Az erdőben bolyongtam egyedül, testemen tele sebekkel. Regenerációs képességem most valamiért nem működik. Talán mert legyengültem. Fától fáig megyek és rejtőzködöm hátha keresnek.
-A francba! – mérgelődöm magamban. – Miért? Miért vagyok még mindig ilyen gyenge?
Ekkor újra bevillant az idegen elleni harc képe, amint játszva könnyedén bánik el velem és a végén újra azokat a szavakat mondja.
-Picsába! Itt tényleg csak az időmet vesztegetem. Nem játszadozhatok itt tovább.
Ekkor felfigyelek valamire. Kougoushiganom aktiválódik és észreveszem hogy Anbu egységek keresnek az erdőben. Sikerült elrejtőznöm. Gyerekjáték őket kijátszani.
-Az Anbu-t küldték utánam hogy megkeressenek. – analizálgattam a helyzetet magamban. – Biztos komoly balhét csaphattak a harcunk köré. Ááá – fájlaltam egyik sebem.
Ebben a pillanatban 4 shuriken húz el mellettem és egy szempillantás alatt damilok szorítanak a fához.
-Francba!
-Mégis hova igyekeztél, Hikawa? – tűnt fel a mester.
-Ahhoz magának semmi köze. – vágtam vissza gyilkos tekintettel.
-Ejnye! Még jó hogy kimerült vagy és csupa seb. És az is hogy megkötöztelek különben látom felnyársalnál már csak a tekinteteddel is. De mondd csak! Ugye nem épp elhagyni tervezted a falut?
-Megmondtam! Semmi köze hozzá!
-Igenis van. Én vagyok a mestered és a falu hokagéja. Minden faluban élőt ugyanúgy kell szeretnem és törődnöm vele. És ez alól te sem vagy kivétel.
-TESZEK RÁ! NEM TARTOZOM IDE! ENGEM EGÉSZ ÉLETEMBEN MEGVETETTEK AZÉRT, AMI VAGYOK! MINDENKI GYŰLÖLT ÉS LEGSZÍVESEBBEN A HALÁLOMAT AKARTÁK VOLNA! TUDJA MAGA EGYÁLTALÁN MILYEN AZ?
-Ostoba! Hát nem emlékszel?.... Miről meséltem neked? Szerinted nem éltem át ugyanazt amit te? A kilencfarkú miatt? Pontosan tudom mit érzel. Ugyanúgy és ugyanolyan korban veszítetted el a szüleidet mint én. – vált a mester tekintete szomorúvá. – Tudom milyen érzés szülők nélkül, egy démonnal a lelkedben felnőni. Ezért szinte olyan mintha a fiam lennél.
Tekintetem elsötétült, és számon nem jöttek ki a szavak.
-Ha most elmennél, ugyanazt tennéd mint annak idején Sasuke tett. Itt hagynád azokat akik szeretnek. Mert igenis vannak olyan emberek akik szeretnek és tisztelnek téged. Nem csak én. Kenta is. Testvéreként szeret téged és tisztel. Mindent megtesz azért hogy sose érezd magad kirekesztve és megpróbál mindig vidámságot vinni az életedbe. Neki sem voltak szülei, ahogy neked. Így ő is nagyon hasonlít rád. – tekintetem egyre szomorúbb és megbánóbb lett. - És örül, hogy te ott vagy neki. Valamint ott van Hikari is. Őt is itt hagynád?
Ekkor hirtelen felkaptam a fejem és tekintetemre meglepődöttség ült. Majd lassan visszaereszkedett fejem.
-Hikarival is szinte együtt nőttél fel. Mindig megvédted őt és ott voltál neki. És a chuunin vizsgán is érte harcoltál. – ekkor fejemben jelenetek játszódtak le a beszéltekről. – Már el is felejtetted ezeket? Ennyire lesújtott volna hogy ilyen hatalommal a birtokodban legyőztek? Te is úgy akarsz járni mint Sasuke? Te is eladnád a lelked az ördögnek és hátra hagynád azokat akik szeretnek, csak azért hogy nagyobb erőre tegyél szert? – ekkor a sensei eloldozta a damilokat és én ugyanúgy maradtam lehajtott fejjel, lesütött tekintettel. – Ne kövesd el ugyanezt a hibát! Gondolj a barátaidra!
Ekkor a sensei eltűnt és én azokra gondoltam akik fontossá váltak életem során. Láttam az arcukat amint mosolyognak és a nevemen szólítanak. Láttam Itami, a sensei lánya Naoe, a Sesneiét, Hikariét és végül Kentáét ahogy nagy és széles vigyorral mondja a nevem. Nem szóltam semmit. Számon nem jöttek ki a szavak. Csak üres és lesütött tekintettel bámultam magam elé.
A fákat döntögetve és a testi fájdalmaktól kikészülve folytatom az edzést, amikor egyszer csak megjelent Senshi.
- Hikawa-Hikawa! - üvöltött Sesnhi, ám nem foglalkoztam vele. Nem akartam, hogy megzavarjon a düh levezetésemben. - Mégis mit beszéltetek azzal az emberrel, hogy így felhúzott? – hangzott Sesnhitől ezen mondat, amire ugyancsak nem reagáltam, viszont figyelmem már kevésbé koncentrálódott az edzésre.
- Hagyj békén! – mondtam válaszként, kérdésére, majd folytattam az edzést.
- Hikawa edzünk együtt! Nem lehetek tovább ilyen gyenge. Ráadásul még a Mangekyou-t sem tudom használni. Ha nem lehetek erősebb, megint elpáholnak.
Nem válaszoltam, csak felálltam Sesnhi-vel szemben és ökölbe szorítottam a kezemet.
- Köszönöm. – mondta, majd felvett egy harci alapállást.
A harcunk órák óta tart. Nem vesszük túl komolyan. Még én sem, ahhoz képest, hogy bennem forr a düh. Ilyenkor nem nagyon szoktam magamban silabizálni a dolgokat, de mégis csak Senshivel harcolok.
- Vigyáznom kell. A képességeink szinte teljesen egyformák. Viszont a taijutsu mozgása valamivel gyorsabb. – közben kerülgettem a támadásait.
A harc csak folyik tovább. Ekkor bevillant a pár órával ezelőtti jelenet:
- „Nem lehetek tovább ilyen gyenge. Ráadásul még a Mangekyou-t sem tudom használni. Ha nem lehetek erősebb, megint elpáholnak.
”
Ezután pedig az, amikor a doujutsus fickó többször is leterített, és az utolsó nagy támadása is, amivel legyőzött. Ekkor újra elborult az agyam. Tekintetemen megjelent a düh, ami bennem fortyog. Ekkor egy chidorival akartam keresztül döfni Senshi testét, s mellé még kiáltottam is. Ez elől Senshi egy hátra szaltóval kitért, és hátrébb ugrott.
- Mi volt ez? Majdnem… - illetődött meg Senshi.
Ekkor hirtelen eltűntem. Újabb fokozatra kapcsolt a harc.
- Ez a… - kezdte el mondandóját Senshi, ám háta mögött már jött is egy villámgyors forgórúgás, ami elől lefelé elhajolva kikerült, majd elugrott a közelemből.
- De hisz ez a Hiraishin no jutsu volt. Franc! – morgolódott magában Senshi. – Ha ezt használja, akkor nagyon oda kell figyelnem. – hajtotta kezét az arca elé.
Chakrám egyre inkább démonivá vált. Ezt követte morgásom, majd lassan tekintetem is.
Ekkor jobb karommal suhintottam egy vízszinteset. Senshi a sharinganjával észlelte a veszélyt, majd felugrott a levegőbe, s ebben a pillanatban a mögötte lévő fák mind kettéváltak kb. 150 m-ig.
- Francba! Most mit csináljak? – töprengett magában Senshi, közben repült egyre magasabbra az előbbi ugrástól. – Próbáljam genjutsu hatása alá vonni? Áhh! Azt egyből kiszúrná.
Ebben a pillanatban Senshi mellett voltam és egy ütést vittem be a hasába, amitől még magasabbra repült, s ezután rögtön egy Goryuuka no jutsu-t küldtem rá.
- Basszus! Suiton! Suijin Heki! – (vízfal jutsu) ezzel Senshi megvédte magát a tűz jutsumtól, ám a víz mögül kirobbanva egy rasengannal támadtam. Ekkor már az 1. szintű démoni formám fent volt (Ez a forma már jóval erősebb a Kyuubinál). Ezzel a rasengannal telibe kaptam Senshi-t, amitől a földbe zuhant és egy óriási robbanás kísérte a becsapódást. Messze voltunk a falutól, ám a lökéshullám jócskán beköszönt. Lépkedtem Senshi felé, aki látszólag félholtan hevert a földön. Jobb kezembe lehívtam a rairasengan-t és készültem, hogy megöljem vele Senshi-t. Ekkor Senshiből óriási chakra tört ki és mielőtt csapásom bevihettem volna, kezemben felrobbant a jutsu és hátrarepültem, s ezzel együtt kivittem jó pár fát. De ez nem minden. Az erőrobbanástól egy újabb óriási robbanás söpört végig a terepen. Senshi felállt, és testéből csak úgy szivárgott a sötétkék démoni chakra. Olyan, mint az enyém. Szemei kék fényben úsztak, s megjelent szemeiben a Mangekyou Sharingan is. Ezzel hatástalanította az előbb a rairasenganomat. Az amaterasu volt az a technika, amit használt, de sokkal erősebb, mint amilyen Itachié vagy Sasukéjé valaha volt. Testén nem történt elváltozás (mint nálam), de ereje megegyezett az enyémmel. Mindketten öntudatlanul álltunk egymással szemben és eregettük óriási, pusztító hatalmú chakránkat. Jobb kezembe újra megidéztem a rairasengant, Senshi pedig a bal kezébe a chidorit, a jobba pedig a rasengant. Ezután megpróbálta összetenni a kettőt, s majdnem el is ért egy kombinációs hatást, ám ezt két kézzel kell bevinnie. El is indultunk egymás felé a jutsukkal és mikor a két technika összetalálkozott, óriásit robbant, és a robbanás fénye akkora volt, hogy egész Konohát és környékét úgy világította be, mintha reggel volna. Erre már mozgolódni kezdtek a faluban, mert az első két robbanás már felzavart mindenkit. A két jutsu hatása megszűnt, ám mi nem terültünk ki, hanem egyből a Mangekyou Sharinganjainkat használtuk és két nagyon erős technikát vetettünk be. Senshi az Amaterasut használta, míg én egy saját, az Amaterasuhoz hasonló Sharingan tűz technikát használtam. Ez viszont az amaterasuval ellentétben, sötétkék lánggal ég, mivel démonom chakrája is sötétkék színű. Óriási vihar kerekedett a két chakra perpatvarától, és mindent elsöpört óriási hatókörben. Ilyen szintű küzdelem még nem kerekedett ki soha ezelőtt. Harcunkra odacsődültek a falu nagy ninjái és a mesterünk, a Hokage is.
- Hát ez meg? – illetődött meg a Hokage. – Senshi és Hikawa?
- MI TÖRTÉNIK ITT? – üvöltenek a ninják és közben próbálnak megkapaszkodni, nehogy a lökéshullámok elsöpörjék őket. – MIT TEGYÜNK HOKAGE-SAMA?
Kisebb hatásszünet:
- Fenébe! Ebbe a harcba nem tudunk beleavatkozni. Nem tehetünk semmit.
Pár perc múlva mindkettőnk Mangekyou technikája megszűnt, s ezt egy eddiginél még óriásibb lökéshullám követte, amitől az odacsődülő ninják, messzire elrepültek. Ez minket is kibillentett, ám mindketten kitámasztottuk magunkat a hátul lévő lábainkkal, majd elrugaszkodva mindketten bevittünk egymásnak egy puszta kezes csapást az arcunkba. Az ütések erejét néhány hangrobbanás is követte. Ettől a két öklöstől, mindketten a földre térdeltünk, s újra önmagunk lettünk. Rólam eltűntek a külső elváltozások, Senshi szeméből pedig a Mangekyou. Mindkettőnkről hiányzott a póló, mivel a chakra letépte rólunk. Sebek nem igen voltak testünkön, mivel erőnk gyorsan regenerálta őket. Néhány belső sérüléssel gazdagodtunk, és arccsont repedéssel az utolsó csapás miatt.
- Miért? – nyögte ki megtépázott hangon Senshi, miközben bámult maga elé. – Mi történt veled?
Ekkor emlékeimben felidéződött az a mondat, amit a doujutsus ellenfelünk az itteni játszadozásról mondott.
- Te ezt…nem értheted. – nyögtem én is ki, ezen szavakat.
Ezután lassan felálltam, és a Hiraishin no jutsuval vissza teleportáltam a faluba.
A hokage és a ninják siettek vissza hogy megnézzék mi történt, de már csak Senshi-t találták ott, aki a földön térdelve az előbbi helyet nézte ahol az utolsó szavakat mondtam neki.
Kedélyeim lecsitultak amikor betoppant a Hokage. Senshi felpattant és meghajolt. Én továbbra is a földön ültem és bosszúsan bámultam magam elé. Senshi leste, hogy mikor állom fel én is, de nem tettem semmit.
- Ugyan már nem kell hajolgatni. - mondta Naruto tarkóra tett kézzel, vigyorogva, majd rám nézett és kissé megcsappant vigyora, s jókedve. - Nos! Mi volt a küldetésen? Sikerült megtudni valamit a támadókról vagy olyan jók voltatok hogy hamar végeztetek velük mielőtt bármit is megtudhattatok vona. - vigyorgott fel újra és várta a reakciókat.
- Chh! - szorítottam ökölbe a kezemet.
- Nos sikerült megfigyelnünk hogy az ellenfeleink az 5 ország mindegyikének shinobijai voltak. - vágott közbe Senshi.
- Mármint?
- Minden országból volt köztük shinobi. De mintha Rikkudou sennin technikáit használták volna.
Naruto szemei tágra nyíltak.
- Ezek halottak voltak. - vágtam közbe.
- Hogy mik? - kérdezte Senshi
- Halottak. Csak fel lettek támasztva. És az az alak irányíatotta őket. - ekkor emlékképek jelentek meg fejemben az ellenségünkről.
- Én már találkoztam ilyenekkel. - mondta Sensei. - Amikor Pein elpusztította Konohát.
