Hónapok óta kerestem valakit, aki olyan munkát végez, amivel én is megelégszem. Sajnos hiába vetettem be mindent, ilyet nem találtam.  Mindig volt valami kivetnivalóm az oldalötletben, vagy a személyben. Hisz az én oldalamat szerkesztette volna, jóban kellet volna lennünk ehhez. Nem tudtam volna rábízni mindent, bizalom nélkül. S ha nem tudjuk megbeszélni a dolgokat? Lõttek az egésznek. Legalábbis sokáig ezt hittem.

Az egyik haverom ajánlott egy fórumot, ahová sok „nekem való kocka” járt. Egy darabig nem volt kedvem hozzá, utána elfelejtettem, majd mikor kínomban, hogy nem jött össze semmi elkezdtem az íróasztalomon pakolni elõkerült a lap, amire felírta a weblapcímet. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat: miért is ne? Nem veszthetek semmit. Rögvest leültem a gép elé, s regisztráltam. A vezetéknevemet használtam felhasználónévnek, nem volt semmi frappáns ötletem. Úgyis a legtöbben úgy ismertek a netrõl is: Mr. White.

Pár napig csak figyelemmel követtem az eseményeket, nézelõdöm és informálódom. Összerakom a képet mindenkirõl, ki mit tud és mennyire szimpatikus az eddigiek alapján. Van közöttük egy Erion nevezetû hölgyemény, aki még a számomra is súlyos esetekkel is megbirkózik, s itt nem csak a probléma az, hanem a segítséget kérõ személy is. Elhatároztam, hogy õt fogom felkérni. Ha nemet mond, akkor pedig feladom.

A szokásos idõben jelentkezett be, már páran várták a problémájukkal. Nem akartam rögvest lerohanni, az online játékomból amúgy is volt még egy kör. Már letámadták mire végeztem, de azért csak beköszöntem. Próbáltam várni a megfelelõ idõpontra, de úgy záporoztak a kérdések, mintha szakadt volna a kérdésesõ. Megunva a dolgot inkább ráírtam privátban.

Mr. White: Szia! Látom, mennyire elhavaznak a közös szobába. Mindenki téged kérdez a gépe kínjával. Nem fárasztó kicsit? – Térek rá a lényegre rögvest. Látom, hogy pötyögi a választ, így nem kezdek el azon filózni, hogy lehet nem kellett volna így eltámadnom.

Erion: Szia. Igen elégé sok gondjuk van, de hát ez már csak ilyen. Ha nem értenek hozzá, inkább kérdezzenek, mint hogy nagy galibát csináljanak a gépen, vagy épp a honlapjukon. – jön meg a válaszüzenete, amire rögvest elkezdek választ írni.

Mr. White: És neked mi a szakmád? Biztos valami számítógépes, nagyon kened-vágod a dolgokat.

Erion: Majdhogy nem eltaláltad. :D Honlap, fórumkészítõ vagyok és adminisztrátor.

Mr. White: Eljha! És vállalsz honlap készítést is rendesen? – Nem kerülgetem a forró kását, beleugrom. Ha nem, akkor már az elején tisztázzuk. Nincs kedvem újabb felesleges köröket futni.

Erion: Persze hogy vállalok. – Ajkamra széles mosoly kúszik. Nem hiszem el! Ez már valami. Végre. Innentõl a munkáról beszélgetünk, el is felejtem, hogy nekem aznap egy játékkal kéne ismerkednem. Skypera vonulunk át, ott õt is és engem is kevesebbet zargatnak. Este elbúcsúztunk egymástól, de elõtte még kedvesen megszidtam, hogy aludjon többet. Az alvásnál csakis a kockulás jobb…

~*(°)*~

Egy hónapja beszélgettem már Egnesszel. Imádtam a csajt, a beszólásait, a stílusát, de legjobban a munkáját. Tökéletes oldalt hozott létre, mindent értett, amit szerettem volna. Teljesen átszoktunk a mikrofonra, hisz mindkettõnknek sokkal kényelmesebb volt. Szerettem, mikor kacagott. Olyan szépen csendültek. Színt hozott az éltembe, nem gondoltam volna, hogy ilyen jó barátra lelek benne. Mesélt kicsit a családjáról, hogy a keresztfia sokat nála van. Eleinte mikor a kisfiú meglátogatta, letettük, aztán szépen lassan leszokott errõl. Szerettem a gyerekeket, s hogy a háttérben egy locsi-fecsi kisrác rosszalkodott mindig megmosolyogtatott.

