsére minden estémet otthon tölthetem majd. Ez így elég kényelmes is, de sokkal jobban örülnék ha visszamehetnék Dee üzletébe. Egyik nap, mikor kicsim hétvégén dolgozik, elkísérem és elkészítem a gyűrűjét. Előbb indulok el, és megkérem, hogy hozzám jöjjön haza. Rózsákkal, pezsgővel, gyertyafényben várom haza. Mikor belép a nappaliba, csókkal köszöntöm, majd letérdelek elé.
-      Egész életemben csak téged szerettelek szerelemmel, és ez az érzés csak erősödik. Boldogság fogott el, amikor azt mondtad a feleségem szeretnél lenni, és csak remélni tudom, hogy még mindig így érzed… - kinyitom a dobozkát – Ígérem boldoggá teszlek, és mindig szeretni foglak. Hozzám jössz feleségül? – kérdezem mosolyogva.


Saya2017. 06. 05. 23:54:00#35107
Karakter: Deena Graham



 http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/DeenaGrahamBySaya.png

Pár nap múlva abban is bizonytalan vagyok, hogy egyáltalán eljön. Tudom, őt szakították ki a megszokott környezetéből, neki nehezebb, de nekem sem volt könnyű. Nekem ő a családom, és nem gondoltam volna, hogy ez ennyire rossz lesz. Azt hittem peregnek majd a napok, de mintha évek teltek volna el mióta eljött. Viszont valaki kopog. Tényleg eljött? Kinyitom az ajtót és ő az.

-Nem jössz be? -kérdezem mosolyogva.

-De, persze...Nagyon szép vagy...-mondja végig nézve rajtam.

-Köszönöm...-mi a...?- Mi történt veled? -hogy sérült meg?

-Figyelmetlen voltam, megcsúsztam, leestem egy meredek domboldalon...

-Miért nem figyelsz jobban? -aggódva bújom a karjaiba.

-Legközelebb figyelmesebb leszek. -ez nekem nem elég megnyugtató.

-És mikor kell visszamenned?

-Vasárnap este. -elmosolyodom, ez már jobban tetszik.

-Akkor van időnk a cukrászdára is, ha annyira szeretnéd...

-Nem muszáj, ha nem akarod...-ad egy puszit a homlokomra- Elmegyek zuhanyozni, jó? -bólintok.

Amikor visszajön, az ablakhoz megy. Mögé sétálva ölelem át és puhán mélyesztem ujjaimat belé. Még az illata is hiányzott...Van ilyen?

-Haragszol? -kérdezem tőle.

-Haragudtam, de igazad van, nem jöhetsz bármikor, és már beszélni sem tudunk, hogy mikor van kimenőm. De most itt vagy...-mosolyogja.

-Szeretsz még? -kérdezem, mire megfordul és felbiccenti  fejemet.

-Miért kérdezed ezt? Az apám mondott valamit?

-Hogy jön ide az apád? Csak olyan rideg vagy, mióta megjöttél meg sem csókoltál, és...-magához húzva, hosszan csókol meg...végre...

-Szeretlek...12 éves korom óta...csak téged. Azért voltam figyelmetlen, mert te jártál a fejemben...

-Én is szeretlek. -mosolyodom el, mire magához húzva csókol a nyakamba.

-De akkor sem értem, hogy miért hoztad szóba az apádat...-kibújok a karjaiból.

-Volt bent nálam az előző laktanyán...azt hittem nálad is bekavart. -visszahúz magához és megcsókol- Annyira hiányoztál...-újra megcsókolva markol a fenekembe, de eltolom magamtól.

-Hogy értetted, hogy nálam is bekavart?

-Nem érdekes...-újra megcsókol.

-Úgy látom nem beszélgetni szeretnél...-mosolyogva kezdem simogatni odalent- Remélem tudod, hogy erre még visszatérünk...Sss...inkább azt mondd meg mennyire ütötted meg a fejed...nagyon fáj? Tudni szeretném, hogy mennyire engedhetem, hogy mozogj...