- Nem. - szólaltam meg. - Ez teljesen más volt. Ez a fickó sokkal erősebb. - szorítottam össze fogaimat egyre erősebben. - Nem tudom hogy ki vagy mi volt ez, de ilyen erő birtokában nem láttam még shinobit.
Senshi folytatta:
- Tényleg nagyon fura volt. Minden doujutsuból volt neki egy. De nem értettük hogy hogyan tudta használni Rikkudou sennin képességeit, amikor csak egy Byakuganja és egy sharinganja volt.
- Két doujutsuja volt?
- Igen. De a Rikkudou technikák használata még továbbra is relytélyes.
Ekkor az én fejemben lejátszódott az a pillanat, amikor az utolsó Shinra Tensei-t nyomta belém amikor démon formában voltam. Mielőtt megtette, levette a fejkötőjét és a homlokán egy harmadik szem volt, egy Rinnegan. Ezután szavai csengtek újra fülemben:
"- Ez szánalmas. Nem erre vagy te képes, Ryuuzoku Hikawa. A konohai játékok csak visszahúztak téged. Tényleg megelégszel ezzel az erővel?
- Hogy....mi..van?
- Ha igazi erőre vágysz, akkor még újra fogunk találkozni és akkor megkaphatod azt amire igazán vágysz.
-Amire........vágyok?
- Igen. Majd rájössz hogy mi az."
-Francba - dühöngtem magamban.
Ezután felálltam és elindultam az ajtó felé.
- Hikawa! Még nem szabad kimozdulnod. - mondta Sesnhi és Sesnei.
- Nem érdekel. - mondtam ás közben mentem tovább.
Séta közben fejemben csak azok a szavak voltak amiket a fickó mondott nekem. Majd tenyremre néztem és magamban tanakodtam:
- Picsába! Ennyi erő nem elég.
Beesteledett:
Este az erdőben csak robbanásokat lehet hallani és kidőlő fákat lehet látni messziről. Kint gyakorlok az erdőben és pusztítom. Sebeim miatt kifáradtam már, de folytatom és közben dühöngök.
- Nah ami igaz az igaz. Hikawa akkor lassan indulhatunk nem?
- Előtte még pár észrevétel. - mondtam gyanítva valamit. - Hogy-hogy a legjobb hírszerzőink sem tudtak meg semmi információt ezekről az új jutsu használókról? Ha jól tudom akkor az utolsó nagy ninja háború után szinte minden titkos képességre fény derült. Nem igaz.......Sensei?
A hokage kis vártatva felel:
- Sajnos nem tudjuk hogy miért van ez. De egy biztos. Ki kell derítenünk hogy kik ezek az emberek. Most pedig..Induljatok!
Én felálltam és kimentemj az ajtón, majd Senshi is követett. Kis séta után, Senshi kérdőre vont:
- Gyanakszol valamire?
- Igen. - hangzott egy halk válasz. - Még én sem tudom pontosan hogy mire kéne gyanakodnom, de a felderítéssel kapcsolatban már vannak szembetűnő dolgok.
- Felderítés? Úgy érted a mi küldetésünk?
- Nem. A zavargások elég régóta mennek a Hokage mondandója alapján.
- És?
- Furcsának tartom hogy nem küldték ki felderítésre az ANBU-t. Mindössze csak a beérkezőjelentésekből értesültek mindenről, amit a leigázott falvak szomszédaitól kaptak. - hangzott egy megdöbbentő kijelentés.
Senshi arcán látszott hogy kissé váratlanul érte a dolog.
- Honnan tudod hogy nem küldték őket ki?
- Onnan hogy az elmúlt hetekben számos alkalommal voltam a főhadiszállásnál, mivel egykor én is ANBU voltam és te is.
- Igen és?
- De nem igen láttam nagy kimozdulásokat az említett terület irányába.
- Ez tényleg érdekes.
- Vajon miért nem küldtek ANBU-kat hogy derítsék ki a dolgot? Miért rögtön minket küldött a Hokage?
- Nem tudom de most hogy így szóba hoztad, engem is egyre jobban piszkál a dolog.
- Menjünk és derítsük ki hogy kik ezek. És a küldetésen megtudhatjuk hogy mi ez az egész.
Mikor kiértünk az épületből, összefutottunk Hikarival. Rögtön oda is futottam hozzá. (Hikari egy vak kunoichi, aki szinte együtt nőtt fel Hikawával és nagyon közel áll hozzá. A chuunin vizsga 3. fordulóján őt bosszulta meg Hikawa, amiért brutális módon győzte le egy srác a 2. forduló utáni selejtezőn.).
- Szia Hikawa-san! - az érzékei emberfelettiek, de ezen már nem lepődöm meg, mivel régóta ismerem.
- Szia Hikari!
- Küldetésre mentek? - kérdezte mosolyogva.
- Igen.
Ekkor odalépett Senshi.
- Szia Hikari!
- Szia Senshi!
- Hikawa most nincs idő udvarolnim már megbocsáss Hikari! - mondta Senshi vigyorogva, miközben átkarolta a nyakamat és rám nehezedett.
Hikari csak mosolygott, én pedig forrtam a dühtől.
- Te kis.....
Senshi felnevetve el kezdett rohanni és csak annyit kiabált:
- A kapunál találkozunk!
- Az a szemét! - mondtam fogcsikorgatva.
Hikari csak mosolygott tovább és közben mondta:
- Most menj! Nehogy lekésd a küldetést.
Mosolya melegséggel tölt el mint mindig.
- Rendben! Később találkozunk.
- Rendben! Szia Hikawa
Ekkor elfutottam és követtem Sensh-t. A kapunál találkoztunk.
- Indulhatunk. - kérdezte Senshi.
- Ja! Menjünk és derítsük ki, mi ez az egész.
Elindultunk a faluból. 4 napig mentünk, mire elértük a célterületet.
- Ez az a falu.
Bementünk a faluba és megkerestük a vezetőt. Vele beszéltünk:
- Örülök hogy megérkeztek. De hogy-hogy csak ketten? Nem lesz ez egy kicsit kevés? - hangzott a rettegés a falu vezetőjének hangjáról.
- Azért vagyunk itt hogy kiderítsük a különös jelenségek okát.
- És mi lesz a faluval? - emelkedett a vezető hangja.
- Nyugodjon meg!
- Segítséget kértünk Konohától és két kölyköt kapunk? - kiabált a nagyfőnök.
- Nyugalom! - mondta Senshi határozottan. - Nem lesz semmi baj. Mi ketten vagyunk a Hokage tanítványai, ráadásul mindketten magasan képzett Jouninok vagyunk. Ha rajtunk múlik, az életünk árán is megvédjük a falujukat.
A vezető csak ült a székében, izzadt és hevesen legyezte magát. Minket elvezettek a szálláshelyünkre és ott este, folytattuk a tanácskozást:
- Szóval rendszer volt abban ahogy a falvakat megtámadták.
- Hmm? - mormogta Senshi miközben evett.
- A falu vezetője azt mondta hogy segítséget kértek a falutól. Tehát teljesen biztosra tudták hogy itt lesz a következő támadás. A sensei pedig azt mondta hoggy ide várható a következő támadás. Védelmi kérelemről nem igen esett szó.
- Elég furcsa, Nyelt nagyot Senshi.
A harc napja:
Senshivel előkészültünk a közelgő támadásra. A falu vezetőjét megkértük hogy a biztonság érdekében kijárási tilalmat rendeljen és minden katonai erőt rendeljen ki. Mi a falut körbe járva és szemeink képességét használva ellenőriztük a helyet. Egyszer csak egy különös mozgásra lettem figyelmes a falu határánál.
- Megvagytok. - indultam a betörő ellenség felé.
Eghy különös alak körvonalazódott ki a sötétben. Mikor leütöttem, megláttam hogy egy felhő rejteki ninja.
A szeme különös volt. De nem volt időm nézni, mert egy újabb ninja támadt. Őt is könnyedén leütöttem. Ez egy homok rejteki volt.
- Hogyan? - egyre jobban meglepődtem. - A homok és a felhő összefogtak és háborút akarnak szítani?
Ekkor egy robbanás zavart meg. A falu fegyverraktára robbant fel.
- Ez meg....?
Hirtelen Senshi tűnt fel az egyik tetőn.
- HIKAWA! MIND AZ ÖT NEMZET FALUJÁBÓL NINJÁK TÖRTEK BE!
Arcomon teljessé vált a meglepődés. Egyre jobban belemerültönk a harcba és az pedig egyre különösebbé kezdett válni. A ninják egyre furcsább technikákat használtak. Egyszercsak az egyikük egy Shinra Tenseiel támadt rám. Ezt egy Hakke Kushouval semlegeítettem és egy Goukakyou no jutsuval végeztem vele.
- Ez különös. Olyan volt mint a......
Ekkor az egyikük egy különös állatot idézett meg. Nagyon furán nézett ki és kézjel és vér nélkül idézte meg. Ezt Senshi egy rasengannal küldte el. Egyre tovább húzódott a harc, de a falun kívülre vittük hogy senkinek ne eshessen baja. Pirkadatra végeztünk is minddel. Sesnhi ütötte le az utolsó ninját.
- Ez különös volt. - mondta Senshi. - Az öt nagy ninja falu lázadó ninjái lennének?
- Nem. - válaszoltam. - Nézd csak meg jobban. A szemüket.
Senshi jobban szemügyre vette az egyik ninja szemét. Majd nagyon meglepődött.
- De hisz ez a.....!
- Igen. De nem furcsálltad a technikákat amiket használtak. - kérdeztem. - Nem. Élőben még nem láttam őket. Csak furcsa volt hogy hasonlít Itami egyik jutsujához. A Shinra Tenseihez.
- Ez az volt. De hogyan? - merült fel bennünk a kérdés.
De ekkor egy hatalmas lökés hullám (Shinra Tensei) söpört el minket az erdő nagyrészével együtt ahol voltunk. Pár perc múlva sok sérüléssel feltápászkodtunk. Ekkor egy különös alak tűnt fel.
- Te meg ki vagy? - vontam kérdőre.
- Ryuuzoku Hikawa! Hát meg vagy végre.
Iszonyatosan meglepődtem és szemeim tágra nyíltak.
- Ki vagy te? Honnan tudod a nevem?
- Ha eljön az ideje akkor megtudod. De most lássuk mire vagy képes!
Ekkor újra ránk támadt egy Shinra Tenseiel. Ezelől el tudtunk ugrani nagy nehezen. Majd a fákon megbújva figyeltünk és vártunk.
- Hikawa ki ez? A jutsui olyanok mint Itamié.
- Nem tudom. De ki kell derítenünk hogy ki ez.
Ekkor egy Shinra Tensei döntötte le a fát velünk együtt.
- Hát ezt meg.......?
Az alak közelebb sétált és már jól kivehető volt az arca. Nem ismertem fel, de a szemében lévő jutsuk miatt nagyon meglepődtem, szinte lesokkolt a látvány: Jobb szemében egy Sharingan, a balban pedig egy Byakugan volt. A homlokán is érzetem valamit, de egy különös fejpánt takarta.
- Ez...lehetetlen...!
Ekkor a fickó egy Shinra Tenseiel akart megölni, de Senshi elém ugrott és egy rasengant akart a fickóba küldeni, de az elhajolt és gyomor szájon térdelte Senshi-t. Ám Senshi nem hátrált meg, hanem abban a pillanatban másik kezével egy chidorit akart ellenfelébe küldeni, de az távolabbra ugrott.
- Hikawa állj fel harcolj! Mi van? Leblokoltál?
- Nem te idióta. - álltam fel. - A fickó szemei......
- Mi van velük?
- Nézd meg!
- De hisz ezek....- hangzott Senshi meglepődött hangja.
- Úgy van! Majdnem olyan mint az én szemem csak külön. És Rikkudou Sennin képességeit is birtokolja. Azt viszont már nem tudom hogy hogyan.
- Bírunk vele?
- Muszáj lesz.
- Kuchiyouse no jutsu! - idézett meg az ellenfelünk egy hatalmas orrszarvút, egy óriási madarat, egy rákot és egy 3 fejű kutyát.
- Senshi! - szóltam Senshinek.
- Jah. Csinájuk!
Szinte egyszerre mondtuk a két jutsu nevét:
- Fuuton Atsugai!
- Katon! Dairyuuka no jutsu!
Senshivel összekombináltuk a szél és a tűz elemet, így egy hatalmas tűzvihart hoztunk létre, amiben szénné égtek az ideézett szörnyek. Mikor a tűz elült, láttuk hogy az ellenségünknek semmi baja.
- Ügyes. - mondta Senshi- Kivédte a kombó jutsunkat.
- Rikkudou Sennin képességével ezt nem csodálom. Bár elég sok chakra kelhetett hozzá.
- Igazán ügyesek vagytok fiúk. - szólt az idegen. - De ez még mindig nem elég. Legalább a chakrámat is kelljen használnom!
- Hogy mi? - mondtuk egyszerre nagy meglepődéssel.
- Provokálni akarsz? - mondta Senshi egyre mérgesebben.
- Senshi ne! - állítottam le Senshi-t majd folytattam magamban az elmélkedést. - Ez nem túl jó helyzet. Mindketten eléggé meg vagyunk tépázva. Kevesebb is a chakránk egy kicsivel tegnap este óta. És a fószer szinte még egy cseppet sem használt az övéből. Be kell vetnem azt a jutsut.
- Senshi!
- Hmm?
- Le tudnád foglalni amíg előkészítem azt?
- Persze bízd rám!
Ekkor Senshi elindult az ellenfél felé és taijutsuval próbált a közelében maradni hogy ne használhassa a Shinra Tensei-t. Én pedig a Rairasenganra készülök ami az én kombinált jutsum, Naruto sensei Rasenshurikenje után. Mikor előhívtam, óriási chakra mennyiség bocsátódott ki és a föld is beleremegett. Majd elindultam az ellenség felé a jutsummal. Senshivel még épp harcolt. Senshi háttal állt nekem hogy kitakarjon engem. Majd elugrott az ellnség elől és szabad utat adott nekem. Én az ellenségbe akartam tolni a jutsut, ám az az elszívó technikát használta, ami Rikkudou Sennin egyik technikája.
- Hát ez nem sikerült. - irányult a figyelmem bal szemére.