Reggel a szokás szerint korán keltem, s legnagyobb döbbenetemre az oldalon valami elromlott. Nem tudtam mi, de láttam. Nagyon zavart. Alig vártam, hogy Egnes is felkeljen, s zaklathassam. Ahogy felugrott a skype ablaka, hogy bejelentkezett rá is írtam.

Mr.White: Szia Egnes! Van egy nagy bajom a honlappal. Tudunk szóban beszélni? – Írtam rá, s pár pillanat múlva már búg is az oly ismerõs hang. A fejhallgatóm sose rohad le rólam, szóval rögvest nyomtam is az elfogadó gombra.

- Jó reggelt Morgan. Mi a baj? – kérdezi, miközben hallom, hogy a reggeli kávéját issza. – Ahh már látom… Egy pillanat és megoldom – jelentette ki.

- Jó reggelt Egnes! Köszönöm, hogy ilyen hamar megcsinálod. Nem tudom hogy került ez fel az oldalra… - mentegetõztem, mire kuncog rajtam egy sort.

- Ugyan ez csak egy apró baki, mindjárt eltûnik – jegyezte meg vidáman. Szerettem hallgatni a hangját, szinte dalolt mikor jókedve volt. Egyszer megkérdeztem mi lenne, ha találkoznánk. természetesen lerázott. Mit is vártam? Még képet se mutogattam magamról, ahogy õ se magáról. Pedig szívesen felrepültem volna New Yorkba, de így… így nem kockáztattam.

A háttérben felcsendül a kis Trent hangja, a szokás szerint anyának hívja Egnest. Mindig megmosolygom a dolgot. Nem hallom mit beszélgetnek, ahhoz túl messze vannak. Írok pár sort még a jelentésemhez, hogy mit gondoltam a játékról, de hamar visszaér Egnes. Mielõtt bármit is szólhatna a kis Trent újra alakít.

- Megint a Miamiban élõ pasival beszélsz?

- Igen Trent, vele beszélek – érkezett a válasz egy sóhajjal.

- Mikor fogtok végre találkozni? – folytatja tovább az érdeklõdést. - Jó lenne már nekem egy apuka! – jelentette ki, mire én döbbenten fordultam arrébb a székkel. Nem voltam mérges a tökmagra, egyáltalán. Valamelyest még jól is esett a dolog. A vonal jellegzetes zúgása megszûnt, gondoltam lenémította a mikrofont, míg helyrerakta a kölyköt.

- Morgan! Morgan itt vagy még? – szólt bele végül. – Én annyira sajnálom, tényleg…

- Egnes, Egnes! – nevettem el magamat. – Semmi baj nincsen. Ilyenek a gyerekek. De igaza van, egyszer nekem is apukává kell válnom. Remélem elõbb, mint utóbb.

- Tényleg… tényleg nincs belõle gond? – kérdezett rá újra.

- Egy cseppnyi se. Szeretem a gyerekeket. Tudod jól, hogy a nõvéremnek is van egy kislánya, a Jessica. Õ mindig arról érdeklõdik, hol van a hercegnõm – nevettem fel, majd túrtam bele a hajamba. – Mert az anyja mindig ezzel traktálja. „Morgan bácsinak még nincs meg a hercegnõje…”

- A hercegnõje? – kérdezett vissza Egnes, kissé jobb hangulatban.

- Kislány. Természetesen az ilyen dolgok hozzák lázba. Már nem tudom hány pónit, barbie babát és hercegnõs könyvet vettem neki, de még így se elég – együtt nevettünk ezen. – Ugye nem szidtad le Trentet?

- Nem. Csak megkértem, hogy ne mondjon többet ilyeneket.

- Egnes… Ha a munkám miatt New Yorkba kéne utaznom, akkor se futhatnánk össze? Végtére is te vagy az én személyi honlap készítõm – próbáltam meggyõzni. Nagy csend volt erre a válasz. – De persze az se baj, ha nem… csak jó lenne.

- Nem jó ötlet, még mindig, Morgan.

- Nem szeretnél velem találkozni? – bukott ki belõlem a kérdés, mire újra csend telepedett ránk. – Hagyd én… én nem is tudom mi ütött belém. Sajnálom, Egnes. Többet nem hozom fel a dolgot. Nem erõltetem a dolgot, ígérem. Ja igen, annyit szeretnék még, hogy holnap nem tudom mikor tudunk beszélni, a nõvéremmel és Jessivel kicsit elmegyünk egy cukrászdába.