-Nem súlyos, nincs agyrázkódásom, és nem is fáj annyira...-mosolyogva élvezem, hogy simogatja az arcomat- Annyira szép vagy...-az arcomat puszilgatja, aztán újabb csókban részesít.

Mielőtt az ágyra feküdnék, levetkőzöm. Már elszoktam attól, hogy így tud rám nézni...Attól is, hogy így tud kényeztetni csókjaival...nyelvével, ujjaival...Próbálom leállítani, de ujjait tovább mozgatva, melleimen cuppog addig, míg el nem megyek.

-Gyönyörű vagy...-gyorsan ledobja magáról az alsóját és belém hatol. Végig karmolom a hátát, de mivel nem mozdul...bár gondolom miért...lehúzom magamhoz egy csókra. Először csak lassan kezd mozogni, de hamar gyorsabb tempóra vált, és mivel mindketten nagyon vágytunk már a másikra, nem tart sokáig az orgazmusig vezető út.

-Szeretlek...-magához húzva alszik el. Kis kimerült katonám...

Reggel simogatom, puszilgatom és meg is csókolom, hogy felébredjen.

-Jó reggelt álomszuszék...-mászom fölé.

-Neked is...-hajamba túrva húz le egy csókra- Mennyi az idő?

-Majdnem dél...de legalább kipihented magad. -felülve rajta hasát kezdem simogatni, olyan izmos- Veled akartam fürdeni. Azért keltettelek fel, mert már nem tudtam tovább várni...-lemászom róla és megyünk is- Most már válaszolhatsz arra, amit tegnap kérdeztem...-mondom már a szobában törölgetve a hajamat.

-Mire?

-Dany...ha nem mondod el mi a baj, nem tudok segíteni...

-Úgy beszélsz mintha bármit is tehetnél. -el akar sétálni, de nem engedem.

-Tudni szeretném mit csinált az apád. -mondom komolyan.

-Rendben...olyan makacs vagy. -adok neki egy puszit a jó válaszért- Bejött hozzám, azt hittem bocsánatot akar kérni, de nem sőt még aznap áthelyeztek. Olyan, minta valamiért büntetnének...nem fogadhatok látogatókat, de még csak kapcsolatba sem léphetek senkivel...Nem tudok másra gondolni, minthogy ő csinált valamit.

-Az a rohadék, hát tényleg nem nyugszik?! -idegesen ledobom a törölközőt a földre.

-Nem biztos, hogy ő volt, csak olyan fura, és nem értem...

-Majd én kiderítem...-és kicsinálom, ha igaz.

-Jól áll, ha mérges vagy...-húz magához- de jobban örülnék, ha nem lennél az. -miközben megpuszil, leesik a törölközője- Bocs...-mondja zavartan.

-Te tényleg bocsánatot kértél? -nevetek, de nem engedem, hogy felvegye- Csak útban volt...-lecsúsztatom magamról is a köntöst és az ágyra lököm.

-Dee...-nagyon cuki, mikor elpirul.

- Olyan hosszú ideig nem láttuk...nem éreztük egymást...Kényeztetni akarlak. -rámászom és halkan suttogom az utolsó mondatot a fülébe, amit meg is rágcsálok.

Hiába van testileg jobb formában, mint azelőtt, mégis látom rajta, hogy mennyire le van gyötörve, főleg lelkileg. Szeretném, ha lazítana és nem akarom, hogy most bármi miatt fáradnia kelljen. Mosolyogva puszilgatom végig a testét, mert bár mindig izmos volt, most szokatlanul az. Annyira jól néz ki. Lejjebb csúszva veszem számba férfiasságát. Egészen lassan kezdem kényeztetni, persze végig a szemébe nézve, amit néha be is csuk és jólesően mordul fel, hát még akkor, mikor kicsit gyorsítok a tempón és kezemmel is rásegítek. Tudom mit akar azzal mondani, hogy erősebben túr a hajamba, de addig folytatom, míg el nem megy. Lefekszem mellé, puszilgatom, simogatom, csak élvezem, hogy velem van. Szeretne ő is foglalkozni velem, de most nem kell. Azt akarom, hogy kipihenje magát.