Majd az előtte lévő testem szétoszlott. (Létrehoztam egy genjutsut a Kougoushiganom Sharingan részével). Majd ezután a háta mögött tűntem fel a Rairasengannal a kezemben. Ezt sikerült beleeresztenem az ellenségbe. Úgy tűnt sikerült legyőzni. Ám mikor a jutsum eltűnt, a fickó sértetlenül állt.
- Hát ez meg? - kérdezetem meglepődve.
- Nem sikerült. -hangzott gúnyos hidegséggel közben fejével és tekintetével rám nézett.
- Elszívta.....ezt is?
- HIKAWA! - kiabált Senshi és egy Rasengannal repült az ellenfelünk felé.
Úgy tűnt hogy eltalálta, mert szemmel láthatólag beletrafált. Ám a test eloszlott, ugyanúgy mint nálam.
- GENJUTSU! - kiabáltam
Ebben a pillanatban mindketten egy óriási Shinra Tensei-t kaptunk közvetlen közelről. Erőnk és kitartásunk ellenére ez minket is megtépázott.
- Látszik hogy a maseteretek óriási erejét jóval túlléptétek. De ellenem ez édes kevés.
- Francba. - tápászkodtam fel.
- Csak egy ilyen különleges jutsura futotta Hikawa? Ez elég elszomorító.
- Még hogy egyre? SZÁMTALANSZOR LÉTRE TUDOM HOZNI! - hoztam létre újból a jutsumat.
Senshi is felkelt és az egyik kezében egy rasengant, a másikban pedig egy chidorit hozott létre. Így támadtunk ellenfelünkre. Sok ilyen sikertelen próbálkozásunk volt még órák hosszat. A harc egészen estig húzódott. Egyre jobban kifogytunk az ötletekből és a chakrából is. Senshi a földre rogy és szinte elájul.
- Na végre! - szólalt meg az ellenfelünk. - Már csak ketten vagyunk ahogy akartam is. - közeledett felém.
- Francba! - szívdobogásom egyre gyorsult. - Ez a fickó....Ki ez....? Képes volt minket legyőzni.....? LEHETETLEN!
Ekkor óriási chakra tört ki belölem. a démoni énemmel együtt. Ezzel támadtam ellenfelemre, józan ítélő képességemet teljesen elveszítve. Puszta kézzel ütöttem arca felé, amibe bárki belehalt volna, leygen az akárki. Ám ő megfogta a kezemet, az ütés ereje pedig km hosszú pusztítást végzett az erdőn. A fickó vigyorogva pedig csak annyit tett, hogy közvetlen közelről egy olyan Shinra Tensei-t eresztett a hasfalamba, amivel Konohát pusztította el régen Pein. Ettől az erdő Konoha területny része el is pusztult, Senshi teste pedig sodródott a törmelékkel együtt. Mikor elült minden, a földre rogytam, és a démoni énem újra elzáródott. Felső testemről a roha leszakadt és hasfalam is felrepedt. Ekkor a fickó hátat fordított és azt mondta:
- Ez szánalmas. Nem erre vagy te képes, Ryuuzoku Hikawa. A konohai játékok csak visszahúztak téged. Tényleg megelégszel ezzel az erővel?
- Hogy....mi..van? - próbáltam felállni, de nem ment.
- Ha igazi erőre vágysz, akkor még újra fogunk találkozni és akkor megkaphatod azt amire igazán vágysz.
-Amire........vágyok?
- Igen. Majd rájössz hogy mi az. - mondta az idegen, közben egyre távolodott, majd teljesen eltűnt.
- Francba. - nyőgtem ki és feltápászkodtam.
Megtépázva, félholtan indultam el hogy megkeressem Senshit. Negyed óra vánszorgás után megtaláltam és visszavittem a faluba. A faluba érve összerogytam és elvesztettem az eszméletemet.
Reggel miután felkeltem, felkerestem a Hokage feleségét, Hinata-san-t hogy edzhessek vele és Neji-sannal. Megígérték pár héttel ezelőtt, hogy segítenek gyakorolni a juuken technikáimat.
- Köszönöm szépen a lehetőséget Hinata-san, Neji-san!
- Ugyan már! Bármikor szívesen segítünk. – válaszolt Neji-san.
- Így van. – mosolygott Hinata-san. A férjem amúgy sem nagyon tudna ebben segíteni neked.
A Hyuuga klán birtokán voltunk és ott gyakoroltunk. Segítségemre volt még rajtuk kívül kb. 30 Hyuuga, hogy az edzésemet kissé megnehezíthessék, elvégre ismerik a képességeimet. Az edzés egész jól haladt, de egyre több Hyuuga tag fáradt el. Egyértelműen csak én, Neji és Hinata-san maradtunk talpon. Neji-sanék eléggé elfáradtak és sok chakrát fel is használtak. Az edzés már órák óta megy és a támadások egyre hevesebbek, ahhoz képest, hogy ellenfeleim mennyire elfáradtak. Hinata és Neji-san most már a legjobb technikáikat is előhúzták ellenem, mert látták rajtam hogy a chakrámat nem igen használtam fel. Neji-san a Hakke Kushou-val, míg Hinata-san a Juuhou Soushikennel támadt. Mindketten egyszerre támadtak rám egy időben. Úgy gondoltam itt az ideje komolyabban visszavágni.
- Itt az idő! Juukenhou! Hakke! Issennijuuyon shou! (Issennijuuyon=1024)
Technikámmal messzire küldtem a két Hyuuga mestert, de vigyáztam, hogy a technikával egyszer se érjek hozzájuk. Ez a Kougoushigannal egyszerű volt. Délután volt. Felnéztem a napra, majd úgy gondoltam, hogy ideje indulnom.
- Hinata-san, Neji-san! Köszönöm az edzést!
Ezután elfutottam, ezzel is levezetve az edzést. Futás közben eléggé megéheztem, és menet közben betértem az Ichiraku ramen standba.
- Üdv Ichiraku-san!
- Szervusz Hikawa! Mit szeretnél?
- Egy rament szeretnék sült oldalassal!
- Máris adom.
10 perc múlva már előttem gőzölgött a ramen.
- Köszönöm. – mondtam, majd hozzáláttam az kajához.
Ekkor Senshi lépett be és mondta hangosan:
- Hát itt vagy! – hangzott jókedvűen és hangosan.
Ekkor kissé félrenyeltem a kaját és megértem nem leforrázni magam. :D
- Egész nap téged kerestelek. Hol voltál? Mármint ezen a helyen kívül.
- Nem volt jobb dolgod, mint engem keresgetni egész nap? – (Sasukés beütéssel XD)
- Mi? – emelte fel hangját Senshi feldúltan (Naruto feeling :D) Egész nap kerestelek és ez a hála érte?
- Senki nem kért rá. – ettem a tésztát.
- Ehh! Te aztán le tudod lombozni az embert! – mondta majd leült mellém.
- Egész nap itt loptad a napot? – kérdezte cukkoló stílussal. Azt hittem edzesz. Talán mostanában lazsáláson gondolkodsz? – vigyorgott Senshi és próbált bosszantani. – Még a végén lekörözlek.
- Honnan veszed, hogy nem edzettem?
- Onnan hogy nem láttalak az én reggeli edzésem közben.
- Mikor edzettél?
- Felkeltem 10-kor és fél 11-kor már futottam is körbe a falut és az erdőben is jártam az edzőhelyeken.
- És a fél 11 neked reggel? – kérdeztem kihívóan nyugodt hidegvérrel és folytattam a ramen evést.
- Mi van?
- Jól hallottad! Én 8-tól a Hyuuga birtokon edzettem.
- Nyo…nyolctól? – kérdezte furcsállva Senshi.
- 8 órakor reggel volt. – mondtam és utána kiittam a tálból a levest.
- Te csak ne beszélj! – kiabált Senshi. – Pont te beszélsz, aki a hosszú távú alvás veretlen bajnoka? (Ez a való életben is így van XDDDD Feri rulez XD)
- Néha felkelek időben én is.
- Áhh! – sóhajtott nagyot Senshi. – Mindegy! Mennünk kell a Hokagéhoz mert megint ránk akar sózni egy küldetést.
Vigyorom letörölhetetlen, ahogyan elsétálok a máris sutyorgó kollégáktól. Nem nagyon izgat, hogy velük látom, hiszen tudom, hogy mind kispályások. Temari nem kezd ki akárkivel. Mondjuk, ez egy erősen egoista megjegyzés volt, de hát könyörgöm, van rá okom. Hogy erről az okról megbizonyosodjak, felidézem a csillogó szemeit, a kéjes nyögéseit, a dühös hörgését... várjunk csak, ez nem szerepelt a tegnap éjszakai repertoárjában!
Hátrasandítok, és ahogy várható volt, ő már lohol is utánam, de sajnos szó szerint. Milyen bosszantó. Nincs hangulatom még egy nyilvános jelenethez, úgyhogy megpróbálom átverni, ami szinte bizonyosan - úgy 96%- nem fog sikerülni, de legalább annyi elértem, hogy egy sikátorban csapjon le rám.
A falhoz szegez, és nagyon dühösen méreget. Mintha ez bármilyen hatással lenne a lelkivilágomra. Aztán, ahogy egy nőtől elvárhtó, minden előzetes jel nélkül fodul egyet az érzelmi állapota, és máris dicsér és csókol. Nem mondom, hogy nem esik jól, de most nincs kedvem hozzá. Eltolom magamtól, mire az édes kiscica ismét zord macskává változik.
Idegesítő egy nőszemély. Ezt közlöm is vele.
- Idegesítő vagy. Tanuld meg kontrollálni az érzelemkitöréseidet.
Hatalmasra nyitott szemekkel hagyom magára, mikor elteleportálok a kínos helyzetből. Nagyon megörülök a lakásom csendjének, nyugalmának. Készítek magamnak egy kis teát, aztán később majd lezuhanyzom, esetleg kerülök egyet a városban Choujival... Ezt a remek esti programot, és az ajtófélfát töri ketté Temari, mikor megjelenik. A felém repülő kunaik ívében gyönyörködve úgy érzem, nem ez lesz életem legnyugalmasabb éjszakája.
- Te szemét! Még hogy uralkodjak magamon?! Senki nem sértett ég meg ennyire! Ha nem tudnád, ilyen a sunai természet! Tessék belenyugodni és elfogadni! - üvöltözik, miközben újabb dobócsillagokat küld felém. Ahogy az előzőeket, ezeket se rám irányítja, habár vészesen közel zúgnak egy a fejem mellett, és az egyik egy tincset is magával ragadott a hajamból, hogy aztán a konyhacsempébe ágyazódjanak be meghitt kettesben.
Nagy nehezen lenyugszik annyira, hogy észrevegye közönyömet. Mivel semmilyen reakciót nem sikerült kiváltania a lakásom szétrombolásával, ismét ideges lesz.
- Utálom, ha tanulmányoznak! Megfigyelnek! Elemeznek! Szállj le rólam! - sikítja, mintha én másztam volna rá, és nem pedig fordítva.
- Már bocsánat, de...- kezdtem volna érvelni, mire közbevágott.
- Nincs bocsánat! - kiabálta. Kezdett eluralkodni rajtam a lila gőz. Ilyenkor nagyon nagyon nem lennék a másik helyében.
- Hűtsd le magad, kismacska, és vagy kezdjük el, amiért tényleg itt vagy, vagy fejezd be máshol a hisztidet. - mondom összeszűkülő szemmel. Épp most degradáltam le egyszerű kurvává. Ha a Kazekage és a bátyja ezért a húzásomért, nem jutalmaznak hosszú hosszú kínszenvedéssel, akkor tényleg nem tudom, hogy mit kell még tennem.
Újra és újra elérem a gyönyört karjai közt, már azt sem tudom mi vagyok hol vagyok, úgy elvette az eszem . Eszméletlen ez a pasas, nem hittem volna, hogy ilyeneket is tud. Hahh…
Azt sem tudom mennyi idő telt el vajon, de iszonyatosan kifáradtam, hiába nem is csináltam semmit lényegében. Jézus ereje. Mi volt ez? Földi dolog volt egyáltalán? De egy tuti. Hogy JÓÓÓÓ.
Kábán nézem a plafont mozdulatlanul. Ohh, vannak karjaim is? Ni csak. Őrültem kapkodom a levegőt, mit akit a légszomj korbácsol, nem mozdulok, mert nem tudom hogy képes vagyok e rá, vagy csak egy mozdulattal vajon a földre pottyannék e. Minden esetre lassan meg kéne kockáztatni.
- Ez…
- Tudom.
- De hát…
- Igen.
- Honnan…
- Mindegy.
- De…
- Nem.
Mi ez a sok tömör válasz? Nem szeretem hogy ilyen szűkszavú, pedig már megszokhattam volna. Bahh…Öntelt Nara. De meg kell hagyni, tudja hogy mit csinál, és jól csinálja, egy szavam sem lehet.
- Ideje menni. Hazakísérlek – miféle kijelentés ez? Tényleg ekkora tahó lett belőle? Bár… Most hogy jobban belegondolok… Nem is baj. Ő ilyen, nem is ő lenne, ha nem mondta volna. Ha te így, én is így, ne hidd hogy olyan nagy arcod van kicsikém.
Elmosolyodva megsimítom arcát, válasz nélkül hagyom, csak akkor beszéleh újra hozzá, mikor már felöltöztem.
- Felesleges elkísérned. Vagány kislány vagyok, hazatalálok. Kösz a szexet, isteni volt. Majd jövök repetáért. Szia.
Mondatom végeztével el is tűnök, meg sem várom, hogy bármit reagáljon rá. Nehogy azt higgye, hogy én most ezek után ráakaszkodnék. Dehogy! Én soha nem pitizek egy pasinak, esetleg fordítva.
Másnap egyedül sétálgatok konohában. Minek nekem díszkíséret? Megmondtam már, elég nagy vagyok, és eleget jártam már erre, eltalálok mindenhova egyedül is. Elsétálok a ramenes mellett, elég nagy az embersor, de akaratlanul is megpillantom azt a sötét kócos copfot.
Most jut eszembe, hogy tegnap nála hagytam valamit, ami nagyon is hiányzik, hisz az a melltartó a kedvenc darabom volt.
Nem törődve a sorral bevágódom egy mellette lévő székbe, majd bekebelezem az utolsó falatot, ami az ő tányérjában honol.
- Figyi? Tegnap nálad hagytam a melltartómat majd visszakérném! – mondom jóól érthetően, majd továbbállok. Csak ennyit szerettem volna, majd benézek hozzá valamikor érte.