- Ünnepeltek valamit? – tért vissza Egnes hangja.

- Nem, csak minden hónap elsõ szombatján elmegyünk és eszünk valami sütit. Nem is tudom már honnan jött – feleltem. – Még a nõvéremmel kezdtük el ezt, mikor felkerültem én is gimnáziumba. Akkor õ volt… azt hiszem utolsó elõtti éves.

Még beszélgettünk egy darabig, majd végül elköszöntünk egymástól. Mindkettõnknek dolga akadt, s talán ebben az is közrejátszott, hogy olyan dolgot erõltettem, amit nem kellett volna. Se az idõpont nem volt erre alkalmas, se a helyzet. Valahogy aznap minden ellenünk játszott össze. Estig a szokásos dolgaimat csináltam: játszottam s kikapcsoltam az agyamat. Este még felhívott a nõvérem, hogy akkor áll e a másnapi dolog. Természetesen állt, ezt õ is jól tudta, de szeretett mindig biztosra menni.

- Jó reggel kutyuskám. –köszönök neki, mint egyetlen társamnak. Egy konzervet kibontva öntöm ki a táljába, majd nagyot ásítva teszem oda a kávét fõni ugyanis koránt e aludtam ki magam. Este egy cég honlapját kellett rendbe raknom, mert az idióta kontár rendszergazdájuk bele piszkált. De hát nem szóljak semmit. Ez a munkám, hogy mások mocskát takarítsam a netrõl. Odarakva a kávét ásítok ismét egy nagyobbat miközben hallom, hogy kutyám mohón falja a reggelijét. Nagyot sóhajtva dõlök a pultnak, miközben várom, hogy a kávé teljesen lefõjön. Nagyot nyújtózkodva ropog végig a gerincem jól hallhatóan.

- Fõj már le… - mondom nyûgösen, miközben már lassan lefõ. Vééégre berreg és lekapcsolva veszem elõ a bögrémet és elõre belerakom a cukrot és a tejport pont, úgy ahogy én szeretem. Mikor lejött az utolsó csepp is öntök magamnak és úgy megyek be a szobámba. A gépet benyomva ülök le.

Hamar bekapcsolódik a gép és a kávéba kortyolva kattintok a böngészõre. Megint egy átlagos nap. fellépve a chatre, ahol segítségemet szokták kérni nézek szét a fent lévõk közül.

Erion: Szép jó reggelt. –köszönök be a chat szobába.

Luce: Erion! Vééégre! Kérlek! nagyon szépen kérlek segííííííts! –írja nekem az egyik bent lévõ és nagyot sóhajtva bukik elõre a fejem.

Erion: Mond miben kellene segíteni? –pötyögöm be a kérdést és elküldve látom, hogy van egy új tag bent a chat szobába.

Mr. White: Szép jó reggelt kisasszony. –köszön közben az új tag és még egy rakat ember közben. Na így kómásan tök jó kiböngészni, mi is a kínja. Végül nagy nehezen csak sikerül.

Erion: Jó. Luce menj be a vezérlõ pultba, ott keresd meg azt az ikont, amin az egér van és ott szépen be tudod állítani. –írom meg a problémájára a megoldást és homlokom vakarva záporozni kezdenek a kérdések. Mindegyikre válaszolok sorra, hogy mit hol találnak, majd egy privát chat szoba kezd el villogni. ~Mr. White. Hmm vajon mit szerethetne?~ - Egy pillanat srácok ellépek a gép elõl. –írok be közös részre, majd a privátra megyek rá.

Mr. White: Szia! Látom, mennyire elhavaznak a közös szobába. Mindenki téged kérdez a gépe kínjával. Nem fárasztó kicsit? –Nem kicsit lepõdöm meg és pislogva nézek az üzenetre.

Erion: Szia. Igen elégé sok gondjuk van, de hát ez már csak ilyen. Ha nem értenek hozzá, inkább kérdezzenek, mint hogy nagy galibát csináljanak a gépen, vagy épp a honlapjukon.

Mr. White: És neked mi a szakmád? Biztos valami számítógépes, nagyon kened-vágod a dolgokat.

Erion: Majdhogy nem eltaláltad. :D Honlap, fórumkészítõ vagyok és adminisztrátor.

Mr. White: Eljha! És vállalsz honlap készítést is rendesen? –Érdeklõdik és megrázom a fejem. Újabb munka, de nem baj ezzel is csak több pénz kerül a zsebembe.