Mikor Dany elalszik, kimegyek telefonálni. Tudni akarom mi van a háttérben. Úgy néz ki Dany apja nem szólt semmit, é szimplán a köztük lévő veszekedés miatt helyezték át olyan gyorsan Danyt, ami azt jelenti, hogy azért hibás benne. Mindenesetre én nem akarom itthagyni. Sőt...az országban sem. Szeretném, ha odahaza tölthetné le a szolgálati idejét. Nem érdekel milyen különleges engedély kell ehhez, ha kell egy külön pozíciót harcolok ki neki. Azt akarom, hogy mellettem legyen, még akkor is, ha a kötelezettségei alól nem tudom teljesen kibújtatni. Azt eddig is tudtam, hogy megszoktam, hogy mellettem van, de azt nem, hogy a megszokott elvesztése ekkora hiánnyal járhat. Szeretem, szerettem, de nem tudtam, hogy ennyire...Bele lehet valakibe újra szeretni úgy, hogy ki sem szerettem belőle? Féltem és óvni akarom, pontosan ezért szeretném, ha jobban utána néznének ennek az ügynek. Van olyan érzésem, hogy valami más is áll a háttérben, amiről nem tudunk.

Még mindig nem ébredt fel. Olyan édes, ahogy ilyen mélyen alszik. Tényleg nagyon kimerül. Óvatosan fekszem vissza mellé a mellkasára dőlve. Olyan jó újra érezni az illatát, hogy újra megérinthetem, hogy csókolhatom...Nem bírom ki, muszáj...Félálomban csókol vissza és ölel magához, lassan engem is elnyom az álom.

Másnap dél körül ébredünk fel. Olyan sokat aludt, mégis annyira lassúnak és fáradtnak tűnik. Talán most jön ki rajta az elmúlt időszak. Én már rég lezuhanyzom, mire ő kimászik az ágyból és megmossa a fogát. Én is épp a fogamat mosom, mikor mögém állva öleli át a derekamat.

-Mi az? -csak a tükörből nézek rá, közben végzek is.

-Nem fázol? -kérdezi a vállamat puszilgatva.

-Hát...felöltözhetnék, de...-felé fordulva kapaszkodom a nyakába- fel is melegíthetsz...-a fenekembe markolva kap fel. Lábaimat dereka köré fonva csókolom addig, míg az ágyhoz nem érünk. A szeretkezés alatt egy kicsit sem érzem, hogy fáradt lenne, csak utána...Már egy kicsit aggódom is érte, de nem nyafoghatok, tudom, hogy mostanában nem volt könnyű neki.

-Nehéz lesz visszamenni...-mondja, miközben magához ölelve simogat.

-Tudom, de ha minden jól alakul, akkor legalább hazajöhetsz egy új megbízatással. Mindenképpen megvárlak. -lágyan megcsókolom.

-Arra gondoltam, hogy eljöhetnél megnézni a laktanyát. Lesz egy nyílt nap, és gondolom, hogy nem érdekelnek különösebben a tankok, de találkozhatnánk...

-És megnézhetném, hogy mennyire vagy kemény munka közben? -lejjebb csúsztatom a takaró alá a kezemet- Oh várj, azt már tudom. -nevetek.

-Rosszalkodsz? -játékosan harapja meg a nyakamat és én meggyőzöm, hogy rosszalkodni nem is annyira rossz.

Pár nap múlva kimegyek erre a nyílt nap izére, de annyira nem érdekel, csak próbálok úgy tenni, mintha. Sokat nem is értek belőle, nem igazán vannak betűk, amiket egyáltalán felismernék, kivéve az amerikai járműveket bemutató részlegen. Őszintén nem gondoltam, hogy egész délelőtt itt kell téblábolnom a tankok között...