A délután folyamán jó kis társaságba kevertem magam, azaz néhány pasi társaságába, akiknek tetszik sunai varázsom ahogy az egyik nyálas dögöt idézzem. Micsoda kis nyálgép, de nem zavar, élvezem a sóvárgó tekinteteket. Higgyétek csak azt, hogy érdekel valamelyiketek. Beülünk valahova beszélgetni, és mint kiderül kollégák, szintén a chuunin vizsgán fognak dolgozni. Remek.
Egyszer csak egy ismerős ruhadarab libben tekintetem elé, majd lezuhan ölembe. Mi a retek?
- Ezt nálam hagytad tegnap este – hallom meg az ismerős hangot, de ahogy irányába néznék már csak távolodó körvonalát látom. Hé kisapám! Azt hiszed így leégethetsz? Mi volt ez?
Nem érdekel már ez a sutyorgó pasinégyes sem, felpattanok székemből, zsebembe teszem ruhám, majd utána caplatok.
- Hé! Állj meg Nara! Most véged van! – válla fölött átnéz, majd ahogy meglátja hogy én vagyok az, iszkolni kezd én pedig utána – Nem menekülsz! – rikoltok utána. Előkapok pár kunait és utána dobom, és bármennyire is jó célzó vagyok, nem találom el. Mit várok? Hisz egy másik majdnem hasonló ninja után futok. Furcsán néznek ránk az emberek, de most ez sem érdekel. Befordul egy sikátorba, egy klónját maga helyett küldve tovább futni. Azt hiszed nem látom? Középosztályú csitrinek tartasz vagy mi?
Előkapom legyezőm, ami véletlenül nálam van, majd villámgyorsan eltűnök, felrepülök vele. A kis édes lihegve lapul egy falnak, azt hiszi megmenekült. Lelibbenek elé, és a falhoz lapítom.
- Most meghalsz! - vigyorgok rá, és mélyen fekete szemeibe nézek – miért égettél le annyi ember előtt? – kérdem szikrázó szemekkel.
- Én? Te kezdted reggel a ramenesnél!
- Most mit vagy oda? Csak közöltem, hogy otthagytam!
- Én meg közöltem, hogy elhoztam!
Nem bírom. Mindjárt felrobbanok a méregtől. Ez a kis piszok azt hiszi, hogy így felhúzhat?
Még soha nem csinált velem ilyet senki. Azaz nem merték tenni, mert mind tudta, hogy rövid időn belül kasztrálnám őket. Ezzel is megtenném, ha nem tudnám, hogy mire képes.
- Van benned kurázsi… - suttogom közelebb hajolva, majd csókot követelek tőle, ajkaira tapadva.
Áldott némaság. Komolyan, ha megkukulna, belészeretnék. Mivel ezt nem túl biztonságos hangoztatni, megtartom magamnak. Helyette inkább a vetkőztetéséhez látok, mivel ő már elkezdte az enyémet. No igen… kicsit siettünk az előbb. Megesik, hogy a csiga elesik.
Kéjesen lassú mozdulatokkal szabadít meg a ruháimtól, minden porcikámat külön- külön megcsodálja. Tetszik ez a tekintet… ahogy végignéz a felsőtestemen, az arcomon… Hasonló áhítattal bámulom én is az ő előbukkanó domborulatait. Igazán gyönyörű nő. Ideje elővenni a titkosított tekercsek technikáit…Eddig nem sok esetben használtam. Talán két nőnek, ha szerencséje volt megtapasztalni ezt az élményt általam, a többiek nem voltak rá méltóak. –Igen, többiek. Azért, mert nem rajongok a társaságukért nappal, éjjel még jó szolgálatot tesznek…- Ugyanis ezek a titkos technikák kivételesen nem a harcról szólnak, hanem a női és férfi testről, hogy hogyan lehet a legnagyobb örömet okozni, mik azok a pontok, melyeket érintve sikítva robban az orgazmus. No igen… a Naarák eredetileg ezért kezdtek az anatómiával foglalkozni. Közünk se volt az orvostudományhoz. Ezt persze nem hirdetjük… és csak a különleges embereket részesítjük ilyen örömben.
Óvatosan bilincselem le az árnyéktechnikámmal, hogy ne vegye észre. Tekergőzni próbál, de persze sok esélye nincs. És a szava is elakad, ahogy érzékeny pontjára tapintok. Látod, tudok én, ha akarok. És most… hunyd le a szemed, Temari. Olyan gyönyörrel ajándékozlak meg, hogy csoda lesz, ha lábra tudsz állni utána.
Néhány óra után az utolsó sikolya is elhal, és én jóleső fáradtsággal heveredem mellé. Eloldozom, de nem mozdul. Csak lihegve próbál észhez térni. Nagyon szép így, megzavarodva, ahogy azt se tudja, hol áll a feje. Piros arccal csak néz rám, azokkal a hihetetlen színű szemekkel, csodálkozva, és ámulóan.
- Ez…
- Tudom.
- De hát…
- Igen.
- Honnan…
- Mindegy.
- De…
- Nem.
Bosszúsan összeráncolja a szemöldökét, és nagy levegőt vesz. No igen. Ezt utálom a női nemben. Miért nem lehet elfogadni azt, amit mi férfiak adunk? Miért kell utána még rágódni rajta, mint blöki a csonton? Azt hittem, vagy legalábbis reménykedtem, hogy ő más lesz kicsit. Nagyot sóhajtok.
- Ideje menni. Hazakísérlek.
Elkerekedett szemekkel bámul. Valahogy most esett le neki, hogy mit mondtam, mert haragvó tekintete szinte felnyársal. Ahelyett viszont, hogy leordítaná a fejemet, hirtelen ellágyul az arca, és megsimogatja az enyémet, majd öltözni kezd. Enyhe szívrohamom elmúltával, amit a gyilkos arckifejezése váltott ki, felfogom a szavait, amiket immár teljesen felöltözve, az ajtóból, mosolyogva intéz hozzám.
- Felesleges elkísérned. Vagány kislány vagyok, hazatalálok. Kösz a szexet, isteni volt. Majd jövök repetáért. Szia.
Szólni sincs időm, már el is tűnik. Váo. Gratulálok. Ez aztán a nem semmi nő. Elismerésem, most megfogtál.
Egy átlagos nő ilyenkor díszhisztit csap, és gyűlöl egész hátralévő életében, ráadásul látványosan. Ő meg? Megköszöni a szexet, és továbbáll. Hm. Mégiscsak más, mint a többi.
Ezzel a tudattal alszom el, mint akit fejbe vertek. Hiába, fárasztóak a titkos tekercs technikái.
Másnap épp a reggelimet fogyasztom békésen Ichirakunál, és legalább húszan állnak sorban mögöttem, amikor mellém csapódik valami, elszedi a tányéromat, bekapja az utolsó, legfinomabb falatot, majd hangosan és jól érthetően közli, hogy mindenki jól hallja, hogy tegnap nálam hagyta a melltartóját, majd elhúz dél felé. Döbbenten pislogok Temari után, és hirtelen vágyat érzek, hogy megfojtsam. Sosem teregettem ki a magánéletemet, ami most hála neki, mégis köztéma lesz, tekintettel a sorban álló embertömegre, akik máris pletykálnak. Kifizetem a reggelit, és elindulok dolgozni. Bosszantó nőszemély.
Egész nap ő jár a fejemben, olyannyira, hogy hazamegyek, és megkeresem az ominózus ruhadarabot. Igazán guszta kis jószág. Zsebre teszem, és elindulok felkutatni őt. Engem ugyan nem teszel lóvá… Nem sokára megpillantom a szőke üstököt a négy idegesítő copfal. Épp egy csapat pasi társaságában üldögél egy kávézó teraszán, élvezve a kellemes nyárestét, és az udvarlást, amikor jóvoltamból hirtelen belebeg a látóterébe a melltartója, majd lepottyan az ölébe. Értetlenkedve nézi egy ideig, majd hátradönti a fejét, hogy megcsodálhassa fültől fülig érő vigyoromat.
- Ezt nálam hagytad tegnap este. – mosolygok rá barátságosan, majd elsétálok, otthagyva őt döbbenten a férfikoszorúban. Gondolom, népszerű lesz.
2009.04.26 01:52 Idézet
timcsiikee
Temari:
Elkezd játszani kieresztett hajam egyik tincsével, és én némán tűröm birizgálását, ami be kell valljam egész kellemes érzés. Elég szűkösen vagyunk itt, de próbálok kényelmesen elhelyezkedni, végül hozzá bújok, és izmos karjai átölelnek. Azt hiszem sikerült… Megadta magát…
Nagy és fáradt sóhajjal ül fel, majd karjaiba kapva indul meg velem, egy számomra ismeretlen irány felé, végül a hálószobában kötünk ki. Éjfekete szemeiben látom néma kérését, ami engem is hallgatásra késztet. Ha ez az óhajod, most az egyszer megkapod.
Végre a kényelmes nagy ágyon helyezkedünk, el, és újra átvéve az irányítást kerekedem óvatosan fölé. Olyan nehéz lesz megállni a társalgást, de valahogy meg kell állnom, mert már nem bírom tovább. Egy mosoly terül el arcomon, ahogy az övén is. Talán még sem lesz olyan nehéz. A testbeszéd majd mindent kárpótol.
Lassú mozdulatokkal simítom le mellényét, majd az ágy mellé ejtem, és tompa koppanással jelzi, hogy megérkezett. Lehajolok hozzá, hogy egy csókot kérhessek, és végre nem kell erőszakkal adnom magam, kölcsönösen hajol felém, majd összefonódnak ajkaink. Ujjai vándorolni kezdenek rajtam, és megkeresi kimonóm összekötő szalagját. Egy jó és gyors mozdulattal húzza ki, és a puha anyag lágyan omlik alá, hogy könnyebben levehetővé váljon. Vajon hol tanulta ezeket? Hisz annyira hajtogatja a nők negatív oldalát.
Megragadom pólója alját, hogy könnyedén lehúzhassam, és karjai felemelésével segít eltávolítani. Magához ölel, úgy követel újabb csókot, majd lassan átfordul velem, hogy ő kerüljön felülre. Mikor felfogom, hogy talán elvesztem az irányítást, kipattannak szemeim, de más mozdulatot nem nagyon tudok tenni. Mélyen nézek fekete szemeibe, majd mindenhol simogató kezek járják be a testem.
Arcán élveteg mosoly terül el, s mikor meglátom árnyék béklyóm, elkap a felismerés. A technikáját használja ellenem.
- H… - kezdenék egy mondatba, de mutatóajkát az ajkaimra biggyeszti és csitító hangot kiadva jelzi, hogy további némaságra van szüksége. Ez nem lehet igaz. Lefogott. Lekötözött... Nem hiszem el. Ki kell szabadulnom...
Ficergek, és próbálom lazítani a kezeket, de nehezen megy, majd megrándul a testem, ahogy egy érzékenyebb pontra ér.
2009.04.17 14:45 Idézet
Netnori
Shikamaru
Szavaim láthatóan megtették a hatásukat, beletelik néhány másodpercbe, mire felfogja, amit mondtam neki. Talán életben maradok. Ha nem, anyámra hagyom a fényképeket.
Felszisszenek, ahogy erősebben rámarkol féltett kincseimre. Nem mintha olyan kellemetlen lenne… épp ellenkezőleg…
Jaj.
Van egy olyan satnya gyanúm, hogy innen nem menekülök. Kapálózhatok, ahogy akarok, a futóhomokból nem szabadulok, sőt, annál jobban magába szippant, minél inkább erőlködöm, a kijutást segítendő.
No, eszerint nincs mit tenni, mint megadni magamat. Józan ítélőképességem jelentős hányada épp harakirit követ el, ahogy hagyom magam megcsókolni, és vissza is csókolok…. Elmém tesz egy utolsó kísérletet, hogy megakadályozzon ebben, de Temari kezei közé fogja az arcom, és fikarcnyi lehetőséget sem hagy.
Erőszakos egy nőszemély.
Nos, végül is, nekem mindegy. Ha ennyire akarja, legyen szép napja.
Magamhoz ölelem, és fordulok vele egyet. …
Hűha…Eszméletlenül jól csókol!
Kipirulva nézek az ő arcára, ami szintén kipirult… lábait a derekam köré fonja, magához ránt, és az az utolsó ép gondolatom, hogy túl messze van a hálószoba…
„ Még néhány szívdobbanás
Hullámzik bársony melled.
Akarnál érinteni bárhol,
Érzem, neked is kellek.
Akarom én is forró tested
Repülni veled a kéj szárnyain
Kívánok eggyé válni veled,
Vágytól reszketnek tagjaim.” *
„Gyere közelebb, s érints kezeddel,
Majd legközelebb szelídebb leszek
Mert ezen az éjszakán, a finomkodás
Helyét a vadság veszi át.” *
„Mezítelen volt, s mert tudta, mit kívánok
A testén sok zengő ékszerével várt rám
Hódítóbban, mint a mór rableányok
A gyönyörök Ezeregy éjszakáján.
A pamlagon engedte, hogy szeressem,
S mosolygott, ahogy karjai közt tartott,
A mohó szerelmem, akárcsak a tenger
Ágaskodott, s rázta, mint a partot.” *
Csodálkozva figyeljük egymást, csendben. Ő sem szólal meg, talán nem tud mit mondani. Szórakozottan játszadozok egy hajtincsével. Sokkal jobban néz ki az idióta copfok nélkül.
Hozzám bújik, magamhoz ölelem.
Ha tudom, hogy ez a módja az elhallgattatásának….
Elvigyorodom. Felkuncogok. Felemeli a fejét, és kérdőn néz rám. Megvonom a vállam. Megforgatja a szemét, és mosolyogva visszahanyatlik. Újra elfészkeli magát.
Szűk a pamlag. De nem annyira, hogy ne férnénk el rajta… Viszont kezdek fázni…
És… szűk a pamlag.
Egy sóhajtás kíséretében felülök, a karomba kapom őt, és becaplatok a hálószobába. Hallom, ahogy nagy levegőt vesz. És rimánkodva nézek rá: ne szólalj meg! Kérlek, csak meg ne szólalj!
Érti a dolgot, és becsukja a száját. Elhelyezkedünk tágas, új helyünkön, és hogy, hogy nem, ő rajtam köt ki. …
Egymásra mosolygunk.