Erion: Persze hogy vállalok. –írom meg neki. Ezek után csak a munkáról beszélgetünk elégé hosszan, miközben én csinálom a dolgomat és feljegyzem az õ igényeit is Az egész napot át beszélgetjük, és végig csak errõl szól, de egy két poént ellövünk. A végére már Skypere megyünk át, ahol nekem nem saját képem van kint, de neki is valamelyik játékból. Igazából nem tudom melyik játékból, de ismerõs nekem. A nap gyorsan elszáll a gép elõtt és már éjszaka van, mikor írom neki, hogy megyek most már aludni, mert tegnap se aludtam sokat amire kicsit le is szúr, mert az alvás fontos. Jót mosolygok rajta.

- Micsoda emberek vannak. –Mondom elmosolyodva és nagyot sóhajtva köszönök el most már mindenkitõl és végre felállva a géptõl cammogok a fürdõbe. Lezuhanyozva fáradta dõlök be az ágyba.

~*o*~

Egy hónap telt el mióta megismerkedtem Mr. White nevû felhasználóval a chaten. Szinte minden nap beszélünk és már mikrofonon is, bár eleinte nem akartam. Mindig sikerül megnevettetnie. De mikor itt volt a keresztfiam eleinte leraktam, de 2 hét után ez is megszûnt és akkor is beszélgettem Morgannal, amikor itt volt Trent. Tegnap este nálam aludt és Morgan is észrevehette rengeteget van nálam. Reggel felkelve, bekapcsolva a gépet kávéval ülök le, hogy neki lássak a munkának. Amikor skype bekapcsol, Morgan már ébren van és ír is egybõl. Mosolyogva látom ahogy pittyeg a skype. Sose tudok én ráírni elsõnek.

Mr.White: Szia Egnes! Van egy nagy bajom a honlappal. Tudunk szóban beszélni? –Mikor elolvasom a füles veszem fel és hívom is, majd hallom ahogy a hívás búgása abba marad.

- Jó reggelt Morgan. Mi a baj? –Kérdem és bele kortyolok a kávémba, és rálépve a honlapjára nézem meg én is. –Ahh már látom… Egy pillanat és megoldom. –Mondom egy mosollyal a szám sarkába, de még kicsit kómásan.

- Jó reggelt Egnes! Köszönöm, hogy ilyen hamar megcsinálod. Nem tudom hogy került ez fel az oldalra… - mondja, én pedig csak kuncogok egy kicsit rajta.

- Ugyan ez csak egy apró baki, mindjárt eltûnik. –jegyzem meg vidám hangon. Valahogy amikor vele beszélgetek, így hangba mindig felvidulok. Egyszer megkérdezte, hogy nem-e találkoznánk, de hát elégé messze lakunk egymástól. Õ Miamiban én pedig itt a koszos New Yorkba. Nem kérem, hogy repüljön ide, én nekem pedig itt van Trent, akit nem hagyhatok itt. Arról nem is beszélve, hogy képet se látott rólam és én se róla.

- Anya!! –Kiáltja el magát Trent amire nagyot sóhajtok. Bele hallatszódik a mikrofonba is.

- Bocsi Morgan egy pillanat. –Mondom és felállva teszem le a fülest és megyek oda Trenthez.

- Trent mondtam már neked, hogy ne hívj anyának.

- De nekem inkább te vagy az anyám! –Mondja makacskodva kicsit durcásan. Nagyot sóhajtok.

- Mi a baj Trent? –Kérdem ránézve és megsimítom a haját.

- Mi a váltó szám a Megabájt és a Kilobájt között? –Kérdi felnézve rám.

- 1024 kicsim. –Mondom kedvesen elmosolyodva. – Minden hol 1024 kivéve a bájt és a kilobájt között, mert ott csak 8 a váltó szám. –magyarázom el neki. –De megyek vissza dolgozni. –mondom még egy puszit adva a fejére és visszamenve ülök le és teszem fel a fülest. Trent siet utánam.

- Megint a Miamiban élõ pasival beszélsz? –Érdeklõdik és ez már behallatszódik a mikrofonba.

- Igen Trent vele beszélek. –mondom nagyot sóhajtva.

- Mikor fogtok végre találkozni? –Kérdezi gyermeki kíváncsisággal. –Jó lenne már nekem egy apuka! –jegyzi meg amire teljesen elkerekednek a szemeim. Hát még hogy megdöbbenhet most Morgan.