Már a nap második felében járunk, én már feladtam minden reményt, hogy Danyt lássam, sőt lassan azon vagyok, hogy elinduljak. Egy fa alatt ücsörögve mérgelődöm, de felkapom a fejem egy kisebb csoportra.

http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/deeday_zps4hcjmklj.png

-Dany...
-na végre!- Dany! -a nyakába ugorva csókolom meg.

-Deena...-ohh...lehet ezt nem kéne? Hátrébb lépek egyet. Látom a többiek is sutyorognak valamit, de a mosolyukból ítélve csak irigykednek. Nekik maradnak az unalmas kis teasüteményt sütögető barátnők, akiknek jó esetben is csak a kezüket foghatják meg, ha átmennek szülői felügyelet mellett meglátogatni őket, addig mi végig szeretkezhetjük az egész napot. Szerintem ezt ők is tudják, de igyekszem viselkedni.

-Daniel Whang! Ne merj még egyszer így megváratni! -elmosolyodom- Hát hol voltál eddig? Már nagyon hiányoztál...vagyis hiányzol...-sóhajtok egy nagyot, mire közelebb lépve ölel magához és nyom egy puszit a homlokomra.

-Ne haragudj, de csak most hoztak ki minket. Még délelőtt is a lövészeten voltunk. -oh szegénykém. A hajába túrva adok egy pici puszit a szájára.

-Mikor leszel szabad? Én is játszanék már a te puskáddal...-nevetek- Viccelek nah...Csak egy unalmas összebújásra vágyom, arra, hogy mellettem legyél. -lábujjhegyre állva döntöm homlokomat az övének.

-Ma este elengednek egy kis időre. -mosolyodik el.

-Akkor haza sem megyek. Megvárlak a kapuban, ha vége ennek a...csoda rendezvénynek...Amúgy nagyon gáz, hogy minden pálcikásan van kiírva, de hotdogot árulnak a büfében.- forgatom a szemeimet, mire elneveti magát.

-Este rendelünk valami finomat, jó? -ahogy megcirógatja az arcomat, belesimulok tenyerébe- Lassan mennem kell, csak köszönni jöttem...

-Csak rád vagyok éhes, szóval spórolj azzal az energiával. -újra megcsókolom, nem érdekel ki látja- Várlak...

Este kéz a kézben sétálunk haza. Olyan jó érzés, hogy érezhetően büszke rám. Elmeséli, hogy a katona társai tényleg irigykedtek és mondták, hogy milyen szép vagyok. Dany kicsit féltékeny is lett...Mr tökéletesnek most aztán végképp nincs erre oka. De azért jól áll neki.
A szobába érve első a zuhany, de most együtt pancsolunk. Gondosan fürdetem őt, lágyan simogatva, hogy kiélvezze a kellemes, meleg vizet és a törődést. Csak egy köntösbe bújunk bele mindketten, a vacsihoz nem kell estélyi. Én meg egyszerűen kibököm, amit azóta akarok, mióta itt vagyok.

-Arra gondoltam, ha hazajutunk, elvehetnél feleségül...-hirtelen lefagy- Mi a baj? Nem mondasz semmit? - csak néz rám döbbenten. Ez nagyon kellemetlen, pedig komolyan gondoltam. Amióta itt vagyok, tényleg csak ezt akartam neki megmondani, és most már ő nem akarja?!- Mindegy, felejtsd el...-kínosan nevetek- Annyi gondod van, én meg jövök még eggyel...Bocs, csak...-hű...ez most nagyon fáj, de nem szabad mutatnom- Most már kéne rendelni valami kaját, ma még nem is ettünk...-magamra veszek egy papucsot és úgy csinálok, mintha el tudnám olvasni a koreai szórólapot. Nemsokára Dany is utánam jön.

-Dee...-mögém lépve húz ölelésébe.

-Jó, hogy jössz, mert nem boldogulok  rendeléssel. Te mit kérsz? -kérdezem egyik kezemben a telefont, másikban a lapot szorongatva. Bármit, csak ne kelljen a szemébe néznem. Ez olyan kínos. Cikinek érzem magam. 


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).