*A versek az internetről, pontosabban Zsozirisz honlapjáról származnak, a költő/fordító nevét nem tudom hirtelen. Csak, hogy ne legyen belőle probléma. :):)
2009.04.14 23:58 Idézet
timcsiikee
Temari:
Meglepett arcán, lassan egy vigyor terül el… Mi? Vajon mire gondol?
- Ugyan. Egyszerűen kíváncsi vagyok, ki meddig megy el. A közömbösség az esetek 100%-ában irritálja a női nemet, ebből legalább 90% feltűnőbben kezd viselkedni, olyan feromon termelődik a szervezetében, ami, hogy úgy mondjam, megdobja a kinézetét, legalább 60%-kal csábítóbb lesz általa. A 90% - ból további 50% a feltűnő viselkedés mellett flörtölni is próbál, a legelszántabb 10% pedig tesz is valamit az ügy érdekében. Lényegtelen, hogy az adott hím példány tetszik e nekik, vagy sem, hogy normális esetben nem törődnének vele, pusztán azért, mert az illető a lehető legközömbösebb volt velük, erősen rányomulnak – újabb vigyor, és magabiztos szempár - Ezek szerint te a maradék 10%-ba tartozol. Gratulálok.
Zavartan pislogok párat, de rájövök egy pici igazság van szavaiban. De akkor sem hagyom magam kizökkenteni. A zsenije mögé próbál rejtőzni még most is, de majd én kijátszom. Nem menekülsz Nara… Nem hagyom… Akkor is megkaplak, ha végig tiltakozni fogsz!
Férfiasságára erősebben rámarkolok, mire egy nyögés szakad ki belőle.
- Köszönöm... – duruzsolom fülébe, majd nyakához hajolok – Tehát, ez azt jelenti, hogy ritka vagyok... – erősen ráharapok nyakára, de nem annyira, hogy fájjon is – Szóval… Tanuld meg beszülni a különleges nőket… és olyat kapsz, amiről még soha nem is álmodtál... – susogom ajkaira, és elmerengek remegő fekete szemeiben.
Hevesen tapadok ajkaira csókot követelve, amit egy kis mocorgás után talán meg is kapok. Viszont elméje még mindig tiltakozik, így állát közrefogva egy kézzel akadályozom meg abban, hogy elforduljon, még pár perc mocorgás, majd érzem, hogy kezdi átadni magát az érzésnek. Ez az...
De feleszmélni sincs időm, mert fordul velem a világ, érzem, ahogy a hátam a puha kanapé anyagába süpped. Párat pislogok, majd a felettem ziháló, enyhén kócos fejű és égő pírral birkózó Shikamarura nézek, fekete szemeiben annyi csillogás. Észbe kapva lábaim gyorsan derekára fonom, és magamhoz rántom, arcomon élveteg vigyor terül el.
2009.04.14 11:35 Idézet
Netnori
Shikamaru
Mintha a kérdésemet a puszta falnak tettem volna fel, ugyanis Temarit is körül belül annyira hatotta meg, mint az említett építményt.
- Hát majd csendese leszek… - suttogja, válaszolva ezzel a nők ellen emelt kifogásaimra.
Fogalmam sincs, mit csinál a szájával, de lángolok, ahol csak hozzám ér. A kezei mintha csodákat művelnének, olyan érzésem van, mint soha, teljesen más, mint mikor én csinálom magamnak. Elkezdi kikapcsolni a mellényemet….ó mamám! Ezt nem hiszem el!
Hihetetlenül zavarban vagyok, fogalmam sincs, mit kellene csinálnom, meg sem tudok mozdulni. Lehetséges, hogy a saját árnyékom fogott le engem? Nem túl valószínű, igaz?
Hehe…
Nekem végem.
Megcsókol. Az ajkai puhák, simogatóak, nyelve nedves, és ahogy hozzá ér az én számhoz… hirtelen képek villódznak, nem éppen kisgyermekeknek valók… Szorosan behunyom a szememet.
Te jó ég…
Még fel sem eszmélek, de már vége is van…
Kéjsóvár tekintettel méreget, tudom, érzem a tekintetét. Szétnyitja a mellényem, és simogatni kezd. Lassan oldódik a sóbálvány mivoltom, és épp elhatározom, hogy lehessegetem magamról, vagy leteperem, még nem döntöttem el, de az egyiket mindenképp, amikor megszólal, és olyat mond, ami után egyértelműen nem fogom lehessegetni magamról.
- Fogadjunk, hogy azért csinálod… mert félsz… - Eddig összeszorított szemeim azonnal kipattannak. És mellé mosolyog… provokatívan vigyorog rám. duruzsolom élvetegen. - Ugye?
Megfordul a fejemben, hogy felkapom, a hálószobába megyek vele, ledobom az ágyra, és megerőszakolom. De nem teszem mégsem. Nem lenne túl logikus lépés. Élvezném, ahogy ő is, ez nem vita tárgya, de mire lenne jó? Puszta ösztönök kielégítése. Ennél magasabb dolgokra vagyunk hivatottak, nem véletlenül tudunk gondolkozni.
Valahogy le kell ráznom őt magamról. Utoljára végigtekintek szép domborulatain. Meg kell hagyni, csinos teremtés. De erőt veszek magamon.
Néhány másodpercig bosszúsan pislogok rá, majd egyszerűen elvigyorodom.
- Ugyan. Egyszerűen kíváncsi vagyok, ki meddig megy el. A közömbösség az esetek 100%-ában irritálja a női nemet, ebből legalább 90% feltűnőbben kezd viselkedni, olyan feromon termelődik a szervezetében, ami, hogy úgy mondjam, megdobja a kinézetét, legalább 60%-kal csábítóbb lesz általa. A 90% - ból további 50% a feltűnő viselkedés mellett flörtölni is próbál, a legelszántabb 10% pedig tesz is valamit az ügy érdekében. Lényegtelen, hogy az adott hím példány tetszik e nekik, vagy sem, hogy normális esetben nem törődnének vele, pusztán azért, mert az illető a lehető legközömbösebb volt velük, erősen rányomulnak. – rávigyorgok. – Ezek szerint te a maradék 10%-ba tartozol. Gratulálok.
Nos, ha ezért nem üt meg nagyon, akkor egy igazi mázlista vagyok.
2009.04.08 16:56 Idézet
timcsiikee
Temari:
Vigyorom szinte levakarhatatlan, ahogy pirulva fordítja el a fejét, és úgy próbál határozottan, és hidegen válaszolni, nagyon kevés sikerrel. Nem csak mozdulatai, szavai is akadoznak… Ez tetszik…
Felsorolja a már annyiszor hajtogatott érveléseit, de nem érdekelnek. Úgy is tudom, hogy csak kifogás. Lassan haladok belső combját simogatva egyre feljebb, míg el nem érem a élt…
Mivel feje még mindig elfordítva van, így könnyen hozzáférek nyakához, és érzékien végignyalva ízlelem meg. Mellkasom neki feszítem, fülledt sóhajai eljutnak a fülembe, és mosolyom csak szélesedik. Ébredező hímtagját szabályosan simogatom a nadrágon keresztül, majd eljutok a füléig, finoman rágcsálva fülcimpáját.
- Hát majd csendese leszek… - susogom fülébe, és tekintetem arcára terelem, amire egyre jobban terjed el az égető pír. Soha nem hittem volna, hogy valaha így fogom látni.
Ajkaimmal lágyan cirógatom arcbőrét, szinte persze, de ez csak még jobban buzdít. Egy utolsó simítással kezem még feljebb kezd csúszni, egészen a mellény tetejéig, ahol a zárakat kezdem kioldani. Számmal most az ő ajkait cirógatom lágyan lehelve rá, csókra hívogatom, de az istenért sem akarja viszonozni, de nem adom fel. Egy erős dolgot fogok megtámadni… A férfiúi büszkeségét…
Pár centire hajolok tőle, majd szétsimítom rajta a mellényt, élvezettel érintek meg minden feszülő izmot.
- Fogadjunk, hogy azért csinálod… mert félsz… - duruzsolom élvetegen. Eddig összeszorított szemei azonnal kipattannak, tekintetét felém szegezi, és összeráncolja homlokát. – Ugye? – Vigyorodom el, várva a hatást.
2009.03.31 11:24 Idézet
Netnori
Shikamaru
Ez az én formám. Nőt viszek a lakásomba, amit az anyám által kiküldött a szolgáló takarít, aki persze szövetkezett anyámmal, és folyton kipakolja a fényképeket. Utálom a fényképeket. Egy átlagos hétfő estém a következőképp telik: elpakolom a fényképeket, az össze irtóztató kis cucli dísztárgyat egy fiókba, ahonnan aztán vasárnap mindet visszapakolja a szolgáló.
Az élet körforgása.
No és, ki találja ki, milyen nap van?! Vasárnap!
Egy laza mozdulattal szedem ki Temari kezéből a fényképet, és tüntetem el egy fiók mélyében.
Ő körbekémleli a házat. Remélem, a kanapé alá is bekukkant.
Mit lehet ennyi ideig szemlélődni egy lakáson? Én átlag hat másodperc alatt felmérek mindent, és újabb tíz másodperc alatt elemzést is készítek a lakók viselkedéséről, valamint, hogy hogyan lehetne hatékonyabban berendezni az adott teret. Ez a csaj meg már vagy öt perce csak néz.
- Most akkor körbevezessek, vagy... – a kérdésem a levegőben lógva marad, én pedig hirtelen a kanapén találom magam. Nem várt támadás volt! Bíró Úr, kérem, nem számítottam erre az orv támadásra, kérem bocsássa meg nekem ezt a véres tetemet! Mi a…?
Megilletődve nézek fel Temarira, aki egészen konkrétan fölém térdelt, és a kezeivel elzárta a menekülési útvonalakat.
Ez a romantikus lányregényekben fordítva szokott történni… nem?
- Mondd csak... Mi gondod is van a nőkkel? – kérdezi, és egyik kezét a combomon érzem.
- Bajosak…- mondom, és elfordítom a fejemet. A közöny az én fegyverem. És ezt a közönyt halálomig megőrzöm az arcomon, akkor is, ha legszívesebben úgy elpirulnék, hogy sosem nyerném vissza az alapszínemet! Ő pedig a belső combomat kezdi simogatni. – Zajosak… ééééééééééés – csodálkozom, hogy nem ívelt fel a hangom oktávokkal magasabbra, amikor a lényegre tapintott.
- És? – kérdezte mosolyogva. Tudatosan nem nézek rá, de kihallom a hangjából, hogy vigyorog. Méghozzá kéjesen! Te jó ég, hova kerültem… Koncentrálhatok én akármennyire, érzem, hogy elpirulok… ő pedig csak tovább simogat… jajj mamám! Ha ezt így folytatja…
- És …izé… idegesí…idegesítőek…- nyelek egy hatalmasat, hátha az a gombóc eltűnik… de amikor Temari a nyelvével finoman végignyalja a nyakamat, azt hiszem, életemben először ostobának érzem magamat.
- Mi…mit csinálsz tulajdonképp? – hála a jó égnek, hogy viszonylag hűvös tudok maradni minden kritikus helyzetben! Most se tűnök túlzottan idegesnek, vagy kétségbeesettnek… maximum az arcpírom árul el…
2009.03.19 21:27 Idézet
timcsiikee
Temari:
Körbenéz, majd ugyan olan unott ábrázattal néz végig rajtam. Ez nem lehet igaz. Úgy látszik, hogy ez nem volt még elég... De nem adom fel!
Megköszörüli a torkát, majd kimérten válaszol.
- Semmi különös. Egész kényelmes életem van. Átlagos - és visszafordul ételéhez. Ekkora lustaságot is ritkán látni. Itt van egy nő az orra előtt és még arra sem képes, hogy az ujját mozdítsa.
- Gondolom, nem őrülsz bele a munkába... - váltok én is vissza hivatalosabb formába.
- Nem töröm magam. Ha akad, elvégzem. valamiből fent kell tartani a lakást... - még a gondolatom is megakad az utolsó szó hallatán. Az mondta lakás?
- Van egy saját lakásod? De jó! - próbálok kedvesen viselkedni, és rögtön eszembe is jut a saját próbálkozásom a különélésre, de a testvéreim mindig a legjobb időpontokban köszöntek be, röhelyes alkalmakkor, amit el is mesélek neki. Jó dolga lehet. Talán nem is olyan lusta, mint látszik. Egy lakást nem könnyű rendben tartani, még akkor sem, ha csak aludni jár haza az ember. Bár... Ahogy elnézem. Lehet, hogy még házvezetőnője is van.
És... nem meglepő módon, szövegáradatomra csak ennyivel válaszol:
- Hm...
- Milyen kommunikatív vagy - piszkálom tovább, majd mielőtt kiűlne tésztalevesem, megeszem a finom ételt. Itt az adandó alkalom és téma. Nem hagyom menekülni a kis drágát! Akkor is felkeltem az érdeklődését!
- Szívesen megnézném a lakásodat. Megmutatod? - érdeklődöm kíváncsian.
Arcán mintha egy csalódás suhanna át. Nagyon sóhajt, majd fizet.
- Persze... - válaszol unottan, és indulunk is, de mivel túl unott a csendes séta, mesékkel színezem.
Néha válaszol, vagy hogy csak figyel. De leglább figyel. Bár ez nem az az érdeklődés amit szeretnék, de már haladás.
Érdeklődve pillantok körbe a szép lakásban. Nem is sivár, de nem is túl sok a díszlet. Bár van pár holmi, amit biztos nem ő rakott ki. Az egyik szélső szekrényen heverő keretezett fényképet kezembe fogom, és szélesen vigyorogni kezdek, amikor meglátom kicsi mását. Azonnal kikapja a kezemből a félpucér képet, és az egyik fiókot kihúzva dobja bele azonnal.
- Szeretem az anyukádat - nézek szemébe vigyorogva. Ő pedig csak bosszúsan csapja be a fiókot.
- Nők... - hallom halkan, mégis enyhén megvetően szájából, mint már annyiszor. Hát, nem sokat változott az álláspontja. Talán rossz tapasztalat, vagy semmilyen? Ki kell derítenem.
Elsétál mellőlem, én pedig újra körbenézek . A konyhát csak egy pult választja el a nappalitól. A kapaé és fotelek egy közepes méretű asztal körül vannak, de hátrébb látok egy vékony is, ami egy hátsó teraszra vezet... Gondolom én.
Megáll pár lépéssel tőlem, de épp háttal van.
- Most akkor körbevezessek, vagy... - kérdését már nem tudja befejezni. mert egy jól irányzott lendítéssel penderítem a kanapéra, meghökkenve néz fel rám, én pedig lábai mellett két oldalt feltérdelek az ülőalkalmatosságra, kezem a háttámlának döntöm, és felé hajolok.
- Mondd csak... Mi gondod is van a nőkkel? - cirógatom megegyik combját buján mosolyogva.
2009.03.12 22:42 Idézet
Netnori
Shikamaru:
- Hn. - kommentálom az elhangzottakat. A Hokage fenyegető szemvillanásával mit sem törődve megyek ki a kapuhoz, Temari elé Már megint az az ostoba, hangoskodó, hencegő homok kunoichi jön el megszervezni a versenyt, már megint én leszek a kísérője, és már megint én tudom meg ezt utoljára- tíz perccel az érkezése előtt.
- Még valami, Shikamaru...
- Mi a fasz bajod van? - morgom magam elé, de úgy tűnik, mégsem elég halkan, mert Tsunade előttem terem, és én máris a falhoz vagyok szegezve.
- Mit mondtál? - ordít közvetlen közelről a képembe. Remek. Ez megint szakézott.
- Mondom, mit akarsz a majommal? Parancsolj velem, tessék, csak tessék. - Oly őszinte a nemtörődömségem, hogy azt hiszem, tényleg az. Elenged, és rámmosolyog.
- Az más. Félrehallottam. Csak annyi még, hogy elégítsd ki minden kívánságát.
- Ahogy kívánod.
A várakozással töltött idő alatt a felhőket bámulom. Nagyon relaxáló tevékenység, és közben egészen sok dolog az eszembe jut. Ezek többségét néhány perc múlva el is felejtem. Pedig ha venném a fáradtságot, hogy az összes kitalált Jutsut megvalósítsam... a Kage szintet is túlszárnyalnám azt hiszem.
- Mondtam már, hogy ne nevezz így! Megegyeztünk nem?
- Tudom, de nem hagyhattam ki.
Mellém lép, és együtt haladunk a város felé. Futólag végigpillantok rajta. Eddig se mondtam volna csúnya lánynak, de mostanára... csodálkozom, hogy élnek még férfiak Suna faluban, ahogy a testvéreit ismerem...
- Szóval megint te vagy a kísérőm… - mondja, cseppet sem boldog, de nem is szomorú hangon. Csak tudnám, minek folyton fecsegni?!. – Hogy-hogy még mindig ezen a szinten vagy? Csak egy kicsit kéne megerőltetned magad, és rég jounin szinten lehetnél…- piszkál. Ez a nők mániája, vagy csak a kifejezetten ilyen típusúaké?
- Hagyj már! Elég, ha anyám fáraszt ezzel… Hova szeretne menni Homok követe? Talán megmutassam az ideiglenes szállásod?
- Nem, az most ráér… Éhes vagyok. Inkább menjünk egy étterembe. Mondjuk abba, amit az, az Uzumaki kölyök mindig ajánl.
Ó remek. Ramen. És ha kaja, amit a Homok küldött kér, azt én fizetem... reméltem, megúszom a dolgot a pénztartalékom nullázásával.
Unottan várom, hogy kihűljön az étel. Minek vagyok egyáltalán itt?
- Olyan csendben vagy… Mesélj már valamit, hogy mi történt veled ez alatt a pár év alatt. – közelebb hajol, és nyelve hegyével megérinti a pálcika végét....
Ez csak nekem tűnt föl, hogy flörtöl, vagy én vagyok a hülye? Valószínűtlen az utóbbi, így körbekémlelek. Igen, a férfiak 99 százaléka nyálcsorgatva bámulja őt. A maradék egy csak azért nem, mert vak, süket, és béna is.
Megköszörülöm a torkomat, és a szokásosnál is közömbösebb fejjel mérem végig. Telitalálat, mintha békákkal teli, hideg vizet öntöttem volna a nyakába. Ha elhitetem vele, hogy meleg vagyok, de legalábbis impotens, talán békén hagy.
Nem vágyom most egy nőre. Pláne rá nem.
- Semmi különös. Egész kényelmes életem van. Átlagos.
- Gondolom, nem őrülsz bele a munkába...
- Nem töröm magam. Ha akad, elvégzem. valamiből fent kell tartani a lakást...
- Van egy saját lakásod? De jó! - lelkesedik, mint egy tízéves a cukorkáért. - A bátyám és az öcsém nem engednek elkötözni otthonról. Egyszer megpróbáltam, de az a két hülye a lehető legidiótább időpontokban gondolta úg, hogy nálam férfivendég van. Így történt meg, hogy hajnali kettőkor Gaara süteménysütésre kért. Egyszerűbb volt visszamenni...- sóhajt.
- Hm.
- Milyen kommunikatív vagy. - pikírtkedik megint, majd végre tényleg az evéshez lát.
Remélem, nem találja ki, hogy meg akarja nézni a lakásomat.
- Szívesen megnézném a lakásodat. Megmutatod? - Hát, én vagyok az idióta, minek döföm magamba a lándzsát, amikor cápa úszkál körülöttem?!
Felrémlenek előttem a Hokage szavai... azt hiszem, jobb, ha nem az első nap kezdem a szemétkedés. Rábólintok, fizetek, és indulunk is. Út közben össze vissza fecseg, és arra leszek figyelmes, hogy intenzíven és odaadással hallgatom a történeteit, mi több! BESZÉLGETEK vele! Azt hiszem, beteg vagyok.
2009.03.06 19:43 Idézet
timcsiikee
Temari:
Gyorsan suhanva ugrálok a zöldellő fák ágain, a Tűz országának határát már rég túlléptem, és már nem kell sok ahhoz, hogy elérjem Kohona kapuját. Rég jártam már ott, főleg ebben az ügyben, azaz a közelgő chuunin vizsga ügyében, de azt hiszem, most egy hosszabb küldetés után rám is fér egy kis papírmunka, valamint szervezkedés. Csak azt nem értem még, hogy miért kell folyton egy kísérőt mellém dobni?
Szerintem már elég jól kiigazodom annak ellenére, hogy rég jártam ott. Csalódottan sóhajtok egyet, és hagyom, hogy a levelek között átszűrődő kósza napsugarak arcom cirógassák. Szeretem a kohonai levegőt. Sokkal tisztább, mint az otthoni, bár én ezt szoktam meg.
Meggyorsítom lépteim, mert lassan már dél van, és kezdek éhes lenni. Pá száz méterrel a kapu előtt viszont már a kitaposott úton sétálok. A távolban már látok egy kapuban ácsorgó alakot, valószínű, hogy ő lesz az én kísérőm. Hhh…
Egyre közelebb érek, és kezd kirajzolódni szemem előtt egy ismerős alak…Na ne… Ajkaimra mosoly húzódik.
Már nem is bánom, hogy kísérőt kaptam, az ő személyében. Épp mielőtt az orrom elé léphetnék, ásít egy hatalmasat.
Eszméletlen egy pasas. Arcán nem látok túl nagy meglepettséget, viszont annál több unottságot. Semmit sem változott.
- Rég láttalak bőgőmasina… - vigyorgok rá csukott szemmel a hatás kedvéért, majd reakcióját figyelem. Kissé durcásan oldalra fordítja a fejét, de szeme sarkából még engem néz.
- Mondtam már, hogy ne nevezz így! – ismételi meg azt, amit mindig, mikor így hívom. – Megegyeztünk nem? – Fordul vissza felém, de mosolyom levakarhatatlan, neki hiába unott az a férfiasan sármos képe.
- Tudom, de nem hagyhattam ki. – Lépek mellé, és most már egymás mellett bandukolva rójuk Kohona poros utcáit.
Keserűen sóhajt egyet, és felidézem a régi emlékeket, amikor pár évvel ezelőtt ugyan így tettünk, ugyanilyen ügyben.
- Szóval megint te vagy a kísérőm… - kezdek nyugodt csevelybe, s közben alaposan végigmérem. Jó sokat változott azóta, eléggé megizmosodott, és sokkal markánsabb lett annak ellenére, hogy ilyen lusta fajzat. – Hogy-hogy még mindig ezen a szinten vagy? Csak egy kicsit kéne megerőltetned magad, és rég jounin szinten lehetnél… - korholom kedvesen.
- Hagyj már! Elég, ha anyám fáraszt ezzel… - mered előre tekintete, majd témát vált. – Hova szeretne menni Homok követe? Talán megmutassam az ideiglenes szállásod?
- Nem – vágom rá rögtön -, az most ráér… Éhes vagyok. Inkább menjünk egy étterembe. Mondjuk abba, amit az, az Uzumaki kölyök mindig ajánl.
Mintha rosszat mondtam volna, úgy temeti egyik tenyerébe arcát.
- Rendben – feleli végül, és az említett hely felé vesszük az irányt. Ramen… A híres Naruto által ajánlott Ramen…nem is rossz. A mellettem lévő csak kavargatja az evőpálcájával az előtte gőzölgő ételt. Nagyon unott ábrázata van. De majd én felkeltem…
- Olyan csendben vagy… Mesélj már valamit, hogy mi történt veled ez alatt a pár év alatt. – Hajolok hozzá kicsit közelebb, egy újabb falatot az ajkaimhoz emelve, majd érzékien megnyalom az evőpálca végét.
A neheze csak mos jött el... el kell neki mondanom! Nm nézhetem tovább a szenvedését! Nem tehetem meg vele, hogy a saját félelmeim miatt őt kínozza! Elszántan meredek apámra, aki már három hete bizonygatja, hogy a kiírt időpontban bizony essek neki kedvesemnek, majd első utam egy desszertboltba vezet, és csokit veszek, aztán nagy levegő... és valljuk be. Gyerünk, Shikamaru, bátor vagy! Éééééés.... ó. Miféle vágytól teli sóhaj ez, kedeves? Kéjes mosolyra húzom a számat, és hálát adok az égnek, hogy a pocakjától ezt nem látja, és folytatom áldásos tevékenységemet...
Laza háromnegyed óra, és egy fájdalmas siker után könyörögni kezdek a fiamnak - érzem, hogy fiam lesz!-
-Na nem, ne most, várj még egy kicsit!! Maradj még egy kicsit! Csak fél órát. - Tenten felsikít a fájdalomtól. -Na jó, tíz percet!! - nem hallgat rám a kis csökönyös.
Azonnal lemászom róla, pilanatok alatt elrendezem az ágyat és eltereportálok Sakuráért. Annyi eszem nem volt, hogy inkább Tentent vigyem kórházba, de ez csak az idegeskedés számlájára írható. Mivel Sakura is elátkoz, majd a szülőszobából is kiebrudal, ezért csak az ajtó előtt hallgathatom szerelmem szívszaggató sikolyait. Bevallom, a harmadik után már erősen utálom Sakurát. Nem igaz, hogy nem tud valami fájdalomcsillapítót adni! Már épp berontanék a szobába, amikor két erős kéz markol meg, és egy hűvös simul a homlokomra. Chouji és Ino az. Gondolom, apám szólt nekik, aki most egy széken pipázgat. de engem nem ver át, legalább olyan idegen, mint én vagyok, hogy minden rendben menjen. Hogy minden, de minden klappoljon. Eleve veszélyes egy Narát kihordani, nem csak a túlhordás, és a hosszú vajúdás miatt, de gyakori, hogy születéskor chakrát szívunk magunkba az édesanyánk testéből, és ez egy legyengült szervezetnél halálos is lehet... ahogy apám első feleségénél, és az első gyerekénél...
Csak legyen rendben. Csak legyen minden rendben.A barátaim it vannak velem, és megnyugtatnak. Semmiségeket mondanak, és megitatnak valamiféle nyugtatóval. A szemeim előtt flyton rémképek peregnek, hogy Tenten, vagy a baba nem éli túl.... de nem szabad! Hinnem kell benne, hogy minden remek lesz, és boldogok leszünk! Anyám, és Tenten anyja is bet van, és segítenek.
Ennek egyszerűen így kell lennie.
Két óra múlva elhalnak a sikolyok, és egy halovány sírást hallok. Pattanok, és az ajtó felé rohanok, de apám az utamba áll.
- Majd ha a bába kijön.
- Jó, de az mikor lesz? - türelmetlenkedem.
- Percek kérdése.
- Hallottál már a relaivitáselméletről? - morgom az orrom alatt, és bosszúsan visszaülök. Kicsit már nyugodtabb vagyok.
Végre Sakura, és az anyák is kijönnek, és én egy röpke "minden rendben- igen "párbeszéd után már repülök is a kedvesehez.
Tenten megbűvölve nézeget egy kis csomagot, ujjával finoman simogatja, néha egész tenyerét a csomagra simítja, és halkan dudorászik neki, ringatja. Óvatosan ülök le mellé, és ő felhúzza a vállait, hagyja, hogy átöleljem, és hozzám bújik.
- Szeretnéd látni? - kérdezi tőlem, miután már egy ideje nézegetem a csendes csomagot.
- Naná. Elég sokáig rejtőzött, kíváncsi vagyok, mit titkolt annyira a srác. - Tenten megremeg mellettem, majd visszafojtott hangon felröhög. Aztán már nem folytja el.
- Hogy mit titkolt? - kacagja csengő hangon.
- Igen. - nézek rá furcsállva. A hangulat ingadozás nem múlik el a szülésel?- Kíváncsi vagyok, mit titkolt a fiam.
- Azt - vihogja Tenten - hogy lány!
Lány?! Lány! LÁNY! Lányom van!
Felpattanok, elrohanok az ajtóig, kiüvöltök rajta:
- Lányom van! - majd visszarohanok életem értelmeihez, és a kezembe veszem a legédesebb, legszebb, legdrágább kincsemet, aki lustán finorog egyet, majd tovább alszik.
Büszkén vigyorgok a feleségemre, mintha legalábbis én szültem volna meg.
- Lányom van! - jelentem be neki is, mire egy álmos, de szerelmes mosolyt kapok tőle. - Aludj csak, kedves. - sutogom neki, mire ő behunyha a szemét.
Majd én vigyázok rátok. Mindkettőtökre.
Csak valaki mondja meg, hogyan kell egy újszlöttet letenni?!
2009.01.27 18:15 Idézet
mmartini
Tenten:
Kimerülten égő szemekkel sétálok körbe-körbe. Nem tudok leülni, sem lefeküdni, úgyhogy itt lenne az ideje, hogy géniusz kedvesem kidolgozza a járva alvás technikáját, mert az állás is nehézkes. És ezek a szörnyű hangulatingadozások... Nem csodálnám, ha az egyik este Shikamaru elmenne sétálni és nem is jönne vissza... Eleinte csak azt vettem észre, hogy hirtelen sírhatnék vagyok, rá tíz percre pedig teljes átéléssel vihogok, mint egy csitri, ami sosem voltam. Kénytelen voltam elfogadni a tényt, valóban nem a környezetem idegesítőbb és nevetségesebb, hanem a hormonok játszanak a hangulatommal. Ahh üljünk le egy kicsit. huh de jó! Nem tudom, hogy ezt az időszakot a civilek hogy vészelik át, de ha nem lennék formában nem tudom hogy tudnék napi 3-4 óra alvással létezni... És a mellékhelységek intenzív látogatásáról ne is beszéljek. Kisfiunk szeret pontosan arra a pontra feküdni, - persze váratlanul - úgyhogy rohannom kelljen. Lábujjhegyen tart, pont úgy, mint annak idején apukája. Egy pillanatra sem lankadhat a figyelmem mellette.
Nyílik az ajtó és öröm söpör végig rajtam, megjött a szerelmem. Alig várom, hogy magához öleljen, hogy érezzem a meleg kezét a derekamon.Nagy nehezen harmadik próbálkozásra felküzdöm magam álló helyzetbe. Ettől minden jókedvem elmúlik. Mérgesen kacsázok Shikamaru felé, a pocakom nemcsak a lábfejemet, de a lenti régió jó részét is kitakarja. Csakhogy a kellemetlen testi élmények mellé némi kisebbségi érzés is társuljon a bálnához hasonlókinézetem miatt. Oda az alakom, és a kecsességem is. Hurrá!
Kiolvashatja a szememből a pillanatnyi hangulatomat, mert okosan maga elé tartja a csokoládé desszertet. Megenyhülök.
Istenem annyira ismer engem! Hogy lehetek ilyen szerencsés? Senkinek nincs még egy ilyen törődő édes csodás párja! Könnyekkel a szememben gyűrögetem a csokoládés dobozt. Magához ölel. Végre! Évezredek óta erre vágytam!
- Ne sírj kicsim, már itt vagyok! Gyere, üljünk le, megmasszírozom a derekad - Na, ezt nem kellett volna! Eszembe jut milyen nehezen álltam fel. És hogy ki a felelős ezért!
- Már nem sírok! Mérges vagyok!! Miért is kellett nekem ebbe belevágni?! Nem elég a szokásos probléma, amivel mindenkinek meg kell küzdenie, óh nem! Nem elég hogy úgy nézek ki mintha egy hatalmas labdát nyeltem volna. A fiadnak még a lusta természetedet is örökölnie kellett! - teljes átéléssel hadonászok. Shikamaru nem szól semmit, a kanapén ül és teljes átéléssel figyel. Látom, ahogy a pillantása befogja az egész alakomat, és elidőzik a hasamon. Hogyan is maradhatnék mérges rá, mikor ilyen édes, és így szereti a kicsikémet, pedig még nem is született meg?
Mellé telepszem némi nehézség árán totálisan mindenféle kecs nélkül a kanapéra, és a kezét a hasamra vonom.
- Érzed? Mocorog!- mindketten ragyogó arccal élvezzük a csodát ezredszerre is. Fejemet a vállára hajtom. Annyira békés, kellemes ez a pillanat.
Aztán elmúlik ez is, és ismét változik a hangulatom: szép sötétre. Mennem kéne, mert kisfiunk ismét beletenyerelt, de a felállás ...ugye...
Befelé jövet megosztom Shimamaruval a gondolataimat.
- De igazán, Shikaku nem igaz, hogy nem tud valami módszert, amivel rá lehetne bírni a kis lustaságot, hogy ki akarjon jönni! Elvégre már két hete meg kellett volna szülessen! Tudom, hogy Shikaku azt mondta legyünk türelmesek, meg hogy a Narák szeretnek idő után maradni, de nem neki kell háromszor nekiindulnia egy felállásnak!
- Szóval ... tudod, ... igazság szerint lenne valami - Shikamaru kerüli a tekintetemet, és a tarkóját vakarja. - Amivel kiűzhetnénk belőled, akarom mondani kijövésre bírhatnánk.
Egyenlőre kontrollálom a temperamentumomat.
- Shikaku most mondta? - nyugodt a hangom, de ez csak a vihar előtti csend...
- Nem, tudtam már régebb óta , de apám azt mondta, várjunk még...
Jeges a hangom, kezem a csípőmön, a tekintetem szinte felnyársalja Shikamarut.
- Szóval te végig tudtad, hogy hogyan lehetne segíteni rajtam, és megkímélni két hét szenvedéstől és nem szóltál? - a hangom magasba ível, vészesen közel állok hozzá, hogy felrobbanjak. Megindulok Shikamaru felé és ő még időben kezd hátrálni.
- Tudod a kezdetek kezdetén égtem a vágytól, hogy feltöröljem veled a padlót. Úgy látszik 42 hetes terhesen fogom véghezvinni!! - Shikamaru hátrál és magyarázkodik, én pedig kacsázok utána.
Hiába hamar elfáradok. Leroskadok az előszoba közepén és elsírom magam. Miért nem sikerül nekem semmi? A saját fiamat sem tuidom rávenni, hogy hagyjon fel a lustulással és szülessen meg végre? Miért?
Shikamaru mellém kuporodik, simogatja a hátamat és olyan okosakat mond mint "ugyan már kicsim", meg "nem kell sírni", meg "mindjárt vége".
Mikor elcsitul a hüppögés felnyalábol, és a hálóba visz. Már épp tiltakoznék, miszerint tudja, hogy a szülésig nem szabad, aludni meg úgysem tudok, úgyhogy hagyjuk, mikor a fülemhez hajol és forró lehelete a cimpámat cirógatja. Lúdbőrös leszek az élvezettől.
- Tudod a jó hírt hagytam utoljára. Apám szerint, ha szerelmeznénk, az talán távozásra bírná a kis drágámat. Úgyhogy most erőt veszek a félelmeimen- hogy megsérül a baba, vagy neked okozok fájdalmat - , és keresztül kasul szeretni foglak, míg csak meg nem indulnak a fájások!
Szorosabban ölelem a nyakát és csak bólogatni tudok. Ó igen, Ó igen!
Aztán a valóság orron csap. Lefelé görbülő szájjal nézek a csábítóan kipirult, villogó szemű szexi kedvesemre.
- Nem férsz hozzám! Akkora a pocakom, hogy nem fog menni! Most hirtelen egy pozíció sem jut eszembe, ami kényelmes is lenne és lehetséges is.
Mielőtt végleg elkeserednék Shikamaru szorosan a mellkasához vonja a hátamat és úgy ringat.
- Ne aggódj élet, felkészültem!
Háromnegyed óra múlva:
- Na nem, ne most, várj még egy kicsit!! - Shikamaru elkeseredetten próbál kommunikálni a legifjabb Narával, sikítanom kell a fájdalomtól - Maradj még egy kicsit! Csak fél órát. - Könyörög a leendő apuka. Újabb fájás - Na jó, tíz percet!!
Két óra múlva a Nara klán egy újabb - erősen vörösödő fejű, elszántan ordító - taggal gazdagodott.
2009.01.14 14:47 Idézet
Netnori
Shikamaru
Mit vegyek fel?!
Ez a kérdés izgat leginkább. Tudom, hogy csakazért, hogy ne kelljen fontosabb dolgokkal foglalkoznom. Ha azt tenném, idegbeteg módjára állítanék be nőmhöz. Önvédelmi reakció, őt, teljesen természetes, hogy kétségbeestem, hiszen egyszer már átéltem ezt... a kurva életbe! Shikamaru! Ruhát! - pirítok magamra, és elterelem a gondlatimat.
Úgy egy hónapja, az egyik családi vacsora után apám félrehúzott, és megkérdezte, tudom e. Értelmes pillantást vethettem rá, mert egy sóhaj kíséretében megosztotta velem: Tenten terhes.
Köpni nyelni nem tudtam, és olyan szívverés jött rám, hogy csoda, a konyhában trécselő nőszemélyek nem hallották meg. Miután belegondoltam, igazat adtam apámnak. Én is éreztem a furcsa vibrálást, chakrakeringést, de olyan sületlenül szereles voltam - vagyok..-, és folyton szeretkezni vágytam- és vágyok...-, hogy a fene se figyelt ilyesmire...
De ahogy nyilvánvalóvá vált, hogy Tenten is tudja... és nem mondja meg... eluralkodott rajtam a kétségbeesés. tehát most öltözködöm, hogy kicsit se gondolkozzam. Zöld ing? Fekete?
Bekopogtatok hozzá,és kedvenc pózomat veszem fel. Tudom, hogy imád, ezzel a mániámmal együtt. Ahogy én is őt. És most... gyönyörű. Ragyog. Feléled bennem a remény, hogy ma, karácsonykor akarja megosztani velem a titkát. Ahogy én is az enyémet...
Szexi, sőt, erotikus ruha van rajta, minden érzékemet támadja... és én elveszek benne. Átkarolom, és nevetve beforgolódunk az ajtón.
- Hmmm minden érzékem csúcsra jár! Ez a látvány, ez az illat...- mondom, mire karba fonja a kezeit, és grimaszolva közli:
- A vacsorával fele annyi időt sem töltöttem, mint a fenyővel...! Legközelebb te szumózol vele! Vagy így hagyjuk és a kopasz macska mintájára divatba hozzuk a kopaszfenyőt! Nincs lehulló tűlevél, állandó takarítás!
Ideges. Szorong. ELMONDJA!!!!!!!!:D
Kérdőn nézek rá. Csupán ennyi. Én türelmes vagyok...
Na jó, segítek neki, oldom a hangulatot.
- És a szlogent is kitaláltad. Tartsunk közvélemény kutatást a barátaink között és ha legalább kettőnek tetszik az ötlet nem bánom belevághatunk. - közben ügyesen úgy forgatom, hogy elálljam az útját. Oké, ennyit a türelemről.
Bevallom, égek a vágytól, hogy bízzon, hogy tényleg bízzon bennem. Nem mellesleg az fél vagyonom az ő ajándékára ment el, és ezt még csak visszaváltani se igazán tudom. Átkarol, és elmélyülten néz. Mikor elfedezi, hogy kiengedtem a hajamat, rosszallóan pislog. Elvonom a figyelmedet, kicsi? kedvem lenne elvigyorodni, de félek, csak egy nagyon ideges mosoly lenne belőle, azzal pedig elárulnék mindent.
- Szóval, .. tudod, ... nem bánod, ha ezt a Karácsonyt hármasban ünnepeljük? - kérdezi végre, hosszú idő után.
- Örülök, hogy elmondtad - vigyorgom rá fölényemet, mire felfújja magát.
- Honnan....?
- Megváltozott a csakrád örvénylése. Én nem remekelek olyan nagyon a gyógyítás részében a családi tudománynak, de apám igen.
Felismerés villan a szemében, aztán megint csak néz. Azokkal a gyönyörű szemekkel. Én pedig gonosz módon nem teszek semmit, még egy kis megjegyzést se.
- Szeretném, ha elkísérnél engem valahová. Kibírja a vacsora, vagy nagyon kihűl?
- Kibírja. - vágja rá harciasan. Tálja a kririkát. Az ő főztje még egy atomrobbanást is kibírna- ez van a tekintetében. Meg zavar. Egek, de élvezem...
Szótlanul, lazán zsebre dugott kézzel sétálok. Persze, az ő keze - rutinosak vagyunk- az enyémben fészkel. Negyed órát sétálnk csak, mégis, majd lefagyunk. Mikor odaérünk, megkérem csukja be a szemét. Megteszi. Szeretném tudni, mi jár a fejében.
Kinyitom a kaput, az ajtót, elkalauzolom az üres szobákban, majd megállok egy ajtónál, felkattintom a szobában a villanyt, és visszacsukom az ajtót.
Ideges vagyok, kíváncsi, és rettentően zavart. Mi lesz, ha nem tetszik neki? Ha tévedtem?
- Kinyithatod a szemed. - mondom neki. Őkíváncsian néz körbe, nem érti, mit keresünk egy sötét, vadidegen szobában. Az ajtóra bökök. - Nyisd ki. - bátorítóan rámosolygok.
Ő pedig meglöki az ajtót, félve, mintha egy medve ugorhatna ki mögüle. A, hatalmas fényben először nem látunk semmit, aztán pedig elénk tárul a utóbbi hónapom munkája. A falakzöldben játszanak, és mindenhol vicces ninjajelenetek vannak felfestve, a hatalmas ablakon, mikor süt a nap, csak úgy árad be a fény, a legjobb és praktikusabb bababútorokkal van felszerele, és a legfinomabb babakelengyével. Tenten hitetlenkedve sétál beljebb, néha megérint egy egy kelmét. Aztán tágranyílt szemekkel rám bámul, a szoba közepéről.
Igyekszem laza képet nyújtani, de kétlem, hogy ez sikerül.
- Boldog karácsonyt. - próbálkozok, de csak néz rám.
- Tetszik? - érdeklődöm újból. Szólalj meg. Szólalj már meg!
- Shikamaru...- suttogja, és még mindig nem tért magához. Kézbe vesz egy kismackót, és elmélyülten nézegeti. Aztán leteszi, és összehúzott szemekkel felém fordul. Rámszegezi az ujját.
- Ugye tudod, hogy kis híjján elvetéltem az idióta ötleted miatt?! Soha többet ne merészeld a frászt hozni rám! - egyszerűen csak elvigyorodom. Engem nem téveszt meg, látom a könnyeket a szemében, hallom hangja remegését. Odasétálok hozzá, és átölelem, ő pedig hozzám dörgölődzik.
Kis idő múlva tenyere közé veszi az arcomat, és megcsókol.
- Köszönöm. - suttogja két csók között. - köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Hévvel faljuk egymás ajkát, mint aki nem képes betelni vele.
- Ha már itt tartunk- nyögöm, amikor keze besiklik, és a hátamat kezdi kényeztetni. - Van még egy szoba, amit meg akarok mutatni...
2009.01.04 00:51 Idézet
mmartini
Tenten:
Átrendezem a díszeket! Nem, mégis az előbb volt jó! Nagyot sóhajtva engedem le a kezemet, elvégre ígyis-úgyis is pont olyan mindegy! Mikor elmondom Shikamarunak amit tudnia kell, onnantól úgysem számít. Vagy mert azonnal elrohan és nem azt fogja csodálni, vagy mert marad, és akkor 'más' dolgunk lesz. De mit tegyek, ideges vagyok. Csodás, fantasztikus hónapok vannak mögöttem, és én vadul, mániákusan szerelmes vagyok, és nem bírnám ki, ha elveszteném. Márpedig azon egy bizonyos alkalom kivételével a baba téma nem került szóba. És most itt állok 10 hetes terhesen és nem halogathatom tovább, döntenünk kell... A gyűrűre pillantok az ujjamon és elönt az ismerős érzés, melegség simogatja a szívemet.
Kopognak, és az ajtóhoz sietek, miután visszanyeltem a szívemet a torkomból.
Shikamaru az ajtófélfát támasztja, mintha teljesen elfáradt volna az álldogálásban ettől a 10 másodperctől. Végigmér és a veszélyes csillogás a szemében nagyon kedvemre való. Arról tudósít, hogy tetszik neki a látvány. Tapadós cuccot húztam, hogy még utoljára villanthassak az alakommal, erről úgy 9 hónapra úgyis le kell mondjak...
Betangózunk az ajtón és én kisiklok a karjai közül, mert intellektuálisan, a vacsora mellett szeretném megbeszélni a dolgokat.
- Hmmm minden érzékem csúcsra jár! Ez a látvány, ez az illat...- behunyt szemmel szimatol a levegőbe.
- A vacsorával fele annyi időt sem töltöttem, mint a fenyővel...! - tudósítom szárazon. - Legközelebb te szumózol vele! Vagy így hagyjuk és a kopasz macska mintájára divatba hozzuk a kopaszfenyőt! Nincs lehulló tűlevél, állandó takarítás! - mit tegyek, ha ideges vagyok szómenésem lesz. Későn veszem észre, hogy túl egyértelmű jelzéseket küldök, úgyszólván kikiabálom az idegességemet Shikamaru értő szemeinek. Túl nagy mozdulatokkal gesztikulálok, és mániásan kerülöm a szemkontaktus.
Shikamaru megemeli a szemöldökét, de nem kényszerít rá hogy a tárgyra térjek. Nemhiába imádom annyira..
- És a szlogent is kitaláltad, - visszafojtott nevetés és elismerés a szemében -tartsunk közvélemény kutatást a barátaink között és ha legalább kettőnek tetszik az ötlet nem bánom belevághatunk. - kellemes csevegése között ügyesen sarokba szorít.
Ennyit a terveimről...
Nagy levegőt veszek és a karomat a nyaka köré fonom. Nem szól, csak enyhe mosollyal az arcán néz a szemembe. Megvizsgálom az arcának részleteit ötmilliomodszorra. Forró barna szempár, telve szerelemmel, megvan, enyhén ívelő szép vonalú szemöldök, megvan, egyenes vonalú se nem túl hosszú se nem túl széles orr, megvan, ovális alakú, de határozott álkapocsban végződő arc megvan. Ezt az amúgy sem átlagos arcot lágy hullámokkal keretező mély barna hajzuhatag...na álljunk csak meg, ez csalás! Tudja, hogy nem tudok neki ellenállni, ha leengedi a haját! Te csalóóóóó!
Megadom magam, és belekezdek. Miért is hittem, hogy nyerhetek ellene? Az ő intellektusával? Már lehet, hogy tegnap tudta, hogy ma mit akarok mondani... De megint elkalandoztam...
Hosszúra nyúlik csend, mialatt belső monológjaimmal vagyok elfoglalva, de az arckifejezése nem változik, türelme végtelen.
- Szóval, .. tudod, ... nem bánod, ha ezt a Karácsonyt hármasban ünnepeljük? - eközben elmélyülten vizsgálom a padló mintázatát és - előételként - elrágcsálom alsóajkamat.
- Örülök, hogy elmondtad - na mit mondtam, már régóta tudja!! Minek is izgultam, lehet hogy szólnom se kellett volna, csak mikor megindulnak a fájások...
- Honnan....?
- Megváltozott a csakrád örvénylése. Én nem remekelek olyan nagyon a gyógyítás részében a családi tudománynak, de apám igen. - Tessék, őt kihagytam a számításból! Hová kerültem? Hát már semennyi titkom sem lehet?
Várakozóan nézek rá, pillantásommal próbálom a választ kikényszeríteni belőle.
Egy fityfenét megyek haza. Út közben lihegve és lélekszakadva Naruto rohan felém, miszerint a Hokage hívat, most és azonnal, és dejó, mert együtt megyünk küldetésre…
Na most. Küldetés, ilyenkor? Mikor vissza akarom hódítani Tentent? Mikor minden időmre szükség van, és még a vizsgákat is szervezni kell?
Másrészt. NARUTÓVAL???????
Végül is nem vészes, épp csak egy félnapos kis nyavalya. Naruto persze csalódottan mondja a magáét, de nem érdekel. Amíg az eszement, és teljesen idióta bűnözőt üldözzük, legalább lefoglalom magamat. Éjjel persze félhullaként dőlök az ágyba, és azonnal elalszom. Másnap dél után ébredek fel. Nyavaja! Pedig a jelentést is le kell adnom! Kapkodva öltözöm fel, és rohanok a Hokagéhoz. Leordítja a fejemet a késés miatt. Mikor már nagyon unom, közelebb lépek hozzá, és megigazítom egy hajtincsét. Nagyot nyelve elpirul, és zavart pakolászásba kezd.
- Sok dolgom van még, elmehetsz. – ha nagyon bátor lennék, megkérdezném tőle, hogy „így, parancsra?”. És én egy bátor ember vagyok. Villogó tekintettel pillant rám, és elém lép. Szája körül ragadozó mosoly.
- Ne feszítsd túl a húrt. Helyes vagy. De annyira nem…
Int hogy elmehetek, és én vigyorogva hagyom ott. Jó hangulatban sétálok az utcán, nézegetem az embereket. A pék friss kenyeret rendel az asszisztensétől, a könyves a szállítmány miatt reklamál, Tenten Gaarával smárol… MI?!
Haragom egy másodperc alatt fellángol, de képes vagyok visszafogni magam. Látom, hogy Tenten eltolná magától a Kazekagét, és azt is, hogy elég erőtlen ez a próbálkozás… Hát így értette az a féreg, hogy a teste nem szerelmes…. No nem baj. Majd teszünk ellene. És arról is teszek, hogy Gaara egy életre megbánja a világra jöttét.
Mikor a pasas eltűnik, lazát adva odasétálok életem nőjéhez. Kezemet a vállamra ejtve hívom fel ellankadó figyelmét magamra. Ez most nagyon, nagyon kellemetlen. Türelmesen visszahúzódva kivárom, hogyan reagál. Így is, úgy s az enyém lesz, és megszüntetem ezt a rohadék érzést, ami most tombol bennem, de taktikai szempontból tudnom kell, hányadán állunk…
- Szia! Kellemes vacsora volt? – érdeklődöm. Rámnéz, és a tekintetében a világ van benne. A lelke halálosan szerelmes. Sokat érek vele…
- Félig! Beszélnünk kell! – de jó. Mikor utoljára ezt mondtam valakinek, az sírva rohant el. Megtekintem a túloldali házfal repedését.
- Essünk túl rajta! - mondom, és nem érzem jól magam. Rápillantok, és érzem, hogy fázom.
Tenten félve fogja meg a kezemet.
Nem akar szakítani? Tényleg? Akkor mit…. Mit akar? Nem érdekel, mit akar. Amíg velem van, semmi nem érdekel. Magamhoz ölelem, és ő is átkarol. Elteleportálom magunkat. Ez egy szép hely, a természet válasza a büdös városokra. Tentennek is tetszik, csak nagysokára tér a lényegre.
- Egy kis időre van szükségem. – mondja ki nagy nehezen. Látszólag türelmesen vártam, de igazából majd beleőrültem ebbe a bizonytalanságba.
- Időm az van, dögivel... – sóhajtom.
- Nem akarom ezt félszívvel csinálni. Teljesen új ez a terület nekem, ki kell bogoznom, hogy hozzam ezt helyre....
- Bogozgass csak kedves, csak bele ne gabalyodj végleg! Kár lenne érted.- mondom neki, és csak félig gúnyosan. - De előtte.. le kell törölnöm rólad az érintésének nyomát! – mondom gonoszan, megkeményedő szívvel. Idő kell? Félszívvel? Kislány, úgy a magamévá teszlek, hogy nem tudsz lábraállni utána!
Kezdeti dühöm az első simogatáskor elszáll. Lágyan érintem, mindenütt, és érzem, ez most nem lesz elég! Becézni kezdem, szerelmes szavakat suttogok a köldökének, vállának. Bevallok neki mindent a sóhajaimmal, és hasonlóképp válaszol. Megnyílunk egymás előtt. Még soha nem éreztem ilyet. Ilyen intenzív élményt nem kaptam, és nem adtam. Elé pakoltam a szívem, a lelkem, a testem. Ennél többet nem adhatok, kedves.
A végtelenségig becézzük egymást, kedveskedünk, élvezzük a másik arcpírját, talán tovább is, mint ahogy az időben mérhető. Végül tágra nyílt szemmel nézzük a másikat. Erre nem számítottunk. Íme, ezerarcú a szerelem. Magamhoz ölelem, és ő sem ereszt.
Egymást karolva, lábalva, érintve megyünk haza. Vagyis hozzá… szoktatom magam a jegelés gondolatához, és mégis… harmóniát érzek. Engem fog választani, ez nem kétséges. De ehhez meg kell vívnia a maga harcát. Ismerem az érzést, és megértem. Szépen háttérbe vonulok, és majd ha ő készen áll, csak akkor lépek mellé, hogy el se mozduljak onnan életünk végéig.
Búcsúzóul lopok egy csókot.
Izgalmas meccs…
Tenten izgatottan szervezkedik, és úgy tűnik, Naruto bulija alkalmas lesz a tervéhez… mit forgat az okos kis buksijában? Kíváncsi vagyok, ezért is megyek el a partira.
Még nincs itt Tenten, mikor odaérek. Ott van viszont Gaara. Visszafogjuk magunkat, bár ez csupán Narutónak szól, őt tiszteljük meg azzal, hogy nem vérezzük össze a parkettet. Távolról, jeges szemvillantásokkal kommunikálunk.
„- Az enyém lesz.”- üzeni az ő tekintete.
„- Majd elválik. Várjuk ki a végét.” – válaszol az enyém.
Végre megjön Tenten, és úgy örülnek neki, mint annak idején a Messisának. Ugyanis ő hozta a piát. Hirtelen megugrott a népszerűsége.
Folyton arra lófrálok, amerre ő van. Nem megyünk oda egymáshoz, csak cinkos mosolyokkal, távoli pillantásokkal tudatjuk a másikkal: látlak.
A zene megszólalása mágnesként vonzza a parkettre a csajt, ahol is…. Na nem! Ezt nem hiszem el! Hangosan felvihogok, mire Naruto, és Gaara érdeklődve felém fordulnak. Vigyorogva annyit mondok Gaarának:
- Véged van, pajtás. – ez egy buli, ennyit megengedhetek magamnak. Lehajtom a bikaütős, itatós kis italomat, és a parkettre bökök az ujjammal, ahol Hanabi Hyuuga ragyog, Minden hímnemű érte csorgatja a nyálát, és… ó igen, a Kazekage tekintete is megtapadt a formás kis fenéken! Tenten elragad hirtelen, és én nem bánom.
- Gonoszdi kis nőcske vagy te! Ezt feljegyzem magamnak, "ne ingereld fel Tentent"! Gondolod, hogy ráharap?- kérdezem, és meg sem lepődik, hogy ismerem a tervét. Hiába, zseni vagyok.
- Nem gonoszság ez! Ha gonoszkodni akarnék, nem Hanabit hívtam volna! Megérdemlik a boldogságot! Én sem tudtam, hogy ezt akarom, míg te nem jöttél. Itt az ideje, hogy ők is valami komolyat érezzenek. Szerintem tökéletesek lehetnének együtt. Gaara borzasztóan erős, de Hanabi sem piskóta kis híján ő lett a Hyuugák vezére ilyen fiatalon, ne feledd, őt nem győzi le olyan könnyen! Hódításban is azonos súlycsoportban vannak, ez esély egy komoly kapcsolatra...
- Vagy egy alapos kakaskodásra. – ez sem kizárt. Bár, ahogy elnézem azokat a csábító pillantásokat…
Lassan táncolni kezdünk, és a többiek is jó hangulatba kerülnek. Tenten hozzám simul. Élvezem, hogy velem van. Egyszer megkér, kérjem fel Sakurát, mert beszélnie kell Kakashival. Nos, mikor megkérdezem a rózsaszín hajút, ő lelkesen mondd igent, a főnököm pillantása azonban hosszú kínokat ígér…. De Tentenért ezt muszáj. Nem telik bele öt perc, és Kakashi lekéri tőlem a lányt. Sakura hálásan kacsint rám, és a visszatérő Tentenre.
- Na tessék. Ha megszületnek a gyerekeink, még mindig elmehetsz kerítőnőnek. – mosolygok esetemre. Meglepődve néz rám.
- Én még ott tartok, hogy parázol a baba témától. – mondja összevont szemöldökkel.
- Le vagy maradva, élet.
- Nézd csak! – kuncog, és a sarokra mutat, ahol Hanabi épp most lépked el Gaara előtt… mellett… mögött… hoppá.
- Nahát, milyen érdekes, nem is tudtam, hogy ő is ismeri ezt a technikát. – mondom csevegő hangon, mintha nem érintene meg Tenten izgatottsága.
- Maradj már! – bokszol vállon nőm, mire magamhoz ölelem. – Nőből van, naná, hogy tudja, hogyan kell egy pasihoz hozzáérni!
Tudja. Tanúsítom. Gaara is tudja, úgy nézem. Éhesen méregetik egymást…. Hogy ebből mi lesz?!
